Egy szégyenfolt hatodik évfordulójára
2010. december 05. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Egy szégyenfolt hatodik évfordulójára

  

  MSZP-s szórólap 2004 decemberéből. Évről évre nem felejtettünk. De az idő telik, a körülmények változnak, utoljára idézem fel ebben a formában a magyar balliberális oldal történelmi bűnét.

  „Ez a nép­sza­va­zás ugyan­is ró­lunk szól. Ar­ról, hogy ide­je vé­get vet­ni egy ocs­mány ha­gyo­mány­nak. A ma­gyar ugyan­is a vi­lág egyet­len nem­ze­te, amely­nek te­kin­té­lyes há­nya­da gyű­lö­li sa­ját nép­ének egy ré­szét. Ez a nép­sza­va­zás ró­lunk szól, ar­ról, hogy a dik­ta­tú­ra kis­ko­rú­sá­ga után föl­nőt­tünk-e vég­re, hogy eu­ró­pai mél­tó­ság­gal tu­dunk-e igent mon­da­ni ma­gyar­sá­gunk­ra. Így hát de­cem­ber ötö­di­kén büsz­kén, komp­le­xu­sok nél­kül sza­va­zunk igen­nel. Eszdéeszes pe­dig jó ide­ig ne ke­rül­jön a sze­münk elé” - írta Ablonczy Bálint, az UFi 2004 decemberi vezércikkében.

  Az SZDSZ eltűnt, az MSZP összeomlott, a külhoni magyarok a világ legtermészetesebb dolgaként megkapják a magyar állampolgárságot, ha szeretnék. Hat évet kellett várni, de végül mindenki elnyerte azt, amit megérdemel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr452494143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2010.12.07. 19:43:44

Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „"Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Sor...

Trackback: Az A8-megmaradás törvénye 2010.12.06. 17:02:07

A Költségvetési Tanácstól elvett pénzeken összekaptak a romaszervezetek (Index.hu)." (...) A romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, a Lungo Drom-elnök Farkas Flórián berágott a MACIKÁ-s, szintén fideszes Varga József képviselőre, és magána...

Trackback: Kardkikardként vicsorog a szekértáborok fogainak fehérje 2010.12.06. 11:29:10

— avagy a Lajta egy nagy, széles folyó —(igen, Parti Nagy Lajostól loptam címet és alcímet egyaránt)Szegény, konzervatív shenpen meggyónt. Ő a nemzeti katasztrófa idején a kettős muhaha  állampógárság ellen savazott. És most szégyelli ...

Trackback: A szavazójog anomáliái 2010.12.05. 21:33:32

Amióta az Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottság alelnöke meglebegtette az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetleges szavazójoghoz jutását, az önmagát mértékadónak tartó médiaelit ízekre szedte a javaslatot és ördögtő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Publius Decius Mus 2010.12.06. 09:56:01

Sokan nem értik, hogy egy kis magyar multikultúrális világ jön, ami sokaknak fel fogja nyitni a szemét.

Feltűnik majd sok érdekes, tehetséges, vagy csak másmilyen ember, akikről kiderül, hogy közük van hozzánk. Lesz biztos olyan is akire nem leszünk büszkék, de ilyen az élet, a többség inkább felnyitja a szemünk és a világunk.

A ballib által várva várt nyitott magyar kultúra eljön, mondjuk az vicces, hogy ők teljesen máshogy képzelték el.

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.12.06. 09:57:31

@valentinorossi: ember, ettől még nem reprezentatív a mintád, ezt ugye elfogadjuk? Tehát a tapasztalatod nem ad lehetőséget a következtetések levonására, csak azt hiszed. Bizonyára van olyan HTM, aki nem örül ennek, de a személyes tapasztalataid alapján nem lehet általánosítani. Ennyi a lényeg.

Abba meg ne is menjünk bele, hogy számodra mit jelent a baloldaliság, mert messzire vinne a beszélgetés.

uni1002 2010.12.06. 10:00:21

@Publius Decius Mus: Ez jó dolog, de miért kell a multikultúrához hivatalos állampolgársági bizonyítvány? Papir nélkül nem megy?

Tita nick 2010.12.06. 10:01:31

@azokazemberek: Immunissá tett az MSZP szarszaga.

valentinorossi 2010.12.06. 10:02:25

@AdamT: pontosan, ne menjünk bele, mert tényleg messzire vinne....
a mintám nem reprezentatív, de nem is állítottam ezt!
sőt semmilyen mintát nem említettem, nem közvéleménykutattam, csak beszélgettünk egy közös nyaraláson, többükkel.....
viszont a saját tapasztalataimat csal megoszthatom e témában, ha egyszer ez a hely pont erre való!
vagy itt is viktatúra van és csak azt lehet, ami nektek tetszik?
mert akkor értem és köszönöm a lehetőséget, lépek innen....

Lépes Elek 2010.12.06. 10:02:45

Mivel annak idejen mar regota kettos allampolgarkent (roman-magyar) elegge morcos voltam az egesz nepszavazasra es annak az eredmenyere is (bar boritekoltam es igazam lett), most atneztem a kommenteket.

Semmi sem valtozott.

Most van egy kisebb vita Nemetorszagban a nemet allampolgarsagrol es bevandorlasrol. Van aki konnyitene, van aki nem. Pl. megengednek a kettos allampolgarsagot is, mert jelenleg nincs ilyen. Nemet vagy mas, de nem is-is.
A kettos allampolgarsag, mint olyan erdekes dolog. Szerintem egy kerdest kellene feltenni minden erdeklodonek: amennyiben haborus helyzet van, melyik orszag zaszlaja alatt vonulna? Ket zaszlo alatt nem nem lehet.

Tovabbi szep napot.

valentinorossi 2010.12.06. 10:07:32

A kettős állampolgárság amúgy is faszság!
Aki magyar és magyar állampolgár akar lenni, annak ide kell jönni, le kell telepedni és kérni, hogy lehessen magyar állampolgár! ha ide akar jönni! ha nem akar, mert jó neki ott, akkor nyilván ott marad és akkor nem kell neki magyar állampolgárság!
de ez minden országnál így van...

frontember876 2010.12.06. 10:07:55

azóta van kettős állampolgárság. Lesz szavazati jog lakhelytől függetlenül. Az MSZP megszűnt. Teljhatalmú a másik, teszi is a dolgát, ledózerol mindent. Ezek elloptak mindent 8 évig, az most féldiktatúrát épít Putyin-módra.

Tőled, aki a posztot írtad, azt szeretném kérdezni, hogy vajon mi a kurva anyád a célod ezzel? Még több gyűlölet? Még több veszekedés? Még több magyar-magyar ellen kirohanás? Még több széthúzás, árok, mutogatás?

Mi a kurva anyádat akarsz még? Nem kaptál elégtételt? Nincs már megoldva ez a vita? Nem bűnhődtek meg, akik ezt csinálták, és akikre haragszol?

Mi a kurva anyád kell még ahhoz, hogy megértsd, hogy amíg csak gyűlölködtök, addig csak gyűlölet lesz ebben az országban?

Remélem (a kurva anyádat) érted az üzenetem lényegét. Gondolkozz, hülye agyatlan troll. Vagy lakjál te egy ilyen kibaszott gyűlölködős világban a kibaszott gyűlölködős honfitársaiddal együtt, és nézd végig, hogy a békés, szeretni vágyó, kultúrált honfitársaid tömegesen elhagyják ezt a mocsok fos helyet, mert nem bírtok a kurva anyátokba nyugton maradni.

Kurva anyátokat.

Téglagyári Megálló 2010.12.06. 10:10:28

@frontember876:

"gyűlölködős honfitársaiddal "

Ennyi kurvaanyádozás után te beszélsz erről? Muhaha.

moophlander 2010.12.06. 10:11:30

Kár itt bárkinek tépni a száját, aki nemmel szavazott akkor, az "HAZAÁRULÁST" követett el! Igen, megtévesztették őket, de aki nem érezte belül, hogy ez is egy lépés az elszakított területen élőkhöz közeledéshez, az csak olyan lehetett, akibe belenevelték az "Orbán-fóbiát" ! A patás nem elöttetek, hanem mögöttetek áll ostobák! :)

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.12.06. 10:11:50

@frontember876: így van, végre egy higgadt, építű jellegű hozzászólás. Sajnálom, hogy nem mindenki ilyen nyugodt és barátságos, mint te.

knomi 2010.12.06. 10:11:53

1. éljen a kettős állampolgárság!
2. semmi extra nem történt, csak meghoztunk egy olyan törvényt, ami a világ legtöbb országában létezik
3. ha a kettős állampolgár idejön, akkor itt fog dolgozni, itt fog adózni és ebből az adóból fog esetleg betegsége esetén táppénzt kapni. Az általa befizetett adóból, általa megteremtett többletből könyebb lesz kifizetni a sok nem kettős, nem dolgozó, leszázalékolt "beteg" államplolgár gázsiját.
4. a kettős állampolgár kap szavazati jogot, de ha nem itt lakik, akkor nem a te képviselődre szavazhat, hanem a sajátjára - azaz egy kb 4-6 fős külön frakció tagjaira szavazhat, akik az ők képviseletüket látja el.

mi a baj?

Kalmár 2010.12.06. 10:12:42

@uni1002: A házasság is elavult, nem kell papír.
A hazám sem lényeges, élek ahol élek, nem kell papír.
Ti tényleg nem értitek, hogy mekkora jelentősége van a társadalmakban a szertertásoknak.
Nem csak az egyházban, a világi hivatalban is.
Az egy ünnep.
Annak az embernek akinek egyszer csak azt mondta egy tetű, hogy mostantól kuss van és nam vagy Magyar többet, annak átvenni egy magyar nyelvű személyi igazolványt...... Volt akiket addig szadiztak míg ki nem mondták, hogy Román vagyok.
Most ezek jogilag is védelmet kaphatnak, hiszen állampolgáraink. Nem hallod mi folyik a szomszédokban évtizedek óta?
Többen leszünk, erőssebbek leszünk. Erősebb lehet a régióban az érdekérvényesítésünk.
Ha nem omlik össze az Únió, akkor a halványuló határok miatt, lassan újraegyesülhet a nemzet.
A tanuljunk meg kicsinek lenni témának vége.
Tanuljunk meg végre, emelt fővel egyenrangúnak lenni.

Kalmár 2010.12.06. 10:14:57

@knomi: Mi baj?
A félelem és a tudatlanság keveréke, a baj.
Olyan recept ez, amit a szocik mesterien főznek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 10:17:02

Ha majd itt adózik, szavazhat is. Kurvára nem éri meg határon belüli magyarnak lenni. Faszom támogasson romániai magyarokat, engem nem támogat senki.

Kalmár 2010.12.06. 10:18:00

@frontember876: Ezt a békésen, szeretni vágyó, kultúrált embert, gondolom te nem ismered......

valentinorossi 2010.12.06. 10:18:04

@Kalmár: ezt pont a fidesz főzi....
félelem: mnyup, alkotmánybíróság, média törvény
tudatlanság: elhitetik a jobbosokkal, hogy ez így van jól!

ezt a külföldiek tudod hogy látják???
biztos nem olvasol külföldi lapokat, se elemzéseket, se semmit sztem....
de inkább ne is tudd meg, mert óriási csalódás fog érni...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 10:19:26

@valentinorossi:

A kűfőd mindig is idegenszívű, mégis tőlük kuncsorogunk pénzé' állami szinten.

Publius Decius Mus 2010.12.06. 10:21:01

A magyar baloldaliság az irígységre épít. És most fáj.

valentinorossi 2010.12.06. 10:22:25

@Kedves Nard: igazad van, de ma ez a világ rendje!
viszont most nem csak a befektetőkre és a külföldi gazdaságokra gondolok...
hanem minden egyes külföldi ember: jobbos, balos egyaránt, magánember és cégek egyaránt elhűlve figyelgetik a magyar demokrácia romba döntését!!!

moophlander 2010.12.06. 10:23:14

@valentinorossi: Na.......megjött!! A külföldi lapokat olvasó, ügyeletes faszkalap! Ne a lapokat olvasd, hanem beszélj velük! A zsidrák sajtó meg amit ír, azt csak olyanok szopják be, mint te! Már bocs a személyeskedésért!

Indiana Jonescu 2010.12.06. 10:23:23

Látom, az évfordulóra ügyeletet tartottak az mszp-sek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 10:23:27

@Publius Decius Mus:

Irigység az, hogy nem látom értelmét külföldi állampolgárok támogatásának, akkor igen irigy vagyok. Leszarom a határon túli magyarokat. Erkölcsileg támogassa őket az állam, anyagilag ne!

valentinorossi 2010.12.06. 10:24:10

@Publius Decius Mus: és itt most ki irígy kire???
mert nem értem....
én úgy veszem észre, hogy rám irigyek a jobbos szavazók (sok ilyen van a környezetemben már...), mert hagyták magukat átbaszni a szavazás előtt, én meg nem!
szóval irigykednek most és fogják a fejüket!

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.12.06. 10:26:29

@brzoli:

Hogy miért pont a Fideszre szavaznék?

Kicsit hosszú a történet, dőljön hátra, megpróbálom az elejétől kezdeni, és persze egy kicsit zanzásítani.

1988-ban tökig hóban ácsorogtam éjféltájban a Macedón-Koszovói határon, tengerszint fölött kétésfél ezer méteres magasságban a Popva Sapka nevű hegy csúcsán. Őriztem az akkori Jugoszlávia nagyon értékes kavicsait és a muflonokat, amik ekkor-akkor ott ugráltak el a táborunk mellett, mert akkor már két hete túlélősdit játszottunk, mint sorköteles kiskatonák, vagyis egy hegyi vadász századnál földerítősködtem, néhány szerencsétlen flótás bajtársammal.

Őrségen két dolgot csinálhat egy egészséges fiatalember: vagy magához nyúl, vagy tranzisztort szorít a füléhez és híreket hallgat. (A kettőt kombinálni is lehet biztos, de ezt most hagyjuk...) Én az utóbbit tettem, és egy Orbán nevű (előtte nem hallottam róla, a csajok jobban érdekeltek, mint a napi politika) ember szónokolt, a Kossuthon, bejött az ismétlés (Nem azért, de a belgrádi adókat például nem tudtuk fogni: büszke is voltam egy szem magyarként a szentesi adótorony teljesítményére!) és akkor. az az ember azt mondta, hogy az orosz csapatok meg menjenek haza.

És akkor és ott, 800 kilométernyire szülővárosomtól, meg hétésfél hónap idegenbe taszajtottság, anyanyelvem nélkül - nem akarok patetikus lenni, pedig muszáj - én elbőgtem magamat, rítam, mint a kisgyerek, és nagyon erősen megfogadtam, hogy ezzel az emberrel és egyszer kezet akarok szorítani, vagy közösséget akarok vele vállalni.

A párt ugyan olyan libertínus talajról indult, mint alig nagykorúként én, és ugyan oda jutottunk mindketten: a tisztes középkorú helyünkre, amikor már némi bölcsességgel tudunk mosolyogni a világ dolgain, ugyan akkor pont abban a helyzetben vagyunk, hogy azon a bizonyos dolgokon jobbító szándékkal tudunk is segíteni.

Hát röviden: ezért.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.12.06. 10:27:00

@brzoli:

Hogy miért pont a Fideszre szavaznék?

Kicsit hosszú a történet, dőljön hátra, megpróbálom az elejétől kezdeni, és persze egy kicsit zanzásítani.

1988-ban tökig hóban ácsorogtam éjféltájban a Macedón-Koszovói határon, tengerszint fölött kétésfél ezer méteres magasságban a Popva Sapka nevű hegy csúcsán. Őriztem az akkori Jugoszlávia nagyon értékes kavicsait és a muflonokat, amik ekkor-akkor ott ugráltak el a táborunk mellett, mert akkor már két hete túlélősdit játszottunk, mint sorköteles kiskatonák, vagyis egy hegyi vadász századnál földerítősködtem, néhány szerencsétlen flótás bajtársammal.

Őrségen két dolgot csinálhat egy egészséges fiatalember: vagy magához nyúl, vagy tranzisztort szorít a füléhez és híreket hallgat. (A kettőt kombinálni is lehet biztos, de ezt most hagyjuk...) Én az utóbbit tettem, és egy Orbán nevű (előtte nem hallottam róla, a csajok jobban érdekeltek, mint a napi politika) ember szónokolt, a Kossuthon, bejött az ismétlés (Nem azért, de a belgrádi adókat például nem tudtuk fogni: büszke is voltam egy szem magyarként a szentesi adótorony teljesítményére!) és akkor. az az ember azt mondta, hogy az orosz csapatok meg menjenek haza.

És akkor és ott, 800 kilométernyire szülővárosomtól, meg hétésfél hónap idegenbe taszajtottság, anyanyelvem nélkül - nem akarok patetikus lenni, pedig muszáj - én elbőgtem magamat, rítam, mint a kisgyerek, és nagyon erősen megfogadtam, hogy ezzel az emberrel és egyszer kezet akarok szorítani, vagy közösséget akarok vele vállalni.

A párt ugyan olyan libertínus talajról indult, mint alig nagykorúként én, és ugyan oda jutottunk mindketten: a tisztes középkorú helyünkre, amikor már némi bölcsességgel tudunk mosolyogni a világ dolgain, ugyan akkor pont abban a helyzetben vagyunk, hogy azon a bizonyos dolgokon jobbító szándékkal tudunk is segíteni.

Hát röviden: ezért.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 10:27:23

@Bácskai peregrinus:

lol. Micsoda fideszromantika bazmeg. Küldöm is a modorosblogra.

valentinorossi 2010.12.06. 10:28:48

@moophlander: nem haragszom....
bankárképzőt végeztem, van egy pici rálátásom a dolgokra...
de ha te ennyire vágod, h a zsidrákok irányítanak, akkor miért nem játszol a szabályaik szerint!
mert aki ellenük, az szopik!
miért nem jobb beilleszkedni a rendszerbe és kihozni a legjobbat, mint ellenkezni és hagyni, hogy megszopassanak???
balek.....

mostmar_kicsit_unom 2010.12.06. 10:30:33

a kérdés nem az, hogy ez a kettős állampolgárság kinek lett volna jó, és kinek nem.
"Ballib" szemmel nézve egy dolog zavar engem. hogy a magukat nemzeti érzelműnek mondott emberek egyszerűen vakok arra tényre, hogy az ezt kezdeményező pártok pusztán a szavazataikat akarták megsokszorozni azzal, hogy szavazóképessé tesznek olyan tömegeket, akik nagy valószínűséggel velük szimpatizálnak.
szar dolog valaminek az eszköze lenni, és nem értem, hogy lehet, hogy őket ez nem zavarja. megalázó.

ebből következik, hogy a fidesz akkor is elsősorban a saját érdekeit nézte, tett ő magasról az "embere, polgárok, nép" érdekeire.
ráadásul démonizálták azokat, akik ellenezték, ellenségképet alakítottak ki, mintha az ezt ellenzők valami gonosz hadsereg lenne, aki pusztán sátáni rosszindulatból ki akar cseszni a határontúliakkal.
ugyanmár...

mostmar_kicsit_unom 2010.12.06. 10:31:50

ja és még valami: én ezen a plakátom nem látok pártlogót (de ha lenne, az se jelentene sokat), és nem tűnik egy professzionális darabnak, valószínűleg nem egy nagy párt sajtóosztályának a grafikusa készítette. akárki összedobhatta. persze ez nem is igazán lényeges, csak azért legyünk már tisztában vele.

valentinorossi 2010.12.06. 10:32:40

@Bácskai peregrinus: nem vol tnehéz ilyen szónoklatot mondani, amikor a komcsik ajánlották fel a rendszerváltást, mindenesetre le a kalappal mindenki előtt, aki ebben részt vett!
sajnos a mai orbán viktor már nem az akkori orbán viktor....
ez egy szégyenteljes orbán viktor....

nyehehe 2010.12.06. 10:34:22

@mostmar_kicsit_unom: kár, hogy ez egy civil aláírásgyűjtés eredménye volt, és pont amiatt mert korábban a fidesz is ódzkodott megadni.

moophlander 2010.12.06. 10:34:29

@valentinorossi: Na figyelj okoska! Írd meg a címemre, hogy hol találkozzunk, aztán hozz olyan jobboldali barátaidat, akik neked adnak igazat! Leinformálhatóan jobboldaliak legyenek! Szerintem az ex-ifjúgárdista, ex-munkásőr rokonaidon kívül senkit nem tudnál felmutatni! Bocsánat! Mégis csak van egy olyan náció, akik maguknál megkövetelik, hogy már a kapuban levedd a cipődet, de hőzöngenek, ha vendégségben nem tehetik fel a lábukat az asztalra! Na esetleg ezekből tudnál hozni!

Waldi! 2010.12.06. 10:35:33

Jaj nem kell a rossz duma:

www.youtube.com/watch?v=LjqGzDqftRw

"Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban. "

www.168ora.hu/itthon/utazas-kakofoniaba-3787.html

"Nemcsak az ottani hallgatóság, hanem a figyelmes magyar közvélemény sem igen tudott - s felteszem, a mai napig sem tud - mihez kezdeni a vajdasági Zentán július 15-én előadott Kövér-tézissel, miszerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás "felelőtlen, eleve bukásra ítélt, semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezés" volt. S még tovább: úgy kellett a Fidesznek, "mint púp a hátukra"."

Publius Decius Mus 2010.12.06. 10:36:25

@Bácskai peregrinus: Köszönöm ezt a történetet. Én Bp-en értem meg ezt a beszédet, anyám, aki látta '56 hullahegyeit nem engedett el, hogy meghallgassam élőben. Megdöbentem a bátorságon. Hát már itt tartunk, fantasztikus!

Mi is liberálisnak indultunk és talán hamarabb is fordultunk mint a Fidesz. Én is úgy éltem meg, hogy ez volt a fejlődés útja. Balról jobbra, haza.

moophlander 2010.12.06. 10:37:55

@valentinorossi: Tudod öregem, van olyan dolog, amiről te nem hallhattál soha! Ez pedig a "becsület" !!! A becsület pedig a magyarnál "NEM ELADÓ" !!!

Kalmár 2010.12.06. 10:38:59

@valentinorossi: Persze igazad lehet. Nem olvasok. Nem is írok, mert nem is tudok. Tényleg így szeretnél vitázni? Remélem a találomra leütött billentyűk eljuttatják a gondolataimat hozzád.

Nagyképű barom vagy.

Szeretem ha a nemzetközi véleménynek, a liberális médiát tekinted....
Te, tájékozott szenszej. Mondd, nem hallottál arról, hogy külföldön is minden média valakinek a kezében van?
A bankadót utánunk csinálták, a nyugdíjrendszerrel is lesznek követők.
Szedd össze magad és kicsit legyél bizakodóbb.

moophlander 2010.12.06. 10:40:56

@mostmar_kicsit_unom: NEM LETT VOLNA SZAVAZATI JOGUK!!! MERT NEM RENDELKEZTEK MAGYARORSZÁGI ÁLLANDÓ LAKCÍMMEL!!! Azért írtam nagybetükkel, hogy végre felfogd! Pihenj le és ne csinálj semmit....abból nem lesz senkinek baja! :)

valentinorossi 2010.12.06. 10:41:52

egyetlenegy jobboldali barátom van csak, aki olyan fan, hogy önként és dalolva beadja a mnyup pénzét a közösbe, az összes többi szidja emiatt a viktort...
meg a többi lehúzása miatt (adók, stb...)
odaszavaznak évek óta, szidják a gyurcsányt, mint a bokro(s)t :) , de a ha pénzükre megy a játék, akkor a viktrot is szidják!
mert a magyar az nem fideszes vagy mszp-s vagy jobobos, balos!
hanem aki többet ad nekik, arra szavznak, azt szeretik!
8 évig a balosok adtak nekik többet, de a válság miatt egy kicsit vissza is kellett belőle venni, az már nem tetszett nekik... így lesz ez a viktorral is...
ennyi!

váév építők (törölt) 2010.12.06. 10:42:10

elnézést, nem védem őket, de hol van ezen a szórólapon, hogy az MSZP-é?

matkó 2010.12.06. 10:43:30

SZÉGYENFOLT??? Hülye-e vagy?

freegr 2010.12.06. 10:45:03

1. Az eddigi kommenteket elolvasva: a két szekértábor egymásra kígyót-békát (illetve annál is sokkal ocsmányabbakat....) kiabálnak egymásra - az árokásás folytatása 2004 irracionalitásának (l. Patrubányi-FIDESZ-MSZP-SZDSZ, stb)

2. Az állampolgárság KÖZJOGI kategória, amely fő szabályként az alkotmány alapján egy ÁLLAM és annak földrajzilag körülhatárolt TERÜLETÉN ÉLŐ POLGÁRA közötti viszony (de: területén élhetnek nagy számban külföldi állampolgárok is !). Ettől eltérően egy nemtehez tartozó emberek több állam területén élhetnek, több állam polgárai lehetnek.

3. Ha az állam nem nemzetállam (mint Magyarország), akkor a területén nagy számmal élnek az "anyanemzetétől" eltérő nemzetiségű állampolgárok is, akiknek nemzeti identitását külön törvény szabályai alapján kell megállapítani - pl. németek, románok, szlovákok, romák, stb....)

4. Az állampolgárokat egy állam keretein belül ugyanolyan jogok (pl. választójog) és kötelességek (pl. közteherviselés !) illetik meg. Lefordírva: hazánk minden állampolgárát megilletik az alkotmányos jogok (így pl. választójogunk van, részesülhetünk szociális és nyugellátásban, stb.), de kötelességünk viselni az állam fenntartásával kapcsolatos közterheket, azaz adóznunk kell, járulékokat kell fizetni, stb.

5. A fentiek alapján nem igazán levezethető az, hogy egy ország állampolgára egy másik államban is kapjon olyan állampolgárságot, amely alapján rendelkezne a másik állam által biztosított jogosultságokkal (pl. választójog), ugyanakkor a közterheket csak az "eredeti" állama polgáraként viselne....
Egyébként az Európai Unió kifejezetten ellenzi a kettős állampolgárság intézményét, mert az számos jogi problémát jelent !

6. Legjobb tudomásom szerint a hazánkban élő német, román, szerb, szlovák, stb nemzetiségűek sem rendelkeznek az "anyaországukban" választójoggal (igaz: adót sem kell ott fizetniük).

7. Az már történelmi érdekesség, hogy 2001-ig a FIDESZ kifejezetten ellenezte a határon túli magyarok (kettős) állampolgárságát, nagyjából azon indokok alapján, amit az előző pontokban leírtam ! A FIDESZ pálfordulása igencsak gyakorlatias, hiszen a jelenlegi törvények és jogszabálytervezetek alapján levezethető, hogy a juttatott előnyök ellen-tételezésért a FIDESZ a rá való szavazást várja el a határon túli nemzettársainktól...

moophlander 2010.12.06. 10:45:29

@valentinorossi: Na, bankárképzős csávósrác! Hány olyan ország van, ahol olyan kötelező magánnyugdíj van mint nálunk? Gyors választ kérek!!!

valentinorossi 2010.12.06. 10:46:20

@moophlander: a magyarok meg a becsület....
a pénz beszél, a becsület meg táncol....
hol ide, hol oda....
ébredj már fel!
nem egy hőskölteményben élünk baszd meg!
az UNIO-ban!
és én igenis becsületes vagyok!
a játékszabályok szerint játszom!

MEDVE1978 2010.12.06. 10:47:00

Visszaidézve azt az időszakot, már akkor is rühelltem Gyurcsányt. Annak ellenére, hogy 2002-ben még az MSZP-re szavaztam. Mindig is az volt a benyomásom, hogy alkalmatlan, akkoriban Orbánklónnak hívtam (még ma is tartom, hogy az)...

Mint volt MSZP-s szavazó, úgy döntöttem, hogy nem követem a párt álláspontját ebben az ügyben, de látva, hogy a FIDESZ mennyire próbál belpolitikailag profitálni az ügyből, nem adtam meg nekik sem azt az örömöt, hogy az álláspontjukat támogatom.
Ebben megerősített, hogy a 2002-es FIDESZ-es szavazóbázis bőven elég lett volna ahhoz, hogy megszavazzák.

Mondtam magamban, hogy úgyis megszavazzák a FIDESZ rajongók, akkor én otthon maradhatok "tiltakozásul". Mert egy erkölcstelen szardarab karolt fel egy olyan ügyet, amelyet sokra tartok.

Természetesen a FIDESZ rajongók nem szavaztak elegen. Hogy miért? Ez kurva egyszerű. Jobban féltették a zsebüket, mint amennyire meggyőződéses magyarok voltak.

Ez maradt meg azokból az évekből.

hááááát 2010.12.06. 10:47:59

@Kalmár: Én legalább bevallom, hogy a véleményem szerint akkor és most is a legkissebb problémánk a határon túli "Magyarok" állampolgársága.Ez csak egy túskó a szemetek elött, hogy ne lássátok az igazi erdőt.

S lásd megkövetem magam, elnézést kérek attól a 15% igénylőtől, aki tényleg csak a magyarságtudata miatt kéri.A többi csak haszoni megfontolásból teszi.
És igen mi van akkor, ha a jobb adótörvények miatt felveszem a szlovák állampolgárságot és ott lesz cégem és talán át is költözöm a jobb élet reményében.Attól már nem is vagyok magyar.
Szlota csak egy ember.Nekünk is van Vonánk.Minden országban van hülye.Azon kéne elgondolkozni, hogy az én korombeli emberek (33), miért nem érzik biztositva a jövőjüket.
Amikor Feri azt mondta el lehet menni, legszívessebben felkötöttem volna az első fára.Ma Viktor elérte nálam, hogy el akarok menni.Aztán 20 év múlva hazajövök és majd osztom az észt, mint aki igenis nagy magyar.

moophlander 2010.12.06. 10:49:02

Kérek választ a kérdésemre! Amúgy meg a saját környezetedben lehet, hogy táncol a becsület, az enyémben nem! "Madarat tolláról, embert barátjáról!"

csárli hárper 2010.12.06. 10:49:12

Hogy is van ez? Az Rmdsz és a Híd valahogy nem tetszik orbánéknak. Saját kiválasztott pártocskáikat futtatják a nagy többséggel szemben....akkor most ott is van jó külhoni magyar, meg nem jó? És ez a legnagyobb bűn, nem elég hogy itthon megosztják a népet, de még a határon túliakat is egymásnak ugrasztják, na az már sok.......

valentinorossi 2010.12.06. 10:53:06

@Kalmár: nem mondtam, hogy nem olvasol!
nem mondtam, hogy nem írsz!
és én nem a ballib lapokat olvasom!
mint ahogy itthon sem csak egyféle tv-t nézek és egyféle lapot olvasok, mint láthatod ide is feljöttem, pedig láttam, h nem ballib hely!
tudod én minden oldalról begyűjtöm az infókat és nagyon okos vagyok, ezáltal van egy véleményem!
nem mást szajkózom, nem szorulok rá!
mint TE!
infót gyűjtök, gondolkodom és kialakítom a véleményem!
ez azt eredményezi, hogy én szoktam kritizálni a baloldalt is, nem úgy, mint TI, hogy sose kritizáltátok még a sajátjaitokat, mert azt ott nem lehet! ti csak szajkóztok, míg nekem véleményem van!
nem gondoljátok, hogy a hibátlan, tökéletes és még sosem hazudtam tipusú viktor meg a fidesz az csak egy álom???? ilyen nem létezik!!!!
de TI azért elhiszitek!

moophlander 2010.12.06. 10:55:23

@valentinorossi: Hahóóóóó!!! Hány olyan ország van, ahol olyan kötelező magánnyugdíj van mint nálunk??? Tudnod kell, ha bankárképzőt végeztél! Vagy a diplomádat is úgy vetted....pénzért?

freegr 2010.12.06. 10:56:18

Igen, már valaki idézte Kövér László egyik idei beszédét, hogy tudni illik a kettős állampolgárságról szóló népszavazás "felelőtlen, eleve bukásra ítélt, semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezés" volt. Így igaz, 2004-ben minden irracionális volt: maga a kérdés, annak kierőszakolása, a körülötte kialakított érvek és ellenérvek, a pártok viselkedése, stb.

ABBA KELLENE MÁR HAGYNI EZT A VITÁT, NEM GONDOLJÁTOK ?! ÍGY CSAK A HÜLYESÉGET HALMOZZUK - függetlenül attól, hogy az árok melyik oldalán vagyunk, mert azt látni kell:

A TÖBBSÉG NEM ÁSOTT SEMMIT, CSAK BELE ESETT EBBE A Q...VA NAGY ÁROKBA !!!

moophlander 2010.12.06. 11:00:36

látom lelki szemeim elött, amint @valentinorossi lázasan keresi a kérdésemre a választ az internet rejtett zugaiban! Hát nálam megbuktál!

valentinorossi 2010.12.06. 11:01:05

@moophlander: a jól menő nyugati országokban nem nagyon van példa erre, fro és ausztria ahol felosztó kirovó rendszer van, de komoly demográfiai ösztönzőkkel, hogy fenntartható maradjon, de ez ott is probléma mára!
középeurópan és latin amerikában a világbank javaslatára 1998-ban kötelezővé tették, amelyik országokban is előre látható volt, hogy hamarosan fenntarthatatlan lesz a rendszer!
egyébként fro-ban és ausztriában sem pusztán az állami nyugdíjból élnek, hanem az egyéb önkéntes megtakatrításokból, amikre ösztönzik a népet a biztosítók és pénztárak!

valentinorossi 2010.12.06. 11:02:10

@moophlander: nem a baráti körömre értettem, hanem a parlmanti szereplőkre, kezdve a fidesszel!

valentinorossi 2010.12.06. 11:04:46

@moophlander: az országokat nem lehet összehasonlítani, mert minden ország más és más helyzetben van (demográfiailag, gazdaságilag, stb.) de egy biztos, mindenkinek a saját helyzetére szabva meg kell oldani a nyugdíj problémát, mert mindenhol van!
a kötelező mnyp nagyon jó dolog!
ráadásul megoldás is!

L.Salander 2010.12.06. 11:06:31

nálunk ez nem probléma. mivel nagyrészt svábok vagyunk. kalandvágyó nagyszüleim maradtak, és névváltoztatásra kötelezték őket a drága magyarok, a normálisabbja kiment. most németek, kanadaiak, amerikaiak. és egyáltalán nem szeretnének egy olyan állam polgárai lenni, amelyik így széttépte a családjukat, ahol nem elég megszámlálhatatlan generáción át az országban élni ahhoz hogy magyar legyél. speciel én már várom, mikor lesznek a svábok megint nem magyarok.

Kalmár 2010.12.06. 11:07:19

@valentinorossi:
Idézet 1.
"biztos nem olvasol külföldi lapokat, se elemzéseket, se semmit sztem...."

Idézet 2.
"nem mondtam, hogy nem olvasol!"

Biztos a sokoldalú tájékozottságod miatt tudod ezt a kettőt összeegyezetetni:))) Fletónak is ment, tudod, az az a pali, aki 10 ezer milliárd hitelt vett föl, de most nem találjuk.
Ezek a fránya bologok. Nem tűnik el amit írsz....

Örülök, hogy te nem csak ezeket tudod, hanem azt is, hogy én mit gondolok.
Persze Orbán az istenkirály, van oltárunk is itthon ahol áldozatot mutatunk be.
Tényleg könnyebb lenne neked, ha ilyen hülye ellenfeleid lennének??
Nem úszod meg ilyen könnyen. Képzeld teljesen földhözragadt, mondhatni unalmas okai vannak, hogy Orbánt jó vezetőnek tartom.
Szimpla matek és közgáz.
Ja, és nem. Nem fekete-fehér. Mindenhol vannak hülyék és elb. dolgok.
Na de a mérték????

valentinorossi 2010.12.06. 11:08:13

@moophlander: egyáltalán nem keresem, csak ha látnád, akkor még a feljebb írt kommentekre válaszolok
és fejből képzeld!
de ha tudni akarod nem érdekel, hogy pontosan hol van ugyanilyen mnyp
a régiókra és a fejelődő és fejlett országokra általánosságban a fent leírtak érvényesek....
de ha mondjuk sehol nem lenne ilyen (pedig azért van...)
akkor az azt jelentené hogy szar?
neked pl. mi nem teszik benne?

moophlander 2010.12.06. 11:12:16

@valentinorossi: Na, szóval ilyen kötelező, mint amit nálunk bevezettek,.......ilyenre nem is nagyon van példa, ugye? Gondolom te is tudod, hogy ez valójában egy kurva nagy piramisjáték! Azt miért felejtitek el mondani, hogy itt senki nem vesz el senkitől semmit? Pusztán csak nem lesz kötelező és aki akar átléphet egyikből a másikba! Azok szervezik a tüntetéseket is, akik anyagilag érdekeltek a kötelező magánnyugdíj fentartásában, mert onnan húznak munkanélkül hasznot! A világ lassan megtanulja, hogy pénzből is csak akkor lehet pénzt csinálni, ha van mögötte termelő munka! A mostani válság is annak köszönhető, hogy több lóvét akartak fejni, mint ami termelődött! :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.06. 11:13:42

ez a moody's is valami maszopos izé lesz, javában fúrják a nemzet szabadságharcát.

cso zsi 2010.12.06. 11:14:38

@hunocska: Azt hitte@val: m, csak én látom így, de ezek szerint valóban jelenségről van szó.

@hááááát: Ezt sem veszik észre egyesek. Pedig a nemrég felépített nagyberuházásokra is buszokkal hordják a szomszéd országból a munkaerőt.

@val: "eu ide vagy oda, még mindig nem esett be 23 millió romulán."
Itt pusztulnak az útjainkon, az EU-felé, vagy onnan haza. Rontva a mi baleseti statisztikáinkat (is).

"Disszidens" rokonok gyerekeinek-unokáinak azért kell a magyar állampolgárság, mert EU-s papírral, anyanyelvi angollal, és magasfokú iskolai képzettséggel könnyebben elhelyezkednek, mint mi.
Csak ők onnan jönnek munka híján, ahová mi vágyunk, munkát remélve...
A környező országok EU-tagok lettek/lesznek, nincs értelme sem Trianont, sem a kettős állampolgárságot feszegetni.
Itthon vagyunk mindannyian, ugyanabban a nyakig érő szarban.

sivatagi n. 2010.12.06. 11:15:57

Mszpszdsz = hazaáruló liberálkommunista söpredék.

valentinorossi 2010.12.06. 11:16:01

a "biztos nem olvasol" az egy feltételezéses szófordulat....
nem egyenlő egy fix állítással nálam...
de a te dolgod, de jobban tennéd, ha minden irányból tájékozódnál, mind a gazdaságról, min pedig a demokráciáról....

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.06. 11:17:04

@moophlander:

"Azt miért felejtitek el mondani, hogy itt senki nem vesz el senkitől semmit?"

mindig is tudtam, hogy matolcsy egy zseni. nem vesz el senkitől semmit, és mégis el tudja költeni.

valentinorossi 2010.12.06. 11:20:34

@moophlander: hát ezt nagyon rosszul látod!
a piramisjtékról meg vajmi kevés tudásod lehet.
mert a piramisjáték az, amikor a jelenlegi befizetésekből másokat fizetnek ki!
épp ilyen az állami nyugdíj rndszere!
a mnyp a te befizetéseidet te kapod meg a hozamokkal együtt!
na veled erről tovább nem vitázom, mert ehhezz nem kell diploma, de nagyon el vagy tévedve piramis és nyugdíj ügyben egyaránt!
abba már belese megyek, hogy a pénztárak értéket termelnek, ugyanis a pénzedért értékpapírokat vesznek, ami azt jelenti, hogy egy cég vagy állam megkapja a pénzedet és a teljesítménye alapján növekszik az értéke, ezáltal a te befektetésed is....
de ez tényleg hoszzú lenne, ilyen nulla alappal, mint ami neked van...
szia!

moophlander 2010.12.06. 11:25:44

Az demokratikus, hogy akaratom ellenére, kötelezően brókerek kezébe adom a megtakarításomat? Gondolom a bankszektorban csapod el az idődet, azért véded annyira! :) Tudod hány volt kommunista pártkatona kap többszázezres nyugdíjat? Rengeteg! Miért is??? Ha csak ezeket minimálra raknák, már javulna a helyzet és morál is! Nem azt mondom, hogy megoldódna, de ha növekszik a gaz a kertemben, akkor nem a tetejét vagdosgatom, hanem kib@szom gyökerestől!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 11:29:35

@moophlander:

És mit termel a magyar állam a sok szemét hálátlan dolgozó pénzéből? :) Új Audikat a fityisznek? Még több szőlőt a patásnak? :)

moophlander 2010.12.06. 11:31:56

@valentinorossi: Kedves, magasankvalifikált, banksulit végzett embertársam! Amint látom, te pénzért még anyukádat is.....! Innen kezdve tényleg meddő a beszélgeteés! Szép hanukát kívánok! :)

cso zsi 2010.12.06. 11:36:12

@valentinorossi: "abba már belese megyek, hogy a pénztárak értéket termelnek, ugyanis a pénzedért értékpapírokat vesznek, ami azt jelenti, hogy egy cég vagy állam megkapja a pénzedet és a teljesítménye alapján növekszik az értéke, ezáltal a te befektetésed is...."
Oszt még a válság előtt jóval voltak mnyp becsődölések, és a befizetett pénz az semmivé vált.
Mert szép, és jó, ha hozama van a dolognak, és nyereséget zsebel be az üzletkötő/cég, de amikor vesztésre áll a dolog, akkor a befektető pénze bukik.

Pszt! 2010.12.06. 11:37:22

Na, megvolt a mai kötelező MSZP mocskoló blogbejegyzés, így nincs már más dolgunk, mint önként beadni a közösbe fejenként kb. egymilliót.

moophlander 2010.12.06. 11:38:50

@Kedves Nard: Orbánfób vagy! Realitás nulla! Megjegyzem nem vagyok Fidesz fan! Azt azért jásd be, hogy amit a maszop csinált az nagyon gáááááázzzz!!! Túlélő exkomcsik tökehalmozása! Most azért kell drasztikusan fellépni, mert elszarták az egymás elvtársai! .....Na megyek, dolgozom déltől! Termelek, hogy aztán "Kaufmann Mózes"-nek legyen miből tőzsdézni! :) Szép napot mindenkinek!

cso zsi 2010.12.06. 11:39:24

@moophlander: "Szép hanukát kívánok! :) "
Ne már... Épp elég volt a Városháza előtt meglátni a hétágút.
Valaki szólhatna nekik, hogy itt Karácsony lesz (ha futja rá), és nem azért, mert húdenagyonkeresztény vagyok.
Mecsetre sem vágyom, és azt hiszem, a peruiak sem akarnak csapott tetejű piramist építeni ide.

valentinorossi 2010.12.06. 11:41:08

@moophlander: ebben speciel igazad van, de épp ezért ne fizesd az államnak, mert ők kötelezően kifizetik ezeknek pénzed!
az állami nyugdij is a tőzsdén végzi...csak viki ezt nem mondja neked...
más nincs, de mindegy...

Kalmár 2010.12.06. 11:45:29

@valentinorossi: Attól, hogy minden sorod után pontokat teszel, még senki nem gondolja, hogy jönne egy értelmes gondolat, csak annyira evidens neked, hogy már le sem írod.
Azt hiszed ettől látszol intelligensnek?
Furcsa, hogy tényleg, megpróbáltad ezt a kis lefülelt füllentést kidumálni. Fajtajelleg.
A mnyp-at meg se próbáld védeni ugyígy jársz vele.
Nagyképű bankárfióka.

Kalmár 2010.12.06. 11:50:56

@Pszt!: Jól számolsz. kb pont ennyit vettek fel hitelt 8 év alaltt. 10 ezer milliárd.
Annyit eltapsoltak a szegény Mszp-sek, hogy szűken lesz elég 1 millkó.
Olyan rémes, hogy ezt kell elszenvedniük.
Blogon kritika!!!
Leváltották az őrült, tácoló bohócot, oda az igazság.

zeus666 2010.12.06. 11:53:15

Hmm...Indexen már lement ez a beszélgetés a Tolvai Renátás cikknél...Tudjuk, tudjuk: nem vagyunk magyarok, mert nem oda fizetünk adót és románok vagyunk, mert román a személyiigazolványunk. Mi is szeretünk titeket:)

"kirsten 2010.12.06. 08:35:05
@Bácskai peregrinus: Remélem nem éritek meg. "

Iszonyatosan idióta lehetsz...Hogy szépen fejezzem ki magam.

Robinzon Kurzor 2010.12.06. 12:03:20

Elfogadom, hogy ezt valaki szégyenfoltnak gondolja, meg azt is elfogadom, hogy magát az MSZP-szórólapot is valaki szégyenfoltnak gondolja.

De ha már "nem felejtünk", akkor emlékezzünk arról is, hogy az MSZP és Gyurcsány ehhez egyedül kevés volt, ehhez kellett:

- Patrubány, a Fidesz által is politikai kalandornak tartott kezdeményező

- a Fidesz, aki a kormányon képviselt konzekvens és elvi álláspontját feladva a kezdeményezés mellé állt, mert rövid távon Gyurcsány hiteltelenítésére jó volt az akció

- a jobboldali szavazók nagy része, akik szartak bele és nem mentek el

Ha nem felejtünk, akkor erről sem kéne megfeledkezni.

Feltéve, hogy nem csak a nettó gyűlölet szítása és ébren tartása a cél.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 12:27:18

@moophlander:

Miért, mivel jobb hogy a patás a te anyádat? :)

freegr 2010.12.06. 12:43:25

Nahát, 11-kor leírtam, hogy miért nincs értelme ennek a nagy népszavazási-kettős állampolgársági vitának, aztán elmentem egy óra hosszára. Visszajövök, ránézek a gépre, hát új témát találtatok. MNYP. Ezen a csonton aztán megint jól el lehet rágódni, szidni egymás jó q...a anyját, stb.

Mi motiválta Magyarországot, hogy 1998-ban a (kötelező) nyugdíjrendszert két pilléresre állítottuk át ?! Miért alakítottuk ki azt a modellt, hogy (legalábbis pár évtized múlva) a nyugdíjak kb. 3/4 része "állami" nyugdíj lesz (azaz az akkori keresőktől levont járulékból kapjuk nyugdíjunk ezen részét), míg a nyugdíjunk kb. 1/4 része az általunk az évtizedek alatt befizetett MNYP-tagdíjunk fog származni (ami magántulajdon, és mint ilyen éppúgy örökölhető, mint pl. a bankbetétünk).

Ennek egyetlen, igen egyszerű, de súlyos oka van: a DEMOGRÁFIAI HELYZET DRÁMAI ROMLÁSA. Míg 1998-ban még majdnem másfélszer annyi aktív kereső, volt, mint nyugdíjas, addig ma már csak kb. 25-kal több a "dolgozó", 2020-ban már nagyjából ugyanannyi nyugdíjas lesz, mint aktív kereső, 2040 körül meg már egyenesen kb. 30 %-kal több nyugdíjas lesz !!

Nagyon egyszerű számtan példa: kb. 2010-től a hagyományos állami rendszer (azaz az I. pillér) szerint a befizetett járulékok nem fedezik a nyugdíjasok részére kifizetett nyugdíjat, és ez a különbség a demográfiai helyzet romlása miatt egyre nő ! 2030-2040 körül a helyzet már annyira drámai lenne, hogy az akkori állami költségvetés akár 20-25 %-át kellene a nyugdíjbiztosítási alap hiányára átcsoportosítani. Ezt meg nyilván nem lehet, hiszen a legerősebb ország költségvetése sem bírna el ekkore hiányt.

Ezért a későbbi évek nagy hiányát úgy csökkentjük, hogy már most elkezdjük a II. pillérrel a MNYP-tagdíjak fizetését (ezzel a mostani években növeljük a nyugdíjkassza hiányát, ami pl. 2010-ben kb. 380 milliárd Ft lesz), a MNYP-i felhalmozott pénzekből mondjuk 2020 táján (amikor már sokan fogják nyugdíjuk egy részét a saját maguk által befizetett tagdíjakból visszakapni) az állami nyugdíjkassza hiánya meg kevesebb lesz, éppen azért, mert a nyugdíjasok tekintélyes része már nem 100%-ban állami nyugdíjat kap.

evil overlord (törölt) 2010.12.06. 16:17:55

Úgy látom az index címlap és a téma megtette hatását: ekkora trolljárást még nem láttam itt. Viszont legalább elvált a szar a májtól.

Ergé: Jedem das Seine! (Ne értse félre!)

Samott 2010.12.06. 16:37:57

Off: mi ez a Strabag reklam a Mandineren?

Várúr 2010.12.06. 17:38:03

@moophlander:
Mindig vannak ilyen "Valentinorossi" szerű lények, akik, ha mondjuk a magától értetődő kettős magyar állampolgárságról van szó, hazudoznak, orbánoznak, nemlétező jobbos barátaikról vízionálnak, stb. Mifelénk ilyen figura jobbos körökben vagy kussol, vagy 3 mondat után otthagyják, vagy ha nyomul, kap egy pár nyakast.

daito 2010.12.06. 20:40:36

Istenem, még mindig ez az ostobaság.

Istenem, az akkor még nem élő unokahúgom már mindjárt iskolába megy, és még mindig képesek vagytok ezen rugózni? :-)

Ha már ez a téma, akkor két rövid kérdés.

1. Tudunk-e szavazati joggal nem rendelkező állampolgárságot adni? (Egyáltalán értelmezhető a magyar realitásban a többféle állampolgárság?)
2. Ha nem, és minden állampolgár egyenlő; akkor kérek tippeket és választ arra, hogy a határainkon túl élő magyar honfitársaink, leendő magyar állampolgárok hogy és hol szavaznak a következő választások bármelyikén.

Nem viccből kérdezem; annak nincs túl sok racionalitása, hogy 1,400 ezer romániai magyar átruccanjon Szegedre és ott voksoljon; vagy mondjuk egy konzulátuson; vagy pedig annak, hogy a magyar törvényi előírásoknak megfelelő magyar szavazóhelyiségeket állítsunk fel mondjuk Pozsonyban vagy Marosvásárhelyen.

Tessék már ezt a kérdést kicsit árnyaltabban, technikai oldalról is vizsgálgatni. Nem olyan pántlikáslobogós; meg a mocskosbolsevikk*rvaanyámat; tudom én.

fuszujka 2010.12.06. 21:15:19

@AdamT: egy darab olasz családnál valóban nem. Ha viszont ismernél összesen 16 olasz családot, és mindegyik családban lenne egy meleg fiú, akkor valószínűleg azt a következtetést vonnád le, hogy az olasz családokban nagy eséllyel fordul elő meleg hozzátartozó.
Látom, nem sűrűn kellett mintát venned szociológiai kutatásokhoz. Tudod amikor felmérnek egy adott csoportot, mondjuk vegyük a magyarokat, akkor nem fogják mind a 10millió embert egyesével megkérdezni, hanem kiragadnak mondjuk 100 embert és a náluk kapott eredmény nagy valószínűséggel tükrözi a társadalom állapotát adott kérdésben. Ez általában működik.
Ha maradunk az olasz példámnál, ami neked annyira tetszett: a történelem során azt hiszem egyetlen ember sem ismerte az adott korban élő többmillió olaszt, egy embernek valószínűleg volt 10-20, akár 100 olasz ismerőse, akikkel kapcsolatban voltak benyomásai; ezeket a benyomásokat pedig az emberek megosztották egymással és mivel nagyobb arányban egyeztek, kialakult ez az előítélet.

AdamT · http://durva.blog.hu 2010.12.06. 22:33:43

@fuszujka: őőőő...izé...totál zavarba jöttem, megpróbálom összeszedni magam... éljen, sikerült

1. Te honnan vakartad elő ezt a 16 családot? A kiindulópont az volt, hogy a bölcs balos kommentlelkitársad bemondta, hogy neki is van jobboldali érzelmű szlovák(iai magyar) barátja (sőt egy egész család), aki(k) nem örül(nek) a kettős állampolgárságnak

2. Neked, vagy a kommentlelkitársadnak volt/van 10-20, akár száz olyan határainkon túl élő magyar ismerősöd/ismerőse, amiből már lehet általánosítani?

3. A magam kis egyszerű eszével úgy tudom, hogy a reprezentatív minták a magyar lakosság tekintetében nem 100, hanem 1000 mintából állnak és ezeket nem tetszőlegesen kiragadják, hanem bizonyos patternek mentén (ne legyen mondjuk mind 57 éves szentendrei nő) .

Tehát mégegyszer, hogy mindketten értsük. Egy minta nem minta, de még a kettő se. Pedig ketten két példát mondtatok. A vita innen indult és itt is ér véget, mert arról nem fogsz tudni meggyőzni, hogy a kettőtök mintája reprezentatív, akárhány kutatásban is vettél már részt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.06. 23:03:48

@Kedves Nard: inkább a Piroslapot ajánlom ilyen célokra.

csi szi 2010.12.06. 23:28:27

@Bácskai peregrinus: Hát igen, Viktor tudott szépen beszélni, viszont az elmúlt 22 évben már nagyjából bejárta a politikai palettát, és mondott már mindent és annak ellenkezőjét is (elismerem, ennek egy részét lehet jellemfejlődésnek is betudni, '92-es Orbán-idézeteket összevetni ideiekkel épp ezért talán nem fair, de tavalyiakat mondjuk már igen)

frontember876 2010.12.06. 23:31:29

@Téglagyári Megálló: nem gondoltam, hogy lesz olyan mamlasz, aki ennyire nyilvánvalóan belegyalogol ebbe a nagyon olcsó, tesco gazdaságos csapdába.

Nem lennék rá büszke.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2010.12.07. 08:49:00

@csi szi:

Már megint Orbán? Úgy látszik bármi témát földob valaki, a végén mindig ide lyukadunk ki.

Hát akkor utoljára: meggyőződésem, hogy mindannyian emberből valók vagyunk. Orbán Viktor sem kivétel ez alól, még ha egyesek patákat vizionálnak a lábfeje helyére, akkor is.

Ember tehát ő is, itt-ott bizonyos tökéletlenséggel, ilyen-olyan hibákkal. Mindazonáltal úgy vélem (és ezen nézetem révén bizonyos hogy szépszámú embertársammal - magyarral vagyunk ugyanígy), hogy egy igen tehetséges, sokra hivatott és történelmi léptékben mérve is egy meghatározó alakja a magyar közéletnek. Olyan politikus, akinek döntése többnyire az én családom jövőjét, sorsát is meghatározza és meg is fogja.

Vele szemben alternatívát egyenlőre nem látok, még utcahossznyi közelbe se. Ha pedig az előző kurzusra és címeres figuráira gondolok, akkor megfordul bennem a keresztényi szelídség, mert amit velünk, határon túliakkal művelt az a kompánia (élükön tudjuk kivel) attól ökölbe szorul a kezem, mert talán a jó Teréz anya is kiosztana nekik egy csattanós parasztpofont, szépen egyenkint. Mert megérdemlik.

Remélem egyszer méltó módon megköszönhetjük nekik mindazt, amit értünk - illetve Magyarországért - tettek.

preston 2010.12.07. 12:56:19

Kedves jó Bácskai, itt meglehetősen durván is meg szeliden is megirták, hogy a népszavazást alkalmatlan emberek kezdeményezték, alkalmatlan módon és időben. Bizony ez mind számit, az is , hogy a szeretve tisztelt Orbán vezir sem akarta támogatni, amig nem látta meg az ügy politikai hasznát. Én megpróbálom megérteni, hogy mit érezhet az, aki nem az anyaországban magyar és elismerem, hogy budapestről csak érteni lehet, de nem lehet érezni ennek a helyzetnek a keserüségét. Nektek viszont meg kell értenetek, hogy politikai játékszerré tette ezt az ügyet a torzsalkodás. Nem voltak ellenségeitek , akik nem szavazták meg a kettős állampolgárságot és nem tiszta szivvel barátotok mind , aki most megszavazta.

homoródkarácsonyfalváért 2010.12.09. 10:33:00

Egy tál lencse hamis ígéretével akarták a nemzetünket megfosztani a nemzeti szolidaritástól. (Aztán lencse helyett romlott kőlevest hagytak.) Nem csak a nemzeti, hanem a társadalmi és szociális szolidaritás eszméjét is atomjaira akarták szétverni. Jó pár "fej"-ben ez sikerült is. Ergé, nagyon jó a posztod, mindössze azzal nem értek egyet, hogy utoljára írsz így erről. Mindig írni kell 2004. december 5-e alávalóságáról, nézd meg a hozzászólások egy részét! Nézd meg, hogy milyen gyalázatos emberek vannak. Mindig írni kell Szamuely-ről, Károlyiról, Kádárról, Gyucsányról, Újhelyiről, Lendvairól (mind a cenzorról, mind az informátorról), Kósáné Kovács Magdáról, TGM-ról, Petőről, Horn-ról, Kuncze Gáborról és az egész bandáról. Ezek megrontottak egy csomó embert.
Ceausescu ideje alatt Erdélyben arra vágyott az ember, hogy lehessen végre normális kapcsolat Magyarország és az erdélyi magyarság között, amíg ele nem tüntetik a magyqarokat Erdélyből. A mostani pillanatban az állampolgársági törvénnyel lehet elérni a lehető legtöbbet, egész felnőtt életemben erre vágyom. Remélem, hogy egybe tartja magyar közösségeineket.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.12.05. 18:49:14

Lehetne, kedves ErGé, egy roppantul józan és érdekes kérdés?

Szerintetek az az állampolgársági törvény, amelyet a sikeres népszavazás esetén vitattak volna meg 2005-ben, azonos, azzal, amelyet most fogadtak el?

Segítek.
NEM.

A mostaniban magyar NYELVTUDÁS szerepel kritériumként.
A 2004-esben magyar NEMZETISÉG (melyet magyarigazolvánnyal vagy más nyakatekert módon lehetett igazolni).

Én amúgy a nyelvtudás igazolásával sem értek teljesen egyet, de ha a kettő szerintetek ugyanaz, akkor nagyon az agyatokra ment a mélymagyar nemzeti hőbörgés.

Táskás Tóni 2011.12.05. 23:48:37

Ez hamisítvány . Soha nem találkoztam ilyen szórólappal. Gondolom a fidesz készíttette Romániában, azután mszp-sként terjesztették. A stílusa tiszta fideszes vagy jobbikos.

Táskás Tóni 2011.12.05. 23:50:50

@Tita nick: Akkor ezért nem érzed a fidesz fos-szagát. Pedig nagyon bűzlik.

Táskás Tóni 2011.12.05. 23:55:13

@Bácskai peregrinus: Lehetne akár kézcsók is Orbánnak . Aztat nagyon szereti őkegyelme.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2011.12.06. 07:40:56

@Táskás Tóni:

Megpróbáltam emberi hangon megfogalmazni gondolataimat.
De van egy szint, ami alulmúlja az általam vállalható disputa értelmét, ami keszonbetegség veszélyét hordozná magában, ha minden egyes odaköpött bejegyzésre válaszolnék.
Ezért Önnek is inkább csak békés adventi napokat kívánok. Nézzen magába, gondolkodjon. Meglátja milyen érdekes ez a világ.

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2011.12.06. 07:48:52

@Publius Decius Mus:

Köszönöm, a hozzászólás szép volt! Pont így vagyok ezzel én is. Negyven évesen, életünk - jó esetben - felénél már azért egy értékrendszer szerint szívjuk a levegőt. Beérik a legtöbb ember agya.
Akiknek nem: lelkük rajta.
süti beállítások módosítása