Kétezerhat újratöltve
2010. május 05. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kétezerhat újratöltve

  Ha van oka annak a morális többletnek, amit az új kormánypárt (és a radikális jobboldal) az elmúlt években fölhalmozott, és ami - sok más tényező mellett - végső soron a kétharmados sikert eredményezte a Fidesznek, akkor az a 2006-os gyalázatos őszi események története, az őszödi beszéd passzusaitól a rendőrségi zárkák hátborzongató epizódjaiig.

  Olyan választóvonal volt ez, amely élesen elszakította a jogállamiságban, demokráciában hívőket a Gyurcsány-kormányzattól. Legyen az ember akár jobboldali, baloldali, radikális vagy liberális, akkor mindenki feltehette magában a kérdést: a barikád melyik oldalán állunk? Olyan választóvonal volt ez, amire jogosan lehetett elrettentő példaként hivatkozni, hogy ez soha nem történik meg még egyszer, és eljön az idő, amikor sor kerül az elszámoltatásra.

  Jobboldali véleményvezérek egész sora élt meg az elmúlt szűk négy évben az akkori események felemlegetéséből. A Fidesz pedig az elszámoltatás, ezen belül a 2006-os rendőri brutalitás kivizsgálásának ígéretével nyerte meg a választást.

  Pintér Sándor rögtön az első megszólalásával nagyott hibázott, amikor arról beszélt: „nem gondolja, hogy a volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el az oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani".

  Egyetértek Stumpf kollégával, aki a Heti Válaszban arról ír: „No, ez pont kétszer annyi, amennyi kellett volna. Kicsit több. A helyes válasz egy leendő Fidesz-belügyértől nem más mint a vessző utáni rész: Az ügyészség dolga lesz megállapítani, hogy Gergényi követett-e el törvénytelenséget."

  Mérsékelt és radikális jobboldali szavazók milliói figyelik a választásoktól kezdve, hogy a Fidesz miként tartja be választások előtt tett, amúgy nem túl nagyszámú ígéretét, különös tekintettel az elszámoltatásokra. Nem én vagyok az egyetlen, aki rendre a Fideszre háruló óriási felelősségről ír. A leendő kormányfő ma arról beszélt: felelni kell a törvényes keretek között mindenkinek, aki a 2006-os tömegoszlatásban részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel."

  Orbán nem kért száz nap türelmi időt. Az tehát most múlik, pontosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr371976492

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Sándor, a Fidesz első ballasztja 2010.05.06. 01:42:38

Pintér jelölése rossz kompromisszum. Ennél csak egy rosszabb döntést lehetne hozni: ha a titkosszolgálatok is a Pintér vezette belügyhöz kerülnének. Orbán Viktor tegnap – nagyon helyesen – kijelentette, hogy a 2006-os őszi rendőri túlkapáso...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 21:11:54

@kafferbivalybalamber: Pontosítanék:
Ugyanúgy békés tömeg volt az is amelyiket rátolták a fideszbirkákra, csak nem tetszett nekik, hogy rendőrállatok 70 éves öregembereket lincseltek meg, ezért sokat elkezdték dobálni a rendőröket.

killercsiga 2010.05.05. 21:12:08

1. A Fidesz nem '06 ősz miatt nyert, a lakosság 90%-a nem is emlékszik már rá.
2. Az MTV-s ügy után a rendőrök féltek, aki fél az meg könnyen nyúl erőszakhoz (ami már bűn).
3. A kormánynak nem volt érdeke a balhé, így nem nagyon hiszek a felső utasításos teóriában.
4. Pintér azért hibázott, mert egy miniszter nem mondhat olyat, hogy "szerintem..." Stumpfnak ebben igaza volt, a fél mondat lett volna korrekt.

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.05.05. 21:12:22

@TaTa86.: pár napja megtette egy, fel is vették és úgy néz ki el is távozik az állományból.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 21:16:48

@Bambano: Lol. Komolyan olyan vagy mint Virág et. :)

Ugyanakkor még mindig nem válaszoltál.

"Te is azok közé tartozol, akik nem tudták megérteni azt a beszédet."
Honnan tudod? A szocik kedvenc blöffje ezzel "érvelni", mert bíznak benne, hogy sokan nem hallgatták végig, ezért be tudják adni, hogy a teljes beszéd másról szólt mind a kiragadott rész.
Pedig a valóság, hogy a kiragadott részek noha látványosabbak(, micsoda képzavar), de enyhébbek mint a többi rész.

Abból ugyanis 2 dolog derül ki:
- az egész banda tök dilettáns.
- szándékosan tették tönkre az országot a hatalomért.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 21:19:03

@Té.eS: Pont erre gondoltam. Ilyen az amikor egy rendőr egyénileg akciózik, és nincs mögötte politikai támogatás.

Nagyon gyorsan megüti a bokáját, pedig ez néhány pofon volt egy senkinek, nem egy szabályos pogrom levezetése a legnagyobb ellenzéki párt szimpatizánsai ellen.

Bambano 2010.05.05. 21:20:31

@TaTa86.: pedig a beszéd másról szólt, mint a kiragadott rész.
"az egész banda tök dilettáns.": ez igaz.
"szándékosan tették tönkre az országot a hatalomért": jórészt ez is igaz, de ez el is hangzott a beszédben abban a részben, amit én emlegettem.

tölgy1 2010.05.05. 21:22:33

@aliglajos: na végre valaki a 19%-ból. Tudja, ma már ritkán jönnek elő.

Az megvan a beszédből, hogy úgy csináltak mintha kormányoznának, de nem csináltak semmit, csak a hatalmat őrizték meg? Az megvan, hogy Veres Janiék kiszámolták, de igyekeztek a szart és a szükséges lépéseket titokban tartani - csak egy példányban volt az leírva?

Bizony, a hatalom megőrzése érdekében 1, hazudtak, és 2, tönkre vágtak egy országot, 3, szétkúrtak egy nemzetet.
Ezért a kötél kijárna, ha lenne halálbüntetés.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 21:26:09

@Bambano: A beszéd lelkesítő, moralizáló része hidegen hagy. Főleg azért mert láttam az eredményt.

A szocik kettőzött erővel loptak, és bizony a költségtérítésről szólt nekik ez a qrva ország továbbra is.

kafferbivalybalamber 2010.05.05. 21:30:58

@TaTa86.: Azért szerintem volt ott pár beépített provokátor, rutinos focihuligán is.
Amúgy a többségben valószínűleg igazad lehet. Már attól kinyílt a bicska a zsebében mindenkinek, ahogyan a sátorozókat kiszorították a Kossuth térről, délelőtt. Azt hazudták nekik, hogy menjenek ki a területről a kordonok mögé, mert átkutatják a területet, bombakereső kutyával meg egyébként is, nehogy megmerényeljék az idegbeteg pojácát, aki majd jön beszédet mondani a forradalom ötvenedik évfordulóján. (Anyósa addig majd füldugót használ.) Aztán majd motozás után visszamehet mindenki.
Találtak is pár hűtőgépbe való szagtalanító széntablettát, zokniba töltve (házi készítésű gázálarc), meg hasonló veszélyes fegyvereket. És nem engedtek vissza senkit, miért pont akkor tartották volna be a szavukat.
Na ettől bőszültek föl, némiképp tán érthetően, akiket kihazudtak onnan is.

gauche caviar 2010.05.05. 21:31:07

@TaTa86.: egyszerű vagy, mint a vajas kenyér.
a szocik csak loptak, a fidesz/jobbik meg csak jót akar, önfeláldoz, hazaszeretettel a keblében.
a világ fekete és fehér.

elfelejtette 2010.05.05. 21:35:35

@aliglajos: Az orszagot az tette tonkre, hogy az MSZP egy evtizede sullyed. Sem normalis emberei, sem pozitiv tarsadalomkepe, sem semmifele elkepzelese nincsen arrol, hogy megis milyen iranyba kellene fejlodni tovabb. A modernizalasi lenduletuk nagyjabol annyiban merul ki, hogy kell fejlett infrastruktura. Mindegy, mi, mindegy mennyiert, de kell. Ezt a kiuresedest sokan megereztek rajtuk, ezert nem maradt mas valasztasuk, mint az, hogy joleti intezkedesekkel megvasaroljak a szavazoikat. Nem onmagukban a joleti intezkedesek voltak itt a fo ok, hanem az, hogy annyira beszukult a mozgasteruk, hogy nem maradt mas eszkozuk.

Jelen allapotukban sincs mas eszkozuk ra, Horvath Csaba es Szanyi kapitany balra fordulasa semmi uj elemet nem tartalmaz Medgyessy igereteihez kepest. Max annyi vele a problema, hogy most mar vegkepp semmi forras nincs mogotte.

suski 2010.05.05. 21:36:03

@zoli29: köszi!
Hát Gergényit újra látni...pfuj. Brr.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 21:43:34

@kafferbivalybalamber: "Azért szerintem volt ott pár beépített provokátor, rutinos focihuligán is. "

Persze hogy volt. De egy 10.000es tömeget vertek szét 100 huligán miatt.

(Az pedig ritka undorító, hogy a fidesz azt kommunikálja, hogy akik nem áhítattal hallgatták a Vezénylő Tábornok Urat azok a randalírozó csürhe, akiket rájuk toltak.)

@gauche caviar: Igen. Azt hiszem pontosan ezt mondtam. Te, teeee margarinos kenyér!

suski 2010.05.05. 21:45:44

@Té.eS: "És ha már itt tartunk.. Nem minden rendőr maszopos-szadeszos.. Neki az volt a dolga, hogy ott álljon a kordonok mögött, akkor is, ha őt anyázzák, hazaárulózzák, köpdösik, a családjától 100-200km-re. Ezek után érthető, de nem elfogadható amit -és csakis- az ártatlan emberekkel műveltek."

na ezzel a dumával ne gyere. ó, szegény leköpdösött ártatlan mimózák.
Senki nem volt arra kötelezve, hogy megbilincselt emberek ujját törje, földön fekvôket rugdosson, járókelôk cipôjét és iratait a Dunába hajítsa, peruit cigányozzon, embervadászatot folytasson.
Itt is az ártatlan gergényi ártatlan kis patkányai akcióban. Védekeznek, mi????

www.youtube.com/watch?v=TNsib28r43g

dupla vé 2010.05.05. 21:45:48

@Té.eS: túlkapás, meg egyéni kihágás, az volt a dolga hogy ott álljon? nem politikai megrendelésre működnek? nem értem nem értem nem értem. 2006ban ugyanolyan elven működött a rendőrség mint 2009ben. abból indulok ki, hogy 2009ben a még nem jogerősen feloszlatott gárda törbényesen bejelentett békés demonsrációt tartott a politikai fogjokért. namármost nem tudom ki látta a felvételeket, de az tisztán kiderül belőlük, leültek a gérdisták a fűbe a rendőrség pedig 10 centiről nyomta a pofájukba azt a gázpalackot, amivel szerinetem minimum 10 méterről kéne oszlatni, hatosával ugrottak rá egyenként az emberekre, és rángatták ki őket a tömegből, ha valaki vissza akarta húzni azt ütötték verték gumibottal. megjegyzem a "nácifasisztacsürhegárdisták" mindvégig békések maradtak természetesen az ilyenkor kötelező anyázások azért elhangzottak.
ez egyértelműen politikai megrendelést mutat, mivel békés embereket mindenféle jogszabályi háttér nélkül terrorizáltak. namármost a rendőrök nem kezdenek el maguktól szétverni embereket, még akkor sem, ha vérengző vadállatok. mert egy ilyen szervezetben(normális országokban) következményei lennének. ezt valakitől parancsba kapják, aki nem a helyszínen tartózkodik hanem a helyszíni beszámolók alapján hoz döntéseket. ha azomban a helyszínről csak olyan információk jönnek hogy semmi rendbontás ülnek azt néznek, akkor normális ember ilyen döntést nem hoz, és nem nevezhetjük szakmai hibának.
ezzel szemben 2006ban egy francia kocsmai verekedésnek is kevés max 200 fős csoport miatt akik kicsit jobban beleélték magukat a tüntetésbe, több ezer embert terrorizáltak. ezt akkor csinálhatták, ha tudták hogy nem lesz következménye, mert leesett az azonosító stb. és ha konkrétan nem is kapták parancsba hogy ezt tegyék, a vezetők biztosan nagyon jól tudták mivel lehet kihozni az állatot az embereikből. ehhez csak a megfelelő körülményeket kellett megtenniük. nézzük csak meg a görög eseményeket. ott mit művel a nép ha nem tetszik nekik valami. ami nálunk volt az lófasz ahhoz képest, mégis mit kaptak az emberek. hihetetlen. és akkor közli az arc, hogy nem feltételezi? mi ez ha nem beismerése annak, hogy a politikai megrendelés az egész akkori politikai garnitúra beleegyezésével történt? és akkor miért gondoljuk, hogy tényleg elfogulatlan elszámoltatás lesz?

gauche caviar 2010.05.05. 21:46:43

@elfelejtette: jo hogy a fidesz tok konstruktiv ellenzekken nem hagyta a szocikat azt csinalni amit csak akartak... meg nem igergetett meg 14. havi nyugdijat sem.
huhh, de jo hogy minden csak a szocikon mulott.

[megmondoember] 2010.05.05. 21:47:06

"Ha van oka annak a morális többletnek, amit az új kormánypárt (és a radikális jobboldal) az elmúlt években fölhalmozott..."
Na, itt fejeztem be a poszt olvasását.

elfelejtette 2010.05.05. 21:47:40

@gauche caviar: Nem reagalok a nemkonstruktiv ellenzek tipusu ballib reakciokra, egyaltalan nem erdekelnek ezek a panelek.

kafferbivalybalamber 2010.05.05. 21:48:41

@TaTa86.: Nem a Fidesz kommunikálja, hanem én mondtam. De OK, visszavonom.
(Sőt, a T-34-es is véletlenül indult el, teljesen magától. :-)

suski 2010.05.05. 21:52:59

@Té.eS: "Ezek után érthető, de nem elfogadható amit -és csakis- az ártatlan emberekkel műveltek."

ha már itt tartunk: tévedsz, mert bûnözôket, gyilkosokat és kôdobálókat sem lehet ütni-verni, amikor az a földön fekszik és védekezésképtelen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 21:56:40

@kafferbivalybalamber: Lehet, hogy te is ezt mondod, de a fidesz kezdte. Örülök, hogy visszavonod. Köszönöm.

"(Sőt, a T-34-es is véletlenül indult el, teljesen magától. :-) )"
Úgy kezdődött, hogy a tömeg visszaütött.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.05. 22:15:29

@Rókakígyó:
Anyád is állandóan az utcán van. A sarkon.

Devil 2010.05.05. 22:43:10

Par ev mulva ugyanazok akik itt a melluket verve erkolcsi folenyrol papolnak a Fideszt fogjak fujolni mert az a part csak egy dologra kepes: magabol hulyet csinalni. Megcsinaltak az elozo kormanyzasuk alatt is a kisgazdak segitsegevel, most pedig ujra elkezdtek a keresztenydemokratakkal. Nameg a kulpolotikajukkal, pomtosabban azzal hogy a kulpolitika naluk csak a belpolitika egyik ezkoze, es igy mar a kulfold elott is profi modon hulyet csinalnak magukbol.

Devil 2010.05.05. 22:49:49

@elfelejtette: Talan mert a Fidesz minden epkezlab elkepzelesuket megtorpedozta? Nepszavazas, ilyesmik?
Vagy talan a Fidesznek volt/van programja vagy elkepzelese (a kereszteny visszarendezodesen kivul) a tarsadalomrol, jovorol? A korrupcioellenes handabandazast inkabb soroljuk a nepmese kategoriaba, Kaya Ibrahinak se a hangyak hordtak ossze a szazmillios koztatrozasokat.
Koszonhetitek az MSZPnek az elozo 8 evet, de akkor koszonjetek meg azt is hogy nem lett belolunk Gorogorszag, Irorszag, Izland, Portugalia. Csak a rend kedveert.

elfelejtette 2010.05.05. 23:00:07

@Devil: "Talan mert a Fidesz minden epkezlab elkepzelesuket megtorpedozta?"

Megtorpedozta? Hat miert nem kertek fel egy ellentengernagyot a part vezetesere?

A baloldalnak eselye sincs arra, hogy megertse, mi tortent, ha tovabbra is a Fideszben keresi az okokat.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.05. 23:01:43

@Devil: Hú wazze! Nem lennék Írország sem Izland! Arrafelé már embereket esznek csak éhen ne halljanak! :)

Bloodscalp 2010.05.05. 23:04:12

mondjuk ha egy régi-új belügyminiszter törvényesnek mondja a dolgot, azon nehéz vitatkozni-vizsgálni persze lehet
de ebböl max bűnbak keresés lesz, az már látszik, de ez szerintem csak maszatolás...

tetszik ez a lengyeles hasonlat:) varsói gyors:) hogy eltakarítják a posztkomcsikat...bár ahoz a '89-es dolgokra kellene visszanyulni, ügynöktörvény...de az nem történik meg, viszont jól eltereli a dolgot mindezekröl:)

pakesz (törölt) 2010.05.05. 23:07:53

"akkor az a 2006-os gyalázatos őszi események története, az őszödi beszéd passzusaitól a rendőrségi zárkák hátborzongató epizódjaiig."

szamomra a Kossuth ter osszehugyozasa, gane emberek felkerulese a CNN videoiba es a szabad mozgasom alkotmanyos alapjoganak nehany magat onjelolt rendszervalto altali korlatozasa jelentette a "gyalázatos őszi események történetet"

pakesz (törölt) 2010.05.05. 23:09:30

@Devil: eddig az volt, hogy lenne penz ha a cocik nem lopnak el, a zembereknek jar!!!
kiderul hogy ezentul sem lesz ra penz, ez ket dolgot jelenthet:
1., a FideSS is talicskaval tolja ki a penzt
2., hazudott Orban
3., a sajat kutyank kolyke nyugodtan lopjon

pakesz (törölt) 2010.05.05. 23:22:01

@suski: milyen sulyos serulesekrol beszelsz ember?
csak jol megruhaztak a tuntetoket
szerintem elegge profin csinaltak, vagy sok volt a selejt amit a zsaruk csinaltak? szintiszta kemeny ruha volt amit eloadtak, ahhoz kepest hogy milyen sok embert kellett megverni nem is sok serules tortent

vagy neked vannak szamszaki adataid, hogy hany vese lett leverve meg hany kar lett eltorve?
ha van akkor legyszi oszd mar meg velem, mert nagyon kivancsi vagyok ra, es ne felejtsd el a megmunkalando anyag darabszamat is elmondani, mert ugy korrekt a statisztika

Lovastengerész 2010.05.05. 23:24:30

EMBEREEEEEEK! könyörgöm, ne legyünk már idióták. ez egy vihar a biliben.

don pintér egy szóval nem mondta hogy helyesli a történteket.

annyitt mondot hogy HA gergényi hibázott, amit ő nem feltételez - nem is teheti, pozíciójából adódóan- akkor azt az ügyészség ki fogja vizsgálni. ennyi.

nyilván hibázott, sőt nagyon nagy fasz volt, ezt mindenki tudja, pintér is, azt is hogy meg fogják fingatni az egész vénkomcsi ávós bandát, de nem mondhat róla itéletet.
ennyi

mit nem lehet ezen megérteni?

jellemző a szellemi közállapotokra hogy nem csak a fajmagyarok, de még komoly emberek is ugrottak a dologra. van aki kötelességből, van aki sima ostobaságból ez van.

(aki nem érti hallgassa meg ujra az inkriminált interjót. köszönöm)

más hülyesége miatt (törölt) 2010.05.05. 23:31:18

@Várúr: "@zoli29:
Görényi nem árnyalt, nem finomkodott: lövetett és lovasrohamoztatott. Ott voltam. Nem árnyalatokat, hanem Ügyészséget és Bíróságot kérek, sőt követelek, sokadmagammal."

Hát én is ott voltam, a csürhe nem árnyalt, támadott! Ha nem véd meg a rendőrség, meghalok kb 200-admagammal, de inkább több. Utána, az új emlékműnél meg - hiába tagadják - bizony a goj-motoros milliomosok bőgették a verdákat.

dupla vé 2010.05.05. 23:34:31

@Devil: megtorpedózta, népszavazás? tehát a pl vizitdíj leszavazása azt jelentette, hogy nem akarunk az egészségügyben reformokat? nehogymá ezen múlott, hogy az is csak romlott azóta. vagy a reformok csak abban merülnek ki, hogy húzunk mégegyet a népen? nem lett belőlünk görögország? eddig. max még két év és azok lennénk. lehet hogy a fidesszel is azok leszünk egyébként, de az még a jövő. merj kicsiben gondolkodni. ha a lakáshiteled nem tudod törleszteni, mert pl egyre nagyobb az árfolyamkülönbözet, és kiváltod egy másikkal amit szintén nem tudsz fizetni aztán elmész a providenthez(IMF) egy újabb kölcsönért akik még azt is megszabják hogy ezentúl csak gyertyával világíthatsz úgy hogy az egyre drágább lesz, te vállalsz másod harmad negyed állást, hogy tudj törleszteni. ezt ugye nem lehet hosszútávon bírni, egyrészt beleroppansz, másrészt a tartozásod folyamatosan nő ha újabb és újabb kiváltásba mész bele. és egyszer eljön az idő mikor már nem lesz ki kiváltsa. és akkor jön a behajtás... és akkor most képzeld el ezt kurvanagyban egy egész országra. az imf szerződés értelmében jelzálog van az összes állami tulajdonban lévő földre. akkor mit is tett velünk az előző kormány? késlelteti az elkerülhetetlent. csak tudnám minek, legalább lehetne építkezni ha összeomlanánk, nem egy romos építményt kéne toldozni-foltozni. olcsóbb és gyorsabb....

más hülyesége miatt (törölt) 2010.05.05. 23:34:59

@Rókakígyó: "Azt hiszem, hogy most az fog ítélkezni, aki utcára küldte a gyújtogatókat."

Ez sem derül ki sohasem, bár, ott lévén, már akkor hallottam a füleseket.

Egyébként az, hogy valakit utálunk, nem ok a gyújtogatásra. Tehát: akárki a hibás, nem randalírozhatsz, és ha randalírozol, számolj a rendőrökkel.

Lovastengerész 2010.05.05. 23:41:45

@más hülyesége miatt:
azért ne essünk túlzásokba.

teljesen jogos volt a randalírozás, és épp ideje volt már hogy a birkamagyar kicsit felbaszódjon és odacsapjon.
más kérdés hogy akik ezt kihasználták fajmagyarkodásra azok faszok.

tegyünk különbséget a nép jogos felháborodása és pár szittyafasz baromkodása közt.

dupla vé 2010.05.05. 23:44:49

@pakesz: "csak jol megruhaztak a tuntetoket"

ja a rendőrségnél nem rendszeresített viperákkal és sörétespuskával, gumilövedékekkel, amire egyébként ki sem voltak megfelelően képezve. hátulról fejberúgva szemet kilőve földön taposva, csontot törve. és azt sem a keményfiúkkal, hanem öregasszonnyal, öregemberrel, országgyűléssi képviselővel, sajtómunkatrssal és egyéb nem törő zúzó gyújtogató emberekkel. akiket meg kellett volna verni, azokkal meg valahogy nem nagyon történt ilyen baleset. nem fura?

Lovastengerész 2010.05.06. 00:02:43

ja és tegyük hozzá, még ha személyesen nem is hibázott gergényi, akkor is felelősséggel tartozik azért ha az irányítása alatt álló rendvédelmi szervezet megvadult huligáncsordaként lép fel tüntetőkkel szemben.

ez is nyilvánvaló.

MIRŐL BESZÉLGETÜNK?!?

kisközönyös 2010.05.06. 00:18:28

asszem pakesz elmehetsz a pitsába

PureSoul89 2010.05.06. 00:23:22

Ahogy egyre messzebb vagyunk az eseményektől, annál inkább az a kép kezd kialakulni az emberekben, hogy 2006 őszén a hős szabadságharcosokat a gonosz rendőrterror mennyire elnyomta. Pedig ennél a kép jóval árnyaltabb, én még emlékszem, hogy a "békés tüntetők" milyenné varázsolták a belvárost. A provokátoros duma meg nagyon gyenge kitaláció, egyértelmű, hogy széljobbos focihulligánok jelentették a probléma magját. A többi meg csatlakozott hozzá. A TV-s ostrom utáni teszetosza rendőri akció után a sünök picit bekeményítettek, ez pedig meglepett sokakat. Aki oda megy, ahol az ördög a seggét köszörüli, az nem is tudom, hogy mire számít...

dupla vé 2010.05.06. 00:44:22

@PureSoul89: "egyértelmű, hogy széljobbos focihulligánok jelentették a probléma magját. "
ez úgy állítja be a dolgot, mintha az ős mszp drukkerek nem lehetnének focirajongók, és mintha nem lehetett volna akármelyik szoci szimpatizánsnak olyan érzése hogy őt bizony nagyon átbaszták. mert míg a "szélsőjobbos mindig is tudta" addig a szoci bízott az övéiben, sokkal nagyobb fájdalom.ez a gondolkodásmód oda vezetne, hogy mindegy ki mit mond, az övéi bizony mindig jól csinálnak mindent. ahhoz viszont túl sok ember volt az utcán. ne felejtsük el, hogy az mszp kb egymillió szavazatot vesztett 2006 óta, eszerint egyátalán nem elképzelhetetlen, hogy a kb 200 tagú csürhe mondjuk 100 "szélsőjobb"-jobb oldali 100 ballib beállítottságú arányban oszlott meg. ez a gondolkodásmód vezetett ahhoz is, hogy ma a köztudatban majd' egy millió rasszistafaszistanáci szavazó van. akiket azzal vádolnak hogy kirekesztenek és gyűlölködnek, holott ők vannak kirekesztve a közéletből és őket gyűlöli mindenki. ha már árnyalt képekről beszélünk akkor nem árt tudni, hogy annál is árnyaltabb a dolog ahogy te leátod. vagy túl közelről nézed, vagy túl távolról, de nem látod tisztán. ahogy én sem. és senki sem. csak aki benne volt. vagy talán még azok sem.

brazileiro 2010.05.06. 01:27:56

@zoli29:

Bizony. Ez az elmúlt évek egyik legdurvábban félremagyarázott nyilatkozata. Egészen furcsa, hogy ebbe a Fidesz belement, nyilván van valamilyen taktikai oka.

Nem szabad ugyanis elfelejteni a kérdést sem. A Magyar Rádió riportere azt kérdezte, hogy nem összeférhetetlen-e, hogy Pintér - aki Gergényi üzlettársa volt - vizsgálja azt, hogy Gergényi mit csinált 2006-ban. Erre válaszolta Pintér ezt: "Ezeket az intézkedéseket Gergényi Péter tábornokként, a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetőjeként hozta. Amennyiben ezek téves, rossz vagy törvénytelen döntések lehettek - én egyiket sem tételezem fel -, de nem belügyi vizsgálat szükséges ehhez, hanem ügyészségi.".

Magyarán a válasz értelme: nem én vizsgálom Gergényit, barmok, hanem az ügyészség. A közbevetett mondatban pedig nem tett mást, mint - régi rendőrnyilatkozatreflex- megadta az ártatlanság vélelmét....

pakesz (törölt) 2010.05.06. 01:54:53

@dupla vé: mi van orszaggyulesi kepviselo volt az oregasszony?
vagy mi van mar?
en momentan tok pozitivnak tartom hogy a revesz martiriuszkat is elkaptak :)))

szerintem a kemenyfiukat is elkaptak elvegre errol szol a dolog, vagy szerinted a KIEMELÉS nevu muveletnel az oregasszonyokat emeltek ki?
ok kimentek es a cekkerrel lokdostek elore a huliganokat?

pakesz (törölt) 2010.05.06. 02:00:14

@PureSoul89: volt valami barom allat aki a babakocsival kiment
jo kis veszelyeztetesi pert kellett volna a nyakaba vagni...

amugy nem sok helyen van megemlitve az az aprocska teny hogy a FideSS gyules utan 2-3 oraval kezdett el a rendorseg oszlatni

volt nekem is kint ismerosom, ott elofalat adtak a huliganoknak akik szedtek fel a kovet, mi ez ha nem bunpartolas? csak ott kint volt...
elokapni a videofelveteleket es minden "en csak alldogalni mentem ki, amugy ha lopjak a TVmet akkro is csak alldogalok" embert elkapni es szabalysertesit inditani

vagy az nem jon le az atlag fidesz szavazokban hogy azzal elkovettek egy szabalysertest/buncselekmenyt?
ja hogy utana jol meg is vertek? megis mire vartak a rendorok majd vesznek neki fagyit?

brazileiro 2010.05.06. 02:24:30

@pakesz:

"amugy nem sok helyen van megemlitve az az aprocska teny hogy a FideSS gyules utan 2-3 oraval kezdett el a rendorseg oszlatni"

Nem éppen. Amiről te beszélsz, az az Astoria-Erzsébet hídi barikád. A lovasroham az nagyjából háromnegyed hatkor volt (arra már nem emlékszem, hogy ez negyed vagy fél órával Fidesz gyűlés után történt)

Persze, ez egy csomó dolgon nem változtat:

1. Miért kellett a Fidesznek az Astoriánál gyűlésezni, ha
- az Astoriának semmi köze 56-hoz
- ha az Astoriának semmi köze a Fideszhez (előtte sosem gyűltek ott)
- ha a 7-es busz vonalára esik, abban az időpontban, amikor egyetemisták tízezrei érkeznek vissza Budapestre
- ha a közelben van a Kossuth-tér, ahol a rendezvény bejelentésekor radikális tüntetők tartózkodnak és ahova (az 50 éves évforduló miatt) radikális tüntetők tartanak?

Igen, a Fidesz balhét akart, bár a történtek - szerintem - felülmúlták minden reményüket.

Ennek oka pedig az volt, hogy a rendőrséget a pártállamból itt maradt vezetők (Gergényi, Szabadfy, Bene) irányították.

Ne legyenek illúzióink most is azok fogják. Hiszen Pintér is egy pártállamból ittmaradt vezető.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.05.06. 02:43:44

@thetriggerhappy: Magának előbb szövegérteni kéne megtanulni, aztán írni hülyeségeket.

Yasashi Tanuki 2010.05.06. 04:55:35

@brazileiro: "Ne legyenek illúzióink most is azok fogják. Hiszen Pintér is egy pártállamból ittmaradt vezető."

Sokan visszakívánják a pártállam bűnözési statisztikáit különösen Kelet - Magyarországon.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.05.06. 06:56:07

"Olyan választóvonal volt ez, amely élesen elszakította a jogállamiságban, demokráciában hívőket a Gyurcsány-kormányzattól."

És fontos az a néhány fantaszta ember?
Nem kéne inkább az Orbáni erőben és hatalomban hívőkkel foglalkozni?
Mégiscsak ők nyertek a választásokon.

Frankieboy 2010.05.06. 07:10:08

Szóba került ez az öszödi beszéd. Én csak azt nem értem, hogy azok az emberek háborodtak fel rajta a legdurvábban, akik már azelőtt is senkinek/hazugnak/rossznak nézték Gyurcsányt.
Mivel ők már 2006 tavaszán átláttak a szitán, és nem szavaztak az MSZP-re, tényleg nem értem, hogy most hogyan is lettek ők becsapva.
2006 ősze nem a felháborodásról szólt, hanem arról, hogy adódott egy alkalom, amikor hőzöngeni lehet a "kommunisták" ellen. És ezt a jelenlegi (napokon belüli) miniszterelnök nagyon élelmesen ki is használta. Előre és alaposan megfizettünk a kétharmadért, de sikerült: hurrá!

Magukat az utcai harcokat és a rendőrterrort ki kell (kellene, kellett volna) vizsgálni. De a Fidesz és az állítólagosan fideszes ügyészség már akkor sem csinált semmit. Most, hogy van /lesz egy kétes hírű belügyminiszterünk, aki ráadásul az üzleti partnere a "közvélemény" szerinti főbűnösnek, mit várunk?

Valaki írta korábban, hogy a tüntetők között csak egy 200 fős keménymag volt, aki csinálta a fesztivált.
Azt se felejtsük el, hogy a rendőrök között meg 5-10 fő volt, aki terrorizálta a népet. Szóval szerintem nem helyes rendőrterrorról beszélni, hanem bizonyos rendőrök bűneiről.
És ha voltak felfelé kapcsolataik, nyilván azt is érdemes lenne feltárni.

Érdeklődéssel fogom kísérni a Pintér vs. Balsai mérkőzést.

spänot 2010.05.06. 07:44:20

És tessék mondani! A kordondöntögető képviselőket is el fogják meszelni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.06. 07:54:46

@cukicica:

"ez így korrekt. neki nem az a dolga hogy kardot rántson."

aha. tehát A Leszámolás mégsem szükséges. még ha a komplett fidesz nyilatkozza minden nap, akkor sem.

hány éves vagy, királylány?

gazoló 2010.05.06. 08:05:20

gumicsont..című fejezet,de el fogja terelni a figyelmet az impotens kormányzásról...a csürhe egyébként kevesebbet,kapott,mint a normális demokráciákban[német,francia]szokás...

suski 2010.05.06. 08:10:21

@pakesz: "milyen sulyos serulesekrol beszelsz ember?
csak jol megruhaztak a tuntetoket
szerintem elegge profin csinaltak, vagy sok volt a selejt amit a zsaruk csinaltak? szintiszta kemeny ruha volt amit eloadtak, ahhoz kepest hogy milyen sok embert kellett megverni nem is sok serules tortent"

nahát ezután a "hozzászólás" után nem gondolom, hogy statisztikákat kéne a számodra keresgélnem, teljesen felesleges. Amúgy igen, a Morvai-bizottság "számszakilag" ( ez vmi régi bolsi kifejezés?) összedte, hogy milyen és hány sérülés volt a kórházi adatok alapján. Ehhez jönnek azok, akik nem mentek kórházba. Ha érdekel keresd meg, töltsd le. De nyilvánvalóan csak fröcsögsz és nem érdekelnek az adatok.
Felhívnám a figyelmedet, hogyha szerinted a tüntetôk meg is érdemelték a verést, akkor hogyan jön a képbe a gyrosért leugró ember, a magyar politikáról mit sem tudó külföldi turista vmint parlamenti képviselô megverése.

gazoló 2010.05.06. 08:20:53

mi lenne egyszer.ha ebben az országban a valós.égető problémákkal foglalkoznának kormányon és kívül,és nem megélhetési balsaik kezébe adnának milliókért bizottságosdit...lássuk a medvét viktor és társai...érdemit szeretnénk,meg azonnaliadócsökkentést???????!!!!!!!

gyaloghartur 2010.05.06. 08:26:08

@spänot:

Mit Ön kérdez kedves Spenót,
nem egyéb, mint zagyva zöldség...
Azt kívánom becses bőrét
csak sün-tüskék szúrják-öltsék!

About Hungary · http://abouthungary.blog.hu 2010.05.06. 08:44:22

Támogatom, vizsgálják ki azonnal az esetleges jogsértéseket. Viszont, ha kiderül, hogy azért mégsem úgy volt minden, ahogy Morvai Krisztina állította, ők fognak nagyot égni, nem Gergényiék.

Muad\\\'Dib 2010.05.06. 08:52:49

@gazoló:
Értem én, hogy hazudozni marhára király, meg szórakoztató, de tedd már meg, hogy linkeled a normális demokráciákból azokat a tüntetéseket, ahol bárkinek is kilőttek a szemét, illetve, ahol hetekig ápoltak embereket intenzív osztályon.

teknős 2010.05.06. 09:16:12

@thetriggerhappy: Ott van a nagy hiba, hogy egyenlőségjelet raksz a randalírozó bűnözők és a rendőrök közé.

Feltételezed ugyanis mindkettőről, hogy ugyanazzal a mércével kéne mérni.

Pedig nem. Egy állampolgár bűnt követ el, akkor előállítja a rendőr, vádat emel az ügyész és elítéli a bíró.

Csakhogy itt testületileg lépett elő bűnszövetkezetté, az adónkból fentartott rendőrség. Ettől súlyos az ügy, az, hogy te, vagy bárki más ezt nem érzi át az a súlyos demokrácia deficit (hihihi, emlékeztek még, ez volt az egyik indok, ami elhagzott Orbán leváltására)jele.

Ami egyébként a baoldali mszp-szdsz szavazó polgártársaink 99%-nak súlyos hibája és/vagy bűne. Nem mintha a jobboldaliaknál sokkal jobb lenne az arány, főképp a Jobbik szavazóknál áll fel ugyanez a 99%. Ezért nem zártuk le még a szocializmus idejét, pedig már azok is nagykorúak és szavazóképesek, akik fejlécében már nem a szocializmusban születtek.

Ennek szükséges, de nem elégséges feltétele az MSZP eltűnése.

pakesz (törölt) 2010.05.06. 09:23:00

@suski: ja igen lustanak lusta vagyok de megertheted...
hiszen a hires Morvai jelentes ertelmi szerzoje a "15 eves fiukat kaphassa el a 60 eves ven buzi" Krisztina allandoan szemkilovesekrol beszel
es errol az egyrol tudom hogy egy szem szem volt(szivesen varom a cafolatot!!!)
nem mintha nem lenne sok annak az embernek, de az nem tobbesszam

de szivesen veszem a listat
azert tegyuk hozza hogy a rendorsegnek egy allamellenes cselekedetet kellett elharitania, aminel akar meg a tomegbe is lovethetett volna...

tevevanegypupu 2010.05.06. 09:26:11

@Frankieboy:
"Szóba került ez az öszödi beszéd. Én csak azt nem értem, hogy azok az emberek háborodtak fel rajta a legdurvábban, akik már azelőtt is senkinek/hazugnak/rossznak nézték Gyurcsányt."

Ez tulajdonkeppen tenyleg meglepo. Csodalkoztam is miert vedik, hiszen sajat szavazoit csapta be legjobban, es tulajdonkeppen ok azok, akik nagyon meg is fizettek ezt a hazugsagot. A hazugsaggal kicsikart gyozelem olyan orom volt, hogy nem bantak semmit?

gyaloghartur 2010.05.06. 09:39:37

Sztálin redivivus!!!

Gy. elvtárs miniszterelnöki szobája nyitott ablakában táncikált. Alant a téren két kópé pattogtatta a pöttyöst, amikor hopp! a labda berepült az ablakon és a miniszterelnöki asztalén landolt sisteregve.
Gy. elvtárs fürgén megragadta a lasztit és visszahajította a játékszert kiindulási pontjára...
A megható jelenetnek két szem- illetve fültanúja a következő párbeszédet folytatta le:
G-y Zsolt- Milyen rendes ember Gy. elvtárs! Hiszen közéjük is lövethetett volna....
Sz-y György- Fölösleges! Bomba volt...

gazoló 2010.05.06. 09:44:58

"ahol fát vágnak ott hullik a forgács" mindkét oldalon...
lásd betontömböt dobó forradalmár...
lásd Görögország
lásd franciaország... sajnos vérző emberek mindenütt..de közhelyeknél maradva...aki nem tud csúszni ne menjen jégre...

suski 2010.05.06. 10:10:08

@pakesz:

"http://www.morvaikrisztina.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=198%3Acivil-jogasz-bizottsag-jelentese&catid=63%3Aemberi-jogok-kat&Itemid=100&lang=hu"

alul letöltés és az 55. oldalon láthatod a dokumentált sérülések összesítôjét.

"hogy a rendorsegnek egy allamellenes cselekedetet kellett elharitania, aminel akar meg a tomegbe is lovethetett volna... "

hol élsz te ???????????? Angyalföldön?? A ti idôtök lejárt barátom.

pakesz (törölt) 2010.05.06. 10:14:24

@suski: koszi ez igy mar szamszerubb
13 sulyos serult

az Angyalföldes kerdes most az allamellenes cselekmenyre vonatkozik, vagy a tomegbe lovetesre ?

gazoló 2010.05.06. 10:19:31

@suski: kia f..t érdekel az ősszesitőtök,meg ki volt itt kommunista... apád talán...kia f..-él a.földön..erre a listára izgultok ahelyett,hogy azzal törődnétek vezéretek hogy fog oktatási ,e.ü.,nyugdíjreformot csinálni,mert ha nem megyünk mi is a görögökkkel a lapátra... na azt senki sem akarta,hogy a tömegbe lőjenek de a csürhének gátat kellett emelni..tisztelem ezért GERGÉNYI urat...

teknős 2010.05.06. 10:35:10

@gazoló: Húzzá' vissza a kaccssolatra öreg, oszt tiszteld ott Gergényit. Majd küldjél neki csomagot, lehetőleg kocsonyát, mmert az befér a rácson.

thetriggerhappy 2010.05.06. 10:48:45

@teknős:

Már leírtam, hogy nincs egyenlőségjel, mert nem uaz a bűncselekmény DE normális országban rendőröket megtámadni nem egyszerű, hétköznapi bcs.
És ne felejtsük el a kronológiai sorrendet sem. Először volt a tv székház elleni attak, utána volt ok 23, amire én sem úgy emlékszem mint itt sokan. Amit én láttam, az az Alkotmány-Bajcsy sarkon randalírozó csürhe, az őket sokszor felszólító rendőrök, elkötött tank a Deákon, molotov koktélok és utána a rendőr attak. Most komolyan? Ki az a barom kivülálló, aki a tankos eset után azt hitte, hogy itt valami majális lesz? Felnőtt ember vagyok, nekem eszembe sem lett volna keveredni a huligánokkal. Mi van az Ezsébet híd lábánál állított barikáddal? Az is valami békés tüntetés volt?
És ez nem menti az ártatlanokat vagy a nem ártatlan megbilincselteket megverő rendőröket, akiket meg kell büntetni, mindösszesen árnyalja a képet, amit itt sokaknak sikerül teljesen fekete-fehérben ábrázolni.

Tudom, hogy minden jónak az az alapfeltétele, hogy a Fidesszel bmilyen okból is szembenálló politikai szervezetek eltűnjenek, ink az Mszp, az Szdsz, Lmp, Jobbik, hiszen csak és kizárólag ebben az esetben valósulhat meg a valódi, hamisítatlan demokrácia.

Hol és mikor is hallhattam hasonló érvelést

suski 2010.05.06. 10:49:02

@pakesz: mind a kettôre, meg azokra a mondataidra fent, amikor még azt is megkérdôjelezted, hogy sérülések voltak. Az ilyen " zöld az ég és kék a fû" jellegû kinyilatkoztatások után nem fogom strapálni magam, hogy vitatkozzam veled. Ha a számtalan, videó, fénykép és személyes beszámoló nem gyôzött meg, akkor te vmi sajátságos párhuzamos univerzumban élsz. És most qrvára visszafogtam magam a minôsítgetésben.

suski 2010.05.06. 11:06:25

@pakesz: különben ha javasolhatok vmit a célból, hogy a valósággal közelebbi kapcsolatokat építhess ki: próbáld elképzelni, hogy a patás orbán nekivezényli a rendôrségét a ti vöröszászlós ünnepeteknek ( Kun Béla szülinap vagy nemtom milyen alkalomból szoktatok gyûlni) vízágyúval, gumilövedékkel, viperákkal. 50 kilós anyádat becsukják 4 rendôr megveréséért, lánytestvéredet órákig térdepeltetik és haját tépik, kubai számûzetésbôl itthon sétáló nagybátyádat pedig levadásszák a hídon. Saját koponyádon léket verve pedig a kórházi ágyhoz bilincselnek. Mesterházy Attila véres fotói bejárják a sajtót, majd bekötözött fejjel megjelenve az országházban Semjén nagyot vihorászik rajta. Majd patásorbán röhögve kitünteti és elismeréssel nyilatkozik a rendôrség kiváló munkájáról a csôcselékkel szemben. A jobboldali holdudvar pedig körberohanja a sajtót és a szegény vidéki rendôrfiúk családjáról siránkozik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 11:26:32

@brazileiro: "Igen, a Fidesz balhét akart, bár a történtek - szerintem - felülmúlták minden reményüket."

Lófaszt. Senki nem akart balhét. Ha nincsen rendőrség, egész nap nem történik semmi.

A ferenciek téri barikádnál is ez volt a vicces. Ott van 10.000 ember, és áll mert nincs semmi. Nem megyünk haza, mert nekünk becsületünk is van, de nem is csinálunk semmit, mert mégiscsak a mi városunk Budapest.

Mikor már mindenki menne haza, megjön a yard. Akkor kezdődött az "építkezés".

thetriggerhappy 2010.05.06. 11:27:13

@suski:

Ez egy tökéletes párhuzam volt. A ferdítéseket és nettó hazugságokat meg sem próbálnám összeszámolni.

Megelőzendő a komcsizást, ismét leírom: nem az események felderítésének igényével van a gond, hanem azzal a folklórral, ami alig 4 év alatt megszületett, miszerint a gonosz patás Ferenc küldte rá vérre szomjazó szipoj harcosait a békés flower-power/make love not war jegyében demonstráló nagymamákra, természetesen minden előzmény nélkül.

Nem ez történt.

thetriggerhappy 2010.05.06. 11:29:19

@TaTa86.:

A Tv-nél sem akart senki balhét. A TV-nek kutya kötelessége lett volna lekapcsolni az adását és pár focihuligán írását szó nélkül beolvasni.

Persze az is átlagos hétköznapra vall, hogy a Ferencieken valakik barikádot építenek. Ez minden békés ünnepen megtörténik, úgyhogy nem is értem, hogy miért akadt fenn ezen bárki is.

Baszki, ennyire elvakultan vak hogy lehetsz?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 11:32:19

@thetriggerhappy: Kronológiával még súlyosabb. Nincs olyan, hogy a rendőrség fogja magát és egy teljesen más tömegen bosszút áll.
Egyébként a tévészékháznál sem volt semmi különös. A rendőrség direkt vagy véletlenül vétett néhány orbitális szakmai hibát, amit a legtöbb ember már általános iskolás korában sem tett volna meg. Ezért nehogy már a civilek feleljenek.

thetriggerhappy 2010.05.06. 11:52:37

@TaTa86.:

Megint az egyoldalúság: senki nem mondta, hogy bosszút állhatott volna, mindössze annyit, hogy az eseményekben azért volt szerepe és a tv előtti tömeg pont az volt, amelyik a Bajcsy-Alkotmény sarkon kezdte a balhét.

Egyébként meg tényleg semmi különös nem történt a tv előtt.....

gazoló 2010.05.06. 12:00:03

@teknős: üdv[békés tüntető] a menekülttáborból...azokon a napokon is ilyen békések voltatok..az én adómból volna mit csökkenteni a tiédből nem biztos...

pakesz (törölt) 2010.05.06. 12:02:37

@suski: en nem allitottam hogy nem votlak serulesek!!!
en azt allitottam hogy a rendorok jol megruhaztak oket, es hogy ahhoz kepest amennyit megruhaztak, ahhoz kepest nem tortent tul sok "baleset"
tehat a zsaruk az esetek donto tobbsegeben peldasan jol megruhaztak a tuntetoket, a sajat munkajukat becsulettel elvegeztek
en ezt allitottam

pakesz (törölt) 2010.05.06. 12:03:21

@suski: elegge betegre sikerult ez a hozzaszolasod :)))

Bloodscalp 2010.05.06. 12:23:00

@TaTa86.: én nem voltam ott, úgy tünik te igen, a "yard" biztos nem balhét akart, a 10000 emberben nem lennék biztos, nem tudom milyen szakmai hibákra gondolsz? és hogy milyen szakmai tapasztalatod van, én ezt rendör ismiktöl sose hallotam...

Tehetetlen Dodó 2010.05.06. 12:29:46

@TaTa86.: Azért érdekes, hogy mennyien szimpatizálnak a gyalázatos, gyáva rendőrterrorral.
Sok-sok pici demokrata.

Bloodscalp 2010.05.06. 12:36:15

@Tehetetlen Dodó: :))) szerintem nem rendörterror volt, hanem sok hülye 70 IQ-s alkoholgözös "focidrukker" kikapcsolodása, ja és ugye AZ mellékesen forradalom volt:) (Hírtv)

a TV székház után, naná hogy elővették a könnygázt és a puskát

Tehetetlen Dodó 2010.05.06. 12:41:41

@Bloodscalp: Velejéig rohadt banda.
Nagyon kíváncsi vagyok, tudnak-e velük valamit kezdeni Orbánék.
Ez az első lépése a jogállam helyreállításának.

Bloodscalp 2010.05.06. 12:46:42

@Tehetetlen Dodó: jól vagy? leakarod cseréltetni a komplett állományt?

dupla vé 2010.05.06. 12:55:20

@pakesz: "azert tegyuk hozza hogy a rendorsegnek egy allamellenes cselekedetet kellett elharitania, aminel akar meg a tomegbe is lovethetett volna..."

ez a legnagyobb baj a hozzáállással. inkább úgy mondanám hogy egy népellenes állam ellenes.... mert ugye az állam van a népért, nem pedig a nép az államéert. tényleg az a demokrácia, ahol az emberek kinyilvánítják nemtetszésüket és agyonverik őket? a csürhének meg az előtt kellett volna gátat szabni hogy bementek a tvszékházba, nem utána agyonverni mindenkit.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 12:56:18

@Bloodscalp: Igen, én ott voltam, úgyhogy elhiheted.

"nem tudom milyen szakmai hibákra gondolsz?"
Például, hogy 200 közlekedési rendőrrel próbálták védeni a székházat, mikor a rebiszesek ott vártak 3000ezren 2 utcával lejjebb.
Vagy arra, hogy egy lökdösődésből sikerült tévéostromot csinálniuk...

@Tehetetlen Dodó: Nyilas házmester fia lesz ávh-s, az ő fia komcsi besúgó, az övé pedig a nagy demokrata, aki szerint teljesen normális, hogy ha a rendőrség bepöccen akkor pogromot rendez a fővárosban.
A kisstílű gerinctelen cseléd már csak kisstílű gerinctelen cseléd marad.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 12:59:15

@thetriggerhappy: Így van nem akart senki balhét. Nézz videókat a tömegről az ostrom elején. Azt ordibálják, hogy "Ne dobálj!", "Magyar rendőr velünk van!".

Egyébként én a Ferenciek teréről beszéltem. Az ostromnál sajnos nem voltam ott, csak sok ismerősöm.

"Persze az is átlagos hétköznapra vall, hogy a Ferencieken valakik barikádot építenek. Ez minden békés ünnepen megtörténik, úgyhogy nem is értem, hogy miért akadt fenn ezen bárki is. "

Képzeld, ha megtámadna védekezel.
Nem voltál ott, de úgy látszik jobban tudod. Én ott voltam, a tömeg dacból maradt a Ferenciek terén, de semmi rosszat nem csinált, amíg meg nem jött a rendőrség.

Tehetetlen Dodó 2010.05.06. 13:12:02

@Bloodscalp: Nagyon nagy hecc lesz, amikor az állomány egyik fele elindul, hogy letartóztassa a másik felét.

suski 2010.05.06. 13:15:51

@pakesz:
"en nem allitottam hogy nem votlak serulesek!!!"

"milyen sulyos serulesekrol beszelsz ember?"

mindkettô tôled származik. Beszéljétek meg.

Bloodscalp 2010.05.06. 13:22:23

@TaTa86.: aha, el:)
ott álltatok és szakértették hogy mennyire nem hozzáértöen állnak fel a zsaruk miközben megy az ostrom:) hehe

ez nagyon kezd városi legenda lenni
egy TV székház nem lökdösödik szerintem:)

Tehetetlen Dodó: akik rajt vannak a Kubatov listán lesz az egyik...és ki is lesz a másik?:)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 13:29:39

@Bloodscalp: Akkor olvasd el az Ignác jelentést. Ugyanazt írják, amit én mondok.

szubjektiv 2010.05.06. 13:42:46

"felelni kell a törvényes keretek között mindenkinek, aki a 2006-os tömegoszlatásban részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel."

Ennyi, ez a beszéd. Így legyen.
És a szeptemberi eseményeket is beleértve natürlich.

Bloodscalp 2010.05.06. 13:44:05

@TaTa86.: 3000 rendőrt biztos hogy nem,
baranyából ha jól tudom egy század volt(az kevesebb mint 100 ember)-de nem is ez az érdekes-azok a barmok, "harcostársaid":) felelössége ki lett vizsgálva szerinted?felfüggesztettel meguszták, ami egy vicc

Öreg Sam 2010.05.06. 13:58:46

Nem tisztem megitélni Gergényi tevékenységét,de egy biztos:
amig Kecskeméten volt főkap,rendben volt a dolog a biztonsággal,de főleg a rendőrökkel!
Nem is oly régen jártam ott(második otthonom),2 motoros járőr nyult le 10 000-re,nem volt nálam annyi kp.,ugyebár a kártyaleolvasó nem volt náluk,visszatartották az irataimat és hazaküldtek pénzért.
Belváros,városháza előtt van kb.60-70 (fizetős ) parkoló,zsákutca.Nem kitettek egy Mobil "behajtani tikos" táblát,hanem 2 rendőrautő 4 rendőr állta el a bejáratot.Megjegyzem,hogy a rendőrség épülete kb.200 m. légvonalban,autóval 2 km,a kiskörút forgalom okán.
No ez azért nem volt Gergényinél...
Én futólag személyesen ismerem,igazi kockafejű robotzsaru.
Hát istenem,a hard ver jó,leht,hogy a szoftvert későn frissitették benne.
Egy biztos,annyira kockafejű,hogy kétség nem fér a becsületességéhez.

pakesz (törölt) 2010.05.06. 14:20:57

@suski: tenyleg bocsi mind a kettot leirtam
nincsen mentseg :)
de 13 lett a sulyos, az mar biztos ja, mert elkuldted a felvetelt
de azert az eredeti allitasod is egy kicsit santit neked, olvas utana

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 14:39:27

@Bloodscalp: Ki nem szarja el?! A civilek felelősségével nem az én dolgom foglalkozni.

pakesz (törölt) 2010.05.06. 15:04:19

@TaTa86.: acsi
hat oket jol megruhaztak, engem ez megelegedettseggel tolt el a mi rendorsegunk fele, hogy legalabb olyan csendőrösen megmutattak hogyan kell rendet tenni

habar nem is tudom ez nem teccett a "kapja el nyugodtan a 60 eves ven buzi a 15 eves kisfiut" Krisztinanak, akkor miert nem szol a Jobbiknak hogy alljanak le ezzel a csendőrösdivel?

Bloodscalp 2010.05.06. 15:15:43

@TaTa86.: ezt a mondatott kurva könnyen leírtad,ugye? ugyis hogy kinn voltál..., kaptál volna te is pár lövést a seggedbe...aztán rinyálhatsz tovább hogy szakszerütlenség meg túlzott erő

pakesz (törölt) 2010.05.06. 15:24:03

@TaTa86.: szerinted nem csinalt semmi rosszat
amugy a TORVENY szerint igen

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyülekezési_jog
"A közterületen tartandó rendezvény szervezésének feltétele annak előzetes bejelentése (nem pedig engedélyezése) a rendezvény helye szerinti illetékes rendőrkapitányságnak legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően. "

nem art amugy tudni hogy mirol is beszelsz

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 15:35:25

@Bloodscalp: :)

@pakesz: Nem volt semmilyen rendezvény. 5-10.000 ember ácsorgott a ferencieken.

Nektek sem tudok mást mondani, mint a többi kényszeres demokratának: keressetek más ellenségképet... Ez így nagyon szánalmas.

Bloodscalp 2010.05.06. 19:46:34

@TaTa86.: nem tartom magam demokratának, szavazni sem járok

de örülök hogy az a békés (állat)embercsoport is talált magának más célpontot:)

Ha majd legköz arról hallasz hogy pl soroksáron, borsodban 30 cigány befenyített egy járört, jusson eszedbe, hogy igen, rólatok vettek példát, látták hogy büntetlenül meglehet úszni a rendörverést, és akkor majd egy cigány
pont ne csinálja, szóval kemény fasza gyerekek voltatok, megküzdötettek 3000 zsaruval

gratula

pakesz (törölt) 2010.05.06. 23:46:15

@TaTa86.: "Képzeld, ha megtámadna védekezel.
Nem voltál ott, de úgy látszik jobban tudod. Én ott voltam, a tömeg dacból maradt a Ferenciek terén, de semmi rosszat nem csinált, amíg meg nem jött a rendőrség."

miert vannak ilyen agyilag zoknik mint te???
Lengyel zolika mit csinalt amikor megkertek hogy szalljon ki a kocsibol
SEMMIT NEM CSINALT
megis jol megkurtak a hulyejet, mert torveny volt ra

neked felvazolok egy szenariot!!!
baleset van, te mesz az autoval
ott verzik a csavo, te nem teszel semmi rosszat csak elhajtasz mellette
EZT BUNCSELEKMENYNEK HIVJAK
rosszat tettel?
nem
megis az aktualis magyar torvenyek ertelmeben buncselekmenyt kovet el az aki balesetnel nem all meg elsosegelyt nyujtani

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.05.07. 00:23:18

@TaTa86.:

"Egyébként a tévészékháznál sem volt semmi különös."

sőt, szinte mindennapos volt
süti beállítások módosítása