Az agyatlan forradalom
2011. augusztus 09. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Az agyatlan forradalom

Carhartt-cuccokat követel a nép

  Azért nem egészen így képzelte Lenin a proletárforradalmat: úgy tűnik, még több iPodot akar az IPOD-nemzedék. Meg ingyen baseballsatyit, bónusz neonszínű pólókkal és masszív deszkás cipőkkel. Külső-London napok óta zavargó suttyói úgy gondolták, ideje egy kicsit felfrissíteni a gardróbot. Jóárasítva, izé, lopva, na. Azt mondta egyszer valaki: éhes gyomorral nem lehet himnusz énekelni. Hát, bevásárlókocsit tolva pedig nem lehet a forradalmi öklöt az égnek emelni.

  „Kingsland Road chaotic as Turkish men attack other, predominantly black, youths with sticks, metal barricades and bricks” - szól egy éjszakai tudósítás Londonból. Egy igazi álomkép a multikulturális, toleráns, nyitott társadalomról. Te is más vagy, te sem vagy más. Az idegen szép!

  Persze fogalmazhatunk úgy is, hogy a londoni és immár máshol is zavargó kültelkiek kiterjesztve értelmezték a jogaikat: ha már mindenki ingyen tölti le a zenéket meg a filmeket, akkor miért ne lehetne kütyükből és napszemcsikből is ingyen feltöltekezni? Azért reméljük, a péntek esti hatos villamos népe nem ébred  hasonló tervekkel egy nap.

ÚJ CIPŐM VAN! A rendőrség körözi ezt a zavargó asszonyságot

Ahogy ezt a Darwin-díjra esélyes fiatalembert is, aki feltöltötte az összelopott zsákmányát a twitterre

  Kapóra jött a zavargóknak Mark Duggan halála: a 29 éves fekete férfi még csütörtökön keveredett lövöldözésbe az őt feltartóztatni próbáló rendőrökkel. Állítólag az egyik helyi bandához tartozó, illegális fegyver- és drogkereskedelemmel gyanúsított férfi lőtt először a rendőrökre, akik viszonozták a tüzet - a történtek kivizsgálása még tart. A sajnálatosan elhalálozott Duggannak annyi ideje még volt az elnyomó gépezettel folytatott küzdelmében, hogy sms-t küldjön barátnőjének: „Követnek a zsaruk”.

  Duggan jó gyúanyag volt a magukat hátrányos helyzetben érző fiatal tömegek számára: London szegénynegyedeiben harmadik éjszakája tart a gyújtogatás, fosztogatás és az erőszak. A korábbi világválságok előtt még sót és lisztet halmozott fel a nép, nem okostelefonokat. Kár, hogy a régi jó dolgokból már nem marad semmi.

  Ahogy az ideológiák se hallatszanak be a grime-tól meg dubsteptől dübögő fülesekbe: nincs itt szó osztályharcról, szabadságjogok iránti vagy megszorítások elleni küzdelemről, egy igazságosabb világért folytatott tüntetésről. A konzumidióták idióta konzumálása folyik. A fogyasztói társadalom peremén, de annak legerősebb bűvkörében élő, ráérő, munkanélküli fiatalok eresztik ki így a gőzt - a közösség és az olimpiára készülő London kárára. Ennél '68 azért többet akart. Ennél még a punk is többet akart. A márkás cuccok lázadása - tényleg csak ennyit tud az elveszett nemzedék?

  Nézegessen zavargó és lángoló Londont!

  Végül pedig nézzük meg a Justice és Romain Gavras klasszikusát, a Stresst, csak úgy.

(Megkezdődött a 2011-es Goldenblog szavazás, a Mandinert a hírblogok között, a Balaton Blogot a helyi.érték ligában lehet támogatni.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr423134974

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Londoni zavargások, angliai fosztogatások – Összefoglaló 2011.08.15. 09:59:13

A kezdetben demonstrációnak indult kaotikus állapot megkérdőjelezett eredeti oka egy rendőrség által lelőtt 29 éves férfi halála volt. Ez azonban túlnőtt a tüntetésen és átcsapott valami másba. Bolti fosztogatás, kiterjedt közterület és magántulajdon r...

Trackback: Zeneajánló: Aranyláz vény nélkül frankhiteleseknek 2011.08.09. 10:26:23

A svájci frank megállíthatatlannak tűnő szárnyalását látva arra gondoltam, szerkesztőségünk nevében kedveskedek kicsit a devizahiteleseknek. Ebben a feszült és kiélezett helyzetben persze meggondolatlan és morbid poén lenne svájci óra ketyegésének, vag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.08.09. 23:55:09

@tewton: jogos az észrevétel. egységnyi sugarú fidesznyik droidok számára "eredendő bűnként" ismert az említett esemény.
remélem így már érted ;)

csi szi 2011.08.09. 23:57:45

@.Pierre Bezuhov.: Jó, menteni nem akarom őket, csak enyhén szólva nem áll meg a párhuzam azzal, ami most Londonban folyik. Az egyszerűen tömeges fosztogatás, meg puszta szórakozás kedvéért rombolás, semmilyen politikai motiváció nincs mögötte. Szó sincs semmilyen tiltakozásról meg politikai demonstrációról.

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 00:01:08

@csi szi: Erre én is emlékszem. Felhördültek a baloldali tömegek amikor értesültek Mazsola eltűnéséről. Gondolom rohadt sokat törték a fejüket a média munkások, mivel lehetne egységbe kovácsolni a balosokat a szabadságharcosok ellen.

Londonban is hasonló a helyzet. A libsik évtizedekig csempészték a négereket angliába, mert tudták hogy 2011-ben egy konzervatív többségű kormány lesz hatalmon, akiket majd nehéz helyzetbe hozhatnak.
Még arra is ügyeltek, hogy koaliciós partnerként meglegyen az alibijük. Arról már ne is beszéljünk, hogy a zavargások előtt egy rakás négert fehérre festettek, ezzel is fokozandó a káoszt.

Viktus 2011.08.10. 00:22:19

@.Pierre Bezuhov.:

Téged sem az eszedért szeretnek ... nézted te a felvételeket? ég, és föld a kettő ... már csak a célok, és károk tekintetében is ...

Viktus 2011.08.10. 00:24:02

@KürtiT (Tromb74):

Sajnos, mint Magyarországon is a fehér kisebbség a nigrókhoz idomul, ahol nálunk sok cigány többségi faluban a cigányság életmódját veszi át a terror miatt ...

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 00:37:06

@Viktus: Nem lehet, hogy egyszerűen a hasonló szociális háttérel rendelkező, generációk óta segélyen tengődő, jővőkép nélküli kamaszok bőrszíntől függetlenül tombolnak?

Ahogy nálunk a cigányság, úgy náluk a feketék vannak többségben ebben a rétegben.

Viktus 2011.08.10. 00:53:06

@KürtiT (Tromb74):

Angol nigró előtt nem lenne jövőkép elég vicces ... azért London külvárosában, ha nagyon akarna nyugodtan elkotorhatna dolgozni ... nem egy borsodi szint ...

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 00:58:55

@.Pierre Bezuhov.: Párhuzamot tényleg nem lehet vonni a két esemény között. Londonban unatkozó suhancok tombolnak az tanítási szünetben.

Magyarországon sem hinném, hogy politikailag voltak motiváltak a garázdálkodók, ők is csak kihasználták a káoszt. Viszont nem egy társadalmi réteget, csak egy annál szűkebb csoportot "képviseltek".

A londoni események egy elég komoly társadalmi probléma következményei. Magyarországon pedig csak egy szűk bajkeverő csapat ült a nyakára egy politikai tüntetésnek.

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 01:02:20

@Viktus: London külvárosa nem éppen meseország. Egyébként nem azt írtam, hogy ne lenne előttük más lehetőség, hanem azt, hogy nincs jövőképük.
Feltételezem, ismered ezt a fogalmat.

Viktus 2011.08.10. 01:04:23

@KürtiT (Tromb74):

Ismerem, de te nem nagyon ismerheted ... érdekes a magyar, lengyel sokkal szarabb mesés körülményekkel vágott bele a kinti munkálkodásba, és mégis dolgoznak a kivándorolt népek nem kevesen ...

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 01:27:48

@Viktus: Talán mert volt jövőképük :D :D :D

A lengyelek, magyarok stb. azzal a céllal mentek ki, hogy dolgozzanak, megtakarítsanak, letelepedjenek v. akármi. Volt egy jövőképük.

A most zavargó fiataloknak pedig feltehetőleg a szülei, szomszédai és szinte mindenki, akit ismer segélyből él. Nem nagyon állt előttük követendő példa, ezért jövőképük se nagyon alakult ki, céltalanok.

Feltehetőleg két-három generáción keresztül süllyedtek le idáig. Az állam hozzájuk vágott egy kis segélyt, de nem foglalkozott az integrációjukkal. Most kevesebb pénz van segélyre, integrációra meg pláne.

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 01:43:11

Aki most azt mondja, hogy ez a baloldali/liberális politika hibája, annak igaza van.
Ettől függetlenül a probléma megoldása is balos/libsis megközelítésben oldható meg. Esetleg még konzervatív irányból, de semmiképpen nem szélsőjobbról.
A szélsőjobb képes felesleges köntörfalazás nélkül rámutatni a problémákra (ami jó dolog), de használható megoldásokkal ritkán (soha nem) rukkol elő.

Bal 2011.08.10. 02:41:24

Azért remélem mindenki figyel a számokra is, mielőtt nagyon belelendülne a niggerezésbe, és kitelepítené az összes majmot. Londonban laknak úgy nyolcmillióan, negyede-harmada bevándorló. Ebből zavarog néhány száz fős banda.

Ugye ez a baj a náculással, néha beleesnek jófiúk is a szórásba. Néha még maga a náculó is, az különösen ciki.

2011.08.10. 07:05:38

@Bal:

Persze-persze, ha az őrjöngő niggerhordáról készült felvételek miatt nem lehet tagadni, akkor jön a jó öreg bolsi relativizálás:

4 gyerekes apuci, csak párszáz nigger, fehérek is vannak közöttük, a társadalom a hibás és társai.
Unalmas.

Az meg különösen ciki, hogy a most elnézően hümmögő bolsik lövettek volna legbuzgóbban a 2006-os tüntetők közé.

2011.08.10. 07:23:12

@KürtiT (Tromb74):

"a probléma megoldása is balos/libsis megközelítésben oldható meg."

A balos-libsi megközelítés eddig semmit nem oldott meg, ugyanis a primitív színesbőrű hordánál még egy kutyába is több intelligencia és emberség szorul. Ezek a szubhumán véglények csak az erőszakból értenek, a megértő emberjogi nyalizás inkább felbátorítja őket (lásd cigányok).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 08:39:36

csak a tények kedvéért.

nagy britanniában 2010-ben körülbelül 7.000.000 (hétmillió) "külföldön született" ember élt, ebből nagyjából 1.000.000 (egymillió) nigger.

a jelenlegi zavargásokban néhány ezren vesznek részt.

Tündér_Lala 2011.08.10. 08:41:09

@imperial: "A balos-libsi megközelítés eddig semmit nem oldott meg"
Sőt éppenhogy a problémák okozója.

Merthogy a kölyköket seenki nem fegyelmezi, rájuk hagynak mindent, nekik csak jogaik vannak kötelezettségeik nincsennek és seenki nem mondja meg nekik, hogy az iskolában alapozza meg a későbbi saját életét pld. a tanulással stb. Azután kijönnek az iskolából és megváltozik a viszony rendszer, semmibe veszik, szar és rosszul fzetett munkát kap, ha kap, a legkissebb hibáért szétrúgják a seggét.
Nem értik, azonos viselkedésmód mellett, fejcirógatás helyett segberúgás jár. Dühösek lesznek és elégedetlenek.

A rendvédelemmel vissza lehet őket szorítani (kell is), de a probléma alapja, a hibás rendszer továbbra is ontja magából a meghasonlott, frusztrált huszonéves szerencsétleneket, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel.

Bezu, ha kicsit gondolkodnál, rájönnél, hogy éppen a libsi PC és a szabadosság túlhajtása az oka a jelenségnek és azon kellene nagyon gyorsan változtatni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 08:41:38

@Viktus:

mi a véleményed a nagyjából 999.000 nem tomboló niggerről?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 08:44:15

@Tündér_Lala:

"Merthogy a kölyköket seenki nem fegyelmezi, rájuk hagynak mindent, nekik csak jogaik vannak kötelezettségeik nincsennek és seenki nem mondja meg nekik, hogy az iskolában alapozza meg a későbbi saját életét pld. a tanulással stb."

karibi és afrikai bevándorlókról beszélünk (azoknak is max. néhány ezrelékéről, de ez mellékszál).

te tényleg azt gondolod, hogy ezek liberális szellemben nevelik a gyerekeiket? :)

Tündér_Lala 2011.08.10. 09:03:15

@mavo: Az iskola neveli széllib rendszerben. A szülők meg nem tudnak bele szólni (a képzés ügyeibe), sem a régi sem az új kultúra szabályrendszere nem működik és így a két szék közül a pad alá kerül a kölök. De ugyanez a helyzet az angol lumpen rétegeknél.
A jelenség csak részben multikulti probléma (lásd fehér futball huligánok).

caralho voador 2011.08.10. 09:21:52

@KürtiT (Tromb74): "bőrszíntől függetlenül"
Ezzel a görcsös PC erőlködéssel csak egy probléma van manapság: a pozitív rasszizmus tökéletesen bevett és elfogadott a nyugati kultúrkörben, bármilyen negatív formája viszont azonnal képzeletbeli kefebajszot rajzol a megfogalmazójának orra alá. Mire gondolok?
Hurcoltak-e már meg sportriportert, amikor a színesbőrű atléták remek (a fehérekénél előnyösebb) fizikai felépítéséről, genetikai adottságairól beszélt? Bárkit, aki a néger/cigány zenészek kitűnő ritmusérzékéről? "Kétféle hegedűs van: a zsidó hegedűs és a rossz hegedűs." Stb.
De ha azt kimondod, hogy bizonyos emberfajták genetikai adottságaik, eredeti kulturális hátterük miatt hajlamosabbak az agresszióra stb., azonnal náczi vagy. Itt is sürgősen rendet kéne vágni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 09:31:47

@Tündér_Lala:

ugyanez a "széllib" rendszer termeli nyilván a hardcore iszlamistákat is, akitől fosni tetszik a tisztelt keresztény ajrópának.

a jellemzően ultranacionalista futballhuligánok meg aztán végleg a széllib rendszer termékei, gondolom, a széllib rendszerben alap tananyag, hogyan verjünk szét egy városnegyedet pocsolyarészegen, a you'll never walk alone-t harsogva.

a hülye angolok mindenféle huliganizmus ellenes intézkedéssel reagáltak az 1985-ös sajnálatos eseményekre, ahelyett, hogy visszahozták volna az iskolákba a pálcát.

(igen érdekes ez a széllib rendszer. mindenre, és annak ellenkezőjére is fasza kifogás.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 09:51:47

Tessek, itt a magyarazat a londoni tortenesekre:
www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_nyugat_modern_babonai.html
"S végül az egyenlőség és a demokrácia babonája azt a hiedelmet próbálja alapnormává tenni, hogy az emberek egyenlők, és erre az eredendő egyenlőségükre demokráciának nevezett konstrukció építhető. E babona célja az, hogy szétroncsolja a tradicionális szakralitás hierarchikus létszerveződési módját, felszámolja a tekintélyt, és a beavatás hierarchikus rendje helyett előkészítse azt a mindent elpusztító degradációs folyamatot, amelyet talán „kiavatásként” nevezhetnénk meg. Mindez nem más, mint a létező kiszakítása a létezésből, hogy így az engedelmes, leépült „minimál-én” szintjére vigye le, aki a „demokrácia” hamis díszletei mögül korlátlanul manipulálható. A feladat tehát „mindössze” e sötét babonákkal való szembenézés volna, ha meg akarjuk érteni válságunk természetét. "

A rendorseggel csupan tuneti kezelest lehet elerni! Mindaddig, amig a szakralis hierarchia nem all helyre, a niggercsurhe akadalytalanul tombolhat!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.08.10. 10:12:23

@Doomhammer:
LOL
nem is értem, egy ekkora zseni miért nem kormánytag.
a feudalizmus visszaállítása simán beférne az alkotmányba, az emberek felhatalmazásából...

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 10:16:06

@caralho voador: Nem a PC erőltetése a megoldás. Nem is erről van szó. Egyszerűen nem visz közelebb a megoldáshoz, ha a genetikai különbségekben látjuk a probléma gyökerét.
Lehet ilyeneket állítani, hogy a feketék v. bármely rasz genetikailag hajlamosabb az erőszakra, de nem ártana valamivel bizonyítani is. Sikeres bizonyítás esetén meg kéne kezdeni valamit ezzel a "ténnyel".
A kultúrális különbségek szintén létező probléma, de azzal nem jutottunk előbbre, hogy megállapítjuk létezését, vagy erre fogunk mindent.

Tündér_Lala 2011.08.10. 10:53:40

@mavo: Látod, hülyegyerek, ha nincsennek érveid, akkor csúsztatsz és gúnyoldsz.
És igen azok az iszlamistának mondott (valójában kultúrális vákumba került) kölykök erőszakolnak nőket, akiket ezért eredeti környezetükben halálra ítélnének és megköveznének vagy például lopásért levágnák a kezüket, de mérsékeltebb országokban is kőkeményen büntetnék őket. A társadalom pedig ott elítélné és kivetné magából őket ugyanezen cselekedekért.
Befejeztem.

KürtiT (Tromb74) 2011.08.10. 11:18:43

@imperial: Tényleg érdekelne, hogy te személyszerint milyen megoldást ajánlanál a fenti problémára. Természetesen számolva a rövid- ás hosszú távú következményekkel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 11:25:51

@Tündér_Lala:

"És igen azok az iszlamistának mondott (valójában kultúrális vákumba került) kölykök erőszakolnak nőket, akiket ezért eredeti környezetükben halálra ítélnének és megköveznének vagy például lopásért levágnák a kezüket, de mérsékeltebb országokban is kőkeményen büntetnék őket."

lolz. speciel nőket erőszakolni iszlám országokban a legfajább biznisz, ugyanis ott éppen a megerőszakolt nőket szokás megkövezni, a férfiak lazán megússzák, ha éppen nem lesznek ettől hősök. de természetesen nem kötelező ismeretekkel bírnod arról, amiről osztod az észt.

na de a "kulturális vákuum"-ért a szélsőlib lenne a felelős?

amúgy is elég vicces, hogy a teféléd folyton hangsúlyozza, hogy így a család, meg úgy a család, de ha baj van, akkor a család az egy cseppet sem felelős, csak a szélsőlib oktatás. érdekes módon, ahol stabil a családi és szociális háttér, ott akármilyen széllib az oktatás, nincsenek problémák, alacsony a bűnözési ráta, ahol meg nem így van, ott magas. hogy van ez

és az hogy van, hogy a XVIII-XIX. század széllibnek nem nevezhető oktatása idejében pontosan ugyanez volt a helyzet, azzal a különbséggel, hogy átlagban sokkal magasabb volt a bűnözési ráta a brutális büntetések ellenére.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.08.10. 11:30:50

@.Pierre Bezuhov.:
"nem is értem, egy ekkora zseni miért nem kormánytag."

O a szurke eminencias, a Fo Ideologus. Amit o kieszel, a Fidesz technokratainak kiadjak megvalositasra. Ok meg nem kerdeznek, megszoktak, hogy akarcsak egy nagyvallalatban, itt sincs visszaduma.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.10. 11:47:02

@Doomhammer:

konkrétan az egyik ilyen bogárista (lázár) is orbán személyes tanácsadója

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.10. 13:04:28

@picur3ka/mesterhazymiklospart: legyen így. legyenek akkor ezek is elveszett nemzedék, de ennek van színe, bevándorló színe van, mint párizsban.
az eu szdsz-ei, a kaufman-terv kiagyalói nem számítottak arra h a niggerek ennyire primitívek lesznek, így a bevándorlás a nemzetek felhígítása csak kontraproduktív lesz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.10. 13:35:03

@tölgy: jaj egy breivik-rajongó!

kiáltanak fel a libsik és bevándorlók

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.10. 14:05:12

@neccharisnyás útonálló: most itt is cserélni kell a buszmegálló üvegét, de nincs 2006.

"napi rendszerességgel újítják" :)
itt ebben az évben nem lesz kicserélve baszki :)

is 2011.08.10. 14:34:13

szerintem Angliaban rendorterror van. az ottani nemzeti erzelmu fiatalokat, akik csak az elnyomo kormannyal szembeni igazsagos ellenallasban vesznek reszt, nos ezeket a fiatalokat a rendorseg gu-mi-lo-ve-dek-kel lovi, sot eles fegyverrel is! ren-dor-ter-ror! Morvai Krisztinat! Civil Jogász Bizottságot! koveteljuk, hogy a rendorterrort allitsak meg!

hiszen ezt koveteltuk 2006 oszen is, igaz?

@gloire: es az index cikke, hogy megyunk a rendorokkel kergetozni a Rackoczi utra, ahol igenis betortek boltablakokat? a TV-nel egy autot se gyujtottak fel a te emlekezeted szerint? a tankot (milyen tankot? nem volt tank!) se kotottek el, ugye? fosztogatas - nahat ennyi kulturalis kulonbseg csak belefer. ezek niggerek, ugye, mink meg feher arja magyarok vónánk.

picur3ka 2011.08.10. 14:42:01

@is:

Te beteg vagy?

Azon tul, hogy fogalmad nincs, mirol beszelsz.

picur3ka 2011.08.10. 14:48:55

@katolnai:

Na azert ilyesminek orulni is beteg elmere vall.

picur3ka 2011.08.10. 14:51:36

@Alfőmérnök:

Igen, de a multi-kulti tortenelmileg bizonyitottan mukodik, ha nem szocial-mernokoskodik valami barmok.

picur3ka 2011.08.10. 14:54:41

@.Pierre Bezuhov.:

'ezek mindenből ugyanazt vezetik le'

Mert te nem. Olyan ecceru vagy ocsi, mint a faek. Es nagyon sematikus.

picur3ka 2011.08.10. 14:55:40

@bbjnick:

Erre nyilvan nem fog valaszolni.

picur3ka 2011.08.10. 15:00:37

@csi szi:

A skot es ir klan/banda hagyomanyok kulturalis gazdagito hatasara gondolsz? Igy van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.10. 15:17:36

@Alfőmérnök: ha csintalan befogja azt az ótvar nagy olajos fideszes zsidó pofáját, akkor ma még dagadtabb lehetne.
semmi köze nincs a felvetett pontnak ehhez.

nem kell ráncigálni az oroszlán bajuszát, nem kell a magyarságot gyalázni, nem kötelező hazudozni és rágalmazni,

picur3ka 2011.08.10. 15:43:55

Vannak meg itt Darwin-dijas jeloltek sokan:

A Hackney teenager who was found with bundles of scratch cards

Alfőmérnök 2011.08.10. 15:52:40

@picur3ka/mesterhazymiklospart: A mai liberális multikulti-ideológia a társadalommérnökösködést van hivatva igazolni. Amúgy tényleg van rá példa ahol működött többé-kevésbé, pl. Erdélyben.

hoplita 2011.08.10. 15:56:08

@Alfőmérnök:
Nem.
Ezt a marslakók.
Tucc frissebbet?
Vagy sajnálod azt a köcsögöt, baszki?
Eh...kabbe:(

Alfőmérnök 2011.08.10. 15:59:28

@tesz-vesz: Hogyne lenne köze? Arra példa, hogy nem csak a büdös niggerek és a világrontó ballerek tudnak állat módjára viselkedni. Nyilván a zavargók is ugyanúgy jogosnak érzik az erőszak alkalmazását, ahogy te is jogosnak érzed a(z egyébként segghülye) Csintalannal szembeni erőszak alkalmazását. Mert te is egy állat vagy.

hoplita 2011.08.10. 15:59:35

@.Pierre Bezuhov.:
Kár, hogy az a "terepnadrágos nyilashorda" nem baszott meg.
Szívesen vettem volna a nyivákolásod.
Vagy a lelkendezésed?:)

hoplita 2011.08.10. 16:02:02

@ketroot:
Már nem lesz pár évtized múlva.....összedől a cirkusz és a pár év múlva is már a sci-fi kategóriába számít, ha jóslásra adod a fejed.

hoplita 2011.08.10. 16:03:53

@.Pierre Bezuhov.:
Mán cselezni kényszerülsz, buzikám....lesz ez még így se.:))

hoplita 2011.08.10. 16:07:42

@KürtiT (Tromb74):
Elmész te a liberális, kankós picsába...:)
Nézzél mán a naptárra, te állat...!
Nincs jövőképük?
Nekem se lenne, ha a karalábé megverne ikúban...hülye faszfej.:(((

hoplita 2011.08.10. 16:10:33

@mavo:
De jó.....!!!!

Akkor ide gyorsan egymilla niggert....!!!!!

Ne szíjjál annyit, már így is hülye vagy.

picur3ka 2011.08.10. 16:18:14

@hoplita:

En ezt nem is ertem, honnan veszi.

1. Az utolso cenzus 2001.

2. Ilyet, mint 'neger' a brit bevandorlasi hivatal tudtommal nem tart szamon. Orszagonkenti es vallasonkenti adatok vannak, ha jol emlekszem.

hoplita 2011.08.10. 17:09:43

@is:
Ne hazuggy, te geci.
Én ott vótam....az összes betört kirakat egy-egy belőtt ukg.
.... a zsindex kurvannya.:(((

hoplita 2011.08.10. 17:11:27

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Gondolom egy trombitával több vót a kelleténél, oszt álmodta.:)

hoplita 2011.08.10. 17:35:28

Esztet se nem reklámozza a nagyonkiegyensúlyozott magyar(?) médija.....

Exkluzív: Angol futballszurkolók védik London utcái

barikad.hu/exkluz%C3%ADv_angol_futballszurkol%C3%B3k_v%C3%A9dik_london_utc%C3%A1it-20110810

katolnai 2011.08.10. 18:19:42

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Picur!
Legyek én csak 'beteg elme', de akkor is örvendek; mert most végre az angolok szívják, mert most liberális-hulladék médiájuk nem hazámat becsmérli (fasisztázás, nácizás), mert most a saját bőrükön érzik a másság, a színesség, az egekig magasztalt kisebbség tombolását, mert pont a végletekig védelmezett alantas réteg cáfolt rá az általuk összetákolt multi-kulti szemétdomb tarthatatlanságára.

Nekünk magyaroknak a múlt évszázadban csak keserű és szomorú tapasztalataink voltak az angolokkal; sosem voltak népünk barátai, egyszer sem álltak ki mellettünk. Hát örülök, h végre rájuk jár a rúd és remélem, ami most történt Angliába az egy előszél: egy új Trianon előszele. Csak, h ez a 'Trianon' nem hazánkat, nem a mi nemzetünket fogja majd a sárba tiporni, hanem a nyugati, liberális társadalmakat kényszeríti majd térdre az én legnagyobb megelégedésemre.

hoplita 2011.08.10. 20:22:24

@katolnai:
Ámen.
Bennem is csak a káröröm munkál.
Mán ketten legalább vagyunk.
De szerintem többen is...:DD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.10. 21:33:17

@Doomhammer: Na azért azt már csak ne!
Már korántsem annyira erős az Egyház, hogy kijelöljön egy napot a héten, amikor minden unatkozó hadúrnak, íjásznak, etc. KÖTELEZŐ fegyvernyugvás van.
2. Jóval magasabb az általános műveltség, jogok-kötelezettségek beivódása az emberi természetbe (via XIX. század)
3. Lenne ám bazi nagy sikítozás, ha X reggel felkelne, munkába menet morcos, leszúrna pár embert -mert ők csak rangon aluli parasztok (igavonó barmokkal egyenértékűek jogilag) ergo járulékos veszteség- aztán az örjöngő főnökét küldené át a másvilágra, mert hatalmi pozícióját veszélyeztető vetélytárs. És a poén vége: ezekért SENKI nem vonná felelősségre, mert JOGA van így cselekedni.
A király erdejében szarvast cserkésző jobbágygyereket kibelezve faágra lógatják, nem lesz ott Kevin Costner, hogy a morális egyensúlyt helyrebillentve, megmentse.

Én inkább maradnék a varázsgömb ezen végén. Per pill nincs elég tőkém egy magánbandérium felállítására. Hiába is ha van néhány életrevaló, utcához szokott ismerősöm.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.11. 07:22:24

@csi szi:

jóvan, igazi rasszista mindenki mást gyűlöl és lenéz, nem csak a niggereket

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.11. 07:28:03

@bbjnick:

"A magyar nyilas banda hány üzletet fosztott ki és hány embert gyilkolt meg?"

höhö, a magyar nyilas bandának (valójában nem banda, hanem csürhe) egy helyen (tv székház) volt alkalma fosztogatni, ott meg is tette. a rákóczi úton "mindössze" betörtek ahány kirakatot csak bírtak. és nem rajtuk múlt, hogy nem volt halálos áldozat, hanem azon, hogy nem került lőfegyver a kezükbe.

ha engem kérdeznek, se londoni, se az itteni csürhe ne garázdálkodjon, oszt jónapot

tevevanegypupu 2011.08.11. 08:22:51

"..nem volt halálos áldozat, hanem azon, hogy nem került lőfegyver a kezükbe."

Pedig az akkori kormany nem banta volna. Elegge magukra hagytak a rendoroket abban a remenyben, hogy hatha sikerul martirokat felmutatni.. Aztan Szili Katalin felrehajtott fejjel, siros hangon mondta volna, hogy ez borzaszto..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.11. 08:32:00

szerencsére a humor az mindig humor marad. egy mókás fácse album a Rioters Vs Photoshop jóvoltából: looting is serious business (www.facebook.com/media/set/?set=a.232806823422695.51547.232804136756297&type=1 )

amelyből egyben az is kiderül, hogy az itt közmegegyezéssel kialakult "fosztogatnak a niggerek" kép hangyányit alulárnyalt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.11. 08:33:49

@tevevanegypupu:

ugyan azóta kiderült egy és más, ami ezt a primitív koncepciót röhelyessé tette, de sebaj, minek tájékozódj

tevevanegypupu 2011.08.11. 09:01:53

@mavo:
Ragaszkodom a rohejes koncepciohoz. A szememnek hiszek inkabb de szivesen hallgatom a masok teoriait is.

picur3ka 2011.08.11. 09:06:15

@hoplita:

Ennyien valljak magukat feketenek kb, de ez 2001-es cenzus adat.

Mas kulonben semmit nem mond arrol, hogy osszesen hany bevandorlo van es mit csinalnak.

Peldaul a k-e-i bevandorlok 80% folotti aranyban dolgoznak, a pakisztaniak koreben ekkora majdnem a munkanelkuliseg.

picur3ka 2011.08.11. 09:09:39

@katolnai:

Orszagoknak erdekeik vannak, nem barataik.

Ugyanugy viselkedsz, mint amivel vadolod oket, azonositasz egy orszagot a liberalis mediajaval.

picur3ka 2011.08.11. 09:22:42

@Tündér_Lala:

Ugy mondjak ezt errefele, hogy blairite generation, entitlement culture es a szinesekkel a victimhood is elojon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.08.11. 09:44:46

@tevevanegypupu:

"A szememnek hiszek inkabb"

lúzer. istennek hála az értelmes lények már túlléptek ezen a szinten, különben most (eszközök híján) nem "társalognánk".

tevevanegypupu 2011.08.11. 09:48:59

@mavo:

Hat nem is tarsalgunk tovabb.(-:

tevevanegypupu 2011.08.11. 09:48:59

@mavo:

Hat nem is tarsalgunk tovabb.(-:

picur3ka 2011.08.11. 10:27:16

@mavo:

Csakugy, mint 'a nyomorgok lazadoznak' is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.11. 10:46:31

@picur3ka/mesterhazymiklospart: nem a nyomor, az angol alsó-középosztály:
A postman, a primary school mentor, lifeguard, charity worker and a father of a newborn baby were among defendants appearing alongside schoolchildren and college students to answer charges ranging from theft to violent disorder.

Read more: www.dailymail.co.uk/news/article-2024396/London-riots-2011-Primary-school-worker-postman-boy-11-looters-court.html#ixzz1Uhy4G27W

picur3ka 2011.08.11. 11:10:12

@tölgy:

Ezek nagy resze csak opportunista tolvajkodo szerintem.

Figyelje a vegig ott huzodo szervezett bunozes szalat:

- hatalmas kabszerfogas, x napon
- drogdiler lelo, x+2 napon
- 'bekes tuntetes', arson cuccal, x+4 napon
- a bandahaborukrol, fegyveres bunozesrol es drogkereskedelemrol hirhedt negyedben
- interneten szervezett 'akciok', a rivalis londoni bandak beket kernek egymas kozt ezekben
- bandanevek, jelszavak, rendorseg ellenes grafitik a helyszineken

- a legnotoriusabb alvilagi figurat, hoodikkal beszelgetven kapjak lencsevegre

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.08.11. 11:18:40

@picur3ka/mesterhazymiklospart: nem kizárt, hogy a lehetőséget kihasználták a maffiózók, hogy bemutassák "csak mi tudjuk ezt a csőcseléket féken tartani a cuccainkkal, hagyjatok békén minket".

De más dolog, hogy a szociális munkás és az iskolai dolgozó is fosztogatni ment.

picur3ka 2011.08.11. 11:32:31

@tölgy:

Ok szerveztek az egeszet szerintem. A hatalmas fogast szo szerint kell erteni. Nagyon nagy jovedelem kieses.

Aztan a kezdodo cirkuszban mindenki elojon a serelmeivel: a feketek a rasszizmussal, a csalad a fajdalmaval meg az igazsagtalansaggal, a sok unatkozo fiatal balhezik egyet, a masik szidja a rendszert meg a bankokat, a harmadik a liberalisokat.

Es egyre nagyobb kaosz alakul ki, a sok resztvevo azt se tudja, mibe rangattak bele. Es kik.

Sokan pedig nem tudnak ellenallni a kisertesnek meg azt is gondoljak, hogy mindenki viszi, szabad a portya, akkor en mert ne.

Alfőmérnök 2011.08.11. 12:44:09

@picur3ka/mesterhazymiklospart: off
Maga egész visszafogott egy ideje. A családi élete jött rendbe, vagy csak a kormányváltás miatt nyugodott meg? :)

picur3ka 2011.08.11. 12:48:34

@Alfőmérnök:

Szedem a gyogyszeremet.

Ezt melyik mondat sugallta?

Alfőmérnök 2011.08.11. 13:02:21

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem egy mondat sugallta, inkább egy összbenyomás ez. :)

picur3ka 2011.08.11. 13:12:19

@Alfőmérnök:

Mivel a konteomat eloado poszthoz linkelte, gondoltam, lehet, hogy gunyolodik.

Nagyon kemeny szovegeket nyom a kormany a parlamentben.

'Praises US and Scottish tactics against gang culture - "I want this to be a national priority," he says. Gang injunctions will be rolled out to ban certain groups.'

'The police made the mistake of treating this as a public order problem, not a crime problem.

He says decisive action has been taken to ensure more robust policing.

The Met increased the number of officers on the streets of London from 6,000 to almost 16,000. This number will remain until the weekend, he says.

Many businesses have released special constables, he says.

Some 1,200 people have been arrested. Photographs will be used to identify the other rioters, and "phony human rights concerns" will not stop their photographs being identified.

The sentencing powers available to the courts are being kept under review.

Nothing is off the table. The police are already authorised to use rubber bullets and water cannon could be deployed at 24 hours' notice.

On the subject of involving the police, Cameron says Tim Godwin, the acting commissioner of the Met, said he would rather be the last man left in Scotland Yard, with all his management team on the streets, before having to call in the army.

That is the right attitude. But the government will keep this under review.

Cameron says that the government will review what could be done to stop people using instant message services to plan riots'

vomit 2011.08.11. 14:22:17

@tesz-vesz: azota a vallomassal felero videot szorgos kezek letoroltek, ahogy az varhato volt.
aki lemaradt volna rola:
www.youtube.com/watch?v=eqBGPhIoUMg

tewton 2011.08.11. 15:01:30

@tesz-vesz:
ezen a kaufmannos linken nincsen semmi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.11. 17:07:08

@Alfőmérnök: haha

nyilván a nürnbergi bíróság is állatokból áll.

de a négereknek nincs semmi morális okuk arra, hogy erőszakhoz folyamodjanak

@tewton: majd holnap jelenik meg
nagyon fontos ez is

kkbk.blog.hu/2011/08/12/a_kaufman_terv

@vomit: fel kell tölteni máshová, indavideora pl.

Alfőmérnök 2011.08.11. 17:09:56

@tesz-vesz: Ezen ennyit kellet gondolkodnod, te kis kretén patkány?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.13. 19:52:32

@Alfőmérnök: ugye tudod hogy hülyeségeket beszélsz nagyon sokszor?

"Ezen ennyit kellet gondolkodnod, "

miért vagy ilyen frusztrált?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 20:02:44

Hmmm! Bekapcsoltam a tv-t és a Hírtévén a BBC Hardtalkban egy Sean Baley (vagy valami hasonló nevű) nemga feka szocmunkás a liberalizmus és a politikai korrektség (PC) ellen agitált:-] Azt mondja, hogy ez a Legyek Ura, tudatosítani kell mindenkivel, hogy önmagáért felelős, annak a szülőt pedig, aki nem neveli tisztességre a gyerekét, azt sz*rrá kell büntetni:-]

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 20:03:26

@bbjnick:

nemga feka szocmunkás=benga feka szocmunkás

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 20:04:50

@bbjnick:

annak a szülőt pedig=azt a szülőt pedig

Alfőmérnök 2011.08.14. 12:57:38

@tesz-vesz: És neked -- így kívülállóként -- mi a véleményed a Kultúráról?
süti beállítások módosítása