Egy pártbejegyezés viszontagságai Romániában – Erdélyi Magyar Néppárt
2011. szeptember 19. írta: tempetőfi

Egy pártbejegyezés viszontagságai Romániában – Erdélyi Magyar Néppárt

  Múlt csütörtökön a bukaresti Táblabíróság végérvényes és jogerős ítéletével törvényesen bejegyeztetett a Tőkés László nevéhez köthető – az elnökletével működő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kezdeményezett – Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A táblabírósági ítélet felülírta a pártbejegyzést elutasító elsőfokú ítéletet, mely szerint az EMNP csakis egy közösség érdekeinek védelmére, és nem a nemzeti érdekek képviseletére szerveződött, ami pedig ellentétes a párttörvénnyel, tehát.

  A vicces a dologban, hogy a román párttörvénynek valóban van egy ilyen, a képviseleti demokrácia és a többpártrendszer lényegét megkérdőjelező passzusa, de ez a kisebbik baj vele. A nagyobbik gond, amint arra Bakk Miklós politológus nemrégiben rámutatott, hogy a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény támasztja Európában a legdrasztikusabb feltételeket a bejegyzéssel szemben. A 25.000 tagot előíró feltétel – akiknek legalább 18 megyéből és Bukarestből kell lenniük – valóban egyedülálló. Az Európai Unión belül egyedül Portugália követi ebben Romániát, de messze lemaradva: ott csak 7.500 tag igazolását kérik. Az államok többségében néhány tíztől ezerig terjedően határozzák meg a taglétszám-kritériumot (például: 10 tag – Ausztria, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Magyarország; 50 tag – Bulgária; 1000 tag – Lengyelország, Észtország). De még EU-n kívül is megengedőbbek e tekintetben a feltételek: Macedóniában 500, Afganisztánban 700 taggal lehet pártot bejegyezni. A 18 megyés területi feltétel szintén csak Romániában követeltetik meg.

  Az erdélyi Néppárt bejegyzése nem volt sétagalopp: túl a regionális és etnikai pártkezdemények számára majdhogynem teljesíthetetlen feltételeken, az ellenérdekelt felek sem könnyítették meg a dolgot. A két már létező magyar párt – a Kövér László tiszteletbeli elnöksége alatt regnáló Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a lassan másfél évtizede kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) igyekezett keresztbefeküdni. Ám míg az előbbi – érdemi eszközök híján – Szász Jenő szájkaratézásán kívül többet nem tudott tenni, addig az RMDSZ lazán visszaélt hatalmával, és példátlan módon az állami hatóságokat is bevetve igyekezett ellehetetleníteni a pártbejegyzést.
És mivel személyesen is érintett vagyok, következzék a kissé bő lére eresztett sztori, a türelmetlenebb olvasók lapozzanak, maradjon velünk az, akit érdekel, hogyan működik a hatalomba bekövesült kisebbségi érdekvédelem.

  Első lépésként emlékezzünk csak vissza arra, hogy a magyar kormány – a balliberális elődök gyakorlatával szakítva – a könnyített honosítás erdélyi vezénylését nem adta oda alanyi jogon a közpénzek fölött addig egyeduralmat gyakorló RMDSZ-nek, hanem az EMNT által létrehozott erdélyi Demokrácia Központok elnevezésű irodahálózat létrehozását támogatta. (Az irodahálózat hatékonyságát egyébként jól mutatja, hogy eddig több mint százötvenezer erdélyi magyarnak nyújtottak segítséget a magyar állampolgársági dosszié összeállításában.) Nos, idén májusban – a feketemunka elleni küzdelem jegyében – napokon keresztül több erdélyi demokráciaközpontban tartott vizsgálatot a román Pénzügyőrség, átvizsgálták a pénzügyi jelentéseket, iratokat, a könyvelést. A vizsgálat eredményéről egészen sajátos módon az Evenimentul Zilei bukaresti napilapban lehetett olvasni június elején. A román Pénzügyőrség vezetője Ladányi Árpád RMDSZ-es funkcionárius.

  Persze, a nyilvánosság előtt az RMDSZ-es vezérkar többször is jelezte, hogy bár nem örülnek az új pártnak, de ők aztán semmiféle akadályt nem gördítenek a létrehozása útjába. Ehhez képest a pártbejegyzést megóvó bukaresti román ügyvédről, Adrian Dărghici-ről kiderült, hogy ő közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét az EMNP alapító dokumentumainak tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van az iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is. Vagyis a román ügyvéd megbízásából az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit (a pletykák szerint a kulturális minisztérium apparátusa nyálazta a támogatói íveket, keresték a kakukktojásokat).

  Erről egyébként készült egy kis videó is: 

  A támogatói íveket júliusra befújta a szél az RMDSZ-es pártlap, a bukaresti Új Magyar Szó szerkesztőségébe, akik a magyargyűlöletéről és szekus besúgói múltjáról hírhedté vált Dan Felix Voiculescu lapjával, a Jurnalul Naţionallal karöltve több részben leleplező cikkeket közöltek vélelmezett hamisításokról (erre utal Aczél elvtárs is a Népszabadságban). A tényfeltárás megalapozottságáról elég annyi, hogy olyan nem létező támogatókat leplez le, akik valóban nem léteznek: legalábbis egyikük a Néppárt bíróságon leadott támogatói jegyzékében tényleg nem szerepel. A tényfeltárás további érdekessége, hogy saját eredményként állítja be azt, hogy az illetékes bukaresti ügyészség a rendőrség révén kívánja ellenőrizni az EMNP bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét. Ezzel szemben az igazság az, hogy még június 17-én ugyancsak az RMDSZ-es ügyvéd, Adrian Drăghici megkeresésére és segítségével tett feljelentést Mircea Vasile Ion rendőr (egyébként saját bevallása szerint Drăghici barátja), illetve június 27-én egy bizonyos Buta Levente, aki szintén nem szerepel a Néppárt támogatói listáján (mi több: sehol semmi nyoma annak, hogy valaha bármelyik erdélyi demokráciaközpontban járt volna). A feljelentések következtében az EMNT által működtetett demokráciaközpontok munkatársait rendre berendelték az illetékes rendőrkapitányságokra, és vallatták őket – fogalmazhatunk úgy is, hogy strómanokon keresztül az RMDSZ rászabadította a rendőrséget az EMNT irodahálózatára.

  Időközben erről az Adrian Drăghici-ről napvilágra került, hogy jó firma: a Termoelectrica-dosszié elnevezésű korrupciós botrány sajtóanyagai alapján bebizonyosodott, hogy az RMDSZ ügyvédje vádlottként szabadlábon védekezhet a 97 millió lejes (mintegy 23 millió eurós) korrupciós ügyben – a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) adatai szerint a csávó abban az esetben 16 millió lejt (több mint 3,8 millió eurót) számlázott ki. És innen eredhet a szenvedélyes elkötelezettsége a hamisítás ügyében is: harmadmagával éppen ezzel vádolják.

  Mindezek után került pont az ügy végére a táblabírósági ítélettel, hurrá. Az EMNP egy kicsit az én gyermekem is, megbízott kommunikációsként taszajtottam a szekeret, alsógatyát húztam a cicanadrágra, de a vállalt mandátumom csak a bejegyzésig tartott, innen kezdve hagyom a játszóteret a nagyfiúknak, erről írtam a Facebookon, pont.

  *

  Zárásképpen előre válaszolnék az RMDSZ-hitű kommentelőknek, van egy olyan topik, amit mantranszerűen mondikálnak, és ami még a kurucinfóra is átszivárgott, így hangzik: megosztjuk a magyarságot és nem leszünk ott a román parlamentben. Erre válaszként Tollasmajom azt kommentelte az erdély.mára: A magyarságot az RMDSZ osztotta meg: voltak, akik elmentek szavazni, és voltak, akik nem. Az utóbbiak egyre többen vannak.

  Számadatokkal alátámasztható Tollasmajom replikája, amint azt Markó Béla ex-elnök ÉS-béli szösszentére válaszképpen egyszer már megírtam: vegyük az országos választásokat: 1990-ben 991 601 szavazat jutott az RMDSZ-es parlamenti képviselőkre, 1 004 353 a szenátorokra, 1992-ben 811 290 magyar szavazott a képviselőkre, 831 469 a szenátorokra, 1996-ban 812 628 voks ment a képviselőkre, 837 760 a szenátorokra, 2000-ben 736 863-an járultak az urnák elé képviselőinket támogatván, 751 310-en a szenátoraink miatt, 2004-ben 638 125 erdélyi magyar adott felhatalmazást a képviselőinknek, 637 109-en a szenátoroknak, 2008-ban pedig 425 008-ra fogyatkozott az RMDSZ-es képviselők, 440 449-re a szenátorok választóinak a száma. Az utolsó népszámláláskor, 2002-ben 1 434 377 lelket számlált a romániai magyar közösségünk, szóval én ezen az adatsorokon nagyon elgondolkodnék, még mielőtt bárkire rá akarnám kenni a parlamentből való kiesés ódiumát.

  Amennyiben mutatónak a 2008-as helyhatósági választások RMDSZ-es eredményeit vesszük: a 223 750 lakosú Kovászna megyében, emlékeztetett nagydolgozatában Markó Béla, 74 százalékos magyar többséget képez a 164 158 székely-magyar, na, 2008-ban ebből 37 648-en méltóztattak elmenni a megyei tanács RMDSZ-es elnökét megszavazni, 36 061-en szavaztak a megyei tanácsosi listára, helyi tulipános tanácsosokra 32 413-en voksoltak, a polgármesterekre 40 981-en. Hát ennyit talán az RMDSZ-ről, és hogy ne érje szó a ház elejét, vegyük ide a Magyar Polgári Párt eredményét is, példának okáért – mert ez a legmagasabb szám – a polgármesterekre leadott szavazatokat: 18 304. Az összesen annyi, mint 59 285 magyar szavazat.

  Nem élnék vissza az olvasók türelmével, végig lehet venni a miniszterelnök-helyettes úr által említett megyéket, a 85 százalékos magyar többségű Hargita megyében, ahol 326 347 lakosból 2002-ben 276 038 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 2008-ban 67 448-an szavaztak RMDSZ-es polgármesterre, 58 536-an tulipános helyi tanácsosokra, 63 551-en a megyei tanácsosi listára és 67 353-en az RMDSZ-es megyei tanácselnökre. És így tovább… Ha mai fiatal lennék, akkor azt mondanám: ez nagyon gáz. Így csak csendesen hümmögök, ráment az életemből huszonegy év.

  Hát ezért volt szükség az EMNP bejegyzésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr593234216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.09.19. 09:24:32

Az volna a releváns, hogy vajon a magyarok között alacsonyabb-e a választási részvételi arány, mint az országos átlag. Önmagukban ezek a számok semmit nem mondanak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.19. 10:03:02

www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPMainArticleScreen.vm/id/3042

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Szabadságnak elmondta: az EMNP bejegyzéséről szóló hír hallatán elővett egy fehér papírt, és ráírta: az EMNP eredményei. – Tettem egy kettőspontot, amely után az elkövetkező egy évben fel fogom írni, mit értek el. Szerintem az ív meg fog sárgulni, mielőtt még bármi is rákerülne. Semmi sem lesz rajta. Ezt a pártot egy szűk érdekcsoport jegyezte be, amelynek az elmúlt 20 évben egyetlen célja volt: hatalomra kerülni. Először az RMDSZ-ben próbálkoztak a Reform Tömörüléssel, kudarcot vallottak. A Magyar Polgári Pártot ugyanez a csoport hozta létre, ezt is kudarc övezte. Most harmadszorra futnak neki ugyanannak a célnak: hatalomra jutni. Egy eredményt lehet, hogy elérnek: az erdélyi magyar közösség bukaresti képviselet nélkül marad – fogalmazott Kovács Péter.

Karvaly 2011.09.19. 10:10:30

Tiszta szívből szurkolok nektek, hogy legyen hatékony erdélyi magyar érdekképviselet.

kiskályha 2011.09.19. 12:02:43

Max. 10 rövid, lényegretörő, címszavakkal leírható mondatban foglalja össze a szerző. Kinek van ideje Háború és Békét olvasgatni 2011-ben?

vizipipa 2011.09.19. 12:16:20

1. Én úgy olvastam, hogy a táblabíróság utasítást adott a bejegyzésre. Nem tudom ezután bejegyzés jön vagy újabb körök.
2. Van egy nagyon világos mérce az EMNP előtt. Nő e a leadott magyar szavazatok száma? Amennyiben nem, úgy egyértelmű a tovább osztódás esetének fennforgása (szép ízes aktakukac nyelven).

is 2011.09.19. 16:03:14

"2002-ben 276 038 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 2008-ban 67 448-an szavaztak RMDSZ-es polgármesterre,"

a 276 ezerbol mennyi volt a valasztokoru? ha 80%-ot szamolok, akkor az 221 ezer. abbol 67,5 ezer szavazat, az 30,5%. Mennyi volt ugyanekkor az orszagos reszvetel?

"A magyarságot az RMDSZ osztotta meg: voltak, akik elmentek szavazni, és voltak, akik nem."

OK, megalakul az EMNP. Gondolom minden RMDSZ jelolttel szemben fog allitani sajat jeloltet, nincs nagy ertelme kozos jelolteket tamogatni. Tehat lesz ket jelolt, az RMDSZ tovabbra is 67,5 ezer szavazatot fog kapni, az EMNP meg begyujt tovabbi 40 vagy 80 ezret, es ezzel vagy veszit vagy nyer. Nem ez a lenyeg. A lenyeg az, hogy a bekerulesi 5%-ot eddig ugy szamoltak, hogy 67,5/(67,5+roman), most meg ugy fogjak szamolni, hogy 67,5/(67,5+40-80+roman) es 40-80/(67,5+40-80+roman). Ezen utobbi hanyadosok kisebbek lesznek, pont az emelkedo magyar szavazatok miatt.

Ezt csak amolyan magyarorszagi taposkent mondom, mert latom, hogy a FIDESZ hogyan sajtolja ki az utolso morzsakat is a valasztasi rendszerbol maganak. Ebbol az aspektusbol a FIDESZ nagyon rohog rajtatok, hogy direkt rontjatok a sajat eselyeteket.

is 2011.09.19. 16:05:53

@kiskályha: az egyik oldal szerint az RMDSZ geci monopolkisebbsegi part, es itt az ideje a megujulasnak; a masik oldal szerint a FIDESZ harmadszor fut neki, hogy a neki nem tetszo RMDSZt megfingassa - eddig ketszer a FIDESZ fingott ki vele.

eleg tomor volt?

kiskályha 2011.09.19. 16:19:25

igen, hálám sírig üldözzön :)

Bloodscalp 2011.09.19. 22:28:02

@is: hát igen, sikerült 3 sorban elmondanod azt amiről tempe ömleng összevissza:) a fidesz nyitott a külhoni fiókcsapatot, nem tanultak az MKP példáján, persze nyomja ide az agitpropot rendesen

egyenlítő 2011.09.19. 22:43:08

Eddig mindenki megbukott, akit Orbán támogatott, Szerbiától az USA-ig. Gondoljátok, hogy egyszer már sikerülnie kell valaminek?

Mënyus 2011.09.20. 03:59:57

@Karvaly: Sajnos nem lesz. Az ottani magyar politikusok még romlottabbak, mint az itteniek.

Bruhahahahihihi 2011.09.20. 07:26:48

a Suttyó Kövér már csak másodállásban Házelnök…elüldögél egy-két órát a pulpituson, beszól egy pár bunkóságot,..aztán megy Romániába bomlasztania, megosztani a román népet akik magyarul tudnak… UGYANIS ROMÁNIÁBAN PÁRTELNÖK LETT….ott van birtoka is..és ott haknizik a Tökömkivan László főapát vagy püspök vagy mi a szarral.
Házelnökként amúgy is megbukott, gyökér egy emberállat az intelligenciája, max wc-s bácsinak jó…(úgy is néz ki)

Bruhahahahihihi 2011.09.20. 07:28:28

Orbán és Kövér , na meg a Tömjén ERDÉLYBEN BOMLASZT, MEGOSZT,---majd jól a seggük be lőnek oszt jónapotl Úgy járnak mint a Caussescu

ebfül 2011.09.20. 10:24:23

@jan:

Szerintem meg nem volna releváns. Egy kisebbségi csoport politikai aktivitása nagyobb a többséginél.

"k" (törölt) 2011.09.20. 19:26:22

azt nem tudom, hogy észtországban 1000 fő kell-e egy párthoz, de azt igen hogy ottani 1 000 fő (/1,5 milliós lakosság) az majdnem 20 000 főnek felel meg romániában

"k" (törölt) 2011.09.20. 19:30:00

@Bloodscalp: mkp mint fidesz-fiók? kac-kac! a fidesz akkoriban még felvállaltan (is) zsidesz volt
süti beállítások módosítása