Kormányzati területfoglalás – Ilyen ország pedig nincs CCCXII.
2012. január 20. írta: TuRuL_2k2

Kormányzati területfoglalás – Ilyen ország pedig nincs CCCXII.

  Úgy tűnik, nem tarthat rendezvényt az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport a megszokott, Szabad sajtó úti helyszínen, mivel azt lefoglalta a Fővárosi Önkormányzat. Sőt, mint kiderült, nem csak azt – és nem csak a Fővárosi Önkormányzat. Ahogy a Népszabadság grafikája mutatja, a főváros mellett a kormány (közelebbről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, ahogy Navracsics Tibor az Arénának mondta, adminisztratív szereplőként) is jeleskedett a területfoglalásban:

  Ráadásul bejelentéseik nem csak az idei évre és nem csak március 15-ére, hanem 2013-ra és 2014-re is vonatkoznak (a következő választásokig tartó időszakra, utána már nem fontos, merre ünnepel a nemzet), az összes nemzeti ünnepre. Azaz gyakorlatilag Budapest összes hagyományos politikai tömegrendezvény-helyszínét lefoglalták. Hogy nincs szükség minden lefoglalt területre az állami-fővárosi rendezvényekhez, az egészen biztos. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján nagyjából fel lehet mérni, hány helyszínre elegendő a tisztelt ünneplő közönség – bőven maradhatna hely az ellenzéki rendezvényeknek. Mint ahogy találnak is majd helyet maguknak, ha a Fidesz nem tesz le erről a kicsinyes területfoglalósdiról.

  És hogy mennyire álságos a KIM „mivel a nemzeti rendezvények sajátossága, hogy minden évben ugyanabban az időben kerülnek megrendezésre, ezért a rendezvény helyszíneire várhatóan a következő években is igényt tart a minisztérium” álláspontja, nézzük, milyen helyszíneken ünnepelt/tüntetett az ellenzéki Fidesz az utóbbi években március 15-én és október 23-án:
V. kerület, Astoria – lefoglalva
I. kerület, Dísz tér – lefoglalva
V. kerület, Erzsébet híd pesti hídfője (Szabad Sajtó útja) – lefoglalva
I. kerület, Attila út (a Dózsa György szobornál) – lefoglalva

  Így ez a – nyilván dörzsöltnek és zseniálisnak gondolt – húzás nem több, mint politikai kisstílűség, sunyi betartás a lehetséges riválisoknak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr953592222

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nap képe: a narancsdroid 2012.01.20. 15:27:34

Pali bácsi vaníliás karikás képének kihívója akadt :) (Kép: mandiner.hu)  

Trackback: Nem tüntethetsz március 15-én a kormány ellen? 2012.01.20. 15:27:09

Tüntess április elsején a bohóckormány ellen! A kormány szinte Budapest egész belvárosára közterület-foglalási engedélyt kapott a fővárostól március 15-ére. A közigazgatási és igazságügyi tárca a szokásos állami ünnepségek helyszínei mellett 8 másik ...

Trackback: Bencsik András életrajza 2012.01.20. 15:26:48

Nemzeti kaméleonunk, a 61 éves bajkeverő, a Békemenet egyik szervezője szinte minden pártnak felajánlkozott már, az MSZMP-től a Jobbikig. A lentebbi életrajz-sablonba feltöltött adatokból az is kiderül, hogy Bencsik Andrásnak legfeljebb egy OKJ-s tör...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.20. 15:25:50

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Orbán, hamis vádak és hibák 2012.01.20. 14:12:52

A szerdai EP-vitán bizonyára nem érte meglepetésként Orbán Viktort az, hogy egyes képviselők vörös fejjel, ordítva próbáltak mindenféle igaztalan vádat a kormány fejéhez vagdosni. A kormányfő erre fel volt készülve, az "eszmecsere" alatt végig higgadt ...

Trackback: Területfoglalósdi 2012.01.20. 12:42:19

-Jó napot kívánok! Nem tudom jó helyen járok- e? Egy terület foglalást szeretnék bejelenteni. -Jó napot! A legjobb helyen kérem! Én vagyok az illetékes minden területen! Máris lefoglalunk bármekkora területet

Trackback: Megoldás a Millás tüntetőknek tavaszra 2012.01.20. 12:31:05

Megy a nyavalygás, hogy a kormány nyolcszáz évre előre lefoglalta a budapestet. Nem kell nyavalyogni: mondom, mi a teendő....

Trackback: Megoldás a Millás tüntetőknek tavaszra 2012.01.20. 12:31:05

Megy a nyavalygás, hogy a kormány nyolcszáz évre előre lefoglalta a budapestet. Nem kell nyavalyogni: mondom, mi a teendő....

Trackback: Bréking: Végleg bezárja kapuit a Hírcsárda! 2012.01.20. 12:22:02

Ma reggel elsötétült oldalakkal fogadta rendszeres és rendszertelen olvasóit a Hírcsárda, a közismert álhírportál. Sokan, hozzám hasonlóan azt hihették, hogy az álhírportál tévedésből néhány nap késéssel vett részt a nemzetközi BlackOut Day-ben, de min...

Trackback: Ingatlanadó 2012 2012.01.20. 12:02:04

Az FN24 tegnapi cikkében gazdasági szakértők osztották meg a gondolataikat a magyar adórendszer lehetséges változásaival kapcsolatban.Az elemzők elképzelehetőnek tartják hogy a kormány esetleg újra megfontolja az ingatlanadó bevezetését. Én december 3-...

Trackback: A nagyméltóságú Helytartótanács reszketni méltóztatik 2012.01.20. 08:48:33

Kéne egy jó helyszín - mondta Petőfi Vasvárinak március 14-én este. Sándor biztos volt benne, hogy nagy tömegre számíthatnak másnap, hisz már az oktrojált alkotmány elleni tiltakozás is nagy tömegeket megmozgatott, és a Pilvaxban kitett Képeskönyvükben...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojszipupi 2012.01.20. 15:51:12

Érdekes lesz ettől még ismét az ünnep. Mert ugye az utcára azért csak ki lehet menni attól még mert narancsos áradat lesz....ott meg aztán bármi is történhet...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 15:59:26

@dr Kangörény: doktor.
Egyetértek. És még sunnyognak mint állat. Osonkodnak.
@mojszipupi: hidd el, nem a gonosz komcsik, és libsik balhéztak az utcán. Inkább a fidesz és a belőle kiváló jobbik balhézott. Ami érthető, hiszen meghitt kapcsolatban van a fidesz a futballal és annak minden aspektusával...

EMU 2012.01.20. 16:02:12

Mivel március 15. csütörtökre, azaz munkanapra esik, így szerintem már Brüsszelben egyeztetnek egy az napon esedékes halaszthatatlan tárgyalásról Orbán kényszerű részvételével. Vagy ha nem ezt, akkor a buszok foglalását, amelyekkel majd felhozzák az ország azon részéről a lelkes hallgatóságot, ahol kimutathatóan csak közszolgálati médiumok műsora fogható.

mialenyeg 2012.01.20. 16:02:46

"randalírozás --> foci --> fidesz" :DD

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 16:06:00

Minden jobbik és fidesz rajongónak, hogy lássátok, hogy mennyire egyetértek, hogy ti minél jobb agiprop képzést kapjatok, ajánlok egy könyvet nektek. Bár megvan az a sanda gyanúm, hogy ez felétek kötelező olvasmány:
http://bookline.hu/product/product/home!execute.action?_v=Racz_Andras_Orban_Viktor_9_legjobb_politikai_dontese&id=35780&type=22

nanemúgyvanaz 2012.01.20. 16:06:21

üdítő látni, hogy

a progresszió

93 éve nem tud újat mondani :)

mojszipupi 2012.01.20. 16:06:47

@dr lecsekkoltam palihd agár miniszer: Én csak azt mondom mi van ha a két ellentétes oldal hívei összekeverednek? Szerintem lesz itt balhé az tuti, CNN-en úgyis bérelt helyünk van már március 15-re :)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 16:14:48

@mojszipupi: Szerintem olyan dact szül ez az értemetlen foglalósdi, hogy aki kormány ellen akar tiltakozni már bárhová elmegy pesten.
Remélem nem lesz balhé, bár ahol van civiltüntetés a rossznyavalya mindig odaeszi a neonácikat üvölteni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.01.20. 16:16:07

"Egyik tömeg Pesten megyen,
Másik meg a váras hegyen.
Ruhájuk, hogyha nem egyen,
Akkor jó. Csak béke legyen!"
;-)
"Ne menetelj, röhögj!" /Frady Endre/ :
fradyendre.blogspot.com/
:)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 16:16:58

@nanemúgyvanaz: No lám, te már ilyen idős vagy?!
Elég szar lehet ilyen szenilisen reakciósnak lenni.

mialenyeg 2012.01.20. 16:24:21

Mire gondolhattak, amikor lefoglalták ezeket? "Az Erzsébet híd jobb, mint a többi híd, az ellenzék biztos csak az Erzsébet hídon akarna tüntetni!"
Nemzeti Múzeum, Kossuth tér, Vár: a szokásos ünnepségi helyszínek. Az ezeket összekötő utakat biztosítani kéne, nehogy randalírozó anarchista liberálisok és fasiszta jobbikosok összecsapásai zavarják a helyszínek közt flangáló ünneplőket. Ezt én még elfogadom :D
De a Clark Ádám, Deák, Andrássy, Blaha foglalására mi lehet a magyarázat? Elég lett volna a Bajcsyhoz közeli részeket. Én a többit nyugodt szívvel odaadtam volna a jobbikosoknak meg a szociknak, békésen elférnének.

Ez egy dolog. De ott van még ezer másik tér és utca. Ezeket úgy tűnik, se a kormány, se a Tourette szindrómások nem találták meg a térképen.

Anti Anyag (törölt) 2012.01.20. 16:28:22

Ja. Most visszaüt az, hogy ballibsik annak idején lefoglalgatták előre a rendezvény helyszíneket.

Azért nem kellene elfelejteni, ahogy a szavazó körzetek átírásait sem, ezeket sem Orbánék kezdték el.

Most visszanyal a fagyi, végül is Orbánék is libsi gyökerűek, a libsik pedig nagyon tudják utálni a másik felet.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 16:35:33

@Anti Anyag: Végre egy félig ember! Gyere, beszélgessünk az új választókerületekről! Amit a fityesz átírt saját magára. Szerinted mi fog visszanyalni kinek? Hogy nemcsak gyávák a területstopival, de még annyi eszük sincs, hogy akkor rajzolgassák a kerületeket mielőtt választunk?!

Mesterlövész 2012.01.20. 16:40:12

@Blassius: Legalább megvan a napi droid is személyedben.

Mesterlövész 2012.01.20. 16:41:16

@Anti Anyag: Ennek semmi köze a liberalizmushoz. Márcsak azért sem, mert jelenleg egyetlen párt sem liberális.

Nero Bianco 2012.01.20. 16:42:11

@Vén Csataló:

Rosszul emlékezel.
Minimo kettő volt az az egy.

Amúgy a fidesz meg az Astoriát nevezte "hagyományos helyszínnek", oszt a fidesz is csak kétszer vót ott.

Mesterlövész 2012.01.20. 16:47:31

@meglehetvenni: Ha ez így lesz (utolsó mondat), akkor elmondhatjuk, hogy a fidesz szavazónál kevesebb hülye van. És ez a gáz. Nagyon nagy a zűr a fejekben.

regress 2012.01.20. 16:48:03

@STX Joe: te leszel az első utas a vagonban.mi van akkor ha betelefonálok,hogy az összes helyszínen bomba ,és ideggáz van?

Mesterlövész 2012.01.20. 16:50:08

@dr lecsekkoltam palihd agár miniszer: Ez a politikában kicsit bonyolultabb, de az biztos, hogy nem a jelenleg folytatott populizmussal egyenlő (, ugyanis a parlamentben igazából mindegyik párt populista, ki kevésbé, ki inkább, de nincs kivétel). A liberális párt a szabadelvű lenne, aki elsődlegesen a szabadságjogokat támogatja.

dr kíváncsivagyok 2012.01.20. 16:50:43

Fideszes politikus véleménye a plágium-botrányról :
""És tegyük szívünkre a kezünket: olyan nagy bűn, ha egy sporttörténetből húsz éve írt kisdoktori akár nagyban megegyezik egy korábban, más nyelven írt tanulmánnyal? Persze, ha igaz, hogy a köztársasági elnökünk másolt, fordított, és egyéni munkája elenyésző (ez még nem bizonyított) az nem szép dolog, elítélem én is, mint doktorandusz, aki keményen dolgozik a doktori címért. Ha így lenne, az tényleg rossz példa minden fiatalnak, és devalválja a tudást, mint társadalmi értéket. De ez olyan nagy dolog, hogy emiatt le kéne mondania Schmitt Pálnak? Döntse el mindenki maga, én személy szerint nagyon sajnálnám, ha nem ő lenne a köztársasági elnök" - írja Oroján. "

...és ezek kormányozzák ma Magyarországot....

aritus 2012.01.20. 16:51:48

@kunzoo: nem ugyanazt, hanem sokkal szarabbat, igazságtalanabbat. A "szoci" tandíjat, ami sokkal-sokkal alacsonyabb lett volna, mindenkinek fizetnie kellet volna, tehát megszünt volna az az igazságtalan felosztás, hogy valakik ingyen, valakik meg pénzért tanulhattak volna. Ebből a tandíjból lejött volna a tanulmányi és szociális ösztöndíj. Valamint nem a nagyságos tervhivatal határozta volna meg a keretszámokat, valamint nem lett volna röghöz kötés, itt az EU-ban. Tehát aki azt mondja, hogy épp ideje volt bevezetni ezt a fajta felsőoktatási tv-t, az nem tudja mit beszél. Ez úgy szar és aljas és pitiáner, mint 3 évre lefoglalni előre Budapestet. Aki meg azt írja, hogy miért nem tüntetnek 14.-én vagy 16.-án, az se tudja, hogy mihez szól hozzá, mivel egy azaz 1 teljes hétre foglalták le a várost, márc.12-18.-ig.

dolgozni kék 2012.01.20. 16:55:36

a kormány területfoglalási engedélyt kért, és ezért díjat köteles fizetni, így a több millió m2 terület foglalási díja is tetemes költség.

mivel nyilvánvaló, hogy ekkora területre nem lesz szükség az "ünnepségek" megtartására, sőt, elképzelhető, hogy egyes területeken semmilyen rendezvény nem lesz, ezért felmerül a hűtlen kezelés esete. miért fizetek én olyan területfoglalásért, amikor nem használják ki azt?

ha erre azt mondják, hogy a főváros nem kért díjat a területért, így nem érte kár az államot, akkor a fővárost kell feljelenteni hűtlen kezelésért, mert mire fel adja ingyen a területet.

márc. 15.-én pontosan dokumentálni kell, hogy hol? mennyi területet használtak fel effektíve.

Örzse néni 2012.01.20. 17:04:28

Nagyon helyes. A kormánynak igaza van, ne rohangásszon a barom csürhe ideoda az utcán, mint az Operánál múltkor. Nem lehetett a sok marhától menni.
Annyi volt, hogy öregeket vertek, de a Jobbikosoktól beszartak. Ott kellett volna keménykedni, nem a nyolcvanéves öreggel és feleségével.
Vízágyú, könnygázt, szemkilövést a söpredéknek!

Piacbarát 2012.01.20. 17:10:03

@Örzse néni: menjünk hugyozni...mint anno Viktorék :D jah nem lehet...no sebaj..akkor békemenet

Bernáth Tarján, 4914 Olcsvaapáti, Nyár utca 40. (t 2012.01.20. 17:10:19

_/
_/ _/_/ _/_/_/ _/_/_/_/ _/_/_/ _/ _/_/ _/_/ _/_/_/ _/_/
_/ _/_/_/_/ _/_/ _/ _/ _/ _/_/ _/ _/ _/ _/ _/
_/ _/ _/_/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ _/
_/ _/_/_/ _/_/_/ _/_/_/_/ _/_/_/ _/ _/_/ _/ _/ _/

borci 2012.01.20. 17:12:49

Örzse néninek!
Én ott voltam, semmiféle "öreget és feleségét" nem vertek, nem keménykedtek vele. Gyanitom, hogy pasi vagy, egy nagy f.....sz! Nem szartunk be a Jobbikosoktól, mert tudod mi már nem félünk senkitől sem, ellentétben veled, veletek! Ehhez tartsd magad, te seggnyaló!

Piacbarát 2012.01.20. 17:20:54

@Örzse néni: és az a baj, ezzel, csak azt érik el, hoyg spontán fognak rohangászni...úgy jó pár ezres tömegekeben..

cukorrépa 2012.01.20. 17:23:55

Orbánék tényleg egyre kisstílűbbek. nagyon tele lehet a narancssárga gatyó, ha már itt tartanak.

micsoda b*szari, sunyi banda.

cukorrépa 2012.01.20. 17:25:44

@d fele doktor fele barát r:

nem, nem, van ebben a terület-foglalósdiban logika. mert ha nincs helyszín, s nincs előre bejelentett tüntetés, haza is lehet zavarni a népet, esetleg lesittelni egy napra rendbontás s hasonlók átlátszó vádjával.

pont ettől ilyen sunyi a dolog!

hogy kapnák be a narancsszínű buktájukat.

Dinkainka 2012.01.20. 17:28:35

A Cinege utca 5. foglalt?

Piacbarát 2012.01.20. 17:30:36

@cukorrépa: bár kiváncsi leszek mikor ténylegesen 50000 spontán sétálót próbálnak lesittelni...vagy feltartóztatni

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 17:36:39

@Örzse néni: No persze, a 2006-os csürhe meg randalírozhat 2012-ben?! Egyes, ülj le. Tiltsuk be a fideszes tüntetést és békeharcot is. Mi lenne, ha a fidesz bérenc gárdisták téged jól elpáholnak? Akkor észhez térnél.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 17:48:20

@d fele doktor fele barát r: Kijárási tilalmat vezetnek be, ami alól csak a félcédulások lesznek kivétel :D:D:D:D:D

civil polip 2012.01.20. 17:52:38

"Így ez a – nyilván dörzsöltnek és zseniálisnak gondolt – húzás nem több, mint politikai kisstílűség, sunyi betartás a lehetséges riválisoknak."

Hát igen. Esetleg valamelyikőtök ezt a minisztériumi dolgozószobájában is kimondhatná, mert ez így egy kissé felemás.

Örzse néni 2012.01.20. 18:02:05

@borci: Nem szartatok be a Jobbikosokól?

Láttam a tévében, hogy menekültetek és reszkettetek.
Velük kellene keménykednetek, gyáva anyámasszony katonái, nem öreg védtelen emberekkel.

Örzse néni 2012.01.20. 18:05:36

@d fele doktor fele barát r: @dr lecsekkoltam palihd agár miniszer: @borci: Öregeket vertek, de találkozzunk csak, majd én adok nektek!
Rosszabbak vagytok, mint a cigányok. Ők kevesebben is meg mernek támadni, nem csak többszázan, mint ti.
Nem csoda, hogy mindég őket véditek, egyhúron pendültök velük. Gyáva birkacsorda.

szempontpuska 2012.01.20. 18:06:46

@Örzse néni: Szentmihályi csak szeretné, ha megverték volna. Ha bement volna véres arccal, megtépett szmokingban az Operába, ezt adta volna élőben a Duna-tévé és nem a Bánk bánt. Ez valahogy nem történt meg. Legfeljebb annyi történt, hogy beszóltak neki hármat, már ha egyáltalán felismerték.

Vén Csataló 2012.01.20. 18:07:56

@dr lecsekkoltam palihd agár miniszer:
Tévedtem. Tényleg kétszer.
Másodszor, megelőző területfoglalással próbált a magát milliónyinak álmodó libsi gittegylett keresztbetenni a Fidesz valóban SZOKÁSOS október 23-i rendezvényének. Mert hogy az már valóban SZOKÁS a Kossuth Lajos utcában. Egy mázlitok volt, Orbánnak külföldön volt dolga. Szóval nyugodtan verjétek ki a arcátlan liberált fejetekből, hogy hatalmas, akár 10 hónapos múltú "hagyományokra" hivatkozva előjogokért és kivételezésért vonyítsatok. A magyarság már eddig is túl sokáig, túl engedékenyen tűrte a pimaszságotokat.

Ott a Vörösmarty tér, ott is szép hagyományai vannak a hiszterolibsi tüntetésnek , pl. Kendermag egyesület. Mehettek vonyítani a Műegyetem rakpartra is, mehettek vonyítania Budára a Dózsa térre is (érdekes, a Fidesz ott is tudott minden előzmény nélkül is rendezvényt csinálni, igaz, nem is az agyalágyult hisztériázás volt a célja. És még egy rakás hely van Budapesten, ahol elvonyíthatjátok a nyomorotokat. De persze, mivel holnap viláűgossá fog válni, hogy egy nyomorult kis gittegylet kelti itt a hisztériaát szemben a kormányt támopgató valós tömegtámogatássda - hát inkább hisztériáztok, mint hogy kimenjetek kiröhögtetni magatokat.

Piacbarát 2012.01.20. 18:12:42

@Örzse néni: igazad van, legalább a cigányok összetartóak...ránk ez nem igaz...te egy kis kanál vízben megölnél...de ez téged minősít

Piacbarát 2012.01.20. 18:16:48

@Vén Csataló: nem akarom, hogy meglepődjél, majd március 15-én...igazad van siserehad...nem ért egyet valamivel, szemét komcsi...pfuj...undorító...éljen Viktor...doktor...neki nem palizált a diplomája:?

Vén Csataló 2012.01.20. 18:20:11

Turulkám, legyél büszke magadra, sikerült első helyre tornáznod magad az Index címlap blogketrcében.
Tudod mit jelent ez?
Csak azt, hogy nem itt, hanem a HVG-nél a helyed.

Vén Csataló 2012.01.20. 18:24:22

@d fele doktor fele barát r: Csak hogy tudd, nagyon csúnyán ráfaragtok, ha elkezdik itt nézegetni a diplomákat, meg a disszertációkat. Nehogy azt hidd, hogy a balliberális ikonok nem úgy szerezték a fokozataikat, mint pl. Schmitt.

Piacbarát 2012.01.20. 18:24:37

@Örzse néni: nem is tudtam, hogy minden szocis rendezvényen ott volt :D

Piacbarát 2012.01.20. 18:25:42

@Vén Csataló: áldásom rá...végre valami normális cselekedett :D már alig várom..kezdjük a kormány tagokkal, jöhet utána a 386 másik legény a parlamentben, aztán a pártelnökök...mehetünk sorban..mta elnök..alkotmánybíróság...takaritónéni

Anti Anyag (törölt) 2012.01.20. 18:26:02

@dr lecsekkoltam palihd agár miniszer: Nálunk a kerületben az MSZP-SZDSZ írta át magára. Aztán még egyszer, aztán még egyszer, aztán mégegyszer, de aztán a fidesz nyert.

Ők nyilván átírják, hiszen a ballibsik már legalizálták.

Vén Csataló 2012.01.20. 18:38:17

@d fele doktor fele barát r: Kormánytagokkal? Fogd már föl öcsi, hogy egy nyomorult kisebbség vagy, nem te fújod itt a passzátszelet. Ha valakivel, hogy el lehet kezdeni Gyurcsány Fegyenc eftárssal, akiről tudjuk, hogy úgy vizsgázott, hogy leszóltak Mellárnak a pécsi pártbizottságról, hogy ugye tudja, hogy kit fog vizsgáztatni, és ugye tudja, hogy hogyan kell osztályoznia. Na ez pont jó kiinduló pont.
Aztán nyugodtan meg lehet nézni egy rakás nyomorult komcsi-libsi firkász különböző bölcsészdiplomáit is, mert igen izgalmas dolgok fognak ott is kiderülni, mégis miféle mentálnyomoroncok osztják itt az észt, meg a "művelcséget" a ballib sajtóból.

Piacbarát 2012.01.20. 18:40:28

@Vén Csataló: jah akkor nem mindenkire kiterjedő, csak GYurcsányra...tőlem..fogják vigyék...szarokrája :D

egyéb?...egyik oldalt Mellár, másik oldalt Pozsgai...különbség?,

Piacbarát 2012.01.20. 18:42:34

@Vén Csataló: egyet értettem veled ember...vizsgálják ki mindet... kiragadtad belőle a kormánytagokat...tovább olvastad..azt írtam a takarítónőig mindet..ebben a kedves jóra való felebarátod Gyurcsány is benne van....

érted felfogtad?

borci 2012.01.20. 18:48:46

@Örzse néni:
Na mikor találkozzunk? Hozd a disznókat is, mert tudod sok lúd disznót győz!! De tudod mit, csak mi ketten!!!!

EMU 2012.01.20. 18:52:39

szolgalelkű, önálló gondolatra képtelen fidesz zombi szekértolók

Vén Csataló 2012.01.20. 19:03:17

@d fele doktor fele barát r: Ha egyetértettél volna, akkor nem éppen a kormánytagokkal kezdted volna.
Most, mindenek előtt azokat kell csekkelni, akik hatalmas pofával moralizálnak. Csak hogy lássuk, van-e rá bármiféle alapjuk. Különösen a leghangosabban vonyító ballib sajtóban lesz csúnya tizedelés, ha megnézik, miféle csatornatöltelékek szövegelnek itt erkölcsről.

Piacbarát 2012.01.20. 19:04:59

@Vén Csataló: a keresztényi szeretet bocsásson meg neked, a gyötrő lelkednek, és habzó szádnak mely gyűlölettel beszél...ki megbocsátani nem képes...

feloldozlak, menj Isten hírével

borci 2012.01.20. 19:06:22

Még annyit örzse, hogy már nemcsak a szád van tele szarral, hanem már a szemedet is elboritotta a trutyi!
A féreg az te vagy, te pondró!

borci 2012.01.20. 19:10:14

@Örzse néni: neked már nem csak a szád van tele szarral, hanem a szemedet is elöntötte a trutyi! A féreg vagy a javából, nem én hanem te!

fülöpke 2012.01.20. 19:18:02

@Xorg9999: Na jó, de akkor nem lehetne olyan hangosan sivalkodni.

"Így ez a – nyilván dörzsöltnek és zseniálisnak gondolt – húzás nem több, mint politikai kisstílűség, sunyi betartás a lehetséges riválisoknak." – olvasom.

Hát senki nem emlékszik itt a 2006 októberében a főváros bevezető útjaira hirtelenjében felhelyezett, több száz „mezőgazdasági járművel behajtani tilos” táblára? A Magosz által október végére szervezett demonstrációra Demszky által adott kifogástalan, és demokratikus válaszra?
Az mi volt, ha nem dörzsöltnek és zseniálisnak gondolt húzás, politikai kisstílűség? Az volt aztán a cinizmus a köbö. Állítólag leszedték őket, de én tudok egyről, ami a mai napig kint van, gondolom mementóul.

Piacbarát 2012.01.20. 19:26:02

@fülöpke: az a kedvencem volt..eannyi cíp traktort régen láttam..lamborghini, ferrari john dear :D csak néztem őket..darabja 40 50 misi...szegény gazdák :D

borci 2012.01.20. 19:26:51

@Vén Csataló: Helyesirás!!!! vagy palibácsitóltanultad?

borci 2012.01.20. 19:29:06

Vén csataló: helyesirásból elégtelen! vagy a palibácsitóltanultad?

Vén Csataló 2012.01.20. 19:33:22

@d fele doktor fele barát r: Gyűlölet? Ne szórakozz öcsi! Kisinas se lehetek ebben a vörös söpredékhez képest (ld. "mi sokkal jobban gyűlölünk titeket..." mondta a nagy liberáis széplelkű Korniss Misike)
Szóval nyugodtan leakadhatsz erről - az egész ballib sajtó összes férge és nyűve hetek óta olyanokat öklendezik a hazámra, hogy ezek után az én esetleges felháborodásom miatt miatt nyafogni nem egyszerűen pofátlan, de egyenesen émelyitő képmutatás. Viszont tény, ami tény: passzol a fajtádhoz.

Vén Csataló 2012.01.20. 19:37:28

@borci: Kisköcsög, én gépelésből vagyok elégtelen, csak te túl hülye vagy hozzá, hogy meg tudd különböztetni a kettőt. De azét öklendezz csak tovább bátran.

Piacbarát 2012.01.20. 19:39:38

@Vén Csataló: látod, hiába mondok bmit...mindig kitalálsz valamit...ha nem hiszed szíved joga...

csak majd ébredj fel , mert a fidesz egy baloldali párt...

és már nincs benne semmi jobboldali...kicsit kiábrándultam belőlük...te istenitsd őket...szíved joga...

én maradok jobboldalt..ki az a Bokros :D?

Piacbarát 2012.01.20. 19:41:13

Vktornak most egy a lényeg, pénz legyen meg az imf-től..ezért már az anyját is képes eladni és az összes törvényt módosítani...

fülöpke 2012.01.20. 19:47:33

@d fele doktor fele barát r: "...csak néztem őket..darabja 40 50 misi...szegény gazdák"
Irígykedtél? Azokkal legalább lehetett volna termelékenynek lenni, gondolom, mindegyiket vitte a bank, a gazda jövőjével és múltjával egyetemben.

És mit szólsz a 2009-ben Internacionálét daloló Gyurcsányihoz, Gordonkához, Ildi nénjéhez. Éhes proletár, mi? Phej!

borci 2012.01.20. 19:50:29

@Vén Csataló: Na figyelj te seggnyaló nagyköcsög! Te nem csak helyesirásból vagy elégtelen, hanem emberségből is! A szád a sok nyalástól már annyira szaros, hogy a szemedet is elöntötte a trutyi! Nem látsz már te itt semmit, csak vikikét, szargyártót és a többieket. És ha tudni akarod, nem öklendezek, hanem hányok tőled! Anyád volt a hülye, amikor a világra hozott!

Piacbarát 2012.01.20. 19:52:29

@fülöpke: mit szóljak hozzájuk...nem ők vannak most hatalmon...hozzájuk se szólok...minek...elmúlt...most ez van...igen? jóa múltba révedni?...megéri?...felhozni a sérelmeket...mit változtat?...

ott vagyunk mint két éve...újra betérdeltünk az imf elé...és?..mi változott....drágult minden

kunzoo 2012.01.20. 20:07:30

@Frizuravarjú:

Végigolvasva a szerző arra a következtetésre jut hogy a Jézust megölő zsidók (farizeusok) utódai tehetnek mindenről.
Majdnem 2000 év után az utódokat összemossa az apákkal. Ilyen alapon Európának háborút kellene indítania ellenünk mert 1000 évvel ezelőtt ősapáink végigrabolták őket.

Ez márpedig nácizmus akárhogyan is próbálod szépíteni. Egy embercsoportot a származása alapján ítél meg. Az is igaz hogy maguk a zsidók is kitermelték a saját cionistáikat (ott ezek a nácik), de attól még a kurucinfo nézete náci. A zsidók között jelenlevő nácizmus nem menti fel a kurucinfót a saját nácizmusa alól. És NEM fasiszták hanem nácik.

Vén Csataló 2012.01.20. 20:08:55

@borci: Hánnyál csak. Mást úgyse tucc retardált libsi.

kunzoo 2012.01.20. 20:10:15

@fülöpke:

De emlékszem és szerintem marhaság volt, a demokrácia korlátozása. Nem ok nélkül veszített ám az MSZP-SZDSZ koalíció a választásokon.

Vén Csataló 2012.01.20. 20:11:28

@d fele doktor fele barát r: Ébresztő eftárska. A jobb és a baloldal az a XIX. században volt utoljára működőképes definíció.

Piacbarát 2012.01.20. 20:28:50

@Vén Csataló: akkor mi ez a libbsi meg bolsevik, meg kommunista, ha nem is létezik?...

borci 2012.01.20. 20:37:24

@Vén Csataló: Kicsi ló!
Ki vagy Te, hogy itt osztod az észt mindenkinek?
Mit képzelsz magadról, Te gebe? Már megértél arra, hogy a vágóhidra vigyenek.
Menj csak ballagni, éltesd a Kedves Vezetőt, majd kimosod a szart a szemedből egyszer!

Vén Csataló 2012.01.20. 20:56:48

@d fele doktor fele barát r: Kicsit mintha funkcionális analfabéta lennél. Én jobb és baloldalt írok, te meg libsiket, bolsevikokat meg kommunistákat kérsz rajtam számon. Mintha bármi köze lenne a kettő fogalomcsoportnak egymáshoz.
BTW mégis mikor volt baloldali egy bolsevik vagy egy kommunista vagy pl egy libsi. Megsúgom: soha. Ezek mindig is önzésoldaliak voltak és ma is azok. Az ideológiai maszlag marketingduma meg a segghülye, "hasznos idiótáknak" van.

Piacbarát 2012.01.20. 20:58:01

@Vén Csataló: ballibsi...mond ez valamit...tudod ezt szajkózzatok..akkor most mi van?:

Vén Csataló 2012.01.20. 21:01:56

@borci: Hogy ki vagyok én? Én a rémálmod vagyok kisköcsög. Az, aki a kinyilvánítja, hogy elég abból, hogy magadfajta érdemtelen, negyedművelt kis tajgetosz-szökevények fújják itt a passzátszelet a továbbiakban - bármiben. Sokan vagyunk, és baromian elegünk van belőletek - ha még nem vetted volna észre mondjuk a 2010-es választás eredményéből. Tudod nem véletlenül kerültetek szemétdombra.

Piacbarát 2012.01.20. 21:03:00

@Vén Csataló: annyira jellemző...ez a minösítgetés...látom a tisztelet meg van..mikor mondtam bmikor is ilyet rád...de tudod mit...legyen, aahoyg kell ilyen a ti fajtátok...jellemképet ad rólatok..hogy itélkeztek heylből, de ha rólatok mondenak ilyet, akko raz büdös komcsi meg libsi...menj ránts rá kettőt

Vén Csataló 2012.01.20. 21:05:45

@d fele doktor fele barát r: Jogos. Majd legközelebb vigyázok, össze ne zavarjam a kicsi fejedet - pl. azzal, hogy olykor hajlandó vagyok a honi hazaáruló gazemberek önmeghatározását használni megjelölésként. Teljesen jogos, hiszen se nem baloldali, se nem liberális ez a söpredék.

fülöpke 2012.01.20. 21:06:54

@kunzoo: "De emlékszem és szerintem marhaság volt, a demokrácia korlátozása. Nem ok nélkül veszített ám az MSZP-SZDSZ koalíció a választásokon."

Akkor máshogy teszem fel a kérdést? Azok, akik most hörögnek emelték-e fel csak egyszer is a szavuk ez ellen az alávalóság ellen? Neeeem??? Nem furcsa ez?

fülöpke 2012.01.20. 21:07:22

@fülöpke:
Akkor máshogy teszem fel a kérdést.

Vén Csataló 2012.01.20. 21:11:06

@d fele doktor fele barát r: Perszepersze. Majd rádrántok ha rádérek.

kunzoo 2012.01.20. 21:23:01

@fülöpke:

Nem tudok más ember nevében nyilatkozni, nem is tisztem ez. A saját véleményemet képviselem, szerintem még itt senkibe nem gázoltam bele.

Magam liberális szellemiségű, valamilyen szinten baloldali (pontosabban a mostani felállás szerinti) embernek gondolom.
Hogy mások mit és mibe kit látnak bele, legyen ez az ő gondjuk. Itt a blogon az volt az alap téma hogy fair dolog-e az amit ma a kormány tesz és üdvösnek vél. A SAJÁT véleményem szerint nem, és rámutattam egy-két olyan momentumra, amit szidnak a kommunistákon, miközben maguk túltesznek rajtuk.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 21:58:39

@Örzse néni: Ernyővel? Barikád?! Aranyanyám, te nagyon el vagy tévelyedve.:D Barikád, nemcsoda ha agresszív vagy édesem, én is az lennék, ha annyi marhaságot kellene elolvasnom. Szerintem felvételizz a fideszhez, kevesebb stressz érne.
Amúgy mizu a viccoldalon? Ma mit visznek ki a gonoszok suttyomban földalatti járatokon keresztül izraelbe? Vona gábor 100k-s burberry-s sálját? Mit szólsz hozzá, feltört mint a huszár segge, nem jó neki ám a piros - fehér sál, neki kozmopolita, csúf idegen, nem magyargyártmány sál kell. Ami a te fizetésed kb 100.000x-a lehet. Jó érzés, hogy a te szíved csücske aki még egy éve gárdaegyenruhában parádézott, ma már emma watson mellett burberry reklám?!
Semmi magyar tervező, semmi turul madár, semmi matyóhimzés, vagy kalocsai?!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 22:06:08

@Vén Csataló: Jártam már arra felé, nem volt kitéve tábla, hogy okt. 23-án és márc 15-én magánterület, fidesznek és szimpatizánsainak szabad a belépés. Ha 150, 500, 1000 éve ott gyülésezik évente 2x a fidesz az sem jelenti, hogy így viselkedjenek. Ez nem szokás kérdése, egy szabad országban, egy nem ilyen fél diktatúrában ilyet nem csinál a kormány, mert összefossa magát a gondolattól, hogy vannak embercsoportok, sokan, akik nem szeretik őket. Elárulok neked valamit aranyom, ez a normális, hogy vannak embercsoportok, sokan, akik nem szeretik, és le szeretnék őket váltani. Ez így normális, ez a normális. Ha pedig a fidesz nem bírja a meleget (kritikát) menjen ki a konyhából (mondjon le, és menjen merengeni Rousseau-i elveken és művelje a kis kertecskéjét).
@Anti Anyag: Attól nem lesz helyes valami, ha azt mondod, pláne elítélően, hogy ezt az mszp is így csinálta.... Ez gyerekes dolog, persze ilyen alapon jobbosnak lenni, és másokat liberálisnak csúfolni ahogy ti teszitek nagyon könnyű és kényelmes.

fülöpke 2012.01.20. 22:08:39

@kunzoo: ...és miért ne feltételezhetnénk, hogy ezzel az egésszel a kormányzat a provokációktól szeretné megvédeni a méltón ünnepelni vágyókat? Legalább is megnehezíteni azok dolgát, akik esetleg ilyenre készülnek, mert ne legyenek illúzióink. Sanszos, hogy sor lesz arra kerítve. (És ugye nem ok nélkül tartanak ettől, nemde? 2006. okt. 23. – emlékszünk még?)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 22:11:01

@Vén Csataló: Ez a sajtószabadság, ami annyira csípi a fidesz szemét. Az, hogy bárki, bármit szabadon leírjon. Hogy le lehet írni talán még azt, hogy orbán rosszul csinálja, és hogy kicsinálja a demokráciát.
Ahogy előzőleg ez meg volt a fidesznek is, hogy a saját tévéjében, rádiójában és újságjában ugyanezeket leírja az mszp-ről.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 22:20:19

@fülöpke: Ne keverjük a fideszt az mszp-vel. Bármit is mondanak neked a pártközpontban, nem az mszp fizetett 60 eurót per kop hogy balhé legyen...

fülöpke 2012.01.20. 22:34:10

@dr lecsekkoltam palihd agár miniszer: Nem vagyok meglepve. Egy ilyen "jópofa" nicknevű valakitől nem is vártam más hadovát. (Nomen est omen, ugyebár.) Áruld már el, te annyira jól értesült, te ezt melyik pártközpontban hallottad? :-)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.20. 22:42:27

@fülöpke: A nevem onnan ered, hogy a buta, tájékozatlan fideszesek nem képesek egy ksh statisztikán kiigazodni, és úgy állították, hogy hazudik egy adatról egy mszp-s. Én lecsekkoltam, és ott volt a valóság.
A NAP pártközpontban hallottam, amiben egy nagyon fontos posztot töltök be, én vagyok az ányékkormány agár minisztere. Én felelek a japán cseresznyeimportért. Ahogy töröcskei is megmondotta, hogy a japánok megértenek minket, mert ők is imádják a cseresznyét.

indigooo 2012.01.21. 11:35:54

Úgy látszik, nagyrabecsült kormányunk reszketni méltóztatik. (Annyira szánalmasak, ahogy be vannak tojva! Annyira szánalmasak, ahogy el akarják zárni a fellázadó népet innen, onnan...)
De: a kiáradó folyót ki állíthatja meg???

Jack Torrance 2012.01.23. 00:52:19

@jose maria padilla: "miután orbán megtalálta a helyes utat a nemzetközi porondon"

ezt elteszem emlékbe, olyan gyönyörű

Jack Torrance 2012.01.23. 01:11:36

@3dom'f'speech: vicces lesz titeket nézni ahogy majd fennhangon pampogtok a Hortobágyon... szerintem hamarosan.
süti beállítások módosítása