Levelező tagozat
2010. december 13. írta: nénike

Levelező tagozat

  A korábbról ismert Nemzeti Konzultációt felváltotta a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A Rendszer része az a majd' 3 millió nyugdíjas is, akinek – mint lokális véleményvezéreknek – hamarosan kézbesítik Orbán Viktor levelét. (2005 óta nem volt direkt a nyugdíjasokkal nemzeti konzultáció, s a 2010-ben meghirdetett konzultáció szociális biztonság témájáról sem maradt írásos nyom. Idén novembertől itt konzultálhatunk.)

  Nincs közelgő választás, ami indokolná e politikailag aktív közönség megszólítását. Olyan közéleti döntés (előkészítés) sincs, mely megváltoztatná eddigi életkörülményeiket. Nekik már elnyert jogosultságuk és biztos helyük van a védett nyugdíjrendszerben.

  A levél a már megállapított és folyósított nyugdíjak esetében a Legyen úgy, mint régen volt kiszámíthatóságának alapján áll, ami érthető, a címzettek újítás/változás iránti fogékonyságának ismeretében. A nyugdíjasoknak tehát a változatlanság, illetve a nem lesz gázáremelés hívószavakkal lesz eladva az, ami az aktív magánnyugdíj-pénztártagok és az ország életében is az elmúlt évek legnagyobb változtatása. 

  Hamarosan kiderül, hogy a 170 milliós postaköltség ráfordítás elegendő-e ahhoz, hogy e nem csekély választói kört a kormány sikerrel állítja-e a nyugdíjmentés szolgálatába. Ha igen, vajon mellékelnek-e megfelelő érvkélszlet is a vasárnapi ebédek diskurzusaihoz, mellyel a nagyszülők elmagyarázhatják gyermekeiknek, hogy miből lesz 30 év múlva nekik is értékálló nyugdíjuk.

 Ha nem, talán majd a magán-nyugdíjpénztártagokhoz írt Selmeczi Gabriella levélből kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr392512752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TG69 2010.12.13. 15:15:48

@poszt: A kiflis levelét már nagyon várom . De szép is lesz, amikor a több millás számlákat a középosztály oadaadhatja szüleinek karácsonyi ajándékként. Ők egy kicsit zsörtölődnek, hogy azért nem kellett volna ekkora csibészséget csinálni 98 januárjában, de mivel mégiscsak gyermekeik vogymuk, ezért megbocsátanak nekünk. Mi pedig ki rosszcsontok odakuporodunk a meleg kandallóhoz és hálát adunk Orbán Viktornak, hogy végre ismét egymásra talált a család. Jövőre ugyanezt már hívőként a templomban. :)

devuscka 2010.12.13. 17:44:18

még egy levelező :
"Levelet intéz a héten Brüsszelben találkozó európai uniós állam- és kormányfőkhöz José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, amelyben kitért a nyugdíjak elszámoltathatóságának kérdésére is - jelentette be hétfőn Brüsszelben a politikus szóvivője."

www.mfor.hu/cikkek/EU__foglalkoznak_az_allam__es_kormanyfok_a_nyugdijreform_elszamolhatosagaval.html

Bell & Sebastian 2010.12.13. 18:09:35

Sajnos a nyugdíjasok nem értenek kifinomult és politikailag korrekt nyelvezeten.

Azért az érdekelné őket, hogy pontosan ki is a felelős azért, hogy egy keményen átdolgozott életnek csak ennyi az (éh)bére, amennyi. És még a kevésből is támogatni kell a gyerekeket, unokákat, mert különben éhen vesznek!

A többségük a szocializmusban élt, csoda-e, hogy fontosabbnak tartják a családot, munkát, létbiztonságot, házat, kicsi nyaralót, tartalmasan eltöltött szabadidőt, temetésnyi megtakarítást, mint a szétszóródott famíliát, munkanélküliséget, agyatlan változtatásokat, markukat tartó orvosokat, méregdrága gyógyszereket, hiteleket, nyomort, otthonülést?

Valahogy másodrangúvá vált -ezen problémák mellett-, mire csapnak le az örökösök, rozsdás, százötös Skodára, vagy napszítta ezres Suzukira?

A nyugdíjpénztár körüli hercehurca kurvára nem érdekli őket, az viszont nagyon is, miért pont az angol zsidók fojtanának bele a legszívesebben bennünket egy belvíz-pocsolyába?

Az általam ismert nyugdíjasok, mivel már nemigen leveleznek, azt üzenik Orbánnak általam, rántsa össze sürgősen a hadsereget, mert nemsoká' az utolsó leolthatja a villanyt.

(Ha lenne fegyverosztás, az utolsó töltényig harcolnának a talpuk alatti földért. Mert mint tudjuk, fanatizáltak, meg a náci agymosás és propaganda megtette hatását!)

Pedig csak elhitték, itt élned, halnod kell. Több millió nem menekülhet el! És hová?

Google 2010.12.13. 18:10:43

Mennyivel gusztusosabb lett volna pedig, ha a nyugdíjasok most arról értesülnek, összébb kell húzniuk magukat, hogy majd 30 év múlva legyen rendes nyugdíjuk az "öngondoskodóknak".

Iustizmord 2010.12.13. 18:14:45

én pedig Viktor édesanyjának szeretnék levelet írni. tudja valaki a címet?

devuscka 2010.12.13. 18:32:14

@Google:
" az viszont nagyon is, miért pont az angol zsidók fojtanának bele"
Honnan veszi ,hogy tudja az átlag nyugdíjas, hogy azok angol zsidók? És miért pont 'angolra' gondoljon? Ennyire nem 'kifinomult'. A többivel egyetértek.

Iustizmord 2010.12.13. 18:44:29

@Bell & Sebastian: az egy másik diktátor.

Google 2010.12.13. 18:49:13

@devuscka:

Az inkriminált részért felelősséget nem vállalok, mivel nem én írtam.
Alatta lennék.

devuscka 2010.12.13. 18:53:07

@Google:
Upsz, Elvétettem. Bocsánat.

sárkányfő 2010.12.13. 18:56:45

ahogy ismerem a fideszt, ha kicsit utánakotorna valaki ennek a "170 milliós postaköltség"-nek, kiderülne, hogy ez tényleg csak a posta költsége, ebben nincs benne a papír, a boríték, a nyomtatás.

amúgy a selmeczi is levelezik majd még 3 millió emberrel.

no de hát ezek apróságok. a lényeg a sok hazugság, ami levelekben lesz.

Bell & Sebastian 2010.12.13. 19:32:19

@Iustizmord:
Viszont nem kommunista seggnyaló, amatőr jogász, az egyszer biztos.

A diktatúra felemlegetése nettó pofátlanság egy hozzád hasonló haszonlesőtől, jegyzem meg serényen, bár szerényen!

betyár (törölt) 2010.12.13. 19:33:15

na most akkor lehet, hogy ez az oldal igazából a kapcsolat.hu? vagy mi történt ma? ergé szabadnapos?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2010.12.13. 20:05:58

" Nincs közelgő választás, ami indokolná e politikailag aktív közönség megszólítását. "

Így igaz, semmi nem indokolja a megszólításukat. Ugyanis a mai nyugdíjasok három és fél év múlva MIND halottak lesznek!

"Nekik már elnyert jogosultságuk és biztos helyük van a védett nyugdíjrendszerben."

Meg a túlvilágon. Pontosabban az alvilágban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.12.13. 20:33:16

'vajon mellékelnek-e megfelelő érvkélszlet is a vasárnapi ebédek diskurzusaihoz'

érvkélszlet......
ez valami túlélő szett lehet :)

ezen nyomvonalon tovább-ballagva a köv. a javaslatom: legközelébb ne 170 millkóért küldjék a leveleket, hanem postagalambbal, és akkor, aki akarja, meg is zabálhatja az állatot levesbe meg minden

Bell & Sebastian 2010.12.13. 20:37:32

@Disznóvári:
Mondhatom, szép kilátások, szerencsére tudjuk, mit szántatok nekünk, lepereg a sértés, ~tarja.

Bell & Sebastian 2010.12.13. 20:48:12

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:
A nagyvárosi-patkány (=fostos galamb) csak turulmadár híján oly szapora.
Zabálják csak meg a fhransziák (mi úgyis a lejárt szavatosságú fagyis tikjaikat kapjuk ki, mer' olcó), a nyuggereknek meg osszák szét a pénzet inkább.

Levél meg nem kell. Négyeljék csak fel a Ferit, Budapest-Miskolc-Szeged-Pécs, ér az annyit.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.12.13. 20:54:57

@Bell & Sebastian:
maraggyunk annyiba, hogy a selmeczi gaby nem egy töltött galamb, érted :)

a fletót meg ha csak 'Budapest-Miskolc-Szeged-Pécs'-ett rakják ki, akkor mi a bánatot mutatunk fel a nyugatnak :DDD

Evamami 2010.12.13. 21:09:19

Fiatalok, nem kell a nyugdíjasokat fogyatékosnak nézni. Attól, hogy a mi nyugdíjunk (és NEM segélyünk!) "be van betonozva", még tudjuk, mi történik a tiétekkel. Ahogy itt a posztokat és kommenteket olvasgatom, esetenként jobban is, mint a fiatalok. Az, hogy gyermekeink és unokáink nyugodt időskorát most tapsolja el a kétharmad, egyáltalán nem tölti el békével a lelkünket. Ez abból is látszik, hogy a vonatkozó tüntetéseken legalább annyian vagyunk, mint a fiatalok. Meg kell mondjam, a 13. havi elvonása nem keltett bennem akkora felháborodást, mint a ti jövőtök elrablása.

ökörpöröly 2010.12.13. 21:21:11

Ami ma történik a tömegek támogatásával, az nem jelent mást, minthogy a magyar nép nem európai, na jó, rasszista leszek, nem "fehér emberekből" álló csoportosulás. Én már régóta nem vagyok büszke rá, hogy a mai "magyar nemzetbe" tartozok, de most már szégyellem is. Nem igazán látok más lehetőséget, mint kivándorolni Nyugatra. Semmi kedvem egy beteg, torz banánköztársaságban élni.
Hozzá kell tennem, mélyen a "felvilágosult abszolutizmus" híve vagyok, azonban ez nem egyenlő azzal az eltorzult sovinizmussal spékelt bolsevizmussal, ami jelenleg van.
A magyar nép újra megmutatta, hogy kulturálisan, mentálisan, szellemileg alkalmatlan az államiságra és a jogállamiságra.
Volt lehetőségünk arra, hogy a betelepült nagyszámú német lakosság vezetésével "elnémetesedjünk" -lásd II. József kora-, azonban ez nem jött össze. Most Európa legalját alkotjuk, a sok barom meg büszke is rá.
Csürhe, semmire se jó ez a nemzet, kivéve azt a kb. 20%-nyi embert, akinek lenne helye Európában. Ezek jelentős része sajnos kora, végzettsége, képzettsége, nyelvtudása miatt nem tud emigrálni, de akinek lehetősége van rá, az el fog menekülni. A magyarországi csőcseléket -sajnos ez alkotja a nemzet többségét- nem sajnálom, tőlem éhen is dögölhetnek. Akinek erkölcsi értékrendje, jelleme alapján kultúrállamban lenne a helye, de kénytelen itt maradni, azt sajnálom.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.12.13. 21:23:43

@Bell & Sebastian:

ne
inkább a győri auróra cirkálót :)

látom, gyűlnek a trollok, léptem, csáó :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.13. 21:51:10

Tessék hülye rettegők, nincs itt semmi diktatúra, csak gerontokrácia épül, ez a demokratikus többség. Oszt jónagyothallást.

evil overlord (törölt) 2010.12.13. 21:58:10

@Herr SturmLikudnik: Őfelsége nagyon cinikus az utóbbi időben.

Iustizmord 2010.12.13. 22:24:44

@Bell & Sebastian:

- nem amatőr. hivatásos. sőt megélhetési jogász vagyok. üógyvédnek híjják. segget nem nyalok. én vgyok a független értelmiség. mindenki ellen.
- haszonleső? igen a piacról, piaci alapon. szlgáltatok, hasznot lsek. nem mint a kommerek . sem állami, sem önkormányzati forrásól bevételem nem van.(sajna, ugyi, mert narancskommernek lenni jó)
- és igen, anyád picsája, azzal személyeskedj ismeretlenül.

Iustizmord 2010.12.13. 22:26:59

@Bell & Sebastian: A diktatúra felemlegetése nettó pofátlanság egy hozzád hasonló haszonlesőtől

na eztet fejcsed ki, kisgömböc.

én mint a diktaturha szekrénytolója? példa? aki részesedik miből? vagdalkozzz a disznótoron ha eljucc odam polgári paraszt.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.12.13. 22:59:21

aztat tessék nekem elmagyarázni, hogy magánnyugdíj ügyben miért azoknak ír a mélyen tisztelt miniszterelnök úr levelet, akiknek nincs és nem is volt magánnyugdíjuk, azaz nem igazán vannak érintve a témában? hátha a mamára jobban hallgat a gyerek, amikor azt mondja, hogy csak mert, mint a kormányra?

Iustizmord 2010.12.13. 23:54:30

@Kettes: :o)

amúgy utóbb "kettes" megjelöléssel a "magyar róbert és tsai emberölés btette és más bcs " címmel ellátott tárgyalási idézést láttam vaskuti mesternél (FB 6B tanács) :o)))))

Iustizmord 2010.12.13. 23:55:01

@bs395: hámer neked mit írjon? az úr adta, az úr elvette?

Iustizmord 2010.12.13. 23:56:04

@Iustizmord: ui "kettes" az egyik fővádlott beceneve.

a többiek: "állat", "medve", "jackson", "pufi", ilyesmi.

Bell & Sebastian 2010.12.14. 00:30:50

@Iustizmord:
Független értelmiségi? Azt látom, gyükér. XD

@Kettes:
Mi van incifinci, hun van tanárseggét? Csak nem elfelejtettél nicket váltani. Nagy öröm tőled egy ilyen építő jellegű hozzászólás. :)

Zalay Vazul 2010.12.14. 01:06:00

Hát ezzel a 3 pilléres rendszerrel nem
lett volna nyugdíj.
A 2. pillér a Köt.Mag.Ny.Pénztár káros
a benne lévő tagoknak, az Államnak,
de hasznos a vezetőiknek meg a szoclib
haveroknak. Ezért visítoznak ellene.

kormányzó 2010.12.14. 09:07:00

Személy szerint,én nagyon várom Min.Elnők Úr levelét.Leginkább azt a részt olvasgatnám szívesen,amiben arról tájékoztat hogy leszámoltak a vérszívó bankár oligarchákkal és eltörölték a fennálló lakás adósságomat.Azt is jó néven venném,ha az a szép szőke,huncut szemű-tudjátok,az a tepsiszájú-megdobna néhány tescós kifli csücsökkel.kicsivel is beérem,a nagyját amúgyis benyelte már.Szar dolog a hidegben éhesnek lenni.

Valandil 2010.12.14. 09:09:55

@Iustizmord: Kisebbségiek? A nevek alapján úgy vélem.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.12.14. 09:30:53

Valahogy van egy olyan érzésem, hogy meg fog még változni a kormány hozzáállása a magánnyugdíj pénztárakhoz, nem kis pénzről van szó, szóval nem lefutott az ügy semmilyen szempontból, főleg ha figyelembe vesszük a tegnapi vagy mikori hírt hogy engedélyezni fogják a befizetések elkönyvelését úgy hogy nem kell beleszámolni az éves hiányba...szóval szerintem most megy az agyalás hogy ne fussanak nagyon lyukra, szép kommunikációs teljesítmény lesz ha majd megmagyarázzák hogy a nettó gonosz mag.nyuj.pénztárak-ra mégis csak szükség van...nem csodálkoznék ha valamilyen kompromisszumos megoldásként az állam hozna létre egy mag. nyugdíj alapot...és máris lépést tettünk volna a svéd-magyar hibrid modell felé...

Zetek 2010.12.14. 10:28:19

@ökörpöröly: Helyes, csak menj. nagyon fogsz hiányozni. Bár pár helyet nem ajánlok, pl. Franciaország gáz. Ott valamiért nem akarnak 60 után dolgozni. Szóval kicsit felesleges ez az önhergelés.

Iustizmord 2010.12.14. 11:26:07

@Valandil: dél-eszkimók :o)

@Bell & Sebastian: személyeskedni látom tucc. egyebet még nem láttunk tőled.

evil overlord (törölt) 2010.12.14. 15:33:16

@Iustizmord: Tévdés, múltkor egy nagyon fasza svájci mesterlövész puska adatlapját linkelte.

Bloodscalp 2010.12.14. 22:56:18

@evil overlord: és ezzel mire célzol?:)))))

Bloodscalp 2010.12.14. 22:58:36

ez a levelezösdi komolyan baromság, gyorsan leszokhatna róla a fiyisz, és amugyis, selmecci gabi is lehet még a vádlottak padján lopásért ennyiböl, szóval inkább csak húzza meg magát

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.14. 23:21:55

@evil overlord:

"Őfelsége nagyon cinikus az utóbbi időben."

Cinikusok csak pozitívan csalódhatnak. Nem utolsó megoldás fura országunkban.

evil overlord (törölt) 2010.12.14. 23:25:40

@Herr SturmLikudnik: Pontosan, épp úgy, mint a pesszimisták.

Bloodscalp 2010.12.15. 10:44:59

@evil overlord: most inkább nevetségesnek tűnsz mint félelmetesenek, te kis komcsivadász Hellboy:)

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 12:00:04

@Bloodscalp: Mondat végi kérdőjel mond valamit?

Bloodscalp 2010.12.15. 12:51:33

@evil overlord: az kérdés nem kijelentés, kérdésre ne kérdésre válaszólj kedves Bhhrájen:) minél jobban magyarázod annál viccesebb:)

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 13:45:47

@Bloodscalp: Rendben van, akkor tömör leszek és egyszerű: Közöd?
Iustizmordot és B&S-t ismerem (már amennyire ismerni lehet egy nicket), ők feltehetően értékelik, amit írtam.

Bloodscalp 2010.12.15. 17:00:20

@evil overlord: jézus úristen...elnézést hogy rád mertem szólni, nem tudom tudod e hogy ez egy teljesen nyilvános oldal, és hogy bárki hozzászólhat bármit (célszerü a témában, de sokan elrugaszkodnak tőle)
és erre te megugatod hogy hozzádmertem szólni?:) beteg vagy

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 17:20:49

@Bloodscalp: Nem én kezdtem személyeskedni, szóval szálljon már le rólam.

Bloodscalp 2010.12.15. 20:38:55

@evil overlord: menstruálsz vagy mi bajod van?gondok vannak otthon?akarsz beszélni róla?

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 21:49:15

@Bloodscalp: Nyitás:
"Bloodscalp 2010.10.07 15:19:03
@evil overlord: rólad néha elfelejtem hogy keresztény konzervatív vagy:) a lényeg persze a keresztényi:) de aztán eszembe juttatod:) itt is van pár gyöngyszemed..."
Mindezt egy olyan kommentre válaszul, melyben az antiszemita és cigáényellenes kommunikáció hátrányairól beszéltem a Fidesz esetén.
Ceterum autem censeo: szakadjon már le rólam!

tanarseged ur 2010.12.15. 23:05:56

@evil overlord: Tudja, még egy svájci mesterlövészpuskával is lehet mellélőni, de a "Szűrés" gomb mindig célba talál. Már ha Lavrentyij Pavlovicsnak épp más elfoglaltsága van, és nem ér rá pitiáner trollokkal foglalkozni. Tudom ajánlani még a neurális szűrőt is.

Bloodscalp 2010.12.15. 23:24:42

@evil overlord: miért nem vagy az? (dehogynem)
nem is vagyok rajtad...

ja és vai se-foder (divatosan nem magyarul káromkodva)

evil overlord (törölt) 2010.12.15. 23:31:07

@tanarseged ur: Lavrentyij Pavlovics globalo-böllérekre lövöldöz SVD-vel.
Igaza van, megfogadom tanácsát: tarkónbannolom, mint ahogy mefisto kollega írta a szomszédban.

Bloodscalp 2010.12.15. 23:43:49

most olyan magányosnak érzem magam hogy nem állsz majd szóba velem...brühühü

tewton 2010.12.16. 00:39:49

@evil overlord:
lol. magában túlteng a (gyógy)pedagógiai hajlam!
legyen önzőbb :)

evil overlord (törölt) 2010.12.16. 12:51:02

@tewton: Próbálkoztam, hátha nem troll. Mivel az, ezért nyilvánosan önkritikát gyakorolok :)

Bloodscalp 2010.12.16. 13:14:24

szeretném leszögezni hogy tünde vagyok.

Bell & Sebastian 2010.12.16. 13:20:43

@Bloodscalp:
Úgy jártál, mint Mavo, aki elmonologizál itt néha, oszt e'méne. Most már aztán hegyezheted a füled...

Bloodscalp 2010.12.16. 13:46:28

@Bell & Sebastian: biztos igazad van:) nincs is értelme vitázni, neked nagyobb a rutinod és még legyőzöl:)
süti beállítások módosítása