Forintárfolyam-katasztrófa?
2010. szeptember 04. írta: Elpet

Forintárfolyam-katasztrófa?

  Előrebocsátom: nem a svájci frankhoz képesti árfolyammozgásokkal foglalkozom, mivel a CHF a világ majd minden valutájához képest brutálisan erősödött az elmúlt időszakban. Az euróval szembeni árfolyam kérdéséhez fűzök hozzá ezt-azt, lévén az eurozóna a magyar gazdaság legfontosabb külkapcsolata.

  Mivel a baloldali mérvadó-véleményformáló körök nem fukarkodtak a vészpróféciákkal a forint Bajnai-kormány idejéhez képesti leértékelődése miatt, s kedvelt fordulatukként újra és újra felvetik az aktuális jobboldali kormányzat inkompetenciájának kérdését, valamint a baloldali kormányzatok gazdasági eredményeit ideológiai okokból lenullázó otromba magatartással vádolják az Orbán-adminisztrációt, szükségesnek tartok felidézni néhány szikár tényt, majd a végén néhány igen óvatos következtetést is levonni.

 

  1990-től kezdve a magyar forint számos leértékelésen ment keresztül, melyet a gazdaság versenyképességének megtartása indokolt. 1995 márciusáig számos eseti leértékelés történt, 22 alkalommal, összesen 87%-os mértékben. 1995 márciusától a balliberális oldal kedvenc gazdaságpolitikusa, Bokros Lajos által bevezetett csúszó leértékelés határozta meg az árfolyampolitikát, havi rendszerességgel végrehajtott árfolyamcsökkentések voltak hivatottak a versenyképességet őrizni. A kezdeti 1,9%-os havi leéértékelési ütem rövidesen 1,3%-ra, 1998-ra 0,7%-ra csökkent, míg végül 0,2 %-os havi ütemnél szűnt meg 2001 szeptember 30-án.

  Ekkor ugyanis az addigi szűk, 4,5%-os sávot 30%-ra bővítették, így a piaci folyamatok szabadabban tudták befolyásolni az árfolyamot. Az MNB csak a sávhatárnál avatkozott volna be, ami az árfolyamnak nagy ingadozási lehetőséget ad.

  2002 végén a Bankszövetség és a gazdasági élet különböző szereplői az akkoriban 240 HUF/€ árfolyamban túlontúl erősnek, a versenyképességet tragikusan lerontónak találták a forintot, ezzel kapcsolatosan Járai Zsigmond bankkormányzó lemondását követelve. A sávközepet 2003 június 4-én 282,36 Ft-ban határozták meg. 2008 február 26-a óta a forint rugalmas árfolyamrendszerben, szabadon mozog. 

  2010-ben a pénzügyi világválság okozta ingadozások után a kormányváltás előtti 265 HUF/€ körüli értékről 290 HUF/€ maximummal szeptember elején 285 körül tartózkodik az árfolyam. Ez a magyar gazdasági testületek által 8 éve nagyon erősnek ítélt forinthoz képest 18,75 %-os gyengülés, 8 év elteltével. Nagyjából megegyezik a 2003-ban megállapított sávközéppel.

  Amennyiben a hazai infláció nagyobb, mint az eurózóna inflációja, és az árfolyam nem kompenzálja ezt, a versenyképesség romolhat. A hazai infláció a 2003-2009 időszakban 43,7 % volt. Az eurózóna inflációja ez idő alatt 14,7 %. A forint vásárlóértéke tehát 25,3 %-ot romlott az euróhoz képest.

  Ha a hazai munkaerő költsége erőteljesebben nő, mint a pénz leértékelődésének üteme, a munkaerő a nemzetközi piacon megdrágul, ezáltal csökken a versenyképesség. A minimálbér 2002-ben 50 e Ft, 2010-ben 73,5 eFt. Az átlagkereset 2002-ben 122 eFt, 2010-ben 206,9 eFt. A növekmény 47 % illetve 69 %, amely még a nagyjából 5%-nyi járulékcsökkenés bekalkulálásával is jócskán meghaladja az árfolyammozgást. Ha a termelékenység, hatékonyság nem nőtt ilyen mértékben, azonos árfolyam mellett csökken a versenyképesség.

  Az árfolyamot szabad mozgás esetén természetesen sokféle piaci hatás befolyásolja. Amennyiben valami okból sok forintot vásárolnak a piacon, az erősítheti az árfolyamot, hiszen a forintra így keresleti piac alakulhat ki. Ez történik például akkor, ha a bankok nagy mennyiségű devizahitelt bocsátanak ki, hiszen ekkor külföldi pénzért forintot kell, hogy vásároljanak. A forint 2006 végétől 2008 első félévéig tartó erős árfolyama idején nagy mértékű lakossági devizahitel-felvételek töréntek, ahogy azt az MNB 2008-as stabilitási jelentésének 60. oldalán található 32. ábrán is láthatjuk. Csak összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a lakossági devizahitel-felvétel 2007-ben megvalósult, 1450 mrd Ft körüli értéke a 2007 évi központi költségvetés 7100 mrd Ft-os bevételi főösszegének 20,4 %-a, az évi költségvetési adósságszolgálat, kamattérítés közel másfélszerese. Látható, hogy itt a pénzpiacokon sem elhanyagolható összegról beszélünk, és akkor még szó sem esett az önkormányzatok és vállalatok devizahitel-felvételeiről, kötvénykibocsátásairól. Ez a forintkeresletet növelő piaci hatás a hitelfelvételek csökkenésével, a  hitelfelvevő képesség kimerülésével megszűnik, sőt, amint a törlesztések során a bankoknak forintért kell frankot, eurót venniük, forintkínálatot növelő, árfolyamot rontó hatásúvá válik.

  És most egy óvatos következtetés. A 2002-ben nagyon erősnek mondott 240 körüli árfolyamhoz képesti 18-20 %-os gyengülés nem tűnik irreálisnak, nagyon furcsa, hogy ezt valamiféle meredek lejtőnek állítják be némelyek. Azok a jelenségek, amelyek a 2001-ig tartó, központi leértékeléseket szükségessé tették ( államháztartási problémák, termelékenységi hátrányok az EU-hoz képest ), a mai napig sem szűntek meg, a leértékelődés természetes jelenség.  A magyar gazdaság láthatóan nem olyan erős még, hogy az euróhoz képest hosszú távon stabil, erős árfolyamot tudjon tartani. Létezhetnek olyan pénzpiaci hatások, amelyek segítségével ideig-óráig az erősebb forint tartható. Világos, hogy az IMF-fel feltétlen jó viszonyt tápláló és irányában készséges Bajnai-kormány ebben például eredményeket tudott elérni. Úgy tűnik azonban, hogy ez mesterségesen szinten tartott árfolyam volt, aminek az árát valamilyen módon meg kell fizetni. A szocialista kormányzás erős forintja valószínűleg a pannon puma és a dübörgő gazdaság mellett foglal valahol helyet.

  Érdekes, hogy az erős forintot számon kérő baloldali mérvadó körök gyorsan megfeledkeztek arról, miként ostorozták hosszú éveken keresztül a magyar elmaradottságot és ezzel összefüggésben a gazdaság és államháztartás helyzetét, mely nem képes lépést tartani a világ fejlett részeinek állapotával. Most egy csapásra úgy látják, hogy a felzárkózás már megtörtént. Egyszeriben úgy gondolják, eltűntek azok a hatások, amelyek miatt annak idején a leértékeléseket végrehajtottuk, s amelyeket a piac saját értékelése alapján ma is érvényesít a forintárfolyamban. Hát nem, ne gondoljuk azt, hogy kifogástalan állapotban levő gazdaságot és államháztartást adtak át, melynek alapján joggal követelik az erős forintárfolyamot, amit egyébként nagy hévvel elleneztek még néhány év előtt. 

  Még egy érdekes tény: 2006-ban a forint hasonló árfolyammozgásokat járt meg, mint most, amint az a PSZÁF honlapján található diagramrajzoló alkalmazással is megtekinthetjük. A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot, sem azt, hogy a pénzpiacok felmosták a kormánnyal a padlót. Elmondhatjuk, hogy a baloldali megmondászat közvéleményt hiszterizáló képessége figyelemre méltó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr82267451

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: HUF : CHF / Köszönetnyilvánítás 2010.09.04. 19:24:12

Tisztelt Barátaim! - ha vehetem a bátorságot...Ezúton szeretném lágy szavakkal kifejezni legmélyebb elismerésem és hálám a Második Orbán-kormány eddigi ténykedésével kapcsolatban. Ahogy azt minden épeszű ember belátja, legelébb valóban a nemzet so...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

____..___ 2010.09.04. 09:43:39

Remek cikk. Örülök, hogy végre hozzáértő közgazdászok írnak tárgyilagosan az ilyen kényes kérdésekről, és nem önjelölt véleményvezérek.

pneumónia 2010.09.04. 10:45:32

2009 március 314 Ft/€ akkor minden rendben volt, nem volt hiszti... Most meg főműsorba sír a fánksütő az RTL-en... Adni kellene egy ébresztő sallert a ker TVknek, valami sugárzási díj jelentős emelésre gondolok. A Bankok mellett a néphülyítő TVk is segítsenek be kicsit a gazdaságba! Egy grafikon, hogy nem mellé beszéltem: www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=2Y

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.09.04. 10:46:44

@City Traveller: De ezt miért ide írod, ahol az utóbbi történt? :)

Netuddki. 2010.09.04. 10:53:05

Ezmiez?
Csak mert semmi olyat nem láttam ebben a leírásban ami a tankönyvekben ne lett volna benne.

Baloldal? Jobboldal? Qrvára nem érdekelnek az okfejtések. A tény az, hogy a Forint a fideszes megmondóemberkék szerencsétlen nyilatkozgatásai után kezdett esni. Ha csöndben maradtak volna és akkor esett volna, most nem lenne min csámcsogni. Ezek a tények.

A másik tény pedig, hogy az erős euró csak részben kedvez az exportnak kedves közgizdák. Az alapanyagokat ugyanis euróért szerzik be az exportra termelők. Lehet ideig-óráig olcsóbb lesz így a munkaerő, de ezzel is a melósok szívnak és az alacsony bérek miatti amúgy sem túl nagy munkakedv se lesz nagyobb.

A korrupcióról és a magas adókról egy büdös szó nem esik. A magas adók és az adók beszedésére képtelen állam miatti relatív alacsony adóbevételekről se. Az országnak a magas adók miatti szar versenyképességéről se.
Mit akar ezzel kezdeni a fidesz? Mert ha nem tesznek semmit még mélyebbre süllyedünk.

Balián 2010.09.04. 10:54:19

Hurrá! Jobban élünk mint 4 éve.

misc · http://misc.blog.hu 2010.09.04. 11:01:57

a forintárfolyam nagyjából mindegy mennyi (legalábbis a zemberek szempontjából), kivéve, ha devizahiteled van.

Mivel a devizahitelezés az elmúlt 5-6 évben futott fel, ezért nem igazán releváns a mostani árfolyampolitikát összehasonlítani a '90-es évekkel.

inebhedj - szerintem 2010.09.04. 11:09:08

Tévedés.

A Forint árfolyam az esőzések és áradások, a rendkívüli időjárás hatására kezdett esni.

A Forint árfolyam az USA rendkívüli borúlátásra okot adó gazdasági mutatóinak nyilvánosságra hozatala után kezdett esni.

A Forint árfolyam a középiskolai felvételik hatására kezdett esni.

A Forint árfolyam a magyarországi pogromok, kényszermunkatáborok és népirtás elől menedéket kereső romákat hazaküldő kanadaiak és franciák miatt kezdett esni.

A Forint árfolyam a palesztin koncentrációs és megsemmisítő táborok építésének izraeli újraindítása miatt kezdett esni.

A Forint árfolyam a sikeres iráni urándúsító kisérletek miatt kezdett esni.

A Forint árfolyam a NATO-hadműveletek afganisztáni összeomlása miatt kezdett esni.

A Forint árfolyam azért kezdett esni, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az USA elvesztette az iraki háborút is.

stb.

Közgazdasági diploma ide vagy oda (nota bene, ez inkább matematikai kérdés), aki azt gondolja, hogy a Forint árfolyam mozgása az a választási politikai retorika hatására alakul, esetleg úgy gondolja, hogy befektetői szempontból egy kemény kezű, erős állam kevésbé megbízható egy gyeplőt a lovak közé, hadd szaladjanak, ahogy akarnak típusú gazdálkodási elvhez képest, az bizony más hasznosságokat is képes hinni - ezt szokás (negatív értelemben) összeesküvés elméletnek hívni. (Befektetői szempontból a legkedvezőbb környezet egy nemzetiszocialista jellegű gazdaság, sorban utána az államkapitalista gazdaság, stb., stb. míg a vadkapitalista monopolgazdaság a spekulációnak kedvez, produktív szempontból ez a legriasztóbb.)

pakesz (törölt) 2010.09.04. 11:12:36

Orban es Jarai azt mondta, hogy
eros gazdasag == eros forint

most az a baj hogy szamonkerik ezt a ket jomadaron?

Mikrobi 2010.09.04. 11:13:54

Az a baj, hogy pár éve nemcsak a szocialista szavazók vettek fel többtízmillió forintos devizahitelt:-( Ha csak ők vettek volna fel, azt mondanám, hogy egyék meg, amit az elvtársaik megfőztek. De megint az a helyzet, hogy a józanul gondolkodók is szívnak, ráadásul az MSZP bűne a polgári oldal választási esélyeit és így a kormányzás sikerességét rontja.

pakesz (törölt) 2010.09.04. 11:15:24

@kovi1970: "A másik tény pedig, hogy az erős euró csak részben kedvez az exportnak kedves közgizdák. Az alapanyagokat ugyanis euróért szerzik be az exportra termelők. Lehet ideig-óráig olcsóbb lesz így a munkaerő, de ezzel is a melósok szívnak és az alacsony bérek miatti amúgy sem túl nagy munkakedv se lesz nagyobb.
"

e miatt volt jo a csuszo leertekeles...
hogy mindig folyamatosan es elorelathatoan csokkent a forint erteke...
ezert amikor eladtak a termeket akkor annyival tobb forintot kaptak erte amennyit a termek eletciklusan belul leertekeltek
tehat ha 3 honap volt egy termek eletciklusa, akkor 3% elonnyel indultak e miatt

Mikrobi 2010.09.04. 11:16:47

@inebhedj: @kovi1970: A forint szó kisbetűvel írandó.

Kivlov 2010.09.04. 11:17:12

azt elfelejti a koma, hogy egy nem is rövid időszak mikor a magyar gazdaság jóval az eu átlag fölött bővült. ekkor kellett volna a Ft-nak is jócskán erősödnie az ojróval szemben. csak a sok gyökér, eltolás és egyéb szarakodás mesterségesen gyengén tartotta azt.
ha lesz még ojrózóna és 260 fölött lépünk bele, itt forradalom lesz. és remélem véres...

NIL7 2010.09.04. 11:17:25

@SCUMM: A zemberek szempontjából azért nem mindegy, mert minden fogyasztási cikk és szolgáltatás árára befolyással van - kivéve a zemberek fizetését. Rosszabb árfolyam - magasabb benzin ár .... ugyanabból a jövedelemből.

belekotty 2010.09.04. 11:20:04

"A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot, sem azt, hogy a pénzpiacok felmosták a kormánnyal a padlót." - Hmmm.. rövid négy-öt hónap alatt elfelejtetted a Fidesz választási őrjöngését?

belekotty 2010.09.04. 11:23:00

@pneumónia: "2009 március 314 Ft/€ akkor minden rendben volt, nem volt hiszti... " - De volt. Olvasgass Szargyártó nyilatkozatokat abból az időből.

AutosVilli 2010.09.04. 11:23:26

Orbány minyiszter megmondta VÁLTSD ÁT A HITELED FORINTR!! nem teszed? akkor majd mi teszünk róla hogy átváltsd,paráztatunk,gyengitgetünk. etc etc

belekotty 2010.09.04. 11:25:51

@Kettes: "Orbán kijelentette, hogy nem akar válságot kezelni, mert az nem elég szexi, inkább gazdaságot élénkítene." - Ja. Most meg az a Matolcsy aki azt mondta fenébe a megszorításokkal, gazdaságot élénkítünk, lesz 7 % hiány, elvégzett valamilyen közgazdasági gyorstalpalót és most már a 3.8-as hiány szigorú tartásáról beszél. Ez mennyire hiteles gazdaságpolitika?

belekotty 2010.09.04. 11:28:51

Ja és senki se feledje, tény hogy a gyurcsányi 314 egy spekulatív támadás eredménye volt. A kényszermozgásos hibája persze hogy a forint spekuláció célja lehetett. Most meg nincs spekuláció és úgy is nagy a szar. Mi lesz ha Soros megnézi a bankszámláját, kevesli és úgy gondolja keres egy kicsit a középeurópai pénzpiacokon?

nestrot10 2010.09.04. 11:34:27

Mi az hogy a baloldali körök?...minden kör bal és jobb oldal szidja a rohadt kormányt , hogy hülye beszédükkel így tönkre teszik az országot a forint gyengüléssel és a devizások kicsinálásával!!!!!
Különben sincs kormányunk, csak 4-5 ember irányítja bebetonozó hatalmát....a gonosz törpének

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.04. 11:50:53

Az elemzés a forint hosszú távú (történelmi) alakulásáról korrekt. És az is igaz, hogy a baloldal "forintügyi" kritikái hiteltelenek.

Annyit azonban kiemelnék, hogy a mostani hirtelen árfolyamesések nem a nemzetközi kereskedelmi politikai okokból erednek, hanem az állampapírpiacról. A külföldi állampapírbefektetőnek hogy állampapírt vegyen előbb forintot kell vennie. Amikor viszont eladja a forintot is eladja.

A fidesz politikusi beszólásai lényegében az állampapírpiacon keresztül rontják a forintot. A magyar állampapírba befektetés válik bizonytalanabbá, és ezért bizonyos befektetők eladják a meglévő papírjaikat, és ezzel a forintot is.

A forint árfolyam viszont sokkal jobban érthető, mint az állampapírpac (egy átlagpolgárnak). Ezért a médiában az előbbi sokkal többet fog szerepelni, mint az utóbbi.

Roe 2010.09.04. 11:54:34

@belekotty: De. Most is van spekuláció.

"Soros György hónapokkal ezelőtt az amerikai hatóságok célkeresztjébe került, miután kiderült, hogy több befolyásos hedge fund menedzserrel közösen az euró összeomlására spekulált."
ecoline.hu/piac/20100623_soros_eurozona.aspx

"Tiltott összejátszás gyanúja miatt vizsgálatot indított a washingtoni igazságügyi minisztérium az euró gyengülésére spekuláló fedezeti alapok, köztük Soros György cége ellen - írta szerdán a The Wall Street Journal (WJS)."
www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-337381

"Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető befektetési alap, köztük Soros György magyar-amerikai üzletember cége - írta a The Wall Street Journal (WJS).

A WJS szerint a befektetési alapok képviselői február 8-án Manhattan Upper East Side nevű negyedében egy szűk körű üzleti vacsorán arról tartottak eszmecserét, hogy miként lehet profitálni a görög adósságválság miatt az euró körül kialakult helyzetből."
www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-336359

Tudod, mit jelent ez?
Többek között: EUR gyengülés, CHF erősödés
EURCHF
finance.yahoo.com/q?s=eurchf=X

Meg kell nézni a különbséget az EURHUF és a CHFHUF között.

Anti Anyag (törölt) 2010.09.04. 11:55:41

A ballibek értik, hogy ülünk egy kurva nagy adóssághalmaz tetején és vajmi kevés a mozgástér.

De Orbánnak ugyanúgy kellene elbasznia, ahogy Gyurcsányéknak és akkor lenne remény, hogy megint hatalomra jutnak.

sárkányfő 2010.09.04. 12:00:46

Elmondhatjuk, hogy a mandiner blog megmondászat félrebeszélő képessége _nem_ figyelemre méltó.

Jó sokat írtál olyasmikről, amikről mindenki tud, aki egy kicsit odafigyel. Csak egy ici-pici kis apróság valahogy kimaradt.

Mindössze annyi, hogy a Ft gyengülés fő oka az Orbán kormány alatt, hogy dilettáns, koncepciótlan, és össze-vissza hablatyoló a magyar gazdasági-pénzügyi kormányzat.
Elsősorban ezért növekednek a törlesztők, ezért drágul az import, ezért nő az ország adóssága, stb.

Hab a tortán: Szijjártó Péter: "a kormány nem törődik a devizahitelesekkel". Hiszetek vagy sem, ez nem önkritika, ezt még az előző kormány idejében mondta.

Ja, hisztéria, nohiszen...

jozicsenko 2010.09.04. 12:00:48

@kovi1970: "A tény az, hogy a Forint a fideszes megmondóemberkék szerencsétlen nyilatkozgatásai után kezdett esni.":
ez az uniós kp-i bank hivatalos árfolyama, a Ft/Euró árfolyamra

sdw.ecb.europa.eu/quickview.do?SERIES_KEY=120.EXR.D.HUF.EUR.SP00.A

a maximumot 2009 márciusában volt, mondd kérlek, melyik fideszes hangember miatt lett akkor ekkora??

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.09.04. 12:07:35

Bár a cikkben vannak jogos észrevételek, elsősorban az, hogy a frank magától is erősödik, ez nem elég arra, hogy felmentse a Fideszt a durván ostoba kommunikációért viselendő felelősség alól. A többi közép-európai valuta nem járt be ilyen mozgásokat ugyanabban az időben.

Madarsky 2010.09.04. 12:10:49

a blogpost, meg a hozzászólások lényege egy mondatban kb:

"ne szóljál be, mert a másikok is ezt csinálták, főleg a másikok ne szóljanak be"

ez a hozzáállás remek alapot ad arra, hogy az elkövetkező akármennyi évben semmi se történjen, mert bármikor lehet hivatkozni a másikokra meg a tudodkikre

MACISAJT 2010.09.04. 12:10:52

"Érdekes, hogy az erős forintot számon kérő baloldali mérvadó körök gyorsan megfeledkeztek arról, miként ostorozták hosszú éveken keresztül"

Igen. Hagyományosan hajlanak a megfeledkezésre.
Pedig idoljuk eképpen ostorozott anno:

Gyurcsány: Beledöglünk az erős forintba
MTI|2004. 11. 18.
A gyengébb forint és az alacsonyabb kamatok mellett érvelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön egy televíziós műsorban. "A kamatoknak nem azért kellett csökkennie, mert a Monetáris Tanács tagjainak száma bővül, hanem azért kell, mert beledöglünk ebbe az erős forintba"- mondta.

"Aki ma Magyarországon erős forintot tart fenn, az azt mondja, hogy zárjunk be vállalatokat, csökkentsük a munkahelyek számát, tegyük lehetetlenné, hogy fejlődjön a magyar gazdaság, ezért kell kamatot csökkenteni, és ezért kell ennél egy érdemben gyengébb forint" - mondta a kormányfő a TV2 reggeli műsorában.

Azok a kis és középvállalkozók, aki 5-15 embert foglalkoztatnak, és azok, akik exportra termelnek, ma 30 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a termékeikért forintban kifejezve, mint három évvel ezelőtt. "(...) munkahelyek tízezrei szűnnek meg" - mondta a miniszterelnök.

Elmondása szerint a magyarországi 7,4 százalékos infláció azt jelzi, hogy a gazdaság nincsen egyensúlyban. Az infláció egyfajta lázgörbe, amely "jelzi, hogy (...) mi így közösen többet költünk, de az állam, a vállalatok, a lakosság nem megtakarít, hanem továbbra is többet költ, mint amennyije van".

(MTI)

belekotty 2010.09.04. 12:12:03

@Roe: /sze h van, De akkor kifejezetten a forint ellen volt.

Gábor217 2010.09.04. 12:14:23

@peetmaster: Sőt, az sem menti fel őket, hogy korábban más kormány alatt is voltak nagy ingadozások. A Bajnai kormány idején aránylag stabil volt az árfolyam.

Az senkinek nem jó, ha rövid időn belül nagy ingadozások vannak. És mivel tudjuk, hogy mi okozta ezeket a mozgásokat, joggal lehetünk elégedetlenek, és kérhetjük számon ezt az országunk kormányától. A felelősség az övék.

MACISAJT 2010.09.04. 12:17:51

És még tegyünk helyre egy " Kósa és Szijjártó miatt van" c. ballib legendát...

Mert azért , a tények kedvéért, már az affér-és a kormányváltás elött!- elött is
előfordult hogy 280 felett volt, idézem:

Megint 280 felett az euró
2010.05.20. 10:22 - MTI
A szerdai esést követően csütörtök reggel tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az eurót csütörtök délelőtt fél tízkor 280,40 forinton jegyezték a szerda délutáni 279,70 forint után. Az MTI által megkeresett devizapiaci kereskedők elmondták, már a kora reggeli nyitáskor 282 forint volt az euró árfolyama, majd folyamatosan erősödtek a régiós devizák, így a forint a 279,40-es euró árfolyamig is eljutott.
----

csorsza 2010.09.04. 12:18:57

mindig is csak ennyit tudott a hazug, libsi média. Még a külföldi, "mérvadó" kapcsolataikat is képesek mozgósítani az "ügy" érdekében...
Ezért kell(ene) takarodniuk.

theneverlate_Wizard 2010.09.04. 12:19:36

Igazából nem értem a posztot.

Én még sehol sem hallottam, hogy valóban ezért kritizálnák az új kormányt (baloldali körök? mire gondolsz?).

Amiért kritizálták, és persze tök jogosan, hogy idióta, felelőtlen, valótlanságot állító nyilatkozataikkal pánikot keltettek a külföldi befektetők körében - akik hitelezik az országot - ezáltal megdrágítva mind az ország hitelfelvételeit (állampapír hozam kb 100 bp-os emelkedése), mind a forint árfolyam veszélyeztetése.

Tehát a probléma nem a forint gyengülése, hanem a sérülékenység növelése. A 290-es forint-euro nem baj; de ha elhiszik a külföldiek, hogy államcsőd van, akkor az egy valutaválságot is jelenthetett volna. (mellesleg senkinek sem jó, hogy hetente ide-oda ugráltatja az árfolyamot egy olyan szereplő, akinek épp a stabilitást, és a változatlanságot kellene erősítenie).

Tehát sikerül eljátszani a 1,5 év alatti megszorítások eredményét, az ország hitelességét, ami végre növekedni kezdett. A kockázati felárunk (CDS) drasztikusan romlott a régiós és hozzánk hasonló országokhoz képest... ez az, amit nehéz lesz visszacsinálni, és (újra) nagyon fájdalmas megszorítások kellenek hozzá.

Gábor217 2010.09.04. 12:19:59

@MACISAJT: Ezt hány Ft-os Euro mellett mondta? 235-240?

Egy dolog a magas árfolyam, és más dolog, hogy nagyon magas, valamint még hetente ingadozik is attól függően, hogy Szijjártó, vagy Kósa mond nagyobb baromságot, persze Matolcsyval megfejelve.

És persze az sem mindegy, hogy közben milyen a HUF-CHF árfolyam, ami persze nem csak rajtunk múlik. Tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen a környezet.

Gyurcsány mondata lehetett nagyon igaz akkor, annak ellenére, hogy ma már nem lenne érvényes kijelentés. De hát nem is most mondta. Valamint a kormányt nem menti fel az, hogy Gyurcsány hülye.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.04. 12:20:23

"2006-ban a forint hasonló árfolyammozgásokat járt meg, mint most, amint az a PSZÁF honlapján található diagramrajzoló alkalmazással is megtekinthetjük. A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot, sem azt, hogy a pénzpiacok felmosták a kormánnyal a padlót. "

Hát egyrészt de, voltak ilyen hangok, csak akkor jobboldalról, másrészt meg akkor sokkal kevesebb volta devizahiteles, akiket ez komolyan érintett volna.

Gábor217 2010.09.04. 12:23:24

@csorsza: Egyedül a kormány mond igazat. Csak tudni kéne, hogy mikor, ugyanis az állításaik egymásnak mondanak ellent. És ehhez egy darab külföldi újságíró sem kell. Elég csak meghallgatni Matolcsy nyilatkozatait most, és nem olyan régen.
De számtalan önellentmondást találunk. Ez így nem jó. Ezt be kéne látni. A híveknek is, mert azzal nem segít rajtuk senki, ha homokba dugják a fejüket. A kritikának helye van. Sőt, jogos. Még akkor is, ha Gyurcsány hülye.

Roe 2010.09.04. 12:26:36

@ó jaj: a Ft gyengülés fő oka az Orbán kormány alatt, hogy dilettáns, koncepciótlan, és össze-vissza hablatyoló a magyar gazdasági-pénzügyi kormányzat?

Akkor ez mi?
EURUSD, EURJPY, EURCHF
VOLATILITY S&P 500 (Chicago Options: ^VIX)
Pontosan 2010. április végétől...
http://finance.yahoo.com/echarts?s=%5EVIX+Interactive#chart2:symbol=^vix;range=2y;indicator=volume;charttype=line;crosshair=on;ohlcvalues=0;logscale=on;source=undefined

A svájci frank is a "dilettáns, koncepciótlan, és össze-vissza hablatyoló a magyar gazdasági-pénzügyi kormányzat" miatt erősödik?
Tudja ezt az SNB?
Valaki szólhatna nekik, mielőtt becsinálnak...
:)))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.04. 12:27:35

már megint a szokásos mandineres szerecsenmosdatás :)

gyerekek, ez bezony el lett qurva. egyszerűen és szimplán. itthon lehet teríteni az aroganciát és a gőgöt a birkák hadától övezve, de a határtól nyugatra nem megy, fel kéne fogni.

na persze csak azért, mert az egész nyugat emeszpéközeli.

Roe 2010.09.04. 12:30:27

@belekotty: így van. Ez látszik az EURHUF és a CHFHUF közötti különbségből.

theneverlate_Wizard 2010.09.04. 12:31:23

@Roe:
szerintem elrontottad a linket.

ezen aztán kereshetném a magyar vonatkozást.

Egy intraday graphot lenne érdemes linkelned, ha már annyira szeretnél, amin eurhuf és usd huf van, június eleji napokra. nagyon egyszerű kettéválasztani a svácji frankkal szembeni gyengülést, hogy az eurchf változás tőlünk független, a maradék pedig nem... ez alapján 190 lenne most a chf és nem ~220 (forrás: MNB, inflációs jelentés)

csi szi 2010.09.04. 12:32:07

@MACISAJT: Ez nem cáfol semmit. Kósa és Szíjjártó szerencsétlen hablatyolása azonnali hatással járt a forint árfolyamára. Azt, akkor, még a Magyar Nemzet sem tagadta. Az IMF-fel való tárgyalások megszakadása (és a "gazdasági szabadságharcos" nyilatkozatok) sem a forint erősödése irányában hatottak.
A Kósa nyilatkozata egyértelmű balfaszság volt, a Fidesz csontvázkereső igyekezetét akarta igazolni (mármint, hogy Bajnaiék olyan titkolt, rettenetes örökséget hagytak hátra, amire még nem derült fény, és ezek miatt kell visszavonni az ígéreteket). A "gazdasági szabadságharcról" meg annyit, hogy eddig Mo. minden szabadságharcot elveszített. Orbánék a jövőbeli államcsődöt kockáztatják a magyaros virtusért cserébe, vagy a teljes megszégyenülést (az IMF "elzavarása" után jól fog kinézni, ahogy alázatosan kérnek majd új IMF-hitelt).
Sajnos Fidesz szavazóként is azt kell mondanom, kiábrándító volt az eddigi teljesítmény. Matolcsy egy közveszélyes gazdasági dilettáns, aki most szinte szabadon rombolhat.

Roe 2010.09.04. 12:43:45

@.Pierre Bezuhov.: "de a határtól nyugatra nem megy, fel kéne fogni. Na persze csak azért, mert az egész nyugat emeszpéközeli"

"Arogancia" helyesen: arrogancia.
:))

Ezeket érdemes ízlelgetni:
"Összeomolhat az eurózóna Soros György szerint

Nézete szerint a 80 milliárd eurós német megszorító program derékba töri a fellendülést az eurózónában, ami akár deflációhoz is vezethet, ami visszaeső beruházásokat és elhúzódó stagnálást eredményezhet.

Mindez a közös európai projektet, azaz az Európai uniót és az eurózónát is veszélybe sodorhatja, sőt, Európának talán jobb lenne, ha a németek kiszállnának az eurózónábaól – véli Soros. A befektető nem zárja ki az euró összeomlását sem, sőt, a szociális biztonság megrendülésével még a demokrácia is veszélybe kerülhet.

(A történet előzményeként érdemes megjegyezni, hogy Soros György hónapokkal ezelőtt az amerikai hatóságok célkeresztjébe került, miután kiderült, hogy több befolyásos hedge fund menedzserrel közösen az euró összeomlására spekulált.)"
ecoline.hu/piac/20100623_soros_eurozona.aspx

"Tiltott összejátszás gyanúja miatt vizsgálatot indított a washingtoni igazságügyi minisztérium az euró gyengülésére spekuláló fedezeti alapok, köztük Soros György cége ellen - írta a The Wall Street Journal (WJS). A minisztérium levélben kért fel több fedezeti alapot, köztük az amerikai-magyar üzletember Soros Fund Management LLC nevű társaságát, hogy küldjék be az euróval kapcsolatos piaci műveletek dokumentációját és e-maileket."
www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-337381

eszkep 2010.09.04. 12:47:47

Nagyon jó cikk, de ki kellene egészíteni még egy "apró momentummal"! Ne felejtsük, hogy 2009 februárjában 300 Forint fölött járt az EUR árfolyam! (Lásd MNB oldalán) konkrétan 2009.02.20-án pl. 304.95 Ft folt a deviza KÖZÉP árfolyam!
Tanúságos, hogy írt akkor az Index... Az archívum tanúsága szerint annyira nem izgatta őket:

index.hu/gazdasag/magyar/haromszaz090/

utána már csak akkor írtak, amikor 287-re csökkent...

sárkányfő 2010.09.04. 12:53:38

@Roe: te miről hablatyolsz szerencsétlen? Még be is idézed amit írok, hogy a ft a magyar kormány miatt gyengül, majd vigyorogsz hogy erősödik a svájci frank. igen, és? a ft-tól függetlenül erősödik, tudod mi magyarok nem vagyunk nagy tétel svájcban. de ez csak egy oka, és csak pár hete a ft frankkal szembeni gyengülésének, ráadásul a magyar ft, mint egy részeg disznó, úgy dülöngél, no nem csak a frankkal szemben, de a dollárral és euróval szemben is. és ez már a magyar kormány sara. vagy most kiderül, hogy minden erősödik a világ a hibás? :D

amúgy mekkora fideszes sötét elvakultság kell ahhoz, hogy a kósa-szíjjártó és imf-kudrac okozta ft-gyengüléseket, meg a többi hülyeséget, a hiány lebegtetést, stb, amik óta egyszer sem volt 265 ft az euro, szóval hogy ezeket a svájci frank erősödésére kenje varrja valaki?

Várúr 2010.09.04. 12:57:34

@ó jaj:
"Dilettáns, koncepciótlan", stb. - mondod egy szál érv nélkül. Egy érveket és tényeket bőven sorakoztató cikk nyomán. Miközben Furcsányék egekbe emelték az államadósságot. Nézz tükörbe ó jaj és jajongj egyet, ha meglátod magad...

Roe 2010.09.04. 13:04:46

@theneverlate_Wizard:
A link jó.
VOLATILITY S&P 500(Chicago Options: ^VIX)
http://finance.yahoo.com/echarts?s=%5EVIX+Interactive#chart2:symbol=^vix;range=2y;indicator=volume;charttype=line;crosshair=on;ohlcvalues=0;logscale=on;source=undefined

Nem a "magyar vonatkozásokat" kell keresni, hanem ismerni kell az összefüggét. Ismered?

Az oldalon több időtávot is meg lehet nézni, 1 naptól 5 évig (sőt tovább). A 6 hónaposon jól látszik az áprilisi mozgás. Az oldalon másra is lehet keresni.

Az intraday graph semmi. Azt nézd meg, mennyit gyengült a forint április óta az euróhoz, és a svájcihoz képest.

Roe 2010.09.04. 13:06:05

@ó jaj: te miről hablatyolsz szerencsétlen?

Roe 2010.09.04. 13:13:02

A leggyengébbek kedvéért. :))))

Ezeket érdemes áttekinteni:
EURUSD, EURJPY, EURCHF
VOLATILITY S&P 500 (Chicago Options: ^VIX)
EURHUF, CHFHUF
változása, pontosan 2010. április végétől...

marcinátor (törölt) 2010.09.04. 13:16:35

Nem tudom, miért sír a szátok, a forint még most is túlértékelt, az euronak valahol 310-320 környékén kellene lennie. Ha számolnátok egy percre, a cikkben benne vannak a nyers adatok.

theneverlate_Wizard 2010.09.04. 13:20:06

@Roe: igen, április végén elég nagy turbulencia kezdődött globálisan.

De amit te írsz, azt nem ezzel tudod alátámasztani.
Ha tényleg nem romlottunk, akkor nézd össze a cds-ünket a bolgárokkal, románokkal, lettekkel, (lengyelekkel, csehekkel).
Vagy az árfolyamokat a cseh korona, lengyel zloty, román lejjel.
Vagy a magyar devizakötvények hozamalakulását a régiós országok hasonló kötvényeivel (mondjuk német hozam feletti felárakat hasonlíts össze).

Ha ezzel megvagy, elég szomorú képet fogsz látni, sajnos. A relatív megítélése Mo-nak drasztikusan romlott a versenytársakhoz képest, kockázatosabbnak tartanak minket, drágán finanszíroznak magyar adósságot, bizonytalanabbnak ítélik az ország kilátásait. Ami elég nagy kontraszt a már-már túlzó optimizmushoz, amit az elmúlt másfél évben láttam. Igen, negatívra fordult a nemzetközi hangulat, és megint mi szívjuk meg, mert nem tudunk lapítani, és fegyelmezetten gazdálkodni, mert még azt sem látjuk, hogy most nem jó, ha valakire felfigyelnek, és gyengének ítéltetik.

Pelso.. 2010.09.04. 13:25:38

Enyhe kis szerecsenmosdatás, melyre szükség is van, hiszen az elmúlt hónapokban romlottak a gazdasági mutatók, s a kormány ez ügyben semmit nem tett, pedig befolyásolhatta, enyhíthette volna a folyamatot. Csakhogy inkább a nyilatkozatfélék kaptak prioritást, látszik, kinek mi a fontos.
Hamarosan jöhet a mellé beszéd arról is, hogy miért nem lesz adócsökkentés.

sárkányfő 2010.09.04. 13:26:39

@Várúr:
Á, megjelent Várúr is, aki mindig eliszkol, ha szembesítik a hülyeségeivel :)

Szerintem haladjunk időrendben jó? Mert még az előző válaszomra se bírtál reagálni.
Még 24 órája sincs, hogy ezt írtad: "szó volt nagyarányú adócsökkentésről, de nem az idén."

Itt írtad: piroslapok.blog.hu/2010/09/03/orban_kilenc_palfordulasa/fullcommentlist/1#c10905244

Erre páran, köztük én is emlékeztettünk rá, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz, ezt maga Orbán mondta, és szvsz ezt te is jól tudod, mégis süketelsz.

Erre aztán valahogy nem reagáltál. Nahát. Most viszont láthatóan nagy mérges vagy rám :)
Amúgy beadjam a youtube -linket Orbánnal, vagy nem óhajtod tovább égetni magad?

Ami a mai butaságodat illeti, axiómákat nem kell bizonyítani, a dilis duó, az imf-bukta, meg a többi hülyeség közvetlenül hatással volt a ft árfolyamára, ezt néhány olyan kriptofideszesen kívül, mint te meg Roe mindenki tudja, ez teljesen közismert, természetes, épp úgy mint hogy pl. gyurcsány elkúrta, meg sok más axióma a magyar politikából. Csak ti hisztiztek ha szóba meri hozni valaki a fityeszes baromságokat...

theneverlate_Wizard 2010.09.04. 13:28:27

@marcinátor:
ezzel nincs gond. ez jót tenne a versenyképességnek.
Csak közben a devizahitelesek szépen fizetésképtelenek lesznek, a bankok veszteségeik miatt drasztikusan visszafogják a hitelezést - tőkeemelésre kényszerülnek.
ez már komolyan érinti a gazdasági növekedést, új projektek/vállalatok nehezen fognak indulni, a munkanélküliség nő, fogyasztás visszaesik.. ördögi kör. közben az elárverezett ingatlanfedezet miatt nyomás alá kerül az ingatlanpiac, leesnek az árak, a vagyoncsökkenés miatt pedig még jobban visszaesik a fogyasztás....stb

Babilen Tatarszkij 2010.09.04. 13:46:08

"kedvelt fordulatukként újra és újra felvetik az aktuális jobboldali kormányzat inkompetenciájának kérdését"

Lehet, hogy a leértékelődés nem tragédia, de ahogyan az végbement (Kósa Lajos vs. Varga Mihály deathmatch), az a dilettantizmus definíciója volt, ezt azért ne felejtsük már el!

Meg azt se, hogy két éve 310 forint is volt az euró, úgyhogy a baloldal valóban bekaphassa.

is 2010.09.04. 13:58:10

az az egyetlen pici apró bökkenő van, hogy ez a poszt nem válasz a felvetésre. ugyanis minden gazdasági folyamatot, beleértve az árfolyamot is, három időtávon lehet vizsgálni:
- rövidtáv: hetek, pár hónap
- középtáv: hónapok, 1-2 év
- hosszú táv: 2 éven túl, akármeddig

a felvetés az az, hogy az új kormány, nem 5, 8, 12 ÉV (hosszútáv) alatt, hanem 2 HÓNAP (rövidtáv) alatt ért el 8% árfolyamvesztést (már június végére), és 0,25-0,5% kamatvesztést (az MNB nem tud tovább kamatot csökkenteni). a helyzet kb. olyan, minthogy valaki szerint holnap orkánerejű vihar lesz, te pedig az elmúlt száz év időjárási viszonyairól, globális felmelegedésről adsz elő kiselőadást. a kettőnek semmi köze egymáshoz, bár a laikust át tudod verni, hogy hát ez is meteorológia.

ha egyébként a Mandiner a 300Ft-os euro esetén ugyanezt a posztot hozta volna le, nem pedig a 300 címűt, akkor nem lenne hitelességi probléma sem. így nehéz lenne titeket elvhűséggel vádolni (legalábbis közgazdasági elvek tekintetében).

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.09.04. 13:58:43

"Elmondhatjuk, hogy a baloldali megmondászat közvéleményt hiszterizáló képessége figyelemre méltó."

Szerintem meg ma nagyjából mindenki leszarja a baloldali megmondászatot. LOL.
A Zemberek egyszerűen nem ezt várták. Ennyi.

Netuddki. 2010.09.04. 13:59:08

@jozicsenko: "a maximumot 2009 márciusában volt, mondd kérlek, melyik fideszes hangember miatt lett akkor ekkora??"

Hát a szíjgyártó meg az a (még) debreceni polgármester, na. Most nem jut eszembe a neve.

Amúgy nem azt mondtam, hogy a megnyilatkozásaik miatt esett. Szerencsétlen módon pont az esés előtt nyilatkoztak, így már nem tudjuk meg volt-e szerepe benne vagy nem.

Más:
Ha a CHF erősödik az EUR-al szemben és a HUF gyengül az EUR-al szemben, akkor mi lesz a CHF/HUF árfolyammal? (Költői kérdés)

Mellesleg lassan fél év eltelt és nem igen látszik a fidesz mit szándékozik tenni a gazdasággal. És ezt bizony nem kárörvendően mondom, pedig sajnos arra tippeltem nincs elképzelésük. Viszont annál nagyobb aggodalommal, mert az én bőrömre is megy a dilettantizmus.

Gekko 2010.09.04. 14:00:53

Remek cikk. Csak keveri a szezont a f@szommal... Az már eleve fals, ha az igazságot valamivel SZEMBEN akarjuk definiálni. A baloldali közgazdászok levesbe. Ez egy.

Kettő: a rövid távú árfolyamrángatásért, demagóg gazdaságpolitikáért ez a rezsim is leves. (Tényleg, melyik iskolában tanítják a közép távú gazdasági folyamatok összevetését a rövid távú folyamatokéval, így egy az egyben?)

Három: úgyis a zemberek szívják meg, és ez olyan demagógia, ami véletlenül igaz.

Roe 2010.09.04. 14:05:19

@theneverlate_Wizard: ha a forint mozgásáról van szó, látni kell azt, hogy milyen külső környezetben (1) történik. Ehhez adnak támpontot a fentiek. Számít a régió (2) mozgása, számítanak a hazai állapotok (3); mindezek együtt alakítják az árfolyamot, és nem egyforma súllyal.

A románok éppen nem állnak jobban:
Highest Default Probabilities
Entity Name Mid Spread CPD (%)
Venezuela 1250.66 56.99
Greece 858.87 51.18
Argentina 853.89 43.13
Pakistan 829.50 43.00
Ukraine 532.56 30.57
Dubai/Emirate of 462.36 27.02
Iraq 430.20 25.67
Ireland 336.79 24.76
Romania 374.86 22.73
Portugal 290.88 21.91
www.cmavision.com/market-data

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.04. 14:07:19

@jvizkeleti:

Pontosan arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a forint közép- hosszú távú leértékelődése szükségszerű. Ezt ideig-óráig lehet ellensúlyozni hitelbeáramlással, vagy IMF megállapodással, ami az állampapírpiacnak ad garanciális elemeket. Viszont előbb-utóbb, valami módon a piaci, szabadon lebegő árfolyam is alkalmazkodik a realitásokhoz. Két fontos kérdés van most: egyrészt, hogy az ingadozó árfolyamot hogy viselik a gazdasági szereplők. Másrészt az a kérdés, hogy a devizahiteles magánszemélyek, cégek, önkormányzatok érdekeinek mennyire lehet alárendelni a teljes gazdaságpolitikát.

Az árfolyamingadozások egyébként a bezzegreferenciának tekintett szakértőkormányzás idején is léteztek, például 2009 október második felében 10 nap alatt 264-ről majdnem 280-ra ugrott a HUF/€, majd november második felétől december második feléig a 265-ig visszaerősödött forint több ingadozással 278-ig gyengült, pedig ekkor aztán igazán működnie kellett annak a bizonyos állampapírpiaci-befektetői bizalomnak, amelyet jobboldali kormányzat esetén folyton hiányolnak a közvélemény szakértő formálói.

Az árfolyammozgásokat itt figyeltem meg:

apps.pszaf.hu/hitkalk/Arfolyam.aspx

duncan 2010.09.04. 14:19:18

1. nem kellett volna a zemberek nevében sírni-ríni
2. nem kellene most leszarni a zembereket
3. nem shortolással kellene feltölteni a pártkasszát

errrrrrrrrr 2010.09.04. 14:27:33

én 20 évre visszamenőleg a kannás bor árfolyamát vizsgáltam. a kannás vörös ára nemhogy nőtt, de csökkent! a komenisták mesterségesen alacsonyan tartották az árát, amit az adófizetők forintjaival kompenzáltak. ez egyfajta kedélyállapot-javító tevékenység volt, hogy eltompítsák a nép gondolkodását. orbán meg megvonta a kannás vörös dotációját és egy merész húzással a pálinkát emelte a helyére. amit ugye bárki főzhet magának.
kocsmaszinten megy itt a politika, ezt mindenki láthassa kéremszépen!

demagofób 2010.09.04. 14:27:39

@MACISAJT: És még tegyünk helyre ezt a NEM " Kósa és Szijjártó miatt van" c. fidesz droid legendát. Többen levezették, hogy miattuk volt. Úgy gyengült a forint, hogy a környező országokban messze nem volt ekkora gyengülés, ráadásul az ebből adódó különbség később sem korrigálódott. Ha figyelnéd a piaci mozgásokat , akkor nem lenne kérdés.

És nem az a jelentősége, hogy lejjebb vagy feljebb megy-e a forint, mert az árfolyam változik. Hanem feleslegesen, ilyen hülyén ne gyengítsük. Akkor inkább vegyen egy nagyadag devizát az MNB. Miért olyan nehéz bevallani, hogy hibáztak?

Roe 2010.09.04. 14:27:44

Mellesleg tegnap is befűtöttek a svájcinak...

09.03.
"Roubini said the dollar, the yen and the Swiss franc may be a better investment than gold if the world economy slips back into recession. ... have more upside in a situation of rising risk aversion because they are much more liquid than the gold market”
www.bloomberg.com/video/62632452/

Platon 2010.09.04. 14:42:23

"A választások előtt 250-265 között mozgó árfolyam az év közepe tájt szintén bőven megjárta a 280 HUF/€ fölötti szinteket, és nem alakult ki világvége-hangulat, nem mondta senki, hogy a 2. Gyurcsány-kabinet bedönti a forintot, sem azt, hogy a pénzpiacok felmosták a kormánnyal a padlót."

Hm Hm.. nem ártott volna némi kutatást végezni. A jobboldali sajtó folyamatosan az olcsítják a forintot szöveggel volt tele akkoriban. Nem emlékszel?

Amúgy pedig a hangsúly nem azon van hogy gyengült a forint, hanem azon hogy a kormány jól körülírható vitathatatlan ballépései miatt gyengült látványosan a forint.

Nehezen vitatható az ok okozati kapcsolat az Orbán kormány szerencsétlenkedései és a forint árfolyam bedőlése között.

Nem kell ahhoz közgazdász diploma hogy egy hitelválság közepén ezek a dolgok nagyon keményen ártottak az országnak, és ezen semmiféle Gyurcsányozós relativizálási, szerecsenmosdatási kísérlet nem változtat sajnos.

Spiro 2010.09.04. 14:44:00

A posztban található számos következetlenség, illetve téves következtetés, és tájékozatlanságra csak néhány választ, a teljesség igénye nélkül:

A leértékelésre alapozott –véleményem szerint káros – monetáris politikát 1990- 2001 között annak a fel nem ismerése vezérelte, hogy az exportunk 90%-ban importot tartalmaz, azaz a leértékelés hasztalan. Ez gyakorlatilag, csak a munkaerő devalválását jelentette (és jelentheti most is).

Ebben az időszakban 2 „jobb” oldali és 1 baloldali kormány volt és a jegybank elnökök is jórészt jobb oldalhoz sorolhatóak voltak.
Továbbá a monetáris politikát (ide értve a leértékelést is) nem a kormányok irányítják, hanem az MNB.

A Járai féle infláció ellenes harc tette először hullámvasútra a HUF-ot (magas kamatokkal az intervenciós sáv alá nyomta a HUF-ot, majd pánikba esve korrigálta a kamatot), és ezzel kerültünk a spekulánsok látómezejébe is sajnos.

A lakossági devizahitel állomány 90%-a CHF alapú, ami április óta 20-25%-ot gyengült, így az EUR/HUF árfolyamról értekezni akadémikus.

Ami azonban sokkal fontosabb, hogy az államadósság finanszírozásán és a deviza hitelesek törlesztő részleteinek változásában a kamat jellegű költségek (maga a deviza kamata, és a kockázati felár, stb.) változása exponenciális növekedést okoz.
T.i. a kamatos kamat exponenciális függvény, míg az árfolyam elmozdulás lineáris.

Az árfolyam elmozdulás hatása akár elhanyagolhatónak lenne mondható, az elhibázott kommunikáció és az IMF-fel szembeni szópárbaj miatti magyar kockázati felár változás hatásaihoz képest.

Az államadósságon minden 1% kamat, vagy kockázati felár elmozdulás 200MRD költséget vagy megtakarítást eredményez, és a deviza hiteleseknek 60MRD éves törlesztő változást eredményez (ami most közvetve a fogyasztás visszaesése miatt ~25MRD ilyen-olyan adóbevétel kiesét is okoz.

Ezért volt most ostobaság (Kósa-Szíjártó) az adóbevételek tuningolása érdekében (más okra nem is merek gondolni) gyengíteni a HUF-ot, mert jelenleg ez nem működik, hiszen a kiskereskedelmi forgalom éves szinten 4%-kal csökkent, ami ~120MRD adóbevétel kiesést jelent (mert fogyasztás helyett, a megemelkedett törlesztőket fizetik az emberek).

„…A magyar gazdaság láthatóan nem olyan erős még, hogy az euróhoz képest hosszú távon stabil, erős árfolyamot tudjon tartani….”

Ha nem tűnt volna fel, 2008 eleje óta pozitív a külker egyenlegünk, és a mai napig csaknem 8MRD EUR többletünk keletkezett (nem beszélve az EU deviza források lehívásait), ami nyilván HUF erősítő hatású, ami jócskán meghaladja a deviza hitelesek havi törlesztőiből eredő devizavásárlási igényt.

Továbbá az Államadósság finanszírozásának HUF-deviza összetétel változásából az is látható, hogy a deviza irányba történő eltolódásnak is HUF erősítő hatása kell, hogy legyen.

Így a helyes következtetés az, hogy a választások óta tapasztalt HUF leértékelődés nem a gazdasági fundamentumok következménye, hanem spekuláció, illetve manipuláció.

Stb., stb.

Roe 2010.09.04. 14:51:31

@demagofób: "tegyünk helyre ezt a ... droid legendát"

HA a forint úgy gyengül, hogy közben globálisan, és a régióban nem történik semmi, akkor elmondható lenne, hogy "Kósa és Szijjártó miatt van". De nem így történt. Ennyire egyszerű.

Egyébként valóban hibáztak.

bz249 2010.09.04. 14:53:09

@Elpet: index cimlap lett vagy mi a turo? Na mindegy, majd kivarom, ha levonul az ar...

Addig csak ket apro megjegyzes.

"Másrészt az a kérdés, hogy a devizahiteles magánszemélyek, cégek, önkormányzatok érdekeinek mennyire lehet alárendelni a teljes gazdaságpolitikát."

A legnagyobb devizahiteles az allam.

Ha a devizahitelesek csodbe mennek, az komoly tovagyuruzo hatasokat indithat meg (a lancreakcio lehet, hogy tulzas) ami az egesz gazdasagot kepen torolheti (csokkeno fogyasztas, munkanelkuliseg, a belfoldre is termelo cegek gazdasagi pozicioi romlanak) es konnyen lehet belole egy ujabb 1989. Szoval, ha van ra lehetoseg, akkor a devizahitelesek csodjet el kell kerulni.

Bell & Sebastian 2010.09.04. 14:56:45

A gazdaság tényleg szar. Mármint a magyar. Az itt működtetett újgyarmatosító szegmens jobb, csak ahhoz semmi közünk, nem ide termel, nekm itt fizetnek és nem itt költenek.

Az az igazság, hogy a sajátunk módszeres lebombázása után idehozták a sajátjukat, az alantas munkákat megtarthattuk, és adhatjuk az olcsó munkaerőt.

Az igazság elleplezésére végzett kozmetikázás lendületét vesztette, gyengül a pénzünk, oda kerül, ahová való. Be kellene már indítani azokat a sokat emlegetett motorokat is egyszer!

Feltéve, hogy -szó nélkül- hagyják. A jelek szerint nem. Egyértelműbb jelét kellene adni annak, hogy komolyan gondoljuk. Jobban megszorongatni Lauder tökét, addig, amíg ki nem csavarja a miénket teljesen.

És végre elkezdeni tanulmányozni Adolf gazdaság élénkítő módszereit. Kicsit balosak, de baloldali csapdából hogyan lehet kikeveredni jobboldali módszerekkel, ha bár pénzünk az nincs, ezért nem is kérünk, amúgy meg nem is adnának. Ez magyarázza el nekem valaki!

Persze, ha tudja.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.09.04. 15:16:46

Van olyan, aki az ejrozóna bedőlésére spekulál? mér, annak nem lesz globális következménye? De lesz, akkor meg a Soros megbaszhatja az úgy keresett pénzét, mert csak virtuális lesz.
Amúgy meg legy 400 Ft a CHF, dőljön be minden hitel, és akkor majd megnézzük, kinek lesz nagy arca, amikor dörögnek a fegyverek.
Mondon ezt úgy, hogy nem kevés CHF hitelem van, de szarok rá, menden minden a levesbe, és kezdjük előről.

marcinátor (törölt) 2010.09.04. 15:17:19

@theneverlate_Wizard: Tehát inkább az egész ország szívjon a versenyképesség elmaradása miatt, amiért a devizahitelesek előre eladósodtak. Valahogy nem érdekel, hogy mások hogy élték fel a jövőmet, X-edik alkalommal. Szép lassan megpattanok ebből az istenverte nyomorult romhalmaz országból.

demagofób 2010.09.04. 15:32:49

@marcinátor: Miért? Más megoldás nincs? csak szarrá gyengíteni a forintot? Hogy az átlag ember összes vagyona és fizetése elértéktelenedjen?

demagofób 2010.09.04. 15:42:44

@Roe: A portfolio.hu részletesen levezették mennyibe került az a néhány mondat. Sajnos a cikk most már fizetős.

abandi 2010.09.04. 15:44:12

A forintot vissza kell venni nemzeti valutának, a svarcgyuri és tsai, meg baszódjanak a többivel megfele!
Ja akkor állítólag háború lesz...? Ki nem szarja le!?
A fideszeseknek a 2/3-ad +a Jobbik támogatásával ki kell váltatniuk az eddigi devizahiteleket, az elsőorbánkormányi támogatott lakáshitelre.

Ozorai Pipo 2010.09.04. 15:47:30

A nagyjabol KISZAMITHATO arfolyam-leertekelodes segitheti a gazdasagi novekedest, hosszutavon. A VARATLAN arfolyam-leertekelodes viszont panikot okozva ongerjesztove valik es bedontheti a valuta erteket - rovidtavon. Ezert ijedtek meg az elemzok a most nyaron tortent Kosa-Szijjarto megszolalasok hatasai lattan. (Nagyon bena de az ekezetek eltuntek ebben a szombati kodben, sry.)

csi szi 2010.09.04. 15:55:49

@demagofób: Úgy emlékszem a sorok közül (utalásokból) már a választások előtt lehetett sejteni, hogy a fidesz-közeli közgazdászok a forint jelentős gyengülésére számítottak, elég egyértelmű módon. Különben nem beszéltek volna pl. arról, hogy meg kell valahogy menteni a devizahiteleseket (a devizahitelek állami átváltásával, aztán ki tudja lesz-e ilyen ténylegesen).
Pl. több Heti Válasz-cikkben, interjúban taglalták ezt.

loláb 2010.09.04. 15:59:14

Én máshonnan közelíteném meg a dolgot.

Orbánék kialakítottak egy lakástámogatási rendszert, amely lehetővé tette, hogy az emberek tömegével jussanak (új építésű) lakáshoz. Ennek a kormányzati hozzájárulási része természetesen a költségvetést terhelte, azon az alapon, hogy a támogatott lakásvásárlás olyan plusszkeresletet generál, ami élénkíti a gazdaságot. (Az akkori becslések azt mondát, plussz 10 000 lakás építése évente 1-1,5%-os plusz GDP növekedést ad, 2002-ben közel 40 000 lakás használati engedélyt adtak ki, míg 98-ban 18000 darabot. Hogy ez a plusszkereslet elegendő pótlólagos adóbevételt generál a rendszer fenntartásához, az részletkérdés.)

A szocialisták a 2002-es kampányban megígérték, hogy kiterjesztik a lakásokhoz adott adókedvezményt, és a kamattámogatást a használt lakásokra is, amiről azt érdems tudni, hogy a használt lakások piaca kb ötszöröse az új lakásokénak, az illetéken kívül semmiféle plusz kormányzati bevételt nem produkál.

2003-4-re ennek köszönhetően a lakástámogatási rendszer összeomlott, és a változatlan formában történő fenntartása 5-600 milliárdos kormányzati kiadást jelentett, amely elsősorban a használt lakásokra ment el, tehát semmiféle gazdaságélénkítő hatása nem volt. (az eredeti Orbán féle új lakás támogatási rendszer évente 230-240 milliárdba került, és, ha csak 2%-os plusz GDP növekedéssel, és 47%-os adópréssel számolunk, kb 180-200 milliárd plusz adóbevételt generált.)

Az uniós és hazai jogszabályok változása ekkortól lehetővé tette a devizahitelezés beindulását, amelynek köszönhetően az emberek a hazai, támogatott forinthitelnél olcsóbban vehettek fel devizahitelt, és vehettek így lakást. A devizahitelezés elé az akkori kormány semmiféle jogszabályi akadályt nem görgetett, felismervén azt a helyzetet, hogy a devizahitel egy olyan eszköz, amivel az emberek lakásvásárlás iránti igénye kormányzati források nélkül kielégíthető. Így a devizehitelezés felfutott, ezzel párhuzamosan megszüntethetővé vált a fenntarthatatlan lakástámogatási rendszer.

A szélsőséges árfolyammozgás egy természetes folyamat. A forint árfolyama 2001 óta sokkal stabilabb, mint az usa vagy ausztrál dolláré, vagy a japán jené (hogy csak a legjelentősebb devizákat említsem). A forint-euro maximális árfolyama 39%-kal magasabb, mint a minimumé, míg az ausztrál dollár ugyanezen időszakban az usa dollárhoz képest 106%-ot, az usa dollár az eurohoz képest 95%-ot, a japán yen a dollárhoz képest 61%-ot mozogott. A forintnál stabilabb deviza csak a svájci frank, amit azonban a svájci jegyban intervenciója tartott mesterségesen gyenge szinten. Ugyanezen időszakban MNB intervenció talán ha 3-4 esetben vált bizonyossá.

Ez alapján számomra a következő szervezetek felelőssége állapítható meg:
-a Medgyessi kormány felelőssége volt a lakástámogatási rendszer lezüllesztésében (ezután a megszüntetése ebből következően már nem rossz lépés volt, hanem kénszerűség)
-Ugyanők felelőssége, hogy jogszabályi eszközökkel nem korlátozták a devizahitelezés elterjedését.
-A Járai, majd később s Simor jegybank felelőssége az, hogy nem kellős erélyességgel hívták fel a devizahitelezés veszélyeire a figyelmet.
-A mindenkori kormányzat felelőssége, hogy hazánk 2007-2008-ra képtelen volt teljesíteni az eurozonához csatlakozás feltételeit. (2004-ben mindneki, arra hivatkozva vett fel devizahtelt, hogy pár év, és itthon is euró lesz).

Ha ezek közül akárcsak EGY tényező másként alakul, akkor hazánk devizakitettsége lényegesen alacsonyabb szinten maradt volna (vagy az eurocsatlakozás miatt tűnt volna el a devizahitelek jelentős szeleténél az árfolyamkockázat), azaz a magyar gazdaság legkomolyabb kockázata csökkent volna elviselhetőbb mértékre.

plb 2010.09.04. 16:27:05

Hű de okos! Tán a Kósa-Szíjjártó páros bértolnoka? Nem baj, azért okos!

demagofób 2010.09.04. 16:35:44

@csi szi: A devizahitelek bedőlése nem a jövő, hanem a jelen. Máris több tízezer család hitele dőlt be. Azok fizetik a költségeiket, akik rendesen törlesztenek továbbra is.

PanelProli 2010.09.04. 16:50:56

Valaki itt nem mond igazat...

Vagy ez a cikk, ami azt mondja, hogy semmivel se rosszabb a forint árfolyama, mint jópár évvel ezelőtt...

Vagy a bankom, amelyik azt mondja, hogy fizessek 50 %-al több havi törlesztést, mint amikor felvettem a hitelt...

Elvihetem ezt a cikket a bankba, hogy kapjanak má' a fejükhöz?!?!

marcinátor (törölt) 2010.09.04. 16:54:06

@demagofób: ha az inflációt is figyelembe veszed, akkor a forint jelentősen erősödött az eurohoz képest. Hol van mögötte a teljesítmény? Ez csak egy felfújt lufi. 2003 januárjában 244 Ft volt 1 Euro, azóta nálunk 25%-al volt magasabb az infláció, azaz most 305 Ft környékén kellene legyen 1 euro. Tehát most a forint túl van értékelve a 2003-as állapothoz képest.
Én külföldre termelek, és értéktelenedik el a pénzem. Egy euroért egyre kevesebb forintot kapok, miközben forintban mindennek megy fel az ára. Valami nagyon nem kerek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.04. 17:00:00

Többen voltak kedvesek észrevenni, hogy rövid távú történéseket helyeztem közép- illetve hosszútávú összefüggésekbe, már amennyiben 20 évet hosszú távnak nevezhetünk, nos hát, igen. Határozottan ez volt a célom, hogy bemutassam, a jelen árfolyam hogy néz ki a hosszabb távú áttekintésben.
Nem szabad valamit elfelejteni. A Bajnai-kormány mandátuma eleve 1 évre szólt. Talán egyszer valaki elemzi majd, miként befolyásolta döntéseit ez a rövid távú működés.
Az Orbán-adminisztráció hosszú távra kíván berendezkedni, ezért nem érdeke, hogy olyan hatásokat próbáljon erősíteni, amelyek csak rövid távon hoznak eredményt. Az eddigi erős árfolyam sámlin állt: a külföldről beáramló hitelek magasították, legyen az életszínvonal emelkedésének illúzióját keltő lakás- vagy gépkocsihitel, önkormányzati alulfinanszírozást kiváltó kötvény vagy az állampapírpiaci befektetők biztonságérzetét növelő, alacsony kamatozású készenléti IMF hitel. Ezeken nem lehet örökké élni, ahogy kávéval sem lehet örökké ébren maradni. Az Orbán-kabinetnek az az érdeke, hogy a hosszú távon nem fenntartható tényezők minél hamarabb megszűnjenek.

Pszt! 2010.09.04. 17:04:55

Zseniálisan mosdatják a szerecsent ezen a fidesznyik bérblogon. Dekurvajó mindenkinek, főleg a devizahiteleseknek, hogy a cigókirály kapkod, mint Bernát a ménkűhöz!

buzzguy · http://miabuzz.blog.hu/ 2010.09.04. 17:19:59

@Pszt!:
Nekik bezzeg nem kell svájcifrankos hitelt törleszteni ... vagy ha kell, futja a lopásokból!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.09.04. 17:22:01

@Elpet: "Az Orbán-adminisztráció hosszú távra kíván berendezkedni, ezért nem érdeke, hogy olyan hatásokat próbáljon erősíteni, amelyek csak rövid távon hoznak eredményt."

Melyik országról beszélünk? Arról, ahol a kormány az októberi választásokig nem hajlandó nyilatkozni a 2010-es hiánycélról és nem hajlandó tárgyalni az IMF-fel?

Az Orbán-kormány hosszú távú döntéseket eddig kizárólag a hatalma bebetonozása ügyében hozott, a gazdasági döntései - beleértve a bankadót is, mint leghosszabb távú döntést - kizárólag arról szólnak, hogy most ne kelljen megszorítani, aztán majd lesz valami.

"Határozottan ez volt a célom, hogy bemutassam, a jelen árfolyam hogy néz ki a hosszabb távú áttekintésben."

Valójában határozottan az volt a célod, hogy levezesd, az Orbán-kormány az ellentmondásos nyilatkozatok finom adagolásával mesterien terelgette az árfolyamot a kívánatos cél felé, ami pont az, ami most van. :-))

demagofób 2010.09.04. 17:32:05

@marcinátor: Nem hiszem, hogy túlértékelt lenne a forint, főleg nem ebben a 280 feletti régióban.

kvadrillio 2010.09.04. 17:54:13

Nincs baj ! amíg........

Soros György alapja 16 tonna aranyon ül

Az idei év egyik legnagyobb aranyvásárlója volt a magyar származású amerikai befektetési guru, Soros György alapja, amely jelenleg 16 tonna aranyat tart a portfoliójában.""

:O)))

Roe 2010.09.04. 18:01:32

@demagofób: nincs mit levezetni, mert az árfolyam változása nem vezethető le egyetlen tényezőből (egy szerencsétlen nyilatkozatból): több is van mögötte.
Írtak valamit. A régió igen vegyes képest mutat, a globális kép nem javult lényegesen április óta.

Ezzel például kevesebbet foglalkoztak: "Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy néhány éven belül, és ugyanez a sors várhat Magyarországra is - vélekedett Kenneth Rogoff ... megfelelne a "dolgok természetes menetének" - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza a Profil című hetilapnak."
www.fn.hu/makro/20100830/csodbe_mehet_magyarorszag/

De van más is vélemény is: "Az IMF védőhálója nem feltétlenül szükséges abban az esetben, ha a kormány a befektetőket meggyőző gazdaságpolitikai stratégiát folytat - fejtette ki a Portfolio.hu online interjújában Samu János, a Concorde makroelemzője. Egy ilyen átfogó progam részletes ismeretének hiányában a befektetők az IMF-együttműködést a nekik tetsző gazdaságpolitika proxy-jaként tekintik (azaz ha van együttműködés, akkor valószínűleg jó a gazdaságpolitika, ha nincs, akkor bajok vannak vele). Amennyiben egy ilyen részletes program ismertté válik, az IMF együttműködés jelző szerepe leértékelődhet."
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=4&i=138057&is=1

Pelso.. 2010.09.04. 18:02:52

@Elpet: Az "Orbán kabinet érdeke"? Az kit érdekel?
Na persze, az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a pártérdek mindenek előtt áll.
S hol maradnak a sokat emlegetett emberek? Ja, hogy az még április előtt volt..

Roe 2010.09.04. 18:37:26

@Elpet: Az eddigi erős árfolyam sámlin állt?

Vagy nem. És inkább a gyengülés alá raktak sámlit, többet is: gazdaságpolitikai hibák sorozatát a sáveltolástól a költségvetés meghamisításán át a teljes "el qurásig". Majd jött a "nincsingyenebéd", "nem számít az árfolyam" - "monetáris" politikája, és vele a 300 feletti euró...

Érdemes felidézni azt hörgést is, amit a lakájmédia produkált tavaly nyártól (2009.) egészen a gyengülésig, mert a forint visszaerősödött: tönkretesz mindent, meg kell állítani, stb. Igazi gyöngyszem volt pl.: "az MNB játssza be (!) a forintot egy gyengébb sávba". Ilyen is volt.

Neo07 2010.09.04. 22:37:20

@Kettes: és a többi hozzá hasonlóan vélekedő:
1. Hatalom: Sajnos az eddig 40+16 éven át uralkodó elit hatalma (háttérhatalma: média, gazdasági és egyéb szektorban óriási kapcsolati halóval, befolyással rendelkezik) még mindig jelentős. És enek ellenére pont az előző kormányok igyekeztek még az utolsó pillanatban is bebetonozni az embereiket.

2. Megszorítás: lassan húsz éve halljuk egyfolytában, hogy húzzuk meg a nadrágszíjat... Hová húzzuk tovább már, sokaknál már évekkel ezelőtt elfogytak a tartalékok!... Ha így folytatódna tovább, elmondhatjuk, hogy újból a hárommillió koldus országa leszünk. Ami bizonyos mértékben már ma is igaz, sokan élnek a hivatalos szegénységi küszöbb alatt. Az ország, a gazdaság húzóerejét a középosztály adja. Ez az a réteg, ami elérkezett a lecsúszás határára, lásd egyre több a bedőlő devizahitel. El kellene fogadni azt végre, hogy egy ponton túl a megszorítások már nagyobb kárt okoznak, mint hasznot, van egy pont, amikor ez egész leépülési folyamat pozitív visszacsatoláson keresztül öngerjesztővé válik.

Szóval paradigmaváltásra lenne szükség sok fejben belátva azt, hogy ahhoz, hogy emelkedő pályára állítsunk valamit, ahhoz ideiglenesen nagyobb - költségvetési és egyéb értelemben - mozgástér kell.

@loláb: köszönet ezért a kommentért! Sok összefüggés lett most ezáltal megvilágítva! (Érthetően és logikusan.)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.09.04. 23:26:03

@Kettes: Kitűnő! Kell is az, hogy (miután valójában semmit sem tudunk a szándékokról) legyen vélemény advocatus diaboli. Belegondoltál, hogy mi következik abból nékünk, amit kifejtettél a fentiekben?
Üdv. Misi
p.s. ettől (ha jól értettelek) mi is nagyon tartunk ám!

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.09.05. 08:48:02

Nagyon jó poszt, szépen áttekintette a helyzetet.

Annyi megjegyzés, hogy jelen felállás szerint a mostaninál erősebb forint árfolyam követelése mögött egy körülhatárolható, igen erős érdek áll, a devizában tartozó lakosok, cégek, önkormányzatok érdeke.

A mostani árfolyamhoz vezető pályát én is természetesnek és sok szempontból előnyösnek gondolom, de látni kell, hogy ez az érdekcsoport nem fogja abbahagyni a panaszkodást, hiszen amíg a gyenge (szerintem reális) árfolyam a gazdaság egésze számára enyhén pozitív hatást jelent, addig ennek a kisebb halmaznak koncentráltan erős negatív hatást. És aki úgy érzi, hogy éppen nyúzzák, az hangosabban szokott kiabálni, mint aki éppen testápolóval kenegeti magát....

Roe 2010.09.05. 09:18:36

@zombizan:
a korábbinál gyengébb forintárfolyam követelése mögött egy körülhatárolható, igen erős érdek állt, meg a rövidlátás.

Lásd @Spiro: "annak a fel nem ismerése vezérelte, hogy az exportunk 90%-ban importot tartalmaz, azaz a leértékelés hasztalan. Ez gyakorlatilag, csak a munkaerő devalválását jelentette (és jelentheti most is)"

A mostani árfolyamhoz vezető pálya minden, csak nem természetes: a sáveltolás aberrált döntés volt, ha a csőd lebegtetése, és az ide vezető pálya "természetes", akkor nagy baj van...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.06. 14:35:43

@Roe:

A 90%-os importhányadra való hivatkozás egyébként nem tudom, milyen adat, nekem túlzottnak tűnik, de nincs is jelentősége, mert az árfolyamromlás miatti drágulást visszanyerem az árfolyamromlás miatti bevételnövekedésben. Viszont a munkaerő értékének devalválása téves értelmezés, a munkaerő értékét ugyanis nem az árfolyam adja, hanem a termék piaci helyzete és a hatékonyság.

Az egészet világítsam meg egy példával, és legyen az export importhányada 90%, ne vitatkozzunk ezen. Elkezdtem egy üzletet mondjuk 2002-ben. Tipikus exporttevékenység: veszek valamit Európában, csinálok rajta valamit, eladom vissza. Amit kintről veszek, darabonként kerül 1,8 €-ba, megveszik 2€-ért. Marad a költségeimre 20 cent, ebből mondjuk 0,08 € a bérköltség. 2002-ben tehát 240 HUF/€ árfolyamnál kifizetek alapanyagra 432 Ft-ot, a késztermékért kapok 480-at, a különbözet 48 Ft. Bérköltségem 19,2 Ft, egyéb költség 28,8 Ft, tegyük fel, hogy ez akkoriban működött.
Ha az árfolyam ma 260 körül lenne, ahogy a referenciaként tekintett Bajnai-kormányzás legerősebb forintárfolyamát figyelembe véve sokan ma követelik, akkor az alapanyagár 468 Ft, az árbevétel 520, a kettő közti fedezetem 52 Ft. Azonban 43,7 % infláció mellett és mondjuk 50% bérnövekedést tekintve a bérköltség 28,8 Ft-ra, az egyéb költségek 41,4 Ft-ra nőttek, ami összesen 70,2 Ft, tehát az euroban kötött üzlet már nem fedezi őket, relatíve 35%-kal nőtt meg a gyártási költségem amiatt, hogy az árfolyam nem követte az inflációt és a bérszínvonal emelkedését. 285-ös árfolyamnál ez a feszültség kisebb.
A munkaerő árát nem a leértékelés devalválja, a piac nem engedi, hogy a forintban emelkedő bérszínvonalat az exportbevételekben érvényesítsük. Ha az emelkedést nem követi a hatékonyság növekedése, a bérnövekedésnek nincs fedezete. Ha árat akarok emelni, azt mondják, menjek arrébb és ne tartsam fel a sort, ott áll mögöttem 10 romániai cég, amelyik 1, 96-ért is megcsinálja.

Roe 2010.09.06. 19:08:41

@Elpet: Pontosan azért van jelentősége az importhányadnak. Az export jelentős részét adó vállalatok importőrök is, pénzforgalmukat nem forintban számolják el.

"a teljes export csaknem 80 százalékát adó multinacionális cégek működését nem igazán befolyásolja a forint árfolyamának erősödése, a pénzforgalmat euróban számolják el (Takarékbank)

...a forint erősödése a korábbi időszakokban - az általános kutatói várakozásokkal ellentétben - nem jelent meg az export csökkenésében, sőt erős forint mellett is folytatódott az export dinamikus fejlődése (Ecostat)"
www.hirszerzo.hu/cikk.devizahitelt_akar_erdemes_varni_-_oteves_csucson_a_forint-arfolyam.67717.html

"referenciaként tekintett Bajnai-kormányzás"?
Erős túlzás. Ebben az időszakban sokan "követelték" a gyengébb forintot, figyelmen kívül hagyva a fenti körülményeket.

A munkaerő értékéről hosszan lehet elmélkedni.

gono 2010.09.06. 22:25:55

Az addig okés, hogy az árfolyam a helyén van, de mi köze ennek bármihez ami a cikkben szerepel. Sosem értettem, hogy egyesek miért gondolgják, hogy megéri védeni a védhetetlent mindenáron, akár a becsület árán is (mind emberileg mind szakmailag ;).

Roe 2010.09.07. 08:54:52

Az árfolyam nincs "helyén", ugyanis nincs "helye" (teljes fogalmi zavar). Korábban sem volt.
Egyesek miért gondolják, hogy ezzel lehet védeni a védhetetlent, akár a becsület árán is?

"Mind emberileg, mind szakmailag" védhetetlen az, ami évek alatt ide vezetett ("becsület" helyett inkább bűncselekményekről lehet beszélni;).

Roe 2010.09.07. 08:57:44

Az árfolyam nincs "helyén", ugyanis nincs "helye" (teljes fogalmi zavar). Korábban sem volt.
Egyesek miért gondolják, hogy ezzel lehet védeni a védhetetlent, akár a becsület árán is?

"Mind emberileg, mind szakmailag" védhetetlen az, ami évek alatt ide vezetett ("becsület" helyett inkább bűncselekményekről lehet beszélni;).

nincs kecmec 2011.03.18. 04:59:56

Vajon mi tortenik a forinttal ha a bankok es a kormany " megsegitik " a devizahiteleseket es nagy
mennyisegu forint kerul a piacra ? !
süti beállítások módosítása