Legyen Ön is egymillióan! – Ilyen ország pedig nincs CCLXXV.
2011. június 07. írta: zulik

Legyen Ön is egymillióan! – Ilyen ország pedig nincs CCLXXV.

  Rebootolná hazánkat a magyar demokraták élcsapata: a december óta méltán klasszikussá vált, fél év után is mintegy 85 ezret számláló Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport ezúttal egy huszonnyolc főt számláló kemény maggal jegyeztet be egyesületet. A demokrácia titánjai (Milla! Milla!) egyelőre a szabadság bibói értelemben vett egészen kis köreit tudják kialakítani, de természetesen minden megváltozhat, hiszen egy új verzió telepítésekor átrendeződnek az erőviszonyok.

Megalakult az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, Facebook csoport 28 tagja és szervezője egyesületet hozott létre. Hitvallásuk szerint kiállnak az egyéni és csoportos szabadságjogok megtartásáért. Céljuk a szabadság bibói értelemben vett kis köreinek kialakítása. Múltba fordulás helyett, a 21. század kihívásaira adott érvényes válaszok megkeresése és megjelenítése.(...)

 

Az egyesület elkötelezett a nyílt és modern társadalom hazai megteremtése mellett. Hitvallásuk szerint kiállnak az egyéni és csoportos szabadságjogok megtartásáért. Céljuk a szabadság bibói értelemben vett kis köreinek kialakítása. Múltba fordulás helyett, a 21. század kihívásaira adott érvényes válaszok megkeresése és megjelenítése. Hatást kívánnak gyakorolni mindazokra a politikai szereplőkre, döntéshozókra és döntés előkészítőkre, akik országosan vagy helyi szinten alakítják mindannyiunk életét és jövőjét."Újra akarjuk bootolni Magyarországot, meg akarjuk teremteni a Magyarország 2.0-t" – fogalmaznak.  (168 Óra, 2011. június 7.) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr292964122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A legbénább politikai demonstrációk 2011.06.07. 16:53:54

Pár éve kurrens téma volt azt vitatni, hogy hány kuka felgyújtása számít még politikailag motivált, a gyülekezési törvény és a véleménynyilvánítás által védett önkifejezésnek, meddig békések a "békés tüntetők". A Fidesz-kormány megalakulásáva...

Trackback: Kis magyar abszurdiktatúra 2011.06.07. 14:52:41

Aki diktatúrát kiált gyönyörű hazánkban, az gondolja át gyorsan, miről beszél! Nincs itt semmiféle diktatúra. A diktatúra ugyanis egy szervezett, rendezett, döntéseiben, céljaiban és módszereiben konzisztens, egységes ideológiával, de legalábbis tervsz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2011.06.07. 17:25:24

@d-evike:
„A piti libatolvajt pedig Amerikai egyetemre hívják tanítani”

Előadni... óriási a különbség. :)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:27:12

@freehckr:

Ja igen, kössél bele, előadni hívták, igazad van.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:28:24

@popocatepetl:

Az amerikaiban is igazad van, de a stílusodat zárd magadba, én sem sértegettelek.

popocatepetl 2011.06.07. 17:29:19

@d-evike: "mi ez a manóklub? Ez itt sértésnek számít? Nem tudom"

Nekem ez jut rólatok eszembe. Gonosz mérges kis manók amint ülnek körben és fújtatnak, ontják magukból a mérget, de akkor is csak randa kis semmiségek maradnak. Az erdő pedig szép, akárhogyan is dühöngenek odalent. Kicsit nagyobb manók lennétek, akár a heti hetesben vagy a sajtóklubban is abajoghatnátok.

Csavarhúzós 2011.06.07. 17:30:33

Csatlakozom azokhoz, akik nem értik, hogy ez miért hír.

Most akkor egymillióan kellene bejegyezni az egyesületet, vagy mi?

A név az valami olyasmi, hogy ők lélekben egymillió felháborodott magyar képviselői akarnak lenni.
Az tuti van ennyi.
Nyolcvanötezer nem kevés, a Fidesz taglétszáma a fele körül lehet. (Bár nyilván lájkolni könnyebb, mint tagdíjat fizetni.)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:30:50

Kedves Popocate...

Ezt csak neked: Magyar Nemzet helyreigazítás

Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával.

Van még egy csomó, csak az már nem szokott senkit sem érdekelni.

popocatepetl 2011.06.07. 17:31:15

@d-evike: "Figyelem a szavaidat: undorító, piti, trutyi.Gondolj arra, hogy sokan ugyanezeket gondolják a mostani kormányról."

Gondoltam rá. Örülünk neki, nem kell mindenkinek tetszeni.

is 2011.06.07. 17:32:35

@popocatepetl: te pedig jol elvagy egyedul. pont elfersz egy gumiszobaban. tenyleg pont ide akarod onteni a hulyesegeidet?

@poszt: en is ezt kerdezem: miert pont ebbe a sorozatba kell ezt? hany fovel alakult meg a FIDESZ anno? kb. ugyanennyivel. azok is mind marhak voltak?

popocatepetl 2011.06.07. 17:32:37

@d-evike: "Ja igen, kössél bele, előadni hívták, igazad van. "

Előadni egy rakás kakát is meghívnának ha ezzel egy újabb pipát tehetnek a "nálunk előadást tartott ex-miniszterelnökök" faliújságra.

popocatepetl 2011.06.07. 17:33:59

@is: " tenyleg pont ide akarod onteni a hulyesegeidet?"

Oda öntöm ahová akarom. Nem akarlak elkeseríteni, de itt még nem az izék diktálnak.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:35:26

@popocatepetl:

Ja igen, kössél bele, előadni hívták, igazad van. "

Előadni egy rakás kakát is meghívnának ha ezzel egy újabb pipát tehetnek a "nálunk előadást tartott ex-miniszterelnökök" faliújságra.

Mondjuk "beszélgetni" azt nem lehet veled. Feladom.
És még te írsz a manókról. Mi volt az önéletrajz?

hillcut 2011.06.07. 17:37:10

@Csavarhúzós:

Lélekben egymillió felháborodott? Az meg mi? Ennyi erővel minden alap nélkül lehetne állítani, hogy lélekben százötvenmillióan vannak lélekben felháborodva. Fiktív számokkal dobálózni egyszerű dolog. Jelenjenek meg az utcán egymillióan, akkor majd lesz miről komolyan beszélni.
Ez addig nem más, mint a fogyasztók szándékos megtévesztése. Azt a látszatot keltik, hogy..., pedig mégsem.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:38:59

@hillcut: Március 15-én voltunk olyan kétmillióan, mint ti a Kossuth téren.

popocatepetl 2011.06.07. 17:40:24

@d-evike: És kit érdekel 1999? 2000 és 2005 között vezette a Wallist ez a tolvaj, s a Hajdú-Bét csődje 2004-ben történt.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:40:31

@popocatepetl:

Előadni egy rakás kakát is meghívnának ha ezzel egy újabb pipát tehetnek a "nálunk előadást tartott ex-miniszterelnökök" faliújságra.

Ja, csak OV-t véletlenül kihagyták, sőt nem is fogadták, sőt...

popocatepetl 2011.06.07. 17:41:58

@d-evike: El is hiszem, annyi spanglitól bármit oda tudtatok képzelni.

hillcut 2011.06.07. 17:42:27

@d-evike:
Okoska, a Fidesz a legszarabb napján is 10x annyi embert sorakoztat fel, mint bárki/bármi más ebben az országban.

popocatepetl 2011.06.07. 17:43:55

@d-evike: "Ja, csak OV-t véletlenül kihagyták, sőt nem is fogadták, sőt... "

A NAGY Amerikában. Mindjárt szaladok borogatásért. AAAMMMEEERRRIIIKKKAAAA, kérlek, tekints le rá, piszok kis magyarra, óh, világ VEZETŐJE, AMERIKA!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:44:20

@popocatepetl:

valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával.

A Hajdú Bét csődbe ment. Mi köze ehhez Bajnainak?
Tudod te, hogy hány baromfitenyészet ment tönkre az elmúlt 20 évben?
Szerintem egyiknek sem tudod a nevét, pedig jó sok van.

popocatepetl 2011.06.07. 17:45:03

@hillcut: Hagyd meg őket a facebook-os kis boldogságukban, ne vedd el tőlük ezt is!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.07. 17:45:42

@hillcut:

Ez pillanatnyilag így van.
A fidesz szavazók fő ismérve, a vakhit.
Bármi történik, ők sorakoznak.
Ezzel nem tudok vitatkozni:-)

Örülök, hogy okosnak gondolsz:-)

popocatepetl 2011.06.07. 17:46:58

@d-evike: "A Hajdú Bét csődbe ment. Mi köze ehhez Bajnainak?"

Mondjuk annyi köze van hozzá, hogy ő volt a HB-t tulajdonló cég vezetője. És mily érdekes, csak a cégnek beszállító családok ezrei mentek tönkre, csak tenyésztők lettek öngyilkosok, gordonka nem nagyon sínylette meg ezt a kis piaci malőrt.

Atisz 2011.06.07. 17:51:04

Likes: Klubrádió és Esterházy Péter. Függetlenek :)

Vén Csataló 2011.06.07. 17:52:48

Huszonnyolcan megalakítanak egy egyesületet "Egymillióan... névvel.
És egyáltalán nem fogják agyilag, hogy ez milyen végtelenül stupid megnyilvánulás.

Annyira benne van ebben az történésben minden, amit a kis hazánk ballib "értelmiségéről" tudni kell, tudni érdemes.
Az önhittség: saját fontosságuk, súlyuk és értékük elképesztő mértékű túlbecsülése.
A gátlástalanság: az önkontrol teljes hiánya
A korlátoltság: totális ismerethiány az őket körülvevő környezetről és egyáltalán is a világról.
A pitiánerizmus: az izzadtságszagú erőlködés, hogy egy tudatilag beszűkült, belterjes szubkultúra nagynak, meghatározónak, mainstream-nek láthassa és láttassa magát.

Hihetetlen, hogy ez a begyepesedett gittegylet, a médiában birtokolt pozícióival 20 éven át oszthatta az észt ebben az országban.

Atisz 2011.06.07. 17:53:32

@butter-k: A Milla a ballib oldalon nem más, mint a "85 ezer" szinonimája.

Anti Anyag (törölt) 2011.06.07. 17:53:46

Egymillió libsi.

Már a felénél a jiddis lenne a hivatalos vallás.

hillcut 2011.06.07. 17:53:48

@d-evike:
Hát látod ebből lehet 2/3-ot csinálni. Ez a dolog lényege, ezért lett mindenki más a sarokba állítva és remélem ezért is maradnak ott még jó hosszú ideig.

És igen ott van a hit kérdése. Számodra biztosan érthetetlen dolog, de közösséget csak ezzel lehet építeni.

Atisz 2011.06.07. 18:03:25

@Kóser Malac: Azt azért meg kell hagyni, hogy aki egy Fölkel vezetéknevű embert tolt oda a kezdeményezés élére, abban lehetett némi humorérzék.
Az a baj, hogy azóta sem sikerült hasonló módon sziporkázniuk valamivel.

Atisz 2011.06.07. 18:13:37

Megfigyeltétek, hogy az összes ballib azzal kezdi a mondandóját, hogy "mi ezzel a baj"?
Még mindig azt hiszik, hogy abban a tudatban élnek, hogy mindenkit, aki nem ért egyet a kormánnyal, azt megfigyeli az NBH, vagy aki kimegy egy tüntetésre, azt sünök hada fogja közre...

KG2000 2011.06.07. 18:16:06

Éljenek a szabadságjogok. Fizessék ki az "1milliók" a rendőrök nyugdíját. Ha már ilyen szabadságszeretők. Csak attól tartok, hogy ez az "1millió" szabadságszerető is mások zsebében fog turkálni. Fizetni is másnak kell az általuk esetleg "kiharcolt" szabadságjogokat.

gorcsev54 2011.06.07. 18:25:10

@Legelő Őse: Azt hiszem sokan azok közül is csak azért nyomtak lájkolt , hogy majd beolvashassanak szeretett miniszter úrnak csak aztán rájöttek ,hogy hamar megüthetik a bokájukat.

gorcsev54 2011.06.07. 18:26:32

@Atisz: Talán nem ?Igazad van vannak finomabb szinte mások által észre sem vehető módszerek.

boncoló 2011.06.07. 18:29:15

@Atisz:

van még: Népszabadság online, Nem engedünk a 89-ből, Egyenruhások Jogaiért...

fontos dolgok ezek, na, muszáj tudatni a haveri körrel, hogy mire számítsanak. :)

regress 2011.06.07. 18:29:27

@popocatepetl: rutinos spanglifogyasztó,úgy látom tovább pusztulnak az agysejtjeid

igényes 2011.06.07. 18:31:25

Naponta lesznek öngyilkosok az emberek! Orbán elég!

igényes 2011.06.07. 18:33:02

Mályi 61 éves férfi felrobbantotta a házát ma.

regress 2011.06.07. 18:34:54

@Vén Csataló: kiváló jellemzés a fidesz-kdnp-ről.a fideszt már inkább megvakult bányalovaknak nevezném.meg téged is

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.07. 18:41:34

@zulik:!

Minden "demokrata" erkölcstelen és s*ggh*lye. És? Ebben mi az újság?

Egyes demokraták f*xbuk csoportokat alakítanak, meg egybesületeket és Bibó-szövegek kiforgatásával próbálnak demoralizálni, uszítani, más demokraták a "nemzeti együttműködés" nevében, valamiféle "többségi" vulgárdemokratizmusra hivatkozgatva próbálnak demoralizálni, uszítani. Cukcsi! B*sszák meg egymást!

De, hát, ha ez a Zemberek akarata, akkor ez a Zemberek akarata. Csak engem hagyjanak ki belőle!

És: A polgári underground vezércirkálója, mint Szíjjártó Péter sajtóirodája= NEM MENŐ!

ü
bbjnick

2011.06.07. 18:50:20

No, hát itt nagyon ki lett hegyezve, hogy ezek a faxbukosok milyen menők, nem menők, de igazából, aki olvasta a mai Matolcsyt -
www.fn.hu/makro/20110602/matolcsy_jok_talalati_aranyaim/
- akkor inkább már egy ilyen facse csop. Mert amit letol a kancsal barma, na hát azon normális ember csak röhögni tud.
"Folyik a munka, végül az lesz, amit a miniszterelnök úr mond."
mondá Matolcsy :D:D:D há bazeg, ezt eddig is tudtuk, a szakemberek meg le vannak tojva :D:D:D:D

Vén Csataló 2011.06.07. 18:51:39

@regress: Legalább kommentet ne lopnátok.
De tudom, egyszerűen nem sikerül nem lopnotok.

dVn · http://elvarazsoltkastely.blog.hu 2011.06.07. 18:57:24

Azért ez a milliózás nem újkeletű. Emlékszem én még Kossuth téri FIDESZ kampányrendezvényre több millió résztvevővel:)

Nekem mindkettőről (értsd: a sajtószabadságos milliók is!) a nagyravágyó béka jut az aszembe.

És az egyiknek még csak fújnia se kellett magát, mert felfújta a másik (addig riogattak velük, ellenük, amíg hipp-hopp 2/3-os többségük lett).

panelburzsuj 2011.06.07. 18:58:08

@bbjnick:

"A polgári underground vezércirkálója, mint Szíjjártó Péter sajtóirodája= NEM MENŐ!"

A takarmány nagy úr. Még a forradalmi fülkékben is.

Robinzon Kurzor 2011.06.07. 19:13:16

Mit keres ez ebben a rovatban?

Ennyire fostok ezektől az idealista amatőröktől?

Vén Csataló 2011.06.07. 19:19:43

Bocs, de összetéveszted a fosást a röhögéssel. Nem vitás rettenetesen szeretnéd/szeretnétek, ha félnének tőlük/tőletek. De nem. Csak kacarászunk azon az aránytévesztésen, hogy 28 felizgult mozgalmár egymilliónak gondolja magát.
Ugyanis ez nem félelmetes, hanem röhejes.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.06.07. 19:24:07

Nem akarom pont ezért szidni a milkát, de ez a poszt annyit mond csupán, hogy 28-an azt gondolják, majd ők megmondják mit gondol egymillió ember . (lehet ezzel egyetérteni meg nem, de nem érteni álszentség)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.06.07. 19:24:42

Ha nem lenne ez a mandiner cikk, azt se tudnám, min pörögnek a zillióan a zistentuggyamiértesek.

popocatepetl 2011.06.07. 19:27:00

@regress: előbújtál, manóka? Nem is gondoltam, hogy köreitekben valamelyik egyednél lehet negatív jelző a spanglifogyasztó.

popocatepetl 2011.06.07. 19:37:58

@igényes: Biztos meg volt rá az oka. És ehhez Orbánnak ugyan mi köze van? Az esőről nem ő tehet? Monnnyon le, de gyorsan, mert megharagszik az igényes oszt lesz csimmbummcirkusz és ejnyebejnyebrrr!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.07. 19:40:22

@gorcsev54: pontosan - én személyesen több ilyet is ismerek... a nemzeti konzultáció névvel és a válaszokat összekötő vonalkóddal hasonló érzéseket vált ki. Így érik el, hogy csak azok küldjék vissza, akik velük értenek egyet. Szánalom!

Mr. Waszabi 2011.06.07. 19:40:57

@Legelő Őse:pontosítok: a múlt hétig nem volt diktatúra. Becses minielnökünk azonban az elmúlt 5 napban -amióta láthatóan saját kezébe vont minden kormáynzati döntést - legalább 3 alkalommal nyilvánvalóvá tette, hogy a kormány akaratával senki nem szegülhet szembe. Szerinte az érdekvédelmi és civil szrevezetek gátolják a kormány munkáját(!). Ésatöbbi, ésatöbbi. Szóval diktatúra van immáron. De butaság is lett volna mást várni.
Érdekességként jegyzem meg, hogy az mnyp vagyon átadására vonatkozó kormányrendelet a kihirdetés napján 20:00 órától lépett életbe(!), O.V. sk. aláírással. Az ugyanaznap kihirdetett egyéb rendeletek csak a magjelenés másnapjától, szokás szerint.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.07. 19:44:43

@tevevanegypupu: nem értem hogy miért kellene elfogadni antidemokratikus és despota eszközöket azért, mert egy rossz kormányt váltottak le. Nem értem miért jó az, hogy ezt a kormányzási módot hagyjuk bebetonozódni. Nem értem hogy a cél miért szentesíti az eszközt. Miért kell így csinálni. Illetve tudom, csak nem értem. Az elfogultság, lojalitás és a kitartás egy ideológia, eszme, párt, vezető mellett, de szerintem vannak egészséges határai. Véleményem szerint itt lenne az idő, hogy azok akiknek köszönheti jelenlegi hatalmát Orbán, azért jelezzenek, és véleményt mondjanak - azért mindent neked sem lehet, ez nem szimpatikus, ne erre menj, stb. Értem hogy nehéz a megtakarításokat lenyomni az emberek torkán, de az nem mentesíti a kormányt a vitáktól, és az egyeztetéstől. Mert Európában élünk.

gorcsev54 2011.06.07. 19:56:46

@Legelő Őse: Mentesíti. Jellemzően egyik oldalon megtakarítás a másik oldalon felelőtlen költekezés. Az államnak mindenre van pénze, amire akarja. A rossz kormányt amit leváltottak abban azért az ö kezük is benne volt, mármint hogy olyan volt a kormány.

venszivar 2011.06.07. 20:01:30

Lehet,hogy lesznek akik le.asznak,de a 28főből ,hány fő a nő?! Mert, ha sokasodni akarnak,akkor én "benne" vagyok."húzunk bele,"3gyerek,6kerék,4,5 szoba...".
Be áldozom magam,mindent a népért......szolgálok s védekezek.Na talán ma már nem iszom többet.

tevevanegypupu 2011.06.07. 20:35:52

@Legelő Őse:
Nem akarok azzal jonni, hogy az mszp-szdsz is igy tett..Akik kormanyra kerulnek altalaban orokre maradni szeretnenek es ugy gondoljak az a program amit elkeszitenek vagy el fognak kesziteni csak jo lehet. Ott van Gyurcsany peldanak..es mi lett belole. Hogy orbaneknak sikerul-e azt meg nem lehet eldonteni, harom ev van. targyalgatni nagyon nem lehet, konkret keretek vannak amin belul csak egy dolgot tehetnek az EU fele: fizetni, fizetni es fizetni. Nem nagyon lehet errol targyalni az EU-val es sajnos nemigen lehet targyalni azokkal sem akiktol elvesznek tobbletjuttatasokat, megvonnak kedvezmenyeket. Meg mindig humanusabban probalnak intezkedni mint teszik azt mondjuk Romaniaban. Kulonben nem tudom megfigyelte-e, hogy nem a kormany az agressziv - igyekeznek nyugtatni - hanem az ellenzek.
Ne felejtse el azt sem, hogy Orbant gyulolik a liberalisok, nem tudjak megbocsajtani neki, hogy elvalt toluk mikor azok az mszp-hez csatlakoztak. gyulolik a kommunistak ertheto okokbol es elegge gyulolik a zsidok is..na itt nem egeszen ertem miert, dehat ennyi ellenfellel vagy inkabb ellenseggel szemben muszaj erot (is) felmutatni.

Csavarhúzós 2011.06.07. 21:17:15

>Lélekben egymillió felháborodott? Az meg mi? Ennyi erővel minden alap nélkül lehetne állítani, hogy lélekben százötvenmillióan vannak lélekben felháborodva.
-Persze hogy lehet, ezek nem matematikai állítások. Pont annyira lehet, mint amennyire lehet fülkeforradalomról, meg Nemzeti Együttműködés Rendszeréről. Azzal nincs semmi baj, hogy valaki úgy érzi, hogy "engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között", sőt még le is írja. Azzal van a baj, ha nem igazán bízik abban, hogy ezzel a munkás is tisztában van, és ezért nem demokratikus eszközöket alkalmaz, míg az "átnevelés" meg nem történik. Mint a magát többséginek ("bolsevik") nevező párt. Vagy mint a Költségvetési Tanács, Országos Érdekegyeztető Tanács, Alkotmánybíróság, MANYUP, stb. témában a Fidesz, aki gigantikus felhatalmazására hivatkozik, de ugye a választások előtt nem erről volt szó, még az apró betűben sem.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.07. 22:56:24

@tevevanegypupu: nem értek egyet veled - mindenkivel lehet és kell tárgyalni. Elfogadhatatlan hogy azért mert másnak más a véleménye akkor nem kell vele tárgyalni. Pont ez a lényege a tárgyalásnak, az álláspontok közelítése. Az hogy nekik ekkora a fölényük, olyan tárgyalási pozícióba helyezi őket, amiből nem lehet rosszul kijönni. Éppen ezért felháborító hogy nem teszik meg. Nincsen vita, nincsenek érvek, csak kinyilatkoztatás van. Ez nagyon komoly baj.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.06.07. 23:05:43

@waszabi: kiegészíteném a bohócügyi tematikával, ami azért valóban a legalja... Szíj Ártó remekül felvette a vonalat a bohóctréfával. Azért ez sem EU...

Nati Walter 2011.06.07. 23:46:34

Hmmm a szoci stilus joban bejött nektek?Sejtettem....

Reméljük egyszer a mai fiatalabb korosztály is eljut oda hogy: "soha többet' balos kormányt!

Mr. Waszabi 2011.06.07. 23:50:20

@popocatepetl: frissítsd fel emlékezetem légyszi...Matolcsyt, Vargát vagy Simicskát hova is hívták meg előadni? Nem emlékszem hirtelen...
Ne csinálj magadból hülyét, méltatlan dolog ez ilyen emberek miatt. Téged pont olyan hülyére vesznek, mint a többi 10 milliót, pártállástól függetlenül.
Ha nem vennéd észre, nagyrészt a Bajnai féle programot újították fel így egy év töketlenkedés és sok pénz elkúrása után. (Bajnai pedig Bokros programját újította fel, amit ugye fellazítottak az utána jövő kormányok.)

Mr. Waszabi 2011.06.07. 23:53:35

@Legelő Őse: ne izgulj, ez még csak a 2. felvonás kezdete:) [strómanok jobbra el, a Viktátor színre lép]

Mr. Waszabi 2011.06.08. 00:05:08

@Nati Walter: hülye vagy? Ez itt micsoda? Államosítással, jogok nyirbálásával meg egyszemélyi vezetéssel, meg töménytelen hazudozással a demokráciáról? Segítek: kommunista diktatúra. Vagy nemzeti szocializmus? Arra hajlik kicsit. A Mussolini modellt kopírozza ide az az álnok, hazug törpe, nézz csak utána.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 00:13:14

@Vén Csataló: jajj, de feledékeny vagy. A FIDESZT is egy marék pöcs alakította, azok se voltak többen 28-nál. Megkérdezheted őket, ott ülnek a kormányban mind:) Látod, mire vitték? Sikerült pár millió idiótát átbaszniuk.
Ha emezek meg összeszedik a maradék pár milliót, akkor egál.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 00:22:06

@Anti Anyag: hamarabb jár a szád, mint az eszed. Ha víziód megvalósulna, akkor azzal sok pénz is állna házhoz, s nem kéne egy dilettáns elmebeteg kormánynak a zsebünkben turkálva hazudoznia a kánaánról, ami majd 2020-ra valósul meg. Mer' ahogy látom, itten most a pénz a legnagyobb gond, akörül megy a hirig.

Blogger Géza 2011.06.08. 01:58:40

@d-evike: "mégis 1,5%-ra csökkentette a távhő Áfáját."

Ez itt a legújabb ballib mítosz? 1,5%-os áfakulcs? 1,5 millió fejű sárkányt esetleg nem győzött le? Bajnai egészen pontosan 25%-ra emelte az általános áfát, amivel 10 millió embert szivatott meg úgy konkrétan. Igaz, hogy később (a választási évben) a távhő áfája 5% lett, de a többi tételen bekaszált többletből ez egy igen apró visszaosztás volt...

Amúgy hogy ezt ki kezdeményezte, és mi volt a forrása, az is tanulságos:

"Mesterházy Attila, a szocialisták kormányfőjelöltje nem mond igazat, és átveri az embereket a távhő-áfa ügyében. Így reagált az MSZP frakcióvezetőjéne pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra a fideszes László Tamás, aki közleményében arról ír: több mint egy év kellett ahhoz, hogy a "szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögé", és így öt százalékra csökkenhessen a távhő áfája.

...

A képviselő úgy látja, míg az áfa-csökkentés 17 milliárd forintot hagy az embereknél, a fűtéskompenzációra szánt pénzt 55 milliárddal csökkentik. "Ezt hívják átverésnek"

nol.hu/belfold/tavho-afa___az_mszp_atveri_az_embereket_

nesze nektek két harmad... 2011.06.08. 04:24:09

A Nemzeti Szaros kis Törpe be van szarva a junius 16-i "bohóctüntetéstől"..és a Fidesztől való szavazatok " visszavonásától"... Ezért könyörgött a rendvédelmiseknek. Holott ha Önkényuralmi rendet csinál a kormány akkor a rendvédelmiseknek a NÉPET kel megvédeni az Önkényuralmi rend ellen!!!!
Jobb ha lesz mindenkinél valami önvédelmi fegyver,mert a Nemzeti Rohadék beveti a Terrorelháritási saját csapatát amit az adófizetők pénzéből 13 milliárd tart fel saját védelmére.

nesze nektek két harmad... 2011.06.08. 04:25:04

Egyébként is ezt a rohadék bandát megállítani csak Forradalommal lehet.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 06:33:23

@nesze nektek két harmad...: nem kell forradalmat csinálni, hamarabb kap agyvérzést a saját hülyeségétől.
Figyelem, hogy pár napja saját kezébe vett minden döntést és maga intézkedik, meg olyan kijelentéseket tesz nyíltan, mint egy diktátor. Még az opera igazgatói székéről is maga akar dönteni, miniszterei gyakorlatilag bábok a saját területükön is. Ezért nem lett focista se belőle, mert nem csapatjátékos. Mindenáron győzni akar, csak azt nem veszi észre, hogy nem mi vagyunk az ellenség, hanem saját maga. Ez pszichiátriai eset.

tevevanegypupu 2011.06.08. 06:40:56

@Legelő Őse:
Ugy tudni a kormany mindenkivel targyalt es targyal, de talan lehetetlen kozeliteni az allaspontokat. Valtozatlanul csak az allamadossag torleszteset tudja szem elott tartani, mert ebbol az "illetekesek" nem engednek, hataridok vannak es fizetni kell. Hogy visszamenolegesen modositanak torvenyeket az talan akkor helytelen, ha egy orszag viszonylagos egyensulyban van kiadasait es beveteleit illetoen, de nalunk vagy szaz ev mulva lesz ez a helyzet. Hogy kiket erintenek ezek a visszamodositasok az is erdekes: a rendszervaltas elotti apparatusbol jocskan benne vannak olyanok, akik meg mindig ulnek azokon a helyeken ahonnet reg ki kellett volna billenteni oket. El veluk. A rendorseggel valo targyalas folyamatos, a szakszervezeti vezetokkel ugyszinten. Hogy a kormany vagy ezek az emberek a kevesbe elfogadhatoak az elegge nyilvanvalo, az is, hogy zsarolassal egyetlen miniszterelnokot nem lehet(ne) kenyszeriteni semmire. A rendorseg tobbszorosen levizsgazott, megbizhatatlan es inkabb felelmet mint bizalmat kelto testulet. Az mszp-ben meg mindig ott vannak azok akik az orszagot allamcsodbe vittek, a Jobbik a helyzetnek nem megfelelo valtoztatasokat akar, az lmp pedig ahol lehet inkabb olajat ont a tuzre (Gyongyospata). Nincs erkolcsi alapjuk reklamalni, nem is beszelve arrol, hogy a lakossag egeszen kis, alig merheto szazalekat kepviselik. A polgari szervezetek pedig sokszor inkabb a hecc kedveert es unalomuzesbol alakulnak..Jo buli.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.08. 07:21:08

@tevevanegypupu:

"A rendorseg tobbszorosen levizsgazott, megbizhatatlan es inkabb felelmet mint bizalmat kelto testulet. (...) Nincs erkolcsi alapjuk reklamalni, nem is beszelve arrol, hogy a lakossag egeszen kis, alig merheto szazalekat kepviselik." --- írja.

Tegnapi hír: "Országos demonstrációt, tüntetést és autós felvonulást szervez június 16-án négy együttműködő konföderáció, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - tájékoztatták az érdekképviseletek az MTI-t kedden."

index.hu/belfold/hirek/2011/06/07/orszagos_szakszervezeti_demonstracio_lesz_junius_16-an/

Azaz, további szakszervezeti tömörülések csatlakoznak a rendvédelmisekhez.

A Fidex ott cseszinti el, hogy az emberek egymás elleni kijátszására alapozza a politikáját. De akármilyen ostobák, kicsinyesek és önzőek a Zemberek, az azért átjön nekik (a többségüknek legalábbis), hogy "ma ő, holnap én". Tehát nyikhajkodhat Szíjjártó, uszíthatja a rendőrök, a tanárok, a rokkantnyugdíjasok, a dohányosok, a görkorcsolyás nagypapák, az akárkik ellen a többséget, a többség egyre nagyobb része már elgondolkodik: lehet, hogy sok igazság van abban, amit a Kormány mond, de sok igazságtalanság is; mi a biztosíték, hogy holnap nem én leszek (jogosan vagy igazságtalanul, jogtalanul) kipécézve, pellengérre állítva, megf*ngatva, megrövidítve?

Pld.: Tegnap olvastam valahol, hogy a Tanáréletpálya-modell bevezetését elhalasztják 2013 szeptemberére, de a kötelezőóraszám-növelést, már most (nyilván, szeptembertől, bevezetik. Nyilván, ez többletmunkát jelent ugyanazért a bérért. Külön pikantériája a dolognak, hogy úgy "kommunikálják" a változást, hogy "dehogyis emelnek ők óraszámot, csak az iskolában eltöltendő kötelező időt határozzák meg (a heti 40 órás munkahét 80%-ban). Ez heti 32 órát jelent a jelenlegi 22 helyett. Ez nagyon durva! Egy olyan tanár (mert ismerek nemegy ilyet is), aki 40-60 fős osztályok adminisztrációját végzi (a tanulók fele iskolakerülő, hatalmas adminisztrációja van a hatóságokkal való levelezésnek), lenyomja a heti 22 kötelező óráját, dolgozatotjavít, órárakészül stb., ha most még anyakába kap tíz óra ingyennapközizést, ingyenkorepetálást, ingyenügyelést, az effektíve be fog sz*rni.

Nem csoda, hogy egyre többen sokallnak be ettől a politikától és ettől a hazug és aljas "kommunikációtól".

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.06.08. 07:54:18

@bbjnick:
Ha a szakszervezetek olyanok mint az en idomben - a rendszervaltas elott voltak - akkor nem is csodalom, hogy tuntetnek.(: Lehetoleg munka nelkul, helyezkedesbol eltek es ha lehetett meg jelentgettek is, "erdem" szerint osztogattak es "erdem" szerint vettek vagy nem vettek tudomast arrol aki megfelelt vagy nem felelt meg elvarasaiknak. A szakszervezet sajat magat kepviseli, am tegye, tuntessenek nyugodtan, joguk van hozza. Akar a rendorokkel is, hiszen emlekszunk meg a taxissztrajkra is, tudta mindenki mire ment ki a jatek. A ketharmaddal szemben egyes partok tehetetlenek, hat megprobaljak az utcara vinni a politikat. (: Nosza..legyen akar nepszavazas is, mondjak el a zemberek mit gondolnak, rendorokrol, tanarokrol vagy orvosokrol. Csak nehogy aztan visszajara forduljon a dolog.Vannak am olyanok akik heti 48-50 orat dolgoznak, sot tobbet, oszi-teli-tavaszi-nyari vakaciok nelkul is, es legalabb olyan felelossegteljes munkaban..megsem mennek tuntetni. Felfogtak, hogy nem most van itt az ideje kovetelozni. Vagy ha mar tuntetni indulnanak, fix, hogy nem a fidesz kormany ellen.. Nem mondom, hogy Orbanek tevedhetetlenek, hogy nem csapnivalo a kommunikaciojuk es nem jellemzi a kormany egyes tagjait bekepzelt, nagykepu hulyeseg. Jellemzi. De ez nem azt jelenti, hogy nincs igazuk, legalabbis a lenyegben. Arrol nem tehetnek (vagy tehetnek), hogy nem tulsagosan empatikusak, intelligensek es jolneveltek. Valtoztatni muszaj nagyon sok mindenen, ez erdekeket sert, sokszor majdnam az orszag lakossaganak mostanaig jol beagyazott erdekeit. Lehet, hogy nekunk mar nem lesz sokkal jobb..attol semmi esetre sem, ha akadalyozzuk azt amit muszaj megtenni.

Alfőmérnök 2011.06.08. 08:10:04

@tevevanegypupu: A szakszervezetek olyanok, amilyenek, de nem nagyon látom be, hogy miért MUSZÁJ növelni a szerencsétlen pedagógusok óraszámát. Már ha tényleg erről van szó, nem nagyon követtem az utóbbi napok eseményeit. Ez ugyanis a fizetés csökkentése.
Sajnos, nekem is úgy tűnik, a kormány elköveti azt a hibát, hogy nem látja be, hogy az oktatás, az egészségügy és a kultúra (most abba ne menjünk bele, hogy ez mit jelent) a hosszútávon leginkább megtérülő befektetések. GAZDASÁGILAG is. Azaz ezekbe dönteni kéne a pénzt, de legalábbis nem elvonni. (Más kérdés, hogy ilyen államháztartási hiány mellett ez gyak. tényleg lehetetlen.)

tevevanegypupu 2011.06.08. 08:27:04

@Alfőmérnök:

Azert szavaztam a fideszre mert ugy igertek, hogy az egeszsegugybe, az oktatasba es kulturaba onteni fogjak a penzt, mert valoban ERKOLCSILEG es gazdasagilag legfontosabb egy orszag eleteben ez a harom. Meg is tettek volna ha nem derul ki, hogy ez lehetetlen. Minden epeszu partnak tudni kellene, hogy mennyire fontos lenne ez, sajnos - muszaj az elozo nyolc evre hivatkozni - az mszp-szdsz nem latta be - igy aztan most a fidesz meg az orszag szivja jo sokaig a neoliberalis politika kovetkezmenyeit. A tanari palya kulonben regebben hivatasnak szamitott, pedagogusok es nevelok voltak akik ezt valasztottak, tudom, mert a csaladban generaciokra visszamenoleg voltak tanitok es tanarok. Nem volt munkaido es nem volt magas fizetes, volt viszont ejjel-nappal-unnepnapon szolgalat.Aki ezt nem birja ne menjen pedagogusnak. Ugyanez a helyzet a regi orvosokkal is, meg megvan az a generacio aki emlekszik a regi korzeti meg akkori haziorvosokra..Tudom valtozott a vilag, valtoztak az erkolcsok es valtozott az emberek viszonya egymashoz, valtozott a kommunikacio (azelott beszelgettunk). Hat csak harcoljon mindenki, jelenleg van ra lehetoseg, demokracia es velemenyszabadsag van. Tuntizzenek.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.08. 08:44:27

@tevevanegypupu:

"A tanari palya kulonben regebben hivatasnak szamitott, pedagogusok es nevelok voltak akik ezt valasztottak, tudom, mert a csaladban generaciokra visszamenoleg voltak tanitok es tanarok. Nem volt munkaido es nem volt magas fizetes, volt viszont ejjel-nappal-unnepnapon szolgalat.Aki ezt nem birja ne menjen pedagogusnak." --- írja.

Nem olyan igazságtalan maga, mint mutatja:-)

Ismerek egy tanár házaspárt. Egyikük egy egyházi elitiskolában tanít, másikuk egy gettósuliban. Az egyházi iskolákban közismerten nagyon nagy a tanárok terhelése, rengetek korrepetálást, különórát, szakkört, fittyf*nét tartanak, meglehet, többet is töltenek az iskolában, mint heti negyven óra. (Megjegyzem, szoktak is miatta panaszkodni:-D) A másikuk egy gettósuliban tanít, ötvenvalahányfős osztály ostályfőnöke, amiből egyszerre huszenegynehány embernél sosincs több jelen (napi több levél jön-megy, jegyző, gyermekvédelem, rendőrség és az osztályfőnök között). Nem tanít többet heti huszonkét óránál, de az iszonyatos adminisztráció mellett, komoly szociális munkát is végez: verekedő fél*lye gyerekeket választ szét, b*lond szülőkkel balhézik, próbál szótérteni, mentőthív a beteg, drogos, állapotos tanulókhoz, családgondozókkal, gyámügyesekkel, nyomozókkal stb. egyeztet, tárgyal). No, most az a házastárs, aki az egyházi suliban dolgozik, maga mondta nekem, hogy ha egy napot kellene lehúznia a gettósuliban, idegösszeomlással kórházba kerülne.

Szóval, tanár és tanár helyzete nagyon különböző, az a huszonkét vagy harminckét óra nagyon mást jelent egy ilyen és egy olyan iskolában --- aki szerintem manapság a tanárokat f*kázza nem tudja, mit beszél.

ü
bbjnick

eN 2011.06.08. 08:48:33

@bbjnick: Maga is societas bogrere palyazik? Tudja az a nagy budos helyzet, hogy penz nincs, de vannak elojogok, amikbol meg kell vonni nehanyat h pl maganak is legyen ki es mibol nyugdijat fizessen.
Tuntetnek? Na es? Ettol felni kellene?

popocatepetl 2011.06.08. 09:04:38

@waszabi: A három említett úr tényleg miniszterelnök volt? Nem is tudtam, de köszönöm a felvilágosítást.

popocatepetl 2011.06.08. 09:07:08

@nesze nektek két harmad...: "Jobb ha lesz mindenkinél valami önvédelmi fegyver,mert a Nemzeti Rohadék beveti a Terrorelháritási saját csapatát amit az adófizetők pénzéből 13 milliárd tart fel saját védelmére. "

Önvédelmi fegyvere a tisztességes emberek közül csak kevésnek van, a bohócok pedig csak akkor bátrak ha mögöttük áll a hatalom.

tevevanegypupu 2011.06.08. 09:37:43

@bbjnick:

" Nem olyan igazságtalan maga, mint mutatja:-)"

Dehonnem.(: Rossz tapasztalataim vannak pedagogusok teren, persze nem altalanositok, de egy-egy ilyen tanarember borzaszto pusztitast tud am veghezvinni gyerekek szazaiban. Elveszi a kedvuket tantargyaktol, tanulastol. Jo tanarnak sokszor nincs olyan befolyasa egy-egy gyerekre mint az ilyen szadistaknak akik tonkretehetik a lelkuket, elveszik a kedvuket tanulastol.;Na persze ez szelsoseges pelda de vannak elegen. Mint ahogy keteznek szadista orvosok is, sot rendorok.(:

Tudom mi a kulonbseg egy egyhazi iskolaban tanito es gettoiskolaban szenvedo tanar kozott, de errol ki tehet? Ki engedelyezte azt, hogy egy gyerek ne menjen iskolaba, drogosan maszkaljon, szemtelenkedhessen egy tanarral, sot megverhesse o is es a kedves szulok is? Ki engedelyezte, hogy csaladok csapatostul rontsanak tragar kiabalasokkal iskolakba, rendelokbe, barhova? Talan ha magasabb fizetes kapnak a tanarok akkor jobban tudnak majd vedekezni? Ketsegtelen, hogy ha anyagi biztonsagban erzi magat valaki, talan konnyedebben veszi ezeket a nehezsegeket. De ettol meg szembesul veluk naponta..Nem elsosorban ezert kellene tuntetni, hanem az alapok megszunteteseert, azert a rendert ami nelkul semmi nem mukodik. Es ebben jelenleg ugy tunik a kormanynak szinte senki nem akar segiteni vagy olyan megoldasokat kinal ami a XXI. szazadi Europaban elfogadhatatlan. Nem igaz az, hogy a szabadsag azt jelenti, hogy mindent szabad. Nem igaz az, hogy penzzel mindent orvosolni lehet..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.08. 09:38:56

@eN: @tevevanegypupu:

"penz nincs" ---írja @eN:.

"pénz nincs" és "pénz nincs" között Ég és Föld lehet a különbség. Ez egyrészt prioritások, másrészt hatalomtechnika és kommunikáció kérdése. A blitzkrieghez egész egyszerűen túl széles a front, az alapos, módszeres mélyszántáshoz pedig idő kell és megfontoltság és világos jövőkép.

2009.06.02-án írtam:

magyarido.blog.hu/2009/06/02/a_fu_kozt_a_gazban_az_aljban

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.06.08. 10:19:21

@bbjnick:

Illyes Gyula..khm..az o elete is meglehetosen furcsan alakult, alakulgatott..de a vers ugy tunik mindig idoszeru. Jol tette a rokon, hogy zsebre tette es jol tette az oregur ott a tanyan, hogy megorizte.

Orbanekkal kapcsolatban: nincs lehetoseguk hosszu melyszantasra. A farkasok ott leselkednek mindenhol, hogy felfaljak a lovakat, aztan lovak hijan az embereket..hogy koltoien fejezzem ki magam. Rohanni kell, es sajnos valoszinuleg lesz amilyen lesz..Harom ev alat uj es jo part nem fog alakulni, a valtopartokrol inkabb ne is beszeljunk, ketsegbeejtoek.

Vén Csataló 2011.06.08. 11:32:55

@waszabi: Csakhogy a Fidesz anno nem úgy alakította meg magát, hogy rögtön felruházta volna magát azzal, hogy ők egymillióan vannak - mikor csak 20-an 30-an voltak. Tudom, messze meghaladja az agyi kapacitásodat, hogy felfogd a különbséget - pedig pont ettől olyan röhejes az egész libsi erőlködés..

Mr. Waszabi 2011.06.08. 11:34:33

@popocatepetl: nem bazmeg. Közgazdászok és pénzügy/gazdasági miniszterek, akik gazdaségi programokat dolgoztak ki, akárcsak Bajnai. Ha jól emlékszem, Bajnait se a két szép szeméért hívták meg nyilván, hanem szakértelme miatt.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 11:45:12

@Vén Csataló: szeretnéd hinni, hogy Orbán a félisten, s csak ő képes tömeget verbuválni? Hát tévedsz. Milyen oddszot adsz arra, hogy az MSZP-t megbüntető, Fideszt rühellő emberekből összejön az egymillió? Elhiszem, hogy nem szeretnéd megtudni, de ezen már késő bánkódni, akkor kellett volna gondolkodni, amikor a gyűlöletkeltést elindította Orbán. Én személy szerint erre vagyok zabos és meg is teszem, ami tőlem telik.
Aki legény este, legyen az reggel is, így szól a mondás!

tevevanegypupu 2011.06.08. 12:58:40

@waszabi:
Nyugi, Hitler is egy kis kocsmaban kezdte, aztan tudjuk mi lett belole, szoval remenykedhetnek.

Vén Csataló 2011.06.08. 14:50:02

@waszabi: Orbán félisten? Neked elment az eszed. De nagyon rég.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 15:09:19

@Vén Csataló: ellenkezőleg, nagyon is a helyén van. Csak nem vagyok kommunista, mint Orbán. Vagy nemzeti szocialista, vagy mi az ördög...franc se tudja, minek lehetne nevezni. Mindenesetre a normális gondolkodástól ez a csapat igen messze van, az emberitől meg még annál is messzebb. Kösz nem kérek belőle.

Vén Csataló 2011.06.08. 17:45:17

Na ülj le szépen, aztán kezdd el kifésülni ami a fejedbe van. Aztán ha már tudod, hogy mit akarsz mondani, majd beszélünk.

popocatepetl 2011.06.08. 19:58:14

@waszabi: Nem hívták meg. Meg kellett hívniuk.

popocatepetl 2011.06.08. 20:08:39

@waszabi: "Kösz nem kérek belőle."

Ez kölcsönös. Szia.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 20:19:49

@popocatepetl: te mindig ilyen rosszindulatú vagy? Rossz lehet Neked.

popocatepetl 2011.06.08. 20:24:24

@waszabi: Mi volt ebben a rosszindulat? Te nem kérsz belőlünk, mi nem kérünk belőled. Ilyen egyszerű. Szia.

Mr. Waszabi 2011.06.08. 20:30:10

@popocatepetl: a másikra írtam. Higgadj már le kicsit, az ideg nem visz sehova. Pihenjünk, az jót tesz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.09. 03:50:49

@tölgy:

"ebben a cikkben nem látom a mószert." --- írja.

Igaza lehet, hogy a "mószerolás" itt nem a legmegfelelőbb kifejezés. Aki mószerol, az valamiféle haszon reményében teszi. Ezek az árulkodók pedig, csak szimplán panaszkodnak.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.09. 03:57:44

@tevevanegypupu:

"Illyes Gyula..khm" --- írja.

Tudja, én ezen sokat gondolkoztam egy időben. Ha én az ő(k) (Illyés, Németh, Kodály stb.) helyükben vagyok és választanom kell, hogy vagy itthagyom az enyéimet vagy "kollaborálok" a hatalommal, akkor én is a "kollaborációt" választom.

"Rohanni kell, es sajnos valoszinuleg lesz amilyen lesz..Harom ev alat uj es jo part nem fog alakulni" --- írja.

Három év múlva meglátjuk mi lesz három év múlva :-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.06.09. 06:55:01

@bbjnick:
"Tudja, én ezen sokat gondolkoztam egy időben. Ha én az ő(k) (Illyés, Németh, Kodály stb.) helyükben vagyok és választanom kell, hogy vagy itthagyom az enyéimet vagy "kollaborálok" a hatalommal, akkor én is a "kollaborációt" választom."

Nem azert mondom..csak Illyest valahogy nem vagyok kepes megszeretni. Kulonben mar sokszor irtam, hogy az osszes nagy muvesz igyugy de egyuttmukodott, maskeppen valoban nem hagytak volna oket mukodni.

Három év múlva meglátjuk mi lesz három év múlva :-)

Oh, hat addig a nepfelseg ugyis elkuldi a fideszt, 2012-re mar vizionaljak. (:

nesze nektek két harmad... 2011.06.09. 07:18:34

a lényeg hogy minél előbb FORRADALOM legyen és elzavarjuk ezt a Nemzeti Szar Bandát!
süti beállítások módosítása