Kettős állampolgárság: a magyar mozgástér mítoszai
2011. december 14. írta: JClayton

Kettős állampolgárság: a magyar mozgástér mítoszai

  Az utóbbi hetekben felpörögtek az események Magyarországon a kettős állampolgárság körül. Elsősorban annak kapcsán, hogy a szlovák belügyminisztérium a törvény betűjét szem előtt tartva elkezdte postázni azokat a felszólításokat, melyekben szlovák papírjaik leadására szólítják fel az újdonsült magyar állampolgárokat, miközben minden nap születik egy új politikai nyilatkozat. Milyen mozgástere van Magyarországnak, és ami még fontosabb, mit tehetnek a szlovákiai magyarok és a szlovák hatóságok a helyzet megoldása érdekében? Vannak kitörési pontok, de azt józanul, legfőképp pedig közösen kell mérlegelni politikai hovatartozásra való tekintet nélkül.

  Először is felül kell emelkedni azon az aktuálpolitikai mázon, ami az egész törvény megítélését kíséri Magyarországon. Másodszor pedig tisztázni kell, hogy pontosan miként is rendeződhet a kettős állampolgárság ügye Szlovákiában.

A Fidesz tette? Na és?

  Kezdjük a törvény megítélésével: tény, hogy a Fidesz-kormány gyorsan, az érintettekkel való felületetes egyeztetés után fogadta el a kettős állampolgárság felvételét zökkenőmentesebbé tevő módosítást. Ahogy az sem cáfolható, hogy a környező országok ezt különféle indokoktól vezérelve nem kifogásolták – egyetlen országot kivéve, a tavaly tavasszal parlamenti választások előtt álló Szlovákiát, ahol annyira hisztérikusan fogadták a tervezetet, hogy a leköszönő parlamenti képviselők utolsó aktusként ellehetetlenítették a többes állampolgárság intézményét.

  Helytelenül, rosszul időzítve cselekedett az Orbán-kormány? A szerző meg van róla győződve, hogy nem, ráadásul eurokonform, semmilyen formában nem támadható jogszabály született. De igazából mindegy is. Ugyanis legalább ennyire nyilvánvaló, hogy a magyar lépés nem magyarázza és nem is menti a szlovák ellenintézkedést. Márpedig az rossz. Lehet, hogy a hatályos, bár procedurális szinten könnyen megkérdőjelezhető törvények szellemében zajlik a szlovák hatóságok eljárása, de az semmiképp sem erkölcsös a helyi magyar közösség felé. A jogbizonytalanságért való felelősség teljes mértékben a szlovák felet terheli. Csakis ebből lehet kiindulni a további diskurzus előtt.

  A helyzetet nehezíti, hogy a magyar közvélemény és a politikai legalább annyira hisztérikusan foglal most állást a szlovák hatóságok tettei kapcsán, mint a szlovák elit tavaly tavasszal. Minden nap nyilatkozik az ügyben valamelyik magyarországi párt vagy közszereplő, hogy így bizonygassa, nem közömbös számára a felvidéki magyarok ügye. A rendszeres politikai állásfoglalások és erőfitogtatás csak a lényegről tereli el a figyelmet: hogy miként lehet megoldani a helyzetet, valamint hogy ez nem egy aktuál-, hanem, ha úgy tetszik, nemzetpolitikai probléma. A szlovákiai helyzet megoldása párthovatartozásra való tekintet nélkül érdeke mindenkinek. Elsősorban természetesen a felvidéki magyaroknak áll érdekében, hogy nyíltan és szankciók nélkül felvállalhassák kettős identitásukat – ha ennek szükségét látják.

Mi a megoldás?

  Ugyan az utóbbi napokban boldog-boldogtalan felszólította a szlovák kormányt arra, hogy kezelje és oldja meg a problémát, az a szomorú helyzet, hogy ez a módszer technikai okokból sem fog működni. Még akkor se, ha Ficót és Slotát is megszállja valamiféle szent istváni révület. Ugyanis a márciusi idő előtti választások miatt a szlovák parlament már csak egyszer ül össze, egy új törvénymódosítási javaslat benyújtására és kétszeri olvasatban való megtárgyalására pedig egyszerűen nincs idő (szándék meg még annyira sem).

  Reménykedésre adhat okot, hogy a szlovák intézkedést az ország alkotmánybírósága vizsgálja. Az eljárás apropója: a szlovák alkotmány értelmében senkit nem foszthatnak meg akarata ellenére az állampolgárságától. A kérdés az, hogy egy másik állam papírjaiért való folyamodás a következmények tudatában vajon azt jelenti-e, hogy az illető egyben kinyilvánította, lemond a szlovák állampolgárságról. Amennyiben az Alkotmánybíróság kijelenti, hogy erről szó sincs, akkor a szlovák törvényhozásnak vissza kell állítania a korábbi szabályozást, vagy alkotmányos többséggel kell összhangba hozni az ellentörvényt az érvényes rendelkezésekkel (erre aligha lesz elegendő számú képviselője a nacionalistáknak).

  Akkor, ha az Alkotmánybíróságnál nem jár sikerrel a beadvány, komoly baj van. Európai szinten az állampolgárság kérdésében nem adható jogorvoslat, a szlovák ellentörvény pedig önmagában nem sérti az európai normákat. A kisebb jogi hézagokat egy esetleges nacionalista kormány utólag kijavítja. Ebben az esetben nincs jobb megoldás, mint az erkölcsi felelősségre emlékeztetni a szlovákiai döntéshozókat. Arra pedig egy hangzatos kormánynyilatkozat nem jó, sőt, pont ellentétes hatást vált ki.

Mi a dolgunk?

  Mit tehet az ügy érdekében a magyar politikai elit, az értelmiség, és a szlovákiai magyarság? Nos, a magyar kormánynak és a pártoknak egyoldalú nyilatkozatok helyett a szlovák féllel kell egyeztetnie. Nehéz munka, és Robert Fico jövőbeni miniszterelnök hajthatatlanságát ismerve az eredmény is kérdéses, de az is biztos, hogy a meddő üzengetésen túl mindeddig érdemi fejlemény nem történt politikai téren.

  Az értelmiségnek nem feltétlenül nyilatkozatban kellene szolidaritást vállalnia (abból van elég), hanem a kapcsolatait kihasználva egyeztetnie – a szlovák társadalmi elittel. Az a szomorú helyzet ugyanis, hogy a közvéleményformáló szlovák elit tagjai nem nyitottak társadalmi vitát a kérdésről. Azaz a szlovák lakosság egyszerűen nem látja át a kettős állampolgársággal kapcsolatos problémákat.

  És ha már az értelmiségnél tartunk, annyi felelősségtudatot talán el lehetne várni a véleményformálóktól, hogy nem nézik szegény, szerencsétlen és ostoba rokonoknak a felvidéki magyarokat, akiket rútul átejtett a Fidesz-kormány és persze Orbán Viktor személyesen, hanem megpróbálnak kilépni a magyar belpolitikai sémákból. Merthogy.

  A magyar állásfoglalások erkölcsi hátszelet biztosítanak ugyan a szlovákiai magyaroknak, de Rambo szavaival élve a harcot nekik kell megvívniuk. A rendszert csak belülről lehet megváltoztatni, és ha Boldoghy Olivér és Ilonka néni nyilvános coming outjának valamiféle értelme van, akkor az az, hogy a szlovák politikai elit és társadalom lássa be, milyen abszurd, vállalhatatlan és indokolatlan intézkedést hoztak. Ha a helyi erős embereket és pártokat nem sikerül önreflexióra bírni, nincs esély a korlátozások eltörlésére.

  Ennek tudatában vannak a lassan, de biztosan ügyködő szlovákiai magyar jogászszakértők, az állampolgárságukat nyíltan felvállalók, vagy épp a civil szervezetek is. A helyi politikai pártok meg a márciusi választásokra készülnek és ebből a szempontból próbálnák kihasználni a helyzetet, ezért nyilatkozgatnak, ebben viszont sincs semmi különös. A felvidéki magyar közösség, az identitásukat vállaló kettős állampolgárok nem Orbán Viktor bábjai, az ebből a prekoncepcióból fakadó rosszindulatot, ami igencsak fájdalmas félreértéseket szül, jó lenne mellőzni.

  Az, hogy a politika eltávolítja egymástól az embereket, természetes folyamat. Ennek ellenére idealista módjára úgy gondolom, hogy vannak olyan témák, amelyekben a kicsinyes ellentéteken felülemelkedve is közös nevezőre lehet jutni. A szlovák-magyar konfliktus megítélése a kettős állampolgárság kapcsán egy ilyen téma. A pártoskodáson való túllépés azért is fontos, hogy meg lehessen érteni azt a sok fejtörést és értetlenkedést okozó dilemmát, miért kérik egyes esetekben a felvidéki magyarok az anyaországi segítséget, és miért utasítják azt néha el.

  A fentiekből látható, nem mindegy, hogy az a segítség pontosan mit is foglal magába. Meggyőződésem, hogy a megfelelő stratégiát választva eséllyel lehet változtatni a törvényen. Egyébként viszont aligha. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr423460211

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1273. Áldozat-diskurzus; Igazmagyarok; A fegyveres Iveta 2012.01.03. 23:15:40

Az elmúlt napokban több, Boldoghy Olivér ügyével foglalkozó, különböző színvonalú szöveg is napvilágot látott. Olvassuk el a témában az egyébként általában jó Tokfalvi Elek írását a HVG-n, vagy éppen a hídas fiúk blogjának Boldog állampolgár c. bejegyz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.14. 18:10:07

@Bell & Sebastian: Köszönöm. A törvényszövegben úgy tűnik, nincs diszkriminatív vagy szokatlan megoldás, sem suta hivatkozások nemzetbiztonsági okokra. Az a helyzet, hogy ez alapján ezt úgy csinálták, ahogy az ilyet csinálni kell.

Nem tudom hogy mondani még, hogy lehet szeretni meg nem szeretni, meg ide vagy oda drukkolni, de ez egy teljesen hétköznapi, szokványos szabályozási technika az állampolgárságot illetően. És nélkülünk nem hozták volna meg. Lehet pezsgőt bontani?

Bell & Sebastian 2011.12.14. 18:23:33

Ez meg egy összefoglaló arról, hogy a szarkeverés Trianontól indult és azóta sem ért véget. Mondhatni a szlovák ellen-törvény legfőbb lényege az, hogy keményen anti-revizionista, legalábbis onnan nézve.

Adódott jó pár csapdahelyzet, amit a visszás magyar jogrend teremtett az elcsatolt magyaroknak, akkor bezzeg nem óbégatott senki értük. Ha így tett, kussoljon most is.

Megjegyzem, diplomáciai körök kiszivárogtatták (jól értesült párttagok) hogy Brezsnyev visszaadta volna a Kárpátalját, ha kérjük. Erdélyre is volt hajlandóság az Oroszokban, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a Kondukátor tévúton jár, de arra megint csak Kádár azt mondta, nincs arra lóvé, hogy a mi szintünkre felhozzuk őket. Csak nehogy most fordítva legyen!

Szóval, egy cionkomcsi sosem fogja támogatni Magyarország nemzetközi megerősödését, ez egy bűnös nép, szemétdombon a helye! Tetszettek volna nem deportálni minket! Mocskos, kisszerű, világméretű bosszú ez a nemzeti-szocializmusért.
Ebből tessék kiindulni.
Numerus clausus? A kur...nyátok, ezt kapjátok érte!

www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2000_01/cikk.php?id=195

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.14. 18:24:16

senki ne mondja, hogy felvidékézéketlen vagyok. palóc levest főztem ebédre.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 18:25:09

@Counter: Abban nincs, de a magyarázat kibontja, hogy mégiscsak van és az alapján járnak el. (ott van az is, kikeressem?)

Bell & Sebastian 2011.12.14. 18:27:41

@málnási: Gombával, mi. Szegény pálóc, most ki mondja majd be az időjárást?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.14. 18:33:05

@Bell & Sebastian:

Keresse ki:-) Bontsa ki nekünk az összefüggéseket!

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.14. 18:39:21

@Bell & Sebastian: Tanulságos volna, még ha kevesen is olvassák el, akkor is annyival kevesebben beszélnek találgatva.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 18:55:08

www.jogsegely.sk/kerdesek-es-valaszok/magyar-allampolgarok-szlovakiaban/

a) igazságügy, honvédelem, ipari tulajdon, belügy, titkos adatok védelme,

b) külön nevesítés szerinti szolgálati hivatalokban betöltött állások (a SzK Külügyminisztériuma, a SzK Legfőbb Ügyészsége, kerületi ügyészség, katonai ügyészségek, a SzK Kormányhivatala, a SzK Számvevőszéke)[iv],
c) egyéb rendkívüli jelentőségű közalkalmazotti jogviszonyok,
d) ahol feltétel a titkos adatok megismeréséhez való jogosultság.

A központi államigazgatás szervek (pl. minisztériumok) és dekocentrált államigazgatási szervek (pl. kerületi, körzeti hivatalok) a fentiek által nem érintett állásait magyar állampolgárok is betölthetik!

a Rendőrségi Testületben betöltött állások,
a Szlovák Információs Szolgálatnál betöltött állások,
a Szlovák Köztársaság Büntetés-végrehajtási és Igazságügyi Őrségének Testületében betöltött állások,
a vámhivatalnoki állások,
az ügyészi és az ügyészjelölti állások,
a Szlovák Köztársaság fegyveres erői hivatásos katonái.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 18:57:46

Ezekhez kellene a szlovák állampolgárság, ha indirekten a magyarokat ki nem csukják a kettős állampolgárságukkal. Ügyes.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 19:02:54

Itt a tejszínhab:

"Az e kérdésnél felsorolt állások, munkakörök betöltéséhez tehát szükség van szlovák állampolgárságra, miközben a szlovák állampolgárság kívüli további állampolgárság megléte nem jelent akadályt."

Van bőr a pofájukon, annyi szent!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.14. 19:16:26

@Bell & Sebastian: Láttam én már olyan álláshirdetést magyar államigazgatási szervnél, amelyhez nem akármilyen, hanem születéssel szerzett magyar állampolgárság kellett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.14. 19:20:36

@Bell & Sebastian: Mi a probléma? Hogy csak szlovák állampolgár lehet szlovák ügyész vagy szlovák hírszerző? Hát jól is nézne ki, ha ilyen állami funkciókat vendégmunkások tölthetnének be, képzeljük el, ahogy érkezik a 70-es évekbeli jugó/török transzport az NSZK-ba, és kezdődik a szortírozás, hogy Ahmed - kebabsütő, Marko - kémelhárítás, Darko - kőműves, Mirza - bíró. Kérem, őrizzük meg a komolyságot, a téma megérdemli.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.14. 19:21:55

@Bell & Sebastian: Az nem. De a *születéssel szerzett* állampolgárság, több (közte egzotikus) nyelv ismerete, esetleges külföldi munkavállalás és nyitott érdeklődési kör, valamint jó fizikai állapot, az igen.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 19:24:20

@Counter: Há' ja. Akkor legalább nem járna ide egy görög luvnya eszet, egy ukrán meg pénzet osztani. Csupa előny.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 19:27:13

@Counter: Egyvalaki csak ráharapott. Jól is tette, megőrizzük emlékét. Majd hozzáírjuk a többihez, m -betű, mint mocskos Hitler, mi?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2011.12.14. 20:08:37

Szép, de egy kissé naiv az egész poszt.

Egyeztetni a szlovák politikai elittel/értelmiséggel? Ez az elit és értelmiség többsége nacionalista állásponton van és nemzeti sorskérdésekben összezár. A felvidéki magyarság asszimilálása pedig éppen egy ilyen sorskérdés a szlovákok számára.

Bármiféle önreflexiót, magába szállást elvárni tőlük hiú ábránd. Ők csak akkor engednek, ha valaki erre rákényszeríti őket. Magyarországnak pedig nincs semmilyen eszköze, amivel kikényszeríthetné a szlovák álláspont megváltoztatását.

bierkamp 2011.12.15. 08:24:13

Román szőrőstalpuak szavazatai jogáért megy a nagy Fidesz és Tömjén seggnyalás...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.12.15. 10:36:57

Azt, hogy a magyar hatóságok tán egy icipicivel sárosabbak az egész sztoriban, mint ahogy a kánon állítaná, nem nagyon teszi szóvá senki.

Kis háziolvasmány, „játékelméleti” megközelítéssel:
szabadter.wordpress.com/2011/12/11/ilonka-neni-esete-a-gyava-nyullal/

drakulatúra 2011.12.15. 11:16:14

Egyébként meg ez a kettős állampolgározás akkora nagy faszság, hogy el nem tudom mondani - de azért el fogom. Okosabb országok ezt simán fű alatt csinálták, a románok talán egy belügyminiszteri rendelet, vagy leirat szintjén. Mi meg nagy garral, nagy pofával - ezzel sem lett volna baj, ha hozzákapcsoljuk, hogy "ja és kérem, lám ennyi meg ennyi magyar, azaz MAGYAR állampolgár van határainkon kívül szorítva, hát szóval lennének szívesek az állampolgársági határra kitolni a határainkat!", mert ennek a mostani kettős állampolgárságnak semmi más értelme nincs (már azon kívül, hogy 2014-ben legyen elég szavazata a kormánypártoknak, ha nem is egy 2/3-hoz, de egy abszolút többséghez mindenképpen - elismerem, ez sem rossz...). Egyébként még azt is megtehetné a Felvidék-i magyarság - már ha lenne benne elég kurázsi, összefogás, összetartás, vagányság stb. - hogy kollektíven kérné a magyar állampolgárságot. A mennyiség ugyanis a politikában is átcsap/hat minőségbe: az már mégiscsak ki kellene verje a brüsszeli bürokratáknál - nem, nem azt, hanem - a biztosítékot, hogy egy kisebb európai országnyi (Málta,Andorra, Lichtenstein, San Marino, Észtország?) népesség az EU kurva kibaszott közepin hontalanná (sic!?!?!?!?!) lesz egy rohadt rasszista, fasiszta, náci ország = Szlovákia!, miatt!!

marczy 2011.12.15. 11:40:17

@Counter: A világban az a dolog, hogy valaki két országhoz kötődik - akár etnikailag ill. lakhatás szempontjából, akár vegyes házasság révén, Európán kívül MÉG SOKKAL gyakoribb, mint Európában. A világ lakosságának több mint fele születésétől fogva két- vagy többnyelvű! A kettős állampolgárságot ebből fakadóan nem szabad, hogy torzszüleménynek tekintsék, hanem a valós identitás egyik megjelenési formájának. Minden horvát jogosult a horvát állampolgárságra, akkor is, ha Ausztráliában él. Minden német jogosult német állampolgárságra. Ausztria kivétel, de most (ott vagyok, bent ülök az egyetemen, konferenciacikkeket írhatok stb.) van némi eszköz a kezemben, hogy a jelenlegi szabályozás ókonzervatív voltára a figyelmet felhívjam - pl. egy konferencián.
A kötődés az egybesült (sic!) Európában nem feltétlenül államhoz, hanem nemzethez, kultúrához, nyelvhez is történhet. Az osztrák és a magyar nemzeti identitás tartalmában alapvető különbségek vannak, nem véletlen pl. az, hogy az a tény, hogy jelenleg Ausztriában néhány kivételes esetet leszámítva (Habsburg Ottó, vegyes házasságban születés) nem engedélyezett a kettős állampolgárság, Szlotákiával ellentétben nem vált ki durva indulatokat.

A _születéssel szerzett_ állampolgárság elvétele az, amit mélységesen elítélendőnek tartok. Mit csinál a szlovák zsidó, aki Izraelben alapít céget? Mit csinál az Amerikába szakadt szlovák, aki vénségére visszatérve Szlovákiába ott szeretné leélni az életét? Idegenné válik Szlovákiában! EZT akarták?
Ausztria a világ 7. leggazdagabb országa. Ide bejön a bevándorló, lemond eredeti állampolgárságáról, és egyidejűleg(!) megszerzi az osztrákot. Valószínűtlen, hogy innen máshova menjen, mert ha már osztrák állampolgár, akkor vélhetően gennyesre kereste magát. Szlovákia a cipőjét nem köthetné meg. Ez van.

marczy 2011.12.15. 11:45:20

@Valandil: Pontosan. A csabai szlovák elmegy meglátogatni azokat a rokonait, akik áttelepültek Szlovákiába. Hogy eközben milyen nyelvet használ, az már irreleváns! (Ha nem tud elég jól szlovákul, akkor indirekt módon hozzájárul a kétnyelvűség fenntartásához a szlovákok körében is!)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.15. 12:09:18

@marczy: Állampolgárságról van szó, nem nemzeti identitásról, többnyelvűségről vagy kulturális, netán vallási hovatartozásról.
Az _állampolgárság_ kettőssége a fentiekkel szemben közjogi és nemzetközi jogi jelentőséggel bír. Ezért alkalmatlan és szükségtelen a nemzeti, nyelvi, kulturális, vallási hovatartozás kifejezésére.

Szabadjon felhívnom a figyelmet rá, hogy a német vagy az izraeli _hazatelepítési_, repatriációs célú rendelkezések nem állíthatók párhuzamba, sőt, szöges ellentétben állnak a magyar _nemhazatelepítési_ célú szabályozással. Ezek ugyanis a hazatérés jogával foglalkoznak, azaz hogy a történelem során szétszóratott németek (Kelet-Európa), zsidók egyszerűen és akadályok nélkül csatlakozhassanak országukhoz.
Lásd: www.bmi.bund.de/SharedDocs/Gesetzestexte/EN/Staatsangehoerigkeitsgesetz_englisch.pdf?__blob=publicationFile

7. szakasz: kifejezetten a német menekültekre vonatkozó hatály.
10. szakasz (1) bek. 4. pont: a német állampolgárság megszerzésével _le kell mondani_ a meglévő egyéb állampolgárságról, kivételek:
12. szakasz: ha ez nem lehetséges az egyéb állam joga vagy a német állampolgárságot kérelmezőn kívül álló okból meghozott állami döntése szerint

A magyar szabályozásnak nem az a célja, hogy magyar nemzetiségű személyek Magyarországra telepedve állampolgárokká váljanak, épp ellenkezőleg, az a célja, hogy magyar nemzetiségű személyek Magyarország területén _kívül_ váljanak magyar állampolgárrá. A párhuzam tehát vagy tudatlanságból merül fel, vagy tudatos hamisítás eredménye.

Szabadjon továbbá hozzáfűznöm, hogy a német állampolgárság megszerzésével a meglévő állampolgárságok főszabály szerint meg kell hogy szűnjenek a német szabályozás szerint.

Szabadjon arra is felhívni a figyelmet, hogy a születéssel szerzett állampolgárság elveszíthetősége nem az ördögtől való. Az egyértelműen és feltétlenül diszfunkcionális elem ebben a szituációban a magyar szabályozásnak az a része, amely lehetővé teszi az államhoz (az _államhoz_) való tartalmi kötődés nélküli állampolgárságot.

Annyit kellene csak újra megérteni, hogy az állampolgárság nem az identitás kifejezését jelenti, és azon kellene elgondolkodni, hogyan jutott ode a magyar közgondolkodás, hogy képtelen különbséget tenni állampolgárság, nemzeti hovatartozás, anyanyelv és szabad identitás között.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.15. 12:12:40

@drakulatúra: Hogy lenne hontalan, vagy szlovák, vagy magyar állampolgársága van.
Amennyiben a magyar állampolgárság a gyakorlatban annyit se ér, mint a papír, amire nyomják, az nem Szlovákia felelőssége.

drakulatúra 2011.12.15. 12:38:01

@Counter: mármint szlovákiában hontalan, ha felveszi a magyar áp-t. Egyébként meg a magyar igazolvány bőven elég volt, legfeljebb annyit kellett volna igazítani a törvényen, hogy a magyar igazolványos bármikor kérhet magyar útlevelet. Az az érzésem, hogy itt a szavazati jog volt az igazi tét. Elég barmok voltak a cucik, hogy átengedték a nemzeti érzést, gondolatot, felelősséget a jobboldalnak. De hát aki hülye, az haljon meg.

parateddy · http://www.parameter.sk 2011.12.15. 13:12:40

Ha a szerző valóban komolyan gondolja ezt: "Helytelenül, rosszul időzítve cselekedett az Orbán-kormány? A szerző meg van róla győződve, hogy nem,..." -, akkor adja vissza a diplomáját azonnal!!!

Mert az Orbán-kormány tavalyi, ezen lépése minimum 2 dolgot eredményezett:

1. Nem került be a parlamentbe a Magyar Koalíció Pártja
2. A Szlovák Nemzeti Párt bekerült a parlamentbe

Ha Orbánék csak 2 hetet várnak, NAGYON SOKMINDEN MÁSKÉNT ALAKULT VOLNA!!!

Az azóta eltelt időszakban annyira átlett politizálva a téma - úgy magyar, mint szlovák félről -, hogy nagyon sok szlovákiai magyart riaszt(ott) el attól, hogy kérvényezze a magyar állapolgárságot. Legalább annyit, mint amennyit az idióta, vállalhatatlan szlovák állampolgársági törvény riaszt(ott) el!

Nem mellesleg, engem szlovákiai magyarként annyira, de annyira taszít a Fidesz és a KDNP jelenlegi politikája (a nagymagyarok kedvéért: ugyanígy taszított az előző kormány politikája is!!!), hogy én még csak szimbolikusan sem akarok ehhez a mostani Magyarországhoz tartozni!

Megmaradok egyszerű szlovákiai magyarnak. Bárki aki azt hiszi, hogy ez valami nagyon rossz dolog 2011-ben (hadd ne menjünk vissza Trianonhoz!), TÉVED!

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2011.12.15. 13:32:55

@parateddy: a rossz időzítéssel kapcsolatban írtam feljebb, de akkor még egyszer.

1. a Fico-kormány idején bármikor elfogadnak egy ilyen ellentörvényt = rossz időzítés
2. a parlamenti kampány idején elfogadtak egy ilyen ellentörvényt = rossz időzítés
3. egy esetleges Radicova-kormány idején a KDH és az Egyszerű Emberek hasonul meg a másik három csoportosulással = rossz időzítés
Kérdem én, mi a jó időzítés?

Két következmény is felmerül, ami állítólag a kettős állampolgárság elfogadásának mellékhatása. Ebből
1. az MKP kiesését fogalmam sincs, miként lehet erre fogni, esetleg némi indoklás kellene.
2. az SNS bejutását egy fokkal logikusabb ennek betudni, viszont tudtom szerint erről sem született semmilyen tanulmány. Sőt, Slotáék támogatottságát stabilan magasabban mérték pár hónappal korábban, mint közvetlenül a választások idején. Akkor mégsem segített nekik a Fidesz?

"Nem mellesleg, engem szlovákiai magyarként annyira, de annyira taszít a Fidesz és a KDNP jelenlegi politikája (a nagymagyarok kedvéért: ugyanígy taszított az előző kormány politikája is!!!), hogy én még csak szimbolikusan sem akarok ehhez a mostani Magyarországhoz tartozni!" - saját elhatározásod. Ez a szép az állampolgárság felvételében, hogy önkéntes elhatározáson alapul, ha nem kell, ettől nem leszel kevesebb (még akkor se, ha néhány őrült ezt mondja, ilyen kijelentést viszont egyetlen politikustól nem hallottam).

"Megmaradok egyszerű szlovákiai magyarnak. Bárki aki azt hiszi, hogy ez valami nagyon rossz dolog 2011-ben (hadd ne menjünk vissza Trianonhoz!), TÉVED!" - beszélj a magad nevében :) Talán egyetérthetünk abban, hogy pont ebben a témában nincs értelme általánosítani.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.15. 14:14:23

@Counter: Keresztanyád térgyekalácsa vendégmunkás baszd meg!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.15. 14:34:44

@drakulatúra: Szerintem fogalmad sincs, hogy mit jelent a "hontalan". Aki nem abban az országban él, mint amelyhez állampolgársága köti, az nem hontalan. Az a hontalan, akinek nincs állampolgársága.
Például egy Magyarországon élő kínai állampolgár nem hontalan. Egy Szlovákiában élő magyar állampolgár úgyszintén nem hontalan.

A magyar nemzethez tartozás kinyilvánítását és tartalommal megtöltését illetően egyetértek. Semmivel se tud az állampolgárság több nemzetheztartozást biztosítani a Magyarországra való könnyített beutazás, kulturális és oktatási támogatások, a megfelelő országokkal kötött különféle kereskedelmi egyezményekhez képest. Ez egy teljesen fölösleges, belpolitikai érdek vezérelte konfliktus a szomszéd államokkal.

@Talon Karrde: Figyelj baszd meg! Ha már felmerült és nagyjából elrendezett kérdést hoz fel valaki új szempont, új körülmény nélkül, akkor legyen jó neki a vitában már úgyszint felmerült reakció rá, és ne kérjen újat. Továbbá, ha a szlovákiai magyar szlovák állampolgársághoz kötött állást akar betölteni, akkor legyen szlovák állampolgár, baszd meg.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.15. 15:10:08

@Counter:

Értem, de akkor ezek szerint a szlovákiai magyar mégiscsak nemzetbiztonsági kockázattá válik abban a pillanatban, hogy felveszi a magyart és el kell tőle venni a szlovákot, nem?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.15. 15:16:46

@Talon Karrde: Minden államnak vannak olyan állami hivatalai, tisztségei, amelyeket nemzetbiztonsági okból csak a saját állampolgára tölthet be. Így a szlováknak is. Amíg valaki szlovák állampolgár, ezeket betöltheti, amint nem, nem. Azon lehet vitatkozni, hogy hova kell behúzni a határt, hogy gyalogrendőr lehet-e, mennyire lehet rugalmasan meghatározni, de azon nem, hogy ez érvényes, méltányolható és valós érdeke minden egyes államnak, így a szlováknak is, és azon sem, hogy léteznek ilyen tisztségek, jellemzően az államhatalom döntéshozó pozíciói. Egyszerűen teljesen ésszerű, hogy egy ügyész, egy bíró, egy rendőri vezető, egy parlamenti képviselő csak állampolgár lehessen. Ugyanis mint már annyiszor elmondtam, az állampolgárság nem a kulturális identitás kifejezése, hanem állam és személy közötti közjogi kötelék. És ahányszor ezt a különbséget elkezdi valaki elmaszatolni, annyiszor meg fogom ismételni.

Ez nem jelenti azt, hogy a szlovák állampolgárság más állampolgárság megszerzésével történő elveszítésekor az elveszítés indoka nemzetbiztonsági érdek. Ez csak annyit jelent, hogy a szlovák állampolgárság megléte vagy meg nem léte nemzetbiztonsági szempontból értékelhető körülmény, és ezt a körülményt bizonyos esetekben értékelik is.

ÁrPi 2011.12.15. 16:07:50

@Counter:

" ha a szlovákiai magyar szlovák állampolgársághoz kötött állást akar betölteni, akkor legyen szlovák állampolgár, baszd meg."

Idézték itt neked, hogy a kizárólagos szlovákállampolgárság mint foglalkoztatási feltétel csak ritkább estekben van deklarálva.

Ám a jelen témánk azt az általános esetet feszegeti hogy meglévő szlovák állampolgárságát elveszik attól aki magyar ÉS a szerzett magyar állampolgárságát nyilvánosságra hozza.

Senkisem kívánja hogy szlovák-magyar kettősállampolgár legyen a (triviális példaként hozható ) szlovák nemzeti titkosszolgálatban,

de sok közönséges állás ((,vagy éppen tulajdonszerzési, birtoklási jogszabályok is!)) priorizálnak vagy megkövetelnek(-hetnek) helyi szlovák állampolgárságot,

melytől tárgybeli személyek akaratuk ellenére megfosztatnak.

Ez nem ojrópai, s ez diszkriminativ szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.15. 16:34:01

@ÁrPi: Persze hogy ritka esetben követelik meg az állampolgárságot. Bizonyos tisztséget nemzetbiztonsági okokból csak szlovák állampolgár tölthet be. Mégis ezt hozza fel és ezt értelmezi totálisan félre a magyar nemzeti propaganda, amikor azt füllenti, hogy a szlovák állampolgárság megszűnésének oka állítólagos nemzetbiztonsági kockázat. Nem az az oka.

Milyen _közönséges_ állás követeli meg a szlovák állampolgárságot?
www.jogsegely.sk/kerdesek-es-valaszok/magyar-allampolgarok-szlovakiaban/
"A magyar állampolgárok – mint uniós állampolgárok – a szlovákiai munkavállálás terén ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a szlovák állampolgárok. Ez alól csak néhány szűk kivétel van (lásd lejjebb).
[...]
A [a] hatályos szlovákai jogrend az alábbi állásokat köti szlovák állampolgársághoz:

az állami alkalmazotti állasok bizonyos köre – a szlovákiai közalkalmazotti állások döntő többsége magyar állampolgárként is betölthető. Ugyanakkor vannak bizonyos “érzékeny” közalkalmazotti munkaterületek, amely szlovák állampolgársághoz kötöttek. Ezek a következők:
a) igazságügy, honvédelem, ipari tulajdon, belügy, titkos adatok védelme,

b) külön nevesítés szerinti szolgálati hivatalokban betöltött állások (a SzK Külügyminisztériuma, a SzK Legfőbb Ügyészsége, kerületi ügyészség, katonai ügyészségek, a SzK Kormányhivatala, a SzK Számvevőszéke)[iv],
c) egyéb rendkívüli jelentőségű közalkalmazotti jogviszonyok,
d) ahol feltétel a titkos adatok megismeréséhez való jogosultság.

A központi államigazgatás szervek (pl. minisztériumok) és dekocentrált államigazgatási szervek (pl. kerületi, körzeti hivatalok) a fentiek által nem érintett állásait magyar állampolgárok is betölthetik!

a Rendőrségi Testületben betöltött állások,
a Szlovák Információs Szolgálatnál betöltött állások,
a Szlovák Köztársaság Büntetés-végrehajtási és Igazságügyi Őrségének Testületében betöltött állások,
a vámhivatalnoki állások,
az ügyészi és az ügyészjelölti állások,
a Szlovák Köztársaság fegyveres erői hivatásos katonái."
Ezek nem közönséges állások, fegyveres karhatalom, állami döntéshozói, igazságszolgáltatási, államtitkokhoz közel eső pozícióknak tűnnek.

A tulajdonszerzési korlátozásokat nem ismerem, azonban tudtommal Magyarországon is van állampolgársági alapú tulajdonszerzési korlátozás.

Az akarat ellenére megfosztást sem értem. Az illetők tudják, hogy mi lesz a magyar állampolgárság megszerzésének jogszerű jogkövetkezménye. A magyar megszerzése akaratlagos. Nekem úgy tűnik, hogy akaratuknak megfelelően elveszítik a szlovák állampolgárságukat.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.12.15. 21:35:32

@Talon Karrde: Ugye, kedves Talon Karrde, hogy jelen Mandineres cikket azért messze nem tekinted egy őszinte, tárgyilagos elemzésnek a Fidesz-kormányzat felelősségét illetően?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.15. 22:09:32

Félve írom le, ha a mandiner magától érthetődőnek tartja, hogy mi szabadon alkothatunk arról törvényt, hogy ki milyen feltételekkel lehet magyar állampolgár, akkor miért ekézünk más országot ugyanezért?! Talán ezen is el kellene gondolkodni, mielőtt még iluska nénikézünk, meg mit tudom én kicsodázunk. Két felnőtt ember hozott egy döntést, aminek szlovákiában az a következménye, hogy megszűnik a szlovák állampolgársága. Nem érte őket meglepi, nem érte őket méltánytalanság. A következmények előreláthatóak voltak, lehetett őket mérlegelni és dönteni. Kicsit olyan ez, mint a magánnyugdíj einstand. Lehet úgy dönteni, hogy maradunk szlovák állampolgárok (állami nyugdíj), de akkor nincs magyar (magánnyugdíj pénztár). De ha magyar állampolgárrá válunk, kiiratkozunk a szlovák együttműködési rendszerből. És lehet, persze lehet visszalépni, csak szerintem ezt már szegény iluska néni nem fogja megérni, hogy újra állami nyugdíjas, akarom mondani szlovák állampolgár lehessen.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.15. 22:27:52

@kesztió:
"egy őszinte, tárgyilagos elemzésnek a Fidesz-kormányzat felelősségét illetően?"
Ne haragudj Kesztió, de nem tudok mindent a Fidesz-kormány felelősségén keresztül értelmezni.
Dr. Zerge a szlovák válaszlépés alkotmányosságát vitatja. Én is.
A Fidesz-kormány felelőssége engem nem érdekel, mert nem én választottam meg és a szerző kommentben már elemezte az úgynevezett előzetes egyeztetés lehetséges forgatókönyveit, az egyeztetés eredményt tekintve gyakorlatilag felesleges lett volna.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.15. 22:35:51

@marczy: A jogi egyetemen a kettős állampolgárságot nem mint trendi globalizációs jelenséget oktatták pár (5-6) éve, hanem mint számos bonyodalom forrását. Az, hogy egy állampolgársága van valakinek sok szempontból leegyszerűsíti a dolgokat. Ami logikus is, hiszen az állampolgárság nem bélyeg, hogy gyűjtögessük. Külföldön meg sokkal nagyobb a felelőssége az államnak állampolgára felé, mint mikor odahaza él. Pl. egy bírósági, rendőrségi eljárás során simán kérhet a másik államtól segítséget, akinek kötelessége lenne segíteni, hiszen állampolgár. Plusz a születendő gyerekek, adózás, nyugdíj, stb stb. Nem ördögtől való elvárás az, hogy egy ország tartja annyira a saját állampolgárságát, hogy megköveteli hogy ne legyen mellette másik.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.15. 22:39:50

@Talon Karrde: Ez legyen a szlovákok problémája. Az ő alkotmányuk, az ő állampolgársági törvényük. Ha alkotmányba ütközik, nyilvánvaló megvan a módja, hogy lehet ezt megtámadni, ahogy nálunk is megvolt még orbáni ámokfutás előtt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.15. 22:42:50

@lecsekkoltam:

"Ez legyen a szlovákok problémája."

Ezt gondolom úgy érted, hogy ez legyen az szlovákiai magyarok problémája, akik oda születtek, aztán elbaszták a határt?

Ja, logikus.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.15. 23:02:18

@Talon Karrde: Szó szerint. Van pár millió szlovák állampolgár, köztük magyar nemzetiségüek is, aki tudják, hogy lehet egy alkotmányossági felülvizsgálatot kérni az ottani keretek között. Van nekik egyáltalán külön alkotmánybírájuk?! Ezen ne mi zizegjünk, könyörgöm. Ők ott élnek, ők tudják, hogy lehet fellépni egy alkotmányellenes jogszabállyal szemben. Van nekik már magyar képviselőjük is a kormányban, van nekik több pártjuk, olyan is aki kedves viktorunk szívének. Mi lenne, ha ők és nem mi stresszelnénk ezen?! Az állampolgárságot megkaphatják, ha kell nekik mellé a szlovák, tegyenek ők is valamit hogy legyen.
Engem nem érdekel a határ, ki hová született, meg hogy magyar vagy sem. Ez a törvény képzeld valószínű pont azoknak is betett akiknek volt másik (amerikai, ausztrál, angol, kanadai, stb) állampolgársága és mégse szlovákiai magyarok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.15. 23:41:58

@Talon Karrde: Értsük már meg, nem egy extrém fokban autonóm magyar tartományról van szó, akiket nézegetünk, nézegetünk, hogy hogy önkormányoznak, aztán ha nem tetszik, akkor elvesszük tőlük a játékdömpert.

evil overlord (törölt) 2011.12.15. 23:54:40

@Counter: A szlovák állampolgársági jogszabély szimmetriasértése nem zavarja önt (az ember lehet magyar és szlovák állampolgár, de nem lehet szlovák és magyar)?

(Az meg különösen siralmas, hogy pont egy erdélyi magyar basztatja az egyetlen olyan bagázst, aki az elmúlt 65 évben legalább próbált valamit tenni a határon túlra került magyarokért.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 00:16:29

@evil overlord: Nem, nem zavar. Szlovák részről elegánsabb lett volna következetesen szabályozni, de nem feltételezi az új áp megszerzésével való elvesztés intézménye, hogy a szlovák áp megszerzésével le kelljen mondani. Igazából minden út oda vezet, hogy Szlovákia úgy szabályozza az állampolgárságát, ahogy neki tetszik. Ha Liechtenstein megteheti, hogy nagy összegű készpénzfizetésért állampolgárságot ad...
Már biztos mondtam, de egyáltalán nem példátlan, hogy egy állam az állampolgárságát megszüntető okként kezelje, ha az állampolgár másik állampolgársághoz jut.

Ez a "legalább próbált valamit tenni" dolgot asszem még fociban is csak a csúnyán falábú játékosokra mondják dicsérő szándékkal, nem? Ez nem foci, egyébként. Ez politika. És még a focit is gólra játsszák, márpedig legjobb esetben is csak beletörik a lábunk a labdába éppen.

Másrészt valaki magyarázza már meg, hogy hol van itt a határon túli magyarságért mint egységes egészért (tényleg halkan jegyzem meg, hogy a határon túli magyarság nem egységes egész, nagyon nem! nemrég sikerült értesülnöm róla, hogy immáron 4 db vajdasági magyar párt van, arról nem is szólva, hogy mi közös lehet egy ukrajnai és egy horvátországi magyarban, nem sok) ténylegesen téve. Mert az ukrajnai és szerbiai magyarok számára, elismerem, a magyar állampolgárság megszerzésének ez a lehetősége érdemben kedvező az utazási, munkavállalási velejárók miatt. De nem is hogy egy szlovákiai magyar számára, akire nézve jelenleg káros, hanem egy romániai magyar számára hol akkora hatalmas váltás ez az eddigi határon túli politikánkhoz képest?
És hol itt az egyetlenség? '90-94 között nem kizárt, hogy az MDF-kormány is sokat tett, csak részben negatív tevéssel, a határon túli magyarokért. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a 90-98 közötti értékelhető külpolitikai respektet felhalmozó kormányoknak is sokat köszönhet a határon túli magyarság.
De hát ugye itt most pecsétes papír van, meg propaganda, meg népviselet, hát akkor most van téve. Ugye. Mert az igazán tevésnek az a megkülönböztető ismérve, hogy benne van a tévében és tárogatószó van alatta, meg sokszor bemondják, hogy most van igazán téve. Benne van a tévében, tehát igaz.

Ami engem a történetben zavar, az elsősorban az, hogy mint azt a vincenten írt kommentjeimben kifejtettem, ez a fajta papírszagú magyar állampolgárság önmagában nem üti meg az államközi kapcsolatokban más állam által való elismerést keletkeztető mércét. Egyszerűen hallatlan felelőtlenség a magyar államtól, hogy úgy adogatja ezt az állampolgárságot, hogy erről az értéktelenségről tudhat, és tudhatja, hogy lesz, akinek ez a potenciálisan értéktelen, mérgezett állampolgárság az _egyetlen_ állampolgársága lesz. Ráadásul ezt a kalandorkodást kedvezményként és kedvezményezetteknek, a magyar nemzet tagjainak kínálgatja. Ha legalább pirézeket nyúlnánk le, értjük... de nem.

evil overlord (törölt) 2011.12.16. 00:38:02

@Counter: Mindkét esetben kettős állampolgársággal rendelkező (pontosabban az egyik esetben már nem) pógárról van szó. Az állampolgársággal pedig járnak bizonyos jogok, ergo a dolognak szimmetrikusan kellene működnie.
(A liechtensteini dolog jól hangzik, kár hogy nincs elég pénzem hozzá.)

Az baloldali kormányok nagy ívben szartak a HTM-ekre (jogosan vannak beszarva a választójog miatt, 2004.12.05. után nem sok szavazatot fognak onnak kapni, de megérdemlik). Az állampolgárságot ne a praktikum oldaláról nézze (ezért is volt hazug anno ballib propaganda), ez inkább érzelmi kérdés: a határt áttolták a fejük felett, az elmúlt 90 év nagyrészét másodrangú állampolgárként élték le, a magyar állampolgárság könnyített megadása ennek egyfajta kompenzációja. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi magyar szabályozás elég megalázó volt: egy magyar állampolgárságért folyamodó erdélyi magyar pont ugyanolyan módon volt kezelve, mint pl. egy kínai.

94-98 közötti külpolitikai respekt? Hofit idézve (mit fogok én ezért kapni?): magyar ember nincs nyugton, ha nem szaros a szája (kiegészítés: ballibekre ez fokozottan igaz). A magyar külpolitika rákfenéje a végletesség: a posztomcsik elvtelenül kiszolgálják Brüsszelt/Moszkvát/Washintont, míg Viktorék minden seggbe belerúgnak (ezalól Antallék még kivétel voltak, a lélekben 15 millió magyar ME-e bőven belefér).

A vincentes kommentjeit nekem felelegesen ajánlja, oda én nem teszem be a lábamat (izé, kurzoromat).

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 01:07:19

@evil overlord: Ez nem emlékkönyv, ami a szimetria elvén működik. Hogyha te nem írsz az enyémbe, én se a tiédbe. Joguk van így dönteni a szlovákoknak, nekünk meg el kell fogadnunk, akár tetszik akár nem. Mert ebbe nincs beleszólásunk. Ahogy a szlovákoknak sincs abba, hogy mi hogy szabályozzuk. Ez a mi döntésünk, az hogy nincs kettős állampolgárság az ővék.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 01:14:27

@evil overlord: A liechtensteini dolog valóban jól hangzik, de ha így véli, úgy tűnik, valóban nem nyomott rá a shortlinkemre. Kritikus helyzetben a szisztéma csütörtököt mondott, ugyanis.
(Kopipésztelni nem fogok, mert udvariatlanul hosszú, maga meg csak tájékozatlanabb marad, ha nem olvassa el, úgyhogy én azért azt mondanám, hogy baja csak nem lesz attól, ha informálódik. Legföljebb visszajön és azt mondja, hogy nem hisz nekem. Vegye úgy, hogy dobott egy göröngyöt az árokba, meg amúgy se "a vincentet" olvasta, hanem az én kommentemet.)

Egyik esetben szlovák állampolgárrá váló személyről van szó, a másikban meg szlovák állampolgárról, aki másmilyen állampolgárrá válik. Nem ugyanaz. Panírozzon be valamit, és mindjárt rájön, hogy bár a végén minden esetben liszt, tojás és morzsa lesz az étel felszínén, mégse mindegy, hogy milyen sorrendben rakja rá.

Az állampolgárságot *muszáj* gyakorlati szempontból nézni. Erről szól az a bizonyos kommentem. Mi hiába mondjuk, hogy itt Magyarországon a fű is máshogy nő, a szél is máshogy fúj, itt haza a magasban és bokréta a kalapon, egyszerűen *nincs így*.
Ahogy itt is írtam, a könnyített megadás nem egy példátlan dolog, számos különféle úton-módon hasonló, a nemzet és az állam határait máshol látó állam gyakorolja. A magyar megoldáshoz képesti óriási különbség abban rejlik, hogy más államokban ezt _repatriáció_ néven folytatják, azaz be kell vándorolni hozzá.
Megjegyzem, ezt a magyar állam is ismerte, és nem, _egyáltalán_ nem esett ugyanazon eljárás alá a kínai és a határon túli magyar állampolgárságszerzése (8 év helyett 1 év mo-i tartózkodás elegendő volt felmenő magyar állampolgár és magyar nemzetiség esetén, ha pedig korábbi, megszűnt magyar állampolgár volt a kérelmező, akkor nem kellett mo-i tartózkodás; a többi feltétel kötelező körök: büntetlen előélet, biztosított megélhetés és lakóhely, államérdek és alkotmányossági vizsga volt).

Szeretném még megjegyezni, hogy egy pecsétes papír, amit ráadásul nem is a sérelmet okozó fél pecsétel, rohadtul nem kompenzál semmit. Az érzelmi megdolgozás megvan hozzá, hogy ezt várhassák el tőle, és hatalmas udvariatlanságnak is számít éppen szóvá tenni az ügyet, panaszosan szól a tárogató meg ami kell, de – nem.
Főleg nem kompenzálhatunk úgy, hogy nagyobb sérelmeket és még annál is nagyobb veszélyhelyzetet okozunk vele.

'94-98 között *is* volt diplomáciai respekt, hát már miért ne lett volna? Emlékeim szerint Magyarország egészen a jugoszláv polgárháború és közvetlen következményei lezárásáig folyamatosan fontos és megbízható, ennek okán pedig regionális tekintéllyel bíró szereplője volt az államközi kapcsolatoknak; halványan emlékszem egy akkoriból származó EBESZ-főtitkári vagy elnöki pozícióra (erre nem találtam pontos adatot, de az EBESZ pont '94 végén Budapesten alakult szervezetté, például), volt ugye a töretlen európai és atlanti integrációs folyamat, tényleg nem értem. Addig OK, hogy a posztkomcsik segget akarnak nyalni l'art pour l'art, de pont a '94-98 közötti külpolitikai manővereink nem támasztják alá.
A nemzetiérzelmű jobboldaliság egyszerre komikus és tragikus tévedése, hogy a függetlenségünk mértéke a minket utálók és komolyan nem vevők számával és súlyával egyenesen volna arányos. A francokat.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 01:20:42

@evil overlord: Ha már az én bőrömre szavazol, akkor ne csak a kis kurzorodat és x-ecskédet tedd ide, hanem magadat, jövedelmedet, megtakarításodat. Mert az nem járja csibém, hogy az én bőrömről döntsön egy díszmagyar, akinek semmi se drága. Nem itt adózol, nem itt költesz, nem neked kell kifizetned imádott magyar kormányod ámokfutását, de szavaznál. És röhögnél a jobbikra vagy a fideszre leadott szavazat után, hogy most jól kibasztál a 2004. 12. 05-ét most jól megboszultad.
Amit írtál, az a legékesebb példa arra, hogy miért kapitális hiba a határon túliaknak szavazati jogot adni. Kicsinyesek, boszúállók, szervilisek.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.16. 05:49:49

@lecsekkoltam: "Ez a törvény képzeld valószínű pont azoknak is betett akiknek volt másik (amerikai, ausztrál, angol, kanadai, stb) állampolgársága és mégse szlovákiai magyarok. "

Faszt tett be.
Olvass utána.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.12.16. 08:24:31

@Talon Karrde: Túl sokat nem értettél ezek szerint a bejegyzésemből.

Tehát. Jöhet a szájbarágás, bár ez sajnos szegénységi bizonyítvány részemről, mert ezek szerint nem írok elég közérthetően.

A szlovák lépés természetesen alkotmányellenes (vagy legalábbis kurvára alkotmányellenes-gyanús), ezt senki nem vitatja.

De ez az ilonkanéni féléket nem vigasztalja. Attól még Ilonka néninek még nem lesznek újra szlovák személyi okmányai!

És ezt a Fidesz-kormány nagyon jól tudta, de tette a hülyét, ugye, amikor jött a „nagy meglepetés”, miszerint a szlovákok képesek voltak alkalmazni saját törvényüket.

Ne haragudj, de a paraszti logika itt csakis két forgatókönyvet feltételezhet.

1. Ahelyett, hogy Ilonka nénit nagy vörös felkiáltójellel figyelmeztették volna, hogy álljon meg a menet, rizikós a dolog, és saját felelősségére veszi fel a magyar állampolgárságot, ellenkezőleg, simán beáldozták, mint egy gyalogot a sakkban, hogy borsot törjenek a szlovákok orra alá,

2. Ilonka nénivel a „színfalak mögött” összebeszéltek, hogy csinálja végig az egészet, maximálisan támogatják, sőt, busásan honorálják a kellemetlenségeket, de akkor a világ fele játssza el az áldozat szerepét.

Rád bízom, melyiket tartod nagyobb gazemberségnek.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.16. 08:50:26

@kesztió:

Én értettem mindent a bejegyzésedből, de mégis lássuk a forgatókönyveidet:

1. Ahelyett, hogy Ilonka nénit nagy vörös felkiáltójellel figyelmeztették volna, hogy álljon meg a menet, rizikós a dolog, és saját felelősségére veszi fel a magyar állampolgárságot, ellenkezőleg, simán beáldozták, mint egy gyalogot a sakkban, hogy borsot törjenek a szlovákok orra alá.

Itt te megint csak a Fidesz felelősségét vitatod. Ilonka néni szlovák állampolgárként tudta (kellett, hogy tudja!) mivel jár a magyar FÉLállampolgárság felvétele, ezt nem hiszem, hogy feltétlenül a Fidesznek kellene a szájába rágnia.
Szerintem nem a Fidesz áldozta be Ilonka nénit, "mint gyalogot, hogy borsot törjenek a szlovákok orra alá", hanem a szlovákok éspedig azért, hogy borsot törjenek a szlovákiai magyarok orra alá, ezt a borsot szagolgatva pedig elvegyék a kedvüket attól, hogy felvegyék a magyar FÉLállampolgárságot.

2. Ilonka nénivel a „színfalak mögött” összebeszéltek, hogy csinálja végig az egészet, maximálisan támogatják, sőt, busásan honorálják a kellemetlenségeket, de akkor a világ fele játssza el az áldozat szerepét.

Na itt tényleg nem értem, hogy miért a világ fele játssza el az áldozat szerepét.

Mellesleg, már többen írták, hogy ez a probléma konkrétan szlovák-specifikus probléma, azaz a többi ország, ahol HTM él nem emelt kifogást a Fidesz MÁSFÉLállampolgárság-törvényével szemben. A román állam nem bünteti azt a több tízezer romániai magyart aki már felvette a "szimbolikus" magyar állampolgárságot.

Ha a Fidesz külön törvényt hozott volna a szlvákiai és külön törvényt a többi HTM-et érintő FÉLállampolgárságról, akkor meg az lenne a baj, hogy diszkriminálják a szlovákiai HTM-eket.

Szar ügy ez mindenképpen a Fidesznek. Vagy bevállalja a konfliktust Szlovákiával és harcol a szlovák nacionalistákkal és ezzel kellemetlen, de NEM KÖTELEZŐEN KELLEMETLEN helyzetbe hozza a szlovákiai magyarokat, vagy egyáltalán nem hoz "kettős"állampolgársági törvényt és akkor a többi HTM-el baszik ki.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.16. 09:04:22

Vinyóéknál is van egy poszt a kettős állampolgárságról, érdekes belenézni az itteni és ottani kommentekbe. Régen volt egy mondás: "kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van". Jelentem, itt minden blognak megvan a saját csőcseléke - nagy ország lettünk!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 09:19:46

@Talon Karrde: Nem vagyok erdélyi (meg romániai se, nem kekeckedek), és nem basztatok semmilyen bagázst, főleg olyat nem, amelynek a definiálásában sem értek egyet. Itt evil overlord vagy másra gondol, vagy félreért valamit.

A szlovák állam sem büntet. A szlovák állampolgárság megszűnése sima jogkövetkezmény.

Azt a lehetőséget miért nem szabad megemlíteni sem, hogy egyszerűen rövidlátó belpolitikai érdek volt besorolni az idióta MVSZ-kezdeményezés mögé és diszfunkcionálisan használni az állampolgárság intézményét? Egyszerűen az nem erre való.

evil overlord (törölt) 2011.12.16. 09:54:15

@Talon Karrde: Kesztióról beszéltem.

@Counter: Milyen shortlink?

A liechtensteini megoldás azért tetszik, mert nem vagyok elég nagy arányban német ahhoz, hogy megszerezzem az állampolgárságot (amikor Magyország elsüllyed - ez két évtizeden belül várható) :(

Az állampolgári jogok szempontjából (pl. letelepedés, szavazás) szempontjából nem számít a sorrend. A szlovák jogszabály akkor lenne korrekt, ha elvárná, hogy a szlovák állampolgárságot igénylő megapás esetén lemondjon az eredetiről. Ekkor egy szavam sem lehetne.

"A magyar megoldáshoz képesti óriási különbség abban rejlik, hogy más államokban ezt _repatriáció_ néven folytatják, azaz be kell vándorolni hozzá."
T0bb millió brazilnak van portugál állampolgársága. A csehek, horvátok, románok és szlovákok is megadják letelepedés nélkül.

Van olyan erdélyi magyar ismerősöm, aki hosszú évek óta Mo-n él és dolgozik, mégse kapta meg az állampolgárságot pár éve, amikor kérte. Most bizonyára megkapta.

A többi felvetésre később válaszolok.

drakulatúra 2011.12.16. 10:03:07

Szerintem a problémát az okozza különösen itt, ebben a régióban, de még a "fejlett" nyugati részeken is részben, hogy az országok, a népek, és a politikai gondolkodást/észt osztó elitek még mindig a 19.szd.-ban kialakult nemzet, állam, ország, uralom felfogást követik. Mégpedig abból a "mélytudati" alapállásból, hogy az állam úgy tekint az általa uralt (igazgatott) területre, mint egy meghódított területre, amit le kell igázni, be kell törni, ki kell zsákmányolni stb. Ez a felfogás a legeklatánsabban sajnos pont bennünket érint, hiszen itt valóban a környező országok által tőlünk megszerzett/elorzott területekről van szó. A tőlünk zabráló országok között pedig azért a legdurvább a helyzet a szlovákokkal, mert ők maguk a saját országukat is úgy kellett, hogy kiszakítsák egy olyan országból, amelyik maga is egy nagy zabrálásban jött létre, tehát nagyon is jól tudják, érzik, hogy fennállhat az ebül szerzett jószág helyzete, ha én így tudtam mástól lopni, mi a biztosíték, hogy más ezt velem szemben nem teszi meg, és még ráadásul erkölcsi alapom sincs ezt vitatni, vagy megakadályozni. Ebből az általuk nagyon is világosan látott helyzetből - amit véleményem szerint mi magyarok egyáltalán nem látunk ilyen világosan - következik, hogy minél előbb homogenizálni akarják az országukat, beolvasztani a magyarokat, hogy egy történelmi fordulat esetén arra hivatkozhassanak, hogy lám, nem él ott egy fia magyarul beszélő sem, mit akarnak a magyarok Magyarországról.
Ez a felfogás azért primitív, és végtelenül retrográd, mert a jelek szerint Európának, mármint az EU-nak nem nagyon van más választása, mint az Európai Egyesült Államok létrehozása, számtalan, jelenleg még állami szuverenitás körébe tartozó, állami jogkör kollektivizálásával, elvételével a nemzetállamtól. Ha pedig ez bekövetkezik - és paradox módon nekünk magyaroknak a legfőbb érdekünk, hogy ez minél hamarabb megtörténjék - akkor a nemzetállamok háttérbe kell, hogy szoruljanak, horribile dictu: a történelem lomtárába kell kerüljenek, és előtérbe kerülnek a regionális - azaz a jelenlegi határokon átlépő - területi szerveződések, nyelvtől, vallástól függetlenül. Feltehető a kérdés, hogy mi fogja majd össze ezeket a régiókat? Nyilván kell egy közös nyelv. Ez lehetne az eszperantó, bár kevés az esély rá. Szerintem az angolt érdemes választani, hiszen ezt beszéli a világon vagy 500 millió ember, a nyelv maga a napi kommunikáció szintjén nagyon könnyen elsajátítható. Lehet, hogy 20-30 év múlva az lesz a természetes, hogy a Tiszántúl és Erdély lesz egy régió, fél Szlovákia Morvaországgal egy másik, Kelet-Ausztria-Nyugat Mo. egy másik - ezt csak a példa kedvéért mondtam.

yda 2011.12.16. 10:08:41

@bierkamp:
Az édesanyád szőröstalpú,te kisstilű ,nagypofájú ,
degenerált bohóc! Szemtelen vagy mint egy piaci kofa.Elfuserált agyhalott barom,közelit az IQ-d a
lábméretedhez ! Bokacsattogtató,mocskos perverz villámidióta,akinek úgy forog a ,szeme mint a reklámba a tápszeres macskáé!

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.12.16. 10:11:05

@Talon Karrde:
1. Meglehetőst sajátos elképzelésed van a felelősségről.

Ha pl. egy utasszállítót háborús zóna (Irak, Afganisztán) légterébe irányítanak üzemanyagspórlásból vagy csak szimplán kivagyiságból, és a gépet lelövik, gondolom, a pilóta lesz a felelős (aki ugye pontosan tudta, hol van) illetve a gonosz terroristák (akik képesek voltak lőni).
Még véletlenül se azok, akik a felelőtlen döntést meghozták.
Ne legyünk már gyerekek, jó?
Pontosan tudta-e a Fidesz, hogy bajuk lesz a szlovákiai kettős állampolgároknak? Ha nem tudta, véramatőrség, de hidd el, PONTOSAN TUDTÁK. Ha szerinted nem lett volna minimális jóérzés kérdése, hogy „Ilonka néni, üljön már a fenekén fél évet, amíg tisztázódik a dolog, mert most baj lesz”, akkor nem ugyanazon a világon élünk. A magyar hatalomnak viszont kurva jól jött, hogy most az egyszer nem ő a kisgeci (vö. kuruckodás), hanem a sokkal jobban álló szlovákok.

2. lásd 1. pont. Ha a világ fele eljátssza az áldozat szerepét, legitimálja a magyar hatalmat, mert ugyebár a szlovákok a szarháziak. Ugyanezt a román belpolitikában a nacionalista kártya kijátszásaként emlegetik, de az ugyebár „más”.

Egyébként:
próbáljátok már megszokni a gondolatot, hogy a szlovákoknak joguk van tiltani a kettős állampolgárságot. A kettős állampolgárság amúgy is egy jogilag eléggé ingatag, kétes szabályozásokat igénylő valami (elég arra gondolni, hogy a külhoni magyarok szavazati jogát MÉG MÁIG nem sikerült megnyugtatóan megoldani), tehát van logika abban, hogy ne engedélyezzük.
Ha már a Fidesz MESTERSÉGESEN KREÁLT EGY IGÉNYT, EGY DIVATOT, el van vacsorázva, én sem vagyok a híve annak, hogy visszavonják a könnyített honosítást. De könyörgöm, ha ez a cucc történetesen nem vág össze egy másik állam törvényeivel, nehogy már az a másik állam legyen a hibás!!!
A szlovákok annyiban sárosak – de abban kurvára – hogy megvonják azt az állampolgári jogodat, hogy ragaszkodhass az állampolgárságodhoz.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.12.16. 10:30:02

@Talon Karrde: Akkor így jártak. Most elválik az ocsú a búzától. Kiderül, hogy mennyit ér nekik a magyar állampolgárság. Ér-e feladni a szlovákot, vagy sem. Megmondom őszintén, nekem nem oszt, nem szoroz, mindenki döntse el a szlovákoknál, hogy kell-e ilyen feltételek mellet vagy sem. De ha valaki a magyar mellett dönt, tudván hogy ezzel elveszti a szlovákot hadd ne sajnáljuk, mert így döntött. Bár az az érzésem, hogy a HTM-ek, ahogy ti becézitek az örökérvényű aki nem játszik, nem veszíthet elv alapján nem kérik az állampolgárságot. Nekik van igazuk, hogy nem engedik, hogy egy ámokfutó magyar kormány plakátmagyarjai legyenek. A maradék meg újabb x tízezer ember, akik önként adtak lehetőséget viktornak, hogy kifossza és átgázoljon rajtuk. Hidd el nekem, mint régóta magyar állampolgárnak hogy ezt várhatod.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 10:32:17

@evil overlord: Az emlegetett vincentes kommentemre vezető: goo.gl/Sr4xJ
Ha szabad dicsérnem magam, szerintem egész jól sikerült, olvasmányos és érdekes komment.

Az ott ismertetett esetkor a liechtensteini állampolgárság egyik esetében a nagyobb mennyiségű pénz tökéletesen elegendő indok volt.
Az alábbi tájékoztató alapján ma is lehetséges, hogy a népszavazás útján történő állampolgárság-szerzés (szépséges jogintézmény!) ma is folyhat hasonló úton-módon, nem tűnik úgy, hogy németnek kell lenni vagy bármilyen más, nem népszavazási úton történő állampolgárság-szerzési feltételt teljesíteni kellene (főleg, hogy inkább Svájchoz kötődik a Nagyhercegség):
www.llv.li/pdf-llv-scg-broschuere.englisch.pdf

Ha a román, portugál, szlovák stb. állami szabályozáshoz akarunk hasonulni, akkor ne a német szabályozást hivatkozzuk már meg a sajátunkat magyarázva, mint itt: @marczy:
Mert ugye másképp cseng a "németek is így szabályozzák" és a "románok is így szabályozzák", valljuk be.

Ha pedig a szabályozás indoka az, hogy a magyar állam szeretné megváltoztatni a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (ha még ez a neve) joggyakorlatát, akkor szégyellje el magát a magyar állam, hogy nem bír el a saját hivatalával és ilyen baromságokba kell bocsátkoznia, mert Mancika túl szigorúan értelmezi a "megélhetése biztosított" fordulatot.

A portugál példához hozzáfűzve, nem mélyedtem el különösebben, de már a wikipédia is ilyesmiket emleget:
"Although Portugal allows dual citizenship, some countries, such as Japan and South Korea, do not. Thus, dual Portuguese–Japanese citizens, under Japanese nationality law, must declare to the Government of Japan whether they are going to keep their Japanese or Portuguese citizenship. A similar procedure is required for dual Portuguese–South Korean citizens, under South Korean nationality law."
Azonban számomra is úgy tűnik, hogy Portugália valóban boldog-boldogtalannak osztja az állampolgárságát, ha fel tud mutatni egy portugál (vagy portugál állami alkalmazott?!) felmenőt. Mindenképpen jelentős különbség azonban a portugál és a magyar helyzet között, hogy Portugália jelentős gyarmatbirodalommal rendelkezett.

Azt azonban az itteni vitában is számtalanszor hangsúlyoztam már, hogy ezt bármely állam, így a magyar is, megteheti, és ezért nem része az álláspontomnak semmi olyan állítás, hogy Magyarország jogtalanságot cselekedne stb. stb.

Az álláspontom az, hogy Magyarország (Portugália, Románia, Szlovákia, Liechtenstein, *bármely állam*) ezt megteheti. Az államok ugyanis azt tesznek az állampolgárságukkal, amit akarnak, ez semmiképp sem tartozik semmilyen más államra. A magyar szabályozással szembeni szlovák állami tiltakozást is értelmetlennek látom.

Én azt vitatom, hogy a szlovák szabályozás támadása helyes és alapos volna, illetve azt, hogy ez az állampolgárság és általában az állampolgárság önmagában alkalmas volna a deklarált nemzeti megmaradási és együvétartozási stb. célok megvalósítására. Továbbá azt állítom, hogy a szlovák szabályozás fényében hibás, sőt kártékony kommunikáció hőssé nyilvánítani a szlovák állampolgárságukat elveszítő magyarokat, azt is állítom, hogy az állampolgársági döntés jelentős, meghatározó részben belpolitikai motiváltságú, és azt is állítom, hogy a szlovák állampolgárságukat elveszítők számára veszélyes, tehát még egyszer mondom, rendkívül felelőtlen propaganda a nemzeti érzelmekre apelláló magyar állami propaganda.

Laikus Érdeklődő 2011.12.16. 12:12:04

@Counter:
Ha jól értem, te arra építed az érvelésedet, hogy külön kell választani a kulturális identitás kérdését az állampolgárság kérdésétől. Míg az előbbi inkább egyéni és érzelmi döntés, amiben egy EU tagország nem korlátozhatja az állampolgárait az utóbbi szigorúan jogi kérdés, ami az adott ország belügye.

Azért nem tudok egyetérteni veled, mert te csak Szlovákia jogára koncentrálsz, a kötelességeire nem. Pedig a kettő szorosan összefügg. Szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 12:27:47

@Laikus Érdeklődő: Tehát mivel én nem koncentrálok érvelésemben Szlovákia kötelezettségeire, ezért évszázados nemzetközi jogi és antropológiai, szociológiai fogalmakat kell újradefiniálnia mindenkinek.

Sajnos arányt tévesztesz, az én véleményem nem vezethet ilyen mértékű változásokhoz.
Az állampolgárság, a kulturális identitás általános meghatározása, fogalmi tartalma mind-mind független az egyes államok kötelezettségteljesítésének mértékétől. Nem lehet azt mondani, hogy ez itt a föld aranyos szegelete, itt a fehér fekete és a fekete fehér, a víz száraz és a tűz hideg, hogy itt az állampolgárság nem állampolgárság, az identitás meg nem identitás, mert Szlovákia így meg úgy.

Olvasd el a shortlinken, hogy mi is az az állampolgárság valójában, mire való és minek kell léteznie az elismerhetőségéhez.

Ha esetleg nem így érvelsz – végülis hatalmas non sequitur –, akkor fogalmazd meg egy kicsit pontosabban.

Laikus Érdeklődő 2011.12.16. 12:56:44

@Counter:
Rendben, megfogalmazom pontosabban:
Szerintem az állampolgársági vita csak két óvodás civakodása a homokozóban. Ebben talán egyetértünk.

A kulturális identitás szabadságát pedig azért hoztam fel, mert itt kell keresni a kiváltó okot. A magyar állampolgársági törvény szerintem nem ok, hanem okozat. (Az más kérdés, hogy ez helyes vagy helytelen reakció volt-e a részünkről.)

Az EU kisebbségi jogként csak az egyéni jogokat ismeri el. - Ez pedig az óvónéni hibája szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 13:01:55

@Laikus Érdeklődő: Úgy kezdődött, hogy visszaütöttek, mi? Piha.

Az egyetlen kérdés, amivel érdemes foglalkozni, az az, hogy mi helyesen cselekszünk-e, hiszen elsősorban erre van valódi ráhatása a magyar szuverénnek, saját magára.

Azzal egy kicsikét csínján kellene bánni, hogy "az EU" és "csak az egyéni jogokat" ismeri el, mert bár nem vagyok az európai kisebbségi jogi szabályozás avatott ismerője, a kérdés alighanem ennél a tőmondatnál összetettebb.

Az pedig borzalmasan óvodás viselkedés, hogy minden tettünket tőlünk független ok okozataként állítjuk be, így semmilyen felelősséget semmiért nem vállalunk.

Laikus Érdeklődő 2011.12.16. 13:19:56

@Counter:
"Az egyetlen kérdés, amivel érdemes foglalkozni, az az, hogy mi helyesen cselekszünk-e,..."
Ezzel nem értek egyet.
"...hiszen elsősorban erre van valódi ráhatása a magyar szuverénnek, saját magára."
Mióta EU tagok vagyunk, ez sem igaz. Legalábbis remélem.

Mennem kell, de amúgy is kár lenne folytatni, elbeszélünk egymás mellett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 14:22:21

@Laikus Érdeklődő: A "nem értek egyet" közlése az nem vita. Akkor lesz vita, ha "mert" követi.

tyukodi 2011.12.16. 17:12:14

@Counter:
Igen, a válasz egyszerű: Hitler is meghozta a zsidótörvényeket. Ez sem volt büntetés, hanem jogkövetkezmény.
A hasonlatod sántít: a pék egy polgári jogi (adás-vételi) szerződés keretében átadja a tulajdonjogot az érte kapott ellenértékért cserébe. Ha csak úgy elveszti a tulajdonjogát, az többnyire IGAZSÁGTALAN lopás, rablás, sarc, keretében történhet. El is veszítheti a kenyeret, és akkor valaki, aki megtalálja, az tulajdonjogot formálhat rá. Az állampolgárság, azonban nem tárgy, hogy csak úgy elveszítsük, és valaki más MEGTALÁLJA. A megtalálás, fellelésről nem rendelkezik a szlovák állampolgársági törvény. Ha így működne, akkor váltogathatnánk is mint a szennyes gatyát (a szlovákok persze ebbe is szívesen belemennének ha a magyarokról van szó).
Minden törvény jogsértő, amelyik nem ismeri a kivétel és a méltányosság intézményét.
Nem felel meg a szlovák törvény a nemzetközi nés SEMMILYEN normának ezért sem, mert olyan személyekre terjeszti ki a hatáskörét, akik MÁR nem tartoznak a szlovák törvények hatálya alá. Ha valaki ugyanis elveszti a szlovák állampolgárságot, akkor az:
- nem büntethető, amiért elmulasztotta bejelenteni, hogy megszerzett egy másik állampolgárságot, hiszen már NEM SZLOVÁK állampolgár. Ilyen alapon nyugodtan megbírságolhatna egy francia turistát is, amiért levegőt mert venni engedély nélkül szlovák földön
- semmi joga és értelmetlen holmi szlovák papírok visszavétele és ezért az immár, IDEGEN ÁLLAMPOLGÁROK abajgatása, hogy adják le, mert különben ez, meg az, lesz... Azok a papírok a törvény szerint érvényüket vesztették, fölhasználásuk lehetne tehát büntetendő, vagyis akár nyilvánosan el is lehetne égetni azokat...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 19:26:35

@tyukodi: Mi volt a hipotézis a hitleri zsidótörvényekben?
A szlovák állampolgárságiban a "más állam állampolgárságának felvétele" eredményezi a szlovák állampolgárság megszűnését. Mint azt már kiveséztük, ez nem egy példátlan joggyakorlat Európában. Ha Szlovákia így akarja, akkor így lesz.

Attól, hogy az állampolgárság nem dolog, hanem jogviszony, még megszűnhet. A szlovák állampolgárság nem csak úgy szűnik meg a kifogásolt esetekben, hanem csakis a jogosultja szándékos és jogszerű magatartása miatt.

Az, hogy a kivétel és méltányosság nélküli törvény jogsértő volna, az baromság. Magyarországon törvény mondja ki, hogy minden ember jogképes. Nincs kivétel és nincs méltányossági alapon jogképessé tett kutya sem. Akkor ez egy jogsértő törvény? És milyen jogot sért?
Egy állam törvényeinek hatálya alá gyakran tartoznak olyan személyek, akik nem állampolgárai az adott államnak. Ha nem így volna, mindenki a szomszéd államba járna lopni. Egyesek még így is, de azokat azért helyes lecsukatni, nem?
A szlovák állampolgárra vonatkozik az a kötelezettség, hogy iratait megfelelő eljárásrendben adja le, ez természetes és a jogviszony megszüntetésének a része. A kooperációs kötelezettség nem szűnik meg a jogviszony megszűnésével. Például ha albérlő vagyok és felmondok, attól még a felmondást követő leltár és elszámolás során együtt kell működnöm a bérbeadóval.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.12.16. 19:37:24

@kesztió: "De könyörgöm, ha ez a cucc történetesen nem vág össze egy másik állam törvényeivel, nehogy már az a másik állam legyen a hibás!!!" -mondod.

Tévedsz. A cucc összevágott, erre a szlovákok módosítottak egyet, hogy nem vágjon össze.

Amúgy te a posztot és a posztoló kommentjeit olvastad?
Gondolod, hogy jobban ismered a szlovák helyzetet mint egy helyi magyar, aki ott él? Szerintem nem.
Legalább ezt olvasd el:
mandiner.blog.hu/2011/12/14/kettos_allampolgarsag_a_magyar_mozgaster_mitoszai/fullcommentlist/1#c15208328

tyukodi 2011.12.16. 20:42:53

@Counter: volt hipotézise a zsidó törvényeknek, és ennek bizonyítéka, hogy volt diszpozíciója (azaz rendelkezés) vagyis olyan magatartási szabálya, amelyet a jogalkotó a jogalany (a zsidó) számára előírt (pl. sárga csillag viselése), ha a hipotézisben foglalt feltételek fennálltak. Ebből a szempontból tök mindegy, hogy mi volt ez a hipotézis.
Mi a szlovák törvény hipotézise és diszpozíciója?
A további két bekezdésen nincs mit vitatkozni, DE:
"Egy jogállamban a jogorvoslati jogosultság alapvető emberi jog." - a szlovák állampolgársági törvénynek , amely a magyarok ellen született, nincs jogorvoslati lehetősége. Persze ez így nem igaz, csak hát ha jól sejtjük a szlovák állampolgársággá válás feltételeit akkor azok, akik elvesztették az állampolgárságot, az elvesztésük pillanatában már meg is felelnek (helyben lakás, nyelvismeret, stb.) ezeknek a feltételeknek. És ha automatikusan nem kapják meg, akkor diszkrimináltakká válnak a többi, a szlovák állampolgárságot automatikusan és a feltételek megléte nélkül megkapott IDEGEN földön élő szlovák nemzetiségű (békéscsabai, stb.) állampolgárokkal szemben, akik még szavazati joggal is rendelkeznek. Abból, hogy valaki elveszíti a saját szülőföldjén az állampolgárságát egy sor jogkövetkezmény adódik: törlik a lakójegyzékből, stb. stb., amely bizony, súlyos sérelem. Ilyen szempontból a szlovák jogrend visszalépés a korábbi állapotokhoz képest: máris egy sor állampolgára megszegte, mert deviáns módon és illegálisan egy sor kettős állampolgár is van már Szlovákiában, ezzel jelentősen lazult is a szlovák jogrend, nőtt a jogbizonytalanság.
Egyébként igen, VAN kivétel és van jogképessé tett élő állatra is precedens a történelemben, amelyekre jelentős összeget hagyott a gazdája.
Ez az albérlő hasonlat megint sántít: megkérlek, hogy ne keverd ide a polgári jogi szerződési elemeket. Ha valaki elveszítette az állampolgárságát, a szlovák törvény ennek időpontját ismereteim szerint a magyar okmány kiállításának az időpontjához köti. Innentől kezdve a szlovák államnak legföljebb IDEGENRENDÉSZETI ügye lehet a VOLT állampolgárával, miután kivezetik az illetőt a szlovák nyilvántartásokból. Ez is csak akkor, ha VAN bejelentett tartózkodási helye az illetőnek. De ha törölték lakhelyét, akkor semmi joga oda bármiféle papír küldözgetni az államnak, mert az IDEGEN, nem szlovák állampolgár akár a fenekét is kitörölheti vele, mivel SENKI nem tudja bizonyítani, hogy az a papír nem a postán kallódott el, vagy a szomszéd kutyája nem marcangolta-e szét. Vagyis előtte - bejelentés hiányában - nyomozati úton kell föltárni az illető tartózkodási helyét és utána alkalmazni hivatalból az UNIÓS ÁLLAMOLGÁROKRA vonatkozó - de semmiképpen a szlovák BÜNTETŐ - rendelkezéseket.

tyukodi 2011.12.16. 20:49:14

@Counter: vagyis kooperációs kötelezettsége egy VOLT, már nem szlovák ÁLLAMPOLGÁRNAK legföljebb idegenrendészeti viszonylatban lehet, de semmiképpen sem tartozik semmiféle (a nemzetközi jog hatályába nem tartozó) elszámolással a szlovák államnak (pl. büntetés fizetése, személyes iratok leadása, stb.). Ahogy mondtam, értelme sincs: ez olyan, mintha arra köteleznék a szlovákokat, hogy szolgáltassák be a forgalomból kivont csehszlovák koronát.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 21:06:47

@tyukodi: Te milyen kéthetes kurzuson lettél jogász, kérlekalássan? :-D
Nem azt kérdeztem, hogy volt-e hipotézise a hitleri zsidótörvénynek, hanem azt, hogy mi volt az. De megválaszolom: a leszármazás ténye. Ezzel szemben a szlovák törvény hipotézise a norma címzettjének szándékos, szabad, jövőbeli akaratnyilvánítása. Zongorázható a különbség.
A jogkövetkezmény büntető jellegével is adós vagy, ezt te állítod, te is bizonyítsd!

A jogorvoslati jogosultság mindig konkrét aktusra kell hogy vonatkozzon. Nincs jogorvoslati lehetőség egy normatív anyagi jogi rendelkezéssel szemben, így ha jogszabály kimondja a szlovák állampolgárság megszűnését, akkor az úgy van. Vagy el tudod képzelni, hogy a "jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg" normájával szemben jogorvoslatot kezdeményezzenek? Hol? Ki? Milyen tartalmú kérelemmel? :-D

Ha megfelelnek a szlovák állampolgárság feltételeinek, akkor sajtókampány helyett kérelmezzék a szlovák állampolgárságot. Sokkal hatásosabb volna, mint Semjéneket importálni, amúgy nem is egészen hülye ötlet :-) Ezzel például rá lehetne világítani a szlovák szabályozás bukfenceire.

Az állampolgárság jogszabálynak megfelelő megszűnése lehet, hogy sérelmes, de a jogszerű sérelem teljesen hétköznapi része a joggyakorlatnak. Gondolj a szolgalmi jogokra, a tűrési kötelezettségekre, az adózásra.

Az alól nincs kivétel, hogy Magyarországon minden ember jogképes és csak az ember jogképes. *Nincs*. A jogképessé tett állatokat a bulvárhírekben lehet olvasni, és jellemzően az állat javára tett alapítványt szokás így tömöríteni a kisszínes fotó alatti felületre. Valamint nem is Magyarországon történnek, többnyire, tehát a magyar jog szempontjából nincs jelentősége. Az eredeti állításod az volt, hogy a kivétel és méltányosság nélküli jogi norma jogsértő, ezt ellenpéldával cáfoltam.

tyukodi 2011.12.16. 22:12:21

Akárhogy is van, mégis csak egy joganyagról beszélgetünk...:))) A szlovák törvény pénzben büntet, ha nem jelenti be valaki az állampolgárság megszerzésének a tényét, és pénzben büntet, ha uniós és magyar állampolgárként nem hajlandó olyan ügyben együttműködni a szlovák állammal, amely amely ügyben idegenként már nem érintett. A jogkövetkezmények is büntetéssel érnek föl, hiszen a törvényalkotó alapvető szándéka, hogy a magyar nemzetiségből ne váljon kettős állampolgár, mert ha azzá válik, akkor hátrányos helyzetbe jut szlovák szempontból. Ha nem válik azzá, akkor meg magyar (anyaországi) szempontból kerül hátrányba a világ magyarságával szemben, akik a világ többi 80-90 országában SZABADON, KORLÁTOZÁS nélkül dönthetnek hogy kérelmezzék-e a magyar állampolgárságot, és mellesleg hátrányba kerülnek a MÁR kettős állampolgárságú nem Szlovákiában élő szlovákokkal szemben is. Így is úgy is negatív diszkrimináció éri őket. Ezzel tehát így is, úgy is homok került a hivatalos, államilag támogatott és többek között ezzel a törvénnyel is elősegíteni kívánt elszlovákosítás gépezetébe. Ugyanakkor a hivatkozott minden ember jogképes törvényhely jogorvoslat nélküli volta éppen azt szolgálja, hogy az általános, feltétlen és korlátozhatatlan legyen, vagyis az egyént semmilyen szempontból ne érhesse negatív diszkrimináció. A szlovák államnak, mint nemzetállamnak, azonban alapvető szempontja a magyarsággal szemben, hogy negatív diszkriminációt minden mennyiségben, pozitívat meg csak akkor, ha csak nagyon muszáj, a látszat kedvéért.
Még egyszer: Hitler zsidótörvénye sem volt büntetés, vagyis mikor is rendelik el majd a szlovákok hogy a magyarság is tűzze ki a sárga keresztet?
Másodszor: a szlovák törvény negatívan diszkriminálja a saját - egyébként lojális - állampolgárait. Jogkövetkezményként ezek az őshonos állampolgárok ugyanolyan jogi helyzetbe kerülnek, mint a bevándorló idegen, uniós állampolgárok.
Harmadszor: föllazult a szlovák jogrend: egy csomó olyan személy él Szlovákiában már, aki olyan jogokat gyakorol, és olyan kötelezettségeknek tesz eleget, amelyeket neki abban a minőségben MÁR nem lenne vagy nem lett volna szabad. Hamis személyivel rohangálnak, hamis igazolványra kaptak orvosi ellátást, hamis a jogosítványuk, illetéktelenül, bejelentés nélkül tartózkodnak a Szlovák köztársaság területén. Ebből eredően jognyilatkozataik, szerződéseik, és minden, következménnyel járó cselekedetük jogilag SEMMIS. De hát ez legyen a szlovákok gondja.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 22:45:09

@tyukodi: Maga műveletlen és buta. Írtam volna egy hosszabb választ, de a négyelemis jogászkodása, a magyar Ptk. szlovák jogalkotásra vonatkoztatott hatálya után ettől visszarettentem.
A csupa nagybetűs tipográfiai alapú ÉRVELÉSBŐL sejtenem kellett volna.
Egyébként a nem szlovák állampolgárként tett jognyilatkozatok nem semmisek. Megtévesztőek lehetnek, ha a nyilatkozat szempontjából releváns, hogy milyen állampolgár teszi. Ez viszont nem a szlovák állam, hanem a rosszhiszeműen eljáró fél baja lesz.
Maga orbitális hülye, ha még nem mondtam volna; rettenetes amatőr.

tyukodi 2011.12.16. 23:29:02

Semmi baj: a válasz hangneme a cáfolat helyett (különösen a jogalkotói célokat és szándékokat, azaz az elszlovákosítást és a retorziót, a negatív diszkriminációt illetően) téged minősít. Egy szóval sem állítottam, hogy a magyar Ptk bármiben is hatályos lenne a szlovák jogalkotásra, hiszen éppen én tiltakoztam az ellen, hogy ilyen sajátos esetben, mint az állampolgársági törvény, Ptk-s példákkal gyere. De attól, hogy magyar állampolgárok, akik látensen (de jure) elvesztették a szlovák állampolgárságukat (és a fene tudja mikor jut eszükbe bejelenteni és ezáltal de facto is ezt mikor fogja a szlovák állam tudomásul venni) és a szlovák jogrend szerint rosszhiszeműen tevékenykednek, a nem törölt, de (de jure) érvénytelen lakcímükön, (de jure) érvénytelen papírokkal, szóval attól ne mondja, hogy egyes esetekben de jure, nem érvénytelen az, amit tesznek, és amely utóbbi esetekből mégiscsak annak kellene következnie mindenféle jogrend szerint, hogy az eredeti állapotokat helyreállítsák. Ettől még a szlovákok úgy csavarják-csűrik a jogrendjüket, ahogy akarják... Mert egy rosszhiszemű idegen állampolgár még nem okoz zavart, de tízezernyi már esetleg egy hangyapicurit :))) Nem kell megijednie nem valószínűsíthető, hogy ennél többen lesznek, de ha Fico ott folytatja márciusban is, ahol abbahagyta, könnyen a többszörösére nőhet ez a szám...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 23:53:44

@tyukodi: Aki azt találja fel, hogy kiveszi a vízbül a zokszigént, az ne követeljen pecsétes cáfolatot.

tyukodi 2011.12.17. 00:33:46

@Counter: jogos a megjegyzés, végül is megtiszteltél, hogy partner voltál egy fikcióban... Bevallom a szlovák állampolgársági törvénnyel, annak jogi "szilárdságával" kapcsolatban Robert M. Pirsig gondolatai áthallásként jöttek elő (Lila, vizsgálódás az erkölcsről c. regény):
" A holocaust a nácik számára elégedettséget okozott. Számukra a dolog minőséget testesített meg. Úgy vették, hogy gyakorlati hasznot hoz. Valójában alacsony színvonalú statikus társadalmi és biológiai rendszerek diktálta minőség volt ez, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza az igazság és a Dinamikus Minőség evolúcióját..." Persze az igazság mindig relatív, attól függően, hogy kinek a szemszögéből nézzük, illetve, hogy kinek, vagy minek az igazságáról van szó. A tények ezzel szemben - hogy egy banális igazsággal fejezzük be - mégiscsak makacs dolgok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.17. 00:37:32

@tyukodi: Tehát ha ízlett az ebéd, akkor náci vagyok.

Akváriumod van?

tyukodi 2011.12.17. 01:31:37

@Counter: ne marháskodj, félreértetted, nem rólad, hanem a szlovák törvényről és akik megfogalmazták, azok mentalitásáról van szó, bár őket, az "elvtársakat" és híveiket sem nevezném nácinak, bármennyire is megegyeznek a nácikkal a gondolataik. Rájuk inkább a valamivel szalonképesebb soviniszta jelző illik. Az újnácikat főleg Kotlebáék és valahol az SNS körül határolnám be. Régebben előfordult, hogy személyeskedtem, de önnevelés és partner kérdése, hogy leszokjon róla az ember.
Volt akváriumunk, azonban nem vagyok oda a halakért. A békákért már inkább (a zöld varangy elég intelligens, míg az afrikai rózsaszín karmos béka meg inkább bohókás). De legjobban a macskámnak örülök több mint tíz éve. Tiszta is, szagtalan is, és nem kell sétáltatni, mint egy kutyust, azaz jól elvan a lakásban.

Monarch (törölt) 2011.12.17. 10:56:34

@tyukodi: Elnézést, hogy közbeszólok a magasröptű vitába, de kimondottan szúrja a szememet, amikor nemnácikat nácinak neveznek. Szóval az SNS nem náci párt, hanem etnonacionalista, ami önmagában nem bűn, csak nekünk rossz (mert ugye mi a szerszám rossz végén vagyunk). Egyébként, ha jobban meggondoljuk, még maguk a nácik sem voltak igazán nácik, másokra nem okos dolog használni ezt a szót, mivel annyira tággá vált a jelentése (kb. "csúnya, ellenszenves ember"), hogy csak zavarja a megértést.

tyukodi 2011.12.17. 12:46:40

@Monarch: egyetértek. Megkeveredett a fogalomhasználat, amely keveredés, illetve szándékos ködösítés még a sztálini időkből ered. Így a nacionalista mára már nem számít negatív fogalomnak az én fölfogásom szerint, mert onnantól, hogy az más nemzetek ellen, azok kárára irányul, az már sovinizmus. Ezért az SNS is simán sovinisztának minősítem fő szabályként, amelyhez nyilvánvalóan hozzácsapódhatnak a tartalmi azonosság vagy egyezőségek révén neonáci elemek is. Nyilvánvaló, hogy a nácik között is sokféle akadt, mint ahogy Magyarország legnegatívabb figurájáról a népbíróság által kivégeztetett nyilas-hungarista Szálasiról is kiderítették, hogy egyetértett ugyan a zsidóság deportálásával, munkatáborba hurcolásával, azonban tömeges irtásukkal, ahogyan az a koncentrációs táborokban történt, már nem. Mire hatalomra került, le is álltak a deportálások (így menekült meg a budapesti gettó lakossága), és a további "gyilkolászásokat" már a nyilasok a saját szakállukra végezték, amire a háború végnapjainak zűrzavarában, miután a szovjet hadsereg már az akkori Magyarország kétharmadát elfoglalta, Szálasinak már kevés befolyása volt. Ezzel persze nem védeni vagy messze nem felmenteni kívánjuk Szálasit, csupán a tények szerint árnyalni, színesíteni a róla kialakított sematikus képet, amelyhez éppen egy zsidó történész kutatásai adnak alapot.

Monarch (törölt) 2011.12.17. 14:01:55

@tyukodi: Az SNS nem származási alapon magyarellenes, csupán a magyar kultúrát kívánja megszüntetni, és azt is csak Szlovákiában, lényegében asszimilálni akarja a magyarokat. Ez nem kimondott náci politika, mégha a nácik hasonló (izé... szóval kábé ezerszer durvábban, mint az SNS) politikát folytattak Westpreußen Gau-ban a lengyelekkel, a tipikus náci politika nem az asszimiláció volt, sem a lengyelekkel, sem másokkal.

Az asszimiláció a számunkra rossz dolog, de nyilván szlovák szemmel ezt máshogy látnánk. Néha előfordul, hogy ami jó az egyiknek, az rossz a másiknak. Ahogyan a háborúban az ellenséges oldalon szolgáló katonák sem feltétlen gonoszabbak nálunk (csak ellenségek), úgy a szlovák nacionalizmus (ami, hangsúlyozom, nem nácizmus cseppet sem) sem abszolút gonosz, "csupán" nekünk rossz. Ez épp elég indok arra, hogy küzdjünk ellene.

A sovinizmus szerintem nehezen értelmezhető. Például egy magyar nacionalista törekvés lehet, hogy az etnikailag magyar területek kerüljenek vissza Magyarországhoz, vagy legalább autonómiát élvezhessenek a szomszéd országok kebelén belül. Namost ez nem a szomszédaink ellen irányul abban az értelemben, hogy nem a szomszédok iránti "gyűlölet" (ez a szó is megérne egy misét) mozgatja, hanem pusztán a magunk érdeke. Ami, sajnos, ellentmond a szomszédokénak.

A náci szót én lehetőleg csak a nácikra alkalmazom. A nyilasokat nyilasnak érdemes nevezni, jelentős részben az általad felhozott különbségek miatt is.

De mint írtam, a nácik sem voltak igazán nácik, abban az értelemben, ahogy manapság értik a fogalmat. 1933-ban vagy akár 1938-ban nemhogy az átlag nácinak, de az átlag náci vezetőnek se jutott volna eszébe többmillió ember iparszerű kiirtása.

tyukodi 2011.12.17. 19:54:51

Egyetértek az első bekezdéssel, vagyis az SNS (és a szlovák politikusok java része is) soviniszta, vagyis a szlovákság felsőbbrendűségét hirdetik, számukra kiváltságos jogokat követelnek, ellenséges érzületeket és gyűlöletet táplálnak például a magyarsággal szemben is, összekapcsolva a magyarság lekicsinylésével és a megsemmisítésének szándékával.
Az asszimilációnak van egy természetes folyamata, azonban a mostani szlovák rendszer ennél lényegesen erőszakosabb. A felvidéki magyarság talán kiegyezne az asszimilációnak a szlovákok által oly nagyon szidott Kiegyezés kori lex-Apponyi „elmagyarosítási” időszak mértékével is és körülményeivel, amikor 10 év alatt a szlovákság mindössze 2 %-ot csökkent, szemben a mostani „békeidőszak” 10 %-os magyarság csökkenésével, amellett, hogy a valamikori 850 ezres magyarság létszáma 90 év alatt több mint a felére csökkent a valamikori 850 ezerről.
A nacionalizmus legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke. A nemzetet a területi egység, a közös nyelv, kultúra, értékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi. Ennek része a patriotizmus, a tiszta hazaszeretet, mások megsértésének igénye nélkül. Nem más, mint a föld, a nemzeti múlt, a nemzeti intézmények, a nyelv és a szokások tisztelete és szeretete. A területi igények fölemlegetése egyértelműen irredentizmusnak számít Magyarországon, amely akár az erőszakos birtokba vételt is magában foglalja. Márpedig a Felvidék annak idején is az igazságos bécsi első döntéssel, Észak-Erdély meg a második bécsi döntéssel került a Magyar Királyság birtokába. Itt most tekintsünk el az egyéb, kevésbé fontos körülményektől, cizellálásoktól.
Összességében teljesen indokolt a szlovák állampolgársági törvénnyel való szembefordulás, az autonómiára való törekvés és minden olyan mozgalom a Felvidéken, amely a magyar nemzeti identitás megőrzését célozza. Ideális lenne, ha annyira le lehetne bontani az elszlovákosító rendszert és olyan – szisztematikusan megtagadott – pozitív diszkriminációban részesülne a felvidéki magyarság, hogy a létszáma visszaálljon a világháború utáni repatriálást megelőző de a lakosság csere utáni állapotra. Ezzel még mindig nem érné semmiféle érdeksérelem a szlovákokat, ahogyan sem minket, sem a szlovénokat nem érinti, hogy szinte teljes körű képviseleti és egyéb autonómiát biztosítunk, mi a mi nemzetiségeinknek a szlovének meg az ottani magyaroknak (pl. állandó parlamenti képviseletet).

Monarch (törölt) 2011.12.18. 00:40:54

@tyukodi: Nézd, a világ egyszerű. Van egy földdarab. Az vagy Magyarországhoz tartozik, vagy Szlovákiához, nem tartozhat egyikhez se anélkül, hogy a másikat ne zárná ki a területről. A közös nőnek túrós a háta, úgyhogy közös terület se lehet, vagy ha mégis, az csak egy kompromisszum a mindkét nemzet számára ideális teljes birtokláshoz képest. Ennyit a területről.

Ami a népességet illeti, azok lehetnek szlovákok vagy magyarok, vagy a kettő keveréke, de amennyivel növeled az egyik arányát, pontosan annyival csökkented a másikét. A nacionalizmust kétféle felfogásban lehet képviselni, ez függhet sokmindentől (pl. a két nép rokonsági fokától is - más a helyzet, ha bantu négerek a szomszédaink, és más, ha alapvetően hozzánk nagyon hasonló közép-európaiak), az egyik felfogás szerint a vér tisztaságát meg kell őrizni (ennek nincs értelme a genetikailag nagyon hasonló szlovákokkal szemben, még ha a nácik a genetikailag szintén nagyon hasonló lengyelekkel és észak-franciákkal szemben pontosan ebben a felfogásban viselkedtek is), a másik felfogás szerint mindenkit asszimilálni kell.

Mind a két felfogás lehet kellemes és kellemetlen is. Pl. a szlovák vér tisztaságát meg lehetne őrizni úgy is, hogy alapvetően nem szólnak bele a magyarok dolgába, meg úgy is, hogy a magyarokat elűzik a területről, vagy egyenesen kiirtják őket. Az SNS azonban inkább az asszimiláció irányába mozdult, ők az ottani magyaroknak csupán az identitását akarják elpusztítani. Ezt igaziból nem ellenünk csinálják, ha románok, szerbek, ukránok, németek, portugálok, vagy albánok lennének a kisebbség, akkor is asszimilálni akarnák őket.

A népességcsökkenést a XIX-XX. század fordulóján és manapság nem lehet összevetni, mert akkoriban sokkal magasabb volt a népszaporulat, míg mostanság a termékenységi ráta úgy 1.3 körül mozog, azaz a népesség természetes esetben fogy. 1945 után meg volt egy egyszeri nagy kitelepítés, ami szintén bezavar.

Szerintem arra, hogy ellenálljunk a szlovákosításnak, bőven elegendő ok az, hogy magyarok vagyunk, és azok is akarunk maradni. Nem kell bemagyarázni, hogy ez a szlovákoknak jó, mert igaziból nem biztos, hogy jó nekik (szerintem például nem jó nekik, de hát így jártak), vagy hogy ez valami abszolút igazságosság (mondjuk ezt bemagyarázhatjuk, de itt magunk között azért beismerhetjük, hogy ez bonyolultabb).

Nekem bőven elegendő indok, hogy én magyar vagyok, és a magyarságom önérték. Ezért a magyarság megmaradás a Felvidéken alapvető fontosságú. Más kérdés, hogy még ennél is fontosabb a magyarság megmaradása Magyarországon, ami kétséges. Szimplán 1.2-es termékenységi rátával egyetlen populáció sem maradhat meg. (És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a mi területünkön lakik egy gyorsan szaporodó népcsoport, amelyik száz éve még talán 1% volt, ma már 5-10%...) A magyarok szerencsétlensége, hogy nem jegesmedvék. Ha jegesmedvék lennénk, már a fél világ aggódna a kipusztulásunk miatt. Na de nem kéne a fél világ, már az is jó lenne, ha mi magunk aggódnánk emiatt. Ha például ez lenne a választások központi témája, és nem az extra vagy éppen elmaradt nyugdíjemelés.

hacsaturján 2011.12.18. 06:59:27

@Counter:

mán bocsánat, az a kurzus két hónapos vót, bár eredményét tekintve ez mit sem változtat a lényegen. az anómia iránti végtelen megbecsülés még a bírói karnál sem ritkaság manapság. :)))

tyukodi 2011.12.18. 08:06:21

@Monarch: A puding próbája, hogy megeszik. Van egy földdarab, amely senki által sem, és továbbra sem vitatottan Magyarországhoz tartozik, és történetesen a török kor után bevándorolt, betelepített szlovákok lakják, akik a világháború utáni időkig egy tömbben megmaradtak, megőrizve archaikus szlovák nyelvjárásukat a legnagyobb elmagyarosítási folyamatok közepette. Ezt a tömböt a lakosságcsere megbontotta és azóta mindenféle trükkökkel, mindenféle pozitív diszkriminációkkal kell elérni, hogy valamennyire is tartsák a létszámukat mert egy bizonyos létszámon alul és „hígultságban” keveredésben, azaz szórványban, ez az asszimiláció már megállíthatatlan. De mondhatjuk Erdélyben a Székelyföld esetét is, amely hovatartozását ugyancsak senki sem vitatja. Vannak a párizs környéki békék és a helsinki megállapodás, és azóta újabb és újabb szerződések, kétoldalúak, amelyek betartásával úgy öldökölhették egymást a szomszédunkban néhány évvel ezelőtt, hogy a szerbek maximális tiszteletben tartották (a NATO által figyelt) határainkat és még az sem zavarta őket, hogy esetenként némi gesztusok történtek ellenségeik a horvátok felé (fegyver export, vagy a magyar határ menti sáv, mint az elaknásított területek kikerülésére szolgáló folyosó egyes horvát csapatrészek által). Ennyit a területről, a politikai határokról.
A népességet eredően van két nép, két nyelv, két kultúra, amely békében megvolt ezer évig egymás mellett, úgy, hogy a hivatalos államnyelv is a latin volt, gyakorlatilag a kiegyezésig. Magyarán semmiféle nemzetiségi elnyomás a Monarchia fölbomlásáig gyakorlatilag nem létezett. Önmagában és egyedül sem a Benes dekrétumoknak, sem a szlovák nyelvtörvénynek, sem a közigazgatásnak olyan hatása nem lenne (mint ahogy a lex-Apponyinak sem volt), mint amilyen hatása mindnek, a fel nem soroltakkal együttesen van. Tehát a népességi folyamatoknak van ugyan szerepe, de nem meghatározó. A 2 és a 10 % között ennél jóval nagyobb a különbség! Ezért semmiféle jogalap nincs az SNS-nek és a szlovák politikának semmiféle asszimilációs gyorsításra, és az ezzel kapcsolatos magyar ellenállás, még ha az észak-írek, a korzikaiak vagy a baszkok útját is járnánk, a világon teljesen bevált és szokásos eljárás lenne, de a szlovákok szerencséjére a felvidéki magyarság ennél lényegesen megtörtebb, passzívabb. Putyin tehát megrágalmazta a magyarságot, amikor egy lapon említett bennünket az erőszaktól sem visszariadó terrorista népekkel. Mindez annak a jele is, hogy a magyarság létszáma a Felvidéken elérte azt a kritikus határt, hogy beolvadása már az elszlovákosítás rendszere nélkül is megállíthatatlan, és a jelenlegi viszonyok között fölgyorsulóban van. A világ SOHA nem fog aggódni a magyarság eltűnéséért, mint ahogy lényegében már mi magunk sem törődünk az eltűnő burgenlandiakkal vagy a muravidéki, horvátországi magyarsággal. Vagyis egyetértünk: nem elég az öntudat, az önérték, ennél sokkal többre van szükség: az elszlovákosító rendszer módszeres lebontása mellett a világban máshol bevált területi autonómiára, akár minimálisan is a szlovén nyelvtörvény mintájára. A felvidéki magyarság megosztott: az elszlovákosodott, vagy az annak beteljesülése előtt álló tagjai tehát együtt rekesztik ki a szlovák sovinisztákkal a magyarság megmaradását előtérbe helyező politikai képviselőiket, hiteltelenítik el őket és együtt ingatják meg, gyengítik a köznapi emberek hitét bennük és kábítják el hamis utakra őket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.18. 09:45:54

@tyukodi: Be kell vezetni a századműveltség fogalmát külön a te kedvedért. Nézz már utána, meddig volt a latin hivatalos nyelv a M. Kir. területén, meg annak is, hogy mi volt a M. Kir. területe a latin nyelv lecserélésekor.

Egyszerűen irtózatos nézni, hogy faktuális, dogmatikai és fogalmi hibákat gyakorlatilag sorról sorra halmozva teljes blődségeket írogatsz. Bár a nagybetűkkel már felhagytál, tehát VAN REMÉNY! ;-)

tyukodi 2011.12.18. 11:34:23

@Counter: a lényeg, a mondanivaló szempontjából mi a mocskos jó fenét változtat az a tény, hogy a Magyar Királyságban II. Józsefnek már volt egy elvetélt kísérlete a német nyelv hivatalossá tételére, majd az 1836. évi III. törvénycikk vezette be hivatalos nyelvként a magyart, (azután, hogy a közigazgatásban már 1830-tól meghonosodott a magyar olyannyira, hogy hivatalnok nyelvismeret nélkül nem is lehetett senki), hogy azután az 1844. évi II. törvénycikk is kimondja, miszerint "A törvénycikkek valamint már a jelen országgyülésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg: úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak," amikor az 1848-as szabadságharc után meg szinte a Kiegyezésig a németet eröltette a Habsburg kormányzat, majd az (akkoriban Európa szerte a leghaladóbb) nemzetiségi egyenjogúságról hozott 1868-as XLIV t.c. már jelentékeny engedményeket tett a magyarországi nemzetiségieknek is. Közben meg a középiskolákban 1920-ig ugyanolyan kötelező idegen nyelv volt a latin, mint volt nemrégiben az orosz nyelv is. Most akadémiai székfoglalót írunk, vagy csak úgy beszélgetünk? Szólj, mert szívesen segítek, csak arra nem egy ilyen fórum való...

tyukodi 2011.12.18. 11:51:05

@Counter: még egy apróság: a szlovák soviniszták előszeretettel vetik össze az almát a körtével: a Kiegyezés korabeli állapotokat a mai XXI. századbelivel, holott az akkori természetes nemzetfejlődési folyamatok is az akkori globális állapotok keretében értékelhetők, amely állapotok megengedték Stúr mozgalmát is és azt is, hogy az első nemzetiségi könyveket is Magyarországon, Pest-Budán nyomtassák ki, és az első nemzetiségi irodalmak is a Duna partján szülessenek. Az Egyetemi Nyomda ezért rendelkezik a világ egyik leggazdagabb betűkészletével, hiszen a legkülönfélébb cirill, glagolita, örmény, cirill-latin átmeneti román és egyéb betűkészletre is szükség volt a művek megjelentetéséhez.
A mai állapotok meg a mai kialakult gyakorlattal (a különféle autonómia típusokkal) vetendők össze.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.18. 11:53:44

@tyukodi: A mondanivaló szempontjából több, mint 20 évet, egy forradalom&szabadságharcot, két másik háborút és egyben nemzeti egységesülési fordulópontot, magyarán elég sokat.

A komolyanvehetetlenséged mértéke szempontjából közel semmit. Vannak a szövegedben ismeretmorzsák – hogy létezik a méltányosság fogalma a jogban, hogy a magyar nyelv a latint váltotta stb. –, de meglehetős ritkasággal szétszórva, és válogatás nélkül közékeversz valami autodidakta, de inkább csak képzelt töltőanyagot.
Nem az az akadémiai szint követelménye, hogy a könnyen ellenőrizhető adatok valósak legyenek, és hogy ne mazsolázva használjunk adatot. Többiről szó se essék.

(Nem akarok arról spekulálni, hogy milyen körülmény indíthat ilyen dühödten elmélyültnek látszó eszmefuttatásokra, melyek ilyen látványosan nélkülözik a tényleges ismeretek alapját. Tanácsolni csak annyit tanácsolnék, hogy olvasni előbb kell, mint írni, meg hogy nem tudni legkevésbé sem szégyen, ellenben durván rosszul tudni, a rosszul tudottat harsányan hirdetni és felháborodni az ellenvetéseken, na az már nagyon az.)

tyukodi 2011.12.18. 13:20:36

@Counter: IDÉZEM: "A népességet eredően van két nép, két nyelv, két kultúra, amely békében megvolt ezer évig egymás mellett, úgy, hogy a hivatalos államnyelv is a latin volt, gyakorlatilag a kiegyezésig." - akkor lenne igazad, ha nem írtam volna oda azt a fránya "gyakorlatilag" jelzőt, ÉS mindamellett csakis és kizárólag a Kiegyezés körüli időkről beszélnénk. Ember! Ezer évről van szó! Amellett tény, hogy csakis a Kiegyezés után érvényesülhetett és érvényesült Magyarországon az egy állam - egy nemzet elv , amely jegyében fogant nemzetiségi politika is akkortól nem kedvezett a nemzetiségi nyelveknek. Persze, naná, hogy voltak előzmények már korábban, hiszen az egész nagy közös nemzeti eszmélés egy folyamat volt a Kárpát-medencében, amivel a magyar uralkodó elit lényegében(!) semmit nem akart kezdeni.
Szóval, akkor most miről is hablatyolsz itt nekem?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.18. 13:50:00

@tyukodi: A "gyakorlatilag" alkalmazhatatlan abban az esetben, ha a gyakorlatilaggal elfedett tények jelentősek, mint pl. a forradalom és szabadságharc és a '48-as "népek tavasza", valamint az európai nacionalizmusok óriási térnyerése. Az elefánt például gyakorlatilag vízi állat (nem röhög! az elefánt egyenes ősei valóban vízi állatok!).
Durva és rettenetesen műveletlen mazsolázást folytatsz, amit jobb híján harsánysággal és bombasztikus kijelentésekkel próbálsz leplezni.

tyukodi 2011.12.18. 14:26:27

@Counter: ettől még ugyanott vagyunk, ahol a part szakad.... :(((

tyukodi 2011.12.19. 08:53:54

@Counter: Mindazonáltal, hogy ne csak az én lelki, stiláris anális dolgaimban vájkáljon és, annak vélt tartalmát mazsolázza (van a perverziónak olyan ága, akik ebben különös örömüket lelik), röviden összefoglaljuk az itteni hozzászólásaink lényegét:
- Szlovákiában senki által nem tagadottan folyik 90 éve a magyarság elszlovákosítása
- ennek ma már a fizikai megsemmisítés helyett az identitás, kulturális, ideológiai rombolás a bevált módja, egy olyan, ma már önmagától működő rendszerrel, amelynek sok apró eleme van, és amely elem folyamatosan bővül, a Benes dekrétumok mellett például a magyar nemzetiségű püspökök megtagadásával a vallási közösségektől, a tankönyv mizéria, a Malina Hedvig ügy, a helységnévtáblák ügye, a hivatali nyelvhasználat ügye, stb. stb. amelynek egyik új "gyöngyszeme" a szlovák állampolgársági törvény is
- ez utóbbi törvény látszólag (jogilag) rendben is lenne, ha a torka nem lenne véres: azaz inkább nem arra késztetné az egyébként lojális polgárok ezreit, hogy nyíltan vagy sunnyógóban megszegjék, szembe menjenek vele és a szlovák államhatalommal, mert a törvényalkotók úgy gondolják, hogy a szlovák rendszer ezt bőven kibírja, elviseli. A polgárok nagyobb részét kétségtelenül fenyíti és ezzel egy apró tényezőként gyorsítja a beolvadásukat, olyan körülmények között, amikor a felvidéki magyarság 97 %-a perfekt szlovákul tudó (szemben a valamikori kötelező orosz nyelvtudás elsajátítottsági mértékével), legalább háromnegyede 100 %-ban magáénak érzi a szlovák illetve szlovákosított kultúrát, (amit vulgárisan csak úgy szoktak mondani, hogy ellopták, kisajátították a magyaroktól), legalább felük már szlovák iskolába járatja gyermekeit, ahol a szlovák soviniszták újabb generációit termelik újra, legalább harmaduk vegyes házasságban él, ahol egy részükben tudatosan kerülik a magyar nyelv használatát, 10-20 %-uk pedig már szembe is fordult a magyarsággal, annak minden megnyilvánulása ellen föllépve, magyarul szajkózza a szlovák propaganda baromságait, hűséges janicsárként. Egység, kitartás, összefogás ettől a megosztott tömegtől a szlovák soviniszták örömére már nem várható, annak ellenére, hogy az elszlovákosítás szerves része a déli területek gazdasági ellehetetlenítése, azok kirekesztésével az uniós támogatásokból, illetve ezen támogatások hasznának a lefölözésével, a haszonnak, a támogatásoknak az északi területekre történő átcsoportosításával.
A fentiekkel és az elszlovákosodással szemben eddig is és ezután is vannak mozgalmak és egyének, esetenként szervezetek is akik fölemelik a hangjukat.
A katolikus vallás álláspontja például a polgári engedetlenség kritériumairól: Amikor a hatalom túllépi a hatáskörét, a polgári engedetlenség megengedett, ha az alábbi feltételek együtt megvannak: 1. az alapvető emberi jogokat bizonyosan, súlyosan és huzamosan megsértik; 2. megkíséreltek már minden más megoldást; 3. a ~ nem okoz súlyosabb zavart a társadalom életében; 4. megalapozott remény van a sikerre; 5. jobb megoldásokat ésszerűen lehetetlen elvárni. Miután, mint említettük, hiányzik a fej a magyar híveket tömörítő egyház éléről, ezen álláspontnak csupán elvi jelentősége van. A korábbi kisérletezők közül Bószát sikerült nemcsak ellehetetleníteni, de a magyarság nagyobb részét is immunizálni vele és a hasonló megnyilvánulásokkal szemben.
- A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala honlapján is megjelent: "Egy öntudatos társadalomban a polgári engedetlenség egy olyan eszköz, amellyel bátran élhetünk, sőt polgári kötelességünk élni vele, ha úgy érezzük, igazunk van. És idővel egyre természetesebbnek is fogjuk érezni ..."
Közhely az a megállapítás, hogy amilyen mértékben ez az engedetlenség ki tud terjedni, amilyen mértékben ez a tömegeket mozgósítani képes, olyan mértékű támogatást nyerhetnek belőle a civil mozgalmak, szervezetek és előbb utóbb a magyar értelmiség eddig szóhoz engedni nem jutott, vagy eddig passzív része is. Ezzel szemben jó hír a szlovák sovinisztáknak, hogy a kétségtelenül meglévő feszültségeket ugyanakkor a jelenlegi választási kampány hivatott törvényes mederbe terelni, a feszültségeket levezetni, és a jelenlegi állapotokat a szlovák hétköznapok olyan részévé tenni mint amilyen része ma már például a földrajzi név használat, vagy mint amilyen közömbösen fogadják ma már a népek, hogy a szlovák kormányzat bocsánatot kér mondjuk Malina Hedvigtől ahelyett, hogy elvárhatóan és erkölcsösen elvarrná a kibontatlan szálakat és véglegesen pontot tenne az ügy végére. De ez utóbbi esetben Szlovákia már nem is az lenne, ami, hanem mondjuk egy, a marslakók által elfoglalt és kézivezérelt ufó állam...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.19. 09:31:56

@tyukodi: Én nem akarlak megsérteni, de ha 90 éves tudatos agendákról beszélsz, akkor igazolni kellene, hogy 90 éves, tudatos és agenda. Fogalmam sincs, hova kell magyar püspök Szlovákiában (arra gondolni sem merek, hogy a magyar nyelvű katolikus papot kérő csángókból lettek nálad magyar nemzetiségű püspököt kérő szlovákiaiak), de ha katolikus, akkor a hívek azért katolikusok, hogy befogják a szájukat, ha protestáns, akkor meg válasszon mást a gyülekezet.

A szöveged egyébként simán azzal akar eredményt elérni, hogy érzelmekkel telített szavak és fordulatok jönnek egymás után vég nélkül. Sajnos ez nem érvelés. Ezzel a fajta technikával csak érzelmileg meghatározható állapotot érhetsz el az olvasóidban, már ha nem túl tömény (mint a te esetedben, szinte karikatúra-szerű). Apró kifogás ezek mellett a folytatólagos aránytévesztés, 90 éves agendák és uniós trendek mellé obskúrus személyes ügyek, 10 fős szervezetek kerülnek.

Ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek, akkor ellenőrizhető tény -> módszer -> következtetés. Nálad konkrétan nincs módszer, a tények és következtetések közötti határ nem tapasztalható, az ellenőrizhetőség minőségét pedig lehetetlen felismerni. Így ha nem totális zagyvaság éppen, amit mondasz, akkor is gyakran olyan benyomást keltesz, mintha a következtetés helyességével indokolnád a következtetés helyességét. Nem intellektuális teljesítmény, amit csinálsz.

Ls ott indulna, hogy ha nekem címzed a szöveged, akkor ne T/1-ben fogalmazd meg a saját mondandódat. Még azt találnám hinni, hogy az én véleményemet is te akarod megmondani. Arra utaló jel nincs ugyanis, hogy ténylegesen valaki mások nevében is beszélnél.

yda 2011.12.19. 16:19:28

@tyukodi:
Aki agykárosúltal vitatkozik,maga is az lesz.

tyukodi 2011.12.20. 07:39:49

@Counter: Agenda : 1. előjegyzési napló, teendők listája 2. a keresztény egyházak szertartáskönyve = vagyis nem erről beszéltem. Én mindenkor politikáról beszélek, vagyis 90 éves, és tudatos. Politika: a mi esetünkben a szlovákság egy társadalmi csoportjának az államhatalom megszerzésére és megtartására folytatott tevékenysége, a magyarság kárára, beolvasztása, eltüntetése céljából, hasonlóan ahhoz ahogyan Hitler és a nácik számoltak le a zsidókkal. Ennek a politikának a célja tehát világos, eszközei azonban változatosak:
"Szlovákiában senki által nem tagadottan folyik 90 éve a magyarság elszlovákosítása" - vagyis ez a folyamat 1921 óta folyik, miután megalakult Csehszlovákia. Az első etnikai tisztogatás ebben az időben indult be: A magyar értelmiségi és hivatalnoki középosztály egzisztenciális lehetőségeinek megvonása valamint az új állam kormánya által megkövetelt hűségeskü elutasítása miatt 1920. december végéig 105 ezer magyar kényszerült elhagyni Csehszlovákiát. Többségük Magyarországra menekült, ahol nagy részük még tíz év elmúltával is vasúti kocsikban lakott. A csehszlovák állampolgárságot több tízezer (kb. 45 ezer) magyartól tagadták meg, és több ezret lakóhelyének elhagyására kényszerítettek az országon belül. A magyarok lélekszáma 1921 és 1930 között így további 76 ezer fővel csökkent. Ennek következményeként számos (kb. 200) faluban és kisvárosban eltűnt az a magyar lakosság, amelynek a történelmi középkortól számítva ott éltek az ősei. Csehszlovákia még 1919-ben Saint Germain-en-Laye-ban szerződéses kötelezettséget vállalt a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, ám azt a kormányzat folyamatosan megszegte. Nem teremtette meg a kisebbségek egyenjogúságát, és nem gátolta az asszimilálásukra irányuló törekvéseket. Leginkább az iskolaügy, a nyelvhasználat és az állami hivatalokban való alkalmaztatásuk terén szenvedtek hátrányos megkülönböztetést. Az új ország kormányzata egyik első rendelkezésével pl. megszüntette a pozsonyi magyar egyetemet. Az eredetileg egységes magyar területek etnikai megbontása céljából elkezdődött a cseh és a szlovák lakosság betelepítése a magyarok által lakott területekre. A tervet a kormány földreform segítségével valósította meg. Elkobozta a 250 ha fölötti, elsősorban magyar tulajdonban lévő mezőgazdasági területeket, és a földet cseh vagy szlovák telepesek között osztotta szét. Az 1922-1938 közötti időszakban több mint 70 települést hoztak létre ily módon a magyarok által lakott területeken. És így tovább, napjainkig. Szívesen írok erről akár regényt is, könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre.
Mindenkinek a magánügye, hogy személy szerint hogyan viszonyul a valláshoz, mindazonáltal ennek kinyilvánítása és az a sommás elintézése részedről, meglehetős ideológiai éretlenségre, türelmetlenségre, tömegek valós igényeinek és szükségleteinek a semmibe vételére utal. A megnyilvánulásod embertelen.
Fölhívom figyelmed a dialektikus materializmus alapszabályaira: egyáltalán nem ördögtől való a gyakorlat (vagyis a mindenkori csehszlovák-szlovák kisebbségi politika) tényeiből kiindulva levonni az általános következtetéseket. Ezt hívják indukciónak. Egyáltalán nem ördögtől való a kisebbségi politika lépéseiben (az elszlovákosításban) a rendszert meglátni, amely rendszer objektív és a fejlődésének 90 év óta megvan a maga fejlődési dialektikája. Egyáltalán nem ördögtől való azután meglátni, hogy ez a politika hatásában hogyan fejti ki hatását a tömegek, esetünkben már kevésbé tudatos, sőt mondhatni ösztönös magyar ellenes megnyilvánulásaira egyik oldalról, és az ezek ellen való különféle, többnyire szintén ösztönös, zsigeri védekezési, semlegesítési megoldásokra a magyarság oldaláról. A magyar állampolgársági törvényre született szlovák retorzió és az azokra adott magyar válaszok ilyen összefüggésekben, mondhatni, globális történelmi keretbe ágyazva, annak előzményeivel értékelhető igazán.

tyukodi 2011.12.20. 07:49:06

@yda: Counter egyfajta szlovák gondolkodást képvisel, amely a tényeknek a maga javára való elferdítésével, mint sajátos, maga igazságával működik. Ilyen értelemben nehezen lehet vele szemben érvelni, hiszen az ő igazsága nem az én igazságom. Pedig a tények makacs dolgok.

tyukodi 2011.12.20. 07:56:02

@Counter: persze, most megint beleakadsz abba, hogy mikor is alakult Csehszlovákia, és mikor is kezdődött a (cseh)-szlovák elszlovákosítási folyamat: tehát figyelmeztetlek: ott a gugli keresd meg, mert a lényegen, hogy folyamatról, politikáról, vagyis tudatosságról van szó, nem változtat: no, lám, ez az eset is igazolja, hogy hogy tehet egy hozzáállás, ha megfelelően hosszan gyakorolják frusztrálttá valakit...:))) Lám, így működik napjainkban is az elszlovákosítás pszichológiája...
süti beállítások módosítása