Inni tűzcsapból – az ivócsap
2010. szeptember 25. írta: TuRuL_2k2

Inni tűzcsapból – az ivócsap

Véletlenül akadtam rá a blogra, ami a fővárosi tűzcsapok ivókutakká alakításáról szól. A terv egy műegyetemi TDK-ra készült, szerzője Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia és Zoletnik Zsófia. Közülük az utóbbi három építészhallgató mesélt nekünk az ivókutak ötletéről, a megvalósítás rögös útjairól és a jövő nyárra remélt Mikszáth téri próbaüzemről.

Mandiner: Honnan jött az ivócsap ötlete? 
Ivócsap Lányok: Az egyetemi TDK témája a víz volt, mi az ivókutakkal kezdtünk el foglalkozni. Budapesten nincsenek ivókutak, nyáron nem lehet vezetékes ivóvízhez jutni az utcán, ezért próbáltunk olyan megoldást keresni, amivel gyorsan lehetne sok kutat létesíteni a városban – így jöttek képbe a tűzcsapok. Magunk is meglepődtünk, milyen sok van belőlük és mennyire adja magát a hasznosításuk.

M.: Csak a TDK kedvéért dolgoztátok ki ilyen részletesen a koncepciótokat, vagy láttok esélyt a megvalósulására is? Mi kellene ehhez?
I.: A TDK kiírásának az volt a címe, hogy vízvilágok, de azon belül bármivel lehetett foglalkozni. A pályázatunk már eleve nagyon elütött a többiekétől, mivel sokkal gyakorlatiasabb volt, kevésbé elvont, művészi. Nem kell félni a csapvíztől, a budapesti víz jó minőségű, de a hőségriadó idején osztogatott zacskós és flakonos vizeken nagyon ki voltunk akadva, a sok fölösleges csomagolóanyag miatt. Amikor az elképzeléseinkkel megkerestük a Fővárosi Vízműveket, nagyon elutasítóak voltak, azt ismételgették, hogy hogy csak az ő szakembereik nyúlhatnak hozzá a tűzcsapokhoz (a tűzoltókon kívül) meg hogy ki fogja kifizetni a vizet.

M.: Tényleg, ki fogja? 
I.: A vízművek most is ingyenesen biztosít úgynevezett tűzivizet, amit a tűzoltóság használ, ezt nem mérik, mivel nincs vízóra az egyes csapokon, de a teljes forgalomhoz képest nincs szó jelentős mennyiségről, s ezen még száz ilyen ivócsap sem változtatna érdemben. De megoldható az egyes tűzcsapok vízórázása is, az is olcsóbb megoldás lenne, mint a palackos víz osztogatása.

M.: A TDK-n túl is sok energiát fordítottatok a kidolgozásra, például blogot indítottatok, munkanaplót vezettetek, reklámklipet rajzoltatok. A vízművek tartózkodó fogadtatása ellenére továbbra is bíztok a sikerben? Mennyi munkátok van például a videóban?
I.: Blogot azért kezdtünk el írni, mert úgy éreztük, hogy a TDK-val még nincs vége a történetnek, szeretnénk, ha meg is valósulna. A rajz és a fotózás hat óra alatt készült el, a vágással együtt két napi munkánk volt vele, úgynevezett stop-motion technológiával dolgoztunk.

M.: Mekkora a tűzcsap-lefedettség Budapesten?
I.: A szabályok szerint legalább 150 méterenként kell lennie, de előfordul, hogy egy útkereszteződésben négyet is találni, azaz rengeteg van belőlük. Mi is csak a TDK során fedeztük ezt fel, amúgy senki nem veszi észre – ezt a jelenséget neveztük el tűzcsap-vakságnak. Ez máshol is így van, egy amerikai városban például egy festő néni kifestett néhány tűzcsapot mindenféle színekre, ami aztán annyira megtetszett az ott élőknek, hogy a többi csap is egyedi festést kapott.

M.: Az összes tűzcsapot kúttá alakítanátok?
I.: Dehogy, csak a forgalmasabb pontokon találhatóakat, mivel egy ilyen kút javít a környezetén, hozzátesz a közterekhez. Szívünk szerint először a Mikszáth Kálmán téren és környékén próbálnánk ki a gyakorlatban, jól illene az ottani városmegújításhoz. A legjobb az lenne, ha tavasszal egy kis vízünnepen lehetne felszerelni a kutakat, ami minden évben esemény lenne (márciusban van a víz napja, de az sajnos még korai, inkább a tavasz végére, nyár elejére érdemes tervezni).

M.: Milyen gyakorlati problémákkal számoltok az üzemeltetés során? 
I.: Például az üzembe helyezés előtt ki kell mosni a csapokat, illetve olyan helyekre lehet őket felszerelni, ahol megoldott a vízelvezetés, közel van a csatornalefolyó. Valós veszélyt jelentenek az esetleges lopások is. Viszont a hagyományos, állandó ivókutak jellemzően télen mennek tönkre a fagy miatt, míg ez a csak nyáron üzemelő ivócsapokat nem fenyegetné.

M.: Hogyan képzelitek a tervezést? Mennyibe kerülhet egy-egy csap előállítása?
I.: A legjobb lenne művészeti pályázatot kiírni, hogy megadott műszaki specifikáció alapján (nyomógombos, nem csöpögő) tervezzenek csapokat. A költségeknek pont ma kérdeztünk utána, egy gépészmérnök úgy becsülte, hogy az alap öntőforma elkészítése 100 ezer Ft lenne, az egyes csapok pedig körülbelül 10 ezer Ft-ból jönnének ki.

M.: Ha minden feltétel adott, mikortól üzemelhetnének az ivócsapok?
I.: Szeretnénk, ha a Mikszáth téren már jövő nyáron elkezdődhetne a próbaüzem, aztán a többit meglátjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr642322060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Svájci tűzcsapok 2010.09.25. 19:56:56

A kelet-svájci Graubünden kanton területén találhatóak az itt látható változatos formájú tűzcsapok....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.25. 12:25:48

irache-ban bor folyik a kútból, ezek meg vizzel izélnének itten?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.25. 12:28:38

@Grift: na persze. Még jó, hogy nem egyből csokiszökőkutat vizionál.

Amúgy teccik a prodzsekt.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.25. 13:09:21

Nemcsak a tűzcsapot kell használat előtt alaposan kimosni, de figyelni, hogy a mosólé is megfelelően távozzon a rendszerből. Különben úgy járnak, mint az a kéményseprő.

Amúgy remek ötlet. Nem kellene állandóan zacskósvíz-elosztókat létesíteni.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.25. 14:11:45

Zseniális az a kontraszt ,hogy vidéken közkutakból csinálnak tűzcsapot mert az önkormányzatok nem bírják fizetni a számlát.

azért.sem 2010.09.25. 14:16:55

Igen!
Érdekes és szimpatikus ötlet! Valóban csak a próbaüzem alatt jöhetnének ki nem látható problémák, drukkolok, hogy sikeres legyen a tervük!

gentry 2010.09.25. 14:40:42

Baromság!
- Ki a fene iszik vezetékes vizet?
- Ha valaki inna is, ezekből a tűzcsapokból biztos nem lesz gusztusa, mivel a csövesek is ebből isznak. Így egy idő után amolyan csöves ellátó lesz minden tűzcsap.
- A városban párszár méteren belül biztos van legalább egy kisközéert, kocsma, söröző, aki szomjas, menjen be oda és vegyen magának.
- Amúgy meg a zacskós víz osztogatásával sem értek egyet, aki szomjas vegyen magának folyadékot.

Egyébként attól is ki vagyok akadva, hogy mekkora divat lett manapság hőségriadózni. Húsz évvel ezelőtt is voltak tartósan meleg időszakok és érdekes módon senkinek nem jutott eszébe ezen pánikolni. Nyáron amúgy is az a normális, ha 30-35 fok van, azért nyár...

press184 2010.09.25. 16:28:10

Ezt egyetemi TDK keretén belül????????
Lányok, ti nagyon unatkoztok.

Nem csodálom, hogy a vízmű elutasító volt.
Nem véletlenül tűzcsap és nem ivócsap.

Pár gondolat a "zseniális" ötlethez:

1. A tűzcsapok nincsenek állandóan nyomás alatt. Azt bizony meg kell nyitni.

2. Az első pontból következően üledékes a víz a rendszerben. Láttatok már tűzcsapot a megnyitás pillanatában, milyen víz jön belőle?

3. Ki fogja nyitni zárni a csapokat? Majd ezért fog a vízmű minden tavasszal és ősszel körbejárni?

4. Tegyük fel, hogy a tűzoltóknak használniuk kell a rendszert. Gondolom az eszetekbe sem jutott, hogy nem azzal fog foglalkozni egy tűzoltó beavatkozás közben, hogy a csonkról lekapott csicsamicsa nyomógombos csapocskát óvatosan biztonságba helyezze.

5. Nyilván az 52 mm-es csonkra terveztétek felrakni a csapocskát. Ha használni akarja a tűzoltóság, márpedig ez VALÓDI funkciója, akkor oldható kötéssel, bajonett záras megoldással lehet csak. Nem adok egy-két hetet, ellopják az összeset.

6. A megnyitott tűzcsapok miatt esik a névleges nyomás a rendszerben. Egy 5-ös kiemelt tűznél még a meglévő nyomás sem mindig kielégítő, sok esetben nyomásfokozást kell kérni a vízműtől. Gondolom ti lennétek a legjobban felháborodva, ha leégne a házacskátok mert a tűzoltók nem tudták a rendszert teljes értékűen használni.

Komolyan nem értem. Nagyon trendi manapság ilyen kult-tech flash ötletekkel előállni, de egy tíz éves gyerek is megérti egy idő után, hogy ami elsőre jól hangzik, az nem biztos, hogy jó is.
Felesleges brain storming helyett inkább kerítsetek magatoknak 3 jóképű srácot és húzzatok ki a Margitszigetre andalogni.

Lehet, hogy elcsodálkoznátok, az infra érzékelős közkutak láttán...

Nadiposzi (törölt) 2010.09.25. 17:33:18

Azért kíváncsi lennék, hogy egy tűzoltó mit szólna ehhez.
Szerintem kapitális baromság.
Ha ezek a tűzcsapok olyanok, mint nálunk a gyárban, akkor ezeknek egy speckó csatlakozója van, amire a tömlőt rögzítik. A víz néhány bár nyomással jön (nem emlékszem pontosan, mennyivel), szóval ezt nem lenne egyszerű ivókúttá berhelni.
Sőt, tudtommal a minap balhé is volt valahol abból, hogy egy tűzcsaphoz túl közel festettek fel parkolóhelyet, így veszélyeztetve a csap megközelíthetőségét. "Tűzcsap vakság" ide vagy oda, szerencsére van aki figyel ezekre a dolgokra is. Ezek a szimpatikus hölgyek nem hiszem hogy sokszor konfrontálódnak a valósággal.

Art Mooney 2010.09.25. 18:49:40

aztán mobiltelefontöltő ne legyen a lámpaoszlopokon?

mondanám, h egy bölcsész minek ötletel műszaki megoldást.. csak hát ezek műegyetemisták.. szégyen..

egy senki 2010.09.25. 19:10:10

Nők.Mit vártok tőlük...

lutria 2010.09.25. 19:12:30

@press184: Nem hinném hogy minden tizedik tűzcsapra szerelt csapból kifolyó 1-2l/perc vizmennyiség veszélyesen csökkentené a viznyomást,pláne a belvárosban ahol szerencsére ritkák a tűzesetek.(legalábbis régóta nem hallottam róla hogy a nagykörúton hatalmas lakástűz lett volna)
Nálunk az SZTK mellett parkoló szűrőbuszt rendszeresen rákötik egy tűzcsapra,egy szűkítő után rögtön egy slag következik majd talán a rögenkészülék vagy egy csap.De láttam már hogy építkezéseken is rácsatlakoznak a tűzcsapokra(engedélyel) és az is legális mert még vizóra is volt rajta.
A nyári árviz idején elsétáltam a rakparton a Boráros tértől a Margit-szigetig és csak 3 db ivókutat találtam,a Borároson,a Petőfi térnél és a szigeten ami eléggé gáz.Avizművek szerint ez igy tökéletes ezért keresnek a civilek más lehetőségeket.

kackia 2010.09.25. 19:14:55

@neccharisnyás útonálló:" M.: Milyen gyakorlati problémákkal számoltok az üzemeltetés során? "

"Nemcsak a tűzcsapot kell használat előtt alaposan kimosni, de figyelni, hogy a mosólé is megfelelően távozzon a rendszerből. Különben úgy járnak, mint az a kéményseprő.".......aki Szentpétervárt ivott a pályaudvari kútból és kankós lett, mert minden tripperes kurva ott mosta ki a muffiját koitusz után.
Kérdem én, lenne valakinek gusztusa bekapni azt a csonkot amire a tűzlegények rákapcsolják a vastag tömlőt?

Tehetetlen Dodó 2010.09.25. 19:18:04

Érdekes, most, hogy visszagondolok távolba vesző gyermekkoromra, minden játszótéren, ligetben, kirándulóhelyen volt néhány ügyes kis ivókút. Volt, amelyik folyton csobogott, vékony sugárban arasznyira felfelé lövellve a vizet, volt, amelyik rugós kar lenyomására működött.
De egyik se tűzcsapra volt rábuherálva.
Na ja, a XXI. században ne keressük a letűnt 60-as évek elavult technikáját...

nullnick 2010.09.25. 19:22:09

gratulálok ehhez a

FASSÁGHOZ!

nullnick 2010.09.25. 19:26:06

micsoda

FENNTARTHATÓ

KÖRNYEZETBARÁT ötlet -

nagyon ráért a sok HP

tewton 2010.09.25. 19:27:19

@Tehetetlen Dodó:
az egy aranykori gyerekkor lehetett. csendőrökre, kakastollal nem emlékszik gyerekkorából? :)

-Flatley- 2010.09.25. 19:37:18

Sőt!
a kifolyó víz útjába lehetne turbinát szerelni, és áramot termeltetni vele minden kortynál!
Így akár Paksot is be lehetne zárni megfelelő számú tűzcsap esetén!

Tehetetlen Dodó 2010.09.25. 19:48:10

@tewton: Na, annyira még nem vagyok agg.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.09.25. 19:59:55

TDK-nak amúgy gyenge. Oké, építészmérnökök, de akkor nem ilyesmivel kell foglalkozni, ez gépész témakör. Aki, amúgy fél nap gondolkodás után a huszadik tételnél járna, hogy ez miért hülyeség.

Visszatérve az elejére. Ahogy látom annyi történt, hogy kitalálták: kéne ivócsap a tűzcsapokra. Meg egy kis színes ábra. TDK-ban konkrét műszaki megoldás, műszaki rajzok, megoldandó problémák, várható költségek, és még sok egyéb mindennek kéne szerepelnie.

Nem szeretek fikázódni, de ez gyenge.

Celtic 2010.09.25. 20:02:30

En is kisvarosban nottem fel es minden masodik sarkon volt vizcsap. Ha megszomjaztunk jatek kozben, ittunk par kortyot.

Jelenleg ebben a gyonyoru varosban
- se nyilvanos wc
- se nyilvanos kut

Nyilvan vannak kocsmak, de ha nincs nalam penz? mert mondjuk csak bankkartya van nalam?

Nem tudom, nem ertek a tuzcsapokhoz, de ezt leszamitva en tamogatnam, hoyg legyenek nyilvanos wc-k es vizcsapok.
Lehet fikazni.

zsurkenyer 2010.09.25. 20:03:49

Itt felénk,vidéken ( Székesfehérvár) már évekkel ezelőtt a helyi vízmű a maga eszéből szerelt a belvárosi tűzcsapokra kis csapot,hogy ne közvetlenül az 52es csonkból kelljen inni,és működött!

Nem égett le több ház,nem loptak el számottevő mennyiséget belőle , a legrosszabb ami történhetett , hogy nyitvamaradt a csap,de a legközelebbi arrajáró elzárta...

Sőt , a helyi vízmű a nyári városi rendezvényeken még vízosztó pontot is üzemeltet, ahol pohába lehet kérni vizet...

És ezt mind-mind maguktól találták ki,bizony!

Ja,és nem náluk dolgozom!

Téglagyári Megálló 2010.09.25. 20:04:48

@tewton:

Én emlékszem egy csendőrre gyerekkoromból, meg volt félemlítve, viszont ha belejött, szidta a kommunistákat, mint a bokrot. Azokat meg főleg, akik a párttagság mellett a templomba is eljártak. Vagy fordítva.

flippant 2010.09.25. 20:12:20

Még nyomásszabályzó se kéne rájuk.

Ámond Pista 2010.09.25. 20:52:32

Bár az ötlet remek, de nem új, nyáron láttunk ilyet Pécsett több helyen is:

img9.imageshack.us/img9/1066/csapkut.jpg

ave 2010.09.25. 21:46:28

Jo otlet, de valamiert ott is elzarjak a kutakat, ahol meg vannak.
En egyebkent siman iszom csapvizet, johogy. Az az idiota, aki azt hiszi, hogy az "asvanyviz" mas.

nullnick 2010.09.25. 21:51:58

műanyag palackos ásványvízből

szuperfincsi

BISZFENOLOKAT lehet bejuttatni

IGYÁTOK BARMOK!

maradok a csapvíznél meg a szódásszifonnál

Mikrobi 2010.09.25. 21:58:17

Tökéletesen egyetértek azzal, hogy amennyiben szabványos kapocspárkulccsal leszedhető ivócsapokat szerelnének rá, az első nap ellopnák az összeset. Ráheggeszteni meg nyilván nem szabadna.
Mellesleg a legtöbb tűzcsap nem föld feletti. A föld alattiakra szerelnétek, lányok, egy állandó állványcsövet és arra az ivócsapot?
@press184:
ad 1.: a tűzcsap nagy baj lenne, ha nem lenne állandóan nyomás alatt! Csak meg kell nyitni és folyik. Ezért tudnak a csövik inni belőle (nekik ui. van hozzá kulcsuk).
ad 5.: a tűzcsap kapcsa 75-ös (B)
ad 6.: egy ivókúton akkora vízhozam van, mint amikor egy kisgyerek pisil. Az nem csökkenti a nyomást.
Amúgy egy kiadós 5-ös tűznél derül ki, hogy a 150 m-enként lévő tűzcsapokból milyen sok nem működőképes!

lutria 2010.09.25. 23:22:36

A múlt héten csőtörés volt az utcánkban,a vizeseknek első dolguk volt hogy egy föld alatti tűzcsapra kötöttek rá egy hosszabítást amire több emeletesház lakói jártak rá egy napig.

press184 2010.09.26. 11:56:48

@Mikrobi:

A rendszer van nyomás alatt, de a tűzcsap szerelvény nem.
A tűzcsap kapcsa 75mm ez igaz. de minden eddig általam látott civil vételi helyen volt rajta áttétkapocs 52-re.

Tündér_Lala 2010.09.26. 13:32:37

@Tehetetlen Dodó: Azelött az úttestbe sűlyeszett tűzcsapok voltak. (Ezt például a Bartók Béla út átépítése során szüntették meg, hogy helyette a föld feletti tűzcsapokat létesítsenek.
Miért kell egy korszerűbb, kevésbé sérülékeny, helytakarékos megoldást eltüntetni (gondolom valamely uniós szabványok miatt). A szolgai ostobaság minta példájának tartom.

Algopirin 2010.09.26. 16:55:35

Volt ilyen nyáron Taliándörögdön.

Algopirin 2010.09.26. 16:58:35

Volt ilyen nyáron Taliándörögdön.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.09.27. 09:38:28

jókat röhögtem a műszaki szakbarbábok kommentjein... ha rjtuk múlna még mindig azon vinnyognánk, hogy dehát Stevenson kocsikerekei csak pörögnének a vassíneken... meg hogy ezek a Wright fivérek is mekkora kretén bőcsészek... tik majd kiviteleztek, oszt jónapot.

Téglagyári Megálló 2010.09.27. 09:56:44

@Pável:

Persze, a szakértelem az rögtön szakbarbárság.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.09.27. 11:20:55

@Téglagyári Megálló: nem, de a fenti okoskodások erősen azok. (a legtöbb)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.27. 20:14:20

@Ámond Pista: nem láthattad. Fent valaki leírta, hogy lehetetlen, meg hogy fél óra alatt kitalálná húszszor, hogy miért lehetetlen. Tehát, amit linkeltél, az nincs.
süti beállítások módosítása