Születtek Magyarországon - I. rész
2010. augusztus 30. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Születtek Magyarországon - I. rész

 

  És akkor szembejön a magyar múlt, mindannyiunk mikrotörténelme. Az utcán, lomtalanításkor, padláslesöpréskor, itt-ott talált magánfotókból, negatívokból készített több ezer darabos archívumot egy lelkes magyar csapat. Álljon itt a dicsőséglista: Szepessy Ákos és Tamási Miklós vezetésével Sándor Dávid, Hegedűs Judit, Pásztor Zsolt, Kauker Szilvia, Szentpéteri András, Kádas Tibor, Négyesi Pál, Szűcs Nóra készítette el a Fortepan archívumot.

  Innen merített, kétrészes fotóválogatásom első részében a századelőtől a második világháború végéig terjedő korból, a régi Magyarországról tekintenek vissza ránk arcok és városrészletek. Büszke és elgyötört férfiak. És mindig gyönyörű nők. Féldecik és kormányzatok.

  Ha végignézzük a hatalmas gyűjteményt, szemünk előtt pereg le Magyarország felemelkedése és virágzása, majd megrogyása és elszegényedése. Derűs tekintetű polgároktól jutunk majd el a kommunista évtizedek megtört lakosságáig. Kifogástalan eleganciájú úriemberek után konfekcióba öltözött népek kerülnek elénk. Az emberek megtanulnak félni. A kiszínesedett Magyarország elszürkül. A tágas, tiszta, monarchia-korabeli városokat lassan elönti az aszfalt, a beton és a gazos zegzugok. Előttünk zajlik le Magyarország elprolisodása.

  Mégis, mégis: bárhová kattintunk a közel egy századot átfutó csúszkán, még a legreménytelenebb időszakokban is ott van az élet és a boldogság iránti vágy a szemekben. Így éltünk mi, így éltetek ti.

  Magyarország egy egészen jó hely volt - és lehetett volna mindig is -, ha nem ülnek a tetejére a különböző nép- és léleknyomorítók: a büdös nácik, majd évtizedekig a hurkaujjú, sertésfejű kommunisták.

  A folyamatosan bővülő gyűjteményről valószínűleg már most is tanulmányokat lehetne írni, de mi szavak helyett adjuk át magunkat a képek bűvöletének. S addig hallgassátok Bereményi Géza szövegeivel Cseh Tamást.

 

 

Születtem Magyarországon, hetvenhét éves vagyok,
fejemben összekeveredtek féldecik, s kormányzatok,
neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is.
Harcoltam két háborúban, túléltem az Istenbe is.
Elhagytam kérném vagy harminckilenc asszonyt,
s vagy kétannyi elhagyott,
tankcsapdába hugyoztam, ettem lótetemet
és mégis itt vagyok.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál:
túléltem mindeneket, féldecis rezsimeket,
egy magyar túlélő, címzetes vitézlő
tönkrement lábain, de áll önök előtt.

Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat
és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak,
hogy lesznek ezek túlélők, valami itt korcsosul,
kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?
És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény,
hát elszállnak az első szélre, mi lesz így, kérdezem én?

  És Észak-Erdély, Kolozsvár visszatérésének fotói, a második bécsi döntés mai, 70. évfordulóján.

Desiré és a múlt

Desiré egy nap azt a megbízást kapta,
hogy mivel nagyapjának elméje megzavarva,
örizze nagyapját, míg moziba megy nagyanyja,
s Desiré kettesben maradt nagyapjával.
Desirének nagyapját légnyomás nyomta meg,
és ettöl a légnyomástól lett ilyen beteg.
Desiré kitette az asztalra magnóját,
és a Don kanyarról faggatta nagyapját,
e szavakat mondta a szegény elmehúnytnak:
"Nagyapám, szerintem te az élö múlt vagy!
Szerintem az egész olyan, mint egy jelkép,
itt ülünk; te múltként én pedig jelenként.
Mondj hát a magnóba minden fájó élményt,

mert engem érdekel, hogy veled mi történt."
E szavakkal odanyújtotta a mikrofont,
amit aztán a nagyapja rögtön bekapott...
Azóta Desiré öriz egy felvételt,
amin a nagyapja emészt épp egy ételt,
zubogás, csobogás, egyéb belsö hangok,
szerencse, hogy nagyapja gyomra épp nem pangott...
"E hangok itt a múlt hieroglifái,
a megfejtésükben nem szabad megállni."
- gondolja Desiré, miközben azt hallgatja,
mit emészt belsöleg talányos nagyapja.
Ugy gondolom, követhetjük útján Desirét,
nyújtsa kezét egymás felé minden nemzedék.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr322250027

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amikor tetőzött az ifjúsági probléma - 2. rész 2011.06.26. 18:30:02

Múlt héten András történetének első részében a '60-as évek Magyarországának tizenéves Baudelaire-jei mutatták be a korszak autóstoppos és csavargó kultúráját. Ma az utazás második, befejező része következik a kortárs Balatonnal, csábító blúzkivágással,...

Trackback: Amikor tetőzött az ifjúsági probléma - 1. rész 2011.06.23. 08:25:02

"1960 táján igencsak terjedni kezdett a fiatalabb korosztályok köreiben az autóstop. Híre hozzánk tudtommal a lengyelektől érkezett, ott állítólag valami csekkfüzetfélét is bevezettek: a stopos egy-egy csekkszelvénnyel tudta megköszönni a sofőrnek...

Trackback: A Fortepan-sztori 2010.09.09. 12:51:30

   A blogon nagy sikert arattak ergé Születtek Magyarországon bejegyzései (I. rész, II. rész), így aztán készítettünk egy interjút a Fortepan alkotóival, amiben a kezdetekről, az összegyűjtött képek történetéről és egy évszázad minőségromlásá...

Trackback: Fortepan: 100 év személyes történelme 2010.09.09. 11:57:01

100 év, több tízezer fénykép, két kíváncsi ember. A Fortepan egy 4973 darab amatőr fotóból álló, bárki számára szabadon felhasználható egyedi gyűjtemény, mely a századfordulótól a rendszerváltásig kíséri végig Magyarország személyes történetét családokon,…

Trackback: A második bécsi per 2010.08.30. 10:34:23

A mai nap emlékezetes a családunk történetében. Azt hiszem, hogy erre a napra úgy tekintettek őseim, mint az igazság egyik legnagyszerűbb megnyilvánulására, amely igazságot hozott nekük.Csak zárójelben jegyzem meg, hogy emiatt később igen sok igazságta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.30. 11:29:46

@tesz-vesz:

Hol lenne? Az Erzsébet híd látható rajta, meg a Klotild paloták.

Téglagyári Megálló 2010.08.30. 11:29:49

@tesz-vesz:

Ferenciek tere, a Klotild-ikerpaloták, háttérben a régi Erzsébet híd.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.30. 11:30:05

@Téglagyári Megálló: túlságosan kevéssé ismerem a helyzetük minden elemét, hogy nyilvános véleményem legyen.
Talán megoldás lenne, ha megszűnne a határon túli magyar politika. Ez legalább kétféleképpen történhet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.30. 11:32:40

@tanarseged ur: abban az évben jobbra tolódott az ország.

tanarseged ur 2010.08.30. 11:34:46

@tölgy: Budapest mintha már akkor is pár hónappal tovább kitartott volna a bal mellett...

jadviga79 2010.08.30. 11:48:10

A falukép, középen a népviseletbe öltözött táncraperdülő lányokkal is Erdélyben van?

Tehetetlen Dodó 2010.08.30. 12:08:54

@tanarseged ur: Pontosabban 41 július 6. előtti.

Tehetetlen Dodó 2010.08.30. 12:21:43

@tanarseged ur: Igazad van.
(Kiváncsi vagyok, mi folyhatott le a körzethatároknál. Bár akkor még kevés autó volt...).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.30. 12:29:45

@tanarseged ur: @Bell & Sebastian: szerintem azok egyértelműen Ju 86-os gépek, méghozzá a K-2 változatok. Nekünk ezeket a típusokat szállították a németek.
Kár hogy nem lehet jobban kivenni a hátsó gépre festett századjelvényt. Boszorkány, Isten nyila, talán Bomba Matyi lesz az. :))

Az ék alakú felségjelzést 1942-ben váltotta a fekete alapon fehér kereszt.

kündü 2010.08.30. 12:33:27

NOUGYE,

a problema (türk szóval: baj) ott kezdődik, hogy maga a blogger nevének furcsasága is fölvett eredet-originál kérdéseket,

mert EPIGONIZÁLTÁK SZÜLEJEI a Nemzet - általam nagyrabecsült - Színészének nevit, őbenne....

S a másik BATA ott kezdődik, hogy ha már RAPCSÁNYI (...),

akkorvást müért nem VATA, oszt mé a Velencés Péter hűbéresse, Gellért paptú kapta oz nevit??!

kündü 2010.08.30. 12:38:44

Komolyra ferdítve:
családom régi képeit digitalizáltattam már. Mentve vagynak.

S azok a SZÉP IFJÚ - ódivatú, de - ELEGÁNS emberek, a finom szöveteik szinte tapinthatók a ruháikon, a katonai és csendőr uniformis szövése szinte símítható...

Én valszeg előző életemben a 20-as, 30-as években éltem, és jobboldali voltam,

elbűvölve bámulom ezeket a fotókat és otthon érzem magam.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.30. 12:39:43

Hű, jó hogy mondjátok. Meg is hallgatom a bevonuláshoz kapcsolódó korabeli rádiófelvételt.

Az mondjuk roppant érdekes, hogy a múlt században, és azelőtt is, mennyire különbözött az emberek megjelenése a fotográfiákon. Büszkén, szálfaderékkal álltak a férfiak a családjuk körében, szúrós, tekintélyt parancsoló tekintetük megragadja a szemlélőt. És a nők is igazi büszke matrónák.

tistedur 2010.08.30. 12:40:45

ha már nosztalgiázni akarnak a prolik nélküli világra...
www.youtube.com/watch?v=14wJFuvDN8g

bryan 2010.08.30. 12:54:13

@neccharisnyás útonálló:
Ebben az is benne van, hogy akkoriban fotóra kerülni viszonylag különleges eseménynek számított, ha belegondolsz, mostanában talán nincs is olyan év, hogy ne kerülj rá egy fényképre. Az átlag inkább a havonta legalább egy fotó.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.30. 12:57:27

@bryan: Az igaz. De ha puccba vágom magam, kikenem-kifenem, akkor se fogok a büdöséletbe csak egy picit is hasonlítani kiállásban hozzájuk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.30. 13:07:43

@neccharisnyás útonálló: sose felejtse a modernista alaptételt: a mai ember minden tekintetben jobb, felette áll a régieknek.

kündü 2010.08.30. 13:09:48

@tistedur:

MONCSIcsi,

ön egy szocreált citált, zsidó énekessel, az TOTÁL HITELTELEN:

hisz itt a magyar arisztokrácia és gentry búcsúzik!

Itt az eredeti, régi, Sennyey Vera előadásában. Hitelesen!

www.youtube.com/watch?v=5iByXtdD4Bs

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.30. 13:10:05

@tölgy: Hát ha ez a jobb, én marhára nem lennék rá büszke. Bocs.

bryan 2010.08.30. 13:30:56

@tölgy:
Ne felejtsd a konzervatív alaptételt: régen minden jobb volt, ha nem volt jobb, akkor is jobb volt.
Minden ami új, az a régi értékek pusztítására irányul, inkább pusztuljunk el szépen, minthogy alkalmazkodjunk!

kündü 2010.08.30. 13:49:31

AKI

"horthystának", meg "konzervatívnak" nevezi a blogot, AZ
nem magyar, vakhitű nemzetellenség:

E képek némelyike még a békebeli Monarchia idején készült - Girardi-kalapok, fehér nadrág,
MAGYAR tengerészek -,

de MINDEGYIKE A LEGITIM ÁLLAMFORMÁJÚ és legitim, VALÓDI Magyarországon készült:

a "prolik nélküliség" NEM HIÁNY, mert a porosz utas modernizáció a földbirtonon és a parasztságon alapult,

nem a nemzetiségi mixtúra proletariátuson,

amelynek PEST identitásnélküliségét "köszönhetjük"....

Aki másképp vélekedik, idézést kap az Igazoló Bizottság elé!

kündü 2010.08.30. 13:59:09

@Téglagyári Megálló:

KI AKAR itten etnikai hatarat??!

MINDENT VISSZA!

Lengyel-magyar határt!

Gyimesbükki oláh határt!

Zimonyi szerb határt!

A héccencségit maguknak, ál-magarok!

bryan 2010.08.30. 14:02:40

@tölgy:
Csak olyan mélységben vázoltam a konzervatív értékeket, mint te a "modernistákét", igaz, csak feltételeztem, ki mindenki fér bele nálad a "modernizmusba". Meg persze megbocsáthatatlan módon kisbetűvel írtam a Régi Értékeket.

kündü 2010.08.30. 14:03:59

@tölgy:

"abban az évben jobbratolódott az ország".....

Hülye Úr:

Magyarország ill. a magyar nemzet AB OVO, az ősrobbanás óta JOBBOLDALI, nem kellett "jobbra tolódni"!

Aki meg nem tartozik oda, az nem magyar, hanem valami "slave"-faj vagy épp nemkívánatos beszivárgott elem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.30. 14:16:48

@bryan: mondom, hogy megint nem készült. Ez nem mélység kérdése.
Az értékek nem "régiek", hanem örökök. Ugyanis a "modern értékek" kifejezés üres halmazt jelöl.

jf 2010.08.30. 14:42:26

@tanarseged ur: Egy kis érdekesség:
"Az augusztus 7-én délelőtt tartott gyakorlatok alkalmával a veszprémi 3/3. "Sárga Vihar" bombázórepülő-század súlyos veszteségeket szenvedett. A 2. raj B-341 jelű gépe mintegy 400 méteres magasságban a repülőtér északi légterében - egy kidobáskor fennakadt bombától felrobbant. A személyzet öt tagja repülőhalált halt, egy fő ejtőernyővel sikeresen kiugrott. Ugyanezen a napon a 3/3. század B-345 jelű gépe a börgöndi repülőtéren - ugyancsak egy fennakadt bomba kiszerelésekor - felrobbant. Többen meghaltak." forrás: www.pumaszallas.hu/puma-repuloterek/Puma_repuloterek_02.html

Szóval a képen látható repülőgépek a háború elején Veszprémben szolgálhattak a Sárga Vihar században.

bryan 2010.08.30. 14:55:17

@tölgy:
Ezekben az örök értékekben meglehetős különbségek fedezhetők fel évszázados távlatokban. Vannak változatlan értékek, de gyakran nem ez a helyzet, hanem örök értéknek akarnak beállítani évszázados értékeket és ez nagyon zavaró tud lenni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.08.30. 15:01:38

@bryan: amire gondol, azok nem pusztán "különbségek", hanem "tévedések" is.

Bell & Sebastian 2010.08.30. 15:53:59

@Gasper:
"Vezesd a fiatalt!"
az 1. bombázó iskolaszázad Caproni Ca-135 és Junkers Ju-86K gépein 1939-1944 (Szombathely)

www.makett.org/viewtopic.php?f=42&t=104

Bell & Sebastian 2010.08.30. 16:04:02

@Gasper:
Forgatták a sablont, hogy előre essen a bomba -a rajzon is-, a szd. jelvény alatt valami kiegészítő címer-szerűség van.

jf 2010.08.30. 16:11:39

@Bell & Sebastian: @Gasper: A - szerintem - hátsó gép képe egy külföldi oldalon:
wp.scn.ru/en/ww15/b/160/13/0/1
Legalábbis photoshoppal felhúzva a színeket, én 27-et olvastam. :))

Bell & Sebastian 2010.08.30. 16:22:48

@jf:
A századjelvény elöl van, a pilótafülke alatt.

Bell & Sebastian 2010.08.30. 16:37:03

@jf:
A te általad linkelt gép pumára van matricázva, holott az vadász század volt, nem bombázó.
Ha már... :)

jf 2010.08.30. 16:59:12

@Bell & Sebastian: De hát ez a századjelvény nem is hasonlít egy piros pumafejre! Jó képet nézel?

Különben is a maketteket szokták matricázni. :))

WonderCsabo 2010.08.30. 18:16:36

Ez azért csúsztatás, mert régebben nem feltétlenül fotózták annyira a pórnépet, mint később. Egyébként a képek nagyon jók, a postban meg azért sajna van igazság.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.30. 19:22:39

azért ezt is rakjátok be, ez a kép is szenzációs
fortepan.hu/_photo/display/2788.jpg

Tehetetlen Dodó 2010.08.30. 20:19:09

@tesz-vesz: Biztos nem az Internacionálét.

==T== 2010.08.30. 21:53:25

Fantasztikus képek. Érdekes belegondolni miylen életük, milyen sorsuk lehetett. Bizonyárasokan meghaltak vagy földönfutóak lettek valamelyik háborúban. Esetleg emigráltak/deportálták őket, vagy szimplán meghaltak egy ma gond nélkül gyógyítható betegségben.

Alfőmérnök 2010.08.30. 22:18:58

Szép képek. De ez nem csak a kor, hanem a fotográfia varázsa is.
Vajon unokáink is ilyen nosztalgiával fogják nézni a rólunk készült (digitális) képeket?

T5H 2010.08.30. 22:44:28

Kedves Kündü!

Fordítva tetszik ülni a lovon. Nem a régi képeket kéne digitalizálni, hanem a digitálisat képesíteni. Fotóalbumban túlélnek bennünket, ám digitálisan aligha. Egy felmérés szerint a számítógépet használók negyven százaléka élt már meg adatvesztést. A mának élés korában ki törődik vele, hogy a digitális családi fotókkal mi lesz 20-30 év múlva?

Alfőmérnök 2010.08.31. 10:01:44

„Az emberek azért fényképeznek le dolgokat, hogy kiűzzék őket az emlékezetükből.”
(Kafka)

united skates 2010.08.31. 10:39:24

az ikrek gyönyörűek.

ott ülök mellettük a parton, és szerelmes vagyok.

plastik02 2010.08.31. 10:41:53

ergé: az egyébként eszedbe jutott, hogy a boldog békeidőkben nem azért nem fotóztak prolikat, mert nem voltak?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.31. 11:06:25

@plastik02: az egyébként eszedbe jutott, hogy a komenizmusban azért nem fotózták az úri középosztályt, mert megsemmisítették a világukat?

united skates 2010.08.31. 11:13:53

@rajcsányi.gellért (ergé): bocs, hogy beleszólok, de ez nem válasz. vagy nem értetted a kérdést? bennem is felvetődött.

Alfőmérnök 2010.08.31. 11:20:09

@united skates: De érti. Csak az már nem fér bele a narratívájába, hogy a mocskos proliknak nem volt pénzük/idejük annyit fényképezni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.31. 11:20:15

@united skates: tessék, egy válasz: nézzetek meg korabeli fotókat munkásemberekről, parasztemberekről. Büszke tekintetű, egyenes derekú, önmagára adó emberek voltak. Számos fotó készült külvárosi házak udvarán: a munkások is szerény zakóban, ingben, kalapban álldogáltak. A parasztokra ugyanez áll: több száz éves hagyományaikban éltek, szerény körülmények között, de emberi méltóságukhoz tartva magukat. A városok, falvak tisztaságáról nem is beszéltem.

Magyarország elprolisodása '45 után történt meg.

És: az én családom a fenti polgári közegből származik, az ő vagyonukat vették el, az ő világukat semmisítették meg a kommunisták. Ebben a posztban rájuk emlékezem. Nem a prolikkal, hanem velük vállalok szolidaritást.

Téglagyári Megálló 2010.08.31. 11:23:58

@united skates:

bocs, hogy beleszólok, de a nosztalgia már nagyon régi dolog, Krúdy is ebben élt.

Alfőmérnök 2010.08.31. 11:24:27

@rajcsányi.gellért (ergé): Még jó, hogy nem a proliknak vették el a vagyonát. Nem volt mit.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.31. 11:26:14

@Alfőmérnök: mi van, a Konzervatív Költők Barátja marxista narratívával érvel? :)

Alfőmérnök 2010.08.31. 11:29:59

@rajcsányi.gellért (ergé): A marxizmusban is van igazság. A megoldásaikat elvetem, de a diagnózis tartalmaz részigazságokat.

united skates 2010.08.31. 11:37:28

@rajcsányi.gellért (ergé): mielőtt nagyon megutálnál, csendben, félve megjegyzem, hogy elég sokan gondolták úgy akkoriban, hogy azt veszik el tőlük, amit ők vettek el előtte a többségtől. de nem akarok ünneprontó lenni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.31. 11:40:12

@united skates: így van, le a tulajdonnal, a tőkésekkel, a vagyongyarapítókkal, vegyük közösségi birtokba a munkaeszközöket, téeszbe a kulákokkal, egyenlősítsünk!!

:)

Téglagyári Megálló 2010.08.31. 11:40:34

@united skates:

Aztán megtapasztalhatták, hogy ez így nem működik, és csak nagyobb a nyomor. Valamint, hogy csak egy új "elit", a pártelit került a fejük fölé.

Egyébként kíváncsi lennék, hogy a kommunistákon kívül hányan gondolták azt, hogy az államosítás és a téeszesítés az az emberek érdekeit szolgálja?

united skates 2010.08.31. 11:45:26

@Téglagyári Megálló: így van, így történt. eleinte szerintem sokan gondolták így, aztán egyre kevesebben, ahogy egyre egyenlőbbek lettek az egyenlőbbek.

united skates 2010.08.31. 11:54:30

@rajcsányi.gellért (ergé): igen, ezek voltak a jelszavak, tömegek vártak ettől normálisabb életet. akik nincsenek a képeken. aztán túlzásba vitték, és lett új "elit", a mai elődje.

Téglagyári Megálló 2010.08.31. 11:59:40

@united skates:

A többség a Kisgazdapártra szavazott 46-ban. A földdel kapcsolatban emlékeim szerint valóban nem a főurak elképzeléseit támogatták, viszont azt sem, hogy egy suszternak se lehessen saját üzlete.

Bell & Sebastian 2010.08.31. 12:03:01

A bolsevikot azért hívják így, mert kisebbség. Értékrend válság akkor még nem volt.
Azt a bolsik generálták csak igazán, éppen most van a csúcson.

A marxiznus az igény szerinti elosztást preferálta, ellenben az érdem szerintivel, ez az alapállások közti különbség ma is változatlan.

cassio 2010.08.31. 12:08:01

@tanarseged ur: az egy Ju-86-os, de nem vadaszgep, ugyanis vadaszgepeket soha nem gyartottak ket (vagy tobbmotoros kivitelben, kiveve kiserleti jelleggel amikor a motorok egyvonalban voltak) pont a fordulekonysag hianya miatt. A Ju 86 konnyu bombazo, ejszakai bombazo, felderito. Nem volt olyan jo mint a He-111. A kepen valoszinu a Ju86K2 lathato ami a Junkers86 magyarorszagi variansa.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.31. 12:18:32

Fortepan kiállítás-megnyitó csütörtökön, hatkor a Bartók32 galériában, a Bartók 32 alatt a 11. kerületben :)

bz249 2010.08.31. 12:18:40

@cassio: ugy erted, hogy mondjuk a Lockheednek soha nem fordult volna meg a fejeben, hogy ketmotoros kettorzsu vadaszgepeket gyartson sorozatban es P-38 Lightingnak nevezze el oket?

Csak igy hirtelen egy pelda. Ettol persze a Ju-86 meg nem lesz vadaszgep, de azert nem egyedulallo a sorozatgyartott ketmotoros vadasz a vilagtortenelemben (Me-110, P-38, de Havilland Hornet).

tanarseged ur 2010.08.31. 12:20:24

@cassio: Köszi, ezt már megtárgyaltuk, ld. a kommentekben. Tudom, hogy mi a Ju-86, meg általában is vagyok annyira képben, mint bármelyik átlagos haditechnika- és hadtörténelembuzi. :-) Csak most benéztem a hiányos képet. A jobb oldali gépnek a képből kilógó elejére pilótafülke helyett egy nagy légcsavart vizionáltam, a hátsó géppuskás állását pedig nyitott kabintetejű pilótafülkének néztem. :-)

Sosem gyártottak vadászgépet kétmotoros kivitelben? Hát a P-38 bakfitty? :-)

Bell & Sebastian 2010.08.31. 12:47:11

Ezért nem jó 100 fölött bekapcsolódni, a hozzászólások figyelmen kívül hagyásával. :)

@bz249:
Érdekes fejezete volt a repülésnek a dízelmotor is, de még érdekesebb a tankelhárító lövegek feltelepítése, vagy a Schräge Musik.

Tehetetlen Dodó 2010.08.31. 13:47:37

@united skates: Így nem kell annyit cifráznom, mint teszi ergé, helyettem is.

Tehetetlen Dodó 2010.08.31. 13:50:37

@Bell & Sebastian: A Schräge Musik hamvába hótt, néhai atyám Messerén se vót...

united skates 2010.08.31. 14:03:14

@Tehetetlen Dodó:
thürmer, mi?
ha leírom, hogy a 20. században volt háború, akkor gondolom, szerinted háborúpárti vagyok. úgy nem kell "cifráznod". :D

Tehetetlen Dodó 2010.08.31. 14:27:55

@united skates: No, csak a vulgármarxista álláspontodra gondoltam, de nem magyarázom tovább.
(Rossz vicc, amit ennyit kell magyarázni, elismerem).

bryan 2010.08.31. 14:36:29

@rajcsányi.gellért (ergé):
"Büszke tekintetű, egyenes derekú, önmagára adó emberek voltak. Számos fotó készült külvárosi házak udvarán: a munkások is szerény zakóban, ingben, kalapban álldogáltak. A parasztokra ugyanez áll: több száz éves hagyományaikban éltek, szerény körülmények között, de emberi méltóságukhoz tartva magukat. A városok, falvak tisztaságáról nem is beszéltem."
Te olvastál harmincas évekből népi írókat, csak nem maradtak meg, vagy nem is hallottál erről? Akiket te látsz azok a vásáron a legjobb ruhában fotózkodók. Van egy másik oldal is.
bfl.archivportal.hu/id-493-albertini_bela_budapesti_szociofotok.html
bfl.archivportal.hu/id-690-albertini_bela_az_elso_magyar.html
(Ugyanattól van, de részben mások a képek.)
Persze ennek a fajta tömeges szegénységnek a megszűnése nem a kommunizmusnak köszönhető, Nyugaton, ahol nem volt kommunizmus, ott is megszűnt, de ahol megszűnt, ott ez a réteg, akit hiányolsz, szintén eltűnt, talán még inkább, mint nálunk.

Tehetetlen Dodó 2010.08.31. 14:54:42

@bryan: Javaslok egy rövid kirándulást kamerával felszerelve BAZ megye, vagy Szabolcs-Szatmár környékén. A legnagyobb érzékelhető különbség az lesz, hogy Albertini képein nincs lapostévé a viskókban.

tanarseged ur 2010.08.31. 15:08:21

@bryan:
Régen minden jobb volt.
A Homo erectus - az volt ám az ember! Büszkén, egyenes derékkal járt (mint a neve is mutatja), és harmóniában élt a természettel. Irigykedve és gyűlölettel néz is rá a sok ványadt, E kategóriás, urbánus kripli.
Aztán jött az izgága Homo sapiens, aki csak hitte magáról, hogy bölcs, és hogy "ami új, az jó" - barlangrajz, az kellett neki! Hiába csóválták a fejüket az öregek, hogy ebből egyszer még média lesz, meg népbutítás! Összegraffitizték a Lascaux-i barlangot, s azóta megállíthatatlan a hanyatlás.

tanarseged ur 2010.08.31. 15:18:30

@bryan: Tréfát félretéve: ez egy nosztalgiázós, régifénykép-nézegetős, érzelmes poszt. Ilyenről meg nincs értelme vitatkozni. A képek jók, a nők szépek, lehet nosztalgiázni. Vagy nem. Vagy lehet más képeket is javasolni. Vagy belegondolni, hogy az 1900-as évek elejéről való fotókon szereplő kisfiúk pont a megfelelő korban voltak, hogy az 1. világháborúban fiatalon meghaljanak. Vagy hogy a '30-as évek mosolygó lányai és fiatal női pont megfelelő korban voltak, hogy 1944/45-ben csoportos nemi erőszak áldozatai legyenek.

Valahol olvastam, hogy az 1941-ben 18. évét betöltő szovjet korosztály fiú/férfi tagjainak csak 20%-a élte túl a 2. világháborút. Biztos vannak 1923-mas fényképek "szovjet" (orosz, ukrán, kazah, akármilyen) anyákról, akik épp a kezükbe veszik az újszülött fiukat. Lehet, hogy komcsik, lehet, hogy tenyeres-talpas prolik vagy kolhozparasztok, de ott és akkor valószínűleg nem ez a legfontosabb. Milyen arccal néztek volna a gépbe (vagy a gyerekre), ha tudják, hogy a fiú 80%-os eséllyel nem éri meg a 20 éves kort?

Szóval lehet mindenféléket gondolni a fényképek láttán, de vitatkozni - minek?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.31. 15:23:09

@cassio: sőt, a Me 110-es is kétmotoros vadász volt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.31. 15:29:27

@plastik02: voltak prolik (nem összetévesztendő az iparossal és a tanult szakmunkással) a boldog békeidőkben is, de a fotográfia csak jóval később, a 30-as években fedezte fel magának a témát. Ez volt a szociofotó műfaja, igaz, nem kizárólagosan a prolikra szakosodva.

bryan 2010.08.31. 15:33:17

@Tehetetlen Dodó:
Ezek a képek nagyrészt Budapesten készültek, felhívom a figyelmedet a nyomdász, vagy fuvaros foglalkozású emberek lakására. Dolgozó emberek, akiknek jut munka, ma (de '60-ban sem), nem élnek ilyen körülmények között.
A borsodi/szabolcsi/nógrádi stb. cigánysorok elszigetelt jelenségeknek minősülnek a képen látott állapotokhoz képest.
www.mfor.hu/cikkek/Millio_koldus_orszaga.html
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_horthy_rendszer_szocialpolitikaja/
(Utóbbiban sajnos pont kevés adat van arról, amit akartam, de túl érdekes a cikk, ahhoz, hogy kihagyjam. :)

Tehetetlen Dodó 2010.08.31. 15:43:39

@bryan: Értem én, mire gondolsz.
Én viszont úgy vélem, hogy ma éppenúgy a társadalom nagyobbik fele a szegénység határán teng - ebből milliók mélyszegénységben - azaz a társadalmi struktúra nem sokat változott, sőt, az elmúlt 20 évben a jövedelmi viszonyok újra a 30-as évekbeli arányokat idézik. Természetesen az elmúlt 70-80 év technikai, anyagi fejlődése miatt mások a külső jelek, de az általános helyzetkép semmivel sem rózsásabb, mint annak idején. Sőt, a nosztalgia-képsorban megidézett polgárság kipusztítása sokkal sivárabb, elprolisodott társadalmat hozott létre.
És ebben ergének mélységesen igaza van.

bryan 2010.08.31. 16:10:25

@tanarseged ur:
Igazad van, csak a "kommunizmus idejében '56-on kívül minden rossz volt, a Horthy rendszer idején meg délceg parasztok kart karba öltve a polgársággal építették a jövőt" képet nehezen hagyom szó nélkül.

_andris 2010.08.31. 16:19:24

gyönyörű gyűjtemény, kösz ergé és kösz gyüjtők.

Bell & Sebastian 2010.08.31. 19:56:19

@Tehetetlen Dodó:
Majdnem értetlenkedni kezdtem, aztán látom ám, hogy létezett egy-, kettő- és négycsöves változatban 20 és 30 millisben is. Ha csak úgy nem! :)

tanarseged ur 2010.08.31. 21:19:26

@bryan: Vita helyett bőven megteszik a képsorozatok, amiket belinkeltél. Azok is jók.

tistedur 2010.08.31. 23:55:54

@tanarseged ur:
www.altusoft.com/history/tan_mod/magyszoc.htm
magát az eredetit is érdemes végignézni - sajnos ritkaság ma már.

abandi 2010.09.01. 00:34:51

Érdekes...
Az én családi archívumomban sokkal kevesebb zsidópofájú van...

reichenberg kenéz 2010.09.02. 10:17:30

hát a képek nagyon jók. A dalszövegek kitűnőek. A cikkel az a bajom hogy szerintem kurva nagy tévedés azt hinni hogy azért mert a fotókon nincsenek rajta a "prolik" (Gonolom azokat nevezzük így akik kibaszott kemény kétkezi munkával értéket állítanak elő, és van pofájuk este nem bort kortyolgatása közben Rachmanyinovt halgatni, hanem söröznek és a Fradinak szurkolnak..) attól még itt voltak az országban és kurva szar helyzetben voltak mivel nem vették őket Emberszámba kedvesen pöfékelő, iddogáló urak (?), és valóban mindig gyönyörű lányok... És most nem azt mondtam hogy a kommunisták jófej arcok voltak...!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2010.10.21. 16:52:48

@bryan: Ezek nagyrésze menekült, valszleg Erdélyből. Olvasandó Zilahy Lajos : A földönfutó város

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2010.10.21. 16:53:30

@jadviga79: szerintem nem, szerintem Doroszló.(Délvidék) Ugyanők táncolnak a Délvidék visszavevéséről szóló filmben.-
süti beállítások módosítása