Süllyed
2010. április 20. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Süllyed

  Az ember azt hinné, hogy a maradék méltóságuk megőrzéséért kampányoló szocik megpróbálnak valami ütőssel előállni így a két forduló között. Legalább egy hamisított támogató levéllel Obamától vagy Teller Edétől, esetleg a Fidesz atomháborús terveinek kiszivárogtatásával, netán egy „Orbán Viktor az Augsburgból érkező kamionok platóján veri a feleségét” felütésű hírrel.

  Ilyesmi azonban egyelőre nem pattant ki a demokratikus szakértelem zászlóvivőinek fejéből, úgyhogy hétfőn egész nap az alábbi - egyenesen Rákospalota-Újpestről érkezett - írás uralta az Mszp.hu főoldalát (kiemelések tőlünk):

  

A tények makacs dolgok

 

Kiss Péter szakértelmét, politikai rátermettségét nemcsak a bal-, de a konzervatív és liberális oldalon is elismerik, tisztelik


 
 

Wintermantel Zsolt közleményt adott ki, amelyben a tényekkel száll vitába. Tagadja azt a tényt, hogy a nem a lakóhelyükön szavazók döntő többsége az Újpest-Rákospalota körzetben is a Fideszt és a Jobbikot támogatta, mégpedig - ahogy maga is elismeri - mintegy ezer (938) szavazattal.

Igazolható az is, hogy támogatottsága jóval kisebb volt addig, amíg ezeket a szavazatokat nem adták hozzá az eredményéhez. Azt a tényt is nehéz elfogadnia, hogy az MDF-SZDSZ jelöltjeként kopogtató cédulákat gyűjtő Kovács Sándor közleményében a pártját választókat Kiss Péter támogatására szólította fel (e tény több nyilvános fórumon olvasható).

Miért is állítja ezeket Wintermantel Zsolt? A válasz sajnos egyszerű. Személyes teljesítménye messze alulmarad mai közleményének hevességétől. Az itt élő emberek még nem tapasztalhatták a Fidesz jelöltjének elszántságát, ami nem csoda, hiszen nem ismerik. Saját támogatottsága a választókerületben alig éri el pártjáét.

Kiss Péter támogatottsága ezzel szemben több, mint tíz százalékkal haladta meg pártjáét. Ezek is tények.

Éppen ezért nagy a tét április 25-én: a teljesítmény nélküli emberek, a programjukat eltitkoló pártok ne szerezhessenek teljhatalmat.

*

Kiss Péter szakértelmét, politikai rátermettségét nemcsak a baloldalon, de a konzervatív és liberális oldalon is elismerik, tisztelik. Azon szocialista politikusok közé tartozik, akik hitelességüket a kormányzás befejeztével is megőrizték.

Úgy vélem, hogy Kiss Péter kellő politikai súllyal rendelkezik ahhoz, hogy a választókörzet érdekeit a következő országgyűlésben is képviselje. Ezért az országgyűlési választás második fordulójában én őt támogatom szavazatommal, és azt javaslom az MDF, és az SZDSZ szavazóinak is, hogy szavazzanak Kiss Péterre, a demokratikus erők jelöltjére!

Kovács Sándor,

az MDF-SZDSZ jelöltje

Budapest, 6-os választókörzet

 

 

  Szóval az MSZP-nek és volt munkaügyi, foglalkoztatáspolitikai, miniszterelnöki hivatalt vezető, szociális, társadalompolitikai koordinációért felelős és ki tudja, még milyen miniszterének nem maradt más támogatója, mint Kovács Sándor. És erre még büszkék is.

 Kovács Sándorról az MDF honlapján ennyit találunk: „A 44 éves jelölt a szociálpolitikai ügyek szakértője. Húsz éve él boldog házasságban, aminek három gyermek a gyümölcse. Újpesten önkormányzati képviselő.”

  Kovács amúgy SZDSZ-es, és mint oly sok társának, neki sem sikerült összegyűjtenie 750 kopogtatócédulát a 41 ezer választópolgárral rendelkező (Újpest és Rákospalota egy részét magába foglaló) választókerületben, s így elindulnia a választáson. Tehát nem jelölt, hanem jelölt-jelölt volt - egy-két hónapja. Szép dolog tőle, hogy egy emberként beállt Kiss Péter mögé.

 Kovács egyébként hazudik. A 940 átjelentkezőről azt állítja, hogy azok mind a Fideszt és a Jobbikot támogatták, ami abszurd, és amit az eredmények is cáfolnak.

  A nem otthon szavazók a választókerület 20-as számú, Tanoda téri szavazókörében voksoltak, ahol az eredmény az alábbi lett:

1.     Wintermantel Zsolt     FIDESZ-KDNP     688 (44%)

2.     Kiss Péter     MSZP     402 (26%)

3.     Szegedi Csanád     Jobbik     250 (16%)

4.     Perneczky László     LEHET MÁS A POLITIKA     212 (14%)
 

Az ugyanitt található, csak a helyiek által igénybe vett 21-es és 22-es szavazókör végeredménye:

1.     Wintermantel Zsolt     FIDESZ-KDNP     240 (41%)

2.     Kiss Péter     MSZP     201 (34%)

3.     Perneczky László     LEHET MÁS A POLITIKA     86 (15%)

4.     Szegedi Csanád     Jobbik     58 (10%)
 

 

1.     Wintermantel Zsolt     FIDESZ-KDNP     252 (44%)

2.     Kiss Péter     MSZP     180 (31%)

3.     Perneczky László     LEHET MÁS A POLITIKA     85 (15%)

4.     Szegedi Csanád     Jobbik     60 (10%)
 

 

  Az amúgy valóban színtelen-szagtalan Wintermantel mindhárom szavazókörben lazán verte Kisst, igazán jelentős eltérést az átszavazók csak a Jobbik támogatottságában okoztak. Az első forduló végeredményét azonban a választókerület egészében mindez nemigen befolyásolta:

1.     Wintermantel Zsolt     FIDESZ-KDNP     12 580     (44,49%)

2.     Kiss Péter     MSZP     8 497     (30,05%)

3.     Szegedi Csanád     Jobbik     3 743     (13,24%)

4.     Perneczky László     LEHET MÁS A POLITIKA     3 457     (12,23%)
 

 

  A különbség Wintermantel és Kiss között több mint 4000 szavazat (14%), Kiss és Szegedi Csanád között pedig több mint 4700 szavaza (17%) volt, így a 940 átszavazó szavazatának nem volt jelentősége.

  Persze a dologban nem Kovács Sándor az érdekes, hanem az, hogy az MSZP-nek továbbra sincs más mondanivalója a tök nyilvánvaló eredmények megkérdőjelezésén kívül. Persze az SZDSZ-es elvtárs szájába adott üzenet - melynek lényege: „Na nehogy már egy zsák pétisó megverje a Horn- Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok örökös miniszterét és alternatív miniszterelnök-jelöltjét!” - akár visszafelé is elsülhet. Viszont kínos, hogy a következő négy év legnagyobb ellenzéki pártjának vészhelyzetben is csak ennyire futja - ha ez így marad, a közeljövőben borzalmasan fog kinézni a politika, mi meg kénytelenek leszünk továbbra is az MSZP-n kiélni fikázós szenvedélyünket, ami egy idő után kurva kínos lesz.

 

***

 Nem igazán kapcsolódik ide, de azért szolgálunk egy kis színessel is. Szanyi kapitány támogatói Facebook eseményt hoztak létre kedvencük támogatására:

 

Facebook event:

Az Újlipócia nevű hadihajó kihajózik a Dunára, cél a Kossuth tér!
Date:     Sunday, April 25, 2010
Time:     6:00am - 7:00pm
Location: Budapest 19. egyéni választókerülete
 


Kommentek:
 

XY (hölgy, akinek oldalai között szerepel többek között Kálmán Olga,Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila fanklubja, valamint az Orbán Viktor pedig főleg ne szennyezze a Facebookot! csoport):

Szeretném megkérdezni, hogy párommal vagy barátnőmmel is mehetek?
(Fri at 9:30am)


Galba-Deák Ádám (a Demokratikus Hálózat elnöke):
ez a szavazás napja....metaforikus ez a csoport... (Yesterday at 9:55am)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr721935781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hillcut 2010.04.20. 12:17:58

szánalmas poszt. a porba döngölt emeszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog. (tendenciózusan) egy hét múlva kit fogtok ütni? ez a polgári gondolkozás? konzervatív hozzáállás, a legyőzött ellenfél tisztelete? ilyen úriembernek neveltek? ilyen újságíró akartál lenni?

miért nem a fidesz gazd. politikai terveit szivárogtatjátok?
vagy a rendészeti elképzeléseket. hogyan lesz 2 hét múlva rend borsodban?
mi lesz az önkormányzatokkal?
oktatás, ifjúságpolitika?
egészségügy?
közösségi közlekedés?
hadsereg, honvédelem?

ezek asszem jobban érdeklik az embereket, mint a 20. sz. választókör eredménye, meg a szánalmas-színvonaltalan "szanyikapitányozás".

Valandil 2010.04.20. 12:31:31

Szegény Pacal! Ő a régiek közé tartozik, még tud pirulni. :D

WysiWyg 2010.04.20. 12:36:48

@hillcut: Valóban elég gáz, hogy a jelenleg is kormányzó pártról ilyen postok jelenhetnek meg. A Te commented viszont tényleg szánalmasra sikeredett, mert ha már nem tudod a leírtakat cáfolni, magát a postot kérdőjelezed meg. Szanyi Kapitány helyett én is szívesebben olvasnék a Kubatov-kommandóról. Most visszaadom a szót a postnak.

WysiWyg 2010.04.20. 12:38:56

@Valandil: Ja. Egy évfolyamra jártunk, csak ő másik karra. De a KISZ bizottságba mindenhonnan bekerültek. Akkor nem pirult, ne félj!

Valandil 2010.04.20. 12:40:22

@hillcut: "egy hét múlva kit fogtok ütni?"
El vagy tévedve: a szocialista embernek van szüksége ellenségképre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.20. 13:00:32

@hillcut: mit türelmetlenkedik?
Ha akarja, küldünk vagy 20 programot, amiket a Feri hagyott ránk. Így havonta tudhattuk mi fog állítólag történni.

Majd megtudja ma mi történik, ha történik. Az miért nem elég?

hillcut 2010.04.20. 13:09:45

@WysiWyg:
nem akartam cáfolni. valószínűleg igaz, amit leírt a szerző. csak lényegtelen. ha jól érzékelem a mandiner minőségi sajtóterméknek tartja magát. ha ez így van, akkor miért nem minőségi cikkeket jelentet meg? hol van a tartalom? hol van a téma, ami sokakat érdekel? hol van az újságíró-vér?

hillcut 2010.04.20. 13:12:30

@Valandil: sztem senkinek nincs szüksége ellenségképre. kiegyezésre van szükség. meg arra, hogy a konzervatív sajtó jeles képviselője ne szoci stílusban adja elő magát

zoli29 2010.04.20. 13:14:11

@hillcut:

"szánalmas poszt."

Mi benne a szánalmas?

"a porba döngölt emeszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog"

Az, hogy írnak róla egy bejegyzést, még nem jelenti azt, hogy ne lenne ennél fontosabb dolog. Nyilván van. Blogbejegyzést kevésbé fontos dolgokról is lehet írni, mint ahogy te is biztosan szoktál fontos és kevésbé fontos dolgokról is beszélgetni a barátaiddal.

"ezek asszem jobban érdeklik az embereket, mint a 20. sz. választókör eredménye, meg a szánalmas-színvonaltalan "szanyikapitányozás""

Ezért is jó, hogy a Mandiner nem az egyetlen portál, amit olvashatsz; vannak mások, akik azokról a dolgokról is írnak, amiket hiányolsz.
Segítek:
hvg.hu/
www.fn.hu/
vg.hu/

Szólj, ha kiolvastad őket, vannak még szupi internetes oldalaim a számodra. ;)

hillcut 2010.04.20. 13:18:32

@tölgy:
persze. azt hiszem nem azért kérték el a szavazatomat, hogy ugyanazt lássam-halljam, mint az előző 8 évben.
célok, tervek? szakma? ilyenről ismét nem fogunk hallani? marad a komcsitempó?

bryan 2010.04.20. 13:18:41

@hillcut:
Azért Kiss tényleg durva. Amit művel az teljes gáz.
"Saját támogatottsága a választókerületben alig éri el pártjáét.
Kiss Péter támogatottsága ezzel szemben több, mint tíz százalékkal haladta meg pártjáét. "
Ez milyen? :D
Egyébként most volt Meggyes fikázó poszt is. Szintén megérdemelten. Szerintem ez egy vállaltan jobbos portáltól nem rossz.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.04.20. 13:19:13

@hillcut: "a porba döngölt emeszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog."

Tényleg nincsen. :)

bz249 2010.04.20. 13:24:06

@elGabor: nehanyan az MDF vagy SzDSz-fikazast fontosabbnak tartjak, de tenyleg az MSzP-t a legjobb erzes fikazni.

hillcut 2010.04.20. 13:33:13

@zoli29:
A kisstílű kárörvendése a szánalmas.

Nekem úgy tűnik, hogy a bejegyzések nagy része a "kevésbé fontos dolgokról" szól. Egy igényes kiadvány talán beszélhetne a "fontosabb dolgokról" is, nem? Persze természetesen semmi közöm ahhoz, hogy mi a tartalom. Csak remélni tudom, hogy nem ez lesz a felhozatal majd amikor "kormány párti" lesz a mandiner.

zoli29 2010.04.20. 13:34:46

@hillcut:

Kárörvendés? Ha azt mondja, cinikus, még megérteném, de a kárörvendés nem tudom, honnan jött.

hillcut 2010.04.20. 13:36:50

@zoli29:
A legyőzött alázása nem cinizmus, hanem káröröm.

zoli29 2010.04.20. 13:39:14

@hillcut:

Ja, hogy a post volt kárörvendő...
Akár az is lehetne, de én ezt sem vélem felfedezni benne.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 13:49:21

@hillcut: a koalíció megdolgozott érte, hogy boxzsák legyen. tessék kiélvezni. ez az elvégzett munka jutalma - avagy addig üsd, míg mozog. egyértelmű, nem?

elfelejtette 2010.04.20. 13:51:56

Kiss Peter eredmenye engem is meglepett, sokkal szorosabb eredmenyre szamitottam. Ugy latszik, Kubatov Gabor kepes hangfelvetelen keresztul mentalisan befolyasolni a szavazokat. Maga az Antikrisztus.

DFK 2010.04.20. 14:03:06

Kovács úr honnan tudja, hogyan szavaztak az igazolással szavazók? A urnákat csak az összes szavazat leadása után lehet felbontani; a a különböző urnák tartalmát nem leht elkülöníteni, azokat együtt kell megszámolni. Ha valaki mégis tudja, hogyan szavaztak az igazolással szavazók, akkor ott súlyos törvénysértés történt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 14:06:30

szerintem kispéter esetében rájöttek a szavazók, hogy aki mindenhez ért, az nem ért semmihez.
karizma nélküli, régi jó megbízható gumielvtárs. ma ez nem volt elég. messze nem volt elég. még szanyi is kevés volt, pedig ő retitens keméynpöcsű lázadó. szerepben.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.20. 14:09:37

@hillcut: Szerintünk te összetéveszted a blogot a hírportál műfajjal. Az előbbinek nem célja a minél fontosabb hírek közlése, itt belefér az apróbb érdekességeken való csámcsogás.

Amúgy igenis érdekes, hogy az elmúlt nyolc év egyik legbefolyásosabb politikusa (jelenleg is miniszter) hogyan kampányol.

Másrészt pedig hadd legyen már nekünk is két jó hetünk! Nektek volt nyolc jó évetek.

Karvaly 2010.04.20. 14:13:27

@DFK: Áh, maga el van tévedve, az ilyen kérdések feltevése csak az Egyetlen Demokrata Oldalnak van engedélyezve :)

ucsacsu 2010.04.20. 14:25:14

Nem pacal,pocok,vagy hörcsög,de mindegy is egy normális fazonú ember nincs köztük.Viszont a hatalmat nagyon akarják,mert nélkülük nincs demokrácia, ki is lövetett az emberek közé? A demokraták,igen a demokraták egyformán kapott mindenki aki arra járt.

Port Kennedy(Australia) 2010.04.20. 14:32:20

@hillcut: " a porba döngölt emeszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog. (tendenciózusan) egy hét múlva kit fogtok ütni?"
Csak néhány gondolat a "porba döngölt MSZP fikázásáról".(Engedelmeddel a helyesírási hibádat is kijavítva).Lehet hogy te még nem tudod ,de ez az MSZP + SZDSZ 8 hosszú és gyötrelmes éven át kegyetlenül lenullázta ezt a jobb sorsra érdemes országot.Egy kis "fikázás"szerinted olyan nagy büntetés ezért?Ajánlom szíves figyelmedbe hogy keress fel "néhány" volt MSZP szavazót.Faggasd ki őket arról hogy ugyan miért lett nekik is elegük az MSZP politikájából.Tudod mire végigjárod azt a kb, 1 350 000 volt MSZP szavazót térdig le fog kopni a lábad.Meg fogja érni,mert a végén rájössz hogy mekkora ökörségeket hordtál itt össze.
"egy hét múlva kit fogtok ütni?"Reményeim szerint senki nem fog ütni senkit.Bár a pofonládát még feszegetik(pár napig),de vasárnap estére a dolgok a helyükre kerülnek és talán megkezdődhet egy új fejezet.

gyaloghartur 2010.04.20. 14:36:35

K.P. emlékezete

Hic requiescat in pace Kiss Péter.
A nagyságához nem férhet kétely.
Hangját végképp elnyelte az éter:
hiába hívod,...nem felel... Vétel!

hillcut 2010.04.20. 14:38:17

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Ha te mondod, akkor biztosan összetévesztem. A független, kritikus sajtót és a pártsajtót viszont nem tévesztem össze. Remélhetőleg ti sem fogjátok, hiszen évek óta hangsúlyozzátok a kettő közti különbséget.
Nem a csámcsogással van a bajom. Hanem azzal, hogy a tartalom nagy része már csak csámcsogás.
Hol van a "mi jobban tudjuk, jobbak vagyunk" attitűd valóságba ültetése? Hol van a sokat emlegetett erkölcsi többlet? Konzervatív értékek? Ezek is csak szólamok voltak, mint az a 8 év, amit folyamatosan kritizáltatok? (Általában okkal persze.) A jelenlegi élvezkedésből úgy tűnik.
Persze legyen 2 jó hetetek, de sztem ez akkor is méltatlan. Az én elmúlt 8 évemről meg nem tudsz semmit.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.20. 14:42:40

Egész Újpest ki van rakva Kiss Péter fejével. A felirat, az Ön képviselője. Akkor vannak olyanok is,, ahol az emberek között van.
Bár ugyan a Horn érában tényleg egy újpesti panelban élt Kiss, azért az utóbbi időben elszakadt a kerülettől. Nyilván van még nosztalgia vele szemben, mint a kisember-szerű politikustól, de azért az a tény, hogy Wintermantel ennyivel rávert, az már azt mutatja, nem elég a régi érzetekre hagyatkozni. Ezt a választást - ha Hollósi és Wintermantel 25-én is nyer, akkor egyértelmű, hogy az országos trendek, az elégedetlenség fog dönteni.
Kiss miniszter, az amúgy jóval kevesebb helyre kiplakátolt (ő telefonon hívogat, nekem tegnap délután volt hozzá szerencsém) Csizmár pedig államtitkár. Ezzel egyértelműen akármilyen szinten is, de felelősek az országos dolgokért.

gyaloghartur 2010.04.20. 14:48:50

Póri riposzt

Úgy retteg máris hillcut,
mintha döfik a gyilkot
vékonyába...

Azt hiszem fent nevezett
egyén, tudja nem reszket
ő hiába...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.20. 15:20:20

@hillcut: "Az én elmúlt 8 évemről meg nem tudsz semmit."

Annyit biztosan tudunk, hogy ezen időszak alatt nem volt nőd.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.20. 15:32:18

@hillcut:

"a porba döngölt emeszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog."

hát, mitagadás, fontosabb biztos lenne. de kellemesebb? nem hiszem.

Bell & Sebastian 2010.04.20. 16:48:29

Őszöd, nem öszöd?

Szekeres Imre √
Szili Katalin √
Puch László √
Kiss Péter √

The Pink Army

vizipipa 2010.04.20. 17:19:23

@hillcut: "a porba döngölt emeszpé", "A legyőzött alázása"

Tudod én nem láttam narancsos vértű hadakat és vörös páncélos csapatokat sem. Lehet, hogy lemaradtam valamiről?
Én választópolgárokat láttam, akik nyugisan szavaztak. Ez lett az eredmény.

A helyedben azon szurkolnék, sok Fideszes maradjon otthon és sok LMP-s szavazzon Petyára, nehogy 2/3-a legyen a patás fővezérnek.

KK & TT csámcsog egy kicsit, mert esendő ember, de majd ha a templom felé jár meggyónja. Közben te rendületlenül tovább ásod az árkot és még észre sem veszed.

A független sajtót meg keresd nyugodtan és értesíts ha megtaláltad!

"sztem senkinek nincs szüksége ellenségképre. kiegyezésre van szükség"

gyaloghartur 2010.04.20. 17:22:22

Örömömben röhögök, midőn ömöszpöcsöket , ( öszödi szömörcsögök ők!) cölöpökként földbe döngölök.Höhö.

gyaloghartur 2010.04.20. 17:24:29

szömörcsög = Phallus impudicus

Bloodscalp 2010.04.20. 17:31:27

@tothh: de akkor szerintem te is belátod hogy nem a fantasztikus és nemzetépítő-mentő fidesz verte meg az emeszpét...hanem (ismét) ők saját magukat...ahogy anno a fidesz sajátmagát...-egymás hibáiból élve...

ezért ez a kárörvendő szöveg nekem kicsit undotító, dehát nem vagyunk egyformák:)

Megfigyelo 2010.04.20. 18:58:04

@DFK: Az a helyzet, hogy ott, ahol igazolassal szavaztak, nagyon kulonboztek az eredmenyek a teruleti valaszokotzetek eredmenyeitol. Ebbol lehet kovetkeztetni arra, hogy tendenciaszeruen a kulso szavazok maskepp szavaztak, mint a kerulet lakossaga.

ironic_man 2010.04.20. 19:05:54

Gyerekek, ez a téma már unalmas, nem ezen kéne tépelődni, hanem az országot érintő szakpolitikai kérdéseken.

tlvajferi 2010.04.20. 19:20:59

"meg kell védeni a demokráciát orbán viktortól"

a magyar demokráciának mér régen lőttek
a semmirekelő gazfickó gyurcsány és sikkasztó rablóbnadája bebizonyította, hogy nem kell ahhoz 2/3 , hogy a népbe lövessen valaki

a magyar demokrácia meg sem született, születésekor már az akkori mszp ellopta a z mszmp pártvagyonával együtt!

WysiWyg 2010.04.20. 19:27:32

@tölgy: Nem, ezek már tavaly ilyenkor tudni akarták, hogy mit tesz Orbán, ha egyszer újra ő kormányoz. Hozzáteszem: tökmindegy, ki kormányoz, ha jól csinálja. Ha nem, az más. Akkor majd tüntetünk.

WysiWyg 2010.04.20. 19:30:26

@hillcut: Írj jobbat! Senki sem tiltja meg. Sem Neked, sem nekem. Szerintem szellemes. Ideje, hogy Kiss Petit visszaadjuk a családjának.

WysiWyg 2010.04.20. 19:33:08

@Bloodscalp: Ahogy KK&TT írta: "Közhely, hogy a döglött oroszlánba nem illik belerúgni, de jól esik" - vagy valami ilyesmi.

2010.04.20. 19:52:55

Metaforikus csoport... ez jó.
Egy hajókirándulás nem is rossz ötlet. Szanyi kapitánnyal a gépházban. Szerezzenek egy monitort, azzal sakkban tarthatják a parlamentet.

ampierre 2010.04.20. 19:53:48

Ha a hölgy mszp szavazó, nem feltétlenül szerencsés Galba-Deák úrnak a "metaforikus" szót használnia.. Nem biztos, hogy megérti..

stratez 2010.04.20. 19:54:27

Nem tudnak méltósággal még veszíteni sem. Amit múlt vasárnap óta produkálnak Szanyi-videó, maguk LMP nyakába varrása, szegfűk cseréje szívecskékre, LMP nevének lenyúlása, az már a Dávid Ibolya MDF-ének is az alulmúlása. De a csúcs az, amiről a mai hírek szólnak, hogy azt hazudják országszerte a még talpon maradt képviselőikről, hogy azért kell rájuk szavazni, mert a fideszesek már úgyis bent vannak a parlamentben. Értsd: Jó, jó, a fideszeseket már úgyis megválasztottátok, de hadd menjünk mán be mi is abba a kibaszott parlamentbe, nem kerül ez nektek semmibe, csak egy ikszetekbe. Van ennél lejjebb?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.20. 19:56:23

@tölgy: ó boldog tudatlanság! Megér egy szavazatot. Már akinek. Cserébe övé a mennyek országa.

Bell & Sebastian 2010.04.20. 19:57:30

@stratez:
És tényleg: listás helyen már bejutottak. :)

Bloodscalp 2010.04.20. 19:58:20

@WysiWyg: ha azt az oroszlánt te dögleszted ki...még azt mondom oké...

de ahogy mondtam saját magukat verték meg

Poll 2010.04.20. 19:59:44

@hillcut: "meszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog"

szerintem az, hogy ilyen nyiltan hazug mocskok körzetében újabb forduló kell, erősen alátámassza az ilyen - egyébként teljesen tényszerű - posztok létjogosultságát.

Nyilván van akinek fontos, hogy az ilyesmi ne derüljön ki, de fogytok, nagyon fogytok és ez jóhir :)))

Phxmike 2010.04.20. 20:02:11

@hillcut: 8 evig vartunk arra hogy egy utolsot rughassunk ebbe a kocsog bandaba amit mszp-nek hivnak
nehogy mar ne elvezhessuk ki ocsisajt!

Phxmike 2010.04.20. 20:03:32

@stratez: van
vasarnapig meg is fogjuk latni hogy hova van meg lejjebb de szerintem az igazi szanko az majd azutan indul el hogy kiderult van e ketharmad... hihi :)

oszinten... kurvara nem kar ertuk meg az a 19% is sok amit kaptak
1.9% jobb lett volna..

Poll 2010.04.20. 20:03:42

@stratez: Némi realitással azért az ember elgondolkozik, hogy egy "narancsparlamentben", "narancsországban" nem biztos, hogy nagyon jó ötlet egyetlen kerületként komcsinak lenni.

(ami egyébként szomorú tény, de mindig is igy működött a dolog)

phaidros 2010.04.20. 20:05:09

Alapvetően én is a sokadik pezsgőmet bontom (SZDSZ = 0, újMDF = 0, MSZP tart a 0-hoz és csúnyán veszít), de azért valszeg az lenne az igazi, ha a jobberek és a balosok is saját pártjukat kritizálnák úgy istenigazából.

Phxmike 2010.04.20. 20:05:19

@WysiWyg: egy fenet adjuk!

ezt mar sokszor sok helyen elmondtam
ezzel nem elegedhetunk meg hogy az mszp le van valtva

BORTONBE AZOKKAL AKIK MEGERDEMLIK! ennel alabb nem adhatjuk mert akkor ujra es ujra meg fogja magat ismetelni a tortenelem es ujra azt mondjak majd ez egy kovetkezmenyek nelkuli orszag
alig varom hogy kovetkezmenyek jojjenek vegre ....

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.20. 20:11:37

No. Újabb kiváló kampány Újpesten.
Csizmár Úr hirdetésén, mely a mai hivatalos kerületi újságban volt, a következő volt olvasható:

Ne hagyja, hogy az önkormányzati törvény módosításával eltöröljék Újpestet.

Ez azért kemény...
Kíváncsi vagyok, hogy hányan kajálják be.
Ha jól rémlik a Fidesz által felvetett kerület-összevonást főként a belvárosi részekre tervezték. Az a másik meg hogy ez a kétszintű rendszer nem vált be.

teddyde 2010.04.20. 20:15:16

@stratez: Van, illetve volt ennél is lejjebb, csak a pici szelektív agyacskád már el is felejtette...

Pánik és aljasság a fideszben!

"Az ügyészség vizsgálja egy fideszes szórólapjait
2002.04.18. 16:30:06

A főváros XVII. kerületének választási bizottsága úgy döntött, hogy Koltai Ildikó fideszes jelölt félrevezető szórólapja kapcsán felmerül a bűncselekmény elkövetésének gyanúja, így az ügyet Budapest X-XVII. kerületi ügyészségre továbbítja. Koltai Ildikó szórólapjai miatt a Centrum Párt és az MSZP fordult a helyi választási bizottsághoz.

Az MSZP XVII. kerületi szervezete azért fordult törvénysértés gyanúja miatt a helyi választási bizottsághoz, mert szerinte Koltai Ildikó, a Fidesz-MDF képviselőjelöltje szórólapon terjesztette, hogy szocialista ellenfele, Devánszkiné Molnár Katalin a fővárosi listán elfoglalt helye alapján már az első forduló alapján bejutott a Parlamentbe. A szocialista jelölt Országgyűlésbe jutása ezzel szemben csak a második fordulóban dől el, mivel a budapesti területi listán - ahonnan az első kör után 13 mandátumot szerzett az MSZP - a 19. helyen szerepel.

A választási bizottság határozatában az áll, hogy a Btk. kimondja: bűncselekményt követ el az, aki az arra jogosultat a választásban, illetőleg a népszavazásban akadályoz, vagy erőszakkal fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetőleg anyagi juttatással befolyásolni törekszik A testület meghallgatta a Fidesz-MDF helyi kampányfőnökét, aki közölte: a Fidesz XVII. kerületi szervezetének nincs tudomása a szórólapról. A testület a szórólap szerkesztője és terjesztője személyének ismerete hiányában nem tudott döntést hozni a szórólapok betiltásáról és megsemmisítéséről.

A Centrum Párt XVII. kerületi képvisel?jelöltje, Kertai Aurél szintén a választási bizottsághoz fordult, mert szerinte Koltai Ildikó szórólapja, amelyen többek között az szerepel: "aki a centrumos Kertai Aurélra szavaz, annak szavazata elvész" sérti a jelöltek közötti esélyegyenlőség alapelvét és alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, ezzel megszegi a választási eljárásról szóló törvény, valamint a Btk. előírásait."

További ügyek a "nem tudnak méltósággal még veszíteni sem" jeligére itt: www.torzsasztal.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=50&t=9050775&na_order=

és itt is: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9128363

Ja, és ÚJRASZÁMOLÁST! :]

Joseph Adama (törölt) 2010.04.20. 20:31:53

@hillcut:
Amíg az egyik fél nem kopogja le vagy az edző nem dobja be a törülközőt vagy a bíró nem inti le a mérkőzést, addig a küzdelem folytatódik.

Világos? Ez nem matiné műsor.:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.20. 20:37:34

@RAMBO: "ó boldog tudatlanság!"
Sajnos nem tudom sem megcáfolni, sem megerősíteni, mert nem az én állapotom. De meséljen!

Darkhorse 2010.04.20. 21:08:38

@hillcut: "ez a polgári gondolkozás? konzervatív hozzáállás, a legyőzött ellenfél tisztelete?"

Hol a legyőzött méltósága? Ez a gusztustalan nyomulás? Más pártok jelképeinek, színvilágának, gondolatainak gerinctelen lenyúlása? A saját jelképek, sőt az egész díszes párt(név) megtagadása?

Rwindx 2010.04.20. 21:20:44

Hmm, szerintem az mszp nincs legyőzve, csak visszaszorítva. Legyőzve akkor lesz ha megszűnik létezni, és már jogutódpárt formájában sem lesz fellelhető, a vezetői pedig minimum hogy örökre el lesznek tiltva a közügyektől.
Én az elmúlt sok-sok évben rugdosom az mszp-t, szadeszt, miért pont most hagynám abba? Marhaság.

elfelejtette 2010.04.20. 21:33:36

@teddyde: Ez minden? Ez meg riposztnak is keves, plane ilyen nagy mellennyel eloadott "agyacskazassal", kis tetukem.

teddyde 2010.04.20. 21:45:55

@elfelejtette: Nincs semmi baj, bogaram, öblíts :)

is 2010.04.20. 21:46:32

majd amikor megpróbálsz váltani, az lesz kínos, úgy jársz, mint a szovjet gyári munkás a babakocsival a II.vh-ban.

kúrórudi 2010.04.20. 21:48:49

@hillcut:

"hillcut 2010.04.20. 12:17:58
szánalmas poszt. a porba döngölt emeszpé fikázásánál tényleg nincsen fontosabb dolog."

Nem csak ezért szánalmas a poszt. Mert ez még elmenne.

Hanem mert egyszerűen hülye a szerző.

A szociknak NINCS VESZTENIVALÓJUK.

Ha ugyanis az első forduló után nem tesznek semmit, akkor pusztán az első forduló eredményei alapján a FIDESZ szinte bizonyosan 2/3-ot szerez.

Mit tehetnek a szocik?

Ők ilyen helyzetben már semmit nem bukhatnak, az, hogy a 258 fős 2/3-os többség úgy lesz meg Orbánnak, hogy 259 vagy úgy, hogy 261, az kurva mindegy. Ezért aztán szinte bármit - a törvényesség keretein belül persze - megtehetnek.

Ez ilyen egyszerű.

Amit a szerző javasol, miszerint "hamisított" kamuhírek. Na, azt pont nem tehetik meg, mert akkor egy ilyennel az elmúlt 8 év után nagyon tempósan az SZDSZ sorsára jutnak.

Szóval a posztíró egy agyatlan barom, aki számára a politizálás megmarad a kocsmaszintű ökölrázásnál.

is 2010.04.20. 21:49:11

@Darkhorse: "Hol a legyőzött méltósága?"

ezt még nem olvastam. a győztesekről már sok mindent olvastam (nagylelkűség, megbocsátás, befogadás stb.), de hogy még a vesztesnek kell viselkedni, olyat még nem. adnál néhány irodalmi, történelmi fogódzót?

kúrórudi 2010.04.20. 21:52:02

@is:

"Hol a legyőzött méltósága?"

Ez tényleg mega LOL.

Orbán biztos ismeri ezt fogalmat, amikor 2002-ben napokig még a vereséget sem volt hajlandó elismerni... Az aztán méltóságos bukás.

A hídfoglalás meg különösen az volt.

Darkhorse 2010.04.20. 21:57:25

@is: és olyat, hogy méltósággal viseli a vereséget? Keres rá a neten. Na csók

Darkhorse 2010.04.20. 22:02:06

Mondjuk sz*r is úgy kikapni, hogy majdnem több szavazata van mint a nyertesnek. Ez viszont tuti, itt nincs mese.

flippant 2010.04.20. 22:11:49

@kúrórudi: "A szociknak NINCS VESZTENIVALÓJUK."

Dehogynem. Börtön, börtön, börtön és börtön.
Kohn Béla Ausztriába menekült.
Hagyó Izraelbe menekült.
Gyurcsány most csomagol.
És állítólag már Bajnai sem veszi fel a telefont...

Darkhorse 2010.04.20. 22:17:49

@flippant: talán Ciprusra készül?

Gest anyó férje 2010.04.20. 22:34:45

Hörcsögfejű Kiss Péter megszopta Qrcsányt most megszopja Wintermantelt is. Tegnapszop balról Maszop jobbról a kis köcsög

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.20. 22:46:44

@tölgy: meséljen az, aki a Fideszre szavazott! Hallgatlak!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.20. 22:56:54

@RAMBO: mondjuk tényleg roppant kellemes az orgánumom és igen sármos vagyok. Éppen mesélhetek is. Mit szeretne, miről meséljek? Piroska és a farkast?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.20. 23:07:15

@tölgy: kösz, tényleg semmi kifogásom az ellen, hogy meglett férfiaknak ecseteled, hogy milyen sármos vagy - de én heteroban nyomulok (ha érted, hogy mondom).

Ha a témáról is tudunk vitatkozni, mert te is meguntad, hogy ostobának tetteted magad - állok elébe. De az oviban leszoktam az "ez mind te vagy de én mi vagyok?" játékról. Ebben a stílusban a fiammal tudnál beszélgetni, de ő már lefeküdt aludni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.20. 23:14:16

@RAMBO: de hiszen maga akart itt mesét. Akkor most meggondolta magát?

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.20. 23:31:51

@hillcut:

"A legyőzött alázása nem cinizmus, hanem káröröm."

Á, ez még nem alázás. Az mszp-sek alázni majd egymást fogják a választások után, a párt széthullása közben.

jozicsenko 2010.04.21. 09:16:41

@hillcut: tudod a "földbedöngölt" mszp egy elég súlyos cehhet hagyott hátra, amiért majd én megyek a feketemosóba...
(meg te, ha adózol, bár erről lehet még nem tudsz)

namármost: ha hosszú évekig azon kell gályázni, hogy az elvtársak sz.rát elpucoljuk, akkor annyi örömöt talán engedj meg nekem, hogy vidáman és dalolva szidjam azokat a gazembereket, akik miatt sem 2007-ben, sem 2008ban, sem 2010-ben nem lett euronk!

persze ha te valahol külföldön véded a ballib eszméket, nézd el nekem hogy ilyen provinciális örömeim vannak...
süti beállítások módosítása