Hol lesznek a Margit hídi bringautak?
2011. május 13. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hol lesznek a Margit hídi bringautak?

  Meglehetősen feszülten mutatta be a lassan elkészülő Margit híd állapotát László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a fenti videón. A feszültség jogos: négy közgyűlési határozat szól arról, hogy normálisan kiépített bicikliutak legyenek a felújított hídon (ha már az úttesten nem tudták megoldani a bringások közlekedését).

  Évről évre hatvan-hetven százalékkal nő a budapesti kerékpározók száma, ám az utak fejlesztése nem tartja ezzel a változással a tempót. A Margit-hídon a tervezett bicikliutakhoz elfelejtettek rámpákat építeni, a bicikliút szélessége is szűkebb lesz a tervezettnél, és nem egy balesetveszélyes műtárgy fogja megnehezíteni a kerekesek közlekedését. De a híd csak egy példa a megoldatlan problémákra. A hiányzó rámpák és a lehetetlen belvárosi autópályák (Rákóczi út, Üllői út, Kossuth Lajos utca stb) miatt még mindig nem járható át széltében-hosszában biztonságosan a főváros - és ez magával hozza a pl. hetes buszok elől a járdára menekülő bringások és gyalogosok állandó konfliktusát.

  2011-et írunk, a biciklisek száma egyre növekszik, a várost az eddigiektől eltérően használó, fiatal nemzedékek veszik birtokukba a köztereket. Húsz év után tavaly új városvezetés alakult, de szinte az összes kerületet is ugyanaz a pártszövetség irányítja. Itt a lehetőség, hogy a változó körülményekre reflektálva épp a konzervatív jobboldal valósítson meg összehangolt, előremutató, a város élhetőségét javító intézkedéseket - lehet példát venni kedvenc Boris Johnsonunk Londonjáról is. Akár csak kivitelezői trehányságról van szó, netán eredendő érdektelenségről: nem így kellene fejleszteni a várost, mert a város fog egyszer dönteni irányítóiról is. Ha az új vezetés nem látja az új problémákat és az új lehetőségeket, a város fog egyszer túllépni az új vezetésen. A Margit híd fenti problémái szerintem még orvosolhatóak, s az illetékesek talán tanulhatnak is belőle.

*

  Bónusz: friss és ropogós fotó az Urbanista blogról, a most átadott Műszaki Egyetem előtti, budai rakpartról, a járdát keresztbe lezáró trafóról. Ez mi ez? Az igazi West Balkán?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr302896858

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér László ürülékhez hasonlította a rendőröket 2011.05.13. 14:39:24

A Duna Televízió Közbeszéd című műsorának vendége volt Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke, aki a műsorban alaptalan és valótlan kijelentéseket tett, ráadásul ürülékhez hasonlította a rendőröket. A Duna Televízió Közbeszéd című műsorának rés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

segabor 2011.05.13. 13:10:50

Érdektelenség és értetlenség jellemzi a döntéshozókat. Mi az a bicikli? És miért akarnak a zemberek ezzel közlekedni Budapesten?

Életem egy szép pillanata lesz, amikor ezeket a városvezetőket, képviselőket leváltja az a generáció, aki fogékonyabb az e századi nagyváros problémái iránt.

Peppone Botazzi 2011.05.13. 13:13:49

@segabor: csak az a generáció, most ezek alatt lépked fel a ranglétrán, és mire odakerül, addigra teljesen becsatornázódik ebbe a posványba...

readonly 2011.05.13. 13:23:53

Ez inkább érdektelenség, magam körül is ezt tapasztalom, de önkritikusan, amiért még 4-5 éve lelkesen dolgoztam, ma én is felteszem a LESZAROM táblát, mert minek erőlködni, úgy se lesz a dolgokból soha semmi, mert soha nincs semmire se idő, se pénz. Lelkesedjenek a fiatalok, de nagyon, mert az ma már idegesítő.

readonly 2011.05.13. 13:24:23

@readonly:

Lelkesedjenek a fiatalok, de nagyon, mert az ma már idegesítő = Lelkesedjenek a fiatalok, de NEEEEEE nagyon, mert az ma már idegesítő

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.05.13. 13:38:13

Én gyalog járok, nem vezetek és nem biciglizek. Mostanában azon gondolkodom, hogy inkább támadó fegyverekkel szereljem fel magam, vagy valami komolyabb páncélzatot szerezzek be? Természetesen a biciglisek miatt leszek erre rákényszerülve.

Mindenki számára ismerős a hazai autóstársadalom túlnyomórészt bunkó, primitív hozzáállása a közlekedéshez, a szabályok betartásához stb. Sose gondoltam volna, hogy ezt lehet überelni, de a biciglisek rácáfoltak erre a várakozásomra. Ez a mérhetetlenül pökhendi, magamutogató, pofátlan, gátlástalan, sunyi, rosszakaratú és mindenen és mindenkin átgázolni akaró, generációs lealjasodásban szocializálódott társaság egészen megdöbbentő jeleneteket produkál nap mint nap a városban. A felsőbbrendűség hamis érzetével társuló agresszív kiszorítósdi amit művelnek rendkívül visszataszító.

Jellemző, hogy a város azon részein, ahol a tömegközlekedés nem jól megoldott, de sík terepen, széles, jól járható, árnyas úthálózat áll rendelkezésükre, ahol még értelme is volna a bicigli használatának - akárcsak egy átlagos vidéki városban - ott tulajdonképpen nem látsz biciglist. Egyet sem! A budapesti biciglis az "látványbiciglis", csak ott fordul elő, ahol közönsége van, ahol láttathatja magát és a járgányát, ahol egyfajta szabadidős gecizést, hobbi arcoskodást tud bemutatni, ahol a kivagyiságát kiélheti. Érdemes volna kielemezni a jelenség minden mögöttes mozgatórugóját és sürgős lépéseket kellene tenni a visszaszorításukra.

. )

segabor 2011.05.13. 13:40:41

@Peppone Botazzi: én nem vagyok (ennyire) pesszimista. Van annyira "nagy" a téma, hogy ne lehessen csak úgy kikerülni, úgy tenni, mintha nem létezne. A bringás infrastruktúra kérdésével már lehet szavazatokat nyerni / veszíteni - ráadásul nem politikai oldalfüggő kérdés (szerencsére). Tökfejű politikusok nagy verdái mellett sorra suhannak el a bringások, ezt már csak észreveszik :)

smalladam 2011.05.13. 13:50:09

@gloire: ugyanmár, hagyjuk már ezt....

én szoktam gyalogolni, bicajozni, tömegközlekedni és még autót is vezettem. mindegyik fajtából van ilyen is meg olyan is. arról nem is beszélve, hogy ugye aki felelőtlenül lelép a bringád vagy a kocsid elé, gyalogosan, az holnap autóval, vagy bringával fog szembejönni és lehet, hogy ugyanolyan eszetlen módon fog viselkedni.

ez az egyféle közlekedő csoport kipécézése hazug is meg kártékony is

"A budapesti biciglis az "látványbiciglis", csak ott fordul elő, ahol közönsége van, ahol láttathatja magát és a járgányát, ahol egyfajta szabadidős gecizést, hobbi arcoskodást tud bemutatni, ahol a kivagyiságát kiélheti." - te melyik országban élsz?

jan 2011.05.13. 13:53:26

Történelmi bűne az előző városvezetésnek, hogy a járdára felfestett "bicikliutakkal" fölterelte a bringásokat a gyalogosok közé, ahelyett, hogy az úttesten alakított volna ki bringasávokat.

A nagy bringás-gyalogos ellentétnek ez az oka, nem a biciklisek taplósága (persze van taplós biciklis rengeteg, utálom őket én is, ahogy a tapló autósokat meg a tapló gyalogosokat is.)

Sajnos amíg a Kádár-rendszerben szocializálódott városvezetőink vannak (érdemei elismerése mellett ilyen Tarlós is), akik nem értik a városi bringázást, addig marad a bringás-autó-gyalogos anyázás oda-vissza.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.13. 13:55:06

@gloire: van kocsim. a belvárosban a tömegközlekedést használom, meg gyalogolok. bringám épp nincs, mert ellopták pár hónapja.

mindig azt használom, ami a legracionálisabb választás. akkor mi vagyok én? köcsögautós? lúzer bkv-s tömeg? bringaellenes gyalogos? gyalogosellenes köcsög látványbringás?

ez egyszerűen egy közlekedési eszköz. a kerékpár egy belvárosban lakó, tanuló, dolgozó, mozgolódó fiatal számára a legjobb választás.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.05.13. 13:57:49

@gloire: a biciKlis nem csak ott közlekedik ahol közönsége van. és Pest speciel pont az a sík, széles, jól átjárható város, keresztbe kasul, feltéve, hogy az úton közlekedsz, mert bringaúton csak a duna mentén (ott legalább jól), a kiskörúton (mától) és észak pest egyes részein járható jól.

nagyon igaza van a kerékpárosklubnak, kerékpárral a lágymányosin, a szabadság hídon, az árpád hídon és az északi összekötőn lehet (rendesen) tulajdonképpen közlekedni.

pont a belvárosi hidakon nem.

az erzsébet híd katasztrófa, az úton buszsáv van ahol tilos, de nem is ajánlott menni, a járdák lépcsősek, rámpa nincs.

a lánchídon nappal nem tiltja tábla a bringások áthaladását, de azon csak a gyakorlott bringások vagy a vakmerő kezdők mernek átmenni (két szűk sáv, autók között, nem túl szívderítő), a margit hídból még nem tudjuk mi lesz, most az úton megy mindenki, aki mer (én elkerülöm, nincs kedvem szarakodni).

ez a helyzet.

ennek ELLENÉRE kurva sokan bicikliznek mert biciklizni szuper, gyors, olcsó, nem utolsósorban környezetbarát.

ennek ELLENÉRE szarik bele az új városvezetés, a kiskörút maga a csoda, hogy létrejött.

ennek ELLENÉRE szarik bele a kormány is, kineveztek egy isten-tudja-kicsodát, hobbikerékpárost kirakatbiztosnak.

nem baj, mi bringázunk tovább, az utakon már egész jól megértjük egymást az autósokkal.

a politikusok meg élnek közben a maguk alternatív valóságukban, ahol a város 5%-ának közlekedési igénye nem is létezik. amiből ha odafigyelnek, ha nem, simán lehet 10% is újabb 5 év múlva, igaz akkor már a forgalmasabb kerékpárút-mentes főutak külső sávjai nem nagyon lesznek használhatóak, mert minden huszadik méteren teker majd egy bringás.

Lásd Nagykörút, lásd Bartók Béla út már idén is.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.05.13. 13:59:52

@rajcsányi.gellért (ergé): @smalladam: srácok, kár ezen lovagolni, hogy most ki a köcsög a közlekedők közül, csak elviszi a fókuszt.

sronti 2011.05.13. 14:16:53

Az a baj, hogy már a mostani reálisan várható legoptimálisabb megoldás is rossz. Előbb-utóbb szükség lesz a körúton bringasávra (én elvagyok nélküle, de sokan szeretik), ott nem lehet a járdán vezetni az utat, a mostani Margit-hídon menő út nem fog tudni simán csatlakozni a körúti sávhoz. Nem értem, mi a baja mindenkinek a bringasávokkal? A gyalogúton vezetett bringautak életveszélyesek, mindezt úgy sikerül elérniük, hogy csak lassabban lehet menni rajtuk mint a sávokon, ráadásul az elválasztások miatt több helyet is igényelnek, mindenkinek rosszak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.05.13. 14:19:40

@smalladam: @rajcsányi.gellért (ergé): "egy belvárosban lakó, tanuló, dolgozó, mozgolódó fiatal számára a legjobb választás."

Budapesten születtem, de itt nem volt sosem biciglim, bár természetesen tudtam mindig is használni. 2000 és 2002 közt egy dunántúli, kellemes kisvárosban éltem. Két biciglim is volt. Egy klasszikus parasztbicigli, azzal jártam bevásárolni, dokihoz, ügyeket intézni, társaságba, stb. Kitűnően bevált. mellette volt egy nagyon jó minőségű versenykerékpárom, hétvégente eljártam vele sportolni a zöldbe, vízpartra, a szomszéd faluba akár. Jó levegőn voltam, edződtem, erősödtem, kellemesen megnyugtató és meditatív volt, ahogy azt a sporttól elvárja az ember. Kitűnően bevált.

Hazaköltözésem után beszereztem itthon is egyet, mert megkedveltem a biciglizést. A belvárosba költöztem vissza. Néhány hét alatt rájöttem, hogy egy rohadt nyűg az egész, egy ostobaság, egyáltalán nem praktikus, semmire sem jó, használhatatlan rohadás. Gyorsan elajándékoztam.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.13. 14:24:35

@gloire: persze, van nyűg vele, nekem pl. az, hogy többször ellopták tőlem a biciklijeimet, nyilván én vagyok a pancser. De az a cél, hogy a bringázás ne nyűg legyen. Ha van elég hely az úttesten kerékpározni, vagy legalábbis a fő útvonalak mellett mindenhol lennének kerékpárutak, és persze lenne elég hely lekötni a bringákat, akkor egyre több kényelemmel és egyre kevesebb nyűggel járna az egész. Egy bizonyos távon túlra viszont nyilván a tömegközlekedést érdemes választani, azon túl pedig az autót, ha van az embernek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.05.13. 14:27:39

@rajcsányi.gellért (ergé): Figyeld meg, hány biciglit látsz Lőrincen, Újpesten, Újpalotán, Csepelen, Tétényben, Budafokon, Zuglóban, Angyalföldön.

Hát, alig, alig, pedig ott volna értelme, gondolom ez az anyagiak miatt nem tud elterjedni, mert elég drága, más okot nem látok. Ami a belvárosi biciglizést illeti, sürgősen korlátozni kell az ostoba ámokfutók miatt (felteszem nem tartozol ezek közé). A belvárosi hidakon meg kell tiltani, csak úgy szabadna engedni, hogy le kelljen szálnod, és át kelljen tolnod a túlpartra, mint egy vasúti átkelő esetén is. Komoly bírságokkal fenyegetni. Hasonlóan kellene eljárni a forgalmasabb parkok és az örvendetesen szaporodó sétálóutcák esetében is. A járdákról a legnagyobb szigorral letiltani.

Dendrobatidae 2011.05.13. 14:31:17

Nem tudom mi a bajotok? Én most jötten vissza a biciklizésből. Teljesen rendben volt minden, autó alig, csiripelnek a madarak, és a híd is forgalommentes volt. Igaz, ez a Kettős-Körös hídja volt:)

Azt nem tudom, hogyan lehetne abban a Budapest nevű állatkertben tényleg biztonságossá tenni a bicajozást. Talán le kéne zárni az egész belvárost, oszt' jónapot. Mennyivel élhetőbb hely lenne...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.13. 14:33:50

@gloire:
ej, hát túloz, na. vannak, -és igen, többségében- azok a mozgalmár, divat, ökofasiszta, hamis fensőbbségtudattal ellátott faszszopó bringások is akikről ír. de pl. én is naponta biciklivel járok az ötből a tizenegybe úszni, és vissza. nem divatból, nem ökoból, mert ha a kétszázötven ló van alattam, akkor meg erísszed van, hanem mert jó. jobb lenne vidéken, de pesten is jó. mondjuk szerencse, hogy azon az útvonalon, ahol járok, szinte végig van bringaút.
egyébként jórészt úgy van, hogy ha kocsival megyek, akkor a biciklisnek a kurvaanyját, ha bringával, akkor meg az autós a geci. szóval csak röhögök magamon. :)

és még jobb lehetne, ha a város törődne a bringázással. én pl. münchenben kattantam rá a városi bringázás örömeire.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.13. 14:36:05

@gloire:
nem azért nem terjed a maga által említett övezetekben. hanem azért, mert a proli nem biciklizik. a proli a harmincéves kocsijával jár a szomszéd boltba is. mert az egyfajta luxus nékije.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.05.13. 14:40:40

@rajcsányi.gellért (ergé): Feltűnő, és teljesen nyilvánvaló, hogy a belvárosi "manökenbiciklisek" sehonnan sehová sem mennek. Körbe-körbe, oda-vissza járatják magukat a frekventáltabb helyszínek közt, egyfajta - sokszor egészen nevetséges - életérzést hajszolva. Utána meg szépen hazakerekeznek, mert persze nem ott bicigliznek, ahol egyébként laknak :D

Kivétel a futárok. Azokat sem állhatom, de azok kevésbé zavaróak, mert általában az úttesten, profin és biztonsággal művelik, és az ő esetükben még van valami értelme is a dolognak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.05.13. 14:45:46

@gloire: lehet ebben valami.
A Belvárosban nem látni leláncolt bicikliket, az egyetemek előtt, ahol több ezren vannak, is alig 5-10-t.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.05.13. 14:50:38

@Grift: Csak óvatosan, tudja milyen agresszív, barom állat a pesti gyalogos : )

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.13. 15:27:55

@jan: nem, nem

én mint autósként, mint biciklisként jobbnak látom ha a járdán van a bicikli egy sávban, és nem az úttesten

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.13. 15:37:20

@gloire: jóvanmmá

menjé már el, toljad már el a biciGlid.

nekem amúgy a füsttel van bajom. ég a tüdőm a szmogtól némely helyen, elviselhetetlen, főleg ha használni kéne a tüdőt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.13. 15:39:46

@Grift: itt pesten nagyon drágák a biciglikk

segabor 2011.05.13. 15:40:12

@tesz-vesz: majd 25-30 km/h-val tekerni a járdán kisgyerekek, babakocsik, öregek, turisták közt. Jó gondolat. Vagy tologassam a bringát, mi? Még jobb.
Szerintem meg sokkal kevesebb autó kéne a városba és visszanyesni a széles utakat úgy, hogy bringasávok is legyenek ott. Miért szeli át Budapestet több helyen is autópálya?
Én meg ezt gondolom.

sronti 2011.05.13. 15:51:08

@tesz-vesz:
Elkülönített bringautakhoz a legtöbb helyen nagyon kevés a hely, és tényleg sokkal veszélyesebbek, mint az úttesten futó bringautak.
@tölgy:
Ahányszor voltam az ELTE pesti épületénél, mindig nehéz volt helyett találni a bringámnak. Benne van egyébként, hogy az ember nem szívesen hagyja az utcán a bringát, különösen több órára nem, mert szinte garantált, hogy előbb-utóbb ellopják.

Szemerédy Alajos 2011.05.13. 16:36:20

Aki bringázni akar, költözzön falura...!

segabor 2011.05.13. 16:38:57

@Kraat: köszönjük a napi okost.

Bell & Sebastian 2011.05.13. 21:12:45

Két kerék jó, négy kerék rossz, ezért egy 26 éves szamuráj-trike -kal járok, többnyire.
Összeadva azért kijön 250 HP, hogy fulladna meg Grift, (lehetőleg máma még)!
www.youtube.com/watch?v=6NnrQ285LkA

segabor 2011.05.13. 21:24:24

@gloire: megdöbbentesz. Én hosszú idő múlva pont Pesten vettem elő a bringát, mint fő közlekedési eszközt. Remekül lehet haladni vele a városban és nem kell rosszarcú emberek társaságát élveznem a tömegközlekedési eszközökön (pedig van bérletem is).

A kerékpár igenis jó alternatíva azoknak, akiknek nincs autójuk és pénzük sincs a drága, de gyakran kritikán aluli tömegközlekedési eszközökre. Nem fogyaszt benzint, kis helyen elfér és a belvárosban időben oda lehet érni A-ról B-re.

És IGEN, az autósok is egyre elfogadóbbak a kerékpárosokkal szemben, 3 év alatt tapasztalom, hogy sokkal türelmesebbek már hozzánk.

Azt talán érted, hogy mégsem ülhet mindenki autóba, de ugyanakkor nem nagy élvezet reggel vagy a délutáni csúcsban összezsúfolódni rengeteg emberrel.

Hajrá kerékpárosok! De csak ésszel, a város mindenkié!

Bell & Sebastian 2011.05.13. 21:32:38

Nem kendács a járgány, az a neve, hogy Honda Gyro Up, és van hozzá alkatrész a mai napig, pedig 1985 -ben született és konténerben szelte át az óceánt, vagy 16 éve, miután kiszolgált több gésa-generációt és egy meleg szaké-küldő szolgálatot.
Három utód fölfért (akkor még), minden traktor nélküli parasztnak ideális járgány, ezért (nem) melegen ajánlom.
Csak minden másnap tankolni kell! (Húsvét, Karácsony.)

csi szi 2011.05.13. 22:25:56

Az jutott eszembe, hogy a kínai nagyvárosok 30 éve úgy néztek ki, hogy az úton kétoldalt tömött sávokban biciklik, az út közepén 1-1 sávban a buszok és autók.
Most meg soksávos autóutak, tele kocsikkal. Mi meg a másik irányba tartunk. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.14. 10:05:53

@segabor:

egyébként igen, egyre jobb fejek az autósok a bringásokkal.
viszont érdekes népi megfigyelést tettem. ebben a dologban is a az alsóbb néprétegek, a szegények a köcsögök. jó, vegyük ki a képpől a kigyúrt barmokat, az más kategória. szóval a tízéves suzukis az az igazán geci. érzi, hogy a bringa drágább mint az ő kocsija, amit esetleg becenévvel is ellát, ami ugye igazi alemberi dolog, szóval neki vetélytárs, egy potenciálisan legyőzhető valaki a bringás, van végre akinél ő is erősebb.
a népről, bbjnick kedvencéről nem is beszélek. hajdúságban bicikliztem egy sort. na az folyamatos, magas színvonalú életveszély. a legszívesebben, persze ha nem büntetnék, elütnék az embert.
a nép gonosz!

2011.05.17. 12:30:16

@gloire: hogyne, az autót meg szintén át kéne tolni a hídon. te szedsz valamit? :)

a cikk korrekt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 01:15:43

@segabor: tologasd, nekem nem gond a sebesség, ha biztonságos. de nyilván más környéken lakunk, itt nincsenek a járdán.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 01:16:42

@segabor: majd 25-30 km/h-val tekerni a járdán"

amúgy azt írtam, hogy a járdán elkülönítve, vonallal, tudod

segabor 2011.05.28. 09:21:14

@tesz-vesz: na, az az igazán értelmetlen dolog.
Általában senki nem érti, mi az a sárga vonal. Rendszeresen akadok bele babakocsisba, turistákba, parkoló autókba és sokszor lomtalanitás kupacaiba. Vagy kitolt kukákba, sorolhatnám.

Ráadásul ha zebránál várakoznak a gyalogok, akkor ott fognak a bringaúton álldogálni - sokan.
Biciklivel ilyen úton csak haladni nem lehet. Igazi akadály pálya.

segabor 2011.05.28. 09:25:50

@Grift: nem szűkítenék a Suzukisokra, mert ott vannak még a 10-15 éves Golfosok, stb.

Általában akinek kisautója van, az általában jobban gyorsul, mint a nagyobb szekerek és kis méretük miatt vezetőik úgy gondolják, jobban tudnak manőverezni a sávok közt. Többségük csak haladni szeretne a bedugult városba és nem félnek gázpedált sem használni. A bringás itt inkább másodrendű dolog, aki akadályhozhatja a gyorsabb haladásban.

A rossz hazai közállapotok rossz mentális állapotot is jelentenek. Kell, hogy a napi robot és a stressz okozta gőzt valahol kiéljék embertársaink. És bizony, ezt sokan meg is teszik az utakon tülköléssel, szitkozódással és néha ennél többel is.

segabor 2011.05.28. 09:28:08

Amúgy inkább érdemes összevetni a Margit-híd projektet a kiskörútival, ahol eleve számoltak a bringásokkal és odatervezték, amit kellett. Esetünkben viszont érződik a "púp" a hátakon. Fejétől bűzlik a hal, egyszerűen nem tudtak a döntéshozók túllépni több évtizedes beidegződéseken. Az ő fejükben a város még mindig csak autósokról kell szóljon. Ez van. El kell őket zavarni a p.csába.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 20:41:15

@segabor: Általában senki nem érti, mi az a sárga vonal."

megbocsáss de te hülye vagy

ne írj többet :) hagyjálmár, szevasz :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 20:41:57

@segabor: Rendszeresen akadok bele babakocsisba, turistákba, parkoló autókba és sokszor lomtalanitás kupacaiba. Vagy kitolt kukákba, sorolhatnám.

Ráadásul ha zebránál várakoznak a gyalogok, akkor ott fognak a bringaúton álldogálni - sokan."

:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 20:42:36

@segabor: "sorolhatnám "

:DDDDDDDDDDD
azt látom, sorolni azt tudsz
süti beállítások módosítása