MSZP-ből Új Baloldal?
2010. április 19. írta: TuRuL_2k2

MSZP-ből Új Baloldal?

  A Népszabadságnak az MSZP jövőjéről szóló cikkében sok egyéb mellett az is szerepel, hogy elképzelhető a párt átnevezése is. A szövegkörnyezetből nem egyértelmű, hogy a példaként felhozott Új Baloldal a szocialisták elképzelése-e, vagy a lap találgatása. Akármelyik is legyen, mindenképpen furcsa ötlet, mivel már létezik ilyen nevű párt: az ujbaloldal.hu domaint még 2001-ben jegyezték be, tulajdonosa Szabó Zoltán (aki vélhetően nem azonos az MSZP-s politikussal). 

  2002-ben Szűrös Mátyás volt a miniszterelnök-jelöltjük, s vélhetően a Fidesz támogatta őket, azért, hogy szavazatokat vegyenek el az MSZP-től és az SZDSZ-től. A próbálkozás nem sikerült, a párt mindösszes 0,08%-os országos eredményt ért el. A párt anno Szűrös mellett az MSZP-ből kiszorult Schmuck Andort (aki aztán az Új Baloldalból is távozott, még a kampány során) és Cicciolina művésznőt tudta még felmutatni ismert figuraként.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr371933561

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lépjen vissza az MSZP a FIDESZ javára - kéri Köves Slomó 2010.04.19. 14:48:11

Egyre viccesebb ez a két forduló közötti, amúgy lagymatag kampány. Szépen, csöndben totálisan összekavarodtak az elmúlt 10-15 évben megszokott viszonyok. Az addig oké, hogy ez a két hét a visszalépésekről kell, hogy szóljon, de ez a mostani pár nap elé...

Trackback: MSZP: Mi leszel, ha kicsik leszünk? 2010.04.19. 10:19:56

Múlt vasárnap óta a szocialistáknál minden arról szól, hogy kiből mi lesz választások után. Minden nyilatkozatot, eseményt ezen a prizmán keresztül érdemes szemlélni. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index) Az MSZP a választáson óriásit bukott: a koráb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lorantka_a_gall 2010.04.19. 10:25:53

Lehetne MÚB vagy LÚB (még újabb baloldal, legújabb baloldal), esetleg ÚB-RP (új baloldal - régi politikusok). Vagy lehetnének R.I.P. (recskázzunk ildikóra párt). Az EDNP (elkúrtuk, de nagyon párt) is bejátszhat. A legtisztább az lenne, ha visszaváltoztatnák a párt nevét mszmp-re. Még növekedne is a népszerűségük. :D

Tehetetlen Dodó 2010.04.19. 10:30:26

Az a 0,08% mindenesetre bíztató.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 10:39:06

Jobban nem is járhattak volna, mint ezzel az eredménnyel, jót fog tenni nekik az ellenzékiség, legalábbis ha jól használják fel. Nem arra használják, mint az eddigi ellenzék, hogy állandóan fúrják és gyalázzák majd a kormányt (arra ott lesz a jobbik), hanem arra, hogy tényleg megújítsák a pártot, új imidzs, új arcok, stb.. Négy év múlva ki tudja mennyire lerongyolja majd egymást a jobb és szélsőjobb és akkor egy valóban új baloldal igen jó esélyekkel indulhat. Egyszerűen ki kell maradniuk az alantas csatározásokból, amik úgysem fognak megszűnni a következő négy évben sem, de ha távol tudják tartani magukat ettől és az anyázást ráhagyják a jobbikra, akkor tényleg van esély egy új baloldalra. Reméljük a legjobbakat :)

Rostos 2010.04.19. 10:40:01

@lorantka_a_gall: Vagy csak simán B,mint balfaszok.

Bloodscalp 2010.04.19. 10:49:01

:)az új brand és az új design szerintem a csak a fideszre jellemző itthon, (valamenyire az szdsz is művelte)
dehát nehéz valakiröl újra és újra csak a szépet és jót bemutatni

lorantka_a_gall 2010.04.19. 10:50:11

@Tilikov: ezekkel az arcokkal? Megnézted te már, ki jut mandátumhoz az mszp-ből? A legalja. Pedig az egész egy kupac pöcegödörtöltelék. Na ennek leszűrték az esszenciáját. Már csak az a kérdés, hogy fragmentálódik a társaság szarrá és fossá, vagy marad homogén trágya. EZEK soha az életben nem fognak megújulni. A baloldal kizárólag az mszp eltűnésével fog valódi képviselethez jutni.
Az elmúlt években pedig nem gyalázkodás folyt, hanem jogos kritika. Nézz körül, aztán ébresztő. Ennél rosszabbat nem nagyon tehettek volna az országgal. Nincs olyan kifejezés, ami túl durva lenne rájuk.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.19. 10:54:20

még Kapolyit is előszedhetik... nem bukott de erős ember.

Higany 2010.04.19. 10:57:08

Ez a nap vicce._ÚJ_baloldal... Egyenesen 1944-ből.

greybull 2010.04.19. 10:57:31

Új balolda? - legyenek inkább: Új Balfaszok.

kispufi 2010.04.19. 10:57:39

@lorantka_a_gall: látom, új vagy, hogy tilinkó elvtárs kommentjére érdemben próbálsz reagálni. olvass bele az archívumban, hogy rövid legyek.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.04.19. 10:58:10

Mondjuk Ciccolina belefér, hiszen arról megy most a vaker, hogy használni kell a maszopot, nem szeretni. Ha meg nem csak a nyugger törzsbázis a célcsoport, akkor leigazolhatják a gárdáscsajszit is. Egyebekben újnak nevezni bármit, ami a Lendvai-Szekeres-Kiss belsőhármassal és/vagy a Mesterházy-Fletó ékpárral akar fölállni, hát istenkém, ezek tényleg folyton hazudnak.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 11:09:16

@lorantka_a_gall: Persze lehet őket nem szeretni, de a megújulási potenciáljuk nekik a legnagyobb. Annak ellenére, hogy a jobberek szeretik azt gondolni, hogy ezek ugyanazok a bolsevikek, akik 1917-ben voltak, nekik már csak a nevükben van közük a szocializmushoz, a fidesz és a jobbik inkább állampárti (vagy pártállami) mint ők. De ha kell ezt a nevet is leváltják.

Soha nem volt gondjuk a váltással, Megyó is félreállt amikor kellett neki, Fletó is megtette, ha már itt tartunk a megújulásra képtelen párt éppen a fidesz a maga "fiatal demokratáival", akik a párt alakulása óta ugyanazok az arcok, no és a Megfelelő Ember akinek úgy látszik a pártelnöki székét híg betonból öntötték annak idején, még fiatal korában. A jobbik szintén a saját szerepének a rabja, ha új irányt próbálna venni, a radikális keménymag szétszaggatná a pártot.

A megújulásra leginkább esélyes párt igenis az mszp, hisz nincsenek már kormányon, nem az övéké a kormányzás felelősége, ami bizony komoly kényszerpálya tud lenni, erre okvetlenül rá fog ébredni a fidesz is. Azt csinálnak magukból a következő négy évben amit akarnak. Eltűnt az szdsz és az mdf is, maradtak viszont liberális szavazók és konzervatív értelmiségiek, akik számára vonzóvá lehet tenni az új baloldalt. Itt a lehetőség, ellenzékben megtehetik, hogy csak magukkal foglalkozzanak, a megújulás csak rajzuk múlik.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 11:09:47

@lorantka_a_gall: Persze lehet őket nem szeretni, de a megújulási potenciáljuk nekik a legnagyobb. Annak ellenére, hogy a jobberek szeretik azt gondolni, hogy ezek ugyanazok a bolsevikek, akik 1917-ben voltak, nekik már csak a nevükben van közük a szocializmushoz, a fidesz és a jobbik inkább állampárti (vagy pártállami) mint ők. De ha kell ezt a nevet is leváltják.

Soha nem volt gondjuk a váltással, Megyó is félreállt amikor kellett neki, Fletó is megtette, ha már itt tartunk a megújulásra képtelen párt éppen a fidesz a maga "fiatal demokratáival", akik a párt alakulása óta ugyanazok az arcok, no és a Megfelelő Ember akinek úgy látszik a pártelnöki székét híg betonból öntötték annak idején, még fiatal korában. A jobbik szintén a saját szerepének a rabja, ha új irányt próbálna venni, a radikális keménymag szétszaggatná a pártot.

A megújulásra leginkább esélyes párt igenis az mszp, hisz nincsenek már kormányon, nem az övéké a kormányzás felelősége, ami bizony komoly kényszerpálya tud lenni, erre okvetlenül rá fog ébredni a fidesz is. Azt csinálnak magukból a következő négy évben amit akarnak. Eltűnt az szdsz és az mdf is, maradtak viszont liberális szavazók és konzervatív értelmiségiek, akik számára vonzóvá lehet tenni az új baloldalt. Itt a lehetőség, ellenzékben megtehetik, hogy csak magukkal foglalkozzanak, a megújulás csak rajzuk múlik.

lorantka_a_gall 2010.04.19. 11:27:10

@Tilikov: (muszáj reagálnom, bocsi mindenkitől) A megújulás lehetőségét végleg akkor vesztették el, amikor 2006-ban ősszel bizalmat szavaztak az ElQrónak. A parlamenti demokráciának és az mszp-nek a metszete üres halmaz.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 11:31:28

@lorantka_a_gall: Hol van már az Elkúró? Azóta már volt egy Bajnai, majd egy Mesterházy és 2014-ben is egy új arc lesz majd a kihívója a régi Zor Bánnak.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 11:33:28

Ti teljesen bekattantatok Gyurcsánytól, még mindig az ő bűvkörében éltek. Nagy arc az igaz, de már rég a nyakatokon lesz az új baloldal, amikor ti még mindig Gyurcsányozni fogtok.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 11:33:50

@Tilikov: Hihi Lampert is félreállt mindig egy másik miniszteri posztig, meg Drazsé is:) Medgyesi meg csakis önszántából tette amit tett ugye?:)

Tehetetlen Dodó 2010.04.19. 11:39:07

@Tilikov: Hogy hol van Fletó?
Felvilágosítalak: a lista 4. helyén.
megelőzve legalább 30 másik MSZMP-s és KISZ KB-s bolsi kádert.
Akik meg nem voltak ezek tagjai, vagy hatan, csak azért nem, mert akkoriban kiscsoportosok voltak, csak derék szüleik bírták a munkásosztály öklét erősíteni.

lorantka_a_gall 2010.04.19. 11:40:05

@Tilikov: az országos lista negyedik helyén. Akkor is bejutott volna, ha 5-6%-ot ér el az mszp. Érdemes megnézni azt is, hogy kik vannak előtte-utána közvetlenül. Az mszp-nek nem a megújulási, hanem a köpönyegforgatási képessége a legnagyobb. (még az mdf-et is beleértve, ők legalább felvállalták) Ugyanaz az országot tönkretevő-eladósító-rablóprivatizáló-baráti zsebeket tömő társaság, mint volt már 1988-ban is, csak kétévente átcímkézve, új lejárati idővel. Közben meg rothad az egész a csomagolásban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.19. 11:44:03

sajnos az szdsz úgy kimúlt, hogy már a btk-t sem veszik elő miattuk. nagy kár.
pedig majdnem paragrafust kimerítettek.

teknős 2010.04.19. 11:44:14

@Tilikov: Kattant az öreganyád!

Attól, hogy sokszor mondjátok el, hogy ti mekkora újítók vagytok, valójában 1968 óta, vagy tán még régebben teszitek ugyanazt.

Az újítás látszatára rángattok elő "új" figurákat, akik tulajdonképpen nem egyebek, mint a régiek hatalmi egyensúlya. Bolsevik tipusú párt volt az MSZP és az is marad, bármilyenre festi is magát.

Zuschlag is, Mesterházy is, Harangozó Gábor is, Bajnai is (én nem osztom, azt, hogy ezek olyan kiváló üzletemberek lennének, legfeljebb csak emgpróbálták elhitetni velünk) csak azért állt az emeszpéhez, mert nem volt jobb ötletük. Megtanulták azt, amit már rég el kellett volna felejteni.

Újítás, reform, hogy minden maradhasson a régiben!

Tehetetlen Dodó 2010.04.19. 11:47:12

@lorantka_a_gall: A bolsevik nem vész el, csak átalakul.

És kurvára meg van sértve a komcsizástól.

Tilikov (törölt) 2010.04.19. 11:47:52

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Éppen ez a megújulás feltétele, hogy még ha valaki akarna is a helyén maradni, szükség esetén a párt elmozdíthatja őt, akárkiről is legyen szó.

Tegyük fel (bár ne úgy legyen!), hogy az elkövetkező években megcsappan a fidesz népszerűsége, örökké legalábbis egész biztosan nem tart majd ez a fene nagy népszerűség. Tegyük fel egyesek álló nap azt mantrázzák majd a népnek, hogy Zor Bán a hibás!

Ti el tudjátok képzelni, hogy szükség esetén a fidesz elmozdítsa Orbán? Képtelenség! A fidesz maga Orbán. Azér veszi körül magát Szíjjártókkal, Kubatovokkal, Semlyénekkel és Kövérekkel, hogy képtelenség legyen leváltani őt.

A baloldalon és a széljobbon sokan vannak akik nem szeretik őt és ha ez a nézet urambocsá többségbe kerülne, akkor az egész fidesz mehetne a levesbe, mert megújulásra teljességgel képtelenek.

És akkor jön majd az új balos arc és ennyi. Vagy ti tényleg száz évre terveztek?

teknős 2010.04.19. 11:57:53

@Tilikov: Valóban így lesz, jön majd egy új balos arc.

Csak nem az emeszpé romjain. Én már alig várom. Azt rovod fel OV-nek, ami a legnagyobb előnye, nyilván savanyú a szőlő, hogy nem szétverte, hanem naggyá tette a Fideszt.

Ha a Fidesz nem tud majd időben váltani, akkor bukik ez az élet rendje.

De csak egy ellendrukker képzeli, hogy azt a vezetőt, aki történelmi győzelemre vitte a pártját és megsemmisítette az ellenfelét, majd lapátra teszik.

Most kapott felhatalmazást arra, hogy a Fidesz után az országot is magasra emelje. Tán a mínusz hatodik napon még nem kell az utódját keresni, hanem mögéje kell állni a pártban! Normáliséknál.

Megjegyzem, Mesterházy nekem nem tűnik semmilyen utódnak, csak egy szánalmas kis bábnak!

lorantka_a_gall 2010.04.19. 12:44:51

@teknős: Egyetértek. De ez az előző választásokra is érvényes: miért küldenének el egy olyan vezetőt, aki minden egyes választáson növelte a pártja eredményét (kivéve 1994, de ott is elhanyagolható a visszaesés, kb 13000 szavazó).

Fidesz
1990 8,95%
1994 7,70%
1998 28,18%
2002 41,07%
2006 42,03%
2010 52,73%

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.04.19. 12:59:46

"kommunista kutyából demokrata szalonna?"

(c) TGM - ettől függetlenül telitalálat

homoródkarácsonyfalvi 2010.04.19. 13:28:57

BOLSEVIK BÖSZMEFIA GYURCSÁNYFY BLOGGER ŐSZÖDI GONDOLATAI (1.2.) MÁRCIUS 15-ÉN

Hülyék vagytok! Még te is hülye vagy, Viktor! Megint átverlek benneteket. Mindig is átverlek benneteket.
Ott ünneplitek magatokat a Dózsa György téren, de nem gondolkodtok. Mert minden csak álcázás volt. Álcázás volt az Őszödi Beszéd, álcázás volt a Horn kormány, álcázás Mesterházy miniszterelnök-jelöltsége. Nem érdekesek a közvélemény kutatások eredményei. Nem érdekes, hogy lemondtam egy éve, Én voltam, Én vagyok, Én leszek. Vagyok, aki vagyok. Rajtatok élősködöm. Ellenetek vagyok. Én vagyok az Antivagyok!
Nem lehet legyőzni! Vagy legalábbis ti magatok soha sem tudtok legyőzni. Egyszer szenvedtem vereséget, amikor a román (ha-ha, nesze nektek!) hadsereg 1919. augusztusában bevonult Budapestre, menekülnöm kellett. De legalább így Horthy már nem talált itt. Akkor sem Ti győztetek le, hanem Európa még észnél volt. Azóta Európa liberális lett, úgyhogy most én diktálok.
Ti hülyék, Európa sajtója a magyar szélsőjobbról cikkezik. Már ti is lassan elhiszitek, hogy van itt szélsőjobb. Lószar van mama, nem szélsőjobb ebben a tetves országban, az utolsókat 1945-ben akasztottuk fel. Bezzeg szélsőbalról ebben a kurva országban, meg abban a liberális Európában senki nem beszél. És tudjátok miért? Mert hülyék vagytok! Eszetekbe sem jut. Hát persze, hogy vannak bolsevikok, hiszen Én magam vagyok az. Különös anyagból gyúrva. Nemhogy nem mondjátok ki, hanem még eszetekbe sem jut, hogy ki kellene mondani. A most csinált ál-szélsőjobb engem nem zavar, persze, hiszen én csináltam. Nekem dolgoznak. Azt már régen tudhatnátok, ha lenne eszetek, hogy nekem csak ti lehetnétek az igazi ellenségeim, nem a szélsőjobb. Én elküldtem Molotovot kiegyezni Hitlerrel, és ne higgyétek, hogy nem tanultam meg a leckét. A leromlott liberálisok a küszöböm alatt kúsztak be könyörögni hozzám. Nekem adtak benneteket, és most is nekem fognak adni benneteket. Hiába, a Gempa az Gempa!
Tudjátok, hogy miért nem tudtok legyőzni? Azért, mert nekem szükségem van rátok. Nem értitek mi? Megmagyarázom! Nekem soha nem kellett, hogy többségem legyen. Nekem elég volt, hogy egy kis erőszakkal, meg egy kis hazugsággal éljek. Annyi eszem volt, hogy ne várjam el, el is higgyétek a hazugságot. Nekem soha nem kellett kiirtanom titeket, hiszen akkor ki a lószar dolgozik ebben a kurva országban. Különben is, ha a helyetekre jönne valaki, lehet, hogy nem lenne ilyen hülye, mint ti. Nekem mindig elég volt csak egy kis részeteket kiirtani, aztán a többiek örülhettek, hogy túlélték. Ti viszont csak akkor szabadulnátok meg tőlem, ha az utódaimat is eltaposnátok. Mint a szélsőjobbot eltaposták 45-ben. Dehogy tesztek ti ilyet! Volt egy kis fehérterror különítmény 19-ben, meg egy kis Köztársaság tér 56-ban, na és? Legalább van mit a szemetekre hányni.
Tudjátok, akkor vagytok a leghülyébbek, amikor azt mondjátok, hogy nem kellek, mert nem áll mögöttem a többség. Azt hiszitek, ezzel eljött a ti időtök? Hát ti soha nem tanultok? Honnan vettétek, hogy a hatalom azé, aki mögött a többség áll? Kik azok a Zemberek? A Zemberek nem tudnak a BKV örve alatt üzletelni, nem tudnak Déli-áramlattal hazaárulni, nem tudnak Indonéziában bányát venni. Összeesküvést sem tudnak csinálni. Lószart nekik, Mama!
Azt sem tudjátok, hogy az Őszödi Beszédet Én dobtam oda nektek? Hogy tudtam volna TV-t ostromoltatni, ha nem jönnek a Zemberek az utcára. 50 fociszurkoló mégsem elég egy TV ostrom filingjéhez. Utána három évig ordítozhattatok az utcán. Mit akartok még?
Az a hülye Ildikó odarakta azt a pojáca – izé, elfelejtettem melyik keresztnevű – Mesterházyt az engem megillető pozícióba. Közben meg a többi emberünk szűköl a félelemtől, mert fél lábbal a börtönben vannak, na majd pont az Attila (Ernő?, na az a kis hülye!) védi meg őket a sittől. Nevetséges! Én vagyok a Mentőbárka, Én vagyok az Antivagyok. (Hogy Én milyen jól tudtam, hagyni kell a saját Zembereimet fél lábbal a sittre kerülni, rögtön Én kellek majd nekik. Hiába, ilyen a jó rendszer, az a gyengeelméjű Kádár legalább ennyit tudott.)
Azt mondják rólatok, hogy Kádár népe vagytok. Lassan már ezt is beveszitek. Dehogy vagytok ti Kádár népe, Mohács óta ilyen hülyék vagytok. Sőt, Muhi óta. Az utolsó csatátokat Kerlésnél nyertétek, 1068-ban. De ti vagytok Európa legböszmébb népe. A legtehetségtelenebb. Hiába van 200.000 népdalotok (a németeknek 5000, nem sok, mi?), hiába van egy csomó Nobel díjasotok, hiába vannak költőitek, templomaitok, freskóitok, városaitok, falvaitok (mondjuk azok nem sokáig, tanultam én Ceausescutól is), 500 éve nem tudtok a megszállóitoktól megszabadulni. Nincs is saját államotok. 20 éve nincs idegen megszállótok, hogy lehettek olyan hülyék, hogy nem tudtok megszabadulni a belső megszállóktól? Ha Kádár népe lennétek, gulyásért adnátok el a hazátokat. Dehogy tudtok ti bármit is árulni, még a hazátokat sem. Titeket egyszerűen át kell verni. Azok a barom török terroristák hogy foglalták el Budát? Úgy tettek, mintha turisták lennének. Na, én meg úgy teszek, mintha valami közöm volna a hozzátok. Összetartozunk! Pedig nekem a nagypapáékhoz van közöm, aki 56-ban közétek lövetett a Palament előtt, hogy aztán tényleg legyen fegyveres harc. Legyen mit leveretni.
A Viktornak a Zembere, a Marci azt mondta nekem, hogy minden forgatókönyvre felkészültek. Ha-ha, ez is hülye!
Megírom ezt a kibaszott jó cikket a baloldalról. Aztán felkészülök a pénteki beszédemre. 10.000 embert kirendelek, hogy kifütyüljenek. Lesznek utcai harcok, halottak, itt is, ott is. Most az MSZP székházat gyújtatom fel, az épületben lesz a Szekeres is. Meg a Hagyó is, nem kell tanú. Szili Kati azért nem ég benne, mert a mártírjaink április eleji temetésén neki kell félrehajtott fejjel óvni a Zembereket az erőszak terjedésétől. Ha-ha látjátok, a Reichstagot kétszer is fel lehet gyújtani!
Ja, még a Horn Gyuszit is akkor temetjük, így többen eljönnek. Azok a választásra is eljönnek, most kellenek a szavazatok.
A feketeruhások temetéséről meg a rohadt ÁVO-s SÜN gyilkosok felkoncolására indulnak a Zemberek. Azok a halottak is kurva sok szavazatot hoznak a fekete ruhásoknak. Végül is azokat a szavazatokat sem ti kapjátok.
Úgyhogy hülyék vagytok, lószar lesz nektek, nem többségetek, mehettek vissza autófényezőnek. A Viktort meg óvja meg a minden nap bérmálkozó istene, meg a zsidók megszületett megváltója.

kispufi 2010.04.19. 13:32:19

@teknős: 1968? hát én inkább 1917-et mondanék, jó, itthoni viszonylatban '19-et...
tilinkó-aranymálinkóümnak meg csak annyit a bekattanástól, hogy amolyan szanyi-módra, a jobboldalra tükröznétek saját magatokat, már hogy hogy bekattantunk gyurcsánytól, közben rátok van olyan hatása OV-nek, hogy annak látványos nyomát - erős szaghatás mellett - a lábszáratokon csorogva lehet észlelni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.19. 13:34:29

Új baloldalt régi emberekből? Nem sanszos.

Steppenwolf 2010.04.19. 14:11:00

@Tilikov: Hagyd már ezt a megújulásos mantrázást! 60 éve képtelen megújulni ez a párt és hiteles arcot felmutatni. Nem fogja egyik sem lehúzni saját magát a wc-n, mert 80%-uknak soha nem volt normális keresőképes polgári foglalkozása, egyik sem fog 40-50-60 évesen félreállni és elmenni dolgozni.
Mi fog változni? Lesz egy új név, egy új logó, előtérbe raknak egy szerencsétlent, akinek két önálló gondolata sincs, mondjuk Mesterházyt, és Fletó és a régi MSZP-vezetés kézileg vezérli.
Attól még, hogy a használt lerúgott széthajtott autót újrafényezed és csillog-villog, a festék alatt ugyanúgy rügyezve rohad.

Ettől nem újul meg a baloldal. Az akkor következne be, ha az LMP hiteles marad és egy váltópárttá nőné ki magát, de félek, olyan szerencsénk nem lesz.

elfelejtette 2010.04.19. 14:39:22

"A Népszabadságnak az MSZP jövőjéről szóló cikkében sok egyéb mellett az is szerepel, hogy elképzelhető a párt átnevezése is."

Bitch, you don't have a future.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.04.19. 21:59:47

Ja, van egy névjavallatom, :

A Magyar Szocialista Árt

Ó'csó is, csak a P-t köll kikukázni, meg köll egy nagy á és az egésznek elébaszni a névelőt. Kisseb vidéki aktívák filctollal még a levélpapírkészletet és a választási remmitendát is megmenthetik...

Anselmo 2010.04.20. 03:32:45

Mi bennük az "Új"?
Lehetne inkább a nevük "AntiFAsiszták SZövetsége".
- Kire Szavaztál?
- AFASZ-ra.

Anselmo 2010.04.20. 04:12:39

Vagy pedig Szocialista Politikusok Klubja, SzoPoK.
(Tényleg nem tudok aludni, azért gondolkozok ilyen hülyeségeken.)

Anselmo 2010.04.20. 04:14:01

Vagy pedig Szocialista Politikusok Klubja, SzoPoK.
(Tényleg nem tudok aludni, azért gondolkozok ilyen hülyeségeken.)
süti beállítások módosítása