Kétharmados Petőfi – Ilyen ország pedig nincs CCLXI.
2011. március 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kétharmados Petőfi – Ilyen ország pedig nincs CCLXI.

  Kissé túltolták a bringát a március 15-én a Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepség szervezői és szónokai. „Ma sem hagyjuk, hogy Brüsszelből bárki is diktáljon nekünk” – mondja az EU soros elnöke, pár nappal azután, hogy a Bizottság javaslatai alapján módosították a médiatörvényt. Voltak itt fizetett statiszták is, bár a felvételből kiderült, ők a lépcsőn, a nézőkkel szemközt álltak, mint a minden évben szokásos, forradalmi tömeg megszemélyesítői.

  A Petőfi-csonkítás viszont röhejes: az FN-nek feltűnt, hogy az elszavalt versek közül Petőfi egyik költeményét erősen megcsonkított változatban hallhatta a közönség. Kimaradt ugyanis a szabad sajtóról és a tehetetlen országgyűlésről szóló rész, s csak a vers első és harmadik harmadát hallhatta a nagyérdemű. A buta csonkítás helyett minden további nélkül elmondhatták volna a teljes verset vagy akár választhattak volna esetleg egy Kemény Zsigmond-idézetet is...

  Alább a vers, dőlt betűvel szedve a kimaradt versszakok, via FN:

15-dik Március, 1848

Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!

Pest, 1848. március 16.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr762746723

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért kellett cenzúrázni a Petőfi verset? (Szavazz!) 2011.03.18. 18:52:17

Navracsics minisztériuma megmagyarázta, hogy a Nemzeti Múzeum előtti állami ünnepségen előadott Petőfi versből miért éppen a sajtószabadságról és a tehetetlen országgyűlésről szóló rész maradt ki. Ismert, hogy például a következő három versszak kimarad...

Trackback: Magyarország Kormánya Udvari Költőt keres 2011.03.18. 10:46:15

A Nemzeti Múzeumnál történt Petőfi cenzúra megmozgatta a netes népköltészetet. Az alábbi álláshirdetés jelent meg az egyik hirdetési portálon: Magyarország Kormánya Udvari Költőt keres! Álláshirdetés típusa: Kínál A Kétharmados Forradalom előtti köl...

Trackback: Újabb hézagok Schmitt múltjában 2011.03.18. 10:20:28

Még alig csitultak el Schmitt Pál 1964-es, felfüggesztett börtönbüntetéssel végződő büntetőügyének hullámai, itt az újabb botrány. Az Index mai cikke szerint ugyanis a köztársasági elnök életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 19...

Trackback: Március 15 szelleme... 2011.03.17. 22:23:26

Idén több tízezer ember a kordonokkal, gyűlöletkeltéssel teli megosztott ünnepek után végre valódi, közös, nemzeti ünnepként ünnepelhette március 15-ét. Értetlenül és megdöbbenve állunk minden olyan próbálkozás előtt, amely ezt az ünnepet utólag el kív...

Trackback: Már Petőfit is cenzúrázzák 2011.03.17. 21:00:23

Kihagyták a sajtószabadságról és a tehetelen országgyűlésről szóló versszakokat a március 15.-i ünnepségen szavalt Petőfi-versből....

Trackback: Mi baja Ludovic "Fideszközeli" Orbannak Orbán "Masszív Fasz" Viktorral? 2011.03.17. 20:29:15

 Egy kurva ideig úgy tűnt, nem a szarszájú román kormánynak, csak az geci ellenzéknek van baja Orbán "Züllött Farokverõ" Viktorral és a magyar alkotmányos berendezkedés átalakításával. Magyarország bukaresti nagykövetének csütörtöki b...

Trackback: Legyen béke, szabadság és egyetértés 2011.03.17. 18:09:22

Hány buzi van köztetek? - kérdezte az LMP-s zászló láttán egy kedves úriember a Nemzeti Múzeumnál. De persze nem ezzel kezdődött a nap. A tavalyi évhez hasonlóan idén is nyeregbe pattantam a nemzeti ünnep alkalmából, és nyakamba vettem a várost egy fé...

Trackback: Szakszervezetbe tömörülnének a magyar valóságshow-sztárok 2011.03.17. 16:01:51

Én nem kérdőjelezem meg, hogy a valóságshowk sztárjai felelősek a társadalomért, amelyből vétettek! Soha nem szabad elfelejteniük, hogy valaha ők is ugyanolyan lúzer senkik voltak, mint, azok akik ma nézik őket! Fontos, hogy jó példájukkal mutassák meg...

Trackback: A kormány fél Petőfitől? 2011.03.17. 15:58:13

A hivatalos március 15-i eseményen a kormány cenzúrázta Petőfit: a forradalom hevében, 1848. március 16-án írt költeményéből "kifelejtettek" öt teljes versszakot, amely a szabad sajtót éltette és az országgyűlés töketlensége miatt bosszankodo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dendrobatidae 2011.03.17. 19:51:02

@Malachi: Forró drótra én sem gondoltam, még az is lehet, hogy a szerencsétlen magyarázkodó minisztériumi akárki éppen a Mandinert olvasta, mikor csörgött a telefon, hogy:" Béla, neked kell kiállnod és megmagyaráznod!":)))

Dendrobatidae 2011.03.17. 19:51:57

@Alfőmérnök: Na végre valamiben egyetértünk, hehe!

G. Wolf 2011.03.17. 19:52:22

@BruceTheHoon: Nem, semmilyen módon nem szabad változtatni a szavazat egyenlőségen. Mert ha elkezded valahol, akkor mi alapján ne módosítsad másképp?

Ma ez holnap amaz... Ma még csak a több gyermekesek... holnap meg a párt tagok...

Oblomov 2011.03.17. 19:52:27

@bbjnick:
"Nevem Van... nevem van, ez, hogy Petrovics."

:)

mek.niif.hu/01000/01044/01044.htm

grünweinsalz 2011.03.17. 19:56:01

Emberek!
A 2/3 az kétharmad. Versben is!

Dendrobatidae 2011.03.17. 20:01:09

@regio54: Látod erre nem is gondoltam :))))))))))))) Ez mindjárt jobb magyarázat, mint a szánnivaló Himnuszos nyöszörgés! Nem akarsz véletlenül kormányszóvivő lenni?))

parlamentarista 2011.03.17. 20:02:32

mer' ugye ez nem egy nemzeti liberális, hanem nemzeti populista kormány. azt nem lehet érteni, hogy miért nem választottak másik verset. kezd ez kínossá válni.

Red Velvet 2011.03.17. 20:05:30

http://www.allashirdetes.net/h3209--magyarorszag-kormanya-udvari-koltot-keres!.html

Magyarország Kormánya Udvari Költőt keres!

Álláshirdetés típusa: Kínál

A Kétharmados Forradalom előtti költők életműve csak korlátozottan alkalmas a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megéneklésére, ezért a március 15-ei ünnepségen Magyarország (azelőtt Magyar Köztársaság) Kormánya kénytelen volt az emberek érdekében kijavítani Petőfi Sándor (tiny.cc/petofi) és Dsida Jenő tiny.cc/dsidaj) korszerűtlen költeményeit.

A hasonló kényszerű intézkedéseknek a Kormány a jövőben új nemzeti versek előadásával kívánja elejét venni, amelynek céljából Udvari Költő pozíció betöltésére pályázatot hirdet.



Az Udvari Költő feladata
- jeles napok, állami rendezvények alkalmával a Kétharmados Forradalom szellemiségét, mondanivalóját kiemelő hősköltemények, kardalok és dithyrambusok írása,
- az elszámoltatási tevékenység során a Kormány látókörébe került oligarchák, luxuspolitikusok és filozófusok viselt dolgairól epigrammák, csasztuskák és bökversek szerzése,
- valamint eseti jelleggel alkalmi király-himnuszok költése.

Az Udvari Költő helyettes államtitkári besorolásban végzi tevékenységét, Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szakmai felügyelete alatt. A Kormány tagjainak országjárása során a részvétel kötelező, ám ezért külön napidíj vehető igénybe. Saját lant- vagy tárogató kíséret esetén zenei pótlék jár.

Kapcsolat: peter.szijjarto@parlament.hu

Feladás ideje: 2011-03-17 18:09:38

bebe tv 2011.03.17. 20:07:54

@tevevanegypupu: Pletykák szerint a labdarúgás szponzorálása elképzeléseik szerint úgy bonyolódna le,
hogy a cégek adójuk azon részét amit a focira szánnak az egyenesen egy külön kasszába folyna. Ha pl. az OTP- nek évi 30 milliárd adót kéne fizetnie, az úgy bonyolódna a tervek szerint le, hogy 28 milliárd megy a kincstárba és 2 milliárd a klubnak.
Tehát tévedsz ha azt hiszed, hogy Mr. Csányi a magán vagyonából finanszírozná pl. az FTC-t. Megteszi ezt helyette majd a költségvetés. Igaz, hogy majd csak 2 ezer Ft-t táppénzt kapsz ha beteg leszel de a lényeg, hogy ömöljenek a milliárdok a fociba.
Mert hát az mégsem járja, hogy Özil többet keressen a Realban, mint Bugris Tóni a Vasasban.
Ehhez hasonló már volt az MTK-ban amikor az Illés Béla a Várszegitől havi 12.000 német márka fizetést kapott. Oszt hova jutott ki a csapat?
Nem fog semmi sem változni, csak a sok bennfentes
szépen feléli a lét. Majd az edzők is évi 80-100 milliót
kapnak azért, hogy az első kanyarban kiessen a csapatuk.

kvasztics47 2011.03.17. 20:07:59

Már is megjelentek a vadbarom segg nyalók!
Ezt úúútáltam a Kádár rendszerben. A seggnyalókat!
Ezek lepték el a munkahelyeket, ezek úúútáltaták meg a közéleti részvételt.
Ezek miatt fordultak el az emberek egymástól és nem tudtak felszabadultan élni. Aki szeretett volna egzisztenciát teremteni a családjának, annak be kellett állni ezek közé, vagy félre vonulni.
Ezt akarjátok f@sz fülkeforradalmárok?

Malachi 2011.03.17. 20:09:55

@Red Velvet: orulunkvincent.blog.hu/tags/borzalmasvers

lehet szemezgetni. ki hitte korábban, hogy Vincenték gyűjtése a forradalmi kormány malmára hajtja a vizet?

A szerelő 2011.03.17. 20:11:24

Nekem erről a kiretusált fényképek jutnak az eszembe. Amikor a Vezér mellett álló alakokat szép sorban kiretusálták, ahogyan az aktuális politikai helyzet megkívánta. A kommunizmus diszkrét bája :)

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:11:35

@Dendrobatidae:

ó, elég elmenni egy színházba, megnézni mondjuk egy shakespeare-előadást, ahol a komédia végén a főhős váratlanul öngyilkos lesz. nemcsak hogy cenzúrázzák, de alapjaiban változtatják meg: de azt szeretjük, az bátor újítás, újraértelmezés, aktualizálás. no, nézze így ezt is.

kvasztics47 2011.03.17. 20:14:07

@parlamentarista:
Mert annyira nagyképűek, és annyira nem nézik szarba se a MAGYART, hogy nem kell törődniük a legelemibb tiszteletadással sem.

kvasztics47 2011.03.17. 20:15:36

@betyár:
No nézz magadba te hülye faszjankó!

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:18:15

@is:
megnevettetett. magától már ez is szellemesnek mondható, bár mástól szellemtelen lenne.

Dendrobatidae 2011.03.17. 20:21:05

@betyár: Á, ez semmi. Az igazi fülkeforradalmi újítás szerint a darab közepét vágják ki, így a dráma végén öngyilkos főszereplőről ki sem derül, hogy ő a főszereplő. Na ez már igazi művészet!

kaqkkfioka 2011.03.17. 20:21:24

"És ha jő a zsoldos ellen,"
Már lassan utalják a 800 milkát nekik.

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:23:01

@tevevanegypupu:

jókor jött haza:) tényleg itthon?

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:24:47

@Dendrobatidae:
no, de mi tudjuk, ki a főszereplő: maga is mást és én is:)

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:26:08

@kvasztics47:
talán ismerjük egymást? én úgy emlékszem, nem őriztünk együtt disznót:((

Éhesló 2011.03.17. 20:26:40

Nyomorúságos primitív buta banda.
Mostmár mindenki láthatja: cseberből vederbe.

kvasztics47 2011.03.17. 20:34:49

@betyár:
Mindenki másra emlékszel akivel a disznókat őzezted?
Hogy hívták a vődisznó jelöltet?

betyár (törölt) 2011.03.17. 20:38:25

@kvasztics47:

no a petőfi-cenzorok legalább értelmes szöveget hoztak össze.

Melee 2011.03.17. 21:00:52

Nem értem miért vagytok fennakadva ezen a Petőfi versen. A Forradalom Költője más korban élt, és annak idején sok olyan dolgot összehordott, ami egy ilyen felvilágosult és modern polgári diktatúra elképzeléseibe nem fér bele. Ilyen egyszerű.

gada00 2011.03.17. 21:10:56

ez a kivágós megoldás, a parlament előtt indult annak idején a "hazug papok" kihagyásával?

Gogol 2011.03.17. 21:33:00

Tegnap láttam a Félszemű című filmet, ami egy példabeszédek könyvéből vett idézettel kezdődik:

"menekül a gonosz, bár nem űzi senki"

Kinek, ki jut erről eszébe?

Egyébként a film jó. Ajánlom.
üdv

bgp 2011.03.17. 21:46:24

Na, ez a verscsonkítás szánalmas.

de la Mancha 2011.03.17. 22:05:02

Nincs új a nap alatt. Néha úgy tűnik, csak az évszámok változnak, a cenzúra örök.

Emlékeztek erre?

"...
Dolgozni csak pontosan, szépen,
Ahogy a csillag megy az égen,
Úgy érdemes."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.17. 22:07:34

Ne légy szeles,
bár munkádon más keres...

ü
bbjnick

2011.03.17. 22:11:44

no, mondtam én, hogy időhiány az ok:

www.fn.hu/belfold/20110317/idohiany_miatt_maradt_ki/

:D:D:D:D:D:D

Senkifia 2011.03.17. 22:14:14

aztaa...:) ez nagyon gáz. Az 500 statiszta annyira nem,az védhető pozíció,és kákán csomókeresés. de ez a versszak kihagyás ez nagyon nagy öngól:) még ha véletlen is volt. ja és ha összeveti az ember azzal a hírrel(ha igaz:)) hogy a sajtószabadság melletti tüntetés(ami önmagában elég gáz,főleg,hogy olyanok tüntettek nagy számmal,akik ugye a Népszabin nőttek fel,mint egyetlen pártújság,és még támogatták is a rendszert,illetve a leszármazott pártot.most meg féltik a demokráciát,meg a sajtószabadságot.ez picit nevetséges),szóval a tüntetést mutatni hivatott térfigyelő kamera a tüntetés ideje alatt éjszakai felvételt sugárzott :) na ez is ultra gáz,még ha csak valami túlbuzgó irodista találmánya is.

Senkifia 2011.03.17. 22:15:57

@Belpo: ja.és pont a sajtó,meg a béna parlamentes rész esett az időhiány áldozatául:)
hát a kommunikáció sem áll a helyzet magaslatán :)

de la Mancha 2011.03.17. 22:17:13

@bbjnick: Kösz, nem vagyok egyedül. És volt, akinek az öt sor is "időhiányt" okozott! (Majdnem megvolt a 2/3 is: itt csak 3/5.)

tevevanegypupu 2011.03.17. 22:21:56

@betyár:
Ugy erzem idegen orszagba csoppentem, ahol magyarul beszelnek. Mas dolog szabadsagot tolteni es mas a hetkoznapok. Honleanyhoz meltatlan gondolataim tamadnak eleg sokszor.(:

tevevanegypupu 2011.03.17. 22:28:40

@bebe tv:
Par evtizedig valoszinuleg nem valtozik semmi, valahogy ugy tunik lassan eltununk a sportok mas agazataibol is, fuggetlenul attol, hogy ki kinek mennyit ad. Egyebkent a versenyzes mar regen nem jopofa eroproba es jatek. Semmi koze mar ehhez, ha az agyondrogozott es agyonedzett, fiatalon szinte nyomorekka valt lanyokat-fiukat nezi az ember szanalmat ereez inkabb. Csak a penz szamit es azt is a legnagyobb szelhamosok vagjak zsebre. Es nem csak a focinal. A fidesz nem jo helyre aldoz es tul sok penzt.

Senkifia 2011.03.17. 22:29:43

@Éhesló: annyira nem,max kútból itatóba :)
de azért van ebben valami igazság :)

tevevanegypupu 2011.03.17. 22:31:18

@bbjnick:
Pontosan ugy van ahogy irja. Valahogy ugy tunik, hogy Orbanek es Szocs kedvenc koltoje Szabolcska Mihaly..(((:

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.03.17. 22:34:44

Csuda jól halad ez a forradalmi kommunikációs gépezet... a közröhej felé.

vitézlajszló 2011.03.17. 22:43:53

Itten Alfőmérnök úrnak ellenségei vannak?
Na, ez szép! Pedig nincsen is (még) polgárháború.
Nekem, mint Főmérnök úrnak az Alfőmérnök úr nem ellenségem!
Azért, mert valakivel nem értünk egyet, még nem az ellenségünk (szerintem). Úgy egyébként akik minden igyekezetükkel azon vannak, hogy ellenségükké tegyenek, azok nem fogják a végén megköszönni, hogy sikerült nekik.

de la Mancha 2011.03.17. 23:02:22

@tevevanegypupu: Bizony, mégpedig ez a Szabolcska ('Szabócska Mihá''):

EGYSZERŰSÉG

Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.

Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.

Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.

(-Karinthy-)

huttinger 2011.03.17. 23:11:27

Ahogy látom a fidesz hozza az 1998-2002 közti formáját.
Csak most azt látom, hogy sokkal gyorsabban járatják le magukat. És most még a Bokros csomag se támogatja őket.....

vitézlajszló 2011.03.17. 23:14:13

@Takony_fősámán: Na, ez tetszik nagyon!
Bár nem beszéltünk össze, aggódó honfitársaimnak ugyanezt mondom már hónapok óta.
Valóban, még egy rendes diktatúrát sem képesek összehozni ezek a balfaszok!

tevevanegypupu 2011.03.17. 23:15:30

@de la Mancha:
Persze Karinthyra gondoltam en is.(; De azert kis lelkifurdalasom is van, hiszen sok es nagy muvesz is fideszpartolo es a fidesz is tamogatja oket, de az osszbenyomas valahogy megis "nincsen benne semmi amde az legalabb ertheto." Tul sok a tukros mezeskalacs,
aminek nincs feltetlenul helye barhol.

vitézlajszló 2011.03.17. 23:23:08

@huttinger: Lejáratták magukat akkor, fejétől bűzlik...
Ma már nem járatják le magukat, mert már nincs hova. Ismét csak a fejétől bűzlik...
Aki ezt a fülkeforradalom idején nem tudta, mára megvilágosodott, a csökönyösebbjének még jut néhány hónap, esetleg év.
A teljesen síkhülyéknek meg mindegy.

Alfőmérnök 2011.03.17. 23:25:32

@tevevanegypupu: Azért remélem te nem vagy olyan hülye, hogy ebből a "cenzúrázásból" messzemenő következtetéseket vonsz le a fidesz kultúrpolitikájára vagy bármire vonatkozóan.
Aki szerkesztett életében bármit, műsort, vagy akármit, tudja, hogy megy ez. Ebből egy kicsit kiveszek, ebből hozzáadok, ez éppen nem felel meg az "üzenetnek", akkor ezt kidobom, ezen elég csak egy kicsit alakítani, a hangsúlyokat ide átteszem, stb. Sok oka lehet, tartalmi, formai, bármilyen.
Az meg, hogy az állami ünnepség "üzenete" az aktuális hatalom legitimációja, mindig is így volt, és így is lesz. Mi a fasznak kell ezen rugózni?

huttinger 2011.03.17. 23:26:49

@vitézlajszló:

Várd ki a végét...Isten állatkertje elég nagy.

Láttam én már jobbostól olyat, hogy ő szívesen fizet még különpénzt is adó formájába csak Viktor maradjon a kiráj...:-)

vitézlajszló 2011.03.17. 23:28:05

@tevevanegypupu: Már bocs, de a "nagyművészek" többsége utolsó kurva!
A tisztesen dolgozó örömlányokat többre becsülöm náluk!

vitézlajszló 2011.03.17. 23:30:56

@huttinger: Be kell látnom, hogy ez sajnos igaz!

tevevanegypupu 2011.03.17. 23:38:11

@Alfőmérnök:
Nem rugozok semmin, de jobban bosszant mindennel, ha az a part csinal hulyesegeket amire szavazok es amiben tulajdonkeppen tehetseges politikusok vannak. Kicsit tobbet gondolkodhatnanak mielott tesznek valamit es javithatnanak a kommunikaciojukon is. Sokat. Mar volt negy evuk kormanyzasban es nyolc evig gondolkodhattak, mit kellene csinalni.

tevevanegypupu 2011.03.17. 23:39:29

@vitézlajszló:
www.fn.hu/kultura/20110317/besokalltak_nemzeti_szinhaz_szineszei/

Igen, igen..ok peldaul kurvak a javabol. Raadasul az allam tartja ki oket.

huttinger 2011.03.17. 23:40:06

@vitézlajszló:

Szóval olyat olvasni, hogy ha Orbán vezeti be a vizitdíjat azt el tudja fogadni......elég necces az ország népére nézve.......

vitézlajszló 2011.03.17. 23:47:54

@tevevanegypupu: Pl. ők is, meg mások is!
Csak azt ne gondoljuk már, hogy a "kurvaság" pártfüggő!
Tele van a hócipőm a pártos álnaivitással!
Vegyük már észre, hogy ebbe (is) döglünk bele!

Alfőmérnök 2011.03.17. 23:49:54

@tevevanegypupu: Nem tartozom azok közé, akik nem bírálják a fideszt, ha faszságot csinál. Persze, a kommunikációjuk elég béna, de ez éppen nem kommunikációs hiba volt, senki nem vette volna észre, lévén nem tartozik a legismertebb Petőfi-versek közé. Ilyen "meghúzások" minden műsorban vannak. Ha szövegben kihagyunk valamit, akkor odateszünk egy ilyen: "..." jelet, élőszóban ezt nem lehet jelezni. Egyszerűen az ellentábor ügyes volt, és kiszúrt valamit, amivel a birkákat meg lehet etetni, hogy "na látjátok el akarják hallgatni, hogy itt kőkemény cenzúra lesz". Mikor ez az egész cenzúra dolog csak az ő fantáziájuk terméke, egy felfújt hülyeség. Mondhatnám hazugságnak is.

huttinger 2011.03.17. 23:54:14

@vitézlajszló:

Most csak úgy mondom, hogy ha az Orbán kormány a bankokra kirót különadóból megcsinálja azt az eszközkezelő társaságot, akik segítettek volna hitelkárosultakon......de ezek kóklerek......ja és pénzéhes tetves társaság. Az ország , igaz szűk körű kifosztása most fog kiteljesedni.....

Gogol 2011.03.18. 00:01:33

@vitézlajszló: Hja, ez az ország se a művészetet, se a művészeit nem tiszteli. Ezért (is) ilyen szegényes, gyűlölködő, szaréletű banda ez.

vitézlajszló 2011.03.18. 00:04:02

@huttinger: Hát meg is lesz rá az altokmányuk!
Az altokmányuk igen fasza lesz, akinek más a véleménye nemmagyar, ennyi!
A kifosztás már most is folyik részben szándékosan, részben balfaszságból.
Elrugaszkodás, megújítás, átszervezés, gumilufi, pongyolapitypang, rekettyebokor, nemzetikuttykurutty.
Duma-duma vektorduma.

ad3423324 2011.03.18. 00:07:48

az utanam kommentelo buzi

Gogol 2011.03.18. 00:09:37

@الله أكبر: az előttem kommentelő buzi

vitézlajszló 2011.03.18. 00:12:43

@Gogol: Kérem, a banda azért szaréletű, mert effektíve szar az élete, erről persze - kisebb mértékben - maga is tehet.
Ajánlanám figyelembe a Maslow-piramist!
A gyűlölködést ebben az országban sajnos évszázadok óta szítják, mindig van rá vevő (a gonosz törpe ezt tanulta meg a legjobban és ezt használja leghatékonyabban).

huttinger 2011.03.18. 00:13:22

@vitézlajszló:

Tudod min röhögök már előre ezzel a tákolmánnyal kapcsolatosan?

Hogy csak azért is beleteszik, hogy két egymást követő 2/3-os Parlament tudhat egy jogszabályt benne módosítani.

És tele lesz hejjesírási hibával meg benne hagynak olyan passzust, amivel saját magukat szopathatják adott esetben. Lásd a lex törvénykezéseket.

És akkor majd égnek, mint a Reichstag.

Mr. Waszabi 2011.03.18. 00:20:58

Bázmeeeg (költői szóhasználatban,szép magyarosan mondom, ahogy Petőfi is mondta volna)!
Először ez jutott eszembe: ilyen idióta műsorszerkesztőt, de tényleg. Mi a francnak választott be ilyen verset?
Aztán a helyzet irracionális komikumát átérezve ez:és lehet, hogy akna munka volt, belső ellenállás a szerkesztőbizottságban? Akkor viszont le a kalappal:), ügyesen csinált hülyét a kormányból.
Napról napra szebb a kormány önarcképe, pedig minden segítséget megkap, hogy jól alakítsa: mindenki bízik bennük, még az EU is, tapsolnak az emberek, de valahogy mégse megy úgy, mint kellene...vajh miért van ez?
Az is érdekes, hogy az Index főoldalán volt délelőtt az ominózus esemény bloglinkje, ami estére teljesen eltűnt az Indexről, nem lehetett megkeresni sem a a nap korábbi "hírei" között. Helyén most az MTI kormányzati kiigazítása szerepel. Sajtószabadság van? Csak nem?

vitézlajszló 2011.03.18. 00:23:52

@huttinger: Szerintem (és előttem) már most égnek!
Voltam akkora mazochista, hogy átolvastam a tervezetet.
Azon kívül, hogy egy avítt, poshadt, róm. kat. alapú történelmet is meghamisító blabla a bevezetője, semmi érdemi előrelépésre nem tudtam következtetni belőle. Sőt, alapjogok tekintetében inkább ködösítés, csorbítás.
Szóval igen fasza altokmány, erre épülhet magyarhonban magyarjövő magyarembereknek.

huttinger 2011.03.18. 00:28:21

@vitézlajszló:

Hát akkor már látod a jövőt is. El fogják árulni azt is, hogy miként lehet majd ezt a szabályt kikerülni..:-), hogy a faszságukat kijavíthassák.

Malachi 2011.03.18. 00:29:14

@Alfőmérnök: de te ezt tényleg, komolyan, őszintén így hiszed? és komolyan úgy gondolod, hogy a "birkák" meg az "ellentábor" tagjai között nem lehet számos olyan ember, aki azért rendelkezik kellő, akár elméleti tudással, illetve józan ésszel ahhoz, hogy pártállástól függetlenül megállapítsa mi történt ezzel a verssel? az sem zavar, hogy többen a "baráti" tábor tagjai közül is kínosnak érzik az esetet? a mocskos dezertőrök, ugye?

tökéletesen mindegy, mit akarsz a "birkák" motivációjáról belemagyarázni, abszolút lényegtelen, kinek mit jelent ez a húzás - cenzúrát, kicsinyességet, ostobaságot, képmutatást - alapvetően remekül jellemzi az egész légkört, ami belengi a Fidesz környékét.

mutatok jobbat, szintén ezen az ünnepségen hangzott el: "Visszanyerjük ilyen összefogáskor (mint amilyen a tavalyi választás volt) a tartásunkat. Kiálltunk az országért, amikor elbúcsúztunk a valutaalaptól, amikor árvízzel, vörösiszappal kellett küzdeni, amikor a tőzsdecápák kezéből a nyugdíjrendszert visszavettük, amikor az EU-ban alantas és hazug támadások érték hazánkat, amit itthonról szerveztek."

na most az ilyen és ehhez hasonló átlátszó buta hazugságok azok, amik miatt az "ellenség" (minden egészséges igazságérzetű és józan ítélőképességgel megáldott magyar aki nem egymás elleni harcnak fogja fel a politikát) már zöldet hány. az, hogy az ország miniszterelnöke kiáll a választói elé és képletesen az arcukba köp egy hatalmasat, kevéssé védhető tett. te miért véded?

talán le kéne szokni arról, politikusi szinten, hogy eszközként, 4 évente használatos szavazógépként tekintenek az emberekre, akiket két választás között demagóg hazugságokkal és üres nagyotmondással olajoznak. a Fidesz ebben mindenképp élen jár. újabb remek példa volt erre ez a nemzeti ünnep is. Orbán beszéddel, kiherélt verssel, statisztákkal, Tarlós Holvannakatojásdobálók Istvánnal, kikapcsolt webkamerákkal együtt. mindezt egy napon. hát csak így tovább, amíg tart a mesebeli forradalmi álom.

a baj az, hogy én attól félek reggel a világszép királykisasszony helyett a vasorrú bába mellett ébredünk majd. mindannyian.

Malachi 2011.03.18. 00:30:31

@الله أكبر: @Gogol: lányok, cseréljetek telefonszámot. :)

Bell & Sebastian 2011.03.18. 00:42:18

@Malachi: Hellermámi megvolt? :)
Vagy az, hogy ki mennyit kommunizált? Orbán meg csak abrakadabra, mindent vissza? Az ilyen ökörségek elnézhetőek, amennyiben nagyjából megy a szekér. Nem nagyon megy, az igaz, de nem hinném, hogy a Fidesz érdeke mindenáron visszahúzni a sárba.
Az Orbán -idézetben nincs csúsztatás, négyszemközt pontosan ezt mondja, hittel. Akkor hogy van ez?

Jóságos IMF? Persze! Nyugdíjalap? Hát te immár mit választottál? Ugye.

vitézlajszló 2011.03.18. 00:43:08

@Malachi: Ezeknek túl választékosan és finoman fogalmazol.
Nem is biztos, hogy értenek belőle.
Tudod, csak az a probléma, hogy csupasz tényekről írsz, nincs benne semmi nemzeti füttyfürütty, meg miegymás. :)

vitézlajszló 2011.03.18. 00:51:39

@Bell & Sebastian: Egy igazhitű narancskomcsi!
A vezéred -az a bölcs -meg akarta menteni a nyugdíjmegtakarításomat magának. Volt pofája kimondani, hogy az nem is az enyém, de ha választom az ő csodálatos rendszerét, a neménpénzem eltőzsdézett reálhozamait felvehettem volna, ill. felvehetném. Nem hagytam, hogy megmentse. Voltunk százezren, akik nem szartunk be a fenyegetésre. Később többen leszünk, egyre többen...

Malachi 2011.03.18. 01:14:05

@Bell & Sebastian: nem hiszem, hogy a Fidesz vissza akarna húzni a sárba. csak azt látom, hogy amit csinálnak azzal kijuttatni sem fognak belőle. mondjuk ezzel még nem rosszabbak mondjuk a szociknál, mármint gazdaságilag - viszont az a mérhetetlen arrogancia, ami a megszólalásaikból árad, az újbeszél, a mindent letaroló úthenger és az ezt kísérő melldöngető "kihaénnem" tempó, az undorító.

mert igazad van, ha megy a szekér, addig jó, de a mi szekerünk most tényleg a sárban van és hiába jönne mentőkötél, inkább a pulyák ruháiból meg játékaiból fonott kötelet próbáljuk rálasszózni egy messzi faágra. és jön a tél. közben meg azt mondjuk nekik, hogy voltaképp most éppen jót teszünk velük. végül is nézőpont kérdése. a baj az, hogy ennek az egész IMF meg manyup meg média tv meg alkotmány hajcihőnek nem szabadna kettős értelmezési lehetőséget adni. egy kérdés: az országnak hosszú távon használ, vagy árt? az IMF-et jó érzés kurucosan elhajtani, de majdnem biztos, hogy később cselédesen kell kunyerálni, manyup pénz hamar elfogy és 30 év múlva az Isten se tudja mennyi lesz az állami nyugdíj, média tv így felesleges, később még ellenük is fordulhat, az alkotmány meg...azt nem is értem igazán miért kell most annyira. és sorolhatnám, futószalagon jön a hülyeség. mellé meg a szöveg, hogy aki nem bólogat rá, az ellenség... mert látod ez csapódik le az emberek fejében, még egy Alfőmérnök is bedől a rizsának, pedig a mérnökök el tudnak számolni tízig...

tevevanegypupu 2011.03.18. 06:40:23

@Alfőmérnök:
Petofi nem tartozik a legkedvesebb koltoim koze, szoval az biztos, hogy eleg ritkan "alkalmaznam", de ilyenkor marcius idusan evidens, hogy tole szavalnak nyakra-fore. Es ha fideszes politikus lennek rettentoen vigyaznek es otvenszer ellenoriznem mi az ami a hivatalos allami unnepsege elhangzik..es mi az amit valamilyen indokbol kihagynak belole. Merthogy az ellenseg elvtarsak figyel.(: A turelmi ido pedig lejart, a mediatorvennyel kapcsolatos hazugsagok ugy felkavartak az allovizet, hogy egyszeruen nem engedhet meg Orban meg a kornyezete ilyen hibakat.
Sok ilyen viszonylag kisebb kihagyas, aztan osszeall nagy egessze, es emiatt lehet veszteni. Akkor aztan jon az esz meg a zintelligentzia az lmp vagy szdsz kepeben.

tevevanegypupu 2011.03.18. 06:44:10

@vitézlajszló:
De, a kurvasag eppenhogy partfuggo, mindenn partnak megvannak a kurvai, termeszetesen a fidesznek is. Viszont a klienstol fugg, hogy okos avagy buta kurvaval fekszik-e ossze. Mert masnap, miutan a penzt zsebrevagtak, ezek aztan elkezdenek kibeszelni. Es nem mindegy hogy temetni mennek vagy ugyesen dicserni. :

Alfőmérnök 2011.03.18. 07:39:12

@tevevanegypupu: Ja, én is valami ilyet mondtam, hogy figyelnek, hogy mibe tudnak belekötni, ezért jobban oda kell figyelni, hogy minél kevesebb támadási felületet nyújtsanak. (Pl. pályázatokon, tudományos munkára, törvényesen elnyert összegeket ostobaság "elszámoltatás" címén lopásnak beállítani. Még akkor is, ha félig-meddig haveroknak adták. Ez ugyanis megtörtént és meg is fog töténni az ő esetükben is.)
De ez még csak nem is hiba. Hányszor idéznek úgy irodalmi műveket, hogy nem olvassák föl az egész művet. De nem csak irodalmi műveket, bármit. Ha hozok egy Bibó idézetet, akkor olvassam föl az egész tanulmányt? Merthogy egy tetszőlegesen kiragadott mondat még az ellenkezőjét is jelentheti, mint az egész szöveg. De itt még az ellenkezőjébe sem fordult a jelentés... na mindegy, nem folytatom, annyira evidens.

betyár (törölt) 2011.03.18. 07:40:12

@tevevanegypupu:

ez megesik akkor is, ha az ember huzamosabb ideje itthon van:)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.03.18. 07:46:11

@Alfőmérnök: 'Szoktam én kritizálni a Fideszt, de általában csak kommunikációs hibákat szokott elkövetni, ez a mostani viszont nem erre példa, hanem arra, amikor az ellenségeink kötözködnek.'

Klasszikus.

Magon_ 2011.03.18. 07:53:03

@Bell & Sebastian: "Az ilyen ökörségek elnézhetőek, amennyiben nagyjából megy a szekér. Nem nagyon megy, az igaz, de nem hinném, hogy a Fidesz érdeke mindenáron visszahúzni a sárba."
Az ilyennel óvatosan. Nagyjából jogosan lehetett röhögni a szocikon, amikor arra hivatkoztak, hogy ők kormányoznának sárból kifelé, de a gonoszfidesz. Viszont most Te pontosan ugyanezt akarod sugallni, megfordítva. És akkor még nem is megyek bele a részletekbe..

lilike13 2011.03.18. 07:59:16

"Idén több tízezer ember a kordonokkal, gyűlöletkeltéssel teli megosztott ünnepek után végre valódi közös, nemzeti ünnepként ünnepelhette március tizenötödikét. Értetlenül és megdöbbenve állunk minden olyan próbálkozás előtt, amely ezt az ünnepet utólag el kívánja venni az emberektől." Akik a gyűlöletet keltették, akik miatt kordonokat kellett állítani, akiknek az örökös uszítása okán évekig nem ment ki békeszerető ember az utcára március 15-én és október 23-án, azok most odefent ülnek a maguk emelte páholyban és ünnepeltetik magukat. És én ezekkel semmilyen ünnepet nem ülök meg közösen. Megültem a magam módján. Azelőtt otthon maradtam. Most volt hová és kikkel mennem.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.18. 08:29:49

Török Gábor 2012 es előrehozott választás sugall. Ez a Fidesznek nem segít már:
1. már most sincs 2/3 a a Fidesznek, sőt még 1/3 ada sem.
2. A fizetett és a saját Propagandista ( Századvég") közvélemény kutatási adatok hazugságok a propaganda ébrentartásában.
3. Már most 1 nap alatt tömörülne az elégedettlenek tábora egy akármilyen DEMOKRATIKUS egységpártba és leszavazná Orbánékat.
4. ha megváltoztatják a választási törvényt abban pillanatban kitörne a véres harc és forradalom, melynek szervezői 2határon " túl már tudomásom szerint szerveződnek. Nem véletlen fél a kis Nemzeti Szaros és bandája és " terrorelhárítás" címen milliárdokat öl a maguk védelmére miközben az ország negyede éhezik.
5. Véleményem szerInt ezekre a POFÁTLANSÁGOKRA ÉS Diktatórikus hatalomépítésre amúgy is nem a választás lesz a felelet, hanem A POLGÁRHÁBORÚ -mert sok érdekcsoportnak már minden mindegy: Tehát élni vagy meghalni a jelszó!!!
Nemcsodálkoznék ha mostantol több helyen hallanánk és lenne kiplakátozva a Petőfi idézet:
"Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.03.18. 08:39:56

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: nyugi, van még 19 éve Ovi alatt, így nehezen fogja kibírni.

amit még megtehetsz 2011.03.18. 08:40:51

Tőlem elvehetik ezt az ünnepet, nem fog megrázni. De egy a léneg: így vagy úgy ez nagyon dilettáns hiba volt a kormánytól. Még az is jobb lett volna ha felolvassák úgy ahogy azt megírták.Na és mi lett volna?Semmi.
Na, hát ezért nagyon béna a kommunikáció.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.03.18. 08:42:05

@tölgy: Neki csak 19, de téged onnan fognak temetni. :)

Brukk 2011.03.18. 08:42:29

A korábbi években meg ugyanezek az emberek, akik ezt a "megcsonkítást" felhánytorgatják, attól kaptak sikítófrászt, amikor a Hősök terén a Miép Petőfi, meg Ady versekkel ünnepelt. Akkor meg ugye az volt a "baj", hogy miért most, meg miért itt, meg ugye semmi aktualitása nincsen.
Hogy változik a világ, bravó!

Bell & Sebastian 2011.03.18. 08:45:44

@vitézlajszló: Narancs? Nem talált.

@Malachi: Nagyjából dettó.

@Magon_: Szerencsére jó a memóriám, nem tartom csereszabatosnak az újakat a régiekkel. De az igaz, hogy messze alulteljesítenek az elváráshoz képest.

Mérges 1234 2011.03.18. 09:22:30

@Alfőmérnök:

Te mocsok haúgláda!

Igen sokszor idéznek verseket részben, de igen ritkán forul elő, hogy a közepét hagyják ki.

De ezt te is tudod, csakhát a pénz, a beosztás, a viktor segge nagy úr.

Különben mindegy, nem is ez a baj a Viktorékkal, hanem az, amit egyébként nem illetve az, amit meg csinálnak.

Csöbörből vederbe.

Bassza meg, 2/3-os felhatalmazásukkal élve, eddig még szinte semmi haszn osat nem tettek.

AZ egy dolog, hogy ők belebuknak majd, de kis országunkat is a szakadékba taszítják.

grünweinsalz 2011.03.18. 10:07:58

@Dendrobatidae:
Köszönöm a bizalmat!
Azt hiszem ilyet én is tudnék.
index.hu/belfold/2011/03/17/muveszi_koncepcio_volt_a_hianyos_petofi_vers/
Hé, megdöglött a kutya!
- Pszt! Alszik!
De hiszen büdös!
- Na, és? Fingott!

safranek 2011.03.18. 10:09:20

""Idén több tízezer ember a kordonokkal, gyűlöletkeltéssel teli megosztott ünnepek után végre valódi, közös, nemzeti ünnepként ünnepelhette március 15-ét. Értetlenül és megdöbbenve állunk minden olyan próbálkozás előtt, amely ezt az ünnepet utólag el kívánja venni az emberektől" - hangsúlyozza a közlemény."

Kérdés, hogy akkor kik voltak azok akik miatt a kordonokat kellett felállítani, hogy a másik "több tízezer ember" ünnepét megvédjék! Ki volt az, aki akkor is a saját aktuálpolitikai érdekei alapján használta fel ezt az ünnepet, pont mint most? Meg volt az oka és okozója az akkori helyzetnek (mind két oldalon), úgyhogy nem kell kenegetni a felelősséget!

djukel 2011.03.18. 10:14:16

orbán az antikrisztus

sárkányfő 2011.03.18. 10:16:03

Őfelsége blogja szerint az, hogy Orbán az EU elnökeként Brüsszelt ekézi, meg Moszkvához hasonlítja, az annyi, hogy "Kissé túltolták a bringát". :))

Ez valójában két dolgot jelenthet (és nem általános többes számban, hanem konkrétan Orbánra): Orbán vagy megőrült, és skizofrén módon másik énjét támadja, vagy tök hülyének nézi saját híveit, és gátlástalanul manipulálja őket, ráadásul eszement baromságokkal.

Túltolták... Nem lesz kissé erős, fúk? :)) Hát hogy lesznek így tízmilliós megbízások, mint a Filipnek? :) Vagy már megvannak, csak azok még nem derültek ki?

Alfőmérnök 2011.03.18. 11:16:52

@Doubledecker: Na, most kopjál le rólam, faszparaszt!
Ismétlem: nem kibaszott mindegy, hogy a végét vagy a közepét hagyják ki egy versnek?
Hágyszor van, hogy nem egy egész művet olvasnak föl, csak részleteket, te ostoba tahó? Vedd úgy, hogy két helyről idéztek: az elejéről és a végéről.

Jenyei 2011.03.18. 11:34:45

Tudja-e valaki véletlenül, hogy Csányi is tőzsdecápa, aki lenyúlta a magánnyugdíj-vagyont, vagy ő valami rejtélyes oknál fogva kivétel?

Mérges 1234 2011.03.18. 13:38:16

@Alfőmérnök:

Én csak annak örülök, hogy az ilyen paraszt elfogult faszok, mint te is jól beszopjátok majd a gazdaság szétzúhanásával, és még csalódottak is lesztek.

Sőt már tiszta lelkiismeret sem marad.

Szarláda vagy, persze ha tényleg hiszed, amit hazúdzs akkor szimplán hülye.....

Google 2011.03.18. 15:36:16

Annak örvendek, hogy a sok bolselib barát nem pártolt el ettől a blogtól -ismert okokból kifolyólag -, pedig ígérte.
Most mennyire unatkoznánk, mert észre sem vettük volna, hányadát szavalták el egy versnek, mit "hazudtak" és mit nem. Aszta. Ezt a fene éleslátásukat szokták elveszíteni, ha Gyurcsányék vannak a volánnál. Milyen kár érte... minket.
Megértettem a sajtószabadság jelentését is, mindenkinek a kormányt kell szidnia, ha nem a szeretett szoclib van hatalmon. Úgy lenne szép, úgy lenne értelme.
Ez az, amire még várni kell, elvtársak!

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.19. 12:22:47

Valahol félúton megállt ez a post. Az nem röhejes, hogy ilyen szarvas hibákat követnek el. Engem például inkább felbosszant, hogy ilyen mértékben dilettáns emberek intézhetnek BÁRMIT a kormány környékén. Ebben az országban 20 éve folyik agresszív szimbolikus politizálás. 20 éve abból él a balliberális oldal, hogy szimbolikus jelentősségeket tulajdonít válogatott hülyeségeknek és ezzel egész sikeresen rombolja jobbolodal (nemzeti oldal) hitelességét (és egyben önbizalmát - bizalmát abban, hogy helyesen cselekszik, helyes irányba halad).

Az a rendezvényszervező, amelyik nem képes egy március 15-diki ünnepélyt úgy megszervezni, hogy felfogja az (ördögi) részletek jelentősségét, amelyik nem képes elhelyezni a maga "ügyködését" a különösen kiélezett magyar politikai kommunikációs térben, annak lehetőleg soha többet nem kellene politikai kommunikáció (ezen belül rendezvényszervezés) közelébe mennie.
Az dilettáns, az kontár, s mint ilyen: kártékony. Elszomorító, hogy nem csupán ebben, de számos egyéb vonatkozásban is elképesztően dilettáns alakok keze nyomát lehet felfedezni a kormányzati tevékenységen. A Fidesz semmi mással nem tudja jobban rombolni a saját szavazói bizalmát mint azzal, hogy újra és újra bizonyítékát adja, hogy nem eléggé jó, nem eléggé felkészült emberekkel dolgozik. Nem azért szavaztam rájuk, hogy tovább folytatódjon a vizesnyolcasok dáridója. És nem fogom megbocsátani, ha emiatt felhúzzák magukra a jelenleg örvendetesen súlytalan ballibet.
süti beállítások módosítása