Biszku 90 – Ilyen ország pedig nincs CCLXXXVII.
2011. szeptember 13. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Biszku 90 – Ilyen ország pedig nincs CCLXXXVII.

  Természetesen nem az életkora a lényeg. Emberként jó egészséget és hosszú életet kívánunk minden másik embernek. Magyarként pedig szánalmasnak tartjuk, hogy Biszku Béla 1956, 1989 és 2010 után szabadon, békében, visszavonultan ünnepelheti kerek évfordulóját. Nagyon sokan nem érhettek meg ilyen szép kort. Biszku és társai miatt.

  A Nemzeti Együttműködés Rendszerének másfeledik évében az '56-os megtorlások belügyminisztere szabad. Ennyit az elszámoltatásról. Bűn és büntetlenség, igen.

  A többit megírta Panyi kolléga.

  És nagy tisztelet Gellért Ádám hágai jogásznak, aki tavaly óta mindent megtett azért, hogy Biszku Béla a törvény előtt feleljen tetteiért. És még mindig folytatja harcát. Akiknek pedig tényleg hatalmában állt volna tenni valamit, azok nem tettek semmit. Ilyen ország pedig nincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1003224890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kónya-Pető vita az igazságtételről, a kommunizmus bűneiről a rendszerváltáskor 2011.09.13. 19:13:36

Kónya-Pető vita: az igazságtételről, a kommunizmus bűneiről a "rendszerváltáskor"   "legyél Fiú, a tanácsokat fogadd és bólogass sokat. Fogd a maszkot köss nyakkendőt menj a bálba, liberálba"   ""ha mi 56-oso...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buzzword 2011.09.13. 18:33:48

Az, hogy még a közügyektől sem tiltották el, jelzi a rendszerváltásunk hiteltelenségét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.13. 18:49:37

Megállapodtak a rendszerváltás során, hogy az exkommunistákat nem vonják felelősségre. Orbán is ott volt. Mire számítasz?

tevevanegypupu 2011.09.13. 18:57:32

@Doomhammer:
A rendszervaltas korlatlan mamoraban az emberek megbocsajtoak voltak. Remenykedjunk, ha visszaternek a kommunistak, ok is azok lesznek. Mar ugy ertve, ha ellenforradalommal, mert egyebkent itt vannak.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.13. 19:03:21

Vajon megbuktatta-e „a rendszerváltás rendszerét” „a mi fülkeforradalmuk”? A „rendszerváltás rendszerét” nem buktatta meg „a mi fülkeforradalmuk”, hanem, ha lehet, most jár csak igazán csúcsra. Igaz, hogy kidobtuk „a rendszerváltás rendszerének” léghajójából a --- doktriner --- liberalizmust, mely mint hatalomtechnikai eszköz végletesen elhasználódott, s csak felesleges ballasztként --- holtsúlyként --- terhelte a rendszert, de ezzel nemhogy megszabadultunk --- volna --- a rendszer doktriner demokratizmusától is, hanem éppen hogy felszabadítottuk, megerősítettük azt. --- Népet annál jobban nem lehet kiszolgáltatni „demokratikus politikai elitjének”, mint ahogyan Miniszterelnökünk Kötcsén installálta pártja számára a hatalmat!

Forrás: vezervelemeny.blog.hu/2011/09/13/vajon_megbuktatta_e_a_a_rendszervaltas_rendszeret_a_mi_fulkeforradalmuk

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.13. 19:12:56

most mit sír a szátok? minek szavaztok a kommunista fideszre?

miért nem kérdezitek meg a pártközpontban, hogy most hogy is állunk viktorkám?
lehet hogy kevesebb lenne a fizetés meg a médiaszereplés, de legalább lenne gerincetek

freehckr 2011.09.13. 19:15:34

Mi, hogy Biszku? Eh... (legyint). Még a Jobbik „lusztrációs alkotmány módosítása” sem érte el a Fidesz ingerküszöbét... pedig Biszku szellemi örökösei, hova tovább „jogutódjai” a mai napig is több padsort foglalnak el a parlamentben...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.13. 19:19:41

ezt írja a kissé panyi:

"Ennek az írásnak a megjelenéséig mindössze egyetlen helyen emlékeztek meg Biszku Béla kilencvenedik születésnapjáról,"

mintha kötelező lenne fejben tartani

"egy szélsőjobboldali orgánumban. Ettől a ténytől teljesen függetlenül is megállapítható: az antikommunizmus eszméjét mára az összes egykori rendszerváltó párt feladta,"

nem adta fel, sosem volt cél panyikám, sosem volt cél, ne legyél már ilyen naíva

"az antikommunizmus egyetlen politikai képviselője a szélsőjobboldal maradt. És ez legalább annyira okot adhat a szomorúságra, mint Biszku Béla sejthető öröme, hogy az ellenforradalom örököseinek máig nem sikerült őt bíróság elé állítaniuk."

hát hogyne, szomorkod ki magad a szombat.blogon

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.13. 19:30:12

Elolvastam ezt a posztot és a Gyurcsány-Sukoró-posztot és azóta ez jár a fejemben:

A HŐKÖLÉS NÉPE
Biró Lajosnak, akivel szerencsés volt régi
találkozásom s örök a barátságom.

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.

mek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0902.htm

ü
bbjnick

Viktus 2011.09.13. 19:47:03

Nekünk nincsen központ az a baj ... így nem érdeke pénzügyileg senkinek.

IGAZ MAGYAR 2011.09.13. 19:53:23

@Schindler Pistája: "Amíg a magyar Parlamentben kipás fejeket látni, és Zoltai Guszti hogyishívjákol a bolsiknak, addig ezen kár csodálkozni."

Mi a baj a kipával??? Ott van akiről tudjuk pl Vona Gábor ... de mi a jelentősége??? Nem kipától ember az ember!!!

Biszku vagy Orbán mi a különbség??? Van ??? No annyi hogy Biszku 90 !

"Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz. (Biszku és Orbán)

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák (Biszku és Orbán)
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Viktus 2011.09.13. 20:05:30

Tegnap a Jobbik beterjesztett v.mi tervet, hogy a komcsik nyugdíját vegyék el legalább a Fidesz lesöpörte ...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.13. 20:47:00

mondjuk az éjdes ahogy a blog bélabácsi vérét inná, közben minden számonkérést a blődségbe visznek a degenerált becsöngetünk és elfutunk akciókkal.
elvesztettétek minden jogotokat a kommunista bűn üldözésére.

tevevanegypupu 2011.09.13. 21:05:08

@tesz-vesz:

Magat kerestem, hatha jelentkezik es ime.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.09.13. 21:29:20

van nekünk egy zuroff kaliberű emberünk?

VI. Béla 2011.09.13. 21:47:01

@bbjnick:

Jó hogy látom, maga szerint hol kellene Bethlen grófnak szobrot állítani?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.13. 22:02:42

@VI. Béla:

"maga szerint hol kellene Bethlen grófnak szobrot állítani?" --- kérdezi.

Bárhol lehetne, mert megérdemelné. :-) Nyilván, ésszerű volna valahol az Országház körül, hiszen miniszterelnökként "alkotta művét".

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.09.13. 22:04:09

@VI. Béla: bár nem engem kérdezett, de azért bedobok egy opciót. Mivel az új Tisza-szobrot nem a régi Tisza-szobor helyén (a koordináták a jelenlegi Károlyi szoborrra mutatnak) állítják fel, ezért úgy gondolom, hogy a lehetőség továbbra is nyitott. A veres gróf szobrát át kéne végre helyezni az egykor elkártyázott, majd '19-ben felosztott birtoktestek valamelyikére, ki a pampákra, így a parlament északi kapuja előtt található értékes terület felszabadulna a majdani Bethlen-szobor számára. Ha nem is Tisza, de Tisza egykori politikai örököse -nevezetesen Bethlen- lefoglalná azt a területet. Na, mit szól hozzá?

Bollockbuster 2011.09.13. 22:06:31

A vén geci tényleg kaphatott volna valami keményet a születésnapjára, mondjuk vezetőszíjat, karperecet. Bélabá, rohadj meg a pokolban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.09.13. 22:14:37

Gellért! Fogd fel végre, hogy az adósságháború véres frontján a kommunisták helyett a költségvetési tanács volt a gonoszabb ellenfél... SZÁMOLTAK azok a nyomorultak, a genfi konvenció is tiltja az efféle aljas eszközöket. A bolsi efftársak legalább konyítanak valamit a nem ortodox gazdaságpolitikához, no és persze a bölcs vezetéshez való feltétlen hűséghez. Te is tanulhatnál Béla bácsitól, a párt és annak útja mindenek felett!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.09.13. 22:16:04

@bbjnick:

pontosan, a károlyiból kijön egy szolid bethlen szoborra való, ugyanoda

csi szi 2011.09.13. 22:34:51

Fogd fel, hogy amikor a zemberek nyugdíját kell megvédeni a szocialista pénztáraktól, vagy a devizahiteleseket kell megmenteni a forint gyengítésével, esetleg a szegényeket az egykulcsos szja-val, akkor nem ér rá a Kormány ilyesmivel foglalkozni. A biológia előbb-utóbb úgyis intézkedik.

Alfőmérnök 2011.09.13. 22:42:42

Az elszámoltatás nem a biszkuk elszámoltatásáról szólt (volna). Azt már eljátszottuk valamikor '90 körül.

Én úgy gondolom, hogy Morvainak igaza van, Fletót a 2006-os őszi események miatt perbe lehetne fogni. De lehet, hogy tévedek, nem vagyok jogász.

Pelso.. 2011.09.14. 06:35:06

Nyugi, a pártközpont toleranciája enged egy kis jelentéktelen kritikát. Most az országvédelem időszakát éljük, aztán jön valami oktatás, egészségügy, majd a hálátlan kkv-k dolga. A biszkufélékre csak háromharmadal jutna idő s energia.

Katzenstreu 2011.09.14. 08:54:43

A szokásos nagyon szar írás, a jó hülyének lenni kellemes érzete közepette. Ha jól tudom pontosan e honlapon nyirvogtak a visszaható törvényalkotás ellen.

Bell & Sebastian 2011.09.14. 14:01:08

Le kéne fújni hajlakkal és hordót alá.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 17:12:41

Ellen-Wiesenthal csoportosulás, valaki?

Bell & Sebastian 2011.09.14. 17:38:11

@neccharisnyás útonálló: Ezzel a nácivadásszal (S. W.) csak az a probléma, hogy azon felül, hogy törvénytelenül megfigyeltek, emberraboltak, sajtómanipuláltak, csapdákat állítottak idegen országokban, a kicsikkel nem bíbelődtek sokat, azok általában zavaros körülmények között, váratlanul elhunytak.
Aztán ugye az is gond, hogy az a náci, akire rámondják, a saját archívumuk alapján, amely csak zavaros tanúvallomásokat tartalmazott, többnyire, sokszor egyetlen, kósza hír alapján indítottak hajtóvadászatot. Mióta kezdenek kifogyni a munícióból, csak hajuknál fogva előráncigált, kétes kimenetelű eljárásokról hallani. Viszont kell a hírverés, elsősorban a szponzorok miatt.

(Itt hanyagoljuk el, hogy a hétköznapi kegyetlenkedések a lágerekben azért a saját soraikból kinevezett kápók nevéhez köthetők, elsősorban.)

Ettől még az is jobb, ha a vén kommancsokat befogatnánk a sintérrel, vagy lelövetnénk egy vadásszal. Lenne, aki még fizetne is érte. Ez egészen biztos.

Google 2011.09.14. 17:43:55

@Katzenstreu:

Persze. Ha bárki erősködne, hogy tessék Biszkut most azonnal elővenni, akkor azért sírna a szája talán pont e poszt írójának is, hogy mi sem vagyunk különbek azoknál, akik Képírót a törvény elé citálták. Hajlott kora ellenére.
Vannak olyanok, akiknek egyszerűen semmi nem jó.
Csak cikornyásabban fogalmaznak.
Pedig tudják, az igazság malmai őrölnek. Ha lassan is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 18:05:21

@Bell & Sebastian:
Tény, hogy utóbbi időben aprópénzre váltották a tudományukat. Tény, hogy nem épp törvényes módszereket alkalmaztak. De azért rengeteg meló fekszik abban, hogy kikutasd XY melyik pontján héderezik a glóbusznak jelenleg, mikor utoljára 15 éve hallottak róla, az eltűnésekor. Biszku meg elég nagy hal. Bár végül is, teljesen mindegy, ugyse húzza sokáig már az öreg. De attól még lehetne valami hasonlót az ellenoldalnak összegründolni.

Amúgy is, egy hete azon vinnyogok, miként próbálta a Secu a Rajk-pert összemosni Márton Áronnal. Sok mindennek hívták már Rajkot, de hogy még soviniszta is.....

Bell & Sebastian 2011.09.14. 18:43:04

@neccharisnyás útonálló: Rajk erdélyi volt, a Secu meg hiperaktív Magyarországon. Eldőlt a fekete lovag, levettek -cserébe- pár fehéret.

Óvatosan bánnék a koncepciós -jelzővel.

Mindez -őszintén szólva- a Szovjetunió legnagyobb megelégedése mellett folyt. hogynem, annak parancsára.

Lorp 2011.09.14. 19:50:54

Egy világszerte elfogadott, demokratikus szervezet mostanában mutatta meg mi a helyes irány. Be kell perelni az öreget, az sem baj ha nincs bizonyíték, hátha megromlik az egészsége annyira hogy eldobja a kulcsot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.14. 20:03:39

@Alfőmérnök: aszt már eljáccottunk 90-ben"

oszt mérnem jáccották le a náccikkal 45-ben?

Alfőmérnök 2011.09.14. 20:38:38

@tesz-vesz: Mi van meg elgurult a gyóccer, te ostoba fasz?

Bell & Sebastian 2011.09.14. 21:01:10

@Lorp: eldobja a kanalat, leadja a kulcsot, feldobja a pacskert, fűbe harap, kiadja a lelkét, harangoznak neki, beváltja a békekölcsönt, eltűnik a párttagkönyve, találkozik Szent Péterrel, megcáfolja Orbán Viktort

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.15. 19:52:29

@Alfőmérnök: tény hogy nem tudom soha elfogadni, hogy ilyen 2 sejtű "érvet" bárki is mondjon, hogy "már lejárt az büntethetőséég" meg: "90-be kellett vlna, most már nem lehett"
de nem, nem gurult el a gyógyszerem, viszont válaszolj a kérdésre, szerinted mi a fő külöbség a kettő között? mi a különbség? miért lehetett ezt csak 90-ben is most miért nem?
vicces, hogy te ostobázol le engem így, mikor ritka primitív vagy

de várjál szerintem te vagy ez a f*sz a videón:
kkbk.blog.hu/2011/09/07/miert_nem_szomlttjak_el_a_kommunistakat

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.15. 20:02:45

@Bell & Sebastian:

"(...) beváltja a békekölcsönt, (...) megcáfolja Orbán Viktort (...)" --- írja.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.29. 12:54:03

@Alfőmérnök: a válaszra koncentrálj, veszett kutya, ne a káromkodásra

Alfőmérnök 2011.12.02. 19:09:11

@tesz-vesz: Mit provokálsz kisköcsög? Mire vagy kíváncsi?
Először fogalmazd meg értelmesen a kérdést. Aztán fejtsd ki az álláspontodat. Ha ez megtörtént, esetleg megmondom, hogy egyetértek-e veled, vagy sem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.03. 13:07:33

@Buzzword:

miért, pozsgai elvtársat eltiltották?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.07. 13:28:16

@Alfőmérnök: a linekeken végigmehetnél te retardált troll
miért évült el a kommunisták felelősségrevonása, és miért lehet a fasisztákat még mindig elővenni?

Alfőmérnök 2011.12.07. 13:31:16

@tesz-vesz: Szerinted miért?
És miért gondolod, hogy én azt gondolom, hogy ez így jó, te ostoba fasz?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.07. 13:57:07

@Alfőmérnök: nem az a kérdés, hogy szerintem miért, mert szerintem ez nincs így
az a kérdés te tetves k paraszt, hogy miért írtad azt, hogy "Az elszámoltatás nem a biszkuk elszámoltatásáról szólt (volna). Azt már eljátszottuk valamikor '90 körül".

az a kérdés, te primitív szemét, hogy miért évült el a kommunisták felelősségre vonása, és miért lehet a fasisztákat még mindig elővenni?

Alfőmérnök 2011.12.07. 14:07:17

@tesz-vesz: Bazd meg az anyádat, te ostoba köcsög.
Nem azt állítottam, hogy nem évült el, hanem, hogy eljátszottuk. Érted? Amikor orbánék elszámoltatásról beszéltek, nem a biszkukról beszéltek. Érted? Másrészt, nem állítottam, hogy jó, hogy a fasisztákat még elő lehet venni. Érted?
Nem kispofa, te annyira retardált vagy, hogy ezeket nem érted, vagy ki akarod belőlem hozni, mint egy tetves kis provokátor, hogy én a komcsikkal vagyok. Bazd meg anyádat, még egyszer, és tűnj a picsába.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.07. 14:20:50

@Alfőmérnök: baszd meg te a kurva anyádat, te tetves kurva kivakart paraszt.

azt kérdeztem, már kezdetektől fogva, hogy miért is játszottuk el? nem értesz? elévült= eljátszottuk, nem jogi értelemben, ezen ne akadj fel, viszont még mindig nem válaszolsz.
biszkuk elszámoltatását miért játszottuk el valamikor '90 körül?

a fasisztákat jó hogy előveszik, érdekes módon, szerintem a gyilkosság nem évülhet el, másrészről wiesent.-ék nem túljátsszák a szerepüket és szélsőségesek, de azon a tényen nem változtat, hogy a gyilkosság nem maradhat büntetlenül.

Alfőmérnök 2011.12.07. 14:25:39

@tesz-vesz: De pontosan arról van szó, hogy az elévülés egy jogi kategória, az eljátszás nem.

Köszönd meg, hogy utoljára még szóba álltam veled.
IGNORE ON

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.07. 15:23:22

@Alfőmérnök: de én nem ebben az értelemben használtam , te kutya.

előtte 3x kérdeztem az eljátszást, de ne zavarjon.
tudom olyan buta vagy, hogy nem tudsz rá válaszolni.
az öncenzúrát tudnám még javasolni.

HToma 2011.12.07. 20:27:40

Másnak is tolókomment kell?

Alfőmérnök 2011.12.07. 20:39:07

@tesz-vesz: Miért gondolod, hogy azért, mert nem reagálok a primitív makogásodra, nem tudnék rá válaszolni? Mi vagy te nekem, bazmeg, a tanárom? Azt hiszed, hogy bármit is tudsz tanítani nekem, hogy nevelni tudsz engem? Mi faszért kéne nekem neked válaszolnom? Mi a fasznak képzeled magad? alig tudsz egy értelmes mondatot megfogalmazni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.08. 16:22:34

@Alfőmérnök: nem tudsz válaszolni, mert már 20 alkalmad lett volna mr ignore on.
kérdezek te szerencsétlen hülye, szeretném megtudni, miért mondod olyan gyermeteg módra, hogy az idő már elment, és az hogy te nem értesz egyet a náci háborús bűnösök kézrekerítésével, semmilyen módon nem mutat arra rá, hogy nem kellene a kommunistákat elővenni
ugyanis az életben mindenki elfogadja, és megtörténik, megtörténhet, hogy elővesznek nácikat.

nem lejáratni akarlak, nem lekommunistázni akarlak, te fideszcsőcselék, provokátor itt mindenki b. bbjnicktől kezdve én is provokátor vagyok
hogy lehetsz ilyen hülye édes fiam.

persze káromkodhatsz most is, de nem tűnsz tőle okosabbnak, egy nulla vagy, egy frusztrált senki, aki nem tud válaszolni egy egyszerű kérdésre

Alfőmérnök 2011.12.08. 17:26:07

@tesz-vesz: 1. Provokátornak nevezek mindenkit, aki úgy viselkedik mint egy provokátor
2. fideszcsőcselék az anyád picsája
3. Miért vagy kíváncsi a véleményemre? Meg akarsz rólam tudni valamit? Valamit tanulni akarsz tőlem? Egy frusztrált senkitől, egy nullától mit tudnál tanulni, te minden titkok tudója?
Vagy ki akarsz hozni belőlem valamit? Be akarod bizonyítani, hogy egy nulla vagyok, mert nem válaszolok az alig-alig artikulált kérdésedre? Vagy mi a célod, kisköcsög? Ki küldött téged és miért?

Te tudod a választ a kérdésre, hogy a nácikat miért veszik elő ma is, a komcsikat miért nem?
Akkor írt le, hátha tanulok belőle, Mester. Bár kétlem, hogy bármi újat tudnál mondani a témakörben.
Vannak ám összetettebb dolgok is a világon, mint amit a te kétbites agyad fel tud fogni. Ha érdekel, annyit elárulok, mert éppen jó kedvem van, hogy ma jóval fontosabbnak tartanám a rendszerváltás utáni bűnök, bűnösök feltárását, felelősségre vonását. Hogy ez nem történik meg, gáz. A komcsi bűnösök (akik emberiség elleni bűncselekményt követtek el) felelősségre vonását a rendszerváltáskor kellett volna megtenni, ez a véleményem. És ha én így gondolom, akkor mi van? Szerinted szar ember vagyok? Vagy komcsibérenc? Vagy egyenesen zsidó?
Vannak érveim az álláspontom mellett, de nincs kedvem felsorolni, főleg egy ilyen kis takonynak, mint te vagy.

Szereptévesztésben vagy te itt, köcsög. A stílusod, a hozzáállásod, a habitusod alapján kulturált ember nem állna veled szóba. Én kivételesen türelmes ember vagyok, ezért néha hozzádszólok. Elsősorban azért, mert érdeklődöm az emberi természet iránt, és a beteg, pszichésen sérült, személyiségzavaros emberekkel való kommunikációból sokat lehet tanulni.
Bizonyára te is tudod, hogy más blogokon már úgy kimoderáltak volna a picsába téged, mint annak a rendje és módja.

Bell & Sebastian 2011.12.08. 23:29:13

Tényleg, a nácikat miért veszik elő és a komcsikat miért nem? Talán, mert a fennálló rendre kevésbé veszélyesek. Esetleg ők maguk a rend. Kipaszott egyszerű a válasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.09. 00:37:27

@Bell & Sebastian:

ezeket, a naponta tucatjával elítélt nackókat már én is sajnálom.

Bell & Sebastian 2011.12.09. 01:41:47

Kipa szottu igaszat fan neket ish, Moritz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.09. 07:06:04

@Alfőmérnök: nagyon sok blogról kimoderáltak, többségükben olxanokról, ahol teljesen kulturált voltam.
de tudod nem a primitív blogok, pl a vincent vagy a mariablog a mérce, érdekes módon én nem moderálok soha, ezt várom el mindenki mástól is.
de ez hogy jön ide? kit érdekel? mindjárt sírva fakadok te szerencsétlen, hogy proli és rajcsányi nem bír és egszívesebben kimoderálna, mondtam már, majd ha bbj kimoderál, akkor majd elgondolkodok

hulladék vagy, és én már itt állítottam, itt
@tesz-vesz:
hogy kétsejtű mondatokat mutatsz fel
de szeretném látni, hogyan érvelnek ezek a kétbitesek, ma már miért nem lehet elővenni őket, de megint nem látunk semmit abból a szenzációs és számos érvkészletedből, nagyon sajnáljuk
itt én kérdezek most, irritáló kérdésre kérdéssel felelni. hogy én tudom-e a választ? mire barátocskám? te eltévedtél megint, mire kéne tudnom a választ, hogy szerinted miért kellett volna 90-ben és nem most?
mert most erről van szó,
folyamatosan terelsz, mit egy kis ostoba hülyegyerek, ja nem mint.

ezt a mondatodat azért jegyezzük meg,

"A stílusod, a hozzáállásod, a habitusod alapján kulturált ember nem állna veled szóba."

mivel szociopata vagy és antiszociális barbár, így nem is érted, hogy az a tip bagoly mondja

@Bell & Sebastian: ez így van, csakhogy most az iránt érdeklődö, hogy miért mondják sokan, hogy "ezt 90-ben kellett volna, ez a hajó már elment" stb

Bell & Sebastian 2011.12.09. 09:36:35

@tesz-vesz: Én meg azt gondolom, sohasem késő, amíg 1 db is él. Megnyúzni nem kell, csak kiszerkeszteni a közlönyben, megvonni az előjogait és elvenni a választójogát, de csak a miheztartás végett.

Alfőmérnök 2011.12.09. 14:25:32

@tesz-vesz: "megint nem látunk semmit abból a szenzációs és számos érvkészletedből"

Ki mondta, hogy nekem szenzációs érvkészletem van? Én nem, az biztos. Egy idegbeteg, frusztrált bunkó vagy, az ilyenekkel meg úgy bánok, ahogy szerintem kell. A provokátorokkal is úgy bánok, ahogy szerintem kell. Ennyi az érvem, nem több.
Lehet, hogy egy pina segítene rajtad, bár ebben sem vagyok biztos.

Bell & Sebastian 2011.12.09. 20:55:37

Mrozsek - A inaszakadt kérdés

Ersze, a Árt ad egy újat? Elmész te a icsába.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.10. 14:39:17

@Bell & Sebastian: így van, a vagyonát is el kéne venni, szó mi szó, a milliókat és milliárdokat, a lopott tulajdonokat.

@Alfőmérnök: ha állítasz vmi, indokold. miért vagyok idegbeteg? miért vagyok ostoba? miért vagyokfrusztrált?

szerintem meg pont te vagy frusztrált. itt ezen a topikon és mindig máshol is, ki kezdi mindig a minősíthetetlen és zalonképtelen acsarkodást? a ténylegesen frusztrált viselkedést? mondd, ennyi a tűrőképességed? mert ha igen, neked nincs magánéleted.
azt látom rajtad is, és rajcsányin is, hogy sok kommentemet ti félreértitek. amikor azt hiszitek én kiabálok, akkor én teljesen normális hangnemben közlök vmit, pl fönt is, azt hitted elgurult a gyógyszerem, pedig teljesen normális és nem felfokozott, mérges idegállapotban voltam.

én úgy látom, neked lenne szükséged egy megértő női szeretetre, mondom, szerintem nincs magánéleted, azért akadsz ki ilyn könnyen, akit szeretnek, annak ez lényegtelen, és ahogy mondtam már, undorítónak tartom a konzervatórium és a mandiner riposztját, a szüksége lenne a egy nőre, férfira (utóbbi a kefefejű waccpaör lánynak ment, meg még sokaknak). ugyanis pl Széchenyi személyisége pont a női szeretet hiánya miatt alakult így ki, ezért lett jó ember, kollektív és nemzeti érzései ezért lettek erősek, ezért adakozott, stb

hidd el, semmilen frusztrációm nincsen nekem már.
a harag a posztkommunisták irányába, ami takarékon van, meg nem frusztráció

a titkos érvkészletet még mindig nem látjuk, minek jössz ide? nem a magánéletemről akarok beszélgetni egy primitív emberrel, hanem megtudni, miért mondja hogy ma már késő leszámolni a kommunista gyilkossokkal

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.10. 14:48:48

@Alfőmérnök: bár mulatságos, akik azzal vádaskodnak, hogy szüksége lenne egy nőre/férfira, mármint csak a puszta fizikai együttlétre velük, azok nyilván nem értik, nem érték el az emberi fejlődésnek azt a fokát, hogy ténylegesen embernek lehessen hívni őket, ne csupán egy állatnak.
ezek vagytok ti, kedves mandineres, konzervatóriumos fideszes fiatalok

én megmondtam, hogy egyszer elfog jönni az idő amikor csak a csőcselék szavaz a fideszre

Alfőmérnök 2011.12.10. 15:37:49

@tesz-vesz: Miért vagy kíváncsi az érveimre?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.10. 15:42:50

@Alfőmérnök: már mondtam, érdekel miért számít az idő, miért ment el ez a hajó?

Alfőmérnök 2011.12.10. 16:20:54

@tesz-vesz: 1. Egy részük már nem él.
2. Nem tisztelek senkit pusztán az idős kora miatt, de mégis van bennem egyfajta ellenérzés, mikor megvénült emberek (nácik v komcsik) ellen, évtizedekkel, v fél évszázaddal ezelőtt elkövetett bűneik miatt jogi eljárásokat indítanak. Nincsenek jó érveim e mellett, egyszerűen ez az intuícióm. A bűnök feltárása, dokumentálása, minél szélesebb nyilvánosság elé tárása persze fontos, de büntetőeljárás indítását én az elmúlt húsz év bűnösei ellen sokkal-sokkal fontosabb dolognak tartom. Ezzel kéne foglakozni elsősorban, és szerintem Orbánék ezt értették elszámoltatás alatt. Ez volt a lényege a fenti kommentemnek.
Vannak más módjai is az „erkölcsi helyretételnek”, esetünkben annak, hogy a valódi komcsi bűnösök közmegvetés tárgyává váljanak.. (Pl. terror háza, vagy amit Loláék csinálnak, de azt sem így kéne, ilyen „becsengetünk és elfutunk” módon.)
Nem tiltakoznék, ha mondjuk a biszkuktól megvonnák a nyugdíjat, csak valahogy az az érzésem, hogy ez az egész mostani „komcsiüldözés” arra megy ki, hogy eltereljék a figyelmet arról, amit a kampányban "elszámoltatásként" emlegettek.
Ennyi elég mára?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.10. 22:56:34

én kifejezetten követelném, hogy pozsgai elvtársat lógassák fel, de legalábbis basszák a dutyiba, mellékbüntetésként pedig vegyék el a teljes vagyonát hét nemzedékre előremenően.

csak hát nem tehetem, az 56-ban az mszmp-be viharos sebességgel átigazoló pozsgai elvtárs saját kezűleg hegesztette a nemsztalinista nemkomcsi nemkotmányt, ellentétben pl. az 56-ban a kossuth téren a zemberekbe lövető, vagy legalábbis azért visszamenőlegesen is felelős mesterházyval, vagy újhelyivel.

kéne már egy olyan törvény is, hogy a gyurcsány az lenin fiú volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.10. 22:59:36

@Alfőmérnök:

hát, én voltam a terror házában, több százezer áldozatról nagyjából a fél földszint szól, de lehet, hogy annyi sem, és azért melléjük szigorúan ki vannak aggatva az ávósok, a maradék egypár emelet a kommunisták áldozatairól szól, és azok közül nincs kiemelve, aki netán mellékállásban rossz fiúka volt.

Bell & Sebastian 2011.12.10. 23:40:01

Hetedíziglen szól a bosszú, most vagy hallgatunk a Főnökre, vagy nem, de nincs mazsolázás!

Gyorsan letelt a kommunisták karanténja, már hangosabban üvöltenek, mint a még meg sem boldogult nagypapi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.11. 01:09:09

@Bell & Sebastian:

sőt, a komcsiknak a gyerekét is, mint egy itteni szájba lövésre született selejt előadta

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.14. 13:12:37

@Alfőmérnök:

1. Egy részük már nem él."

de ez még nem elég ok arra, hogy ne is vizsgáljuk ki pontosan mi történt, nemigaz? kik a leszármazottai, ők milyen pozíciókat kaptak?

" van bennem egyfajta ellenérzés, mikor megvénült emberek (nácik v komcsik) ellen, évtizedekkel, v fél évszázaddal ezelőtt elkövetett bűneik miatt jogi eljárásokat indítanak. "

nyilván csak egy rendszerváltás után lehet eljárást indítani ellenük, a kedvező persze egyből az lenne, ha a bűn után lenne a büntetés, de mivel ez elmaradt, így még mindig az a legjobb megoldás, ha későn is, de a komoly bűn, nem marad büntetlenül. még mindig jobb, mintha elévülne. még mindig jobb, mintha a rózsadombról kiabálnának le a bűnösök jólétben, mégis miféle becstelen kormány tartja ezt igazságosnak?

"A bűnök feltárása, dokumentálása, minél szélesebb nyilvánosság elé tárása persze fontos, de büntetőeljárás indítását én az elmúlt húsz év bűnösei ellen sokkal-sokkal fontosabb dolognak tartom. "

fontos dolog ez is, a kettő amúgy nincs olyan messze ám egymástól, ugyanaz az érdekkör végzi mindkettőt.
de ettől még egy ártatlan megölés, egy gyilkosság azért van olyan fontos, mint milliárdok ellopása, mégha korábban is történt

"Ezzel kéne foglakozni elsősorban, és szerintem Orbánék ezt értették elszámoltatás alatt. "

ezt értették, de egyikkel se foglalkoznak, és a komcsi bűnöket is bevették az alkotmányba, ahogy már mondtam orbánnak ez a véleménye az elszámoltatásról:

"sok kérdés érkezett... az elszámoltatás ügyében... én nem gondoltam volna, hogy ez még mindig ilyen erősen dolgozik ez emberekben ...."

Orbán Viktor miniszterelnök, 2010. december végén, Facebook

"a valódi komcsi bűnösök közmegvetés tárgyává váljanak.. (Pl. terror háza, vagy amit Loláék csinálnak, de azt sem így kéne, ilyen „becsengetünk és elfutunk” módon.)"

nem ilyen komolytalanul kéne, igaz, de a közmegvetés egy vicc. az utókornak nem lesz annyira megvetendő, ha most nem születnek bírósági ítéletek, ugyanis az sokkal komolyabb és elvileg hitelesebb , mint egy kis nézettségű dokufilm. ha nem lesz, ugyanúgy megosztott lesz a kérdésben az utókor mint most, mert a mostani "jaj mennyi ávóst akasztottak a csőcselékek 56-ban" véleményű emberek továbbadják az efféle hozzáállást, nem pont ezt a mondatot, de ezt a vonulatot

"ez az egész mostani „komcsiüldözés” arra megy ki, hogy eltereljék a figyelmet arról, amit a kampányban "elszámoltatásként" emlegettek."

lehet, de ezzel felvetettek még egy kérdést, amit még annyira se akarnak megoldani, mint az elszámoltatást
süti beállítások módosítása