Közös kassza: költségvetés mindenkinek
2011. november 29. írta: TuRuL_2k2

Közös kassza: költségvetés mindenkinek

  Októberben indult el a Haza és Haladás Alapítvány költségvetés-magyarázó oldala, a kozoskassza.hu. A honlapon egészen 1995-ig visszamenően megtalálhatók az egyes évek költségvetése, kifejezetten jól áttekinthető formában. Ezeket az adatokat eddig is össze lehetett guberálni innen-onnan, de nem teljes idősorként, s pláne nem grafikus megjelenítéssel megtámogatva, hanem például így:

  Ezzel szemben a kozoskassza.hu oldalon évenkénti bontásban követhetjük akár a teljes költségvetés, akár egyes adónemek vagy kiadási tételek alakulását. Ez óriási segítség, amit különösen azok tudnak értékelni, akik kerestek már historikus költségvetési adatokat. Itt van például a személyi jövedelemadóból származó bevételek alakulása 1995-től 2012-ig (az utolsó két év számai természetesen csak tervezetek):

  Hogy pontosak-e az adatok, azt pont az adatforrások hihetetlen kuszasága miatt nem tudom ellenőrizni – feltételezem, hogy azok, bár a költségvetés szerkezetének változásai miatt nem lehetett egyszerű az 1995-ös tételeket ugyanolyan logika szerint csoportosítani, mint a 2012-eseket. Nagyon jó, hogy a nominális érték mellett a GDP arányában is megnézhetjük az egyes évek adatait (még egy olyan reálértékes változat lenne jó, ahol jelenértéken lehetne összehasonlítani az egyes évek adatait, mert a nominálértékek ugyancsak megtévesztőek lehetnek a laikusok számára). Az adatok mellett a büdzsé születésének megértését is segíti a honlap, a költségvetési kronológia oldalán például követhetjük, hol tart és hol kéne tartania a jövő évi költségvetésnek.

  Elsőre komoly hiányosságnak tűnt, hogy a (joggal utált) flashes technológia miatt az egyes adatokhoz nem lehet közvetlen linket adni, de aztán rájöttem, hogy ez csak akkor van így, ha a www.kozoskassza.hu címet nyitjuk meg, mert ott egy érthetetlen frame elrejti az url-eket a későbbi kattintgatás során. Ha a www.hazaeshaladas.hu/kozoskassza címet használjuk, akkor a böngészőnk címsorában mindig látni fogjuk az aktuális oldal direkt url-jét is.

 

  A kozoskassza.hu igazi közszolgálat, amit egy Jó Államban valamelyik minisztériumnak vagy egyéb állami intézménynek kellett volna létrehoznia (hogy ne legyünk igazságtalanok: a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány alapítói sem kormányzásuk alatt gondoskodtak a költségvetés historikus átláthatóságáról – olyankor épp elég baja van az embernek enélkül is). Jó, hogy megszületett, TDK-t vagy szakdolgozatot író egyetemistáknak épp úgy nagy szolgálatot fog tenni, mint a magunkfajta politikabuziknak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr643420695

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rablóhókuszpókusz a keresőoptimalizálás? 2011.11.30. 11:08:37

Számos weboldalt megvizsgáltunk, az okokat keresve az alacsony vagy nem megfelelő számú látogatottságra.

Trackback: Origo: Fiktív fedezet áll a módosítók mögött 2011.11.29. 16:42:02

Több mint hatszáz képviselői módosító javaslatból 65–öt fogadott el a kormánytöbbség kedden a költségvetési tervvel kapcsolatban. Az Origo szerint a pluszkiadások forrásait fiktív, csupán papíron létező pénzből kívánják finanszírozni, ez pedig a 2012-es k…

Trackback: Origo: Fiktív fedezet áll a módosítók mögött 2011.11.29. 16:42:02

Több mint hatszáz képviselői módosító javaslatból 65–öt fogadott el a kormánytöbbség kedden a költségvetési tervvel kapcsolatban. Az Origo szerint a pluszkiadások forrásait fiktív, csupán papíron létező pénzből kívánják finanszírozni, ez pedig a 2012-es k…

Trackback: Közös kassza: költségvetés mindenkinek 2011.11.29. 12:49:07

„Októberben indult el a Haza és Haladás Alapítvány költségvetés-magyarázó oldala, a Mercus Stúdió által fejlesztett kozoskassza.hu. A honlapon egészen 1995-ig visszamenően megtalálhatók az egyes évek költségvetése, kifejezetten jól áttekinthető formába...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2011.11.29. 11:13:49

"A kozoskassza.hu igazi közszolgálat, amit egy Jó Államban valamelyik minisztériumnak vagy egyéb állami intézménynek kellett volna létrehoznia."

Akár a Gyurcsány-Veres "trükkök százai" időszakot, akár Matolcsy "Paulus" Györgyöt, a Sztálingrádi Győzőt nézem, elég kétséges hitelességű lenne (lett volna) egy ilyen kormányon, a saját önigazolási kényszerek és a mindenkori ellenzék tudatos dezinformálási manőverei között vergődve összehozni.

Ha már, akkor ÁSZ-feladat lehetne, de persze a mostani felállásban már az sem.

Bell & Sebastian 2011.11.29. 11:18:56

Aki látott már költségvetést, az jól tudja, hogy a megvalósulása nem szokott hasonlítani a saját anyjára sem, mivel dinamikusan változó környezetben hajtják végre.

Itt az utólag már sopánkodni kár -esete forog fenn, alapnak jó, de az igazi feladat a jó tervezés megtámogatása és a fegyelmezett végrehajtás lenne, hogy ne béljóslásra hasonlítson a folyamat.

Mivel a tervezés számára -feltételezem- a hazai adatok rendelkezésre állnak, már csak százszor annyi külföldit kell összegyűjteni ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen.

Ettől sokkal egyszerűbb és gyorsabb, ha a pénzügyminiszter megvakarja a tökét /a vénuszdombjára csap és beír valamit. Akkora szórással dolgoznak, hogy az már találgatás, ami után pont annyiszor módosítanak, amennyi jelentést kell írniuk. Ha próbálta már valaki, nagyon jól tudja, hogy mit ér az egész.

Végösszesen ennyi, oszt kész. Egy szamárvezető, nem több, elolvasni is kár.

Az adatbank hasznos is jó, csak kevés.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.29. 11:23:15

"Itt van például a személyi jövedelemadóból származó bevételek alakulása 1995-től 2012-ig"

Ezek a tervezett bevételi adatok, a tényadatokat a zárszámadási törvény tartalmazza.

Egyébként pedig nagyon szívesen elolvasnám a módszertan i útmutatót, amit nem látok az oldalon..

pcmci 2011.11.29. 11:38:45

nocsak. megéltük, hogy a Bajnai slepp tökeit nyaldossák a mandin. mit fogtok ti ezért kapni robin mestertől?... :S

evil overlord (törölt) 2011.11.29. 11:40:07

Ez nem a Bajnai-Oszkó-féle bagázs?

Bloodscalp 2011.11.29. 11:51:18

@Bell & Sebastian: Aki látott már költségvetést, az jól tudja, hogy a megvalósulása nem szokott hasonlítani a saját anyjára sem, mivel dinamikusan változó környezetben hajtják végre.

erről egy rendőr ismerösöm jutott eszembe:) kisvárosi kapitányságon dolgozik, most mesélte hogy igencsak spórolnak, napközben napi 8 órában tudnak fűteni 12 fokon, este semmit, ha közeli faluba mennek járőrbe, leteszik a kocsit és sétálnak mivel nincs zsé benzinre...,
ahova javítani viszik a kocsikat nem tudnak fizetni, és már komoly tartozásaik vannak, 1000 forintonként fizetnek..komoly! már amikor tudnak

dinamikusan változó környezet?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.29. 12:09:19

Es az onkormanyzatok? Azok is benne vannak ezekben a csinos grafikonokban?

Oda szoktak rejteni a szennyest.

balint60 2011.11.29. 12:16:36

Kösz, hogy felhívtad a figyelmet erre az oldalra; tényleg nagyon jó és felhasználóbarát info-bázist sikerült összerittyentenie a Bajnai-Oszkó alapítványnak.

Zb74 2011.11.29. 12:35:42

Vicces, hogy miközben a szocik azt állítják, hogy csökkentették a kiadásokat, a Fidesz pedig épp emiatt harsogta éveken át, hogy a szoci kormány "neoliberális" meg "megszorító" gazdaságpolitikát folytat, addig az adatokból az látszik, hogy a költségvetési kiadások (nominálértéken legalábbis mindenképpen) minden egyes esztendőben magasabbak voltak az előző évinél.

Viktus 2011.11.29. 12:41:22

Fejenként 1 milliós bónusz a médiahatóságnál
Átlagosan csaknem egymillió forintos jutalmat kapnak az NMHH munkatársai.
hvg.hu/itthon/20111129_mediahatosag_jutalom_premium

-

Nincs idő ilyesmire most a jutalmakat kell számolgatni kinek mennyi millió megy karira ... meg még most ott a végtörlesztés a hitelek kifizetésére is szűkös az idő az állami szférának ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.29. 12:50:49

tök jó az oldal, bárcsak pontos lenne, mert nem az sajna valószínűleg

a hiány megszüntetésére, pedig lenne egykét javaslatom.

csak sajnos a fidesz nem lép abból a gazdasági keretek közül amit a neoliberálisok állítottak fel, ugyanazt csinálja miat bokros: adót csak, minél többet, a pénz meg megy az imf-nek.

pedig itt bevételeket kellene szerezni, termelni, láthatjuk, hogy nem csak a víz, a gáz, a benzin nemzetgazdasági stratégiailag igen fontos tényező, hanem a bankvilág is, pl.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.29. 12:59:11

a nemzetvédelmet úgy írja, hogy védelem.
legalább hadsereget írna

jan 2011.11.29. 13:57:55

Fájdalom, hogy akárhogy forgatjuk, a Bajnai-Oszkó párosból bizony a hideg technokrata szakértelem süt; az Orbán-Matolcsy párosból pedig a vudu retorikába mártott hozzá nem értés.

Hasonlítsuk össze a linkelt grafikonokat Matolcsy híres tanulmányának kézzel skiccelt, értelmetlen grafikonjaival:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/06/matolcsy_kis_abra/

Kell ezek után csodálkozni bármin is?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.29. 14:02:15

@evil overlord: De igen, ők azok. Tetszik vagy nem, ezt most ők csinálták meg, pedig szvsz a mindenkori kormánynak erkölcsi kutyakötelessége lenne. (Nekik is az lett volna, mikor ők kormányoztak.) Az nem érv, amit Turul írt, hogy kormányon más baja is van az embernek - akkor bízzanak meg ezzel valakit. Gyurcsányék idejében volt ilyesmi, de csak 2008-ig, és persze kérdés, hogy mennyire volt igaz. (Ez mindig kérdés. :))

Viktus 2011.11.29. 14:32:27

Megkezdődött a 2012-es költségvetési törvényjavaslat mintegy 600 módosító javaslatáról. A kormány által támogatott sor nem írja át a lényegesen a büdzsét, így az 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 268 forintos euróval számol 2012-re, magyarán a költségvetés tervezet már most megbukott.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mar_most_megbukott_a_2012-es_koltsegvetes.503310.html

-
Lehet nézelődni ...

evil overlord (törölt) 2011.11.29. 14:40:17

@jan: Hm. Az elbaszott ingatanadó (30 milla alatt semmi, fölötte rögtön százezres tétel) meg a köbcentiben és négyzetméterben mért luxusadó kitalálóit azért ne hívjuk szakértőknek, ui. eze egyértelműen pénzbehajtásról szóltak, mindenféle háttérelemzés nélkül.

@Holger Hartland: Nem tetszik: ezek álruhás szocik, hiába próbálják álcázni magukat. Ez persze nem menti a kormányt.

borsikm 2011.11.29. 14:43:33

A legérdekesebb adat teljesen hiányzik belőle, mégpedig az adósságtörlesztésre fordított éves összegek.

jan 2011.11.29. 14:51:55

@evil overlord: ez jogos, de ők legalább nem mondtak olyanokat, hogy akinek emelkedik az adókulcsa, az nem jár rosszabbul.

Samott 2011.11.29. 15:13:38

@borsikm: igen, en is azt kerestem. Az hova rejtettek? Eleg nagy tetel, ha jol emlekszem.

Egyebkent regebben is csinaltak hasonlot: www.sg.hu/cikkek/56766/nepszeru_a_koltsegvetesi_jatek

A cel ugyanaz volt, erthetove tenni a szamokat.

bz249 2011.11.29. 15:14:49

@jan: valoszinuleg a stylist lesz a felelos erte. Orbanon egyszeruen nem all jol az oltony.

Samott 2011.11.29. 15:16:10

@borsikm: megvan am, az Altalanos kozszolgaltatasokban van, annak is a legnagyobb tetele.

milner 2011.11.29. 15:22:35

@evil overlord: szerencsére azóta olyan csapat vette át az irányítást, akik minden lépésüket gondosan megtervezték és alapos háttér-és hatástanulmányokat végeztettek. A pénzbehajtást megszorításokat még csak hírből sem ismerik, mert az ugye nem vezet sehová sem. Sikerük láthatatlan gyümölcse pedig az erős forint, az egyre kedvezőbb növekedési kilátások és a stabil gazdaság. Ez már csak azért is szerencsés, mert ha a sötétben bujkáló mocskos kis pénzügyi körök megtámadnák az országot, hát jó pofára esnének (persze van eszük azoknak is meg sem próbálkoznak az ilyesmivel).

evil overlord (törölt) 2011.11.29. 15:28:58

@jan: Igaz, a populizmus nagyját meghagyták az Úrnak. Ők a behajtók (végrehajtók?) voltak.

@milner: Talán nem ártana azzal vitatozni, amit írtam.

milner 2011.11.29. 15:41:43

@evil overlord: Nos legyen: lehet, hogy az ingatlan és luxusadó nem volt a legjobb ötlet, és pénzbehajtás, de ez még mindig nettó szakértelem a manyup pénzek ellopásához a járulékok adóvá tételéhez és az egyéb idióta szabadságharcos intézkedésekhez, amelyeknek köszönhetően több ezer milliárdra fogják Brüsszelből megbaszni az országot, amelyet persze majd szintén különadó formájában fognak behúzni. Az is lehet, hogy álruhás szocik, de ezt meg leszarom, mert még mindig jobban csináltak mindent, mint amit közvetlenül előttük illetve utánuk. Ha Fidesz kibaszná a felcsúti törpét meg a jobbkezét és ők hoznának egy hasonló csapatot annak is örülnék, mert én teljes mértékben leszarom, hogy ki honnan jön, az érdekel, hogy mit csinál.

bz249 2011.11.29. 15:51:58

@milner: konkretan mit csinaltak jobban?

Igy latja a KSH az allamhaztartas helyzetet

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/krm/krm21106.pdf

Persze lehet, hogy ezek a statisztikusok Fideszes beepitett emberek, azonban szerintuk a Bajnai-Oszko paros negy negyedeve alatt vegig emelkedett az allamhaztartas hianya.

Az az igazsag, hogy Matolcsy mester a konkret szamokat nezve lenyegesen jobban muzsikal naluk. Ettol persze Matolcsy egy budos taplo, de:
- a GDP aranyos hiany manyup nelkul is kevesebb lenne, mint a szakertok idejeben volt
- nem emelkedik negyedevrol negyedevre (ami konjunkturaban legalabbis ugyes)

Az egyeb dolgoknal meg forma-forma a ketto, ahogy mindig ismet a mi GDP valtozasunk a legrosszabb (ez 2004 ota allandoan teljesul) a foglalkoztatottsag szar (allandoan az). A forint mondjuk ennyire nem szedult be a Bajnai-Oszko paros idejen (bar az o mukodesuk mar a valsagbol kivezeto, relative nyugodtabb szakaszra esett) es le se minositettek minket (de a bazishatas oket segitette, mert marciusban meg durva leminositest kaptunk).

Az persze elofordulhat, hogy a potencialis novekedesi utemunk lecsokkent, de mivel azt sose tudtuk kihasznalni ez egy ilyen felhore irt szam.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.29. 15:52:32

@pcmci:
Még magát Gyurcsányt is megdicsértük volna, ha a kormányzása alatt például értelmes, egyszerű idősoros elemzésekre alkalmas felületet csinálnak a valasztas.huból.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.29. 15:57:39

@TuRuL_2k2:

"Navracsics Tibor beszédében megköszönte a jelen lévő – az ünnepségen mellette ülő – Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöknek, hogy még a szocialista kormányzat idején, mint európai uniós forrásokért felelős miniszter támogatásra megfelelőnek találta ezt a projektet. " mandiner.hu/cikk/20111129_navracsics_a_mult_rendszerbe_foglalasabol_all_ossze_a_nemzet

ha neki szabad, szerintem nektek is szabad.

milner 2011.11.29. 16:02:55

@bz249: félreértések elkerülése végett kármentésnél nem volt több amit csináltak, de nem is kommunikáltak mást. A fülkeforradalmárok pedig kétharmados többség birtokában is szétbasztak maguk körül mindent. Lehet, hogy statisztikailag jobban muzsikál Matolcsy mester, de a pofátlan zabrálással, a szerződési jogbiztonság felszámolásával az ágazati különadókkal olyan helyzetet teremtett, amelynek a mostani következménye a bóvli kategória hosszabb távú pedig, hogy ezeket a pénzeket mind vissza kell adogatni kamatostul.

bz249 2011.11.29. 16:10:10

@milner: khm azert azokra az agazati kulonadokra nem azert volt szukseg, mert Matolcsy be akart tartani a multiknak, hanem tobbek kozott a 2010/I es a 2010/II oszlop magassaga miatt (amit a karmento Szakertok hoztak ossze) es az egesz 2010-es koltsegvetes egy olyan 5-7%-os hianyt igert.

A Fidesznek ilyen helyzetben persze egyaltalan nem lett volna szabad egykulcsositani (plusz a filozofiai is rossz volt, mert inkabb az adojovairast kellett volna kivezetni egy nulla kulcsos savval). Meg azt is alairom, hogy ugy altalaban is idiota modon hasznaljak a ketharmadot, mert bipolarisan allnak hozza a feladatokhoz (mindenbe belekapni, semmit vegigvinni).

De a tenyek ennek ellenere azt mutatjak, hogy a 2010-es koltsegvetes bizony csunyan elkefelt dolog volt, es a Matolcsy-fele penzbehajtas nelkul egyszerre doltunk volna ki a gorogokkel. Ehhez kepest meg fel evvel kesobb.

evil overlord (törölt) 2011.11.29. 16:14:06

@milner: Hagyjon már békén ezzel a szerencsétlen manyup-lopással. Az állam adta (Horn, 1997), az állam elvette (II. Orbán kormány, mert az első túl puhapöcsű volt hozzá), plusz az egész hitelből ment (ui. nem csökkentették a jelenlegi nyugdíjasok kifizetését). Az más kérdés, hogy rosszul költötték el. BTW, a Szent Piac által felügyelt AXA biztosító kb. 0%-os reálhozamot produkált, a PSZÁF meg is büntette laza 100 millióra, mert ügyeskedett a költségekkel.
Járulék vagy adó? Amíg a pógár megkapja az ellenszolgáltatást, addig mindegy. Ha nem, akkor viszont felgyújtják a Parlamentet, ami kár lenne, ugyanis az ország egyik legszebb épülete.

Milyen több ezer milliárd? A különadókat valószínűleg nem fogják büntetni (máshol is volt szó bankadóról), a manyup államosítást nem lehet büntetni, marad a végtörlesztés, ami becslésem szerint száz milliárdos nagyságrendű összeg, de ennek max. csak kb. 1/4-e - 1/3-a a bankok vesztesége (árfolyam differencia). A Szuez tíz milliárdot követel, ennyit biztos nem ítélnek meg. Szóval 1-2 száz milliárd a végösszeg.

A Fospumpa ott kúrta el, hogy átesett a ló túlsó oldalára: a posztkomcsik hagyták, hogy a külföldi "befektetők" kifosszák az országot (naná, bőven folyt vissza hozzájuk a léből), ő meg ahelyett, hogy a szabályozási környezetet rakta volna rendbe (+ ahol tényleg bcs történt, ott kiverte volna a jogi eljárást), nekiállt mindenféle személyre szabott adóval operálni.

IHCS 2011.11.29. 18:06:05

@jotunder:
Navracsics is tévedhet.
Az NFÜ honlapja szerint a projekt 2009.09.25-én kapta meg a támogató döntést, amikor Bajnai már nem volt a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter.

Más.

Ami engem zavar azon túl, hogy az adósságszolgálat nem kapott külön sort és láthatóan tudatosan elrejtették az elsődleges egyenleget, hogy mintha számszakilag rossz lenne az oldal. A nyitóképen lévő két oszlop hányadosa szerint: 13 918 milliárd/13 176 milliárd forint a 2012-es költségvetésben 5,6%-kal haladja meg a kiadás a bevételt, vagyis ennyi lesz a deficit. Tudva, hogy a tervszám 2,5% (EU szerint reálisan 2,8%), az a gyanúm, hogy vagy az a helyzet, hogy bár szép, de számszakilag hibás az oldal vagy az a helyzet, hogy nem a költségvetési adatokat, hanem valami HH-s becslést tartalmaz, de ezt az átláthatóság nevében elfelejtették az orrunkra kötni.

bz249 2011.11.29. 18:09:37

@IHCS: "13 918 milliárd/13 176 milliárd forint a 2012-es költségvetésben 5,6%-kal haladja meg a kiadás a bevételt, vagyis ennyi lesz a deficit."

A hianyt nem a koltsegvetes foosszegehez, hanem a GDP-hez nezik. ;)

IHCS 2011.11.29. 18:16:38

@bz249: barom vagyok, igazad van, bocs. Ez a nap végi fáradtság.

Szigetvári Viktor 2011.11.29. 18:39:11

@politicus:

2009-ig nem tervezett bevételi adatok, hanem a ksh alapján a megvalósult bevételi adatok, a 2010-nél a zárszámadás adatai.

Szigetvári Viktor 2011.11.29. 18:46:21

@borsikm:

már ne is haragudj, de a cofog architektúra szerint az az általános közszolgáltatások alatt van, és ott meg is található a kiadási oldalon.

Szigetvári Viktor 2011.11.29. 18:53:42

@IHCS:

2009-ig ksh teljesülési adatokat, még csak nem is a zárszámadást tartalmazza, 2010-re vonatkozóan a zárszámadást, mert a ksh csak később jön ki vele.

az adósságszolgálat pedig a cofog-rendszer miatt nem kapott külön főcsoportot. az egész eu-val, oecd-vel esküdtünk össze azért, hogy elrejthessük.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.29. 19:18:32

@Szigetvári Viktor: "az egész eu-val, oecd-vel esküdtünk össze azért, hogy elrejthessük"

A zájemef benne se vót? Moody's se? Há' milyen kis pitlák összeesküvésecske ez? :)

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.29. 19:22:32

Ha valamely formáció beígér egy ilyet, állam által (külön fixen megjelölt, nem befolyásolható forrásból finanszírozva!) működtetve úgy, hogy szépen 'lekattintgatva' az utolsó kishivatali wc papír beszerzések áráig naprakészen láthassuk, akkor az én szavazatomra máris esélyes.

Viktus 2011.11.29. 20:43:14

Mi történik a bevételi oldalon?

A módosítások között szerepeltek az adóbevételek és a tb-alapok is. Előzetes számítás szerint 60 milliárd forint többlet kiadás került be az elfogadott módosításokkal a jövő évi költségvetésbe.

Az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) eredetileg várt bevétel 179,1 milliárd forint volt. Az előterjesztő által támogatott, és megszavazott módosítás csomagban egy 186,1 milliárdos és egy 203,5 milliárd forintos bevétel is szerepel.

2011.11.22 17:38 Nyíltan törvényt sért a kormány

A játékadóból várt bevétel 4 milliárd forinttal, 78,4 milliárdra csökkent.

Az áfa bevételre tett több módosító javaslat közül a 2.702,7 milliárd forintos lett a nyertes, ez 5 milliárddal több az eredeti javaslatnál.

A regisztrációs adó bevétel - a múlt héten elfogadott csökkentés miatt - radikálisan kevesebb lesz. Az eredeti 39 milliárd helyett az új bevételi szám 14 milliárd forint.

Az szja eredeti 1,550,7 milliárd forintos bevételi terve 1.555.8 milliárd forintra módosult.

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/fiktiv_beveteleket_szort_szet_a_parlament_2.159188.html

Viktus 2011.11.29. 21:00:42

@Grigorij Pantyelejevics:

Én nem akarok semmit látni én végre érezni szeretném a hatását annak, hogy egy kormány v.mi értelmeset hoz össze ... nem csak grafikonokat prezentál , vagy hülyeségeket puffogtat.

World_traveller 2011.11.29. 21:25:32

@Szigetvári Viktor: Cofog ide vagy oda, azért csak jó lenne látni, hogy mennyi az adósságszolgálat.

Zb74 2011.11.29. 21:39:54

@World_traveller: Samott már megtalálta; az általános közszolgáltatásokon belül van egy adósságkezelés nevű rész.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.29. 22:23:22

@evil overlord: Nézze a dolog pozitív oldalát: amíg infografikát gyártanak, legalább addig sem libabeszerzéssel vagy kormányzással foglalkoznak. Ez akár maradhatna is így. Már csak azért is, mert az oldal jó lett.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.30. 07:45:23

@jan: korlátok-lehetőségek :)

MOZGÁSTÉR! :)

- A Növekedéskutató Intézet 1998-as elemzése

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.30. 08:40:16

@Viktus: Jómagam mindent látni akarok. Az utolsó állami forint utolsó állomását is. Plusz nyilvános adóbevallást (mindenkitől).

'Csak' ennyi az igényem. És meggyőződésem, hogy ezzel a két feltétellel többet lehetne javítani az ország állapotán, mint a 20 év összes hagymázas varázslópróbálkozásaival összesen.

Pelso.. 2011.11.30. 08:51:42

@evil overlord: Manyup ügyben akad egy apró problémám: a téma eszkalálódásának idején ugye röpködtek a nagyívűek: virtuális pénz, meg soha nem volt (lesz) a tied, most ; az állam adta, -hát nem.
Azt a pénzt én igenis a versenyszférában kitermeltem, kézzelfoghatóan. Mivel a manyup kaland egyetlen célja immár egyértelmű, semmi okom jobban bízni az államiban, mint a magánban, bár kétségtelen, az utóbbi is hazárdjáték valamelyest.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 09:17:48

@Pelso..: Na, most nem értem.

Termeled a versenyszférában a dellát. Ott az önkéntes magánnyugdíj*, millió életbiztosítás/megtakarítási konstrukció, de akár magad is sk. befektetheted ebbe-abba, részvénytől az ingatlanig. Hajrá! (*Ehhez, nagyon helyesen, van állami ösztönző is, SZJA-viszonylaton)

Közben van az állami rendszer, sok évtized öröksége, szar is, ahogy van, de hát csak ki kell fizetni azoknak a nyugdíját, akiknek nem lehetett versenyszférából jövedelmük, nem volt mit befektetniük.

Erre az a részeges, idióta munkásőr föltalálja a kötelező magánpénztárat. Ilyen a világon nincs. Neked nem keletkezik plusz megtakarításod, de kivonsz egy rakás lét az állami rendszerből, ami így - előbb, mint amúgy a demográfiai sajnálatosságok miatt - össze akar omlani.

Közben a kötelező magánpénztár - édes istenem, van-e jobb szinonima a tuti boltra? - alig prezentál hozamot, amit mégis, azt fölemészti mindenféle költségekkel. A vagy másfél évtized alatt mindösszesen szinte alig nulla a reálhozam, ha a legegyszerűbb állampapírokban rohasztottuk volna ezeket a százmilliárdokat ehhez képest mesés hozamokkal gazdagodtunk volna.

Szóval nem értem, hogy ezen mi a faszt lehet visszasírni?!

Mert az egészen más tészta volna, ha azt rinyálnánk, hogy az állami rendszer sürgősen reformálandó! (Jegyzem meg a nyugdíjszerű, de nem öregségi járadékok kiemelése a rendszerből egy fontos, és alapvető, de persze messze nem elégséges reformlépés. Meg persze a sok korengedményes visszazavarása a munkába.) Meg ha azt hánytorgatnánk, hogy a - nagyon helyesen - visszaállamosított kötelezőpénztári bevételekkel miért ilyen fos módra sáfárkodunk!

De hogy valaki, olyan "megtakarítást" reklamáljon, ami egyrészt nem termelt neki számottevő reálhozamot, másrészt a kötelező társadalmi szolidarítást durván sértve jött egyáltalán létre, tetejébe mindehhez a delikvens szabad akaratának érintőlegesen is alig volt köze, viszont biztos állandó bevételhez juttatott amúgy tőkeerős magántársaságokat, és mindezt a reklamálást holmi szabadpiac védelmi attitűddel tegye, hát mindezt a rosszindulatú pofátlanságtól a súlyosan sötét, kártékony ostobaságig terjedő skálán lehet csak pontozni.

evil overlord (törölt) 2011.11.30. 09:53:47

@Pelso..: A magyar állam átcsatornázta a NYBA befizetés egy részét a manyup rendszerbe. Mivel a mostani nyugdíjasok nyugdíját nem csökkentette arányosan (elég sokan éhenhaltak volna), ezért hitelből egészítette ki a nyugdíjalapot. Ezt úgy is lehet nézni, hogy hitelből lett finanszírozva a manyup biznisz.

A manyup rendszer egyéb visszáságait @Dr. Zerge: már elmondta, nem ismétlem.

tarackos 2011.11.30. 12:46:24

Egyetlen megjegyzést tennék:

"hogy ne legyünk igazságtalanok: a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány alapítói sem kormányzásuk alatt gondoskodtak a költségvetés historikus átláthatóságáról – olyankor épp elég baja van az embernek enélkül is"

Azért ne feledkezzünk meg a gyalázatos módon felszámolt költégvetési tanácsról aminek éppen ez volt a szerepe, átláthatóvá tenni a költségvetést. Márpedig ez az előző kormány érdme még akkor is ha nem a saját öteltük volt...

Katzenstreu 2011.11.30. 14:56:03

Géza, megtennéd, hogy nekik dolgozol? Köszönöm.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.30. 15:57:36

@Dr. Zerge:

"Erre az a részeges, idióta munkásőr föltalálja a kötelező magánpénztárat. Ilyen a világon nincs."

??? Svájcban kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer van. Minden alkalmazott fizeti, és a munkáltató azt kiegészíti. Ez a második pillér avagy a BVG. Ezek lehetnek szövetségi alapítású biztosítók, kantoniálisak, mindenfélék, és van egy első pillér ami az állami nyugdíj és egy harmadik pillér ami opcionális. Mielőtt azt mondanád, hogy az nem lényeges pillér, tipikusan ebbe fizeti a legtöbbet egy középosztálybeli alkalmazott.

pierre bayle 2011.11.30. 16:05:19

A Haza és Haladás honlapján sokadszor nagyon értelmes dolgokat lehet olvasni, ráadásul esetenként kifejezetten méltányosan bánnak a kormánnyal - értsd ezalatt, h én speciel nagyobb svunggal küldtem volna el őket a b p-be. Ha ilyen stílusban jelentkezik majd bajnai 2014-ben, tant mieux.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.30. 16:06:50

@jotunder: mitöbb, ez a kilencvenes évek közepén egy jó ötletnek látszhatott Magyarországon is. ha jelentősen nőtt volna a foglalkoztatottság és mondjuk nincs válság, akkor nem szüntették volna meg.

Magyarországon az adóelkerülés azt is jelenti, hogy a nyugdíj- és az eükasszába is jóval kevesebbet fizetnek be mint kellene.
Ez, az alacsony foglalkoztatottsággal együtt már nagyon erősen erodálja a nyugdíjrendszert. Ez plusz a válság, a túlzott deficiteljárás, mind mind indokok lehettek a második pillér felszámolására. A módszer volt felháborító, és teljesen alkotmányellenes. Maga a döntés még megmagyarázható lett volna.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 17:31:59

@jotunder: Örvendek, hogy találtál egy (1) talán hasonlót. (Micsoda szerencse, hogy - a mindenben tökletesen adekvát összehasonlítási alap - Svájcban!)

Esetleg valami bővebb infó a "szövetségi alapítású biztosítók, kantoniálisak, mindenfélék" fejezetről? Csak mert azt kötve hiszem, hogy az ottani adóhivatal beszedi a kötelező magánpénztári járulékot, és mindenféle külföldi multikhoz utalgatná.

Normális társadalomban van kötelező nyugdíj - ez tipikusan állami beszedés-kifizetés és van magán, ami viszont önkéntes. (És normálisan az előbbi a szolidarítási alapú, ergo a járadék nagyon nem követi a valahai jövedelmet míg a járulék nagyon is, az utóbbi pedig üzlet, ahol minél többet és minél jobb helyre spejzolsz, annál nyugisabb az öregkor. És mivel ezek hosszú távú megtakarítások, az értelmes állam ösztönözni szokta a júzereket, merthogy a nyugdíjalapok meg szeretnek állampapírt tartani a párnacihában - nem lepődnék meg, ha a svájci furcsaság mögött is éppen ez a szándék volna.)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 17:37:01

@jotunder: Ez meg vicces, ha döntés jó, akkor mégis mi a gond a módszerrel? Milyen volna a jó módszer?

Szvsz sokkal inkább probléma, amikor az állam egy magáncéggel kényszerít engem polgári jogviszonyra, ha én valamely alkotmányos alapjogommal kívánok élni - esetünkben, ugye, éppen dolgoznék.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.30. 18:21:57

@Dr. Zerge: a döntés az, hogy megszüntetik a magánnyugdíjpénztári rendszert, a módszer része volt a közönséges zsarolás. ez van.

nézd, te leírtad, hogy nincs sehol kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer, nekem meg úgy tűnt, nyilván teljesen tévesen, hogy itt mintha az lenne. magyarországon mindenki szörnyen tájékozott, hihetetlenül edukált, nyilván ezért is vagyunk a topon, nem is tudom, hogy miért ártottam bele magam. P.S teljesen tévesen azt is gondolom, hogy számos más országban van mandatory private pension system.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.30. 18:23:13

@Dr. Zerge: Svájcban népszavazás döntött a kötelező magánnyugdíjpénztárakról. ők ezt teljesen rosszul tudták, te nagyon jól, megadom a szövetségi államtanács címét, nekik szerintem rád van szükségük.

stepboy 2011.11.30. 19:48:10

@Dr. Zerge: "Szvsz sokkal inkább probléma, amikor az állam egy magáncéggel kényszerít engem polgári jogviszonyra, ha én valamely alkotmányos alapjogommal kívánok élni - esetünkben, ugye, éppen dolgoznék."

Most nem vagyok benne biztos, de úgy rémlik, mintha ma már egy vállalkozás alapfeltétele a meglévő bankszámla lenne. Magyarországon elég sok magánkézben lévő bank van, a többit gondolom ki tudod találni...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 20:04:09

@stepboy: Aham. Vállalkozni már kötelező? És akkor ezzel remélem kipipáltuk a kötelező biztosítást is.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 20:05:16

@jotunder: Továbbra sem értem, mi a gond. Vagy ha tetszik: hol a zsarolás. És főleg nem tudom, hogy ha jó a döntés, akkro hogy is kellett volna jól (nem zsarolva) végrehajtani?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 20:11:06

@stepboy: Ja, és szólok, a mezei közszférai munkavállaló is kötelezett a bankszámlára, merthogy csak utalással kaphat fizut, cserébe van is bankszámlavezetési költségtérítése. Ettől még annyi okvetlenül jogos, hogy a tisztességes az volna, ha mindezek a kötelezően igénybe veendő pénzügyi szolgáltatások valamiféle közösségi konstrukcióban is elérhetőek volnának. Érdekes, hogy pölö a babakötvénynél van is államkincstári opció a privátbankiak mellett.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 20:15:25

@jotunder: Én leszarom Svájcot. Is. Valszeg ők is engem. Ettől még amit mondtam áll: érdekes jogi helyzet, amikor az állam, törvénnyel kötelez egy magáncéggel polgári szerződésre valamely alkotmányos alapjogom gyakorlása miatt. Szerintem ebben a körben, ha az államnak előírhatnékja van, akkor az adott szolgáltatást kutya kötelessége állami keretek között is elérhetővé tenni. Ritkán teszek ilyet, most leírom a hülyék kedvéért még egyszer: szerintem. Vagyis ez egy vélemény, baszd meg, ami tekintetében kevéssé releváns bármiféle hegyinép népszavazása.

Pelso.. 2011.11.30. 20:50:22

@Dr. Zerge: Részemről szó nem volt visszasírásról, valamint megtakarítást sem reklamáltam.
A magán rendszer anomáliákkal teli, az állami pedig reménytelen, konkrétabban: jelen alternatívák között abszolút mindegy, hogy magántársaságok híznak degeszre a pénzemen, vagy valakik valamilyen okból MOL részvényt vásárolnak belőle.
Jól olvasom, kötelező társadalmi szolidaritásra említesz, -itt, nálunk?

@evil overlord: Az általam befizetett összeg rendszerbeli stabilitásához semmi szükség nem volt sem hitelre, sem bárminemű hatalmi beavatkozásra.

evil overlord (törölt) 2011.11.30. 21:07:05

@Pelso..: "rendszerbeli stabilitásához"
?

A felosztó kirovó rendszer elvileg pont elkölti a bevételt. Mivel a bevétel csökkent, a kifezetés nem változott, ezért hitelt kellett felvenni.

stepboy 2011.11.30. 21:46:00

@Dr. Zerge: vállalkozni éppen annyira alkotmányos alapjog, mint dolgozni; egyik sem kötelező.

Szerintem meg az nem baj, ha államilag köteleznek egy magáncéggel (tudtommal az mnyp a tagok tulajdona) polgárjogi kapcsolatra; csak ha idióta módon szabályoznak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.30. 21:49:29

@Pelso..: jól olvasod. Nekem ez mániám. Ahogyan a progresszív, soksávos SZJA is.

No, de attól még, hogy a zállam hajlamos elkúrni, még nem az a megoldás, hogy akkor globálmultik, vagy leszarom. Vagyis a kötelező manyup fölszámolása még akkor is üdvös, ha elkúrják. Az kell legyen a következő lépés, hogy nem engedjük elkúrni.

Pelso.. 2011.12.01. 18:43:22

@evil overlord: Gondolatom arra utalt, hogy lesz a jelenleg favorizált rendszerben (is) egy megtermelt forintból a nagy semmi.

@Dr. Zerge: Szintén üdvözlendőnek tartanék némi szolidaritást, csakhogy semmi realitása.
Szerintem már elkúrták, sem az egyénnek, sem a társadalomnak nincs eszköze az ilyesmik megakadályozására.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.12.01. 19:58:48

@stepboy: Na, akkor a tudás egyik közeli felmenője: én minden olyan esetben, amikor az állam bármiféle szolgáltatás igénybevételére kötelez, bármely alapjogom gyakorlásakor, elvárom, hogy az adott szolgáltatást magától az államtól is igénybe vehessem. Egész egyszerűen azért, mert mindenféle szolgáltatás ára a privát szektorban a tulajdonos hasznát is magában foglalja. Míg ha azt valamiféle közösségi szolgáltatótól is vásárolhatom, akkor vagy önköltségi áron kapom, vagy a keletkező haszon a köz javára válik, nem egy profitérdekelt szervezethez megy. Így aztán igen, bár a vállalkozás és a munkavállalás nem okvetlenül összevethető, tőlem a vállalkozói számlavezetésnek is lehetne állami alternatívája. Természetesen nem a bankszámlavezetés horribilis díja itt az alfa meg az omega - bár miért is ne lehetne egy lakossági netbankja az államkincstárnak? - de talán éppen azért volna érdemes ezen is változtatni, hogy az elv ne sérüljön, és ne lehessen erre hivatkozva sokkal komolyabb anyagi kötelezettségeket hatalmi szóval a privát szférába irányítani. Mint pölö eleddig a nyugdíjjárulékokat.

Mert szerintem igenis baj, ha közhatalom polgárjogi viszonyokba kényszerít. Rossz keveredés. Elkenődik a felelősség, reménytelen a számonkérhetőség, stb, stb, lásd a rengeteg reálhozamot elbukott manyupos.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.12.01. 20:01:44

@Pelso..: Majd egyszer lesz. Talán. De ha hagyod a multiknál, az tuti bukó. Erre van már sajnos konkrét tapasztalat. Se magánhozam, se stabil állami nyugdíj, de még 14-havit is ígérgettek és most meg van irgalmatlan államadósság. Ez így biztosan biztosan rossz üzlet volt.

evil overlord (törölt) 2011.12.02. 17:24:35

@Pelso..: Az nyilvánvaló, hogy a mostani aktív szopni fog 20-30 év múlva. Ha maradt volna az MNYP akkor azért mert 1. kreatív könyveléssel ellopják (ld. pl. AXA) 2. összeomlik a magyar demográfia, ha nem akkor azért mert összeomlik a magyar demográfia.
Azonban a megvalósult MNYP rendszer nem tudott stabil lenni, mert a hitelnek után kamatot kellett fizetni.

Runciter 2011.12.05. 16:50:50

@Dr. Zerge: ott a zsarolás, mint azt nyilván te is pontosan tudod, hogy aki marad, az nem kap állami nyugdíjat a mostantól ledolgozott évei után, pedig fizet járulékot.

És annyiban kötelező, hogy a mnyp járulékot valahova fizetni kellett. Belépni is csak bizonyos korosztálynak volt kötelező, de azóta kétszer ki lehetett lépni. Szóval nem volt muszáj annak, aki nem akarja, de nyilván ezt is pontosan tudod.
süti beállítások módosítása