Scheffler János, a vértanú püspök
2011. július 05. írta: dobray

Scheffler János, a vértanú püspök

  „Felsőbányai káplán voltam ’50-ben. Bejöttem Szatmárra és éppen páran beszélgettünk a püspökség folyosóján amikor a püspök úr bejött, és behívott a szobájába. Akkor találkoztam vele utoljára. Elmesélte, hogy a Securitatétól jön. Azt kérték tőle, hogy írjon egy cikket a békéről. »Mondtam nekik, hogy nagyon szívesen, de nem abban a lapban, amelyben szidják a pápát, szidják az egyházunkat. Ha engednek egy külön lapot nekünk, abban nagyon szívesen. Volt, hogy szépen beszéltek, majd durvábban, kimentek, visszajöttek, dübörögtették az autót. Míg odavoltak én imádkoztam a rózsafüzért, és eljutottam ahhoz a titokhoz, hogy ’Aki érettünk a keresztet hordozta’. Akkor azt mondtam magamban, Uram, ha akarod, én is vállalom!« Majd hozzátette: »Most te haza mégy, mondd el a Bánya-környéki papoknak, hogy a szatmári püspök egy darab kenyérért (az életéért) nem adja oda a hitét.« Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Meglepett, hogy nem volt benne izgalom, szépen, nyugodtan mondta el az egész történetet. Én akkor elmentem Felsőbányára és többet nem láttam őt, nem hallottam felőle”meséli Galambos Ferenc utolsó találkozását Scheffler János szatmári püspökkel, akit vasárnap avattak boldoggá Szatmárnémetiben. 

  Scheffler János 1887-ben született, tízgyermekes zsellér család sarjaként. A szatmárnémeti katolikus gimnáziumban, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd felszentelése után Rómában tanult; a kánonjog doktora lett. Segédlelkész volt Csomaközön és Ungváron. 1920-ban újjászervezte és vezette a Szatmári Katolikus Főgimnáziumot. Püspöke teológiai tanárrá nevezte ki, egyházjogot és egyháztörténelmet tanított, a kispapok lelkivezetője volt. 1940-ben a Kolozsvári Tudományegyetem egyházjogi tanszékének rendes tanárává nevezték ki. 1942-től volt a szatmári egyházmegye püspöke. Egész életútján végigkísérte szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme. Amikor 1950-ben szembeszegült a romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án. Jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét, és 1965 őszén a fent idézett Galambos Ferenc nagyprépost (akkor még segédlelkész) titokban menekítette haza földi maradványait, melyek 2011. június 17-ig a székesegyház kriptájában nyugodtak.

  Amikor jóval a püspök halála után papja, Galambos Ferenc megérkezett a jilavai temetőbe a földi maradványaiért, odament az ottani ortodox paphoz, aki megmutatta a sírt, majd kerítettek egy embert, hogy kiássa, aki estig dolgozott. „Az ortodox pap felesége gyolcsból készített egy párnatokszerű dolgot, a csontokat beletettük, a pap pedig még aznap eljött velem Bukarestbe, ahol vettünk egy bőröndöt. Ebbe helyeztük a püspök földi maradványait. Az ortodox pap ellátott jótanácsokkal is: a bőröndöt a vonaton tegyem fel a csomagtartóra, ne szóljak semmit, otthon mossam meg vízzel, áztassam bele borba, majd selyemben tegyük bele a koporsóba. Otthon ne doboljuk ki a dolgot, csendben helyezzük örök nyugalomra. Én hazajöttem, elvégeztem amit kellett, egy Kuritán nevű ezermester csinált neki egy bádogkoporsót, levittük a kriptába és elvégeztük a temetést.” Másnap az állami inspektor már faggatózott. „A kormányzó behívott engem, én pedig az ortodox pap tanácsai alapján elmondtam, hogy nem volt prédikáció, csak mi voltunk lent a zárt kriptában. Ennyi elég volt, el is simult minden! A városban mindenki tudta, hogy a püspök itthon van, de senki nem beszélt róla.” 
 
  A boldoggá avatás július 3-án, a szatmárnémeti székesegyház előtti téren történt. Nevezhetjük román-magyar közös ünnepnek is: részt vettek rajta a Vatikán küldöttei, Románia római és görög katolikus egyházmegyéinek püspökei (magyarok és románok, többek között a bukaresti érsek), és számos magyarországi, valamint határon túli püspök is (Munkácsról, Szabadkáról, Nagyszombatról). Említsük meg név szerint a házigazdát, Schönberger Jenőt, a jelenlegi szatmári püspököt. Harmincöt főpásztor és százötven katolikus pap, Csűri István királyhágómelléki református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Alexandru Tincu nyugalmazott ortodox esperes és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg is is jelen voltak. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr933029757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.05. 15:36:29

Így kezdődött: "...Az orosz front közeledtével, még Serédi Jusztinián esztergomi bíboros prímás indításával az egyházmegyék sorra kiadták az utasítást, hogy bármilyen lenne a helyzet a lelkipásztoroknak (nemcsak a plébános, hanem a plébánoshelyettes és a káplán is) feltétlen ott kell maradniok híveik között, hogy éppen a legnagyobb megpróbáltatás idején teljesítsék lelkipásztori kötelességüket még vértanúság árán is (Idézve az 1944. Évi október 6.-ai körlevélből). El sem tudjuk képzelni, mi történt volna e nélkül, ha a bolsevista tömegirtástól megrémült magyar papság, és bennük bízó híveik, tehát az ország milliói nyugatnak zúdulnak!

A helybenmaradás hűségét azonban tényleg meg kellett fizetni a vértanúsággal. Apor Vilmos győri püspököt a nők védelmében részeg oroszok lőtték le. Romzsa Tivadar munkácsi apostoli kormányzót, miután nem sikerült hitétől eltéríteni, és egy megrendezett közlekedési balesettel sem láb alól eltenni, kórházban mérgezték meg. Az erdélyi katolikus és görög katolikus püspökök jó része a későbbiekben ugyanezért pusztult el a romániai börtönökben. Aki hosszú börtön után még élve szabadult, mint az erdélyiek eszményképe, Márton Áron, arra az őrangyala külön vigyázott. Kriston és Meszlényi segédpüspökök meghaltak a börtönben, Zadravecz túlélte. A későbbi években tartóztatták le még Grősz kalocsai érseket, internálták Pétery és Badalik püspököket, Endrédy Vendel ciszterci apátot, Baranyai Jusztin ciszterci egyetemi tanárt stb. nem egyszer embertelen kínzások után. A hívek százezreit telepítették ki az országból, ezreit hurcolták Szibériába, csakhogy Sztálinnak minél nagyobb "hadifogoly" létszámmal dicsekedhessenek.

Közben a délről betört szerb partizánok majd félszáz, másutt kb. egy tucat papot gyilkoltak meg, a kommunista uralomnak a maga egész ideje alatt kb. 200 pap esett áldozatául. A megerőszakolt szerzetes- és laikusnők száma csak százezrekkel lenne mérhető, ha mérhető lenne.

A lassan beálló rendeződés már Mindszenty József bíboros prímást találta a magyar katolikus Egyház élén. Őt már az 1919-es kommün idején is, és a nácik idején is letartóztatták. Emlékezetes és prófétai kijelentés volt XII. Pius részéről, hogy mikor 1946. február 21-én 32 újonnan kinevezett bíborosnak adta át a bíborosi jelvényeket, Mindszentynek ezt mondta: "A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!"..."

www.szepi.hu/piarista/evkonyv/95/lenard.html

Majd ha a nemzet kollektív emlékezetében elfoglalják méltó helyüket azok a hitvallók és vértanúk, akik a kommunizmus áldozatai lettek, akkor talán egy kicsit egészségesebbek leszünk, visszanyerünk valamit méltóságunkból. De ezért nagyon sokat kell tennünk valamennyiőnknek!

ü
bbjnick

VI. Béla 2011.07.05. 16:25:42

@bbjnick:

Sajnos ezek a történetek ma keveseket érdekelnek. Azt gondolják az emberek, hogy a vallásosság hiánya "történelmileg így alakult".

figyelmeztetés 2011.07.05. 17:43:03

@VI. Béla: Tegyük hozzá, sajnos a katolikus papság jelentős része szintén így gondolja. Hol vannak ma ilyen kaliberű emberek az Egyházban, mint az itt felsorolt nevek!?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.07.05. 18:34:18

megint egy halál adott okot az ünnepre.

tevevanegypupu 2011.07.05. 18:49:51

@VI. Béla:

De erdeklik az embereket ezek a tortenetek. Csak az a baj, hogy meg az illetekesek - hozzatartozok, paptarsak - sem nagyon beszelnek rola meg mindig. En peldaul csak most tudtam meg, hogy abban a gyori Kamillus templomban ahova gyerekkorom ota jartam, elsoaldoztam, bermalkoztam, megoltek egy papot - Dr. Szalai Lajost - 1945. marciusaban a sekrestye folyosojan.

Bloodscalp 2011.07.05. 20:22:07

@VI. Béla: Azt gondolják az emberek, hogy a vallásosság hiánya "történelmileg így alakult".

?

tewton 2011.07.05. 21:07:54

@bbjnick:
"Romzsa Tivadar munkácsi apostoli kormányzót, miután nem sikerült hitétől eltéríteni, és egy megrendezett közlekedési balesettel sem láb alól eltenni, kórházban mérgezték meg. "

asztakurva!

szegeden a görkatok kollégiumát róla nevezték el.
sose gondoltam volna, hogy a kgb és a többi efféle intézmény valaha a szentek életébe is bekerülhet, akár érintőlegesen is.

tewton 2011.07.05. 21:14:18

@tevevanegypupu:
pfffff
kedves teve. gondolja el a mai huszonéves, pl. bloodscalp-szerű olvasókat. tökjó ez a mai világ, tökjó, hogy szabadon gondolok, amit gondolok, pláne, hogy dögöljön meg a katkó meg a klerikális.

ehhez képest mekkora sokk volna, ha kiderülne, hogy a nagyapi nem csak pofázott, hanem 1956-ban lőtt is a pesti ellenforradalmárokra, 1944-ben zsidókra, 51-ben meg kirugdosta pár katkó pap fogát?

Bloodscalp 2011.07.05. 21:32:25

@tewton: nagypapi ennél azért kevésbé mozgalmas életet élt, köszönöm hogy bekategorizálsz, az igaz hogy tényleg jó lenne ha olyan ország élnénk ahol mindenkinek kiderülhetne az előző múltja (párt)-de ne legyünk naívak-nem fog. Fidesz fülkeforradalom, 2/3, népszerűség ésatöbbi...nem annyira nagypapi múltja az érdekes, én azzal tisztában vagyok

Bloodscalp 2011.07.05. 21:38:36

höhö, azért szalai panni befigyel

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

tevevanegypupu 2011.07.05. 21:43:59

@tewton:

Minden tovabbi nelkul kiderulhet sot egyes esetekben ki is derult. De akkor is elgondolkodik az ember, ha az mszp vallasi tagozatat nezegeti. Vagy Lendvai Ildikot hallgatja ahogy az egyhaz es allam kapcsolatarol cseveg..Nagyon furcsa vilagban elunk.

tevevanegypupu 2011.07.05. 21:45:18

@tewton:

Minden tovabbi nelkul kiderulhet sot egyes esetekben ki is derult. De akkor is elgondolkodik az ember, ha az mszp vallasi tagozatat nezegeti. Vagy Lendvai Ildikot hallgatja ahogy az egyhaz es allam kapcsolatarol cseveg..Nagyon furcsa vilagban elunk.

Bloodscalp 2011.07.05. 22:23:10

Orbán apuka is például de a Fidesz média már történelmet hamisitt a storyban

Bell & Sebastian 2011.07.05. 23:18:24

Azért pár dolog kimaradt.

A katolikus egyházak mindig is kutatták és magukhoz vonzották a szegénynek született tehetségeseket, karriert kínálva és társadalmi megbecsülést. A nyugati testvéreknek rengeteget köszönhet a szocializmusban rövid pórázon tartott magyar rk. egyház, de nemcsak az adományok gyűjtése terén.

A papok pontosan tudták, kik közülük a kollaboráns békepapok. Érdekes módon, ezekkel a laikus hívők jobban azonosultak, míg az ortodoxok (a meg nem alkuvók) inkább elkülönültek (sokszor nyájuktól is), elefántcsont tornyukba húzódtak, inkább elméleti kérdésekkel foglalkoztak.

Végezetül: az egy tévedés, hogy minden keresztény a jobboldalt favorizálja, nagyon sokan szavaznak a közülük a kommancsok fiaira, unokáira, a békepapok állhatatos munkájának köszönhetően.

Nem múlt még el tőlünk ez a keserű pohár!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.06. 05:57:32

@VI. Béla:

"Azt gondolják az emberek, hogy a vallásosság hiánya "történelmileg így alakult"." --- írja/írod.

Nagyjából mindegy, hogy ki mit gondol a vallásosságról, mert ezek az események történelmi tények, tehát, mint tényeket, tanítani kellene (ezeket is) az iskolákban. Ha csak odáig (is) eljutnánk, hogy a tényeket (legalább hellyelközel) megismernék a diákok, akkor már jóval nagyobb eséllyel alakíthatnának ki magukban valós-reális képet az Egyház egykori és jelenlegi szerepéről a magyarság életében.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.06. 06:02:10

@tewton:

"sose gondoltam volna, hogy a kgb és a többi efféle intézmény valaha a szentek életébe is bekerülhet, akár érintőlegesen is" --- írja.

Hát, ahogy vesszük! Végülis, úgy is megközelíthetjük, hogy tkp. a kgb-k és a többi efféle intézmény "írja" a Szentek életét. #:-|

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.07.06. 07:15:40

@Bloodscalp:

Orban apuka hogy? Komolyan kerdem mert nem tudom mi kifogas lehet ellene. Kulonben soha nem szoktam apukakat es anyukakat felhozni ervkent, altalaban a szemely maga kovet el dolgokat. Ketsegtelen, hogy a neveles es a kornyezet valamelyest kozrejatszik egy ember eleteben, de meg ez sem teljesen jellemzo. Pokornyt es Esterhazyt is nagyon sajnalom, bar Esterhazynal nagyon de nagyon nehezmenyezem, hogy megirta a Javitott kiadast, raadasul apja halala utan.

Bloodscalp 2011.07.06. 10:11:15

@tevevanegypupu: vicces napot fogtál ki? Hogy Orbán apunak mi köze a kommunizmushoz?:) tőlem körbejárhatjuk a témakört:) bár mennyivel jobb lenne mindez egy országos médiában, mondjuk M1 főműsoridőben erről dumálnának, nem fura hogy a nagy miniszterelnök szüleiről soha semmi...?de még a testvéréről sem?

azt ugye látod, hogy a felmenői témakört nem én hoztam fel, ezt tewton-nak említsd meg

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.06. 14:44:46

Néztem a televízióban a boldoggá avatást. Érdekes, hogy mindig, mikor újabb és újabb egyházi mártíroknak szolgáltatnak posztumusz igazságot -vagy kerül a közbeszédbe a téma, mint tette azt a "Hitvallók és ügynökök" c. film kapcsán-, úgy érzem, apránként közelebb kerülünk ahhoz, hogy felszámolhassuk annak a 45 évnek vétkes társadalmi és szellemi örökségét.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.06. 14:47:10

@bbjnick: Egyházi fenntartású iskolákban még esetleg szó is eshet róla, de hát tudja mindenki a közvélekedést ezen intézményekről.... :/

VI. Béla 2011.07.06. 15:02:55

@bbjnick:

Igen, pont ezt hiányolom. Talán rájönnének az emberek, hogy az nem a saját szuverén döntésük, hogy nem járnak templomba. Egyébként is:

Jn 15,16 - Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.07. 15:55:02

@bbjnick:
Csak neked, csak itt, csak most! Voila:

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23288

www.kemma.hu/galerialp/17555

gyorokutca26.blog.hu/2008/03/20/title_24737

Meggugliztam neked, mert én anno a helyi újságból követtem ezt a kutyakomédiát. Úgy, hogy felsőfokú tanulmányaimat egy egyházi fenntartású intézményben végeztem, illetve, távolságból kifolyólag ez idő alatt egy apácarend által igazgatott kollégiumban laktam.
Mégis, aki meglát, meg nem fordulna a fejében, mert érdekes mód nem változtam magát éjszakánként sünbőr korbáccsal nevelő apácává.
:-)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.07.09. 12:03:13

Milyen érdekes, hogy a mandiner.hu által futtatott Demeter Szilárd örök ellensége, Markó Béla (RMDSZ) jelen volt az ünnepségen, de Tőkés László volt református püspök épp nem ért rá.
Hát, ez van...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.07.09. 12:09:53

Ja, én is ott voltam és szép volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.09. 12:16:33

@neccharisnyás útonálló:

Áz ántiklérkálizmus élléni hárc fokozódik :-D

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása