Uborka vs. szalámi feat. Lázár
2011. március 23. írta: Doktor Kottász

Uborka vs. szalámi feat. Lázár

„A haza ugyanis nem a magasban van:
ott kezdődik, hogy hajlandó vagyok megvédeni a házamat”
/Jankovics Marcell, Heti Válasz/

  Szoboszlai Barna pusztán megrovásban részesült, amiért a kertjében kifeszített villanypásztor halálra rázott egy uborkatolvajt. Az eset kapcsán a kuruc.info gondolom rendesen kicigányozta magát, a Vastagbőrön láttam, hogy a liberálisaink máris rákezdtek „a zöldség többet ér, mint az emberi élet” című SZDSZ-indulóra, a kunczei cinizmus – minek mentek oda? – pedig nem kenyerem, ezért csak egy (pontosabban másfél) dologról tudok írni az ügy kapcsán.

  Ez pedig a magántulajdon. Az utóbbi napokban ugyanis a Lázár-beszédre adott reakciókból egy olyan ország képe rajzolódott ki előttem, ahol mindenkinek fontosabb a boldogság, a harmónia, mint a pénz vagy a tulajdon. Ez nagyon szép amúgy, az elvek szintjén tényleg így is van, csak a gyakorlatban sajnos nem igaz. Eddig úgy tudtam, hogy fogyasztói társadalomban élek, amiben azért nagy respektje van a magántulajdonnak. És bizony jól is éreztem magam ebben a sokszor kritizált izében, mert ennek alternatívája csak a szocializmus, az ősközösség és a kommuna lehet. Ellenpéldának pedig lásd Pekinget, ahol kemény kapitalizmus van, mégis betiltották a luxusreklámokat, valamint a mennyei, luxus, és a csúcsminőség szavakat, mert állítólag ezek mélyítik a szakadékot a szegények és a gazdagok között.

  Szóval ennek az országnak a józanabbik fele egy emberként hördült volna fel, ha gyilkosságért elítéltek volna egy 70 éves, megtört és talán megkeseredett bácsit, aki kapált, locsolt, kapart, gyűjtött, építkezett kockáról kockára, és kegyetlenül berágott azokra, aki erre nem képesek. Tudom én persze, hogy valahol nagyon nem fair egy posztba boronálni egy kesznyéteni nyugdíjast a 18 milliós költségtérítést felvevő képviselővel, de ha a kontextust, a hírforrás kapcsán az elveket is a sarokba lehet dobni, akkor talán nekem is megengedhetőek némi hülye párhuzamok.

  Szóval a magántulajdon. Azzal nincs semmi baj, hogy valaki meg akar szerezni sok millió forintot, egy kiló uborkát, vagy egy rúd téliszalámit némi edámi sajttal. De nagyon nagy különbséget kell tennünk azok között, akik egyszerűen nem is akarnak semmit elérni, és azok között, akik akarnak, de nem tudnak. Vagyis a semmittevők és a kórházi ápolónők között. Aztán persze nem mindegy az sem, hogy azt a pénzt hogyan szerezzük meg.

  Mert nem szép dolog, ha mondjuk borítékban vesszük át egy sötét parkolóban, vagy magunknak utaljuk ki tiszteletdíjnak, vagy nagy királykodva nyerészkedünk egy kicsit, visszaélve pozíciónkkal – a devizás résszel amúgy erre utaltam pár napja a Lázár-posztomban. (Itt kell megjegyeznem, hogy a teljes szöveg ismeretében, bizony ha nem is túl-, hanem inkább kissé félretoltam a bringát. Nem mintha számítana, de azért mégis.) De megdolgozni érte lehet, azzal nincs semmi baj. (De hát a politikus nem is dolgozik – na ezt a szöveget viszont hagyjuk a talponállókban, mert oda való.) Az viszont már megint csak nem tisztességes, ha más kertjébe mászunk be uborkáért, vagy a kabátunk alatt visszük ki a szalámit, még független értelmiségiként sem. És bizony nem törvényes, ha olyan brutális villanypásztort alkalmazunk a saját portánkon, ami agyoncsapja a tolvajt. Az Origo által gondosan összegereblyézett előzmények után érthető, de sajnos nem törvényes.

  A járdát oda kell rakni, ahol kikopott a fű – tartja az angol mondás. Nos, húsz év alatt nem kevés kopásmintát szedtünk össze, hogy a mondás szellemében megkezdjük a valóság jogharmonizációját, és a józan paraszti ész, nem pedig hülye dogmák alapján alkossunk törvényt a magántulajdon védelméről, a párt- és képviselői finanszírozásról és ami a legfontosabb, a független értelmiségiek megszívatásáról.

  Ha már így benne vagyunk, akkor kicsiny lelkünket pátosszal telítve bele is tudnánk mindezt gyömöszölni készülő alaptörvényünkbe. Azért csak ezeket, mert a magántulajdon legádázabb ellenségei, az irigység és a lustaság egy jogállamban – mert én a fogyasztói társadalom mellett olyanban is szeretnék élni – nem jogi kategória. Ahogy a lekezelő pökhendiség sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr582761922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.23. 08:55:17

@Doktor Kottász:!

"...Csak a továbbfejlődés az absztrakt festészet irányába hozta napvilágra az új problémát: a kommentárok elfolyóvá váltak, és minden irányba terjeszkedni kezdtek..."

magyarido.blog.hu/2011/03/23/arnold_gehlen_adaleka_a_nemzeti_egyuttmukodes_rendszere_hez

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.23. 09:00:31

" Szóval a magántulajdon. ... De nagyon nagy különbséget kell tennünk azok között, akik egyszerűen nem is akarnak semmit elérni, és azok között, akik akarnak, de nem tudnak. Vagyis a semmittevők és a kórházi ápolónők között. Aztán persze nem mindegy az sem, hogy azt a pénzt hogyan szerezzük meg."

Itt egy csusztatas valosult meg a magantulajdont akaro "kockarol kockara epitkezok" es a korhazi apolonok kozott. Vagy forditva: a magantulajdont nem akarok, a kockarol kockara epitkezesben nem erdekeltek es a masok munkajabol elo semmittevok kozott.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.03.23. 09:05:58

ha tehetném, akkor az ilyen faszok, mint hagyó miki meg lázár janó magántulajdonát lefoglalnám, és vissza a közösbe velük

Lew Archer 2011.03.23. 09:28:42

A magántulajdonnal kapcsolatosan kétféle fogalomrendszer nem használható nálunk. Egyik a nyugat-európai, ahol hosszú évszázadokon át tartó anyagi fejlődés alapozta meg egyrészt a dinasztiális vagyonokat, másrészt a kezdő egzisztenciák számára a vagyonhoz jutás kereteit és forrásait. Másik az USA annyit emlegetett modellje, ahol pedig a szinte korlátlan belső erőforrások és majdnem határtalan belső piac adtak lehetőséget a magántulajdon megalapozására. Magyarországon egyik feltételrendszer sem adott, limitált létszámú elitpályák kivételével a közpénzek jelentik a vagyonosodás egyetlen reális forrását.

Maisie MacKenzie 2011.03.23. 09:32:20

„a zöldség többet ér, mint az emberi élet”

A jogrend, a jogbiztonság, a tulajdon szentségének elve ér sokat!

Bell & Sebastian 2011.03.23. 09:32:23

Ó igen, a szent magántulajdon, amit nem elég megszerezni, meg is kell azt tartani, sőt, legújabban megvédeni, némi erőszakos ráhatással, a szürke zóna segítségével, jelentsen ez masírozást vagy behajtókat.

Mindig akad egy vörös, aki viszi a lovat, tehenet, boronát, házat, földet és pénzt. Legújabban törvényesen, az állam nevében, adók és kötelező szolgáltatások fejében!

Gondolom másnak is feltűnt, hogy drágábban veszünk a kisebb jövedelmünkből mint a sokkal jobban demokraták a környéken.

Ott borul az igazság, amikor összeszedik a fegyvereket, krumplipuskáig bezárólag. Ez minálunk 1848 után megtörtént. A politikai elittől megoldást várni ezek után naivitás, józan belátásukra és önkorlátozásukra blazírozni teljesen fölösleges.

Osszák vissza az eszközöket, akkor nem fordulhatna elő az, ami napi gyakorlat, hogy a kisemberből kipréselik az 5 forintot is, miközben milliárdok tűnnek el a ködben.

Az államnál a megoldás minden eszköze, hát akkor oldja meg, de kurva gyorsan, ne mentegetőzzön, ne pofázzon, engem hagyjon békén, csak jelentse, ha elkészült.

Már a zabot is megszerezte -életem és vérem mellé-, akkor mi a francot akar még?

Tündér_Lala 2011.03.23. 09:48:18

Szóval mit akar mondani a poszt ?

Kérem ne keverjük a szezont a fazonnal. A bácsi és sok sok száezer társa azon rágott be, hogy éveken keresztül eltulajdonították munkájának eredményét. Elvették a sok munkával nevelt disznaját, fáinak gyömölcsét, veteményes kertjének terményeit és mindent, ami a portán mozdítható volt.
És minezt olyanok tették, akiknek (vidéken ez így van) mindezt módjukban állt volna előállítani. Vagy az uborka rásszista és nem nő csak a "parasztnak" ? Nő az kérem, csak fel kell ásni a kertet, vetni kell, időnként kapálni, locsolni. Ez az ára az aratásnak. Hogy ez fáradságos dolog a lustának ? Hát akkor a szél innen fúj és nem a mélyszegénység az ok.
Ugyanakkor persze a halál túl nagy ár és nem elfogadható a védekezési mód. De milyen más módon tudja magát, munkájának eredményét, tulajdonát, megvédeni egy 70 éves bácsi és felesége markos agresszív tolvajoktól. Az állam őket, érdekeiket nem védi , problémájukkal nem foglalkozik, csak ha agyonütik őket. Ennek a szerencsétlen, elkeseredett helyzetnek az eredménye ez az eset. A fő felelős tehát az állam, amely nem teljesíti kötelességét.

Hogy jön ide Lázár, akinek nagyképű, és visszatetsző nyilatkozata (a pénzügyi helyzeted mutatja meg, hogy ki vagy és mennyit érsz) ugyan visszataszító, de annyi igaz abból amit mond, hogy a tisztességes munkával elért pénzügyi helyzetet nem kell szégyelni. Legfeljebb hozzátehetjük, hogy saját munkájának értékelése körül súlyos téveszmék gyötrik (alias úgy gondoltam a munkám megér annyit hogy havi 900 ezer Ft-ért béreljenek nekem autót. Hát senkinek a munkája nem ér meg ennyit ! Miután a közlekedést az atlag emberek a saját pénzükből kénytelenek megoldani, semmi nem indokolja a rongyrázást közpézből. )

sleepy 2011.03.23. 09:49:11

a mai tobbsegnek a magantulajdon szentsege nem jelent semmit. ugyhogy ne remenykedj baratom!

visszahato hatalyu adoval pl barmit el lehet vonni.

tavaly osz ota a magantulajdont pedig nem vedi semmi az allamtol, mert mi tortenik ugy, ha a forradalmi tobbseg olyan torvenyt alkot, hogy xy tulajdona mostantol az ove? meg lehet ezt a torvenyt semmisiteni? hat, rohadtul nem...

mit csinal erre a magyar? kimegy hangoskodni vagy ne adj Isten kovet dobalni? lof@szt! magyar ember csak akkor gyujtogat, ha kiderul a politikusrol, hogy hazudik. rohej...

szocializmus kell a magyarnak, mert azt gondolja, hogy az jo volt neki, bar az elso alkalommal mikor donthetett rola, elkuldte az egesz rendszert a pics@ba. vagy csak rosszul emlekszik arra a fene jo szocializmusra?

sleepy 2011.03.23. 09:51:10

@Tündér_Lala:
az a koze a kettonek egymashoz, hogy a forradalmi tobbseg, ugyanugy a magantulajdonodra utazik, de csak egy fokkal szofisztikaltabban...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.23. 09:52:39

"a magántulajdon legádázabb ellenségei, az irigység és a lustaság"

no meg a kapzsiság, hatalomvágy, bosszú stb... meg a szegénység is, pl

(ha rosszindulatú lennék, szavaidat akár úgy is értelmezhetném, hogy a zirigyamagyar mega lustacigány...:)

más, ha egyáltalán
a 600 millió bannermegjelenésért (sic!) elkótyavetyélt 40 milliót érő iskola nem volt magántulajdon
a 18 milliós 'költségtérités', a lézeresaudi stb nem magántulajdon

csak a köztulajdon magántulajdonként kezelése
(ezért van előzeteseben a fél vii. ker. önkormányzat pl...)

nem csak az uborkát kellene védeni...

Tündér_Lala 2011.03.23. 10:09:38

@sleepy: Ott tévedsz, hogy nem csak a forradalmi többség, hanem a mindenkori állam viselkedik így. Legfeljebb az okosabbja enni is ad a tehénnek, ha fejni akarja.

sleepy 2011.03.23. 10:16:43

@Tündér_Lala:
ez igaz, viszont a mindenkori allam forradalmi tobbseg nelkul nem tudja torvenyesiteni a szabad rablast a magantulajdon terhere.
most ennek lehetunk a tanui

Bell & Sebastian 2011.03.23. 10:18:51

Mondok egy konkrét példát -a kedvenc vesszőparipám, amúgy-, az előre fizetett ÁFA.

Addig használja (állam), míg be nem tudok mutatni egy behajthatatlansági nyilatkozatot, tart ameddig tart. A közben felhalmozott -éven túli- adósságot meg gyorsított eljárással behajtja, összevezetni nem hajlandó. És foglal, végrehajt, ahelyett, hogy adna egy Audit, mert már járna egy hatos.

A NAV -nak halvány fingja nincs arról -de nem is érdekli, és nincs is lehetősége beavatkozásra-, mi folyik -gazdasági ügyekben- a bíróságokon, pedig ott többet kereshetne, mint mint egy teljes évi adóbevétel.

Pesten ez annyira igaz, hogy tulajdonképpen el kellene zavarni minden bírót. Ide vezetett az önkielégítő függetlenség, visszaélések sorozatához!

A pénz meg tovább ömlik kifelé a lyukakon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.23. 10:19:02

„a zöldség többet ér, mint az emberi élet”

és melyiket vinnéd haza, ha ingyé adnák, a kiló uborkát, vagy a cigányt?

Bell & Sebastian 2011.03.23. 10:25:56

@Grift: Ha már nála van uborka, csakis a cigót.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.23. 10:28:57

@Doktor Kottász:

"De hát a politikus nem is dolgozik – na ezt a szöveget viszont hagyjuk a talponállókban, mert oda való."

Úgy van, ahogy mondod. Múltkor voltam egy helyen, ahol diszperzittel batikolt gatyájú talponálló vendégek mondták ugyanezt, aztán miután egyesével telehányták a linóleumpadlót, a kijelentésüket módosították arra, hogy "a politikai élet szereplőinek munkáját nem lehet egzakt teljesítménymutatókkal mérni".

Tündér_Lala 2011.03.23. 10:29:06

Visszatartott ÁFA, amely a vállalkozások ezreit juttatta a tönk szélére vagy csődbe, az állami segédletttel végrehajtott csődbűntettek nyomán az elvégzett munkáért nem kapták meg járandóságukat emberek, vállalkozók, (Megyeri híd stb stb.) és így tovább.
A magánvagyon csak addig szent, amíg tisztességes úton keletkezett és amíg nem okoz kárt a társadalomnak és környezetnek. (vörösiszap katasztrófa pld.)

Bell & Sebastian 2011.03.23. 10:52:50

@Tündér_Lala: Nem baj, fő az, hogy a sóletkirályt vagy 9 szolga várja már a túlvilágon. Egy kibaszott nagy kondérral, mert családi menü lesz.

Samott 2011.03.23. 11:17:03

Nagyon nem tisztesseges ezt a ket dolgot egy lapon emliteni. Az egyik a tulajdonat vedte, vegso elkeseredeseben mar nem megengedett eszokozokkel... a masik meg a koz penzen eloskodve szedi magat dagatra.

"masok munkajabol elo semmittevok" - van ennel jobb leiras a politikusra? Akkor hogy merulhet fel egyaltalan hogy ezek a "kapart, gyűjtött, építkezett kockáról kockára" kategoriaba tartozhatnak? Csak en erzem az ellentmondast?

Aron M 2011.03.23. 12:18:23

Az a bizonyos előzmények igenis számítanak. Nem azért mentek be, mert éhesek voltak, hanem azért mert ittasak.

Nem azért akarták elvenni az uborkát, mert feltétlenül szükségük volt rá, hanem azért, mert úgy gondolták, hogy nekik jár.

Nem azért nem termeltek ők is uborkát, mert mélyszegénységben vannak, hanem azért mert dolgozni gázosnak tűnik előttük.

Nyilván egy halál jobban megfogható, kommunikálható, üggyé csinálható, mint sok ember napi szenvedése, akik kockáról kockára akarnának előbbre jutni, de ehelyett brutális baszogatás a részük naponta.

Ilyenkor néha elpattan a húr, mintegy figyelmeztetőleg.

egyébként a szalámi meg az uborka ugyanott van.

TG69 2011.03.23. 12:50:19

@poszt: A fogyasztói társadalomat kielégítő versengő kapitalizmus alaptéziseinek egyike a csökkenő határhaszon. Minden plussz megszerzett jószág egyre kevesebb hasznossággal bír. Lázár persze el akart mondani valami fontosat, de mint a hazai politikusok 99%-nak neki sem sikerült, mert vagy eleve képtelenek voltak ilyenre, vagy mert a PR által rájuk erőltetett alapüzeneteken túl elfelejtették azt. Az tehát már önmagában nevetséges, hogy firkászok hada próbálja megfejteni Lázár nagyszerű coming outjának finomságait, holott az alapvető ciki nem is a tartalom, hanem annak tenyeres-talpas formája. Tehát a magántulajdon védelmének és annak mennyiségének összefüggéseit ebben a vonatkozásban én nem keverném :).

Bloodscalp 2011.03.23. 13:57:06

-Az utóbbi napokban ugyanis a Lázár-beszédre adott reakciókból egy olyan ország képe rajzolódott ki előttem, ahol mindenkinek fontosabb a boldogság, a harmónia, mint a pénz vagy a tulajdon.

Igazad van, végül is a pénzeden be tudsz kurvázni, és lesznek barátaid, ha "sikeres" vagy még többen vesznek körül, ez fokozottan igaz egy politikus esetén, ők ugye híresek és "mindenki szereti" őket, -ez ugye nem a mai magyar valóság, én ezt vhol egy elmaterializálodott sz@rban tudom elképzelni-bár tudom sokaknak ez a világképük (lehet neked is)
azért észre lehetne venni a társadalom nem ilyen, igen a pénz jó és kell, és közhely mindent nem tudsz megvenni rajta még ha arra is hajtasz mindig

mellesleg előszedték a költségtérítését (ismét),
szerintem sokkal durvább a lézerezése. Az a cucc evidens mire való-ha egy képviselő (és frakcióvezető)
használja, az a vég:) mivel magyarázza? hogy sietnie kell mindenhova? ebből (is) látszik hogy morálisan hol van

tevevanegypupu 2011.03.23. 20:48:42

Regebben tortent Franciaorszagban valamelyik deli varosban, ahol sok a bevandorlo. Egy francia pasasnak az ablakat minden heten kidobtak kovel..szinesebb boru polgartarsai akik raertek naphosszat ilyesmivel foglalkozni. Miert? Csak ugy, mert tetszett nekik, hogy a hapsi ideges. Anyagi hasznuk ebbol semmi nem szarmazott. Aztan az autojanak a tetejet is megpufoltek doronggal, ha elvitte kikalapaltatni akkor mar masnap. Igy ment ez kb. ket-harom evig. Aztan egyik este mikor repult a ko es az ablakon keresztul eltalalta a pasast, az ugy erezte most vagy soha: fogta a revolveret (nem tudhatni miert volt neki) es durr, belelott a vihogo tarsasagba. Jol celzott, talalt, az egyik vihogo soha tobbe nem nevetett. A birosag sokaig gondolkodott, merlegelt, a nepek mindket oldalon kicsit tuntettek, vegul megszuletett a dontes: a hapsit felmentettek. Tanulsag? Nincs..pedig az emberelet nyilvan dragabb mint az ablakuveg..
süti beállítások módosítása