Népszavazás és Fidesz-vészkorszak – Ilyen ország pedig nincs CCXLII.
2010. szeptember 15. írta: TuRuL_2k2

Népszavazás és Fidesz-vészkorszak – Ilyen ország pedig nincs CCXLII.

  Hogy Horváth Csaba, az amúgy is elhanyagolható esélyeit már a belépőjével nullára író szocialista főpolgármester-jelölt nem vadászni jár a fővárosba, az egész biztos. A Blikk online interjújában az ingyenes BKV-ra vonatkozó ötletét tovább fokozza, még népszavazást is tartana a közösségi közlekedésről, biztosan szétszednék a tömegek a szavazófülkéket. Azt mondja, ötven-ötven százalék esélye van a győzelemre, ha ezt úgy érti, hogy vagy ő nyer vagy nem, akkor minden bizonnyal igaza van. Kedvenc négyes metrónkat 2013-ra várja, csak a gonoszfidesz miatt csúszhat 2015-re.

  A szabadság városára vonatkozó kérdésre adott válasza pedig olyan erős, hogy változatlan formában, szó szerint idézzük: „Jelenleg Budapest a szabadság városa, ahol a biztonságot és a rendet a budapestiek közösségének közmegegyezésen alapuló rendjévé kell erősíteni. Az önkény rendje az, amit a Fidesz–KDNP jelöltje a központi hatalom helytartójaként képviselne. Itt a bakancsok, barna és fekete egyenruhák, az általuk okozott félelem mutat egy más típusú rendet, ami az 1930–40-es éveket idézhetné. A választás ezért leegyszerűsíthető úgy is, hogy a szabadság rendjét vagy az önkény rendjét választják a budapesti polgárok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr672298449

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ejtőernyős üstökös és Orbán Viktor róla való fiktív beszéde 2010.09.15. 19:16:14

Újabb légügyi dinasztia kialakulásának lehetünk tanúi. Az index.hu cikke szerint eddig fel nem fedezett zseniális tehetség robban be üstökösként a magyar államigazgatásba.Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő napokban nevezeték ki Petykó Zoltá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atisz 2010.09.15. 18:09:24

Kéne készíteni egy közvéleménykutatást, hogy a budapesti átlagpolgár (na jó, -ember) vajon mitől fél jobban: A bakancsoktól és a fekete/barna ruháktól vagy a kilakoltatástól, munkanélküliségtől és a szegénységtől?
Továbbá bónusz kérdésként: van-e még olyan tudatlan ember, akit az MSZP a jelenlegi felállásában, az őszödi megmondóböszmével maga mögé tud állítani?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.15. 18:12:01

Akkor ide is belinkelem...

www.youtube.com/watch?v=Utyt8u6Oa8Q

Tudom, hogy gonosznáci vagyok, de nekem a 38as horthyfasiszta Budapest jobban tetszik, mint a '10es Überprogresszív Szabad Budapest.

elfelejtette 2010.09.15. 18:38:49

@Atisz: Oktober 3-an lesz ilyen kozvelemenykutatas, es nyilvanos lesz az eredmenye.

Lorp 2010.09.15. 19:16:13

Azt értem hogy bakancsok, meg barna, fekete. Ezt minden "demokratának" el kell mondani ha a fideszről beszél, szigorúan előírja a vallásuk. De ezenkívül mi a jó francot is akart ezzel a közmegegyezéses rendel? Az milyen? Minden bűnözőről népszavazás lesz, hogy kapjon büntit és mennyit?
A hiteles, progresszív baloldalnak ezt az ember sikerült kinevelni magából 20 év alatt a fővárosban?

Bell & Sebastian 2010.09.15. 19:26:48

@TaTa86.:
Érzek némi romlást a Technicolor-film és az alatta sorakozó összmagyar hozzászólások közt.

Javaslok egy mini skanzent a Kossuth térre, ahol nyilvánosan eléldegélne, például egy átlagos BAZ -megyei család.

Lehetne fényképezni és kiflicsücsköt dobálni - kifelé.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.09.15. 19:53:04

lúzer-e vagy, csabi?
na, tűnjél már el a retkesch faxba ...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.09.15. 19:54:21

lúzer-e vagy, csabi?
na, tűnjél már el a retkesch faxba ...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.15. 20:00:26

Nyilvánvalóan KGB a Tirpákról írja Csaba szövegét.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.15. 20:28:45

@tölgy:
Szép napot, narancsvidékiek! Jól vannak?
Na, ha nem bánják, 2-3 hétig látogatójuk leszek. Remélem, bánják, mert akkor pláne!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.15. 20:42:43

@Grift:
Mi az a kibuc? Én már minden zsidósat elfelejtettem. És ez azért van, mert olyan helyen lakom, ahol egy sincs belőlük. Ismerje meg egyszer ezt az érzést! Én tíz évet fiatalodtam.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.15. 20:48:04

@Mr Falafel: köszönöm érdeklődését, sajnos vannak gondjaink.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.15. 20:53:10

@tölgy:
Gond? Ááá, az ki van zárva! Nem úgy van, hogy most minden gromek?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.15. 21:05:11

@Mr Falafel: Ovi nem gyógyít kézrététellel. Tiltja az egyháza.

Viktus 2010.09.15. 21:10:54

"Itt a bakancsok, barna és fekete egyenruhák, az általuk okozott félelem mutat egy más típusú rendet, ami az 1930–40-es éveket idézhetné. "

Csabika látott már kurucos infót? Tarlós naponta van kinn, hogy milyen csúnya zsidó :D ez meg az ellenkezőjével támadja. Vicc.

blokkos 2010.09.15. 21:35:59

Kiáltottunk mi farkast a tavaszi választás előtt is, mégsem hittétek el, hogy jön. Szólunk most is! Okuljatok az előző tévedésetekből!

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.15. 21:42:45

Ezek a szocik tényleg teljesen elmeroggyantak. És ezek voltak 8 évig hatalmon. Nem csoda, hogy ide jutott ez az ország. :-(

csorsza 2010.09.15. 21:45:45

Kínosan buta ez a Csaba, no meg a pártja.

bunkokiller2 2010.09.15. 21:58:56

@Viktus: ...érdekel ez valakit ebben a buta országban, mikor a Magyar "jobb oldal" vezére Orsós-Orbán Viktor? Ne viccel:-) Nálunk még a jobb oldal sem normális, egy ...... választ vezérnek:-)) A szocik lehetnek elmeroggyantak, de most van csak igazán sötét ebben az országban! Visszaszavaztuk azokat, akik már eljátszották egyszer a bizalmunkat és még a miniszterelnök is ugyanaz:-))) Majd most megint elbuknak és utána újra MSZP lesz, aztán megint Fidesz...
Bugrisisztán

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.15. 21:59:23

@blokkos: csillagom, most éppen az elmúlt húsz év mindenkori fővárosi vezetésének vívmányait félted? Azokat a vívmányokat, amelyek már Mikszáth, vagy Móricz tollát sem bírnák el?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 22:03:06

Ismerve a fütyesz eddigi ténykedését (a két ciklussal ezelőttit is beleszámolva - bár a mostani e tekintetben még rosszabb :( ), sajnos bőven van alapja az ilyen "rémhíreknek". :(

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.15. 22:03:22

Az MSzP-s jelölőgépet vki sunyiban alaposan átprogramozhatta, ha ezt a nyomit böfögte fel a budapestiek örömére. :) Nem is tudom, hogy a szövege, vagy a fizimiskája bénább e - talán vmivel kevesebb szempillaspirállal... Nem tudom.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 22:03:42

@Gasper: olyan rossz egyetlen eddigi vezetés sem lehetett a főváros számára, mint amit a Turhás elvtárs őfüggetlensége jelenthet.

bunkokiller2 2010.09.15. 22:05:49

@Canis Lupus Libertas: Nos azért Adolfkánál a gonosz, megalomán törpénél jobban néz ki:-) V.ORbanus a király! Bolondok országának királya:-)

lhr 2010.09.15. 22:07:51

„Jelenleg Budapest a szabadság városa, ahol a biztonságot és a rendet a budapestiek közösségének közmegegyezésen alapuló rendjévé kell erősíteni. Az önkény rendje az, amit a Fidesz–KDNP jelöltje a központi hatalom helytartójaként képviselne. Itt a bakancsok, barna és fekete egyenruhák, az általuk okozott félelem mutat egy más típusú rendet, ami az 1930–40-es éveket idézhetné. A választás ezért leegyszerűsíthető úgy is, hogy a szabadság rendjét vagy az önkény rendjét választják a budapesti polgárok.”

Ezért a Hírcsárda „szellemi termék eltulajdonítása” címen a gatyájából kiperelheti ezt a lúzer majmot.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.15. 22:10:33

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: fenti, nem túl bonyolult érvrendszered kábé anyit ér, mint szarban a vitamin. Vagy egyszerűen Stocholm-szindrómában szenvedsz.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.15. 22:14:02

@bunkokiller2: Ízlésről nehéz vitatkozni, de ha jól tudom Orbán nem polgijelölt sehol... De persze, ha a te szívedhez Csabi áll közel, szeresd! - elölről, hátulról...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.09.15. 22:14:24

Ja, hogy megint címlap van, újabb bányászjárás a láthatáron. Inkább tiplizek, úgyis mindjárt kezdődik a Belmondo-film.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.15. 22:17:04

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: De azért vmi lehet ebben a függetlenségi álcában, mert pl. nálunk az egész baller társaság - néhány szerpcserével, de változatlan arcokkal - függetlennek álcázva próbálkozik újra. Hátha nekik is bejön...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 22:21:57

@Canis Lupus Libertas: azért nem mind1, hogy valakinek teli a töke az ex pártjával és függetlenként indul, vagy azt HAZUDJA, hogy független, majd amint bejutott a parlamentbe, leül frakcióvezetni...

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.15. 22:31:39

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Nem expártozásról, hanem hasonlóan tudatos álcáról van szó, mint Tarlós esetében. Megpróbálnak besunnyogni, mert sajnos kis városkánkban sem lehet eredményesen nagy MSzP logos eredménykampányt nyomatni, mert ők is érzik, hogy 140 m járda/4év/400 millió pályázati pénz nem ad ehhez kevés.
Nem tudom, de annyira izzadtságszagú ez az egyiket bemártom, másikat mosdatom típusú okoskodás.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.15. 22:48:25

@Gasper: tanujj madzsar nyelv!

@Canis Lupus Libertas: ki mosdat kit? A te állítólagos álfüggetleneidről semmit sem tudok. Turhás elvtársról viszont épp eleget ahhoz, hogy egy undorító, hazug alaknak tartsam.

lüke 2010.09.15. 22:55:26

vehet leckét
Viviena Redingtől
tőle is!,sokat kell még csiszolódnia

Lorp 2010.09.15. 23:35:26

Jó a humorod :D Csak vicceltem.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.16. 06:23:34

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Tudsz, vagy tudni vélsz? Mert az expártozós merev jóindulat balra, meg a hányás jobbra eléggé szembetűnő...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.16. 09:07:01

@tölgy:
Kár, hogy az ostoba beszédekkel való mérgezést nem tiltja neki.

evil overlord (törölt) 2010.09.16. 09:24:43

Most jött csőpostán Kövér "Köteles" Lászlótól az utasítás, október 3. után a fletófanokat kolbászba kell tölteni.

Viktus 2010.09.16. 10:50:01

Csabi szövege után kirobbant most belőlem a röhögés mikor ezt olvastam:

Tarlós, a szocialista ember prototípusa - Judapest főpolgármestere kuruc.info/r/20/66194/

:D:D:D:D:D:D:D

Csigorin 2010.09.16. 12:35:34

Népszavazás a bkv ingyenességéről mi? jóvan baromarcú, de akkor az egész országban szavaztassál bazmeg. Akarja-é vajon 8millió nembudapesti hogy az ő adójából közlekedjetek ingyen? Paripának az ő hímes vesszejét, azt. Így is számolatlanul ömlik az adó a bkv-ba mindenhonnan. Oldják meg a közlekedésüket a budapestiek pénzéből, vagy akkor már legyen az egész országban a teljes tömegközlekedés ingyenes mindenki adójából... megnézném milyen lenne...

lhr 2010.09.16. 15:14:22

@evil overlord:
Szerinted ki enne ebből a kolbászból? Habár kósernak kóser lenne, az nem vitás...

evil overlord (törölt) 2010.09.16. 15:47:22

@lhr: Természetesen a náci vérfarkasok:
nagyregeny.blogspot.com/2008/06/s-akkor-elkezddtt.html
Amúgy nem valószínű, hogy kóser: pár disznóképű ex tsz-elnök is belekerül.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.09.17. 10:45:29

Ingyen sörről nem akar népszavazást kiírni?
Vagy az örök életről?

Sírvaröhögős ez az alak.

Bollockbuster 2010.09.17. 23:26:38

Csabának küldöm sok szeretettel, és mindenkinek aki szereti!
www.youtube.com/watch?v=bjolooA-qKA

Leroi 2010.09.20. 00:36:57

Ki ez a buznyák Horváth Csaba?
süti beállítások módosítása