Hillary, segíts!
2011. június 28. írta: Doktor Kottász

Hillary, segíts!

 

  Olyan régen volt már ilyen demokráciaféltő, fékező, ellensúlyozó aláírásgyűjtés. Már kezdtem azt hinni, hogy a magyar jogállamiság oly magasztos ideája végleg felöltözött a Facebookra, ám megjelent itt a történelem szemétdombjáról néhány mamut, akik a jó kis old school módi szerint kezdenek a farkaskiáltásba.

„Nyílt levélben fordult az egykori demokratikus ellenzék több tagja a hazánkba látogató Hillary Clintonhoz. Levelükben arról írnak, Magyarországon autokratikus rendszer épül. Az aláírók között szerepel Demszky Gábor, Magyar Bálint és Tamás Gáspár Miklós is.”
 

  Autokrácia, önkény, szisztematikus lebontás, korlátozás, súlyos sebek, felszámolás – vonyítják, épp csak nem kezdenek rá az Európa segíts kezdetű sirámra, ahogyan azt valamikor az ősködben példaképük és mentoruk, Árpi bácsi tette.

 

  Hangoztathatnám, hogy nincs új a nap alatt, és hogy ez már a rendszerváltozás környékén is büdös volt. Jöhetnék megint a szemkilövéssel, és úgy egyáltalán, 2006 őszével, amikor nován vaz sat, ugye. Felemlegethetném, hogy Demszky Gábor vajon miért nem mondjuk a múlt héten idelátogató Ven Csia-paonak címezte levelét. Azon már el sem kezdek lamentálni, hogy Hillary Clinton és a mindenkori amerikai külügyminiszter európai turnéja során vajon minden országban kap-e a helyi ellenzéktől ilyen sunyin fogalmazott, benyalva bemószeroló levelet. (Ugyanis akár igen, akár nem a válasz, ez tök irreleváns.) Ugyanakkor kedvem lenne sokadjára elmondani, hogy óbégasson csak a mélyen tisztelt liberális elit, az fogja csak igazán fixálni a feléjük áradó gyűlöletet, és ha ez kell nekik ahhoz, hogy több foguk legyen, mint ahány szavazatot leadnak rájuk, ám legyen, tessék.

 

  Ám itt van egy szó, amivel nem tudok mit kezdeni: épül. Mármint az autokrácia. Pont úgy épül ahogy épült a kommunizmus, és ahogy a szignózó urak tervezték itt kiépíteni a piacgazdaságot. Nos, akkor van egy jó hírem. Biszku Bélától tudjuk, hogy a kommunizmus nem épült fel Magyarországon, a liberális miserendben is az van a kyrie eleison helyén, hogy fiatal a magyar demokrácia, és hogy még mindig nem épült még meg a pannon kapitalizmus. Lötyögős népség vagyunk ugye, akarom mondani kimondott Mucsa, ahol minden lassan épül, valószínűleg ezt az autokráciát sem két perc alatt húzzák fel majd az állami emberkölcsönzőből szalajtott, éhbérét kubikolók a közmunkatáborokban. Addig pedig még lehet leveleket írogatni, petíciózgatni, úgy egyáltalán: politikust játszani – persze ha csak be nem darálja az urakat a versenyszféra.

 

  Illusztrációnkon Hillary Clinton amerikai külügyminiszter tanulmányozza a magyar autokrácia kiépülését. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr833018360

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sosem lesz vége? 2011.06.28. 12:30:03

 A kis balerína vezeti pónilovát. Hamupipőke, te sosem alszol? - kérdezi a Bohóc. Vigyél el innen, barátom! Nem lehet, itt kell örökre maradnom. Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú. Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet, Hogy majd ír...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lobster thermidor 2011.06.28. 16:00:20

@ZöldszemM:

Ebből azért annyira nem nehéz kitalálni, hogy kit minősít a megjegyzés.

2011.06.28. 16:02:20

@ChatMan:
selytelmessen

Látom igaz magyar vagy!

ChatMan 2011.06.28. 16:03:48

A demokrácia szó a DEMszky szóból ered, csatolt szórészként jött hozzá az OK RÁ ami azt jelenti, hogy a traktoroknak a behajtást megtiltani, van ok rá. Éa a végén amit már Hillary is pontosan tud mit jelent CIA. Így a DEM OK RÁ CIA egy közös magyar-amerikai mozaik szó.

ChatMan 2011.06.28. 16:05:32

@GGG77:
Ez olyan szint ahová én nem tudok lemenni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:06:57

@Belpo: Kár hogy nem érted a diplomáciai különbséget.

Mikor politikai fórumon, teszem azt az EP-ben, parlamentben elmondod a véleményed az más tészta. Ezt tette a Fidesz az MSZP és az MSZP a Fidesz ellenében ezidáig.
Ugyanezen fórumon tud a másik fél védekezni is.

De hogy egy diplomáciai baráti látogatás alkalmával, nyílt levélben mószeruljuk be az országot, kormányt, erre még nem volt precedens.

Lasombra 2011.06.28. 16:07:29

@ChatMan: kösz a helyesbítést. but i still fail to see the relevance, ahogy az ottaniak 99%-a mondaná. Hillary Clinton tudja, hol van Mo., nem? hogy most a jenki plebszet ez hidegen hagyja, az tökmindegy. szerintem.

hasonlóképp sokan elvéreznének Mo-n is, ha rá kellene bökni egy vaktérképen, hogy hol is van Tibet. mégis fontosak nekünk néha. :)
/szarkazmus off

Lucky Larry Silverstein 2011.06.28. 16:09:13

Szerintetek hogy lehet poszt abból, hogy 2 nem létező politikai hulla mit szeretne?

Van egy jó hír is mára: A Népszabi után a Népszaga is a csőd szélén táncol. Nem meglepetés, hogy a baller szavazók nem tudnak olvasni, kérdés miből éltek ezek a lapok az elmúlt 10 évben?

csoko20 2011.06.28. 16:09:19

@ChatMan: Akkor FIDESZ és a KKP /Kínai Kommunista Párt/ mozaikszavakból mit tudnál kirakni?:)

Mert ugye lesz csereprogram, meg kapcsolatok szorosabbra szövése a két párt között.
És elnézve a kínaiakat, az eszmecsere eredménye nyilván nem egy rakás polgári kör lesz Tibetben. Visszagondolva Orbán tavalyi beszédére a "keleti szélről", meg hogy sokat tanulhatunk tőlük....

2011.06.28. 16:09:47

@Lasombra: nyilván nem fogjuk egymást meggyőzni, de valami rendező elvnek kell lennie a Fidesz szavazók viselkedésében is. csak próbálok közösen gondolkodni, hogy átérezzem, milyen lehet odaát.

Nincs odaát.

Ez egy zárt kör. A világ az ellenség. Aki nincs velünk, az ellenünk! Kérdést nem tehetsz fel, csak bólogathatsz.
Mindegy, Mszp szavazó voltál-e, mindegy Fidesz szavazó voltál-e, ha nem fogadod el a vezír akaratát, akkor pusztulj!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:11:28

@Lasombra: Engem speciel nem zavart akkor se és most se a mószerolás.
Nem ezt írtam, hogy zavar, hanem azt hogy tudtommal ezidáig ez példanélküli, hogy idelátogató diplomatának panaszkodjunk.

Egyébiránt nem kell messzire menned az említett gondolkodás átérzéséhez.

Avagy mit írtál akkor mikor Gyurcsányék építették a saját autokráciájukat ? (Persze maga a gondolat most is és akkor is totális fogalomzavar a témában, pl kirugdostak embereket, és beültették a sajátjaikat)

Vagy mit írtál akkor mikor a Fidesz mószerolta az MSZP-t az EP-ben (azaz egy parlamentben, vitára kijelölt helyen) ?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:14:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Érdekes .. Hasonló rendező elvet látok én is köztetek.

Tényleg azt hiszed hogy van különbség a fideszdroidozás és a komcsizás között ?

Szánalom.

blah 2011.06.28. 16:14:17

Szerintem is túlzott ez a jajveszékelés de azért van igazságalapja... Ezt a bugyuta hozzáállást meg bírom amit a szerző képvisel, hogy ha Gyúrcsányék ezt meg azt csináltak akkor a fidesz is hadd csinálja már... Ti tényleg ilyen hülyék vagytok? Az emberekkel mi lesz? A legtöbben se ezzel se azzal nem értenek egyet, de ha szerintetek az egyik faszság legitimálja a másikat akkor nem igazán kéne erőltetni az állásfoglalást ilyen témákban...

magyar ember teli szájjal 2011.06.28. 16:17:19

Demszky fejbe verhetné magát egy demokratikus traktortáblával. Szaros komcsi.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:17:44

@blah: A tartalom és a kérdés "Az emberekkel mi lesz" az jogos.
De a címzett jelen esetben téves.

Jelenleg ebben a témában az embereknek, az országnak épp a mószerolás árt.

Tehát a Fidesz is ezt csinálta érv, jelenleg épp az ellenzék híveit minősíti.

Joaquin 2011.06.28. 16:19:08

Igen, nyilván 2006 őszén úgy küldték ki a mesterlövész rendőröket, hogy csak is szemre lőjenek. Áááá már nem is vitatkozom, szarok vagytok és kész. (Pedig amúgy egyet értenék a lényeggel.)

tarackos 2011.06.28. 16:23:16

Azért ezt nem lehet annyival elintézni, ez a szokásos libsi aggódás. Akkor szimplán feledni kell a médiatörvény balhét, az átláthatatlan alkotmányozás, a független intézmények párthuszárokkal való feltöltését etc. De ezek tények, amik bizony egy irányba mutatnak. Ezt a folyamatot megállítani sztem kötelesség.

2011.06.28. 16:24:22

@Trompf:
Tökéletesen értem, semmi különbség nincs. A Fidesz bárhol, bármikor tud védekezni, a csapból is fidesz folyik, itt meg 3 kukamatyi írt egy levelet Clinton anyunak. SZP. kiállhat bármikor, és napjában 100* leadhatják az M1, Hírtévén, hogy hazaárulók levelet írtak Clintonnénak. Bárki, bármikor írhat nyílt levelet, és mószerolhat bárkit, ezt nevezik szólásszabadságnak. Mivel nincsenek a parlamentben, ezt a formáját választották. Naponta savazzák a fideszt minden fórumon stb. Sőt, te is írhatsz Clintonnénak, a Fehér Háznak, akinek akarsz, és azt oda is adhatod a Népszavának, hogy közölje le. :):)Azért nyílt levél. Bárki rinyálhat. Még.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:29:56

@tarackos:
A médiatörvény leginkébb a gyermekek védelméről és a kiegyensúlyozottságról szól. A médiahatóság tudtommal ezidáig épp az M1 ellen indított eddig csak eljárást a kiegyensúlyozatlanság okán.
Mi ezzel a probláma ?

Az intézmények párthuszárokkal való feltöltése az évtizedes gyakorlat. Két link az MSZP feltöltéséről feljebb megtalálható.

Az alkotmánybíróság szerepének gyöngítését aláírom, hogy hiba volt.
De azt gondolni, hogy ez önmgában az autokrácia kialakítása okán történt az baromság.

Nincs folyamat. Alibi rettegés van, ha úgy tetszik kampány.

milyen szép a Vértes, ó 2011.06.28. 16:29:56

@blah:

Sőt, a legtöbb rajongó akár egyszerre is tudja hangoztatni azt, hogy 'a Fidesz sose tenne ilyet', meg azt, hogy 'a Fidesz csinálja, de szabad, mert a Gyurcsány is'. :)

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 16:32:14

Egy országos szervezet vezetőjeként ellenem is rendszeresek voltak ilyen "feljelentések".

A panasztevők mindig ugyanabból a körből kerültek ki. Mocskolódó beadványaikon sorra feltüntették azokat, akikhez a levél másolatait elküldték. Ezzel nagyobb nyomatékot adva panaszbeadványuknak.
Végiglátogattam az összes címzettet ,ezután a levelek a szemétbe kerültek.
Demszky Gábort, Magyar Bálintot és Tamás Gáspár Miklóst , a három mocskolódót az egész magyar társadalom előtt kell ellehetetleníteni, mert ezek soha nem adják fől mivel a bosszú, a valami ELLEN való harc táplálja őket.
Esetükben még családi geneológiai kapcsolatok és etnoszociokulturális kötődések is összefűzik őket.

Demszkyt nagyvonalúan hagyták futni a csődbe juttatott főváros éléről. Ez a hála?
Magyar tönkre szarta az oktatást.
TGM mutyija a filozófia intézetben befejeződött.

A három dühös ember!

Papírkosár!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:33:03

@Belpo: Épp ez különbözteti meg a bárkit a politikustól, hogy a bárki bármit csinálhat. Ha Demszky és társai lesülyednek a bárkik szintjére, akkor ne csodálkozzanak ha ekként is bánnak majd velük.
Politikusoknak van fasza vitára kijelölt fórumuk. Parlamentnek hívják itthon is és Európában is.

Lasombra 2011.06.28. 16:34:50

@Trompf: semmit nem írtam, mert akkoriban még nem fórumozgattam. (ill zömében csak más témákban.)

de elárulom, nem tetszett.
nem is szavaztam pl soha GyF-re.
(akinek nem tetszik a Fidesz, az NEM lesz automatice MSZP-s.)

ezerszer ismételt kérdések:
ha Gy. F. is csinálta, akkor most is szabad? ha egy rendszer bukásra lett ítélve, akkor miből gondoljátok (bocs, ha te nem), hogy annak a kb kopipésztje nincs?
miért kell 1-biten gondolkodni? (Fidesz v Mszp)

erősen kritikus vagyok ezzel a kormánnyal. nem szeretem őket. távol állnak tőlem, úgy erkölcsileg mind ideológiailag (már ha nagyvonalúak vagyunk, és valamilyen ideológiát feltételezünk a populizmus, a pillanatnyi érdekek és a szélkakas politizálás mögé). igen. örülnék, ha mennének.

de ha a következő kabinet balfasz lesz, azok ellen is szót fogok emelni a magam módján. (bocs, de a múltba már nem tudok visszaírni.)

ris (törölt) 2011.06.28. 16:38:01

Nekem ehhez az örökös külföldön keressük az igazunkat, külföldre rohangáláshoz, írogatáshoz csak két hozzáfűzni valóm van:

- A MADÁR SE SZARIK A SAJÁT FÉSZKÉBE,

- végre fel kéne már fogni, hogy abból a nagy sz+ból, amiben vagyunk, csak közös erőfeszítéssel, csak közös áldozatokkal lehet kimászni. RENDET KELL VÉGRE TENNI! Erkölcsileg, anyagilag, fizikailag. Ez van.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 16:38:05

@Lasombra: Akár hiszed akár nem kb ugyanazt gondoljuk ezek szerint a pártokról.

A gerrincesség hiányáról, szakértelem nélküli gányolásról, lopásokról, .... stb..

Ami különbség mindössze az az ország gazdasági teljesítménye. GDP arányos hiány, szomszédos országokhoz képest fejlődés grafikon, munkahelyek száma, ....
És ebben drasztikus különbség van a Fidesz javára.

Magyarul amíg nem lesz gazdaságilag kompetens alternatív választás, addig ezerszer inkább Fidesz.

nem nemsiker_s 2011.06.28. 16:39:12

Elmondom sztem mi lesz.
Hillery a magyarok demokratikus elkötelezettségének méltatása után tesz egy megjegyzést, hogy bizonyos jogszabályok tervezett bevezetése aggályokat vet fel, de bízik benne, hogy a jelenlegi kormány, mint a demokrácia elkötelezettje, a liberális alapelveket tekinti................. stb. stb. stb. Másnap, vagy harmadnap, szegény Hillery már nem is emlékszik, hogy melyik országban mi is volt (Mit is mundtunk Bukarestben ?)

Erre a libsi bloggerek megint vért fosnak, hogy már az amerikaiaknak is feltűnt hogy Zorbán önkényúr. Meg brrr.... meg hűűűű...... most jól leégtünk a nyugat előtt.

Már már uncsi az, ahogyan a libsi bérbloggerek lereagálják a napi politika dolgait. Ha teszem azt Kínának bemutatott volna Viki, akkor azt fröcsögnék, hogy hogy lehet egy ekkora gazdasági potentát segítségét visszautasítani jelen helyzetben stb. stb.

bőrmók 2011.06.28. 16:42:32

Mit fogtok ti csinálni, ha már sem MSZP, sem SZDSZ nem lesz?

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 16:46:34

@ris: - A MADÁR SE SZARIK A SAJÁT FÉSZKÉBE,

De ezek görbecsőrű szabad madarak!
Ezek beleszarnak, mert tudják, hogy ez nem az igazi fészkük csak vendégodú!

2011.06.28. 16:48:28

Lesz tarka magyaros chartás vonulás?

Valamivel illene variálni a leszerepelt bolsik rettegő petíciózgatását, mert ez így elég unalmas.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 16:58:02

A NÉPSZAVA csődje után ezt úgy fogják előadni, hogy betiltották, töretették a lapot és üldözik a munkatársaikat. Kirekesztik őket.
Politikai menedékjogért folyamodnak, igaz valamennyinek van legalább két állampolgársága, de azt nem publikus ilyenkor előhozni.

Összefognak a buzikkal és fáklyás felvonulást rendeznek érintve a Duna parti cipőket a fotózás és a hatás kedvéért.

TGM egy gumicsónakból beugrik a vízbe és azt fogja kiabálni " ugye ezt akarjátok" (közben az összes baloldali és liberális nemzetközi sajtó forgat)
TGM-et természetesen kimentik, kórházba szállítják.
Az egész Újlipótváros, meg még a VII. és a VI. kerületből meglátogatják.
Demszky nácizik és fasisztázik szokása szerint.
Elítéli az elnyomást azután visszautazik horvátországi nyaralójába, ahol már várja a Magyar család!

Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország!

De mennyire szebb lenne ezek nélkül!

2011.06.28. 17:01:48

@Takony_fősámán:

Örömmel lélegezzük be a megtisztult levegőt.

tarackos 2011.06.28. 17:02:43

@Trompf: Olvasd el az ebesz kritikát a médiatörvényről, nem kell hozzátenni semmit. Máig nem cáfolta senki.

A párthuszárt pontosítom, kizárólag narancspárthuszárra, régen egy ide egy oda alapon ment, ami legalább vegyes társaságot eredményezett, nem pl. vegytiszta narancs médiatanácsot, meg kormánypárti AB tagokat.

Szerintem folyamat van, ami kezdődött az Ab jelölés megváltoztatásával és ma a narancs AB tagok megválasztásánál tart. Ettől nem lehet eléggé rettegni, csak 20 éve van szabadság...

akimellon 2011.06.28. 17:07:21

szomorú lehet, hogy egy saját témát kell kitalálnotok magatoknak, hogy egymás között szidhassátok a ballibet. Igen, ezek csak nektek nem problémák, az ország 90 %-a szopóágon.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.06.28. 17:08:44

ezeket a szar posztokat sablonból írja kottász ?
ugyanolyan szánalmasak és unalmasak, mint amiről szólnak

röhögő 2011.06.28. 17:11:17

Azért Hillary nem elhanyagolható. Ugye a 2002-es választási vereség éjszakáján az akkori USA nagykövet járt Orbánnál. Hogy mi hangzott el, ma sem tudjuk.

röhögő 2011.06.28. 17:11:55

@Trompf: "Jelenleg ebben a témában az embereknek, az országnak épp a mószerolás árt.

Tehát a Fidesz is ezt csinálta érv, jelenleg épp az ellenzék híveit minősíti. "

- jaj, köszi, ennek beismerése részetekről igazán jól esett!

röhögő 2011.06.28. 17:14:21

@popocatepetl: Mi meg már csak megszokásból is megrugdosunk téged. Könnyed bemelegítő gyakorlat veled elbánni, mielőtt komolyabb jobbosokat veszünk tűz alá, mint például eszkep.

tevetevegelő 2011.06.28. 17:15:06

Árulkodni csúnya dolog ,Csak hát Viktorka tényleg beleszart a ventilátorba.

röhögő 2011.06.28. 17:17:40

Ja és a sok Gergényiző jobbostól megkérdezném - Gergényinek kivel is volt közös cége?

puffatag 2011.06.28. 17:18:14

@de Karatna: a maszop alatt ugyanannyi (százmilliós) állami hirdetés ment az ellenzéki lapoknak, mint a kormánypártiaknak.... most 1 fillért sem kapnak a baloldali lapok, ezért szűnik meg a népszava (magánhirdetők alig vannak (APEH!!!) a magyar nemzet nevű szennylap nyugat-európában az elvesztett 550 sajtóperével már rég nem létezne... tapsikolj csak a grazi ápoltnak...amíg érted nem jön olajos sintér sanya kommandója

milyen szép a Vértes, ó 2011.06.28. 17:21:39

@puffatag:

Haverokra csak nem küldik rá a kommandót. :)

puffatag 2011.06.28. 17:22:07

@röhögő: kérdezd meg a jobbosokat, melyik párt hörögte az elmúlt 9 évben, hogy a kormány követelje kínától az emberi jogok betartását és Agyarország ne üzleteljen diktatúrával... bár most kapcsolok, mostantól 2 kommunista diktatúra üzletelhet

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 17:23:34

@tarackos: A narancs médiatanács mandátuma 10 év. A tagokat az aktuális kormány jelöli. Jelenleg ezidáig csak éppen az M1 ellen indítottak eljárást kiegyensúlyozatlanság okán.

Az alkotmánybírák jelölésénél nem 1-1 vot az arány ezidáig, hanem 0-0. Mivel nem tudtak megeggyezni.
Az alkotmánybíróság működésképtelenségét elkerülendő változtattak a törvényen.
Megjegyzem annak idején azért volt 0-0 az arány mert az MSZP akarta az összes alkotmánybírót jelölni. Így jártak. Szakmai önéletrajza alapján én nem találok alkalmatlant közöttük.

Itt van pl egy döntésük:
index.hu/belfold/2010/10/26/megvedte_a_jogos_vegielegiteseket_az_ab/

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 17:25:47

@puffatag: Ez szimpla hazugság. Az MSZP csak és kizárólag baloldali újságokat támogatott, rendelt meg közhivatalokba.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.28. 17:27:25

@puffatag: Így volt. teszem hozzá ez akkor történt, amikor is Tibeti tüntetőket éppen lelőtték, bebörtönözték kínában az Olimpia alatt.
Amikor is egyként hördült fel mindenki Amerikától, Európánkeresztül Jappánig.

Manapság egyként kuncsorog mindenki pénzért Kínától Amerikától Európán keresztük, Jappánig.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 17:34:21

Kedves @puffatag:

Ahogy a Nyilas Újság meg a Sarló és Kalapács is megszűnt, úgy a Népszavának is meg kellett volna szűnnie a rendszerváltás után, mivel soha nem volt a nép szava!
Egy szűk, kompromittálódott, politikailag prostituálódott judeobolsevik társaság házi nyomdája volt!

A munkásmozgalmi múzeumba való.
Oda, amelyet megszüntettek a XIII. ker Visegrádi utcában.

piros pipacs 2011.06.28. 17:38:15

@puffatag: Orbán a hatalomért az anyját is elárulja, az emberek pedig nem számitanak neki. Hiszen megmondta Köcsén, hogy csak 15 %-al tud foglalkozni, a többit pedig egye meg a fene. A kijelentés érezhető is a intézkedésein, olyan mint 16 %-os adó, média, visszamenőleges megvonások, kivéve az ő megvert embere. Jut eszembe, hogy 180 milliót vett fel az ÁSz elnöke, és neki külön engedélye volt erre. De az igazi sárbatiprás még most fog jönni.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 17:39:04

@Trompf:
Sőt!
Ez valamiféle pozitív stigma volt és preferencia. olyanok is az asztalukra tették, akik bele se olvastak.
"megbízható elvtárs vagyok".
Szegfő helyett használták. Igaz seggtörlésre nem való mert kemény és tele van szennyező anyaggal!

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 17:41:23

Szekfű helyett használták. Igaz seggtörlésre sem való mert kemény és tele van szennyező anyaggal!

piros pipacs 2011.06.28. 17:41:57

@de Karatna: Én még ennyi badarságot nem olvastam. Már 30 évvel ezelőtt is a Népszavát vettem, és mindig rendben volt vele minden. Amit te itt leírsz, hát nem is értem. Valahogy azt gondolom, hogy mindegy mit mondsz, csak rossz legyen.

milyen szép a Vértes, ó 2011.06.28. 17:44:30

@Trompf:

A Magyar Nemzet hirdetéseinél 2002-ben volt jelentős visszaesés, utána jöttek újra a megrendelések, még ha valóban nem is annyi, mint mondjuk a Népszabadság esetében.

Ugye egy picit szánalmas arra hivatkozni, hogy nem gond, hogy most a Nemzet 20x annyi pénzt kap, hiszen a szocik is 3x annyit adtak a "saját lapjuknak". Szánalmas, de csak a szokásos.

2011.06.28. 17:49:18

@Trompf: Ami különbség mindössze az az ország gazdasági teljesítménye. GDP arányos hiány, szomszédos országokhoz képest fejlődés grafikon, munkahelyek száma, ....
És ebben drasztikus különbség van a Fidesz javára.

Bocs, meg kell, hogy cáfoljalak: a gdp arányos hiány változását (előző évhez képest) citáljátok.
Más országokhoz képest???? Cseh, szlovák, Lengyel? SZLOVÉN???
vagy Te Svájcban élsz?

2011.06.28. 17:59:50

@TrompfManapság egyként kuncsorog mindenki pénzért Kínától Amerikától Európán keresztük, Jappánig.

Bocs, de azt kell mondanom, Te nagyon nem látod át a pénzpiaci folyamatokat.

Legalább annyira kihívásokkal küzdesz a közgazdaságtan területén, mint a magyar nyelvvel.
Jappán! Még a guggli is kiköpi!
Japán az, vazze!

Kína RENGETEG! felhalmozott devizával, és valutával rendelkezik. Ez nyomja a gazdaságát. Ki kell helyeznie, külföldi pénzpiacokra.
USA- rengeteg valuta-deviza (dollár) forog a világgazdaságban. Ezért minél többet vissza akar áramoltatni, mert ha egyszerre (rövid időn belül) nyújtanák be az USA-val szemben, nem tudna teljesíteni, tehát összeomlana.

NEM kuncsorognak pénzért, mert nincs rá szükségük!
Ha emlékszel, a gazdasági válság okaként éppen a túlzott pénzkihelyezést (hitel) nevezték meg.

Úgyhogy ne írkálj már szamárságokat, légyszi. Maradj meg a komcsi-libsi bagázs szidásánál, az nem haladja meg képességeidet.

keri5353 2011.06.28. 18:04:53

A trágyaszagú, kocsmai szintű, ordenáré cikkről rögtön tudjuk, hogy kormányoldalon vagyunk.

2011.06.28. 18:08:38

@Trompf: Tehát a Fidesz is ezt csinálta érv, jelenleg épp az ellenzék híveit minősíti.

Így van! Ezt nem szabad használni, hisz a Fidesz levédette! Csak az elmúttnyócév, és a Maszop is ezt csinálta érvelés a legális!

csoko20 2011.06.28. 18:12:25

@Trompf: "Manapság egyként kuncsorog mindenki pénzért Kínától Amerikától Európán keresztük, Jappánig. "

És mondanál valahonnan egy kormánypártot, amelyik a Kínai Kommunista Párttal csinál csereprogramot, fűzi szorosabbra a kapcsolatot?

Mert az üzlet az üzlet, a politika meg politika. Ezt pont a fideszesek mondták. Akkor miért keverik a kettőt???

GGG77 2011.06.28. 18:13:15

@Bathory: Nono, azért a két mélymagyar szennylapnak is kell az állami lóvé. Jelenleg a Népszabi még jobb számokat produkál, mint a Nemzet, a Hírlap olvasottsága pedig nem is mérhető. :)

GGG77 2011.06.28. 18:15:34

@ChatMan: Fáj, hogy egyre nehezebb védeni a felcsúti Vezéredet, mi?
Akkor ne csináld! Könnyű kimondani, gyakorold, akár tükör előtt is:
"Rájuk szavaztam, hibáztam, bocs"

Ilyen egyszerű! :)

2011.06.28. 18:18:02

@Trompf: Érdekes .. Hasonló rendező elvet látok én is köztetek.

Tényleg azt hiszed hogy van különbség a fideszdroidozás és a komcsizás között ?

Szánalom.

Látom, nem érted: nincs olyan, hogy "köztetek".

Míg Te mindent üdvözölsz, amit OV a száján kiejt, addig a másik oldal megoszlik. Vannak Mszp-sek, akik elvetik alapból, mert csak rossz lehet, vannak mások, akik elgondolkoznak, és úgy ítélik meg a helyzetet. Például nem látom a veszélyét a Kína szindrómának. De az az óriási hurráoptimizmus is alaptalan, amit OV sugall.

Nekünk az európai játszótársakhoz kell igazodnunk. Nézz rá a térképre! Ha Kína európai hídfőállást akar, akkor az nem Magyarország.
Vett állampapírt máshol is.
Kína az áruit kihajózni akarja.
TENGER kell neki. Görögország? Portugália? Spanyolország? Vagy lemaradtam valamiről? Hadatüzentünk Szlovéniának? Mikor rohanjuk le?

Úviusz 2011.06.28. 18:20:07

Ez a liberális segélykiáltás egyértelműen rá irányítja az SZDSZ maradványaira a gondolkodó magyar emberek és az egész világ figyelmét, néhány heten belül soha nem látott tag visszalépés indul az SZDSZ-be. Megerősödve, önbizalomtól duzzadva mennek neki a 2014-es választásoknak, ahol megalázó vereséget mérnek a Hillary Clinton által évekkel korábban szigorúan megrendszabályozott fideszre. A zsebükben lévő 2/3-al TGM-ék elégedetten dőlnek hátra székükben.

2011.06.28. 18:21:24

Jó poszt, a mocskos hungarofób zsidókommunistákat ott kell taposni ahol lehet.

ILLED 2011.06.28. 18:25:39

"...amikor nován vaz sat, ugye." Ezmiez?

2011.06.28. 18:27:03

Apropó, a félmilliárdot sikkasztó heller is aláírt?
Na nem mintha nélküle nem lenne elég tróger ez a libsi banda.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.28. 18:31:32

ertem en, hopgy deepezni kell napo mint nap a fideszt ss foleg a gumicsiozmas torpet, de nem vagytok egy kicsit mennyetekapicsaba?:-)))

ha szegyellitek lebontani a demokracia intezmenyeit, akkor a faxnak bontjatok le?

pillanatnyiulag demokracia szempontjabol kishazank igen retardalt...

index.hu/belfold/2011/06/28/csokkent_a_demokracia_ereje_magyarorszagon/

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.28. 18:32:28

@Várúr: Ezért a kommentért érdemes volt...

sivatagi n. 2011.06.28. 18:37:20

Ez az aláírogató szélsőbalos söpredék pár évvel fog csak tovább élni, mint a maszop nyuggerek. Addig ugassanak csak tehetetlenül, más szerepük itt már nem nagyon lesz.

tudi 2011.06.28. 18:55:48

Totál felesleges poszt egy semmirekellő magukat 1000 szer lejárató "rettegő" bandáról. Valószínűleg Hillary eljön, zárt ajtók mögött talán megmond ezt azt a Viktornak, a sajtó előtt megy majd a jópofizás és kész. Mit várnak, hogy majd e levél hatására nem Hillary jön esetleg, hanem a 82-es ejtőernyős hadosztály.

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.06.28. 19:06:12

Ma megalakítottam a "Magyar Nemzet Közútaltja" szervezetet a "Nemzet Színésze" intézményhez hasonlóan.
Ha a magyar nemzetnek lehet "nemzet színésze", akkor lehet "nemzet közutáltja " is.

Tagjai: Heller Ágnes
Demszky Gábor
Magyar Bálint
Tamás Gáspár Miklós

A szervezetbe bármelyik közéleti személy beszavazható, aki a magyarságot gyalázza, lejáratja, ellene külföldön áskálódik és rossz hírét kelti.

teng-leng 2011.06.28. 19:22:02

@Blassius: A kilencvenes évek eleje óta ez adja a lényegüket.

popocatepetl 2011.06.28. 23:50:35

@röhögő: Pff, álmodj kiskutyus! Érdekes, hogy pont a leggyengébb hozzászólásokat író, legbutább, legnullább, legjelentéktelenebb manó beszél a többi manó nevében. Igen, bodri, rólad van szó.

popocatepetl 2011.06.28. 23:51:35

@regress: "pintérnek mit adnál? "

Téged.

popocatepetl 2011.06.28. 23:54:08

@regress: "mi van, anyád panaszkodott tgm.-re?"

Te egy gyermeteg kis manó vagy, viszont ehhez képest elég gyorsan izgalomba jössz ha idősebb hölgyek vagy ratyifelvonulás a téma. Nyugi, ránts rá egyet és aztán takarodj aludni!

popocatepetl 2011.06.28. 23:55:36

@Sieg: "Sokkal több ember néz egyszerű szajkózó droidnak emiatt, mint amennyit idegesítesz "

Nekem nem emberek, csak kutyák, tehát nem nagyon érdekelnek. És mellesleg ugyanúgy ti is csak szajkózzátok ugyanazokat és ugyanazokat az okoskodásaitokat blogról blogra, legfeljebb nem szóról szóra ... bár a regress, röhögő, orbántakarodj és hasonló nullagyú alkoholisták még a káromkodásaikat sem tudják variálni.

popocatepetl 2011.06.29. 00:02:20

@ILLED: ""...amikor nován vaz sat, ugye." Ezmiez? "

Utalás heller ágnes boszorka hazugságára.

popocatepetl 2011.06.29. 00:04:40

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: És a saját trágyadombjukat vajon hogyan értékelik freedomék?

popocatepetl 2011.06.29. 00:05:53

@keri5353: A kutya ugat, a karaván halad.

R. Daneel Olivaw 2011.06.29. 10:23:00

@KopaszMercis:

Haver, meg sem érted, amit írok, de te hülyézel engem? :DDD

Ez aranyos, de előbb iratkozz be egy szövegértés magyarul kurzusra, vagy fejezd be az általános iskolát... ezt követően talán meg fogsz érteni egy alapszavakból összeállított 10 sort... talán... sok sikert... ;)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.29. 10:57:31

@TaTa86.: ha belegondolok, meg jot is tesz orban..

en mostanaban meglehetosen sok olyan emberrel ertek egyet a napi belpolitikaval kapcsolatban, akikkel annakidejen olre mentem:-D

KopaszMercis 2011.06.29. 12:18:42

@Trompf:
Ertem, tehat akkor nott az allamadosag Orban alatt mindig, es egyedul Kadar alatt csokkent.. Stimmt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.29. 12:36:57

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Annyira ne örülj... Majd akkor, ha megtanulsz rendesen vitatkozni olyanokkal, akikkel nem értesz egyet. Esetleg akkor, ha lesz önálló, konzekvens értékrended.

Mint látod, ezek nem függnek Orbántól.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.29. 12:57:23

@TaTa86.: ki mondta, hogy orulok neked..?:-)

de ezek ilyen idok.

az meg,hogy szemelyeskedve probalsz szerinted helyes vitastilusra szoritani..

szeretned, ha kommentelnem?:-DDDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.29. 13:15:46

@TaTa86.: egyebkent meg az, hogy te nem fogod fel/ismered el az en ertekrendemet mar megint nem engem minosit..:-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.29. 13:50:59

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Én igen toleráns vagyok a más értékrendűekkel szemben. Csak sajnos neked nincs értékrended, ahogy a fideszdroidoknak sincs. Mész egy klikk után, lehetőleg mindig túlordítva a leghangosabbakat.

(Nézd csak meg egyébként a saját nevedet... Szerinted van neked személyiséged, egyéni értékrended? Vagy a másik klikk iránti gyűlölet, és a sajátod iránti lojalitása az, ami meghatároz?)

Most vinnyogsz ViktorViktor jogsértései miatt, máskor vérben forgó szemekkel követeled a más véleményen lévők jogfosztását, megalázását, megverését, megölését.

Egyébként sajnálom, tényleg személyeskedem, tényleg nem kéne. Ítélkeznem meg pláne nem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.29. 14:43:48

@TaTa86.: "Most vinnyogsz ViktorViktor jogsértései miatt, máskor vérben forgó szemekkel követeled a más véleményen lévők jogfosztását, megalázását, megverését, megölését."

na mutass egy ilyet, szepocsem:-DDD

es mint modnottam volt, az, hogy te nem vagy kepes megerteni nem jelenti azt, hogy nem letezik.

ezt mi sem mutatja jobban, minthogy bizonyos dolgokban talalkozott az ertekrendunk. ez eleg nehez lenne, ha nem lenne:-)

de nem kell szeretned, en sem foglak soha teged. szovetsegek vagyunk, nem baratok. es nem is kell baratoknak lennunk ahhoz, hogy szovetsegesek legyunk:-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.29. 15:02:09

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"na mutass egy ilyet, szepocsem:-DDD"
Na jó, "hosszas" kutakodás után sem találtam ilyet. Vagyis ezt buktam. :(

Azt hiszem akkor maradhatunk annyiban, amit írtál.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.29. 15:42:37

@TaTa86.: mert velemeny alapjan nem szoktam kerni senki betiltasat, lesitteleset, mittomen, mi volt meg ott felsorolva..
megha nagy is a pofam es vulgaris is vagyok idonkent. es lekezelo. es szemtelen es provokativ. na jo. nem idonkent, hanem altalaban:-)

csak tettek alapjan.

popocatepetl 2011.06.30. 19:29:11

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "ez igen szar duma"

Jajj, csak nem megsértettelek amiért rosszat írtam a Szabadság Hazájáról, minden azigaziSipi mennyországáról? Ne haragudj!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.01. 07:57:58

@Belpo:

"de ha olyan hülye(mondjuk tudjuk, hogy az), hogy ezért elvitte a balhét, akkor magára vessen. De ő tűzte ki Görgényi mellére, miért nem utasította vissza?"

az átadásról valamikor mondott valamit, már nem emlékszem.

a balhé elvivése az meg olyan, hogy elég kevés balhéja volt, de egyikben sem védte magát túl acélosan.

az egész ügyben pedig nekem sokkal inkább gyomorforgató, hogy az a társaság mutogat demszkyre, amelyik előtte megsavazta.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.01. 07:58:57

@mavo:

az pedig egy teljesen más kérdés, hogy gergényit pont azért nevezték ki, és pont azért tüntették ki, mert úgymond szigorú.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.01. 10:13:17

@popocatepetl: nem sertettel meg, ahhoz az kellene, hogy egy hangyafasznyit is erdekeljen, hogy elsz, halsz, csinalsz barmit is a vilagban..:-)

egyszeruen szar a dumad. gyenge vagy fejben es ez kifolyik a szadon:-)

2014.11.08. 07:58:48

Van egy egész jó viccem. Hillary tényleg indul 2016-ért:

www.readyforhillary.com/
süti beállítások módosítása