MÁR megint becsaptál Viktátor! - Szegény ember kommentfala 2.
2010. július 16. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

MÁR megint becsaptál Viktátor! - Szegény ember kommentfala 2.

Ahogy ígértük, íme a Városháza parki fapados kommentek újabb sorozata:

 

  

 

  De ha már a Városháza parkban jártunk, tudnánk adni mókás kedvű Demszkyéknek egy-két ötletet.

 1. Például néha-néha meglocsolhatnák szerencsétlen bukszusokat, amelyek a palánkot szegélyezik:

 

2. Most, így július közepén, leszedhetnék a tavalyi májusfa maradványait:

 

  3. Csinálhatnának valamit a hajléktalanokkal, akik összeszarják- és pisálják a parkot, valamint megakadályozzák rendeltetésszerű használatát:

 

 4. És úgy egyáltalán, az egész ideiglenes képződménnyel, ahonnan tízegynéhány évvel ezelőtt a Mignon presszót nagyon gyorsan lebontották, viszont azóta sem csináltak semmit némi füvesítésen kívül, kezdhetnének valamit. Például a palánk mögötti hatalmas placcból, amely most a városházi urak és elvtársak parkolójául szolgál, csinálhatnának egy nagy közparkot. A húsz éve ide tervezett hipermodern városközpontot viszont felejtsék el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr492152593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A FIDESZ esete a sánta kutyával 2010.07.16. 21:17:57

 A régi világrend magyarországi helytartói önmagukat leleplezték le A Fidesz esete a sánta kutyával   Amikor jűlius 7-én „A kápók nyilatkoztak a rabok nevében”[1] c. írásomat készítettem, nem gondoltam arra, hogy – az azóta...

Trackback: Narancs riasztás - Orbán Viktor szomszédol 2010.07.16. 16:28:37

Orbán Viktor szomszédol. (Látszólag) váratlanul bezörget az LMP-hez, barátkozik egy kicsit, aztán, ha már úgyis a lábán a csizma, a Jobbikhoz is átballag. Egy hozzá fogható bölcs vezér ritkán szokott „csak úgy” kujtorogni - felmerül a kérdé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csipikeazóriástörpe 2010.07.16. 19:51:58

Forrás: Szabad Nép, 1952. december

A magyar munkásosztály NEMZET önrendelkezésért vívott küzdelme 1919-ben 1956-BAN egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött.

HM? WTF?
A Szabad Népnél jövőbelátók dolgoztak?

Vagy csak valaki ész nélkül szórja szét az idióta hoax-ot?

Értő olvasás: 1-es

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.16. 20:04:56

@csipikeazóriástörpe: A levelet e-mailben kaptam. Abban áthúzva szerepel az a szövegrész, ami kimaradt, és az új pedig nagy betűvel. Másolással nem jött át az áthúzás, így egybefolyik az eredeti, és a mmeghagyott, valamint a módosított szöveg.
Példaként a magyar munkásosztály áthúzva, helyette szerepel a NEMZET. 1919-ben áthúzva, helyette 195
-BAN.
Egyébként ezt már jeleztem valahol. Egyszerű a dolog a NER-t mellé kell tenni és úgy együttesen olvasni. Akkor mindjárt másképpen látod a dolgokat.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.16. 20:08:36

Javítás:
1919-ben áthúzva, helyette 1956-BAN

egyszerufideszes · http://egyszerufideszes.blog.hu/ 2010.07.16. 20:10:00

@butus: No és a demokrata köröket szorgalmazóknak vajon telik saját ötletekre is?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.16. 20:15:34

@egyszerufideszes: Valószínű, hogy azoknak sincsenek saját ötleteik, mivel minden politikus egyformán sötét alak. Dolgozni utálnak, csak a lopás, hazudás, és a hatalommánia él bennük.

Google 2010.07.16. 20:21:52

@butus:

Hát akkor legalább váltogassák egymást, oszt' meglátjuk, hogy tényleg mind egyformák-e.

Calysto 2010.07.16. 20:26:19

@Tita nick: Erre kéne büszkének lennetek?Tipikus jobboldali megnyilvánulás,hogy hű de faszagyerek aki alpáritahó módon nyilvánul meg.Ha unod a viktátort:csutitörpe,tekenyővájó,fiókfürer,sosemhazudtam,kordonbontó szent orbán..ha megemésztetted írok még.

csipikeazóriástörpe 2010.07.16. 20:29:26

@butus: Nem teszem egymás mellé.
Az iromány egy 1952-es cikkre hivatkozik, amelyben 1956-ról írnak. Számomra innét az egész úgy ahogy van hiteltelen.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.16. 20:36:55

@csipikeazóriástörpe: Akkor ne tedd egymás mellé, has ennyit sem tudsz felfogni ésszel. Ennen a szövegben benne van az eredeti és a módosítás is! Ez annyira nehéz?????????

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.16. 20:41:59

Igen 1919 szerepel az eredeti szövegben, amit aki módosította, 1956-ra javította! Mi ebben az érthetetlen.
A huszonöt év pedig 46-ra lett javítva. Írtam, hogy a másolánál az ÁTHÚZÁS (kimaradt szövegrész) nem jött át. Írd le az e-mail címedet szivesen elküldöm abban a formátumban, és már meg is érted!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.16. 20:43:54

@csipikeazóriástörpe: egyébként, ha megírod az e-mail címedet, elküldöm eredetiben. Akkor majd az egész érthető lesz!

csipikeazóriástörpe 2010.07.16. 20:55:51

@butus: Kösz, ne fáradj, amióta megszövegezték, hárman megtették már előtted.felnőtt, (állítólag) értelmes emberek, akik azt látnak a szövegben amit ők szeretnének, amit szeretnének, ha igaz lenne.Te is felfoghatnád, hogy ez egy elb.. HOAX.Nagyon érdekes, hogy bármennyire is kutakodom, az eredeti szöveget sehol nem találom, mindenki csak kapta valakitől.

stars7726 2010.07.16. 21:04:12

látott már,v ismer vki szegény politikust?olyat aki szegény volt és szegény is maradt?nem hiszem.
a papcsákra rábízzák a korrupciós ügyeket?kecskére káposztát?nem értem nem neki volt egy több százmilkós csalási ügye?erre ő az elszámoltatási biztos?elég érdekes.nagyon úgy tűnik ,nem változik itt semmi,csak a személyek cserélődnek.

dr. médiafigyelőbété 2010.07.16. 21:24:16

V. Iik-Thor,a III. Dinasztia fáraója belépett a palotájában lévő Írnokok Termébe.A hajnali homályban is jól látszott a falon lógó Függesztmény.Egy ideig elégedetten szemlélte,majd tekintete fokozatosan elkomorult.
Valami nem stimmelt...
A folyosóra kilépve szolga után kiáltott,tudós emberért küldött.
A Nagy Piramis építésének vezetője hamarosan megérkezett kezében egy - mai nyelven szólva - vízimértékkel.
- Ez az a varázsszerszám,mely elősegíti szent építményünk elkészültének tökéletességét? - kérdezte a fáraó.
A tudós ember válasz helyett ráhelyezte szerszámát - a vízszintezőt ! - a Függesztményre.A jelzőbuborék pontosan középen állt.
A fáraót a tudós ember cselekedete egyáltalán nem nyugtatta meg.
Valami nem stimmelt...

---

Victorianus, a Vezér alig várta,hogy kirúghassa szobájából a kézművest,aki nem rég érkezett a Függesztménnyel,és fontoskodva igazgatta azt a kissé nedves falon.Hiába,a Birodalomra rengeteg eső zúdult az utóbbi időben,bár a csőcselék már nem zúgolódik a Palota előtt,mint nem is oly rég,hitvány elődje idején.Végre egyedül van...Tekintetét a Függesztményre vetette.Küllemre jó,az iromány alján - ha nem is bölcs,de - rangos személyek pecsétjei díszelegnek...de mégis.
Valami nem stimmelt...
- Ide nem filozófus,hanem matematikus kell - tanácsolta valaki a Szenátusból,s az illető Pithagoraszért küldött.
A derék tudós mérőeszközeivel meg is érkezett,s megállapította,hogy a keret felső éle vízszintes ugyan,de a függőleges éllel nem derékszöges,a Függesztmény tehát - tisztesség ne essék szólván - CSÁLÉ!
Victoriánus Pithagoraszt 10 arannyal,a kézműveseket pedig tízszeres adóteherrel jutalmazta.

---

A Vezér egyedül volt a szobában.
A Tér üres volt,nyoma sem volt piknikezőknek,rohamrendőröknek.Alig hallatszott a villamos csengője,nem beszélve az alsó rakpart zajáról.
A Vezér elégedetten szemlélte a falon lévő Függesztményt,s ránézésre is megállapította - nagyon helyesen -,hogy se nem ferde,se nem csálé...
Hja,a XXI. század!...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.07.16. 21:32:41

"Például a palánk mögötti hatalmas placcból, amely most a városházi urak és elvtársak parkolójául szolgál, csinálhatnának egy nagy közparkot. "
Lófaszt! Majd pénzért fogunk parkolni a Városháza környékén és gyalogolunk odáig???

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.16. 21:35:13

"Vádemelés és börtön helyett 42 millió végkielégités
Kelemen László - 2010.07.16 14:59

A DUNA tv. elnökét -miután kiderült,hogy simlis- az őt kinevező kuratórium feljelentés helyett 42 milliós végkielégítéssel jutalmazza.Hol van itt a forradalmi rendszerváltás?

Mielőtt kacsának minősitené a nyájas olvasó jelen szösszenetemet kijelentem,hogy a hír igaz.

A Duna tv. évente milliárdokat költ az adófizetők zsebéből.A műsoraiban sugárzott kisfilmek gyártásának többségét un. alvállalkozásba adja különboző magán cégeknek.
Ez eddig rendben is lenne,ha nem un. közvetítőkön keresztül szerződött volna ezekkel a cégekkel.
Viszont anélkül nem tudtálk volna lenyúlni többszáz millióval a közpénzeket.,mint ahogyan ez a napokban kiderült.

Konkrétan egy közérthető példa: Beszélgetés :
Szólt a haver az elnöknek:
"
-Lacikám kellene egy kis zsozsó.,kifogytunk a tavalyiból.

- Semmi baj,Sanyikám alapits egy kamu céget közvetítésre és mi veletek szerződünk filmek gyártására.-

-Meg van a cég,sőt a film témája is időszerű: "a csődör legyek bagzásának hatása a Kárpát Duna-Nagyhaza népességének alakulására."

-Ok. ez a téma rendkivül fontos ,szánunk rá 200 milliót,pusztán az a kérdés,hogymennyit adsz vissza?

-No problém,Te megkapod a 20 %-ot zsebbe, a másik 20 % a haverom cégének jut,akin keresztül,szerződünk, nekem és a haverom cégének 20-20 %- marad,

- Mennyit kap az a cég amelyik a munkát elvégzi?

-Nekik 40 %- marad,igy is túl vannak fizetve,hiszen a filmet kilehet hozni 5 millóból is.

-Node mit szólnak a nézők ehhez a penetráns témájú filmhez.?

- A nézők le vannak szarva,ha nem teszik nekik nézzenek más csatornát."

Elégedett röhögés a szerződő felek között.

Ilyen és ehhez hasonló üzletkötések tömkelege jött létre éveken keresztül a Duna tv-nél.

Közbe jött azonban a forradalmi szavazás,kétharmados többséggel.

Az eddig háttérbe szorított , fűben lapuló,producerek,rendezők közül egy .kettő kinyitotta a szájacskáját és kidült a bili..

Namármost a kuratórium ahelyett,hogy feljelentette voilna az elnök urat-bizonyára a szarrágó jogászok tanácsára- jobbnak látta közös megegyezéssel elzavarni és láss csodát 84 millió végkielégítés helyett "csak " 42 milliót fizetnek ki részére.

Igy néz ki fityiszéknél az elszámoltatás.

Az egyértelműen hűtlen kezelés elkövetése miatti büntető eljárás helyett megjutalmazzák 42 millióval."

vakvarju 2010.07.16. 21:36:28

@Tita nick: Én is kikérem magamnak, hogy Bolseviktort Viktátorozzák! Hogy jönnek ehhez?

Watchman 2010.07.16. 21:53:06

@butus: Tehát fogalmad sincs, hogy eredeti-e csak terjeszted, mert e-mailben kaptad. (Persze ezt a kis hiányosságot nem emeled ki az eredeti hozzászólásban...).
A nigériai hercegeknek is te szoktál segíteni a vagyonuk megmentésében? Vagy csak politikai témában vagy te az illetékes elvtárs?

hunnihurri 2010.07.16. 21:58:36

Most füstölögnek a balga válsztók amikor megvan a 2/3, inkáb tisztelnék becsülnék meg ezt az eredményt hiszen mi akartuk így.Viktorék túl nyerték magukat,a hoszú 8 év után.A baj az ,hogy holott demokratikusan lett megválasztva ,mégsem fogadjuk el.Csürhe népség ,ezeknek senki semmi sem jó,henyélni ,másokon úralkodni ez az amihez igazán értenek.Igen de azért meg kell halni pajtikám arról lecsúsztunk ott hagytuk Ázsiában. Itt a demokrácia a módi ,éljünk vele és örvendezzünk ,hogy az EU befogadott,különben a sánc martján folyna a nyálunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.16. 22:30:49

@fingerbangs:

"érdekes hogy 2/3-ad szavazott a fideszre, de ma már 2/3-ad elhajtaná őket is a búsba
:)"

ez szimplán nem igaz. a fidesz támogatása inkább nőtt, de legalábbis megmaradt a választás óta. én sem élek-halok a fideszért, de szembe sem jutna a saját véleményemet kivetíteni ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.16. 22:31:54

@egyszerufideszes:

hú, került legalább százezer forintba, letartóztatni, államcsődöt okoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.16. 22:32:37

@Google:

"Honnan az adat? Béljóslás? "

hát kábé. :(

serenic_ 2010.07.16. 22:33:29

A szabad népes szöveg az index polidilin jelent meg, akkor találta ki az egyik olvtárs, csak mint írta az 50-es évek stílusában fogalmazta meg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.16. 22:35:41

@butus:

egyértelműen fake, ne erőlködj :(

akár tetszik, akár nem, viktor nem komcsi és nem diktátor

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.16. 22:39:19

@butus:

"A levelet e-mailben kaptam."

ha e-mailben jött, _biztosan_ igaz. csápoltál-e a klónnak, hülyegyerek?

Ajtony 2010.07.16. 23:08:14

@fingerbangs: Valóban, az MSZP szavazókra igaz - azaz ma már az egyharmaduk szintén a Fideszre voksolna

Ajtony 2010.07.16. 23:13:54

@butus: Ezt bármelyik politikus dumájából össze lehet rakni - éppen most hallottam a Mesterházyt konkrétan modernizálni. Na amikor ezt a szót meghallom, valami pokolian elmaradt agyúnak tartom a kimondóját. Modernizáció, modernizálni. Ja, és a szocialista ige - csinálni!
most éppen be

Ajtony 2010.07.16. 23:17:11

@butus: érdekes, ezt az elmúlt nyolc évben nem vetted észre - de most, másfél hónap után "lejött". Találó nicket választottál magadnak.

csi szi 2010.07.17. 00:16:39

@IGe: És rá nem fog vonatkozni a 98% SzJA 2 miller felett? :)

Bell & Sebastian 2010.07.17. 00:22:40

Nem is ostoba barmok!
Demokratikusan kilopták az országot alólunk és most ódzkodnak egy kis diktatúra elszenvedésétől?

Mennyi is az államadósság?
"A maastrichti kritériumok szerint számolt államadósság a GDP közel 80 százaléka, összesen 20 396 milliárd forint, azaz fejenként bő 2 millió. (2010.02.16)"

Optimista becslés. Úgy a duplája!

A kibaszott komcsija meg itt ugatja Orbánt, ahelyett hogy a lámpavason aszalódna!

old_field 2010.07.17. 00:25:21

@IGe:
ezek szerint dunaTV kuratórium= magyar kormány. :)
gratula.

sunázósün 2010.07.17. 01:31:16

@old_field: nem, de a pártok delegáltjai punnyadnak ott nagy zsetonért.
Simán az asztalra kellett volna baszni, ha komolyan veszik magukat és azt amit szajkóznak évek óta.

Bell & Sebastian 2010.07.17. 01:44:42

@old_field:
Szegény @IGe próbálkozott már minden témában. Mondom, próbálkozott.

szerjóska 2010.07.17. 02:01:10

óóóóótás, mármint a megjegyzések a kiváló városháza fórum még létező elődjén.

idiotizmus, mármint az orbánckrútól várni a megváltást. nem értem, mit olyan nehéz ezen megérteni: komcsik - autópálya, orbáncék - wellness-központ. portugália vs. mexikó, szevasztok. négy évenként ha gondoljuk válthatunk kecsketejről, meg cigányronáldóról fegyveres drogkartellekre, meg böcsületespintérre, meg éljen soká mehikó nyilatkozatokra.
kifejezett öröm tölt el, hogy ez a kiváló viktor példaképül a kiváló francia rendszert választotta, végülis nem kell nekünk tömegközlekedés ha lehet sztrájkolni is hónapokat, gaskónk már van hozzá, komcsizsíron hízlalva, jó kövérre.
akkor is kifejezett öröm töltött el, amikor kiváló gyurcsány példaképül a nemes angliát választotta (mint kiváló gömbös), hiszen ott vannak a fábiánszocik, meg a kurvára is jut az adóbevételből, jupí. a késes kiskölkök meg már csak hab a tortán, szamurájkardos mindenit.

a jobbikosok is felsírhatnak, hogy magyar ember kell már ide, hiszen ez a horn, ez valami sváb, a gyurcs-jan meg biztos örmény, orbánc bizonyára roma, jöhetne már valami závrivecz töhötöm.

Bell & Sebastian 2010.07.17. 02:39:16

@szerjóska:
Mély benyomást tehetett rád a Hídavatás.

nestrot10 2010.07.17. 05:20:45

NA MOST már ELÉG!!!!
A Rohadt Rákosi Viktor és bandája úgy megváltoztatja a választási törvényt és az alkotmányt hogy csak FEGYVERREL lehet elvenni tőlük a hatalmat. DEMOKRATIKUS ÚTON NEM!
EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!! Orbán már csinálja a FIDESZ ÁVÓT!!!--akkor már nehéz lesz szervezkedni!!!!!!!!!
ORBÁN és bandája TAKARODJ!!!!

nestrot10 2010.07.17. 05:28:47

Demokrácia Átmenetileg ZÁRVA! Csak FEGYVERREL lehet újra nyitni!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 05:48:07

@mavo: Látom rettentő okosnak, és műveltnek érzed Magad. Olyannyira, hogy elemi dolgokat nem tartsz be, mert Te vagy a Valaki. Milyen alapon írod rólam, hogy hülyegyerek? Lehet valamivel egyetérteni, vagy elutasítani, de a másikat lehülyézni, az csak azt jelenti, hogy a minimális inteligenciával sem rendelkezel.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 05:53:01

@Watchman: Nem nyomoztam utána, de ahogy már írtam, Orbán embereiről el tudom hinni, hogy össze ollóznak egy szöveget. Szerencsére elég régi, valamikor 1952 decemberében, így nem olyan egyszerű előbányászni. Amennyiben ezt tették, nem ez volt az első!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 05:54:12

Az az új rövidítés sem ismerős Nektek, hogy "ÁVH". Mert Nekem igen!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 05:57:33

@mavo: Erről hol bizonyosodtál meg? Hiszen azt kifogásoljátok, hogy én ellenőrzés nélkül közzétettem a szöveget. Te pedig azt állítod, hogy Viktor nem kommunista., ez ugyanúgy bionyíték nélküli szöveg, mint az enyém! Vagy amit Te gondolsz az szetnírás, amit a másik az marhaság! Gondolj arra, hogy az apja párttitkár volt, ő meg egyetemi KISZ titkár. Alapoknak nem rossz!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 06:00:30

@Watchman: Lehet, hogy Te elvtárs voltál, most pedig nagy Fideszes vagy, (elég sokan vannak ilyenek) de én közlöm Veled, hogy soha sem voltam elvtárs! Még a Kádár rendszerben is megtűrt "egyéb" voltam.

nestrot10 2010.07.17. 06:02:17

Fidesz ÁVÓ már a munkahelyeken van!!! ÉBRESZTŐ!!!! amig nem lesz késő!!!!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 06:03:17

@Ajtony: Az elmúlt nyolc évben is utáltam a politikusokat. Vagy Te ezt is jobban tudod nálam? A sértegetés pedig a magas szintű inteligenciádra vall!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 06:04:42

@nestrot10: Igen! Már létrehozták az ÁVH-t, hívatalosan is!

nestrot10 2010.07.17. 06:05:26

Hende Hoch Csaba! Mein STUMPF!
Századvég= Fidesz seggvég!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 06:05:33

És mintha véletlenül, ezt is az ötvenes évekből lesték volna el!

nestrot10 2010.07.17. 06:08:11

@butus: Ja, igazad van . A Rákosi Viktor már megszervezte a védelmére szolgáló "EGYSÉGET" és a Rendőréghez is elment "nyalni", ahová az Olajbáróját helyezte főnöknek. FÉL A ROHADT KI GONOSZ TÖRPE. Érzi hogy ebből igaz FORRADALOM lesz és seggbelövik!

nestrot10 2010.07.17. 06:09:28

DEMOKRATÁK! Itta az új jelszó: ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJ!!!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 06:18:49

Az MSZP lopott, ahol tudott. A FIDESZ pedig mindenütt lopni akar, ezért az első dolga, mindenhová a saját embereit ültetni, nehogy már valaki beleszóljon és akadályozza a lopást!

Fehérszakál 2010.07.17. 06:29:29

Én azon gondolkodom, hogy otthon kirakom a WC-be az ülőkével szembe a nyilatkozatot meg orbán fotóját is. Hátha könnyebben tudok szarni. Rájuk is. :)

nestrot10 2010.07.17. 06:30:23

A gyerekem WC megy és az mondja: Na apu, kirakom a Fideszt!:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.17. 06:40:56

A kommenteket olvasva, hemzsegnek itt rendesen a harmad-, negyedgenerációs panelprolik. Csak nem a fajanszból bugyognak fel? :)

világoszöld 2010.07.17. 08:12:18

@Bell & Sebastian: ÖVB

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 08:21:13

@Gasper: Tudod, nekem van néhány ismerősöm, akik panelban laknak. Azt az egyet viszont állíthatom, hogy ezerszer inteligensebbek Nálad.

kej 2010.07.17. 08:31:19

@csipikeazóriástörpe: tán be kéne menni a széchényi könyvtárba. átnyálazni az évfolyamot, oszt vagy benne van, vagy nem.

nestrot10 2010.07.17. 08:35:53

ORBÁN VIKTÁTOR TAKARODJ!---ez a jelszó Emberek!

kej 2010.07.17. 08:37:42

@kej: persze az is igaz, hogy ha benne lenne az qrva nagy bukó:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.17. 08:51:16

@butus: jajj maga butuska! A panelproli mentalitás detektálása nem intelligencia kérdése, hanem sima ténymegállapítás.

És kikérem magamnak, hogy minden panellakót ebbe a kategóriába soroljon!
Ettől persze még lehet, hogy az ön ismerősei is tisztes panelpulik (sic!) :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.17. 09:35:28

@Gasper: tudja, a Szent Kattintásszámláló. Kell pár naponta valami poszt, amire jönnek és köpködnek. Ez a politikai bulvár, amit KK & TT hoz a legjobban.

Köpködők mindig voltak, csak korábban ha látszottak, akkor rendészeti problémaként kezelték őket.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 09:42:36

@Gasper: Öcsikém nagyon el vagy tévedve. "És kikérem magamnak, hogy minden panellakót ebbe a kategóriába soroljon!" Én hová soroltam őket? Tudtommal Te írtad, hogy a fajanszból bugyognak elő! Vagy már elfelejtetted?
Néha nem árt a következetesség, a fröcsögés helyett.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 09:45:11

@kej: nem kell évfolyamt, csak az 1952 decemberi lapokat. Ott is szerintem az elejét, mivel november 7.-i ünnepről volt szó.

Mizantró Pista 2010.07.17. 09:47:24

Kedves Viktor!

Adjál pénzt,adjál kenyeret,adjál cirkuszt a népnek
és istenként fognak imádni és bármit megtehetsz!

Ennyi a feladatod nem,több,nem kevesebb !

Heil Viktor!

ca2 2010.07.17. 10:00:03

Na ez Demszky tökéletes lenyomata! Kb ennyire volt képes 20 év alatt... A rettegésből élni, közben meg gátlástalanul rabolni a várost.

isssti 2010.07.17. 10:00:47

Igy van: Orbánék csak adjanak pénzt-kenyeret-cirkuszt: s ha ez megvan, akkor meg ne pampogjatok a bugyuta nyilatkozataik mitatt: kit érdekel!
Próbáljatok a lényegre koncentrálni- más szóval: várd ki a lényeget, utána okoskodj!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.07.17. 10:06:02

Hol lehet az EU és az IMF ellen tüntetni?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.07.17. 10:07:29

@butus: Sötét vagy.Nem a Viktorék lopnak hanem az EU és az IMF az,aki kizsbel téged és az egész elbaszott országunkat.Olvass többet!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.17. 10:08:00

@tölgy: mondjuk olvasva ezt a sok alemberi kommentet, valakik azért becsatornázhatták ezt a posztot a kapcsolatponthura.

@butus: ej, maga butuska! Ne kapja úgy fel a vizet, hiszen maga asszociált ismerőseire a panelproli szó olvastán.
Javaslom inkább, hogy -szép nyári szombat lévén- menjen ki a természetbe, eressze ki az egész héten összegyült gőzt, élvezze az életet. Jobban jár, mintsem hogy otthon hízlalja a valagát a monitor előtt és folyamatosan dühöng a forró panelban.

Google 2010.07.17. 10:08:28

@butus:

Itt egy páran tényleg onnan bugyogtak elő. Bevallottan.
Csak ezekről volt szó, mielőtt túldramatizálná a dolgokat!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.17. 10:13:25

Pintér "jó oligarcha" bukott és mostani belügyminiszter kb. 30 év alatt 4-5 milliárdot dolgozott össze. Közrendőrként kezdte!!!
Ez napi kb. 365.000,- azaz HÁROMSZÁZHATVANÖTEZER forint.

Kérem segítsen a forradalmi, népi, nemzeti és Orbán kormányt, hogy lehet ezt tisztességes úton megcsinálni? Mi - a nép- is szeretnénk!

Ezt a "jóhírű" céget vette meg az alkotmánybírónak jelölt Stumf úr!!!!
Borkai alezredes személyére módosított törvény se mindennapi,de hát ez az Orbán kormány!!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.07.17. 10:17:30

@nestrot10: Kurvára unalmas hogy minden egyes posztban téged olvaslak vagy 20 alkalommal. Vagy indokold meg amit írsz vagy takarodj a búsba mert senki sem akar kétsoros nagy felkiáltásokat olvasni a demokrácia védelmében. Vagy a fizetett posztírói állásban nincs benne az értelmes gondolkodás? Úgy tűnik nem.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.07.17. 10:21:19

Szeretnék az EU és az IMF ellen tüntetni!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.17. 10:21:42

Pécsi fidesz sztori!
A P. Zsolt fideszes polgármester telefonos handabanda közvéleménykutatás alapján megajándékozta a gány és mai napig át nem adott silány munkáért a kivitelezőt plusz 300.000.000,- azaz háromszázmillió forinttal.

A pécsi Széchenyi téri EKF munkáról van szó!

A fideszes polgármester kérésére!!!! a kivitelező 50.000.000,- forintot visszaadott a városnak.
Ezek alapján mindenki azt gondolja, hogy zsebbe is kerülhetett a jutalom plusz pénzből!

Hát így működik a forradalmi, népi, igazmondó orbáni kormány!!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.17. 10:24:21

Pécsi fidesz sztori!
A P. Zsolt fideszes polgármester telefonos handabanda közvéleménykutatás alapján megajándékozta a gány és mai napig át nem adott silány munkáért a kivitelezőt plusz 300.000.000,- azaz háromszázmillió forinttal.

A pécsi Széchenyi téri EKF munkáról van szó!

A fideszes polgármester kérésére!!!! a kivitelező 50.000.000,- forintot visszaadott a városnak.
Ezek alapján mindenki azt gondolja, hogy zsebbe is kerülhetett a jutalom plusz pénzből!

Hát így működik a forradalmi, népi, igazmondó orbáni kormány!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 10:30:41

@Gasper: Kedveském, én Adyligeten lakom, és nem panelben, hanem kertes családi házban. Így most is a @Gempacsöki Boborján: természetben vagyok, kezemben a laptoppal.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 10:32:25

@Gempacsöki Boborján: Nem ártana még egy pár osztályt az általános után is elvégezned. Hidd el, nem okoz betegséget.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 10:33:41

@butus: @Gempacsöki Bojtorján hívás nélkül került a szövegbe.

Tehetetlen Dodó 2010.07.17. 10:34:16

@Antanténusz Szorakaténusz:
Látod, milyen egyszerű.
Ha ezt ez az ostoba Gyurcsány is tudta volna, még mindig ő lehetne a trónon.
De a marha nem tudta, hogy a cirkusz mellől nem lehet elvenni a kenyeret.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.07.17. 10:36:06

@Gempacsöki Boborján: Akkor szólj a Viktornak, hogy az IMF, és az EU első szavára ne verje össze a bokáját!

Tehetetlen Dodó 2010.07.17. 10:36:17

@nestrot10: Na, akkor nem reménytelen az MSZP újjászületése.
Megvan az elkötelezett, intelligens fiatal utánpótlás.

Tehetetlen Dodó 2010.07.17. 10:38:27

@Stumf vette meg a kétes hírű Pintér céget?:
Kérdezd inkább Fletót és bandáját.
Gondolom, velük könnyebben kapcsolatba léphetsz, mint hű rajongójuk.

vauvauvau 2010.07.17. 11:14:47

John vagyok New York.
Amazing! City Hall Park wondefull!

Alvó homeless cimu szobor nekem nagyon tetszik!

Végre egy falu ahol van Inter-Continental.
Budapest nagyon szép, és mi a legszebb emlékem? Olcsó a sör!

zeddez 2010.07.17. 11:16:07

2 hónap alatt a "nem főnököm az IMF"-ből már másodszor kerül szopóágra Viktorunk, szóval úgylátszik mégis a főnöke :)

Az a baj, hogy ezzel együtt mi is csak szopunk...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.17. 11:42:31

@Gasper: egy ideje már rámozdult a Mozgalom a netre, eddig sikertelenül, de talán az ellenzéki helyzetben javulhat a pozíciójuk.

@zeddez: reklamáljon a Ferinél, aki a szopoágra rakta magukat.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.17. 11:44:06

Belügyminisztersége, furcsa halálesetek és az olajos ügyek

Pintér Sándor érdekes módon lett belügyminiszter. Méghozzá úgy, hogy a bíróság első fokon elítélte közokirat hamisításért. Honnan tudta Orbán Viktor, hogy ezt az ítéletet nem fogják helyben hagyni másodfokon? Egyáltalán, ki kér fel első fokon köztörvényes bűnért elítélt embert a belügyminisztérium vezetésére? Talán Orbán intézte el, hogy másodfokon felmentsék az emberét? Ismerjük be, Magyarország nem a bátor, igazságért szenvedélyesen küzdő bírák és ügyészek országa volt, és sajnos most sem az.

Talán sokan emlékeznek hogy az 1997-1998-as évek a robbantásos merényletektől voltak hangosak az országban. A Fidesz és az FKGP háza táján történt robbantásoktól sokáig hangos volt a média és sokan emlékezhetnek a hálóköntösben sétáló Torgyán Józsefre az FKGP "fővezérre", akinek az ajtaja előtt is történt egy robbantásos merénylet. Mindez persze még a Horn korszak végén történt és a Fidesznek ez pont kapóra jött, hiszen a kampány egyik fő retorikája a közbiztonság megerősítéséről szólt. Még valakinek jól jött ez a sok robbantás, az pedig nem más mint a mi jó "Sándorunk" .

Érdekes az is, hogy Pintér mindezen események előtt együtt vacsorázott a bombagyárossal, Dietmar Clodóval - akiről azt mondta nem ismeri, és ezt követően történtek ezek az érdekes robbantások a Fidesz és az FKGP háza táján, persze senki sem sérül meg, kicsit sem. Fura bombák voltak ezek... Pintér csodálkozik, beismeri, hogy valóban találkozott az illetővel, igen, tudta, hogy a neve Dietmar Clodo, ittak is egy pohárkával, de nem tudta, hogy Dietmar Clodo pontosan az a Dietmar Clodo. A bíróság felmenti, mert valóban: százezrével mászkálnak Magyarország utcáin e rendkívül fura nevet viselő egyének, nincs honnan azt tudnia – pláné nem egy szegény belügyminiszternek -, hogy melyikük az, aki épp bombagyárost játszik.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.17. 11:54:00

Szégyellem Orbánt

Szerintem Orbán elvesztette a józan eszét. Mostantól jönnek a lezárt uszodák a Bástya elvtársaknak?

Rettenetes megélni, hogy Magyarországnak ilyen miniszterelnöke van. És ez az ember akar engem képviselni, mint adófizető magyar állampolgárt? Nem elég, hogy a "kontár" , a "trükköző" és "populista" beceneveket kapja folyamatosan a világsajtótól, most még ezt a nemzeti együttműködési fércművet is kirakatja mindenhová.
Az ember nem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön. Ez már az ötvenes évek. Ott volt kötelező Marx, Engels, Lenin és Rákosi fotókat és direktívákat kipakolni a falakra. Én például egy Orbán-mellszobrot szeretnék iratnehezéknek. Folyton szétcsúsznak az íróasztalon a jegyzeteim. Legalább valamire Orbán is jó lenne. Másra ugyanis, például a kormányzásra teljesen alkalmatlan.
A hatalmi tébolyban már odáig merészkedik, hogy 2,7 millió rá szavazó voksára hivatkozva diktátorként dirigál. Szerintem Orbán elvesztette a józan eszét. Mostantól jönnek a lezárt uszodák a Bástya elvtársaknak? Kórusműveket fognak írni a tiszteletére? Vers érdekében érdemes Csoóri Sándorhoz fordulni, van az ilyesmiben tapasztalata. AVH-t már felállítottak, most jön a közizé a falakra. Lassan a Terror Házába is visszaköltözhetnek.
Nem hiszem el, hogy ezt normális fideszes nem szégyellni. Az én jobboldali barátaim vagy hallgatnak vagy szitkozódnak.
Én pedig szégyellem Orbánt Viktort. Honnan indult 1989-ben és most hol tart pl. anyagilag is. És hol van még a vége?...

Orbán ne takarodj, hanem húzz a p.csába de azonnal!

Mizantró Pista 2010.07.17. 11:55:13

@Tita nick:

Drága felebarátom!
Az ave idejétmúlt,a heil sokkal időszerűbb és szándékos volt ,te okoskodó nyomoronc!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.07.17. 12:07:33

Orbán sajnos klinikai eset.Reméltem jobb lesz a komcsiknál,de még náluk is szánalmasabb.
Nem segít itt már csak a piócás ember,esetleg Vóna Gábor. Vagy valami forradalom.

2010.07.17. 13:05:28

Mi a cél ezeket a képeket berakni? Annyira hitelesek mint az itt kommentben elhangzottak, ill. kevésbé mert nehezebb letrackelni.

Bell & Sebastian 2010.07.17. 13:27:39

Szórja meg már valaki mogyoróval ezeket, azon összeverekednének.

orvian 2010.07.17. 13:57:21

@Kóser Malac: Grat neked:legyen tiszta levegő,gyors suhanás,de:GYALOG SEMMIT.
gyalogoljon más.
Miért van,hogy mindenki aki így gondolja,morog.
Állítólag fogy a magyar,de ilyenkor ritkítana minden antiszociális.

orvian 2010.07.17. 14:06:10

@vauvauvau: Andrew vagyok Újbuda.
Örülök,hogy tetszik.Nagyobb élményed sosem legyen:(itt most minősítelek: á nem érsz annyit).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.07.17. 20:12:55

@butus: gyanítom, hogy ezzel az alpári házmesterfílinggel inkább az illegalitás vár rájuk. :)

Fakutya 2010.07.18. 15:44:30

Ja, az un. liberálisok nagyon jók a karaktergyilkosságban.
Hol a négyes metró?
Mi újság a BKV- nál?
Meddig lesz még szabadlábon Demszki?

Fakutya 2010.07.18. 15:45:36

@Cuppanj a végére!: Ja, ez a forradalomhistória nagyon lebegtetve van négy éve, szektától, balról, "jobbról"
Remélem, Pintér figyel.
süti beállítások módosítása