A kettős állampolgárság nem alapvető emberi jog és nem európai elv, méltatlankodik Bauer Tamás az ÉS-ben annak kapcsán, hogy merészeltünk fiktív tiltakozó levelet közzétenni sokan mások és az ő nevében Tamás Aladárné jogaiért. Hozzáteszi, hogy a szabad nyelvhasználat, az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés, a szabad identitásválasztás az alapjog, de a kettős állampolgárság nem. Bauer megjegyzi: a Fico-féle nyelvhasználati törvény ellen teljesen jogosan és egységesen tiltakozik mindenki, a magyar állam és a kisebbségben élő magyarok közti közjogi kapcsolat azonban nem számíthat nemzetközi védelemre, és ennek a kapcsolatban az építése gerjeszti a konfliktust, aminek áldozata Tamás Aladárné.
Ahha. Ha kicsit szétnézek Európában, azt látom, hogy a sikeres kisebbségvédelem mindig is konfliktusos volt, a sikeres és példás kisebbségi-, valamint autonómiamodellek sem vállveregetős alapon jöttek létre. Tegyük hozzá: a balos kormányok alatt határozottan nem volt jobb a határon túli magyaroknak, mint a jobbos kormányok alatt, azaz a simulékony stratégiával nem sokra mentünk. A magyar kettős állampolgárság ügyében, ami egyébként korábban is létező intézmény volt, csak most megkönnyítették a felvételét, sem Szerbia, sem Románia nem emelt kifogást, ahogy Horvátország és Ausztria, vagy épp Szlovénia sem látta értelmét látványosan összeveszni ezügyben a magyarokkal. Csak a hisztis Szlovákia kapkodja a levegőt, és meg is sértődött az egykori kisantant többi részére, hogy nem voltak hajlandók összefogni vele a magyar állampolgárság felvételének megkönnyítése ellen. Ráadásul Szlovákia is ad szlovák állampolgárságot külhonban élő fiainak. A hátsó szándék pedig abból is látszik esetükben, hogy először csak a magyarok lehetőségeit akarták elvenni, aztán az alkotmánybíróságuk szólt, hogy vagy senki nem vehet fel másik állampolgárságot a szlovák mellé, vagy mindenki, így inkább az előbbi lehetőséget választották.
Ott van még Ukrajna példája is, ami szintén nem ismeri el a kettős állampolgárságot, mégsem kerekedett ebből akkora kalamajka, mint a szlovákoknál, az ukrán szabályozás ugyanis legalább következetes. Nincs kettős állampolgárság, nem is volt, sem kint, sem bent, senkinek (nyilván azért, mert a fél ország felvenné az orosz állampolgárságot). A szlovákok azonban nagy hisztit csaptak az ügy körül.
Egy anyaállam határozott fellépése a kulturálisan-etnikailag hozzá kötődő kisebbség érdekében egyáltalán nem példa nélküli Európában: a II. világháború után a dél-tiroliak az osztrák kormány támogatásával követeltek önrendelkezési jogokat. Olaszország idővel kénytelen volt elfogadni – írja Győri Szabó Róbert Kisebbség, autonómia, regionalizmus című könyvében (Osiris, 2006) –, hogy Ausztria beavatkozhat a déli-tiroliak védelmében. 1946. szeptember 5-én Gruber osztrák külügyminiszter és De Gasperi olasz kormányfő aláírták a párizsi szerződést, ami meghatározza az önrendelkezés alapelveit. Ennek nyomán megegyeztek, hogy Ausztria lemond a visszacsatolás igényéről, ahogy a dél-tiroliak is, viszont az osztrák anyaország (illetve apaország, Vaterland) védhatalomként (Schutzmacht) ellenőrzi Dél-Tirolt. Emellett Írország sem nézte tétlenül az északír konfliktust.
A kettős állampolgárság, s ebben igaza van Bauernek, nem alapvető emberi jog. Azonban egyáltalán nem idegen dolog Európában, sem a világban, a Wikipédia magyar szócikke szerint 89 ország ismeri el a kettős állampolgárságot világszerte. Európában általában leszármazási alapon (etnikai elv, hújaj!), az angolszász világban területi alapon, plusz olyan megfontolásokból, mint a házasság egy másik ország állampolgárával és hasonlók. A német állampolgárságot például egyértelműen vérségi alapon osztogatják Németországon kívül. Újfent hangsúlyozandó, hogy a mostani magyar szabályozás nem megteremtette, csak liberalizálta a magyar állampolgárság megszerzését.
Egy, az Európai Parlament számára készült 2008-as, rövid összefoglalóban azt írják: ugyan korábban valóban kerülni igyekeztek a kettős állampolgárságot az európai államok a felmerülő jogi problémák és kötelezettségek (pl. katonai szolgálat) miatt, és nemzetállami alapon is, ma már egyre inkább a kettős állampolgárságok elismerése a jellemző a törvényalkotásban, a fokozódó mobilitás, a vegyes házasságok növekvő száma és hasonló okok miatt. A tanulmány három fő területet nevez meg kettős állampolgársággal kapcsolatban: bevándorlók, kivándorlók, valamint (főleg Közép- és Kelet-Európában) a külhonban élő kisebbségek, diaszpórák.
Hozzáteszi: míg a bevándorlóknak adandó állampolgárság (főleg ha megtartják az eredetit is, azaz kettős állampolgárok lennének) nagy viták tárgya, addig a kivándorlóknak adandó (és így előálló kettős) állampolgárság egyáltalán nem vált ki hangos vitákat (tegyük hozzá: a nemzetközi kisebbségi jog, már amennyire létezik, megkülönbözteti az őshonos kisebbségeket a bevándorlóktól, és közösségi jogokat csak előbbieknek vázol fel). Számos ország csinálta azt, amit Szlovákia: saját idegenbe szakadt hazája fiának osztogatja az állampolgárságát, míg a hozzá érkezőknek nehezen ad. Persze tegyük hozzá: attól még, hogy egy ország felajánlja állampolgárságát mondjuk elszármazási alapon, nem kötelező azt elfogadni, vannak országok, ahol ez gond nélkül mehet, máshol meg gonddal vagy sehogy, lásd magyar példa.
Extending citizenship to diasporas and ethnic kin-groups residing abroad: In Central and Eastern Europe tolerance of dual citizenship has been related to the revival of national and ethnic policies towards external kin minorit ies. Such policies have addressed the need for more effective minority protection, but have also been identified as part of wider attempts of cross border nation-building between homelands and diasporas. Countries such as Hungary, Romania and Slovakia tolerate dual citizenship for these reasons. Especially the Hungarian extension of citizenship to ethnic Hungarians in Romania and Slovakia has led to some regional tension (Iordachi 2006).
A szlovákok ugye azóta már nem tolerálják a kettős állampolgárságot. A tanulmány szerint a választójoggal ugyanaz a helyzet, mint a bevándorló-kivándorló állampolgársággal.
Among member states there is a strong trend towards granting external voting rights to citizens residing elsewhere. No less than 23 of the 27 member states have provision for the participation of extraterritorial electorates (IDEA 2006). Some member states (Italy, France, Portugal and Spain, also allow emigrants to be elected for the first or second chamber (IDEA 2006). However, while engagement in homeland politics for emigrants is accepted, then the same type of cross border political participation among immigrants may not be welcomed.
Figyelmeztetnénk Bauer Tamást és köreit, hogy ahogy nincs kötelező nemzetközi megállapodás, szerződés vagy akármi, ami alapján alapjog lenne a kettős állampolgárság, úgy nem alapjog az azonos neműek házassága, a bejegyzett élettársi kapcsolat, valamint nem alapjog az abortusz sem. Maximum az emberi jogi mozgalmak akarják azzá tenni, elismertetni az ENSZ-szel és más nemzetközi szervezetekkel, hogy így tegyék köteletővé a tagországok számára. Igazán küzdhetnének a kettős állampolgárságért is. Továbbra sem értjük, miért esik ki látószögükből a határon túli magyarság.
(Nyitóképünkön a zölddel színezett országok engedélyezik a kettős állampolgárságot, a pirossal színezettek nem. A néhány szürkéről nem volt adat a Wikiszócikk készítésekor.)
