Szoci hála
2010. április 15. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Szoci hála

  Közhely, hogy a döglött oroszlánt nem szép dolog rugdosni, viszont jól esik. Úgyhogy most mi is ezt csináljuk.

  A kampánycsend beállta előtti órákban dobták be az alábbi szórólapot a belvárosi postaládákba. Érdemes elemezni egy kicsit, hogy jobban belelássunk a szoci lélekbe.

  Az egyik oldal a klasszikus antifa üzenetet közvetíti. Érdekes a megvalósítás, amely olyan, mintha a Balzac utcai Rettegő Tagozatos Általános Iskola elsősei rajzolták volna arról, hogy miként képzelik a fasisztákat. Tojásfejek, úttörőnyakkendők, illetve a Felvonulási téri Kabáttolvajról mintázott népvezér:

  Külön vicces, hogy a demokrácia védelmében Steiner éppen Rogán Antal ellen harcolt, akit a radikális jobboldal a lehető legjobban gyűlöl, és aki szerintünk legfeljebb a kerületi százévesekre jelent veszélyt azzal, hogy szülinapjukon halálra tömi őket zserbóval. (Mellékszál: Rogán kerületi kiadványai alapján bizonyítottnak látjuk, hogy a világon Budapest V. kerületében a legsűrűbb a százévesnéni-populáció, és hogy a fél önkormányzati költségvetés az ő sütijeikre és virágjaikra megy el.)

  Mindez még nem érdemelne külön posztot, de a másik oldal sokkal viccesebb:

  Látható, hogy Steiner Pál egy az egyben lenyúlta a Fidesz narancssárga „Itt az idő” szlogenjét, bár ez, a lakosság értelmi szintjét figyelembe véve, akár öntökönrúgás is lehet: Már a Pali is átállt?

  Az azonban igazi ínyencség, hogy a fővárosi Hagyó Miklós-frakció vezetője igyekszik lenyúlni a magyar demokratákat és a szabad demokratákat is: a Szabad Demokraták Szövetsége által támogatott Magyar Demokrata Fórum ugyanis indított jelöltet Steiner Pál ellen, méghozzá Debreczeni József személyében.

  Debreczeni pedig, mint ismeretes, a gyurcsányizmus és a szocizmus leghűségesebb támogatója volt az elmúlt időszakban, ő tartotta a lelket az MSZP kemény magjában, s megbízható társa volt Steinernek az orbánfasizmus elleni harcban. De hát úgy tűnik, ez a seggnyalók sorsa: az első adandó alkalommal, ha az érdekek ezt kívánják, jól beléjük rúgnak.

  Külön szép a történetben, hogy Debreczeni József néhány hónappal ezelőtt Steiner Pál vendége volt egy általunk is megörökített belvárosi rendezvényen, ahol Steiner különösen hosszú és hízelgő laudációt mondott a közíróról.

  Nagyon elszomorít minket, hogy mindennek ellenére egy piti választás miatt az antifasizmus ilyen élharcosai egymástól kezdenek el szavazókat lopkodni.

  Amúgy a körzet végeredménye:

  1. Rogán Antal (FIDESZ-KDNP) 11 499 (53,62%, mandátumot szerzett)

  2. Dr. Steiner Pál (MSZP) 4 395 (20,49%)

  3. Schiffer András (LMP) 2 689 (12,54%)

  4. Debreczeni József (MDF) 1 500 (6,99%)

  5. Hegedűs Lórántné (Jobbik) 1 363 (6,36%)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr331919548

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy szavazat - egy tanulságos rövidfilm 2010.04.15. 23:09:22

Egy 18 perces videó Edit néniről, aki élete utolsó percében még hozzászólhatott nemzetünk jövőjlhez. Nagyon tanulságos magyar rövidfilm, angol felirattal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valandil 2010.04.15. 12:16:26

Nem tanulták meg a Népfront-politikát?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.15. 12:31:01

4. Debreczeni József (MDF) 1 500 (6,99%)

5. Hegedűs Lórántné (Jobbik) 1 363 (6,36%)

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.15. 12:33:59

Steiner Hadműveleti Csoport.

Mindent visz.

ucsacsu 2010.04.15. 12:40:08

Hiába ilyen a maszopos ha eluralkodik rajta az örület.

Az évek meg a rutin 2010.04.15. 12:47:36

Nem hiszem el, hogy az MSZP képes volt ilyet legyártatni.

"Sötétben bújkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess!" :)

www.csataloo.eoldal.hu/archiv/iobrazek/285

Szori 2010.04.15. 12:49:33

"A demoráciáért szavazzon a baloldal jelöltjeire" Ez meg elég elempésen néz ki...

egyébként ezek nem oroszlánok, max hiénák (voltak)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.15. 13:29:29

@levee: ELnézést, ez tényleg király, de nem vettük észre. Hova küldted?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.15. 13:32:07

@levee:
Bocsánat, elfelejtettünk válaszolni a nagy pörgésben: szerintem semmi gond ezzel az MSZP-szórólappal, szó sincs egypártrendszerről. Tájékoztatják a választóikat, hogy fog kinézni az MSZP-opció a szavazólapon, ennyi.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.15. 13:51:00

ebben mi a program? "a fidesznek nincs programja."

Adam32 2010.04.15. 14:07:39

Debreczeni + Hegedűs Lórántné együtt kapott annyit, mint Schiffer A.

:-D

stratez 2010.04.15. 14:41:46

Legjobban ez a késhegyig menő harc, ez a fej fej melletti férfias küzdelem tetszik, ami Hegedüs Lóri neje és Debreczeni között bontakozott ki. Végül is az antifa egy orrhosszal /na ezt nem kellett volna/ maga mögé utasította a nácikokat...

levee 2010.04.15. 15:16:04

@TuRuL_2k2: no problem :) szerintem ízléstelen Mari néninek előre legyártani a kottát a választásokhoz, bár lehet hogy volt már ehhez hasonló.

Rockyforever 2010.04.15. 17:32:07

Óriási, micsoda plakátok, komolyan mondom ötletes, kár hogy semmire nem volt elég :)

Unommáazegészet 2010.04.15. 22:22:22

Elmentem én a vásárba Schneider bácsival
Schneider bácsival,Schneider bácsival
Vettem néki csíkos zászlót hat sávval,
fehér csíkokkal, piros csíkokkal

Mire a Schneider bácsi csak azt mondta:
Nem kell néki ilyen zászló
Inkább kell néki nokia,
Az őt jobban ingerli!

(bocs a 2. vszkban a rímtelenségért, de 22, 22-kor gondolkodjon a sün)

tlvajferi 2010.04.15. 22:25:34

a legszebb, ahogy a három majom egymást veri le a szavazatokért:

2. Dr. Steiner Pál (MSZP) 4 395 (20,49%)

3. Schiffer András (LMP) 2 689 (12,54%)

4. Debreczeni József (MDF) 1 500 (6,99%)

Unommáazegészet 2010.04.15. 22:28:11

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Schneider bácsi helyett Steiner bácsi vazzeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. Fáradt vok!

old_field 2010.04.15. 22:41:45

idióták... :) ez tényleg öntökönrúgás volt... :))

tölgyes 2010.04.15. 22:44:11

Már ideje volt, hogy megbukjon.

Blogger Géza 2010.04.15. 22:46:03

Az MSZP az utóbbi években erősen lejáratta "reform" szót. Szólni kéne neki, hogy hagyják már ezt abba, mert ha ezt tovább csinálják, így jár a "demokrácia" szó is. Ha azt sulykolják, hogy MSZP=demokrácia, akkor az emberek 80%-a inkább diktatúrát akar majd.

Persze nem sokat változtak, 1945 után is csak olyan kormányt akart elfogadni a megszálló szovjet hadsereg és az MKP, amelyik eléggé "demokratikus", értsd, kommunista lehet a belügyminiszter.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.15. 23:13:10

"Szinte hihetetlen, hogy az ember még ennyi idős korában is milyen naiv tud lenni! Én legalábbis az voltam, amikor kultúrált, higgadt, szélsőséges cselekedetektől mentes kampányra készültem és ezt nyilatkoztam a sajtóban is, minden lehetséges alkalommal."

Idézet Pali blogjáról :)

Blogger Géza 2010.04.15. 23:29:36

@laspalmas: Higgadtan riogat fasizmussal és higgadtan hamisítja oda a magyar demokratákat és a szabad demokratákat a szórólapjára. A választók meg higgadtan elküldték a picsába, hogy kulturáltan (Horn Gábor már csak kulturált!) fogalmazzak. Hát evvan.

Vincenzo testvér 2010.04.15. 23:46:13

Intelligens írás volt ez, gyermekeim.
Amúgy Blogger Gézának igaza van: a demokrata szó elveszítette szótári jelentését. Pédául nézzétek meg, hogy amelyik ország nevében benne van (volt), hogy Demokratikus, az mind diktatúra (volt).

Bell & Sebastian 2010.04.16. 00:42:36

@Vincenzo testvér:

Vince fiú, én vagyok az apád!
Ha még nincs kész a töri leckéd, azonnal kapcsold ki a gépet! Olvass, tovább is van még.

Zsola777 2010.04.16. 00:43:14

Most jöhet egy Bukás-paródia, ahol a Steiner tényleg Steiner :)

Bell & Sebastian 2010.04.16. 01:07:38

@Zsola777:

A' bizony a Steiner - Das Eiserne Kreutz volt.

R242 2010.04.16. 01:19:44

Balra el steiner, majd te is mehetsz vissza autófényezőnek ( vagy akárminek, csak dolgozzál már valamit ), feri már megmodta őszödön. :D :D :D :D :D
Hígtrágya mszp :D LEkonyult a szegfű, örökre :D

Fapuma (törölt) 2010.04.16. 01:33:08

javaslom, hogy múljanak ki minél hamarabb, de csöndesen, mert zavar a folytonos gágogásuk...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.16. 01:42:43

"Látható, hogy Steiner Pál egy az egyben lenyúlta a Fidesz narancssárga „Itt az idő” szlogenjét"

ezt a tipikusan komcsi bűnt (nyilvánosan) bizonyos petőfi sándor követte el először

mokas_gizi 2010.04.16. 02:46:10

Azért nagy poén, hogy a zsidó média azt terjeszti, hogy Magyarország a világ egyik legrasszistább országa...
Mégis itt érzi a legjobban magát a kiválasztott nép, ez az egy ország van ahol a cigányság tényleg szinte bármit megtehet büntetlenül...

Erre szoktam azt mondani, hogy csak amit hagynak nekik azt teszik semmivel sem többet...

mokas_gizi 2010.04.16. 02:47:58

@mokas_gizi:

Bár itthon már nem nagyon terjesztik, mert perelgetni fogják őket rendesen, ha hazudnak és valótlan dolgot állítanak... :)

Vincenzo90 2010.04.16. 04:50:44

@mavo: Ugye direkt nem értetted? :D

ravaddisz 2010.04.16. 05:19:47

na az ilyen kvalitású politikusai miatt van ott a budapesti MSZP, ahol..

Nzoltan 2010.04.16. 07:15:29

A plakáton mindenki egy biankó májkeldzsekszon. :-D

nestrot10 2010.04.16. 07:30:42

ITT AZ IDŐ-ORBÁN TAKARODJ!

SZDSZPistike 2010.04.16. 08:07:56

Ebben a választókörzetben a második fordulóban csak zsidó jelöltek közül lehet választani ?

Milyen érdekes helyzet :)

Bougheau Tschichka 2010.04.16. 08:12:55

Steiner a Dohány utcai istentiszteletről hazafelé hogyan érzi magát a kerületében, hogy mindenütt árpádsávos plakátokat ragasztatott ki?

Neki szabad fasisztázni, árpádsávos lobogóval díszített plakátokat kihelyezni???

Egyáltalán, melyik "fasisztától" félti a kerületet, a Rogántól, vagy a Schiffertől ??? :P

Suppiluliumas 2010.04.16. 08:24:56

Az nem Kabáttolvaj, hanem Ruhatáros...

"Elvtárs, ezt itt felejtette!"

:)))

Kassian 2010.04.16. 08:40:12

Ez egy egészen szépen kivitelezett igazi faszszopó cikk volt. Még az amúgy totálisan alacsony és tucat mandineres színvonalat sem érte el. Gratula hozzá, seggfejek.

arconfosom 2010.04.16. 08:40:47

Ezt is kitehetitek. Igaz más idősík, de majdnem teljesen ugyanaz. Hiába, a vezetés azóta sem változott, a szemlélet a párton belül maradt :D

server2001.rev.hu/oha/media/n_pict/00003909.jpg

Pávor Jál 2010.04.16. 08:58:04

Kimondottan komcsi plakátokra emlékeztet az első kép, csak raktak bele egy kis fehéret is.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.16. 09:04:40

Egy kicsit Pink Floydos a plakát. De az jobb.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.16. 09:04:53

@Kassian: Ezen a kommenten sokat kellett gondolkodnodm vagy spontán kapásból jött? Egyik sem jó hír.

@SZDSZPistike: Mint láthadod, ebben a körzetben nem lesz második forduló.

marosy 2010.04.16. 09:08:35

Ez a Steiner Pali akkora zsidó, hogy a Siratófal hajlong előtte és nem fordítva.

Vegye tudomásul mindenki, hogy aki nem Dr. Steiner Pálra szavaz vagy kritizálni meri, az ANTISZEMITA!

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.04.16. 09:11:45

@arconfosom:
Jéééé!!!!
A kalapácsos embernek nincsen fasza...
Nem lehet jó szociálnak no meg demokratának lenni ha ez ezzel jár.

robinzone 2010.04.16. 09:14:12

steiner egy gusztustalan megélhetési zsidó, akit végre elküldtek az anyjába. (neeem, ez nem antiszemitizmus. ez a görény az aki eddig abból élt, hogy zsidó. ez önmagában szerintem nem érdem.) ez egy okádék ember, akiről ha az emberek igazán tudnák, mi mindent művelt a Fővárosi Közgyűlésben, még Hegedűs Lórántné egyébként megalázóan csekély számú szavazatánál is kevesebbet kapott volna. ne felejtsük, hogy a Hagyó-maffia "oszlopos tolvajáról" van szó.

Gest anyó férje 2010.04.16. 09:50:32

A felsoroltakon kívül szavazzon még Steinerre a Baromdemokraták Szövetsége

nemecsekerno_007 2010.04.16. 10:13:52

Szánalmas kis ország ez. :(

Arra leszek kíváncsi, hogy az új kormány megszünteti-e a lopás lehetôségeit, ugyanis ha így marad akkor jönnek mások. Engem meg teljesen hidegen hagy, hogy ki lopja a közpénzeket. :(
Továbbra is figyelnünk kell rájuk, ehhez itt egy kis segítség:

www.magyarnelopj.hu/

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.16. 11:18:45

Én miért nem kapok soha ilyen szép szórólapokat?! Ez egyszerűen gyönyörű, a maga stillizált egyszerűségében! Még a falra is kitenném, sokkal jobban néz ki, mint valami uncsi sztárposzter.

gyaloghartur 2010.04.17. 12:25:25

Szocinterem

Itt nyugszik a Steiner Pál,
akitől szórcsit kaptál:
csicsás volt az elül-hátul...
(Most a "túloldalról" bámul.)

Itt nyugszik a Szekeres,
mennyei mámort keres,
amitől majd égbe röppen...
(Túl gyorsan landolt a Grippen.)

Itt nyugszik a Szanyi Tibor,
akit átszavazó tiport.
Lepergett mint homokóra
pora: tán letelt a kora...

Itt nyugszik Lendvai Ildikó,
korát kérdezni nem illik, oh!
Végzetéhez nem kell sörét:
túlfeszítették a bőrét...

folyamatábra 2010.04.17. 21:46:17

"Ezúton hívnám fel az európai értelemben vett szociáldemokraták figyelmét, hogy amiről azt hiszik, barna eső, az valójában a fejükre visszahulló szar. Csak sajnos mindannyiunk arcát bepettyezi."
bővebben:
safeaccount.hu/illetve/a-komcsizasrol/

Tehetetlen Dodó 2010.04.18. 14:46:51

@tölgy: A profik betöltik a norvég billentyűzetet.
A magamfajta butábbak kopiznak az Aftenpostenből.
süti beállítások módosítása