KZ Dachau
2011. december 12. írta: politicus

KZ Dachau

 

  Múlt héten, Mikulás napján a horror földjén jártunk. A felfoghatatlan, a megmagyarázhatatlan és a feldolgozhatatlan világában. Egy olyan világban, amelyet hús-vér emberek konstruáltak hús-vér emberek ellen és irányítottak sátáni elszántsággal alig néhány évtizede Európa közepén.

  Dachau, ez a Münchentől alig néhány kilométernyire északra fekvő település egy csendes kisváros benyomását kelti. Tisztán tartott utcák, gyönyörű boltocskák, ahol helyi kereskedők értékesítik portékáikat, az utcán visongó gyerekek, kocsijukban munkába siető felnőttek, egyszóval idilli környezet. De nem volt ez mindig így.

  Ez a kisváros, egész pontosan annak egy elhagyott ipari területe adott helyet a náci Németország első koncentrációs táborának. 1933. március 22-ét írtuk, Adolf Hitler alig két hónapja volt hatalmon. Létrejöttének különleges jelentősége volt az egész Harmadik Birodalom későbbi működésére. Itt dolgozták ki ugyanis a később létrehozott tábor működési elveit, a gyilkoló gépezet felépítését. A tábor első vezetője, Theodor Eicke javaslatára alakult ki a táborok két részre (fogoly- és SS-tábor) történő osztása, ő határozta meg a fogolytér nagyságát, ő döntött a raboknak juttatandó élelmiszeradag mennyiségéről, a barakkok, a szögesdrót kerítés méreteiről, de még a kötelező napirendről is. Így lett Dachau minden náci koncentrációs tábor ősanyja. De nem csak emiatt. A tábor kezdettől fogva SS-tisztek, tábori alkalmazottak kiképzőhelyeként is működött, ahol olyan katonák is megfordultak mint Rudolf Höss, Karl Otto Koch és Josef Kramer, Auschwitz, Buchenwald és Bergen-Belsen későbbi parancsnokai. És ugyancsak itt kapott egy éves kiképzést az Endlösung (végső megoldás) operatív lebonyolításáért felelős első ember: Adolf Eichmann.

A nem régen feltárt sínpár a tábor bejáratáig tartott

"A munka szabaddá tesz"

A tábor a bejárat felől (jobbra a múzeum, balra a megmaradt barakkok egyike)

A ma a múzeumnak otthont adó épület korábban gazdasági célokat szolgált

Várakozó helység, ahová a foglyokat megérkezésük után terelték

Dohányozni tilos!

Egy magyar fogoly jogosítványának másolata (a raboktól természetesen mindenüket elkobozták)

A dachaui formaruha

A megmaradt barakk egyikének bejárata

Alvóalkalmatosságok

"Fürdőszoba"

"WC"

A főutca ("mögöttünk" a múzeumi épület)

A lerombolt barakkok (az alapokat körben betonnal öntötték ki)

A tábor területén összesen 30 barakk működött (egyes források szerint 34, de a számozás csak 30-ig tart)

Út a krematóriumokig

Az "újonnan" épített krematórium

A várakozó helység a "fürdő" előtt

 A helység, ahol a rabok az elgázosítás előtt meztelenre vetkőztek (ez a várakozó helységből nyílik)

Fertőtlenítés, belépés szigorúan tilos, életveszély!

 A "Brausebad"-ként aposztrofált gázkamra (a vetkőző helységből nyílik)

 A krematóriumok, amelyekből összesen négy működött az új épületben és egy a régiben

Ez a régi krematórium, amely az újjal szemben található

A krematóriumok mellett húzódó ösvény volt a tarkólövések helyszíne (a távolban az így meghaltak emléktáblái láthatók)

  A táborban kezdetben német politikai foglyokat, a nemzetiszocialista rendszer ellenségeit őrizték, később a megszállt országok politikai foglyai is ide kerültek. Fennállásának első néhány évében a háború és a többi tábor borzalmaihoz képest a viszonylagos normalitás jellemezte. Ennek a képnek a kialakítására nem csak a halálozások alacsony száma adhatott okot, hanem a jól felépített propaganda is. Még a táborban 1938-ban látogatást tevő vöröskereszti megbízott is a következőképpen nyilatkozott:

"Ezért szeretném itt azt kiemelni, hogy minden amit láttam és hallottam, tekintettel mind a lakhatás körülményeire, a tábor anyagi és higiéniás viszonyaira, mind a foglyokkal való bánásmódra, az élelmiszerellátásra és a foglyok foglalkoztatása rám nagyon pozitív benyomást tett"

Zámečník: Das war Dachau., 98. o.

Korabeli propagandakiadvány a dachaui táborról ("pihenő órák a nevelő táborban" - szól az újságcikk címe)

A Dachauer Zeitung beszámolója szerint a foglyok az SA tagjainak koncertjét hallgatják

Halottak természetesen már ebben az időben is szép számmal voltak (egy férfit menekülés közben lőttek agyon)

A képen látható férfi a "rossz bánásmód" következtében halt meg 1933-ban (hogy öngyilkosságnak álcázzák, a saját cellájában felakasztották)

Gustav Hinz felakasztása 1941. februárjában

Franz Rabanda halála az elektromos kerítésnél 1940. májusában

Az alultápláltság mindennapos jelenség volt a koncentrációs táborokban

A foglyokkal történő (sokféle) kísérletezések egyikében azt vizsgálták, hogy a tengervíz fogyasztása milyen hatással van az emberi szervezetre

  A halálozási arány a táborban 1942-től nőtt meg drasztikusan, aminek hátterében az élelemhiány, a növekvő terror, valamint döntő részben az 1942 januárjában Wannsee-ben megtartott, az Endlösung kivitelezéséről szóló konferencia állt. Ugyan nem sokat, de valamennyit javított a táborlakók életén az a tény, hogy Himmlernek a háborús eszközök előállítását végző üzemekben jelentős számú kényszermunkásra volt szükséges, így az életkörülmények 1943-ban valamennyit javultak.

A halálozások száma 1942 és 1945 között a dachaui táborban

  1944-ben a tábor túlzsúfoltsága drámai méreteket öltött. Több tábor evakuálásának és az ottani foglyok Dachauba történő szállításának következtében a tábor lakóinak száma már meghaladta a 60 ezret (eredetileg 5 ezer fogoly elhelyezésére tervezték). A higiéniai viszonyok és az élelmiszerellátás katasztrofálissá vált. Novemberben tífuszjárvány tört ki, amelynek több ezren estek áldozatul. 1945 februárjában a krematóriumokat szénhiány miatt leállították, a holttesteket tömegsírokba helyezték.

  A dachaui volt az utolsó előtti koncentrációs tábor, amit a szövetségesek 1945. április 29-én felszabadítottak, miután egy nappal korábban a Vöröskereszt megállapodást írt alá a tábor irányítását aznap átvevő SS-egységgel a tábor átadásáról. A megérkező amerikaiak 32 ezer foglyot, 8 ezer hullát és egy használatba nem vett gázkamrát is találtak.

A felszabadulás képei

  Egyes források szerint a dachaui tábor területén 41.566 ember vesztette életét, amely a számos bizonytalanság miatt még mindig nem tekinthető teljesnek. A történészek a Dachauba került magyar állampolgárok számát mintegy 20 ezerre teszik. A lengyelek és németek után a harmadik legtöbb áldozat Magyarországról származott: legalább 5.181 magyar zsidó és cigány halt meg itt. A halottak összesített száma (a felszabadulás után elhunyt betegekkel együtt) azonban valahol 6-7 ezer fő közé tehető. A tábort az amerikaiak karanténnak nyilvánították, mivel még mindig tartott a tífuszjárvány, és sok ember szenvedett az alultápláltságtól. A felszabadítás után még további 2.000 ember halt meg itt.

Magyar foglyok a táborban

Döme Piroska, a dachaui tábor lakója 2007-ben hunyt el Budapesten

Garai Jehuda zsidó származás miatt került kényszermunkára a dachaui táborba, ahonnan 24(!) kg-os testsúllyal szabadult

  1945 júliusában a volt koncentrációs tábor területén rendezték be a német háborús bűnösök részére a dachaui internálótábort. November és december folyamán itt zajlott le a dachaui főper Martin Weiss parancsnok és 39 másik vádlottal szemben. A 40 vádlott közül 36-ot nyilvánítottak bűnösnek és ítéltek halálra. Az azt követő eljárások során mintegy 500 további vádlott állt az amerikai katonai bíróság előtt koncentrációs táborban végzett tevékenysége miatt. A dachaui perek 1948-ban zárultak le.

Martin Weiss 1942-43 között a tábor parancsnoka, 1946-ban halálra ítélték és kivégezték

Eduard Weiter, a tábor parancsnoka 1943-45 között, 1945. május 6-án agyonlőtte magát

Prof. Dr. Claus Schilling, tábori orvos, aki 1100 embert fertőzött meg szándékosan maláriával, 1946-ban halálra ítélték és kivégezték

A vádlottak padja 1945-ben

Forrás: www.holokausztmagyarorszagon.hu, KZ Dachau, Wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr643445494

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyöngyösi Márton tagadja a holokausztot? 2012.02.16. 10:02:28

Gyöngyösi Mártontól az újságíró azt kérte, hogy a bűnös nép fiaként kérjen bocsánatot.  Az ügyhöz fűződően a KDNP közleményt adott ki, akárcsak a Külügyminisztérium, amelyben jelezték, hogy elhatárolódnak a Jobbiktól és képviselőjének kijelentését...

Trackback: Petschauer és a patkány. Nemposzt. 2011.12.17. 12:41:50

 Gondolkoztam azon, hogy megírjam-e ezt a posztot. Talán nem kellene, de annyira nyomaszt, ha nem írom meg, ha magamban tartom, akkor csak rosszabb lesz. Vegyük ezt egy nemposztnak, jó ? Egy mandineres kommentről az ember ne írjon posztot. A ...

Trackback: Válságos üzletindítás 2011.12.13. 19:10:01

Válságos üzletindítás avagy lehet-e „biztosra” menni ma?   Az üzlet szempontjából, mindig van bizonytalan időszak, bizonytalansági tényező. Egy nehéz gazdaság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.19. 22:00:19

@Mr Falafel:

Csak erre próbáltam reagálni: "A holokauszt nem számokról és módszerekről szól elsősorban. lényegtelen a módszer és a létszám."

Ezért írtam: ...ahhoz, hogy értelmezni tudjunk, szükségünk van tényekre, amiket értelmezhetünk. Anélkül, hogy abszolutizálnám a jelentőségét, én fontosnak tartom a történelmi tények feltárását és megismerését... & ...A történelem nem önigazolás, hanem emlékezet, s az emlékezetünknek fontos, ha nem is abszolút, elemei a tények...

Mindössze úgy általában a tények ismeretének fontossága mellett szerettem volna érvelni:-)

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.19. 23:00:45

@bbjnick: Rendben, értem. Akkor is az a véleményem, hogy lényegtelen, 6 vagy 4 millió. mindkettő van akkora szám, hogy akármelyik igaz, a minősítés azonos lehet. Vagy például szerinted miért embertelenebb a gáz, mint halálra éheztetés, a szarban-mocsokban tartás? Szerintem a gáz humánusabb lett volna. S ha a veled egy nézetet vallók azt bizonygatják, hogy nem is volt gázkamra, azzal csak még szörnyűbbé teszitek a cselekményt, noha éppen enyhíteni szeretnétek. Mondjuk, azt sem értem, hogy miért. Én is utálom a kunbélákat, rosenfeldeket és kunczegáborokat, de ettől még nem lesznek elfogadhatóbbak a nácik tettei.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.19. 23:06:38

Nem tudom, hogy a módszer, vagy a létszám kategóriájába tartozik, de a "Holokauszt" megítéléséhez elég fontos lenne ellenőrizni azokat az ortodoxzsidó körökben is képviselt állításokat, hogy pl. a zsidóirtás elől menekülők angliai és amerikai befogadása ELLEN lobbiztak a cionista szervezetek, emberek tízezreinek halálában legalább részfelelősséget vállalva. Mivel az volt a cionista álláspont, hogy azok a zsidók, akik vagy nem akarnak Palesztinába vándorolni,, vagy a cionizmus számára "értéktelenek" (pl. öregek), azok inkább pusztuljanak...
Ha ez a cinikus, gonosz hozzáállás tényekkel igazolható (ez részemről retorikai HA, mert tudtommal igazolható), akkor érdemes továbbmennünk, arra az összeesküvéselméletre, hogy a náci rezsimet eleve a cionizmust is irányító globalista nagytőkés körök hozták létre. És ez már nagyon nem mindegy a tragédia, a gaztett megítélése szempontjából!
Ez sokkal fontosabb kérdés, mint egyetlen szerencsétlen sportoló aljas megölésének szerencsétlen minősítése. Csakhogy a holóiparos hiénák ezt nem fogják megvitatni.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.19. 23:09:33

@Mr Falafel: Nem az a fontos, hogy 4, vagy 6 millió, hogy gáz, vagy árokbalövés, vagy halálraéheztetés. Hanem, hogy ki állt az egész mögött. Hogy vajon azok a körök szervezték-e a zsidóirtást, akik csahosai most a holóipar keretében ugatnak le mindenkit , akik az ő áltörténelmi dogmáikat meg merik kérdőjelezni. Ha én zsidó származású lennék, akkor egy fokkal még inkább a végére igyekeznék járni, bár most a saját bőrömben is eléggé ezt teszem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.20. 08:20:55

@Arma Gedeon2: Nagyon úgy tűnik, hogy a hivatalos, és tudományosnak mondott álláspont soha nem változik meg ezt a kérdést illetően. A szövetségesek egyöntetűen állítják, ők mit sem tudtak a haláltáborokról. Kiterjed kémhálózatuk a nácik seggébe is belátott, csak éppen azt nem sikerült meglátniuk, hogy milliókat ölnek és kínoznak meg táborokban.
A tény, hogy a létező összes banknak zsidó tulajdonosaik voltak, és azok pénzelték Hitler háborúját a kezdetekben, nem jelenti automatikusan azt is, hogy a zsidóirtást támogatták volna. A háború mindig jó üzlet volt. Ma is az.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.20. 22:42:56

@Mr Falafel: Nem jelenti automatikusan, csak a tények azt mutatják, hogy nem automatikusan mégis ez volt a helyzet! A háború ezeknek nem elsősorban üzlet, hanem rituálé! Mit is jelnet a "Holokauszt"???
Teljesen elégő ÁLDOZAT!!!
Fűződött-e a német hagyományokban vagy akár a náci rezsim állami kultuszaiban, akár még az okkultkodásaikban is bármi olyan szertartáshoz, hogy valamilyen ellenségek hulláit rituálisan elégetik? Tudtommal nem. Valaki mások vallási elképzelései állhattak a perverz elnevezés mögött.

Egyébként adod a naívat, vagy tényleg nem ismered a szakirodalmat a cionista vezetők dokumentált kijelentéseiről, hogy aki nem vándorol a Cionba, az inkább pusztuljon?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.21. 07:48:04

@Arma Gedeon2: A cionisták pont olyan elmebetegek, mint a nácik. Helyes tényekből folyamatosan helytelen következtetéseket levonva, helytelen következtetésekre alapozva alkotnak világnézetet. Nem akarok a hülyék világképével különösebben sokat foglalkozni.

Az analógia fogalma bizonyára ismert előtted. Amikor a háború után a borzalmakra fény derült, annak leírására használt terminusokat a zsidók terjesztették el. Nyilván valami igen borzalmashoz kellett hasonlítaniuk. Amikor az emberi normákat meghaladó történéseket kell leírnunk, jellemző metodika a hitvilágunk, mítoszaink eseményeinek előcitálása, egyfajta katarzisélmény előidézése általa. A holokauszt tökéletesen megfelelő analógiának bizonyult. Ebből arra következtetni, hogy a zsidók szándékosan irtották ki fajtájuk egy részét, nem merész, hanem marhaság. Még akkor is, ha utólag a háttérből finanszírozó zsidó bankárok egyébként nem bánkódtak különösebben. Ami szintén beszédes, de ugyancsak alkalmatlan az előre eltervezettséget alátámasztani.

tewton 2012.02.21. 11:46:35

@Arma Gedeon2:
abban falafelnak igaza van, hogy a holokauszt mint kifejezés a háború _után_ lett bedobva, angol nyelven, a köztudatba.

amúgy nyilvánvalóan blaszfém dolog ezt a biblikus terminust pont ebben a kontextusban használni. Izrael egyetlen és féltve szerető istenének szentelt _égőáldozat_ zsidó származású emberekből?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.21. 13:10:16

@tewton:
bármilyen hihetetlen, a holokauszt, mint soah címke, 1978-ban indult vallásalapító-világhódító útjára a marvin j. chomsky /!/ rendezte, holocaust c. sorozattal.

tewton 2012.02.21. 13:40:30

@jose maria padilla:
az valami alapszéria lehetett, nekem kimaradt.

a témában csak a porn holocaust / holocausto porno-t láttam (1980), de volt valami cannibal holocaust is, 1980-ból. szerintem ezek nem tartoztak ehhez a sorozathoz.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.21. 13:49:43

@tewton:
csak viccelődjön! majd megtalálják az ávósok! :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.21. 19:07:21

@Mr Falafel: Természetesen soha nem állítottam és állítanám, hogy "A" zsidók irtották ki fajtájuk egy részét szándékosan. Azt állítom, tőlem sokkal felkészültebb szerzőkre alapozva és némileg magam is összerakva a mozaikot, hogy egyértelműen zsidó gyökerű ideológiai-vallási alapon, jelentős részben zsidó származású, de nem felttétlenül a zsidó szellemi fősodorhoz tartozó emberek és közegek álltak egy nagyobb aljasságsorozat összefüggésrendszerében a náci rezsim létrehozása és a tudatos zsidóirtás mögött is.

A hivatkozott közeg a sabbateánus-frankista közeg, aminek előéletére jellemző, hogy Frank és köre a katolikus egyházba való erősen látszat- (marrano, illetve belülről szétverő jellegű) betérésük előtt nem akármivel, hanem a jó öreg vérváddal vádolták meg a zsidó fősodor képviselőit a helyi galíciai püspöknél, azt állítva, hogy a Talmud előírja zsidó szertartásoknál a gojvér használatát! Ilyen előélet után is csak marhaság lehet, hogy e kör utódai már haláltáborokat szerveznek a Palesztinába vándorolni nem akaró, vagy oda általuk nem kívánt zsidóknak? Miközben egyúttal a náci rezsimmel vígan együttműködve cionista táborokat is működtetnek páros, szvasztikás és Dávid-csillagos lobogók alatt, meg a Transzfer Agreement keretében a leendő Izrael infrastruktúráját építik ki a nácik által elkobzott és német árukra konvertálva "becsületesen" Palesztinába küldött zsidó vagyonokból???
Ezeket a vagyonokat a nácik simán elkobozhatták volna maguknak is, Palesztinába transzferálás nélkül, nem??? Hogyhogy Hitler sose foglalta el Svájcot?

A kiszsidók tömegeinek cinikus leselejtezése mögött felismerhetjük a közvetlen cionista cél mellett a "trauma based mind-control" módszerét is, ahol nemcsak egyének, hanem egész nép tudatát lehetett egy ilyeb durva traumatizálással úgy módosítani, hogy a legirracionálisabb cselekvésekre is kész legyen Gazdái akarata szerint. Pl. a zöld Európából egy sivatagba költözni...
Nemhogy nem marhaság, hanem a leglogikusabb magyarázat, hogy a náci rezsim mögött zsidó körök álltak. A cionizmus és a kabbalai gyökerű zsidó sátánizmus nem valami "zsidó karitatív szervezet", amely a fajtabelieket testvérként pátyolgatja, nem ám...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.21. 21:47:30

@Arma Gedeon2: A "nagyzsidók" miért akarták leselejtezni a "kiszsidókat"?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.21. 22:39:28

@Mr Falafel: nem a nagyzsidók", hanem az a zsidó eredetű sátánista csoport, amelynek terveiben szerepelt egyrészt a cionista állam létrehozása, másrészt egyéb sötét célok. Az első ügyében már Herzl is világosan látta, hogy maguknak a zsidóknak a becsapása, manipulálása, tehát ellenük alkalmazott erőszak nélkül a dolog nem fog menni, mert az európai országokban élő értelmiségi, vagy polgári zsidó egzisztenciákat nem fogja vonzani a Judeai-sivatag.

Ezért jrta, hogy "az antiszemiták a legjobb barátaink". Tehát a propaganda szintjén a cionisták azt hirdették, hogy a zsidókat mindenki örökké csak üldözi, sose lesznek befogadva Európában, tehát ők menedékül felkínálják nekik a zsidó nemzetállamot.
A valóságban épp fordított volt a helyzet, zsidók tömegei asszimilálódtak, kötöttek vegyesházasságot és kezdték magukat teljesen jól érezni az európai társadalmakban, vagyis az őszinte asszimiláció útját választották. Vagy megtartva zsidó identitásukat, úgy érezték, nem kell menekülniük. (joggal)
De mivel a cionistáknak volt egy Megoldásuk, ehhez kellett kreálniuk egy Problémát, tehát innek a cinikus, aljas hozzáállás: "az antiszemitizmus a barátunk", mert annak mumusával rákényszeríthetjük a vonakodó zsidókat az alijára.
Innen már egyenes út vezet a zsidó titkosszolgálatok
által robbantott zsinagógákig és megölt zsidókig, amit pl. iszlám terroristák művének álcáztak, lásd Naeim Giladi könyvét és sok mást.
Az igazi nagy lökést Izrael létrejöttéhez csakis egy Nagy Zsidóirtás adhatta meg, és láss csodát: az állam megszületése előtt közvetlenül lett is ilyen...

Az ezen túlmenő sátáni célokba beleférhet, hogy aztán majd szívbaj nélkül feláldozzák ezt az Izraelbe kényszerített-manipulált zsidó lakosságot is...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.21. 22:54:57

Az "egyéb sötét célok" kissé misztikusan hangzik. Nekem nem világos, miért akarták annyira a cionisták, hogy a kiszsidók visszatérjenek őseik földjére, miközben ők a nyugati kultúra fölötti uralmat valósították meg. Nem látom az összefüggést.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.21. 23:30:05

@Mr Falafel: a cionisták létre akartak hozni egy országot, aminek vezető tisztségeit ők töltik be, amit közvetlen eszközként használnak. Világos, hogy a világgazdaság nagyobb falat és azt uralhatják a bankárkörök Izrael állam nélkül is. Azonban az egésznek vannak vallási-misztikus alapjai, csak racionális-haszonelvűen nem magyarázható, úgy Izrael "rossz üzlet".
A Megváltásnak azonban része Izrael pusztulása is...
Persze, hogy misztikusan hangzik, az is.

Ja, ezekhez a "misztikus" célokhoz kellett az atombomba is...

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 01:15:55

@tölgy:
Molnár úr, a mítoszod fejlődik. Igaz, hogy a Hírszerző reakcióideje 2 hónap, de még mindig te vagy a sajtóban.
Az is igaz, hogy a Hírszerző a holokausztot mítosznak minősítő, Btk-kategóriás szövegedet pitiánernek nevezi, de kevésbé jogképzett, mint ennek töredékéért Gyöngyösi Márton, jobbikos képviselőre felháborodó Külügyminisztérium és az őt feljelentő parlamenti képviselők.

Azt a Hírszerző is felismerte, hogy a szöveged, hogy nem te voltál, az nagyon szánalmas magyarázat.

Különösen, hogy az adott napokban és hetekben elég aktívan kommunikáltál a Konzervatórium és Mandiner más cikkéhez is...Indapass Activity link...

Szóval itt a cikk rólad. Tekintettel, hogy az országos sajtó ingerküszöbét is elérted, a tévedéseik miatt főszerkesztői szinten lettek eligazítva.

A cikkre amúgy egy másik egyházi felsőoktatási intézmény vezetője hívta fel a figyelmünket: ember nem gondolta volna, hogy a böjt előtt, advent után 2 hónappal még mindig te pörögsz a sajtóban...
Mire a - hogy is hívod a zsidókat? - a "zsé-vitaminos" Jézus feltámad, addigra talán képes leszel bevallani: egy igazi lúzer vagy. Még az sem kizárt, bocsánatot kérsz. Vagy mégse?

A PPKE-s diákok még az eseményt pörgetni fogják egy darabig, jó szolgálatot tesznek ők is neked. Nagy kár, hogy a Mandiner holokauszttagadóival vállaltak közösséget, de hát a te tanítványaid, mit lehet tenni.
Tanításod gyümölcse beért.

hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/22/Egy_kis_ferfias_szivatas_YGINMH
Egy kis férfias szívatás

Őszintén, tényleg képes vagy az ELTE-n a többiek szemébe nézni? Ennyit ért ez a mandineres-csürhe? Hiszen benne hagytak a szarban a fiúk itt és a Konzin is.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.02.25. 01:30:47

@Emlékezetkultúra: Nem szívesen írok Neked, hitvány besúgó, remélem, kívánságaid teljesültek. Amint látod, hitvány teljesítményednek hitvány eredményeit látod, nem reméljük azt, hogy ennek vége lesz, ó örvendeztess minket a következő áldozatoddal te bitang, várjuk szeretettel, aljadék, nyomorult. szia.

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 01:44:19

@Mihint:
ugyan mitől hitvány? mert nem ismerte fel Molnár szövegének valódi súlyát? Akkor mi is a problémád? :)

Az, hogy a Mandiner Titkos Műhelyt (=sajtót) valaki ajánlja másnak is figyelmébe, hogy az mitől besúgás? :) Molnár út kifejezett szándéka volt a nézeteinek ismertetése, te kis ostoba.

Szegény Makkos cipő tényleg áldozat. Saját arcátlanságának és tudatlanságának.

A blogod, gondolom, az is egy ilyen titkos műhely, azért van kiírva a nickneved mögé, mert titkolod :)

Minden hülye blogot vezet?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.02.25. 01:51:50

@Emlékezetkultúra: Azt gondoltam régen, hogy a vélemény mögött van egy ember is. Mondsza bármit, míg előttem meg nem állsz, addig semmit. Remek embernek tűnsz, gyere akkor IRL, és mindent megbeszélhetünk. Semmi gáz, csak nyugisan :-)

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 02:06:29

@Mihint:
IRL, gondolkodtál :))) Miért káromkodsz?
Tipikus mandineres idióta vagy. Írd meg inkább a blogodban, hátha elolvassa valaki. Vagy Molnár elmeséli, milyen az az IRL :)))
Bocs, most más dolgom van.

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 02:08:03

@tölgy:
Molnár úr, a mítoszod fejlődik. Igaz, hogy a Hírszerző reakcióideje 2 hónap, de még mindig te vagy a sajtóban.
Az is igaz, hogy a Hírszerző a holokausztot mítosznak minősítő, Btk-kategóriás szövegedet pitiánernek nevezi, de kevésbé jogképzett, mint ennek töredékéért Gyöngyösi Márton, jobbikos képviselőre felháborodó Külügyminisztérium és az őt feljelentő parlamenti képviselők.

Azt a Hírszerző is felismerte, hogy a szöveged, hogy nem te voltál, az nagyon szánalmas magyarázat.

Különösen, hogy az adott napokban és hetekben elég aktívan kommunikáltál a Konzervatórium és Mandiner más cikkéhez is...Indapass Activity link...

Szóval itt a cikk rólad. Tekintettel, hogy az országos sajtó ingerküszöbét is elérted, a tévedéseik miatt főszerkesztői szinten lettek eligazítva.

A cikkre amúgy egy másik egyházi felsőoktatási intézmény vezetője hívta fel a figyelmünket: ember nem gondolta volna, hogy a böjt előtt, advent után 2 hónappal még mindig te pörögsz a sajtóban...
Mire a - hogy is hívod a zsidókat? - a "zsé-vitaminos" Jézus feltámad, addigra talán képes leszel bevallani: egy igazi lúzer vagy. Még az sem kizárt, bocsánatot kérsz. Vagy mégse?

A PPKE-s diákok még az eseményt pörgetni fogják egy darabig, jó szolgálatot tesznek ők is neked. Nagy kár, hogy a Mandiner holokauszttagadóival vállaltak közösséget, de hát a te tanítványaid, mit lehet tenni.
Tanításod gyümölcse beért.

hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/22/Egy_kis_ferfias_szivatas_YGINMH
Egy kis férfias szívatás

Őszintén, tényleg képes vagy az ELTE-n a többiek szemébe nézni? Ennyit ért ez a mandineres-csürhe? Hiszen benne hagytak a szarban a fiúk itt és a Konzin is.
(Hátha nem találnád meg a hozzászólást. Gipszedet levették?)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.02.25. 02:16:59

@Emlékezetkultúra: Magácskának egy dolga van: egy találkát megbeszélni. Kérem, higgye el, ez a valóság! Kérem, NAGYON kérem, hogy ezt higgye el nekem (aki azonnal a keresztre feszítené)! Könyörögve kérem, hogy higgyen nekem most az egyszer :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.25. 14:01:44

@Emlékezetkultúra: Tapasztalatom szerint egy nő kizárólag akkor ennyire állhatatosan ellenséges, ha gyűlölete tárgya nem méltóztatta jól meghágni, ha elutasították felkínált bájait. Tölgy egy kifogástalan úriember, ezért nem utasít vissza egy hölgyet. Amennyiben mégis megtette, te iszonyatosan ronda lehetsz, bazmeg.

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 14:28:53

@Mr Falafel:
Már amennyiben ilyen nőket győztél csak meg arról, hogy te igazi férfi vagy, akkor nyilvánvalóan más tapasztalatod nem lehet. Ha pl mandiner-posztolások helyett mással is foglalkoznál, szélesebb és ennél szexuálisan izgalmasabb és felnőttebb élményeid is lennének :-))

Nem tudok arról, hogy Molnár Attila Károly a fb-oldalunk bármelyik moderátorát vagy tanácsadóját meghágás címszóval felkérte volna, ilyen irányú felkérés nem érkezett tőle.
Egyelőre még az ELTE dékán asszony és a PPKE dékánja felé a mondandóját sem vállalta, ebből a prűdségéből ítélve nehéz elképzelnem, hogy a hímtagját ajánlotta volna fel bármelyiküknek...

Azt sem hiszem, hogy a PPKE dékán döntése mögött ez a meghágás visszautasítása állna. Talán bbjnick rákérdezhetne erre is egy nyílt levélben. Ahhoz képest, hogy a dékán kirúgta, mi csak levelet írtunk. Én nem érzem, hogy ebből miféle harag jön le. Ja pisu vam.

Molnárt ezek szerint már szexuális szokásaiban is jól ismerő kommenttársai - nahát, micsoda eszmetörténeti csaták folyhattak a Konzin - csak azt adták tudtunkra, hogy a felesége zsidó (?), neki áldozta a fél életét (a másik felében kujonkodna?? ejnye, no), meg hogy a pápa van a képernyővédőjén, és ezért igazi keresztény. (Idéztem az eddigi érveket.)

Hogy Molnár Attila Károly, az ELTE docense interneten keresne nicknéven szexuális örömöket csak nicknévről ismertek közt, mindezt a Mandiner stábjában, és ez igazolná úriember voltát, egy új információ számomra Molnárról, de köszönöm, színesíti a képet makkos cipőről :-)))

Ezzel az információval a most előterjesztett, kormánypárt által támogatott terv kiagyalói felé jelentkezz, ők foglalkoznak a házasság szentségével és az azon kívüli szexuális élet magyarhoz nem méltó eseteivel.
Engem tényleg nem érdekel. Ha Molnárt az ilyesmi felizgatja, tegye, de gustibus.

nol.hu/belfold/20120225-kuldetesnyilatkozat_allami_hatszellel
Uniós pénzből küzdenének a házasság előtti szex ellen

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 14:37:16

@tölgy:
Na, Molnár úr, ha épp nem zavart volna meg hogyishívják itt fent, aki beavatott a szexuális szokásaidba - mikről nem fecsegtetek itt két eszmetörténeti elmélkedés közt :-)) - akkor csak azért jöttem, hogy szóljak:

miután nagyon hallgatsz 2 hónapja, veled együtt a Konzi és a Mandiner stábja is, a Hírszerző-cikk kiment épp most az ELTE dékánnak, tanszékvezetődnek, 4 munkatársadnak a tőled elhatárolódó 42-ből, hogy értékeljék át az érvedet Gyöngyösi Márton esetének súlyához mérten. Indapass Activity-link és teljes Mandiner-párbeszéd lista másolat, tudod...A PPKE dékán döntésével.

Ideje végre megkövetned magadat, nem gondolod? Publikusan, mindkét fórumon, ahol aljas módon szétkented, sőt megfejelted holokauszt-tagadásodat. Légy férfi.
Ez nem játék, a Hírszerző-cikk téved. Ez morál és büntetőjog. A te renoméd. Amit hagysz szétporladni 2 hónapja.

Az újak kedvéért:
hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/22/Egy_kis_ferfias_szivatas_YGINMH

Leskelődő 2012.02.25. 14:58:13

Akkor nem árt ismét felidézni, hogy Emlékezetkultúra egy másik blogon ezt írta
2012.02.12. 02:21:23-kor:

"És bár meglepő, de Morvai tudtommal még nem tagadott holokausztot. Nagyjából olyan súlyú zsidózást engedtetett meg magénak, mint tölgy."

Vagyis:
Emékezetkultúra szerint sem Morvai, sem tölgy nem tagadott holokausztot.

Akkor várjuk a tölgytől való nyilvános bocsánatkérést és a jóvátételt.

Addig is további szép napot kívánok.

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 16:10:54

@Leskelődő:
idézni csak pontosan és szépen, teljesen. Nézd, ha funkcionális analfabéták jönnek elő, újra be fogom legalulra posztolni a számomra fontos dolgot. Nem veletek jöttem csevegni, ennyi IQ-sérültet még nem láttam.

Az, hogy Morvai - tudtommal - még nem tagadott holokausztot, elég nehezen cáfolja Molnár Attila Károly itt, nagy nyilvánosságban elkövetett holokauszttagadását, cuncimókus.

Morvai és az általa képviselt Jobbik nézetét szépen összegzi a petíció, olvasd el, de lehetőleg te se posztolgass oda, mert ki lesz az is törölve.

Morvai ügyét bízd ide. Az olyan tiszta képlet, hogy ott nem vacillálnak ELTE-oktatók, ott már 2008-ban maguk az ELTE-ÁJK-oktatók tiltakoztak. Csak azóta történt egy s más a Jobbik és Morvai háza táján.

Na ennek adunk egy kis kommunikációs módszerben sikeresebb hátszelet.

De előbb megvárjuk már Molnár reagálását, az ELTE TáTK már csak lép valamit...Ha nem, az is őket jellemzi.
Kirúgni nem kell szerencsétlen makkos cipőt, vmiből tengesse az életét - bár az igazán korrekt az lenne - de legalább álljon már ki ember módjára, ne lapítson, mint szar a fűben. Mégis bűncselekmény ez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.25. 17:15:24

@Emlékezetkultúra:

Sokat könnyítene a maga és mások életén is, ha, végre, ellátogatna egy valamirevaló pszichiáterhez. Maga egy köz- és önveszélyes gyakorló elmeháborodott: épp ideje lenne, ha belátná és kezeltetné magát, még mielőtt az eddigieknél is több és nagyobb bajt csinálna.

ü
bbjnick

tewton 2012.02.25. 17:37:36

műkörmös, műkarmos. de minél tovább publikálja a f*szságait, annál több hazugságba és önellentmondásba keveri magát. majd valaki jól összeszedi a szövegeit, kinyomtatja, kiemelővel aláhúzza a nyilvánvaló ellentmondásokat, aztán postázza botos úrnak. neki is kínos lesz, hogy egy részképességzavaros, sérült punetti hazugságainak mekkora feneket kerített.

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 17:42:42

@bbjnick:
Mondja ezt az a barbiebabanick, aki nyílt levélben bizonygatta keresztényi mivoltát a PPKE dékánnak, testvérnek hívta, és rákérdezett nyílt levélben, hogy tényleg a dékán írta-e a levelet :-)))

Rajcsányi nem röhögött túl hangosan mögötted? Mert mi elég sokan a levélen. Nem is meséltél róla, hogy ki kért meg rá, dobray, Szilvay? :-)

Az feltűnt, hogy most ment a decemberi sztori óta a 3-dik mail? Csak a történések folynak maguktól, ld a Hírszerző cikket.

Volt az eredeti cikk-ajánló, a PPKE-dékánra reagálás még decemberben, és most, hogy országos sajtóban magyarázták el, mitől szánalmas Molnár magyarázkodása, visszakérdeztünk az ELTE-re, hogy így is fenntartják-e a hivatalos véleményüket.

Írj egy nyílt levelet a Hírszerzőnek is, szép karrier előtt állsz :-))

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 17:43:40

@bbjnick:
Látom, akinek blogja van, az tényleg nem százas. :-)
Ti egymást olvassátok amúgy? :-)

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 17:48:10

@tölgy:
Na, Molnár úr, még egyszer, mert vagy a virtuális szexuális szokásaidat ecsetelik nekem - mikről nem fecsegtetek itt két eszmetörténeti elmélkedés közt :-)) - vagy a volt dékánodat lezsidóbérencező, neki nyílt levelet író keresztény testvér zavarja meg az információáramlást.

A lényeg: miután nagyon hallgatsz 2 hónapja, veled együtt a Konzi és a Mandiner stábja is, a Hírszerző-cikk kiment épp most az ELTE dékánnak, tanszékvezetődnek, 4 munkatársadnak a tőled elhatárolódó 42-ből, hogy értékeljék át az érvedet Gyöngyösi Márton esetének súlyához mérten. Indapass Activity-link és teljes Mandiner-párbeszéd lista másolat, tudod...A PPKE dékán döntésével.

Ideje végre megkövetned magadat, nem gondolod? Publikusan, mindkét fórumon, ahol aljas módon szétkented, sőt megfejelted holokauszt-tagadásodat. Légy férfi.
Ez nem játék, a Hírszerző-cikk téved. Ez morál és büntetőjog. A te renoméd. Amit hagysz szétporladni 2 hónapja.

Az újak kedvéért:
hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/22/Egy_kis_ferfias_szivatas_YGINMH

Leskelődő 2012.02.25. 18:06:43

@Emlékezetkultúra:
"Az, hogy Morvai - tudtommal - még nem tagadott holokausztot, elég nehezen cáfolja Molnár Attila Károly itt, nagy nyilvánosságban elkövetett holokauszttagadását, cuncimókus. "

Akkor bizony nagy hiba volt Magától, hogy ezt a mondatot december 12-én leírta:

"És bár meglepő, de Morvai tudtommal még nem tagadott holokausztot. Nagyjából olyan súlyú zsidózást engedtetett meg magénak, mint tölgy."

Ebből ugyanis nyilvánvaló, hogy Maga is tudta: szó sincs holokauszttagadásról.
Tehát továbbra is joggal várjuk a tölgytől való nyilvános bocsánatkérést és a jóvátételt.

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 19:19:06

@Leskelődő:
Becsülöm, hogy kitartóan bizonyítod nyilvánosan a funkcionális analfabétizmusodat, de hát hazai pályán mozogsz ezzel. :-)

A zsidózás és holokauszttagadás nem ugyanaz. :-) Előbbiből fakad utóbbi, de előbbi elkövetője nem feltétlen merészkedik a holokauszttagadásig, például Makoveecz igen, meg ő a zsidózására is büszke volt, nem pöcsölt ezzel annyit, mint Molnár, hogy utólag letagadja.
Csurka az a szint volt, aki szerint vannak jó zsidók, de ezt csak akkor mondta, ha épp ott volt egy zsidó ismerőse az aktuális zsidózásakor. És ehhez már kijózanodnia sem kellett, mert utóbbi években színjózanul is zsidózott.

Ha Molnárt nem térítik észhez, ő is ilyen szinten fog távozni földi pályafutásáról, de neki még van sansza, hogy emberré váljon, ezen munkálkodunk.

Az, hogy valószínűleg január 12-re vagy bárhanyadikára gondolsz, nem teszem hozzá, tekintettel, hogy Molnár itt aktuális zsidózása és holokauszttagadása (kettő között és-sel, ami jelzi, hogy a két fogalom nem ugyanaz...) december 15-én indult meg, Vincent cikke december 17-i, amiből egyáltalán értesült az oldalunk az esetről.

Én először ide kb. december 19-én jöttem beírni. Higgyél nekem, cuncimókus, mert elég szépen ki van gyűjtve a párbeszéd, most küldtem át másodjára, immáron az ELTE-dékán felé is.
Én azt hittem, ebben megelőz Molnár a bocsánatkérésével, de nem.

Még valami, prüntyűke? Nem olvasnál vissza inkább? Zárjuk már, köszönöm.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.25. 19:21:16

@Emlékezetkultúra:

Tudom, hogy hiába tépem a számat, az állapota miatt, reménytelen:-) De, talán, esetleg, hátha, ha van valaki, akiben valamelyeset is megbízik, kérje ki annak véleményét a valóságérzékeléséről. Kitalált egy világot magának, amelyben magácska az igazság ünnepelt bajnoka és ugyanakkor a végzet, mely lesújt a gonoszakra; s ebben a fiktív valóságban korcsolyázgat kommentről kommentre, kürtöli világgá győzelmi jelentéseit, amiket kegyeden kívül mindenki beteg, undorító és szánalmas okádéknak lát, tekint. Végülis ez is egy pálya, magam sem gondolom, hogy mindenkivel baráti viszonyt kellene ápolni. De a tényekkel azért nem árt! S magának a tények nem barátai.

ü
bbjnick

Emlékezetkultúra 2012.02.25. 19:24:52

@Leskelődő:
még annyit, kis analfabétám, hogy a zsidózás és a holokauszttagadás nem azonossága bárhanyadikán érvényes megállapítás.
Lövésem sincs, honnan idéztél. Az biztos, ide 17-dike előtt nem írhattam. :)

Higgyél már nekem, aranyom, hogy a külügy meg az ügyészség velem egybevágó véleményén alapuló intézkedése nem a te agyadra van szabva, és tudom, miről beszélek. Ez gyöngyösire van értve, ha nem vágnád.

Te fröcsögni jársz ide, mások meg ismerik a jogot :-)
Biztos van egy szakma, amiben otthon vagy, foglalkozz azzal.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.25. 19:30:20

@tewton: Szó nincs önellentmondásba keveredésről. Nekem most esett le, hogy mentálisan retardált. És ezt nem költői túlzásnak szántam, hanem ténynek. Ez nem azért nem érti, mit ír neki az ember, mert le se szarja, hanem azért, mert nem képes felfogni, noha nagyon is reagálni akar minden szarra. Ha nő, ha nem nő, biztosan szellemi fogyi.

Leskelődő 2012.02.25. 19:42:21

Jaj, kedves emlékezetizé, nagyon kedves, hogy ilyen figyelmesen böngészik :)
Tényleg 2012.február 12-én írta (vagyis összes házmesteres ámokfutása után):

"És bár meglepő, de Morvai tudtommal még nem tagadott holokausztot. Nagyjából olyan súlyú zsidózást engedtetett meg magénak, mint tölgy."

Ebből továbbra is nyilvánvaló, hogy Maga is tudta: szó sincs holokauszttagadásról.

Akar még egy kicsit hablatyolni? :)
Ha nem, akkor ideje, hogy rátérjen a tölgytől való nyilvános bocsánatkérésre és a jóvátételre.

pamocsnyik 2012.02.25. 23:56:20

@Emlékezetkultúra: Óóóó, maga még mindig itt túráztatja a borderline-os beteg agyát?! Szégyellhetné magát annyira a sötétben bujkáló sunyi szemétsége miatt, hogy örökre eltakarodik őrült vincéék akol melegébe a hangokkal a fejében kvaterkázni!

betyár (törölt) 2012.02.26. 00:19:14

@Emlékezetkultúra:

"Te fröcsögni jársz ide, mások meg ismerik a jogot :-)"

meglehet. de az nem te vagy kisbarátom.

Emlékezetkultúra 2012.02.26. 19:43:32

@tölgy:
Üdv, Molnár úr.
Most morzsoltunk el egy könnycseppet olvasva a leveledet, amit az érted kampányolók osztottak meg. :-))
Nézd, tölgy, valamit végre fel kéne fognod a mítoszod fejlődésének lassan harmadik hónapjában:

Az internet az egy olyan, amit bárki olvashat. Nincs Mandineres, Konzis, PPKE-diákos, PPKE-dékános, ELTE-dékános és ELTE-munkatársos külön valóság.
Ez egy és ugyanaz.

Elég gyorsan összekötjük ezt a kört.
Az ELTE-s kollégád hozzánk jött be diskurálni a fb-on, asszed, nem olvassa ezt a kádárista leveledet?:-)
Szerinted a Hírszerző jobban ért az Indapass regekhez, mint az ostoba diákjaid, akiknek végre leesik a tantusz?
Ki van neked lekötelezve a PPKe-n, te nagyokos?
Oakeshott ehhez mit szólna? :-))

Én a helyedben meghúznám magamat, vagy szólnék végre a támogatóknak, bbjnicktől a diákokig, hogy vegyenek vissza, miket osztanak meg, mert egyre nagyobb kakiba kerülsz.
Most fontolja meg az ELTE tanári kar, hogy most elhatárolódjon vagy le legyen neked kötelezve ez alapján :-))
Csak azért küldtük el nekik, mert nem szerettük volna, ha segélysikolyaid nem jutnak el a fülükig. :-)

A MAK-kampány stábját szeretnénk mi is támogatni a magunk módján.

Itt a kis szerelemes leveled:

***
"Kedves Hölgyek és Urak,

Hírét vettem az Önök megtisztelő kiállásának és annak, hogy aláírásokat gyűjtenek mellettem.

Meg kell mondanom, nem sok nagyobb öröm érhet egy tanárt, minthogy a diákjai kiállnak érte, noha sokuknak okoztam, gondolom, kellemetlen perceket. És különösen akkor, amikor tanártársaim – akik némelyike nekem köszönheti piliscsabai jelenlétét – ezt elmulasztotta.

A továbbiakban szívesen állok rendelkezésükre.
Barátsággal:
Molnár AK"

***
Végre a PPKE és az ELTE is tisztában lesz vele, mi is az elvárásod feléjük, mert ott kussolsz, sajna...

Legközelebb, ha levelet írsz bárkinek, küldd nekünk közvetlenül, hatékonyabb postások vagyunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 20:09:12

@Emlékezetkultúra:

Magácska megint delirál?

Megrendelt nyíltlevelek, MAK-kampánystáb...stb. Ezek csak a maga zavart elméjében léteznek. Miért röhögteti ki magát? És hogy maga mindent lát!:-D Maga csak azt látja, amiről mások úgy döntenek, hogy bárki láthatja. Érti? Bárki.:-) Nem csodálkoznék, ha azok, akiket (fel)jelentgetéseivel szórakoztat, e-mail-jait már rég olvasatlanul kidobnák. Ennyi képtelenséget, szerintem, már az egyetemi karrier-értelmiségiek veszélyrehegyezett, kiélesített, gyanakvó agya sem képes befogadni. Végülis nem baj, sőt(!), ha "a maga ügyéből" saját maga csinál paródiát! De az egészségére azért vigyázhatna közben!

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.02.26. 20:09:30

Ez nem a műkörmös lesz és nem is sisso. Szerintem.

Emlékezetkultúra 2012.02.27. 02:55:38

@bbjnick:
www.facebook.com/pages/MAK%C3%A9rt-hallgat%C3%B3k-Moln%C3%A1r-Attila-K%C3%A1roly-mellett/325813437461327
MAKért - hallgatók Molnár Attila Károly mellett

Lelkesen igazolják hozzád hasonlóan MAK személyazonosságát ők is :-) Természetesen az oldalt létrehozó illető "névvel", és egy "Kis Béla" valódi gmail címmel hülyíti a népet :-))
Molnár nekik sem szólt, hogy a stratégia az, hogy mindent tagad...:-))

E-mailt mindig a megfelelő címzett kap, sosem ugyanazok. Molnár segélyhívását most a PPKE - Nemzetközi Tanulmányok Tanszék tanári kara kapta meg, akiktől fájlalta a kiállás hiányát, és az eddig magát lekötelezve nem érző, tölgytől már elhatárolódó ELTE-tanárok egy köre.

Egyébként, ha téged ennyire érdekel, szerinted a munkatársait miért ne érdekelné a fejenként 1 levél?

Közvetlen munkatársa igen érdeklődő volt, élénk párbeszéd folyt a fb-on és az e-mailen is, és roppant együttműködő és kedves volt a dékán úr is.

Értesítettük a segítségkérésről az őt konferenciára biztosan nem elhívó MPT ceu-s elnökét, ahol tag Molnár, elvégre kiállhatott volna mellette ő is. A Mandinerről nem is beszélve :-((

Mindez a MAK-ért kiálló diákok szándéka szerint, akik várják a támogatókat és kiállókat publikus felületen. :-)
Egy rossz szavatok nem lehet felénk.

komment1.0 2012.02.27. 11:12:01

@Emlékezetkultúra: Vajnai úr, a Brüsszelben fényesített sarlókalapácsa kilóg az irl-je alól :-) Míg maguk Kende Péterrel a jobbik ellen hadakoznak, addig én és diákjai kezeskedünk tölgy úrért. A maguk fajta kommancsoknak leáldozott a napja.

Alfőmérnök 2012.02.27. 12:16:00

@Emlékezetkultúra: "Egy rossz szavatok nem lehet felénk."

Csak úgy nemes egyszerűséggel kérdem én erre: ti kik vagytok?
(A mandiner meg dobja már ki a picsába ezt/ezeket az elmeháborodottat/-akat.)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.27. 12:27:53

@Alfőmérnök:
nem fogja kidobni. a mandiner az ügy tevékeny részese.
csak azt nem értem, hogy lola meg spanyol a szerkesztőségbe miért nem csenget be és fut el.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.02.27. 12:36:39

@jose maria padilla: Ha már Lolát keveri bele a málnába: úgy emlékszem, a tölgynek mondott embert tölgynek vélő és mellette kiálló diákok szerkesztette FB-oldalon a Lolának mondott ember érdeklődött, hogy aláírhat-e, ha nem diák. De azt mondták neki, hogy nem.

Úgyhogy az Ügy most így áll :-)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.27. 13:17:36

@Counter:
nézze, patkánykám, tudom, hogy magának nem az esze az erőssége, de kitalálhatná, hogy épen ezért léphetne fel lola a saját megszokott módján a kommunista bűnösök /hogy értse: mandiner szerkesztőség/ ellen.

és igen, tudjuk, sem dobray, sem lola nem egy észlény, de gerincük van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.02.27. 13:52:16

@jose maria padilla: Milyen alapon patkányoz maga engem?

Majd meglátjuk, mit jelent a lolák és dobrayk gerince. Eddig, ha jól láttam, konzervmentegetőzést, illetve sületlen, lerázható, félszívű támogatást. Hát még ha nem volna nekik!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.27. 14:26:38

@Counter:
emberismereti alapon. ha nem is állok máskor szóba magával, azért néha olvasom. ez megalapozza a megszólítást.

Emlékezetkultúra 2012.02.27. 15:44:08

@jose maria padilla:
Fruzsikának tényleg nem túl sok értelem csillog a búzakék szemében :-) ostoba húzás volt oda bemenni :-)
Nemrég azt mondtákm itt, hogy Molnár szívesen bárkit megdug, akit állásba segített, ha ez lolitára is igaz, akkor most attól tartok, el van Molnárnak kötelezve, és épp most törik a fejüket a nekik elküldött levél alapján, hogy ki kell-e állni mellette, vagy nem.

Jóska, attól tartok, te is túlbecsülöd a Mandiner mentális kapacitását. Valójában a Konzi-Mandiner szerkesztőségi stáb tolta be Molnárt az önazonosításba, lelkesen igazolták az azonosságot áttételesen. Ha Molnár nem vallja be a dékánoknak, ő tölgy, most nincs ez a hajcihő.

Ilyen egy jobber ész és mítosz :-(((
:-D :-D
Oakeshott Társaság :-))

Nagy kár, hogy még mindig nem értitek: Molnár nem innen kap fizetést, hanem az őt komplett idiótának tartó most már csak (még) egy egyetemről.
Konferenciára se ti hívjátok el, hanem az MPI, amelyik most már biztos nem :)))

Emlékezetkultúra 2012.02.27. 15:51:06

Amúgy a MAKos fb-csapat teljesen nyilvánvalóan lejárató stáb, kár, hogy nem jöttetek rá.
Kritikán aluli, amit művelnek Molnárral.

Mi szakmai alapon, Molnárt egyetemi pozíciójában komolyan véve, állításaira alapozva visszük ezt az ügyet, amiben ő egy tényező. Egy precedens eset.

Nem hiszem, hogy ne tudnák makkosék, mi Molnár stratégiája: a tagadás. Erre azonosítják :-)))
És a diákjainak kiadva magukat, éltetik a holokausztot.
Lolita jó helyre ment aláírni. Még csak nem is szőke pedig. :-))

Egy másik fruska adatlapján széljobber oldalakkal cikket ír belőle, infót kért. Adtunk neki :-)

kalamajka49 2012.02.28. 09:42:49

@Emlékezetkultúra: Azt, hogy a saját mikrokörnyezetemben hogyan próbálom előmozdítani egy toleránsabb társadalom létrejöttét, nyugodtan rám bízhatod. Nem csak egyetlen üdvözítő út létezik.

"Gay people are not the property of the left, or of any party. They are not an interest group or a political commodity to be traded. They are not vessels for votes."

Félbolondoktól meg amúgy sem szeret tanácsot elfogadni az ember. A barbiebabázással meg makkos cipőzéssel már leküzdötted magad kb. az általános iskola 2. osztályos szintre. Gyökér.

Emlékezetkultúra 2012.02.28. 23:58:35

@amervihákim:

1. A mikrokörnyezetedben, pl itt épp most egy gyökerezéssel próbálod előremozdítani a toleránsabb társadalmat :-) Gratulálok. Ám sajnos ezzel sem leszel elég kemény férfi Molnár úr szemében, csak - ahogy te idézted őt a katedráról, nem pedig álneves elszólásaiban - egy kis langyi maradsz az ő szemében.

2. Barbiet így hívják kies e blogszférában, mi a baj vele, frusztrál egy gyermekjáték neve?

3. Tanácsot nem adtam, a valóságra döbbentettelek rá. A kisgyerekeket sose nézd le, pláne ne gyökerezd le őket, sokkal jobb, ha a téged lelangyizó Molnár tanár urat nézed le.

4. Aki letagadja magát katonaviselt férfi létére 2 dékán felé, miközben a lelkes diákjai azonosítják őt 2 hónapja lelkesen, "noha szerzett nekik néhány kellemetlen percet", pl őket lelangyizással...majd ügyében lekötelezettségi alapon vár el támogatást tanár társaitól - már csak az a kérdés, tőlük is az azonosítást várja vajon? - hát, szerintem az a tölgy igen csak lelombozta a mítoszáért évek óta rajongó táborát. Ahogy érzékelem, még a Mandiner és Konzervatórium szerkesztő urakét is, csúnyán elpártoltak mellőle.

A marék lepkét erősnek tartottam mentális képességeinek ecsetelésre, így a MAK-ból a makkos cipő egy kedves, nosztalgikus emlék katonakorából idézve. A kádár-kori virtusok idejéből.

Egyébként a toleranciát hirdetésről előadást tartanod épp nekem, itt, a Mandineren, ahol sugárban buziztak le téged itt a pajtásaid, megható volt. Legalább annyira, mint makkos cipő levele a diákjai felé.

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 00:10:49

@amervihákim:
Azért az sem lehet semmi feldolgozni, hogy Molnár urat taccsra tette egy 2. osztályos. Vagy egy félbolond.
:-)
Kéred a MAK-kampánystáb címét? Megadom.
H-P 8-16 h óra közt várják a Molnár urat azonosítani vágyókat. Az eredményén múlik az ELTE-s állása :-)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.29. 00:23:52

@amervihákim: A hozzászólása szerintem nagyon korrekt. Emlékezetkintorna meg úgy látszik, már Önre is acsarog — érdekes. Talán nem is olyan toleráns, mint hiszi magáról? Hiszen a buzi meg a langyi szót ugyan jó doktrinér módjára nem használja, de efféle tisztelettel viseltetik Ön felé:

„frusztrál egy gyermekjáték neve?”

„A kisgyerekeket sose nézd le, pláne ne gyökerezd le őket”

Mindezt bizonyára azért, mert kifejezte, hogy nem feltétlenül vaskalapos baloldali. Ez ám a főbenjáró bűn! A végén még tán mocskos heterónak is nevezi majd, sőt hímsovinisztának. :-))

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 00:45:43

@Loxon:
Óh, a történet kb 450 érdemi és nagy nyilvánosságban leírt holokauszttagadással feljebb ott indult, hogy amervihákim bejött megvédeni Molnárt, milyen remek ember, bár a katedráról IRL langyizik, de ez elfogadható.

Amervihákim igyekszik annyira bunkó és kirekesztő lenni, amivel már messziről egy átlag magyar hetero homofóbnak tűnik, és akkor hátha nem bántják, klasszikus módszer.

A mellette kiállók logikája ott furcsa, hogy más meg azzal érvel, hogy katedrán nem tagad holokausztot, most mi a baj. (Azonosították a bűncselekményt is, rögtön azután, hogy őt IRL.)

A gond az, ilyen ellentmondásos elvárásoknak nagyon nehéz megfelelnie Molnár úrnak, talán ebbéli zavarának tudható be, hogy diákjaival elfelejtette közölni, hogy ő most nem tölgy. Meg hogy mikor nem tölgy.

Én bevallom, már ez a szociológiai tanulmány miatt is érdemes volt Molnár úrral a jobber kormány kedvenc §-át megismertetni, mert ennyiféle, a nyers valóságról szóló érvet én sem feltételeztem a rajongótáborától.

Nem tudom, a Molnár szerint zsé-vitaminos főnöknek áldozó pápával ékesített képernyővédője a szórakoztatóbb érv keresztényi mivoltára, vagy az, hogy a Mandineren keres szexuális kapcsolatot.

Ezek mind diákjaitól és bloggerkedő bajtársaitól elhangzó, őérte kiálló érvek voltak, és most kivételesen nem vagyok cinikus. Már csak azért sem, mert igen felindultan és őszintén közölték ezt róla :-)

Ehhez képest a fb-oldalunk csak kimásolta, mit írt, meg odarakott egy Btk-passzust, no meg egy kis emberi normát.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.29. 00:54:30

@Emlékezetkultúra: Semmi baj, persze, minden úgy van, ahogy mondja, nyugodjon meg. :-)

tewton 2012.02.29. 01:05:53

@Emlékezetkultúra:
"őérte kiálló érvek voltak"
olvass figyelmesebben. ami a szexre vonatkozott, az nem érte kiálló érv volt.
Egyszerűen meglátták benned a baszatlan és örömtelen picsát.
Ez csak egy nettó jóízű személyeskedés volt, és reakciód alapján talált, süllyedt :)

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 01:06:33

@tölgy:
hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/2/22/Egy_kis_ferfias_szivatas_YGINMH

Uhh, most tart 9255 kattintásnál, és a megjelenés után nem sokkal már 5000 volt, ráadásul az utóbbi 1200-őt 1-2 napja, tehát a cikk megjelenése után napokkal érte el, ez ritka kitartó dinamika egy 2 hónapos ügy esetén...

Bár én az első fb-jegyzetünk ELTE-, PPKE-oktatóktól, közíróktól, ismert személyiségektől hemzsegő, a másik egyetemi állásodra és munkatársadra a figyelmet felhívó - tehát téged ismerő - igen értékes 80 fős lájkoló tábort sem vetettem meg ezelőtt 2 hónappal, amikor még léphettél volna férfi módjára.

Úgy rémlik, azután jöttél be benyögni a mítosz szöveget, meg leadni a Karinthy-copy paste-t a Konzin.
Merész és felelőtlen, arcátlan lépés volt.

Hova tűnt a virtus, Molnár úr, azóta?
Mi ez a fájó csönd?

Még a számodra legfontosabbnak ítélt színtérre, a Mandiner csapatának sem jöttél be igazolni, hogy minden OK, összekacsintani velük, pedig 2 hónapja derekasan mocskolódnak érted kiállva.

Én elhiszem, hogy a hivatásodat letojod, na de ezek a kedves fiúk sem érnek meg neked egy jó szót?
Ez a hála feléjük?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.29. 01:22:11

@Emlékezetkultúra: Egy kicsit el van késve, de nem baj, meghagyom szent együgyűségében. ☺

tewton 2012.02.29. 01:26:23

@Emlékezetkultúra:
légyszi, légyszi, a MAK-kampánystáb címét kérjük.

tényleg fizikailag is olyan sérült vagy, mint belül?

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 01:28:06

@tewton:
Ha fantáziálgatsz, sose hárítsd másra, hogy ők mit látnak, mindezt egy Dachau-cikk alatt. Erős perverzióra utal.
A támadás okában feltételezték, hogy a támadás (? cikkajánló) oka szexuális visszautasítás volt.

Na most adva van (egyelőre) egy dékáni kirúgás és 42 ELTE oktató elhatárolódása mint valódi támadás IRL Molnár ellen.
És sok mindent feltételezek Molnárról, de ezt nem...

:-)

Egyébként oszd meg ezt a érvedet a Hírszerző-cikk alatt, sikítozni fognak a gyönyörűségtől, ott úgy sem hiszik el, hogy tényleg ekkora IQ-vesztes tábor miatt rúgatta ki magát.

Én azt látom, nem meritek az érveiteket, gegjeiteket a saját idióta társaitokon kívül vállalni. Egymás viccein röhögtök kb 6 éve. Ideje lenne máshol is kipróbálnotok magatokat :-))

Vmi miatt a Konziig sem merészkedtek át :-(

kalamajka49 2012.02.29. 01:30:26

@Emlékezetkultúra: Most épp ráérek, úgyhogy kicsit próbálok reagálni a csúsztatásaidra.

1. Mikor először hozzászóltam ehhez az ügyhöz, addigra már eléggé eldurvult itt a hangnem. Én ennél valamivel higgadtabb stílust próbáltam megütni, amelyhez aztán később nem sikerült tartanom magam. Ez annak volt köszönhető, hogy te kulturált stílusban elképesztően inkorrekt tartalmakat tolsz be ide. Elnézést, most megpróbálok visszatérni a higgadtsághoz.

2. "kies e blogszférában"???
www.google.hu/search?hl=hu&rlz=1C1FDUM_enHU472HU472&sclient=psy-ab&q=bbjnick+barbie&btnG=#hl=hu&rlz=1C1FDUM_enHU472HU472&sclient=psy-ab&q=bbjnick+barbie+-eml%C3%A9kezetkult%C3%BAra&pbx=1&oq=bbjnick+barbie+-eml%C3%A9kezetkult%C3%BAra&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=3&gs_upl=107381l107916l5l108185l4l4l0l0l0l1l754l754l6-1l2l0&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=ddfc13159784d9b4&biw=1366&bih=643
9 találat...

3. "A megalkuvásodról szóló véleményemet a téged kirekesztő társadalom felé fogadd meg, mert tényleg zsákutca." Ez egy tanács, akárhogy is olvasom. A kisgyerekeket nem nézem le, és nem őket neveztem gyökérnek, hanem egy más felnőttekre nyolcéves gyerekekhez hasonlóan gúnyneveket aggató felnőttet.

4. Nem vagyok a rajongója, mint írtam, nem tetszett a langyizás, és sosem volt egy szimpatikus figura számomra. Csak jeleztem, hogy soha holokausztot nem tagadott vagy relativizált katedráról, mint ahogy a feljelentésben sugalltad ("sajtóajánló", ezt hogy találtad ki?). Meg hogy a következmények nincsenek arányban a tettel. Ennyi. A jósdás arcok meg nem a pajtásaim, semmi közöm hozzájuk, sőt képzeld, az Örülünk, Vincent? az egyik kedvenc blogom még most is.

Zárszóként pedig a központi csúsztatásodra, a koronaékszeredre csak annyit: EGYÁLTALÁN NEM VOLT KÖZTUDOTT, HOGY MAK=TÖLGY. NEM CSAK KIMÁSOLTAD, HOGY MIT ÍRT, HANEM ODARAKTAD A FELTÉTELEZETT VALÓDI SZEMÉLYAZONOSSÁGÁT, MEG MÉG MELLÉ PÁR HAMIS SUGALMAZÓ MONDATOT. EZÉRT NEM SAJTÓAJÁNLÓ AZ IROMÁNYOD, HANEM KARAKTERGYILKOS PAMFLET. NEM A MELLETTE KIÁLLÓK AZONOSÍTOTTÁK, HANEM TE.

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 01:33:58

@amervihákim:
EGYÁLTALÁN NEM VOLT KÖZTUDOTT, HOGY MAK=TÖLGY

Hát pedig de. Kb 1,5 éve mesélték el nekem a Konzin ;) Egy attól teljesen független ember pedig megerősítette.
És nem vagyok rendszeres Konzi-látogató.

De ez mind lényegtelen, mivel Molnár beismerte, ő tölgy :-)) Meg az első naptól itt versenyt igazolták :-)

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 01:38:27

@tewton:
Ha gondolod, szerzek rá embert, és el fogja ismerni a Velveten, szaftosan igazolva. De előtte kérdezd meg Molnárt, ő is akarja-e.

De ez már nem a mi fb-oldalunk profilja, mi társadalmi kirekesztésre és holokauszt emlékezetkultúra ügyben jöttünk létre 2011. augusztusban.

Ez a velvetes ötlet inkább a ti profilotok, bontakozz ki. Izgatottan várom a fejleményeket.

Itt a kutya nem olvassa el a felvetésedet :-)

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 01:40:15

@tewton:
(javítok: kirekesztés bemutatására, de nyugodtan elmorzsolhatsz egy fricskát, hogy nyugodtan pihenj ma le)

kalamajka49 2012.02.29. 01:44:36

@Emlékezetkultúra: Hát ez a "köztudomás" szótári definíciója lehetne szinte.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.29. 01:49:48

@tewton: „olvass figyelmesebben”

De hát „Emlékezetkultúra” funkcionális analfabéta, mint az köztudott kies e blogoszférában.

@Emlékezetkultúra: „mi társadalmi kirekesztésre és holokauszt emlékezetkultúra ügyben jöttünk létre 2011. augusztusban.”

Ez tényleg jó. Freudi elgépelés.

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 02:04:46

@Loxon:
Ja, látom, te vagy az egyik bloggertársa a 15-ből. Akkor értem, hogy vannak információid a szexuális szokásairól :-D

Na a ti blogotokat húzta meg egy 1-3 évig terjedő bűncselekmény kimerítésében a tölgy nickneve mellett, miért nem oda írta be egyből a mítoszos szövegét?

Büszke lehetsz magadra, hogy helyesled, te is tanítasz valahol? Értékes adalék lenne a sztorihoz.

Dobj egy üzenetet, ha be akarsz szállni a történésekbe.

Emlékezetkultúra 2012.02.29. 02:09:46

@Loxon:
de még milyen jó (előre szóltam, hogy nyugodtan lődd le.).
A sors úgy hozta, hogy Molnár holokauszttagadása, zsé-vitaminozása és cigózása (katedrán langyizása) meggyőzőbb volt a társadalom felé.

Ha esetleg Molnár protezsált be téged is valahova, akkor várja a kiállásodat, névvel, vagy fb-oldalt kell nyitni rá, nem tudom, mit szeretne.

Beszélj vele. Tényleg a 15 bajtárs nem ír róla posztot a blogon? Elég gyávák vagytok.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.29. 02:42:04

@Emlékezetkultúra: Miféle szexuális szokásokról beszél? Ne vetítse ki a saját perverzióit másokra, ha kérhetem és egy mód van rá. Vagy most éppen a homoszexualitással viccelődik, ha jól értem?

Talán tanítok „valahol”, talán nem. Ki tudja azt? Több dolgok vannak földön és egen, mintsem bölcselmetek álmodni képes.

Hogy engem protezsált volna bárhova bárki is? Hát, mindenki magából indul ki...

Dobhat Ön is nekem üzit, rágalmazó és fenyegető „úr”, miért én dolgozzak Ön helyett? Elvégre az Ön nevének is ki kell egyszer derülnie, nem igaz?

Ami pedig a posztot és egyebeket illeti, még nem késtünk le semmiről. A blog egy ideje nem üzemel, de semmi probléma, újraindíthatjuk. Az ötletet nem köszönöm meg, mivel már korábban megszületett.

Azt nem egészen értem, hogy a gyáva szóval mire céloz. Úgy tudom, Ön a gyáva, hiszen nevét nem fedi fel, és így folytatja erkölcsellenes, emberellenes, társadalmi normákat felforgató, a tolerancia alapértékét megtámadó tevékenységét, gyűlöletbeszédét.

Érik már szégyenletes bocsánatkérése, csak még nem tud róla, még nem hiszi. A nevetségessé válása pedig már megtörtént.

Kár, hogy ostoba viselkedésével, erőszakos lelkületével, ami nyilvánvaló minden olvasó előtt, és azzal a felháborodással és megvetéssel, amivel következésképpen és szükségszerűen találkozni fog, és már találkozott is, rövidlátó módon a saját ügyének-ügyüknek árt a legtöbbet (más ártatlanok mellett). Ezt az Ön (de Önt már kerülő) bajtársai nehezen fogják elnézni Önnek.

tevevanegypupu 2012.02.29. 09:02:15

"Kár, hogy ostoba viselkedésével, erőszakos lelkületével, ami nyilvánvaló minden olvasó előtt, és azzal a felháborodással és megvetéssel, amivel következésképpen és szükségszerűen találkozni fog, és már találkozott is, rövidlátó módon a saját ügyének-ügyüknek árt a legtöbbet (más ártatlanok mellett). Ezt az Ön (de Önt már kerülő) bajtársai nehezen fogják elnézni Önnek."

Ez igy igaz. Ha valaki nem tud hasznalni egy ugynek amit szolgalni szeretne, ne gyulolkodessel probaljon meg ervenyt szerezni olyasminek amit fontosnak erez. Torvenyekkel, zsarolassal es maganszemelyek utani kutatassal, jogtalan leleplezesekkel ugy, hogy kozben a leleplezo es vadaskodo meg ohajtja tartani inkognitojat - vajon miert, hiszen szerinte igaz ugyert kuzd - eleg nehez lesz tiszteletet, elismeres kivivni.

komment1.0 2012.02.29. 09:55:28

@Loxon: úgy olvastam, hogy már porszem került az őröltvinszentékkel felépített információs gépezetbe is, rosszul mérték fel a szövetséges szándékait . A Jobbik-ellen indított betiltási kampányban nem értek el sikereket Kende úrral, így most a vörös kommandó tölgy tisztességét akarja kikezdeni.
@tevevanegypupu: a kommancsok törvényeivel még egyetlen országban sem szereztek tiszteletet.

Alfőmérnök 2012.02.29. 09:59:04

@Loxon: Mondanám, hogy hagyd a faszba, de lehet, hogy tényleg jobb beszéltetni ezt a barmot, annál többet árul el magáról. Egyébiránt azt is érdemes megfigyelni, hogy mire NEM reagál.

tevevanegypupu 2012.02.29. 10:29:21

@komment1.0:

Mindenesetre eleg nehez lenne betiltani egy partot aminek nalunk egymillio szavazoja van, tovabb az is erdekes lenne, ha egy EU-s kepviselot akarnanak egyetemi katedrajarol kirugatni, es az sem normalis, ha nevtelenul jelentgetnek fel koztiszteletben allo embereket belemagyarazos, mondvacsinalt uruggyel.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.29. 11:31:47

@tewton: Nézd meg, amióta felhoztad neki a szex témát, teljesen megzavarodott.

eN 2012.02.29. 12:00:13

@Emlékezetkultúra: én kipróbáltam magam anyádon, de nem érte meg az ezrest, amit kért az orálért.

Emlékezetkultúra 2012.03.08. 16:05:24

@tölgy:
Hát, mit mondjak, Molnár úr, ez gyengére sikeresedett - mennyi idő múltán is? - 3 hónap. Ezalatt az alaki kiképzésed is lezajlott bakakorodban.

mandiner.hu/cikk/20120308_nem_alltam_szerzodeses_viszonyban_a_karral

Pár korrekció:
1. A kutyát nem érdekelte, hogy milyen szerződésben álltál.
2. Ha a Bt-del kötnek szerződést, az is szerződés, te bölcsész. Morvait kérdezd meg az ÁJK-n, majd elmagyarázza.
3. Ne zokogjál, hogy nem fizetnek járulékot utánad, ha a zéró szakmai életedre épített oktatói pálya helyett végre a nyílt munkaerőpiacon próbálnál szerencsét, ott is ezzel találkozol. Kedvenc miniszterelnököd meg tesz is róla az új munkatörvénnyel, hogy mégúgy ki legyen mindenki zsákmányolva.
4. Az eset arról szól, hogy holokausztot tagadtál, zsidóztál, cigányoztál. Hogy Bt beltagként vagy Kft ügyvezetőként, az indifferens, a "gazdasági" társaságod nem gépgyártással foglalkozik, hanem oktat. De ha futószalag mellett csinálod, akkor is érvényes rád a morál és a Btk, majd ezt is elmagyarázza neked Morvai.

Amúgy mi is történt? Lecsillapodott a közhangulat? Az ELTE-n a szobatársad rajtad való átnézését kezded megszokni? Már nem hallod, ha összesúgnak mögötted? Már megszoktad, hogy nem hívnak el sörözni? És? Változtat ez a tényen, hogy hazudtál két dékánnak, Btk-t sértettél, holokausztot tagadtál, zsidóztál és cigányoztál? Nem.

A vizsgálatot hiányolod? Miért nem mentél bele? Miért nem te szolgáltattál nekik információkat, miért a fb-oldalunknak kellett elküldeni a teljes párbeszédet és az Indapass Activity linkedet, ami cáfolja a dumádat?

És ugyan miért kussoltál 3 hónapig?

A PPKE oktatók kiálltak a gazdasági társaságod mellett? A gazdasági társaságodnak köszönhetik állásukat? A NAV tud erről?

Milyen kereszténységedet félted? Amelyikkel hazudozol? Szóval mégis csak olvastál minket, csak kussoltál?
A mi fb-oldalunk zsé-vitaminozta le Jézus és társadalmi körét?

Te voltál ez, Molnár makkos cipő.

Szánalmas vagy, de legalább te is tudod végre.

Búcsúzóul szobatárs-kollégád sorait idézem neked:

"Az egész iszonyúan elkeserítő. A stílus, a mondandó - az egész. Mégis reménykedtem az idegen szerzőségben, a nickfeltörésben. Ebben a rfeményemben - nagyon úgy tűnik - csalatkoznom kell."

Leskelődő 2012.03.08. 16:34:51

@Emlékezetkultúra:
Milyen búcsúzóul? Ugyan el ne hagyjon már minket!

Tudja, még nem kért bocsánatot tölgytől a rágalmaiért, és nem ejtett szót a jóvátételről sem.
Enélkül nem távozhat.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.08. 16:36:12

tisztelt szerkesztőség!

kiváló gondolat a fenti patkánynak napi harmincezer olvasót biztosítani. csak gratulálni tudok!
szerintem közületek való ekult.

sárika ikertestvére 2012.03.08. 16:38:00

@Emlékezetkultúra:

a jellemgyeng felkai skalpjára ne legyen olyan büszke: az bárki számára begyűjthető, aki csúnyán néz rá. szóba áll az mindenkivel, hisz magával is megtette. nem komoly trófea.

ezt viszont ide magának:

index.hu/belfold/2012/03/08/hazkutatas_a_szalai_annamariat_gyalazo_bloggernel/

okuljon. vincéék már takarítanak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.08. 20:21:14

Akkor most szabad kimondani tölgyről, hogy ő?

Emlékezetkultúra 2012.03.08. 21:27:09

@Counter:
Ezt a taktikát nekünk sem sikerült megfejteni.
Három hónap tagadás után a "nem róla szóló" történetben megszólalt saját nevén, hogy van egy gazdasági társasága, aminek nincs etikája, bárki is kéri számon.
Na ez a kereszténység szerinte.
És a konzervatív "logika".

Amúgy mi történt tölggyel, régen is ennyire alulteljesített mentálisan?

Emlékezetkultúra 2012.03.08. 21:29:17

@sárika ikertestvére:
Remélem, hogy akkor Molnár úr is takarít, de ő elkésett vele ;-)
Rá a külügy is megorrolna.

Leskelődő 2012.03.08. 21:48:51

@Counter: @Emlékezetkultúra:
Milyen jól elvannak itt maguk ketten.
Jól ismerik egymást?

Emlékezetkintorna úr,
el ne felejtse, hogy még mindig tartozik tölgynek a nyilvános bocsánatkéréssel, valamint a jóvátétellel.

Bell & Sebastian 2012.03.09. 01:48:38

@Emlékezetkultúra: Látom, hülye picsa, téged aztán cseppet sem zavar a valóság. Páran már felmászatnának a fára, ha ilyen jól tudsz kukorékolni. :)

Mesélj még a nyomi életedről, hogy veled aztán jól ki van most baszva. De sebaj, lesz még rosszabb is, te félkegyelmű. Itt az utolsó bejegyzés az lesz, amiben kiírják a nevedet, ebben biztos lehetsz, kisanyám.

Emlékezetkultúra 2012.03.09. 10:39:35

@Leskelődő:
Rágalom? Csillagvirág, Molnár vallotta be :-) És itt a teljes kommentelői stáb igazolta, hogy ezt bizony a régi, jól ismert tölgy írta. Bárki meglepődik decemberben a szavain, még lett volna esélye.

Molnár decemberben elismerte, hogy vállalhatatlanok a tölgy által leírt sorok, és elhatárolódott azoktól, miszerint nem ő írta, feltörték a regjét...

A dékánoknak elismerte, hogy ő tölgy.

Most márciusban megszólalt Molnár néven, és nyilatkozott a tölgy ügyről, miszerint a gazdasági társaságának felelősséget nem kell vállalnia etikailag. Tehát lát etikai felelősséget is már, csak attól érzi magát mentesnek cégvezetőként.

A dékán úr döntését korainak, és nem jogtalannak nevezte.

Az már csak hab a tortán, hogy a PPKE oktatóktól kiállást kért leköteleződési alapon, kvázi megzsarolta őket, igaz, nem a gazdasági társasága nevében.

A Konzervatórium és Mandiner hivataalból tudott volna segíteni Molnáron, de ők nem tették meg, sőt, Szilvay Gergely elsők között igazolta Molnárt, ő csak annyival hárított, hogy az eset nem náluk, a Konzin történt.

Három hónapja folyamatosan kárpótolja Molnár urat a Mandiner megmondóstábja, ezt, ha akarnánk sem tudnánk felülmúlni. :-))

Molnár döntött a Mandiner kommentelő rovat veretes képviselői mellett, többet ért neki, mint az állása.
Szakmai pályafutása kiegészíthető lesz pár fajsúlyos kommentjével a virtuális világban.

Majd tartjátok egymásban a lelket. Bár azt látom, hogy a Mandinerre és a Konzervatóriumra sem jár azóta.

Csalogasd vissza, és majd mesél viszontagságairól.

Leskelődő 2012.03.09. 11:10:08

Ne hablatyoljon!
Kérjen bocsánatot a rágalmazásért és kérdezze meg, milyen jóvátételt kell adnia.

tewton 2012.03.09. 11:58:20

@Emlékezetkultúra:
"oktatóktól kiállást kért leköteleződési alapon, kvázi megzsarolta őket"

azért ennél még az ávó is profibban csinálta a hamis vádakat. kegyed bajban lehet, hogy mindenkinek hozzáférhető anyagokról így kell hazudnia. miközben se a holótagadásra, se a holórelativizálásra nincs bizonyítéka, se erre.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.09. 12:35:45

@Emlékezetkultúra:

"kommentelő rovat veretes képviselői "

nehogy veretős legyen, köcsög! :)

Gialdame Pearl 2014.01.28. 10:38:02

Egy kis olvasnivaló,hogy a fiatalok is jobban megértsék.
www.egyidoutazastortenete.blogspot.hu/
süti beállítások módosítása