Demokrata körökben: Bencsik nyomában az MSZP
2010. augusztus 03. írta: Doktor Kottász

Demokrata körökben: Bencsik nyomában az MSZP

  Fanfárszó és dobpergés: van remény a nagy büdös magyar progresszió számára. Megalakult ugyanis az első Demokrata Kör. Tetszik tudni, a Demokrata Kör, az valami olyasmi, mint a Munkásőrség, vagy a polgári körök voltak: összejönnek, akiknek össze kell, megisszák, amit meg kell, elmondják, amit el kell, aztán együtt mozdulnak ha mozdulni kell.

  Mondjuk ami azt illeti, fogalmam sincs, mi szüksége erre az MSZP-nek, hiszen annyi csoportosulás kötődik hozzájuk ezer szállal, hogy aki egyikben sem találja meg a számítását, az nem is baloldali. (Vagy ha mégis, akkor az egész MSZP nem baloldali. Hoppá, lehet, pont ez a baj?) Ott vannak a különböző platformok és munkacsoportok ugye, pártbizalmi legyen a talpán aki fejből vágja melyik mire jó, és ki van benne. Aztán ott van Szili Katalin mozgalma a jövőért és a pártelnökségért, ott vannak az igen szórakoztató fasiszták és ellenállók, ott van Gyurcsány Ferenc politikai háreme, a Magyar Demokratikus Charta, és most nagy hirtelen nem is tudom, hogy Miss Sünék Demokratikus Hálózata megvan-e még egyáltalán.

  És most itt van az első Demokrata Kör, „ahol fiatalok és kevésbé fiatalok oszthatják meg véleményüket a demokráciáról, illetve annak manapság az Orbán-kormány által egyre durvább megsértéséről”. Én azt hittem, erre való az egész MSZP, de hát mindegy, nagyobb dolgot is kúrtak el ennél az éber progresszívok.

  Úgy tűnik, mégsem az MSZP-é azonban az első Demokrata Kör:

„Demokrata kör

Négy eltérő karakter: egy éles szemű színházi rendező, egy elegáns és temperamentumos volt manöken, egy marón szellemes szatíraíró és a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője száll harcba a kishitűséggel a sokak által várt kétharmados jobboldali győzelemért.

Minden kedden este fél tíztől a Demokrata körben Kerényi Imre, Szőnyi Kinga, Pozsonyi Ádám és Bencsik András vitatja meg a közélet és a választási kampány legizgalmasabb fordulatait.

A Demokrata kör jelszava: 'Ami a szívükön, az a szánkon!'”

  Azt még csak elmagyarázza Mesterházy Attila az orbánfóbiás fiataloknak és kevésbé fiataloknak, hogy ezt az egész körös izét a Viktorsátántól lesték el. De beadni, hogy még a nevük is ugyanaz, mint a Fidesz-csatlós, uszító, köpködő, gyűlölettévé egyik műsorának... Na azt megnézném.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr402193643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2010.08.03. 14:41:21

Demokrata az, aki kevesli a magáét és sokallja a másét.
Ezzel szemben a keresztény ad a sajátjából, hogy jusson másnak is.

Σ: No.1 A demokrácia a buta és szegény zsidók találmánya.
Σ: No.2 A többiek rasszisták.

greybull 2010.08.03. 16:04:42

Tony Blair-t kérdi a lánya, mi a szerelem?
- Szerelem az, amikor egy gazdag idős úr elvisz Velencébe, vesz neked gyémántnyakéket, a legjobb szállodában szálltok meg, aztán elmentek Monaco-ba nyaralni.
- De apa, hát hol marad az érzés, a szeretet, a vágyakozás?
- Azt a csóró marxisták találták ki, hogy pénz nélkül is tudjanak baszni!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.03. 17:26:38

"orbánfóbiás fiataloknak és kevésbé fiataloknak"

a segnyaláson kívül is van élet, és az nem feltétlenül orbánfóbia :)

Várúr 2010.08.03. 19:44:38

Nekem is feltűnt, hogy ezzel a "Demokrata körrel" a név is lopott. Körözni a kordonok és a szemkilövetések idején kellett volna, helyette ment az ihaj-csuhaj sose halunk meg... De nem szívesen rúgok a döglött sakálba.

Taktikai Atompingvin 2010.08.03. 19:47:45

@.Pierre Bezuhov.:
"a segnyaláson kívül is van élet, és az nem feltétlenül orbánfóbia :) "
Van élet, de a puszta kritikusok nem az MSZP-ben vannak. Ott már a kemény magon kívül semmi sem maradt.

radiris 2010.08.03. 20:00:51

Ki a faszom az a Szőnyi Kinga? Úgy beszélnek róla, mintha ismerni kéne.

Sieg 2010.08.03. 20:01:12

Nagy baromság, pont ugyanakkora, mint a polgári körök.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.03. 20:07:08

Miért nem lettek ördögi kör?

Vagy ökör kör?

Vagy egységsugarú kör.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.03. 20:09:45

"A Demokrata kör jelszava: 'Ami a szívükön, az a szánkon!' "

...verje a szívetekbe az a szenvedélyes feri!

Tehetetlen Dodó 2010.08.03. 20:50:21

@malacz69 rettegéselemző: Szemfüles vagy, Malaczom!
Kíváncsi vagyok, mi jön ki belőle.
Félek, hogy csak a szokásos Gréczy-féle panelek revüje lesz.
(Már veszekszenek...)

kodó tamás 2010.08.03. 20:54:51

"Ami a szívükön, az a szánkon!"
nem szivünkön? hanem az övéken?
nem szánkón?

de ha igy van akkor azt jelenti "nyalom a melled"

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.08.03. 21:03:21

Szerintem 2 év múlva ezekben lesz az egykori polgári körök tagságának jelentős része. ;)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.03. 21:05:13

@malacz69 rettegéselemző:

áh, nicsak malac! mostanában nem olvasni a faszságaidat ..pedig téma lenne bőven.

csak egy kérdés: mint a népszavazás egykori élharcosa elmondanád, hogy miért is lesz nekünk jó ha a nép nem kap beleszólási jogot a dolgok alakulásába?
(rákérdezek már, mert látom itt a reakción ez nem lett olyan releváns téma mint pl az útikalauz cikkek, biszku, meg ez maszopkörözés)

Tehetetlen Dodó 2010.08.03. 21:05:35

@Tehetetlen Dodó: Nem csalódtam Gréczyben.
Megjegyzem, bátor, hogy bemerészkedett az oroszlán barlangjába és utolsó vérérig védi Fletót és baromságait.
Javíthatatlan szegény.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.03. 21:36:34

@.Pierre Bezuhov.:

Küldj magad helyett egy komolyabb embert vitázni, neked a rettegés fekete leple háromrét takarja nyavajásan töppedett agyad.

@Tehetetlen Dodó:

Azt az ellenmondást mikor bírja feldolgozni, h bár fletó volt a világ legjobb miniszterelnöke, ő meg a kommunikációs főtnácsadó, aszt mégis a posványba toszódott a böszme hatalmas orra?

Most vagy hazudik, vagy szarul dolgozott. Beteg, na.

sztd 2010.08.03. 21:46:33

Valami nem stimmel ezekkel a demokrata körökkel. Orbán úgy csinálta, hogy alakuljanak meg a polgári körök, és jelentkezzenek be a Fidesz demokráciaközpontjába.
Akkor júliusra azt mondták, hogy 7000 polgári kör alakult, és már meg is tartották első országos találkozójukat, ahol lehetett Viktort hallgatni.
Ezeknek ezek után van képük kiállni azzal, hogy már van 1 db demokrata kör, (augusztus van) és így követik a Fidesz stratégiáját?

Most ez valami vicc, vagy csak a Mandiner szórakozik?

Leonard Zelig 2010.08.03. 22:09:59

@Bell & Sebastian: Konkrétan pedig én találtam ki a demokráciát.

Bell & Sebastian 2010.08.03. 23:34:00

@Leonard Zelig:
Gyanítom, a rövidebbet húztad.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.08.07. 06:00:56

@sztd:

polgári kör jó, demokrata kör rossz
polgári kör jó, demokrata kör rossz
polgári kör jó, demokrata kör rossz
polgári kör jó, demokrata kör rossz
polgári kör jó, demokrata kör rossz
polgári kör jó, demokrata kör rossz
polgári kör jó, demokrata kör rossz

na, ezt is letudtuk.
süti beállítások módosítása