Plágiumhecc – Ilyen ország pedig nincs CCCXV.
2012. január 30. írta: TuRuL_2k2

Plágiumhecc – Ilyen ország pedig nincs CCCXV.

  „A politikával alig foglalkozók számára is világos, hogy a Schmitt Pál köztársasági elnök ellen irányuló lejáratási kampány része annak a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt, jól szervezett támadásnak, amelynek végső célja Magyarország végzetes meggyengítése, kiszolgáltatása.” – írja Stefka István a Magyar Hírlapban. Aligha férek be a politikával alig foglalkozók halmazába, talán ez az oka, hogy egyáltalán nem világos számomra, hogy a Schmitt Pál doktori címe körüli felhajtás a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt támadások egyik hadművelete lenne. 

  A köztársasági elnökre vetülő plágiumgyanúból Stefka nagyon erős, nagyon – riasztóan – távoli következtetésekig jut el: „Európát fel lehet lázítani hazugságokkal, dezinformációkkal Magyarország ellen. Végzik mindezt balliberális hölgyek és urak, akik magyaroknak vallják magukat, s ugyan Magyarországon van a bejelentett lakcímük, de igazi otthonuk nem itt van. (...) A célkeresztben nem Schmitt Pál, hanem rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya, valamint sok-sok százezer békemenetelő és a hazája sikeréért drukkoló több millió magyar ember áll. Schmitt Pált azért kell lehetetlenné tenni, mert az elmúlt két évben tevékenyen közreműködött, részt vett a magyarság identitástudatának megerősítésében, Magyarország függetlenségének megalapozásában. Mint államfő nem akadályozta, hanem segítette az új magyar alkotmány, Magyarország alaptörvényének létrejöttét.”

  Stefka azt is levezeti, miért alaptalanok a plágiumvádak, hiszen vendégszöveg-használat történt a Schmitt-dolgozatban: „Az összemosott vádak sok sebből véreznek. Plágium­nak az a mű tekinthető, amelyben a szerző semmilyen formában – sem a szövegben, sem a szöveg utáni irodalomjegyzékben – nem jelöli az általa forrásként felhasznált műveket. Schmitt Pál a kisdoktori értekezés végén, az irodalomjegyzékben és a szövegben is egyértelműen jelezte a forrásmunkákat s azt, hogy az általa benyújtott disszertáció nem kizárólag a saját gondolatait tükrözi. Az akkori hatályos jogszabályok szerint tudományos művek esetében a vonatkozó szakirodalmat kötelező is felhasználni. Schmitt Pál doktori disszertációja maximálisan eleget tett a társadalmi hasznosság, az újszerűség és a gyakorlatban való hasznosíthatóság követelményének, amit az opponensi vélemények egyértelműen alátámasztottak. Két egyetemi tanár és egy egyetemi docens adott summa cum laude fokozatot Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című disszertációnak. A plágiumvád tehát gyenge alapokon nyugszik. Legfeljebb annyit lehetne megjegyezni – ahogyan ezt tette Esterházy Péter néhányszor más írótársával –, hogy »vendégszöveget« használt a kiváló sportoló, a MOB akkori elnöke. Legutóbb ismertté vált plágiumot az egyik elhíresült magyar író követett el, amikor volt barátjának vígjátékát adta elő saját neve alatt. De hát erről nem szeretnek beszélni a balliberális eszmetársak.”

  Törzsanyag? Meg vendégszöveg?! Elsős egyetemi hallgatóimnak a házi- és versenydolgozataikhoz első lépésként a hivatkozási rendet, a tartalmi és a szövegszerű idézés közti különbséget, a lábjegyzetelést kell megtanítani. No meg azt, hogy mi az a plágium és hogy milyen súlyos vétségnek számít az akadémiai szférában. A törzsanyagos-vendégszöveges magyarázkodás egy 19 éves hallgató 15 oldalas házidolgozata esetében is elfogadhatatlan, nemhogy egy ötvenéves ember 215 oldalas disszertációjánál. A korai kilencvenes évek posztszocialista-prekapitalista világába tökéletesen belefért – és aligha példátlan – egy efféle doktori cím a TF-en egy fontos sportvezetőnek, a MOB elnökének, a NOB végrehajtó bizottsági tagjának. Egy köztársasági elnök esetében viszont elfogadhatatlan, hogy egy kétes legitimitású disszertációval a háta mögött nevezzen ki vagy mentsen fel egyetemi tanárokat, rektorokat.

  Így ha a doktori értekezést vizsgáló bizottság jelentése megerősíti a HVG 180+ oldalnyi vendégszövegre vonatkozó állításait, Schmitt Pál számára egyetlen jó szívvel vállalható út marad, ha távozik hivatalából. Természetesen nem törvényszerű, hogy ez így is lesz, de ez már Fricz Tamás következmények nélküli országról szóló értekezéseinek világa.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr223975908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A word about Mr. Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:34:06

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: A word about Mr. Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:33:04

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: A word about Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:31:34

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: Dr. Schmitt 2012.01.30. 16:19:13

Sajnálatos katasztrófa mindez az egykori élsportoló számára, ami történik vele és körülötte. Ha egy kis szerencséje van, nem kerül szóba köztársasági elnökként, s ha nagyobb önismerete, akkor nem engedett volna a szirénhangok csábításának. De a belső h...

Trackback: Fideszes vezérek, kegyelmezzetek a ti Schmitteteknek! 2012.01.30. 13:59:38

Sokan talán azt gondolják, most egy újabb Schmitt Pál lemondását követelő bejegyzés következik, nos, rosszul gondolják. Mi most - ellentétben korábbi gonoszkodó bejegyzésünkkel - Schmitt Pál magyar állampolgár, nem pedig Schmitt Pál jelenlegi közt...

Trackback: Fideszes vezérek, kegyelmezzetek a ti Schmitteteknek! 2012.01.30. 13:59:09

Sokan talán azt gondolják, most egy újabb Schmitt Pál lemondását követelő bejegyzés következik, nos, rosszul gondolják. Mi most - ellentétben korábbi gonoszkodó bejegyzésünkkel - Schmitt Pál magyar állampolgár, nem pedig Schmitt Pál jelenlegi közt...

Trackback: Plágium 2012.01.30. 13:15:26

Magyarország államfője, Schmitt Pál saját beszámolója szerint filozófiatörténeti témájú értekezéssel szerezte meg doktori címét 1992-ben a Testnevelési Egyetemen. A HVG szerint azonban Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése címet viselő diss...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Agyalap 2012.01.30. 11:17:21

Ez bizony tarthatatlan, de ahogy látom egyrészt a kormánynak sincs nagy affinitása a beismeréshez, másrészt az érintettnek sincs gerince.

Agyalap 2012.01.30. 11:21:20

Apropó Stefka! Nem érzem a kirohanás valódiságát, mert mintha az elmúlt ciklusokban is ott lett volna a médiában, csak kisebb vehemenciával. Vagy ekkora az öröm, hogy kiszabadították az Útinformból? :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.01.30. 11:25:57

Stefka szerint tehát a közt. elnök disszertációja posztmodern irodalom? :):)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.30. 11:30:52

ha orbán lennék, kineveznék egy nyolcosztályos faszit elnöknek, aztán leszívhatna mindenki, főleg az akadémiai-egyetemi körök.

kispufi 2012.01.30. 11:41:53

@dobray: na ez nekem is eszembe jutott...
ellenben az a csodálatos, hogy a hírlapban még mindig vannak önálló gondolatok összeállítására alkalmas újságírók, még ha nem is nagy arányban, annak dacára, hogy a szervilizmus mértékegységéül simán ajánlható lenne a fenti főszerkesztő, aki valahogy mégis megengedi az eltérést ettől a szellemiségtől, bár nyilván jónéven veszi, ha mégse.

pernahajder Campbell 2012.01.30. 11:50:42

Micsoda cikk!
Komolyan mondom, most kezdtem el Schmittet sajnálni.
Akinek ilyen jóakarói vannak...

bIQa 2012.01.30. 11:59:29

Nagy hiba volna kormányzati oldalon Schmittel együtt lecsóba ugrani. Schmitt egy gerinctelen karrierista aki sokfelé megfordult már eddig, és ki tudja mit hoz neki a jövő. A megválasztásával (mondhatjuk akár kinevezésnek is figyelembe véve a köztársasági elnök hazai jogállását) lehet hogy a szoci tábornak igyekeztek kedveskedni (ahonnan érkezett) de ez láthatóan nem jött be

mangorlo 2012.01.30. 12:21:45

hol a kurva anyjában van a stefka szerint az igazi otthonom? nem baj stefka, fogsz te még - ezért is - izzadni a bíróságon

tarackos 2012.01.30. 12:35:06

Na, ez egy korrekt írás. Ilyen egyszerű az ügy nem kell ezt túlbonyolítani. Ahogy egykori bohócunk, Józsi mondta volna: monnyon le!

Bell & Sebastian 2012.01.30. 12:42:46

Most vagy nemzeti egység, vagy tévétorna, mert a kettő együtt nem megy.

Árpád apátok, porlik a doktorság, ha csak nem szed rá Cumicecidet. Igaz, akkor is száll a nullásliszt, de legalább nem viszket annyira.

fonó 2012.01.30. 12:46:29

Szokasos undorito elfogult szekertabor gondolkodas. Az en komcsim jo, az en bankarom oligarcham milliardosom offshore cegesem besugom haverom-csaladtagom........ jo, a masike HAZAARULO. gusztustalan de ismeros

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 12:59:08

@jose maria padilla:

"ha orbán lennék, kineveznék egy nyolcosztályos faszit elnöknek, aztán leszívhatna mindenki, főleg az akadémiai-egyetemi körök." --- írod.

A legokosabb ember, akivel valaha találkoztam, két elemit (két elemi iskolai osztályt) végzett Baskón a húszas években. A tudás nem áll arányban az iskolázottsággal. Nyilván, vannak, akik ezt soha nem fogják beismerni!:-)

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.01.30. 13:16:43

Ez a Stefka, ez az írás, ahogy van, méltó Plagi bácsihoz. Teljes harmónia.

Tilikov (törölt) 2012.01.30. 13:22:17

Nyilvánvalóan azért megy az időhúzás, mert Plagi bá bukásával egyértelműen felmerülne Orbán szerepe ebben az ügyben. Az hogy ő személyesen nevezett ki egy alkalmatlan embert csak azért, mert neki engedelmes aláíróember kellett, akinél csak a párthűség számít, a többi meg le van szarva.

Az is baromi kellemetlen lenne, ha neki most egy új aláíróembert kéne kinevezni, rövid időn belül másodszor csúfolná meg a legfőbb közjogi méltóság intézményét.

Az is kérdés, hogy Plagi bá után ki vállalná ezt a hálátlan szerepet, szegény Plagi is belerokkant, ki akarná ezt magának. Mert Viktornak bizonyára megint motor kéne a régi motoros helyett, nem valami független személyiség.

Ez az egész Plagi ügy az orbáni rendszer mikrokozmosza. Azért nem tudják kiköpni, mert az egész komcsi stílusú szervilista káderrendszer kérdése kerülne terítékre.

De már lenyelni se tudják. Lassú agónia következik, és nem csak szegény Pali bácsié, aki csak áldozata ennek az egész orbáni bábkirakatnak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.30. 13:35:29

Stefka 7 danos seggnyalómester. Nem is vártam mást.

(A poén kedvéért egy hétre kicserélhetnék a Magyar Hírlap és a Népszava szerkesztőgárdáját. Mind a két társaság ugyanúgy tehetségtelen médiacselédekből áll. Fel sem tűnne hogy Stefka helyett pl Andrassew publikálna, és viszont.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.30. 13:37:10

@Tilikov: Szerintem Viktor most arra vár, hogy Overdose visszavonuljon, és már meg is van az új KE.

belekotty 2012.01.30. 13:45:28

Valahol olvastam a poént, hogy a Google bevezeti új szolgáltatását, a CTRL+SCHMITT funkciót, amely egy kívánt címhez a világhálóról összekeresi az anyagokat, lefordítja és összeollózza azokat. :-))

Jenyei 2012.01.30. 13:47:23

@kispufi: egyetértek. Szajlai Csaba abszolút kilóg abból a buzeránsozó bandából.

belekotty 2012.01.30. 13:47:31

A blog jogos kérdése, erkölcsileg hogyan vállalható ezek után hogy Palibá kinevezzen egy egyetemi tanárt?

Tilikov (törölt) 2012.01.30. 13:48:44

@belekotty:

Legalább arra ügyelt volna Plagi bá, hogy az összeollózott anyagot megschmitizte volna a schmitify.com-on :))

www.schmittify.com/

Akkor nem lenne annyi egyezés :DD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 13:56:05

@TuRuL_2k2:!

Nem olyan bonyolult történet ez! (Szerintem.)

Schmitt embervadászat áldozata. Bűne azonban (amit kétségtelenül (pontosabban: valószínűleg) elkövetett --- bár abban egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy (ha valóban elkövette) tudatában is volt, annak "természetével":-)) messze nincs arányban azokkal a bűnökkel, amit "vadászai" (a hisztéria- és gyűlöletkeltéssel, az "alantasra" játszással) már (el)eddig is elkövettek ellene és tkp. valamennyiünk ellen.

Én lennék az utolsó, aki egy schmitt-típusú "mutyimatyi" bácsi (a kesztyűbáb) arc védelmére kel, de az erkölcsi érzékem most mellé állít. Nem az az elképesztő és felháborító, hogy ezzel a plágium-izével megkínálták, hanem ahogyan tették. Ha vele ezt így(!) meg lehet tenni, akkor holnap (a cél érdekében) te és talán egy napon én következem! A cél szentesíti az eszközt-elve alapján bárkit bármiféle cselekedet(én)e(k) némi kontúrozásával totálisan el lehet hitelteleníteni. Ez számomra elfogadhatatlan!

(Egyébként határozottan jól reagált a támadásra közt.eln. úr! Azzal, hogy hivatalos vizsgálatot kért az "ügyben", gyakorlatilag, kif*ngatta támadóinak eredeti szándékát (hogyis: Schmitt hitelének összesz*rozásával, magát az egész "rendszert" hiteltelenítsék el). Ha el is marasztalják, akkor is csak valamilyen konkrét szabályszegés miatt marasztalhatják el, így az a sok trutyi, amivel nyakonf*sták, nem szárad rajta (míg, ha a nyomás súlya alatt (vizsgálat nélkül) lemondott volna, azzal (gyakorlatilag) minden ráhányt vádat elismert volna).)

ü
bbjnick

biobender 2012.01.30. 13:57:57

"Így ha a doktori értekezést vizsgáló bizottság jelentése megerősíti a HVG 180+ oldalnyi vendégszövegre vonatkozó állításait..."

Es komolyan hiszi barki, hogy ott ahol egy nyelvtani szabalyhoz valo ragaszkodas az allasaba kerulhet valakinek, ott a bizottsag jelentese megerositheti a hvg allitasait??

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 13:59:24

@bbjnick:

bár abban egyáltalán nem vagyok meggyőződve=bár arról egyáltalán nem vagyok meggyőződve
amit "vadászai"=amiket "vadászai"

reccs 2012.01.30. 14:06:15

@bbjnick: A cél szentesíti az eszközt-elve alapján bárkit bármiféle cselekedet(én)e(k) némi kontúrozásával totálisan el lehet hitelteleníteni. Ez számomra elfogadhatatlan!

De ez pl. a filozófus-ügyben nem zavart, meg sok más alkalommal sem, az is érdekes.

Tilikov (törölt) 2012.01.30. 14:07:12

@bbjnick:

"Ha vele ezt így(!) meg lehet tenni, akkor holnap (a cél érdekében) te és talán egy napon én következem! Ez számomra elfogadhatatlan!"

Ha te is loptad a diplomádat, akkor következz is te. Hogy ez mennyire elfogadható neked az mellékes, ha nem lopott a diploma akkor nincsen gáz, ha meg lopott akkor szikrát neki, hogy nagyot lobbanjon!

Piacbarát 2012.01.30. 14:07:51

tudjuk, minden lejárató kampány...

egy nap...egy nap alatt kiderülne, az vagy nem az...ki nem meri bevállalni és miért kell két hónap rá?...

nyújtsuk tovább azt a tésztát, már megszoktuk az elmúlt majd két évben...

The_Goat 2012.01.30. 14:13:20

T. Cikkíró,

Nem Köztársasági Elnök. Államfő. Köztársaság már nincs
Lásd Alaptörvény...

Naumov 2012.01.30. 14:13:34

Az a helyzet, hogy ez a plágium-dolog minden jel szerint védhetetlen, és nagyon hülyének/elfogultnak/fizetett bértollnoknak kell lenni, hogy emögé valaki nemzetközi balliberális összeesküvést vizionáljon. Az biztos, hogy a dolog zorbánék ellenfeleinek is kapóra jön, de majd bolondok lennének nem leütni egy ekkora magas labdát. Palibának meg szépen csendben le kellene mondania.

mement 2012.01.30. 14:14:54

Ki a faszom az a stefka hogy latatlanban eldontse helyettem hol van az otthonom es hazam?

doktór W.H.O. · http://www.youtube.com/watch?v=kSpc7VV4PuU 2012.01.30. 14:15:28

polgári karikások nem bírnak előhúzni egy másik bábot a szekrényből?

fallen 2012.01.30. 14:15:55

@bbjnick: ha az erkölcsi érzéked Schmitt mellé állít, akkor neked nincs erkölcsi érzéked. Amúgy Schmittnek ez az ügye eltörpül az egyéb tevékenysége mellett. Az erkölcsi érzékét már az is remekül jellemzi, hogy nem olyan régen még az mszp főpolgármesterjelöltje volt, csak hát fordult a szél. Tudod, mint Morvainál.
Szóval Schmitt és az erkülcsi érzék csak egy módon írható le helyesen: ja, az nincs neki.

Acsabi44 2012.01.30. 14:16:45

Esélytelen, hogy plágiumot állapítsanak meg, ennél már kevesebbért is kirúgtak szakértői bizottságot (ld. Liszt Ferenc Repülőtér).
Nem véletlen, hogy sokan visszautasították a bizottságban való részvételt, végül csak azok maradtak, akik majd jól megállapítják amit Palibácsi vagy egyenesen Viktor szeretne hallani.

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.30. 14:17:19

Görény, görényebb, leggörényebb, Stefka.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.30. 14:21:31

Nem lehet, hogy a helyesírás gyakorló füzetét adta be véletlenül véleményezésre?

is 2012.01.30. 14:21:53

@bbjnick: "Nem az az elképesztő és felháborító, hogy ezzel a plágium-izével megkínálták, hanem ahogyan tették"

Mondd mester, hogyan tették? Mennyi idő alatt sikerült bemagyaráznod magadnak, hogy "egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy (ha valóban elkövette) tudatában is volt, annak "természetével":-))"? Mennyi idő a múltat átírni? Mennyi az idő? 1984?

Nadiposzi (törölt) 2012.01.30. 14:22:19

A dologban számomra az a leginkább hajmeresztő, hogy a dolgok állása szerint ezt a doktori értekezést nem is maga S.P. ollózta össze. A kezdeti 180 oldalas plágiumvád kapcsán maga is elismerte, hogy az egy bolgár szerző átvétele, dehát ezek törzsadatok ugye, a lényeg az ezt követő 40-50 oldal, stb. Most abba ne menjünk bele, hogy ez miért is baromság. A lényeg az, hogy ha Pali bácsi ollózta volna össze saját kis kezeivel a doktoriját, akkor nem mondott volna ilyet, hisz azóta kiderült, hogy a maradékból is szó szerint egyezik 17 oldal egy másik cikkel. Tehát:
SP egy samesszal íratta meg, talán ha egyszer átfutotta, majd büszkén felrakta a polcra a doktoriját. Hány ilyen lehet még?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.01.30. 14:24:37

Dr. Frady Endre:
Apám tyúkja

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az apám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’...
Apám egyetlen jószága.

(törzsanyagforrás: Dr. Petőfi Sándor)

MrSzitka 2012.01.30. 14:25:16

@bbjnick: Amennyiben (1) plagizálsz és (2) közszereplőként szeretnéd megkeresni a kenyérre valót, akkor bizony nem csak meg lehet, de meg kell tenni veled is azt, amit szegény köztársasági elnök úrral tesznek ezek a gonosz emberek. A dolgot, amitől berzenkedsz úgy hívják: politika.

civil polip 2012.01.30. 14:26:48

@bIQa: "A megválasztásával ... lehet hogy a szoci tábornak igyekeztek kedveskedni"

Kedveskedni. A Fidesz.

Nanenáné 2012.01.30. 14:27:26

@bbjnick: ismételjünk, ezúttal figyelmesebben:
"Egy köztársasági elnök esetében viszont elfogadhatatlan, hogy egy kétes legitimitású disszertációval a háta mögött nevezzen ki vagy mentsen fel egyetemi tanárokat, rektorokat. "
Ez volt az állítás!
És a válasz:"Ha el is marasztalják, akkor is csak valamilyen konkrét szabályszegés miatt marasztalhatják el,"
Te ezt meg tudod magyarázni? Konkrét szabálytalanság elkövetése (túlidézés??) nem jár a fenti következményekkel? Amikor, néhány évvel ezelőtt egy Debreceni Egyetemi disszertációról ilyes kifogás merült fel, visszavonták a doktori címet. Ezek szerint, ha a köztársasági elnöktől konkrét szabálytalanság miatt visszavonják a címet, attól még teljes erkölcsi magaslatról nevezhet ki egyetemi tanárokat stb. Ha jól értettem. Jól értettem?

baloo112 2012.01.30. 14:29:52

@bbjnick: igen. ha csalsz akkor Te következel. Biztos ezert allit SP melle az erkölcsi erzeked is....

szmoker (Homo Trollicus) 2012.01.30. 14:30:14

@jose maria padilla: "kineveznék egy nyolcosztályos faszit elnöknek" nem kell ide ilyen túltanult professzor, elég ha egy nagy X-et oda tud vésni, ahova mutatják neki.

Szalacsi Sándor 4 Prez!

blah 2012.01.30. 14:31:17

amikor bármilyen negatív dolog napvilágra kerül a kormánnyal kapcsolatban akkor mindig a balliberális, külföldi nemzetellenes összeesküvés a felelős... nahát micsoda újdonság!

Idet 2012.01.30. 14:33:10

Ez mind gyönyörű, igazságos és helytálló, amit írtok, "... s hol bűnt találsz, a bárd essék oda", mondotta volt Shakespeare.
Csak egy kis ványadt kérdésem lenne: miért pont most, a nagy Viktorbuktató-kísérlet idején dugult ki a plágiumgyanú- és vád, 20 évvel ezelőttről?
+1 kérdés: csak nem az a módszer rejlik mögötte, hogy gyűjtögetjük a lehetséges kompromittáló anyagot, aztán bedobjuk, amikor szükség van rá, vagy bejön, vagy nem?
Eléggé KGB-s módszer, ami azt illeti.

hümhüm 2012.01.30. 14:33:21

@The_Goat: Te hülye vagy, vagy analfabéta. Magyarország államformája köztársaság. Ld. Mo. alaptörvénye (ha tudsz olvasni).
Palibá ügye elég trutyis, de akár dr. akár nem dr., akár plagi akár nem, egy egyetemi rektor kinevezése vagy felmentése semmilyen módon nem kapcsolódik a kisdoktori címhez, hanem kizárólag a köztársasági elnök jogköréhez. Akinek nem kell dr-nak lennie.

charlie sheen 2012.01.30. 14:37:09

Szegény, szerencsétlen shitpaja...
De ahogy a mondás tartja, minél jobban kenegetik a szart, az csak büdösebb lesz.

Shitpaja, húzzál a véres gecibe!

Piacbarát 2012.01.30. 14:38:22

@is: kell Palibácsi helye :D szerinted ki szivárogtatott :D?

szekertabor · provo.blog.hu 2012.01.30. 14:39:12

Óriási marhaság, amit a cikkíró az utolsó bekezdésben ír: " Egy köztársasági elnök esetében viszont elfogadhatatlan, hogy egy kétes legitimitású disszertációval a háta mögött nevezzen ki vagy mentsen fel egyetemi tanárokat, rektorokat." Árpi bácsinak milyen disszertáció legitimálta a hivatalát?

Tessék tudomásul venni, hogy ebben az ügyben az egyetlen akceptálható érv a lemondásra az lenne, ha bebizonyosodna, hogy Schmitt tudatosan és rosszhiszeműen csalt, és emiatt morálisan hiteltelenné vált. Egyelőre ilyen bizonyítékkal senki nem állt elő, csak vádaskodások láttak napvilágot. Az, hogy van-e kisdoktorija, és az megüti-e a tudományos mércét, nem érinti hivatali alkalmasságát.

Politikai szempontból persze én sem tartom Schmittet jó választásnak, de ennek semmi köze a plágiumvádhoz.

Piacbarát 2012.01.30. 14:39:52

@hümhüm: kizárólag...tényleg? kizárólag csak ahhoz...szóval..akkor lehet érvénytelenek lesznek a törvények amiket aláírt, ha kizárólag ahhoz...hisz nem a saját nevét használta..vagyis vót ottan egy plusz előtag :D

Piacbarát 2012.01.30. 14:41:20

@szekertabor: másolni milyen elvetemült dologból lehet még?...csak egy valamiért lehet, mert nincs kedvem megírni és így egyszerűbb...

nincs ezen mit csűrni csavarni...le kell ülni két fordítóval és végig nyálazni...azt pont...

szekertabor · provo.blog.hu 2012.01.30. 14:41:59

@The_Goat: Látszik, hogy nem olvastad az Alaptörvényt.

Napkutya 2012.01.30. 14:45:02

@hümhüm: Igazad van. Nem baj, ha Magyarország köztársasági elnöke, kazánkovács, vagy élelmiszer tartósító.

EZT választotta a parlament, -élén a Ház- és a Miniszterelnökkel. Legyen így!

Akkor van gáz, ha ő, MÁST állít, mint ami.

Ugyanakkor, erősen kétséges, hogy ha ez bebizonyosodik, akkor hogy áll majd egy MÁSIK kazánkovács, vagy élelmiszer tartósító köztársasági elnök elé a hamis renoméjával...

A felsőbb végzettségekről nem is beszélve.

:)))

charlie sheen 2012.01.30. 14:46:21

@hümhüm:
Valóban nem kell, hogy doktorátussal rendelkezzen ez a köztársasági elnöknek csúfolt fidesz-szoponc. Viszont elég gáz, ha a köztársasági elnök plagizál és úgy lesz doktor. Továbbá, akinek eddig nem tűnt fel, az ügymenet során Plagi bácsi HAZUDOTT is, ami aztán végképp nem fér össze a köztársasági elnök hivatalával.
De amilyen a magyar "jobboldal", olyan a megérdemelt köztörvényes elnökük. Egy kalap szar - nézegessék csak benne magukat, egészséggel!

vezér01 2012.01.30. 14:48:24

A régi szép időkben történt,hogy Nezvál elvtárs áttelefonált az ELTE párttitkárához,hogy "küggyön át
egy diplomát nekem,de azonnal! " És attól kezdve Dr.
volt az igazságügy-miniszterünk. Göncz et.nem plagizált,
maga írta amit írt,de ő mondta a választási kampány-
ban,hogy az "MSZP-SZDSZ koalíciónak nincs alternatívája." Pártatlanul, persze! Nem csoda,hogy nincs tekintélyük.Én csak egy embert tudnék elképzelni
az elnöki posztra,de nem vállalnám!

közösperonos átszállás 2012.01.30. 14:48:27

@bbjnick: "Nem az az elképesztő és felháborító, hogy ezzel a plágium-izével megkínálták, hanem ahogyan tették."

Megírták egy újságban? Meg még alá is támasztották? Mit mondjak, tényleg botrány!

Tilikov (törölt) 2012.01.30. 14:52:16

Schmittből kiindulva a következő elnök már írni sem fog tudni, csak odanyom egy x-et ahova mutatják neki, azt is pecsétből.

A demokrácia leépítésének üteméből erre lehet következtetni, de ha gyorsul az ütem, akkor megnyílik az elnöki szék a nem ember köztársasági elnökök előtt.

Tilikov (törölt) 2012.01.30. 14:53:32

@vezér01:

Miért? Hülyék is vállalhatják, egy nyavajás X-et meg csak oda tudsz karcolni akárhova :)

vezér01 2012.01.30. 14:55:26

@Tilikov: Legyen a Te élményed!

Piacbarát 2012.01.30. 14:56:15

@Tilikov: végül is matolcsy is képes megélni 47 000-ből...Schmitt is tud írni...

Viktor meg látja a fától az erdőt..., csak a másikat...

Piacbarát 2012.01.30. 14:56:58

@vezér01: gondolj bele, te vagy a magyar hadsereg főparancsnoka...uh ebbe rossz volt belegondolni...

Agyalap 2012.01.30. 14:57:11

@szekertabor: Nem a doktori cím a köztársasági elnök fő kritériuma, hanem a hitelesség. Vaclav Havel gondolom nem végzett se jogot se közgazdasági egyetemet, mégis magától értetődő volt a kinevezése.
Egy ilyen napraforgó mint Schmitt, aki az összes renszer seggnyalója volt már, a doktori címével együtt sem érdemes erre.
Az meg, hogy "törvényes" vagy "az akkori szabályokba nem ütköző" dolgot csinált nem érdekel. Ha a 210 oldalából 6 a saját műve az szánalmas. Ilyen diplomamunkával úgy dobtak volna ki, mint macskát sz@rni...

fallen 2012.01.30. 14:58:11

@szekertabor: az egyetlen akceptálható érv a lemondásra az lenne, ha bebizonyosodna, hogy Schmitt tudatosan és rosszhiszeműen csalt
- Azt azért áruld el, hogy lehet jóindulatúan csalni? Vagy megíratta mással, vagy ő maga lopta össze, de mindenképpen ennek a tudatában volt! Tehát mit kell azon bizonyítani, hogy tudatosan és rosszhiszeműen csalt? Arról nem beszélve, hogy azóta már hazudott is róla, ezt sem kell bizonyítani már. vagy előfordulhat, hogy jóindulatúan hazudott?

vezér01 2012.01.30. 14:59:42

@prof...de nem dr felebarát: Őrmesterként szereltem le
a híradóktól,akár vállalhatnám is.

no mail, no problem 2012.01.30. 15:00:37

@Nadiposzi:

vagy azt hitte, hogy ha a hvg a maradék 50 oldallal már nem foglalkozott, akkor más se fog, és ő megúszhatja. mivel soha nem volt semmi köze a tudományos élethez, akár azt is hiheti, hogy az pont olyan háttéralkukra épülő, leginkább következmények nélküli mutyi, mint a politika. gondolom ebben a hitében megerősíthette a doktorijának a megszerzési módja is.

egyébként valószínűleg nem ő lenne az első, aki a beosztottaival, netán tanítványaival rakta / rakatta volna össze a tudományos munkát.

szekertabor · provo.blog.hu 2012.01.30. 15:02:01

@prof...de nem dr felebarát:

Az, hogy miből mennyit és mit veszek át, a témavezetőmtől is függ. Ha ő lusta, nem olvassa el a megjelölt forrásokat, és nem hívja fel a figyelmemet a szabályoktól való eltérésre, akkor nem áll meg a rosszhiszeműség bizonyítása.
De ott van még az a kérdés is, hogy mit írnak elő a szabályok. Ha az átvétel mértékét nem szabályozták, nem is volt szabálytalan a közlés.

Szerintem a vizsgálatnál meg kellene vizsgálni az azonos körülmények (időszak, tanszék, témavezetők) között született dolgozatokat, és ebből vonni le a következtetéseket.

Napkutya 2012.01.30. 15:02:16

@Tilikov: Jó gondolat.

Szerinted HÁNY törvényt tudott részleteiben ÉRTELMEZNI, jogi, - és társadalomelméleti hatásait tekintve, azok közül, amelyeket aláírt?
(Akármilyen titulussal.)

Beleértve, természetesen az ALAPTÖRVÉNYT....

Most már kiválóan látszik, miért is rakták oda, ahol van.

Számára az a kínos, hogy ha kidobják majd, akkor ERRŐL lesz híres. Márpedig, ez megmarad. Évszázadokon keresztül.

Bravó Pál úr!

Nem ugyan vagy Pató, -de leszel olyan híres!

Kelletteznekem? 2012.01.30. 15:02:50

gond@Nadiposzi: "A dologban számomra az a leginkább hajmeresztő, hogy a dolgok állása szerint ezt a doktori értekezést nem is maga S.P. ollózta össze. [...]
Hány ilyen lehet még? "
gondolom a hajmeresztőt iróniábóé írtad... vagy hogy annak kellene hogy legyen. Szerintem mindenki tudja hogy ment ez annak idején. Nekem az a "hajmeresztő"-bb mindennél, hogy a jelenlegi képviselők bűrmely oldalon hány százalékban lehetnek sárosak. Az feltűnt, hogy a parlamenti képviselők mennyire nem bántják, mert attól félnke, hogy holnap az ő szakdogájuk, pártiskolás "diplomájuk" kerül elő, ezért inkább csendben hallgatnak, közben a "gesztenyét" kikaparják a jogosan kiabáló oktatatók, profok, PhD-sok, azaz civilek.

Ez nem kisebbíti SP sarát, sőt, neki pont akkor is példát kellene mutatnia. Ha lemondott volna azonnal, az felért volna egy erkölcsi rehabbal, úgy vonult volna be a történelembe, mint aki legalább lemondott, 20 év múlva már azt is el lehetne hitetni (ami persze nem igaz) hogy jó ember volt ő, csak a gaz politikusok kicsinálták. Igy pedig poolitikai, emberi értelemben ő sajnos örökkő egy nulla lesz, nem fog tudni bemenni úgy egy boltba, hogy ne röhögjön rajta valaki, vagy süsse el a Plagi bé viccet... nem túl szép kilátások, én nem cserélnék vele az összes címéért és fizetéséért sem...

ElPadre 2012.01.30. 15:03:05

@bbjnick: már megbocsáss, de milyen embervadászat?

1. SP közszereplő, hiszen ő az "álamfő", ennél közebb nem is lehetne.
2. a közszereplő szóban ott a "köz", ami pl. "közszemlére tesz", stb.
3. aki vállalja ezt a szerepet (és az ezzel járó jó sok pénzt és státuszt), annak tisztában kell lennie azzal, hogy mivel azért még létezik az ún. "tényfeltáró újságírás", amely nem kíméli a közszereplőket, sőt, mivel ők középpontban vannak, "jól láthatóak", szeretnek is velük foglalkozni; ezért ha van vele kapcsolatban feltárandó tény, akkor lehet, hogy azt meg is próbálják feltárni.
4. a HVG, majd később a német vonalon az index ezt tette.
5. hogy a HVG milyen sugallatra kapta az ötletet, hogy belenézzen SP kisdoktorijába, az érdekes dolog lehet (és akár további tényfeltáró újságírás tárgya), de a feltárt tényszerű anyaghoz képest totál mindegy.
6. összegezve: EZ NEM EGY NEMTELEN TÁMADÁS. ha a gyanú árnyéka sem vetülhetne palibá fejére, akkor nem lenne mit támadni. de erről itt szó sincs.

az a megjegyzésed pedig, hogy SP jól reagálta le azzal, hogy állítsanak fel tényfeltáró bizottságot: hejj, de szelektív a memóriád. SP azzal kezdte, hogy semmit nem tett, de szólt az "álamfői" hivatvezetőknek, hogy nyilatkozzák, hogy legmesszebbmenőkig visszautasítják a plágiumvádat. ő maga nem is nyilatkozott. aztán az ex-TF-es rektor vagy ki utasította el a plágiumvádat (mert ez persze nekik is nagy égés). aztán amikor nyilatkozott, akkor ordas nagy hazugságokat mondott (közösen dolgoztak a bolgár úrral...). és mellesleg gyorsan leüzent az ex-TF-nek, hogy ugyan hivatkozzanak már a szerzői jogra, és azzal nehezítsék meg a további tényfeltárást, hüm-hüm. de szépen is reagálta le ezt az egészet, ugye?

amikor aztán bejött a német szál is a sztoriba, na AKKOR mondta nagy kegyesen, hogy legyen vizsgálóbizottság. (ami mellesleg rohadt nehezen állt össze, hiszen mindenki félt a lehetséges következményektől... ez mit mond el neked a mai magyar politikai hangulatról?)

mandíner: +1 pont ezért a cikkért. lassan kezdetek régi önmagatokra hasonlítani.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.30. 15:03:41

Tipikus szerecsen mosdatás! Gondolom most elkeseredetten keresik dr. Horn Gyula disszertációját. :)

civil polip 2012.01.30. 15:05:29

@Idet: "gyűjtögetjük a lehetséges kompromittáló anyagot, aztán bedobjuk, amikor szükség van rá"

Van egy olyan érzésem, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének módja és időzítése nem zavart ennyire.

Piacbarát 2012.01.30. 15:05:34

@szekertabor: végülis, egyszerűbb lett volna csak a másik dolgozaton a nevet átirni...

a jóhiszeműség meg nem mentesít...

Haloperidol 2012.01.30. 15:06:18

Stefka irasa kb. egy szinten all azokkal az irasokkal, amikor a D-209 sz. ugynokrol probalak a szoci ujsagirok megmagyarazni, hogy o a Magyar Hazat vedte a KGB-vel szemben.

A modszer meg hogy miert eppen most mas kerdes, de ez nem menti fel, hogy Magyarorszag elso embere csalt, es igy jutott elonyokhoz, es, amikor ez kiderul, nem hajlando vallalni a kovetkezmenyeket: nem mond le.

Ennyi.

Piacbarát 2012.01.30. 15:07:55

@Kelletteznekem?: kibújt a szög a zsákból...promins vezető személyek dolgozatait diplomamunkáját és phd-ját el lehet kezdeni vizsgálni...

maskep 2012.01.30. 15:09:53

Schmitt Pál plágium-ügye megosztja még a Stefka által úgy en-block lehazaárulózott balliberális értelmiséget-médiát is. Havas Henrik például méltánytalannak tartja, hogy így pellengérre állítsák ezt a dolgozatot, holott a sportolókat mindig is maskep bírálták el. (Persze, ha Schmitt Pál nem bevallottan "régi barátja" lenne, nyilván ő is maskep értékelné.) No meg hogy Schmitt Pált (szegényt) kinevezték köztársasági elnöknek, erről nem ő tehet, hanem aki kinevezte...

Nos, azt hiszem, ebben az utolsó érvben van a lényeg: Volt-e Schmitt Pálnak választási lehetősége, vagy áldozat? Én úgy emlékszem, úgy 2002. körül, mikor kiderült, hogy a NOB vonalán bedeszkázták a karrier-plafont neki, talán szó szerint fogalmazott úgy, hogy "felajánlja politikai szüzességét a Fidesznek". magyarul: Politikailag prostituálódott. Vagyis nem pisztolyt ragasztottak a halántékához...

De érthető mások részéről az is: A köztársasági elnök a Magyaro Köztá... af@szt, Magyarországot testesíti meg. Ha a köztársasági elnököt gúnyoljuk, önmagunkat alázzuk meg. És valóban, ez nem túl felemelő...

Mindezeket figyelembe véve: Schmitt Pál a legnépszerűbb, legnagyobb nemzetközi sikereket elért magyar sportdiplomata volt prostituálódása előtt. Olyan, aki saját bevallása szerint "még a balkéz-szabályt is megadja". Olyan kedves nagybácsi... Szerintem a kurválkodása, sőt: még a plágium(-gyanú) ellenére is, köztársasági elnökként több tiszteletet kapott volna - akár még tőlem is, ha nem ír alá ész nélkül mindent, amit az orra elé tolnak.

Schmitt Pál, ezt szomorúan mondom, azért lett köztársasági elnök, hogy az Orbán-kormány mellett ezt a funkciót senki se töltse be. De közben kiderült, hogy Schmitt Pál mégsem egy senki: Ő egy Valaki! Valaki, aki még a doktori címét is lopta!

Piacbarát 2012.01.30. 15:10:11

@szekertabor: jah igen...amúgy meddig is tartott volna, hirtelen előkeresni, ama jogszabályt, ami akkor érvényben volt, és palibá már lobogtathatta volna...de ha erre is hülyék, akkor megérdemli...

MACISAJT 2012.01.30. 15:11:09

"egyáltalán nem világos számomra, hogy a Schmitt Pál doktori címe körüli felhajtás a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt támadások egyik hadművelete lenne"

Á dehogy..:D

Ahogy néhány hónappal ezelőtt a -minő meglepő-szintén a hvg., origo, index útvonalon felbukkant
Schmitt Pál 1964-es (!)közlekedési ügye sem volt ennek a hadműveletnek a része, ugye?:D

Hiába no, a hvg körül rendre akadnak "névtelenséget kérő" informátorok, akik aztán előveszik Schmitt 1992-es(!) kisdoktoriját, hogy azt összehasonlítsák egy bolgár halott nem különösebben jelentős hasonszőrü művével...

Hány éves vagy, TuRuLkám? Már hogy még mindig hiszel a mesékben?

U.I. Bezzeg a ballib emblematikus "világhírű" írója, Esterházy Péter mikor lebukott azzal hogy komplett fejezeteket lopott a Harmonia Caelestis számára ...elintézte azzal hogy "kreatív átemelés" történt. És kész, az ügy ezzel el volt intézve.
Ajánlom ezt a bejáratott érvelést Schmitt Pál KE. figyelmébe is, már ha bíróságra jut az ügy.
Mert a bolgárral már nem lehet kiegyezni, mint Imre Kertesz Bán Pállal a "Csacsifogat" esetében...

sisszi 2012.01.30. 15:12:10

@Tilikov: "Az is kérdés, hogy Plagi bá után ki vállalná ezt a hálátlan szerepet, szegény Plagi is belerokkant, ki akarná ezt magának." milyen optimista vagy. nem hiszem hogy Schmitt belerokkanna (ha kiderül hogy igen,ejnye-ejnye) járandóságát haláláig kapja, él majd röhögve mint hal a vízben. esetleg "utazó nagykövet" is lehet majd belőle. vagy a sport zongorázó világhírnöke. végtelen a be nem töltetlen titulusok sora dr.Schmitt számára

Ede Mekk 2012.01.30. 15:12:47

Bértollnok Stefka elvtárs megírta gyűlölködő cikkét. Gratulálok!!!
"Nem lehetne-e rákenni azt is, hogy..." ???
Ez nem rákenés, öreg! Tények! Abban az időben sem így kellett doktorit írni, ez az igazi doktorok megcsúfolása!
Ja, hogy te megkaptad Palitól a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét? :)))
„a forradalom eszmeiségének ápolásáért”!!!

Így érthető, hogy miért hazudozik Stefka.

Piacbarát 2012.01.30. 15:14:46

@MACISAJT: na ki adta ki őt?... figyeljétek meg..ki tudott szerintetek róla?..hmm..na, nem ő, a másik...igen ő...zsarolás?...megeshet...nincs rá szükség tovább?...nincs..

hmm...feláldozható "paraszt"?

az

igényes 2012.01.30. 15:14:52

Schmitt Pál, miként lehet a Testnevelési Egyetem címzetes tanára?

Nem hiszem, hogy valaha tanított volna, vagy vizsgáztatott volna.

maskep 2012.01.30. 15:18:10

@maskep: No, tehát ha megszánnám szegény joviális sportoló bácsit, mindig eszembe jut például a manyupom lenyúlása, amit gondolkodás nélkül (szó szerint!) írt alá.

Stefka szellemi magasságába nem érek fel, hogy vitatkozzam vele ilyen vendégszövegekről, meg ilyesmikről. Elvégre én nem vagyok doktor. De a diplomamunkám piszkozatába a témavezetőm odafirkantott ilyeneket, hogy "Ezt honnan veszed? Forrás!" Stb. És a dolgozatom végén felsorolt irodalomjegyzék mellett minden egyes oldalon, minden egyes gondolatnál, ami nem a sajátom volt, meg kellett jelölnöm a forrást, az oldalszám(!) megjelölésével lábjegyzetben. Biztos azért volt ilyen szigorú, mert ez egy főiskolai diploma volt, nem csak egy doktori disszertáció...

Schmitt Pál nyilatkozta, hogy a törzsanyag (vedégszöveg) egy dolog, na de a következtetések, az igen! Azokat az előremutatókat ő vonta le! Kár, hogy a "Következtetések" fejezet is egy az egyben lett fordítva az "idézett mű"-ből...

...Állítólag. Persze, én nem olvastam a dolgozatot. És szerintem, ha másban nem is, ebben hasonlítunk egymásra Schmitt Pállal...

marko11 2012.01.30. 15:18:40

@bbjnick: Egyetértek. Továbbá tegyük még hozzá: Schmitt Pál nem tudományos területen dolgozott. Nem ez (a kisdoktori) volt az első lépcső tudományos pályáján, ahol viszont egy tud. segédmunkatársnak is illett már tudni a korrekt tudományos hivatkozás szabályait.
Az én volt főnököm, főigazgatóm pl. nem tudta. Amikor véleményezte a tanulmányom, csak annyit kifogásolt, hogy sok az idézőjel, és hagyjam el őket!
Továbbá arról is tudok, hogy kisdoktori dolgozatokat is lehetett csináltatni. (A 80-as évek elején mindössze 3000 Ft-ért.)

OftF 2012.01.30. 15:18:41

Kár, hogy így fel van fújva ez az egész ügy. Schmitt kapcsán nem ennek kellene kapásból beugrania az embereknek. Ez egy pitiáner kis bejegyzés a hosszú erkölcsi bűnlajstromon. A '80-as években Schmitt jó komcsiként dilettáns döntéseivel és nem-döntéseivel helyrehozhatatlan károkat okozott Magyarországnak, külföldi megítélésünknek. Azóta is csak a feltétlen szervilizmus és lelkifurdalástalan szélforgás hat át mindent, amit tesz. Sajnálom, hogy egy volt olimpiaia bajnokunkról ez lehet a véleményem, de egy tisztességes ember számára elfogadhatatlanná vált még az ismertettsége is.

NA YA! 2012.01.30. 15:22:02

Nos Palibának addig kéne lemondania, míg az érettségi bizottságot meg nem kérdezik, mert hát ki tudja?;)

Piacbarát 2012.01.30. 15:23:57

végülis...akkor teljesen mindegy...akár a leendő miniszterelnök ugorjon ki a piacra azt vegyen egy két diplomát és hasonlót...

de egyszerűbb akkor ha eltöröljük, hoyg diploma kelljen oda, de már nem is kell...

akkor meg minek is hamisította...

tényleg minek is kellett neki a phd?...

maskep 2012.01.30. 15:25:06

Stefkának (és itt visszatérnék Havashoz) egyvalamiben igaza lehet: Amellett, hogy Schmitt Pál se sajnált senkit, mikor könnyedén aláírt mindent, ami a zemberek életét megrontotta, ez a felháborodás valóban nem elsősorban Schmitt Pál ellen szól, hanem az ellen, aki kinevezte.

Vajon miért pont egy ál-doktor lett Orbán köztársasági elnöke? Valószínűleg egy valódi nem vállalta volna ezt a kurválkodást. Legalább is remélem, hogy azért nem hagyja lemondani, mert mégegy ilyen szervilis marhát nem talál... És ez valóban őt minősíti, meg a felkent fülkeforradalmát!

igényes 2012.01.30. 15:25:11

e kell mondania Schmitt Pálnak. Akkor is, ha a híradások csupán töredéke igaz. Gondolom, nem esik nehezére a lemondás aláírása, hiszen eddig is aláírt mindent. Ne feledjük, hogy 2012. január 1. előtt és után a köztársasági elnök nevezte és nevezi ki az egyetemi tanárokat és a rektorokat, valamint a kitüntetéses doktorrá avatás esetében ezt a megtisztelő címet is a köztársasági elnök adományozza. Ezek után hogyan? Mellesleg aláírta a legújabb felsőoktatási törvényt is.Az ő doktori címét is egy egyetem adta ki és mind a mai napig érvényes (habár a "dr. univ." fokozat ma már nem létezik és átminősítés hiányában egyetemi oktatói cím betöltésére nem jogosít). Éppen ezért értelmetlen az az érvelés, hogy ez a fokozat a jelenlegi PhD-rendszer előtt született és a valamikori fokozatót kiadó intézmény sem létezik már. De a jogutódja igen. Ebben a kiélezett helyzetben már csak az hiányzik ennek az országnak, hogy hónapokig tartson ez a plágium botrány. Független és önálló emberre van szükség az ország élén.

sisszi 2012.01.30. 15:25:41

@prof...de nem dr felebarát: mert megígérte édesanyja haldokló ágyánál. utolsó ígéretként neki. gondolom az anyukája nem haragszik. ügy lezárva.

maskep 2012.01.30. 15:28:41

@bbjnick: Írod: "A legokosabb ember, akivel valaha találkoztam, két elemit (két elemi iskolai osztályt) végzett Baskón a húszas években."

Két különbség van Dr. Schmitt Pál és a Baskón végzett két elemis ismerősöd között: A doktori cím, meg a sok aláírt törvény köztársasági elnökként...

Piacbarát 2012.01.30. 15:35:27

2012-es diplomamunkák címei

média: Retusálás művészete az offline médiában
Kommunkáció-matematika: Egy négyzetméterre jutó tüntetők száma...
szociológia: Hazugság-e a hazugság, ha igaz, avagy hazudtam-e, ha igazat szóltam...
b.a: Sport és a plágium összefonódása

Piacbarát 2012.01.30. 15:36:12

@maskep: én már találkoztam okos higéniai menedzserrel is... :D

maskep 2012.01.30. 15:36:57

@MACISAJT: Nézd, arra, hogy a Schmitt Pál körüli balhét csak a bulvár-ballib média kapta fel, egyébként nem lenne ügy, csak azt tudom válaszolni, amit arra válaszoltam, hogy busszal hozták a Békemenetre vidékről a tüntetőket, meg állítólag fizettek nekik: Ha nem tartanák a zemberek fontosnak, ugyan kit lehetne arra a buszra feltuszkolni? Ha Schmitt Pál, mint marha érdktelen lenne, akkor telefirkálhatná az összes sajtót minden baller firkász! Sólyom sem volt minden körben egyéretlműen népszerű - én is keményen bíráltam, de tiszteltem! Volt miért (tisztelni és bírálni egyaránt). Schmitt Pál se tiszteletre nem méltó, sem bírálatra - ebből a szempontból jól számolt Orbán, ő valóban egy senki...

igényes 2012.01.30. 15:37:14

@maskep:

@bbjnick: Írod: "A legokosabb ember, akivel valaha találkoztam, két elemit (két elemi iskolai osztályt) végzett Baskón a húszas években."

Hát szerintem bbjnick nem valami kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik, vagy nem sokan fogadják el személyét.

no mail, no problem 2012.01.30. 15:37:44

@szekertabor:

óriási következtetési hiba, amit írsz. nem a disszertáció megléte legitimálja köztársági elnöki cím megszerzését és birtoklását - ehhez pontosan elegendő a parlament döntése, amelyet SP három elődjéhez hasonlóan bír, - hanem jelen esetben a disszertáció megszerzési módja teszi illegitimmé a birtoklását.

persze doktori cím nélkül is alá lehet írni rektorok kinevezését, de egy áldoktorival és sportdiplomával sokkal kínosabb és abszurdabb, mint nélküle. schmittnek valszeg még az egyetemi diplomája is csak egy jó indulatú sajtpapír, köszönhetően az akkori sporttámogatási rendszernek. azzal ne fárasszuk egymást, hogy az ún. sportállások korában egy világbajnoki címet később megszerző sportolónak pont a sportkarrierje idején volt ideje megszerezni egy közgáz diplomát.

fran7 2012.01.30. 15:38:23

Schmitt példájával az igazi baj szerintem az, hogy mutatja kifér oda ahhoz, hogy legyen egy doktori címe. Ki merte volna visszadobni az ő disszertációját? Amikor én írtam szakdolgozatot, akkor az enyémnek nekiugrott a bíráló, s kaptam egy kettest. Akik velem végeztek azok közül sokaknak rengeteget segítettem. Ők mind jobb jegyeket kaptak, mint én, mert velük szemben nem keménykedtek a tanárok. Ha kifogsz egy olyan opponenst, akkor szinte esélytelen vagy. Ha meg csókos vagy nem számítasz, akkor könnyen megy a diploma szerzés. S gondolom Schmitt nem az egyetlen, aki könnyebben kapott diplomát, mint az átlag.

maskep 2012.01.30. 15:41:25

@prof...de nem dr felebarát: Sőt, én találkoztam háromdiplomás félanalfabétával is... Valóban nem ez határozza meg az értelmi képességeket. No de az a doktori cím...

Piacbarát 2012.01.30. 15:43:09

azt hiszem ama főiskolán, most bárki kedvére másolhatja a zh-t meg a diploma munkát, mert ha megszólják...hát...

maskep 2012.01.30. 15:53:10

@prof...de nem dr felebarát: (Félig OFF:) Nem igazán... Én pl. elhatároztam az ezredforduló környékén, hogy az adóbevallásomra az akkori APEH-elnöktől írok majd egy idézetet: "Mindenkinek állampolgári joga, hogy olyan hülye lgyen, amilyen csak akar." És úgy írtam olna alá, hogy "Kaya Ibrahim"... - De amit szabad Jupiternek... A Kulcsár (ügy idején volt a hvg.hu-n egy karikatúra, amin egy lompos kis tyúktolvajt vallatnak, ezzel a szöveggel: "Ha majd hárommilliárd tyúkot loptál, akkor lehet szó különleges elbánásról! Addig maradjunk csak a hagyományosnál, oksa?"

Idet 2012.01.30. 15:53:15

@civil polip: Az elvtársak maguk tehettek róla, hogy kikerült. Igazad van, tényleg nem zavart, mert nem is vártam mást tőlük.
A plágiumdolog éppenséggel zavar, meg az is, ahogyan (és amiért) nyilvánosságra került.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.01.30. 15:53:50

@szekertabor:

"ha bebizonyosodna, hogy Schmitt tudatosan és rosszhiszeműen csalt, és emiatt morálisan hiteltelenné vált. Egyelőre ilyen bizonyítékkal senki nem állt elő"

IGEN! Nagyon jól beszélsz. Egy kisdoktoriban ha 3/4 része 1:1 másolás, az nem gonosz dolog! Sőt, teljesen normális, sőt!

Muhahaha.

no mail, no problem 2012.01.30. 15:55:05

@MACISAJT:

szép dolog a (posztmodern) irodalmat (és a művészeti alkotásokat) a tudományos művekkel összemosni, csak éppen semmi se indokolja. továbbá eszterházy péter egy szerző, aki nem akar ennél több lenni, művei megítését meghagyja az olvasóknak és az irodalom tudománynak. lehet, hogy tévedek, de a hangvételed alapján valamiért nehezen tudom elképzelni, hogy olvastál ep-t, és ha olvastad is, akkor felismerted benne a vendégszöveget. xD

Csülök 2012.01.30. 15:55:52

"célkeresztben nem Schmitt Pál, hanem rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya, valamint sok-sok százezer békemenetelő és a hazája sikeréért drukkoló több millió magyar ember áll."
Szinte kizártnak tartom, hogy sok-sok százezer, sőt millió kisdoktori lenne az országban és honfiúi meggyőződéssel vallom, hogy a meglévők sem mind lopottak. Akkor miről beszél Stefka István?

preddy 2012.01.30. 16:01:38

Régen vörös volt Stefka Pista nyelve, most narancsos...
Nem változott sokat!

belekotty 2012.01.30. 16:10:57

@igényes: "Hát szerintem bbjnick nem valami kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik, vagy nem sokan fogadják el személyét." - vagy a két elemit végzett szint amit megért. :-))

brumeszkosz 2012.01.30. 16:12:46

Beszarás!!! Kia az aki még ezzel a bukott seggnyaló komcsival foglalkozik???
Ha nem lenne birka ez a nép akkor már rég elzavarta volna azt a tolvaj bandát törpe cigányostul együtt.

Majd nézzétek meg a januári fizetéseteket és állva tapsoljatok!!!

*azta* 2012.01.30. 16:14:25

Pusztán az érdekesség miatt:
Egy csomó helyen írták, hogy sem a bolgár fazon lánya, sem a német faszi nem ismeri SP-t. Csak kérdezném, hogy ez hogy jött elő, miért is kellene ezen embereknek ismerni őt, emlékezni rá - szóval hogy ez mit bizonyított anno.
Amúgy meg miért kell egy Steffkával vitatkozni? Kit érdekel az a fazon?

spinabifida 2012.01.30. 16:15:19

valószínűleg nem én találtam fel a kanálban a mélyedést(sajna)
de ha a vád igaztalan lenne, Plagi bá azonnal perbe fogná a HVG-t, nem ?Egyelőre erről szó nincs ! Vajon miért is ?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:21:36

@belekotty:

" 'Hát szerintem bbjnick nem valami kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik, vagy nem sokan fogadják el személyét.' - vagy a két elemit végzett szint amit megért. :-))" --- írod.

Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt, igaz?:-) Még két ilyen "frappáns" kiszólás és megvan megtépázott kis önbecsülésed napi karbantartása?

ü
bbjnick

Jofiu 2012.01.30. 16:23:15

@bbjnick: Hadd súgjak valamit: a rendszert önmaga hiteltelenítette el, nem kell ehhez külső támadás meg zseni ballibek titkos társasága akik biztos kézzel manipulálják a világpolitikát pontosan a nekik tetsző irányba. Csak beismerni, hogy elbaszták, legalább maguk közt az nem fér bele a nagy elhivatottságtudatba.
Vicc a Pali bácsi kezdetektől fogva, bevallott bólogatógép, ez csak így megint beleillik a képbe, ennyi. Igaz ma az ilyen bűntetőjogi következményekkel járna, ez nem, hisz ár régi sztori, de pont ezért is ha nem ilyen megcsinált figura lenne előre megírt fix szereppel valódi pozíció akkor más helyen már csak az intézmény eddig is szétcsócsált méltósága miatt megkövetné a dolgokat valahogy.
Jól mondtad, nem a megszerzett tituluson múlik elsősorban az okosság, és ezt látjuk is, itt is.
Maguk tették nevetség tárgyává az egészet, és ragaszkodnak hozzá, így ahogy van, mert nekik így megfelel.

komplikato 2012.01.30. 16:23:54

@bbjnick: " Én lennék az utolsó, aki egy schmitt-típusú "mutyimatyi" bácsi (a kesztyűbáb) arc védelmére kel, de az erkölcsi érzékem most mellé állít."

Pszichomókusok szerint az "Igen ..., de ..." szerkezetű mondatok második fele hazugság.

"Nem az az elképesztő és felháborító, hogy ezzel a plágium-izével megkínálták, hanem ahogyan tették. Ha vele ezt így(!) meg lehet tenni, akkor holnap (a cél érdekében) te és talán egy napon én következem!"

Ha te vagy bárki más, beleértve magamat is, ilyet tesz vagy tett és ezek után még erkölcs oszlopát is játszik, DARÁLJÁK BE! Megérdemli. Mind. kivétel nélkül.

"A cél szentesíti az eszközt-elve alapján bárkit bármiféle cselekedet(én)e(k) némi kontúrozásával totálisan el lehet hitelteleníteni. Ez számomra elfogadhatatlan!"

Lol. a jelenlegi kormány ezt és csak ezt tudta felmutatni 8+2 éven át és bejött nekik, nem? Akkor most a "jótól tanulni" még is rossz?

Viccet félre téve, ha Mr. Smith .. izé ... Schmitt összes bűne ez lenne, akkor is megérdemelné, a hasonló gerinces háttérhaverjaival együtt, de mivel volt neki egyéb sumáksága is, amik mostanában kerülnek elő igazából ez az ügy csak a hab a tortán.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:24:13

@maskep:

"Két különbség van Dr. Schmitt Pál és a Baskón végzett két elemis ismerősöd között: A doktori cím, meg a sok aláírt törvény köztársasági elnökként..." --- írod.

Abban a kommentben, ahol a baskói ismerősömet emlegettem, semmiféle formában nem került elő Sch. P. közt. eln. úr. Föl semmerült bennem a személye.

ü
bbjnick

Jofiu 2012.01.30. 16:24:35

Jah, mellesleg a cikk nem érte meg a posztot szerintem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:27:30

@marko11:

"Amikor véleményezte a tanulmányom, csak annyit kifogásolt, hogy sok az idézőjel, és hagyjam el őket!" --- írja.

Nem rossz, nem rossz! :-D

ü
bbjnick

komplikato 2012.01.30. 16:32:11

@MACISAJT: Rövid leszek, tűnjön el a politikából és a közéletből az összes surmó alak, akikről ilyesmiket elő lehet ásni vagy rondább dolgokat. Nem nagyon maradna a "politikai elitből" (hogy gebedne meg mind) SENKI, de az országnak jót tenne. Csak ez nem fog megtörténni. :(

komplikato 2012.01.30. 16:33:58

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.: Annyiban van értelme ennek a posztnak is, hogy végre kezdem megérteni azt a sok sületlen baromságot, amit itt vitákban tényként vagy mások dorongolására használnak, honnan a fenéből szedik. Csak szánni tudom aki ilyen hírforrásból és csak ilyenből tud "informálódni".

PR-küszöb 2012.01.30. 16:35:53

@bbjnick:

Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból...

komplikato 2012.01.30. 16:42:33

@*azta*: "szóval hogy ez mit bizonyított anno."
Csak annyit bizonyít, hogy Plai bá MEGINT hazudott, amikor azt kamuzta együtt dolgozott a bolgár fazonnal. A másik arcot már eleve ezért kérdezték, hogy el se lőhesse még egyszer.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.30. 16:44:10

@Kompli:
"Pszichomókusok szerint az "Igen ..., de ..." szerkezetű mondatok második fele hazugság."
- Igen, Kompli most nagy baromságot írt, de azért nem teljesen hülye. :P ;)

Jofiu 2012.01.30. 16:44:36

@Kompli: Igaz, elrettentő példának tényleg jó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:44:57

@ElPadre: @közösperonos átszállás: @baloo112: @Nanenáné: @MrSzitka: @is: @fallen: @Tilikov: @reccs: @Kompli: @Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.: és akit illet:!

Tudják-e a hölgyek, urak, mit jelent a plagium szó? Ha nem, megmondom én: lélekrablást jelent. A plagiarius az a személy, aki azért ejt foglyul valakit, hogy aztán azt rabszolgának eladhassa 8emberkereskedő). Az az, hogy személyes méltóságától megfossza (tárgyiasítsa) és saját céljaira hasznosítsa.

Ha Schmitt plágiumot követett el (amit nagyon helyes, ha egy hivatalos testület megvizsgál és a kérdésben állást foglal, ítéletet hoz), nem százszor nagyobb plágiumot követnek-e el azok, akik erre a történetre egy förtelmes botránykampányt építenek fel? Melyik az erkölcsileg aggályosabb?

ü
bbjnick

Várúr 2012.01.30. 16:45:33

@fallen:
Schmitt soha nem volt az mszp főpolgármesterjelöltje. A fidesz jelöltje volt. Legalább ne hangoskodnál, ha ilyen tudatlan vagy (netán tudatosan hazudozol?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:46:34

@bbjnick:

eladhassa 8emberkereskedő). = eladhassa (emberkereskedő).

campobaszo 2012.01.30. 16:47:46

"Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:48:20

@PR-küszöb:

"Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból..." --- írod.

Ki mint él, úgy ítél?

ü
bbjnick

fran7 2012.01.30. 16:49:26

Sokan nem értik, miképp működik a politika. A politikus, hazudhat, lophat, csalhat, plagizálhat. Egyvalamit nem tehet, feladja könnyedén azokat, akik melléállnak. Ha Viktor levenné a kezét SP-ról, akkor azzal mit üzenne az embereinek. Elég egy kis plágiumvád, pletyka és mehettek a levesbe. Ki állna, akkor utána mellé? Horn Gyula mellett is kitartott az MSZP, pedig pufajkás, alkoholista volt és baromságokat beszélt. Kiálltak az egy beszéd elmondására alkalmatlan Medgyessy mellett. Ha megkapirgálnánk, ilyen ember miképp csinált meg egy szóbeli négy féléves szigorlatot. Lehet találnánk érdekes dolgokat. Kiálltak Fletó mellett, akkor is, amikor vele mindent elveszítettek. S nem álltak ki Bajnai mellett, mert nem politikus volt. A politikustól az embereihez való hűséget várják el. Mást nem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.30. 16:53:00

@Idet: Szerinted hány hasonló ügy van még a szekrényben a Fidesz és az MSZP oldalán is? Én csak azt nem értem, ezek miért utólag, megválasztás után kerülnek elő, mint a D-209 is.

Jofiu 2012.01.30. 16:54:56

@bbjnick: Botránykampány?
Ne hülyéskedj már, hol lenne ez botrány. Csak mert írnak róla, és mert olyat csinált amit nem szabadna, ettől még mitől botrány.
Azért mert ekézik emiatt?
Jajj szegény, mindjárt megsajnálom.
Kussolni kellene róla és elintézni egy legyintéssel talán? Nem pedig elítélni olyanért ami bárkinél elítélendő?
Amúgy annyira jó lenne ha csak ezt az egy dolgot kellene neki elnézni.
Na de hagyjuk is, mi párhuzamos világegyetemekben élünk ahol viszonylag kicsi a közös halmaz. Beszélgethetünk itt mint busman és eszkimó a hó tipusairól vagy a forróság kezeléséről.

ElPadre 2012.01.30. 17:04:07

@bbjnick: bocsánat, de azt kell mondjam, hogy valami nagyon furcsa okból kifolyólag te egy párhuzamos realitásban élsz, ahol a "plágium" szó etimológiai gyökerét szó szerint használják (az eredete egyébként nem lélekrablásra, hanem *emberrablásra* volt használatos a *latin* időkben, tehát az ókori rómában). szives tájékoztatásodul közlöm, hogy a plágium mai értelmezése: hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%A1gium
(mellesleg nem rettentően szomorú, hogy már ott van Schmitt Pál a "lásd még"-részben?)

tehát konkrétan: egy irodalmi/tudományos mű ellopása anélkül, hogy az eredeti forrását megjelölnéd. ez alapján követett el SP plágiumot? nem, mert megjelölte a forrást. csakhogy az egyetemi/akadémiai világban (és ezalatt értsd az egyszerű egyetemi esszéket is, a diplomamunkákról és doktori disszertációkról nem is szólva) a plágium már akkor is megvalósul, hogy ha:
1. egyenesen vagy minimális módosítással/átfogalmazással, fordítással, egész részeket veszel át máshonnan, és nem jelzed azt pontosan idézetként (más tipográfia, plusz az eredeti mű szerzője, a mű címe, kiadási információja, és ha könyv alakú, akkor oldalszám);
2. a műved több mint X százaléka (ez karonként változó, általában 25-40% között engedik meg MAXIMÁLISAN!) fentebb említett idézetekből áll.

SP egyes részeket SZÓ SZERINT vett át (fordításban), némelyeket minimális változtatással. viszont: sehol nem jelenik meg az a szöveg, hogy "ahogy Grigorjev (n) írja: "...blablbalbla...", hanem úgy van benne a szöveg, mintha azt SP írta volna -- tessék, az egyes pont megvalósult, tehát: PLÁGIUM. már amennyire én tudom.

SP a hivatkozott művek listájában ugyan feltüntette a grigorjev-féle művet, de egyrészt hibás hivatkozással (emiatt már formai alapon vissza kellett volna dobni a kisdoktorit, nemhogy summacumlaudézni), másrészt "ködös hivatkozásként", tehát nincs megjelölve, hogy a kisdoktorijában melyik szövegrész honnan származik a grigorjev-munkából. megsértve: 1-es pont megint. PLÁGIUM.

SP kétszázhuszonvalahány oldalas kisdoktorijából kb. 180 oldal a grigorjev-féle mű minimális átírása, fordításban. ez lényegesen meghaladja már az 50%-ot is, tehát: PLÁGIUM, a 2-es pont szerint.

de majd ezt a bizottság megállapítja, ha kell; az eddig nyilvánosságra jutott adatok alapján vontam le a következtetéseket.

te viszont, kedves bbjnick, tanulj meg az etimológiai szócsócsáláson túllépni, és talán ne védd a védhetetlent, mert csak magadból csinálsz bolondot.

persze, csak ha elolvasod ezt... amit kétlek. mert a válaszod sem érdemi válasz volt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.30. 17:07:42

@Várúr: Igazad van, csak szeretett volna az MSZP jelöltje lenni 1998-ban, amíg ők voltak kormányon.
Tavasszal a Fidesz megnyerte a választásokat, utána már a Fidesszel tárgyalt.

Tigga 2012.01.30. 17:12:55

@szekertabor: Így van! Nagyon jól mondod!

Egyébként sem az idézett rész számít, hanem az utána következő következtetés, ami nélkül nem lenne teljes a mai tudományos irodalom. Megérdemelte a doktoriját, kérdés sem lehet, hogyha korábban mások is loptak, akkor neki miért kéne egy ilyen kis jóhiszemű, véletlenül elkövetett, tévedés miatt lemondania.

Nem sejthette, szegény Schmitt Pál, hogy annak a kis résznek az átvétele ekkora gondot okoz. Nagyon is jól teszi Orbán Viktor, hogy kiáll nemzetünk vezetője mellett akkor is, ha éppen be akarják lopással vádolni a balliberális csürhe fizetett kommentelői.

Egyértelmű, hogy ha miniszterelnökünk, vagy a kormány hivatalos nyilatkozaban azt mondja, hogy Schmitt dolgozata nem tartalmaz elítélendő szellemi lopást, akkor az úgy is van, ezért hiába mondana mást pár begyepesedett akadémikus.

Amúgy sem érthetik a közemberek, mik a követelmények egy doktori dolgozatnál, így ne is szóljatok bele! Örüljetek, hogy Schmittnek van doktorija, így emeli az országunk fényét, szemben a doktorival nem rendelkező, börtönviselt Göncz Árpáddal.

alterways2 2012.01.30. 17:15:27

lecci valaki menjen mar el, fenymasolja le a disszertaciot es adja mar be az en nevemben is, elkelne nekem is egy dr a nevem ele, anyukam biztos buszke lenne.

meg akkor mar kuldenem pistanak diosdra, a menyes lajosnak kistarcsara meg mindenkinek, aki vagyik egy ilyenre.

vagy nekunk nem jarna?

komplikato 2012.01.30. 17:35:27

@Tigga: No, eddigi viták során már felmerült nem egyszer, hogy azért lett olyan jó az értékelése a diplomamunkának, mert azok értékelték akik MEGÍRTÁK helyette. Így most inkább védik a plágium vádat, mint beismerjék nem is ő csinálta. Tehát még másolni sem volt képes ...
Minden esetre gyanús, hogy miket kapott eddig tőle a drága tanára úr, aki annyira védi a szakdogát, nem különben fent idézett "újságíró". És ez a fő LOL, nem is maga a szakdoga, hanem az azt körüllengő szarszag.

/manens 2012.01.30. 17:36:57

@charlie sheen: Ezt a tézist egy kedves ismerősöm úgy fogalmazta meg ? " Ha egy húsdarálóba beöntenek felülről egy vödör szart, alul is csak az jön ki belőle ! "
Egyébként mindig érdekelt, milyen jogon minősíti nemmagyarnak egy stefka, bayer, schmith, dajcs, bencsik, stb. nevű a magyar polgárokat ? Fóbia ?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 17:38:15

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.:

Látom, maga érti, miről beszélek. Klassz!:-) Elfogadni, persze, nem fogadja el, de (legalább) érti!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 17:57:17

@ElPadre:

Látom, nem érted, miről beszélek. Talán olvasd el megint a kommentemet!

1) Egy szó eredeti jelentése, majd jelentésbővülései között, szerinted, nincs érdemi összefüggés? Nem találsz semmiféle kapcsolódást a "||plagium, ii, kn. emberrablás, lélekárulás." és "egy mű ellopása" jelentések között. Ha másként nem boldogulsz, ajánlom olvasd el az általad linkelt wikipédiás plágium-címszót, ott magyarázatot találsz erre az kapcsolódásra-összefüggésre is.

2) "nem lélekrablásra, hanem *emberrablásra* volt használatos a *latin* időkben [a plagium]" --- írod.

lélek=személy: lélekrablás=emberrablás (a személy szabadságának elvétele)

3) Szerinted, ez a plágium-vád jogi vagy erkölcsi probléma? Ha pusztán jogi, akkor annak orvoslása is jogi-szabályozási jellegű lehet. Ellenben ha erkölcsi, akkor az erkölcsi szabályok ugyanúgy kell(ene), hogy vonatkozzanak a vád megfogalmazóira is, mint a megvádoltra. Szóval, milyen természetű is ez a plágium-vád?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 17:59:15

@bbjnick:

erre az kapcsolódásra-összefüggésre=erre a kapcsolódásra-összefüggésre

MrSzitka 2012.01.30. 18:12:01

@bbjnick: Na de kérem! :) Ha ilyesmiket ír, még a végén megkérdem: vajon ön hülye? esetleg engem néz annak? Etimológia, relativizálás, az megy. Az ön logikáját követve felkereshetném öreganyám háziorvosát, hogy ne beszéljen félre, hanem nézze meg, mit jelent a reuma szó! Méghogy ízületi gyulladás, nohiszen. Tessék Hippokratészt olvasni, nemdebár?

A poltika pedig már csak olyan játék, ahol ha valakinek van takargatnivalója, s erre politikai ellenfelei rájönnek, akkor bizony kikezdik a szegény párát. Lehet itt nyűgösködni, meg a moralitást számon kérni azokon, akik pusztán azt teszik, ami a dolguk (a hvg újságírója cikket ír az esetről, az ellenzék pedig megragadva e nagyszerű alkalmat elkezdi rugdosni Palibácsit. Bármilyen furcsán is hangzik, az ellenzéknek történetesen ez a dolga. Azok, akik nem a kétharmadra voksoltak mindenképpen ezt várják tőle.)

De hagyjuk is a politikát, úgy fest nem tetszik érteni azt. Nézzük inkább az ön által botránykampánynak minősített ügy apropóját. Lehet itt mindenféléket kitalálni, meg etimologizálni, csakhogy egyszerű matematika ez: 180+17=197, 215-197=18. Ön adna doktorit 18 oldalra? Ugye hogy nem? (ugye nem?)

Várúr 2012.01.30. 18:16:38

@online távmunkás:
"Szeretett volna..." Ne kösd az ebet a karóhoz ezzel a légbőlkapott feltételezéssel. Hazudtál, lebuktál, ennyi. Schmitt legalább megjelölte az átvett szöveg forrását. Neked nincs mit megjelölnöd.

Pontos 2012.01.30. 18:21:18

@MACISAJT: És? Megtörtént? Megtette? Akkor jó napot! A szépirodalom nem keverendő a tudományos irodalommal, munkássággal. Egyébként pedig S. P. állítólag az ország első embere. Amúgy meg tetszett volna visítani E. P. esetében. Mindez azonban nem menti Schmitt Pált.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 18:25:30

@bbjnick:

jelentések között.=jelentések között?

ElPadre 2012.01.30. 18:33:18

@bbjnick: látom, te nem érted. na akkor mégegyszer, utoljára, fussunk neki:

1: lehet érdemi összefüggés, de a hangsúly azon van, hogy *lehet*. a plágium esetében már nincs, mivel azt isz. 1. századtól kezdve egyre inkább (és mióta a latin holt nyelvvé vált, azóta kizárólagosan) a "plágium" szó alatt az irodalmi/tudomány mű egy részletének vagy egészének ellopását és sajátként való bemutatását értik. tehát lovagolhatsz annyit a "léleklopáson", amennyit akarsz, az érvelésed a mai kontextusban teljesen értelmetlen. innentől kezdve nincs értelme szemantikán vitázni.

2. (de ha már itt tartunk, a lélek=ember abban az esetben áll meg, ha a lelket A) létező dolognak tekinted, B) egy ember-egy lélek kizárólagos axiómát fogadsz el. de az isten szerelmére, ezen ne lovagoljunk.)

3. a plágium legfőképpen erkölcsi szabályszegés, aminek viszont az adott kontextusban jogi vonzata is lehet. jelen esetben a plágiumvád mind az eset jogi vonzatára vonatkozik, mind pedig -- SP államfőként betöltött pozíciója miatt aztán főleg -- az erkölcsi vonzatára is kiterjed.

4. az erkölcsi szabályszegés itt az, hogy valaki doktorként "díszeleg", annak minden kellemes velejáróságával, előnyével és rangjával/presztizsével, miközben a doktori cím alapját jelentő mű (a kisdoktori dolgozat) nagy valószínűséggel plágiumon alapul. ERGO: jogtalanul megszerzett presztízs és annak következményei. az, hogy mindezt magyarország egy nagyon magas rangú közszereplője követi el, még durvább erkölcsi szabályszegést jelent. egy ekkora erkölcsi szabályszegés esetén egy olyan országban, ami "nem következmények nélküli", az érintett közszereplőnek le kell mondania poszjáról (és doktori címéről is), mivel egész egyszerűen:
- ROSSZ PÉLDÁT MUTAT (csalással megszerzett presztízs és előnyök);
- HITELTELENNÉ VÁLIK (egy "rangtolvaj" az államfő? brfff, milyen ország vagytok ti?);
- a saját hiteltelenségével az általa képviselt országot is hiteltelenné teszi.

5. a jogi szabályszegés, HA a plágiumvádak megállnak a helyükön:
- ha bármi extra juttatáshoz jutott a doktori címe alapján, azt azonnal vissza kell adnia (valami olyasmi, hogy "valótlan alapon szerzett pénzbeli és nem pénzbeli előnyök", de a pontos jogi definíciót nem ismerem);
- ha bármi tisztség betöltésére csak a doktori címével jogosult, arról azonnal le kell mondania;
- a nevében hivatalosan nem használhatja tovább a dr. előtagot.

6. az erkölcsi szabályok ugyanúgy kell, hogy vonatkozzanak a vádolókra: ebben erkölcsileg igazad van, hiszen "az dobja rá az első követ, aki bűntelen közületek", csakhogy:
- ha bebizonyosodik a plágium ténye, akkor teljesen mindegy, ki vádolta meg, SP erkölcsileg ÉS jogilag is elítélhető;
- ha ezután valaki a HVG és az index oknyomozó újságíróinak vagy meglevő, vagy nem meglevő diplomamunkáit/disszertációit górcső alá akarja venni, tegye nyugodtan, az erkölcsi alapja meglesz rá;
- de onnantól kezdve ne csodálkozzon, ha esetleg valaki az ő erkölcseit és diplomamunkáját kezdi pedzegetni.

tehát a jelenlegi helyzetben, kedves bbjnick:
- SP kisdoktorija plágiumgyanú alatt áll;
- a sajtóban eddig megjelent konkrét cikkek (és nem a moralizálással foglalkozó cikkek) alapján a plágiumgyanú nagyon is megalapozott;
- SP a kezdeti tagadás/ködösítés után volt csak hajlandó azt nyilatkozni, hogy rendben, akkor vizsgálják ki (ha a lelkiismerete tiszta lett volna, akkor EGYBŐL ezt kommunikálja kifelé: vizsgálják csak ki, ezt én írtam, és kész);
- a volt TF (ma SE sport tanszék vagy mi) szintén tagadott és ködösített, ahelyett, hogy egyből a vizsgálat útjára lépett volna (pedig csak ez etikus ilyen erős gyanú esetén);
- a szakértői bizottság is nehezen állt össze, a helyzet súlya miatt (ha a szakértők az eddig megjelentek alapján úgy hinnék, hogy nincs plágiumgyanú, sokkal készségesebben szálltak volna be; így viszont okunk van feltételezni, hogy ők is úgy sejtik, hogy a vizsgálat vége nagy valószínűséggel plágiumra fog utalni, és ez súlyos következményekkel járhat).

ahogy szokták mondani: jobb bukott politikusnak lenni, mint elkergetett/kiröhögött politikusnak. csakhogy ezt (sem) ismeri fel SP...

agent_x 2012.01.30. 18:50:46

Ezt a manid facebook oldalán olvastam a témáról. NO COMMENT:
"Mint sok-sok kisdoktori, majd PhD, majd MTA doktpri bíráló opponense és bizottsági tagja a következőket mondanám el: az egyetemi doktorik majd a PhD-k nem tévesztendők össze az MTA doktorival, amiért 70 azaz hetvenezer Ft-t fizetnek, de iszonyúan meg kell dolgozni érte egy életen át. Az eljárási díjért pedig több 100 ezer Ft-t kell fizetni zsebünkből,i, míg a dolgozat védésre kerülhet.A régi egyetemi dr-i címért esszét, vagy kisérletes munkát kellett beadni, diszciplinától függően. Schmitt esszét ÍRT bibliográfiával, amit a sok buta újságíró képtelen a félarasznyi agyával felfogni. Amit SP törzsszövegnek mondott, az valójában az irodalmi háttér, csak ő nem azt a terminust használta.Amúgy a mindenkori bírálók és a bizottság titkos szavazata dönti el, odaítélhető-e az EGYETEMI dr-i cím is. Ennek ugyanúgy, mint a PhD-nak NINCS anyagi vonzata. Ha nem ír bibliográfiát, akkor plágium. Számos esetben a nyelvet kell tudni, hogy az axiómákat, tankönyvi adatokat lefordíthassuk és közölhessük, hozzáférhetövé tegyük.. Ez is munka.Ezt SP is megtette, próbálná meg valaki nem ismerni a szakirodalmat és csak összeollózni az egészet. Igényes bíráló arra is rájön. Szóval, vihar a kanál vízben, ezért nem jelent fel senki senkit a "plagizált áldozatok közül, mert a dolgozat végén ott a forrásmegjelölés, a hivatkozás. Kísérletes tudományágaknál más. Ott külföldön megjelent, bírált cikkek alapján lehet disszertációt írni. Elnézést a részletekért.
4 órája · Tetszik · 4
A fenti írást Gundy Sarolta, egy nemzetközileg elismert onkológus írta és rákkutató!!! A huhogók jó lesz, ha abbahagyják ocsmány gyalázkodásukat! Olyanról mondanak véleményt, amihez nem értenek, csak az irigység és rossz szándék vezérli őket! Főleg az olyan szellemi toprongyok ne ítélkezzenek, akik még soha semmit nem tettek le a hon asztalára!
4 órája · Tetszik · 4"

2012.01.30. 18:58:00

felőlem maradhat, nem érdekel a doktorija(léte, nem léte). csak húzzanak zsákot a fejére :):)

panelburzsuj 2012.01.30. 19:06:41

@bbjnick:

Amíg Benedek őszentsége a morális relativizmus ellen háborúzik, addig te itt ugyanerre a fertelmetességre példatárat gyártasz?

Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?! Ezt szegódted versbe? Vagy mi a mondókád erkölcsi veleje?

*azta* 2012.01.30. 19:25:46

@agent_x: de ő nem írt, hanem 1 az 1ben fordított. 18x oldalt. Aztán még a forrásmunka könyvcímeket is lefordította. Szerintem még az olimpiai karikákat is, csak szólhattak neki, hogy az már túlzás ;)
Kellett a cím. Szerintem nem is gondolta, hogy ez így problémás - most meg visszaüt.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.01.30. 19:34:12

@*azta*: esszé! értsd már meg! és az is számít, hogy az irodalmi hátteret lefordította. na. ha sokat feszegetjük, még arra is kap egy doktorit. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 20:21:52

@panelburzsuj:

"Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?!" --- írod.

Nézd, ez a te problémád, mi közöm nekem ehhez? Oszd meg talán az orvosoddal, talán ő segíthet!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.30. 20:40:55

@bbjnick: Mester, ajánlja fel nekik a kegyelem-kettest, oszt menjen az anyjába az egész bagázs, hiszen ezek azt sem tudják, miről beszélnek, kár beléjük a szép szó, eszük ágában sincs meghallgatni az érveit, mert akkora seggfejek, hogy még a fáradságot is sajnálják arra, hogy először is utánanézzenek annak, mik voltak anno a szabályok, hogyan alkalmazták azokat a gyakorlatban, mint ahogyan azt fentebb a kitűnő édzsentiksz egyszer már belinkolta.

Megint borsó volt? :) Küldetés, mi? :)

*azta* 2012.01.30. 20:52:40

@agent_x: meg ha ilyen egyszerű a megoldás, akkor ez miért a facebook-on jelenik meg, miért nem mondjuk steffka istván tollábban?
Hol vannak azok a pályatársak, akik mindezt igazolnák? Vagy ebben az országban minden kisdoktor baloldali és/vagy irigy?
Az esszé formátum , megengedi teljes szövegek (180+ oldal) szó szerinti másolását, fordítását?
Egy - bármilyen - tudományos mű magyar fordítója kaphat kisdoktori címet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 21:05:16

@Bell & Sebastian:

Megajánlanám én azt a kegyelem kettest, csak hát nem érdemelték (még) ki:-)

Amit pedig @agent_x nick idéz Gundy Sarolta onkológustól a korabeli gyakorlatról, az szerintem is teljesen logikusnak (és hihetőnek) tűnik. Mondjuk, én gyanakvó vagyok és rákerestem a Világhálón, de mindenütt csak idézetként találtam. (Nem találom a forrást, no! Pedig érdekelne!:-)).

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.30. 21:11:52

@*azta*: Hihetetlen, mi? Kevesen szagoltak itt ilyesmihez azé, aki meg igen, olyan nem sok van és az is jobb, ha hallgat.

Indulj ki abból, mit süvegelnek meg nyugaton és mit nem. Tornászdoktor nem sok szaladgál a nagyvilágban, ritka az, mint válogatott cigánylegény a téli olimpián.

Bell & Sebastian 2012.01.30. 21:21:17

@bbjnick: Magam három ilyet khm..., közreműködtem, egyikbe se van ennél több báj, szellem vagy kellem.

Csak hát ugye a doktoron kívül van a nigger, a konzulens, a védés és a bizottság. Csak nem gondolja, ha ezek megszólalnak, csakis az igazat fogják mondani.

Ha rajtam múlna az orvosok megtarthatnák, az ügyvédeket felezném, a mérnököknek adnék, a bóvlidoktorokat meg kiszórnám.

Mert hogy ez az európai gyakorlat úgy nagyjából, de egy bikkfa, pártfunkci komenyistából hogy a picsába tudtak volna doktort faragni, ha nem lazítanak, ugyan mondja mán!

Geo_ 2012.01.30. 21:27:31

Kösz, Turulmadár!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 21:58:34

@Bell & Sebastian:

Aki annak idején élt és mozgott, annak (szerintem) elég eleven képe lehet arról, hogy mi is ez a schmitti doktorátus. Korjelenség (volt?). Ez egy dolog. Az viszont egy másik dolog, hogy ekörül (a nagyhirtelenjében fölfedezett "plágiumsztori" körül) micsoda beteges hisztériát, lincshangulatot gerjesztett ballibbantia. Mondjuk, nem akkorát, amekkorát szeretett volna --- de azért kemény munka van ebben így is.

Engem leginkább az érdekelne ebben a történetben, hogy mikor tér magához a keresztény-nemzeti oldal (sz*r ügy, hogy oldalazni kell!) és mikor kezd el ezekre a botránykampányokra okos, koherens módon (higgadtan rámutatva azok hamis, torz voltára) reagálni!

ü
bbjnick

panelburzsuj 2012.01.30. 22:01:02

@bbjnick:

Ez túl olcsó trükk egy ilyen tudós elmétől.

Egy bunkón nyögvenyelős ad hominem ... ennyi van raktáron? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 02:04:03

@agent_x: szóval ha másol, de van bibliográfia, nem plágium; ha meg nincs, akkor az. Hurrá, egyszerű ez, csak kell hozzá 1 korabeli szakértő.
Azért megnyugtatlak, ezzel a módszerrel az átkosban se volt elterjedt kisdoktori címet szerezni, ez csak a rendszer felszopóinak kiváltsága volt.

röhögő 2012.01.31. 02:08:46

@bbjnick: Csak a napi öklendezésem tőled.

maskep 2012.01.31. 08:57:00

@*azta*: "Egy csomó helyen írták, hogy sem a bolgár fazon lánya, sem a német faszi nem ismeri SP-t. Csak kérdezném, hogy ez hogy jött elő, miért is kellene ezen embereknek ismerni őt, emlékezni rá - szóval hogy ez mit bizonyított anno."

Schmitt Pál azt állította, hogy "ezzel a bolgár fazonnal" együtt kutattak, kicserélték eredményeiket, sőt, Georgiev állítólag kifejezetten örült, mikor Schmitt Pál tájékoztatta, hogy a közös kutatási anyagukat bele fogja foglalni a disszertációjába.

A lánya meg azt állította, hogy ilyet az apja biztos nem csinált, mármint azt, hogy az öt évvel korábban írt dolgozatában nem tünteti fel Schmitt Pál nevét, ha valóban együtt dolgoztak rajta.

maskep 2012.01.31. 08:59:16

@bbjnick: Bocsánat, azt hittem, ontopic komment volt... :O)

pierre bayle 2012.01.31. 10:42:19

@bbjnick: nem szégyelled magad? Na, egy kicsit... vagy nem vágod, miket írsz?

*azta* 2012.01.31. 11:32:23

@maskep:
én ezt teljesen értem, de hogy a Schmitt és a György Miklós (ha már a műveinek a címe magyar, legyen a neve is az... mint mondjuk Verne Gyula :) ) között milyen kapcsolat volt, mit próbált a Schmitt együttműködésnek felnagyítani... Lehet egy csomót beszélgettek a témáról, vitatkoztak, elemezgettek (oké! én is érzem, hogy ez erős!), de azért még messze volt ez a társszerzősségtől.
vagy az életszerű, hogy "Igen! emlékszem, egyszer édesapám lelkesen mesélte, hogy együtt agyaltak a nagyszerű magyar olimpiai bajnokkal! igen! igen! ez 1990 novemberében volt, másodikán!"? (és jugoszláv könnyűbúvárok ürgebőrbe varrt mappában hozták a legépelt 180 oldalt)
nyilván kicsi az esély, hogy komoly kutatómunkában vettek részt együtt. de hogy a lánya (György Malina) nem emlékszik... a német fickó (Heinemann Miklós) sem emlékszik, bár nem rémlik, hogy őt emlegette volna a Schmitt (Kovács?) Pali bácsi. Elég a plágiumot bizonyítani - ez itt nem egy show-műsor, hogy ki kell színezni a történetet! sőt! kínosan csak a tényekre kellene rákérdezni!
szerintem.

fallen 2012.01.31. 13:58:55

@Várúr: kedves, hogy kapásból támadsz, és feltételezel, de az igazság számodra rosszabb, mint írtam. Valóban nem volt az mszp jelöltje, csak ő ajánlotta fel magát annak, csak az mszp nem kért belőle.
"1998-ban megbeszélést kezdeményezett a Magyar Szocialista Párttal, felajánlva, hogy a párt képviseletében indul a budapesti főpolgármester-választáson."

De, mielőtt scmitteléssel vádolnál: forrás - hu.wikipedia.org/wiki/Schmitt_P%C3%A1l

fallen 2012.01.31. 14:58:56

@bbjnick: Ha már Gundy Saroltával véded schmittet, aki egy elkötelezett fidesz káder, nézd meg mihez adta még a nevét, pl. hogy el a kezekkel a Nemzeti Banktól! valahogy akkor még fontos a volt a fidesznek a bank függetlensége, az a vicces, hogy ez a saját oldalukon van fent, szembeköpve saját magukat.

Nem akarok schmittelni, ezért megjelölöm a forrást:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=7102

El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, le a pénzromlással!

Döbbenettel tölt el bennünket, hogy a hibás gazdaságpolitika árát a szegények adójával, az infláció felpörgetésével akarja a kormány és a vele összefonódott liberális-szocialista pénzügy-gazdasági elit megfizettetni. Ennek érdekében a pénz stabilitásán a törvény által rendelt módon őrködő jegybankra nyomást gyakorolnak, annak elnöke ellen naponta megújuló politikai támadásokat intéznek. Azért teszik mindezt, hogy rávegyék arra, ami szakmai hitvallása és a magyar törvények ellen való. Arra, hogy mesterséges eszközökkel rontsa a forintot, és leértékelje azt. A pénzrontás kierőszakolásával akarják rákényszeríteni a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy segédkezzen az éppen esedékes - amúgy az MSZP-SZDSZ-koalíció választási ígéreteit meghazudtoló - lakossági áremelések megmagyarázásában.

Minden józan állampolgár nevében tiltakozunk az illegális "adóztatás" ellen!
E nehéz időkben sem tagadhatjuk meg, hogy a független Magyar Nemzeti Bank egyenlő a demokráciával.
El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, el a kezekkel a demokráciától, le a pénzrontással!

Budapest, 2003. január 20.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:15:06

@ElPadre: @MrSzitka:

Ha válaszolnék, újra csak azokkal az érvekkel tenném, amiket már korábban is leírtam. (Továbbra is helytállónak gondolom azokat.) S mivel körbe-körbe érvelgetni nincs értelme, ezért ajánlom válaszként korábbi (fenti) kommentjeimet.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:22:32

@panelburzsuj:

Amilyen a kommentje, olyan a válaszom.

(Az a helyzet, hogy a maga esetében már az is megfontolás tárgya, hogy ilyen (a legutóbbi válaszkommentemhez hasonlatos) komplexitású válaszokat meg merjen-e engedni magának az ember(?). Minek terhelni valakit feleslegesen?!)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:32:35

@röhögő:

"Csak a napi öklendezésem tőled." --- írod.

@belekotty=@röhögő?:-)

S mondd csak, hányan vagy még és hányan hánysz még?

(Csak mellékesen: A bbjnick-függés elég csúnya szenvedélybetegség. Enyhítene a kínjaidon egy egészalakos, fürdőruhás, dedikált bbjnick-fotó? Ha csak ezen múlik, szívesen küldök egyet:-))

ü
bbjnick

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.31. 15:35:51

@Várúr: Tessék, egy 10 évvel ezelőtti cikk, hogy felfrissítsem a memóriádat: index.hu/belfold/schmittmszp0

Nem tudok róla, hogy Schmitt helyreigazítást kért volna. Szóval ki hazudik kettőnk közül, ha nem én?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:37:19

@röhögő:

"idegen-szavak.hu/pl%C3%A1gium mi ezt értjük rajta, te seggfej." --- írod.

Ez nem ez én problémám. A véleményemet el tudom mondani, de műveltségre, kultúrára, széles látókörre mindenkinek magának, önerőből kell szert tennie.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:39:37

@maskep:

"azt hittem, ontopic komment volt" --- írja.

Hát, ahogy vesszük:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:40:19

@pierre bayle:

"nem szégyelled magad?" --- írod.

Kellene?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:43:50

@fallen:

"Ha már Gundy Saroltával véded schmittet, aki..." --- írod.

No, tessék, most már Gundy Sarolta is célkeresztbe került?! Ilyen ez az embervadászat(!); ha valaki egyszer rákap, mindig új áldozatokra van szüksége:-[

ü
bbjnick

fallen 2012.01.31. 16:16:46

@bbjnick: nem került célkeresztbe, vagy ha szerinted igen, akkor te helyezted oda, te hivatkoztál rá. Nem írtam róla semmi rosszat, eltekintve attól, hogy fideszes. Mindenesetre próbálj inkább semleges véleményre hivatkozni, ne pedig egy elkötelezett fideszesre. Amúgy pedig, hogyhogy nem a lényeges állításra válaszoltál, nevezetesen, hogy köpi magát szembe a fidesz a Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatban. Persze ez beleillik a sorba, gyakorlatilag mindenben az ellenkezőjét mondják, csinálják, amióta hatalmon vannak.

Várúr 2012.01.31. 16:32:50

@online távmunkás:
Maradjunk annyiban, hogy te hazudsz.
Nem keveset hazudozott, feltételezett az Index eddig is.
Schmitt nem bíbelődött helyreigazítással, oszt annyi.
Én sem akarok tovább bíbelődni veled.

Várúr 2012.01.31. 16:38:28

@fallen:
A wikipedia hírhedten megbízhatatlan forrás, gyakorlatilag bárki írhat oda szócikket. Ha Schmitt tényleg felajánlkozott volna az mszp-nek, Meseházyék már rég világgá kürtölték volna. Zengene a sajtó, ha egy szó bizonyíték volna ilyesmire.

fallen 2012.01.31. 16:57:53

@Várúr: Abban igazad van, hogy nincs ellenőrizhető forrás, ugyanakkor elég köztudott dolog volt ez akkoriban. De hidd el, ez vele a legkisebb bajom, nektek kellene pironkodni amiatt, hogy ilyen, a pártállamot kiszolgáló, sőt működtető alakokat befogadtok, mint schmitt, pozsgay, szűrös miközben vadul kommunistáztok. Mondjuk orbán is hetente cseréli az elveit, ha az érdek úgy hozza, de őróla legalább annyi elmondható, csak haszonélvezője, de nem kiszolgálója volt annak a rendszernek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 17:46:49

@fallen:

Engem nem érdekel a Fidesz, sem az, hogy ki fideszes és ki nem az, engem az érdekel, hogy ki mit mond és ki mit tesz.

Mikor Schmitt köztársasági elnöki jelölése szóbakerült, azt gondoltam, hogy egy rossz vicc (meg is írtam, vissza lehet keresni, annak, aki nem hiszi: Schmitt egy kádárkori démonmaszk --- hogyan lehetne egy kádárkori démonmaszkból köztársasági elnök?). De itt most nem Schmitt alkalmasságáról folyik a vita, hanem az "embervadászatról". Elfogadjuk-e, hogy az a bűnös, akiről el tudjuk hitetni azt? Elfogadhatónak tartjuk-e azt, hogy céljaink érdekében úgy "kontúrozunk" egy személyiséget és úgy "súlyozzuk" annak vélt vagy valós vétségeit, ahogy az céljainknak a leginkább megfelel? Ha elfogadjuk, akkor nincs "megállj": akkor ezt bármikor bárkivel (akár egyre nemtelenebb módokon) el lehet játszani!

Ha előásták ezt a doktori ügyet (amihez joguk volt), akkor a megvádoltnak is legyen joga korrekt eljárásra (egy egyetemi bizottság vizsgálja meg a vád megalapozottságát-valóságtartalmát). Ennyi, nem több. A bizottság döntését a megvádoltnak is és a vádlóknak is tudomásul kell venniük. Nem kell azzal egyetérteniük, de tudomásul kell venniük.

Schmitt alkalmasságáról pedig azt gondolunk, amit akarunk (szerintem alkalmatlan --- de ez az én véleményem), de vélt vagy valós vétségeinek súlyát nem tartom tisztességesnek "relativizálni", ellenszenvem-rokonszenvem vagy magánvéleményem alapján súlyozni.

Gundy Saroltával kapcsolatban is hasonlóképp gondolkodom: az ő politikai elkötelezettségétől vagy elnemkötelezettségétől függetlenül, az adott kérdésben (szakemberként) kifejtett véleménye még lehet helytálló.

(S ha a "Fidesz-koherenciával" kapcsolatos véleményemre vagy kíváncsi, akkor ajánlom figyelmedbe a magyarido.blog.hu-t --- ott sok tartalmas bejegyzést találhatsz, a témában is.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 17:49:39

@bbjnick:

az adott kérdésben (szakemberként) kifejtett véleménye még lehet helytálló.=az adott kérdésben (szakemberként) kifejtett véleménye vígan lehet helytálló.

fallen 2012.01.31. 18:19:39

@bbjnick: a korrekt eljárást nem vitatom tőle sem, bár nincs kétségem arról, hogy jogtalanul használja a címet. Nem igazán lehet más a vége, mint hogy visszavonják a doktori címet. Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy emiatt le fog mondani, nem véletlenül nem perelnek, nem véletlenül hallgatják agyon az ügyet. Majd szijjártó böfög valamit, hogy de azért az elnök úr ettől még remekül végzi a feladatát (ami igaz is az ő szemszögükből) és ugyan már, ki az aki nem vétkezik?
De ezt akkor sem tartom embervadászatnak, tudod, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák.! De ez az egész legalább annyira orbán bűne is, pontosan tudta, kit tesz meg elnöknek.

PR-küszöb 2012.01.31. 19:20:48

@bbjnick:

Igen.
A lét határozza meg a tudatot.

MrSzitka 2012.01.31. 19:38:16

@bbjnick: Nos, elfogadom, hogy önnek ez a véleménye. Ugyanakkor fenntartom azt is, hogy ez a vélemény hülyeség.
Minden jót!

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.01.31. 22:10:25

Ebben az egészben az tetszik a legjobban hogy egyesekben az igazodási kényszer és a kognitív disszonancia annyira elhatalmasodott, hogyha egy szép napon szeretett vezérünk fényes nappal a hősök tere közepén óvodás kisfiúkkal fajtalankodna azt is kapásból kimagyaráznák:

"Aljas nemzetközi média zsidó soviniszta masiniszta összeesküvés hazánk és a nemzetünk ellen..."
"Elmútnyócév...."
"Ezért is Gyurcsány a hibás...."
"Ti csak ne beszéljetek a zsidó szadeszen múlna a kislányokat is elkapták volna...."
"Az óvodások egytől egyik Kun Béla leszármazottai voltak úgyhogy megérdemelték...."

Most őszintén, bbjinck meg a többi hasonszőrű mit kellene tennie a kedvenc kormányotoknak ahhoz hogy kiverje nálatok a biztosítékot.
Tudtok egyáltalán ilyet mondani?

panelburzsuj 2012.01.31. 22:40:07

@bbjnick:

Túlbecsültem a napi mémtermésben jártasságodat - elnézést kérek érte.

"Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?! Ezt szegódted versbe? Vagy mi a mondókád erkölcsi veleje?"

Ezt szegódted versbe?= Ezt szedted versbe? (Sima elütés.)

Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?! = Ez egy kicsit összetettebb mondóka volt. Alapvetően Oroján Sándor (Fidesz, Fidelitas, neves Schmitt-apologéta) elhíresült "Ki az, aki nem hajtogatott papírrepülőt, nem köpőcsövezett rizsszemet a feszes hátsójú fiatal napközis nénire, majd nevetett az egész délutános csoporttal?" gondolatát helyezte pápista miliőbe. Kizárólag azért, hogy még durvábban kiütközzön a morális relativizmus elleni "elvi harc" és a gyakorlati gyarló hazabeszélés már-már kozmikus gusztustalansága.

Segítettem? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:22:53

@panelburzsuj:

Gondolod, hogy az én napjaim Oroján Sándorok aranyköpéseinek tanulmányozgatásával telnek? A tieid igen?

De (Oroján ide vagy oda) a zavaros halandzsázásodnak továbbra sincs értelme.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:25:49

@MrSzitka:

Nem értünk egyet: van ilyen. Ne élje meg drámaként!:-)
Minden jót magának is!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:30:16

@PR-küszöb:

"A lét határozza meg a tudatot." --- írod.

Hogy a tiédet az, az nem is képez(het)i vita tárgyát.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:51:39

@Di622:

Egyelőre csak te fajtalankodsz óvodás kisfiúkkal a kommentedben: ha változik a helyzet, akkor majd beszél(get)hetünk arról is.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:59:19

@fallen:

"...ezt akkor sem tartom embervadászatnak, tudod, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák.!" --- írod.

A kulcsmondat ez. A kérdésekre, hogy "Elfogadjuk-e, hogy az a bűnös, akiről el tudjuk hitetni azt? Elfogadhatónak tartjuk-e azt, hogy céljaink érdekében úgy "kontúrozunk" egy személyiséget és úgy "súlyozzuk" annak vélt vagy valós vétségeit, ahogy az céljainknak a leginkább megfelel?" a te válaszod: igen. Ebben az "aki kurvának áll..."-kitételben benne van az a vélelem, hogy ez nem is lehet(ne) másként. Én pedig úgy gondolom, hogy: nem tudom ugyan, hogy lehetne-e és ha igen, akkor mennyire lehetne másként, de azt igen (tudom), hogy törekednünk kell(ene) rá (hogy másként legyen).

ü
bbjnick

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.02.01. 08:44:49

@bbjnick:
Tud barátocskám a óvodás fajtalankodást azért hoztam fel mert ez már akkora kirívó égbekiáltó durvaság hogy az űrből is látszik.
De a válaszod amúgy csak megerősít nem tudsz olyat elképzelni hogy kiábrándulj ezekből a remek kollégista fiúkból.

Tudod a helyes válasz az lett volna hogy hogy ha ilyet tesz a vitya vagy valamelyik kegyence te magad vágod a jégcsákányt a fejébe.
Na kb. ennyire lehet komolyan venni téged meg a haverjaidat, tulajdonképpen semmiben nem különböztök az MSZP drágajó bolgáruras tagozatától.

Agyalap 2012.02.01. 10:25:59

@bbjnick: Tudod nem elég tisztességesnek lenni... (De mondjuk az sem ártana)

Nem szeretném lúzernek tartani azt a finn minisztert, aki lemondott, mert szolgálati autójával kiment a telkére és "lebuktatták". Én inkább azt szeretném, hogy akire gyanú vetül lemondjon/felfüggesszen, a rágalmazót perelje be, kérjen és kapjon helyreigazítást ha alaptalan volt a vád.

Skicc Pál még a perre sem vette a fáradtságot. De még a fizetett apparátusa sem.
Szerinted miért?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.02.01. 10:38:08

"A célkeresztben nem Schmitt Pál, hanem rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya, valamint sok-sok százezer békemenetelő és a hazája sikeréért drukkoló több millió magyar ember áll..."

Hiába no a régi reflexek működnek:

Sztálin elvtárs valójában nem engem támadnak hanem rajtam keresztül Önt..

fallen 2012.02.01. 11:02:38

@bbjnick: általánosságban igazad van, de ebben a konkrét esetben egyértelműnek tűnik a plágium, de jó, ennek kijelentésével meg kell várni a hivatalos vizsgálatot. Mondjuk én nem azért látom bűnösnek, mert valakik annak akarják beállítani, számomra az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján egyértelmű a lopás. Ha nem így lenne, már leperelték volna a HVG gatyáját is. Ráadásul először tagadott, utána meg hazudott a rádióban az egészről, ezt vizsgálni sem kell, egyértelműen kiderült.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 16:00:20

@Di622:

"...Na kb. ennyire lehet komolyan venni téged meg a haverjaidat, tulajdonképpen semmiben nem különböztök az MSZP drágajó bolgáruras tagozatától." --- írod.

No, ha a saját gondolataidat szeretnéd visszaolvasni a válaszkommentekben, akkor kérdéseidet választható válaszlehetőségekkel kiegészítve tedd fel (tudod: 1, 2, x)!:-) Ellenben ha (érdemi) jobboldali-keresztény-nemzeti (konzervatív liberális, nemzeti liberális, keresztény-nemzeti-konzervatív, keresztény-nemzeti-népibal, tradicionális nemzeti bal stb. --- csak a te kedvedért végiggondoltam milyen beállítottságú emberek irkálnak gyakrabban-ritkábban minálunk) kormánykritikát szeretnél olvasni, akkor ajánlom figyelmedbe a blogunkat: magyarido.blog.hu

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 16:07:56

@bbjnick:

(tudod: 1, 2, x)=(tudod: 1, 2, x vagy a, b, c)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 16:15:51

@Agyalap: @fallen:

Csak szerényen érdeklődnék: perelni Schmitt részéről mi értelme volna addig, amíg az egyetemi vizsgálóbizottság döntést nem hoz a doktorátus (a plágiumvád) kérdésében? Szerintem a bíróság is azt mondaná, hogy ebben a kérdésben az egyetemi bizottság az illetékes: sajtópereket indítani csak akkor van értelme, ha a bizottság tisztázza Schmittet. Há'nem? Há'de!

ü
bbjnick

PR-küszöb 2012.02.02. 03:44:38

@bbjnick:

Te csak és csupán személyeskedni tudsz?
Békülj már ki az egóddal, Bbjnick.
Hogy fogsz eleget tenni a krisztusi parancsnak, hogy 'Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat' - ha ennyire nem tudod saját lényedet elfogadni, ha ennyire nem szereted saját magadat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.02. 15:18:24

@PR-küszöb:

"PR-küszöb 2012.01.30. 16:35:53
@bbjnick:

Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból...

***

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:48:20
@PR-küszöb:

"Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból..." --- írod.

Ki mint él, úgy ítél?

ü
bbjnick

***

PR-küszöb 2012.01.31. 19:20:48
@bbjnick:

Igen.
A lét határozza meg a tudatot.

***

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:30:16
@PR-küszöb:

"A lét határozza meg a tudatot." --- írod.

Hogy a tiédet az, az nem is képez(het)i vita tárgyát.

ü
bbjnick

***

PR-küszöb 2012.02.02. 03:44:38
@bbjnick:

Te csak és csupán személyeskedni tudsz?
Békülj már ki az egóddal, Bbjnick.
Hogy fogsz eleget tenni a krisztusi parancsnak, hogy 'Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat' - ha ennyire nem tudod saját lényedet elfogadni, ha ennyire nem szereted saját magadat?"

Hát így és ennyi.

ü
bbjnick

[megmondoember] 2012.02.03. 15:28:26

Na, kérem, a németek megmutatták hogyan kell (el)bánni a plagizáló közszereplőkkel:

abcnews.go.com/International/wireStory/german-minister-cake-face-15504192

Agyalap 2012.02.08. 17:20:05

@bbjnick: Na hát pont ez. Ha már hátszele van úgyis, és még pontosan tudja hogy nem csalt - már indulhat is a sajtóper, majd jön a vizsgálóbizottsági eredmény ami alátámasztja.
De nem jön egy kanyi mukkanás sem, hallgat a szerencsétlen mint sz@r a gazban.
Mámeg a fityesz frakció is napirendre tűzte a bohócot, szinte biztos hogy elmeszelik...
süti beállítások módosítása