A jó, a rossz és a blöff – Kinyírják az alternatív színjátszást?
2010. szeptember 29. írta: pelikán*

A jó, a rossz és a blöff – Kinyírják az alternatív színjátszást?

 

  Szimbolikus dolog, hogy megszállta a színházi évadkezdés a hetilapos borítókat. A Válaszban Dörner rögtön Csurkával sokkolja a liberális színházcsinálókat, a Mancs–ÉS-tengelyen viszont egységfrontban a „halálra ítélt” független színházakért aggódnak: ti. a 2010. évi költségvetéssel összefüggő egyik kormányhatározat értelmében a számukra pályázaton megítélt támogatási összegek 34 százalékát egyszerűen zárolták. Az indok: takarékosság. Így ma megnézzük, mi fán terem az alternatív teátrum és tényleg megfojtja-e a nemzeti együttműködés.

  Az alternatív színházakról szóló vita indulhat rögtön címkézéstől. Mert ugye mi az, hogy alternatív? Esztétikai, stílusbeli, vagy finanszírozási kategória? Netán nézői/kritikai? Vagy egyáltalán: kategorizálni akarunk ezzel? Ugyanis a kortárs kunsztról szóló pengeváltások közben a kívánatosnál mindenképpen többször tűnik úgy, hogy az alternatív szócska tetszőleges művészeti ág megnevezése mellé csapva csupán érinthetetlenségi szkill-t generáló minősítő jelző. „Ez nem szar, csak nem érted. Alternatív.” Vagy: „Minek szapulod, ez kísérleti stílus! Ebből jön az ÚJ, vaze.” – és társaik.

  Így annak ellenére, hogy persze 12 éve rendes színházbérlet-tulajdonosként értem én, hogy mit kéne jelentsen az alternatív (ami nem giccs, ami nem plebs és még vagy tucat dolog, ami nem), szóval mindennek ellenére igencsak fúr, hogy sokszor mégsem ilyen értelmezési keretben, hanem úgy dörren ez az alternatív, mint a posztmodern művészeti világ kissé arrogáns státusmegjelölése. Amúgy inklúzíve sugallja: mű, ami csak magasabb kóddal fejthető, ami az új szelet fújja, amitől illik beszarni, különben ódivatú maradsz, mint a válltömés.

  Az alternatív társulatok – később még részletesen is tárgyalt – helyzetének nehézségét éppen az okozza, hogy kevesen nézik az előadásaikat. A legtöbb ilyen formáció csak vékony rétegkultúrákban véteti észre a dolgait. Nem is olyan régen viszont volt olyan eset, amikor az alternatív színház és a mainstream média szokatlanul nagy felületen találkozott: pont két éve, az ifj. Sebő Ferenc és Toepler Zoltán jegyezte Gecy c. darab botrányaikor. A zsidó pornókomédiának nevezett előadás készítői valóban ritkán látott, egyszerre extravagáns és baromi arrogáns szpotokkal hirdetve botránkoztattak és provokáltak – majd ártatlan haladóként ők maguk csodálkoztak a legjobban, amikor páran valóban megbotránkoztak/felületek a provokációnak. Mire a darab a nézőkig jutott, a liberóknál túlhypeolt Gecyről kiderült, hogy legyen bár alternatív, legyen bár művészi, leginkább mégis semmitmondó, kihagyható. Ez tökéletesen látszik a róla szóló riportban is:

  Nagy elődei szégyenére ez a Sebő Feri végül is csak egy túlmozgásos hülyegyereknek tűnik, az azóta kevésbé exponált Toepler Zoltánról pedig az átlag hírfogyasztónak semmi más nem jut az eszébe, minthogy vízbe fojtott egy macskát. (Az elején még ment az alibizés, de a jelek szerint tényleg ő volt.) Nagy reklám ez a progresszív színjátszásnak.

  Viszont legalább alkalom nyílt, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is lehessen vitát folytatni az alternatív teátrum és a művészi blöff találkozási pontjairól. (Utólag is nagyon ajánlom ezt ill. ezt a pillanatfelvételt. Milyen nagyívű gondolatok!)

  Nem nagy titok, hogy – bár a felháborodás indokolt volt – azért a padlószint alatti színházasdi frontján a Sebő–Toepler-produkció szóhasználatát, alpáriságát tekintve tényleg nem számít kivételesnek. Csakhát erről a hétköznapi kultúrafogyasztó annyira nem tud.

  Önkéntes Színháznéző

  Hogy bármilyen képünk legyen az alternatív színjátszásról, azt javaslom, nézzünk meg néhány olyan független produkciót, mely az utóbbi években részesült minisztériumi (korábban OKM, jelenleg NEFMI), valamint az NKA által juttatott pénzekből.

  A Nemzeti Kulturális Alap a hozzá beérkezett pályázatok alapján, a Színházi Szakmai Kollégium bírálata után, évente ítél támogatásokat az arra érdemes társulatoknak, daraboknak. Hasonlóan bírál a minisztérium is, saját szakmai kollégium alapján. Nagyságrendileg természetesen az utóbbi által folyósított összegek jelentősebbek. (Az előadó-művészeti szervezetekről szóló törvény egyébként a VI. kategóriájába sorolja a független [/alternatív] színházakat.)

   A visszatérő támogatottak között találjuk a TÁP Színházat, melyet 2008-ban 1,4 millió forinttal, majd 2009-ben 900 000 forinttal jutalmazott az NKA, minisztériumi forrásból pedig 2010-ben a zárolás ellenére is 14 520 000 forintot fognak kapni általános működési költségre. 2009-ben ez az összeg zárolások nélkül szintén 14 milka volt, 2007-ben pedig 2.

  A TÁP-pal néhány éve egy nyári fesztiválon találkoztam először. Egyperceseket, valamint aktív közönséget is igénylő élményszínházat produkáltak – számomra valami borzalmas ripacsfaktorral, erőltetett jópofiságokkal. De hát biztos kényes az orrom. Íme néhány előadásuk, közelről: (Előre szólok, a felvételek alapján rögtönítélet, moralizálás nem lesz. A Kedves Olvasó dönt. De rögzítsük: támogatott színház következik.)

TÁP Színház: Kurátorok – Szecsuáni vérengzés (részlet)

TÁP Színház: Parasztfitnesz

 
TÁP Színház: Free Polanski (utcai performansz a botrányos rendező, Roman Polanski mellett.)

   Szintén a visszatérő támogatottak körébe tartozik a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet (a Katona József Színházból ejtőernyőzött Bodó Viktor vezetésével). A Szputnyik munkáját az NKA 2009-ben 1 millió forinttal támogatta, 2010-re is ugyanekkora összegről szóló döntés született. A minisztérium idén 38 millió forintot ítélt meg számukra, ebből a zárolás után 25 millió forint maradt; 2009-ben zárolások nélkül a megítélt összeg 27 millió forint volt. A Szputnyik (egyik) bemutatkozása itt látható:

(„...a VI-os kategóriába sorolt színházakat, kulturálisan és társadalmi szempontból is különösen fontosnak tartjuk” – részlet az „Aláírásgyűjtés a VI-os kategóriába sorolt független színházak működésének törvényben rögzített biztosításáért” című petícióból.)

 

Untitled from szputnyikszinhaz on Vimeo.

   A Szputnyik egyébként idén az Alternatív Színházi Szemle egyik díját is elvitte, Kockavető című darabjával.

  Ebben a sorban az utolsó színházunk a Hólyagcirkusz Társulat, melynek Kant c. darabját 1,2 millió forinttal támogatta az NKA, a 2010-es működési költségre pedig 10 560 000 forint jár a minisztériumtól (ez már a zárolás utáni szám), mely összeg 2009-ben 27 millió, 2007-ben 9 millió volt. A Hólyagcirkusz független társulatok között felmutatott védjegye, hogy egyáltalán nem dolgoznak rendezőkkel egy-egy előadás elkészítése folyamán. Íme egy 15 perces videómontázs a már említett Kant c. műből:

   A körkép és gyorstalpaló után két állítás következik:

  1. Bár általánosságban igaz a kitétel, miszerint Magyarországon még mindig méltatlanul és aránytalanul kevés pénz jut kultúrára, az elmúlt évek pályáztatáson keresztül elnyert állami támogatásait nézve a színház, továbbá azon belül a VI. kategória – az ország lehetőségeit tekintve – egyáltalán nem számított más művészeti ágakkal összevetve kevésbé támogatott szakmának. (Az NKA-s adatbázis megítélt összegek pontjánál érdemes összevetni például a Képzőművészeti Szakmai Kollégium, vagy a Népművészeti Szakmai Kollégium számaival.) A fenti, színházankénti tallózásból az is nyilvánvaló, hogy a támogatás mértéke hullámzó. (Itt jegyzem meg, a belső elosztástól önmagában véve sem idegen az aránytalanság: a 30 fős Krétakör például hat éven át évi 100 milliós dotációban részesült, más társulatok ennyi gempát egyben legfeljebb játékpénzben láttak.) Így csak az erre az évre szóló állami forrásokat nézve mindenképpen túlzás a Befogadó Színházak Társasága és a Független Színházak Szövetsége által jegyzett sajtónyilatkozat felütésében igen bombasztikusan megjelenő „Végveszélyben a független színházak” szlogen, de Vári György MANCS-os publijában (2010.07.29.) sem igazán indokolható a tétel, miszerint „a nemzeti együttműködés kormánya szó és ok nélkül megfojtja a független társulatokat”.

   2. Érdemes megfigyelni, hogy az alternatív műhelyek – mint azt talán a fenti pillanatképek is mutatják – megosztó, valamint megítélésem szerint baromi egyenetlen színvonalú produkciókat készítenek. Ennek egyik oka a kialakult gyakorlat, miszerint a pályázatokhoz bárki regisztrálhat, így indokoltnak látszik az éppen futó ÁSZ vizsgálat, mely a tervek szerint át fogja világítani a teljes színházi rendszert.

  Kormánypárti színház, ellenzéki színház

  Bár egyszerűsítés, de az egész vitára annyit is lehetne mondani, hogy tessék, ez van olyan helyzetekben, amikor a szegényes mecenatúra és a kevés (és fizetni amúgy is nehezen hajlandó) néző miatt a teljes művészvilág az állam lélegeztetőgépére szorul. Itt természetes módon fejlődik az esztétikai viták (vö. népszínház-művészszínház dichotómia) mellé még kormánypárti-ellenzéki széttartás a szakmai szervezetekben, kuratóriumokban, sőt, kialakulnak olyan kategóriák, hogy fideszes színész, meg nemfideszes rendező. (Van szerencsésebb vidék is, háthogyne. A briteknél például sokkal erősebb a mecenatúra és 60 éve jól működő rendszer, hogy a lottóbevételekből gazdagodó Ars Councilok támogatják a színházakat.)

  Pedig a néző nem kék vagy narancs előadásnak tapsol, hanem ideális esetben minőség szerint válogat. A mindenféle világképpel bíró színházcsinálók közös problémája pedig az, hogy csökkenő nézőszám és színháztól idegenkedő fiatalabb generáció mellett baromi nehéz jövő elé néznek.

  Egyelőre kár a liberálisoknak kultúrharcot vizionálni; az Országgyűlés feltehetően nemsokára előrukkol az új előadó-művészeti törvény tervezetével, és egyáltalán nem biztos, hogy az alternatívok rosszul jönnek ki a változásokból.

  A tájékozott, kultúrapártoló befogadóknak (utalás az olvasóra – a szerk.) pedig tudatosan kell választani a színházi kínálatból is (mely Magyarországon – de legalábbis annak nagyvárosaiban – mindenféle összehasonlításban gazdagnak mondható) és fontos az értéket hordozó darabokat követni, megnézni, beszélni azokról. Mert a zene és a színház – ahogy Tolcsvay László mondta – mindig is törékeny lesz, hiszen olyasvalamivel foglalkozik, aminek az ég világon semmilyen gyakorlati haszna nincs. Azon túl, hogy az emberek lelkével kommunikál. Persze ennél nagyobb haszon nem is képzelhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr82328511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eN 2010.09.29. 15:34:08

Nekem az tetszik hogy megy itt a nyigas az allami penzekert, de pl amiota a Trafoban nem osztogatjak el a jegyek felet mindenfele allami/haveri intezmenynek/cegnek azota a (z amugy meltan) messze hires Frenak tarsulat is felhaz elott jatszik. Ezzel nem a tamogatas ellen kelek ki, csak visszatetszo hogy allandoan a mas zsebebol adakoznak ezek a senkihaziak.

tevevanegypupu 2010.09.29. 15:41:36

@Alfőmérnök:

Nemreg lattam egy Michael Radford rendezte Velencei kalmart, ott semmit nem vett el Shakespearebol de megis nagyon egyeni lett az egesz, bar Al Pacinoval nem nehez. Es aztan ott van Orson Welles aki szinte ujgy rendezett, hogy az embernek eszebe sem jutott, hogy szindarabot lat..megrendezve. Nem tudom miota lett ilyen tulhangsulyozott divat ez a rendezokozpontu szinhaz, mert regen is voltak nagy magyar rendezok is, akik tudtak ugy is egyeniek lenni, hogy megmaradt a darab. Sokan leszoltak a hagyomanyos Vigszinhazat vagy a Madachot, de valoszinuleg a magyar kozonseg vegtelen igenytelensege miatt:) megis ez a ket szinhaz egy jo ideig fogalom volt.. Lehet egyebkent, hogy nem is a rendezokkel van mindig baj, hanem a szineszek nem jok..A mostani szineszgeneracio abszolut fenytelen az elotte levokhoz kepest.

@eN:
Megnyugtatott, de komolyan, mert tenyleg eleg szemetnek ereztem magam, hogy akarmennyire is igyekszem, nem tetszik Suto..Unalmas, semmitmondo es modoros. Szerintem.

TG69 2010.09.29. 15:44:47

@tölgy: Végülis minden döntést, amit a politika hoz az politikai. Grat :). Kifejezni valamit implicite is lehet, de inkább fejezzük be a vitát, mert amikor valaki azzal érvel, hogy nem érti a másik szövegét, akkor itt az egyik nyílván hülye és itt megint mindenki biztos a dolgában :). Annyit még szerényen, hogy naivítás azt hinni, hogy ha valamit vastag könyvekben tárgyaltak és társadalomtudomány, akkor az be van bizonyítva :). Szerénység meg ilyenek :)

Tehetetlen Dodó 2010.09.29. 15:50:10

@tevevanegypupu: Mintha magam írtam volna!
(Az unalmas színtelen-szagtalan színészekről, de a derék néhai Sütőről is).

eN 2010.09.29. 15:50:41

A masik, hogy nem kellenek milliardok egy jo eloadashoz, az egyik legjobb szinhazi produkciot Bukarestben lattam egy kis pubban: az asztalokat eltoltak a terem egyik oldalarol es az a 4 x 2 meter volt a "szinpad", diszlet minimalis. 1 oraval az eloadas kezdete elott mar nem lehetett beferni, szerencsere mi tudtuk es joval elotte odamentunk. Na ez az alternativ szinhaz, nem amit milliardokbol osszeizzadnak, most komolyan mi kerul annyiba hogy Mucsi Zoltan kurvaanyazik 1.5 oran keresztul Scherer Peterrel?

TG69 2010.09.29. 15:58:27

@tevevanegypupu: Szerintem nem olyan nehéz ügy ez. Ha a darabra vagyok kiváncsi akkor olyan előadásra megyek, ahol tudom hogy azt kapom vissza, ha meg a rendezőre akkor meg arra. Nem mindegy, hogy az deák másolatának másolatát vizsgáljuk, vagy az ideák másolatának a másolatának a másolatát? A lényeget úgy sem látjuk sohasem :)

Alfőmérnök 2010.09.29. 16:02:44

@tevevanegypupu: Orson Welles pont nem jó példa, a Shakespeare-feldolgozásai nagyon egyéniek, több bennük Welles, mint Shakeaspeare. (Egyébként az Othellóját a világ egyik legjobb filmjének tartom.)
Persze színházi rendezését nem láttam. :)

A színészek azért fénytelenek, amit írtam. Rossz alapokon nyugszik a képzés.
A XX. század színházában történtek dolgok a bbjnick és Grift által óhajtott "új művészet" irányába, pl. Grotowsky, de ezeknek szinte semmi hatása nem volt a magyar színházi kultúrára.

TG69 2010.09.29. 16:04:26

@eN: Komolyan a Mucsiék milliárdokért kurvaanyáznak? Ezt a továbbtanulásdolgot még újra átbeszélem a fiammal :).

Alfőmérnök 2010.09.29. 16:05:55

@eN: A románok jóval előrébb vannak a színházban (meg a filmben) is, mint mi.

Téglagyári Megálló 2010.09.29. 16:06:00

@TG69:

Ha már itten filozofál, ajánlanám az alétheia (a létező el nem rejtettsége) fogalmát, ez igenis megtörténhet a színpadon. Az igazság megtörténése, ahogy az a náci mondta.

pelikán* 2010.09.29. 16:09:58

@NagyLevin:

Ahoj,

"Hangulatkeltő kispublidban"

Te Levin, ez itt több mint 10 000 karakter. nemá.

Az "és a T. Szerző arról miért nem ír" felütésre kezdődő megjegyzéseket nem kommentálom, bots.
De ha szeretnéd, rögzítem: Pintér Béla jó, Bozsik Yvette pedig kurvajó. Komolyan.

"Gecy című darabot és Toepler kismacskagyilkolását (különben tudtommal egy filmben, nem színházi produkcióban tette, kevés köze

van a dolognak a színházfinanszírozáshoz) ideidézni, amikor ezeknek a produkcióknak a támogatásáról beszélünk, tényleg nem

előkelő."

Ha figyelsz, éppen azt dumáltam ki az egész végén, hogy noha alterszínház issue-ban ez a téma láccott a legnagyobb felületen,

mégsem valami hajdenagy reklám ez a szakmának (és benne nagyon sok jó előadásnak) ezek miatt a köcsögök miatt. Az pedgi, hogy

nincs köze az egész támogatásosdihoz, nem is állja meg a helyét. A Gecy bemutatásának évében az annak otthont adó Sirály 22

milliós állami támogatást kapott. www.nefmi.gov.hu/letolt/muveszet/alter_nyertes_2008_080506.pdf

Nem csak te, mások is kifogásolták, hogy milyen már az, hogy kiteszem ide a színházak videós felvételeit - mármost ezzel nem tudok

mit kezdeni, amikor ezeket az anyagokat az adott színházak enkezükkel, a saját videómegosztós csatornájukra pakolták fel, bárki

által elérhetően, ergo azt szeretnék, hogy sokan lássák, és azért tették fel, mert szerintük jól sikerült, különben eldugták

volna.

Amúgymeg álljunk már meg egy ásónyomra. Beállítod itt a cikket, mintha egybites hangulatkeltés lenne, pedig egyszerűen két

dologról akartam szólni. Az egyik, hogy fojtásról, művészetgyilokról, kezdődő kultúrharcról olvasni sok helyen, pedig ez az utóbbi

évek pályázati eredményeit (azok számait) nézve, a 2010-es fejleményekkel összehasonlítva egyszerűen aránytalan megfogalmazás.

A másik pedig a magánvéleményem. Vagyis hogy szerintem tele van álelvont, művészblöff szarságokkal az alter világ. Tehát még

egyszer: ez nem az egész független színházas világról szólt, nagyon nem. De ez teljesen független az előző megállapítástól, mely

nagyrészt számokról szól. Ez itt egy blog, nem valami tényfeltáró műhely, pláne nem szakfolyóirat, ezért talán megengedhetem, hogy

a kettő egy lapon fusson (mármint a számolás meg az esztétikai ítélet - amit persze nem kötelező elfogadni, még csak

kormányprogrammá sem tenni).

Asszem világos voltam, hogy nekem is fontos, hogy színházba járó, kultúra szerető tiszta szemű gyermekekkel legyen tele ez az

ország (vö. utolsó bekezdés). Ehhez viszont egyszerűen jó előadások, jó színészek kellenek, márpedig megnézed pl. ezt a

színészversenyes videót index.hu/video/2010/01/24/szineszverseny és elsírod magad, még viccnek is rossz.

üdv,
PJ

pelikán* 2010.09.29. 16:12:16

@NagyLevin:
((Bocs, széttolta a sorokat, itt van mégegysz.!))

Ahoj,

"Hangulatkeltő kispublidban"

Te Levin, ez itt több mint 10 000 karakter. nemá.

Az "és a T. Szerző arról miért nem ír" felütésre kezdődő megjegyzéseket nem kommentálom, bots.
De ha szeretnéd, rögzítem: Pintér Béla jó, Bozsik Yvette pedig kurvajó. Komolyan.

"Gecy című darabot és Toepler kismacskagyilkolását (különben tudtommal egy filmben, nem színházi produkcióban tette, kevés köze van a dolognak a színházfinanszírozáshoz) ideidézni, amikor ezeknek a produkcióknak a támogatásáról beszélünk, tényleg nem előkelő."

Ha figyelsz, éppen azt dumáltam ki az egész végén, hogy noha alterszínház issue-ban ez a téma láccott a legnagyobb felületen, mégsem valami hajdenagy reklám ez a szakmának (és benne nagyon sok jó előadásnak) ezek miatt a köcsögök miatt. Az pedgi, hogy nincs köze az egész támogatásosdihoz, nem is állja meg a helyét. A Gecy bemutatásának évében az annak otthont adó Sirály 22 milliós állami támogatást kapott. www.nefmi.gov.hu/letolt/muveszet/alter_nyertes_2008_080506.pdf

Nem csak te, mások is kifogásolták, hogy milyen már az, hogy kiteszem ide a színházak videós felvételeit - mármost ezzel nem tudok mit kezdeni, amikor ezeket az anyagokat az adott színházak enkezükkel, a saját videómegosztós csatornájukra pakolták fel, bárki által elérhetően, ergo azt szeretnék, hogy sokan lássák, és azért tették fel, mert szerintük jól sikerült, különben eldugták volna.

Amúgymeg álljunk már meg egy ásónyomra. Beállítod itt a cikket, mintha egybites hangulatkeltés lenne, pedig egyszerűen két dologról akartam szólni. Az egyik, hogy fojtásról, művészetgyilokról, kezdődő kultúrharcról olvasni sok helyen, pedig ez az utóbbi évek pályázati eredményeit (azok számait) nézve, a 2010-es fejleményekkel összehasonlítva egyszerűen aránytalan megfogalmazás.

A másik pedig a magánvéleményem. Vagyis hogy szerintem tele van álelvont, művészblöff szarságokkal az alter világ. Tehát még egyszer: ez nem az egész független színházas világról szólt, nagyon nem. De ez teljesen független az előző megállapítástól, mely nagyrészt számokról szól. Ez itt egy blog, nem valami tényfeltáró műhely, pláne nem szakfolyóirat, ezért talán megengedhetem, hogy a kettő egy lapon fusson (mármint a számolás meg az esztétikai ítélet - amit persze nem kötelező elfogadni, még csak kormányprogrammá sem tenni).

Asszem világos voltam, hogy nekem is fontos, hogy színházba járó, kultúra szerető tiszta szemű gyermekekkel legyen tele ez az ország (vö. utolsó bekezdés). Ehhez viszont egyszerűen jó előadások, jó színészek kellenek, márpedig megnézed pl. ezt a színészversenyes videót index.hu/video/2010/01/24/szineszverseny és elsírod magad, még viccnek is rossz.

üdv,
PJ

TG69 2010.09.29. 16:19:21

@Téglagyári Megálló: De azt ki állíthatja nagy bizonyossággal, hogy ez csak az eredeti darabbal lehetséges? És hogy mindig ugyanaz a realitás mutatja magát és legfőképp, hogy a szerző is pont ezt akarta megmutatni?

tevevanegypupu 2010.09.29. 16:23:54

@Tehetetlen Dodó:

Jaj de jo, hogy elmondtam a Sutot, micsoda megkonnyebbules, hogy nem vagyok egyedul.

@TG69:

A lenyeg feltetelezem az, amit mi akarunk latni akarmiben lenyegnek, kovetkezeskeppen meg ha a szerzot magat olvassuk mar akkor sem o maga az, mert mi is atrendezzuk rogton, csak szerencsere megtartjuk magunknak a sajat valtozatunkat. A rendezoknek nincs ilyen szerencsejuk.:)

@Alfőmérnök:

Latja tudatlansagomban is milyen jo peldat hoztam Wellesszel. Nala egyaltalan nem zavaro az, hogy sajat magat teszi Shekaspeare melle, szoval akkor szimplan eleg zseninek lenni es akkor nem baj, hogy ketten egyutt futnak. A magyar szinhazi kulturara a magyar rendezok vannak hatassal, egymast istenitik vagy pocskondiazzak, utanozzak vagy vetik el.

TG69 2010.09.29. 16:39:05

@tevevanegypupu: Na akkor kimondatott az igazság:) Amikor az eredetit követelem, akkor végülis nem teszek mást, mint az általam nagy nehezen megkreált 'igazságot' akarom újraélni és jaj a rendezőnek, ha ezt nem tudja kellő mértékben visszaadni. Mi van akkor, ha új igazságra vezet, illetve ha félreértem a darabot? Vagy elfogaom az új beavatást, vagy megvédem saját énképem, tehát így esik a hagyományörző az önszeretet végzetes és hedonista csapdájába! :)

Téglagyári Megálló 2010.09.29. 16:52:49

@TG69:

Nézze, létezik egy határ az X darab színpadraállítása és az X darab feldolgozása között. Bánk Bán esetén ez a határ elég hamar eljön.

TG69 2010.09.29. 17:13:47

@Téglagyári Megálló: Vannak itt összetettebb (?) darabok is, azoknál meg tágabb ez a lehetőség, de itt mintha az körvonalazódott volna úgy általánosságban, hogy az eredeti mindig jobb meg ilyenek. Egyébként nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mai nehezebb időkben pl Tiborcz panasza helyett be lehetne iktatni egy NER-es hozsannát is. Orbán meg lehetne a díszvendég :)

tevevanegypupu 2010.09.29. 17:35:30

@TG69:

Ha egy rendezo uj igazsagra vezet ami meg belefer abba a darabba, felolem nyugodtan. De nagyon eros uj igazsagnak kell lennie, mert mi is nagyon eroszakosak vagyunk am a sajat igazsagunkkal..:)
Azert a magam reszerol megelegszem am a szerzo mondanivalojaval is. Es vegulis nincs semmi kifogasom semmifele modern rendezes es felfogas ellen, ha az nem lepi tul azt a hatart, ami mar a rendezo es a darab elutasitashoz vezet. Mert az igazsagtalansag a szerzovel szemben.

NagyLevin 2010.09.29. 18:17:59

Kedves Pelikán!

Rendben, akkor nagypubli. Viszont Te többször is az alternatív színjátszásról beszélsz általában: "Hogy bármilyen képünk legyen az alternatív színjátszásról, azt javaslom, nézzünk meg néhány olyan független produkciót, mely az utóbbi években részesült minisztériumi (korábban OKM, jelenleg NEFMI), valamint az NKA által juttatott pénzekből". Ezután következnek a felháborítóak, megosztók és szarok-szerinted. Hogy valamilyen képünk legyen. Most meg azt mondod, hogy "Tehát még egyszer: ez nem az egész független színházas világról szólt, nagyon nem". Akkor?
Még egyszer: senki nem kap pénzt a VI-os kategóriában csak úgy, idén a pályázók egyharmada egy fillért sem kap, miközben minden kőszínház, produkciója minőségétől függetlenül stabil közpénzhez jut, noha mondhatnánk azt is, hogy a népszerű produkciók tartsák el magukat és kész. Tehát ha van sok szar, azoknak nem ad pénzt a kuratórium és minden rendben. A Te egyéni ízlésed vagy az enyém nem szelekciós elv, (ezért baj szerintem, ha összekötöd ilyetén kifogásaid a finanszírozási kérdésekkel). Szabályozott módon kijelölt testület mérlegelése nyomán született a döntés. A Krétakör egyik egykori vezetője volt a grémium elnöke, róluk Grift is elismeri, hogy jók. Ezenkívül szigorú kritériumrendszert is kidolgoztak. A minőségbiztosítással tehát nincs probléma, azért nem szükséges szót emelni. Még egyszer elmondanám azt is, hogy Vidnyánszky Attila szerint van kultúrharc, nem szerintem. Pesti, szadeszes alterszínházak, a hivatkozott cikkben mondja, olvastad. A Fideszben, amennyire én látom, van egy kultúrharcos csapat és egy pragmatikus csapat is, ezek között mennek a meccsek, tehát szerintem sem igaz, hogy a Fidesz általában kultúrharcol. De azért azt sem mondanám, hogy kultúrharc csak azért van, mert én hisztizek a Narancsban. A Nagyítás-ügy is mutatja, hogy nagyon is van kultúrharc, Fideszen belül is-jelenleg amúgy főleg ott. Továbbra is várom véleményed a törvénysértésről. Ugyanis az előző évekkel összehasonlítani fölösleges, a jelenleg - nem túl régen - hatályos, színházi törvény előír egy bizonyos összeget, ez nem jótékonyság, nagyvonalúság, hanem törvényes járandóság, melynek egyharmada nem jut el törvényes tulajdonosához. Ebből lehet osztani, ezen belül jelenhetnek meg az eltérések az egyes társulatok közt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.29. 18:32:29

@TG69: a politika nem hoz döntést. A politikus hoz döntést.
És a politikus hivatalában meghozott döntései politikai döntések. Ez van.

A tárgyalt kérdést nem társadalomtudósok tárgyalják, hanem politikafilozófusok.

A szerénység fontosságát ha felismerte, miért nem gyakorolja?

Tehetetlen Dodó 2010.09.29. 18:52:53

@tevevanegypupu:
"Ha egy rendezo uj igazsagra vezet ami meg belefer abba a darabba, felolem nyugodtan. "
Csak sokszor nemcsak ilyesfajta új igazság kerül elő, hanem a rendező által erőltetett szemléletek.
Hogy néz ki például egy Tiborc, aki például homoszexuális?? Mi pluszt ad a darab értelméhez?
(Ez most csak a képzelet szüleménye, a valósággal való bármi azonosság a puszta véletlenek játéka lehet).

tevevanegypupu 2010.09.29. 20:08:16

@Tehetetlen Dodó:
"Hogy néz ki például egy Tiborc, aki például homoszexuális??"

Hu de izgi, ez egeszen uj megvilagitasba helyezne a darabot, de most ebbe ne menjunk bele.:) Azok koze a szegeny szerencsetlenek koze tartozom, akik egy darabot szo szerint ertenek es nem gondolkodom azon, hogy a szerzo rejtetten mit akart mondani. Ebbol mar sok marhasag kerekedett, hogy allandoan a szavak moge bujt ertelmet kerestek, tudja, ahogy Arany is mondta:..gondolta a fene. Ketseges szituaciokban pedig meg a legartatlanabb szavakkal is ki lehet fejezni mindent ugy, hogy azt "ertelmezhetjuk". Edward kiraly sem hiaba leptetett fako lovan ugyebar. ..Egyebkent szeretem a nagyon komplikalt dolgokat de nem ugy, hogy zavarosak..

TG69 2010.09.29. 20:28:38

@tölgy: Akartál valamit mondani? :)

TG69 2010.09.29. 20:51:53

@NagyLevin: Azért van különbség a költségvetési színházak és a magánszínházak közt. Az elég furcsa lenne, ha minden magánszínházat kötelessége lenne támogatni az államnak. Az hogy támogatja őket, az természetesen helyes, minthogy az is, hogy legyen egy jó kritérium rendszer, és ez nyílván mindkét fél számára hasznos sőt elemi érdek. Az hogy esetleg nem működik teljesen jól az ilyen esetekben nyílvánvaló, keresni kell a jobb elbírálás lehetségeit. A törvény nyílván nem megszorításokra írták, tehát ilyen szempontból rossz, hiszen ha a pénz harmadát zárolná a költségvetési színházaknál is, akkor ezek működése gyakorlatilag ellehetetlenülne ez meg állami feladat és nagy kulturpolitikai leégés lenne. De nyilván lesznek elvonások a kőszínházaknál is csak nem ekkora mértékben. Szerintem ezt felelősen átgondolva elfogadható lenne a magánszínházaknak is, nem?

Alfőmérnök 2010.09.29. 21:51:51

@NagyLevin: Elolvastam két MANCS-os cikkedet, bár nyilvánvalóan színvonalasabbak, mint Pelikán et. posztja, de azért objektívnak nem nevezném őket.
mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir&id=21862
mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=22190
„A független társulatok továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét, de felettébb kérdéses, hogy a nemzeti együttműködés kormánya hajlandó lesz-e szóba állni velük, vagy szó és ok nélkül inkább megfojtja őket.”- azért ez erőst politikai színezetű (és nem kicsit elfogult) zárómondat.

Különben Gáspár Máté azon állítása, miszerint "Épp annyi közünk van és volt az MSZP-hez és az SZDSZ-hez, mint Vidnyánszkynak."- erős csúsztatás, és a helyzet látványos meg nem értéséről tanúskodik (bár okosabb srác ő, mint aminek mutatja magát). Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a Krétakör és az alternatív színházak jelentős része az SZDSZ-hez áll közelebb ideológiailag (elkoptatott kifejezéssel liberálisok). Ma már nyilván nem SZDSZ-közeliek, hanem LMP-közeliek, mert az SZDSZ megbukott, és nyilvánvalóvá vált, hogy az ország kirablásában (ami miatt most nekik sem jut pénz) oroszlánrésze volt, ezért már ciki felvállalni, hogy valaha azt a pártot támogatták. Szó sincs róla, hogy azok a törésvonalak, amikről Gáspár beszél, ne lettek volna meg korábban, legfeljebb nem beszéltek róla.
Néhány igazodási pont ezekhez a törésvonalakhoz:

www.youtube.com/watch?v=U2p4J9tiL-w

Na ezt meg a Te cikkedben olvastam:
„A Táp Színházat ugyanakkor megihlette a pénzügyi bizonytalanság, honlapjukról is kiderül, hogy nemsokára megtekinthető lesz Dalok a Zárolásról című műsoruk, és színházi demonstrációkkal kívánnak reagálni a szituációra. "Ad hoc előadásokkal, varietékkel készülünk. Történetek a VI-os kategóriáról", meséli Vajdai Vilmos társulatvezető. Műsortervükbe bele kívánják venni - a Julianus barát program ötletétől ihletve - a magyarok eredetének feldolgozását is, színpadra kívánják álmodni, amit Szőcs Géza államtitkári terveiben felvázolt.”
Na ez az a hozzáállás, amitől fel megy bennem a pumpa. Az ilyen emberek egyszerűn primitív faszok, csak ennyit tudok hozzátenni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.29. 21:57:23

@Alfőmérnök:

annyit azért az egészhez hozzá kell tennem, és utána nincs miről beszélni, hogy a kőszínházak és produkciók is ,és évek óta, iszonyatos késésekkel kapják meg a pénzeket, ami tekinthető zárolásnak. szóval nem kell sírni.

gáspár, aki okos fiú, most hazudik. neki faji köze van az eszdéeszhez, vidnyánszkinak meg nincs :))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 06:10:58

A bl*gmotor egy rakás gőzölgő ****!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 06:26:10

@TG69:

"Ha van alkotói képesség és tehetség, akkor mindegy milyen útja válk kutúra teremtővé az mindig az ember önmaga előtti csodálatáról fog szólni..." --- írod.

Mivel a bl*gmotor elvitte a szép, okos, kifejtős válaszomat, ezért csak összefoglaló jellegű választ tudok most adni:

Éppen ellenkezőleg! Az emberkultusz csak nagyon ritkán, nagyon rövid időre, általában csak egy-egy kultúra hanyatló ágában bukkan fel az emberiség történetében. Az emberek nem önmaguk nagyságát szokták csodálni, tisztelni vagy rettegni, hanem a Teremtőt, az Istenszülőt, egy (vagy néhány) Istent, esetleg a Mindenséget (apránként vagy egyben).

Itt Európában Istent, a Mindenható Atyát, mennynek és földnek teremtőjét és az Ő Egyszülött Fiát tisztelik, csodálják, követik a népek. Ez a mostani "emberkultuszosdi" csak rövid, átmeneti válságjelenség, pillanatnyi koordinációs zavar.

Szerintem.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 06:36:08

@Grift:

"ha elolvastál, akkor azt is vetted, hogy én betiltanám ezt az egészet." --- írod.

Igaz:-) Valóban írod, hogy betiltanád az egészet:-)

"a magyar nem kultusznép. a magyar sámán nép" --- írod.

Van benne valami:-) Bár ez a sámánság kissé más minőségű, jellegű, mint a szibériai vagy a pusztai nomád/nomadizáló sámánság. Erősen bibliás, megkeresztelt sámánság már ez.:-)

Szerintem a magyar kultúráról, a magyar kultúra "román székesegyházáról" Németh Lászlónak ez a képe máig találó és helytálló (idéztem már máshol, dehát elfér itt is, hát idepakolom:

„A Kisebbségben első bírálóinak kedves szokásuk volt, hogy a 'mélymagyar' szót hallva: összehunyorították a szemüket, s olyan képet vágtak, mintha a germán ősköd köldökébe kéne az ő kristályos latin pillantásukkal letekinteni. Nem volt szerencséjük: ha valamit, hát ezt a francia szellemnek köszönhetem. Proust regénye nem az arisztokrácia bomlásáról szól, mint mondani szokták. Mély-Franciaországról szól. A laterna magica képei után induló polgári gyerek két úton tapogat ki, meseszomját követve, osztályából. Cselédjükön, Francoise-on át a parasztságba, s Guermantes hercegnő szalonjain át Saint-Simon itt csökevényedő arisztokrata világába. A nagy fölfedezés, hogy a kettő tulajdonképpen egy. Mint Combray terén az ősi székesegyház: a polgári Franciaország mélyén is ott áll egy tízszázados katedrális, melyben az üvegablakok szentjei és hercegei s a parasztok hozta galagonyagallyak ma is egymásba keverik tarkaságukat. Proust minden látszólagos sznobizmusa és asztmás túlérzékenysége ellenére azért csinált akkor forradalmat bennem (Ady és Szophoklész mellett talán a legnagyobbat), mert létünk alapjaiban ezt az ősi, patriarkális világot fölfedezte. Így hatott-e a franciákra is? Egyáltalán nem csodálnám, ha mint Féja Gézától hallom, a Mély-Franciaország kifejezés germán ködül az újabb francia tanulmányirodalomban is fölmerülne.

Arra, hogy ehhez a prousti elsüllyedt és mégis jelen lévő Franciaországhoz hasonlóan nekünk is van, idő alatt, idő fölött, egy kopárabb, inkább román 'mélymagyar' székesegyházunk: az erdélyi emlékiratírók olvasása közben gondoltam először. Egészen furcsa élmény volt XVII. századi erdélyi főurakban az én dunántúli parasztrokonaim modorára, mondhatnám, etikettjére ismerni. Bánfi Dénes és Béldi Pál mintha csak Péter bátyám és Erdélyi bíró módján ligáznának; nagyanyámban pedig egy paraszt Lórántffy Zsuzsanna ülne imájával a férfiak dolgai alatt. Bethlen Miklós-tanulmányomat ezzel fejeztem be: 'Talán az élet osztályok fölötti vagy alatti azonossága is igazabb volt abban a pálcás, kalafás világban, mint ma. Nekem legalább, ha azt keresem, hol találom meg Bethlen Miklós természetét, az ő rendjének modorát könyvén kívül, falusi atyámfiaira kell gondolnom, a jómódú parasztcsaládra, mintha az a régi úri élet a kisnemességen át ideszivárgott volna, le a helyükbe növő jobbágyságba. Ha nagybátyáin János-napon összekaptak, nemcsak vitatkozásuk módja emlékeztetett jobban a Teleki Mihály és Bethlen Miklós párbajaira, mint ma országló virzsiniás utódaiké, de a használt nyelv s a szemben álló bölcsesség is.' A fölfedezés különben nem új. Kemény Zsigmond ezzel okolta meg közel kilencven éve Szalárdi krónikájának a kiadását.” (Németh László, 1939)

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 07:27:44

No, pár alapkérdés tisztázása ráfér a nagyérdeműre itten.

1 a dráma mibenléte

dráma az a szöveg, amit
Név:szöveg
Név:szöveg
formátumban írnak le.

A dráma tartalma ennyi, semmiféle szerzői utasítás meg tájleírás nem része a drámának. Az csak cifraság, masni a szaron.

Természetesen van a drámának tartalmi követelményrendszere is, most ugorgyunk.

A színházi előadásnak az írott anyag egy része de egyáltalán nem, azonos azzal. Nincs olyan, hogy a Bánk bánt így _kell_, vagy úgy _kell_, meg hogy a szerző így _akarta_, vagy úgy _akarta_. Amikor a drámából előadás lesz, oda a Név:szöveg formátumon kívül eső dolgok nem tudnak írói szándékból menni. Ami ott a szövegen kívül/túl létrejön, az nem az író hatásköre. Ne menjünk a szélsőséges vizuális példákig, meg lehet ezt érteni már egy rádiójáték szintjén: hogy egy-egy mondat milyen emocionális tartalommal mondatik el, és ezzel milyen értelmet nyer az nem írói hatáskör. Nem tud az lenni - és nem is volna jó, ha az volna, másik szakma. Akkor hogy volna az a jelmez, meg a díszlet, vagy bármi más?

2. az igazi Bánk bán problematikája

Tradicionális, szépen fölöltöztetett, "korhű" Bánk bán képpel felszerelkezett kultúrafogyasztóknak ajánlom figyelmébe, hogy a színház évezredekig el volt a Meiningeni herceg, bizonyos II. György nélkül. És utána is elvan, sőt vele párhuzamosan is el volt efféle bornírt historizálgatás nélkül.

Itt most érdemes a dráma tartalmi kritériumát vázolni, egyszerű ügy ez: a szereplők közötti szükségszerű viszonyváltozás, vagy a szükségszerűen változó viszonyok nem megváltozása, ez utóbbit szokták csehovi modellként említeni. Ettől van feszültség, katarzis, meg minden efféle. Vagyis a Bánkbán sztori attól dráma, hogy ez az elfoglat honfi egészen addig királypárti, és baszik lázadni, mit néki Petúr meg Tiborcz, amíg asszonykát el nem kapja az a kurafi. És keveredik egyből a közember a magánnal, döfi le Gertrudist, s lesz akarata ellenére politikailag lázadó, vagyis változnak a viszonyok. Egészen addig, amig ezek megmaradnak, addig akkor is a Bánk bánt adja a színház, ha az országjárásból repülő csészealjjal tér haza és ha Melinda megmakkanva menekülvén egy aszteroidaövben haláloz el. A drámának nem lényegi eleme a Tisza maga, meg a ló ideája. Adott pontokon ez annyit jelent, hogy közlekedési eszköz, meg háborgó természet amibe beléje lehet halni.

Természetesen attól nem lesz jó egy Bánk bán, hogy így-vagy úgy tálalják, és attól sem okvetlenül lesz rossz, hogy történelmi részletességgel Endre korába öltöztetik. De ez utóbbi sehogy sem valami eleve elrendelt része a Bánk bánnak, mint drámának.

Ízlésekről meg nem érdemes vitázni.

Aki ennyit nem képes érteni a dologból, az inkább ne osszon észt színházról - ellenben nagyon is járjék oda, minél többet, ha tetszik tapsoljon, ha nem tetszik, távozzon időnek előtte bátran! Csak ne akarja már elmagyarázni, hogy mi a színház, és hogy köll mívelni!

Téglagyári Megálló 2010.09.30. 08:12:20

@TG69:

No pont az ilyen "átértelmezések" ellen lépnék fel.

tevevanegypupu 2010.09.30. 09:04:10

@Téglagyári Megálló:
Amikor valamit magyarazni kell akkor az mar nem jo. Vagy hat azonnal az erthetetlenseg vagy ertelmezhetetlenseg is akar ugy hogy szereti, akar ugy hogy elveti. Ugy korulbelul ennyi, aki pedig ezt elkezdi magyarazni, az nyilvan ebbol el, tehat muszaj neki.:-)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 09:25:13

@Dr. Zerge:

örülök, hogy jól aludt, pihenten ébredt, nincsenek idegrohamai. ezt szépen világosan elmagyarázta.
javaslom mindenkinek, olvassa el, ha színházról akar szólni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.30. 09:42:08

Szóval azt gondolom, sokunk számára a színház azt jelenti, hogy szépen felöltözünk, és megnézzük Sinkovitsot a Nemzetiben. Némelyek ezt bizonyára szánalmasnak tartják. Bennünket pedig ez nem érdekel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 09:49:45

@Elpet:

Grift gonoszkodik! Ne hagyd, hogy behúzzon a csőbe!

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.09.30. 09:54:51

@Elpet:

Kár, hogy Sinkovits már nincs, és csak Alföldi van helyette.

NagyLevin 2010.09.30. 10:01:43

Kedves TG69!

Nyilván attól függ, hogy határozzuk meg a közérdeket. A jelenlegi törvény éppen úgy gondolja, hogy közérdek az alternatív színházak működése is (a színházi innováció, a nemzeti műveltség elevenné tételéhez, közvetítéséhez járulhatnak hozzá, ez lehet mondjuk, az indok), tehát részesülniük kell a számukra előirányzott közpénzből (ami - természetesen - nagyságrendekkel kevesebb a kőszínházak pénzeinél, a törvényalkotó szerint ekkora a társadalmi súlyuk közti különbség, ennek a nagyságrendi különbségnek az elismerése eleve benne van a törvényszövegben). Nem azért írom ezt, mert azt akarom, mondanom sem kell, hogy a kőszínházak apanázsa csökkenjen. (Senkinek sem kívánom, hogy rossz legyen neki.) Az is baj, hogy hosszú ideig nem lehetett tudni, milyen mértékű lesz a zárolás, még 50%-ról is szó volt, ami tényleg végképp ellehetetlenítette volna a működést, ezt a hírt a minisztérium egy olyan megbeszélés utolsó perceire postázta, amire el sem jöttek meghívott képviselői. Ennek a gesztusnak a hatására írtam az első cikk utolsó mondatát, amit Pelikán József és Alfőmérnök kifogásol. Viszont továbbra sem lehet tudni (amikor legutóbb ebben az ügyben tájékozódtam, a második cikk megírása előtt, akkor legalábbis még nem lehetett), hogy valóban zárolásról van szó vagy a pénz jövőre sem jön meg, így nagyon nehéz évadot tervezni. De nem kívánom élezni a kultúrharcot, van rá némi remény, hogy - ha nem kapkodják el - egy jó szabályozás, mindenki számára elfogadható színházi törvény születik, legyen úgy.
Kedves Alfőmérnök, nem szerencsés egy kissé homályosan körülírt attitűdből ("liberális") közvetlen pártkötődésekre (SZDSZ) következtetni, pláne, ahogy Vidnyánszky Attila teszi, Budapest-vidék ellentétet vízionálni, a társulatok nagyon szívesen mennének vidékre, alig várták a Krétakörösök is, hogy befogadja egy-egy előadásukat valamelyik vidéki kőszínház.
Minden jókat, köszönöm a beszélgetést (tényleg):
Vári Gyuri

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.30. 10:04:03

@bbjnick:

Ez akkor is így van :)

@Téglagyári Megálló:

Nem véletlenül írtam Sinkovitsot :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 10:10:20

@bbjnick:
nem, dehogy pontosan erről beszéltem, mikor a kompatibilitás hiányáról.

@Elpet:

nos, maguk így mennek templomba és színházba is. polgári eseménykötelezvény, társadalmi kovász, üres rítus. sem istenhez, sem a mű /vészet/ -höz/hez nincs aktív közük. az nem polgári. isten néha extatikusssá tesz, a művészet excentrikussá, a polgár ezekből nem kér. ezekben az állapotokban de már abban a kinyílt lelki állapotban sem mikor megértené ezeket, nem lehet dolgozni, menetrendszerűen élni. persze élni sem. maguk többnyire nem élnek. programot teljesítenek. ez tiszteletreméltó, ez olyan társadalom tengelyeség, de nem élet. ezért tegyék a dolgukat, de ne szóljanak az életbe.
szépruha, meg az imre. ez ám a színház! :))))

és látod, bbjnick, erről beszéltem, hogy ezek a kultuszra sem alkalmasok, oda odaadás, extázis kell, nem üres formai kötelesség.
elpet kiváló táborparancsnok lenne. de megteszi főszerkesztőnek is. :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 10:15:08

@Elpet: Ühüm, hát ez immáron ütközik némi akadályokba, de ha Sinkovits hiányában másra is kíváncsi vagy, akkor ez idáig nem baj. Te szépen felöltözöl - igen dicséretes hagyomány - elmész, nézed az aktuális sinkovitsot. De ne te mond már meg, hogy ő mibe öltözzék a színpadon. És persze az lehet egy álláspont, hogy neked a sinkovitsok csak bizonyos stílusú, és mennyiségű kosztümizáció esetén érdekesek, de erről az álláspontról meg az egy felettébb érvényes, megalapozott vélemény, hogy butaság. És az nem jó válasz, hogy nem butaság, hanem konzervativizmus, merthogy színházi tekintetben a te általad elvárt vizualitás úgy meghaladott már régen, hogy közben nem is konzervatív, nincsen ennek semmiféle gyökere a műfajban, röpke pár, nem oly rég volt évtizedtől eltekintve efféle historizáló igénye a színháznak több évezredes történetében nem volt sosem. Egészen egyszerűen nem a műfaj sajátossága az, ami a te elvárásod vele szemben. Olyasmi ez, mintha a Zeneakadámiára beülvén orrcseppel, zsebkendővel készülnél fel a várható illatorgiára. Ilyenkor elkerülhetetlen a csalódás, annak rendszeres vételezése pediglen felettébb frusztrál, oszt' a jóisten sem ment meg a magabiztos kijelentőmódban történő vicces észosztástól, besértődéstől, stb. Szvsz egyszerűbb, és értelmes ember számára gyümölcsözőbb út megérteni valamit - esetünkben a színházat, mint olyat, hogy mijafeneisaz, meg mijafrancraisjó -, és a lényegéből fakadó elvárásokkal közelíteni hozzá, keresni benne tőle elvárható, neked tetsző dolgokat. De ez sem kötelező. Azért semmiképpen ne add föl, tessék csak szépen fölöltözni, és eljárni abba a színházba! Mert minden okoskodás ellenére a színház nem észre ható valami, a nézőnek nem muszáj értenie, a jó színház simán hat pusztán érzelmi utakon. Csak aztán nehogy belefuss egy előadásba, ami jó, ami megfog, viszont homlokegyenest ellentétes ezzel a te szögletes butasággoddal. Nagy zavart tud okozni az ilyesmi, úgy híják: kognitív disszonancia, csúnya rumlit csinál az emberben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 10:26:32

@Dr. Zerge:

most maga azt mondja elpetnek, hogy csorog a zsír a bajszán, felemelve kihörpinti a tányért, a kenyérrel törli a száját, ha egyáltalán.
erre csak azt a választ fogja kapni, hogy mink így eszünk és nem érdelek minket hogy mások hogy esznek, mink így, és kész.

vagy szóljon rá az ilyenre -mikor azt mondja az asszonynak, hogy ne nyögjé' én baszok vagy te- hogy ember, de hát az asszonynak is jó kell legyen, hát azt fogja válaszként kapni, hogy lehet, hogy maguk ráérnek ilyesmire, és lehet, hogy a maguk asszonyai sikoltoznak mint a conti utcai bérnők, de nálunk ez nem szokás.

rendíthetetlenek.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 10:29:12

@Grift: Nem is kell nekik abban a kinyílt állapotban dolgozniuk, napközben szorgoskodnak, este kinyit(hat)nak. Egyébként meg csomagold már kicsit a mondókádat, így a szmájlihegyek ellenére sem túl tisztességes beszélni velük! És a legüresebb rítus is rítus, és több mint a semmi - természetesen a susogósban mónikasó elé telepedést és egyéb modern vívmányokat nem tekintjük rítusnak, és nem azért, mert finnyásak volnánk, hanem mert ezek fogalmilag tényleg nem azok.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 10:38:38

@Grift: Nem, ezt te mondod neki, nem én. Én éppen hogy nem basztatni akarom, hanem rávezetni valamire. Mert én úgy vagyok ezzel, hogy ha már idefogalmazok némi nagyívűt íngyér', akkor az ne csak enmagam polírozása legyen, de váljék valami közhaszonra is. Hátha. Persze műfalangistának és szalonantinak lenni, meg elpeteken elménckedni mindig könnyebb, és van az a társaság, ami ettől alél, de az nekem sosem volt kedves pálya. De hát mindenki ott sportol, ahol tud. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 10:39:27

@Dr. Zerge:
az nem úgy van, hogy este nyitogatunk, aztán nappal meg zárva vagyunk. az esti világ beteszi a lábfejét a nappali világ ajtórésébe és megzavarja a kötelességéletet. kérdéseket tesz fel, megrontja a nyárspolgár életét, akinek egy öröme van, a kötelességek pontos teljesítése egy életen át.

a szmájlijaim nem oldják a mondandómat, nem púder, csak azt jelzik, hogy mosolyogva írom amit. nem így kell használni őket? és szerintem a nyers beszéd tisztességes. ahogy az is tisztességes, ha valaki pironkodás nélkül azt mondja, hogy ő azért jár színházba, hogy megsétáltassa az öltönyét, meg megnézzen egy deklamátort. vállalja, hogy elképesztő tahóságot beszél, nem érdekli, az arcodba vágja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 10:41:32

@Dr. Zerge:

Látom, lekéstem. Téged is behúzott a csőbe:-D

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 10:44:35

@Dr. Zerge:

nem tudja rávezetni. legfeljebb, ha előtte kertelés nélkül szembesíti a tarthatatlanságaival. de még úgy sem. a dolog reménytelen.
de ne értsen félre, pl. elpet egy tisztességes, nagyon sok dologban nagyon okos, sok területen követni való, becsületes polgárember, de amiről beszélünk nem az ő területe. nincs affinitása.

Szancsó Panza 2010.09.30. 10:47:48

@Grift: @Dr. Zerge:

Uraim, szájamban az én uram, Don Quijote, akit hűséggel szolgálok.

Nos, ami mellett ő érvel, az egy Sinkovits kaliberű karakter. Aki nem a szétcsúszott magánélete okán híres, hanem hitelesen tud pátoszt teremteni a színpadon. Libik szerint a pátosz idejétmúlt, mi még vagyunk egy páran, akik szerint nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 10:51:26

@Grift:

Igen, de ezért/azért vannak a hivatott, ihletett, felelős művészek, alkotók, szellemi emberek, hogy megalkossák az "Imréket", azokat a formákat/kódokat, amivel a szellem világából valami mégiscsak eljut oda is, ahol ez nem "magátólértetődően van":-) Mindenkinek megvan a szerepe: ki erre megy rá, ki arra. De ha jól nem is lehet ezt csinálni, legalább törekedni kell arra, hogy mindig egy kicsit jobban:-)

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 10:59:57

@Grift: Ez afféle csernusdokotorkodás, vagy hogy híják azt a bulvárpszichiátert, jól hangzó, álindokolt barbárkodás, énképzavaros bölcsészlányok szellemi leitatásához elégséges lükeség. Rendes orvos, ha már gyógyítani nem tud, legalább nem árt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:01:24

@Szancsó Panza: @Grift: @Dr. Zerge: @Elpet:

Kérdezek: ízléseken valóban felesleges vitatkozni, de biztos, hogy (csak) erről van szó? Ha nem ízlésekben, hanem formákban gondolkozunk, akkor is felesleges a vita?

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 11:02:15

@Dr. Zerge:

eh, már csak szerelmesen hebeg, ez nem érdekes. és mennem is kell.
üdv, uraim! :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 11:03:56

@Szancsó Panza: Nem, ő a Sinkovits ruházatát, Endre koronáját, festőileg ábrázolt Tiszapartokat, meg efféléket sirat. És ez sületlenség, a színház nem naturalista műfaj.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:07:52

@Dr. Zerge:

Szerintem nincs igazad. Nem a festői Tisza-partot siratja, hanem egy olyan "interpretációt", amivel azonosulni tud. És ez nem ugyanaz.

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 11:08:22

@bbjnick: De hát nem is ízlés dolgaiban folyt a szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:13:14

@Dr. Zerge:

Az "interpretáció" nem csak ízlés kérdése, hanem formáttudniadás kérdése is, elsődlegesen az, gondolati és anyagi értelemben is. Erre gondolok.

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 11:17:20

@bbjnick: De rossz kritériumrendszere van. Olyat feltételez alapvetőnek, ami nem az, azután ami a rossz feltételezésének nem tesz eleget, azzal nem hajlandó azonosulni. Ez meg azért nagy baj, mert a színház a néző-és a játszók/alkotók közös produktuma, ergo ha ő otthon hagyja a fantáziáját, a mindenféle, a színház valódi természetének megfelelő kíváncsiságát, beleérző képességét, ha a befogadás-társalkotás első pillanatában lepattan a téves elvárásainak nem megfelelő látványról, akkor javarészt nem is tud megszületni a műalkotás. Így aztán a macska enfarkát kergeti, nem korhű a Bánk bán, ergo szar, mígnem egyszer szembejön egy olyan ami még ezen az elutasító részvételen keresztül is hatni fog, és akkor jajj szegény fejének, kognitív dissz. lásd fennebb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:17:47

@bbjnick:

formáttudniadás=formátadnitudás :-D

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 11:19:48

@bbjnick: ez a "formáttudniadás" most kifog rajtam, ha ki nem fejted...

Alfőmérnök 2010.09.30. 11:29:45

@bbjnick: @Dr. Zerge: Ízléseken nem fölösleges vitatkozni. Ez egy tévhit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:34:22

@Dr. Zerge:

Shakespeare milyen képességeket kért számon a nézőn?

A művész dolga az alkotás, nem a számonkérés, elvárásai a nézőnek lehetnek. Én nem mondom, hogy ez könnyű dolog, de hát erről szól a történet.

S. Imréből is úgy lett "Imre", hogy kiment a színpadra és a nézők csak lestek, hogy ki ez, aki nem a Somlai Artúr és nem úgy csinálja (pld.), ez így nem jó, nekünk ez nem kell. Aztán Imre nyomta, amit, és egy idő után átjött az "Imre":-) Végüli hepiend:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.09.30. 11:38:29

@bbjnick:

"A művész dolga az alkotás, nem a számonkérés, elvárásai a nézőnek lehetnek."

Azért ez kölcsönös. Ha pl. tanított már, tudhatja, hogy közömbös, érdektelen hallgatóságnak nem lehet olyan jó órát tartani, mint érdeklődőnek. Ez a színpadra is igaz.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 11:45:48

@bbjnick: Nem számonkérés ez, többször írtam, hogy nem muszáj érteni a színházat. De félreérteni, és erre alapozva óbégatni, az más minőség.

Természetesen tisztában vagyok az elvárásokkal, és nem gondolom, hogy nézőművészeti főiskolai diplomához kell köttessék a színházjegy vásárlás.

Igen, a színház folyton újít, aztán belekövül, intézményesedik és lassan ódivatúvá lesz az újítás, és akkor megint jönnek újítók. Közben a sok műkonzervatív az egyel előbbi újítást sírja vissza. Kicsit olyan ez, mint az általános régen minden jobb volt mantra. Épp arra teszek itt folytonos kísérletet, hogy inkább a lényegre a színház valódi mibenlétére, és egy-egy előadás esetén ennek megvalósulására, e megvalósulás mindenféle minőségér fókuszáljon az, akinek ehhez szellemi képességek adattak, az ugyanis, ti. a színház mibenléte döbbenetesen konstans, időtálló, és meglepően egyszerű dolog.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:51:48

@Dr. Zerge:

"ez a "formáttudniadás" most kifog rajtam" --- írod.

Hát, ez rajtam is:-D

Formát adni tudni: ez alatt azt értem, hogy meg tudja teremti azt a keretet, amiben interpretációja koherenssé válik.:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.09.30. 11:58:56

@bbjnick: A színész dolga - mint fentebb utaltam rá - a SZÍNPADI JELENLÉT.
S. Imre esetében ez a személyiségéből fakadt.
De - és ez a lényeg - ez TANÍTHATÓ. Csak Magyarországon nem tanítják (jól)...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 11:59:08

@Dr. Zerge:

"a színház mibenléte döbbenetesen konstans, időtálló, és meglepően egyszerű dolog" --- írod.

Korrekt:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 12:02:40

@Téglagyári Megálló:

Ebben van igazság. Csak hivatkozni nem lehet rá, mert fölösleges. Ha a színházi emberek számonkérik a nézőn a jelenlétet, attól még az nem lesz meg. :-|

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.30. 12:03:21

@bbjnick: Aha, hát ez sem eccerű. Főleg a posztposztposztmodernben, vagy mi a tököm dívik manapság. Úgyhogy most itt lényegileg elpasszolnám, egyrészt el kéne rágódnom rajta, másrészt félek, túl sok szöveggel kéne bíbelődni, harmadrészt és az előbbi miatt is tán nem is ide való. De alkalomadtán jó téma.

Elsőre, tök személyesen, ergo ebben van bőven szubjektív:én rühellem, hogy a forma, mint olyan megy ki a divatból. Miközben ezzel is bő önellentmondásban vagyok, mert formát bontani, új formát szülni, az az igazán izgalmas a formában magában. De ha kimegy, és létezik bármi is _valóban_ forma nélkül, akkor nem okos dolog számonkérni. Talán ezért is rühellem, hogy mendegél kifelé, mert így a oda a formabontás öröme. Hmm... ez így tán nem is világos, bocs! Majd még rágom...

Alfőmérnök 2010.09.30. 12:11:38

@NagyLevin: Az az attitűd („liberális”) a tárgyalt csoport esetében nem olyan körülírhatatlan. És mivel az SZDSZ volt az egyetlen felvállaltan liberális párt (nem felvállaltan az MSZP), ezért a pártkötődések is elég egyértelműek, egyértelműen meghatározhatóak voltak. De szűkíthetjük a kört: az SZDSZ-en belül is inkább a Fodor-féle vonalhoz álltak közel. Mikor a Kóka-féle vonal győzedelmeskedett (ill. világossá vált, hogy mindig is ez volt a fő csapásirány), akkor kezdődött meg a „liberális” (idézőjel többszörösen indokolt) értelmiség önmegtagadása...
Budapest-vidék ellentét meg nagyonis van színház-ügyileg. A Krétakörösökről egyébként elhiszem, hogy szívesen mentek volna vidékre, de nem hiszem, hogy VA célja az volt, hogy ezt megakadályozza.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.30. 12:26:47

@Alfőmérnök:

"Ízléseken nem fölösleges vitatkozni." --- írod.

Lehet vitatkozni, csak nekem az a gyanúm, hogy az ízlés egy nagyon flexibilis valami. Vita közben gyakran kiderülhet, hogy különböző ízlésű emberek ugyanazt látják, kb. ugyanazt is gondolják, csak másként fogalmazzák meg a véleményüket.:-)

"SZÍNPADI JELENLÉT --- TANÍTHATÓ" --- írod.

Nyilván. De ebben nem nagyon mernék "okos lenni", mert a honi színművészoktatásról igen szűkösek az ismereteim:-)

ü
bbjnick

pelikán* 2010.09.30. 14:29:54

@NagyLevin:

Üdv Levin,

„Viszont Te többször is az alternatív színjátszásról beszélsz általában”

Mostan még hány tiszteletkört nyomjak? Az azonnali kérdések órájában már mondtam, hogy több független színházat jónak tartok és a szövegben is az idézett videók után ott van, hogy azok „pillanatképek” (vagy az alcím szerint „önkéntes színháznéző”), vagyis az, hogy induktív (egyesről az ált.-ra következtető) lenne az érvelésem, erős túlzás. Tömbösítve közöltem olyan produkciókat, melyek illusztrálják a mondanivaló minőségre vonatkozó (azt hiányoló) részét.

„Szabályozott módon kijelölt testület mérlegelése nyomán született a döntés.”
„A minőségbiztosítással tehát nincs probléma, azért nem szükséges szót emelni.”

Akkor mi a tökömet jutalmaznak abban a ripacs TÁP-ban? Nagy rejtély nekem ez a szakmai mérlegelés, meg is mondom, hogy miért. Néhány éve részt vettem egy színházi csoport valamivel több mint fél éves drámakurzusán. (BTW: úgymond alternatív társulat voltak ők is, kevesebb öncéllal, több értelmi alappal) A kurzusvezető (aki a színház rendezője, igazgatója is) rengeteget mesélt a háttérről, a mindennapi létükről. Jó emberek semmi pénzből, rengeteg munkából teremtettek színi feszültséget – közben arra kényszerülve, hogy ott csalják le az adót, bérleti díjat, miegymást, ahol csak lehet. Soha egy fillér rendes pályázati pénzt nem nyertek (vagy talán egyszer, valami 100 000 Ft alatt), pedig rendszeresen beadták. Pedig jobbak, mint egy átlagos TÁP és fontos nevelő munkát is végeznek. De ez csak az én értékítéletem, nyilván.

„Továbbra is várom véleményed a törvénysértésről.”

Nem értek jogi kategóriákhoz, szerintem annyira te sem. De úgy tudom, hogy a kormányhatározattal történő „zárolás” (ami történt) nem ilyen egyszerű folyamat. Ilyenkor az összeget nem visszavonják, hanem elkülönítik, és az ügyfél nem rendelkezhet felette. De felteszem, ha bizonyosan (és a számok alapján is – amit amúgy nem volt időm csekkolni, de készséggel elhiszem) megállja a helyét a törvénysértés, akkor azért kell verni a tamtamot, nem pedig olyan nagyívű, kissé túlfeszített fordulatokkal élni, hogy „A független társulatok továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét, de felettébb kérdéses, hogy a nemzeti együttműködés kormánya hajlandó lesz-e szóba állni velük, vagy szó és ok nélkül inkább megfojtja őket.” És asszem valahonnan innen indult ki az egész párbeszéd, ugyanis a szó nélküli fullasztásról, más szavakkal: aljas gyilokról beszélni: aránytalan.

Talán Zerge mondta itt az elején, hogy sokszor nyomorult világ a színházas élet. Ez így is van. Tapasztaltam. Tehát bármilyen pénzelvonás mondhatni fájó dolog. Sőt, azt is megengedem: köcsögség. Mint gyárat bezárni, mint sulikat összevonni, mint alvállalkozókat nem kifizetni, mint kórházakban olcsó szaros rizst etetni. Mindenkinek kell a mogyi. (tölgy)

Üdv,
P.

pelikán* 2010.09.30. 14:37:41

@bbjnick: amúgy bbjnick, egy műhelytitok: te mindig külön beírod, hogy
ü
bbjnick
vagy ez valami alapértelmezett szignó?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 15:49:52

néhányan azért olyanok, mint az ifjú aki mindent tud a baszásról, csak még nem csinálta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 15:50:38

@Pelikán József *:
bbjnick formát ad. ez a formátadnitudás :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.09.30. 19:50:38

@Pelikán József *:
"amúgy bbjnick, egy műhelytitok: te mindig külön beírod, hogy
ü
bbjnick
vagy ez valami alapértelmezett szignó?"

Fél, hogy a gonosz blogmotor benyeli a magvas gondolatait, ezért nem ide a kommentmezőbe írja "direktbe", csak bemásolja.
A template-be meg csak egyszer kell beírni. Szerintem mappája is van "bbjnick kommentek összes" névvel. Talán titkon olyan ábrándokat dédelget, hogy egyszer könyvben is kiadja. Majd kér hozzá támogatást.

tevevanegypupu 2010.09.30. 20:15:41

Nincs jo magyar szinhaz manapsag, ugy harmincot evvel ezelott volt valamennyire. Korulbelul ennyi lenne a lenyege ennek a sok szonak..:-) Es az olyan nagyonagy szineszektol mint mondjuk Sinkovics szinten herotom volt, ugyanugy Darvas Ivantol is. Szegeny Latinovics es Oze idoben meghaltak, de rajuk nemigen emlekszik senki.

tevevanegypupu 2010.09.30. 20:36:12

@Alfőmérnök:
Ha nekem irta a kerdojelet akkor ja. Ez a velemenyem. A nemzet nagy, deklamalo szineszeit sem kedveltem, Latonivics lassan - ha nem betegszik meg - eljutott volna a zsenialitastol valahova oda mint Sinkovics, Bessenyei meg a tobbiek. Ozenek viszonylag kevesebb eselye volt erre, ot szerencsere nem sztaroltak annyira..Ez nem azt jelenti, hogy nem tartom latinovicsot az egyik legjobb magyar szinesznek, csak kerdes mi vart volna ra, ha megeri a rendszervaltast..Az ugyanis sokat rontott szineszeken es szinhazon is. Hogy miert azt nem tudom, de igy erzem ezt mint laikus, amde sok szinhazat latott nezokozonseg.

Alfőmérnök 2010.09.30. 20:39:21

@tevevanegypupu: Nem, a blogmotornak írtam. :)
Én a "nagyok" közül csak Sinkovicsot láttam élőben, és mikor én láttam, akkor már teljesen eltörpapásodott.
A testvérét, Sinkót (színházban) jobb színésznek tartom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.30. 20:47:35

toni körtisz után nem lehet verset írni, vagy mi a szösz.

tevevanegypupu 2010.09.30. 21:04:44

@Alfőmérnök:
Jaj de f..a, legalabb nem kell magyaraznom.:-)

NagyLevin 2010.09.30. 23:00:14

Szia Pelikán!

Amikor azt a mondatot leírtam, utolsó információm az volt, hogy a kultúrális államtitkárság minimum 50%-ot von el (a 34%-os döntés ennek a döntésnek a módosítása, napokig röpködtek a számok), úgy, hogy mindezt megüzeni egy olyan egyeztetés végére, ahová meg volt híva és amin nem vett részt. Ezt írom is egyébként az idézett mondat előtt. Ha nem állnak szóba Veled, de megüzeni, hogy a költségvetésed felét zárolják, vagyis lényegében ellehetetlenítik a munkád, akkor nem túlzás úgy írni le a helyzetet, ahogy lenni látszott. Kultúrharc pedig van, az értelmezi nyíltan - részben - kultúrpolitikai háborúként az eseményeket, aki az államtitkár legfontosabb súgója az ügyben. Nyilván nem csak kultúrpolitikai motivációi vannak Vidnyánszkynak, nyilván kevés a pénz és sokan vannak a Fideszben, akik nem kívánnak kultúrharcolni, sokan vannak, akik nem a Fidesz irányából akarják élezni a kultúrharcot, de azt állítani, hogy nincs itt semmilyen egyéb megfontolás, csak a kétségtelen pénzhiány, a ballibek mégis be akarják feketíteni a kormányt, szerintem tévedés.
Jó éjt:
Gyuri

Alfőmérnök 2010.09.30. 23:25:41

@NagyLevin: "azt állítani, hogy nincs itt semmilyen egyéb megfontolás, csak a kétségtelen pénzhiány, a ballibek mégis be akarják feketíteni a kormányt, szerintem tévedés."

Szerintem is.
De az is tévedés szerintem, hogy eddig nem volt kultúrharc.
Na igen, nem kell véka alá rejteni: Szőcs és Vidnyánszky jóban vannak, dolgoztak is együtt.
Nyilván, akik az ország határán kívül élték le az életük egy jelentős részét, azok máshogy gondolkoznak pl. a "nemzetről", mint az alteros, szerintem kissé belterjes budapesti értelmiség.

NagyLevin 2010.10.01. 01:26:04

Alfőmérnök, nem vitatom, hogy vannak olyan csoportok, amelyekről beszélsz (belvárosi értelmiség stb), hozzávetőleg hasonló kultúrális prefernciákkal, tapasztalatokkal stb, de azért ez a szembeállítás nagyon erősen homogenizál. Balla Zsófia, TGM, Ara-Kovács Attila (Szőccsel közösen csinálják az Ellenpontok-at és járták meg a Securitate kihallgatószobáit), Szőcs Géza, Grendel Lajos és Huncik Péter, Végel László és Csorba Béla mind "az ország határán kívül"-ről származó magyarok, némelyikük ott él még ma is, mégis eléggé mást gondolnak a nemzetről. Az alteros értelmiség is inkább a homogenizáló csoportidentitás megképzéséhez szükséges ellenségkép, ennyire azért nem egyformák, én például eléggé mást gondolok a határon túli magyarokról, mint ismerőseim egy része. Mindennek azonban kevés köze van a színházfinanszírozáshoz optimális esetben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.01. 04:48:19

@Pelikán József *:

te mindig külön beírod, hogy ü bbjnick
vagy ez valami alapértelmezett szignó?

Alapértelmezett. Egyszer alapértelmeztem és azóta mindig külön beírom:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.01. 05:04:11

@Úlfhéðinn:

Ó. az irigység nagyon rossz tanácsadó!

Mert nem neked jutott eszedbe, azért még lehet valami "korszakos". Egy kis lépés bbjnick-nek (mibe kerül azt a néhány betűt begépelni?!), ki tudja mekkora lépés a szájberkultúrában?! Szóval, ahelyett hogy hamisan mószerolnál, megpróbálnál nevetségessé tenni, inkább innoválj; s az idő majd megmér!

[.......................................................|.]

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.10.01. 07:56:03

@NagyLevin: Persze, hogy nem teljesen homogén csoportokról van itt szó. De azért egy pár soros kommentben nehéz megtalálni azt a szűk ösvényt a túláltalánosítás és aközött, hogy akkor most csak egyénekről beszéljünk, csoportokról ne is (ami meg ugye azzal jár, hogy a jelenségeknek egy köre kiesik a látóterünkből...).
Az optimális esettől távol állunk, ebben egyetértek. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.10.01. 17:05:39

@bbjnick:

Na de akkor most lesz "kommentek összes", vagy nem? Biztos találnál valami műértő mecénást hozzá...
;)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.10.01. 18:03:20

hű famulus mesteréhez dörgölőzik

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.02. 08:47:24

@Úlfhéðinn:
hmm, nem is lenne rossz mester, csak hát keresztény. az meg túl nagy tévedés egy mestertől. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.02. 09:27:23

a jó kultúrát támogatni kell elvtársak, a rossz kultúrát meg írmagostul kiirtani. nagyon helyesen cselekszik pártunk és kormányunk, elvtársak, nagyon helyesen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.02. 09:32:57

"fideszes színész, meg nemfideszes rendező"

balázs péter elvtárs például egyáltalán nem fideszes rendező elvtárs, azt azért szögezzük le. és most már soha nem is volt egy ócska ripacs

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.02. 09:34:19

egyébként meg addig jó elvtársak, amíg ez a téma, és nem az, hogy ismét óceániával álltunk háborúban mindig is.
süti beállítások módosítása