Mecset a Ground Zero mellett: két dzsihád, ha találkozik
2010. augusztus 29. írta: Doktor Kottász

Mecset a Ground Zero mellett: két dzsihád, ha találkozik

  Közeledik szeptember 11-e, és Amerika ismét talált magának járulékos témát, ha úgy tetszik, gumicsontot a tragédia évfordulójára. Két éve az volt érdekes, hogy együtt ment emlékezni John McCain és Barack Obama, tavaly pedig Obama látogatása sikerült kurtára-furcsára. Idén borítékolható, hogy a Park51, népszerűbb nevén a Cordoba House lesz a téma. A mecset a Ground Zero mellett.

  Ez volt a konzervatív leírás. A demokrata, liberális (és kínosan pontos) definíció azonban az, hogy a Cordoba House egy muzulmán-keresztény párbeszédet elősegítő szabadidős központ, amelyben lenne mecset is, és nem a ledőlt ikertornyok szomszédságában lenne, hanem két háztömbnyire onnan.

  Igazi kulturkampf ez a javából: egyik oldal a kulturális sokszínűséget veti be, a másik a kegyeletet. És az az igazság, hogy baromi nehéz rábólintani egyik vagy másik érvre. Mert az helyzet, hogy egy amerikai számára ebben a kérdésben nincs talán, itt csak pro van és kontra. Európaiként is nehéz kibicelni, úgyhogy első nekifutásra persze én is azt a felfogást tettem magamévá, amit a projekt egyik legnagyobb ellenzője, Sarah Palin.

  Alaszka kedvence ugyanis felesleges provokációnak nevezte az ötletet. Megértve egyrészt az áldozatok hozzátartozóit, akikre így oktrojál politikai korrektséget és „közeledést” a demokrata városvezetés és értelmiség. Másrészt ott van Maróth Miklós nyilatkozata, amit nem lehet eleget ismételni. „A dzsihádot nem Bin Laden hirdeti meg – ez tévedés. Őrmesterek nem szoktak háborút üzenni; Bin Laden csak őrmester, neki nincs joga háborúba hívni senkit sem. A dzsihádnak az a lényege, hogy a hit terjesztéséért megtesznek mindent. A dzsihád itt folyik a szemünk láttára.” Hát az őrmester „műve” mellett most felépül a tábornok főhadiszállása. Sokkal hatékonyabb is lesz a dzsihád, ha megvalósul.

  Vegyünk egy szélsőséges példát Európából. A kilencvenes években Norvégiában jégvirágzott a black metal mozgalom. A hollóhajú, fehér orcájú neovikingek azonban nemcsak zenélgettek, hanem templomokat is gyújtogattak, legtöbb esetben arra hivatkozva, hogy anno ősi pogány szentély állt valaha ott, erre telepedett rá szó szerint a kereszténység. Na most, ha a gyújtogatás mellett nem csináltak volna , minőségi zenét, akkor egyszerűen gőzös fejű skandináv terroristákról, köztörvényes bűnözőkről és gyilkosokról beszélnének ma sokan, nem pedig zseniális művészekről, akiknek meg kell bocsátani egy picinyke kihágást. Ugyanígy tenne magasról az egész világ az elvakult tálib oktatási rendszerre, amíg saját gyerekeik fejét tömik tele fundamentalista zagyvaságokkal, csak hát közben önmagukat sem kímélve felrobbantanak mindent, ami szerintük Mohamednek nem tetszik. Igényük az legalábbis lenne rá.

  De Amerika az őrmesterrel harcol, méghozzá az ő harcmodorában. A szeptember 11-es dzsihádra dzsiháddal válaszolt, igazi szemet szemért elv alapján. Valami egészen beteg és orwelli módon beépítették egy hadihajóba a WTC-ből maradt acélforgács egy részét, a hajó címerébe pedig dacosan beleírták: sosem felejtünk. Persze, régi amerikai népszokás bombákon és fegyvereken beszólogatni az aktuális főgenyónak, de akkor is ennek üzenete nem túl cizellált: „na ti koszos arabok, most aztán visszakaptok mindent a pofátokba szeptember 11-ért”. Ennek és sok minden másnak (Blackwater, Irak kamu vegyi fegyverei, diplomáciai meccsekre használt civil áldozatok) a fényében elég nehéz elhinni, hogy az afganisztáni és az iraki misszió nem geopolitikai célokat szolgál, hanem fán lakó bennszülötteknek segít a demokrácia-franchise sikeres felépítésében és menedzselésében.

  Úgyhogy akár felépül a Cordoba House, akár nem, ezt azért tessék észben tartani. És azt is, hogy az még nem párbeszéd, ha a két dzsihád nem a sivatagban találkozik, hanem New Yorkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr852256383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plastik02 2010.08.29. 15:30:30

de a szovjet emlékmű az bezzeg takarodjon a Szabadság térről...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.29. 15:35:23

"elég nehéz elhinni, hogy az afganisztáni és az iraki misszió nem geopolitikai célokat szolgál"

Mégis miről beszélsz, te szerencsétlen moralista idióta? Hát persze, hogy geopolitikai célokat szolgál. És ez pontosan így van rendjén.

Hinni menjél a templomba, olyasmiről meg ne írjál, amihez nem értesz. Úgy tudtam van (volt?) a mandin olyan poster, aki valamit konyít ehhez, miért dilettánsokkal íratsz ilyen postokat, Turul?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.08.29. 16:18:26

@plastik02: @Tehetetlen Dodó: van ez a restitució, meg minden, úgyhogy én már akkor boldog lennék, ha kiköltöztetnék a Népligetbe.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2010.08.29. 16:30:53

"Na most, ha a gyújtogatás mellett nem csináltak volna jó, minőségi zenét, akkor egyszerűen gőzös fejű skandináv terroristákról, köztörvényes bűnözőkről és gyilkosokról beszélnének ma sokan, nem pedig zseniális művészekről, akiknek meg kell bocsátani egy picinyke kihágást. "

Az, hogy milyen zenét csináltak, nem változtat a tényen, hogy bizony gyilkosokról és bűnözőkről (és beteg emberekről) van szó.

Egyébként hogy kéne harcolni a tábornok ellen? Falhoz állítani az össszes amerikai muszlimot?

tevevanegypupu 2010.08.29. 16:40:32

@Tehetetlen Dodó: @Gasper:

Nyugodtan ott hagyhattak volna a helyen ezzel az erovel a Sztalin szobrot is, hiszen vegulis o volt a minden Voros Hadsereg parancsnoka.

Temahoz terve: nem jo otlet oda az a mecset.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.29. 16:59:07

szerintem rakját oda azt a mecsetet, meg ássák oda sharont, meg rakják oda a mecseki lokátort is.

egyébként a cionista terrortámadást mennyiben érinti egy mecset. pimaszság akkor lenne, ha a dohánytemplomot tolnák oda.

plastik02 2010.08.29. 17:50:41

A Muslim victim of 9/11: 'Build your mosque somewhere else'

www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2010/08/06/AR2010080603006.html

"On the morning of Tuesday, Sept. 11, 2001, I watched as terrorists slammed United Flight 175 into the South Tower of the World Trade Center, 18 minutes after their accomplices on another hijacked plane hit the North Tower. My mother was on the flight. I witnessed her murder on live television. I still cannot fully comprehend those images. In that moment, I died as well. I carry a hole in my heart that will never be filled.

From the first memorial ceremonies I attended at Ground Zero, I have always been moved by the site; it means something to be close to where my mother may be buried, it brings some peace. That is why the prospect of a mosque near Ground Zero -- or a church or a synagogue or any religious or nationalistic monument or symbol -- troubles me. "

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.29. 20:11:05

@Komavary: ezt a posztíró nem is állította. Egyébként nem minden blacvk metálos gyújtogatott templomokat és gyilkolt, sőt ez a kisebbik része a "mozgalomnak".

pbd 2010.08.29. 20:26:24

demokrata varosvezetes? nem szarakodsz a tenyekkel.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2010.08.29. 20:46:14

Maga az elnevezés is, a "Cordoba House", lehet a békülékenység jele is, vagy enyhe provokáció, az értelmezés szerint (habár nem vagyok történész).

Egy érdekes cikk erről, Guardian:
www.guardian.co.uk/commentisfree/2010/aug/23/charlie-brooker-ground-zero-mosque

Amúgy sztem a kelet olyan arcot mutat a nyugat felé, amilyet a nyugat őfeléjük. A nyugat azt állítja, hogy ő keresztény, ám cselekedeteiben, külső arcában (még) nem az, vagy nem eléggé az: a kelet joggal mondja erre, hogy képmutatás.

Bell & Sebastian 2010.08.29. 22:45:45

A fenti Guardian-cikk egyik kommentelője hívta fel a figyelmet Keith Olbermann szenvedélyes hangvétalű televíziós jegyzetére. Informatívabb és alaposabban körüljárja a témát:
www.youtube.com/watch?v=QZpT2Muxoo0

A régi probléma az, hogy ki kezdte? Bush. Az idősb, a retardált baromfija csak folytatta.

{Mifelénk -egy időben- úgy vált füstté -szó szerint- a könyvelés, hogy benne hagyták egy Trabantban, oszt megöngyújtották. A módszer kevésbé kreatívabb, mint egzotikus nevű külhoni strómanokra sózni a céget, de működött.
A Lehel esetében is, de nem ismeretlen más szakmákban sem az öngyulladás. :) }

Usāma ibn Lādin életrajza megvan?

amcsi változat:
californiaimagyarsag.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=66319
magyar változat az afgán szállal:
konfliktus.index.hu/oszama.htm

Ez a csóka egy kurvára begerjedt építési vállalkozó, akinek deklarált célja az amerikai (zsidó) vállalkozások kiszorítása az arab világból.
Állítólag. Holott az ő nevét skandálva juthattak, jutnak csak be oda igazából (mélységileg).

Ez egy virtigli forradalmár kriptozsidó -minden jel szerint-, de nem mellékesen az amerikai politikai elit és gazdaság többszörös megmentője, a Bush família régi csókosa.

:)))

asimo 2010.08.29. 23:57:01

Kedves cikkíró,

tessék még nagyon sokat olvasni, gondolkodni.

Előbbire:
www.newyorker.com/talk/comment/2010/08/16/100816taco_talk_hertzberg

Utóbbira:
[WTC acélforgács] miért is "beteg és orwelli", ha egy hadsereg emlékezteti magát arra, hogy miért harcol, ti. hogy megvédje a hazáját az ilyen és hasonló támadásoktól? nem csak a szerző előítéletessége lát rögtön bosszút abban, ami ezen az értelmezési szinten még bizonyosan nem az?

Redcap 2010.08.30. 12:18:17

Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy aki Sarah Pallinnal bármiben is egyetért, az magából csinál hülyét.

plastik02 2010.08.30. 12:42:47

@Bell & Sebastian: igen, 2001 szeptembere óta az amerikai gazdaság szárnyal, főleg ahhoz képest, hogy milyen szarul állt azelőtt. erről írjál egy kifejtős posztot is majd azért, köszi! :D

a WTC acélforgács beépítését orwellinek és betegnek titulálását én sem értettem. ez egy szimbolikus intézkedés, ami emlékezteti a katonákat, miért harcolnak (még akkor is, ha nem is azért). ilyen példákkal tele a világ(-és a magyar)történelem.

Bell & Sebastian 2010.08.30. 17:44:19

@plastik02:
Ne nekem köszönd. Olbermann hogy tetszett? :)))
süti beállítások módosítása