Jövőre tényleg Minden Gyerek Lakjon Jól!
2011. október 10. írta: st.Ella

Jövőre tényleg Minden Gyerek Lakjon Jól!

  Nyolcvanöt százalékos siker jellemzi a Minden Gyerek Lakjon Jól! alapítvány háztáji osztó akcióját az alapítványi elnök Hegedűs Zsuzsa szerint. Ezzel szemben a résztvevő települések polgármesterei és a terepre kilátogató sajtómunkások legalább 30 százalékos veszteséggel számolnak. Egységes felmérés, ellenőrzés nincs, értékelő fórum majd lesz.

  Júniusi, júliusi hírek fogadják a Minden Gyerek Lakjon Jól! alapítvány honlapjára látogatókat, az adományosztás óta alig frissül az oldal. A portál saját, sikerről és boldogságról beszámoló cikkein kívül kizárólag a TV2 néhány pozitív riportja látható (a kereskedelmi csatorna riporterei és a miniszterelnöki tanácsadó közötti kivételes viszonyról korábban az Index is beszámolt). A negatív sajtóvisszhang az alapítványi weboldalon sehol sem tűnik fel, holott a hírportálok többnyire elhullott, eladott, elveszett állatokról számolnak be.

  A végtelen önbizalommal felvértezett tanácsadónőnek érdemes lenne szembenéznie a program hibáival is. Az alapvetően jó kezdeményezés, a pénzsegély helyetti vetőmag- és háziállat-osztás néhány egyszerű, gesztusértékű, anyagi ráfordítást nem, vagy alig igénylő lépéssel hatékonyabbá tehető.

  Korábban kiderült: Hegedűs úgy véli, hogy aki vidéken lakik, az magától értetődően keni-vágja a földművelést és az állattartást, tudni lehet, ez nem így van. Sok helyen nemcsak a szakértelem, de az ásáshoz, kapáláshoz szükséges szerszámok, az állattartáshoz nélkülözhetetlen ólak és ketrecek, vagy egyáltalán a kert körüli kerítés is hiányzik. A támogatottak részéről minimális a motiváció, elenyésző a tudás, az üzleti érzék annak felmérésére, hogy a befektetett energia később megtérül-e étel vagy szaporítás utáni eladás formájában. Az akció szervezőinek a panaszokat vizsgálva azt sem ártana felmérni, meddig elegendő az a táp, amit a jószágokhoz adnak, illetve milyen módon biztosítható annak (kedvezményes) utánpótlása.

  A vetőmagosztásnál segédkező 140 fős önkéntesi létszám bizonyára növelhető. Ha a Való Világ szereplői 177 millió forintos adományt tudtak összegyűjteni, akkor egy bizonyos réteget talán munkára is mozgósítani tudnak – esetleg személyes részvételükkel. Nemcsak a létszám, de az önkéntesi munkaidő is nőhetne: rövid gyorstalpalók és hosszabb távú gyakorlati közreműködés segítségével megmutathatnák a segélyben részesülőknek, hogy mit és miért kell tenni egy háztáji sikeres működéséhez. Ha a munka kezdetben kötelező jelleggel és közösen folyna a veteményesben, továbbá ha a növekvő répák, hízó disznók meglétét rendszeresen ellenőriznék, talán inkább érdekeltek lennének a velük való foglalkozásban, és kevésbé tűnne kívánatosnak az azonnali eladásuk.

  Bár Hegedűs azt nyilatkozta: „ha csak egy embert tudunk megváltoztatni, akkor már megérte”, lenne esély egynél több család munkára fogására is, és nem patkányok ennék meg a csibéket. Sajnálatos, hogy a támogatottak közül sokaknak nem elég a puszta segítség, a bizalom, de látható, jutalmazás-büntetés nélkül náluk ez nem fog működni. Amennyiben pedig nem megy, gyermekeikre sem vár más, mint rájuk: a mélyszegénység.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr793264491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tarackos 2011.10.10. 08:47:37

"Sajnálatos, hogy a támogatottak közül sokaknak nem elég a puszta segítség, a bizalom, de látható, jutalmazás-büntetés nélkül náluk ez nem fog működni. Amennyiben pedig nem megy, gyermekeikre sem vár más, mint rájuk: a mélyszegénység."

Ez kimaradhatott volna. Nem tudom hol hallottam, de mielőtt vki a fentieket leírja, érdemes ezen elgondolkodnia:

Tudni kell segítséget kérni, segítséget adni és segítséget elfogadni...

bunk0 2011.10.10. 10:08:01

alapszabály, hogy adományt nem adunk

soha, sehol, senkinek - de legfőképpen nem cigányoknak

munkát, fizetést, lehetőséget kell adni, teljesítményért cserébe. ingyen semmit.

jan 2011.10.10. 10:21:42

@bunk0: a világ boldogabbik felén ezt kimondani már nem számít politikailag inkorrektnek, szép kifejezés is van rá: conditional cash transfer.

en.wikipedia.org/wiki/Conditional_Cash_Transfer

NYJetsTD 2011.10.10. 10:36:17

Adunk 20 tő paradicsom palántát és megoldva az élelmiszer probléma, legyőztük a mélyszegénységet.
Probléma kipipálva. 2011. Magyarország.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.10. 11:49:54

A gond a cigányok mentalitásával van. Amíg az nem változik, addig lehet beléjük önteni a kacsákat ítéletnapig.

Másrészről HZSnek az egész megközelítése rossz. Túl magasról próbálja megoldani a problémát. (A szubszidiaritás elve rosszat tesz az egónak...) A falvakon belül kéne megszervezni az adományozást, a mentorálást, és az ellenőrzést, hiszen a helyiek a legérdekeltebbek a dolog működésében.

Ez az ad hoc lemegyünk Pestről kiszórjuk a szárnyast, fényképezkedünk, húzunk haza, nagyon nem megy.

Bloodscalp 2011.10.10. 12:44:29

@TaTa86.: nem hát, de egy kapuzárási pánikkal küzdő nőszemély kap egy kis rivaldafényt, mellékes hogy elszór pár szár millió Hufot és egy ember mentalitását se változtatja meg-nem az ő pénze...baromságot papol arról amihez nem ért "kapsz 30 tojást, abból kikel neked 30 csibéd"

Hungary, 2011

NYJetsTD 2011.10.10. 13:54:48

Azt nem mondom, hogy az elgondolásban nem lenne ráció, csak már megint olyan magyarosan sikerül megoldani a levezetést.
Összegyűjtenek 177 milliót az RTL Klubon. Megy az örömünnep, mert 8852 családon segíthetünk. Senki nem hajlandó visszaosztani ezt a pénzt. 20 e Ft. Ahelyett hogy megint minél nagyobb számokkal dobálóznánk, inkább segítettek volna 880 családon, valós segítséggel, így csak felaprózták az egészet, a nagy része megy a levesbe. Szó szerint, az első héten...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.10.10. 13:58:12

"„ha csak egy embert tudunk megváltoztatni, akkor már megérte” - 177 millióért?! Ennél még a multik 5 millió/ munkahely támogatási mutatója is jobb!

De mondok én valamit: 177 millióért én 177 embert megváltoztatok!

Áll az alku?

suski 2011.10.10. 14:57:54

Megint sikerült lefikázni valakit, aki legalább önzetlenül megpróbált vmit tenni.
"Kapuzárási pánik" ? Menjetek a büdös p.csába.

Hattory Hanzo 2011.10.10. 15:28:39

@suski: Te viccelsz? Eddig körülbelül 10 millió forintot kapott miniszterelnöki tanácsadóként a "Hegedűs Zsuzsa lakjon jól!" program keretében, majd szemrebbenés nélkül közölte, hogy semmi köze a kormány szociális- és szegénységi programjához, viszont ami jó dolog volt az elmúlt 20 évben, azt nagyrészt ő csinálta egyedül.

Bell & Sebastian 2011.10.10. 15:46:25

Több mint pofátlanság ez a libsibibsi nyervákolás.
(- Ezt is jól elkúrtuk, hogy úgyse tudjátok helyrehozni, beee!)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.10.10. 17:12:13

@Bell & Sebastian:

Lássa csak, nem kellünk mi már ehhez, libsibibsiék lejátsszák ezt (rajtunk) nélkülünk is: ők mondják meg, mi a szocpolitik, majd ők adják a szocpolitik kritikáját is, majd a kritika kritikáját is... és így tovább. Nehogy már egy (genetikusan alattvaló) mucsai mondja meg, hogy mi a vektor mucsán!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.10.10. 18:48:05

@bbjnick: Hát ja, a sok nietzscheiánusz agya odáig még elér, hogy a világ pusztulásának az oka a zsidó-keresztény kultúra, meg ami vele jár (mondjuk már első olvasatban is el kellene jutni a manicheus antipálizmusig, de mindegy), csak gyáva továbbvinni a a filozófiai logikát, mi szerint az Übermensch az árokba kell hogy lövöldőzze a csandala cigányokat - többek között.

Kár beléjük a naposcsibe!

Mondjuk az cseppet sem zavarja őket, hogy az új idoljuk (régi, de most jön újra divatba), ez a Nietzsche, éppenséggel hitt Jézus Krisztus Örömhírében, és keresztényként, templomba temették. Igaz, nem volt módja tiltakozni. -szinte hallom az éles eszű ellenérvet.

Így hát nyasgem, kedves újjobboldal, maradok tisztelettel a régi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.10.10. 19:33:03

@Bell & Sebastian:

De hát így volt ez mindig:-)

"1Kor 1.22
A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek,
1Kor 1.23
mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság,
1Kor 1.24
a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége."

ü
bbjnick:-)

Bell & Sebastian 2011.10.10. 19:35:10

Na, még egy vallássérült! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.10.10. 19:43:16

@Bell & Sebastian:

:-)

ü
bbjnick

Táskás Tóni 2011.10.10. 23:18:44

@suski: Önzetlenül kiötölte a 300ft-os hülyenépszavazást, most pedig önzetlenül ül a parlamentben Orbán tanácsadójaként 1-2 milláért.
"Hösnö". Ja, és bevallottan baloldali, csak ez a gyakorlatban nem jön ki.

Táskás Tóni 2011.10.10. 23:41:17

Jó "szakemberekkel" veszi magát körül Orbán. Hajdú a volt testőre, aki a magánhadseregének a vezetője lett már a második szégyenteljes bakit követi el. Először kiutaztatta Thaiföldre az önmagát elrabló fiú szüleit, majd magyarul tárgyalva-nem is tünt fel neki- ingyér odaadták neki a "túszejtők" a "foglyukat" . Most pedig Brad Pitt forgatási kellékeit foglalta le. Gyönyörű.

Bell & Sebastian 2011.10.11. 00:07:48

@Táskás Tóni: Mifelénk annyira fosnak a fegyvernek látszó tárgyaktól, hogy gyakorlatilag be kell hegeszteni kétszer is a csövet, ólmot önteni a töltényűrbe, le kell reszelni az ütőszeget és az egészet hellokittysre kell festeni, csak akkor minősül hatástalanítottnak.

Megnézném azt, hogyan pufogtat vaktöltényt egy ilyennel a Bredpitt?
Mér nem lézerkarddal aprítják egymást? Éérted, léézer? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.11. 07:45:00

"A gond a cigányok mentalitásával van. Amíg az nem változik, addig lehet beléjük önteni a kacsákat ítéletnapig."

na de bezzeg a büdös naplopó cigány mellett lakó nembüdös nemnaplopó nemcigány az huss, önellátóvá válik 30 csirkétől.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.11. 19:42:44

Ez nagyon szép, de ha valaki kiszámolja, hogy mibe kerül néhány csirke nevelése per tojás, húsmennyiség és mibe kerül elmenni a hiperbe és ott megvenni, akkor ez szép gondolat, de baromi naiv. Még, ha minden feltétel adott is lenne, ilyen kisüzemben veszteséges csinálni. Egy szegény emberen pedig nem segít, ha veszteséges tevékenységet űz...

Bell & Sebastian 2011.10.11. 21:18:21

@Lord_Valdez: Mylord, ha visszaálmodja magát gyereknek, nem érzi a kapirgáló csirke ízét? A maga szülei se "szerették" a libamájat? Meg amikor előkerült a nagykés a csirkefej széthasításához. Nem hasít úgy senki, mint az én apám! -gondoltam. Színesben, szélesvásznon, szinkronizálva, újraálmodva.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.11. 22:21:55

@Bell & Sebastian:
Döntsük el, hogy szociálpolitizálunk, vagy nosztalgiázunk. Lehet mindkettőt csinálni, de nem jó összekeverni.

Bell & Sebastian 2011.10.11. 23:28:04

@Lord_Valdez: Persze igaza van. De azt mivel magyarázza, hogy olcsóbb a teszkós, francia mélyhűtött, mint a baromffyudvari testmeleg.

(Ha eltekintünk attól, hogy a kinti szabvány két hetet engedélyez, a magyar meg többet, így még mindig megéri idehozni és áron alul eladni.)

Szubvenciók a bűvös szó, meg az opti-auto termelési folyamat, annak minden előnyével és kemikáliákban gazdag hátrányaival együtt. Nem hinném, hogy gyere be hosszú távon ez a hozzáállás. Hogy tudniillik, ha munka van vele, nem is kell, mert kifizetődőbb hanyatt fekve az eget bámulni. Egyébként a disznó jobb példa, mert moslékon, kukoricán, tápon és csalánon él, ha nem csal az emlékezetem. Ezekből a csalán még elérhető, leginkább beleugrás céljából, sertésnevelés helyett. Lásd mint fenn: szubvenciók, és a többi. A háztáji tájidegen elem a fenenagy globalizmusban, a konkurencia kiirtandó annyira, hogy írmagja se maradjon!

Mi meg jól beszoptuk ezt a marhaságot. A paraszt sem tart már állatot, a cigány meg soha nem is tartott.

Kettő éve írtam, hogy Szekszárdon a gettó közel a mekihez, delente komplett nagycsaládok jártak oda ebédelni, futotta a segélyből. Az ember esze megáll, mi van itt!

bz249 2011.10.11. 23:42:06

@Lord_Valdez: csirket nevelni veszteseges, ha a piacra termel valaki es a csirkenevelesnek olyan celjai vannak, hogy profitot termeljen meg ilyesmi. Igazabol meg annyit sem lehet kihozni belole, mint a befektetett munka ellenerteke, tehat annak akinek van normalis munkaja nem erdemes csirket nevelni.

Azonban itten most tartosan munkanelkul, HHH meg minden ilyen nyalanksaggal ellatott arcokrol beszelunk. Az o munkajuknak pontosan 0 Ft ellenerteke van piaci alapon szamolva. Ha meg nagyvonaluan eltekintunk attol, hogy a koszos madarra ra kell szanni az idot meg dolgozni vele, akkor azert mar lehet "nyereseges" a bolt.

Vegulis arrol van szo, hogy az allam szubvencional egy olyan tevekenyseget, amelyikbol normalisan a letminimumot sem lehetne eloteremteni. Ha akarja akkor gondolja azt, hogy a csirkeneveles kapcsan eltoroltek a minimalbert (ami legalabbis 2011-ig eleg jol korrelalt a letminimummal).

Bell & Sebastian 2011.10.12. 00:10:51

@bz249: Egy vándorcigány mentalitású kényszer-letelepített soha nem gondolkozik állattartásban és növénytermesztésben. Ez a fő ok. A második meg az, hogy már a paraszt sem, kivéve, ha a nyugdíjas.

Ha akad ilyen a szomszédban -márpedig akad-, meg is teremtettük az ismert parajelenségek minden -szükséges- peremfeltételét.

A rendszer folyamatábrájába csak egy apró szubrutint kell beleilleszteni, hogyagyongya a nyugdíjas év végén bead egy Kapóbevallást a teleportálódott dolgairól és Zsuzsa néni kifizeti neki természetben, a tavaszi napéjegyenlőség napján, pontban éjfélkor.

Mindenki hepi, písz és láv forevör.

bz249 2011.10.12. 10:51:15

@Bell & Sebastian: varjon az emberi dimenziot eleg kesobb hozzaadni. Elso korben elmeleti kozgizdasagi szempontbol kell tisztaba tenni a helyzetet. :)

Ott pedig ugye azt kell vizsgalni, hogy a csirkenevelessel szemben (tekintve, hogy igenytelen joszag nem hinnem, hogy a csirkekaja es a csibe dragabb lenne, mint a vagobaromfi... persze elkepzelheto, hogy de... ilyenkor viszont valtani kell az olcsobb csirkekajara, legeljen fuvet meg egyen gilisztat) milyen alternativak adodnak. Ha alaposan utanajarunk akkor vegulis harom tevekenysegi kor marad meg:
- falopas
- allat- es termenylopas
- ajtofelfeszites modszerevel behatolni masok hetvegi hazaba, pincejebe

Ezen tevekenysegeknek azonban van egy kockazati tenyezoje, tudniillik mindegyik illegalis. Ha ezt a kockazati tenyezot kelloen meg lehet novelni, akkor vegulis a csirkenevelesbol szerezheto jovedelem (amelyik nem eri el a minimalbert, tehat allami szubvencio kell melle) megiscsak az adott korulmenyek kozott elerheto optimum lesz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.12. 12:56:11

@Bell & Sebastian:
Nem a szubvenció a kulcs, hanem a nagyüzem.
A disznóhús házilag nevelve kb. 300 forinttal drágább, mint boltban megvenni. (ezért nem tart a paraszt állatot)
Ez a moslék, csalán meg hasonló nagyon szép ötlet, csakhogy egy disznó jó pár kilót megeszik belőle egy nap. Nem olyan egyszerű ellátni ennyivel. Főleg, ha nem akarod évekig nevelgetni, akkor minél többet kell etetni, hogy hamarabb elérje a vágósúlyt.

(globalizmus nincs, globalizáció van és komparatív előnyök)

@bz249:
Ha egy tevékenységet csak az állami támogatás tart életben azt úgy hívják, hogy szociális foglalkoztatás. Csináltuk 40 évig és nem volt igazán hatékony.

Másrészről nem-bűnözési díjat fizetni elég bizarr.

bz249 2011.10.12. 13:13:40

@Lord_Valdez: eleg bizarr nembunozesi dijat fizetni azonban az ember egy eleg egyszeru leny. Ha akozott valaszthat, hogy ehenhal vagy bunozik, akkor mindig a b.) valtozatot valasztotta. Vagyis vagy tarkonlojuk azt, aki nem kepes legalis tevekenysegbol a letminimum eloteremteni... vagypedig valamilyen formaban nembunozesi dijat utalunk ki neki. A fogvatartas sokkal dragabb, mint a segely, mert a borton dragabb, mint a putri es meg az ornek is fizetni kell... vagyis, ha segelyezes reven csokkentheto a bunozes (vannak rautalo jelek, hogy igen... bar ellentmondoak is) akkor ezt kell csinalni.

"Ha egy tevékenységet csak az állami támogatás tart életben azt úgy hívják, hogy szociális foglalkoztatás. Csináltuk 40 évig és nem volt igazán hatékony."

Igaz, viszont a mostani sem valami sikeres, merthogy itt van nekunk 4 millio ember, akiket a kepzettseguk reven piaci alapon nem lehet foglalkoztatni (ha lehetne, akkor valaki alkalmazna oket) csak himi-humi szocialis munkaban.

Bell & Sebastian 2011.10.12. 13:15:04

@Lord_Valdez: Ha jól emlékszem, Ricardo is eljutott az öntökönszúrás fázisába, amikor a gyakorlatba ültették a modelljét. Özönlött be az olcsó(bb) gabona, az angol nagyparaszt meg munka nélkül maradt és jól tönkrement, mert munkaerő/tőke/föld szentháromságból az egyik ugye nem mobil. De valahogy a paraszt sem áramlik a nemlétező iparba.

Szóval, ez a modell elég penészes már.

Bell & Sebastian 2011.10.12. 13:17:41

@bz249: Ez jó! Kockázatelemzés kell!
De ahhoz előbb be kell jutni a speciális akadémiákra, ahol oktatják. :))

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.12. 13:51:19

@Bell & Sebastian:
A modell elég jól működött. A baj az angol paraszttal volt, mert nem azt termelte, amit tényleg jól tudott volna és ezzel hirtelen szembesült. A paraszt pedig beáramlott az iparba, de ez nem ment egyik-napról a másikra.

Bell & Sebastian 2011.10.12. 14:07:58

@Lord_Valdez: Most komolyan, nem értem, mi a Jövő Útja?

Ha lebontjuk az EU szubvenciókat, amerikai gabonát fogunk zabálni, meg argentin marhát, a kínai ipar meg minket. Valahol, valaki biztosan olcsóbban képes előállítani a bármit.

Vagyis, aki az önszabályzó, beavatkozás-mentes piac híve, az maga alatt vágja a fát. Amíg a munkaerőnek, földnek és tőkének többféle ára is létezik egymás mellett, konkrétan az EU -n belül, nincs nagy értelme szabadon engedni a fenevadat.

Jól láthatóan más sem találja könnyen a választ arra, mivel is kellene foglalkoznunk, amivel a jelenlegi torz viszonyok közt versenyképességet tudnánk felmutatni.

Leginkább semmivel, csakhogy annak nem lesz jó vége.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.12. 14:54:42

@Bell & Sebastian:
A túlburjánzott állami beavatkozások, történetesen versenyképessé is tesz. Persze, ehhez pl. nem emelni kellene a minimálbért, hanem eltörölni.

Ami azt illeti a beavatkozásmentes piac igen gyorsan (és igen fájdalmasan) kiegyenlíti a béreket és az árakat.

Amivel tudnának foglalkozni az lehet akár az állattartás is, de nem úgy mindenki kap 10 csirkét, mert az lószar. Ennek úgy van értelme, ha 10 ember kap 100-at, közös óllal, közös adminisztrációval stb. Nem úgy, hogy kap 20 tő paradicsomot, hanem úgy hogy x hektár, plusz fóliasátor, öntözés stb. Szóval hatékony ipart kell építeni, erre érdemes akár állami támogatást is adni. Nem hatékonyt nem érdemes, csak azért mert annak nagyobb a munkaerőigénye. Az csak ürügyet a pénzadásra, de azt lehet egyszerűbben is. Akkor alapítsunk két brigádot. Az egyik délelőtt kiássa az árkot, a másik délután betemeti. De fontos látni, hogy ettől nem lesz jobb az országnak. Ez az erőforrások pocsékolása.

bz249 2011.10.12. 15:05:04

@Lord_Valdez: "Persze, ehhez pl. nem emelni kellene a minimálbért, hanem eltörölni."

Az mit erne? Magyarorszagon a 2011-es minimalber a letminimum szintjen allt, vagyis a minimalbernel kevesebbol nem lehet megelni. Az olyan cegek, akik ennyi hozzaadott erteket sem tudnak eloallitani csak allami szubvencio mellett maradhatnak fent.

(az mar egy jo kerdes, hogy a 2012-es minimalber szintje megfelelo-e, valoszinuleg nem, indokalatlanul magasan huztak meg)

bz249 2011.10.12. 15:08:36

@Lord_Valdez: "Akkor alapítsunk két brigádot. Az egyik délelőtt kiássa az árkot, a másik délután betemeti. De fontos látni, hogy ettől nem lesz jobb az országnak. Ez az erőforrások pocsékolása."

Szocialis szempontbol nem mindegy. Az arokaso es az arokbetemeto brigad tagjai az elso perctol kezdve tudni fogjak, hogy amit csinalnak az hulyeseg. Vagyis a cocialis munka nem eri el azt a celjat, hogy ertelmes elfoglaltasagot adjon az embereknek. Ennyi erovel csak ugy segelyt is lehetne adni nekik, sot a segely akar kisebb is lehetne, mint a munkaber, mert egy nehez fizikai munkat vegzo embernek tobbet kell ennie.

Ha a tiz csirkevel es a husz to paradicsommal balfaszkodik az ugy nez ki, mintha tenylegesen ertelmes termelo munkat vegezne. Sokkal jobban eladhato a programban reszt vevok szamara.

Bell & Sebastian 2011.10.12. 16:17:49

@Lord_Valdez: Nagyszerűen leírta a Hangya -mozgalmat. Volt már ennek tücskökre adaptált változata is, csak nem működött az sem.
Hogy miért, azt azért lehet sejteni.

Van egy olyan megláeásom, hogy a mezőgazdasági, nagyüzemi termelés szétverése (nem átalakítása) a legnagyobb bűn volt, amit csak Antall elkövetett.

A háztáji, ami egyébként az intézményesített lopáson alapult, törvényszerűen elsorvadt magától, megszűnt a forrás, ahonnan -szinte ingyen- kikerült a malac, a csemete, a kukorica, palánta, vegyszerek, termelési tapasztalat, egyebek.

Röviden, a romokon nem épült semmi új, hiszen eleve ez volt a cél.

Bell & Sebastian 2011.10.12. 16:34:33

@bz249: Aki már próbálta igába hajtani a "szabad magyarokat", az jól tudja, hogy naponta annyiért dolgozik, amennyit megeszik-megiszik, a maradékot hétvégén hazaviszi, hétfőn meg megint nincs semmije.

A tartós tej nem az ő műfajuk, arra nem ugranak, hogy betakarításig dolgozunk, majd eladjuk, az árából kihúzzuk tavaszig, majd kezdődik elölről.

Ingyen hitel, autó, plusz 100 ezer kápéban, az már értékelhető ajánlat. De ettől a tankolás még megoldatlan.

De azt is megoldják. :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.12. 21:04:17

@bz249:
A létminimum egy mesterséges szám, nincs túl sok köze a megélhetés valós költségeihez. Ők vesznek egy fiktív embert és mondanak egy "elvárt" életszínvonalat. Csak hogy a valóságban a megélhetés költsége millió dolog függvénye.

Nem vitatom az értelmesnek látszó munka pedagógiai előnyeit, csak a gazdaságiakat.

@Bell & Sebastian:
Hasonló szövetkezetek a világon sok helyen működnek. Igaz, piaci alapon.
Normál piacgazdasági alapon működő szövetkezetben nem működhet sokáig a lopás, mert egyrészről kirúgják az embert, másrészről tönkremegy a szövetkezet.
Itt jelenleg az lenne a fő kockázat, hogy állami pet project-té válik, és életben tartják, akkor is, ha veszteséges. Így aztán ösztönzik a résztvevőket a trógerségre.

Én nem hiszem, hogy Antall ezt szándékosan csinálta volna. Úgy értem, hogy az ideológiai meggyőződést leszámítva ("jaj, de szépek is a családi gazdaságok, a Horthy-korszakban is milyen szép volt" jellegű álmodozásra gondolok).

Bell & Sebastian 2011.10.12. 21:38:29

@Lord_Valdez: Há' meg volt egy lejtőkön síelgető famulusa, aki közvetlenül hozta a parancsokat. :)

Így utólag -valljuk csak be- a büdösreformkomcsi Pozsgayba több realitás érzék szorult, mint a felmerült könyvtárosba. (munkavállalói részvény)

Működő, előtte hitelből korszerűsített, teljes vertikumokat vertek szanaszéjjel, kimazsolázva a jobb falatokat a kommancs zöldbáróknak.

A parasztok meg csak néztek, az ügyvéd-származású pejoratív subája alatt.

Ezt a táncot a CIA vezette.

bz249 2011.10.12. 21:48:17

@Lord_Valdez: az a helyzet, hogy Magyarorszagon a foglalkozatottsagi helyzet erdemlegesen nem romlott a minimalber emelesetol es a 90-es evekben is a beka segge alatt volt az aktivitasi rata, pedig a minimalber akkor egy marek rizzsel volt egyenerteku. Jo persze ott volt mellette a "faintos" szocialis ellatorendszerunk. Amugy a minimalber nalunk igy is alacsonyabb, mint Csehorszagban vagy Szlovakiaban.

Az a helyzet, hogy az orszag felevel semmit se lehet kezdeni piacgazdasagi korulmenyek kozott. Meg lehet probalni megoldasokat keresni, azonban a valosag nem egy logikai fejtoro, ahol valami megoldas azert van. Ha sikerul egy olyan szocialis foglalkoztast talalni, ami olcsobb, mint a segely, plusz egesznapos elfoglaltsagot jelent, akkor ennyivel is konnyebb lesz az orszag mukodokepes reszenek.

A letminimum elvileg ugy jon ki, hogy megnezik mennyit kell ennie egy egeszseges felnottnek... na utana mar hokuszpokusz, mert ezutan mar fogyasztoi kosarral idetlenkednek. Azonban osszessegeben talan ki lehet jelenteni, hogy 70eFt-nel kevesebbol legalabbis trukkos dolog megelni, hogyha tenylegesen ez az egy allasa van valakinek.

Reakczy Jóska 2011.10.13. 06:41:30

Nekem volt szerencsém a kezdetektől követni az eseményeket és úgy látom, történt valami. Nem, HZs nem a világot váltotta meg, kedves telhetetlen proli hozzászóló, és a mélyszegénységet sem számolta fel. Viszont nagyon sok cigány asszonyt ért el és végre a társadalom mélyén élő sok család számára nyílt lehetőség arra, hogy feltápászkodjanak a segélymámorból. Igen, volt, aki nem tudta biztosítani a takarmányozást, és volt olyan is, akinek megáztak és úgy hullottak el az állatai. Mindenki tudta, már az elején, aki az állatokat magához vette, a kapott kaja nem elég, a feladat része, hogy biztosítani kell az állatok takarmányozását is. Viszont többségében sikerült megbírkózniuk a feladattal azoknak, akik erre vállalkoztak. És volt olyan gazda, aki több száz libát adott az akcióhoz. Lehet ugatni, meg fikázni mindent, mint a Pavlov kutyája, de ez egy figyelemreméltó kezdeményezés és alkalmas arra, hogy a mélyszegénységben élők között megindítsa a felfelé kapaszkodást és hozzájáruljon a felelősségtudat kialakulásához. Több száz kora ókori nyomorban élő ember élete lett egy kicsit jobb. Akiknek most nem sikerült, már bosszankodnak és legközelebb már okosabbak lesznek. Ez erről szól.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.13. 19:42:51

@bz249:
A minimálbér, természetesen, csak egy része a problémáknak. A másik fő rész az élő munkára rakodó terhek.

Ha sikerül. Általában nem szokott. A legtöbb szociális célú munka negatív profitot termel.

bz249 2011.10.13. 20:09:07

@Lord_Valdez: a szocialis celu munka persze hogy negativ profitot termel. Ha kepes lenne profitot termelni, akkor piaci alapon mukodne.

Relativ profitot azonban meg termelhet, ha a szoba joheto alternativakkal vetjuk ossze, mint a borton vagy a segelyezes. A nullpont megfelelo megvalasztasaval (amihez csak annyit kell feltetelezni, hogy a paciensben eros az eletoszton es igy vagy ugy de eloteremti az eletbenmaradasahoz szukseges javakat) a szocialis celu munka merlege lehet pozitiv. De ha ugy tetszik, akkor egyszeruen merjuk a jelenlegi gyakorlathoz. Az a nulla.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.13. 21:01:20

@bz249:
A segélyt amúgy is oda akarod adni, a negatív profit még erre jön rá.
Itt igazából a különféle externáliákat lehet pozitívumként említeni, de azokat nehéz számszerűsíteni.

bz249 2011.10.13. 21:07:37

@Lord_Valdez: a szocialis foglalkoztatas a segely helyett van. Vagy legalabbis valami olyasmi lenne a celja, hogy:
- a segelyhez kepest kevesebb szubvencioval mukodjon a dolog
- egy olyan feladatot, amit az allamnak egyebkent is el kell vegeznie azt a szocialis foglalkoztatas kereteben oldja meg (megint olyan modon, hogy az allami kiadas+segelynel olcsobbra jojjon ki)

Bell & Sebastian 2011.10.14. 14:28:13

@bz249: Jól itt hagytam, de csak azért, mert elvesztettem a fonalat, miről is szól ez a polémia.

Még az sem világos, hogy a verbális lózungokon kívül történik-e valami egyáltalán, érzékelhető szinten, ebben az ügyben. Mármint a Ne halat, hálót! -ra gondolok.

Van egy korszerűtlen, romos, csúnya, elhanyagolt, forráshiányos Ugarunk, rengeteg dologtalan, segélyen élő, szakképzetlen, igénytelen henye.

Ezt tudjuk permutálni aszerint, hogy éppen melyik jelzőt húzzuk alá, változó prioritásaink szerint.

Mint már mondtam, a munkaerőnek többféle ára nem létezhet békésen, egymás mellett, ez elég erős axióma. Alibimunkáért meg alibibér jár, ez a másik.

Itt tartunk, javaslom, zárjuk ki a második esetet. Marad a teljesítmény, megfelelő bérezéssel. Innen indulunk. Idáig még Adolf is eljutott és nemcsak elméletben. A gonosz nemzeti-szocialistája megoldotta. A jó piacgazdaság erre képtelen?

bz249 2011.10.14. 16:08:19

@Bell & Sebastian: a jo piacgazdasaggal az a problema, hogy az osszes rohadt mocsarat lecsapoltuk. Esetleg lehetne egy kozmunkat szervezni a Hansag vizzel valo feltoltesere (ugyis most ilyen okoszemlelet van) esetleg a Tisza visszagorbitesere. Merthogy anno a naciakok is ilyenekkel noveltek foglalkoztatottsagot.

Jameg a Mefo-jegyekkel (12 milliard birodalmi marka adossagot gorogoskodtek ossze) csakhogy az allamcsod helyett inkabb az kulfoldi adosag leiras iranyaba mentek el. Vagy ha ugy tetszik internalizaltak a kulfoldet. Namost kepzelje el, amint a Honvedseg a 12 tankjaval es 15 agyujaval fenyegeti a kulfoldet. :)

Bell & Sebastian 2011.10.14. 16:47:49

@bz249: Nagyszerű ötlet ez a váltó!

de.wikipedia.org/w/index.php?title=Datei:Funktionsweise_der_Wechsel.png&filetimestamp=20110509102445

A folyamatábra feltételez egy kutatóintézetet és egy kibocsájtót is, a többi megvan hozzá. Nem kell annak feltétlenül kohászati tárgyúnak lenni, lehetne például hidraulikai is.

A tengerből szivattyúznánk vizet a gigantikus lavórunkba, elücsörögnénk a Kékesen egy darabig, amíg át nem szakadnak körös-körül a gátak.

Utánam a vízözön, az hogy van románul?

hajdupeti fun 2011.11.04. 19:33:59

Meg van az 80% simán.
1, Szereztek egy rakás pénzt? Igen.
2, Hakniztak a médiában? Igen.
3, Bezzeg példa volt az EU elnökségnél is? Igen.
4, Nem halat adtak, hanem halászni tanítottak? Igen.
5, A nyanya sütkérezett a népszerűségben? Igen.
6, A nyanya ezzel bebiztosította zsíros állását? Igen.
7, A beszállítók jól jártak a megrendeléssel? Igen.
8, Az önkormányzatok szivesen osztogattak? Igen.
9, A problémát megoldották? Hát azt nagyon nem.
10, Az állatok is örvendeztek új gazdáiknak? .....

10-ből nyolc pont teljesült.

Kkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2014.05.27. 16:04:01

Az állami szerepvállalásnak erősödnie kéne, szerencsére akad egyéb segítség is: alapítványok, egyházak, adó 1% és a cégek is segítenek időről-időre. A Raiffeisen már évek óta adományoz gyermekétkeztetésre. www.raiffeisen.hu/kozosen
Most is fut egy ilyen, hogy melyik település kapja, és Facebookon lehet szavazni...
süti beállítások módosítása