Négy pontban a Schmitt-ügyről
2012. január 18. írta: pelikán*

Négy pontban a Schmitt-ügyről

  Épül már az ellenkultúra, épül nagyon. Régi-új alapja Schmitt Pál. Az ellenállók önkéntesen doktori címet írnak a nevük elé Facebookon, izzik a memegenerator.net, ha pedig a helyzet változatlan marad, gyakorlatilag április közepéig akad biztos pont az ATV-s agenda settingben is. A világért nem ártanám magam ebbe a folyamatba, de a plágiumügyhöz azért odapasszintanám saját, mindössze négypontos észrevételcsomagom.


  Egy. A plágiumvita nyilván cezúra Schmitt megítélésében; az viszont tök világos, hogy az ezt megelőző SP-kérdéskör közjogi és politikai (tehát nem grammatikai) része negyedakkora felületen látszott volna, ha SP nem egy olyan turbóelnökség után lép színre, mint amilyen Sólyom Lászlóé volt. Mádl Ferenc senior higgadtsága után Schmitt Pál vétóügyi takaréklángja sem keltene ilyen izgalommal vegyes feszültséget. Röviden erről ennyit.

  Két. Schmitt Pál sportoló, sportdiplomata. A politikában parvenü, mondta egyszer ismerősöm, ami így nyilván hülyeség, mert nem fel-, hanem túlkapaszkodottságról van itt szó, ha már szó van valamiről. Schmitt akkor is sután fog mozogni a belpolitikában, ha kinevezések és megbízások tucatjaival tolják felfelé. Megmagyarázom.

  Ha egyszer valaki sportsikerekkel tűnt ki, sportsikerekkel dörrentett karriert, akkor arra én nem tudok másként tekinteni (legyen belőle akár miniszterelnök, akár a Baromfi Terméktanács elnöke), mint sportolóra. És hogy nem tudok, abba nyilván bejáccik, hogy ilyenből több is akadt a (pelikán*) famíliában (kardvívó világbajnok, válogatott focista); nekik sok mindent fel kellett adni a fiatalkorból az élsportért – hogy aztán az elért teljesítmények és aktív évek után átképezzék magukat részben vagy egészen baromi más dolgokra. Ezek mögött az emberek mögött a bajnoki és egyéb, kőkemény munkával kivívott címeik miatt később óriási felhajtóerő keletkezik, ami aztán – kétségtelen – sokáig repítheti őket. Jellemtől, bölcsességtől függ, hogy milyen irányba, meddig.

  Schmitt Pál második olimpiai győzelme után 20, visszavonulása után 15 évvel, még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismert tagjaként (a közben jött sóhivatali okosításoktól egyelőre csak kis mértékben kozmásodva) a kilencvenes évek elején akár dönthetett volna úgy is, hogy hátralép, olimpiai életjáradéka segítségével megalapítja mondjuk a Tehetséges Párbajtőröző Lányokért és Fiúkért Alapítványt, melynek örök első embereként tisztes nyugalomban öregszik meg budai villájában, ahová a HVG-től legfeljebb a méltán elismert hátsó interjúkat gyártó Dobszay–Kelemen újságírótandem csenget be egy oldott beszélgetés kedvéért. Például hogy feltegye neki a „No, és azt mondja meg Pali bácsi, még mindig 40 fekvővel kezdi a napot?” kérdést, de azt is csak szeretetteljesen, hiszen az öreg keze mégiscsak két olimpiai győzelemben és egy világkupában volt benne a nemzet nagyobb dicsőségére, ilyenkor pedig a lószart nem érdekli, hogy hány lábjegyzetet írt a doktorijába, vagy hányadán áll az alapítványi gyakornok sunák bociztatásával.

  Nem így történt. Schmitt Pál ma sok körben gyűlölt mocsok, avagy szelídebb tempónál: nevetség tárgya.

  Hátralépés helyett ugyanis a kilencvenes és a kétezres évek elején még újra és újra megtolta a bringát, egészen a nagyköveti karosszékig, majd a főpolgármester-jelöltségig. Satöbbi. Használta sportban kivívott sikerét, nevét. Használták mások is. És onnan, ahová 70 éves korára eljutott, ranglétraügyileg már nincs feljebb – a dolog végösszegét tekintve különböző amortizációk miatt viszont már nem áll ilyen jól a helyzet.

  Három. Teljesen normális, ösztönös és természetes minden mozdulat plágiumügyben, ami a tisztázás és érdemi magyarázat miatt veri az asztalt. De csöndben erősítenék azokra a hangokra is, melyek azt mondják, hogy ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé. Mindenki tudja, hogy miről beszélek, aki lebukás nélkül puskázott már életében – de az intézményi felelősség nem csak erről szól.

  Elég megkérdezni az ügyről bárkit, aki a korszak egyetemi elitjében kicsit is jártas. Bőven akadnak itt sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll.

  Négy. Matolcsyval, NGM-mel együtt nincs még egy olyan ótvarul működő intézmény széles e hazában másfél éve, mint a KEH. Tucatnyi kommunikációs lépés (főleg ez utóbbi), hiba, furcsa megoldás azt mutatja, hogy a Schmitt mögött álló szervezet egy határ szar. Ha nagyjából azt az apparátust betolták volna SP alá, mint a mi Mádl vagy Sólyom alatt elmuzsikált, akkor feleakkora károkat szenvedett volna el az az ember is, aki pedig diplomataként Hornnak és Orbánnak is jó volt.

*

  „...egy megszállott politikai dilettáns különféle meggondolásokból a kedves semmirekellőt kinevezte köztársasági elnöknek. Ugyanúgy politikai teljesítmény nélkül, ahogy húsz évvel ezelőtt nulla tudományos teljesítménnyel kapta meg a doktori címet” - írta az igényes Tokfalvi a mértékadó kapitalizmus.hu oldalon. Én sajnálom a legjobban, hogy SP is hagyta a szart ily mértékben felkavarodni, mert attól még Tokfalvi is homályosan lát, amikor többszörös bajnokot nevez semmirekellőnek. Nagyon kellenek kis közbeszédünknek az ilyen megfontolt, valódi konzervatív vélemények. 

  Annak idején nem értettem egyet Schmitt köztársasági elnöki jelölésével, de az SP-ellenes kultúrát is (médiaintézményeivel együtt) súlyos aránytévesztésnek gondolom. Még egyszer mondom: azért, mert ez az ember elsősorban sportoló, párbajtőrvivó, ilyen minőségében generációjának egyik legjobbja, aki olyan dicsőségeket szerzett saját területén magának és az országnak, ami tiszteletet érdemel. Jelenlegi pozíciójára azért kérték fel (zéró új tartalom következik), mert 2010-ben Sólyom László egy lehetséges,  durva konfliktusforrás volt az új kormányfő számára. Pont.

  Ha Schmitt (és vele együtt a KEH) nem képes érdemi megnyilvánulásokkal fordítani a jelenlegi hangulaton (mely így egy idő után nyilvánvalóan végzetes arcvesztéshez vezet), a HVG.hu által közölt anyagot pedig további szakvéleményekkel erősítik meg, akkor persze az egyetlen lehetőség a távozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr803572203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pávatoll, avagy kivéve a gyevi bírót 2012.02.20. 09:21:37

Kövér László vasárnap nyilatkozott köztársasági elnökünk plágiumügyével kapcsolatban: "Ettől az ügytől függetlenül Schmitt Páltól nem lehet elvenni mindazokat az érdemeket, amelyeket az életpályája során akár a sportban, akár korábban a közélet...

Trackback: A word about Mr. Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 02:04:11

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: A word about Mr. Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:35:06

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: Pall Smitt - Én a robot 2012.01.19. 03:12:06

Ebben a képben valahogy minden benne van, ami Schmitt Pál körül zajlik már jó másfél éve..

Trackback: Területfoglalósdi 2012.01.18. 19:27:23

-Jó napot kívánok! Nem tudom jó helyen járok- e? Egy terület foglalást szeretnék bejelenteni. -Jó napot! A legjobb helyen kérem! Én vagyok az illetékes minden területen! Máris lefoglalunk bármekkora területet

Trackback: A parancsolatok 2012.01.18. 14:45:32

Jó másfél éve alig-alig hallgatom a közszolgálati rádiót. Ma reggel viszont készültem meghallgatni az országot, a nemzetet reprezentáló első emberünket. Élt bennem a halovány remény, hogy elhangzik egy tisztázó beismerés, és ezzel pontot is tesz a talá...

Trackback: Schmittnek nem jók Mádl és Sólyom emberei (frissítve) 2012.01.18. 12:50:31

A Fidesz nagymértékű tisztogatást végez a közigazgatásban. Eddig a legszebb példát Illés "dózer" Zoltán környezetvédelmi államtitkár jelentette, aki tíz felügyelülőség-igazgatóból nyolcat eltávolított. Amikor az indokról érdeklődtek, akkor kö...

Trackback: A tízmillió Schmitt Pál országa, avagy miért kell kimenni tüntetni?! 2012.01.18. 12:01:11

Kimenni ugyanis azért kell, hogy megmutassuk, nem nézzük tétlenül ezeket az állapotokat. Kimenni azért kell, hogy javítsunk a helyzeten. Kimenni azért kell, hogy jelt adjunk, nem szeretjük mi ezt a szelavit. Kimenni azért kell, hogy erősítsük az...

Trackback: Világnézeti Érdekvédelem Magyarország 2012.01.18. 09:46:40

Valódi jogállamot! Elutasítjuk az egyházi államot és a többpárti diktatúrát. Csatlakozz mozgalmunkhoz ezen a közösségi oldalon.A képen Schmitt Pál meggyalázza Magyarország függetlenségétVilágnézete van helyesen minden magyar állampolgárnak, és nem val...

Trackback: Schmitt: Nem áll meg a plágiumvád 2012.01.18. 09:35:01

Huszonegy különböző forrásból dolgozott, az akkori szabályozás pedig nem írta elő, hogy oldalanként jelölni kellene a forrásokat, elég volt azt a doktori disszertáció végén egyszer megtenni – ezt mondta Schmitt Pál köztársasági elnök azzal kapcsolatban, h…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.18. 08:06:39

Örvendetes előrelépés, hogy a poszt szerzője már négyig is tud számolni. Valahogy kimaradt viszont az áttekintésből S.P. pártállami karrierje, mintha az olimpiai aranyak és az 1992-es kisdoktori között mi sem történt volna. Ezért javaslom a szerzőnek az ötös (5-ös) szám megtanulását.

Sajnos a fogalmazás terén még nem áll ilyen jól. ("De csöndben erősítenék azokra a hangokra is, melyek azt mondják, hogy ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé.") Tiszta szerencse, hogy legalább "jártas a korszak egyetemi elitjében". Boruljon az a bili!

Kandeláber 2012.01.18. 08:25:08

Annak idején Göncz Árpádot gyűlölték ilyen állhatatosan és izzóan a szélsőjobbosok, mint ahogyan most Schmittet a - kik is?
Csak az a gond itt kérem, hogy Schmitt személyében inkább Orbánt gyűlölik, és akik mindenkiben Orbánt akarják gyűlölni, azok kissé hasadt tudattal rendelkeznek. Nos, azok utálják a (teljesség igénye nélkül): CBA-t, Operát, királyi TV-t, FTC-t, Eperjest, Borbás Marcsit, mindazokat és mindazt, ami szűk agyuk (?) szerint a rezsimhez köthető.
Innen már csak egy lépés a bő gatyázás, moslékzabálózás, ázsiaizás, mert ők ugye valamennyien európaiak, ők egyetemes értékeket képviselnek.
Kornis óta tudjuk, hogy ők jobban gyűlölik a másik oldalt, mint azok őket.
Itt van az eb elhantolva kéremszépen, nem gyűlölködni kéne, hanem racionálisan gondolkodni. Tudom, hogy az nehezebb, de meg kéne próbálni, a sokadik nekifutásra talán menni fog.

tevevanegypupu 2012.01.18. 08:26:54

Ha Schmitt Pal valoban plagizalt az sajnalatos, es valoban jobb lesz ha ezert lemond. De hogy sokan tamadjak olyanok is, akik azokban az idokban ravaszabbak voltak nala es megfizettek olyanokat, akik megirtak helyettuk a doktorit, es aztan ugy adtak be, vagy partvonalon szereztek ugy, hogy odaszoltak a doktori ugyeket intezoknek, hogy meg kell adni illetekes elvtarsnak a cimet, az azert eleg undorito. Hogy ellenuk nincs bizonyitek? Az nincs. De mint tudjuk a jog gyakran ellentetes az igazsaggal. Akarhogy is, a karorvendo gyalazkodok kozott nagyon keves akad olyan, aki annak a dicsosegnek a tizedet hozta Magyarorszagnak mint a MOB elnoke es olimpikon Schmitt Pal. Aki dicsoitette Goncz Arpad megvalasztasat, aki kussolt D 209 miniszterelnoksege idejen, aki siman megszavazta tobbszor Gyurcsanynak a bizalmat, aki csalassal hozzasegitette Koka Janost az szdsz elnoki cimenek megszerzesehez, aki helyeselte Gergenyi kitunteteset, Kertesz Akos iromanyainal megprobalta elkenni a felelosseget, az most hallgasson meg akkor is, ha a gyulolet annyira elvakitja - megint - hogy a jozan eszet elveszitve esetleg becsuletre mer hivatkozni.

Pelso.. 2012.01.18. 08:33:48

Sólyom, mint konfliktusforrás, -ez tetszik, jegyzem)

pelikán* 2012.01.18. 08:37:12

@Holger Hartland: "Örvendetes előrelépés, hogy a poszt szerzője már négyig is tud számolni." - tyí, de olcsók vagyunk így reggel. Megsemmisítő mondat volt, de visszavágok: örvendetes előrelépés, hogy a komment szerzője MEGTANULTA AZ ÁBÉCÉT!

Az érdemi észrevétellel kapcs. annyit mondok:
Mindenki neofita.
Mindenki.

tarackos 2012.01.18. 08:39:14

Bár a szerző egyetért azzal, hogy ha nincs érdemi magyarázat akkor menjen pali, viszont ettől még vegytiszta maszatolás az egész poszt. Mert nem az ügyről szól hanem belekever minden mást.

Az ügy megítélése roppant egyszerű, egymás mellé kell tenni a két művet, pont. Az összes többi csak mellébeszélés...

rognork 2012.01.18. 08:47:30

Attól függetlenül, hogy milyen okádék szar népség a göncz-megyó-gyurcsány által fémjelzett társaság, a jobboldalnak illene végre olyan emberkéket előkaparni, akikkel belső féket bábozhatnak, néha egy-egy vétó, meg ilyenek. Vagy az igazán szép az lenne, ha valódi féket vennének a boltban. Én sokkal többet vártam tőlük 2 éve.

Kandeláber 2012.01.18. 08:47:45

@tarackos: Isteni szerencse, hogy a dolog mégsem olyan egyszerű, mint ahogy Te és a hozzád hasonlók gondolják. Egyelőre még létezik egy olyan fogalom, amit ártatlanság vélelmének hívnak, és ez bizony mindenkit megillet, akárhogy is fáj ez egyeseknek.
Még nem tartunk ott, hogy emberek felett joghatást kiváltó módon kommentelők vagy firkászok ítélkezzenek.
Létezik még olyasmi, amit jogi eljárásnak hívnak, és ezt az eljárást nem a facebook-forradalmárok fogják lefolytatni, hanem arra hivatottak.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.18. 08:48:35

Nem lenne nyilván ekkor hördülés ha Schmitt Pál történetesen egy kurvanagy zsidó, mert akkor a hitsorsosai nagy kaffogások és fogcsattogtatások közepette elhárítanák a feje fölül az őt ért, nyilvánvalóan antiszemita indíttatású vádakat.

Viktus 2012.01.18. 08:50:56

Nincs ebben semmi különös egy jó elvtárs akiből jó fideszes lett.

Bélaúr01 2012.01.18. 08:51:27

Ha plagizált, akkor mondjon le.
Ebben az esetben nem számít, hogy
ad 1: "de hát más is plagizált, nem csak én"
ad 2: nagy sportkarrier és sportdiplomatai karrier áll mögötte.

Erkölcsileg, morálisan SEMMI nem ment fel senkit (hívják az embert akár SP-nek, akár Kis Jóskának), aki csalt. Amikor ezt teszi az ember, akkor vállalnia kell az esetleges következményeket is. Még akkor is, ha azok csak 20 évvel később következnek be. SP balszerencséje az, hogy magasra jutott, mert onnan nagyot lehet esni.

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 09:20:05

@Kandeláber:

Kitalált Magyarországon a közintézmények legfőbb feladata a rájuk bízott társadalmi funkció és szakmai hagyomány gyakorlása, ápolása. Kitalált Magyarországon a közintézmények élén nem pártfunkcionáriusok és talpnyalók állnak, hanem a tradíció nemes képviselői. Kitalált Magyarországon a közpénzek legfőbb haszonélvezői nem köpik szembe a és alázzák meg saját finanszírozóikat, az adófizetőket.

Politikai szerpvállalása a kommentedben felsorolt intézményekhez köthető személyek hozzáértésén nem változtatott, de szvsz megfosztotta őket annak a lehetőségétől, hogy széles nyilvánosságot követelő közfeladatot, köztisztséget hitelesen lássanak el.

P.S. Az MTV tényleg egy rakás szar.

dr. Ringlósztár 2012.01.18. 09:23:19

@Kandeláber:
1) Hogyan mérted meg a két oldal gyűlöleti szintjét? Nobel-díj gyanús!
2) Én úgy emlékszem, az egész "gyűlöljük a másik oldalt és képviselőit" (egész addig, nálam a fidesz választási alternatíva volt) progra(o)m 2002-ben kezdődött, amikor a fideszes csürhe nem tudta elfogadni, hogy a fidesz által ellenőrzött (hogy hívták az akkori belügyért?, ja Pintér Szőkeolaj Sándor) választásokon nem a legkisebb királyfi nyert, hanem a D209-es.
3) Biztos fenntartod az ártatlanság vélelmét a másik oldal elszámoltatásra kijelölt politikusaival kapcsolatban is.
4) A magyar igazságszolgáltatás, élén az ügyészséggel, teljesen független a politikai befolyástól.
Pl. Zuschlag Jánost első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték 72 millió forint elsikkasztása miatt (a kár nagy részét Zuschlag megtérítette), ezt másodfokon hat év börtönre enyhítette a Szegedi Ítélőtábla.
Várhegyi Attila, a fidesz pártigazgatója 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Csak azért, hogy meglegyen a 4 pont. :D

Kelma 2012.01.18. 09:23:47

@Kandeláber: Véljük az ártatlanságot, persze. Viszont nehezen hiszünk a szemünknek, amikor egymás mellett látjuk a két anyagot. Hidd el, bármit gondoltok, nem kárörvendően mosolyog az ember, hanem kínjában. Nem azért kellene mennie, mert pártkatona. Mindenki tudja, hogy újabb pártkatona érkezik a helyére, és bármi történik is, két évvel tovább regnál majd. Azért kellene mennie, mert egy ilyen dolgot erkölcsileg nem lehet túlélni, már akinek van egyáltalán gerince. Ketten-hárman belebuktak ebbe csak az elmúlt években Európában. Én csak azt nem szeretném, hogy Magyarországot képviselő elnökre, úgy nézzenek mindenhol ahogy fognak, ha marad. És ez már független attól, hogy mit dönt a teljesen pártatlan ügyészség által kijelölt teljesen független magyar bíróság...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.01.18. 09:26:11

@Holger Hartland: Allitolag a HVG ramozdult Szalai Ancsika szakdolgozataira es mintha az ASZ elnoknel is lenne valami problema:)

A hatos problema meg az lenne, hogy a Schmitt Palhoz hasonlo emberek ugy eltek meg a rendszervaltast, hogy ugyanaz mint eddig, csak nagyobb vagyonokat lehet lopni.

tarackos 2012.01.18. 09:31:18

@Kandeláber: nem értem miről beszélsz. Én azt írtam, egymás mellé kell tenni a két művet. Remélem jól esett a reggeli öblögetés...;)

Kandeláber 2012.01.18. 09:42:23

@Apeiron: @dr. Ringlósztár: @Kelma: Egyáltalán nem azt mondom, hogy ne menjen, ha valóban plagizált. Mindössze bátorkodtam megjegyezni, hogy talán meg kéne várni a vizsgálatok eredményét, és azt követően ítélkezni.
Ha pedig már Zuschlag első és másodfokánál tartunk, 2006-ban vajon miért helyezett szinte mindenkit szabadlábra a másodfok, akiket az elsőfok lenyomott? Talán az elsőfokú bíróságok MSZP-s, a másodfokúak pedig FIDESZ-szimpatizánsokból álltak? Kicsit erőltetett a logika, nem veszed észre?
Egyébként az eddigi köztársasági elnökök valamennyien "pártkatonák" voltak, ha úgy vesszük. Göncz SZDSZ, Mádl és Sólyom MDF, Schmitt pedig FIDESZ-katona.
Ha csak ennyire telik, ez szegénységi bizonyítvány valamennyi őket jelölő politikai erő számára.
Le kéne venni az egyszínű szemüvegeket, talán úgy többet láthatunk.

Tündér_Lala 2012.01.18. 09:46:08

Nagyon nagyon elegem van.

A cikk objektív (és ezzel már kitűnik az általános mocskolódásból). Azzal mindenképpen egyet lehet érteni, hogy a KEH számos hibát vétett.

De az a sötét és ordenálé támadáshalmaz, amelyel Schmitt Pált megválasztása óta illették, az minden határon túl megy. Göncz Árpád sem volt kevésbé pártos, de egy rossz szót nem lehetett rá mondani, mert a "köztársasági elnök intézménye nem támadható". Holott az ócska nagypapi szerepben tetszelgése és mellette kőkemény pártpolitizálása jogos kritika tárgyát képezhette volna.

Igen, itt a " mi jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket " jelenséggel állunk szemben és bár én nem gyűlöltem őket ocsmány tevékenységük nyomán csodálkozva konstatálom, hogy lassan kezd kifejlődni bennem, ez az eddig ismeretlen érzés.
Mert semmi nem drága alapon támadnak mindent és mindenkit aki az új hatalomhoz tartozik a leg visszataszítóbb módon, sőt a legnyilvánvalóbb nemzeti érdekeket érvényesíteni próbáló intézkedéseket is.
A siker ugyanis (a vezetők, de az ország sikere is) az ő 8 éves katasztrófa politizálásuk ellentéteként megmutatná, hogy mennyire alkalmatlanok voltak, mennyi kárt okoztak .

Éppen ezért összefognak a mai vezetés és az ország politikai vagy gazdasági bármely ellenfelével, közös sikerünk ellenérdekeltjével. Hazug propagandát fejtenek ki személyek, intézmények, és az ország ellen és nem számít, hogy az mekkora kárt okoz.

Az önök vélt igazságában ezek után, semmi megfontolandó nincs és nem lehet, mert önök méltó utódai az ellenséget Magyarországra behívó hazaárulóknak. Teszik pedig ezt akkor, amikor a tét, a cél, az önök által végeletesen legyengített ország talpra állítása.

Minden Schmitt Pálozó, külfödön hazug nyilatkozatokat tevő és hamis információkat terjesztő ócska féreg takarodjon.

Az objektivitást pedig felejtsük el, mert ellenfeleinknek ez ismeretlen fogalom. Ők ugyanis gyűlölnek minket, sorsunk nem érdekli őket, csak uralkodni akarnak rajtunk.

Egy moslék zabáló, genetikusan alattvaló vagyis magyar

NYJetsTD 2012.01.18. 09:47:24

A helyzet kurva egyszerű. Ha nem igaz a történet, Schmitt Plágium perelne. Nem teszi. Mellébeszél.
Monjjoonnn leee...

Viktus 2012.01.18. 09:48:06

@Tündér_Lala:

Neked Kertész a mentorod? :O pfej.

Valandil 2012.01.18. 09:51:39

@Holger Hartland: "Az ötöst szádra ne vedd!"

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.01.18. 09:53:37

"péidzsdé, ahogy mostanában mondják…”

bucbuc 2012.01.18. 09:54:17

Na most lett elegem belőletek.

Eddig próbáltam védeni a fideszt, de amit az utóbbi időben művel basszátokmeg...

Nem fogok érvelni és sorolni a végeláthatatlan példákat, csak közvetíteném felétek azt, amit eddig igyekeztem tompítani másokban:

A kurva anyátokat már. Védhetetlen dolgokat védtek, nem egyet, kurva sokat és kurva pofátlan, megmagyarázhatatlanokat.

jan 2012.01.18. 09:56:37

Nem értem, a posztszerző miért vár "további szakvéleményeket". A plágium teljesen egyértelmű, ennek ellenére természetesen össze lehet rakni olyan "szakértői bizottságot", ami kihozza, hogy nem volt plágium.

A Liszt Ferenc reptér óta minden bizottsági tag tudja, merre hány lépés.

bucbuc 2012.01.18. 09:57:43

Ugyan mi a faszomért kellett ezeknek kétharmad? Hogy dilettáns seggfejekkel vegye körbe magát? Aztán védje őket hajhullásig?
Másból se álltok bazmeg, nyomorultak.

Kandeláber 2012.01.18. 10:05:04

Számomra meglepő, hogy azok, akik nemrégiben még teli szájjal mocskolták és gúnyolták Sólyom Lászlót, most a mennybe kívánják emelni (nem ebben a posztban). Sólyom, aki néhány éve a szoclibek szerint még jobboldali szimpatizáns volt, mára a köztársasági elnökök etalonjává vált. Ki érti ezt?
Viszont szerintem Schmittnek a magyar helyesírás szabályai ellen elkövetett sorozatos merényletei ellen kéne lemondania.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 10:06:08

"Annak idején nem értettem egyet Schmitt köztársasági elnöki jelölésével, de az SP-ellenes kultúrát is (médiaintézményeivel együtt) súlyos aránytévesztésnek gondolom." --- írja @(pelikán*):.

Valahogy így gondolom én is, de én még tovább is mennék: Schmitt nem oszt, nem szoroz. Egész egyszerűen súlytalan személyiség. Van ilyen. De ami mégis "jelentőssé" teszi, az az aljas, mocskos, valóban a csatornák legmélyéről feltörő, őrjöngő ballibber gyűlölködés, ami rázúdul. Egy egykor jobb napokat élt sportoló, aki vendéglátósként és sportdiplomataként (komoly, nagyon komoly!:-)) díszpintykedett a kádárvilágban, s most épp súlytalan köztársasági elnököt játszik, belőlem semmiféle érdeklődést vagy érzelmet nem váltana ki, ha ezek a patkányfajzatok ilyen éhesen és ilyen ricsajjal nem vetnék rá magukat, hogy elharapják a torkát. S mindezt, a formára, az igazságra oly minimálisat sem adva teszik --- ezeknél mindig előbb van az ítélet és csak utána "folytatják le" a hisztérikus, átkozódós, fenyegetőzős, gennyköpős, epefröcskölős, önfertőzős koncepciós pereket ---, hogy Pali bátyánkból egy undorító férgek által megtámadott, minden szimpátiát (pontosabban: együttérzést) megérdemlő áldozattá teszik a szememben.

Hát, így.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 10:09:11

@bbjnick:

hogy Pali bátyánkból egy undorító férgek által megtámadott, minden szimpátiát (pontosabban: együttérzést) megérdemlő áldozattá teszik a szememben. = hogy Pali bátyánkat egy undorító férgek által megtámadott, minden szimpátiát (pontosabban: együttérzést) megérdemlő áldozat teszik a szememben.

dr. Ringlósztár 2012.01.18. 10:09:26

@Tündér_Lala:
Valóban, a 2. orbán kormány teljesítménye nem mérhető semmi máshoz, önmagában etalon, azt kell mondjam: egy fáklyásmenetbe oltott sikertörténet.

kunzoo 2012.01.18. 10:10:16

@Kandeláber:Mert még ő is sokkal elfogulatlanabb volt mindenkivel szemben mint a pali. Sólymot a megválasztása miatt lehetett ekézni ("titkos" szavazás) AZ MEG BOHÓZATBA ILLŐ VOLT ahogy a fidesz frakció megalázta a választási procedúra alatt. Az is érdekes hogy Szilit akkor szidták, most meg mégis együtt tudnak működni vele. Talán mégsem lett volna olyan rossz választás senkinek sem. Most is jobban el tudnám képzelni Szilit mint ezt a Pallyt. Ez a faszi sok fideszes kötődésű emberben is kiverte a biztosítékot.

OFF:

De érdekes! A green r zöld objektív blogba kommenteltem egy-két fájdalmas igazságot, erre egyszerűen letiltottak a blogról. Esküszöm nem sértettem senki vallási, politikai nemzetiségi, nemi identitását. Csak egyszerűen felhívtam a figyelmet a GMO növényekkel kapcsolatos visszásságokra.

Dehát a blog ugybeár objektív.

Szabad Gábor 2012.01.18. 10:13:22

Doktorsmitt, a pali

"Köztársasági elnöknek lenni jó? Talán igen. Orbán Viktor köztársasági elnökének lenni jó? Biztosan nem."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1475_doktorsmitt_a_pali

komolytalan samu 2012.01.18. 10:14:38

A nagy schmittügyi harcizaj mellett tegnap ugye eldördült egy valódi fegyver is. Az is lehet hogy vaktölténnyel.

A SOTE komolyan, vagy csupán látszólag védi az egyetem presztízsét? A belpolitikának játszik, vagy a tudományos közéletnek?

Ha az előzetesen még megengedő dékánnak alapos, a követelményrendszer szerint dokumentált vizsgálatot kell csinálnia, akkor Pali bácsi valószínűleg befejezte. A doktori elmeszelése után teljesen védhetetlen ez nyilvánvaló. Esetleg még a vizsgálat nyilvánosságra hozatala előtt, lemond nátha, unokák stb okán.

Az igazán cinkes az, ha a vizsgálatot az ügy lezárása érdekében politikai nyomásra, támogatással indították. Azzal nagyobbat bukhat az egyetem, mintha vizsgálatot sem indít, de szerintem ezzel a rektor is tisztában van, ezért inkább a "valódi" vizsgálatot és a KE végét tartom esélyesebbnek.

SuperBrain 2012.01.18. 10:15:33

"...nekik sok mindent fel kellett adni a fiatalkorból az élsportért..."

Pontosan. Például Gedó György, a 101. olimpiai bajnokunk. Nem nyalta fel magát.
Cipőt pucolt, bottal jár, de egyenes a gerince.

Pampák Bikája 2012.01.18. 10:17:15

Pelikán szövege leginkább csak a higgadtsága miatt elismerésre méltó, mivel mind a négy pontjával tudnék vitatkozni.
1. Plagi bátyánk (a reggeli szerencsétlenkedés óta nem túlzó a célszemély ilyetén megnevezése) megítélése korántsem a Bazsarózsák (bús képű) Lovagjának utóhatásaként alakult úgy, ahogyan. A posztra beszuszakolt méltatlanság ugyanis utólag igazolt mindenfajta előzetes fenntartást, és ez - szerintem - független az elődök aktivizmusától vagy passzivizmusától.

2. A korabeli élsport korántsem egy szakmai karrier feláldozását jelentette - sokkal inkább egyik előfeltételét. (Különösen a vívóágazatban.) A megfelelő szint elérésével egyetemi felvételt, nívós fővárosi állást, kisebb törvénytelenségek feletti szemhunyást, korlátozatlan külföldi utakat (és az ezzel járó zsebimport lehetőségeket), kiterjedt és az akkori rezsimben (is) szinte mindent eldöntő társadalmi kapcsolatrendszert gyümölcsözhetett. Schmitt valamennyi felsorolt előnnyel élt, és abból profitált is - és ebben egyetértünk: a sportkarrier felhajtó erejével jól sáfárkodott. Mindazonáltal a fent említett "társadalom felettiséget" biztosító kiváltságok és lehetőségek számos ponton rongálták a kedvezményezettek jogi és morális érzékét. (Talán Schmitt kisdoktori nagy vesszőfutásnak alapjául is az ilyen okok miatt megroppant gerinc szolgálhatott.)
3. A kádárizmus ellen egyetemi puskázással, másolt egyetemi dolgozatokkal, kis és nagydoktori értekezésekkel küzdőket én azért nem citálnám, ide, mert a feltehetően valóban nem kisszámú érintett egyikéből sem lett - ráadásul az ismert körülmények közepette - a magyar köztársaság (pardon: Magyarország) államfője. A funkció ez esetben okafogyottá és ésszerűtlenné tesz mindenfajta összehasonlítást...
4. Az, hogy valaki Hornnak és Orbánnak is jó volt, az nem feltétlenül dicséret. Az a megjegyzés pedig, miszerint egy jobb apparátus jobban elfedhette volna Schmitt alkalmatlanságát, talán önmagát minősíti...

komolytalan samu 2012.01.18. 10:25:55

@jan: Ha az egyetemi vizsgálat felmenti, de utána valahogy kiszivárog Schmitt teljes doktorija, a bolgár könyv, és nyilvánosan beigazolódik a kopipészt, az már a SOTE-nak is rettenetesen kínos lenne. És igencsak esélyes, hogy ez megtörténhet.

A Testnevelési kar dékánjának azért kicsit más kaliberű a védendő szakmai presztizse, mint a SOTE-nak és a rektorának.

Fogadni merek arra, hogy Schmitt 2-3 héten belül vmi másra hivatkozva lemond. Lehet hogy bukom, de szerintem jók az esélyeim.

Bell & Sebastian 2012.01.18. 10:31:50

Egy doktor legyen filozófus, jogász vagy orvos, esetleg tanár, de semmi esetre se tornász vagy mérnök, alkalomadtán jó lenne, ha ezt törvénybe foglalná a következő, bal-liber parlament.

A származási előnyök kiegyenlítése érdekében javaslom a vitézi rend visszaemelését a közjogba, továbbá annak kötelezővé tételét, hogy mindenki viselje az általa levágott fejeket -zanzásítva- a fegyvertartó övén, nyilvános, közszereplőként megjelenés vagy felszólalás esetén.

A sportérték megőrzése okán egy Vitéz által lenyisszantott buci érjen mondjuk száz, Doktor által begyűjtöttet. Egyből tudná minden paraszt, hogy beszél a hordóról.

Ezzel a konkrét üggyel kapcsolatban csak az a gond, hogy szó sincsen benne kisdoktoriról, hanem az egész nem más, mint kőkorszaki fejvadászat.

Az egész ökörség csak annyiban érdekes, hogy vajon kinek a derekát díszíti majd Espé? A dajak származású doktorokét? Esetleg a Vitézy Rendét?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.18. 10:33:24

Ez most valami gyenge kimagyarázási kísérlet?

Senkit sem érdekel SP! Az érdekel, hogy a 2/3ados Vezénylő Tábornok Úr a Nemzet Fénylő Csillaga egy lovat nevezett ki az ország élére. Ezzel nekifutásból szembeköpte azt, amivel az egész kormányzását kezdte.
Ugye, valami mértékletességről, és alázatról volt szó.
(És rohadtul nem érdekel, hogy az a ló hány futamot nyert.)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.18. 10:35:14

Ó, az a hamvas ártatlanság, meg az ő védelme. Hagyó nokiásdobozából úgy lett országos mém, hogy a kizárólag a tettestársa vallomásából tudunk róla. Miért mindig akkor kezdi el a jogi finomkodást a jobboldal, amikor megbuknak az embereik?

Schmitt plágiumát (n. b. a bociztatást sem...) nem menti sem az olimpiai múltja, sem az, hogy más is csinálta és csinálja, sem az, hogy szar apparátust toltak alá. Toltak? Kicsoda, pelikán, csak nem Gyurcsány?

És azok a méltatlan támadások, a szívnek meg kell szakadni. Nekem meg (és még másik százezernek) a nyugdíjjogosultságomat vették el. Méltatlanul. És még meg is ugatott miatta a jobber média.

Schmitt nem egy közjogi méltóság, hanem csavar a pártállam gépezetében. Semmiféle kötelező tiszteletre nem tarthat igényt. Takarodjon a francba a vett doktorijával együtt.

thetriggerhappy 2012.01.18. 10:36:39

ha schmitt anno sikeresebb az mszp-nél, ma ő lenne a fidesz szavazók legkedveltebb céltáblája és a "gengszterváltás" egyik fő szimbóluma, az akkor is és most is sikeres nyalonc mintapéldánya.

és megjegyzem, igazuk is lenne.

IHCS 2012.01.18. 10:37:08

SP plgáiuma nagyon gáz, ha igaz és le kellene mondania, mert aki egyszer okiratot hamisít, az ne írjon alá jogszabályokat.

Ennél csak egy dolog lenne nagyobb gáz, ha kiderülne, hogy nem igaz és ártatlanul vádolták és vádolják. SP-t az ellenkultúra természetesen onnantól is plagizátornak nevezné és a vizsgálatot tartaná álszentnek.

Nem ok nélkül találták ki, hogy a vádnak kell bizonyítania, lévén bizonyítani egy dolog nem létezését nehezebb, néha lehetetlen, mint a létezését. Persze ez ügyben ezt már senki nem veti fel. SP-nek kell bizonyítani, hogy nincs, amit rá mondanak. Az európai kultúra nagyobb dicsőségére.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 10:40:12

@Bell & Sebastian:

"Ezzel a konkrét üggyel kapcsolatban csak az a gond, hogy szó sincsen benne kisdoktoriról, hanem az egész nem más, mint kőkorszaki fejvadászat." --- írja.

Pontosan így van!

És: JAVASLOM!

A szombati, a Hősök teréről induló és az Országházig vonuló fáklyás békemenet vonuljon át a Köztársasági Elnöki Palotához is és biztosítsa Pali bácsit a nemzet támogatásáról!

Komolyan beszéltem. Uff!

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.01.18. 10:42:07

Ha jól emlékszem, annak idején Nagy Feró kitalálta a "Szakadt országnak szakadt elnököt!" szlogent, utalván arra, hogy önmagát tartaná a legalkalmasabbnak a magas poszt betöltésére.
Biztosan szórakoztatóbb lett volna az összes eddigi pártkatonánál.

loláb 2012.01.18. 10:46:30

Ez a balhé nem Schmittről szól, hanem Orbánról, és a fideszről.

Bárkit választott volna meg 2010-ben a fidesz többség, megkapta volna ugyanezt a mocsok-hadjáratot, mint ahogy megkapta Sólyom is annó, csak pepitában.

Bell & Sebastian 2012.01.18. 10:49:15

@loláb: De Sólymi azóta már megidvezült, mióta lett holo -törvény és vigyázzmenet a hídon.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 10:51:09

Zanzásítva.

1. Mindenki más is hibás. Francokat. Meg lehet nézni, Mádl is visszadobált törvényeket, és meg lehet nézni, az eddigi elnököknek presztízskérdés volt, hogy lehetőleg ne engedjenek át alkotmányellenesnek bizonyuló jogszabályokat, és hogy ami kifogást megtesznek, az legyen alapos.
Schmittnél a presztízs újabban már nem is értelmezhető. Nincs neki, pedig akár szerezhetett is volna, feladogatták neki a magas labdákat, de csúnyán nem sikerült.
Morálisan elfogadhatatlan azzal mentegetni egy rossz elnököt, hogy azért véljük rossznak, mert a többiek túl jók voltak. A problémára tehát az a megoldás, hogy válasszunk még több rossz elnököt, ne lógjon ki Schmitt? Gyalázatos mentegetés.

2. Jó pár társadalom kiválóan elvan anélkül, hogy odaájulna a sikeres sportolói elé, és bármiféle erkölcsi, politikai, korlátlanul bármibe konvertálható szakmai respektet adományozna nekik. Mint éppen látjuk, ez egyes esetekben érdemtelen, alaptalan respekt. A jó sportoló: jó sportoló, nem lesz tőle jó elnök, jó nagykövet, jó építész vagy sebészorvos. Jó elnök, jó nagykövet, jó építész vagy sebészorvos attól lesz, hogy az ahhoz szükséges kvalitásokkal is bír. A sportsiker nem univerzális.

3. Borítsa. Schmittről is van mondanivaló? Felteszem, a Cusi vagy a Hagyó Miki esetében is enyhítő körülmény, hogy micsoda mocskos környezetben mocskosodtak.

4. Nincs itt semmi baj, csak jobban kellett volna kommunikálni. 1990 óta örök kifogás minden elképzelhető érdemi baklövésre, hogy alapjában véve senki semmi rosszat nem csinált, csak az a fránya kommunikáció. Mondjuk ki: nem hazudtunk elég jól vagy elég nagyot. Hát ez a baj.
Hogy egy E kategóriás alkalmatlan személy az elnök, az nem baj, csak rosszul kommunikáltuk. Hogy a gazdasági miniszter 'NGM Gyuri' hangvételű nyilatkozatokat ad ki, nem baj, csak rosszul kommunikálta.

5. "Jelenlegi pozíciójára azért kérték fel (zéró új tartalom következik), mert 2010-ben Sólyom László egy lehetséges, durva konfliktusforrás volt az új kormányfő számára. Pont."
Ez csak arra magyarázat, hogy Sólyomot miért nem kérték fel újra. Arra, hogy miért éppen Schmittet, nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 10:54:12

@IHCS: A vád mutatott is be bizonyítékokat.

Bell & Sebastian 2012.01.18. 10:55:00

@bbjnick: Figyelje csak meg, mennyi döglégy repül itt majd rá, hogy belepetézze a messzemenő következtetéseit. A döglégy egy okos állat, de ettől még az orvszarvút kicsinálni ők is csak kalákában tudják.

suski 2012.01.18. 10:55:05

Értem. Szóval mégse arra játszik, hogy megunják a népek a pálgiumügyet, hanem hogy annyit gúnyolódnak rajta, hogy az már szánalmat ébreszt.
Pelikán, ez mind igaz, amit írsz, de azt az aprócska részletet kihagytad, hogy MINEK VÁLLALTA EL A TISZTSÉGET, HA TUDTA, HOGY TÁMADHATÓ?
Lejáratja az országot és az egész jobboldalt böszmésíti.

suski 2012.01.18. 10:58:41

Egyébként ez még a sportolói tevékenységére is árnyékot vet, mert felmerül az emberben, hogy ha ilyen lényegtelen ügyben képes volt csalni, akkor doppingolhatott is.
És egyáltalán, mi a francnak akar vki dr-t a neve elé???

Bell & Sebastian 2012.01.18. 10:58:57

@Counter: Na látja, tud maga is kicsit zümmögni hozzá, ha akar.

Kelma 2012.01.18. 11:00:01

@Kandeláber: Tök üdítő kivétel, hogy úgy véded a fideszes álláspontokat, hogy közben nem zsidózol, gyurcsányozol, meg komcsi-libsizel. lájk!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 11:01:21

@suski: Nem biztos, hogy tudta... :-)

Vívó nem tud hogyan doppingolni. És minek akarna, hát azért, mert jól mutat.

suski 2012.01.18. 11:01:56

@loláb: Sólyomot semmi ilyesmivel nem lehetett kikezdeni. Max a kurucinfo próbálkozott.

suski 2012.01.18. 11:05:47

@Counter: "Vívó nem tud hogyan doppingolni"

Akkor megnyugodtam, de mi van a többiekkel, hiszen MOB elnök volt?
Ja szóval azt akarod mondani, hogy emberünk azt sem fogta fel, hogy gáz úgy doktori címet szerezni, hogy a disszertációnk 80 százaléka más munkájának nyersfordítása?

komolytalan samu 2012.01.18. 11:09:03

@bbjnick: Bizarr gondolkodás.

Ha jól értem egy jobboldali politikus nem elítélhető, de felelősséggel sem tartozik a tetteiért, ha és amennyiben a baloldal őt teljes erejéből támadja. A gyalázkodás mely lemossa az ember bűneit, egy parakovács cikk, ami maga a feloldozás :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 11:10:46

@suski: Elképzelhető. Végülis köze nem volt a tudományos pályához vagy egyáltalán a tudományos közeghez, legfeljebb egy állófogadáson.

@komolytalan samu: Bbjnick saját észjárású hozzászóló, szerinte minél inkább igaza van az ellenfelének, annál keményebben ki kell tartani amellett, hogy akkor se :-)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.18. 11:12:43

@bbjnick: És ha már ott vannak, fáklyával a kezükben, egyúttal ostromolják is meg, csak gyakorlásképpen. :-))

suski 2012.01.18. 11:14:11

@Counter: De mostanra már csak felfogta, neeem?
Valaki csak el tudta neki magyarázni a KEH-ben, hogy mi a probléma??? Akkor meg mire vár? Lapát!

Vidéki 2012.01.18. 11:14:36

Rostand Cyranoja mondja:

„Látsz egy csúf csigát,

Amint éppen egy rózsán mászik át”

A csúf csiga szerepét Tokfalvi játssza el.

Motivációja a köztársasági elnök alantas besározása.

Azt próbálja sugalmazni, hogy Schmitt Pál minden teljesítménye jóakaróitól függött.

Tokfalvi, ez az arrogáns mocskolódó propagandista így festi le a valóság égi mását, hülyék és hiszékenyek számára:
„...egy megszállott politikai dilettáns különféle meggondolásokból a kedves semmirekellőt kinevezte köztársasági elnöknek. Ugyanúgy politikai teljesítmény nélkül, ahogy húsz évvel ezelőtt nulla tudományos teljesítménnyel kapta meg a doktori címet” -írta az igényes Tokfalvi a mértékadó kapitalizmus.hu oldalon.

Tokfalvinak magyarosítania kellene a nevét a lényeget jobban kifejező Tökfalvira.

Tokfalvinak vérévé vált a fasisztázás is.

Elvonási tünetek lépnének fel nála, ha naponta legalább egyszer nem fasisztázhatna.

Juan Antonio Samaranch sok éven át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megbecsült elnökeként eredményesen tevékenykedett az emberiség egységét kifejező olimpiai mozgalom érdekében.

De ez Tokfalvinak semmit sem számít. Ha éppen fasisztázhatnékja van, fasisztázik, mert tudatalattija, a belső kényszer ezt diktálja neki.

A köztársasági elnök besározása érdekében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megbecsült elnök is fasisztának festi le, mert úgy képzeli, hogy ebből a sárból a köztársasági elnökre is kenődik, mivel Schmitt Pál sokáig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnökeként jó munkakapcsolatban volt az elnökkel.

Ennek érdekében Tokfalvi

„a katalán nemzet francóista árulójának”

titulálja, Samaranch urat.

Kandeláber 2012.01.18. 11:19:27

@Kelma: Kösz, de nem mindig a fideszes álláspontokat védem. Sikertelenül ugyan, de néha megpróbálok tárgyilagos lenni.
Viszont nem szeretek egy bizonyos szint alá süllyedni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 11:21:42

@suski: Na de akkor is le kell mondani, ha a támadásról azt hiszi, hogy a jobboldal és a kétharmad ellen irányul?

A KEH-ben vélhetően már nem dolgozik olyan ember, aki egyszerre épelméjű és mer magyarázni. Íme egy friss közlemény – betűhíven:
"Tisztelt Hallgatóink!

A Köztársaságelnöki Hivatal - tekintettel a hallgatók kötelezettségeire - úgy döntött, hogy dr. Schmitt Pál, köztársasági elnök, nem zavarja meg a vizsgaidőszakot (sem a vizsgákat, sem a felkészülést) az Alaptörvényről szóló előadásával.

Elnök úr ettől függetlenül meglátogatja intézményünket és személyesen is igyekszik meggyőződni arról, hogy az nemcsak a vidék, hanem a teljes hazai felsőoktatás egyik legjobb és legszínvonalasabb képzést és szolgáltatásokat nyújtó Főiskolája.

dr. Schmitt Pál és a Köztársasági Elnöki Hivatal is eredményes és sikeres vizsgaidőszakot kíván Önöknek!"

Ebben és csakis ebben a szerzőnek igaza van: a KEH minősíthetetlen színvonalúvá vált. Feltehetően:
1, a Mádl-Sólyom apparátus mostanra vagy alámerült, vagy távozott;
2, a KEH állásai teljesen csókosállássá váltak;
3, fejétől a hal.
Ki a fene akar most a KEH-ben állást kapni? Ki a fene gondolja úgy a KEH vezetői közül, hogy maradnak egy elnökváltás esetén?

tommybravo 2012.01.18. 11:28:38

Valaki a jobboldalon merhetne már felállni, utánaolvasni ÉS VÉLEMÉNYT ALKOTNI. Mert ez a mismásolás a "majd a bizottság kivizsgálja" szöveggel végtelenül méltatlan.

dzsaszper 2012.01.18. 11:32:45

az SP-ellenes kultúrát épp SP és a KEH provokálja, a cáfolat helyetti visszautasítással. Szerintem amíg a KEH-től, a NOB-on át a dékánig mindenki elkenni próbálja az ügyet, addig tévedés aránytévesztésről beszélni.

Igaz, azóta a MAB és a SE rektori hivatala józanabbul szólalt meg, meglátjuk, mi lesz belőle. Remélem, egy korrekt vizsgálat -- ami lehet, hogy borítja azt a bizonyos bilit... Hadd boruljon a bili a sufni értekezésekkel...

kitiltott bögre 2012.01.18. 11:33:36

@Counter: a vívók is doppingolnak. csak épp nem anabolikus szteroidokat szednek,hanem a mentális koncentrációt elősegítő szereket.ugyanúgy mint a lövészek a béta blokkolókat.

GGG77 2012.01.18. 11:36:30

"ez az ember elsősorban sportoló, párbajtőrvivó, ilyen minőségében generációjának egyik legjobbja, aki olyan dicsőségeket szerzett saját területén magának és az országnak, ami tiszteletet érdemel. "

Nem, már nem érdemel semmit, pláne nem tiszteletet. Eljátszotta minden hitelét.

Bryan élete 2012.01.18. 11:38:57

Azért az megérne egy posztot, hogy Horn alatt hogyan henteregte ki magának a karrier-diplomataságot, a nagykövetségeket.
Egyébként mitől lenne egy karrierista élsportoló politikus? Látjuk, hogy a 22 éve a politikai élvonalban lévő Orbán mekkora balfasz-elefánt tud lenni a porcelánboltban, ha beül a bársonyszékbe.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.01.18. 11:39:53

Én nem érzem úgy, hogy a mindenkori köztársasági elnököt mint műfordítót, egyetemi tanárt, bírót vagy vívót kellene megítélni. Nem is tett ilyesmit senki. A legvadabb kritikusoktól sem hallottam azt, hogy "mennyire ügyetlenül böködte a tőrével a másik fehér ruhás bohócot ez az áldoktor".

Az "abban a korban mindenki másolta a doktoriját" típusú érveléstől pedig felfordul a gyomrom. Ugyanez megy a politikusbűnözéssel kapcsolatosan is. Ebben az országban teljesen elfogadott az az érvelés, hogy "ugyanmár, mit számít a Tocsik-ügy, amikor ott van a Kaja Ibrahim, de az se számít, mert a Hagyó, tehát a Pintér állami tendernyerései voltaképpen a legnagyobb rendben vannak". Személy szerint örülnék, ha borulna az áldoktorok (az összes) ügye, bár a "lenne haddelhadd" (nem közszereplő esetén) legfejjebb egy gúnykacajt jelent.

suski 2012.01.18. 11:40:27

@Counter: akkor a családjának , a barátainak vagy a fidesznek kell felvilágosítani Schmitt urat, hogy más munkáját lopni nem menő és Európában mik szoktak lenni a következmények.

Sir Galád (már foglalt) 2012.01.18. 11:40:32

pont ezért nem kellett volna portolót kinevezni. borítékolható volt...

IHCS 2012.01.18. 11:41:10

@Counter:

Igen. Bemutat példákat, amelyek egy részről szócikkek és kronológiák, másrészről egy javaslati rész.

A szócikkek összehasonlításai mintha két enciklopédiát kellene összehasonlítani, de hogy az idézetek milyen funkciót töltenek be a szövegben és milyen módon jelenik meg az nem látszik? mindkét műben idézet a Britannicából vagy mindkettő eredetiként mondja el? a gloszzárium része-e (esetleg boxban egy "adatok" rész a főszövegben?) vagy a főszövegnek valami szövegrésze? van-e előtte egy mondat, hogy "E sportágról Gerorgiev a következőt írja:" vagy sincs az nem derül ki.

Nehezítés, hogy hiába két szerző írja, azért a kronlógia nem fog megváltozni. Nem tehet róla Schmitt, hogy a párbajtőr szabályozásában bekövetkező változások azonos időpontokra esnek a két szerzőnél és a szabályozás változások is azonosak. Éppen az lenne a gyanús, ha e kettő nem egyezne, mert akkor valamelyik hazudik.

Nem használtam még szövegelemző szoftvert, de szerintem ilyen hosszúságú hasonlóságok minden hosszabb írásműben kellenek, hogy legyenek, főleg a téma mellékszálát jelentő fogalommagyarázatoknál. Már hogyha ezek a szócikkek mellékszálak. Ha nem akkor SP doktorija nem doktori csak egy enciklopédia.

Izgalmasabb kérdés a javaslat.
Egyrészt a javaslatok nem doktori disszertációkba valók. Az, hogy ilyen benne van az anyagban jelzi, hogy a két szerző nem doktorit írt, hanem valami vitához szólt hozzá, ami lévén a bolgár szerző nem doktoriját adta ki, hanem a nyilvánosságnak szánt könyvben ír javaslatokat nem gond, de SP anyagának ilyet nem kellene tartalmazni.
Ha viszont tartalmaz, akkor mint gyakorló diplomata és NOB tag nem csodálkozom, ha 1992-ben nem új javaslatokat ad, hanem csak visszaböfögi a common knowledge-ot, adott esetben a NOB közös álláspontját. Olyan a szöveg, mint egy klasszikus EU-s bullshit, amiből sokat láttam, gondolom ez a nemzetköz diplomata nyelven megírt klasszikusok egy gyöngyszeme.

Na szóval amit te bizonyítéknak nevezel az a gyanú felkeltésére alkalmas, illusztrációnak jók lehetnek, a bizonyítást nem helyettesíti és nem fordítják meg a bizonyítási kényszert, főleg nem a fő állítás szemszögéből, mely szerint 180 oldal a 235-ből plágium lenne.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2012.01.18. 11:41:16

"Bőven akadnak itt sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll." - ez igaz. és LEGYEN!! Például a feleségem komoly munkával megírt és megvédett, illetve az én feltételes módú jövőbeli esetleges, de szintén komoly munkát igénylő disszertációm hitelessége miatt. Szóval HA (1) Schmitt plagizált, és (2) ezért borul a bili 300 másik embernél, akkor háromszázszorosan megérte az ügy.
(amúgy szerintem a szakmai/tudományos [!] könyv recenziója a tudományos munka fontos része, azzal semmi gond a publikációs listában.)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.01.18. 11:42:22

Nem "smittpalit" gyűlölik.
Ő csak egy báb.
Vannak akik szerint nem jó báb, vannak akik szerint köztársasági elnöknek nem kellene bábnak lennie.
Akit gyűlölnek, az a bábmester.
Gratulálok az íráshoz, ügyesen viszi tovább a kormányzati "aki ellenünk van az gyűlölködő" vonalat. Csak így tovább, egyenest a pokolba!

Mikka-Makka 2012.01.18. 11:45:28

azt valahogy hiányolom h Pali bácsi mindenhol benyalt mindenkinek ahol lehetősége volt rá.
az meg h ne haragudjunk rá mert "csak egy" sportoló, működik is, leginkább csak kinevetik a sokadik szerencsétlenkedés után.

Tündér Lala: félek nem kötelességből tolja a bullshitet hanem maga is hisz benne

abaka 2012.01.18. 11:45:53

Egy: "Mádl Ferenc senior higgadtsága után Schmitt Pál vétóügyi takaréklángja sem keltene ilyen izgalommal vegyes feszültséget."

index.hu/belfold/2012/01/07/schmitt_pal_allja_a_szavat/

Roviden errol ennyit.

Ket. "Schmitt Pál sportoló, sportdiplomata."

Nem. Scmitt Pal Magyarorszag koztarsasagi elnoke. Az ot ert kritikakat is ebben a minositesben kapja. Azt pl senki nem mondta, hogy a plagizalas miatt mondjon le az olimpiai bajnoki cimerol.

Harom. Ez jogos.

Negy. Ez foleg arra vezetheto vissza, hogy ertelmes, szakmajukban megbecsult nevvel rendelkezo szakemberek nem akarnak a KEH-ben vagy az NGM-ben dolgozni. Az mas kerdes, hogy ez utobbiban igeny sincs rajuk.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.18. 11:47:13

@Vidéki: Amikor Samaranch Barcelona polgári kormányzója volt, börtönbe lehetett kerülni csak mert valaki az utcán megszólalt katalánul. Annak a Franconak volt a sportminisztere, aki a nácikkal elraboltatta, majd kivégeztette Katalónia elnökét Lluis Companyst. Imádott falangista egyenruhában jó fasisztaként szalutálni. Az ilyet mi másnak lehet nevezni mint a katalán nemzet árulójának.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 11:47:59

@IHCS: Nem a tények egyezése miatt plágiumgyanús, hanem a grammatikai, szerkesztési egyezések miatt. Pontosan ugyanaz a két szöveg szerkesztése a szókapcsolatoktól kezdve a teljes műig. Egyeznek a mondatok, ugyanott vannak vesszők, ugyanazok a jelzők használatosak. Ez nehezen magyarázható véletlennel.

És ha végignézed a hvg által közzétett összehasonlítás utolsó oldalán a következtetéseket, akkor pedig azt kell megállapítanod, hogy a következtetéseikben is ugyanez a grammatikai egyezés mutatkozik.

Az nem plágium, ha mindkettő szerint 1972-ben Münchenben olimpia volt. Az plágium, ha ekörül minden körítés azonos.

Gazz 2012.01.18. 11:48:43

@Kandeláber: A saját korlátoltságodat vetíted ki. Annak a "másik oldalnak" igen sok tagja szavazott a Fideszre - beleértve magamat is. Jellemző módon téged rendkívül zavar, hogy ezzel nem váltunk ugyanolyan agymosottá, mint te.
Tippem szerint a magadfajta akkor se szavazna a jobbikon vagy a fideszen kívül másra, ha Orbán Viktor személyesen sajátítaná ki a bankbetétedet, lakásod, amit akarsz.
Mielőtt Kornistól tanulsz, nézz egy kicsit önmagadba. Vagy kérj meg mást, hogy jellemezzen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 11:49:20

@suski: Magyarországon fideszes döntés tévességét elismerni, fideszes kádernek alkalmatlannak bizonyulni nem menő.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.01.18. 11:49:51

Szerintem ma is sok diploma ilyen. Épp ezért nem lesz igazi balhé ebből. Kimagyarázni se kell, hiszen az normális, hogy valaki ír egy 300 oldalas valamit, amiben csak max 1/3 a saját gondolat, a többi 1:1 másolat. Ezt tartja normálisnak az értelmiség. Az okosabbak persze átfogalmazzák, nem 1:1-ben másolnak. A lényegen nem változtat.

Az értelmiség védi önmagát, fenntartja a világot amit teremtett magának.

Sőt, pont ez az eset erősíteni fogja, hogy mindez normális.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 11:49:55

@Kandeláber: nyugi, lesz meg ebbol tetlegesseg is, ha nem kerul el ubu kiraly a tronrol es az udvari bolondja es a bandzsa magusa marad:-)

ertem en, hogy te ugy vagy vele, neked szartak, a te szarod es mindjart ibolyaillatunak erzed, de azert, mert orban anuszabol esett ki, meg ugyanugy szar marad shm..scm...shcmn...schmitt pal.

pillanatnyilga europa szemeben van egy kocsmai bunko miniszterelnokunk, eggy agyalagyult, gerinctelen tolvaj koztarsasagi elnokunk es egy halucinogeneken maradt gazdasagi miniszterunk.

es lehet, hogy ez neked gyulolkodes, de akkor is ugy fognak kezelni minket amig ezek vannak, hogy mi vagyunk eretuk a felelosek. tehat minket fognak buntetni miattuk. mert mi valasztottuk oket magunk kozul. es teljes mertekben igazuk van.

es nem fogjak idetenni a penzuket, ahogy mar viszik is ki. es nem minket tamad a piac es az unio, hanem magat vedi - tolunk. mert pillanatnyilag aggressziv kismalacok vagyunk, aki mindenhova odaszar es kotozkodik es amikor pofara esik, ugy istenesen, akkor kokikat es sallereket akarnak osztani, hogy "kuss, en igy szallok le!". es kulonben is, a nemzetkozi baloldal hazug tamadasa miatt estek le a biciklirol.

ez nem toleralhato. nem is fogjak toleralni. az europai unio az _egyuttmukodesrol_ szol. nem dijazzak az egesz kontinenst veszelybe sodro kulonutakat es a szerzodesszegoket.

de mint mondottam volt, ez nem orbanon, schmitten, matolcsyn fog csattanni. rajtad, rajtam, a szuleinken, a gyerekeinken. orban milliardjai nem mennek a levesbe az orszag csodje miatt. sem a ganti kobanya, sem a tokaji szolo nem fog bukni. lazare chf es euro kotvenyei sem. schmittet ugyanugy le fogjak cummantani a kis kurvai es matolcsy sem fog munkanelkuli segelyert sorba allni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 11:53:06

@endike: hat...
ha ez lesz, akkor itt az ideje egy polgarhaborunak..:-)

akkor sajnos tenyleg a radikalisok ideje jon.

mert barki, barmikor felrughatja barmelyik ceg fizetesi szabalyait, a kozszferaban nem lesz kulonbseg diplomas, erettsegizett es segedmunkas kozott.

hiszen hamisitvany. es akkor azok, akik eddig azert kaptak kevesebbet mint masok, mert nem volt diplomajuk nagyon komolyan fogjak gondolni, hogy a kollegaik csalok, tolvajok es az o penzuket lopjak.

es annak belathatatlan kovetkezmenyei lesznek.

Szindbad 2012.01.18. 11:53:26

Haha, a selejt bosszúja. Mérhetetlen elégtételt érzek.

tomwar 2012.01.18. 11:54:41

@(pelikán*): Az eszrevetelhez: maradt volna a kardnal, es ne fogott volna tollat...
Ennyi. A plagium csupan egy aprocski kis puki a szarkoronan...

pom pom 2012.01.18. 11:58:34

Dr. snitt pálesz a zemberek zembere... aki megtestesíti a haza ERKÖLCSI VÁLSÁGÁT egyszemélyben... a gerincetelen alkalmatlan senkik maffia ország lerablása-tönkrevágása van most terítéken...

ő csak megtestesíti (doktori) szinten ezt a komcsi-alja embertípust...

minden értelmiséginek (és itt már nem róla van szó) az erkölcsi válságban ki kell állnia, hogy megmentse a társadalmat, a hazát...

ez a fides csürhe (és a teljes politikai elit) kotródjon ! nyilván jószántukból nem mennek el. saját szabályaikkal nem legyőzhetők.... így marad a forradalom... erkölcsi válságot másképp nem lehet "legyűrni", vérrel KELL lemosni... nincs királyi út !

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.18. 11:59:12

Ha nagyjából azt az apparátust betolták volna SP alá, mint a mi Mádl vagy Sólyom alatt elmuzsikált, akkor feleakkora károkat szenvedett volna el az az ember is, aki pedig diplomataként Hornnak és Orbánnak is jó volt.

...

SP rúgta ki az apparátust és választott ki új embereket. Az új apparátus ennyit tud.
Illetve nagyon lojális, csak hát a munkájuk nem arról szól, hogy ki tudja Orbánt hangosabban megtapsolni.

kunzoo 2012.01.18. 12:00:04

@RAMBO:

Teljesen egyetértek. Szépen bukjon le ez a sok áldoktor, kamutudós. Csak a levegőt szívják el sok tehetséges fiataltól. Az meg különösen érdekes volt hogy a bírálók lehordták a dolgozatot, majd utána tutira értékelik. A "független bírálat" nak meg senki sem hisz már. A legegyszerűbb lenne ha nyilvános lenne a dolgozat és mindenki belenézhetne, összehasonlíthatná. A Pali dumája meg nevetséges a rádióban hogy a következtetés az övé, mert nem említi meg hogy: Grigorijev munkájából az alábbi következtetést vonom le:......

Amúgy borok alakulnak? Savszint rendben?:))

pom pom 2012.01.18. 12:00:52

@ciceró: nyilván paradoxon... ha marad a zapará tus, akkor a leghüjébbnél is hüjebb lett vóna hiretelen a zálamfő...

így választott "magához valókat" (ércsd gerinctelenebb és alkalmatlanabbakat...

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2012.01.18. 12:02:03

szotyielnök, bohócforradalmár, bóvlidoktor...
és még hogy be lett tiltva a giccs...

---------
HR-tanácsadás: at-bt.hu

IntelCorei5 2012.01.18. 12:03:00

Na ja ! Lehet a szerecsent mosdatni.
Nem kellene viszont a
" Sajnáljuk meg szegény olimpikont, annyi dicsőséget szerzett a hazának és nem kellene megalázni!" megközelítéssel élni.

Mint sportolót, mint olimpikont SENKI nem támadja, támadta !

Mint politikust? Naná!

Ez részéről önként vállalt volt és mint tudjuk - "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer... " előhozza azt a bizonyos vajat a fejen.

Ebből pedig a politikus SP-nek lehet a fején pld a 84-es olimpia körüli dolgok, a helyesírás kérdései. Ezek tények csak az értékelésük lehet szubjektív.
Most pedig erre jött a doktori.

Az nem érv kedves blogíró, hogy akkor és ott mások is... Na erről kellene már leszokni és nekem Magyarország elnöke ne legyen egy svidlis csaló hírébe keverhető és ha nem az, akkor védje meg saját magát korrekt eszközökkel és ne hallgasson napokig, mert akkor jön a kabát ügy!

Amúgy a dolog meg baromi egyszerü: x oldal azonos vagy sem. Amennyiben a 80% igaz, abból én magam is le tudom vonni a következtetéseket pártállásomra tekintet nélkül.

És nem kellene rögvest összesküvés elméletek szőni és személyében támadni azt, aki merészelt a dolgok után menni - a gonosz nyílván előre megfontolt karakatergyilkosság szándékával.

thehandsomest (törölt) 2012.01.18. 12:03:02

Már ne haragudj kedves pelikán de Tokfalvinak igaza van. Schmitt Pál semmirekellő; tökéletes megtestesítője a szaros levesnek. Ugyanis onnantól fogva, hogy plagizált egy semmirekellő. Innentől fogva az életrajza nem leves szarral, hanem szaros leves.

judy7 2012.01.18. 12:05:02

A cikk fotóillusztrációi közé javasolnék még egy pamutgombolyaggal játszó kiscicát is :))

pom pom 2012.01.18. 12:05:06

szegény mandíner igyexik mosni a szennyest...

hogy millen szép volt fiatalkorában, millen snájdig legényke...

igen ám csak ez a LÚZER 70éves... az ország 90%-a nem élte át vele a "sikereit" (ült azolimpián a kispadon)

nekünk ezek csak rövid mondatok a wikipédiában... ettől nem szökik könny a szemünkbe... az emlékektől...

a "karrierjét" ismerve a gondolkodó emberek tudják, hogy vannak ott még SÖTÉTEBB dolgok is... de döglött oroszlányt ne rukdaljunk....

Vén Csataló 2012.01.18. 12:05:23

OK. Ha a SOTE vizsgálata nyomán bizonyítást nyer a plágiumgyanú, akkor Schmittnek mennie kell. Idáig világos, hogy mi a teendő.

De mi a helyzet, ha a SOTE vizsgálata Schmittnek ad igazat?
Akkor kinek kell mennie?

A botrányt kirobbantó HVG-cikket György Miklós néven jegyzik, akiről egyébként semmit se lehet tudni, például azt se, hogy van-e bármiféle referenciája arra, hogy ilyen tanulmányokat hitelesen, szakértő módon vizsgáljon. György Miklós egyelőre egy senki, és az írásának egyedül az ad valamiféle hitelt, hogy egy ismert magyar orgánumban, a HVG-ben jelent meg.

Ebből következően, ha a plágiumvád nem nyer bizonyítást, a HVG vezérkarának, FELELŐS szerkesztőstől (Gavra Gábor), vezető szerkesztőstől, rovat vezetőstől a Schmitt elleni kampányban részt vevő újságírókkal (pl. Tóta W.) egyetemben takarodnia kell az újságírás környékéről.

Azt gondolom, hogy így van pariban a vád tétje. Vagy nem?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 12:06:08

@Kettes: @A Hannibal Lektűr-attitűd: @Counter: @komolytalan samu: és akit illet!

Az a helyzet, hogy elkapott valami takonykór és itthon fuldoklok, delirálok, úgyhogy rosszkor találkoztunk; lázasan lehet, hogy egy kicsit erősebben fogalmazok, mint egyébként tenném:-)

Szóval, lehet Schmitt egy kétségbeejtő s*ggarc és lehet Orbán egy zakkant balkáni lótolvaj, de ha azt a "magukfajta" bizonygatja, az, higgyék el nekem, minden jóérzésű emberből a szándékolt hatás ellenkezőjét váltja ki!

Mi gondolnak, mi ez a 2/3? Még csak nem is sejtik?

Amit a "ballib" Magyarországon bemutat az a Zemberekben már nem is indulatot, hanem egyenesen iszonyt és szánalmat gerjeszt. Ez a progresszív intellektuális és erkölcsi fölényeskedés már nem is idegesítő, hanem határozottan undorító. Arra a nyomorékra emlékezteti (a magyar ballib) az embert, aki fennhangon ordít, hogy mekkora vérfakasztó nagy kan is ő, holott mást sem tesz (másra sem képes), mint saját karmos kis kacsójával saját girhes farkát rendre véresre veri és azt csapja szét, abban tocsog. Maguk szerint ki kíváncsi erre, kit győz meg ez a produkció?

Olvasom, hogy Bartus az Amerikai Népszavában a katolikus pártok betiltását követeli! Maguk szerint ez nem végtelenül undorító és szánalmas?

ü
bbjnick

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.18. 12:07:00

szabadna kerdezni, ha torzsanyagkent belemasolom a diszertacijoomba belefele az 1992-es telefonkonyv e, f es g fellyezetet, akkor enis enis enis doktore lesszek?
Garantaltan sok helye sirasi hibat is teszek bele, hogy biztoss lyo legyen!

Josef Virek 2012.01.18. 12:07:47

Megtolta a biciklit? Honnan? Az Astoria szallo parkolojabol?

Állítsuk meg a ......... 2012.01.18. 12:07:58

schmitt pál ügyével kapcsolatban én is úúútálooom a plágium szót, inkább beszéljünk lopásról és magánokirat hamisításról.

Mocskos ügyei:

-a 22 éves schmitt pál négy hónapnyi, 3 évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott 1964-ben, mert megcsúszott kocsijával, nekiment egy másik autónak, melynek utasa megsérült. Foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetés és társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás miatt ítélték el.

-3/3-as múlt a saját barátait buktatta le devizabirtoklás miatt, "angyal" fedőnéven köpött a tartótisztnek

"Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe. Fenyvesy Csaba, a háromszoros olimpiai bajnok csapattárs ekkoriban, Schmitt révén, ismerkedett meg Csima Ferenccel, a Fórum Szálló Szervező Iroda műszaki igazgatójával. Csima ellen „Angyal” fedőnéven akkor már egy éve nyomozás folyt. Az 1982-es perben „vesztegetés és devizabűncselekmény elkövetése” miatt Csimát 5 és fél éves szabadságvesztésre ítélték, Fenyvesy felfüggesztettet kapott, Schmitt kihallgatásának nincs nyoma."

-NOB, kenőpénzek elfogadásával vádolták meg jópár éve, de megúszta a botrányt

-lopás és magánokirat hamisítás(plágium)

2012.01.18. 12:08:21

Ez a show se rossz, de mennyire nagy show lett volna Sólyom a "konfliktusforrás"!!! :-)

Szindbad 2012.01.18. 12:08:23

@bbjnick: SoDikához van szerencsénk?

Mindfield 2012.01.18. 12:08:32

Pali maradni fog, mert:

1. Nem érdekel senkit, hogy ilyen doktori, meg olyan doktori, a Magyarországon a többség írni sem tud, nemhogy olvasni, szóval nekik aztán mindegy. Az a szó pedig, hogy "doktor" a legtöbb emberből azt váltja ki, hogy "mocskos orvosok, kifizettük a diplomájukat, oszt itt hagynak minket". Pali meg fideszes, szóval rossz srác nem lehet. Sportoló is, szóval jó kis "fizikai munkás", oszt jóvan.

2. Kétharmad van. Ilyenkor én a default magyarázkodáson kívül még zsidóznék-maszopoznék-karvalytőkéznék egy nagyot, és a problémák meg lennének oldva, mint minden más ilyen esetben.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.18. 12:09:58

@pcr: idejalis fideszes :)
maj gyunnek a zugyvedek, oszt jonapot.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.01.18. 12:10:17

A cikk szerzője kénytelen elismerni, hogy nagyjából az asztal közepére szartak. Aztán finnyáskodik egy kicsit, hogy miért van ellenkultúra.

Most komolyan. A jobboldalon sokkal profibban, mesterkélten gerjesztett karakterrombolások vannak, sokkal kevésbé jogos ügyekben. A mandiner pedig ennek volt az egyik eszköze, és nagyjából csak ebből is állt. Ne finnyáskodjunk kérem!

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.01.18. 12:13:22

"Hátralépés helyett ugyanis a kilencvenes és a kétezres évek elején még újra és újra megtolta a bringát,
egészen a nagyköveti karosszékig, majd a főpolgármester-jelöltségig. Satöbbi. Használta sportban kivívott
sikerét, nevét."

Szeintem nem azzal van a probléma, hogy egy sportoló hátralép-e vagy sem, hanem azzal, hogy ezt hogyan teszi.
Ha megnézed Shmitt Pál karrierjét, az a legprofánabbul mutatja be azt az érvényesülési formát, amit csak
szervilizmusnak szoktunk hívni. Az "uram-bátyám" kapcsolatok, a "mindenkinek azt mondom, amit hallani szeretne"
mentalitás tökéletes megtestesítője. Ha megnézed elődeit, akkor - bár bennük is megvolt valamilyen szinten
ez a fajta szolgalelküség -, köztársasági elnökségük előtt betöltött pozícióik szakmailag nehezen támadhatóak
(érdemes összehasonlítani pl. Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál önéletrajzát). Egyébként lényegében
Tokfalvi is ezt írta le, ha durvábban is.

"Matolcsyval, NGM-mel együtt nincs még egy olyan ótvarul működő intézmény széles e hazában másfél éve, mint a KEH."

Ez már következmény. Ha egy adott pozíciót olyan személy tölt be, aki szívességből, kegyből stb. került oda,
nem pedig az eredményei által, akkor a legtöbb esetben ő is ez alapján választja ki munkatársait. Nem lennék
meglepve, ha a KEH-ben dolgozók nagy részének az alkalmazásánál nem is lett volna semmilyen szakmai követelmény,
és a többségük barát, ismerős vagy rokon.

"Elég megkérdezni az ügyről bárkit, aki a korszak egyetemi elitjében kicsit is jártas. Bőven akadnak itt
sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított
publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll."

Pontosan ezért nem lesz ebből semmi. Bár manapság is előfordul, hogy sok helyen a címek birtokosai a "lefelé tapos,
felfele nyal" hozzáállással kerültek pozícióba, ez hatványozottan érvényesült a szocializmus idejében. Elég sok
embernek (és nem csak a közéletben szereplőkre gondolok, hanem az egyetemek professzoraira, az MTA tagjaira stb. is)
okoznának kínos pillanatokat, ha ezt elkezdenék kivizsgálni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 12:15:26

@bbjnick: A maga gondolkodásmódja bolsevik. A köztársasági elnök plágiumügyéből is pártpolitikai kérdést, ideológiai élethalálharcot akar csinálni.
Pedig a kérdés egyszerű: ellopta-e más alkotását a maga hasznára vagy nem? Nem kell itt kétharmadozni meg ballibezni :-)

filburt 2012.01.18. 12:15:47

Az észrevételeim:

1. Egymás mellé kell tenni a két anyagot és levonni a következtetést.
1.a. Egy forrás alapján megírt doktorit hogyan lehet beadni/elfogadni? Nem valami bleeding-edge területről van szó, ahol az egész világon összesen 3 úttörő viszi a témát és csak egymás anyagaiból tudnak dolgozni.
2. Amennyit lehet tudni az ominózus doktori témájáról, az alapján nem értem, ez mitől doktori téma.
3. Miért nem kötelezően nyilvános az összes doktori anyag? Elvileg valamilyen szintű tudományos munkát jelentenek, amit a köz okulására kellene bocsátani.

civil polip 2012.01.18. 12:16:23

Maszatolsz.

Pedig újabban itt-ott megcsillant az értelem a Mandineren is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 12:17:53

@filburt: Az új doktori iskola anyagai nyilvánosak: www.doktori.hu/

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 12:18:02

@DR.VUVUZELLANÉNI: ez ugy volt pontosan, hogy "majd megvedenek a jogaszok, oszt jo napot"

azota tekintem a fideszt szervezett bunozoi csoportnak:-)

IHCS 2012.01.18. 12:18:23

@Counter:
Az én problémám, hogy sem a szócikkek sem a javaslat nem ér doktori címet, tehát nem szabadna a dolgozat főszövegének lennie (a javaslatoknak meg egyáltalán nem szabadna benne lenniük).

Tehát, ha egy enciklopédiára doktori címet adtak az már nagyon nagy gáz, de persze nem SP, hanem - ahogy pelikán írja - a magyar tudományra nézve.

Az nekem a fő kérdés hogy mi a szöszök ezek a szócikkek. Ha feltételezem, hogy nem enciklopédiát készített doktorinak SP, akkor ez esetben azt tudom elképzelni, hogy sportáganként valami elemzést készített, amit úgy kezd, hogy minden fejezet elején megadja a sportág definícióját, kronologikusan felsorolja a főbb olimpiai eseményeit az adott sportágnak és utána jön maga az elemzés. Nem vagyok sporttörténész, tehát fogalmam sincs, hogy a definíció és a kronológia megírása szellemi teljesítmény-e vagy csak olyan, amikor egy közgazdász (mint én) egy mondatot szán a disszertációjában, hogy a vizsgált fogalomnak pl. a második jóléti tételnek mi a definíciója. Ha nem szellemi teljesítmény, hanem comon knowledge a definíció, akkor nehéz nem hasonló mondatot írni, mint mindenki más, aki a témával foglalkozik. Én, ha nem direkt szószátyárkodom, akkor nem tudom háromnál többféleképpen elmondani tudományosan szabatosan a közgazdaságtan második jóléti tételének definícióját (és tuti, hogy mindháromra találnék másnál "grammatikailag hasonló" változatokat), de nem tudom, hogy a birkózás definíciója van e ennyire sablonizált a sporttudományban (ha van ilyen tudomány).
Ezért írom, hogy a szócikkről tudni kellene, hogy micsoda, de nagyon remélem, hogy nem maga AZ "elemzés".

A javaslatra meg fenntartom, hogy annyira semmitmondóak, mintha a NOB hivatalos nyilatkozata lenne. De bolgár barátunk sem írt különösebben bővebben a javaslatok kapcsán, ezért nem tudom, hogy ő is csak a NOB hivatalos javaslatait írta-e le.

(A vesszők hasonló helyen léte meg szerintem a magyar és francia helyesírás szabályainak valami hasonlóságát kellene, hogy jelentse, bár SP gyakorlottságát a magyar helyesírásban megkérdőjelezhetőnek tartom. Lehet a franciában jobb.)

Zelchi 2012.01.18. 12:19:19

Szerintem Sith Pál nevét már nem kell magyarázni, mára teljesen egyértelművé vált, hogy kicsoda is ő valójában. Nem kell ehhez "ellenséges média". Én is tudom, ti is tudjátok, mindenki tudja. Az orbán-csapat által megvalósítani akart prediktatúra alázatos aláírója, aki mindig arra fordult, amerről a nap sütött.
És egyáltalán semmi szégyenérzet nincs benne, amiért hagyta, hogy idáig sodródjon az egész ország... Ennyi és nem több. Ebből az ügyéből sem lesz semmi, mert a tollat fogó kéz, amelyik szentesít minden hatalmi törekvést, kell a jó orbánnak, minden áron.

Creatura 2012.01.18. 12:20:52

Szeretnék ezúton gratulálni a poszt írójának, úgy mossa a szaros gatyát, hogy közben azt magyarázza ez csak egy függöny.

Ugyan már?Mi a fenéről beszélsz ember??Plágium?Az.Ciki?Igen,nagyon.Le kell mondania?Ez nem is kérdéses.

MI köze ehhez Sólyomnak?Vagy bárkinek?Igen,tudom sikeres jobboldali taktika összemosni mindent, mindennel, mert akkor nem látszik annyira élesen a valóság.Csak éppen ennek már lassan vége, mert nem hülyék az emberek, bármennyire is annak szeretnétek hinni őket.

Szenzációs volt tegnap este Borókai Gábor exszóvivő az ATV műsorában.Imádtam ahogyan magyarázza a megmagyarázhatatlant, olyan jobbos logika mentén mi nem nélkülözte az összeesküvés elméleteket, és a ponyvaregényes fordulatokat sem.Egy értelmes ember is ilyen tévúton járna, vagy ez csak megélhetési szemellenző?Nehéz eldönteni, de egyik sem biztat sok jóval.

Észnél vagytok kedves fideszesek??Mert nem úgy tűnik nekem.

tevevanegypupu 2012.01.18. 12:21:58

@bbjnick:

Egyetertek azzal amit irt. De nagyon jonak tartom, hogy akik itt most gyalazkodnak szabadon megtehetik. Navracsicsnak nem is kell mast tennie, mint az EU mediaugyekben oly aggodo biztosanak ezt itt fent elkuldi, aztan dontse el, hogy van-e szolasszabadsag Magyarorszagon.

Diox 2012.01.18. 12:22:20

@bbjnick: "Komolyan beszéltem. Uff!"
Megint kezdődik a dakota korszak :S
És pont az a félelmetes, hogy tényleg komolyan gondolod ...

Dour ® 2012.01.18. 12:22:25

"mely így egy idő után nyilvánvalóan végzetes arcvesztéshez vezet"
Nem csak nála.
A három szócső is azért blablál folyamatosan mellé.

hattyú 2012.01.18. 12:23:38

Micsoda intelligens mosdatás... SP sportoló, ó szegényke, és különben a sportolóknak szabad plagizálni, az kit érdekel, csak a közszereplőknek nem! Blabla. Rég olvastam Mandinert, mert gyakran csúsztat, látom a helyzet semmit nem változott.

filburt 2012.01.18. 12:24:08

@Counter: köszönöm, ez érdekes. (Volt valami hír pár napja, hogy több egyetemen sem szabadon hozzáférhetők az anyagok, hanem csak a könyvtárban olvashatók. )

seagull 2012.01.18. 12:24:33

Izzadtságszagú ez az egész mosdatás itt, de nagyon. Egyrészt, mi köze Scmitt Pál sportolói múltjának köztársasági elöki tevékénységéhez?! Semmi az égvilágon, és a kristikusok többsége nem is vitatja a sportolói tevékenységét. De " vétóügyi takaréklángnak" nevezni azt, hogy kivétel nélkül mindent aláír, amit az orra alá tolnak, olyat is, amit az alkotmánybíróság utána elmeszel, benne pedig még a kétely halvány csírája sem jelenik meg...ez azért több, mint eufemizmus. És nem csak Sólyom munkájának fényében. Nyilvánvaló (volt már akkor is), hogy miért ment Sólyom, és miért kellett helyette kedvesen mosolygó báb. Lehet ezt szépíteni, magyarázni, mentegetni, csak annál szánalmasabb az egész...

spinat 2012.01.18. 12:24:52

Ha már a szerzö az aránytévesztést hozta fel, megjegyezném, hogy mind a négy pontja súlyos aránytévesztés a probléma jelentöségéhez képest.
Felmerült, hogy Mo közt elnöke esetleg egy tolvaj csaló (mert az aki más szellemi termékét ellopja, hogy ezzel elönyt szerezzen magának az az), erre a szerzö négy pontban próblája az ügyet relativizálni.
1. de ha Sólyom nem lett volna túlmozgásos, akkor senki sem figyelne SP-re.
De, csinált ö már másfél év alatt annyi hülyeséget, hogy ez alanyi jogon kijár neki, ha már a posztja alapján nem járna. Szóval csak Sólyom miatt fújják fel a plágium-ügyet. Ahha!

2. más sportoló is felhasználta nevét és sikereit késöbb
Hát nem tudom ez hogy jön ide, de azért kérnék még egy nevet, akinek hasonló lenne a karrierje MSZMPtöl Fideszig. Nem is beszélve arról, hogy életének elsö kb 30 évében volt sportoló, azóta meg karrierista. Most pedig a jelenlegi és közelmúltbeli tevékenysége ítéltetik meg. Az olimpiai aranyait nem kell visszaadnia.

3. Na de sokan mások is így csinálják

Na nee, ez most tényleg egy mentö érv? én pl nem így csináltam.

4. Amúgy minden rendben lenne, csak a KEH pocsékul kommunikál.

A plágiumot hogy kéne jól kommunikálni?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.18. 12:25:24

@bbjnick: undorító, szánalmas és primitív, ezenkivül még rettenetesen gonosz is, de : 1. BL őrült 2. nem róla van szó, hanem Schmitt Pálról. és nem arról, hogy ő is pszichopata lenne, hanem csak és kizárólag arról, hogy egy súlyos és nagyon látványos etikai vétséget követett el, ami összeegyeztethetetlen az államfői funkcióval. sportsikereiért továbbra is tisztelet illeti.

na__most__akkor 2012.01.18. 12:27:06

1. Eddig, összesen EGY (1, one, eine) hozzászólás szólt a lényegről:

"Az ügy megítélése roppant egyszerű, egymás mellé kell tenni a két művet, pont. Az összes többi csak mellébeszélés... "

A HVG ezt tette. Akinek nem világos a látvány, az mondhat, amit akar.
Két szakdolgozat, disszertáció, lehet hasonló, ha ugyanarról szól. Azonos viszont csak akkor lehet, ha azt másolták. Vagy gondosan, szószerint fordították.

Az összes többi csak mellébeszélés.

2. Elmehetne már a sovány malac f@$2ára az összes $eggfej, aki a 21. (XXI, ha valaki tudja mi az...) században egy magyar blogon nem képes ékezeteket írni.
Várok már egy keményf@$2ú bloggazdára, aki az ilyeneket minden magyarázat nélkül kimoderálja.

Dr Smit Plagius 2012.01.18. 12:28:40

@Kandeláber: racionalisan gondolkodva ugyan elemezd plagi batyank eletutjat es tedd fel magadnak a kerdest:
ha en titkosszolgalat vagyok, beszervezem-e schmitt palt?
racionalisan gondolkodva...

OftF 2012.01.18. 12:29:30

Aki kurvának áll, ne sírjon ha basszák.

azallamenvagyok 2012.01.18. 12:29:31

feudalizmusban az uralkodóknak előjogai vannak (és némi kötelessége)
demokráciában az uralkodóknak kötelességei vannak (és némi előjoga)

az a rendszer, amiben ennek a posztnak igazat lehet adni minden, csak nem demokrácia

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 12:29:43

@na__most__akkor: szerintem az menjen a sovany malac faszara aki nem kepes felfogni, hogy ez a 21. szazad es mar kurvara nem ugathat bele, hogy ki milyen kiosztast hasznal..:-)

a tobbivel kulonben egyetertek:-D

térképesember · http://khartesz.blog.hu/ 2012.01.18. 12:29:48

Schmitt most nem sportember, hanem koztarsasagi elnok. A koztarsasagi elnoknek mas a merceje.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.18. 12:29:57

Schmitt Pál köztársasági elnöki minőségben egy rakás szar. Plágium nélkül is. Nem oda való.

Senki sem kérdőjelezi meg a sportban elért eredményeit. Azt viszont az ország elsöprő többsége, Fideszesek is, hogy neki kéne köztársasági elnöknek lenni. Ha pedig ez így áll, akkor a nemzet egységét ő nem képviselheti.

Pont.

Várúr 2012.01.18. 12:31:09

A legújabb röfögés: kapott- e Schmitt Pál pénzt, mint doktor? (nem kapott). Ha kapott volna, az havi néhány ezer forint. Ehhez képest a ballibek tavaly végigvisították a világot, hogy kifogásolni merészelték: neomarxista-posztakármilyen filozófusaik technológiai pályázatokra kiírt pénzekből fél milliárdot (!) markoltak. Schmitt a disszertációja végén 21 forrást tüntetett fel, Georgijev nevét kétszer említi, az állítólag plagizált 180 oldal csupa jegyzőkönyv és egyéb dokumentum. Lehet, hogy gyönge munka. Volt szerencsém több tucat diplomamunka konzulenseként és bírálójaként tevékenykedni. Óriási többségük nyilvánvalóan nem volt eredeti kutatás és megállapítás. Plágiumgyanús betéteket is bőven láttam, de ki a fenének van kedve ideje hónapokon át nyomozgatni? A HVG talált egy sakálújságírót, aki nem sajnálta az időt: a húszéves ügyben tíz hónapon át szimatolt. Érdekes lenne megtudni, ki fizette, miből utazott Lausanne-be, Bulgáriába, stb. Lám, a politikai harc kiterjed a sporttörténeti disszertációkra is. Cikkírónak egyvalamiben mindenképp igaza van: baromi álságos az áldiplomák és áldoktorik Európájában vállaltan beemelt dokumentumok, az iromány végén felsorolt források miatt visongani.

TH 2012.01.18. 12:31:54

@TaTa86.: ez volt a legjobb komment, amit olvastam itt! :-)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.18. 12:32:13

@bbjnick: Hogyne tudnám, mi az a kétharmad: 263 fideszes képviselő a parlamentben. Azt is tudom, mi az a Zemberek: az meg te vagy. Köszönjük, hogy megosztottad velünk az érzéseidet.

Arról viszont, hogy a választók mit gondolnak a kormányzásról, inkább hiszek a közvéleménykutatóknak, mint neked. De ne aggódj, szombaton lesz alkalmad bizonyítani.

seagull 2012.01.18. 12:32:56

@Creatura: számomra is feldolgozhatatlan, hogy épeszűnek tűnő, tanult, művelt emberek hogy tudják még védeni, magyarázni a magyarázhatatlant. Amikor egy valós jobboldali gondolkodású, értékrendű embernek föl kéne horkanni(már rég föl kellett volna), hogy ez már túlzás, ezt nem lehet, ezt nem így kell...ehelyett jönnek a nyakatekert magyarázatok. Nem jobboldali gondolkodasról van itt szó, hanem Orbánhitről, egészen félelmetes mértékben. Nem, mintha nem lennének ilyen jelenségek a túloldalon is, de ilyen mélységben ez megdöbbentő. Vagy tényleg csak végtelen cinizmus...

Krumpli 2012.01.18. 12:34:42

Ha a hír kikerülését követően, magától rendelkezésre bocsátotta volna a saját példányát, hogy a kételkedő ellenőrizhessék, elhinném, hogy a vádak alaptalanok, de ahogy telik az idő egyre kevésbé. Lehet, hogy kiváló teljesítményt nyújtott, mint sportoló, de nem tudom tisztelni, és ahogy olvasom más se nagyon.

Link Elek 2012.01.18. 12:35:27

a seggnyalók ne csodálkozzanak, ha szarosnak látják őket.

Dr Smit Plagius 2012.01.18. 12:36:18

@bbjnick: tehat szerinted nem gond, hogy a ke beszedei es az eletutja nem fedik egymast?
hogy azt uzeni a felnovekvo generacioknak, hogy ebben az orszagban nem szamit a teljesitmeny, csak az, hogy a megfelelo segget nyald?
es mit mondanal, ha sp sikeres lett volna a szociknal?

TH 2012.01.18. 12:36:22

@Várúr:
". Schmitt a disszertációja végén 21 forrást tüntetett fel, Georgijev nevét kétszer említi, az állítólag plagizált 180 oldal csupa jegyzőkönyv és egyéb dokumentum."
vess már ide egy pillantást:
hvg.hu/document/SchmittPal.pdf

vazzeg, mondatról mondatra megegyezik, és nem jegyzőkönyv meg egyéb dokumentumokról van szó...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.18. 12:36:48

@jotunder: nézd végig az egyéb főméltóságainkat, Tündérke.
Volt pufajkás, D akárhányas pléhboj, mániákus hazudozó, lopós-pislogós-"technokrata", most mániákus akarnok.
Olyan nagyon kirína ezek közül SP, aki - az eddig napvilágot látott infók szerint - nem tud helyesen írni, szeret félredugni és összeollóz(tat)ott egy kisdoktorit hozott anyagból?

JatudomottvoltÁrpibácsiakaPatkányazerkölcsietalon... :D

kela-bá 2012.01.18. 12:36:48

Mindenkinek igaza van ! Igaza van ? Jó munkát emberek !

na__most__akkor 2012.01.18. 12:36:55

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Én nem ugatok bele, azt csinálsz, amit akarsz, ha naponta negyvenszer kiállítod magadról a szegénységi bizonyítványt, ám legyen.

Ha a nickedben tudsz ékezeteket írni, akkor a szövegben is tudsz. Ha nem akarsz, hát nem akarsz. Mindenkinek joga van hülyének lenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.18. 12:37:00

@post

„Ha nagyjából azt az apparátust betolták volna SP alá, mint a mi Mádl vagy Sólyom alatt elmuzsikált, akkor feleakkora károkat szenvedett volna el az az ember is, aki pedig diplomataként Hornnak és Orbánnak is jó volt.”

konkrétan schmitt elbocsátotta sólyom embereit, és betette a sajátjait, tehát ha valakit, hát magát schmittet lehet hibáztatni, hogy balfaszokkal rakta magát körbe. ja, hogy kurva régen volt, és biztos majd ki emlékszik ilyen nyalánkságokra, tehát jól megvédhetjük schmittet, hogy azok voltak a hülyék, és nem már megint ő ... nos, ez is igaz

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.18. 12:37:24

@Várúr: Kemény, öldöklő küzdelem folyik az utolsó csatlós megtisztelő címért, ugye? :) Mit kap a győztes?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 12:37:40

@Krumpli: sot, hogy, hogy nem, a szakdolgozata is elveszett plagibatyanknak..

szoval lesz ott meg valami turos szar a diploma korul is...

TH 2012.01.18. 12:37:58

@bbjnick: @Dr Smit Plagius: ez jó kérdés. Ha Schmitt az MSZP által megválasztott KE lenne (ez nem nevezhető abszurd feltételezésnek...), és úgy bukkanna fel az ügy, akkor hogyan reagálnál, kedves bbjnick?

na__most__akkor 2012.01.18. 12:39:07

Én is doktor vagyok. Csak mondom. Az indián nevem Hazug Toll, de ez nem igaz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 12:39:40

@IHCS: Arról van szó, hogy nem attól plágium, hogy ugyanarról beszélnek, hanem attól, hogy Schmitt dolgozatában _grammatikailag_ azonos mondatok szerepelnek.
Persze, common knowledge, hogy mikor volt olimpia, mit határoztak a sport- és olimpiai szervezetek. Plágiumgyanú meg az, hogy ha Georgiev úgy írja:
"Décision: ...", akkor Schmittnél a mondat eleje így néz ki: "Döntés: ... ". Ugyanazok az igék, ugyanazok a szerkezetek, ugyanazok a fordulatok, ugyanazok a szavak. És ugyanoda behúzott mondathatárok, ugyanazok a mondatsorok.

Érdemes átnézni, még ha nem is túl fényes a franciatudásunk: images.hvg.hu/static/pdf/Schmitt_Pal.pdf

Aki arra hivatkozik, hogy sportember, az nézze már meg, hogy az olimpiai aranyait ki akarja elvenni tőle a jelen ügy kapcsán. Senki. Köszönöm.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 12:40:49

@Hepci: ha egyszer nem tudtok csak ilyen schmitt-fele szarokat kitolni magatokbol...

nem lenne etalon, ha lett volna jobb:-)

szegyeljetek magatokat:-)

világoszöld 2012.01.18. 12:41:17

Akkor egy kis matematika. SP-t 2010-ben választották meg, tehát 2015-ig tartana a mandátuma. Ha az egyetemi vizsgálat "nagyon-nagyon" alapos lesz, nyárig is elhúzodhat, augusztusban viszont letelik az a két év, ami után jár a mindenkor visszavonult köztársasági elnököknek pénz, paripa, fegyver élete végéig. Viszont a jelenlegi kormányzatnak lehetősége nyilik arra, hogy új köztársasági elnököt jelöljenek immáron 2017-ig tartó mandátummal. A többit mindenki fantáziájára bízom.

room_101 2012.01.18. 12:41:58

Ez a mostani maszatolás mellesleg megmagyarázza, miért is tartunk 20 év után ott, ahol tartunk. Az általunk mostanában a savanyú szőlő okán is bírált rothadó kapitalizmust építő Németországban a minap mondott le kapásból egy "lebukott". Nálunk, a Balkánon viszont természetessé vált a trükközés, szabályok "görbítése", mer' mindenki ezt csinálja, így lehetsz sikeres. De ne legyenek illúzióink: a zemútt20évet a Fidesz is folytatja, és van innen még lejjebb is, majd meglátjátok pár év múlva.

Pelso.. 2012.01.18. 12:42:07

@Várúr: Gyenge a maszatolásod, ez nem a politikai harc része. Harcolni elsősorban az imádottad szokott, a valósággal s fantomjaival egyaránt.

Robinzon Kurzor 2012.01.18. 12:43:55

Mellébeszélés ez a poszt, nagyipari tételekben.

A ma reggeli interjú után ("törzsadatok" & egyéb mellébeszélés) teljesen egyértelmű, hogy Schmitt doktorija nem a saját munkája.

Ezért akkor is le kell mondania és vissza kell adnia a doktori címét is, ha akkoriban sok hasonló (vagy még ilyenebb) doktori cím született.

Mert egy nyilvánosan lebukott csaló nem lehet köztársasági elnök.

smalladam 2012.01.18. 12:44:01

ez egy korrekt írás, csak az a nagy baj vele, hogy simán átsiklik schmitt pál sportolói karrierje és a kilencvenes évektől számított politikai aktivizmusa közötti időszakon, holott volt ott egy astoria szálló igazgatóság, meg miniszterhelyettesi pozíció, amitől azért eléggé másképp hangzik a történet, mint hogy egy egykori sikeres sportoló a rendszerváltás után politikusnak áll.

én a magam részéről mindig azt tartottam vele kapcsolatban a legsunyibb húzásnak, hogy a harcosan kommunistaellenes Fidesz a Kádár-rendszer bizalmi emberéből csinált köztársasági elnököt. Ehhez képest már csak szomorú szarhab a tortán, hogy SP emberileg is alkalmatlan erre a posztra:(

Bryan élete 2012.01.18. 12:44:30

@na__most__akkor: Vastagbőrön - Vidéki kivételével - már mindenki doktor, sőt prof. Egy hét alatt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.18. 12:44:48

@dr. mavo: valóban, a hivatalvezetőjével találkoztam is egy gasztronómiai rendezvényen, ritka nagy balf*sznak tűnt.
Egyébként balf*sz-szervilis főnöknek nyilván hasonló stáb dukál, szóval nincs ott semmi probléma. :)

dr. Ringlósztár 2012.01.18. 12:46:11

@Bell & Sebastian:
Nehéz lehet a hétköznapokon ezzel a jól ápolt, ámde nem megalapozott felsőbbrendűségi érzéssel létezned.

genyamagyar 2012.01.18. 12:47:16

A külügyből mesélte valaki, hogy amikor Schmitt volt a svájci nagykövet, akkor fenn kellett neki tartani egy tisztiszolgát. Ennek a tisztiszolgának az volt a feladata, hogy a hajnalban tök részeg Schmittet ki kellett vakarnia a szarból és a hányásából.

Ja, és volt neki egy külön kis kéjlakja is, ahova hurcolta a lányokat.

Én nem voltam ott, nem láttam, a külügyben dolgozó mesélte. Számomra hihető a dolog, de mindenki döntse el maga, hogy mit gondol.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.18. 12:47:24

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: mi közöm nekem a Schmitthez?
Egyébként ha jól emlékszem, egyszer már említettem, kétlábú majomnak véllek, szóval le lehet csatlakozni...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 12:47:45

@smalladam: nem ertem, mi ebben a meglepo.

a fidesz egy, a kadar-rendszer bizlami embereinek leszarmazottaibol, a kadar-rendszer altal grundolt politikai formacio, ami az akkori belugyminiszter vejenek a felugyeletere es egy ifju kb tag gondjaira volt bizva.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.18. 12:48:29

@Hepci: en mondom meg, mikor csatalkozok le rolad, fideszlotyo:-)

majd ha szepen pitizel, talan ugy dontok:-D

gyz 2012.01.18. 12:48:33

nagyszerű kis maszatolós egyfelől-másfelől írás. Relativizáljuk a zsiványságot, hiszen más is követett már el ilyet. Gratulálok, kőkemény erkölcsi alapokra építkezik a szerző.

Két kérdés a releváns: csalt-e vagy sem? Ha igen, akkor levonja-e a konzekvenciát, vagy sem?

Sajnos az első kérdésre igen a válasz, a másodikra nem. Éppen emiatt vált a tiszteletreméltó sportoló hitvány emberré.

És az, hogy mások is csaltak, egy kicsit sem teszi az ügyet jelentéktelenebbé, különösen azért nem, mert Schmitt jelenleg nem egy huszonhatodik TF-es kamudoktor, hanem a Magyar Köztársaság elnöke.

Kristl 2012.01.18. 12:50:36

Az volt "aránytévesztés" mikor a kedves semmirekellő elfogadta a jelölést és a címet és álamfő lett. :]

Ne haragudjatok de ez röhej. Van egy "párt-elit" amelyik erősen "vitatható" érdekből lecserélte a "turbó" meg "izgága" Sólymot egy bábra, ő meg elvállalta.
Ezért meg sajnálni kéne? Vagy elismerni a vívó érdemeit? Akkor engedjük ki a börtönben ülő bajnokot is. Kevesebb kárt okozott a fenébe is!

csakmeraze 2012.01.18. 12:50:41

Kisdoktorim:

Bevezető (majd valaki megírja helyettem, illetve megirlya hejetem)

5.-650. oldal: Ószövetség
651.-900. oldal: Újszövetség
901. oldal: "Konklúzióm: Ez így volt, így lesz. 'Ennyit tudok erről mondani'."

Forrásmegjelölés: Biblia, Forrest Gump

na__most__akkor 2012.01.18. 12:50:48

@Spániel: Most vettem én is, mert később már nem árulják.

Nemetsek Tibor 2012.01.18. 12:52:30

de tényleg, miért is maradt ki innen az Astoria-szál, meg mondjuk ez az apróság? "1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban, ebbe az időszakba esett a Magyarország által politikai okokból bojkottált 1984. évi nyári olimpiai játékok (Los Angeles) is. Az olimpiai részvételről szóló szavazáson azonban nem vett részt."

sztd 2012.01.18. 12:54:06

Egy héttel ez előtt azt írtam Török Gábor blogjában, hogy az ügy a Fidesznek akkor lesz a legkellemetlenebb, ha nem igaz. Nagyjából azzal indokoltam, hogy ebben az esetben (mivel nagyjából senki nem fogja az összehasonlítást saját szakállára elvégezni) az egész bizalmi kérdéssé válik, és bizalom nincs - viszont azért nem lehet valakit lemondatni, mert megrágalmazták.

Most is ennek a forgatókönyvnek látom a legnagyobb valószínűségét. Schmitt azt állította, hogy amit átvett, az tényanyag, és visszaolvasva a HVG-t, ez nagyjából 3 bekezdéstől eltekintve igaz is. Általánosan ismert definíciókat nem szokás ugyanis - tudomásom szerint - hivatkozni, az, hogy egyes dolgokat nem a jegyzőkönyvből, hanem az azt idéző könyvből másol ki, szerintem nem plágium.
Azt nem tudom eldönteni, hogy a maradék 35 oldalban mennyi az önálló hiánypótló munka, és nem is fogom tudni eldönteni.

Szóval a kérdés az, hogy mi lesz, ha kideríti az egyébként függetlenül működő bizottság, hogy Schmitt Pál tényleg a szabályokat betartva önálló munkát alkotott, és jogosan kapta a minősítést?
Ki fogja elhinni, hogy
- a bizottság független és pártatlan volt,
- a dolgozat eredeti tételeket tartalmazott és
- Schmitt Pál maga alkotta?
(Bár a helyesírás árulkodó.)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.01.18. 12:56:32

Tényleg végleg kiveszett az (ön)kritikai érzék a fideszesekből?

Schmitt Pált már nem kell védeni, mert megbukott. Egyáltalán nem érdekel, hány olimpia érme van, hol volt nagykövet, vagy mekkorát zakózott egy Demszkytől (bizony!!!).

Hagyjátok elpusztulni a szégyenében! Nehéz elviselni a mai valóságot, megértem, hogy a Fidesz bujkál előle, de azért egy kis józanság, vagy legalábbis logika nem ártana.

Schmitt egy vicc, végre megmutathatnátok, hogy nem egy összenőtt brancs vagytok, képesek vagytok a selejtet kivetni magatok közül. (Ha már olyan undorító elmebetegekkel, mint az esztergomi Meggyes nem sikerült. Dehát az egy bűnöző, nyilván nem jó vele ujjat húzni. Esetleg tud valamit valakiről?)

Schmitthet képest ellenkultúrát emlegetni ugyanaz a szereptévesztés, mint két sztárotok, Bencsik és Bayer ellenzék ellenes kormánypárti tüntetése.

Nagyon fájdalmas ébredés várható.

ursus artos 2012.01.18. 12:56:44

1. SP kisdoktori disszertációt írt, amit még régebben szovjet mintára hoztak létre és nem minősül (1993-óta) automatikusan tudományos fokozatnak.
2. A kisdoktorik egy részét 1993-tól, ha megfelelt bizonyos követelményeknek átminősítették Ph.D, egyúttal első tudományos fokozattá.
3. Azokét, akikét nem, a dr. címet továbbra is használhatták. Akikét átminősítették, azok a Dr. jelölést és/vagy Ph.D jelölést használhatták a nevük mellett.
4. A kisdoktori (és a szakdolgozatok) hivatkozás megjelölési követelménye nem volt olyan szigorú, mint most.
5. Akár csak a mai Ph.D értekezések úgy a kisdoktorik is elméleti bevezetéssel kezdődtek, amelyek tulajdonképpen a szakirodalom áttekintését jelentik, nem véletlen, hogy egy Ph.D értekezés minden második mondata majdhogynem idézet, 1993-tól szigorú forrás megjelöléssel, pl. [Nagy, 1993.] (A disszertáció végén kibontva, hogy Nagy, 1993: milyen szerző, milyen mű, hol, melyik oldal stb...)
6. Ezt követi a hipotézisek felvetése, majd a végzett kutatómunka bemutatása. Ez a kisdoktorik esetében is követelmény volt és az átminősítést éppen ez alapján végezték el, a szerint, hogy mennyire alapos és kiterjedt, mondjuk a vizsgált minta, stb...
7. Hipotézis felvetése és a következtetések SP. dolgozatában is megtalálhatók. Ilyettén formán megfelel a kisdoktori dolgozatokkal kapcsolatos követelményeknek. Ez egy olyan dolgozat, ami forráselemzéssel foglalkozott. Egy orvosi kisdoktori meg mondjuk a a köhögések számát vetette össze egy másik mintával és állapított meg bizonyos dolgokat.
8. SP disszertációja megfelelt az akkori előírásoknak, de a Ph.D átminősítésnek már nem, valószínűleg ezért nem kérte a szerző annak átminősítését.
9. A nevét helyesen dr. Schmitt Pálnak kell írni.
10. Akinek tudományos fokozata van, annak a nevét meg például így: Dr. Sólyom László, vagy az egyéb módokon.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.01.18. 12:56:55

megpróbálni magyarázni a magyarázhatatlant, és mindezt ráadásul -érvek hiányában- egy ilyen gyenge relativizálással, nos, talán még cikibb, mint egy értelmi kihívásokkal terhelt embert tolni be az ország legfőbb közjogi méltóságának.

pedig az sem gyenge.

de csodálatos eredménye lesz a kormánynak, ha a lemondó elnök utódjának mondjuk a derék, ősfideszes pozsgay bácsit tolják be.
az lesz ám az igazi (virtigli) konzervatív virtus.

ursus artos 2012.01.18. 12:58:17

+1:
A szövegszerkesztők világa előtt, és még a szövegszerkesztők térhódításának elején is, nem volt minden írógépen ú és í betű.

charlie sheen 2012.01.18. 13:01:06

@RAMBO: Ki kéne már borítani ezt a fostalicskát.

IHCS 2012.01.18. 13:01:32

@Counter:

Ha figyelmesen olvasod, amit írtam, akkor láthattad, hogy nem csak a hvg cikket, de magát az általad is belinkelt pdf-et is megnéztem.

A nevezett pdf-ben nincsen semmilyen elemző szöveg csak elemzésnek nem minősülő szócikkek definícióval és kronológiával, amelyeknek mind a formátuma, mind információ tartalma eléggé sablonos, másrészt egy doktoriba nem való kb. hivatalos nyilatkozat tömörségű és értelmű javaslat és ezáltal megint csak "kötött stílusú" szöveg.

Ezért mondom, hogy várnám annak bizonyítását, hogy a szöveg, ami állítólag egy elemzés az 180/235 arányban plágium, amiről engem azok a részek tudnának meggyőzni, amelynek nem is lehetnek funkciójukból adódóan hasonló formátumúak. Vagyis az elemző részek. Ha egyáltalán vannak elemző részek a dolgozatban.

igényes 2012.01.18. 13:01:56

www.europarl.europa.eu/ep-live/hu/schedule/live-broadcast

EU közvetítés, agyarország délután kerül szóba, de már beszéltek rólunk.

Bryan élete 2012.01.18. 13:04:08

@Vén Csataló: könyörgöm nyuszifül, a 200 %-os leellenőrzésnél már csak a 300 %-os a jobb. Az ügy teljesen fekete-fehér.
Mi visz rá még téged, hogy megvédd ezt a csalót?
A HVG nem kisdobos újság vagy a Dörmögő Dömötör.

gyz 2012.01.18. 13:05:50

@ursus artos: ne röhögtess már, nem a formai követelményekről van szó, hanem a bolgár faszi írásának tükörfordításáról.

Ne nevezd már forráselemzésnek

meggyes alfonz 2012.01.18. 13:06:25

"bejáccik" - már a mandiner is Schmitt Pálizálódik?

Dr. No 2012.01.18. 13:07:27

"mely így egy idő után nyilvánvalóan végzetes arcvesztéshez vezet"

Halkan súgom: szerintem túl van rajta

Bryan élete 2012.01.18. 13:10:48

@genyamagyar: remélem, sok ilyen "delikát" derül még ki, minden oldalról. Mesélhetne még tovább a külügyes.

doominogame · http://www.doominogame.com 2012.01.18. 13:11:12

Sok mindenki után a fidesz és pali pofán vágta a hazai értelmiséget, doktori címet viselő nem akárkik csoportját is. És az az érzés, hogy ezt is ki lehet majd magyarázni, mint minden mást a buta népnek, tévedés. Ez az ügy vagy most pali, vagy később a fidesz bukásához visz majd. Egy külföldön is elismert prof nem fog segget nyalni.
Én is doktor lettem, nézd a nickemet. Ennyi az egész. És ez a hozzászólásom teljesen saját. Na.

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.01.18. 13:11:39

Hűbazmeg.

1. Nem. Sokkal inkább pl. a Mindig Simulékony, Ilyen-Olyan Komcsiérás Vezető/Mindig Simulékony, a Rendszerváltásnak is Nagyon Örülő Vezető/Független Főpolgármester-jelölt/Fidesz-alelnök/A Törvényhozás Harley Davidson-ja/Sosem Hangoztattam, hogy Doktor vagyok/Elnökként Egyből Doktorként Szignózok etc. etc. evolúciós fejlődésnek van köze a mostani helyzethez. Az, hogy egyébként naná, hogy hatalmas a kontraszt, már csak hab a tortán.

2. A sportolói múltja tiszteletre méltó. A nem sportolói múltja minimum gyanús, médium taszító, maximum gerincnélküliséget feltételez.

3. Az, hogy más is csalt vagy csalhatott, és attól, mert a tudományos élet akkor fos volt (ha az volt), nem ment fel semmi alól - amennyiben valóban plágium. Ki kell vizsgálni, de az akkori közeggel mentegetni, hát, szánalmas.

4. Így járt. Aki összeállította a stábját, nagyon okosnak képzelte magát.

A végén is ostobaság a sikeres sportolónak kijáró tiszteletet számon kérni a gyalázatosan szánalmas kelnöki tevékenységét bírálókon. Tetszett volna nem elfogadni a pozíciót, álamfő úr, és akkor még mindig könnyebben emlékeznénk a dicső múltra, mint most (bár abban az esetben is ott lenne az elmúlt 30 év simulásainak, és mosolygós, önkéntes betérdeléseinek ténye.)

Oblomov 2012.01.18. 13:12:22

Schmitt egyéniben is jó volt, de csapatban az igazi. A doktoriját persze már egyéniben kellett volna megírnia és megvédenie. Az elvileg ilyen műfaj. Tehet ő arról, most őszintén, hogy csapatban az igazán sikeres? "a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt."

Johnfive 2012.01.18. 13:12:36

@IHCS: Na de a reggeli rádióinterjúban ismerte el, hogy a 180 oldal nem az övé! (gy.k.: ... a lényeg, hogy az újkori olimpiák történetének bemutatása után, a maradék 30-32 oldalon olyan következtetések legyenek, amelyek előrevisznek... index.hu/belfold/2012/01/18/schmitt_visszautasitotta_a_plagiumvadat/
)

jan 2012.01.18. 13:12:41

@Várúr: Nagyon szép, sikerült eljutnod oda, hogy nem a disznóságot elkövető (Schmitt), hanem a disznóságot leleplező (HVG) az igazi bűnös.

Retorika órák tananyaga lehetne a kommented, persze csak forrásmegjelöléssel;)

mim 2012.01.18. 13:14:37

@sztd: Tudtommal meg kell jelölni a referenccia anyagokat. Főleg ilyen mennyiségnél. Ha nem jelöli meg, akkor jobb szó hiányában lopás. Persze el is felejthette. Akkor is problémás és minimum az értékelést módosítja.
De a dékán szerint minden OK. Tehát ha csak a fokozat elérése és hivatalossá tétele után veszi észre valaki a hibát/ csalást, akkor már túl késő.
Micsodaaaaa?
Akkor ilyen alapon nincs bűnözés sem? Vagy csak politikában nem ilyen "egyszerű"? De láthatóan ilyen "egyszerű", hiszen "az MSZP a hibás" immár alapelv.
Miiii?
Akkor ha kell visszaküldjök a tudatunkat és akkor "most" lesz az "akkorból"? De akkor ki dönti el mikor végzünk el időugrást tudati szinten?
A francba ez egyszerűen.. fantasztikus!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.01.18. 13:15:04

@Na mi újság, Wágner úr?: "3. Az, hogy más is csalt vagy csalhatott, és attól, mert a tudományos élet akkor fos volt (ha az volt), nem ment fel semmi alól - amennyiben valóban plágium. Ki kell vizsgálni, de az akkori közeggel mentegetni, hát, szánalmas."
De jó lenne, az összes állami alkalmazásban álló felső-vezető kis doktoriát átvilágítani! Hullanának a fejek, mint ősszel a falavelek...

Johnfive 2012.01.18. 13:15:28

@Várúr: " Plágiumgyanús betéteket is bőven láttam, de ki a fenének van kedve ideje hónapokon át nyomozgatni? ": Most ezzel arra célzol, hogy hanyagul végezted a munkádat? Ráadásul, kötelezettségszegést valósítottál meg azzal, hogy elhallgattad.

Vén Csataló 2012.01.18. 13:17:11

@Reckl_Amál: Elnézést eftárs, aszittem, hogy a HVG a vádat közölte és nem az ítéletet. Majd ha a SOTE vizsgálat megerősíti a HVG vádat, majd akkor bukik meg Schmitt - mert hát azt jó ha tudod, hogy néhány vörös firkász szava a konkrét kérdésben egy darab sz@rt sem ér - maximum a vörös söpredék velük vonyít.

(BTW máris látható, hogy gondban van a libsi vád, máris sorban jelennek meg a firkálmányok arról, hogy a SOTE-nak hogyan kell megállapítania, hogy plágium volt-e vagy sem. Már pedig, ha a HVG-s firkászok vádja egyértelmű és minden kétséget kizáró lenne, nem kellene jó előre nyomást gyakorolni a sajtón keresztül SOTE-ra, hogy hogyan hozza meg az ítéletét.
Bocseszka, de tök mindegy hány firkász vonyít a kérdésben, semmi közük ahhoz, hogy a SOTE mit hogyan bírál el.

BTW bármit dönt a SOTE, én elfogadom, míg azt már most borítékolni lehet - mert már most olvasható ilyen förtelem -, hogy ha a SOTE mégis megerősítené Schmitt disszertációját, akkor a SOTE is rögtön hiteltelenné, megvásárolttá esetleg megfenyegetetté válik majd. Hiába no, a médiasöpredék már csak ilyen...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 13:17:14

@IHCS: Sablonos, de azért nem csak egyféleképpen lehet írni azokat a tényeket. Schmitt meg valamiért mégis pontosan úgy írja grammatikailag, szóválasztást, mindent tekintve, mint ahogy Georgiev. Mintha éppenséggel másolta és fordította volna, no.

Oblomov 2012.01.18. 13:17:47

@bbjnick:
Jobbulást! De komolyan, hisz tudod, hogy én szeretlek.

:)

spinat 2012.01.18. 13:18:22

@sztd: " az, hogy egyes dolgokat nem a jegyzőkönyvből, hanem az azt idéző könyvből másol ki, szerintem nem plágium"

De, ugyanis tudományos munkában az eredetit kell citálni.

Más: az én doktorimban volt vagy 120 idézett cikk. Ha azok tartalmát is mindig bemásoltam volna, akkor vajon milyen hosszu lett volna a cikk. Bár én természettudományos vonalon mozgok, lehet, hogy máshol máshogy dívik.

Na meg aztán milyen munka az, amiben az anyag 60%-a folyamatosan, egy blokkban egy müböl idéz?

Vén Csataló 2012.01.18. 13:21:51

@Spániel: Mit értesz 200%-os ellenőrzésen?
Hogy a HVG-nél valamilyen szövegeket 10 oldalon át egymás mellé szedtek egy PDF-be, és aztat is meg mondák, hogy van még 180 oldal ilyen? Jujj de tudományos! :DDD

Willy 2012.01.18. 13:22:24

Ne már! Kedves Mandiner, tisztelt szerző.
Minden tervezett a lépésekben pontról pontra.
A hiba védhetetlen, a csalás megtörtént, a bili kiborult.
Ez a kormányoldal megszokott kettős beszéd taktikája. Nem azoknak beszél akik első blikkre elhitték, hogy a KE egy csaló, azoknak nincs mondanivalójuk.
Megjegyzem bármit is mondhatnának..
Ez azoknak szólt akik akarnak hinni. A mondandója pedig:
"Ez a kedves aranyos joviális bácsi rengeteg érdemével oly zizi("coolsága" mellett persze), hogy nem tekinti még most sem problémának amit tett. Ezért nem is követhetett el csalást, ha mégis, akkor sem tehet róla, mert becsület szóra nem tudta, hogy az amit tesz csalás"
Ezzel el is van rendezve, mert azt hogy a KE urunk nem épp egy lángész és nem épp a műveltség mintaképe az egész ország tudja. Kisebb rossz, ha egy balféken nevetnek, mintha tudatos csaláson kapták volna.
Ennyi a sztori. Nem kell semmiféle mosdatás a KEH részére. Ennyire tellett.
A KE elnök szerepe nálunk protokolláris. Már rég belenyugodott a nép, és a mostani KE egy szerethető snájdig ember, kicsit sötét, de a mienk (ez ilyen magyar narancs szindróma).
Én személy szerint szeretnék egy intelligensebb, kevésbé szerethető de méltóságteljes KE-t. Köszönöm.
Minden nap amit a hivatalában tölt a KE szerepkör meggyalázása innentől, még akkor is ha nem derül ki róla 100%-ig hogy csalt, és az sem hogyan, és mennyire tudatosan. Emellett végletekig rombolja a magas végzettségű emberekbe vetett hitet (ahol ez még megvan)

Laarson 2012.01.18. 13:22:31

@ursus artos: alighanem többünk nincsen tisztában a kisdoktori fogalmával. Ezek szerint SP-nek inkább azt kelett volna komunikálnia hogy nem tudományos fokozatról van szó ezért az ezzel kapcsolatos elvárások is alacsonyabb szintet képviselnek. Ez így mindjárt érthetőbb lett volna és a dolgokat is tisztázta volna.

Creatura 2012.01.18. 13:23:10

@Vén Csataló:

Szép érvelés.Bár lenne benne logika is....de amúgy jól illeszkedik a poszt érvelései közé.Amúgy jobbosan.

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 13:25:38

@jan:

Találkoztam már olyan fideszes versenyzővel, aki szerint például az esztergomi szabadrablásért nem az elkövető fideszesek a felelősek, hanem _kizárólag_ az emeszpé, mert 'hagyták'. Ehhez képest 'Várúr' kezdő. Bár lelkes, és "tehetséges" is, meg kell hagyni. (De azért a 'nem az elkövető a bűnös, hanem a nyilvánosságra hozó' nem új eleme a fideszes retorikának.)

gyz 2012.01.18. 13:25:40

@Laarson: egy szemináriumi dolgozatnál is azonnali elégtelen jár annak, aki plagizál, úgyhogy vedd nyugodtan a fenti hsz-t is a maszatolás részének. Megvilágít egy területet, aminek semmi köze az alapproblémához

mim 2012.01.18. 13:26:07

@Willy: Egyet értek veled. Jó látni, hogy valaki ilyen kultúráltan összefoglalta.

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.01.18. 13:27:10

@Kóser Malac:
Jöjjenek azok a cuccok is, hulljon, akinek hullania kell. De ne mentegessünk senkit, csak mert mások is ezt csinálták.

VacakBlogHu 2012.01.18. 13:27:14

Tiszteletet érdemel? Érdemelt, de legyünk őszinték azokat az eredményeket a mostani ténykedése már felülírta! És nem a lopott szöveg írta felül, hanem a KE-i tevékenysége.

ursus artos 2012.01.18. 13:28:40

@Laarson: igen. Ezért kéne nekem a KEH-ben dolgozni. :)))

billy reed 2012.01.18. 13:28:56

Két rövid hozzáfűznivaló:

1. Tokfalvi csak kicsit fogalmazott pontatlanul: Schmitt valóban nem úgy általában semmirekellő, mert pl. szép sportkarriert futott be valóban, hanem politikai-erkölcsi semmirekellő. Törleszkedett mindenféle hatalomhoz. És ha tehetné még 20 évig, ugyanezt csinálná.
Valljuk meg, nem véletlenül köznevetség tárgya. És nem a mögötte álló apparátus bénázása miatt.
Egyszerűen azért, mert erre a posztra alkalmatlan, hiteltelen ember.

2. "De csöndben erősítenék azokra a hangokra is, melyek azt mondják, hogy ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé. "

Ez teljesen oké. Az egyetemnek is óriási a felelőssége. De ha megtörtént a vizsgálat, és bebizonyosodik, hogy SP lopta a doktoriját, akkor azonnal, abban a percben le kell mondania.
Addig őt is védi az ártatlanság vélelme.

EMU 2012.01.18. 13:34:46

Firkászok, meg vörös söpredék, ez az idióta jobbos csürhe semmi mást nem tud, csak firkászozni, vörösözni, bolsizni, zsidózni, amint az ő szívének oly kedves autokráciát akár egy felvetéssel is megpiszkálják. A hvg mitől vörös te idióta nemzeti csökött "vén csataló"? Attól mert megbolygatta ennek a dilettáns, szervilis komcsinak az ügyét? Ezért a lap a vörös, nem a kádári jófiú? Miért nem jelentette fel a lapot, ha az ennyire igaztalanul vádaskodik? A kedvenc fehér gyűlölködő plénumod, a magyar nemzet, hetente jár bíróságra a hazudozásai és rágalmazásai okán, de a te kúp agyadnak az a médiasöpredék, akinek nem kell minden sora után helyreigazítani, mint a lenyűgözően szennyes mn-nek. Kártékony, hazaáruló, nemzetietlen, ostoba, honvesztő, demagóg, arrogáns taplők vagytok, az a baj. Csak vörösözni meg zsidózni tudtok, gondolkodni nem, minden érvetek a bolsizás meg a melldöngető buta sovinizmusotok, olyan hátországgal a fényesre szopott kormányotokban, mint a hazafias népfront vezérkara, meg az mszmp csúcsra járatott ügynökkáderei. Eszement egy barmok vagytok.

on the other hand 2012.01.18. 13:35:06

nagyon rosszul megírt, relativizálgató, és szelektív érvkészletű vélemény volt ez. kiábrándítóan gyenge ez tőletek, bocs.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.01.18. 13:37:58

@endike:

Miért használod mindig szitokszóként az értelmiséget, kicsi citrom?

zum trucc 2012.01.18. 13:39:03

A tények makacs dolgok. A lopás az lopás, a plágium is az. (Aki megnézi a HVG anyagát és kétsége van az vagy hülye vagy fideszes, de nagyon.) Köztörvényes bűncselekmény.

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.01.18. 13:40:05

@on the other hand:
Nem inkább a megszokott színvonal?

@Kóser Malac:
Miért ne? Ugyanilyen alapon előkerülhetnek érdekességek diploma-, III/III- és egyéb fronton. Érdekes lenne pl. dajcstomi jogi gyorstalpalóját is megvizsgálni. Egyébként úgy tudom, hogy a nagyemberek máig valahogy gyorsabban jutnak mindenféle fokozatokhoz, mint a zemberek, csak nem a top 5 intézményben, hanem az eldugottabb, kisebb helyeken.

tomi888 2012.01.18. 13:41:46

Tök jó, hogy elolvastam ezt a bejegyzést., Nulla hozzáadott értéke volt.

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 13:42:19

@DR.VUVUZELLANÉNI: vazze,má doktor vagy,nem is veted észre,vagy annyira stikába ment,hogy nem is tucc rolla,Aranyom?

Le_Penseur 2012.01.18. 13:45:26

"Elég megkérdezni az ügyről bárkit, aki a korszak egyetemi elitjében kicsit is jártas. Bőven akadnak itt sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll."

Ha mások is így csinálják, akkor rendben van? Ha a szomszéd veri a feleségét, akkor én is verhetem?

"Tokfalvi is homályosan lát, amikor többszörös bajnokot nevez semmirekellőnek"

Lehetne sorolni a neveket, akik sportolóként remek eredményeket értek el, aztán raboltak (Ambrus), kábítószert termesztettek (Farkas).

"Még egyszer mondom: azért, mert ez az ember elsősorban sportoló, párbajtőrvivó, ilyen minőségében generációjának egyik legjobbja, aki olyan dicsőségeket szerzett saját területén magának és az országnak, ami tiszteletet érdemel."

Tévedsz! SP Magyarország legfőbb közjogi méltósága! Ő a Köztársasági Elnök, a Magyar Honvédség Főparancsnoka! Az elvárható minimum lenne, hogy ezt a tisztséget egy minden tekintetben kikezdhetetlen személy viselje, ellenkező esetben ugyanis ezen tisztségek méltósága semmivé foszlik!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.01.18. 13:46:14

@Na mi újság, Wágner úr?: Hát ja. Kis kiegészítés: nem csak az "eldugottabb, kisebb helyeken". :/

Mérges 1234 2012.01.18. 13:46:25

Akkor lesz ebben az országban végre rend, ha amikor kiderül egy disznóság, az disznóságot elkövető lemond, és eltűnik.

És a disznóságot elkövető oldala nem kezdi el védeni a védhetetlent.

És ezt mindkét oldalnak kellene gyakrolonia, amíg megjelennek ilyen relativizáló írások, egyik vagy másik oldal tolábból, abból továbbra is csak a szar kenegetése fog folyni.

És igen, aki keni arra is ragad belőle bőven, kedves Mandineres úrak.

Az ős kaján 2012.01.18. 13:48:30

Miért ép most került nyilvánosságra ?
Eddig senkinek sem tűnt fel, senkit sem zavart?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.01.18. 13:48:42

Egyébként meg Orbán a hibás, mert nem kérdezte a kinevezése előtt, hogy "Palink, hogy írtad azt a kisdoktorit???" :)

Dig, Lazarus! 2012.01.18. 13:49:11

"Jelenlegi pozíciójára azért kérték fel (zéró új tartalom következik), mert 2010-ben Sólyom László egy lehetséges, durva konfliktusforrás volt az új kormányfő számára. Pont."

Kétségtelen, az új kormányfő útjából minden lehetséges konfliktusforrást el kellett távolítani. A szerző jól látja a rendszer működését, és (nem biztos, hogy direkt, de) tisztán artikulálja is. Pont.

Ámde. Vessző. Hősét nem felkérték, hanem nevezett új kormányfő kijelölte (alig megalázó módon). Emberi hitelességét (amelynek sok illusztris komponensét a kommentelők már összegereblyézték az Astoriától LA-bojkotton, maszopos kavarásokon át a pulpitusbocskai hazatalálásig) mindezek ellenére nem akarja boncolgatni. A szakmait (beszéd- és íráskészség, tárgyilagosság stb.) megintcsak nem. Általános (műveltség, tájékozottság, ilyesmik) alkalmasságát szintén nem.

Akkor legalább egy szót arról, hogy saját oldalán is teljesen hiteltelen, nyilvánvaló alkalmatlansága miatt személyesen Kövér László próbálta lebeszélni róla említett új kormányfőt, hiába. Vajon miért ragaszkodott hozzá, hogy a magyar diplomácia legfőbb reprezentánsa devalválja hőn szeretett hazája reputációját, bármerre jár a világban (talán a tonga-szigeteki uralkodó lélekemelő kitüntetését leszámítva)

Kérdőjel. Legfeljebb a Sándor-palota következő lakója mondhatja meg. Pont-pont-pont

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.01.18. 13:50:13

@Az ős kaján: Jó kis dominó lehetne ebből, ha a jobboldali média is ráállna erre a vonalra is...

szakállka 2012.01.18. 13:51:09

A szerzőnek némiképp igaza van. A '90-es években még nyugodtan meg lehetett tenni azt, hogy valaki más kutatási eredményeit használja fel. A kockázat kicsi volt, mert:
1. nem volt internet, a dolgozatok, disszertációk, publikációk csak nyomtatott formában jelentek meg, általában tudományos folyóiratokban, amelyeket csak a szakma olvasott.
2. a most szóban forgó anyag nem jelent meg túl nagy példányszámban, kevesen ismerhették meg
3. ha a folyamat lezárása után jól eldugják a dolgozatot, akkor nem derülhet ki a csalás.
Ez volt a helyzet a '90-es évek elején, és nyoma sem volt a később lezajló információs forradalomnak.
De:
1. Schmitt úr nem elégedett meg azzal az alternatívával, amelyet a blog írója említett, hanem politikai karrierre vágyott. Tette azt annak ellenére, hogy múltjában túl sok sötét dolog van.
2. a fidesz elkövette azt a hibát, hogy pali bá'-ból megalkotta a zemberek arcát, ezzel beültette a fészekbe a kakukkfiókát.
3. Pali bá' két év alatt teljesen hiteltelenné tette a Köztársasági Elnök intézményét.
4. Volt egy ember, aki úgy gondolta, hogy hogyan lehet Köztársasági Elnök az aki még a magyar nyelv alapszabályait sem ismeri. Kikölcsönözte a dolgozatot, és vette a fáradságot, hogy elolvassa.
Az alábbiakat tapasztalhatta:
1. a dolgozat tele van helyesírási hibával (nem meglepő)
2. tele van olyan mondatszerkezetekkel, amelyek nem magyarosak, tehát idegen nyelvből fordíthatták (ha egy szakszöveget nem szakember fordít, ott bizony születnek érdekes dolgok pl. kézilabdázás, röplabdázás stb.)
3. nincsenek a dolgozatban kereszthivatkozások, lábjegyzetek, amely egy doktori disszertációnál (is) alapkövetelmény.
Emberünk fogta magát és addig kutatott, amíg megtalálta azt a bizonyos könyvet.
A doktori tanács feladata az, hogy összehasonlítsa a két anyagot (sok időbe nem telhet, valaki már megtette) és kimondja azt, hogy plágium történt.
Schmitt igenis bűnös, mert tudatában volt annak, hogy mit csinált. ezután már nem lehet Méltóság, mert nem méltó az emberek megbecsülésére.
A fidesznek is le kell vonnia a következtetéseket, és az ilyen gyanús múltú embereket el kell távolítani a közéletből. Én úgy gondolom, hogy náluk több van, mint az MSZP-nél.

kyanzes (törölt) 2012.01.18. 13:51:28

Senki nem vonja kétségbe Scmhitt sporteredményeit. Kiváló sportoló volt. Itt a doktori címmel vannak gondok, illetve felmerül a kérdés, hogy egy köztársasági elnök esetében elfogadható-e, hogy illiterált az illető?

Ebben az országban képtelenség köztársasági elnöki posztra találni EGY embert, aki feddhetetlen? Hihetetlen.

kamasuka 2012.01.18. 13:52:07

@hattyú:
Olvassál Népszabót. Ott csak Teller-leveleket gyártanak.

lutria 2012.01.18. 13:52:11

Az 1976-os kép még akkor készült amikor panelprolik voltak Óbudán,ahoz képest elég sokra vitte...
(Onnan tudom hogy egy óvodába csoportba és általános iskolai osztályba jártam a képen látható legkisebb lányával.)

Vén Csataló 2012.01.18. 13:53:34

@EMU: Hát kisbogaram, sajnos az már csak úgy van, hogy az egy söpredék, amelyik készpénznek veszi a saját nyomorul noname firkászai firkálmányait. Itt egyelőre egy névtelen, ismeretlen firkász vádolja Schmittet. A paliról semmit se lehet tudni, lehet, hogy egy fodrász.
A HVG meg összedobott bizonyítéknak egy fasza PDF-et. Te meg seggfej, (meg a hozzád hasonló vonyítókórus) mindent zabálsz, mint kacsa a nokedlit.

Az ős kaján 2012.01.18. 13:56:09

@genyamagyar: Minden vád, mocskolódás annyit ér amennyit cáfolhatatlanul bizonyítani tudsz.

Bárki tud ilyen meséket kitalálni, de az semmit sem bizonyít.

preddy 2012.01.18. 13:57:09

@Vén Csataló:
Te csak olvass bajerzsoltit, neked az a nyerő!
Hiszen anno a Népszabóban is rajta szocializálódtál...

Mérges 1234 2012.01.18. 13:57:11

@Vén Csataló:

"A HVG meg összedobott bizonyítéknak egy fasza PDF-et. Te meg seggfej, (meg a hozzád hasonló vonyítókórus) mindent zabálsz, mint kacsa a nokedlit."

Ne is haragudj, de a reggeli rádióműsorban ismerte be Paja, hogy valóban 180 oldalt másolt, de.......

A másolás már be van ismerve.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 13:59:00

@Az ős kaján: Miért, eddig is ismert volt a hasonlóság? Alá is tudod támasztani, ha igen?

@Kóser Malac: Schmitt a hibás, legalább neki tudnia kellett volna, hogy plagizált, és azt mondania, hogy "Viktor, nagyon kedves, de én ehhez már öreg vagyok, felejtsük el". Már ha ugyan nem az volt a felkérés, hogy "Pali, akkor most kérjük tőled azt a bizonyos szívességet: elnök leszel és aláírsz mindent".

eltorzult valóságérzékelés 2012.01.18. 13:59:03

akik azzal védik Palibát, hogy dehát jó sportoló volt, meg olimpiai aranyérmes meg satöbbi, akkor azoknak mondok egy nevet: Farkas Péter

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.18. 14:01:26

"21 különböző forrásból dolgozott, az akkori szabályozás pedig nem írta elő, hogy oldalanként jelölni kell a forrásokat, elég volt azt a doktori disszertáció végén egyszer megtenni – ezt mondta Schmitt Pál azzal kapcsolatban, hogy a hvg.hu egy hete plagizálással gyanúsította meg. "

Im-ígyen szóla Schmitt Pál érvelése. (a zsindex fogalmazásában:"A dolgozatot lábjegyzetelni nem kellett, ezt a szabályt az egyetem akkori vezetése hozta.")

Ezt a kulcstényező itten, kéremszépen. Ezt kell megvizsgálni, hogy tényleg így volt-e. Szerintem egyébként ki van zárva.

Véleményem szerint Schmitt Pál 100% bukott ember. Már csak idő kérdése az egész, én max. félévet adok neki, persze lehet hogy hamarabb lejátszódik a dolog.

A fityesznek se feltétlenül rossz, ha lesz egy 2017-ig regnáló köztársasági elnöke, akiről feltételezhető, hogy hasonló ellenállási hajlandósága lesz, mint dr. Schmitt Pálnak. Fidesz kormányzat esetén, persze:).

Ami itt nehézséget okozhat húzás-halasztást eredményezhet, az a Fidesz és OV sportmániája, a sport istenítése, propagálása (a sport maga is hasznos propaganda-eszköz), és az, hogy ennek érvényesítésére még a közvéleménnyel is hajlandóak szembemenni (stadionépítések, fociklub-fejlesztések, összesen több mint 50 milliárdos tételben), legalábbis a múlt tanulságai ezt mondják.
Ha Schmitt Pált kirúgják, valószínűleg ez az arculat is törést fog szenvedni (kivéve persze, ha egy másik soprtoló jön a helyére, de ez valószínűtlen).

Szóval lehet hogy lesz itt egy kis kötélhúzás, de egy idő múlva már a fidesz/OV szemét is csípni fogja, hogy tkp. egy csalót támogatnak.
Egy csaló, mint közt. elnök... milyen fényt vet ez az országra, a nemzetközi megbecsülésünkre?

Minél többet gondolkodik ezen valaki, annál egyértelműbb lesz a helyzet.
Ez egy olyan dolog.

Secnir 2012.01.18. 14:02:16

Szerintem nevezzünk át egy utcát, és ezzel meg van oldva a probléma.

@abaka:
"Ket. "Schmitt Pál sportoló, sportdiplomata."
Nem. Scmitt Pal Magyarorszag koztarsasagi elnoke"

Nem. Schmitt Pál a Magyar Köztársaságra esküdött fel. Az meg ugye a kukában végezte Kotmányilag, most Magyarország van.

más:
VB-re írtam, ide is pont passzol:
"21 különböző forrásom volt, köztük a bolgár szerző könyve [...] ez a sokat emlegetett 180 oldal,"
A dolgozat ugye 235 oldal, ha jól tudom.
összeadok-kivonok, 55 oldalra jut a másik húsz forrás. Legyen egy oldal forrásonként. Kell egy oldal a források megjelölésének, meg egy oldal a tartalomjegyzék.
235-180-20-1-1=
Ebből számomra az derül ki, hogy 33 oldal az elemzés, következtetés, levonás, összegzés.
ÉS MINDEZT ÖNÁLLÓAN Pali bátyám az újkori olimpiákról? HARMINCHÁROM OLDAL!
Képek voltak-e benne? Meg nagy szünetek?

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 14:02:44

Tudjátok,nem ezt a kis hulladékot sajnálom ,fogja ezért még két végén szívni a bránert,hanem a családját.A feleségét,aki most szintén bemocskolódott.Ha símán otthagyná a francba,akkor sem kaphatna elégtételt ezek után.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:04:04

@Doubledecker: Mit ismerte be? Idéznéd? De aztán szó szerint, mert nem szeretném, ha hazugságban maradnál a magad jó kis "interpretációjával".

szakállka 2012.01.18. 14:04:49

@Vén Csataló: a nicked alapján éltél már abban az időben, mikor a doktori született. Nagyon sokat tudunk, vagy sejtünk Schmitt úr múltjáról. Ezek ellenére ez az ember méltóság (legfőbb közjogi). A múltját ismerve én nem tartom méltónak arra a posztra, amelyet betölt. Te lesöpredékezed azokat az embereket, akik azt szeretnék, hogy a Köztársaság Elnökére felnézhessen (hidd el sokan vagyunk így ezzel, csak mi nem nevezünk benneteket söpredéknek). Saját magadról, és elvbarátaidról állítottál ki bizonyítványt. Aki azonosul elvtelen, erkölcstelen emberek viselt dolgaival, az önmaga is oda tartozik. Nézz tükörbe, hallgasd meg mások álláspontját, gondolkodj, szintetizálj. Csak így születhet meg az önálló gondolat. Amit te harsogsz, az nem más, mint az a propanda, amelyet a kormány harsog, ez nem vall önálló gondolkodásra.

EMU 2012.01.18. 14:07:41

@Vén Csataló: Először is kisbogarad a családod, másrészt nem egy kurzusfüggő, szervilis, seggnyaló rezsimszolgának kellene irányadni azzal kapcsolatban, hogy ki mit hogyan ne nyaljon be, mert amit ti benyeltek ettől a kádári bagázstól, azzal a tarsolyban jobb ha kussolsz ez ügyben. Harmadrészt majd ha megcáfolja a te komcsi sportvezető eszményed, hogy a 220 oldalas dolgozatából 180-at másolt, ja bocs, átemelt a bolgár tanulmányából, akkor majd pocskondiázhatsz kedvedre, de ezt a tényt egyelőre még ő is csak elismerni tudta. Úgyhogy elégedj meg azzal, hogy talpnyaló vagy, nem kell még annak is látszanod.

Várúr 2012.01.18. 14:08:59

@TH: Jóember. A megegyező szövegek kivétel nélkül mind dokumentumok. Ezt még a Schmittet támadók se vitatják. Én a tények oldalán állok, nem az értelmezgetésekén.
Ennyi.

Az ős kaján 2012.01.18. 14:10:02

@Counter: Nincs mit alátámasszak.
Én kérdeztem:"Miért ép most került nyilvánosságra ?"

Újabb kérdés: miért most kezdtek kutakodni?

Vén Csataló 2012.01.18. 14:11:01

@szakállka: Sajnos hazudsz. Pl. ettől (is) vagy söpredék. Szó nincs itt arról, hogy én azokat söpredékezem, akik szeghénykék szeretnének felnézni a köztársasági elnökre.
Van it egy névtelen firkász, meg 10 oldal PDF. ez alapján vonyít a vörösa söpredék "feszítsd meg"-et. És ettől söpredék, de ettől nagyon.

Már többször leírtam. hHa a SOTE vizsgálat igazolja a HVG vádat, akkor Schmittnek mennie kell. De csak akkor. Azért mert a HVG firkászai, meg a netes trolljaik vonyítanak - azért nem.

Plusz, amennyiben a SOTE vizsgálat nem igazolja a HVG vádat, akkora HVG-t kell beszántani és a nyomát is sóval behinteni, mert így van pariban a tét. Az nem működik, hogy ez után úgy mehet tovább egy lap, mintha mi sem történt volna.

Mérges 1234 2012.01.18. 14:13:06

@Vén Csataló:

Halgasd meg a rádióinterjút fenn van a neten.

Figyú engem nem érdekel a hülyeség. A csávó nem aztért gáz, mert fideszes.

Azért gáz, mert gáz. Különben jófajta kommunista.

Tényleg gerinctelen a pali. Sajnos.

Nézd végig az életét.......

TH 2012.01.18. 14:13:45

@Várúr: pl. "A fejlődés vizsgálata a NOB ülésszakainak tükrében" az milyen dokumentum? És a tartalma MUSZÁJ, hogy pontosan egyezzen a bolgár bácsi által írtakkal? nem lehet semmi más tartalom benne? Próbáld legalább a tényeket értelmezni akkor...

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:14:12

@Vén Csataló:

Beszántani? Mint a naponta hazugságon kapott Magyar Nemzetet, eltaláltam?

szenon 2012.01.18. 14:15:01

Köztársasági Elnök? Tudtommal már "csak" Magyarország vagyunk! Akkor mit is tölt most be?:))

Vén Csataló 2012.01.18. 14:15:48

@EMU: Nyomorult kis vörös kretén, na az vagy kisfiam. Sajnos az a helyzet, hogy pont annyit se számít a véleményed (meg a hozzád hasonló vörös söpredék véleménye), mint egy átlagos kölyökpatkány léte vagy nem-léte. Szokjad meg szépen. Nota bene: az,. hogy oda van írva a a HVG-be valami, még nem teszi se ténnyé, se megdönthetetléen bizonyítékká. Ezt is szokjad szépen, kiskretén.

Secnir 2012.01.18. 14:15:51

@Dr.Betépett felhasználó:
"Kérdésem:ki kellett festeni?"

valószínűleg azt az opponense csinálta helyette. vagy valamelyik unokája.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:16:46

@milyen szép a Vértes, ó: Milyen naponta kisfiam? Ezt is a Népszavában olvastad ugye? Jujj de hiteles! :DDD

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 14:17:18

Egy: vétóügyi takarékláng? Egyetlen egyszer sem dobott vissza még előzetes normakontrollra sem egyetlen nyögvenyelős törvényt sem. Ennél szomorúbb, hogy az elmúlt időszak törvénykezési dömpingjében ha józanul belegondolunk, és elfogadjuk hogy mondjuk napi 6 órája van (nyilván nincs ennyi, csak a töredéke) törvényeket átolvasni, akkor elmondhatjuk hogy a legnagyobb többségét el sem olvasta. Nyilván van egy hivatal, akik szakmailag segítik ebben, de minek, ha úgyis mindent aláír???
Három: hogyan hasonlíthatsz össze egy puskázást egy doktorival? Az utána lévő mondatokkal azt akarod mondani hogy, akkor a hazai doktorik jelentős része mutyiban készült? Szerintem meg éppen ez lenne a rockandroll! Én az hiszem, hogy a Fidesz mint rendszerváltó párt pont azért küzdött hogy ne ilyen rendszer legyen hazánkban. Ha az egyik legfontosabb emberéről kiderül hogy vastagon hibázott, akkor minimum vizsgálódjanak!
Négy: egyetértek hogy szarul kommunikálnak, de nincs az a kommunikációs stáb, aki védhetetlent védeni tudja. Jelenleg ez történik! Szánalmas ez az egész! Le kell mondania, ez nem is kérdés!

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 14:17:32

@Várúr:

" az állítólag plagizált 180 oldal csupa jegyzőkönyv és egyéb dokumentum"

Na ez teljesen új. Mintha eddig Georgiev könyvének nyers fordításáról lehetett volna hallani. Furcsán torzul a valóság.

" Plágiumgyanús betéteket is bőven láttam, de ki a fenének van kedve ideje hónapokon át nyomozgatni?"

Pfuj.

szakállka 2012.01.18. 14:17:54

@EMU: azt azért tegyük hozzá, hogy a kádári bagázs szemetjéről beszélünk. Az átkosban is voltak becsületes emberek, akik úgy gondolták, hogy az elv helyes. De az elvek csak annyit érnek, amit és ahogyan megvalósítanak belőle. Marx és Engels is kiváló közgazdászok voltak, nem ideológusok. Arról, hogy életművükből ideológiát csináltak, nem az ő bűnük!

Secnir 2012.01.18. 14:19:28

@szenon:
" Akkor mit is tölt most be?:)) "
tudtommal a rádióban a műsoridőt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:19:54

@Vén Csataló:

A Magyar Nemzet rekordtartó az elvesztett sajtóperek terén (azt meg értem, hogy ott és akkor "szocializálódtál", ahol, szóval fölösleges szóvátenni a primitívséget - tipikus rajongója a Vezérnek, e'van).

Vén Csataló 2012.01.18. 14:20:00

@Doubledecker: Meghallgattam, azért kértem a szó szerinti idézetet, mivel az, amit te ideírtál nem hangzik el benne. Te csak vígan "interpretálsz" a magad szája ízének megfelelően.
Tehát akkor idézd, hol, hanyadik másodpercnél mondott olyat Schmitt, hogy "180 oldalt másolt".

Vén Csataló 2012.01.18. 14:21:46

@milyen szép a Vértes, ó: Aha. Persze ezt is a Népszavában olvastad, és ők aztán tudják.
Istenem, micsoda szerencsétlen balfaszok vagytok...

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 14:22:22

@Vén Csataló:

Hányszor történt meg az, hogy a Magyar Nemzetet helyreigazításra kötelezte valamely bíróság, mert valótlant állított?

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:23:25

@Vén Csataló:

Mondd szépen utánam: 'nemnemnem, minden csak mocskos vörös hazugság, a Haza Atyjai sosem hazudnának!!!'

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.18. 14:24:26

@bbjnick: @jose maria padilla: és bárki, aki szerint Schmittet azért kellene megvédeni, mert ballibek (is) támadják:

Mióta igazodási pont, hogy mit mondanak a ballibek? :)

Ha egy ballib rámutat egy lárváktól nyüzsgő, rohadó húsdarabra, hogy fúj, ez undorító, akkor maguk azért is odarohannak és felhabzsolják? :)

ursus artos 2012.01.18. 14:24:41

@szenon: "Köztársasági Elnök? Tudtommal már "csak" Magyarország vagyunk! Akkor mit is tölt most be?:)) "
Mivel Magyarország államformája köztársaság ezért a köztársasági elnöki tisztet tölti be.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:25:22

@Apeiron:
Na hányszor?
Mondjad, mit mond erről a Népszava?
És mit mond arról a Népszava, hogy nekik hányszor kellett (Várj, az utóbbit kitalálom: a Népszavának sohaseegyszersekellett! Ugye?

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:25:43

@Apeiron:

Soha!!

Legfeljebb a mocskos vörös bíróság hazudott!!

A Magyar Nemzet újságírói nem hazudnak!! Írták!!

szakállka 2012.01.18. 14:25:54

@Vén Csataló: te meg egy büdös bunkó vagy! A kommentelők többségének nem kell magyarázni miért.
Neked meg hiába magyaráznám, csökött agyaddal úgy sem fognád föl. Ez volt az utolsó üzenetem, bizonyos szint alatt nem állok le senkivel vitatkozni.
Aki egy hozzászólásra ilyen alpári hangnemben válaszol egy normális hangvételű bejegyzésre az sötét. Értetted egyáltalán azt, amit leírtam, vagy csak kötelességednek érezted a választ. Az önálló gondolkodás nem tűnik nálad alapfunkciónak. Pá bunkókám!

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:27:45

@szakállka:

Ne idegeskedj, ezt tanulta. Az átkosban is élenjárt alighanem a Haza Ellenségeinek mocskolásában.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 14:29:28

@Holger Hartland: A maga káderlapjára most került fel, hogy "politikai nézetei ingadozóak, politikailag megbízhatatlan, vezető beosztásra nem alkalmas".

Saliko 2012.01.18. 14:29:28

A Teszkóban elfogyott a szerecsenmosdató, csak nem a T. Szerző vásárolta fel véletlenül a teljes készletet?

Mondok is valamit (mer' különben még jobban kiröhögnének), meg nem is (mer' egyébként a fejemre lesz koppintva, különben is nehogy má' igaza legyen valakinek, aki "baloldali") mindez = késő Kádár kor, Pozsgay, Berecz, stb.

Secnir 2012.01.18. 14:29:37

@Apeiron:
"Hányszor történt meg az, hogy a Magyar Nemzetet helyreigazításra kötelezte valamely bíróság, mert valótlant állított? "

Minden év végén megjelenik a Magyar Nemzet Magazin, egy ilyen vaskos kötet az elmúlt évről. Én úgy tudtam, hogy az a helyreigazítások és bocsánatkérések gyűjteménye.

amúgy érdemes rákeresni pl. "Bajnai site:mno.hu" vagy "Bajnai site:hirtv.hu" -ra. van jónéhány belőle!
igaz, rafináltak a fiúk (NMHH, tessék figyelni!), mert az eredeti cikkeket fent hagyták a neten, míg a helyreigazítások, bocsánatkérések csak egy hétig voltak láthatóak, utána csak googlecache-ben olvashatóak.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:30:35

@milyen szép a Vértes, ó: Hát kisbogaram, nekem annál valamivel több kell a véleményem kialakításához, mint, hogy mit mond egy HVG-s firkász. Aki még csak nem is HVG-s, hanem valami külsős, mert György Miklós nevű HVG-s firkász nincs. (lehet, hogy György Péter eftárs pincér unokaöccse)

szakállka 2012.01.18. 14:31:16

@milyen szép a Vértes, ó: egy agymosott kőbunkó a suttyó. De van benne valami báj....., talán az alacsony szókincse.

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:32:08

@dr.dr. Secnir doktor:

Tényleg, a címlapon öles betűkkel közölt 'LOPTAK A FILOZÓFUSOK' cikkek kapcsán sikerült már bármit is bizonyítaniuk? Vagy elég bizonyíték, hogy a Párt Lapja megírta? :)

Secnir 2012.01.18. 14:32:10

@milyen szép a Vértes, ó:
"Az átkosban is élenjárt alighanem a Haza Ellenségeinek mocskolásában. "

igaz hazafi...
..bocs, kezdem elölről.
az Igaz Hazafi mindig élenjár a Haza Ellenségeinek mocskolódásában, bárki is legyen éppen az!

Vén Csataló 2012.01.18. 14:32:46

@szakállka: A kommentelők többsége? :DDD Az ideszabadult vörös trollokra gondolsz? Hát kicsit ideges lennék, ha kedvelnétek... ;)

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:33:32

@Vén Csataló:

Nagyon ügyesnek tetszik lenni, talán még tetszik tudni egyedül enni is, de tessék azért elmondani: ki beszélt most erről?

dr Smittpálelnökúr 2012.01.18. 14:35:11

1. Ha ez az ember elsősorban sportoló, akkor mi a fenét keres a köztársasági elnöki székben?
2. Ha ez az ember elsősorban sportoló, honnan veszi a bátorságot, hogy törvényeket írjon alá, miután azokat alkotmányosnak találta? Honnan gondolta, hogy azok alkotmányosak?

3. A tettek relativizálása nagyon nagy gáz. Az utalás arra, hogy "de mások is csaltak", a totálisan szánalmas kategóriába esik. Ugyanis most nem egy no name politikus buktájáról van szó, hanem egy nagy vonalakban általánosan elfogadott poszt betöltőjéről, a köztársasági elnökről.
Persze ez az alak is csak ugyanolyan gerinctelen senki, mint egy átlag politikus, de eddig senki nem ültetett a nyakunkra hasonló nímandot.
Mi az üzenete a plágiumnak ill. az azt követő szerecsenmosdatásnak:

A következő:
1. politikus, neki mindent szabad
2. a dr-i cím semmit nem ér, elég ahhoz egy könyvből kimásolni oldalakat
3. a köztársasági elnök csaló, akkor én miért ne csaljak?

Egyébként pedig ennyi erővel legyen Farkas Péter a köztársasági elnök!

EMU 2012.01.18. 14:35:30

@Vén Csataló: háháháhá Ennyit tudsz? Ennyire telik? Nagyobb bajban vagytok, mint szeretném. És nyugodtan vörösözhetsz, sőt bármikor zsidó meg cigány is vagyok, ha az megkülönböztet tőletek. De nincs rá szükség, a gyerekszoba önmagában elég volt, hogy különb legyek nálad. Pedig azt vályogból is lehet építeni, kérdezd csak meg a felcsúti szellemi napsugarad.

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:35:48

@szakállka:

Persze, most már, hogy nem tud ártani, mint az átkosban, csak a neten mocskolni mindenkit, aki kritizálni merészeli az ő Vezérét, vagy annak végtagjait, már bájos. :)

szakállka 2012.01.18. 14:35:52

@dr.dr. Secnir doktor: az a gond, hogy nem látják be, az országnak árt amit tesznek és mondanak. Lehet, hogy az ellenséget a saját soraikban kellene keresniük.

bgp 2012.01.18. 14:36:40

@bbjnick: útközben támogassatok meg minden fideszes kutyája után maradt kupac szart is.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 14:36:55

Hagyjátok már a népszavát, ki olvas itt népszavát? Nem kell ahhoz népszava olvasónak lenni - én például még egyszer sem tartottam a kezemben sem - hogy valaki értelmesen feltegye a kérdést: NINCSENEK KÖVETKEZMÉNYEK? Csak azért mert kétharmad van, és a köztársasági elnök mint intézmény gyakorlatilag még a saját szavazóik szerint is kínossá vált? És akkor itt egy ilyen egyértelmű vád, és ti elfogultságotokban a védhetetlen véditek?? Mindenre azzal reagáltok hogy mindenkire akinek más a véleménye, rákenitek a ballibbervörösmszps mázat? Egy alig párszázalékos pártról beszélünk! Az itt kommentelő felháborodott emberek jelentős része valószínűleg nem elfogult Gyurcsányista. Ez csak a fejekben létezik. Sokan alig várták hogy megváltozzon valami a közéletben, de sokkal rosszabb lett. Még szép hogy ezt kikéri magának minden értlemesen gondolkozó, és követeli a normális közállapotokat, szakmai alapokon nyugvó gazdaságpolitikát, kiszámítható törvénykezést, vitát, párbeszédet! Ti pedig itt kommentelők - tisztelet a kivételnek - még mindig a a klasszikus ballibsi vs jobboldal témát nyomjátok? Ebből volt elég! Kérlek benneteket, nyissatok már kicsit. A népszava mno kombón túl is létezik élet! Értelmes párbeszéd! Miért kell ilyen alacsony szinten, gyűlölködve vitatkozni? Rettenetes!

Sárfehér 2012.01.18. 14:37:34

Ugye, a csalás az, amikor valakit átvernek. Ez a történet pedig nyilvánvalóan nem erről szól. Amit most leírok, az csak egy tipikus eset, a konkrét részleteket nem ismerem.

Schmitt Pál éppen akkor lett a magyar sportdiplomácia előretolt ékje. Nagyon nem volt olyan sportdiplomatánk, aki komoly sportmúlttal rendelkezett, nyelveket tudott, és jó kapcsolatokat ápolt a külföldi sportvezetőkkel. Ugye, ekkor nevezik ki spanyol nagykövetté, hogy közel lehessen a Samaranch-hoz. Egyszer behívták a megfelelő helyre, és azt mondták neki, hogy "Palikám, neked doktorálnod kell!" "Jó, jó, dehát most nincs erre se energiám, se időm."" Ne aggódj, a TF most lett egyetem, adhat doktori címet, a Pistával már megbeszéltük, menj be a tanszékre, segíteni fognak."

Hogy mennyit dolgozott a doktorián, nem tudni, nyilván sokat "segítettek" benne. Biztosan nem tudta, hogy mik a pontos formai kritériumai a doktorinak, de a tanszéken megnyugtatták, hogy jó lesz az úgy. Amit nem tudunk, hogy a kifogásolt rész a dolgozat "töltelék", vagy az érdemi része. Ha van önálló érdemi rész, ha csak húsz oldal is, akkor azért az teljesen más a leányzó fekvése. (Egy kisdoktorinak bőven elég 60 oldal, a 100 oldalt már kifogásolni szokták a túl nagy terjedelem miatt. A doktori nem kilóra megy.)

Hemzsegnek Magyarországon a hasonlóan kapott diplomák, címek, stb. Az adott tudományos közéletben ez persze mindenkinek világos még a dolgozat kinyitása előtt, hogy melyik az ilyen "tiszteletbeli" eljárás. Nem örülnek neki, megcsóválják a fejüket, de ha nem öncélú a cím odaítélése, akkor azért elfogadják.

Ennél sokkal több a kimondottan vásárolt doktori cím. Tipikusan a szocializmus idején vállalatvezetők ambícionálták a cím megszerzését. Adtak egy KK megbízást a MÜFÁ-ból egy (jellemzően) kisebb egyetem valamelyik tanszékének, akik boldogan írtak neki ezért egy doktorit. Aztán a védésen szegény jelölt épp aznap úgy berekedt, hogy megszólalni sem tudott. Úgyhogy a témavezetője volt kéyntelen előadni helyette, sőt, a kérdésekre is ő válaszolt... Ó, micsoda pech...

Szóval, Schmidt doktori eljárása bizony, kifogásolható, nem egy öröm, de hogy csalt, meg plagizált, az nem egy ilyen egyszerű kérdés.

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2012.01.18. 14:38:01

Bár szívesen olvasom a Mandinert, az ilyen írásoktól hányingerem van. Az okokat már többen elmondták előttem.

Szerintem a legfőbb baj ezzel az egész plágiumüggyel, hogy amikor a hír megjelent, bárki azonnal el tudta hinni erről az emberről - aki per pillanat a Magyar Köztárság, bocs, Magyarország Köztársasági Elnöke -, hogy plagizált. Ahogyan Medgyessy Péterről is anno, hogy D-209 néven ügynökösködött. Mert ugye lennének olyanok, akikről akkor sem hinnénk el a vádat, ha saját szemünkkel látjuk a bizonyítékokat.

A hasonlítás nem a véletlen műve ... Csak, hogy a lap jobboldali olvasói is örülhessenek egy kicsit:))

milyen szép a Vértes, ó 2012.01.18. 14:38:31

@szakállka:

Most komolyan azt hiszed, hogy érdekli őket az ország?

Vén Csataló 2012.01.18. 14:38:53

@EMU: Ne zsidózz! Az ilyen fixációiddal fáradj át valamelyik náci és/vagy vörös náci oldalra.

Mad Mind 2012.01.18. 14:39:50

@Vén Csataló:
Szóval az a doktori, amit a beosztottjai bíráltak, és amibe 180 oldalt átemelt az biztos tökéletes. Persze narancs szemüvegben a dolog teljesen szabályos. A rohadt komcsik(Pali bá) meg úgyis mindenen nyavalyognak. Remélem a vén csatalovak nem mind így szerezték a diplomájukat/kisdoktorijukat.

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 14:41:08

@Vén Csataló:

Ehhhh... Kibújt a szög a zsákból.

Nem vagy te egy kicsit hiteltelen?

Az MN-t tekintve:

www.google.hu/search?sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=%22magyar+nemzet%22+sajt%C3%B3per

szakállka 2012.01.18. 14:41:44

@dVn: a III/II. az a hírszerzés ill. a kémelhárítás volt.
A III/III. volt a besúgók ügyosztálya. Ha választanom kellene, biztosan nem a barátait, kollégáit feljelentő embert tartanám gerincesebbnek.

Sárfehér 2012.01.18. 14:42:45

Az pedig nyilvánvaló kamu, hogy itt egy szabadúszó törzskommentelő derítette ki ez ügyet. Valaki az egyetemről megsúgta neki a nyilvánvalót, ő meg úgy tálalta, ahogy.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:42:51

Nem voltak a beosztottjai.
Csak nem a Népszava írta ezt is?
Komolyan mondom, röhej, hogy bármit lefirkantanak a skriblereitek, az nektek azonnal hatállyal szentírás!
Édes Istenem, hogy sikerült ennyi zombit teremtened!? :DDD

szakállka 2012.01.18. 14:43:28

@milyen szép a Vértes, ó: a haverod tényleg csökött. Nem valószínű, hogy érti, amit leírtál. Még a végén igazam lesz az értelmi színvonalát illetően. Pályát fogok módosítani!

Kelta6725 2012.01.18. 14:44:06

@Vén Csataló:

Olvasgasd már ezt a listát kicsit, és mesélj a komcsikról, meg a vörösökröl...ugye ők is benne vannak??
Nem kicsit vagy röhejes és szánalmas, és a negro világit rendesen a szádban:

Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
> Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
> Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
> Csurka István : III/III együttműködő,
> Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
> Chikán Attila : MSZMP tag,
> Pintér Sándor : MSZMP titkár,
> Boross Péter : MSZMP tag,
> Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
> Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
> Pozsgay Imre MSZMP KB tag,
> Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
> Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
> Schmitt Pál : MOB tag, MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke,
> Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
> Torgyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az Orbán kormány minisztere,
> Balogh Gyula : MSZMP tag,
> Szita Károly : III/III együttműködő,
> Mikola István - Hazafias Népfront,
> Fónagy János : MSZMP tag,
> Vonza András : MSZMP tag,
> Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
> Varga Mihály : KISZ titkár,
> Deutsch Tamás : KISZ titkár,
> Orbán Viktor : KISZ titkár,
Orbán Győző (a papa) párttitkár
> Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatárs
Üzenet módosítása

IHCS 2012.01.18. 14:44:30

@Johnfive:

Nem hallottam az interjút és csak a linkedet olvastam most el, de ebben nem ismerte el, hogy 180 oldal nem az övé csak azt, hogy 180 oldal tudományos értelemben nem "eredeti gondolat". A két állítás nem azonos, sőt. A tudományos munkák általában, a doktoriktól meg elvárt módon is kötelezően és hosszan be kell mutatni, hogy egy adott területen eddig mit lehetett tudni és csak utána "szabad" elmondani, hogy te ehhez mit teszel hozzá. Ezért nem azonos állítás, hogy valami "tudományosan nem eredeti gondolat", tehát "nem az övé" ahogy írod és jelent más, hogy "ellopta". Az előbbi annyit jelent, hogy a gondolat nem új, az utóbbi azt jelentené, hogy a mások gondolatainak leírása nem saját termék.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:45:15

@Apeiron: És? Ez most valamiféle bizonyíték akart volna lenni valamire? Amúgy magadnál vagy?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.18. 14:45:20

@Counter: "A maga káderlapjára most került fel, hogy "politikai nézetei ingadozóak, politikailag megbízhatatlan, vezető beosztásra nem alkalmas". "

Mindig is ez volt rajta.

A maga káderlapján viszont az áll, hogy csúsztat, szándékosan félreértelmez, és elfogadhatónak talál olyan patkányságot, mint nickek "leleplezése", így beszélgetésre nem alkalmas.

Kelta6725 2012.01.18. 14:46:42

Ja és hozzátenném, SP naaagy sport múltjához, hogy a két olimpiai aranyat úgy kapta hogy egyetlen másodpercet sem vívott érte... tartalékként kapta, akár te is üldögélhettél volna a padon :)
Bár ez vele a legkisebb gond.

szakállka 2012.01.18. 14:48:10

@Kelta67: szép lista, akkor hogy is van ez a jobboldal, meg nemzeti, meg nemzetrontó, meg vörös, meg "ballibsi"?

teknős 2012.01.18. 14:48:31

@Tündér_Lala: Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon igazad van, egyetértek, helyettem is szóltál.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 14:48:38

@Sárfehér: De ember! Itt most hazánk jelenlegi köztársasági elnökéről beszélgetünk! Nem egy szerencsére letűnt kor bizalmasairól? Ja hogy ő is az volt? már ez is furmányos, de azért relataivizálni nagyon nagyon veszélyes egy ilyen témában. Hogy van az hogy Németországban nem is volt kérdés hogy lemondanak egy ilyen esetben? Nálunk miért fér bele ez a tempó? Nem kellene példát mutatni? Csak azért maradhat valaki a legfontosabb elöljárói pozícióban, mert Orbán nem akar több frontot nyitni? Értem amit írsz, és sok mindenben igazad is van! De itt és most az elnök a kérdés. Nála sz belefér? Nincsenek következmények?

Mad Mind 2012.01.18. 14:50:04

@Sárfehér:
Erre a szép válasz, hogy leszarom. Pont ezt mondta nekem programozás szigorlaton a tanár, mikor műtét után bementem és mondtam, hogy momentán 20 centis sebem van és nem nagyon tudok koncentrálni.
Ha valaki "tiszteletbeli " doktorival vág fel az kapja meg a jussát. Érdekes módon a németeknél lemondott a Védelmi Miniszter, aki hasonló botrányba keveredett tavaly.

Kelta6725 2012.01.18. 14:51:06

@szakállka:
Elmondanám, egykutya itt mind....totális kisöprés kéne...és valami nagyon új..de nem a fidesz, mszp, pláne nem jobbik, lmp, stb..egyik sem...
nem tudom, de az biztos, nekem egyik se kell.

Dr. Trebitsch 2012.01.18. 14:53:00

Hihetetlen, hogy még mindig vannak, akik képesek tovább cukrozni a szart.

Ha nem SP-ról, pontosabban az Orbán által személyesen javasolt elnökről lenne szó, mindenki számára egyértelmű lenne az ügy (más kérdés, hogy senkit sem érdekelne). Aki alapszinten tud franciául, és egy pillantást vetett a HVG-n egymás mellé szerkesztett oldalakra, az nem tehet úgy, mintha ez a dolog menthető lenne. Kedves kormánypárti polgártársak, szakadjatok már el a kognitív disszonanciától!

A Schmitt-féle plágium a forrásmegjelölés nélküli parafrázis tipikus esete, ami valamivel árnyaltabb, mint a klasszikus copypaste, de ugyanúgy csalás. Az, hogy Georgijevet felvette a bibliográfiába, nem menti, csak az ostobaságát bizonyítja, mert ezzel készítette elő az utat a lebukáshoz. Ez nem jogosítja fel arra, hogy átemeljen akár egy oldalt is konkrét forrásmegjelölés nélkül, nemhogy 180-at. A tudományosság alapkövetelménye, hogy egy dolgozatban minden mondatról megállapítható legyen, hogy a szerző eredeti gondolata-e, ha nem, akkor pontosan kinek melyik művéből származik, szó szerinti idézet-e (ebben az esetben az ún. idézőjel használata kötelező), vagy a szerző által készített összefoglalás, hivatkozás. A kisdoktorik alacsonyabb követelményrendszerére hivatkozni szánalmas mosakodás, mert ezek a követelmények általános etikai elveken (a szellemi tulajdon védelmén) alapulnak, és egy közönséges szemináriumi dolgozat esetében is fennállnak, egy sima diplomamunkánál pláne, és még mindig nem disszertációról beszélünk. Ezek evidenciák, amiket mindenki tud, aki valaha járt egyetemre, és tök gáz, hogy bizonygatni kell, én is csak azok kedvéért teszem, akik nem jártak, mert csak nekik van mentségük, ha nem tudják.

Volt alkalmam diplomadolgozatokat elbírálni, találkoztam is a Schmitt-féléhez kísértetiesen hasonlító plágiummal. Úgy dobtam vissza, hogy a TO külön felkért, hogy fogalmazzam át az értékelést kicsit tapintatosabbra, annyira átsütött rajta a felháborodásom. És biztos vagyok benne, hogy minden értékelő, tanársegédtől professzorig vérmérséklettől függően, de ugyanígy tenne, ha rájön a csalásra.

Annyira egyértelmű az ügy, hogy a stigmát az sem mossa le az elnökről, ha egy megfélemlített vagy megvásárolt egyetemi bizottság felmenti. Ha kitette az idézőjelet és megjelölte a forrást (ettől eddig Georgijev), akkor nem plágium, csak rossz dolgozat, amit szakmai okokból kellett volna visszadobni, mert nem lehet egy disszertációban 80% idegen szöveg. Ha nincs idézőjel, nincs (a szövegben, nem az irodalomjegyzékben!) hivatkozás Georgijevre, akkor plágium.

Szerintem, és mindenki más szerint, aki konyít ehhez. Ajánlott olvasmány: Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Külön fejezet van benne a plágiumról.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 14:53:21

@Holger Hartland: Akkor kapjon elő egy slagot és locsolja le a káderlapomat, most úgyis hideg az idő.

A "leleplezést" elfogadhatónak találom, a leleplezést meg nem. Árulkodó, hogy maga is idézőjelezett. Lehet, hogy maga az én beépített ügynököm, csak nem tudok önről.

Sárfehér 2012.01.18. 14:53:46

@Legelő Őse: Ha most ledöntik a dominókat, és minden prominens diplomáját, doktoriát megvizsgálják, akkor én fogok a jegjobban örülni, hidd el. De most ez így az "itt a hatos karton, hol a hatos karton" játék egy változata.

Megismétlem: ha van önálló húsz oladal, ami a dolgozat lényegi részét képezi, akkor nem áll meg a plágiumvád. Bár nincs kétségem, hogy sokan besegítettek ebbe a dolgozatba.

Vén Csataló 2012.01.18. 14:54:33

Jajj tesókám, hát te még a bögregyűjtő komcsi-libsi bandából maradtál itt - aki nagy előszeretettel lökdösték ezt a marhaságot egymásnak -bizonyítandó, hoghy nem csak ők büdösek, hanem más is (legalább is állítólag)?
Hát ez is nagyon komoly bizonyíték, csak még nem sikerült kideríteni, hogy pontosan mire is.

Különösen az a része jó, hogy Kövér a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány alá tartozó intézetben dolgozott, mert ebből is látszik, hogy tényleg a legostobább, legtudatlanabb, magadfajta pronyóknak dobták össze az anyagot, ugyanis a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az első Kádár-kormáűny neve volt, a, ami 56 novemberében alakult és 58 elején megszűnt.
Amikor Kövér kb. -2 éves volt.

Na ennyit a sok eszetekről eftárs.

szakállka 2012.01.18. 14:54:33

@Kelta67: én a rendszerváltáskor baráti körben azt találtam mondani, hogy Mo.-on csak akkor lesz valódi rendszerváltás, ha 5 éves kor felett mindenkit agyonlőnek. Akkor azt mondták hülye vagyok! Az idő bizonyította, hogy volt igazság a jövendelésben. Kár, hogy kvází igazam lett!

Pelso.. 2012.01.18. 14:55:06

Kis hazai epizód, a hogyan haladunk az abszolút morális mélység (értsd: a pöcegödör legalja) felé sikeresen, tradicionálisan.

abaka 2012.01.18. 14:56:15

@dr.dr. Secnir doktor: Ne haragudj, de nem nagyon ertem, ezzel mit is szeretnel mondani.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.01.18. 14:57:59

"Annyira egyértelmű az ügy, hogy a stigmát az sem mossa le az elnökről, ha egy megfélemlített vagy megvásárolt egyetemi bizottság felmenti."
Valaki annó azért elfogadt, nem? Annak nem a kurvaanyját??? :P

Mad Mind 2012.01.18. 14:58:28

@Vén Csataló:
Ezt én is kérdeztem már, de csak libsikocsizsidózást kaptam érte. Nem az a lényeg, hogy csalt-e, mert az 100%, még akkor is az, ha nem csalt, ilyen esetben tök mindegy már. Az a lényeg van-e elég vér a pucájában, hogy vállalja a lemondást. Jelen esetben a nyugati országokban az ember lemond, majd tisztázza magát és új erővel indul a politikában. Vagy nem tisztázza és eltűnik a süllyesztőben. Egy vezető politikusnak mindig feddhetetlennek kell látszani! Sosem azok, de a látszat a lényeg. Ez az amit maffiózó belügyminiszterekkel, rokonokkal, haverokkal nem lehet elérni. Schitt Pálnak meg duplán nehéz a helyzete, mert minden kormányzatnak csak benyalt az utóbbi 40 évben.

szakállka 2012.01.18. 14:58:55

@igazitrebitsch: szép összefoglaló, egyetértek. De nem hiszem, hogy a jobboldalon ezt megértik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:02:17

@bgp:

Ti jobban gyűlöltök minket, mint mi titeket? ;-)

ü
bbjnick

IntelCorei5 2012.01.18. 15:02:37

@IHCS:

Nyugodtan jelentkezz be KE portáján, tökéletes elterelő okfejtést hoztál össze. Így kell fidesz módra hamisítani.
Mond Nem Giró-Szásznak hívnak véletlenül?

180 oldal másolat és ez be vagyon ismerve, akárhogyan csűröd csavarod. Vagy nem tudok kicsi magyar se!

@Vén Csataló:

2001-ben loptad el a nickem. Nőjjön be az orrod lyuka.

Vén Csataló 2012.01.18. 15:02:46

@Mad Mind: Már ott döccen a szöveged, hogy 100%, hogy csalt. Miért is? mert a HVG azt mondta? Röhej! :DDD

Mad Mind 2012.01.18. 15:02:48

@szakállka:
nem igazán, csak egy fasz vagy, bár legalább téged is lelőttek volna.
Én a rendszerválltáskor 14 éves voltam, szóval ezek szerint büdös komcsi. Te mennyi voltál?

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 15:02:59

@Vén Csataló:

A MN dehonesztálásban a Pravda ipari tanulója. Ahhoz, hogy pártlap, kétség nem férhet.

Ez természetesen nem ment fel egy másik lapot sem, ha az elvtelenül dehonesztál és pártérdekeknek rendeli alá magát.

Nem tetszik?

Kelta6725 2012.01.18. 15:03:14

@Vén Csataló:
Szuper...egy félművelt sötétség..látom figyelsz valamelyest...kíváncsi voltam kiszúrod-e?

biztos voltam benne, ez lesz a naaagy érved...nem csalódtam ismét magasröptű érveléseitekben...
találni valami kis fogódzót, és üvölteni, üvölteni...kb ezt tudjátok....hát sok sikert..primitivke.

szakállka 2012.01.18. 15:04:18

@Mad Mind: paraszt vagy, nem érted az iróniát.

Mad Mind 2012.01.18. 15:04:23

@IntelCorei5:
Ezt a blogot főleg fidesz közeli emberek írják, ne lepődj meg :D

kurgan 2012.01.18. 15:05:43

aki kurvának áll ne csodálkozzon ha b*sszák. ó igen, szegény kis schmitt. maradt volna meg a kaptafánál, a mob-elnökségnél, addig a pontig az egész ország tisztelte. de még az efféle bábuszerű elnöki posztra is alkalmatlan. annyi esze lehetett volna, hogy tudja, ha politikába lép, nem lesz könyörület, ízekre szedi az ellentábor. és ami azt illeti, ezt a fajta totális lejáratósdit a fidesz honosította meg a magyar politikában.

Mad Mind 2012.01.18. 15:06:22

@Vén Csataló:
Miért is? olvasd végig öreg. És Nézz utána a német Karl-Theodor zu Guttenberg tavalyi történetének. Nagyon hasonló, attól eltekintve, hogy ő lemondott és nem volt komcsi.

Mad Mind 2012.01.18. 15:06:55

@szakállka:
Ez nem volt irónia, hanem ahogy a haverjaid mondták, hülyeség.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:07:47

@Holger Hartland:

"Ha egy ballib rámutat egy lárváktól nyüzsgő, rohadó húsdarabra, hogy fúj, ez undorító, akkor maguk azért is odarohannak és felhabzsolják? :)" --- kérdezi.

Ha a legyek meglepnek és beköpnek egy húst, abból, a beköpött állapotából, ugyan, képet alkothat-e arról, hogy milyen lehetett (az a hús) eredetileg? A ballib nem mutogat, hanem meglep és beköp. Ez a módszere, ennek tudatában illik értékelni az állításait.

ü
bbjnick

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 15:09:14

@Sárfehér: Szerintem ez nem másokról szól, hanem róla, ez most egy konkrét úgy, nem pedig egy állapot!
Ha valaki tehát 180 oldalt szinte tükörfordításban közöl, és van 20 oldalnyi saját gondolata akkor az nem plágium? De.

Vén Csataló 2012.01.18. 15:10:03

@igazitrebitsch: Úgy látom öcsi, te már sejted, hogy a SOTE el fog hajtani benneteket a remek HVG-s "bizonyítékaitokkal" együtt a halál f.szára.
Legalább is már most előre ágyazol az esetleges pofára eséseteknek.
Én ugyan még nem tudom, mit fog mondani a SOTE, de azért jó elnézni, hogy szemlátomást koránt sem olyan minden kétséget kizáróak a "bizonyítékaitok"! :)))

IHCS 2012.01.18. 15:10:55

@Counter:

"Mintha éppenséggel másolta és fordította volna, no. "

Igen. Mintha.

Nekem két okból fontos, hogy egy "mintha" ne legyen elég vád ilyen esetben.

Egyrészt túl súlyos a vád ahhoz, hogy ennyi elég legyen. Ha beigazolódik vagy nem igazolódik be, de rajta ragad, annak egy ember életére túl súlyos következményei lesznek ahhoz, hogy egy "mintha" elég legyen. Bármit is gondolok SP-ről, mint politikusról, nincs bennem annyi gyűlölet iránta, hogy azt kívánjam neki, hogy ha ártatlan, akkor együtt kelljen élnie egy ilyen stigmával.

Másrészt én szellemi termékek gyártásából élek és ezért fontos nekem, hogy hogyan rendezi a tudományos világ és a közvélemény egy "mintha"-plágium kérdését.

Ha úgy, hogy a bűn vád általi bizonyítása helyett a megvádolt bizonyítsa be, hogy nem lopott, akkor nagyon kockázatos lenne, ha ez precedenssé válna, márpedig a vita nyilvánossági szintje könnyen precedenst gyárthat. Ha precedenst teremt és bármiért egyszer engem vagy bárkit, aki írásból él ki akarna valaki csinálni, akkor létrejött egy olcsó és könnyen halálos módszer bárkinek a kicsinálására. Kell egy "mintha" valami szövegrészletből és utána bizonyítsa a szerző, hogy sem a nevezett szövegrészlet sem az egész dokumentum sem egész munkássága nem lopás.

Ha az ügy kapcsán a szellemi termék gyártó világban megfordul a bizonyítási kényszer, akkor minden tudománnyal foglalkozó ember feje fölé kard kerül. Minden mondatot át kell majd nézetni a google-lel vagy az újabb plágiumkereső szoftverekkel, hogy nem hasonlít-e egy másik mondatra. Illetve, ha egy hasonlít akkor, hogy ugye nincs több "közös" mondatunk. Minél hosszabb szövegről van szó annál drágább lesz a szerzőknek a biztonság és annál olcsóbb a vád.

Nem lenne jó szerintem az országnak és a tudománynak sem, ha a tudománnyal foglalkozók arra kényszerülnének, hogy 5 oldalnál hosszabb papírt ne merjenek előállítani.

Látva, hogy milyen öldöklő küzdelem zajlik a megrendelésekért a kiszáradó "piacon" az utóbbi időben, és már elég csak egy gyanú, hogy szerzők és cégek feketelistán találják magukat , komoly veszélyt jelentene, ha ez a fegyver felszabadulna. Nyilván, mint a fegyverviselési szabadság mellett e mellett is vannak érvek, de azért általában nem szeretjük, ha bármely az utcán szembejövő emberről feltételezhetnénk, hogy a zsebében lehet egy pisztoly.

Nekem ezért is fontos, hogy továbbra is a bűnt kelljen bizonyítani ez ügyben is és ne az ártatlanságot, mert ez nem csak politikai, de tudományos ügy is.

Mad Mind 2012.01.18. 15:11:10

@bbjnick:
Mi a franc az a ballib? Mindig erre hivatkoztok, pedig olyan nem létezik. A szocik összeálltak a liberálisokkal évekig, de ettől még a szavazóik nem egyesültek. A legtöbb szoci szavazó utálja a liberálisokat és fordítva.
Ja és a jobboldalon sem osztják a führer imádatot.

szakállka 2012.01.18. 15:12:05

@Mad Mind: történt rendszerváltás. Nem! Akkor mi a problémád?

Vén Csataló 2012.01.18. 15:12:48

@Mad Mind: Na ja, de ott az egyetemi vizsgálat alátámasztotta a sajtóhírt. Én is azt mondom, ha a SOTE elkeféli a dolgot, Schmittnek mennie kell. De hogy csupán a HVG-re meg a csatolt trollok öklendezéseire nem kell mennie, az is biztos.

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 15:15:20

@Vén Csataló:

Tudod mi az hogy faktoriális? Ha beütöd a számológépbe, hogy 1/(24!), akkor a kapott eredmény megmondja, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy SP ugyanolyan sorrendben sorolja fel a 24 elemzett sportágat, mint Georgiev.

Jó matekozást, a sok nulla pedig ne térítsen el a megértés elől! Ajánlom a normálalakot!

Vén Csataló 2012.01.18. 15:16:16

@Kelta67: Hát pronyókám, te hoztál elő ekkora határ baromságot - érvként. Pedig nem otthon vagy az ólban, de még csak nem is aktivista gyűlésen. Úgyhogy magadra vess.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 15:17:00

@Vén Csataló: Nem azért mert a HVg azt mondta. Inkább azért mert amit belinkelt - két szöveg - az szinte tükörfordításban van. Ez nem oldalak kérdése. Nem ideológia kérdése, hanem tényszerűség, független ezektől. Itt egy példa:

hvg.hu/document/SchmittPal.pdf

kela-bá 2012.01.18. 15:17:22

Ma este 20.00-kor Magyarország -Spanyolország kézilabda meccs az M1-en !

Jó szurkolást,jó egészséget : tenyek-tevhitek.hu

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 15:18:58

@IHCS: A mintha elleni kifogás nem életszerű. Itt több oldalon keresztül megszakítás nélkül folyik a "mintha". Ennek nincs mérhető valószínűsége, ha egyszer nem csak a közölt tények egyeznek meg, hanem az egyes szavak és a szavak sorrendje is, egytől egyig.

Egyszer volt Septuaginta.

Az, hogy az elnöktől érdemi cáfolatot, ellenbizonyítást várnak, az nem a bizonyítási kényszer megfordulása. A vádló fél felvonultatott egy kupac bizonyítékot, tehát az őt terhelő bizonyítási tehernek eleget vél tenni. A teher a vádlón volt. Akkor volna megfordítva, ha a bizonyítékok *nélküli* vádra ellenbizonyítani kellene, de itt nem ez történik.

Szerencsére azok az idők már elmúltak, amikor csakis a beismerő vallomás számított perdöntő bizonyítéknak.

Mad Mind 2012.01.18. 15:19:26

@Vén Csataló:
Öreg menthetetlen vagy. Nézzük a te szintedre egyszerűsítve a dolgot. SOTE államilag finanszírozott sok állami vezetővel barátságot ápoló dékánja kiadja a beosztottjainak, hogy vizsgálják meg Schitt Paál kisdoktoriját. Ha meg akarják tartani a munkájukat elég egyértelmű mi a végeredmény. Csak sajna ettől még nem kerül vissza a szar a lóba. Itt nem csak Schittről van szó, hanem a címek elismeréséről/elismertségéről külföldön. Egy kis sarkított példával élve. A gábor dénes informatikai diplomádat a wc-papírral tartják egyenértékűnek, míg a BME-s diplomát a legjobbnak.
Ugyanez megtörténhet a doktori címekkel is, ha szerecsenmosdatás lesz. A külföldi tudósok majd jól kiröhögnek, hogy bárki leplagizálhat itt 180 oldalt és ettől már dr..

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 15:19:49

S. P. valamikor sportoló volt. A pályafutásának ez a része lezárult, s engem nem is érdekel. Az összes sportoló együttvéve nem hoz annyi hasznot az országnak, mint egy kisüzem, úgyhogy az egykori érdemek ma nem jelentenek mentséget semmire. S. P. most éppen köztársasági elnök, s ebben a minőségében kell elszámolnia a lopott/plagizált dolgozatával. Nem menti őt, hogy esetleg mások is plagizáltak, annál is inkább, mert azokból nem lett köztársasági elnök, akinek illene feddhetetlennek lennie. S. P. egy fideszes díszpinty, akinek egy önálló gondolata sincsen. Egy jó lépése van, lelépni a politika színpadáról. Fölösleges őt mosdatni, a néger fekete marad fürdetés után is. Olyan S. P.-féle bohócot, aki a sorozatban hozott fülkeforradalmi törvényeket gondolkodás és vizsgálat nélkül aláírja, bőven találnak másikat, de az országnak nem ilyen, hanem gondolkodó köztársasági elnökre van/lenne szüksége. Az sem ártana, ha az elnök személyét népszavazáson választanánk ki, mert pártkatona már eddig is volt, s elég is volt belőlük.

dr. Dr. Dr.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.18. 15:21:14

@jose maria padilla: jaj istenem, ne legyen már hülye. ha a mioldali bűnöket tévedésnek maszkírozzuk, hogyan lehet esélyünk az ellenség bűneinek kimondására és főleg elfogadtatására.

Honnan plagizálok? :)

Sárfehér 2012.01.18. 15:21:26

@Legelő Őse: Nem feltétlenül. Minden dolgozat áll egy irodalmi összefoglalóból, ezt egyértelműen mindenki más dolgozatok alapján állítja össze. Mindenki. Ebben a fejezetben senki nem vár el önálló gondolatokat, mert nem ez a fejezet feladata. Az más kérdés, hogy hogyan kell megjelölni a forrást, de ha valakinek azt mondják az egyetemen, hogy így megfelel a forrásmegjelölés, akkor mit csináljon? (Finoman megint fölhívom rá a figyelmet, hogy akkor lett a TF-ből egyetem, a doktori eljárásoknak nem volt hagyománya náluk, nyilván a tanszéki dolgozók sem nagyon tudták, hogy milyennek kéne lennie egy doktori disszertációnak.)

Ha van csak 20 oldal önálló rész, akkor nincs miről beszélni: persze, nem tudom hogy van-e, mert nem olvastam a dolgozatot, de ha jól értem, te sem. A 180 oldal összefoglaló, 20 oldal érdemi rész persze nem egy jó arány.

Sokan emlegetik, hogy ma az egyetemeken hogy vigyáznak a plágiumra. Nevetséges. A mai tömegoktatásban ki van zárva, hogy az általatok emlegetett elvek szerint a dolgozatok 99%-a ne plágium lenne. Csak a nagyon pofátlan plágiumokat tudják kiszűrni ma is.

Mad Mind 2012.01.18. 15:22:35

@kela-bá:
Nem szeretem a kézilabdát és nem is érdekel. Jó hogy benyögted ide.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 15:22:42

@IHCS: Vegyük már komolyan. Te nem vagy közszereplő, Pál, viszont köztársasági elnök. A HVG által közölt részek tükörfordítások! Szerintem ez így nem gyanús mondatokról szól, hanem konkrétan egyező , fordított szövegről, melyről nincs jelezve hogy ez történik! Szerintem igenis meg kell magát védenie.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 15:22:54

@Mad Mind: Valahogy úgy van, ahogyan írod, pedig Gábor Dénes jobbat érdemelne.

Vén Csataló 2012.01.18. 15:23:14

@Apeiron: Kisbogaram, még azt sem lehet tudni, hogy az idézett anyag eredeti Georgiev-e vagy ő is máshonnan idézett, pl. egy korábbi NOB-os anyagból, amilyen anyagok alapján írta a maga tanulmányát. Mert tudod, hogy ha ez a rész a Georgiev szövegben is csak idézet, akkor naná, hogy ugyanolyan sorrendben jelenik meg Schmittnél.
Mivel mindez persze nem derül ki a remek HVG-s PDF-ből. (Persze nem hülyék a HVG-nél se, pontosan tudják milyen mentális színvonalon brekeg a törzsközönség, mennyi az elégséges minimum az öklenedezés kiváltásához...)
Szóval mi a fenéről beszélsz?

dr. Ringlósztár 2012.01.18. 15:23:31

@Vén Csataló:
Te vagy a frappáns visszavágások nemzetközi nagymestere? Vagy nagydoktora?

Vén Csataló 2012.01.18. 15:25:00

@Mad Mind: Szerintem ti vagytok menthetetlenek. És pusztultok is - hála a jó Égnek. Ahol 80-90 ezer = Milla, ott már szerencsére közel a vég.

nixe 2012.01.18. 15:25:15

Nagyjából dr kangörénnyel értek egyet.
Biztosan sokan vannak még másolt vagy mások által írt doktorival, ők IS csaltak.
SP nél az a helyzet, hogy ez a tény rátett egy lapáttal a köpönyegforgató,seggnyaló, KE-ként hozzá nem értő, hülyeségeket tevő és beszélő politikai pályafutására.
Ha a sport után visszavonult volna, nem lenne ekkora piszkálás.

Mint ahogy egy Tescos kiflilopás is a helyieket érdekli,kivéve, ha szenátorasszony (?) csinálja, aki egyébként védi (?) a nyugdíjunkat.

Együtt sok,na.

Mad Mind 2012.01.18. 15:26:28

@szakállka:
Tudod, hogy még elméletben tömeggyilkosságra készülsz, az elég beteg elmére vall. Breivik rémlik? Keresse fel pszichológusát, gyógyszerészét.
Komolyan, értelmes ember még iróniából sem akar megölni senkit.

Mad Mind 2012.01.18. 15:27:49

@Vén Csataló:
JA itt vagyunk 2 millióan az pontos. Szánalmas vagy :D

Dr. Trebitsch 2012.01.18. 15:27:55

@Vén Csataló: Igen, sejtem, hogy mi lesz a vizsgálat eredménye. A mai magyar közélet állapotából következtethető ki. Másfelől a tények sajnos makacs dolgok. Itt tartunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:28:03

@Mad Mind:

"Mi a franc az a ballib?" --- kérdezed.

Egy gyűjtőfogalom:-) Magyarország kulturálisan kettős tagozódást mutat: vannak keresztény-nemzeti és vannak ballib polgárai. Míg az elsőbe tartozik minden nemzeti elkötelezettségű arc (jobbosok és balosok egyaránt), addig a másodikba minden nem nemzeti elkötelezettségű (jobbosok és balosok egyaránt). És tényleg!:-)

ü
bbjnick

pepin_nymburk 2012.01.18. 15:28:41

@Kelta67: Pont az ilyen hazug hozzászólások miatt nem lehet sok SP-t mocskoló kommentelőt komolyan venni.

A NOB honlapján fent vannak víváseredmények is, így nyugodtan megnézheted, mennyit tust vitt be Pali bácsi az ellenfeleinek az olimpiai szereplései során. Jópár meccset nyert. Biztos sokszor volt tartalék is, de nyugodj meg, megizzadt az aranyéremért...

Vén Csataló 2012.01.18. 15:31:19

@igazitrebitsch: No, hát akkor sajnos nincs más hátra, mint hogy a HVG nyilvánosságra hozza az egész anyagot. Nem 10 oldal ügyesen összerakott PDF-et, hanem az egészet eredetiben szkennelve, kijegyzetelve, hogy mi hol ugyanaz.
Akkor megint csak problémás lesz elkefélni a dolgot.
Ja hogy nincs meg az anyag?
Akkor mire föl pofáznak 180 oldalas plágiumról? Tudományosan megbecsülték?

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 15:32:05

@Vén Csataló:

Ember! A tartalomjegyzékről van szó, bazdmeg! Vedd már le a szemellenzőt! Hallottál már olyat, hogy valaki tartalomjegyzékként más mű tartalomjegyzékét idézi? Megáll az eszem.

Zephod Beeblobrox is megirigyelné a szemüvegedet.

Vén Csataló 2012.01.18. 15:32:31

@Mad Mind: Álmodik a nyomorod kisfiam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:32:44

@Oblomov:

"Jobbulást!" --- írja.

Köszönöm! Igyekszünk s viszont:-)

ü
bbjnick

Vén Csataló 2012.01.18. 15:34:16

@Apeiron: Milyen tartalomjegyzékről? Hol? Adjál már vmi linket a szkennre!

Secnir 2012.01.18. 15:35:44

@abaka:
hát, ha nem érted, akkor nagy a baj.

Mad Mind 2012.01.18. 15:36:14

@bbjnick:
Ez aztán a megfogalmazás. Kár, hogy hülyeség, de megfogalmazás. E szerint én sehova sem tartozom, mert nem vagyok keresztény, de liberális sem inkább jobbos. Ja és félig osztrák, félig erdélyi. A picsába magyar se vagyok.
Tudod akiknek ilyen fekete-fehér a világképük, azok nem a legkörültekintőbb emberek.

Mad Mind 2012.01.18. 15:38:13

@Vén Csataló:
Dehát azt megtiltották. A Szent és Tévedhetetlen NEmzeti Eggyetértés Führere kimondta, hoyg senki nem közölheti fényképezheti és terjesztheti. Te törvényszegésre buzdítasz. Az is törvénysértés. Írok is a média hatósának.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:38:19

@Szindbad:

"SoDikához van szerencsénk?" --- kérdezi.

bbjnickhez van szerencséjük. Nekem sem többes identitásom, sem többes nickneven sincs:-)

ü
bbjnick

Mad Mind 2012.01.18. 15:39:09

@Vén Csataló:
A te filiped mondta ezt. Már el is felejtetted? Ja igaz a vén csatalovak már feledékenyek.

Dr. Trebitsch 2012.01.18. 15:39:38

@Vén Csataló: Ha dr. SP tiszta, hozza nyilvánosságra ő maga, alvégre nincs mit takargatnia. Georgijev munkája meg könyvben is megjelent, hozzáférhető. Az összevetés elvégezhető egy nap alatt.

Egyébként ha csak 10 oldal a plágium, akkor is csalás...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:40:06

@Mad Mind:

Tiszta sor: olyan neokon féleség vagy, többes identitással --- sz'val: ballib.:-)

ü
bbjnick

Mad Mind 2012.01.18. 15:41:56

@bbjnick:
Te meg ? Mert nemzeti nem lehetsz. Jobbos szintén nem. Komcsi már valószínűbb.
Megvan, szemellenzős vagy. :D

abaka 2012.01.18. 15:43:06

@dr.dr. Secnir doktor: Hat nezd, en irtam valamit, amire te bebofogsz valami teljesen temaba nem vago mondatot. Gondoltam, OK, hatha valami gondolat is van mogotte, megkerdezem, mit is akartal mondani. Erre jon egy ilyen kivalo valasz. Hat koszonom, kar, hogy csak ennyire tellik.

Ne haragudj, de en oszinten mondom, hogy a te kommentednek annyira semmi koze nem volt az enyemhez, hogy engem igazabol megnyugtat, hogy nem ertem...

Vén Csataló 2012.01.18. 15:43:17

@igazitrebitsch: Jaj, mert persze a vörös söpredék annyira, de annyira jogkövető, hogy még véletlenül se tolna föl a netre semmit pl. külföldön... Hahaha! :D

De komolyra fordítva: szóval akkor semmi sincs a HVG kezében, csak az a 10 oldalas PDF kivonat, meg egy György Miklós úttörőbecsszava, hogy Schmitt plagizált? Hát ennyi tényleg nem lesz elég a pofáraesés elkerüléséhez.

Mad Mind 2012.01.18. 15:43:42

@Kóser Malac:
Román? Ja igaz. Erdélyben magyar, Magyarországon román. Mi az? Székely. Te meg pesti panelproli? :)

pistola 2012.01.18. 15:44:03

Nem kellett volna elvállalnia a megbízatást. Annyi. Engem ez az ügy különösebben nem érdekel, ennél sokkal fontosabb dolgkra kell koncentrálni most, szerintem. De nem sajnálom a tagot. Sokat akart a szarka... Ez lett belőle

Mint sportolót persze elismerem és büszke is vagyok a teljesítményére, de a sportkarriere utáni dolgai miatt emberileg azért nem akkora nagy ász. És mindenképp eltörpül összes elődje mellett. Spec, én már csak ezért sem vállaltam volna el a helyében. Hülyének éreztem volna magam olyan finom tudósemberek után beleülni abba a székbe.

szgy 2012.01.18. 15:44:44

a helyzet irónája, vagy a magyar nép szerencsétlensége hogy pont azok építik az "ellenkúltúrát" akik sms-ből tanultak meg naon helyesen írni, azok a blogok és index cikkek fikáznak hónapok óta 3 elírt betű miatt amelyek képtelenek egy cikket leírni úgy hogy ne legyen benne helyesírási hiba vagy elgépelés, ma, amikor már szinte mindenhol akad egy beépített helyesírás ellenőrző programocska. ez szó szerint "ellenkultúra". akár azt is mondhatnám hogy "vak vezet világtalant". szánalmas, nevetséges, siralmas. nem kicsit, naon.

szgy 2012.01.18. 15:46:01

@igazitrebitsch: "sejtem, hogy mi lesz a vizsgálat eredménye. A mai magyar közélet állapotából következtethető ki."

fogadnék hogy minimum 80 évre lesz titkosítva.

Vén Csataló 2012.01.18. 15:47:11

@igazitrebitsch: Látom megyünk lejjebb. Már nem 180, csak 10 oldal, de akkor is! :DDD

Most akkor meg kell súgnom még egy dolgot neked. Ebben az országban, sőt ezen a világon is azok vannak elsöprő többségben, akik pont lesz@rják, hogy szerinted, meg a magadfajta hiszerolibsik szerint a SOTE nem fog korrekt vizsgálatot folytatni.
Barátkozz meg szépen a saját valós helyiértékeddel.

Mad Mind 2012.01.18. 15:47:26

@szgy:
Mondod ezt nagybetűk nélkül. Gratulálok. Bár az irónia tényleg megvan.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 15:48:12

@Mad Mind: Kimaradt az a szabály, hogy ha nem vagy népi baloldali, akkor csakis büdöskomcsi lehetsz. De látom, később pótolta és alkalmazta ;-)

Ha elfogadsz egy jótanácsot, bbjnicket a maga katolikus teokrata elképzeléseivel ne vedd túl komolyan. Úgy bírálja balról a Fideszt, hogy közben jobbról előzi. Vagy fordítva.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.01.18. 15:48:58

@Dörmögő_Dömötör: "Az sem ártana, ha az elnök személyét népszavazáson választanánk ki, mert pártkatona már eddig is volt, s elég is volt belőlük."
Akkor aztán arra szavazhatnál, akit a pártok eléd löknek eltapsolva sok-sok milliót... Megérné.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 15:51:24

@Kóser Malac: Bezzeg most, most még csak nem is szavazhatsz arra, akit a párt eléd lök :-)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 15:52:05

@Sárfehér: Ne haragudj, de szó nem volt irodalmi összefoglalótól. Ha ez történt volna, ezzel védekezik. Ehelyett azt a nyilatkozatot adták ki, hogy a szöveg ezen részén együtt dolgoztak. Ez volt a magyarázat.

Vén Csataló 2012.01.18. 15:53:12

@Mad Mind: Hát kisbogaram Filipke mondjuk hülyeséget beszélt a tüntetésen, de a 2 milla azért bőven megvolt a választásokon.
Ehhez képest hol is van a belpesti hiszterlib gittegylet 1 millája? Akár tüntetésen, akár voksoláskor? Ja hogy sehol! Ja hogy soha nem is lesz? Akkor vajon mire föl milláznak a szerencsétlen kis tajgetoszpozitívok?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:53:31

@Counter:

"A maga gondolkodásmódja bolsevik. A köztársasági elnök plágiumügyéből is pártpolitikai kérdést, ideológiai élethalálharcot akar csinálni.
Pedig a kérdés egyszerű: ellopta-e más alkotását a maga hasznára vagy nem? Nem kell itt kétharmadozni meg ballibezni :-)" --- írja.

Maga meg hazudós ;-)

És: szó sincs itt ideológiai kérdésről, vegytisztán hitelességi kérdésről van szó. Ezt nem akarják magácskáék megérteni. Kegyedék (ballibék) többszörösen eljátszották a hitelüket, így senki sem tekinti mértékadónak, amit mondanak. Nem fröcsögni, nem mószerolni, nem sár(t)dobálózni kellene, hanem becsületesen és méltányosan kellene (meg)nyilatkozni --- már ha cél, hogy visszatérjen az a hitel.

ü
bbjnick

Mad Mind 2012.01.18. 15:53:55

@Vén Csataló:
Dolgoztam 1998-2002 között az első Orbán kormányzatnál. Elég belső ismeretem, van a "munkájukról". És akkor még 2/3-ad sem volt, sem gazdasági válság. Senki nem akarná most elveszíteni a munkáját. Abban a kormányban is mindent személyes ügyként kezeltek, most ez hatványozottan igaz. Mindig van egy haver, akinek kéne egy kellemes vezetői állás.

IHCS 2012.01.18. 15:55:59

@Counter:

"Itt több oldalon keresztül megszakítás nélkül folyik a "mintha". "

A hvg-n elérhető szöveg nem több oldalon keresztüli részlet, hanem több oldalról származó kisebb részlet az egy bekezdéstől a két bekezdésig terjedő hosszban a kihagyott részeket [...] jelölve, de a kihagyott részeket nem ismerjük.

Nem a szöveg bemásolt (befotózott) eredetije, hanem a hvg által begépelt szövegek.

Lehet te többet láttál, mint amit a HVG felrakott, de én csak azt láttam, ezért arról tudok véleményt nyilvánítani.

Ezek alapján ez még nem bizonyítás csak sejtetés.

Neked mi lenne az "érdemi cáfolat, ellenbizonyítás"? Ha az egyetem azt mondja nem igaz az láthatóan nem elég. Ha kitenné SP a szöveg részeket a honlapjára valamely sportági fejezetből és mellé tenné az adott sportági fejezetét a bolgár úr szövegének az nem lenne az, mert "lehet persze részeket találni, ahol nem lopott" jönne a válasz.
Ha te ilyen helyzetben lennél mi lenne az az "érdemi cáfolat", amit olyanoknak el tudnál mondani, akik téged ab ovo hülyének, plagizátornak és gerinctelennek tartanak.

Engem az zavar, hogy a kérdésről szóló internetes vitában nagyon is "azok az idők" köszönnek vissza "amikor csakis a beismerő vallomás számított perdöntő bizonyítéknak".

Nézd meg pl. hogy felvetéseimre hogyan reagált "IntelCorei5". Ha azt kérem, hogy legyen vád és várjuk meg az egyetemi bírálóbizottság véleményét mielőtt elítélünk ilyen ügyben, máris fideszbérenc vagyok.

Ezek "azoknak az időknek" a hangjai.

komplikato 2012.01.18. 15:56:28

Hogy tudnám árnyaltan és érzékletesen leírni, hogy az irás nem hogy nem győzött meg, hanem egyenesen felidegesített??? Az egész SP ügy a kicsúcsosodása annak, hogy ebben az országban bárki bármit elkövethet következmények nélkül ... ha egy "bizonyos szint" felett áll.
Arról nem beszélve, hogy az áldott jó ember akiről szó van, nem kicsit benne volt az atlantai vesztegetési ügyben, még akkor is ha "olcsó" volt.

Szenté azért nem akarjátok avatni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 15:57:52

@bbjnick: Ugyan mit hazudtam?

A köztársasági elnök hitelességéről van szó. Mi abban a becstelenség vagy méltánytalanság, hogy az elnök plágiumgyanús kisdoktoriját firtatja az ember?

Kelta6725 2012.01.18. 15:58:17

Tényleg, Sp vajon mért nem teszi nyilvánossá a "doktoriját"..és akkor bárki összehasonlíthatná a bolgár munkával, és már ki is derülne az igazság?

Jaaa hogy akkor kiderülne az igazság?? ééértem :)

hvg.hu/document/SchmittPal.pdf

Itt a tartalomjegyzék...milyen érdekes hogy a 24 sportág tökugyanazon sorrendben vannak..

Jaaa..hogy hamisítvány?? hvg csalókomcsilibis?? hát akkor nosza SPbá...kérjük az eredetit, és kiderül hogy ki hazudik!!

jaaa..hogy kiderülne ki hazudik??? éértem :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 15:59:57

@Counter:

mak-mak! ((c) @grift)

(Hogy ne essek plágiumgyanúba kiraktam a copyrightot is:-))

ü
bbjnick

Sárfehér 2012.01.18. 16:00:35

@Legelő Őse:

"Ne haragudj, de szó nem volt irodalmi összefoglalótól."

Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy "senki nem mondta, hogy a színházban van nézőtér", vagy "nem szóltak, hogy a madárnak van szárnya". :)

komplikato 2012.01.18. 16:00:45

@szgy:
OFF: "képtelenek egy cikket leírni úgy hogy ne legyen benne helyesírási hiba vagy elgépelés, ma, amikor már szinte mindenhol akad egy beépített helyesírás ellenőrző programocska."

Pont azért, nincs viccesebb amikor maga a program cseréli a jó verziót rosszra, vagy az egy elütést tartalmazó szót egy teljesen más szóra. Az emberek túlságosan bíznak a gépekben. Régen amikor emberek nézték át igazi alapossággal legalább négyszer kevesebb hiba volt egy könyvben vagy sajtótermékben.

komplikato 2012.01.18. 16:02:43

@Kelta67: Valaki linkelte, most nem keresem meg, de tudtommal idehaza az ÖSSZES diploma munka nyilvános és kikérhető kell legyen a későbbi generációk okulása végett. Ez az egyik ok, amiért röhögtek rajta, amiért szerzői jogokra hivatkozva nem fotózhatta a sajtó.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 16:03:25

@IHCS: Úgy érzem rosszul értelmezed a helyzetet. Ha nem lett volna ekkora felháborodás, még vizsgálat sem lett volna, aminek ez eredményére várunk. A kormányszóvivő kacsának minősíti az esetet, szintén vizsgálat nélkül. Az Fideszhez közel álló lapok, blogok, mint például ez, pedig relativizálják a vélhetően történteket. Ez idézi azokat az időket! Egyetértek hogy egy vizsgálat szükséges. De azokra bízzuk ezt akik függésben vannak a hatalomtól? (lásd az Orbán által alá nem írt főiskolai tanár kinevezését...) Ezek is azok az idők! Akkor lenne igazad, ha a a kormány és maga az elnök is azt kommunikálná hogy ártatlan, ezt bizonyítja a gyorsított eljárásban történő vizsgálat. Ehelyett az az üzenet: Együtt írtuk. Ne mááár...

Mad Mind 2012.01.18. 16:04:06

@Vén Csataló:
Miért hol van a fidesz támogatottsága? A nagyon hivatkozott II-kerületi választáson 30% ment el szavazni. Egy olyan kerületben, ahol 60-70% szokott. A millának nincs pártja, így mérni se nagyon lehet a támogatottságukat. Egyébként meg a magyar csak jó időben szeret tüntetni, mégis a hideg ellenére kimentek sokan. De hogy jön ez ide. Amikor a 2 millát mondta vesztettetek. Fura nem?

Dr. Trebitsch 2012.01.18. 16:05:02

@Vén Csataló: mehetünk lejjebb is, egyetlen oldal plagizálása is csalás. Elvi a kérdés, nem mennyiségi. De fárasztó ám veled vitatkozni, mert szelektíven olvasol.

Enélkül persze nem is lenne tartható az álláspontod, úgyhogy megértelek.

Béke veled, és örülj, hogy Schmitt Pál lehet az elnököd.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.18. 16:05:27

@Sárfehér: öööö most ezt komolyan írod? nem azt írtam hogy egy doktoriban nincs szó erről, hanem hogy sem a vádlók, sem a védekező nem érvelt ezzel. Ez fontos.! Ha valóban 180 oldalas irodalmi összefoglalóról lenne szó, akkor az elnök ezt nyilatkozta volna. Eddig ez nem történt meg.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 16:07:25

Na szóval. Aki kutatott már életében azért, hogy cikkeket majd doktori disszertációt írjon a kapott eredményekből, az szerintem joggal követeli, hogy a plagizáló csalóktól - függetlenül attól, hogy ki fia borja és épp hol húzza a bélést - elvegyék a címet. A tudományos pálya hazánkban jelenleg nevetséges anyagiakkal társul, miközben a kutatóintézetek és egyetemek kizárólag EU-s és céges munkákból élnek, miközben egy PhD-s vagy tanársegéd (tehát aki azon szorgoskodik, hogy doktori fokozatot szerezzen) bérezése a minimálbérhez közeli.
Szóval jelenleg ebben a szakmában már csak a fanatikusok maradtak meg, illetve azok, akik valami oknál fogva nem mentek még el külföldre. Nem elegáns dolog az anyagi mellé az erkölcsi megítélésüket is rontani azzal, hogy a köztársaság elnöke köztudottan csalást követett el.

belekotty 2012.01.18. 16:08:43

Nagyon jó írás. Schmitt Pál abban hibás, hogy hagyta magát felhasználni a politika által. Sportolói és sportdiplomatai érdemeit ezért nem kellene elfeledni.
Sok ember amikor más pályára evezett, ott felsült.
Schmitt Pál eleve céltábla lett. Sajnálatos ez a karakter gyilkosság ami történik vele.
Egy remek, sikeres sportoló volt, azért mert köztársasági elnöknek nem népszerű, nem kellene kígyót-békát kiabálni rá.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 16:11:00

@belekotty: Konkrétan milyen érdemeket szerzett sportdiplomataként?
Két olimpiai aranyérem hány oldal plagizálása alól ad felmentést?
Azért rossz neki az utóbbi pár nap médiatartalma, mert népszerűtlen (eddig nem volt az, egyébként), vagy azért, mert lehet, hogy plágiumot követett el és ez kiderül?

Szindbad 2012.01.18. 16:11:26

@bbjnick: Akkor elnézést. Kísértetiesen hasonlít sodira.

venszivar 2012.01.18. 16:11:52

@Vén Csataló: Öreg. úgy látom, hogy neked ITT már a szádig ér a szar ! Jobban járnál, ha csöndbe lennél.

Te itt most UGYAN OLYAN VAGY !, mint a shkicc pajjja odakint. Olyan VASTAG BÓR VAN A POFÁJÁN!
Ha egy normális, RENDES EMBERT ennyit lehet CIKIZNI, hogy még írni SE tud , meg, hogy VILÁG ÉLETÉBE ÖRÖKKÉ SEGGNYALÓ VOLT, VAN , LESZ !
Most meg itt ez a szégyentelen "kisdoktorija"......
MÁS RENDES EMBER, MÁR ELBUJDOSOTT VOLNA !
De ennek aztán van bőr a pofáján !!! 3 kici lánya külföldön ........... BRAVÓ ! no most ennyit. )))

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 16:12:48

@Sárfehér: hát, ha egy SZAKDOLGOZATBAN találok akár egy fél bekezdést is úgy, hogy az adott gondolat nincs hivatkozva, viszont szóról szóra más már leírta (google korában ez már könnyen ellenőrizhető), akkor az plágiumként úgy vágom vissza, hogy nyekken. Házidolgozatnál dettó.
Egy doktori munka esetében pedig végképp elvárható ez a minimális igényesség. Az, hogy ezt engedték, minősíti az opponenseket és a doktori iskolát is.
A Köztársaság elnöke meg hadd ne legyen már egy csaló.

szgy 2012.01.18. 16:13:20

@Mad Mind: "nagybetűk nélkül"

tudom. általában kommentekben nem töröm magam hogy nagybetűket használjak (kivéve neveket). nem szép, csak megszokás.

Mad Mind 2012.01.18. 16:14:21

@belekotty:
Ez hülyeség. Szóval nem kéne börtönbe zárni Farkast, mert nyert birkózóként olimpiai aranyat?
Sport diplomataként is felsült egyébként, mert neki elsődlegesen Annusék pártját kellett volna fognia, mint ahogy a fehéroroszok vezetője tette. Nem ő inkább az elnöki címre pályázva a kutyák elé vetette őket. És még így se nyert. Mindig kerülte a konfliktusokat, de nem mert békés volt, hanem mert gerinctelen.

Sárfehér 2012.01.18. 16:15:19

@Kompli:

Ebben igazad van, hiszen a disszertáció az egy "publikáció", "közlemény", amit "közzé tesznek". A sokszorosíthatóság az egy másik kérdés, az olvasótermi olvashatóság valószínűleg formailag eleget tesz a "közzététel" kritériumának. Mindenesetre tényleg jobb lenne, ha elejétől a végéig olvashatnánk a dolgozatot, az úgy tisztázná a függő kérdéseket. Igaz, ismerve a mai internet világát, töredékek és szerkesztett (hamisított) változatok áttekinthetetlen halmaza kezdene el keringeni, amiből mindenki azt olvasna ki, amit akarna. Van abban logika, hogy ennek elejét akarják venni.

Egyébként az elég valószínű, hogy egy "problémás" eljárás volt, de a csalás az más kérdés: A történet minden résztvevője nyilván tudta, hogy miről van szó, úgyhogy senkit nem tévesztettek meg. Ha az egyetem pedig így is hajlandó kiadni a címet, akkor szíve joga. Ismétlem, én sem örülök az ilyen eljárásoknak.

Ha tisztulni akarunk, akkor ne mazsolázzunk, hanem fusson végig a tisztítótűz minden egyetemen és minden eljáráson, de ettől mindenki retteg. Külföldön is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 16:15:28

@Dr Smit Plagius: @TH:

"Ha Schmitt az MSZP által megválasztott KE lenne (ez nem nevezhető abszurd feltételezésnek...), és úgy bukkanna fel az ügy, akkor hogyan reagálnál, kedves bbjnick?" --- kérdezitek.

Sehogyan. Nem csodálkoznék. Schmitt nem köztársasági elnöknek való, ez --- szerintem --- mindenki számára nyilvánvaló. Erre a plágiumizére most sem reagáltam volna (ha történt ilyen --- ma még nem tudjuk, történt-e ---, SP esetében ez akkor is csak sokadlagos alkalmatlansági ok volna), mondom, erre a plágiumizére most sem reagáltam volna, ha nincs körülötte ez az undorító hecckampány. Anélkül, hogy valóban alaposan utánajártak volna a történteknek, a ballib kreált botrányt gyártott az ügyből. Az nem járja, hogy előbb van meg az ítélet és ahhoz gyártjuk a tárgyalást!

ü
bbjnick

Mad Mind 2012.01.18. 16:16:07

@szgy:
Vagyis rosszabb vagy, mint akiket kritizálsz. Mi fárasztó a nagybetűk használatában?

belekotty 2012.01.18. 16:16:56

@Counter: Mondjuk a legmagasabbra jutott magyar sportdiplomata.

@Mad Mind: Annusék ügye ugye tudjuk hogy necces volt. Nehogy már egy ilyen súlyos doppingvádban, amikor a két sportoló lelép az olimpiáról a magyar sportvezetés még kompromittálódjon is!
Kerülte a konfliktusokat? Igaz, ezért nem jó köztársasági elnök.

belekotty 2012.01.18. 16:17:49

Mellesleg a plágium ügy miatt szerintem is távoznia kellene.

makjanos 2012.01.18. 16:18:23

Az már önmagában nagy gond, ha egy köztársasági elnökről egy ilyen vita szól. SP maga elismerte, hogy 30-32 oldal saját következtetést tartalmaz a 240 oldal. Ha a többi kigyűjtött anyag, akkor az a minimum, hogy a doktor jelölt a gyűjtő munkát maga végezze el. A bolgár fazonnal akkor együtt élő leánya - elmondása szerint - észrevette volna, ha együtt dolgozik az apja SP-l, aki egyébként a sportdiplomáciai funkcióiból adódóan egy ekkora gyűjtő munkát nem tudott volna elvégezni. Ha jól emlékszem ez a NOB megbízásából dolgozó bolgárnak 1-1.5 évig tartott. Magyarán az ollózás eset forog fenn, 30-32 oldalt, még ha adnak is a minőségre, max. 1 hét alatt össze lehet hozni. Ebben az esetben viszonyt helyesírási hibákkal és fordítási pongyolaságokkal lehetett találkozni, mert nem a színvonal volt a lényeg, hanem az, hogy SP nagyjából letegye a kötelezőt. Arra hivatkozni ebben a vitában, hogy hányan szereztek még doktorit hasonló módon , az elnök személyes felelősségnek megalapozatlan kisebbítése. Egy elnöknek makulátlannak kell lennie még akkor is, ha az őt körülvevő politika szennyes.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 16:18:34

@Mad Mind:

"szemellenzős vagy" --- írod.

Vagy csak tiszta és egyértelmű fogalmak alapján alkotok ítéletet.

ü
bbjnick

TH 2012.01.18. 16:18:46

@bbjnick: hát, ahogy én látom, a hvg elég alaposan utánajárt a dolognak, innentől kezdve nem tudom "hecckampányként" értelmezni. Szerintem pl. nagyobb "hecckampány" volt Bajnai ellen, az is zavart téged?

IHCS 2012.01.18. 16:21:03

@Legelő Őse:
Én ezt az "együt írtuk"-at nem olvastam.

Szerintem KEH azt mondta, amit kértél: nem igaz. Kormány azt mondta, amit kértél: nem igaz. (Szijjártóul: kacsa.)
Csak "ez nem elég". Miért? Hangosabban még ötször?

Örülök, hogy a népítélettől való félelem kikényszerítette a vizsgálóbizottságot, de a népítélet félve, hogy nem egyezik az ítélet az övével már el is kezdte, preventíven erodálni az ítélet értékét: "nem függetlenek".

Ha minden potenciális hozzáértő vizsgáló függésben van viszont, akkor a független és objektív döntéshozó csak a "vox populi"lehet? Ahogy mondtad: "Ne mááár.."

Az Akadémiát nem fogom védeni. Az maga a feudalizmus. Ritka igazsága volt Kóka Jánosnak ezzel kapcsolatban. DE. Nem tudom mivel lehetne helyettesíteni. Csak rosszabb alternatíváim vannak.

Sárfehér 2012.01.18. 16:21:13

@sirdavegd: Ezt nagyon helyesen teszed, de ez ma van, és a Te egyetemeden, az internet korában, és nem húsz éve, az akkori TE-n. Ahogy történelemtanárom mondta: Ne hányjuk a szemére a 48-as honvédeknek, hogy nem tankkal harcoltak.

Acmee 2012.01.18. 16:21:43

Challenge accepted.

"Még egyszer mondom: azért, mert ez az ember elsősorban sportoló, párbajtőrvivó, ilyen minőségében generációjának egyik legjobbja, aki olyan dicsőségeket szerzett saját területén magának és az országnak, ami tiszteletet érdemel."

Igen.

Másrészt: Ha tudom, hogy vaj van a füle mögött, nem is kevés, akkor nem állok fel a porondra, a reflektorfénybe, ergo még mindig ott tartunk, hogy hülye, hogy elvállalta.

Sporteredmények: OK, tisztelet. Azonban ezen tiszteletnél nagyobb kupac szart sikerült generálnia saját magának (!). Külön-külön nem értelmezhető, mivel egy emberről van szó. Erre szokták mondani, hogy eljátszotta a renoméját...

IHCS 2012.01.18. 16:22:17

Bocs fiúk, de ma még nem dolgoztam. Kilépek.

venszivar 2012.01.18. 16:23:49

@belekotty: Azért messze nem kimagasló sportoló !
CSAPATBA ÉRTE EL EGYETLEN KIUGRÓ .........

Ha NEM népszerű, akkor össze fogjuk csókolni ?!?
Ha NEM népszerű, akkor miért NE szidjuk ?!?
Annyi "vaj" -at kent az elmúlt 40 év alatt a saját (s más fejére) , hogy az bőven elég, hogy "kígyó, békát", de más néven BÍRÁLATOKKAL ostorozzuk.
Csak már csattanna a hátán s a pofáján az az ostor.......
De majd szeretjük.........egy ilyen szélkakast........,de majd imádjuk. te milyen értékrend szerint élsz ??? JAAA, mint shiccc pallya , GRATULÁLOK !

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 16:24:48

@Kelta67: Köszi a linket. Amit olvastam, az alapján nem tudom, hogy ez a munka miképpen lehetett tudományos igényű, értékes mű, egy doktori disszertáció, mert szerintem egy rakás ....r.

regress 2012.01.18. 16:24:52

@Mad Mind: ez a gerinctelen plagipali a kisbetűt sem érdemli.a nevét szarkupac fényképpel helyettesíteném

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 16:26:50

@tevevanegypupu:

"Egyetertek azzal amit irt. De nagyon jonak tartom, hogy akik itt most gyalazkodnak szabadon megtehetik. Navracsicsnak nem is kell mast tennie, mint az EU mediaugyekben oly aggodo biztosanak ezt itt fent elkuldi, aztan dontse el, hogy van-e szolasszabadsag Magyarorszagon." --- írja.

Persze, hadd mondják csak!:-) Nekünk (úgy értem, a keresztény-nemzeti elkötelezettségű magyaroknak) pedig az a felelősségünk, hogy egyetlen hazugságot vagy gonoszságot sem hagyjunk szó nélkül!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 16:29:33

@Diox:

"...pont az a félelmetes, hogy tényleg komolyan gondolod..." --- írod.

Micsinyájjunk, micsinyájjuk, hát komoly ember vagyok, nya!:-)

ü
bbjnick

Sárfehér 2012.01.18. 16:30:07

@sirdavegd: Egyébként azt te sem mondod komolyan, hogy minden szakdolgozat minden bekezdését ellenőrzöd. Nyilván az illető kvalitásaihoz képest gyanúsan jó részeket csak, és azt is szúrópróba szerűen. De az a szakdolgozó is hülye, aki szó szerint másol internetes anyagot.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 16:30:10

Nem segít itt semmiféle bizottságosdi Paja bácsin. Hozza nyilvánosságra a munkáját teljes terjedelemben. Eddig se keresett vele, ezután is meglesz a jogdíjak nélkül. Aki akarja, majd összeveti a bolgár író könyvével a disszertációt és eképpen ellenőrizheti mások - bárkik - állításait. Minden más csak púder. Mégvalamit. Amennyiben a HVG hazudik, akkor miért nem tett máris feljelentést ellenük S. P. a jó hírneve megsértése és rágalmazás miatt? Nos?

Apeiron (törölt) 2012.01.18. 16:31:07

@Vén Csataló:

Nagyon jól tudod, hogy nincsen elérhető szkennelt verzió. Azt is nagyon jól tudod, hogy a dokumentumot nem engedik nyilvánosságra hozni. Azt is nagyon jól tudod, hogy senki sem vádolta a hvg-t hamisítással. Sem Schmitt, sem a bírálói. Még szíjjártó Peti sem.

Szerencsétlen.

snakekiller23 2012.01.18. 16:33:22

@bbjnick:

"Az nem járja, hogy előbb van meg az ítélet és ahhoz gyártjuk a tárgyalást!"

Ez becsülendő hozzállás, mindenféle gúny nélkül. Csakhogy annak fényében ami nemisolyrég Hunvald, Hagyó, Sukoró, Hajdú-BÉT, stb. ügyek kapcsán zajlott és zajlik (nem ám valami homályos, magánszorgalomból végzett utánajárás, hanem - bizonyos - szerkesztőségek ajtajához "fújódott" ügyészségi iratok és egyéb, civilizáltabb országban nagyon nem napi rendszerességgel szivárgó információk felhasználásával) nem is kicsit hat ám naívnak. Ezzel az erővel biztosan korrupt szoci csak az az egy szem balfasz Cusi... amire még a kovácslaca is röhögőgörcsben törne ki.

Oblomov 2012.01.18. 16:37:11

@Vén Csataló:
Mintha csatakos lenne a szája, szenáror elvtárs.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 16:38:33

@Sárfehér:
Nomármost, senkiből nem lehet csak úgy egy doktori értekezés opponense. Kell hozzá egyfelől doktori fokozat, illetve publikációkban megmutatkozó tapasztalat. És mivel kis ország vagyunk, egy-egy szakterületnek meglehetősen kis számú olyan művelője van, aki alkalmas egyáltalán opponensi munkára.
Tehát mire valakit felkérnek, addigra az illetőnek kellő mértékben ismernie kell a saját tudományát - a vonatkozó könyveket, cikkeket, irodalmat. Elvégre a doktorandusz is pont ezt akarja bizonygatni a maga kis munkájával.
Tegyük fel, hogy kezünkbe kerül a disszertáció.
1. Először olvassuk végig a bevezetőt, hogy mégis, sejtsük, miről szól a mű.
2. Oké, majd nézzük meg az irodalomjegyzéket hátul. Amennyiben van szép mennyiségű külföldi munka is a háttérben, akkor feltételezhetjük, hogy a doktorjelöltnek van fogalma a tudomány állásáról.
3. Oké, ezek után lapozzuk végig a munkát, és nézzük meg, hivatkozik-e rendesen - két forrás/fejezet már erősen olvasónapló-szerűvé teszi a munkát ami kukásítást von maga után.
4. Ha ezzel is megvolnánk, nézzük meg, hogyan számolt a doktorjelölt (módszertani fejezet) - mennyire korszerű, mennyire felel meg a kiválasztott témának.
5. Közben nem árt ellenőrizni az adatok forrását sem (ez hol összekapcsolódik a módszertannal, hol nem annyira).
....
n. És akkor jön a googlefy. Mondjuk a látnivalóan se füle se farka nincs a szövegnek, akkor az ember hamarabb rárepül a guglira.

A fenti folyamat a nálunk érvényben lévő szabályok alapján készül, de jól látható, hogy eléggé független a mögöttöes IT környezettől.
Végkövetkeztetés: valakik iggencsak trehányak voltak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 16:38:55

@belekotty: Az érdemeire voltam kíváncsi, nem a pozícióira.

@IHCS: Nincsenek független lehetőségek? Külföldön tevékenykedő kutatók? Megint szalmabábozol.
Lássuk be: az egyetem először alaki ellenérvet hozott az anyagi váddal szemben. Az állam egyébként példátlan erővel és példátlan messzire hajlandó elmenni pártérdek érvényesítésében. Lehetnek előzetes fenntartások, de minden bizonnyal ez a vizsgálat is képes lehet eloszlatni a kételyeket: pl. ahogy te is javasoltad, a teljes dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, vagy esetleg azzal, hogy nem az alakiságokkal foglalkoznak, hiszen a vád sem alaki természetű.

venszivar 2012.01.18. 16:39:27

@Apeiron: A @Vén Csataló:-nak lejárt a "munka" ideje s most megy haza.......v. shicc pajához !
NYALNI TANULNI :))):D Talán összedobnak egy plalánkot csatalónak is......,hisz pajjja, már szagértő !:)

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 16:41:33

@Sárfehér: Nyilvánvalóan nem. De elég könnyű rájönni a hirtelen stílusváltásokból. A szakdolgozatnál és él a vizsgákra érvényes paradoxon: az ember a legtöbbet a hitvány munkák értékelésével szöszmötöl. Szakdogák esetében mondjuk ilyen eleve ritkásan fordul elő, mert a konzulensek igyekeznek elejét venni az égésnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 16:51:56

@TH:

"hát, ahogy én látom, a hvg elég alaposan utánajárt a dolognak, innentől kezdve nem tudom "hecckampányként" értelmezni. Szerintem pl. nagyobb "hecckampány" volt Bajnai ellen, az is zavart téged?" --- írod/kérdezed.

Engem a HVG nem győzött meg arról, hogy bűncselekmény történt. Arról pedig mégkevésbé, hogy valami erkölcsileg nagyon ocsmány dolog. Tegyük föl, kezeljük tényként, hogy egyezik a Schmitt-dolgozat és a Georgijev(vagy akárhogyis hívják azt a bolgár sporttörténészt)-dolgozat egy jelentős része --- mit bizonyít ez? Ez jelentheti azt, hogy Pali bátyánk nagyon jóban volt azzal a bolgárral, jelentheti azt, hogy egy kispályás piti balfék (hogy még egy "önálló" doktorit sem volt képes megír(attat)ni:-)), még, ad absurdum, az is előfordulhat, hogy átverték (valakit megfizetett, hogy írjon neki egy doktorit, átadta neki a szakanyagokat, az pedig "gyorsba'-egyszerűbe'" megoldotta a kérdést). És, persze, azt is jelentheti, hogy "tudatosan lopott". Jelentheti, de nem jelenti biztosan.

Ezt az ügyet, Bajnai sokszáz család tönkremenetelét eredményező szélhámosságához hasonlítani, már bocsánat, de, gonosz, ordas hazugság!

ü
bbjnick

bz249 2012.01.18. 16:54:06

@sirdavegd: "Oké, ezek után lapozzuk végig a munkát, és nézzük meg, hivatkozik-e rendesen - két forrás/fejezet már erősen olvasónapló-szerűvé teszi a munkát ami kukásítást von maga után. "

Azert ez igy erdekes, most neztem at a sajat doktorimat, a kiserleti fejezetekben nagyjabol 4-6 hivatkozas/fejezet volt az altalanos (ebbol 1 tobbnyire a hozzatartozo publikacio) eppen azert merthogy az sajat munka es nagyjabol annyit kell hozza irodalmazni, hogy ezt a kerdest akartuk eldonteni [18,45] osszevetve a hasonlo meresekkel [48,49] elterest tapasztaltunk itt es itt, melynek oka ez es ez lehet. Ennek alapjan ugy gondoljuk, hogy a Kartoffelkafer et al [18] altal ismeretett elmelet adja meg a problema jobb leirasat, mert az figyelembe veszi ezt meg azt, mig Doryphore et al [45] meg nem.

A ketto kozott meg az olvasonaplo, hogy mit hogy kellett beallitani, nyers grafikon, kiertekelt adatok, illesztesek es hasonlo rondasagok.

Sárfehér 2012.01.18. 16:54:13

@sirdavegd: Ezzel egyetértek. A jókat elolvassuk, három mondatban írunk róla véleményt, esetleg a tisztesség kedvéért egy-két apróságot kifogásolunk. A rosszaknál pedig jön a sok oldalas kínlódás.

De azt Te is elismered, hogy nem ugyanaz, ha a töltelék részben van valami hivatkozás nélkül, vagy hivatkozatlanul, mint ugyanez a dolgozat érdemi részében történik?

Abban azt hiszem, egyetértünk, hogy valószínüleg kifogásolható volt az eljárás, de ebben elsősorban az egyetem a ludas. A formális plágiumvád leegyszerűsítése a dolognak. (A témavezető az egyik opponens??!! Szerintem ez sokkal súlyosabb.) Gondolom, a saját egyetemedről is tudnál egypár gyanús ügyet említeni. Ami persze nem ment föl senkit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 16:55:46

@bbjnick:

"gyorsba'-egyszerűbe'"="gyorsba'-egyszerűbe'-ügyesbe'"
"tudatosan lopott"="tudatosan, másokat megtévesztve, haszonszerzési szándékkal lopott"

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2012.01.18. 16:55:47

Igen, cikkíró, nem is lenne semmi baj, ha sportolói pályafutása után érdemei elismerése mellett visszavonul. Ma annyit mondanánk, hogy a tárogatózó öreg vívó öregségére kicsit megbuggyant, de hát Öcsi bácsit, vagy Farkas Pétert sem a határ eszéért, vagy kikezdhetetlen jelleméért szerettük.

Ám ez a szararcú komcsi féreg lefeküdt minden hatalomnak, életében egy fűszálat érdemben keresztbe nem téve, most meg közjogi méltóság, aki a doktoriját is akkor látta valószínűleg először, amikor a HVG előásta, hogy mekkora alibi nulla. Egy olyan senkiházi, akinek a neve olyan sikertörténetekkel forrt össze (többek között), mint Los Angeles, a NOB elnöki választás, Fazekasék, aztán a fehérorosz kalapácsvetők doppingügye, vagy Hornék kiszolgálása és az MSZP-vel is való dörgölőzés.

Kicsit nem ugyanaz, ugye?

Pelso.. 2012.01.18. 16:56:22

@bbjnick:
" vannak keresztény-nemzeti és vannak ballib polgárai. Míg az elsőbe tartozik minden nemzeti elkötelezettségű arc (jobbosok és balosok egyaránt), addig a másodikba minden nem nemzeti elkötelezettségű.."
Komolyan, nem elég mély az a rohadt árok, még mindig tovább kell ásni??

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 16:56:57

@bbjnick: Helyesen: "Ezt az ügyet a Bajnairól többször bizonyosodottan alaptalanul híresztelt, sokszáz család tönkremenetelét eredményező szélhámossághoz hasonlítani, már bocsánat, de, gonosz, ordas hazugság!".

Csak a rend kedvéért.

hackbard.celine 2012.01.18. 16:57:58

@pepin_nymburk: a MOB honlapján fenn van Schmitt első csapat olimPIAi érmének saját elmondásából származó története.
Szemelvények:
Alapozás a döntőre:
"A sörözőben, legnagyobb meglepetésünkre, már ötven üveg sör sorakozott Győzőék asztalán. Nemere Zoli ugyan büszke volt spanyolnyelv-tudására, de biztosra vettem, hogy csak öt üveg sört akart rendelni, de mégis ötven lett belőle. Zoli azonban csak erősködött, ő ötvenet rendelt, hiszen legjobb barátjával csak meg kell ünnepelni ezt az olimpiai bajnokságot. Mi, akik - elsősorban B. Nagy Palival - a csapat „sportszerűbb” tagjai közé tartoztunk, úgy gondoltuk, hogy be kell szállnunk, közös teherviselést kell vállalnunk, mert abból ha a csapat két legjobbja 25-25 üveg sört leereszt a torkán a verseny előtt, semmi jó nem származhat. Így azután mi is hozzáláttunk az előttünk levő üvegek kiürítéséhez. Még a sör márkájára – Coronita – is emlékszem. S ha csak két és fél decis üvegek voltak is, de azért a lassan elfogyasztott, közel három liter sör alaposan megfeküdte a gyomromat."
A döntőben Pali bá' szerepe:
"Nos, azt az utasítást kaptam, hogy nem jöhetek le vesztesen a pástról. Ez akkoriban a még érvényben lévő kettős vereséget jelentette. Vitebski minden bizonnyal hasonló utasítást kapott, és az asszó kezdete után jó hat méterre megálltunk egymástól, szinte mozdulatlanul vártuk az idő múlását, nehogy valaki véletlenül megszúrhassa a másikat. A nézők viszont egyre türelmetlenebbek lettek, hiszen ezen a szovjet–magyar mérkőzésen vérre menő, igazi küzdelmet vártak. Mi azonban az erősödő füttykoncerttel sem törődtünk, tisztes távolban egymástól álltunk, s vártuk az öt perces vívóidő leteltét."
A sportszerűségről:
"A római olimpia tragikus eseménye, a dán kerékpáros, Gnut Enemark-Jensen halála után 1968-ban vezették be a doppingellenőrző-vizsgálatokat.
Akkoriban a kávé, a koffein, még nem tartozott a tiltott szerek közé, így a hosszúra nyúlt küzdelem során feketével frissítettük, stimuláltuk magunkat, ellenfeleink fehér tablettákat rágcsáltak. Ám a szovjetek arra gyanakodtak, hogy a kávéban még alkohol is volt, annak hatásától vívtunk olyan bátran, vagányul, s doppingellenőrzést követeltek a versenybíróságtól. Erről értesülve azután, biztos, ami biztos, szegény Varjú Vilit hívtuk segítségül. Az eredményhirdetéskor már az emelvényre álltunk, amikor kérésünkre egy üveg ginnel jelent meg, s jó barátjának, Nemere Zolinak a torkán jó adagot leöntött belőle. A közjátékot rendkívüli derültség kísérte, az ünneplés nem volt tiltva, s a versenybíróság ezek után természetesen lemondott a doppingellenőrzésről."
Mindenki értékelje saját vérmérséklete szerint.

bgp 2012.01.18. 17:01:31

@bbjnick: nem tudom, a "ti" és "mi" viszonylagos. A legtöbb "ti" simán "mi"-vé válik, ahogy Orbán vezér egyre vérgőzösebben nyomatja.
2007 környékén viszont majdnem "ti" veletek voltam.
Még 2010-ben is őszintén drukkoltam a fidesz 2/3-nak, bár nem szavaztam rájuk (nem szavaztam senkire), így effektíve mégis csak rájuk szavaztam. Szerettem volna, ha értelmesen használják fel a 2/3-ot. Ehelyett valamiféle kommunista rendszert építenek amiben 1 párt van (a kdnp-t nem tekintem második pártnak, az csak a bizottsági helyek duplázásáért van még külön).

Tehát, ha te Viktor belső köreihez tartozol, akkor valószínűleg jobban utállak, mint te engem (mivel te belőlem élsz). Ha nem tartozol oda, akkor inkább szánni való vagy és remélem egyszer felébredsz.

barkacs 2012.01.18. 17:04:22

Érdemes megfigyelni, hogy a karaktergyilkosságban mesterfokozatot szerzett élharcosok, most hogyan próbálják meg minimalizálni palibátyánk lebukását.

A klasszikus válság kommunikáció egy újabb fejezetét olvashatjuk. Előbb kiadni egy visszautasító nyilatkozatot, ami persze a konkrétumokkal nem is foglalkozik, aztán hallgatni, majd az igazán fontos kérdésekről megpróbálni átterelni a figyelmet olyan lényegtelen kérdésekre, hogy ki írta (borókai - heti válasz), miért most (szijjártó), meg palika jó ember, hiszen sportoló (mandiner).

1, nem állt ki és mondta azt, hogy ez nem igaz
2, nem adta oda a dolgozatát, tessék nézzétek meg, hogy nincs igaza a hvg-nek
3, az ismert dokumentumok alapján, ez bizony még egy sima szakdolgozat követelményeinek sem felel meg
+ mégis milyen ember az, aki ezt így képes volt megcsinálni?

hackbard.celine 2012.01.18. 17:07:20

@bbjnick: már a Magyar Nemzetet sem olvassátok?
mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201
Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával.

regress 2012.01.18. 17:17:18

@bbjnick: te kis köcsög,ha elveszem a pénzed az nem rablás,csak másra használtam.ezt a nemzeti keresztény baromságot meg kitörölheted a szótáradból.csigapali mikor volt az?mikor a komocsik seggét nyalta?viktorod mikor volt az?térdre csuhások,hogy könnyebben tudjak szopni.apád inkább sámlit csinált volna

Secnir 2012.01.18. 17:22:23

@bbjnick:
"Ezt az ügyet, Bajnai sokszáz család tönkremenetelét eredményező szélhámosságához hasonlítani, már bocsánat, de, gonosz, ordas hazugság!"

ojjé, mekkora répa vagy ecsém!
keress már rá gugliban (nem kell reagálnod):
Bajnai helyreigazítás site: mno.hu
vagy
Bajnai helyreigazítás site: hirtv.hu

oszt ne lepőggyé meg, paraszt.

komolytalan samu 2012.01.18. 17:24:03

@bbjnick: A magamfajta nem ballib csak azt mondta, hogy a levezetésének a logikája riasztó helyre fut ki. Lásd előző.

Bartus egy elmebeteg, de nem rajongok a kéjes arccal élvezkedő brendelmátyásokért sem, akik saját szellemi felsőbbrendűségük bizonygatása alá rendelik még a saját elveiket is.

Csak hát a plágium és Schmitt alkalmasságának a kérdése egy balhiszti mentesített laborban is fennáll. Vagy oda jutunk hogy pl Bartus László (alias Piszkos Fred) szeretete alkalmassá tesz bármilyen ostoba, idegesítő és az országnak kártékony balfaszt is bármire.

Ha lopott, ha doktorinak alkalmatlan "törzsadatokat" gereblyézett össze, akkor bizony mennie kell.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 17:25:21

@regress:

Hörögsz???!!! :-D (...) :-D (...) :-D...

ü
bbjnick

nu pagagyí 2012.01.18. 17:26:18

Schmitt az egész parvenü (a'la Mandiner) társaság jelképe. Képmutató senkiháziak, akik elfelejtették, a másoknak ajánlgatott magasröptű erkölcsiséget saját magukon tesztelni. Sunyi, pitiáner maffiózók maradtak.

nu pagagyí 2012.01.18. 17:29:51

@Dr. csárli hárper: Úgy látszik "spontán" kell majd felháborodni.

Sárfehér 2012.01.18. 17:30:21

@sirdavegd:

Hamár:

Valóban kicsik a szakmai közösségek, úgyhogy nem csak az eljárásban résztvevők, de mindenki pontosan tudja, hogy kinek értékes a doktori munkája, és kinek nem. Mégis, a közösség sokszor a rossz dolgozatokat is elfogadja bizonyos esetekben.

Pl.:

"Jó a srác, rossz a dolgozat, de szociális problémái vannak."

"Jó a srác, rossz a dolgozat, de a hülye témavezetője miatt: Ne büntessük ezért a jelöltet." Ilyenkor azért bizonyos metakommunikatív klauzulák belekerülnek a bírálatba és a jegyzőkönybe is, hogy a kívülálló is értse, és a folyosón mennek a megjegyzések.

"Idősebb kollega, aki a szakmai közösségben fontos szerepet játszik, adminisztatív okokból kell neki a cím, és nyilvánvalóan nincs ideje, energiája randesen doktorálni." Másfajta klauzulák kerülnek a bírálatba, de nincs folyosói megjegyzés.

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 17:32:18

@hackbard.celine: 50 sör 4 faszinak........megmérettetés előtt,télleg sportszerű.Próbálna ma bemenni ilyetén alapozás után másnap a munkahelyére.A kabátját se vehetné le.....olimpikonok+a nagy lóf@szt ,azt.

Steve the Great 2012.01.18. 17:34:37

@Vén Csataló: Az az aprócska tény ne zavarjon, hogy SP épp ma reggel ismerte el a 180 oldalt. Csak úgy interpretálta, hogy a "törzsanyagnak" természetesen meg kell egyeznie, a maradék 30 oldal az ő saját következtetése.

whynotzoidberg 2012.01.18. 17:34:46

Úgy látszik mégsem Felcsúton épül az a gát, hanem Schmitt Plagi bácsi kertjében.

" még Tokfalvi is homályosan lát, amikor többszörös bajnokot nevez semmirekellőnek."

Ezt azért elmondhattad volna Farkas Péter tárgyalásán is, hiszen egy többszörös bajnok nem lehet semmirekellő bűnöző.

hackbard.celine 2012.01.18. 17:36:06

@Dr.Betépett felhasználó: kisüveges volt, az olyan mint a kisdoktori a kocsmalimPIA csapatsportban.

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 17:42:49

@hackbard.celine: ne mondd má hogy skiccpali kisüveges...... hmmmmm,visszaváltható?

flippant 2012.01.18. 17:43:44

Megáll az ész. Ti komolyan elhittétek, hogy a tag maga írta a cuccot? Nem véletlenül szoptátok be a rendszerváltást is, pupákok!

pepin_nymburk 2012.01.18. 17:44:47

@hackbard.celine: Elhangzott egy hazug állítás, amit a NOB angol nyelvű honlap 5 perces böngészése után meg lehet cáfolni, vagyis SP vívott olimpián, nem padon ücsörgött.
Hogy a magyar sportolók a 116 év során sikeres olimpiai szereplésükkor mennyit ittak, mennyi takarítónőt dugtak meg, őszintén szólva nem érdekel senkit.
Haragudjunk Kulcsár Győzőre is, aki akkor Pali bácsival ivott? Hülyeség...

kela-bá 2012.01.18. 17:46:28

@Mad Mind: Bocs a kézilabdáért! Megtévesztettek a bejegyzések, mert már nem az eredeti témán volt a hangsúly. Azt mondják az egymás bántása az egészség rovására mehet... www.tenyek-tevhitek hasznos honlap az egészség megőrzésére.
Még egyszer bocs a kézilabdáért , további szép estét !

hackbard.celine 2012.01.18. 17:48:59

@pepin_nymburk: "az asszó kezdete után jó hat méterre megálltunk egymástól, szinte mozdulatlanul vártuk az idő múlását, nehogy valaki véletlenül megszúrhassa a másikat. A nézők viszont egyre türelmetlenebbek lettek, hiszen ezen a szovjet–magyar mérkőzésen vérre menő, igazi küzdelmet vártak. Mi azonban az erősödő füttykoncerttel sem törődtünk, tisztes távolban egymástól álltunk, s vártuk az öt perces vívóidő leteltét"
Asszem így én is tudok vívni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 17:50:38

@komolytalan samu:

Ha akarná, megértené, miről beszélek!

Veszélyes dolog az erkölcsi relativizmus, de akkor csak az igazán, ha nem bárgyú elfogultságként, hanem (egyenesen) hatalomgyakorló manipulációs technikaként jelentkezik. Magyarországon pedig ma így születnek az erkölcsi ítéletek!

Schmitt plagizált? Tessék feljelenteni, tessék az eljárást lefojtatni ellene, s ha bűnösnek találtatik, tessék kezdeményezni a lemondását! De ne azért legyen bűnös, mert a ballib média kampányt indított ellene! Ma ez folyik! Felépített kampányokban születnek az angyalok és az ördögök, ugyanaz a figura, ugyanazért a cselekedetéért mennybeemeltethet és pokolrataszíttathat --- ez így nagyon nincs rendjén!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 17:51:35

@flippant:

"Ti komolyan elhittétek, hogy a tag maga írta a cuccot? Nem véletlenül szoptátok be a rendszerváltást is, pupákok!" --- írod.

:-D

ü
bbjnick

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 17:52:15

@bbjnick: ez a figura eddig minden tettéért a mennybe került,és sosem a pokolra.......akkor??

hackbard.celine 2012.01.18. 17:53:58

@pepin_nymburk: gondolom, akkor ez sem zavar:
"A római olimpia tragikus eseménye, a dán kerékpáros, Gnut Enemark-Jensen halála után 1968-ban vezették be a doppingellenőrző-vizsgálatokat.
...
a szovjetek arra gyanakodtak, hogy a kávéban még alkohol is volt, annak hatásától vívtunk olyan bátran, vagányul, s doppingellenőrzést követeltek a versenybíróságtól.
Erről értesülve (!!!!!!!!!!!!!!)
azután, biztos, ami biztos, szegény Varjú Vilit hívtuk segítségül... kérésünkre egy üveg ginnel jelent meg, s jó barátjának, Nemere Zolinak a torkán jó adagot leöntött belőle.... a versenybíróság ezek után természetesen lemondott a doppingellenőrzésről."
Azért legalább egy laza ejnyebejnye megfogalmazódhatna, mert ez sok minden volt, csak nem sportszerű.
Ja hogy olimpiai döntőről beszélünk?

Bell & Sebastian 2012.01.18. 17:54:00

Mi van itten máma, buzifeszt, hogy ideszabadult az összes liberrált biboldó? Vannak is vagy egymillinyóan.

NA YA! 2012.01.18. 17:55:00

S.P.-egy élet a népért! Avagy hosszan tartó kemény munkával hogyan váljunk kommunista valakiből, röhejes senkivé! A gyerekeket nem irigylem: a pénz nem minden!:(

szesztű_hányni 2012.01.18. 17:56:48

@Bell & Sebastian:

:-D

ü
bbjnick

2012.01.18. 17:58:35

@Blassius: "Nem lenne nyilván ekkor hördülés ha Schmitt Pál történetesen egy kurvanagy zsidó, mert akkor a hitsorsosai nagy kaffogások és fogcsattogtatások közepette elhárítanák a feje fölül az őt ért, nyilvánvalóan antiszemita indíttatású vádakat."

Na igen.

2012.01.18. 18:00:17

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Amikor heller haverék lenyúlták a félmilliárdot - és még ki tudja mennyit - felvonult a teljes vörös front, hogy védjék a fajtikákat.

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 18:01:34

@Bell & Sebastian: eltévedtél baba

2012.01.18. 18:03:04

@Bell & Sebastian: "Mi van itten máma, buzifeszt, hogy ideszabadult az összes liberrált biboldó? Vannak is vagy egymillinyóan."

Muszáj most nyüzsögniük a judeolibsiknek, hátha összejön valami sikerélmény. Mert 2014-ben nem lesz :)

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.18. 18:04:44

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: nem-nem,ő talán nem az.Ő a bábu akit most beáldoztak.Jó a régi mondás:ne menj a napra ,ha vaj van a fejeden.DE olyan szép a nap,ugyi?Siccpali meg símán elfelejtette a vajat.

Szindbad 2012.01.18. 18:18:49

@szesztű_hányni: Nahát, ön is olyan, mintha sodi lenne. :)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.18. 18:24:39

Tüntessünk a bóvlista Orbán kormány mellett?
Aki nincs velünk, az ellenünk / az egész világ/!!

Követeljük:
- legyen 600,- ft a benzin
- nekünk 400,- ft-os euró kell!
- 5 nagydoktorit Schmitt copy Pálnak!
- Kétmilliós fizetést és karcmentes autókat a képviselőknek!
- a Felcsút kerüljön az első osztályba!

- Európa szeret minket, mi is szeressük üket!

- Csak 30 évente választásokat és felcsúti kötődésű, sose dolgozott, többször bukott, 150 cm mély, focista agyú, O. V. monogrammú jelölt lehet m.elnök!
- Hazudj még nagyobbakat Szargyártó Péter!
- Legyen mindenki seggszájú a fideszben!

- 20 év alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal, Pintér Sándor féle életpályamodellt mindenkinek!

- minden kisdoktorinak Schmitt Pálgium legyen a törzsanyaga

- Bájer Zsót a te anyád!

- Pataki Attila dáridóénekesnek Kazinczy díjat és sikeres érettségit!

- Orbán-Matolcsynál magasabb GDP növekedést!

- Tereljük a fideszes politikusokat a munka világába!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 18:26:03

@Szindbad:

A f*xomba, szarozik a blogmotor!:-D Az utolsó x komment csak úgy jelenik meg, ha nicketváltok (majd visszaváltok). Elnéztem, elfelejtettem visszaváltani.

ü
bbjnick

Dinkainka 2012.01.18. 18:34:25

@belekotty: Igen, már azért is börtönt érdemelne, amiért sok sportoló karrierjét tönkretette az olimpia bojkottjával! 1984 Schmitt Pál: - 1984-ben az olimpiai bojkott döntését Moszkvában hozták, nem Magyarországon.

Mind a hivatalos tudósításokból (Népsport, 1984 május-augusztusi számok), mind az akkori néhány szamizdat -cikkből az derül ki, hogy a MOB egyhangúlag, ellenszavazat nélkül állt a bojkott mellé.

Schmitt Pál akkor a MOB főtitkára volt, de egyúttal már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is.

1984 Schmitt Pál: 1984 májusában két hónapja voltam NOB - tag, nem voltam a magyar döntéshozó politikai gépezet tagja, az egyetlen fórum ahol tiltakozhattam a Központi Bizottság volt, ahova behívtak a párt székházba és közölték velem, hogy az olimpiai eskütételt technikai okokra hivatkozva halasszuk el.

873ujr3rk 2012.01.18. 18:35:53

"Egy. A plágiumvita nyilván cezúra Schmitt megítélésében; az viszont tök világos, hogy az ezt megelőző SP-kérdéskör közjogi és politikai (tehát nem grammatikai) része negyedakkora felületen látszott volna, ha SP nem egy olyan turbóelnökség után lép színre, mint amilyen Sólyom Lászlóé volt. Mádl Ferenc senior higgadtsága után Schmitt Pál vétóügyi takaréklángja sem keltene ilyen izgalommal vegyes feszültséget. Röviden erről ennyit."

lófaszt. még mádl is visszabaszta volna azt amit palibá rezzenéstelen arccal szignált.

" Két. Schmitt Pál sportoló, sportdiplomata. A politikában parvenü, mondta egyszer ismerősöm, ami így nyilván hülyeség, mert nem fel-, hanem túlkapaszkodottságról van itt szó, ha már szó van valamiről. Schmitt akkor is sután fog mozogni a belpolitikában, ha kinevezések és megbízások tucatjaival tolják felfelé. Megmagyarázom."

ezt persze előre nem lehetett látni, akkor még úgy tűnt palibá nem sportdiplomata, nem sután fog mozogni hanem stramm politikus. hogyne.

" Három. Teljesen normális, ösztönös és természetes minden mozdulat plágiumügyben, ami a tisztázás és érdemi magyarázat miatt veri az asztalt. De csöndben erősítenék azokra a hangokra is, melyek azt mondják, hogy ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé. Mindenki tudja, hogy miről beszélek, aki lebukás nélkül puskázott már életében – de az intézményi felelősség nem csak erről szól.
"

be is perelték a hvg-t. vagy mi. prezentálták a disszertációt, megnézheti bárki s dönthet.

" Négy. Matolcsyval, NGM-mel együtt nincs még egy olyan ótvarul működő intézmény széles e hazában másfél éve, mint a KEH. Tucatnyi kommunikációs lépés (főleg ez utóbbi), hiba, furcsa megoldás azt mutatja, hogy a Schmitt mögött álló szervezet egy határ szar. Ha nagyjából azt az apparátust betolták volna SP alá, mint a mi Mádl vagy Sólyom alatt elmuzsikált, akkor feleakkora károkat szenvedett volna el az az ember is, aki pedig diplomataként Hornnak és Orbánnak is jó volt."

hogyne. még önjáróvá vált volna. megőrültél ?

pontosan ott tartanak viktorék mint amiért gyűlöltem feriéket. menjenek már a hesspicsába.

nu pagagyí 2012.01.18. 18:41:54

A disszertáció-vizsgáló bizottságot nyelvészekből kellett volna lérehozni, mivel nyilvánvaló, hogy azokat a mondatokat írhatta Pali, amelyekben helyesírási hiba található.

Dinkainka 2012.01.18. 18:49:47

Amúgy nem csak egy könyvből vett törzsanyagot.
Hristo Meranzov és Georgiev 1985-ben megjelent, Analysis of the Olympic Programme (Az olimpiai program elemzése) című munkájából emelt át egy oldalnyi törzsanyagot.

venszivar 2012.01.18. 18:51:06

@nu pagagyí: NEM, nem. Nincs nyelvészekre szükség, mivel 95% ba a bolgár írta ..............pajjja csak aláírta.
Az meg nagyon megy neki, mivel bármit a pofája elé tettek, eddig aláírta.

Secnir 2012.01.18. 19:01:22

amúyg Schmitt NemTomMostDoktoreVagyNem Pál NOB-beli munkásságának köszönhető, hogy 2 olimpiai arannyal kevesebb van. fiatalabb játékosoknak mond valamit ez a két név: Annus Adrián - Fazekas Róbert?
Olyan keményen kiállt a igazság mellett, hogy hónapokig azt sem tudták hol van?

Dr.Bio74 2012.01.18. 19:14:32

@venszivar:
És? Erre vették fel, nem lehet rá azt mondani, hogy gerinctelen, mert amit vállalt azt következetesen betartja.
Plussz nagy sportoló, bár én azt hittem, hogy túlélő bajnok, oszt itt olvasom, hogy nem is, illetve ott ahol sportolni kellett ott nem, de itt meg ez a sport.
Meg hát 215 oldalból potom 180 szó szerinti idézet az nem feltétlenül plágium, nem, viszont az önálló gondolatok hiányát látványosan alátámasztja, vagy a lustaságot, persze ha bebizonyosodik, de nem fog mert speciel aki tud bolgár nyelven az sem fog ilyen szart olvasni, hogy megbizonyosodjon.
Meg hát skiccpali elleni gyűlölködés tisztán szoclib zsdó imf és eu kohnbani gerjesztette aljas szemétség, mert hát, mert hát, az, és és felháborít, és és bár nem szeretem a palit, de most csak azért is megszerettem, sőt már imádom. És minden mocskolódó vegye tudomásul valójában ők a plagizáló szemetek ( főleg a kommunista cucilista libbancskommancsok) és minnél jobban mocskolnak annál fényesebben emelkedik ki sp rejtett emberi nagysága, és a benne élő magyaros tűz amikor az elleneit még pengével a kezében küldte a padlóra megvilágítja jelenének árnyékos sarkait.

tingli-tangli 2012.01.18. 19:15:35

Valaki mondja meg, Schmitt ténylegesen tevőleg hozzájárult az aranyakhoz, vagy odatették, mint beépített embert, mert már ilyen célzásokat is olvastam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.18. 19:15:46

nagyon buta írás ez
smitt a reformkommunisták hű követője, gerinctelen, de legalább mosolygós. hajrá.
aczél nézz le ránk az égből

venszivar 2012.01.18. 19:41:46

@Dr.Bio74: Ehhhez ninch mitt hozá teni ! Ez így van !

@tingli-tangli: Talán kérdezd meg , őt az igaz hőst......ő biztosan megmondja az igazat :)))

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2012.01.18. 19:46:46

Hm, ez így rendben?

"De csöndben erősítenék azokra a hangokra is, melyek azt mondják, hogy ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog"

Ha valaki kirámolja a lakásodat, és kiderül hogy a portásod átaludta, már nem is tolvaj, mert a portás a hibás????

PONT OLYAN HÜLYE VAGY, mint azok a lenézett gyúrcsányista nagymamák, a "másik sokkal többet lopott, mint a ferike, ezért a ferike nem hibás" logikájukkal.

komolytalan samu 2012.01.18. 19:47:20

@bbjnick: Akarnom sem kell, így is értem. :)

Csak hát, Schmitt Pál praktikusan ma ismerte el, hogy az a bizonyos 180 oldal nem saját munka, hanem kvázi "tényadat". Nem ismerem ugyan a TE 92-es doktori követelményeit, de erősen kétlem, hogy enciklopedikusan közismert adatokkal egy doktori 80% letudható lett volna. A végső döntést persze a SOTE hozza majd meg, remélem, tisztán szakmai alapon, de a mai riport és az eddigi (nem teljes értékű) bizonyítékok után a gyanú minimum megalapozott.

Innentől pedig a hisztérikus anyázás, ami mellesleg alapjog, még ha nem is tetszik, érthető. A dafke kiállás meg sajnos marhaság.

Szindbad 2012.01.18. 19:53:48

@Bell & Sebastian: Jobb, ha megszokod :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 19:58:03

@komolytalan samu:

Úgy tűnik, mégsem értette, amit írtam. Vagy direkt terel.

ü
bbjnick

Piacbarát 2012.01.18. 19:58:13

@tingli-tangli: be kell kerülni a csapatban...ahhoz kel teljesítmény...kvalifikálni magad a versenyre...de ha kispadon is vagy, vagy te vagy tartalék, attól még ott vagy...bmikor lehetsz főszerepben, ha a másik megsérül

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.18. 19:59:25

@Pelso..:

"Komolyan, nem elég mély az a rohadt árok, még mindig tovább kell ásni??" --- írja.

A tisztázás nem árokásás.

ü
bbjnick

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.18. 20:29:58

gyenge a szerecsenmosdatás, gyenge nagyon

Bloodscalp 2012.01.18. 20:32:03

felfogtuk elsőre is hogy a szerzőnek a sportolói múlt fontos, mondjuk jelen témánál abszolut nem számít...

Monarch (törölt) 2012.01.18. 20:34:00

@szakállka: Marx ideológus volt, és nem volt semmiképpen sem kiváló közgazdász. Az eredeti gondolatai vagy nem túl jelentősek, vagy ideológiai baromságok.

tevevanegypupu 2012.01.18. 20:42:11

@bbjnick:

Igen, azt hiszem annak veget kell vetni, hogy rahagyjuk ezekre az emberekre, beszeljen csak a hulyeje, ez igy nem helyes politika. Ettol ugyanis elszemtelenednek es hazugsagot hazugsagra halmoznak es a vegen mar maguk is elhiszik, hogy amit mondanak az ugy van.

Jack Torrance 2012.01.18. 20:54:32

@bbjnick: "Nekünk (úgy értem, a keresztény-nemzeti elkötelezettségű magyaroknak) pedig az a felelősségünk, hogy egyetlen hazugságot vagy gonoszságot sem hagyjunk szó nélkül!"

csak az a fránya kettős mérce ne gátolna ebben annyira...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 20:58:58

@tevevanegypupu: Még a végén maga is elhiszi, hogy Schmitt másol. De ha hallgat bbjnickre, előbb-utóbb maga is elér a lényeglátás itt most csak OT VIII kóddal jelzett szintjére, ahol belátja, hogy bár Schmitt másol, ez egy magasabbrendű, misztikus másolás, hogy több spirituális energiája maradjon a ballib médiákok megleckéztetésére.

Bell & Sebastian 2012.01.18. 21:02:06

@Szindbad: Jaja, valami elitblog lehet, hogy doktor itt mindenki, ami ki is érzik minden mondatukból. Maga is csalódott most, hogy éhezni fognak? Mert a kis kertitörp cigó azt mondta -ha jól értettem-, nem kell a nácifasiszták zsozsója. Minek szitták annyit őket, most élhetnénk, mint Marc..., nemis, Kohn Nevjorkban.

tevevanegypupu 2012.01.18. 21:06:28

@Counter:

Nekem nem tetszett, hogy Schmitt lett a koztarsasagi elnok, Vizi E. Szilvesztert szerettem volna. El tudom kepzelni azt is, hogy Schmitt lagizalt, mindenesetre ugy tunik nagyon nehez lesz megvedeni sajat magat is meg a doktoratusat is, szivbol kivanom, hogy sikeruljon, mert ha nem megy, akkor valoban le kell mondania. Ami ebben az egeszben nem tetszik, hogy azok orditanak a legjobban becsuletrol - itt most nem a blog hozzaszoloirol beszelnek bar itt is akadnak szep szammal akiknek meg most sincs kifogasuk Bajnai vagy Gyurcsant ellen - az zavar nagyon, hogy becsuletuket vesztett, tokeletesen bukott, buntetoeljarasbol elevules miatt felmentett vagy majd beperelheto csalok meltatlankodnak. Es azt maga is nagyon jol tudja, hogy nem Schmitt ellen megy elsosorban ez a hadjarat.

Alfőmérnök 2012.01.18. 21:10:32

@bz249: Nyilván nagy a különbség egy természettudományi és társadalomtudományi disszertáció között.
Mindenesetre szerintem az elég nehezen védhető álláspont, hogy Schmitt Pál nem csalt és hogy nem ciki az ügy. (Persze akik lebuktatták, azok nagy gecik, de ez két külön kérdés.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 21:13:29

@tevevanegypupu: És mivel van, aki esetleg elfogultan, kettős mércével ordít – mert hát nyilván van, sokan ordítanak –, ezért pokolba a doktoranduszok felháborodásával, pokolba a morálisan feddhetetlenek kifogásaival, pokolba Schmitt nyökögő, dadogó magyarázkodásával – rettenetes volt reggel hallgatni, én abban a hiszemben voltam, hogy jó, Schmitt olyan, amilyen, de legalább jó a svádája, tud megnyerő lenni, jó a fellépése, hát nem volt az! –, pokolba minden megfontolással, most magának mindezeket arcul kell köpnie, csak azért, hogy mindenképp és feltétlen az ön által elképzelt ballibekkel ellen definiálhassa magát.

Gratulálok, ez bolsevizmus. Tényleg az. Maga valóban mindent és bármit legyőz és megsemmisít, csak nem a bolsevikok történelmi szükségszerűsége, hanem a magyar kereszténynacionalizmus ballibgyűlölete nevében.

tevevanegypupu 2012.01.18. 21:22:38

@Counter:

O, hat nem fogja elhinni, de Schmitt nyokogesere is kesz valasszal allok elo (ugyis mint balliberalisgyulolo), ugyanis eppen az bizonyitja Schmitt (viszonylagos) romlatlansagat, hogy nem tud folyakonyan es jo svadaval hazudni.(:

Ami a valodi gyulolkodest illeti, sajnos ellent kell mondjak: nem a keresztenyek kezdtek, hanem a balliberalisok, legalabbis Magyarorszagon a rendszervaltas utan es rogton. Hogy en magam bolsevik vagyok-e? Fogalmam sincs, mindenesetre az teny, hogy nagyon szivesen vesszofuttatnam az elmuttnyocevert az mszp-balliberalis kormany. Vegig az Andrassy uton .(:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 21:42:02

@tevevanegypupu: Most maga lehazugozta Schmittet? Ejnye!

Egyébként nagyon téved, a gyűlölködés már a rendszerváltás előtt megkezdődött/folytatódott, méghozzá a "keresztények" (valójában a magát nemzeti jobboldalinak – olyan állat nincs is – hazudó népi baloldal) részéről (is).

tevevanegypupu 2012.01.18. 21:56:21

@Counter:

Meg nem hazugoztam le Schmittet, szeretnem ha igaza lenne. Azert remes lenne, ha egy viszonylag szepen felepitett eletpalya - a szokasos megalkuvasokkal tarkitva - ilyen csunyan fejezodne be, ezt mar az olimiai gyozelmeiert sem kivanom.

Kulonben ha jol emlekszem a rendszervaltas elott mind a zsidok mind a keresztenyek meglehetosen csendben voltak vallasi hovatartozasukat illetoen, szoval ilyesmirol nemigen volt szo. Sot gyulolkodes sem. Legalabbis semmi ilyenrol nem tudtam a kormnyezetemben. Sot, ugy velem a vallasos zsidok legalabb ugy utaltak a kommunistakat mint a keresztenyek. A rendszervaltasnal bomlott aztan fel ez a szep latszatbekesseg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 22:01:47

@tevevanegypupu: De, lehazugozta: a nyökögést annak tudja be, hogy nem megy neki a hazudozás.
Nyökögött? Igen, rémesen. Tehát...

Maga felcserélhetően használja a ballib és a zsidó, illetve a jobboldali és a keresztény fogalmakat...?

Szindbad 2012.01.18. 22:08:45

@Bell & Sebastian: Ön is határozottan sodikalizálódik.

TH 2012.01.18. 22:26:21

@tevevanegypupu: "bar itt is akadnak szep szammal akiknek meg most sincs kifogasuk Bajnai vagy Gyurcsant ellen "
Én nem tudom, hogy ilyenek vannak-e szép számmal, remélem, nem. Gyurcsány nekem Orbán pepitában (erős hatalomvágy csekély erkölcsi érzékkel párosulva), de mondjuk Bajnaival szemben nekem olyan túlzott fenntartásaim nincsenek...rajongani nem rajongok érte, de utálni nincs különösebb okom.

tevevanegypupu 2012.01.18. 22:26:29

@Counter:

Nem hallottam mit mondott, a nyokoges vegulis lehet valamifele ketsegbeesett kiserlet arra, hogy megfelelo szavakat talaljon, mert mint tudja a szoclibek meg az alacsonyan szallo felhokbe is belekotnek, szoval ott jo, ha vigyaz az ember arra, mit mond, mert meg a zoldet is hajlandoak pirosnak erteni. Szinvakok.

Kereszteny, vallasos kommunista meglehetosen keves van a kornyezetemben, leszamitva a mindannyiunk altal tisztel mszp-s vallasi tagozatot. Ami a balliberalisokat illeti, igen, azt hiszem tulnyomoreszt zsidok. Magyar es nemzetkozi viszonylatban is.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 22:46:05

@bz249: Jó, de amit művelsz, az erősen természettudománynak tűnik. Társtudok esetében az irodalmazás sokkal nagyob szöszölést jelent (most ne menjünk bele az "1 termtud cikk hány társtud cikk hozzáadott értékét hordozza" kérdésébe :) ).
SP kisdoktorija amúgy elvileg természettudományos lenne nem? Merthogy bárhonnan is nézem tesiből írta, ami olyasmi. Most olvastam az MTA véleményét, miszerint a kisdoktori nem minősül tudományos fokozatnak. Szóval innentől valóban csak az egyetem és SP sara. Meg persze a köztársaságé...

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 22:49:42

@Sárfehér: "témavezető az egyik opponens??!!"
uff.
Hát, az sok mindent megmagyaráz. Az egyetem számára mindenképpen blama - főleg azért, mert azok az emberek ma már vagy nincsenek ott, vagy szervezeten belül túl nagy emberek. Szóval a vezetésnek innen lesz szép nyerni.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.18. 23:00:03

@Sárfehér: Hát, egyetemi berkekben a doktori munkák szintje hullámozhat, pont a munka jellege miatt. Valaki lehet jó oktató attól, ha nem kutat annyira jól. Persze ez felveti azt a kérdést, hogy a tudása mennyire fog elavulni emiatt az évek során. Erre a kérdésre a tapasztalt kollégák azt mondták, hogy ilyenkor jobb több szerzős cikkek írásába bevonni az emberkét, és alaposan leparaméterezett módon kiadni neki a melót. Így publikál is, a tudománnyal is foglalkozik, aztán mehet vissza oktatni.
Aztán persze vannak a kutató oktatók, akiknek az oktatás és a hallgatókkal való bizergálás nem jön feltétlenül össze úgy, ahogyan szeretnék. De azt már Feynman is megmondta az egyetemi pálya szépségével kapcolatban, hogy "lehet, hogy abban a félévben nem volt semmi hasznos tudományos ötlete, de legalább felnevelt egy jó évfolyamot" :)
Aztán egyetemen még vannak a külföldös népek, meg a vállalatos népek, meg az egyetem szervezeti működésébe betagozódó népek. Igazából ezért nehéz standardizálni a felsőoktatás eme szegletét :)

De ehhez SP-nek köze sincs, mert a hatályos szabályok szerint a kisdoktorija nem tudományos fokozat. Szóval a tudomány szempontjából a problémája irreleváns. Az érintett egyetem és köztársaságunk megbecsülése szempontjából viszont szánalmas ez a csalás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 23:19:31

@tevevanegypupu: 2002-ben és 2006-ban szavazatuk alapján igen sokan voltak zsidók. Kegyed marha. Főleg hogy kegyed okfejtése alapján ezek a zsidók tömegesen katolizáltak 4 év alatt.
A maga környezetében egyébként igen sok a keresztény, vallásos – no nem kommunista, de bolsevik. Az bizony akad.

Komolyan gondolja, hogy a Schmittet interjúvoló Csűrös Csilla ballib lett volna, aki mindenbe beleköt? Akkor se kérdezett keményen, amikor tehette volna :-) Akár előre megírt párbeszédet is felolvashattak volna a szakmaiság jegyében, az talán folyékonyan ment volna (bár állítólag a folyékony hangos olvasás és az írni tudás képességei között van összefüggés, ha érti, hogy mondom).

Egyébként ha Schmittnek igaza van, min esik kétségbe? Mint megtudhattuk, rendszeresen olvassa az (Bibliát) evangéliumokat, reggelente evangéliumi spameket küld körbe, vívóként, diplomataként pedig meg kellett tanulnia magabiztosnak lenni. Hát akkor mitől esne kétségbe?

Monarch (törölt) 2012.01.19. 00:47:03

@Counter: Mondjuk Schmitt nem pszichopata, így a bőr se eléggé vastag a képén. Szar ez neki nagyon. Hiszen ez olyan bűn volt, amiről nem is tudta eddig, hogy bűn. Most se tudja szemlátomást, csak azt, hogy ciki, borzasztó ciki, elképzelhetetlenül nagy ciki.

It’s the economy, stupid 2012.01.19. 04:35:35

@Monarch: "nem is tudta eddig, hogy bűn" - ebben lehet valami, a kis sportolói stiklik területéről (taktikázás, csempészgetés, piálgatás, hátszél a továbbtanuláshoz) tévedésből átevezett a tudományos mélyvízbe.
Akinek most nem lennék a helyében, az Tulassay "Tudás-tisztesség-tolerancia" Tivadar, neki jó nagy vödör faeces borult a fejére - tegyük hozzá érdemtelenül. Volt itt pl. nyilvános védés? Ilyesmiről eddig nem hallottam, pedig volt már olyan a világtörténelemben, hogy azon dőlt meg a jelölt. Nem akadt a nyilvános védésen az ókortörténészen kívül újkorhoz és főként sporthoz értő kérdező? A TF-en meg lehetett doktorodni úgy, hogy erről össz-vissz ez a három ember (jelölt-konzulens-opponens) tudott? Ráadásul ezek is keresztül-kasul egymás munkatársai/beosztottai. Egy vacak szakdogát is meg kell védeni, rendes helyen hívnak legalább egy negyedik személyt is, a szóbeszéd elkerülésére. Deep shit, tiszta szerencse, hogy nyugatabbra (ebben is) megelőztek bennünket.

Steve the Great 2012.01.19. 07:05:39

"Volt itt pl. nyilvános védés? "
Az baj, hogy a ténylegesen perdöntő dokumentumokat (a két dolgozatot illetve a vonatkozó egyetemi szabályzatot) az ide írók közül senki se látta, így aztán csak találgatunk a nyilvánosságra hozott infók alapján, hogy mi volt és minek kellett volna lennie...

Apeiron (törölt) 2012.01.19. 07:33:17

@tevevanegypupu:

"Vizi E. Szilvesztert szerettem volna"

Bizonyosan nem lett volna olyan problémája, mint most Schmittnek, de szerintem ugyanolyan törtető alak, mint a Schmitt, bár neki nagyon jelentős eredményei vannak. Jelenleg hol is ül? Mit keres ott?

tevevanegypupu 2012.01.19. 07:56:37

@Apeiron:

A Labdarugo szovetsegre gondol? Biztos szeret focizni.(:
Kulonben azok az emberek akik ilyen-olyan nagyon magas pozicioba jutnak nyilvan - a tudomanyos vagy akarmilyen munkassaguk mellett - elismeresre vagynak meg persze hatalomra. Hogy tortetok vagy ambiciozusak az attol is fugg mire hasznaljak a hatalmukat.

tevevanegypupu 2012.01.19. 08:00:49

@Counter:

Valoszinu eltero fogalmaink vannak a tomegesrol, de nekem az ezreket - sot tizezreket jelent. Kegyed meglehetosen szemelyeskedo hangvetelt ut meg amit ertek ugyan - a vesztesre allok konnyen kilepnek az udvariassag civilizalt emberek kozott hasznalatos formasagaibol - de nem szeretnem a tarsalgast ilyen stilkusban folytatni. Ugyhogy pa kedves Holgyem avagy Uram.

tevevanegypupu 2012.01.19. 08:07:50

@TH:

Bajnaival mar akkor bajok voltak mikor Gyurcsany bevitte a kormanyba gazdasagi miniszterkent. Ha jol tudom eleg sok ember ot okolja vesztesegeiert, egy vallalat tonkreteteleert es nehany ember halalaert. Persze tudom, a birosag felmentette, dehat Gyurcsany is felmentette mar a birosag ilyen-olyan ugyeiert amik elevultek vagy nem lehetett oket bizonyitani. A masik problema pedig az, hogy azokat az intezkedeseket amiket a Gyurcsany kormany hozott o is tamogatta, nyilvan javaslatokat is tett, a vegeredmenyt tudjuk. Hogy elegansan megoldotta azokat a feladatokat amiket az IMF pontrol-pontra meghatarozott neki miniszterelnoksege alatt, az nem olyan nagy kunszt. Egy jol oltozott, viszonylag intelligens ipse az utcarol behiva is kivaloan elvegezte volna a munkat. Harmidkkent - es ez nagyon fontos - Gyurcsany szemelyes jobaratjakent, valamint annak tudataban, hogy politikai karrierjet eppen Ferencnek koszonheti, meglehetosen valoszinutlen, hogy valamifele hatteregyezkedes nincs kozottuk arra az esetre, ha esetleg Hillary es a jo eg tudja kinek a segitsegevel "megvalasztanak" miniszterelnoknek.

TH 2012.01.19. 09:00:45

@tevevanegypupu: hát ezzel nincs okom vitatkozni, erre mondtam, hogy nem rajongok érte, de utálni sincs különösebb okom. Nem utálok mindenkit, aki az Orbán kormányban dolgozik, ugyanígy nem utálok mindenkit, aki Gyurcsánnyal dolgozott. De rajongójuk sem leszek jó eséllyel. :-)

TH 2012.01.19. 09:03:49

@tevevanegypupu: a vállalat tönkretételének ügyét meg egyszerűen nem tudom megítélni, mert nem ástam bele magamat a témába annyira, de mondjuk ha tönkre is tett egy vállalalatot, attól még nem lesz felelős emberek haláláért (van pár ember, akinek az áldásos hatására cégek mentek csődbe, és tűntek el a süllyesztőben, emberek kerültek az utcára stb., mégsem tartjuk őket felelősnek bárki haláláért)...

Piacbarát 2012.01.19. 09:22:43

@tevevanegypupu: tessék mán elolvasni a magyar nemzet helyreigazítását, amiben leirja, semmiben nem volt igaza a lapnak...

tevevanegypupu 2012.01.19. 10:38:11

@TH:

Hogy kinek hisz az ember vagy kit fogad el, ahhoz boven van anyag pro es kontra mindket oldalon. Nem a tokeletest keressuk csak a megfelelobbet. Majd 2014-re mar lehet merlegelni, mert ami most tortenik azt nagyreszt az elmuttnyocev kovetkezmenye. Itthonie meg az europaie is. Mindenesetre egy pillanatra nem hiszem el, hogy nem az Orban kormany ES Magyarorszag ellen megy a kuzdelem, ez tegnap tulsagosan is vilagossa valt - az egyebkent nagyon felkeszuletelen - EU-s kepviselok felszolalasai utan. Raadasul Konrad Gyorgyre es Schiffre hivatkozni mint hiteles tanukra..meg hogy "azt mondjak"..

It’s the economy, stupid 2012.01.19. 10:57:24

@Steve the Great: Sajna a dolgozatok "rokonságán" már nem kell agyalni, azt SP is elismerte. Már ha valakinek a "Zsötem" szintet nem meghaladó francia tudása miatt még lettek volna kételyei a hvg-n megjelent részletekkel kapcsolatosan. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy egy védés annyira bagatell élmény lenne, hogy tökre kimegy az ember fejéből. Szigorlaton húzott tételek címére emlékszem (79-ben államvizsgáztam), nem ilyen horderejű dolgokra. Egy árva hang nem hangzott el ilyesmikről. Szóval nem volt. No most hiba lenne föllelni egy olyan doktori szabályzatot ami ilyesmit lehetővé tesz - a többiek, meg az oskola érdekében.

dr. trafik nomac 2012.01.19. 12:11:52

Amit igazan gyuloltem a kommunizmusban az a hazugsagok hazugsaggal valo leplezese, a hibak elismerese gyakorlatilag kizart, erre jon a Fiedesz es elhozza ezt a kommunizmust...

TH 2012.01.19. 12:49:05

@tevevanegypupu: "Majd 2014-re mar lehet merlegelni, mert ami most tortenik azt nagyreszt az elmuttnyocev kovetkezmenye. "
Hát majd meglássuk, mindenesetre azzal nem értek egyet, hogy a gazdaságot nem érintő fura kormányintézkedések a zelmúltnyócév következményei lennének, az EU képviselők felkészültsége viszont nem meglepő, hiszen minden ország minden pártja az erősen útban levő hülyéket igyekszik kizavarni Brüsszelbe általában...:-)

tevevanegypupu 2012.01.19. 13:28:39

@TH:

Valtozatlanul ugy kepzelem, hogy Orbaneknak megvolt a maguk terve, sajnos valoszinuleg nem szamoltak azzal a nagy ellenallassal, amit a bankok gerjesztettek ellenuk es meg ki tudja kik. Ez politikai harc a javabol a gazdasagi mellett. Is. Az EU Parlamentbe kuldott kepviselok egy reszenel valoban ugy tunik, hogy a leghulyebbek kerulnek oda, erre jo bizonyitek a szocialistak altal kuldott csapat. Is.(:

TH 2012.01.19. 13:30:47

@tevevanegypupu: nagyrészt egyetértünk, bár nem tudom, mennyire volt tervük, illetve, hogy mennyire tűnhet reálisan nézve jó ötletnek szél ellen pisilini...

Az utóbbi mondatokban a hangsúly az IS-en van, ez pártfüggetlen jelenség. ;-)

tevevanegypupu 2012.01.19. 14:17:02

@TH:

Kis orszag is probalkozhat meg. Mar elfelejtkeztek Magyarorszagrol mindenfele vonatkozasban, 56 es 89 a multe, besullyedtunk ide Kozep-Europaba valami "kohog a bolha" szerepkorbe. orban megprobalt kitorni, egyelore ugy tunik sikertelenul. Minket is felig elfogyasztott a globalizacio es a futottak meg kategoriaba sem tartozunk, de itt valtozatlanul az elmuttnyocev legnagyobbreszt a hibas. Az "is" pedig partfuggetlen termeszetesen, bar ha nem lenne komoly dolgokrol szo, akkor inkabb mulatsagosak lennenek a szoban forgo partfigurak,.Mert hogy a legtobbet - igy utolag vegignezve oket - pillanatnyi elmezavar hatasara valaszthattak-valaszthattuk az biztos.(:

bz249 2012.01.19. 15:34:22

@Alfőmérnök: "Mindenesetre szerintem az elég nehezen védhető álláspont, hogy Schmitt Pál nem csalt és hogy nem ciki az ügy. "

Persze, hogy csalt, es nyilvan ciki az ugy. Marmint ciki lenne, ha a foszereplo nem a gumigerincu Schmitt Pal lenne. Igy inkabb mulatsagos.

@sirdavegd: annyira nem ismerem a tarsadalomtudomanyi kutatast, mindenesetre a sajat eredmeny jellemzoje gondolom ott is az, hogy viszonylag mertekkel tartalmaz forrasokat, mert attol sajat eredmeny.

(a mi az ertekesebb egy erdekes kerdeskor, de itt legfeljebb egy szempontbol lehet fontos. A nemzetkozi olimpiai mozgalom, ahogy a neve is mutatja a szeles nemzetkozi tudomanyos elet szamara is ismert, vagyis pl. Schmitt Pal doktorijanak erteke akar meg tobbe-kevesbe objektiven is lemerheto lenne)

evil overlord (törölt) 2012.01.19. 16:14:22

@bz249: No igen. De az is mulatságos, hogy milyen sok elöl-hátul doktor lett hirtelen a blog.hu-n. Hogy is mondta Brian? Ti mind egyéniségek vagytok!

Steve the Great 2012.01.19. 17:05:31

@It’s the economy, stupid:
A rádióinterjúban mondta, hogy 3 témakörből is vizsgázott, meg talán a védést is említette. De szerintem (hát igen...) ez kb. egy bizottság előtti vizsgának felelt meg.
Egyébként a helyzet fokozódik: index.hu/belfold/2012/01/19/schmitt_pal_es_klaus_heinemann/ Alighanem az újságírók most tételesen végigmennek az irodalomjegyzéken, és minden 3. napra fog jutni egy újabb lelepleződés. Kellett ez neki....

Haloperidol 2012.01.19. 18:08:50

Nagyon tetszik a poszt, foleg az akkori egyetemi es parteli sufni-doktoratusai miatt nem nagyon piszkaljak az ugyet.

Nagyon hasonlo a dolog, mint az ugynokokkel... :(
Viszont SP-nek annyi, most mar kozrohely lett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.19. 18:09:01

@Steve the Great: Schmitt Pál disszertációja elfér egy söralátéten?

venszivar 2012.01.19. 18:13:56

@Counter: Amennyit ő írt az a két élén elfér (a négyből) !

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.19. 18:18:25

@venszivar:
- Mit ír, Pali bátyám?
- Doktori disszertációt.
...
- Mit ír, Pali bátyám?
- Dolgozatot.
...
- Mit ír, Pali bátyám?
- Fogpiszkálót, ha el nem baszom!

Ez a "Heinemann-törzsanyag" tényleg minden kétséget kizár :-)

Monarch (törölt) 2012.01.19. 18:18:27

@It’s the economy, stupid: Én meg jóformán semmire nem emlékszem a szakdolgozat védésemből, pedig alig több mint tizenöt éve volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 18:20:50

„A megegyező szövegek kivétel nélkül mind dokumentumok. Ezt még a Schmittet támadók se vitatják. Én a tények oldalán állok, nem az értelmezgetésekén.
Ennyi. ”

„A köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjában a gazdaságról szóló fejezet egyes bekezdései szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann korábban publikált tanulmányának részleteivel. Heinemann neve, csakúgy mint a bolgár Nikolaj Georgievé, szerepel Schmitt Pál irodalomjegyzékében, a szövegben azonban nem jelzi sehol, hogy hosszú, az egyszerű adatismertésen tartalmilag messze túlmutató részleteket tőle idéz.”

btw a Klaus Heinemann-tól idézőjel nélkül bekopizott részletek javarészt következtetések.

Monarch (törölt) 2012.01.19. 18:26:29

@Steve the Great: Igen, tehát a dolgozatát olyképpen készítette, hogy először lemásolta a 180 oldalt Georgievtől, majd pedig még hozzáollózott 35 oldalt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 18:31:56

@bz249:

én abszolút nem akarom, hogy ez a szegény bohóc lemondjon, sőt, tőlem a következő öt évet is végigjátszhatja a sándor palotában.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.19. 18:36:26

@tevevanegypupu: "Ha jol tudom eleg sok ember ot okolja vesztesegeiert, egy vallalat tonkreteteleert es nehany ember halalaert."

A Hajdú BÉT-et bizonyítottan nem Bajnai és a Wallis tette tönkre. Talán a marxista neveltetésed teszi, de még mindig gyanakodva és értetlenül szemléled a kapitalizmust, és el sem tudod képzelni, hogy cégek tönkre mehetnek piaci okok miatt, a vezetés legjobb szándéka ellenére. Másokat hibáztatni persze mindig könnyebb, mint tudomásul venni, hogy a vállalkozáson bukni is lehet. És a Hajdú BÉT-en a legnagyobbat a Wallis bukta.

Egyébként miért is ne hibáztathatnák az emberek Orbánt annak a szerencsétlennek a haláláért, aki szíven szúrta magát a tb ügyfélszolgálaton? Vagy a száz megfagyott nyomorult haláláért, akiknek a lenyalt hajú fideszes majmok lerombolták a hajlékát? Csak egy kicsi médiakampány kéne... Vágod?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 18:37:25

@Monarch:

a 35-ből, ha jól értem, 16 már megvan, mert az heinemanné

keressük a maradék 19 oldal szerzőjét. :) az lesz a szép, ha kiderül, hogy még a bibliográfiát sem pali bácsi írta. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 18:40:15

@Kettes:

hagyd, ismerem az ő típusát, őt nem a tények, hanem az ő csalhatatlan érzései vezérlik. kit érdekel, ha a mn bajnairól szóló cikkeiben még a szóköz is hazugság volt? ő érzi, hogy bajnai saját kezűleg tette tönkre a libásokat, akikről érzi, hogy százszám lettek emiatt öngyik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 18:46:42

hozzá kell tennem, hogy a nem köztársasági elnök schmitt pált sajnálom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.19. 18:47:42

@dr. mavo: "Vége a tudat, az elme, az ego, a materializmus irányította világnak. A szív és a lélek korszaka következik."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 19:07:34

@Counter:

nekem volt olyan ismerősöm, aki a saját bevallása alapján egy centiméter angol tudás nélkül is kiválóan beszélt angolul, amikor erre volt szüksége. érezte a nyelvet. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.19. 19:08:58

@dr. mavo: Az megesik, hogy ha valaki tud latinul és franciául, akkor már igazából tud spanyolul és olaszul is, csak még nem mondta meg neki senki ;-)

Csak hidat ne építsen érzésből azért, ha szabadna kérnem, mégis.

Steve the Great 2012.01.19. 19:50:03

Azért igen jól megszerkesztett sztori ez a HVG (vagy akárki) részéről. Az első Georgiev-es anyag is igen ütős volt, de még ásattak a közt.elnökkel egy gyönyörű csapdát is saját magának. A második anyag fényében alig van olyan mondata az interjújának, ami hihető.

It’s the economy, stupid 2012.01.19. 20:30:23

@Steve the Great: Nincs annyi fennmaradó oldal, hogy még 3 napig kitartson!

@Monarch: "Én meg jóformán semmire nem emlékszem a szakdolgozat védésemből" - ajjaj, az, hogy átmentél-e, az azért megvan...? Mekkék nézni a zindexet, mit írtak bele. :)

Robinzon Kurzor 2012.01.19. 20:34:44

Pelikán, magától kértek valamit, de erre nem lesz büszke.

Itt már nem arról van szó, hogy mi volt 1992-ben, hanem hogy tegnap reggel mit hazudott Plagi bácsi.

Tényleg ennyire nem volt veszélyérzete senkinek a KEH-ben?

Vagy ennyire fogalmuk sincs, hogy mit ollózott össze a megbízott?

It’s the economy, stupid 2012.01.19. 20:44:33

@dr. mavo: "tőlem a következő öt évet is végigjátszhatja a sándor palotában."
Kicsit fárasztó lesz állandóan a tűzlétrán közlekedni, hogy ne botoljon feszt bele a zemberekbe. Esetleg a várbeli zalagutakat is lehetne használni. Külföldre meg minek menjen, járt már szinte mindenhol.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 21:31:43

@Counter:

ismerősöm (az alapján, amit írt és mondott) a magyron kívül semmilyen nyelven nem beszélt. ugyanakkor meg volt győződve, hogy minden nyelv őse a magyar. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.19. 21:32:52

@It’s the economy, stupid:

jelen helyzetben konkrétan nem oszt és nem szoroz, hogy egy szerencsétlen sorsú bohóc, vagy egy államférfi a hányadik is köztársaság elnöke.

RedGreg 2012.01.19. 21:50:38

szakdoga 1
Az enzimek specifikus biokatalizátorok, melyek enyhe körülmények mellett is nagymértékben képesek növelni a reakciósebességet. Enzimeket már nagyon régóta használ az emberiség például sajtok vagy alkohol előállítására. Az enzimkatalízis gyakorlati célú alkalmazása iránt az utóbbi évtizedekben fokozódott az érdeklődés. Az ipari enzimfelhasználás napjainkban is folyamatosan növekszik. 1996-ban már több mint 2,5 milliárd dollár összértékben használtak enzimeket a klinikai diagnosztikában, az élelmiszer-, a textil-, a vegy- és a gyógyszeripar különböző területein, valamint a bioremediációs, biodegradációs folyamatokban is. Példaként lehet említeni antibiotikumok, édesítőszerek és a „kőmosott” farmer előállítását. Az enzimek felhasználásának 90 %-a az USA-ban, Európában és Japánban történik. Extrém körülmények között is stabil enzimekkel jelentősen növelhető a hatékonyság és csökkenthetők az anyagi költségek
szakdoga 2
Az enzimek, speciális biokatalizátorok, melyek segítségével, biologiai objektumok olyan, reakciókat is képesek lejátszatni, melyek adott körülmények között nem valósulnának meg. Ezen tulajdonságuk miatt az emberiség régóta hasznósítja őket. Enzimek hétköznapi felhasználása jóideje ismert, többek között erjesztési folyamatok, mint például sajt vagy alkohol előállítása. A vegyipar és a biológia tudomyányának fejlődése révén, ma már az ipar is használja különböző eljárásokra. Fontos szerepet kapnak az élelmiszer és a gyógyszeripar területein is. Felhasználja a környezeti kémia bioremedíácíóra. Ezek miatt könnyen belátható mennyire fontos és gazdaságilag hasznos, olyan enzimek keresése, előállítása, melyek az ipari eljárások során felmerülő extrém körülmények között megőrzik biológiai funkcíójukat, katalítikus képességüket.

hoppá lehet én is plagizáltam????
A francba :P mert kb ilyen szintű amit hoznak a HVG-n. és arányaiban hasonló mennyiséget. Pedig csak hasonló témában ugyanabból a cikkből találtunk megfelelő részt. Forrás jelezve, csak nem másolom be, mert úgy már nem ütne

dekol84 2012.01.19. 22:37:25

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:
"Nem lenne nyilván ekkor hördülés ha Schmitt Pál történetesen egy kurva nagy zsidó..."

Egy okos zsidó nem követ el ekkora hülyeséget! Erre csak egy balfasz zorbán képes, aki ezt a szerencsétlen gerinc nélküli emberszabásút KE-enk tette meg egy Bulgáriából küldött SMS-sel! Pöcsfejek !

pom pom 2012.01.19. 22:38:08

dr. snitt pálesz a zemberek zembere,
a díszek dísze... a zország karácsonyfára húzva csúcsDÍSZ

az a DÍSZnóság esett meg, hogy miután DISZkont áron szerezte, leporolta a bolgártárs írásáról a DÍSZkoszt, a DÍSZlexiás DÍSZpintyünk DÍSZken átküldte az egyetem DÍSZdoktorainak, a DÍSZítés(z)eknek a DÍSZszertációt, akik azt gyorsan átnézték (hisz az elfért egy söralátéten), így senki nem DÍSZid(e)ál... mehet nyugodtan DÍSZkóba mindenki...

dekol84 2012.01.19. 22:39:08

@RedGreg: Szerintem menj aludni, mert fingod sincs arról mi is történik körülötted! Szerencsétlen félnótás!

dekol84 2012.01.19. 22:40:36

@pom pom: Ebben mit tartsz viccesnek? Hogy a dísz szót csupa nagybetűvel írod? Hát ez óriási! Megszakadok a röhögéstől!

RedGreg 2012.01.20. 00:09:01

@dekol84:

miért vagyok félnótás? mert nem szajkózom azt ami most a csapból is folyik? ha valóban plágium akkor persze következménye kell, hogy legyen, de ilyen súlyos vádat nem intézünk el azzal, h egy 200 oldalas szövegből szemezgetünk, és utána írjuk, ja ilyen 180 oldal belőle. Mert majdhogynem bárkinek a szakdolgozatával, publikációival, doktori disszertációjával el lehet ezt játszani. Mi történne most, ha kiderülne, hogy nem igaz? Rajta marad a vád, és senki nem hinné el, hogy független bizottság mondta ki? Következőleg meg xy majd megtámadja zzs-t, aki neki nem szimpatikus, hogy lám-lám ő plagizált, kiemel megfelelő részleteket, feltölti netre, és hoppá, az az ember elvesztette a hitelét...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.20. 01:00:56

@RedGreg:

pláne, hogy most kiderült, heinemann is lopikált pali bácsitól. ilyenek ezek a globaloböllérek, na.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.20. 01:03:52

egyébként mit akarunk? már 18 oldalról derült ki, hogy akár pali bácsi is írhatta, mi ez, ha nem teljesítmény? :)

Steve the Great 2012.01.20. 06:58:04

@RedGreg:
Már mióta írogatom, hogy hozzák nyilvánosságra a dolgozatokat és/vagy hitelt érdemlően vizsgálják ki a dolgokat. (de ne úgy, hogy "nincs ok, ami miatt kétségbe vonható lenne a doktori eljárás helyessége") Viszont azt is vegyük figyelembe, hogy az eddig nyilvánosságra került részletek és SP védekezésnek szánt nyilatkozatai mind egy irányba mutatnak..

venszivar 2012.01.20. 07:10:14

@Steve the Great: Ne csak írogasd......... !!! Kiabáld, üvöltsd !!! Talán rendesen kivizsgálják, TALÁN! ???

dekol84 2012.01.20. 09:03:38

@RedGreg:
És ezzel gyönyörűen leírtad a fityisz szokásos, emúúúútnyóóóóócééévben alkalmazott mocskolódási hadjáratának lényegét, hogy rohadna meg az összes fityiszes, meg az is aki ennek a csürhének 2/3-ot szavazott!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.20. 12:01:53

te, várjá, és a kisdoktori phd-nek van ám feltüntetve az eus önéletrajzában a pali bácsinak. :)

várúr eftás valamék rokona egerben visel képet: orojan.blog.hu/2012/01/19/schmitt_pal_egerben

Monarch (törölt) 2012.01.20. 13:01:37

@It’s the economy, stupid: Nem tudom, én talán összesen öt egyetemi vizsgámból emlékszem valami érdemire is. Az első vizsgámból (Környezetgazdaságtan I.) például csak előtte a várakozásra emlékszem, még az se rémlik, hogy milyen volt kijönni (bár azt hiszem, négyes lett).

Monarch (törölt) 2012.01.20. 13:22:52

@RedGreg: Ezek nem egymásról lopták. Az elsőben szerepel a kőmosott farmernadrág, Japán, Európa, és az USA, a gyógyszeripar, és még jópár dolog, ami a másikban nem, tehát az első nem lopta a másodikról.

Viszont a másodikban szerepel a kőmosott farmernadrág, a bioremediáció (akár dr. Schmitt Pál is írhatta volna), a sajt, és az alkohol, ami meg az elsőben nem szerepel, tehát a második se lophatta az elsőről.

Illetve ha mégis másolta, akkor is a másoló által is jól ismert témáról van szó, mivel saját kútfőből hozzá tudott írni annyi újdonságot, a mondatszerkezetet teljesen megváltoztatta. Ami közös a kettőben, az csak a közismert dolgok, de más szavakkal, más mondatszerkezettel, más részletekre helyezve a hangsúlyt, és rengeteg teljesen saját kútfős példával van mindkettő színezve, azaz itt a másolás - ha volt is - felismerhetetlen.

Ezzel szemben dr. Schmitt Pál dolgozata Nikolaj Georgiev dolgozatához képest még a mondatok hosszúságában és - amennyire a különböző nyelvek megengedik, sőt néha még ha nem engedik meg, akkor is - a szórendben és a pontos szóhasználatban is megegyezik, legalábbis a nyilvánosságra került részletekben. De dr. Schmitt Pál védekezéséből és a később kiderült újabb részletekből is úgy tűnik, hogy a bizonyítékok csak egy irányba tarthatnak, éspedig a plágium irányába. Ez a két bekezdés, amit beraktál, viszont még annyit sem alapoz meg, hogy mélyebben beleolvassak.

Monarch (törölt) 2012.01.20. 13:23:47

@Monarch: Bocsánat, a másodikban _nem_ szerepel a kőmosott farmernadrág, szerepel viszont a bioremediáció stb.

It’s the economy, stupid 2012.01.20. 14:54:21

@dr. mavo: nem oszt és nem szoroz - a mi szempontunkból. Neki lenne kényelmetlen álbajusszal szaladgálni. Nézzük a jó oldalát: most, hogy kiderült ez az egész, elmúlt a NB kockázat...

It’s the economy, stupid 2012.01.20. 15:07:45

@Monarch: Nálam a roham-tanulások után volt ilyen effekt, leesik a nyomás hirtelen, ahogy túl vagy rajta, és egy megveszekedett mondat nem tudna az ember eszébe jutni. Haverom mindig elsütötte a vizsga utáni kocsmázás közben: mi is volt ez, amiből mentünk?

RedGreg 2012.01.20. 20:21:31

@Monarch:

Nem is lopták egymástól, tudom, mert az egyiket én, a másikat egy barátom írta, és ugyanabból a cikkből van ez a részlet, egy hasonló témából írt szakdolgozathoz. Lehet tudnék még szebb példákat hozni, de nem ez a lényeg. Lehet, hogy SP másolta, akkor bűnhődjön érte. Csak ilyen súlyos vádakat nem szabad kikiabálni a médiába. Előbb hitelt érdemlően bizonyítani kell. Természetesen nem megoldás asztal alá söpörni a dolgot, de ez így a tudományos életnek óriási presztízsveszteség. Mint mondtam, bárkinek a dolgozatához lehet hasonlót találni. Kis keresgéléssel, és ügyes szerkesztéssel, akár még ugyanolyat is. Szóval ha tiltakozom a módszer ellen az azért van, mert most már mindegy mi lesz a vizsgálat végeredménye, de ha véletlenül az derülne ki, hogy a vádak nem állják meg a helyüket, az általános hisztériában már a tudományt is zOrbán kezében lévőnek veszik majd

NYJetsTD 2012.01.20. 23:03:22

@RedGreg: Ez naivitás. Szerinted, ha megpróbálta volna bármilyen indokkal az egyetemnél vizsgálat lefolytatását kérni, mennyi idő alatt jutott volna el a hír pali és emberei fülébe? Tíz perc múlva már hűlt helye lett volna minden dokumentumnak.
A pasas hosszú hónapok óta dolgozott az ügyön. Nyilvánvaló a plágium, amiről most megy a dilemma, hogy kihúzza még addig, amíg ingyen övé a ház, titkárság, sok lé és örök élet, vagy befogadják lányai az imperialista, kapitalista ámerikában.. .

venszivar 2012.01.20. 23:08:39

@NYJetsTD: A TÍVÍ be hallottam, hogy a próóófok nem akarják elvállalni, hogy vizsgálják az ügyet !

Fosnak a hozzá hasonlók...........

NYJetsTD 2012.01.20. 23:27:10

@Dr. dr. venszivar: Persze hogy fosnak, ha a nők lapjából vagy a képes újságból ollózta volna össze, azt is elfogadják azonnal... most meg azt mondani, hogy ijnye, de hisz ebből a 215-ből 197 oldal tök egyforma...holnap meg mehetnek a földrajzi elnevezések bizottságával közösen közmunkára...

venszivar 2012.01.21. 06:32:12

@NYJetsTD: No, majd meglát tyukk !!!

Monarch (törölt) 2012.01.21. 09:58:40

@It’s the economy, stupid: A már említett Környezetgazdaságtan I. című tantárgy tananyagából máig emlékszem egy csomó dologra, de a vizsgából semmire.

Egyébként az tény, hogy a vizsgáim többségén utólagos rohamtanulással pótoltam a félév közbeni munka teljes hiányát. Valószínűleg ez se jó a magyar rendszerben, jobb lenne folyamatos évközi munkát követelni a diákoktól, kevesebb bulizással. Na de ezt akkor persze nem így láttam.

Mindenesetre én simán el tudom képzelni, hogy valaki nem emlékszik semmire a védéséből. Én sem emlékszem a szakdolgozatvédésem egyetlen szavára sem, csak előtte a várakozásra, utána a felszabadult örömre, és a kettő között (amíg bent voltam) az egyik tanár rokonszenves pillantására.

Monarch (törölt) 2012.01.21. 10:11:12

@RedGreg: Nézd, az érved nem áll. A két általad citált bekezdésen ordít, hogy nem lopták őket egymásról. A hvg által citált bekezdések (amiket oldalakon keresztül citálnak) meg pont ellenkezőleg, annyira hasonlítanak egymásra, hogy jóformán kizárt, hogy ne lopták volna egyiket a másikról (vagy mindkettőt közös forrásból).

pelikán* 2012.01.21. 10:14:46

Egy-két eftárs még mindig nem szállt le a körhintáról, így a biztonság kedvéért jelzem:
mandiner.blog.hu/2012/01/20/re_negy_pontban_a_schmitt_ugyrol

Monarch (törölt) 2012.01.21. 13:18:48

@(pelikán*): A társalgás már régesrég nem a poszt tartalmáról folyt itt szerintem. Visszaolvastam, és január 19-én volt az utolsó hozzászólás a cikkről.

safranek 2012.02.02. 10:32:06

2-es ponthoz: "mindenki a ranglétrának azon a fokán reked meg melynek ellátására már teljesen alkalmatlan"

Hiteltelen007 2012.04.01. 19:16:51

@Alfőmérnök:
Több évtizedes munkahelyem megszűnt. kénytelen voltam más kereset után nézni. Ekkor találtam rá a KMD által kínált lehetőségre, melyet szívesen ajánlok mindenkinek a mellékelt honlapon:
keh.hu/phd/negertkeresunk
süti beállítások módosítása