Itt az idő?
2011. november 28. írta: night hawk

Itt az idő?

  Tavaly azzal zártam az évet, hogy „Egyelőre még mindig bízom abban, hogy az NGM-ben / NFM-ben tudják, mit csinálnak, és jövőre nagyot homorítanak”. Nagyot homorítottak, ez kétségtelen. Nem titok, hogy fideszes (lásd még: rohadt fideszes) vagyok, ráadásul azok közül, akik Matolcsy Györgyöt nem tartják hozzá nem értő kreténnek. Írásai alapján olyan valakinek a képe rajzolódott ki, aki széles körben gyűjti a világ bármely pontján sikeresen alkalmazott gazdaság-fejlesztéssel kapcsolatos eljárásokat és ötleteket, ezeket pedig képes lesz a reálgazdaságunk modernizálására felhasználni. 

  Sőt: az elmúlt évek számos lépésével egyetértek és az is igaz, hogy a jelenlegi helyzetben vastagon benne van az elmúltnyócév is. Másfél év után azonban egyre kevesebbeket érdekel, hogy mi mindent történt abban a nyolc évben. Azért kaptak 2/3-ot, hogy megoldják. És világosan látszik, hogy túltolták a biciklit, aminek következményei vannak. 

  A választások óta nem kérdés, hogy a magyar kormány nap, mint nap jelentős érdeksérelmeket okoz nemzetközi gazdasági szereplőknek, és szerintem az sem kérdés, hogy ezt az egészet ezért kapjuk a nyakunkba. De még ez sem mentség semmire. Ugyanis nem csak osztogatni kell a kokikat és a sallereket, hanem állni is, és ez az a pont, amit borzasztóan elnéztek a fiúk. Szurkálhatjuk mi a tüskéket folyamatosan: megszívathatjuk a francia közműcéget (Pécs vs. Suez), az olasz és osztrák bankokat (végtörlesztés), kiszervezhetjük az egész cafetéria-rendszerünket a külföldi cégek alól, átcsatornázhatjuk a közalkalmazottak bérkifizetését az államkincstárhoz a bankoktól, vagy csak simán brutális különadót vethetünk ki olyan szektorokra, ahol javarészt külföldi cégek tevékenykednek. És mindez alapvetően még rendben is lenne, mert valóban száz- és ezermilliárdok folytak ki az országból, és a rendszerváltás tragédiája, hogy ez így alakulhatott. 

  A végén azonban csak rossz oldalára kerültünk annak a bizonyos fasznak. Mert ki gondolta komolyan, hogy ha mindezeket az európai jogi kereteket feszegető módon és különösebb előkészítés, tárgyalás nélkül lépjük meg, akkor ahhoz nem lesz néhány szava az érintetteknek, legyen szó európai nagyvállalatokról vagy éppen anyaországuk kormányáról? Ráadásul úgy, hogy eszement szájkaratével még tovább mérgezzük a viszonyt, miközben az ország nem a legbiztosabban áll a lábán, és a tágabb gazdasági környezet is ugyancsak ingatag. Mindennek ára van: elég megnézni ez euró árfolyamát vagy az állampapír-hozamokat. 

  Egy-két hete, amikor külföldön élő barátok mesélték, hogy a kinti üzleti körökben az pletyka, hogy Orbán megy, Járai jön, akkor jót röhögtem, és mondtam nekik, hogy ne fárasszanak megint a hülyeséggel. Ma már nem lennék ilyen magabiztos. A gazdaságpolitikában nehéz látni a határt Matolcsy és Orbán között. Tapasztalt kremlinológusok szerint Matolcsynak két nagy előnye van Orbán szemében. Egyrészt nem épít hatalmi centrumot maga körül, másrészt amit kiad a főnök, arra még annyit sem mond, hogy „hát gondoljuk csak meg”, hanem minden utasítást szó nélkül végrehajt. Így aztán sokszor a vitatott megoldások sem feltétlenül Matolcsy saját ötletei, ezért távozása önmagában, a gazdasági irányvonal érdemi módosítása nélkül nem sokat érne.

  A konzekvencia mindenesetre az, hogy lépni kell, különben még súlyosabb ára lesz a sajátos gazdaságpolitikai kísérletnek. Kicsit nyugodtabb időkig meg kell győzni a nemzetközi szereplőket, hogy békében leszünk, és amúgy sincs több nemortodox megoldás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr753417478

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyorshír: A Matolcsy leminősítette a Moody's-t 2011.11.28. 21:49:45

Belső forrásból értesültünk, hogy a világszerte megismert gazdasági elemző, Matolcsy ma este leminősítette a Moody's-t. Az elemzése kitér arra is, hogy a a leminősítés indokolt a cégnek a haldokló világgazdaságba ágyazottsága miatt. A tanulmány egyútta...

Trackback: Gulyáskapitalizmus, gulyás nélkül 2011.11.28. 18:28:11

Sokat gondolkozom mostanában azon, hogy tulajdonképpen mi is az oka, hogy ide jutottunk. S most nem azelmúltnyolcév-ről vagy az elmúlt 12 évről, hanem inkább az rendszerváltás utáni Magyarországról beszélek. Vagyis arról, hogy váltottunk-e rendszert, s...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.11.28. 15:57:39

Hogy pontosan milyen mértékű kárt okoz az elmúlt időszak unortodoxiája és a csatolt forradalmi retorika, az ma még a leminősítés ellenére sem sejthető. Hogy a cseszegetett bankok, befektetői körök, a folyamatos beszólásoktól, vagánykodástól f...

Trackback: Élet a bóvli után 2011.11.28. 14:54:16

A múlt héten bekövetkezett az, aminek megelőzéséért a kormány tankönyvszerű szélkakaskodást megvalósítva, teljes kommunikációs zűrzavarban, kapkodva, hazugságot hazugságra halmozva, visszatért az IMF-hez. Bóvli kategóriába kerültünk. A hitelminősítők u...

Trackback: Kiút a válságból 2011.11.28. 11:05:56

Hogyan lábaljunk ki a jelenlegi válságból 6 lépésben:a helyzet objektív felmérése,az okok feltárására,a lehetséges megoldások kidolgozására,az optimális megoldások kiválasztása,cselekvési terv összeállítása,cselekvés.1.) Mi a fő probléma Magyarországon...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.11.28. 11:01:50

Hogy pontosan milyen mértékű kárt okoz az elmúlt időszak unortodoxiája és a csatolt forradalmi retorika, az ma még a leminősítés ellenére sem sejthető. Hogy a cseszegetett bankok, befektetői körök, a folyamatos beszólásoktól, vagánykodástól f...

Trackback: Orbán Viktor és a Magyar Tenger kalózai 2011.11.28. 10:46:00

Visított a fűrész, sírt a Viktor, de nem volt mit tenni, a túlélés egyetlen útja volt. *** A gyorsnaszád megtépázva ringatózott a Potomac folyó öblében. Hosszú, kacskaringós út vezetett ide a Fűzfői-öböl hajdan nitrogénes szagú kikötőjéből. Itt sze...

Trackback: Hogyan döntsük be a Zótépét? 2011.11.28. 10:32:42

Kérdezzük meg miniszterelnökként az újságírók előtt, hogy bedőlt-e már a bank!Pontosan úgy, ahogy az a poszt végén a videón 1:22-nél hallható. A felvétel annak az Orbán Viktor és Matolcsy György által összehívott konzultációnak az elején készült,...

Trackback: Néztünk, mint a vett malac 2011.11.28. 10:31:45

Leminősítették Magyarországot, méghozzá a bóvli kategóriába! Hogyan tálalták az ország leminősítését a nagy hazai hírportálok? Segítenek a ma délután készült nyitóoldali képek! Indítanám a sort a reggeli Index-címlappal, azért éppen ezzel, mert a fős...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.11.28. 10:30:47

Nemzetgazdasági miniszterünknek (pénzügyminiszter) soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, ...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.11.28. 10:30:15

Nemzetgazdasági miniszterünknek (pénzügyminiszter) soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, ...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.11.28. 10:29:51

Mihez ért Orbán Viktor tulajdonképpen? Europass sablonba feltöltött életrajzával hol és milyen állást pályázhatna meg ez a 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök a huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki ...

Trackback: Apolitikus ember nem létezik 2011.11.28. 09:44:30

Ha nem érdekel a politika, idióta vagy. Elmagyarázom....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rive 2011.11.28. 15:47:36

@Bathory: Ühüm. Ismét a bipoláris világkép valamely agyabuggyant áldozatához van szerencsém, látom: a 'mi' és a 'ti' két állapota gondolom ki is meritette a szumma egybites agykapacitásodat?

fikulak 2011.11.28. 15:48:44

@fikulak: "Ne keverjük az IMF hitelkamatokat EUR az Állampapír forintkamataival, a hozzánemértés látszatát kelti!.
4% + infláció = 7.5% "

Ha oktatunk, akkor ne baromságot. Helyesen:

4% + magyar infláció(3,5%) - Euroinfláció(3%) = cca. 4.5%

Érthetőbben:

Ha a forinthiteleknél a reálkamatot nézed, akkor az EUR és USD hiteleknél is azt nézd! Aztán csodálkozz el, hogy hányszoros reál kamatot fizetünk a „szabadságharc miatt”…

Kandeláber 2011.11.28. 15:52:13

@Rive: Milyen érdekes, hogy nincs olyan választási rendszer, amely az otthonmaradókkal is számolna.
Nem kell ezt szépíteni, eddig szinte az összes időközi választást a FIDESZ nyerte, leszámítva néhány független jelölt győzelmét.
Aki arra is lusta, hogy elmenjen leadni a szavazatát, az utána pofázhat amit akar, hiteltelen a mondanivalója.
Majd ha megfordul a trend az időközi választásokon, akkor lehet hivatkozni sok mindenre, de addig - mint mondtam - az ellenzék szava lepkefing a szélben.
És néhány bejegyzés a neten.

tarackos 2011.11.28. 15:55:50

@Kandeláber: Meg esetenként ez a lepkefing rendőrsorfal között kiosonó narancsos képviselőket jelent...

belekotty 2011.11.28. 15:59:03

@Bathory: "Persze bazd+, a Hitleri gazdaságot is jól befékezte az államosítás, bár 10x úgy pörgött, mint a megelőző 'szabad piac'. Ilye összefüggés nincs. "
- ja persze! Egy hadigazdálkodásra ráállt gazdaság amely azzal kezdte hogy elvette a zsidók vagyonát. Te teljesen hülye vagy? A szovjet villamosítás is pörgött ám rendesen, sokkal gyorsabb volt a fejlődés mint a feudális cári Oroszországban. Te kommunista is vagy, nem csak hülye?

Rive 2011.11.28. 16:01:16

@Kandeláber: Tényleg nem kell ezt szépiteni. A Fidesz támogatottsága konkrétan egyre zsugorodik, a maradék egyre idegesebb (lásd fentebb a jobbágyozó szerencsétlent). A jelenlegi távolmaradók aktivitását illetően a jövő évi, GDP ~ öt százalékát kitevő ordas szopatás utánra tessenek megbecsülni - és átgondolni, hogy 58 százalékra hivatkozni a jelenlegi helyzetben érdemes-e vagy csak 'lepkefing a szélben'.

Viktus 2011.11.28. 16:17:33

@belekotty:

Na ja a bolsevikok is felpörögtek meg sokat fejlődtek pár év alatt csak volt az az apróság, hogy pár millió ember ebbe belehalt :P

Viktus 2011.11.28. 16:33:07

Itt az idő az egyre abszurdabb pozíciók létesítésére:

December 1-jétől a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezi ki a miniszterelnök Gál András Leventét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) eddigi közigazgatási államtitkárát.

:D:D:D:D

Veder1 2011.11.28. 16:37:25

@Viktus, nincs is ennél fontosabb dolguk, és mennyit egyeztettek és gondolkoztak, míg ezt kitalálták. Hiába no, megszakadnak a munkába :D

kisvakondcica 2011.11.28. 16:42:36

@klacus: Ha Matócsni csak szimplán lemond és Vinya még nem jelöli ki az utódát, az 5%-os HUF erősödést jelent. Én nem kívánok lehetetlent: jöjjön legalább a Varga Misi !

pet77 2011.11.28. 16:53:02

Be fogja áldozni Matolcsyt....

Viktus 2011.11.28. 16:55:43

@pet77:

110% bizalom lett a leminősítéssel egy államcsőd esetén ez felugrana 200%-ra is ...

Karcolt lendület 2011.11.28. 17:06:54

@Powerklein:
Azt ugye ebbe nem számolod bele hány ember kerül utcára emiatt a szopatás miatt?
Mert lehet, hogy bank épp nem zárt be, csak leépített és így aztán néhány ezer ember adója majd hiányozni fog a tervekből...

Az a bajotok, hogy azt hiszitek, ha a bankoktól elvesz az állam pénz, akkor az valahol megjelenik az embereknél. Az összes kibaszott kommunisztikus ideológia nagyjából erre a tévedésre épül: mind szépen be is bukott az idők során, csak jó sok ember megszívta amíg ez bekövetkezett. Azt az irigykedő proletárok bazmeg soha nem veszik észre, ha azoknak, akikre olyan kurvára irigyek nem megy jól, akkor neki sem fog jól menni, mert nincs aki munkát adjon neki. Pl. ha szopatják a bankokat, a bankok nem fognak lakóparkokat építeni: ha nem építenek lakóparkot, akkor a betonkeverésre szakosított jómunkásembernek felkopik az álla. Egy darabig rá lehet fogni a bankokra meg az IMF-re a dolgot, de a szavazólapon azok ellen nem, csak a kormány ellen lehet majd behúzni az x-et. Aztán meg csodálkozik az egész fideszes bagázs, hogy visszaszavazzák a szocikat a hatalomba. Nem lenne jobb az eszetlen "kétharmadunk van, még a Golf-áramlat is arra kering, amerre mi mondjuk" nyomulást abbahagyni és némi józanésszel (amiről Orbán annyit beszélt a kampányban) ezt megelőzni?

Ez az egész szabadságharc teória egy irdatlan tévedésen alapul: egyrészt irreális faszság, mert nem tudunk függetlenek lenni a világgazdaságtól, másrészt ez nem egy nulla végösszegű játszma, ha a bankoknak és a multiknak szar, akkor nekünk jó. Ha a bankoknak és a multiknak nem rossz nálunk, akkor a legjobb nekünk. (Ha nagyon jó nekik nálunk, ott már lehet, hogy nem annyira jó nekünk, de még mindig jobb, mintha szar nekik, esetleg el is mennek.)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.28. 17:13:28

@Kivlov: ..igen. Görögországban is csökkentették 20 %-al, az ezer € feletti részt!

Karcolt lendület 2011.11.28. 17:14:35

@Viktus:
A politikai osztályunk még a saját szakmájához is segghülye: ezek sem veszik észre, hogy most kötözik hozzá magukat Matolcsyhoz, mint a szocik és az eszdéesz anno Gyurcsányhoz.

Lázárékat nem sajnálom, csak magunkat, mert a következő két és fél év úgy fog telni, hogy csinálják a faszságot, a hívek egyre nagyobb baromságokkal indokolják, hogy az miért jó és közben hihetetlenül nem értik, miért nem hiszik el az emberek a valóságra egyáltalán nem reflektáló magyarázataikat.

Rive 2011.11.28. 17:23:05

@pet77: amennyire elkötelezte magát mellette, nem fogja beáldozni - az egyből felvetné az ő felelősségét, pótolhatóságát is. A 'gyengeség jele lenne', hogy kedvenc szavuk járásával éljek.

Max. 'előlépteti' miniszterelnöki főtanácsadónak vagy valami ilyesmi. Van ennek szép hagyománya.

Rive 2011.11.28. 17:25:02

@Rive: vagy benyomja Dajcstomi mellé az EP-t boldogitani. Az is szép karrier...

Viktus 2011.11.28. 17:27:37

@Karcolt lendület:

Akadt még unortodox csökevény a kormány tájékán lásd.

Áramharc: Lázár János visszavág
A Fidesz frakcióvezetője szerint az államtitkár nem az áramfogyasztók érdekeit képviseli.
index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/28/kemenyen_uti_lazar_az_allamtitkart/

Remélem gyorsan orvosolják ezt a személyi problémát, és olyan kerül oda, aki az áramfogyasztók érdekeit képviseli. Bizonyára, ha Hódmezővásárhely nem fizeti a villanyszámlát a szolgáltató majd benyeli azt nem szórja szét a fizető népek közt.

nu pagagyí 2011.11.28. 17:30:28

@Kandeláber: Azért olyan választási rendszer sem ártana, ahol lehet választani. Ha így haladunk, a végén egy ember is elég lesz a totális 100%-os győzelemhez, mivel a pártválaszték csak az ő ingerküszöbét mozgatja meg.

Ez a választás azt mutatja, hogy az emberek egyelőre várják és nem találják azokat a pártokat amikre szívesen szavaznának. A Fidesz persze gőzerővel dolgozik azon - sajnos nem zseniális programokkal, hanem törvénybarkácsolással -, hogy ne is legyen rajta kívül más, így másodlagos frisseségű áruját is el tudja sütni a piacon az ország sérelmére. Remélem 2014-re azért kikrisályosodik valami a jelenlegi ellenzéki zűrzavarból.

Mária 2011.11.28. 17:32:43

@pet77:

Persze hogy be fogja. Meg az öszes többit is be fogja.

Olyan, mint a hegylakó :)

Táskás Tóni 2011.11.28. 17:33:43

@Doubledecker: Nem vagyunk ugyanott, mert még kb 2000 milliárddal nőtt az államadósság. Tehát másfél év alatt 5000 milliárd repült ki a bóvliba.

Táskás Tóni 2011.11.28. 17:34:54

@nu pagagyí: 2014-et még meg kell élni. Mo-nak és a bóvli kormánynak is.

cetragu2 2011.11.28. 17:47:51

Egyet azért jó ha tudunk. A nemzeti összefogás jegyében azért a 2012-es költségvetésben 9,6%-kal nő a pártok és alapítványaik állami támogatása 2011-hez képest. 3,8 milliárd. Csont nélkül átment ;-). Tudtok olyan helyet, ahol hasonló juttatás emelkedés lesz jövőre?
Azt hiszem, a jobboldalra szavazókat nem kellene bántani (sok barátom is oda szavazott legutóbb), most el vannak keseredve, de valószínűleg éltünk át hasonló csalódást mi is :-( . Ez jó a mostani pártoknak észre sem vesszük, hogy 20 éve tulajdonképpen ugyanazok vannak hatalmon, vagy annak közelében.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.28. 17:53:04

@cetragu2: ..jók az ösztönös meglátásaid. Itt pedig szakszerűen leírva is megtalálod:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

jazzcool 2011.11.28. 18:15:11

Járai, Hamecz, Csaba, Heim, Mellár, Urbán, szóval lenne választék jobboldali közgazdák között.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.28. 18:15:11

@cetragu2: ...csak az a baj, hogy a javasolt megoldás helyett mást kell keresni, a választási törvény módosítását követően. Úgy hiszem, hogy Orbánék is olvasták a történész írását. (sajnos)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.28. 18:32:03

@Bobby Newmark:
Ne unortodoxozzatok annyit már, a fene egye meg a szőrös nyelveteket!

Eretnek! Eretnek!

Gekko 2011.11.28. 18:43:07

@Bathory: Sok pénzt keresni, azt megőrizni, és nyugodtan elkölteni akkor lehet, ha a rendszer egyensúlyban van.
Mivel ezt nem érted, asszem joggal feltételezhető, hogy egy ostoba troll vagy. Vagy nem troll, csak ostoba. Vagy csak troll. Nem is tudom, keménységed, markáns jellemed megkever.

Jajj, de frusztráló ez a virtuális világ. A való élet sokkal jobb. Az ilyen baromnak lekever az ember egy istenes maflást, oszt jónapot. Bár valszeg ott nyuszika a lelkem.

Pszt! 2011.11.28. 18:44:25

Orbán nem fog menni! Max köztársasági elnöknek.

pandacsökiboborján 2011.11.28. 18:50:46

A következő fog történi : SP egészségügyi okok miatt lemond és OV lesz a köztársaság elnöke,a helyére meg berakják Lázár Jánost:))

Times New Roman 2011.11.28. 18:57:24

Tyűűű mennyi gazdasági szakember gyűlt itt megint össze :)) Csoda, hogy nem voltunk/vagyunk/leszünk? egyenkint és személy szerint gázdásági állámtutkárok:)

laci_52 2011.11.28. 19:04:28

@Táskás Tóni: nyugi, a kormány biztosan megéli 2014-et még akkor is, ha nem idén barnult gyerekek potyognak az égből. De mi ebbe lehet, hogy beledöglünk.

Lófasz esti fényben 2011.11.28. 19:05:54

@Born to be wild:
a politikahoz Mo-n mindenki ert, mint a focihoz.
azert is vagyunk mindkettoben unortodox modon vilagelsok.

igényes 2011.11.28. 19:18:48

@Lófasz esti fényben:

Állítólag nem adtak ingyen perzsaszönyegeket az irániak, pedig a Trónterembe hamarosan kellene.

Kicsinyes bosszú!

Az iráni külügyminisztert szállító repülőgéptől a magyar hatóságok megtagadták az engedélyt a magyar légtérbe való belépéshez - jelentette hétfőn az iráni sajtó.

champagneM 2011.11.28. 19:22:14

@Kara kán: hagyjad, nem klasszika filológiából kaptak képzést, nekik aztán mindegy, hogy miféle (ez esetben suta, idióta, helytelen) szóképzés gyümölcsével dobálóznak itten, a lényeg, hogy az angélusok unorthodoxoznak, akkor tuttti helyénvaló lehet, majmolásra fel:)

champagneM 2011.11.28. 19:23:20

@Kara kán: amúgy éppen az ilyen esetek döntik el ki az okos és ki az oksodó macskajancsi:) Én élvezem.:)

champagneM 2011.11.28. 19:28:44

@igényes: Neked éjszaka is Orbán Vitya jár a fejedben, rémálmok formájában?:)) Te vagy a Grétszi?:) kb az ő szintjét hozod, ahogy figyelem egy ideje...

Yeto 2011.11.28. 19:30:44

@Kandeláber: Vagy csak komolyan vették azon kormányzati ígéretet, hogy csak az az önkormányzat kap majd pénzt, amit kormánypárt vezet.

aha, persze 2011.11.28. 19:31:11

Kedves Mindenki!

A sebész épp tortalapáttal vág fel téged, te meg leállsz vitatkozni, hogy milyen színű a tortalapát nyele? Normális vagy?

Itt nem hozzá nem értés van, hanem egyszerűen csak le vagyunk sz@rva. Mindegyik kormányunk épp annyira csepegtette apránként a lehúzásokat és szemétségeket, hogy még éppen pont eltűrje a proli. És ez így fog folytatódni, mert a proli nem emlékszik két hónapnál régebbi eseményekre. Csak "szakérteni" tud a blogok kommentjében.

Yeto 2011.11.28. 19:32:37

Pofám leszakad. A cikk szerint országunk minden baja annak köszönhető, hogy a kormány túl keményen vívja a gazdasági szabadságharcot. Úgy kritizál, hogy közben csontig benyal. A szerző a legvidámabb barakk méltó lakója.

kvasztics47 2011.11.28. 19:41:51

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a legalpáribb módon a legmocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A Zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

ezsoezso 2011.11.28. 19:50:29

@kvasztics47: Ez igaz. mégis 2/3-os ttöbbségük van, hiogy ba...ák meg!
Ezúttal is köszönöm a 2,7 millió agymosott fideszfannak, hogy ezt a mocskos, arrogáns, buta csürhét a nyakunkba ültették.

dr kíváncsivagyok 2011.11.28. 19:51:21

@Kandeláber: " Úgy tűnik, hogy a szavazataikat tegnap a II. kerületben leadó választópolgárok 58 %-a nem rendelkezik olyan magas szintű közgazdasági közgazdasági ismeretekkel, mint az itt kommentelők nagy része.
Magyarán: az ellenzék szava lepkefing a szélben. "

Nono..... és aki nem ment el szavazni ?...na az 63 % fogja a picsába elzavarni ezt a kurmányt !

dr kíváncsivagyok 2011.11.28. 19:52:27

@ezsoezso: " Ez igaz. mégis 2/3-os ttöbbségük van, hiogy ba...ák meg! "

Már nincsen...barátom , már nincsen....legfeljebb 1/3 !

kvasztics47 2011.11.28. 19:55:33

@Yeto: "A szerző a legvidámabb barak méltó lakója."
Szeretnél te is az lenni? Tudod mijen jó volt? A KGST országokban mi voltunk a császárok! Krakkó, Berlin Konstanca, Várna, Prága előttünk hevert. A beszerezthető dollárral, márkával, lengyel árúval, a hazai butik árúval, mindent el lehetett intézni. Mindent és mindenkit meg lehetett szerezni, még Isztambulban is és Kubában is.

Pusszantalak te írígy död.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.28. 19:57:41

Ennek a kollégának az írását olvassátok el, mert megéri. Könyvjelzőként el kell menteni, néha megnézegetni.
h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/71.html

ezsoezso 2011.11.28. 19:58:49

@kíváncsivagyok: Bár igazad lenne, de nem.
Megfelelően erős ellenzék hiányában, ha most vasárnap rendeznék a választásokat, akkor is a fidesz nyerne. Maximum nem ekkora aránnyal, de nagy többséggel.

champagneM 2011.11.28. 20:05:43

@kvasztics47: ezt kopi-pésztezni szoktad minden nap, iksz számú blogba?:)

champagneM 2011.11.28. 20:07:05

@kvasztics47: modoros blogból halásztad elő, beugrott!
:)

kvasztics47 2011.11.28. 20:08:42

Zemberek!
Jó lenne észhez térni. Nem kéne beszopni minden marhaságot amit egykét tolakodő hüje , gazember elénk tol. Ajánlata mindenkinek lehet. Lehet ehez nagy pofája is, hogy hirdesse. Azért a dumát nem kell készpénznek venni!

Táskás Tóni 2011.11.28. 20:09:03

@Kara kán: Tedd hozzá 2010-et és 2011-et. Nagyon meg fogsz lepődni az eredményeken, hiszen közben beáldoztak 3000 milliárd ft mnyp-i megtakarítást mégis minden adat szarabb lett. Az önkormányzatok pedig , amelyek tökig eladósodtak, mind szinte kivétel nélkül fideszes vezetésűek voltak. Használd a könyvjelzőt kibővítve a kibeba..ott fülkeforradalmi eredményekkel.

torró 2011.11.28. 20:13:53

Oldalba rúgtuk a nagykutyákat és most visszaharapnak. Vagyis akkor szívatnak meg bennünket amikor akarnak.Efelől ne legyen kétsége senkinek. Ha bármilyen feltétel előtt meghajolunk, szívunk. Ha ellenkezünk, szívunk! Csak azt nem értem ha ilyen szar ez az ország, most miért járja több sötét öltönyös úriember az országot és próbálják a jó minőségű földeket felvásárolni? És nem Magyar cég! És érdekes módon még a minisztérium sem tudja melyik országban vannak bejegyezve! Akkor ki engedélyezte az akciót?
Ez nem kamu, láttam a szomszédomnak adott vételi ajánlatot! Mi zajlik itt? Amíg ezen megy a huzavona hogy a zorbánék mit művelnek és itt ezen marakodunk, mire észbe kapunk, az utcára nem mehetsz ki mert valakik csendben megvettek mindent körülöttünk. Na! Erre kérek pár tippet!

Lohengrin17 2011.11.28. 20:29:05

Amin azt Kenneth Arrow Nobel-dijas amerikai kozgazdasz 60 evvel ezelott bebizonyitotta, a demokracianak nevezett fabol vaskarika soha semmilyen korulmenyek kozott nem mukodik.

Lohengrin17 2011.11.28. 20:32:28

@Mária: Miert, ami most van, az demokracia?

nu pagagyí 2011.11.28. 21:05:04

@Lohengrin17: Erre mondta Churchill, hogy szar de nincs jobb. A többi választék, az valamiféle diktatúra ami értelemszerűen csak egy kisebbségnek jó, ezért csúnya véget szoktak érni.

nu pagagyí 2011.11.28. 21:06:33

@torró: A nagykutya is harcol a függetlenségéért és hát ő az erősebb. Nekünk az együttdübörgés jobban feküdne.

nu pagagyí 2011.11.28. 21:16:15

@torró: Ha már minden földet felvásároltak a "külföldiek", egyszerűen, megfelelő méretű adót kell kivetni. Jobban járnánk, mint most a nulla adóbevétellel és a horribilis támogatásokkal. Persze lehetne egy ellenszer: akinél jelenleg a föld van, az termeljen hatékonyan. Biztos, ami biztos az említett adót (lánynevén aranykorona) máris kivetném, így aki spekulál vagy alibizik hamar megszabadulna a földjétől.

Unionista 2011.11.28. 21:33:59

@Viktus:
ez egy az egyben hírcsárdába való. a "Jó Állam Fejlesztési Koncepció Végrehajtásának Összehangolásáért Felelős Kormánybiztos"

torró 2011.11.28. 21:58:32

nu pagagyí
Ez egy kicsit azért bonyolultabb. Ha már nem rendelkezel a földel ,nem is te veted ki az adót! Nem tudom volt e már neked földed,de remélem tisztában vagy vele mivel jár egy hatékony termelés. De bocsáss meg nekem most már nincs kedvem kifejteni a problémát amit ez a történet hordoz. De, szerintem tisztában vagy te ezzel! Na jó éjt!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.28. 22:46:35

@torró:
"Ha már nem rendelkezel a földel ,nem is te veted ki az adót! "
De igen. Attól, hogy külföldi birtokolja, még az ország területe marad és az ország törvényei érvényesek rá.

(A magyar földet nem azért veszik, mert annyira jó. Jó föld van ezer helyen, hanem azért, mert olcsó. És azért olcsó, mert a fizetőképes kereslet ki van tiltva. Ezért az jár jól, aki megkerüli a szabályokat és most vásárol. Ha mindenkinek szabad lenne, akkor felmenne az ára és akkor már nem lenne akkora biznisz.)

laci0011 2011.11.29. 00:47:19

@Kandeláber: 1- szer már ennél ezerszer jobb helyzetben is vesztettetek,most miért hiszed hogy másként lesz,csak mert önszuggesztióval bebeszélsz hülyeségeket magadnak?

laci0011 2011.11.29. 00:50:23

@Lord_Valdez: Ovodás mesekönyvekben így is van,de ha felnősz rájössz vannak nagyhalak és azok akikkel a nagyhalak táplálkoznak.

laci0011 2011.11.29. 00:57:05

@nu pagagyí: Nem kéne fényezni a kapizalizmust,mert1 csődtömeg még a legfejlettebb leggazdagabb verziója is.Pár világháboru sem jöhetett volna létre nélküle!

laci0011 2011.11.29. 01:02:41

@kíváncsivagyok: Legutóbbi bukásukkor is azt hitték nyernek,és ők a világ urai,még a parlamentet is majdnem bezárták.Igazi elmekórtani esetek.

laci0011 2011.11.29. 01:10:41

@torró: A jelzálog alapú kölcsönöket ezért adták mert tudták amikor bedőlünk ,töredékára lesz mindennek.Pár kisstílú,világurának képzelő politikusunk ,és ostoba közgazdánk van csak zéró jövőbelátással.A kölcsönökön esetleg még buknak is ,de az egészen nagyot kaszálnak.Mire észrevesszük már késő.Látod hogy leugattak!

laci0011 2011.11.29. 01:18:52

@ezsoezso: Sajna a legtöbbjét szimplán csak bepalizták,bűntetni kéne azokat akik az átverést hatalom és nyereségvágyból elkövették!

Saddlenode 2011.11.29. 02:48:03

egyetértek. Járait miniszterelnöknek!
de ott van Heim Péter, Mellár, Csaba L, Bod Péter stb. is, sz'al lenne kiből válogatni.
normális jobboldali-konzervatív politika kell, azaz az állami kiadások és adók szisztematikus, átgondolt méretre szabása (ie. csökkentése), ha már elvileg egy jobboldali párt van hatalmon, nem ez a kaotikus őrület.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 06:43:10

@laci0011:
Ha felnősz akkor rájössz, hogy a nagy halak közt is van élet.

kvasztics47 2011.11.29. 07:38:48

@Szun vu kung: "ezt kopi-pésztezni szoktad minden nap, iksz számú blogba?:) "
Ez a saját szövegem. Ami idézőlelben van az pedig idézet. Cak akkor másolom be, ha a téméhoz kapcsolódik, Amikor Orbán megítéléséről, vagy a politikájáról van szó. Azért teszem, mert ezeket kiinduló pontnak tekintem a történések megértése szempontjából.

Kivlov 2011.11.29. 08:24:03

@butus:
itt meg kb a 100E feletti részt kellene... :D

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.29. 08:42:27

@Kivlov: ...szerinted a görögök annyival jobban álnak, hogy megengedhetik maguknak a 300e forntnak megfelelő nyugdíj érintetenül hagyását? Hol van nálunk 300 e feletti nyugdíj?

Katzenstreu 2011.11.29. 09:01:49

Kedves Balfasz! Legalább néhány adatot nézz meg, egész Európa összedől. S legalább a magyar történelmet ismernéd annyira, hogy tudd, miként robbant ki az 1848-as szabadságharc. Röviden az akkori magyar kormány is választhatott, vagy kapitulál, vagy megpróbál ellenállni. Volt értelme, hiszen esélyük sem volt? De vajon a kretén Habsburgok - a te elbaszott Európád akkor - kiegyezik velünk 1867-ben? Nem. Amúgy hagyjuk a mellébeszélést, legyél bátor mint a többi a minisztériumokban foglalkoztatott, de kifele elismerésért vinnyogó és legyen bátor javaslatod. Szobrot Haynaunak és rúgjátok seggbe az 1956-osokat és éljen Biszku. Éljen a realizmusotok.

Kivlov 2011.11.29. 09:06:09

@butus:
nem állnak jobban. viszont náluk kb 25% a nyugdíjasok aránya, nálunk 30%. itt a probléma. kevesebb embernek kéne nyugdíjat adni, és akkor lehetnének magasabbak a nyugdíjak...

Times New Roman 2011.11.29. 09:34:14

@Katzenstreu: jah van ebben vmi... Én orbánt nem hasonlítanám Petőfihez, de az igaz, hogy a modern ember kisszerű. Ahogy Schorske mondta: a csend kultúrájában él. És az is biztos, hogy ma a kommentelők kioktatnák Kossuthot és Széchenyitm ghogy "felelőtlenm rövidlátó, agresszív akarnokok", hogy hogy képzelik, hogy forradalomba viszik az országot, nem lenne jobb inkább kezet csókolni a habsburgoknak - biztos ami biztos?! hátezvan

Crescendo 2011.11.29. 10:24:01

@Bathory: hogy jon letre a 80% kozeposztaly? Felvilagosodas, tanulas, ertelem...
ehhez kepest egy allami butitogepezetbe beultetjuk a gyerekeket, akik keptelenek lesznek ertelmet szerezni. Nagy szociomernokok a kulonbozo partokbol, gyermekeink millioit kiserleti nyulakkent hasznaljank kedvenc elkepzelesik tesztelesehez. Egy valamikori kivalo oktatas mara a kozepszeru ala sullyedt, nagyjabol afrikai szint vagy az alatti gondolkozasi kepessegu gyerekeket kuldve ki az eletbe. Persze, hogy nem fognak boldogulni, hanem ahogy mar az iskolaban megszoktak az allamra tamaszkodnak.
Ha pedig esetleg ennek ellenere ertelmesebben jonne ki, ott a TV, es a napi 4 ora atlag propagandafogyasztas. Ez bevegzi a munkat.
Ilyen korulmenyek kozott milyen ertelmes kozeposztaly fejlodjon ki?
Az emberek arra lettek programozva, hogy a vezetot kovessek. Onallo, kritikus gondolkodas, ugyan mar... hazudjon eleg nagyot a politikus, jol mutasson a kepernyon es igerjen olyan szepeket, amit a nep hallani akar es maris megvalasztjak. Realis, vegrehajthato es eredmenyeket hozo program szamonkerese, az kb. kozepiskolai atlag ertelmi szintet kovetelne. A magyar tarsadalom atlagosan olyan altalanos iskola 6-7-ik osztaly szintjen all... :(
Ezek a realitasok es ezert nincs kozeposztaly.

Crescendo 2011.11.29. 10:27:42

@Kivlov: 30% nyugdijas, valamint meg jo 20% segelyes, 10% allami alkamazott es maris 60%-nal vagy... Mikor fog ez a reteg megszavazni barmit is amit ugyan rovid tavon csokkentene beveteleit, de hosszabb tavon segitene, sot talan meg az unokaiknak is lehetne nyugdija? A szomoru valasz, soha. Ezert jut pokolra ez az orszag... a demokracia halalspirlaja epp ez, es ezt mar a gorogok ota tudott. Kiveve Magyarorszagot.

Bandibacsi34 2011.11.29. 10:31:09

@Katzenstreu: jo kerdes. Nezd meg a cseheket. Mindig csak kollaboraltak es ok jartak jol.

Crescendo 2011.11.29. 10:31:13

@Born to be wild: ennel rosszabb a helyzet. A vagohidra kerulunk, barhogy is dontunk a bunosok felelossegre vonasa nelkul. Rossz latni, ahogy inkompetens, vagy kifejezetten rosszindulatu bunozoket vedenek es relativizaljak buneiket. Mert a bunelkovetes nem megszokott kislepteku, hanem nagyban jatszak, nem is ertik, hogy hogyan kerul a boruk a piacra... :( Csak azt erzik, hogy nincs penzuk. Az hogy a politika osszefonodasa a nagytokevel hogyan okozta ezt, fogalmuk sincs. Sot fel sem tudjak fogni.

Bandibacsi34 2011.11.29. 10:34:22

@Crescendo: hulyek mindig is lesznek. Az angolszasz oktatasi modszer lenyege(a skotot kiveve), hogy ha van penzed jo iskolaba mesz, ha nem jo rabszolgat nevelnek beloled a melegesonek hasznalt oskolakban. Amugy is minek annyi ertelmisegi?

Kivlov 2011.11.29. 10:37:39

@Crescendo:
ezért kell cenzus. csak az szavazhat, aki fizet adót. más farkával senki ne verje a csalánt.

Crescendo 2011.11.29. 10:41:32

@Bandibacsi34: nyilvanvaloan nem vagyunk mindnyajan megaldva hasonlo ertelmi kepessegekkel. De az, hogy az atlag es afolottieket itthon kotelezoen az atlag alattiva nyomoritjak azert felvet kerdeseket. Kinek hoz ez hasznot?
Nekem ugy tunik, hogy a jelenlegi baloldali (nagy kormany) politikai elitnek. Sajnos az osszes part ebben az orszagban "baloldali", legfeljebb a szocialista - nemzeti szocialista spektrumon helyezkednek el valahol. Konzervativ, az emberi jogokra (beleertve a tulajdonjogot) es az allam korlatait elismero es betarto politikara epitett part NINCS. De nem is lenne ertelme. 60% valaszto fugg a nagy kormanytol, a 40% kisebbseg, aki meg megtermeli a bonanzahoz a javakat, senkit nem erdekel.

Crescendo 2011.11.29. 10:44:20

@Kivlov: jo lenne, de ez alom. Megszerzett jogokat (jogosult a munkad eredmenyet ado formajaban elszedni) nem fognak csak ugy feladni. Teljes reset kell, egyebkent 50 ev mulva megszunik a magyar nemzet. Es nem kulso ellenseg, hanem a belso szethuzas es a szocializmus miatt. :(

Kivlov 2011.11.29. 10:56:38

@Crescendo:
Persze. Amíg össze nem dől az egész szemétdomb, változás nem lesz. csak a jelenlegihez hasonló maszatolás, toldozás-foldozás.
Azátn majd lesz 3,5M nyugi, 1-1,5M C. és mindehhez vagy 1-1,5M versenyszférai dolgozó. és vége a dalnak...

Viktus 2011.11.29. 10:58:21

Fejenként 1 milliós bónusz a médiahatóságnál
Átlagosan csaknem egymillió forintos jutalmat kapnak az NMHH munkatársai.
-

Itt az idő a jutalmak kiosztására a kemény meló után. :D

Katzenstreu 2011.11.29. 12:29:48

@Bandibacsi34: Nem nyertek sokat. Pl. a szudéta-németek helyen ott van kedvenc etnikumok. Lehet választani, mi a jobb 3 millió német, vagy 500-600.000 cigány. Ez aligha nevezhető győzelemnek. Másrészt a II. világháborúban teljesen mindegy, hogy hova állsz. Néz meg a lengyeleket.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.29. 12:49:34

@Kivlov: Tudod az a baj, hogy mindenki a könnyebb megoldást választja. Természetesen egyszerűbb elvenni a nyugdíjasoktól, azok úgysem tudnak tenni ellene semmit sem. Viszont nem ártana elgondolkodni azon, amit pont a tegnapi napon olvashattunk az Indexen Vámosi Nagy Szabolcstól, hogy ma Magyarországon minden negyedik forint nem adózik! No ez ellen kellene lépni, csak ez persze nehezebb.

Kivlov 2011.11.29. 13:37:27

@butus:
Egyszerűbb elvenni? b+, akkor már rég elvették volna tőlük! de nem merik, mert 3 millió szavazó!!!
Ott kéne kezdeni, hogy oda sem kéne adni, ha nincs rá fedezet. márpedig nincs, ez tény.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.29. 13:59:12

@Kivlov: ..én Terád, mint ötletadóra gondoltam. Nem ezt a legegyszerűbb hangoztatni? Legfeljebb éhenhalnak, vagy megfagynak. Miért nem azt a be nem fizetett 25 % adót keresed? No azt kellene behajtani első lépésben!

Kivlov 2011.11.29. 14:23:08

@butus:
Behajtani? Minek, hogyan?
Szerinted hobbiból „nullás” a sok vállalkozó? Hobbiból szlovák rendszámos a BMW-s?
Nem. És nem is azért, mert másképp éhenhalna.
Hanem nagyrészt szerintem azért, mert a tisztességesen befizetett adójáért semmit nem kap! Csak kritikán aluli eü-t, szánalmas minőségű utakat, egyre rosszabb színvonalú oktatást, körülményes állami ügyintézést stb.
És végre nem a 122. bőrt kéne lehúzni arról, aki dolgozik, bérből él. Hanem annyit szétosztani a nem dolgozóknak 8mindegy hogy nem akar dolgozni, vagy nem tud), amennyi van.
Vagy le lehet húzni a 122. után még a 123. bőrt is. Csak akkor nem kell csodálkozni, ha az orvos elhúz innen és nem akar nettó 80ért itt bohóckodni. Ha a fiatalok elmennek mert nem elég nekik az éhbér és nem akarják finanszírozni ezt az eész sz*rkupacot. Teszem hozzá teljes joggal…

laci0011 2011.11.29. 19:31:59

@Lord_Valdez: Ha felnősz rájössz kár volt sietni,vár rád a közmunka...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 19:52:23

@laci0011:
Tanulni kell és akkor nem. Ha itthon nem találsz, mész külföldre.

Zero_Toleransz 2011.11.29. 23:20:40

kedves @night hawk:

azt írod, hogy "ez még így alapvetően rendben is lenne", tehát pl a Suez tulajdonának einstandolása tök oké. Ha így gondolod, akkor te nem rohadt fideszes vagy, hanem szimplán sötét, mint az éjszaka. A pártállásodnak ehhez nincs köze, nyugodj meg.
Arról biztos nem értesültél, hogy pont a Páva privatizálta anno pécsi polgármesterként a céget, és most hősiesen visszaveszi.

ennek mégis miért kell örülni?

ha ezentúl az otp bank és a posta nyer az étkezési jegy terjesztésen, attól neked miért is lesz jobb?

milyen mentalitás az, amikor elvárjuk, hogy járjon nekűnk az eu támogatás, dolgozhassunk külföldön, stb stb, de a rohadt külföldi cégek kopjanak le innen? Eselteg nem ugyan az a kettös mérce zavar-e be, mint ami a sok elvakult hűlyét gátolja meg abban, hogy lássa, hogy egy mm-rel sem jutottunk előrébb ezzel a kutyaütő bandával, mint az előző kóklerekkel?

Crescendo 2011.11.30. 11:15:54

@Kivlov: szerintem mar most vege a dalnak... olyan orszagot, ahol a nepesseg 15%-a tartja el a 85%-ot meg nem lattam. Illetve, a jelenlegi szegenysegi kuszob olyan 50E Ft/fo/honap? Csak, hogy a minimalis letezeshez szukseges erteket eloallitsa, egy dolgozonak 450E Ft hozzaadott erteket kellene eloallitania durvan, amibol megkapna 50E ft-ot, a tobbit meg szetosztanak... Nyilvanvalo, hogy ez nem megy. Szerencsere van meg fekete gazdasag, ami miatt nem dolt meg ossze a kartyavar, ugyan is onnan jon be a rendszerbe plusz penz, ami eletben tartja... :(
Sajnos oda jutottunk, a kompetens politika miatt, hogy abbol elunk tul, amirol nem tudnak... ebbol csak ugy lehetne kikeveredni, ha az allam visszlepne az erkolcsileg es anyagilag elfogadhato mertekre. De akkor be kellene ismernie, hogy a pilotajatekok, amit jatszottak, nem eletkepesek es hazugsagra epulnek. Onnantol meg emberek millio keresnek a politikusi testeket a lampaoszlopokra feltett kotelekhez sulynak. Szoval 22-es csadalya.

Crescendo 2011.11.30. 11:25:07

@Zero_Toleransz: szerintem ket problemakort osszemosol.
1) az elozo "priviatizacio" soran az eladott tarsadalmi vagyontargyak tenyleges erteke, illetve az azert kapott penz kozott igen is voltak jelentos alulfizetesek. Ezt nyilvanvaloan meg kellene vizsgalni, mert megsem jarja, hogy valami elozo politikus(ok) sajat zsebre jelentosen megkarositotta az orszagot
2) a szabad piac mukodeset kolcsonsen fenn kell tartani. Ez a mondanivalod gondolom.
De itt is arnyaltabb a dolog szerintem. Az altalad EU tamogataskent aposztrofalt osszegek nem biztos, hogy annyira szepek es igazak, mint ahogy hangzanak. Bizonyos szamitasok szerint mi az EU netto befiztoi voltunk, vagyunk. Ha ez all, akkor viszont mi ertelme volt a csatlakozasnak? Nem tudtuk volna ezt a penzt jobban elkolteni itthon?
Eleg problematikus itthon is, amikor a politika elszedi adoban a penzt, majd utana nagylelkuen a sajat penzunkbol "fenntartja" a civilizalt elet felteteleit. Persze kozben a befizetesek kb. 40%-60%-at "mukodesi koltsegkent" lenyulja. Jobban jart igy az egyszeru adofizeto?
Ez EU szinten pedig meg durvabb, mert nem eleg, hogy az itthoni politikusok, hanem az EU ugyan ezt csinalja. Beszedi a penzt, lenyulja a mukodesi koltseget, majd a maradekot visszautalja es legyunk nagyon halasak ezert? Szemfenyvesztes...

Kivlov 2011.11.30. 12:50:03

@Crescendo:
ennyi. nem nagyon lesz más alternatíva, minthogy bedől a kártyavár. max csak halogatni lehet idejét.

laci0011 2011.11.30. 18:51:44

@Lord_Valdez: Pár kontraszelektált miatt én menjek?Menjenek ők a lefolyóba!
süti beállítások módosítása