Magyar Sziget vs Hatvanhét Éve a Fasizmus Ellen
2011. július 22. írta: dobray

Magyar Sziget vs Hatvanhét Éve a Fasizmus Ellen

  Lefoglalta a Csattogó-völgyben a hagyományosan a Magyar Sziget által használt területet (ahol az Attila Király Színpad is van) a fesztivál idejére a Hatvanhét Éve a Fasizmus Ellen Ifjúsági Mozgalom. A rendezvény főszervezője úgy nyilatkozott: kapott már értesítést a készülődő demonstrációról. A rendőrség tudomásul vette a bejelentést és a Magyar Sziget szervezőire bízta, hogy egyezkedjenek a mozgalmárokkal, akik a benzinárak miatt szeretnének tüntetni.

  Az augusztus eleji Magyar Sziget szervezői azt üzenték: ha valóban a benzinár miatt tüntetnének a mozgalom tagjai, egyeztetnének velük, de ők igazából a cionista érdekek képviselői, akik csak meg akarják gyalázni a Verőce melletti, festői fekvésű, szakrális jelentőségű helyet, ezért szóba sem állnak velük.

  A Hatvanhét Éve mozgalom egy tagja úgy vélte: attól még, hogy nem tárgyalnak velük, azt a tényt nem tudják elkerülni, hogy nekik joguk van tüntetni a Csattogó-völgyben, és ehhez biztosítaniuk kell a fesztivál szervezőinek az odajutásukat. Arra kérdésre, hogy pontosan mit akarnak tenni, azt mondta: tüntetni. A fesztiválra utaló megjegyzésünket azzal hárította el: ő nem tehet róla, hogy minden évben éppen itt, ezen a helyen és éppen ilyenkor rendezik meg a Magyar Szigetet, tőlük távol áll a rendezvény megzavarásának gondolata. Hogy a Hatvanhét Éve mozgalom profiljába mióta tartozik bele a benzinár elleni küzdelem, azt válaszolta: a benzináremelés a fasisztoid kapitalizmus burzsoá trükkje, ezért gondolták úgy, hogy kötelességük tüntetni ellene, a demokrácia megvédésének érdekében.

  A TASZ szerint az immár tizenegy éves Magyar Sziget, ahová várhatóan spanyol és flamand különítmények is ellátogatnak, nem tehet semmit, biztosítania kell a helyszínt a demonstráció idejére. A tüntetőknek viszont nem jár ingyenjegy, a fesztivál szervezőivel kell egyeztetniük, hogy miként biztosítják eljutásukat a helyszínre. Kérdés, a tüntetés területén felállítandó ideiglenes építmény, az úgynevezett Attila Király Színpad a demonstráció akadályoztatásának számít-e, vagy a tüntetők azt is igénybe vehetik a tiltakozó akció lebonyolításához.

  „Megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy bárki a gyülekezési jogra hivatkozva megzavarja bármelyik kulturális rendezvényen vagy fesztiválon a fiatalok szórakozását. Ami a Magyar Sziget körül kezd kialakulni, az számomra elfogadhatatlan, és a gyülekezési joggal való visszaélés klasszikus példája. Amennyiben a Hatvanhét Éve a Fasizmus Ellen Ifjúsági Mozgalom valóban a benzinár ellen szeretne tüntetni, Verőce polgármestereként felajánlok számukra egy másik, közeli helyszínt, de azt elfogadhatatlannak tartom, hogy a benzinárra hivatkozva a fiatalok szórakozását tönkretegyék” – írja közleményében a verőcei polgármester, Bethlen Farkas.

  A rendőrségnek biztosítania kell a tüntetést, ami várhatóan megterheli majd a szervezetet, hiszen nem valószínű, hogy békésen elviselné egymást a nemzetinek nevezett rockzenekarok közönsége és az immár 67 éve örökifjú antifasiszták, akik feltételezhetően nem mondjuk a Magozott Cseresznye, a Dobogó Kő vagy a Hungarica koncertjére szeretnének bejutni ilyen kalandos úton. A Magyar Sziget szervezőinek állásfoglalásából is kitűnik, hogy a tüntetést a szerintük szakrális jelentőségű helyszín meggyalázásának tekintik, azaz fokozottan számítani kell az indulatok elszabadulására.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr923086126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hungarikum a Szigeten 2011.07.22. 14:38:13

Kenyér és cirkusz mindig kell a népnek, most pár hétre előre el vagyunk látva. 64 Vármegye vs. Zsiget vs. Budapest vs. Rendőrség vs. TASZ - van ennél fincsibb koktél? A sztori dióhéjban: egy magánszemély januárban bejelentette a rendőrségen, hogy 500 ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civilkontrol 2011.07.22. 14:16:37

Kaland a élet!
Rikkantotta a papagáj és belerepült a ventilátorba

Bell & Sebastian 2011.07.22. 14:24:38

Hatodikos koromban még attól rettegtem, hogy estve megint átmásznak a lyányok a tábor kerítésén.

De azóta támadt pár jó ötletem.

tevevanegypupu 2011.07.22. 14:39:23

Tudom, hogy gyalazatos dolog de tulajdonkeppen nagyon szorakoztato.(-:

coley 2011.07.22. 14:44:49

visszanyalt a fagyi :))

betyár (törölt) 2011.07.22. 14:45:21

na most teljesen összezavarodtam.:)) tegnap a hörtv-én a csintalan arról beszélt, hogy a 66 vármegyések mennek a hajógyári-szigetre zavarogni. vasalás közben félreértettem valamit, vagy a poszt humi, csak én nem értem?:)))

merugye a mi sándorunk piszkosul fel volt háborodva, hogy a nácifasiszták megzavarják a kulturális fesztivált, ahol fiatalok-öregek kulturálódni akarnak. akkor ma bocsánatot-e kér azoktól, akiket elküldött?

Leskelődő 2011.07.22. 14:45:29

Ööö... nagyon izgi.

Tudták, hogy ma van a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója?
"Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe."
jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=138902.558643

betyár (törölt) 2011.07.22. 14:48:10

oké. szóval a poszt a vicc:)

Johnny336 2011.07.22. 14:51:42

Szerintem vicc a poszt, de jópofa. :)

Bell & Sebastian 2011.07.22. 14:54:15

Csintalan

- Micsoda egy segg ez a fi...
- Aviszonhallásra!
(- ...lozófus nőszemély...)
- Nem baj, így is jó. Ki a következő?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.07.22. 14:58:00

Az a baj, hogy ez csak fake. De, talán jövőre lesznek valakik elég tökösek, hogy a joggal visszaélők orrát a saját szarukba nyomkodják...

betyár (törölt) 2011.07.22. 15:09:25

@Bell & Sebastian:

he-he, tegnap heller és a hankiss/erdős ágit keverte:)

Snexi 2011.07.22. 15:19:34

mi ez,hírcsárda?

Viktus 2011.07.22. 15:21:11

Gyenge riposzt ... magánterület vs. közterület alapon bukik

Alfőmérnök 2011.07.22. 15:32:28

@betyár: Most lebukott, maga sátánista vakoló. Talán 64 vármegyések, nem 66. Elszólta magát.

intercisa 2011.07.22. 15:51:26

@Viktus: nem mondod...
te az a fajta vagy aki számon kéri a gyűrűk urán, hogy nem is voltak régen varázslók mi?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.22. 16:30:01

Nem a Csattogó-völgy a szakrális terület, hanem a Kárpát-Haza temploma.
www.karpat-haza.hu/tizenotmillio_magyarnak
"A templomot Bethlen Farkas polgármester álmodta ide, Verőce határába: „Olyan kisugárzása van ennek a hegynek, és az ember lelkét is elragadja" – mondta a polgármester."

Persze a reneszánsz által megmételyezett konzumkeresztények pfujoltak az oltár feletti Emesén.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html

Atisz 2011.07.22. 17:21:32

Haha, vicces kis hírcsárda szerű cikk :)
Az a poén, hogy ha valóban így lenne, a 64 vármegyések valószínűleg liberálisabban állnának hozzá az egészhez, mint ahogy az elvileg liberális Sziget fesztivál szervezői és annak sleppje...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.22. 17:31:36

@betyár:

Csintalan=Lázár, Lázár=Csintalan.
Figyelje csak, hogy ugyanarra is használják (és használták) őket (én még emlékszem: Csintalan, mint az MSZP és a Horn-kabinet megmondója).

A saját "kategóriájukban" is a legalják. (Horthynak volt erre egy nagyon pontos kifejezése, amit most itt bizonyos okokból nem idézek.)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.07.22. 17:43:13

@bbjnick: Rákérdezek, csak nem a görénykurzuskodóra tetszett gondolni, mint a szélkakas kifinomultabb szinonimájára? :)

Bell & Sebastian 2011.07.22. 17:51:02

Van jobb is: vörösréz madarak. :)))

Bell & Sebastian 2011.07.22. 17:58:29

@Doomhammer: Háháháá (linkre)! Bármibe fogadok, hogy dicséretes volt matematikából, mivel ritka jó az elemzőkészsége! De kristályvízzel locsolkodni, hát, ejnye-bejnye! :)

tevevanegypupu 2011.07.22. 18:10:25

@Doomhammer:
(-: Mindig borzaszto..oooooo..amit belinkelt.

tevevanegypupu 2011.07.22. 18:10:25

@Doomhammer:
(-: Mindig borzaszto..oooooo..amit belinkelt.

kackia 2011.07.22. 19:18:37

Ezek a hatvan éves mozgolódok ugye nem magyar állampolgárok?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.22. 19:27:35

@Bell & Sebastian: @tevevanegypupu:
A Kárpát-haza templomára gondolnak (alias fütyitemplom)?

Maguk csak nem lemaradtak a katolikus egyház szánalmas terrorakciójáról az ökumenikus ősegyház ellen?
nol.hu/archivum/20100726-verocei_ahitat__turul_az_oltar_folott

A másik link pedig csak halvány visszfénye Bogár László Professzor Úr szabadon szárnyaló zsenijének.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.22. 19:32:17

@Bell & Sebastian:

Ne találgasson, mert még eltalálja:-D Aztán jól nézünk ki, ha megsebezzük az említett "urak" önérzetét! Olyat (mármint megsérteni mások önérzetét), csak nekik szabad.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.07.22. 19:38:15

@bbjnick: Hogy te mekkora egy szánalmas balfasz vagy!
1. Azt hiszed, hogy attól, hogy célozgatsz valamire, kevésbé sérted az önérzetét (már ha van neki ilyen, és valóban sértené), mintha kimondod?
Gyáva fos vagy, azért nem mered kimondani, ez az igazság.
2. Idézzél egy mondatot az "uraktól", amivel megsértette az önérzetedet. Mert addig csak aljas vádaskodás, amit művelsz.

odium665 2011.07.22. 19:39:50

Tudja kedves blog tulajdonos, én nem igazán rajongok az ilyen nagy felhajtásokért, de ha kötelezőn döntenem kellene, hogy melyik rendezvényen veszek részt, evidens, hogy más, egészséges és a különböző normákat betartó emberekhez hasonlóan(titkon rémélem hogy ön is), jómagam is egy hagyományőrző magyar rendezvényen vennék részt, mely elsősorban a magyarságot hirdeti, mintsem egy, a drogosok, kurvák, egyszóval a csőcselék által preferált undorító, a nyugat pestisét sugalmazó ocsmány "rendezvényen"

Steve the Great 2011.07.22. 20:01:06

@Atisz:
"a 64 vármegyések valószínűleg liberálisabban állnának hozzá az egészhez"

Hát nem tudom, a mandineren, az eredeti hír alatt egész komoly verést vetettek fel az ötlet hallatán. De lehet, csak vicceltek...

Bell & Sebastian 2011.07.22. 20:48:23

@bbjnick: Akkor nem találgatok, Horthy katonásan szikár stílusától úgyis idegen bármiféle ordenáréság.

Tőle tudható hogy a latin tria (három...) non (nem) ellenére választották a Nem, nem, soha! -jelszót és a revíziót szigorúan diplomáciai eszközökkel próbálta (volna) megoldani.

Benes meg mozgósított Károly második eljövetelére, utána meg hozta róla az ÁFÁ -s számlát, hogy Horthy fizesse ki. Azért annyira hülye a Kisantant sem volt, hogy Burgenlandon engedi átgrasszálni a szlávokat, de a francia marionett is elég sokszínű volt ahhoz, hogy még ott is találjon támogatókat.

Egy biztos, nem volt egyszerű dolga, kár, hogy a köpködői -akkor is, ma is- pont a francia zsoldban álltak/állnak.
De ha jól meggondolom, a köpködők most is jakobinusok. És permanensen farizeusok, ráadásnak.

Bell & Sebastian 2011.07.22. 20:58:02

@Doomhammer: Látta már a Terror Háza Kettő -t Hódmezővásárhelyen? Csak azért mondom, mert ahhoz képest ez a Fütyitemplom a világörökség része.

Emese álma, mármint, ha fehérmájú volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.22. 21:58:14

@Bell & Sebastian:
Őszintén szólva a Fütyitemplom nekem tetszik, pláne az eredeti helyén (az egész völgy nagyon csinos, ahol fekszik). Én csak az ősmagyar mítoszvilág kereszténységbe oltására tett kreatív kísérleteken röhögök (no meg azon, hogy az ősmagyar-keresztény hibrid létrehozói a keresztények egy részét egy füst alatt rögtön ki is zárnák a komolyan veendők közül).

Erre gondol itt?
hu.wikipedia.org/wiki/Eml%C3%A9kpont
Az a fényes micsoda, bádog?

Fell Bandi 2011.07.22. 22:48:12

Illett volna a cikk alá odaírni hogy kamu az egész, a történet ui. nem ilyen egyszerű. A Magyar Sziget ui. magánterületen zajlik, ahhoz az antifáknak semmi közük nincs. A Hajógyári Sziget viszont közterület, ami nem volt lefoglalva a bejelentés idején, a rendőrség nem is tehetett volna mást, mint hogy tudomásul veszi a bejelentést januárban.

Bell & Sebastian 2011.07.22. 22:51:19

@Doomhammer: Nemtom, inkább titán hatású valami. Mint valami organikus népi izé protézissel, enyhe utalással a bilbaói Guggenheimre, annak felemás, falusi elvisz -kivitele, változata.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.22. 22:54:15

@Bell & Sebastian:

:-]

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.07.22. 22:57:49

A The Smurfs -ba milyen jól beleillene, mint a Hókuszpókusz -ellenes, spanyol inkvizíció székháza a turistáknak szánt szórólapról - enyhe groteszk csűrcsavarral.

vizipipa 2011.07.22. 23:04:59

Szóval nem árt észrevenni, hogy a gyülekezési törvény jelen formája "nem felel meg pontosan" az elvárásoknak. Picit könnyű visszaélni vele és nem csak a rendőri oldalon.
Mennyivel előbb lehet bejelenteni egy tüntetést? Nem definiált. Lehet szabályozni? Hogyan?
Mi van bejelentési verseny esetén? (Azonos helyszín, időpont, több jelentkező.) Milyen szempont szerint dönt aki dönt? Dönthet valaki?
Mennyi ideig tarthat egy tüntetés? Az első lejártára bejelenthetem a következőt?
Stb.

Szóval ha valaki vissza akar élni van bőven lehetősége. Ez az ügy erről szól.

Meg arról létezhet-e olyan szabályozás amivel nem tud visszaélni senki sem.

Bell & Sebastian 2011.07.22. 23:27:35

@vizipipa: Közjegyző előtt kisorsolják, ki melyik turnusban tüntet.
Renyhe részvétel vagy kicsi rendelkezésre álló alapterület esetén a résztvevők körbe-körbe járnak, jobberek jobbra, ballerek balra (amelyiken az óra van), libik össze-vissza. Antifák vigyázzban kivárják az Appel végét.

tevevanegypupu 2011.07.22. 23:32:40

@Doomhammer:

Az lett volna nagy szam, ha az atyak beszentelik az oltar felett a turulmadarat.(-:

Bogar tanar urat mindig erdeklodessel olvasom..ahogy meseket is szokott az ember lanya.

Bell & Sebastian 2011.07.22. 23:49:12

Az a baj, hogy nem tudnak bogárul.

Ha dekódolnák (a mondókáját) egy eredeti Enigmával (borzasztóan alapos a szócikke a Wikin), megszólalna a szirének éneke és minden kommunista disznóvá változna, Küklopsz egyenként felzabálná őket, a maradékot meg falhoz csapdosná.
És a végén lenyilaznák a teljes országgyűlést. Hogy a százlábú cigányzenekarral mi lesz, azt kérdezzék meg inkább Odüsszeusztól.

De most nem ér rá, mert folyik minden csap, ezért bőröz a teljes Égei-tenger.

tevevanegypupu 2011.07.23. 00:13:08

@Bell & Sebastian:

A szazlabu ciganyzenekar ifigenia utan megy auliszba.

Bell & Sebastian 2011.07.23. 01:11:11

@tevevanegypupu: Aulisba, mi?
Boeotia came to be proverbial for the stupidity of its inhabitants, probably because of Athens' proud assertion of its cultural superiority compared to its rural neighbours. (pejorative term)

Az a perverz Gluck még egy szoprán, leszbi szláv csajt is beleírt az operájába. Fertő!

Basszus!
www.youtube.com/watch?v=PcQnW0VkdM8

tewton 2011.07.23. 01:21:29

@Bell & Sebastian: @tevevanegypupu:
maguk ennyire ismerik a giroszosok meséit?

tevevanegypupu 2011.07.23. 08:20:33

@Bell & Sebastian:

Az eredeti biztos nem volt ilyen termetes, mert ha egy ilyen tipus behuzott volna egyet Agamemnonnak, az rogton elveti az otletet..(:

tevevanegypupu 2011.07.23. 08:21:51

@tewton:

Ugyan ez semmi, van aki kivulrol tudja az egesz Janos vitezt.

Bell & Sebastian 2011.07.23. 09:09:49

@tevevanegypupu: Csak kedveskedni akartam magának egy olyan hímmel, aki képes aránylag korrekt hangokat kiadni - az orra alól is.

Bell & Sebastian 2011.07.23. 09:10:41

@tewton: Aránylag későn vettünk tévét.

tevevanegypupu 2011.07.23. 09:47:32

@Bell & Sebastian:

Koszonom szepen. Es meg raadasul szep barna, meleg tekintete is van. (:

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.23. 10:35:04

A MÚLT HETI BOLDOG PILLANATOM VOLT, HOGY A Nemzeti Orbán Videoton kiesett a Bl ből...hogy rogadjaon meg a fia is a kit szerződtetett a videoton a Orbán füstös Gáspárt . Kívánom hogy valaki jól rúgja térden és életében többet ne tudjon labdába rugni, de az apja mielőbbi temetésére el tudjon menni!!!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.23. 10:38:04

várom hogy a Jobbik a Parlamentben lecigányozza a Nemzeti kis Szarjankót és Dajcs buta Tomkát t...meg " metéltként" is nevezheti mert az is igaz, és követelje hogy hagyják el a Parlamentet..
vagy csak egyszerűen Orbán takarodj!

Bell & Sebastian 2011.07.23. 10:45:34

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Igaz magyar leírja, hogy tossza, nem pontoz. Izraeli felforgató-e vagy, törpe?

picur3ka 2011.07.23. 21:29:28

@Bell & Sebastian:

Haha, csak neztem ott oldalt, s azt hittem, nekem valaszolt a tegnap estire. Gondoltam, valami stilisztikai problemaja van a szetbaszlakkal........

Bell & Sebastian 2011.07.23. 23:26:04

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Attól, hogy a mondandó a koherencia terén némi hiátustól szenved, gazdagabb képzelőtehetséggel megvert, nyálasabb olvasók még ki tudják következtetni a fekete lyuk helyét, ahonnan az elnyelt anyag végül kiszóródik.

Ami után következik a második fázis: törlés.

(azért azt el ne higgye, hogy egy nick mindenben azonos azzal, aki éppen felszántja a monitort a tülkével)

Egyébiránt Törppel kapcsolatban utoljára ez az ötsoros jutna az eszembe, ahogyan bármi más csak előtte.

An meiner Wand hängt ein japanisches Holzwerk
Maske eines bösen Dämons, bemalt mit Goldlack.
Mitfühlend sehe ich
Die geschwollenen Stirnadern, andeutend
Wie anstrengend es ist, böse zu sein.

( B. Brecht - Die Maske des Bösen )

picur3ka 2011.07.24. 20:56:51

@Bell & Sebastian:

Nem irta ezt el az oreg Bertie? Lehet, hogy 'bosme zu sein'-t akart mondani.

Tudja ki forditotta ezt angolra - tobbek kozt, persze -?

Mad Hun.

Bell & Sebastian 2011.07.24. 21:12:52

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Furcsa bájt ad nekije, hogyne tudnám, beépített oster egg, ha ismeri a kifejezést. Ha nem, jó rá a meglepi is. Egyébként, XD!
süti beállítások módosítása