Újra taxisháború Ferihegyen – Ilyen ország pedig nincs CCLIV.
2011. január 27. írta: TuRuL_2k2

Újra taxisháború Ferihegyen – Ilyen ország pedig nincs CCLIV.

  Ahogy várható volt, a ferihegyi Zóna Taxi-Főtaxi váltás nem zajlott le zavartalanul, sőt, egyre élesebb a konfliktus a két társaság sofőrjei között. A kuncsaftokért folyó rivalizálás leglátványosabb tünete, hogy mérsékelten szimpatikus kocsisok szólítgatják le az érkezési oldalon a várótérbe kilépő utasokat.

  A repülőtér mindig is fontos piac volt a taxisoknak, a fizetőképes keresletért akár ökölre menő harcot is vívtak egymással a különféle társaságok. 2006-ban a Budapest Airport a tiszta viszonyok érdekében tendert írt ki, amit (erősen vitatott körülmények között) a Zóna Taxi nyert meg, így a BA hivatalos partnereiként ők használhatták 2010-ig a reptéri drosztokat. Az újabb pályázaton aztán a Főtaxi nyert, de ahogy várható volt, a Zóna Taxi nem hagyta annyiban mindezt - bíróságon támadták meg az eredményt, és a drosztrokról levonultak ugyan, de azóta is igyekeznek ügyfeleket szerezni az érkező utasoknak tett ajánlatokkal.

  Nem csak a Zóna Taxi sara a kínos, az ideérkezőket (többek között az uniós elnökség miatt jövő küldöttségeket) joggal zavaró helyzet, sajnos a Budapest Airport és a Főtaxi és hozzáteszi a magáét. Aki az elmúlt másfél hónapban járt Ferihegy 2-n, azt láthatta, hogy a várótérbe kilépő utasokat a Budapest Airport rikító színű, gagyi láthatósági kabátjába öltözött, szedett-vedett diákmunkások sorfala várja, akik igyekeznek a rendszerint húzódozó érkezők kezébe nyomni a Főtaxi szórólapját. Az egész olyan, mint amikor az ember megérkezik egy nem túl magas presztízsű utazási kiállítás bejáratához.

  Tovább fokozza a zűrzavart, hogy ha valaki a Budapest Airport taxi hármasra keres rá, akkor az első találatok között a Budapest Airport következő oldala szerepel, ami még azt hirdeti, hogy a Zóna Taxi a repülőtér hivatalos partnere:

  Nehéz megérteni, hogy a Budapest Airport miért nem képes elejét venni az utasok zaklatásának a repülőtér kapuin belül. De ha már ezt a direkt marketinges, személyes kommunikációra épülő utat választjuk, akkor az lenne csak az igazi Kánaán, ha a Váci utca felhajtólányai már a ferihegyi várócsarnokban a gálánsnak tűnő úriemberek fülébe búghatják, hogy áj em törszti, báj mi a drink!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr892615531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tewton 2011.01.27. 13:26:50

1) a pesti taxis eleve egy leprafolt az univerzum arcán. egyetlen kivétel taki bácsi a szomszédokból.
2) a bkv a reptérig visz, a máv nemkülönben.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.01.27. 13:33:17

@tewton:
A MÁV sajnos csak Ferihegy 1-ig. És ott is elég sajátosan van megoldva a várakozás a peronon. :/

tewton 2011.01.27. 13:35:34

@TuRuL_2k2:
lebuktam, én csak ferihegy 1-ig szoktam menni mostanában :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.01.27. 13:40:00

@tewton:
Általában én is oda megyek. :) A 2-re csak vendéget várni mentem mostanában.

tevevanegypupu 2011.01.27. 15:11:28

Erdekes, hogy a magyar taxistarsadalom milyen rohadek..batran irom igy altalanositva. Ferihegy kettorol megyek-jovok, volt mar, hogy tizenketezeret fizettetett velem egy nagy bunkoallat ugy kb. negyezer helyett, ami kenytelen voltam odaadni, leven ejszaka es jomagam egyedul. De volt mar olyan is, aki Budan keresztul akart volna a repterrol Pestre vinni.(-: Szoval ez olyan egyedi jelenseg, Europaban nemigen tapasztaltam hasonlot, mint ahogy a fejletlenebb civilizaciokban is csak kis es megbocsajthato stikliket.

Haragosi 2011.01.27. 15:41:19

@tevevanegypupu:

"Europaban nemigen tapasztaltam hasonlot"

Regebben rendszeresen jartam Madridba - ott 5-bol 4 taxis probalt meg malmozni. Praga szinten nem volt jo hely (mostanaban nem voltam arra).

Reptercsarnokban leszolito taxisok pedig mindenutt vannak - legalabbis, ha oltonyben erkezem valahova, akkor mindig jonnek hozzam.

(havonta 2-3 alkalommal repulok valahova es altalaban taxival a repterrol)

tevevanegypupu 2011.01.27. 15:47:48

@Haragosi:
Mindenesetre ugy ereztem - magyar taxisoknal - hogy felni kell toluk es oszinten megvallva feltem is, merthogy no letemre nemigen lettem volna kepes "megkuzdeni" veluk.(-:

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.01.27. 16:06:37

@tevevanegypupu: én mindig előre megalkudtam velük. "mennyi lesz? amennyit az óra mutat? köszönöm, viszlát."

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.01.27. 16:13:53

Nekem alapból jó tapasztalatom van a taxikkal Bp-n. Igaz, hogy csak egy társaság kocsijait használom, és mindig telefonon, de ők megbízhatóak. És tudom, hogy mennyiért visz erre, vagy arra.

Ferihegy elérése tömegközlekedéssel véleményes...

Igaz, megy MÁV vonat a nyugatiból, de annak rendszerint az eldugott végéből. És az is csak az 1-es terminálig.

Akkor ott van a busz. Tény, ezek viszonylag modern, kényelmes Volvo buszok. Azonban, ha föl is szállok a buszra, hova is jutok? Hát igen, a Kökire... Na oda meg nem mennék szívesen. Ha már normális időn belül nem lesz normális gyorsvasúti közlekedés, akkor legalább a busz bejöhetne a belvárosba, mondjuk a Deák tér környékére. Az európaibb megoldás lenne.

PS. A videó mutatja a Ferihegyi taxis lét farkastörvényeit:)

www.youtube.com/watch?v=Eh2DMxWV_JQ

tevevanegypupu 2011.01.27. 16:23:13

@vero:
Most mar en is igy probalkozom. Ez ugy nagyjabol bevalik tenyleg.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.01.27. 16:49:45

@tevevanegypupu: TIZENKETTŐÉRT????
Figyu én nem vagyok taxis, de ha legközelebb utazol, előtte egyeztessünk,én hatér hazaviszlek :)
SŐT! Mivel utazási irodában dolgozom, a repjegyet is veheted nálam! :) DEAL? :)))

Én nem értem a taxisokat. Mint mondtam, utazási irodában dolgozom. Az UtazásKiállításon egy zsák iroda kint van: nade, nem verekszünk.

A Reptér helyében pedig létrehoznék egy kultúrált pultot, benne ül mondjuk hat ember, hat taxitársaság logójával, és akkor az idegen odamehet érdeklődni, és akit kiválaszt, annak a társaságnak egy taxiját odaintik. Nem kéne tukmálniuk magukat a taxisoknak, ami eleve nem túl bizalomgerjesztő dolog. Én Cipruson botlottam olyanba, hogy még meg sem érkeztem, de máris egy bagószagú úriember mutatta az utat - még csa knenm is a saját taxija felé, hanem átadott egy haverjának. Tehát, ottkülön embert tartanak arra, hogy odaterelje az ügyfelet a taxiba, aztán már rohan is vissza a következő ügyfélért.
Szóval lehetne versenyezni kultúráltan is. Cska ez nekünk magyaroknak, nem az erősségünk. Vagy nekik taxisoknak nem az erősségük?Nekem semmi bajom a taxisokkal, csak egyetlen egyszer ütött el taxis majdnem - BICIKLIÚTON, ahol a bicikliút úgy volt kialakítva, hogy ÚTTEST - ZÖLDSÁV - JÁRDA - ZÖLDSÁV - BICIKLIÚT.
Szóval nem az úttest egy része sárgacsíkkal leválasztva, hanem jóvskán szabálytalannak kellett lenni. Persze mert dugó volt és Taxis Úr úgy gondolta, hogy a bicikliút is jó neki. Hát verjék szét nyugodtan egymás fejét - csak ne a külföldiek szeme láttára. Roncsa az országimidzset.

tevevanegypupu 2011.01.27. 17:07:10

@Laci Today Magazin:
(-:
Nagyon kedves, de van am aki hazavigyen, csak neha fordult elo, hogy muszaj volt taxival mennem.
De kulonben valoban szukseges lenne, ha ezt az egesz kerdest megnyugtatoan rendeznek, mert ha egy kulfoldi ilyesmivel talalkozik rogton elso alkalommal, nagyon valoszinutlen, hogy visszamenne.;nem is beszelve az egyebk buktatokrol, ami vendeglatoipartol kezdve szinte az osszes szolgaltatonal elofordul.

Lámpavas 2011.01.27. 17:54:30

@tevevanegypupu: Én eddig azt hittem, hogy férfi vagy! :)

tevevanegypupu 2011.01.27. 18:15:14

@Lámpavas:
Virtualis vilagban tokmindegy.(-:

Tündér_Lala 2011.01.27. 19:59:21

Miért nem használják az airport minibuszt ? Úgy emlékszem 3000-ért hazavisz háztól házig. Nem kell huzakodni, nem kell veszekedni.

Robinzon Kurzor 2011.01.27. 22:26:19

A szituáció megzenésítve:

www.youtube.com/watch?v=BolqfilpKNQ

Küldöm mindeniknek, aki szereti ...

És csak mert olyan szimpatikusak vagytok, itt van az eredeti is, Korda Gyurival:
www.youtube.com/watch?v=cg26l6pJPRQ

suski 2011.01.28. 01:00:00

Hát én annyira utálom a taxisokat, hogy inkább négykézláb mászom haza a reptérről, minthogy beüljek . Volt már, hogy éjfélkor érkezve megvártam a reggeli buszt, annyira bepöccentem az erőszakos hordájuktól, pedig azt terveztem, hogy taxival jövök be. Ez még a Zóna előtt történt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.01.28. 13:51:06

@Tündér_Lala:
Tehát két ember esetén már árban is kedvezőbb a taxi, ráadásul nem kell megvárnod, míg a többi x ember célját is útba ejtitek.

Tehetetlen Dodó 2011.01.29. 13:29:22

@suski: A taxisok sose voltak a társadalom krémje, de 1990 ősze óta különösen rühellem őket, azóta nem is nagyon ültem taxiban. Rohadt egy banda (tisztelet a kivételnek), különösen a reptériek meg az éjszakaiak.

atila68 (törölt) 2011.02.01. 07:04:30

1. BA oldalára feltenni, hogy a hivatalos partner a FŐTAXI.
2. Részletes árlista.
3. Ugyanezeket az érkezésnél a bőröndszállító szalagoknál a gagyi reklámtáblák helyett jól olvashatóan ezer nyelven kitenni (itt legalább elolvassa az utas amíg vár a csomagjára)
4. Feltüntetni a panasz esetén hívható ingyenes non-stop forró drótot. (ja, hogy nincs ilyen. miért?)

Nincs több tennivaló.
süti beállítások módosítása