Kommentszűrés
’11 feb
28
18:18

A kormány bioetanol-tervei

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Néhány hete foglalkoztunk a bioetanol kérdésével, amely erősen megosztja a közvéleményt és a szakértőket is. A posztban igyekeztünk összefoglalni a pro és kontra érveket, hiszen minél több információra szükség van, hogy tisztábban láthassunk ebben a környezetet, mindennapi életünket, közlekedésünket és élelmiszer-ellátásunkat is érintő kérdésben. Most nézzük, a kormány mire törekszik bioetanol-ügyben.

  Mint írtuk, az Országgyűlés novemberben fogadta el a bioüzemanyag-törvényt, mely szerint 2020-ig a közlekedés energiaigényének tíz százalékát kell megújuló energiából fedezni. A törvény célja többek között a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásának előmozdítása. A parlament arról is döntött: legkevesebb 6 százaléknyi bioüzemanyag értékesítése kötelező lesz a hazai üzemanyag-forgalmazók számára. A törvény indoklása a Kiotói Jegyzőkönyvre is utal: az EU a 2008-tól 2012-ig terjedő idő szakra a Kiotói Jegyző könyvben vállalásokat tett az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére.

  Az Új Széchenyi Tervben az áll: mivel a második generációs üzemanyag előállítására jelenleg csak részben állnak rendelkezésre kiforrott technológiák, ezért az óvatosság elvét követve Magyarország megfelelő mennyiségű és minőségű gabonát és olajos magot termel a hazai biztonságos élelmiszerellátás céljára. Mindezek mellett gabonából (kukoricából) megfelelő többlet termésmennyiség áll rendelkezésre, mely egyéb alternatív célt szolgálhat. A közlekedés és az energiafelhasználás kapcsán a Széchenyi Tervben leszögezik: alapvető cél a közlekedésből származó hasznok maximalizálása a társadalmi terhek minimalizálása mellett. A Széchenyi Terv tervezett intézkedései közt szerepel az energiafarm-rendszerek kialakítása, többek között a bioetanol termelésének elősegítésére. Az előző időszakban társadalmi egyeztetéseket folytattak annak érdekében, hogy vissza nem térítendő támogatások formájában elősegítsék a bioetanolt előállító nagy- és közepes kapacitású gyártóművek létesítését. A KEOP-ban egy mára lezárult pályázatot írtak ki a gyártóművekre, a 2009-10-es időszakban 5+3 milliárd forint értékben. Ezzel párhuzamosan az FVM saját pályázatot folytatott le bioetanol-kisüzemek létrehozására.

*

  Ennél részletesebben a Magyarország megújulóenergia-hasznosítási cselekvési tervében olvashatunk a bioüzemanyag-termelés kormányzati szabályozásáról a 2010 és 2020 közötti időszakban. A szabályozás kulcskérdése az energetikai célú növénytermesztés és az élelmiszerellátás egyensúlyban tartása, valamint a természetvédelmi értékek megőrzése.

  Magyarországon 2005 óta szabályozzák a bioüzemanyagok használatát. Az első, 2009-ig tartó időszakban a bioüzemanyagok használatát adókedvezménnyel ösztönözték, az üzemanyagokba bekevert bioetanol és biodízel után visszaigényelhető volt a jövedéki adó. 2009-től kezdődően a bioüzemanyagok adókedvezménye megszűnt, azt felváltotta a forgalomba hozatali kötelezettség (magas szankcióval fenyegetve a kötelezettség elmulasztását). A tavalyi törvény alapján, 2011-től kezdődően a kötelező bekeverési részarány kizárólag igazoltan fenntarthatóan előállított bioüzemanyaggal teljesíthető. A fenntarthatósági kritériumok feltételét képezik az adókedvezmény igénybevételének.

  A cselekvési terv szerint a bioüzemanyagok terén – a kiváló mezőgazdasági adottságokra alapozva – a hazai előállítás lehetőségei jelentős potenciált jelentenek. Gyakorlatilag bármely termőhelyi típushoz megválasztható egy optimálisan termeszthető energianövény. Az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének becslése alapján az első generációs bioüzemanyagokból – az élelmezési és takarmányozási célok biztosításával egyidejűleg – a 2020. évi becsült felhasználás több mint 10 százalékát meghaladó mennyiség is előállítható, a második generációs bioüzemanyagok megjelenése ezt tovább növelheti.

*

  A bioüzemanyagok fokozottabb elterjesztéshez az azt felhasználni képes járművek elterjedése szükséges, ezt finanszírozási eszközökkel és közvetett intézkedésekkel elsősorban a tömegközlekedés területén ösztönöznék. A következő években fejlesztenék a zöld tömegközlekedést segítő infrastruktúrát, járműparkot és a gyártókapacitásokat. Mivel a tömegközlekedés járműparkja elöregedett, annak lecserélése szükségessé válik az elkövetkező tíz évben, és az a cél, hogy az új autóbusz-beszerzések mind nagyobb hányada legyen képes tiszta bioüzemanyagot felhasználni.

  Magyarország és a külföld viszonylatában, a bioetanol esetében az elsődleges cél a hazai ellátás és bekeverés. A hazai igények kielégítésén túl a jövőben Magyarország abban az esetben bonyolíthat le bioüzemanyag-exportot, ha az ehhez szükséges fejlesztések megvalósulnak és a gazdasági környezet is kedvező feltételeket biztosít. A cselekvési terv szerint hazánknak egyértelmű érdeke, hogy a megújuló energiaforrások elterjesztése tekintetében teljes termékpályában gondolkodjon, azaz hazai technológiafejlesztés és gyártás mellett a hazai végfelhasználás és a hazai kvalifikált munkaerő alkalmazása is megvalósuljon.

  A bioüzemanyag-előállítás és az élelmiszer-termelés konfliktusában Magyarországnak egyértelmű célja a biztonságos élelmiszerellátás. A következő 10 évben az a cél, hogy olyan alapanyagokat használjanak, amelyek nem jelentenek versenyt az élelmiszer-termelés számára.

  A bioüzemanyag mellett fontosnak tartja a terv az alternatív üzemanyagok felhasználását; az elektromos, a hibrid és hidrogén alapú rendszerek, és annak gazdasági és infrastrukturális hátterének kiépítését. A következő évtizedben aktuálissá válhat az elektromos motorokra, autókra vonatkozó program elindítása. Ösztönöznék a biogáz felhasználását a tömegközlekedésben és a hulladékszállításban. A cselekvési terv szerint kiemelten fontos a bioüzemanyagokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenység, a második generációs bioüzemanyagok fejlesztésére irányuló erőfeszítések támogatása.

Címkék: közlekedés gazdaság energia mezőgazdaság bioetanol e85

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr902697266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bell & Sebastian 2011.02.28. 18:50:48

Dejó. Bővebben: mégse'.

Nálunk hiányzó (azaz átvett) K+F mellett, mesterséges cserearányok mellett (élelmiszer), magasabb (energia) megtakarítást biztosító átfogó intézkedési terv nélkül pont annyit ér az egész, mint rúzs a kurván.

Csak az EU kedvezményezettek mezőgazdasági csalóknak, pályázatokkal bizniszelőknek a továbbélését biztosítja, a gazdasági haszon elenyésző, a paraszt meg szántson vessen, keresztet a haszonra, mert az nem marad a zsebében, csakúgy, mint eddig.

A pótbenzint, azt megenni, -inni nem lehet. Ez az újmódi KGST valahogy nem gyütt be eddig. De majd most! Se.

Cukorrépára gerjedni meg nem szabad, mer' az tilos.
Kíváncsi lennék, mit mond erre egy szürkemarha mangalicás? Persze tudom (ezt mondta):

- A jó durva ...nyátokat, ...csipája, azt! (más alhangzókkal, ersze, ersze) Itt inája is szakadt nekije, úgy kiabált a témobilba.

egy nik a sok közül 2011.02.28. 19:15:10

egyetlen esetben lenne értelme:
ha újraindulna a CUKORRÉPA-TERMESZTÉS, annak feldolgozása során keletkező CUKORTARTALMÚ MELLÉKTERMÉKEKBŐL lehetne bioetanolt készíteni

azonban csak bioetanol végett növényt termeszteni NEM SZABAD

a BIOMASSZA ÁRAM előállítására való felhasználása kevéssé hatékony, ezért szintén TILTANI KELLENE - főleg a rönkfák eltüzelését

sokkal inkább a BIOGÁZ előállítására kellene figyelmet fordítani, mégpedig a mezőgazdaság (állattenésztés) fejlesztése nyomán

és ha már olyan jók a kínai kapcsolatok állai támogatással fel kelleen szeerlni a HÁZTARTÁSOKAT NAPELEMMEL

ideje végre megépíteni az ÁRVÍZTÁROZÓKAT és a felfogott, fel nem hazsnált vizből NAPELEMEK és SZÉLTURBINÁK biztosította energia révén HIDROGÉNT előállítani, ami az árammal ellentétben _tárolható_ is

egy nik a sok közül 2011.02.28. 19:30:08

@egy nik a sok közül:

egyébként az állattrágyák közül

a legjobb biogáz alapanyag a disznótrágya

Bell & Sebastian 2011.02.28. 20:03:51

@egy nik a sok közül:
Akkor lehet, hogy pont magával beszéltem telefonon. :)

Mivel -mint minden- ez is igencsak tudomány-területeken átnyúló probléma, nem látom az intézetet, ahol az energia stratégiánk születne.

Attól tartok, az EU -nak esze ágában nincs feladni a szubvenciókat, csak hozzánk vágtak egy lehetőséget, (honey) hogy befogjuk a pofánkat.
Ha _ez_ a Fényes Út, bizony a szociké az érdem, ők lobbiztak érte.

Máig nem értem, ha a multiknak adunk 7-9 milliót munkahelyenként (szekunder még egyszer ennyit), magyar cégnek max. egyet, a parasztnak meg hol azért hogy kivágja/leölje, hol meg, hogy telepítse/szaporítsa a flóráját/faunáját, hol tartózkodik -úgy általában- a józan ész?

Tán kihajtották, energiafüvet legelni?

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.02.28. 20:04:28

@egy nik a sok közül:

úgy ám! napkollektort és napelemet a magyarnak! minden középületre ilyeneket és hőszivattyút ezerrel. magánházak átalakítására kedvezményes hitelt.

Bell & Sebastian 2011.02.28. 20:35:54

Hőszivattyút, ezeret!
Alig több az áram ára, mint a kinyert hőmennyiség. Engedély a Vízfely Hatóságtú se ingyé van. No meg az önerő se nincs. Nem baj, kivizelő adja, csak bele vele a költséges vetésbe, hogy vissza is kaphassa. Vizimérnök se' kell, vállalkozó okosba, az!

A pályázatírókat csak ki ne hagyjam, ők az az alfa és omega!
Bár ez (is) mintha plagizált vóna. Én legalábbis már hallottam - más szövegkörnyezetben. Visszaható névmás lehet, mer' új az óra.

egy nik a sok közül 2011.02.28. 20:52:01

@Bell & Sebastian:

nálam nem disznóólban van a telefon.

magánál tán igen?

(vagy ez most nem kötözködés volt ...?)

Bell & Sebastian 2011.02.28. 21:06:40

@egy nik a sok közül:
Azér' minden másnap rendet rakok. :)

(Egy mezőgazdász ösmerősöm panaszkodott arra, hogy ősi magyar fajtákat tart és mostanában a tönk szélén táncol. Mihelyt valamiről bebizonyosodik, hogy konkurál a mezőgazdaságilag nagyon túlfejlett osztrákokkal (például), annak az üzletnek ott vége is!
Hol ez a valami támogatott - hol meg az.
Aki csak alibi-könyvel, sokszor jobban jár, mint aki próbálkozik valamivel, de hosszabb távon. Nem a termék a végső cél, hanem a zsé felnyalása, ami -szerintem- nagyon eltorzítja a versenyt. Ámbár, ha az a cél?)

Zetek 2011.02.28. 22:07:49

Még szerencse, hogy fogalmatok sincs arról, amit írtok. Egy bioethanol üzem épül most Magyarországon. Az pedig a kukoricára alapoz. Azért Tolna megyében, mert az Magyarország legnagyobb kukoricatermelő területe. Állat nincs, ezért egyelőre ez az egyetlen lehetőség.

egy nik a sok közül 2011.02.28. 23:05:12

@Zetek:

"egyelőre ez az egyetlen lehetőség"

MIRE?

Bioetanollal a lakosság benzinfelhasználásának TÖREDÉKÉT lehet helyettesíteni - más helyettesítésére meg nem jó.

egy nik a sok közül 2011.02.28. 23:12:22

@Zetek:

ha azt a kukoricát

holmi bioetanol üzem helyett állatokkal etetnénk meg,

akkor ehetelen bioetanol helyett lehetne

állattenyésztés-húsipar-bőripar
és biogáz előállítás is

Bell & Sebastian 2011.02.28. 23:35:33

@Zetek: Jogos a felvetés, látszólag. Arra van kereslet, amire -mesterségesen- támasztanak.

Az okosok tehénfarmot építenek. (cow)
Na, mármost vagy sok fölös pénzük van és ostobák, vagy megelőzték egy dekáddal a Fideszt, vagy megkapták a drótot időben. (corn/stalk)

Csakhogy sok politikus is benne van, éppen a coci gárdát igyekeznek kitúrni a régi telepekről.

Ennélfogva az ethanol gyártásához mennyit tesz hozzá az állam és az Unió?
Azt nem tudjuk. De az eredeti (német) elképzelés jobb volt: közeledés az oroszokhoz. Csakhogy Samnak az nem tetszett.

Az energia-rinya mint ok, nem gazdasági, inkább politikai természetű. A jó nagy marha-ságra egyszerűen nem létezik más magyarázat.

www.atk.hu/Magyar/Ubbs/szvmtart/index.html

gentry 2011.03.01. 09:13:17

Egy igazi megoldás lenne, de az úgysem fog megvalósulni; lelassítani az életünket és visszatérni a lovakhoz. Konflis és fiaker az autók helyett, szekerek, lovas kocsik a teherautók, kamionok helyett. Mintegy "mellékhatásként" lelassulna az életünk és a jelenlegi idegbeteg társadalom is rendbe jönne. De tudom, ez utópia, a világunk marad ilyen túlpörgetett, rohanó (ahol például a reklámban pozitívumként ábrázolják, hogy egy utazást 20 perc alatt megszervez valaki).

egy új nik a sok közül 2011.03.01. 09:25:57

@gentry:

ehhez elég lenne

a KAMAT TŐKÉSÍTÉSÉNEK ELTÖRLÉSE

vomit 2011.03.01. 11:15:28

@egy új nik: vagy 1 meg jobb, az allam altal kibocsatott penz rrr100.wikispaces.com/CosiFanTutte

opel16v · http://www.e85power.hu 2011.03.01. 19:26:04

Végre valami fény az alagút végén... reméljük a cselekvési terv megvalósulása is olyan pozitív élményt hagy majd bennem, mint a felvázolt tervek...

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.03.03. 02:11:12

És ilyen szarok miatt stagnál már vagy húsz éve a komoly atomkutatás.

bunko_jobbos 2011.03.03. 11:22:06

Nemrég vettem kukoricát. baszki: 7500/q!

Ilyen fasságot is régen hallottam, hogy az élelmiszert elégetik. Ne sokáig húzza már ez a világ...

mitis 2011.06.04. 13:39:06

Most akkor mi a f@sz van ? Ennyire idióta emberek vannak vezető beosztásban odafent.

Tegnap + az mondják fel kell emelni ill.rápakolni a jövedéki adót mert indokolatlan ekkora ár külömbség.
Netán 100Ft volna a z eltérés akkor is kb.250-60Ft/100km a nyereség.A beépített kütyü 45-50e be kerül.Akkor ? km nél térül is meg a beruházás.