Egyedül vagytok, Tibor?
2010. április 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Egyedül vagytok, Tibor?

 

  Szanyi Tibor nehezen küzd meg a vereség élményével. A szocialista politikus választási csalást emleget: „Nem véletlen, hogy pont a 13. kerületben - ahol mindig szocialista jelölt vezetett - jelent meg ennyi igazolással szavazó” - mondta el az MSZP-s politikus. Honlapján pedig egyenesen az áll: „az első fordulóban idegenek szavazatai változtatták meg eredményünket”.

  Budapest XIII. kerületének 19-es választókörzetében dr. Szalay Péter 429 szavazattal ért el többet a szocialisták jelöltjénél. Szanyi a szavazatok 95,34 százalékos feldolgozottságakor még vezetett, az igazolással szavazók voksait is összeszámolva azonban hétfőre a fideszes jelölt 38,33 százalékkal megnyerte a körzetet. Szanyi 36,79 százalékot szerzett.

  Szanyinak részben igaza van. Szanyinak egyáltalán nincs igaza.

  Tanársegéd úr kiváló mandineres posztjában alaposan utánaszámolt az újlipóciai választási mateknak. Igaz, hogy Szanyi az átjelentkezők miatt kapott ki. De hogy csalás történt volna? Röviden összefoglalva: az átjelentkezők elsősorban fiatal, vidéki, de a fővárosban tanuló vagy dolgozó emberek voltak, akik élni kívántak a választás jogával. Ez a réteg, mondhatni: a jövő aktív, adófizető és országot eltartó rétege pedig cseppet sem kér már az MSZP-ből, helyettük a Fideszre, az LMP-re, a Jobbikra szavaznak. Már Újlipócia sem a régi. De ez legyen a szocialisták baja.

  Egy olvasónk javasolta, hogy legyen egy oldal, ahol névvel-arccal vállalhatják magukat a szavazási lehetőségért órákig kitartó fiatalok. Így született meg ez a Facebook-csoport: Szavazó vagyok, nem voksturista. Ti is?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr991921019

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tibor, te kis hamis 2010.04.16. 12:21:47

Ha a két legnagyobb párt közül az egyikről megjelenik valami kínos, leleplező anyag, akkor mennyi idő telik el az ellencsapásig? Ez az utóbbi hetek játéka. A Kubatov videóra a válasz igen hamar megérkezett, vicces fénytörésbe állítva Lendvai Ildikó fel...

Trackback: Netvokosolást, voksturizmus helyett! 2010.04.15. 03:25:54

Valamikor a politika egy társadalmi jelenségre igen izzadság szagú választ ad. Erre politikai oldaltól függetlenül láthatunk példákat. Egy ilyen gyöngyöző hónalj mögé bujt kezdeményezésre leltünk a Mandineren. Szanyi „voksturista” kifejezés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flippant 2010.04.14. 21:20:55

@teknős: Valóban nem volt csalás, aZemberek tényleg ennyire birkák.

Kopiás Attila Steve 2010.04.14. 21:33:07

@Pásztor Tibor: Én is ezt nem vágom. Az ügyvédi kapcsolatról ma olvastam először, az apámmal kapcsolatos érvelést (azaz konkrétan annak hiányát) meg már annyira unalmasnak tartom, hogy elmondani nem tudom.

Ehhez képest a szentkoronarádió és a barikád is átvette a posztot, külön kiemelve az ifjúhumanistás blogomból azt a bekezdést, amiben az áll, miszerint 12 éves korom óta nincs komoly, 18 éves korom óta meg semmilyen kapcsolatom az egyházzal. Nem annyira vágom, hogy mégis miért csinálják ezt, de ezzel nem pont a saját összeesküvés-elméletüket ássák alá?

is 2010.04.14. 21:44:40

@sergei: ne keverd az önkormányzatit a parlamenti helyivel. szerintem listára lehessen szavazni, helyi képviselőre a lakóhely szerint lehessen. ha nem fontos, nem kell hazamenni a lakhelyre, ha fontos, oda lehet tenni a lakcímet, vagy haza lehet menni. második fordulóban semmi keresnivalója egy külsősnek. sőt az elsőben az egyéniben sem.

és van egy rossz hírem: önkormányzatinál tudtommal nincs is átjelentkezés, úgyhogy lakcím nélkül a kocsmanyitvatartásokat bebuktad. de javítsatok ki, ha rosszul tudom.

Bozdurgán 2010.04.14. 21:46:04

Lehet, hogy voltmár, de szerintem teljesen igazságtalan az a rendszer amelyben egy egri,vagy egy kiskunmajsai fiatal elmegy a 13-ba és simán szavaz a kerületben élők képviselőjére úgy hogy 3x eltéved mire megtalálja a nyugatiban a metrót,aztán veri a mellét, hogy ehhez neki joga van.Ami Persze igaz, csak éppen a józan észt mellőzi.

is 2010.04.14. 21:47:13

ja, valaki mondja már meg, hogy a XIII-ban milyen sok egyetem van? mert a XI. az ok-s.

Bozdurgán 2010.04.14. 21:47:27

na most hogy beleolvastam, látom, hogy voltmár:) bocs:)

safranek 2010.04.14. 21:54:26

@is: talán mert ott laknak albérletben?

is 2010.04.14. 22:02:02

@safranek: olyan messze? és XIII. az nem egy drága lakásokból álló kerület, ami miatt az albik is drágák? vagy valamit rosszul tudok?

R242 2010.04.14. 22:32:05

Ez a nagyeszű szanyi, és a botoxarcú dilidó együtt mehetnek legelni, annyi eszük van.
1.: aki vidéken átjelentkezett, az nem véletlenül tette. Szavazni akart, ott ahol él, és nem ott ahova be van jelentve.
2.: ezzel nem lehet visszaélni, akárhogy is magyarázza bárki.
3.: aki 1.5-5 órát állt sorba önszántából, csak azért mert szavazni akart, az nem csalni ment oda.
+ végre vége a nyomoronc szociknak :D

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.14. 22:33:36

@sergei: Várható volt a válasz, de vajon azt meg lehet tenni, hogy a büdös életben nem járok Szanyi körzetébe, de azért a választás napjára kérem az igazolást, s aztán ott leszavazok? Mert akkor ez is benne van. Vagy mi van akkor, ha mondjuk a nyári szünetben van a szavazás, s egy ilyen egyetemista otthon szavaz, de közben meg 10 hónapig Bp-n van.
Gyakorlatilag azt meg nehezen hiszem, hogy valaki ne tudná azt elintézni, hogy reggel 6 és este 7 között leszavazzon vasárnap (ha éppen otthon van), ha már képes éjjel 1-ig várni arra, hogy leadja a szavazatát. És a többi.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.14. 22:37:18

@is: a XIII-ban sok kollégium van, ott laknak. Én is ott voltam elszállásolva évekig, nem messze a Béke tértől, de eszembe nem jutott volna, hogy ott szavazzak 2002-ben.
Minimális patriotizmusom nekem is van.

papika 2010.04.14. 22:38:33

Szanyi Tibi kétségbeesése abból a szempontból érthető ám, hogy ha nem nyer egyéniben, akkor nem kerül a parlamentbe.
Csak érdekességként megjegyzem, ha túl sok helyen fordítana az MSZP, akkor viszont Ficsor Ádám és Vitányi Iván, akik most bejutónak tűnnek, mégis kieshetnek.

eml 2010.04.14. 22:40:02

Szanyi általában az MSZP szintje feletti színvonalon nyilatkozik, élvezetes, közérthető fordulatokat használ beszéd közben. Szeretem a nyilatkozatait hallgatni.

Ez a voksturizmusos, baromság.
Csalódtam Szanyiban, azt hittem feléri ésszel, hogy egy általuk is megszavazott törvény miatt fog kikapni.

Gandalf Garaboncias 2010.04.14. 22:54:05

"Jól teljesített a Magyar Televízió a választás napján - mondta Balogh László, az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának KDNP által delegált tagja, a testület alelnöke az MTI-nek szerdán, a kuratórium ülése után. Kozák Márton, az SZDSZ delegáltja viszont úgy nyilatkozott, hogy a közmédium nem adott elég műsoridőt választási műsorokra a kampányban. A liberális kurátor kifogásolta, hogy a televízió a hat országos listát állított párt számára összesen csupán százötven perc (egyenként 25 perc) választási műsoridőt biztosított a kampány ideje alatt. Ez kevesebb, mint a választások éjszakájára betervezett négyórás választási műsor - mutatott rá Kozák.

Ezért az ülésen azt kérte az MTV vezetésétől, hogy a következő elnökségi ülésig állítson össze egy olyan anyagot, amely az Európai Unió tagországaiban működő közmédiumok választási műsorait elemzi, azok műsoridejét összesíti."

www.mti.hu/cikk/472202/

Mindig azt hiszem, hogy az SZDSZ-nek még maradt egy kicsiny bőr a képén, de mindig csalódnom kell.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.14. 23:10:34

Szanyi egy szánalom. Már csak az hiányzik, hogy választási csalafintaságokat kezdjen emlegetni vagy lezárja az Erzsébet-hidat. A picsába nem lehet ebben az országban méltósággal veszíteni?

ormotlan 2010.04.14. 23:13:52

Két és fél órát álltam sorba. Mégis mit képzelnek ezek magukról, hol élnek ezek a majmok? Vajon mit érezhet az a szavazó, akinek a szemébe ezt mondják hét (7) óra sorbanállás után. Örülök, hogy az MSZP ott tart, ahol. Mert megérdemlik.

chop 2010.04.14. 23:15:23

@Nedus: én és barátnőm is Szanyi körzetében szavaztunk, persze nem rá. Hazamehettünk volna, persze, de ha van lehetőség arra, hogy igazolással szavazzunk, akkor minek dobjak ki az ablakon néhány ezer Ft-ot?

Picit fel a szemellenzőt, nem csak az létezik, amit te gondolsz.

Mike36 2010.04.14. 23:19:13

nem tartom korrekt dolognak az, hogy idegenek döntsék el, a helyiek feje felett, hogy ki legyen a helyi képviselő
lehessen máshol szavazni, de a helyi képviselőre ne, csak listára

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.14. 23:19:32

"Szanyinak részben igaza van. Szanyinak egyáltalán nincs igaza."

Szanyi kissé alkoholista.

chop 2010.04.14. 23:21:33

@Mike36: bár én a XIII-ban lakom, ezzel teljesen egyetértek. Szanyi igen szarul járt ezzel, de szerintem szó nincs voksturizmusról, csupán arról, hogy hülye ötlet volt az egy szavazókörzet az igazolásosoknak.

Mike36 2010.04.14. 23:25:35

@chop: ergo pénzt kaptál a szavazásért
és ezt itt nyiltan ki is modod, szép

csíter

Mike36 2010.04.14. 23:30:20

ilyen alapona következő választásnál már milliós tétleben fognak embereket átcsoprtosítani, és felosztják a pártok, hogy itt mi nyerünk, itt meg ti?

chop 2010.04.14. 23:34:04

@Mike36: pontosan. Most is az új jakuzzimból írok.

chop 2010.04.14. 23:35:04

@Mike36: fenéket. Viktorék első dolga lesz mindezt megváltoztatni, hogy velük ez ne fordulhasson elő.:)

Mike36 2010.04.14. 23:39:00

@sergei: pedig nleszarhatod
nem a te kerületed, nem a te városod
semmi közöd hozzá hogy speciel az én önkományzatom mit csinál. Az az én dolgom, meg a kerület lakosainak a dolga. Én sem ugatok bele mucsajpuszta3 politikájába. Te sem a miénkbe. És speciel Molnárnak igencsak vannak eredményei, ellentétben Kupper Centrum Andrással vagy Juhos Katalinnal. Disznóságai mindkét félnek vannak, de hagy legyek már pragmatikus helyi szinten, és leszarom a pártokat, és nem tűröm el, hogy senkiházi, adót nem fizeti de az államon élősködő egytemeista (aki utána kimegy külföldre) belepofázzon a helyi dolgainkba

kangep 2010.04.14. 23:55:54

@Mike36: kurvára egyetértek.

Még annyit a dologhoz, hogy rendesen idegesít, hogy az én adóforintjaimat mások kényelmére fordítja az állam. A külföldről szavazók is bekaphatják, azzal a sok tehetségtelen fasszal az élen, akik csak úgy tudnak megélni, hogy a londoni zsírdisznókhoz szerződnek szolgának.

A fentiek tükrében az a legkevesebb, hogy órákig szopott a sorban a sok átszavazó gyökér. Mentek volna haza nyeleshúst enni. :D

Runciter 2010.04.15. 00:02:37

a jövő aktív, adófizető és országot eltartó rétege pedig (...) az LMP-re, a Jobbikra szavaznak

muhaha

Blogger Géza 2010.04.15. 00:16:39

@Mike36: "semmi közöd hozzá hogy speciel az én önkományzatom mit csinál."

Igen, csakhogy most nem önkormányzati választás volt. Bár nagy kedvenced, Molnár Gyula kampányanyaga valóban elég félrevezető volt, kb. az óvódai mászókák témájánál ragadt le.

Szóval fogd fel, hogy a parlament összetételéről szavaztunk, és ebből nincs jogod kizárni az egyetemistákat sem, bár láthatólag ezt szeretnéd.

kangep 2010.04.15. 00:35:04

@Blogger Géza: Na igen. Ha abból indulunk ki, hogy a költségvetés bevételi oldalán javarészt az adóforintok állnak, teljesen logikus volna, ha csak az szavazna, aki tett is valamit a közösbe.

Mielőtt reagálnátok, gondoljátok végig, mennyi gondot megoldana ez.

szubjektiv 2010.04.15. 00:45:29

Jó a póló, bár kétségtelenül a magyar vagyok, nem turistára hajaz.
Szóljatok, ha lehet rendelni.

Mike36 2010.04.15. 01:01:14

@Blogger Géza: nem én kevertem ide az önkormányzatot, hanem akinek válaszoltam

Mike36 2010.04.15. 01:01:55

@kangep: teljesen jó meglátás

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.04.15. 01:14:07

@KA_Steve: szelektív olvasás. A cím sokat sejtető, a válasz nem. De mire odáig eljutnak, már mindent igennek olvasnak.

borzzz 2010.04.15. 02:33:04

@Grift: Nem téveszted te össze magad az ORTT-vel? Ottan méricskélik a pártarányos tájékoztatást, de ők is a közszolgálatban, és nem egy civil blogban.
Ha úgy érzed, hogy itt nem találnak kellő visszhangra a személyes szimpátiáid, nézz körül másutt, hatalmas a választék, de nincs jogod azt kérni a te szád íze szerint alakítsák a posztokat.

brazileiro 2010.04.15. 03:56:22

Ami a dolog gyakorlati részét illeti: Szanyi Tibornál ellenszenvesebb figurát keveset látok a jelöltek között, így minden üdvös, ami őt kisöpri a parlament közeléből.

De ellenben (és ez az elvi rész): nem mond ellent az egyéni választókerületi elvnek, ha olyanok is szavazhatnak az egyéni jelöltre, akiknek közük sincs az adott kerülethez? Mert, ha nem, akkor el lehetne törölni a röghöz kötöttséget az egyéni kerületi szavazás esetében. Hadd szavazzon bárki arra, akire akar. Mondjuk Nyíregyházán a győri jelöltre.

brazileiro 2010.04.15. 03:58:16

Ami a dolog gyakorlati részét illeti: Szanyi Tibornál ellenszenvesebb figurát keveset látok a jelöltek között, így minden üdvös, ami őt kisöpri a parlament közeléből.

De ellenben (és ez az elvi rész): nem mond ellent az egyéni választókerületi elvnek, ha olyanok is szavazhatnak az egyéni jelöltre, akiknek közük sincs az adott kerülethez? Mert, ha nem, akkor el lehetne törölni a röghöz kötöttséget az egyéni kerületi szavazás esetében. Hadd szavazzon bárki arra, akire akar. Mondjuk Nyíregyházán a győri jelöltre.

Mike36 2010.04.15. 04:03:49

@brazileiro: így van
nem Szanyi Tiboron van itt a hangsúly, hanem az elven

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.15. 05:18:07

@szubjektiv:
Nem véletlenül: annak parafrázisaként készült. Csak egy gegnek szántuk, de ha van rá érdeklődés, lehet, hogy megkeresünk vele egy pólómanufaktúrát. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.15. 05:55:30

@tölgy:
segített sírba tenni? :)
egyrészt, nem, mert kinyúvadt az magától.
másrészt milyen sírbatétel az, mikor a halott kilép a sírból, megfiatalodva, kicsudásítva, a sírbatevő bőrébe bújva?

nestrot10 2010.04.15. 05:57:10

A Rohadt Orsós Orbán mit meg nem tett hogy még a vokstúristákat is lefizette, bevetette...az anyját is eladná a hatalomért nemhogy a demokráciát!

nestrot10 2010.04.15. 05:58:25

Nem baj..lesz ennek bőjtje..a jobbik megszervezi a jó kis polgárháborút és seggbe lövi a Fidesz bandát és lesznek akik csatlakoznak hozzájuk

nestrot10 2010.04.15. 06:00:04

Orbántól csak fegyverrel lehet elvenni a hatalmat majd. (Pohl Péteresíti az ügyészséget, Rendőr államot csinál, lecsukatja a kordonbontókat-oszt jó napot. Egy személyben lesz Rákosi és Castro.

nestrot10 2010.04.15. 06:01:30

Megváltoztatja a választási rendszert, a 4 kormányzási éves ciklust ürüggyel 6 évre terjeszti ki...
Lehet, hogy a választást is eltörli?:))))

Grigorij 2010.04.15. 06:38:34

Napok óta várok egy választ, de senki sem adja meg...

Szóval rendben van, hogy ha valaki nem tartózkodik az ÁLLANDÓ lakhelyén, akkor szavazzon ott, ahol éppen tartózkodik!

DE MILYEN ALAPON SZAVAZHAT A HELYI JELÖLTRE??????

Mi köze van neki egy másik lakhely, állampolgárok problémáihoz, fejlődéséhez stb.???????????????????

Aki Londonban szavaz az voksolhat EGYÉNI jelöltekre vagy csak listára?

CSAK LISTÁRA!

Ha itthon van szükség plusz szavazatokra, mert a helyi lakosság várhatóan nem ránk voksol, akkor hirtelen zenei fesztivál meg hasonlók, átjelentkezünk, leszavazunk úgy, hogy a végeredmény nem a ott lakók, ott adót fizetők véleményét tükrözze, majd tovarepülünk???

Vajon miért pont Szegeden, Pécsen, a XIII. vagy a XI. kerületben történtek a bajok?

VÉLETLENÜL?

Egy szart! Jól kiszámolt és megszervezett módszerrel megy ez!

Kékcédulás választás...

stratez 2010.04.15. 06:47:21

Kíváncsi vagyok Szanyi meddig képes lemenni még kutyába, nyilatkozatai túl azon, hogy közük nincs a valósághoz, erkölcstelenek, aljasak, és még azzal sem védhetők, hogy ez az ember az egzisztenciális túlélésért küzd, mert tudomásom szerint listáról így is, úgy is bejut. Hogy azt állítja, úgy hordták, irányították oda ezeket az embereket, amit minden illetékes, köztük az az OVB is cáfol, amit egyébként Szigeti és Halmai révén az ő emberei felügyelnek. Az aljasság csimborasszója tehát az, hogy azokat a választókat, egyetemistákat, főiskolásokat, a fővárosban dolgozó, tanuló fiatalokat rágalmazza meg, akik példát mutattak demokratikus elkötelezettségükből. Szanyi túl azon, hogy aljas, még ostoba is, ez a generáció ugyanis figyel, és ezt egyrészt úgy fogja lereagálni, hogy jövő vasárnap megint ott lesz az urnáknál, az még hagyján, de nem fog felejteni, és ezt a Szanyi-féle pártot egyszer s mindenkorra kiírja azok közül a pártok közül, amire életében valaha is még szavazna.

marós 2010.04.15. 06:49:17

Tiborkám, úgy be voltál piálva, hogy mindent duplán láttál.

georg 48 2010.04.15. 07:05:25

Megáll az eszem! A fél ország már tudja, hogy az egyetemisták bulija volt az egész!
Kérdezzetek meg már egy egyetemistát!
Ők szervezték, mert ki akarták cikizni az egész választást, csak azért, hogy csináljanak egy jó bulit!

qwertzu 2010.04.15. 07:11:24

@Grigorij: Tudod vannak, akik nem az állandó lakhelyükön laknak. Az albérletben élők, és a kollégisták. Ők is ott laknak, ahol szavaznak, csak máshol vannak bejelentve állandóra.

"Vajon miért pont Szegeden, Pécsen, a XIII. vagy a XI. kerületben történtek a bajok?" XI: BME összes kollégium + ELTE KCSSK (Lehet hogy éppen felújítás alatt áll.) Szeged, Pécs: egyetemvárosok.
A XIII : ELTE kerekes úti kollégium, meg biztos volt még valami, aki ismerős arra az megmondja.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.15. 07:28:22

@qwertzu: jah :) ez így szép és jó kifogás lenne, csak éppen Debrecenben, ahol az ország legnagyobb létszámú egyeteme van, ilyesmi egyáltalán nem volt... hoppácska

öcsi55 2010.04.15. 07:28:56

@nestrot10:
KETTŐS FRONT HATÁS VAN !!!

Terézágyú 2010.04.15. 07:38:48

Mondok három tényt:

1. Nem történt csalás.
2. Ügyeskedés történt (mint pl. Sólyom megválasztásakor)
3. Ha a szocik csinálták volna meg ugyanezt (akár valamelyik régebbi választáson), akkor a jobboldal ugyanúgy hőbörgött volna, mint ahogyan most ez a szanyi hőbörög.

Ha tehát "mi" is hőbörögtünk volna az ellenkező esetben, akkor hagyjuk már neki is meg a hőbörgés jogát.
Persze aki jobboldaliként úgy érzi, hogy az ellenkező esetben elismerően csettintett volna ha a szocik lépik meg ezt, azt kikérheti magának a hőbörgést.

qwertzu 2010.04.15. 07:50:05

@Terézágyú: index.hu/belfold/2010/valasztas/szanyi_tibor_valasztasi_csalasra_gyanakszik/
1: 208-al több átszavazó volt a 13 kerületben mint 4 éve. Ami kb lófasz.
2: Az átszavazóknak kijelölt szavazókörben kisebb volt a fidesz támogatottsága mint az országos átlag.

Hogy Debrecenben mért nem volt akkora sor az nem tudom. Lehetséges okok: Jobban megszervezték gyorsabban haladtak, szünet volt az egyetemen, a diákok átlagosan közelebb laknak.

Sorok mindenhol voltak, pl Szolnokon reggel 9-kor kb 20 perces.

Amúgy hol lehet megnézni az átjelentkezők számát?

Bougheau Tschichka 2010.04.15. 08:21:05

Emlékszem, hogy 2002-ben, amikor hasnolóképp buszoztatásról, gulyás-partykról érkeztek a jelentések, az MSZP tagok minden alkalmat megragadtak, hogy elmondják,álljon végre parkolópályára a Fidesz, "el kell tudni viselni a vereséget"

Nem csak a XIII. kerületben nyert eddig mindig szocialista politikus. Sok másik ilyen hely létezett, de most ott is -lényegében majdnem mindenhol- csúnyán leszerepeltek

Ez egyáltalán nem véletlen!

Az emberek nem arcra, személyre, hanem pártra szavaznak. Ezt bizonyára tudja Ön is, hiszen az Ön pártja is kardoskodott a listás szavazás megtartásáért

Könnyebb lesz feldolgozni a vereségét, ha valamennyi tagját A pártnak, mely bukásra ítéltetett, vétkesnek tartja.

Beszélje meg velük, és ne háborogjon

Bár háborgott volna a Nokiás dobozok hallatán...

Terézágyú 2010.04.15. 08:38:54

@qwertzu:
"1: 208-al több átszavazó volt a 13 kerületben mint 4 éve. Ami kb lófasz.
2: Az átszavazóknak kijelölt szavazókörben kisebb volt a fidesz támogatottsága mint az országos átlag."

:)))))
Hát persze, éppen ezért hőbörög, mert tétje van a dolognak!!!!

Ha a fidesz óriási fölénnyel győzött volna itt is, akkor nem volna a dolog kérdéses. Éppen arról van szó, hogy ITT esélye volt győzni, (a fidesz itt nem hozta az országos átlagot), de minimális különbséggel mégis lemaradt.
Ha 208 szavazóval, akkor annyival.

Amikor gulyást osztogattak, ott se az volt a lényeg, hogy hány ember evett a gulyásból...

vent 2010.04.15. 09:06:22

@Grigorij: 13.kerben élek 6 éve, csak nem itt van az állandó lakcímem, hanem vidéken. Hát ha szanyi kifizette volna nekem a 10000ft-os vonatjegyem, akkor otthon szavazok.

lapuló 2010.04.15. 09:06:52

@qwertzu:
2: Az átszavazóknak kijelölt szavazókörben kisebb volt a fidesz támogatottsága mint az országos átlag.

Arról azért nem kéne megfeledkezni, hogy ebben a szavazókörben helyiek is voltak. Vagyis abból, hogy itt az országos átlagnál kisebb volt a fidesz támogatottsága, nem következik semmi, maximum az, hogy a helyiek inkább Szanyit támogatták, hiszen lehúzták a fidesz átlagát.

Csalás persze valószínűleg nem történt. Viszont ez az első választás, ahol az átjelentkezők egyéni jelöltre is szavazhattak. Kérdés, hogy ez mire jó. Az egyéni jelöltnek ugyanis elvileg az lenne az értelme, hogy a választókerület lakóit képviselje. ennek mi értelme.

vent 2010.04.15. 09:11:12

@qwertzu: 13.kerben van a bmf kolija is, a Terminus.
Meg van arra valami munkás szálló is, ahol többnyire vidéki pesten dolgozó munkások szállnak meg.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.15. 09:18:07

@lapító:
?
Az eddigi választásokon ugyanígy lehetett egyéni jelöltre is szavazni.

Unbiased 2010.04.15. 09:28:17

Pedig Szanyi mindent bedobott a siker érdekében. Emlékezzetek, hogy a gázáremelés UTÁN milyen nagy hangon tiltakozott, hogy ő semmit nem emelt volna, és hogy ez milyen rossz, stb. Olcsó trükk volt, de a szoros eredmény azt bizonyítja, hogy sokan felültek neki.

kangep 2010.04.15. 09:35:38

"vent 2010.04.15. 09:06:22
@Grigorij: 13.kerben élek 6 éve, csak nem itt van az állandó lakcímem, hanem vidéken"

A törvény értelmében 30 napon belül kell(ett volna) átjelentkezned. Ezt a többi "budapesten évek óta élő vidéki" is jó, ha fejben tartja.

szigiri 2010.04.15. 09:47:54

Bár én sem hiszem, hogy csalás történt, de a fácsén eddig 38 ember szavazott a csatlakozással. Az nem sok. Szóval a Kubatovozás meghozta gyümölcsét.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.15. 09:49:21

@szigiri:
Összesen néhány ezer ember lehetett, aki sokat állt sorban átjelentkezőként, a töredékük olvashatta ezt a posztot. :)

qwertzu 2010.04.15. 09:58:18

@lapító: Persze az átjelentkezők a Fidesz felé billentették a mérleget, de ennek valószínűleg természetes oka van: az átjelentkezők átlagéletkora alacsonyabb mint az állandó lakcímű lakosoké. (Kollégium+albérletek)

@kangep: Nem kell. Kollégiumba és albérletbe nem lehet állandóra bejelentkezni. Erre való az ideiglenes lakcím.

mucin 2010.04.15. 09:59:28

@Bougheau Tschichka: Sajnos nincsen meg a reakciósok 2002/2006-os hőbörgése az archívumotokban, pedig milyen jól nézne ki egymás mellett egy Turulmadár vs. Lendvai/Szanyi siránkozás 4 év különbséggel! :)

Ha lesz rá érkezésem, feltúrom az Index fórumát, tényleg érdekel, hogy miket írtatok 4/8 éve.

vent 2010.04.15. 10:23:59

@kangep: ideiglenes lakcímem itt van, de az ugye szavazásnál nem számít.

Mike36 2010.04.15. 10:41:58

@nestrot10: gondolod annyit fog beszélni? :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.15. 10:50:50

@mucin: csak keresni kell, de most csak neked:

ufi.hu/feltolt/ufi2006majus.pdf

ufi.hu/feltolt/ufi2002kulonszam1.pdf

Mindjárt lesz belőle poszt. Szólj, ha találsz akkori cikkeinkben hőbörgést.

egerészölyv 2010.04.15. 10:51:29

"az első fordulóban idegenek szavazatai változtatták meg eredményünket" - csodálatos! Húsz év kellett hozzá, hogy megérjük, ezek is felfogják az idegenellenesség okát és értelmét...

flimo13 2010.04.15. 10:55:54

Abban valahol igaza van, hogy az egyéni képviselőség az adott választókerület lakóinak képviseletéről szól, az ő igényeik szerint, nem pedig az épp valamilyen okból ott tartózkodókról. Szerintem fordított helyzetben sem örülne senki, ha egy fideszes körzet kapna egy komcsit, csak mert aznap nyugdíjastalálkozó volt a városban.

Szóval szerintem a nem lakhelyen szavazók számára vagy biztosítani kell, hogy a voksukat megutaztatják a saját kerületükbe, vagy csak listára szavazhassanak. Vagy ami még jobb, eltörölni az összes evk-t. Igazából nincs értelme, ugyanis nem egyéneket választunk, hanem szavazógépeket, akik a frakcióvezető ukáza szerint nyomják a gombot, minden oldalon. Legyen egy 151 fős országos lista, úgy elég lesz egy forduló is, nem lesz vita az evk-k átrajzolása miatt, jelentősen csökkentjük a képviselők számát is, oszt' csókolom.

egerészölyv 2010.04.15. 11:01:44

@flimo13: uncsi ez a "valahol" "arról szóóóól" dallam évtizedek óta. Tetszettek volna jobban törvénykezni.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.04.15. 11:04:28

Akkor azért könnyebben belátható volna az ezen való rugózás értelme, ha vki objektív módon bizonyítani tudná, hogy a választókerületéhez tartozó egyéni képviselője nem átlagos pártkatonaként dolgozik, hanem a választókerületében élők 100%-nak érdekeit, ügyeit képviseli. Enélkül sajnos az amúgy is gyászos MSZP szereplést teszi még szánalmasabbá ez a sztori. Mert nehezen elképzelhető, hogy a 36% helyett mondjuk 41%-ot elérő Szanyi többre megy, mint - eddig 206 - fideszes képviselő...

egerészölyv 2010.04.15. 11:05:46

@Canis Lupus Libertas: erről van szó. Szanyi kapitány megint eregeti a populista lózungokat.

atila68 (törölt) 2010.04.15. 11:11:25

Szanyi ma reggel (tegnpi ismétlése) már kijelentőmódban zokogta Orosz József válán, hogy "csalás" volt!

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.04.15. 11:17:23

@egerészölyv: Ez önmagában nem gond, csak az a fura, hogy számos helyen 2-szer, 3-szor újrázó MSZP-sek buktak el átszavazók nélkül, simán. Nekem az jobban fájna! De arra csak azt mondhatnám, hogy az én hibám. Mennyivel jobban hangzik ez a műbalhé - hátha jobban gerjed a megmaradt bázis. Mert az azért világos, hogy jóval többen vannak azok, akik a Fideszre nem szavaztak, mint azok akik igen. Csak ezeket vmilyen szöveggel el kell tudni érni és ennél jobb nem jutott eszükbe.

Bloodscalp 2010.04.15. 11:34:41

ha mindez egy fidesz-essel történik...vajon mik a reakciók?:)

Gabe2 2010.04.15. 11:41:31

Ha a nagyanyámnak töke volna, ő lenne a naygapám.

kangep 2010.04.15. 11:47:09

@vent: pontosan ezt akartam hallani. ideiglenessel menjél haza szavazni baszki. nincs itt tulajdonod, nem fizeted a helyi adókat, ne szavazz arról, ami itt van.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.04.15. 12:02:22

@Bloodscalp: Feltehetően éppen ilyenek, csak akkor szívesebben reagálnál rájuk. :)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.04.15. 15:28:15

Felajánlom Szanyi Tibornak és a szociknak a "voksbundisták" kifejezést. Csodálatosan összekapcsolja a jól bevált rettegést az aktuálissal.

bryan 2010.04.15. 15:48:25

@bazalttufa:
:DD
Emlékeztem az index képei között egy nagymagyarországos tarisznyára, talán valami jobbikos rendezvényről, gyönyörű jelkép lenne, csak sajnos nem találom sehol.

agnieszki 2010.04.15. 17:18:14

Soha nem felejtem el a sok-sok évvel ezelőtt már bloggoló Szanyitól az "Orbánné ellései" minősíthetetlenül ordenáré szöveget, akkoriban született a két kis virágnevű Orbán leányka, ha jól emlékszem Rózsa és Flóra és ezt valahogyan kommentálni kellett ennek a félresikerült emberutánzatnak.Normális helyen ez a véglény kiesik a közszereplők közül,mert elfogy körüle a levegő, az anyaság ugyanis nem lehet a politikai gyűlölködés kifejezésére alkalom. Ezután hatalomra kerülésükkor a sors fura fintoraként a Mezőgazdasági Minisztériumban fejthetett ki áldásos tevékenységet. Igen, ez egy valóban kettéosztott, következmények nélküli ország. Ha ez az ordenáré,gyűlölködő, gátlástalan lény az egyik oldal, akkor speciel én azon az oldalon soha...

chop 2010.04.15. 17:51:55

@kangep: figyelj csak...nem otthon él, és kurvára mindegy, hogy hova szól az állandó lakcíme, ha ITT lakik! Innentől kezdve, ha hazamenne, és ott szavazna, jönne a másik, hozzád hasonló okostojás, hogy ne itt szavazzon, mert úgyis állandóan Pesten van. Akkor most sehol se szavazzon?!

Gondolkodj már, ember!

WysiWyg 2010.04.15. 18:06:06

@Grigorij: Mit keres egy helyi jelölt a parlamentben? Sőt! Lehetne csak lista is (alsó bejutási küszöb nélkül(!)).

szubjektiv 2010.04.15. 23:09:39

MOst nézem a házonkívül című műsort, szanyi egész prózaian lebérszavazózta a derék választópolgárokat.
Jah még azt is mondta, hogy talán nem az összes volt bérszavazó.
hmmm.
Nem sok diplomata veszett el ebben az emberben, hogy finoman fogalmazzak.

tomtom13 2010.04.16. 10:01:49

Döbbenetes hangfelvételt találtam az interneten.
Szanyi Tibor átjelentkezésre biztatta az MSZP-seket az első forduló előtt.

A döbbenetes hangfelvétel itt található:
angyalfold.blog.hu

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.04.16. 11:50:00

@tomtom13: bizony-bizony!!!

www.hirszerzo.hu/cikk.szanyi_tibor_szerint_szegyen_es_moralisan_elfogadhatatlan_amit_o_maga_csinalt.147377.html

Szanyi Tibort sikerült elérnünk, és mivel elmondása szerint nem ismerte a szóban forgó hangfelvételt, 10 percet kért munkatársunktól a válaszra. Azóta viszont sajnos elérhetetlen.

Te farizeus komcsi!!!!

bryan 2010.04.16. 12:30:23

@politicus:
Az internet és diktafonok korához úgy tűnik sokan nem képesek alkalmazkodni a szocik közül sem. Szerencsére. Ez gyönyörű égés volt. :DD

zoli29 2010.04.16. 12:52:18

@agnieszki:

"Soha nem felejtem el a sok-sok évvel ezelőtt már bloggoló Szanyitól az "Orbánné ellései" minősíthetetlenül ordenáré szöveget"

Néhány hónapja az MNO elismerte, hogy Szanyi soha nem írt ilyet. Csupán annyiról volt szó, hogy ő is éppen kommentelt azon a fórumon, ahol valaki ezt írta.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.04.16. 13:09:46

@bryan:
A börleszk legszebb pillanatait idézi.

Szvsz, ha a szocik még párszor így lépnek a gerebléyre, osztódás nélkül is kihalnak.

zoli29 2010.04.16. 13:12:34

"Csak az átszavazók miatti lehetséges ellenlépéseket vettük számba - nyilatkozta a Népszabadságnak Szanyi Tibor szocialista képviselőjelölt"
nol.hu/belfold/szanyi_tibor__tiszta_a_lelkiismeretem

Ennél az is kevésbé lett volna kínos, ha csendben marad.

hiba 2010.04.16. 13:55:15

@bazalttufa: :)
Az hagyján, de maguknak teszik le gondosan a gereblyéket az út közepére, nehogy mellé lépjenek. Tibi bácsi prezentálta a második forduló legjobb poénját.
Kicsit azért félek, hogy visszasírja még a nép Szanyi Kapitányt mikor megismerjük a fiatalított MSZP kádereket.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.04.16. 14:06:57

@hiba:
yamm.hu/szanyitibor

Az év legjobb komédiája. (legfrisebb bejegyzés)

Rockyforever 2010.04.16. 14:50:53

Most már tényleg nagyon egyedül maradt, nem csak gyula, hanem tibi is.

bryan 2010.04.16. 17:50:02

@hiba:
Szerintem ha csak bénaságfaktort nézünk az egész választáson Kubatovval erős holtverseny független pontozó szerintem 7,69-re értékelnék tízes skálán (amennyiben Gyurcsányt vesszük tízesnek) . A humorfaktor tényleg Szanyinál a durván magasabb. :)
Kérlek istenem ne jegyezzék meg ezek a szerencsétlenek, hogy szinte minden újabb telefonnak van hangfelvevő funkciója, az interneten pedig minden hangfelvétel villámgyorsan elterjed. :)

angyalfoldblog 2010.04.17. 11:20:08

Szanyi nem mond igazat

Nem igaz Szanyi Tibornak azaz állítása, hogy manipuláltuk a felvételeket. Az jelent meg a blogon, ami elhangzott a kampánycsapat ülésén.
A fő téma az volt, hogy Szanyi kérte a kampánystábját, szervezzenek ismeretségi körükből átszavazókat az ő választókerületébe.

angyalfold.blog.hu/2010/04/17/szanyi_nem_mond_igazat
süti beállítások módosítása