Térkép e táj
2010. november 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Térkép e táj

 

  Kedves olvasóink kommentjei között találtunk arra a linkre, amely a KSH interaktív statisztikai térképeire vezetett. Bár sem az interaktív térkép (sem a statisztika tudománya) nem mai találmány, még mindig élményszámba megy, ha relatíve friss hazai adatokkal feltöltött térképekkel molyolhatnak a magunkfajta térképrajongók és információfüggők.

  Térkép és adat pedig van bőven a KSH általunk eddig nem ismert oldalán, ami értékes munkaidőt vett el tőlünk - cserébe legalább írunk róla egy posztot. Adóbevételektől az egészségügyig, moziba járási szokásainktól az építőipari adatokig kutathatunk érdekes infókra, településektől a kistérségeken és a megyéken át a régiókig. Nem vagyunk statisztikusok, de érdeklődő Internet-Barangolóként szemezgettünk a különféle adatokból.

  Megtudtuk, hogy Miskolc kevesebb mint ezer fővel vezet Szeged előtt az ország harmadik legnagyobb városa címért. Az ország legsűrűbben lakott körzete (ahogy az elmúlt száz évben mindig) a budapesti Erzsébetváros, ahol velem együtt 29919 ember zsúfolódik össze egy négyzetkilométeren. Az alföldi Újsolt községben ez csak 5 fő négyzetkilométerenként.

  Nemzetsüllyesztők és -féltők számára különösen ajánlott a népességi, népmozgalmi adatok böngészése, amivel a hasbeszél helyett pontos infókkal vethetik bele magukat a Nemzeti Ügyek Vitafórumaiba. Ezer lakosra az edelényi kistérségben esik a legtöbb élveszületés (13,7), az őriszentpéteriben pedig a legkevesebb (5,2) - cserébe az utóbbiban a legmagasabb az ezer főre eső elhalálozások száma (20,1), Dunakesziben pedig a legalacsonyabb (8,9).

  Gyereksarok Északkeleten - ahol a legtöbb 14 éven aluli él

  Az ország egyik legszegényebb települése, Csenyéte a gyerekek faluja: a 14 év alattiak teszik ki a lakosság 43,2 százalékát a borsodi faluban. A Zala megyei Felsőszenterzsébeten ugyanez nulla százalék, tehát nincs gyermek többé a faluban. Szintén Zalában van a legöregebb falu, Iborfa: a lakók nyolcvan százaléka hatvan évnél idősebb.

  Vehetünk egy nagy levegőt ezután: az oxigénről gondoskodó erdősültség aránya például Nógrád megyében 39,9 százalék, míg Békés megyében csak 4,9 százalék. Kulturálódjunk: ki mennyit jár moziba? 2008-ban Budapesten 1000 lakosra 4414 mozilátogatás jutott, míg Nógrádban csak száz. Esetleg könyvtárazzunk? Ezer lakosra 10200 könyvtári egység jut a körmendi kistérségben, míg a pannonhalmaiban csak 587. De kereshetünk agresszorokat is: a nyilvántartott erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma a Fejér megyei sárbogárdi kistérségben a legmagasabb, a Békés megyei orosházi kistérségben pedig a legalacsonyabb.

  A nyilvántartott álláskeresők aránya Budapesten csak 2,3, míg az abaúj-hegyháti  kistérségben 23,7 százalék. A legtöbb külföldi turista szintén Budapestre érkezik (az összes vendég 84 százaléka); míg a jánoshalmai vagy sarkadi kistérségben kerek 0 százalék az arányuk (régen volt már a Scooter sarkadi látogatása).

Az szja metropoliszai

  Végül a piszkos anyagiakról: ezer lakosra a legtöbb adózó a borsodi Tornakápolnán jut (735), míg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn csak 104. De van ennél izgalmasabb adat is: melyik településen a legmagasabb az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó? Felcsúton (5790005 forint); mögötte Telki és a Rózsadomb versenyez a második helyért, de Sukoró is ott van a csúcstámadók között.

  Ennyit a random szemezgetésből, szívesen várjuk a kommentek között olvasóink érdekes, tanulságos, továbbgondolásra érdemes találatait is, amelyekre a KSH különböző térképein találtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr662452833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.17. 07:49:06

a francba, én erdélyes postot vártam a parlamenti mókákra reakcióként, erre mégse.

jan 2010.11.17. 08:49:05

"Csenyéte a gyerekek faluja: a 14 év alattiak teszik ki a lakosság 43,2 százalékát a borsodi faluban. "

Ez nagyon durva, kb. harmadik világbeli arány...

"egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó? Felcsúton (5790005 forint)"

Tudja valaki, ki az a (néhány) személy, aki ennyire felhúzza az átlagot?

jan 2010.11.17. 08:50:17

@mavo: olvasd a mandiner.hu-t, ott mindig fenn vannak a kurrens hírek.

szerintem itt a blogon már elég egyértelműen megírták a srácok, hogy miről mit gondolnak, nem kell tovább ragozni.

Tehetetlen Dodó 2010.11.17. 09:02:20

Végre egy jó hír: hosszú életben reménykedhetem.
(És egy megjegyzés: a helybéliek úgy mondják: Dunakeszin, nem Dunakesziben).

tanarseged ur 2010.11.17. 09:38:00

@jan: Úgy tűnik, Mavo szerint a Mandiner blognak kötelessége lenne naponta megjelentetni egy-két Fideszt bíráló posztot, és csak azt. Minden más csak figyelemelterelés!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.11.17. 11:10:20

@tanarseged ur: Az elvárás mostanában az, hogy a bloggerek gyújtó hangú szónoklattal leplezzék le a MONNYONLE kormány bűnös cselekedeteit. Aki nem ezt teszi, nem demokrata, hanem MONNYONLE rezsimszolga. .)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.11.17. 11:38:10

Azt már megtaláltátok, hol laknak a hupikék törpikék?

kispufi 2010.11.17. 12:21:46

@Tehetetlen Dodó: szerinted a fótiak is reménykedhetnek ?
A Csenyéte-Felsőszenterzsébet meg példa remeküli illusztrálja a virágzó vidéki Magyarországot. Amely fejlődéképesen kipusztul vagy elnorvégesedik.
Érdemes lesz olyan soká élnünk itt Dkeszin és vonzáskörzetében?

negeev 2010.11.17. 12:57:07

@jan: Volt róla szó, hogy odaköltözött/bejelentette magát egy milliárdos.
Egy ember, aki ennyire kiugróan felhúzza az ottani átlagot.

Tehetetlen Dodó 2010.11.17. 13:46:04

@kispufi: Neked még biztosan, Te még fiatal vagy.
Én már csak a statisztikában bizakodhatok, hátha itt tovább húzom, mint az őriszentpéteriek...

Bell & Sebastian 2010.11.17. 16:06:06

A cigány lakosság preferálja az erdős területeket és a beruházások helyszíneit.

Ebből az következik, hogy az ellenállástól kaptak egy ács-állványozó szakkönyvet.
Vidéki irókéz kivágja északkeleten, feketelábú síksági eladja. A mohávi- és alcsiduma indián délnyugati, csak felköltöztek. A fennsíki nikola nem szédül az orvosi szesztől sem.
Az irokézek lovat, a vinebégók lakókocsit tartanak.

Sárközi messzecsúszett.

Lámpavas 2010.11.17. 16:26:45

Betöltés folyamatban, kérjük várjon...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.11.17. 17:40:19

@mavo: mint ahogy @jan is megírta a kellemetlen dolgokat nem kell ragozni :)

inkább értékeld amit kaptál! én pl megnézem, nálunk mennyi az 1000 főre eső oligarchák és az 1 km2-re eső vörösbárók száma

Bell & Sebastian 2010.11.17. 21:42:04

@Oli bácsi:
Csak feljöttek a bányászbéka segge alól, nincs ebben semmi különös.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.11.17. 22:59:54

Thilo Sarrazin biztos jó elemzést tudna írni...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.11.18. 02:12:37

Az lehetett durva, mikor száz éve Erzsébetvárosban több, mint 60 000 fő volt egy négyzetkilométeren...
süti beállítások módosítása