Markó Béla tizenkilenc év regnálás után letészi az RMDSZ-elnöki lantot. Ez most már tény, hosszas lebegtetés után tavaly év végén bejelentette, tulipános bajtársaim, szevasztok, ők meg hosszantartó, ütemes tapsviharral [sic!] fogadták a hírt, és az erdélyi néplelket alanyi jogon tükröző RMDSZ-es állóvíz rögvest alaposan fel is keveredett, hogy a megfelelő képzavarral éljünk. Kicsiny népünk lánglelkű vezérdalnokát viszont korai lenne temetni, marad miniszterelnök-helyettes és szenátor, illetve ha a forgatókönyve bejön, akkor a háttérben továbbra is meghatározó figurája lesz a romániai magyar politikának. Meg hát tizenkilenc év hosszú idő, Bélánk a kézivezérlés híveként a maga képére és hasonlatosságára formálta a rendszert, az érdekvédelmi szövetség jelenleg olyan, négyévente harci kutyává átphotoshoppolt palotapincsi, ami nagyon hasonlít a gazdira.

  Markó Béla döntésének okát sokan sokféleképpen magyarázzák, én maradnék a legegyszerűbbnél: tizenkilenc év tényleg baromi hosszú idő, váteszünk nagyjából elért mindent, amit ebben a pozícióban el lehetett érni (most már másodjára miniszterelnök-helyettes), nemigen látom, mi motiválhatná a további elsősoros küzdelemben.
De Markó – amint arra a manna.ro vitaindítójában rámutattak – úgy megy, mintha maradna. Mindenki szíves figyelmébe ajánlotta Kelemen Hunor kulturális minisztert, akit a rossz nyelvek szerint már régóta kiszemelt-kinevelt utódjának, és a jelölőgyűlések során több meghatározó területi szervezet vezető grémiuma értette a finom célzást, lelkesen támogatják a szintén költő Kelement, aki ráadásul a fiatalítás nemes eszméjének is megfelel.

  Sima történetnek tűnt tehát a vezércsere, és mivel a választáshoz az erdélyi magyarság köréből 555 embernek van egyáltalán köze, ezért különösebb hullámokat nem vetett az ügy, Markó Hunor vagy Kelemen Béla, egykutya, legyintett az ucca fia. A vájtszeműbb újságolvasók még egy darabig kivártak, mert mintha-mintha kacsintgatott volna az elnökségre Borbély László jelenlegi környezetvédelmi és erdészeti miniszter is, és ez az RMDSZ belső viszonyainak ismeretében érdekes átrendeződéshez vezethetett volna. (Borbély annak a néhány meghatározó figurának az egyike, akik – egy közkeletű kép szerint – immár két évtizede az asztal körül ülnek, és míg a pincérek, illetve a kocsma közönsége cserélődött, ők fel nem álltak volna semmi pénzért; az ezredfordulóra ugyan félseggnyi helyet szorított magának egy-két új oligarcha, de a lényeges döntések közelébe őket sem engedték. A főmuftik között az egyensúlyt éppen Markó biztosította.) Oszt' sikerült kiegyezniük, Borbély nagy valószínűség szerint ügyvezető elnök lesz (vagyis a reális hatalom az ő kezébe fog kerülni), Kelemen Hunor pedig az ártatlanság hímporával elnöki szárnyain megköti azokat a politikai paktumokat, amelyek a hullafoltos tulipános lepke túlélését biztosítják, hogy neki is jusson a képzavarból.

  Mert az RMDSZ nagy bajban van. A folyamatos hatalomközeliség erodálta a szervezet hitelét (1996 óta csupán egy évet linkeltek ellenzékben, és érdekességképpen jegyezném meg, hogy épp addigi legengedékenyebb ex-partnerük, a szocik golyózták ki őket a kormányból); a belső választások elszabotálása, a kritikus hangok partszélre szorítása, illetve a kontraszelektív káderpolitika a belső megújulást akadályozta meg. Ezt fejelték meg azzal, hogy amint lehetőség adódott rá, vinnyogva szaladtak vissza a kormányrúdhoz, pedig ha valakik, akkor ők pontosan tudták, hogy az ország szarban van. Románia csődközeli állapotában – melyért, bár nem szeretik hallani, ők is felelősek – érdemi mozgásterük nemigen maradt, az IMF romáiai országfelelőse, Jeffrey Franks gyakorlatilag megszabja számukra (is), hogy merre van az előre. Pénz kellett a költségvetési hiány csökkentésére, tehát pénzt vettek el a Zemberektől, valamint az önkormányzatoktól, sok RMDSZ-es polgármester gondolkodik most azon, hogy ciklusfelezőn túl mi a fenéből fog aszfaltoztatni, mert a göröngyös utat és a sötét éjjelt a székelyek is csak a himnuszban kedvelik.

  Ráadásul a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is bejelentette pártalapítási szándékát, amit már csak azért is komolyan kellett venniük, mert az új nemzetpolitikai konstellációban az EMNT felértékelődött (a Fidesszel hagyományosan szoros barátságban lévő EMNT-sek eddig félellenzéki szerepjátékként évről-évre Tusványoson mondták meg a tutit, ezzel a döntésükkel viszont kiléptek a védett akolmelegből, lesznek még utcai harcok a 2012-es önkormányzati választásokon, az előcsatározások már a könnyített honosítás kapcsán elkezdődtek).

  Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, az elnökjelölti posztra két további politikus is bejelentkezett, időrendben elsőként Eckstein-Kovács Péter, a román államfő jelenlegi kisebbségi tanácsadója, a szabadelvű platform vezetője. Itt szükségesnek tűnik megjegyezni: Magyarországgal ellentétben Erdélyben az égadta világon semmit sem jelent a zsidó származás, a históriai térben és időben eltévedt kurucolvasók elméjén kívül nem létezik zsidókérdés; és bár liberális értelmiségünk néha szívesen csatlakozik az anyamagyar rettegőkórushoz, befolyásuk nagyjából egyenlő a nullával, Erdélyben a liberalizmus elefántcsonttoronyban ülő értelmiségiek és agresszíven egydimenziós logikájú fiatalok szűk körének hitvallása. Ecksteinra RMDSZ-es belső körökben hamar rásütötték a billogot, hogy az elnök embere, Traian Băsescu rajta keresztül akarja szétverni a pártot, suttogják, és a kollégák csak azért nem röhögik őket szembe, mert a kollektív ellenségkép ilyet nem tesz lehetővé.

  A másik aspiráns némiképp meglepetés, Olosz Gergelynek hívják a háromszéki képviselőt, és róla – azon kívül, hogy igen-igen jó barátságot ápol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, és hogy a napokban fogadta Orbán Viktor is – annyit lehet tudni, hogy Markó akaratával szemben választották meg képviselőházi frakcióvezetővé. Oloszt egyébként a suttogó propaganda a román Demokrata-Liberális Párthoz (Băsescu holdudvarához) köti, tény, hogy jó viszonyban van Elena Udrea fejlesztési miniszterrel, akit mindannyiunk hajóskapitánya különösképpen kedvel.

  Itt tartunk most. Mindhárom jelölt a változás szükségességével korteskedik, hívószavaik közé tartozik a szolidaritás és az autonómia is, midhárom jelölt szorosabbra fűzné a viszont a Fidesszel (Markó annak idején – az általa hangoztatott egyenlő távolság elvével ellentétesen – már két forduló között gratulált Medgyessynek, és ezt a fideszesek nem felejtették el neki). A kártyavető politológusok szerint inkább Kelemen Hunornak van esélye a trón elfoglalására. Mert túl az atyai pártfogón a pártapparátus is alá dolgozik, a két másik jelölt azzal vádolja a rendszert, hogy tisztességtelen előnyhöz juttatják az új üdvöskét. Tehát innen nézve valószínűnek tűnik, hogy sikerül erőből átnyomni Hunort (amint azt a Kelemen 2009-es államfőjelöltsége előtti belső viták is megmutatták, nagyjából az történik, amit Markó akar, akkor Hunort akarta megfuttatni, és lőn), vagyis amennyiben Eckstein vagy Olosz nyerne, nem csak én lepődnék meg.

  A lényeges kérdések amúgy nem az elnök személye körül forognak: a kongresszushoz közeledve egyre erőteljesebben fogalmazódott meg – főleg a székelyföldiek részéről – a megyék feletti regionális szerveződések iránti igény, illetve az önkormányzati vezetők döntéshozatali súlyának növelése. A megyei tanácselnökök, valamint városállamaink polgármesterei részt követelnek az irányításból, amit csak az eddig erőteljes Bukarest-központúság rovására lehet megvalósítani. Egy erős székelyföldi RMDSZ keresztbe tud feküdni országos szinten is, meglehetősen nagy érdekérvényesítési ponteciával bírhat, és ez a játék az RMDSZ-en belül még szokatlan.

  A másik kérdés, hogy Hunor (Péter, Gergely) az így többletbefolyáshoz jutó – és eddig többnyire a Markó-Borbély vonalhoz becsatolt – regionális kiskirályok között képes lesz-e megteremteni az együttműködéshez szükséges konszenzust. Mert bár minden normális ember úgy gondolná, hogy Székelyföld mint belső anyaország gazdasági megerősítése Közép-Erdélynek és a Partiumnak is érdeke, a romániai kialakult gyakorlat szerint ami ide megy, az onnan fog hiányozni. És nem csak azért, mert a románok nem bolondok nemzetállamuk érdekei ellen dolgozni – hanem azért is, mert nincs pénz az államkasszában. Nagyon nincs, és ahogy kinéz, a közeljövőben nem is lesz. Ami kevés pedig ott csörög, az a nagyobb kormánypártnak is kell, már amennyiben a 2012-es választásokon egyáltalán labdába akarnak rúgni. A közös kassza kulcsa mindenesetre náluk van.

  2012-re tehát az a polgármester fog biztosan aszfaltozni (közművesíteni, színházat gründolni, iskolát renoválni, munkahelyeket megmenteni stb.), akinek ezekre sikerül uniós pénzeket megpályáznia, vagy más forrásokat is be tud vonni.

  Ahogyan Gyimesi Éva szabadelvű tanárnő megaszonta: az a jó fej vezető, aki képes az öngondoskodásra. És a cikóriakávé zacc-stratégiája szerint innen már csak egy lépés az önrendelkezés.

  Ezt én ugyan kétlem, de legalább jól hangzik.