Ódon elvtársak egymásnak jót kívánnak
2010. december 23. írta: pelikán*

Ódon elvtársak egymásnak jót kívánnak

  Nagy kedvencem a Munkáspárt.hu (figyelem: benne a Szabadság online változat!), már-már függő vagyok. Színarany, ami ott van. Nincs még egy olyan szubkultúra szerte e hazában, melynek nyelvezetét, szokásait, jelképeit ennyire érintetlenül hagyták az utóbbi évtizedek. Fel is hívom a figyelmet az egyik aktuális kommunista rezdülésre, íme változtatás nélkül a vasárnap reggeli tudósítás. Minden szava külön dalcsokorért kiált:

Demokratikus választás Belaruszban

2010. december 19. vasárnap, 09:42

A belarusz választási törvények teljes mértékben összhangban vannak azokkal a normákkal, amelyeket az Európai Unió országai használnak. Több tekintetben még demokratikusabbak is – mondta Thürmer Gyula a Belarusz Állami Televízió műsorában. A Munkáspárt elnöke nemzetközi megfigyelőként vett részt a december 19-i választásokon. 10 elnökjelöltet jegyeztek be, ami igen nagy választási lehetőséget biztosít a belaruszoknak.

Thürmer a Belarusz Állami Egyetem Líceumában berendezett szavazókörben kezdte meg ellenőrző munkáját. A Líceum igazgatója elmondta, hogy 500 fiatal tanul a Líceumban, amely gyakorlatilag a középiskola 10. és 11. osztályát jelenti. A Líceum elitiskola. Az ország egész területéről vesznek fel tehetségeket, és itt tanítanak az Állami Egyetem tanárai közül is. A diákok nagyon szép eredményeket érnek el a diákolimpiákon. Az oktatás ingyenes. Nem az számít, kinek mennyi a pénze, hanem az, hogy ki mennyire tehetséges – mondta az intézet fiatal igazgatója.

  Szívmelengető WTF, üdítő ROTFL ebben a hideg csatazajos időben. Aszongya nemzetközi megfigyelő – mi ez, ha nem új magyar eredmény a nemzetközi politikában?! Nem olyan jó, mint amikor Schmitt Palit delegáltuk EP-alelnöknek, de ínséges időben igazán be lehet érni kevesebbel is. Idézett szövegkörnyezetben nagyon üt továbbá a demokratikus és az elitiskola kifejezés, valamint az olvasó figyelmének felhívása az oktatás ingyenességére.

  Gyula megfigyelőképességének értékéből azért némileg levon, hogy az EBESZ (OSCE) delegáltjai láthatóan majd' elsírták magukat a minszki banzájról szóló tudósításaik közben, hiszen a nagy népi demokratikus alapokra helyezett újabb felépítmény emelése közben azért csak-csak letartóztatták a rivális jelöltek többségét, a választások előtt a politikai híradások 90 százalékában csak a kormányzó erő szerepelhetett, a szavazatok számlálásánál valamilyen oknál fogva legtöbbször kizárták a nemzetközi megfigyelőket. (Ez mind erről szól.)

  Mindennek ellenére persze képtelenség haragudni Thürmerre vagy pártjára – ha egyszer valaki fél százalékos támogatottság környékén olyan testvérpártokat gyűjt, mint a Kubai Kp, a Vietnámi Kp és az Orosz Föderáció Kommunista Pártja, illetve az „Elég a tétlenségből! Horthy idején harmincszor ennyit sztrájkoltak” szlogennel kívánja harcba hívni a munkásokat, az már inkább a cukiság kategóriája.

Thürmer üzenete Lukasenko elnöknek

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke levélben köszöntötte Alekszandr Lukasenkot, a Belarusz Köztársaság elnökét a közelgő IV. Összbelarusz Népi Gyűlés és a decemberi elnökválasztás alkalmából. Örömét fejezte ki, hogy eredményesen fejlődnek Magyarország és Belarusz kapcsolatai. Kiemelte, hogy a belarusz nép nagy eredményeket ért el a gazdaság, a társadalom fejlesztésében. Belarusz népe megőrizte országa politikai és gazdasági függetlenségét. Képes volt megvédeni a korábbi időszakok építőmunkájának vívmányait, megőrizni a teljes foglalkoztatottságot, a társadalom minden tagja számára ingyenesen járó egészségügyi ellátást.

Belarusz megmaradt belarusznak, megvédte saját civilizációs értékeit. A belarusz nyelv és kultúra soha nem látott virágzásnak indult. Ennek óriási jelentősége van egy olyan világban, ahol a kis nemzetek kulturái lassan eltünnek.

Thürmer kifejezte reményét, hogy folytatódik az a politika, amely örömet okoz Belarusz népének és elismerést vált ki Belarusz külföldi barátai között. A Munkáspárt elnöke a levelet kedden adta Alena Kupcsina, budapesti belarusz nagykövetnek.

munkaspart.hu

2010. november 29.
Budapest


A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr392531115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2010.12.23. 16:30:21

Orbán elvtársnak nem küldött üdvözletet? Elvégre ő az EU Lukasenkója. Igazán megdícsérhetné az államosítás terén elért sikereit és a kommunista stílusú média visszaállítására tett erőfeszítéseit.

gyaloghartur 2010.12.23. 16:38:35

@Tilikov:
Muhaha...
Orbán EU Lukasenkója.
Bruhaha...
Micsoda eredeti hu-hu- hu-humor! Hogy is jutott az eszedbe?

Bell & Sebastian 2010.12.23. 17:08:09

Szegény Thürmer, olyan, mint a kígyókonzerv a multi polcán. Senki sem veszi, viszont mindenki láthatja, nálunk még ilyen is van.
Meg kell becsülni, de nem megenni, mert úgyis hoznak másikat.

bornemissza 2010.12.23. 17:17:51

még mindig a kommunizmus a fő probléma?!

az EU szerint pl. vannak aktuálisabb problémák is... :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.23. 17:21:38

@maurice de perigord: az EU-ban? Hajjaj! Írek, portugálok, spanyolok, belgák.

pistii 2010.12.23. 17:24:32

Gondolom a Gyurcsány nevű böszme meg a nagy demokrata. Az Apró család már csak ilyen. Demokrata!

Avatar 2010.12.23. 17:26:25

"Nagy kedvencem a Munkáspárt.hu (figyelem: benne a Szabadság online változat!), már-már függő vagyok. Színarany, ami ott van. Nincs még egy olyan szubkultúra szerte e hazában, melynek nyelvezetét, szokásait, jelképeit ennyire érintetlenül hagyták az utóbbi évtizedek. "

Ez ugyebár egy konzervatív blogon dicséret akar lenni, ugye? Nem hajlanak ide-oda az aktuális divat szerint... Nem lettek kommunistából kapitalisták, se liberálisokból konzervatívok, mint más pártok dicső potentátjai.
Mellesleg a katolikus egyház, mint szubkultúra nyelvezetét, szokásait, jelképeit mennyire hagyták érintetlenül az utóbbi évtizedek (évszázadok)?
Most akkor hogy is állunk a változásmentességgel? Önmagában is érték az állandóság, vagy pedig hiba?

Mellesleg egy szabad szemmel nem látható támogatottságú, hatalom nélküli pártról van szó, akiknek a véleménye nem sokat nyom a latba. Sajnos a KDNP nevű, hasonlóan támogatás nélküli formáció viszont rengeteg hatalmat kapott és olyan ámokfutást rendez, hogy asszem megbánjuk még, hogy a kormányrúd közelébe engedtük őket, mint a kutya, amelyik 9-et kölykedzett...

thetriggerhappy 2010.12.23. 17:51:28

csak nekem tűnik viccesnek az elmúlt napok történései után a thürmer-ebesz kettős a belarusz eseményekről?

Karfiol 2.88 2010.12.24. 17:59:45

Thürmernek annyiban igaza van, hogy belarusz barátaink a hasonló lélekszámú EU-tag -- elvileg fejlettebb -- Portugáliát csúnyán lenyomják pl. matematika-diákolimpián.

Lásd www.imo-official.org/team_r.aspx?code=BLR&year=2010 és www.imo-official.org/team_r.aspx?code=POR&year=2010

Sprick 2010.12.26. 09:53:06

Kijelenthetjük: Thürmer Gyula és Ján Slota egy platformon állnak.

kuruc.info/r/4/71492/

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.27. 18:22:22

Thürmer nevét látva egy poros lemez fordul a fejemben lévő gramofon tányérjára, és a tölcsérből recsegve elkezd szólni az Internacionálé.
A belinkelt cikket megnézve hajdani-dani Dolgozók Lapjának cikkei sejlenek fel, melyek bár még a rendszerváltás előtt íródtak, olvasni tudó felemmel mégis egy tetőtér-szigetelés alkalmából kerültek kapcsolatba. Jól ragadtak a gitthez.
süti beállítások módosítása