25-39 éves, felsőfokú végzettségű, férfi – A Mandiner olvasói I.
2010. március 24. írta: TuRuL_2k2

25-39 éves, felsőfokú végzettségű, férfi – A Mandiner olvasói I.

  Tavalyi felmérésünk után idén is készítettünk egy kis kutatást a Mandiner olvasótáboráról. A 2010. február 15. és 25. között véletlenszerűen kiválasztott látogatóinknak felugró kérdőívünket 696-an töltötték ki.

  Összefoglalónk első része a Mandiner-olvasóik demográfiai összetételével foglalkozik.

  Olvasóink túlnyomó többsége továbbra is az urak közül kerül ki, a hölgyek nem egészen 13%-os részesedéssel bírnak. Ez azt jelenti, hogy még az autós lapoknál is nagyobb a férfiak aránya látogatóink között (a Szonda-GfK Nemzeti Médiaanalízisének 2007-es adatai szerint az Autó2-t 18%-ban, az Autóséletet 26%-ban nők olvassák).

  Olvasóink 93%-a fiatalabb ötvennél, a legtöbben a 30-39 éves korosztályhoz tartoznak.

  A Mandiner közönsége meglehetősen urbánus összetételű, minden második olvasónk Budapesten él.

  Ennek megfelelően a regionális megoszlásban is a közép-magyarországi régió dominál.

  Válaszadóink kétharmada rendelkezik felsőfokú végzettséggel (8%-nyian vannak a PhD fokozattal rendelkezők), a középfokú végzettségűek fele pedig még tanul.

  Olvasóink egyötöde egyedül, egyharmada viszont legalább negyedmagával él.

   A Mandiner olvasóinak 73%-ánál haladja meg a háztartás havi nettó jövedelme a 180 ezer forintot. (Ez jóval magasabb arány, mint pl. a gazdasági napilapok esetében.)

  A felmérésről szóló következő posztunkból kiderül, kik a legkedveltebb mandineres szerzők, hová sorolják a blogot olvasóink és Jobbik- vagy LMP-szavazók olvassák-e többen blogunkat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr971862480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.03.24. 12:14:02

Ebből azért messzemenő következtetéseket nem lehet levonni; rengetegen skippelik az ilyen kérdőíveket.

eN 2010.03.24. 12:17:51

a jovedelemnel az egy fore eso jovedelem lett volna erdekes... mert 5-on elni 270 ezerbol nem ugyanaz mint egyedul

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 12:26:19

@eN:
Persze, de az általánosan használt Médiaanalízis is háztartásra számolja a nettó jövedelmet, így az összehasonlíthatóság miatt mi is ugyanezt használtuk.

Locassen 2010.03.24. 13:11:01

szóval gazdagok vagyunk, fiatalok, okosak és szépek. szedjetek tagsági díjat, mert ez így már statusszimbólum.

teknős 2010.03.24. 13:13:57

A nők csak 13%-át teszik ki az olvasóknak? Lehet, hogy mennyiségileg kevesen vagyunk, de minőségileg... :)))))

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.24. 13:15:25

8 százalék PhD!

:)

Emelem a kalapom illusztris olvasótáborunk előtt!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.24. 13:27:44

@rajcsányi.gellért (ergé):
Arról is kellett volna felmérés, hogy ebből mennyi a dobozgitáros hippi bölcsész.:DDD

Armand Catalano 2010.03.24. 13:28:36

Ha valóban ennyire iskolázott az olvasótábor, annál nagyobb szégyen, hogy ezt a szennyet bújják.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.24. 13:28:38

@mefisto: Kínai Kálmánék is csak rontják az arányt. Legalább az egyikük átoperáltathatná magát.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.24. 13:29:36

@igotthefever: blikk.hu után kell egy kis változatosság, maga szerencsétlen.

Combi a ballibes Ferkófan 2010.03.24. 13:31:26

@The Drunken Master: a kérdőívet én is skippeltem mikor oda került a sor, hogy kiknek a cikkeit olvasom a blogon. Mivel szinte sosem nézem meg ki írta :D

Armand Catalano 2010.03.24. 13:33:13

@Őrnagy Őrnagy: Ez a blog tehát az értelmiség bulvárja, Herr Major?

martonx 2010.03.24. 13:35:54

Mivel az olvasók 50%-a Budapesten él, így nem csoda, hogy 50%-nyi olvasónak magasabb a havi családi nettó bevétele 270e Ft-nál.
Én a szerzőkről szóló részt kihagytam annak idején a kitöltésből.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.24. 13:39:48

OFF:
Turul, küldtem egy üzenetet az indás címedre.
/OFF

dr. Sigmund Fraud 2010.03.24. 13:57:04

burzsuj pöstiek
sőt
pösti burzsujok
gyönyörű

Bell & Sebastian 2010.03.24. 14:16:57

Nagyon sajnálom, de különböző gépeken vagy ötször ugrott fel a kérdőív, (pedig nem vagyok unatkozó rendszergazda), háromszor ki is töltöttem, gondolván nem statikus mérés, dinamikus.

Ha nem szűri ki az azonosságokat és nem korrigál valamiféle aktivitási tényezővel, hamis a statisztika, rossz a következtetés.

Gandalf Garaboncias 2010.03.24. 14:17:08

Lesz majd összehasonlítás a tavalyi felméréssel?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 14:20:03

@Bell & Sebastian:
Volt szűrés, de cookieval. Azért nem tűnik tipikusnak a magatartásod. :)

reality 2010.03.24. 14:24:41

Te jó ég mennyi pasi! :)
Arra lennék kíváncsi, a nőknél milyen az iskolai végzettség.
Ja, és ki lehet az, aki 8 általános alatti végzettséggel rendelkezik? Gondolom viccelődni akart. :)

Bell & Sebastian 2010.03.24. 14:29:14

@reality:

Szoci polgár-master simán lehet jogsival, vájdlingkék ezerkettessel.

szotyirapénzt 2010.03.24. 14:34:19

@igotthefever:

Ön nagyon szigorú velünk. Kérem több megértést, ha lehet. Az Ön alternatívája? Csak nem a stop.hu?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.24. 14:40:03

Hol laksz?
2.2 (külföld szomszédos ország) + 6.3 (külföld egyéb ország) = 8.5 %

Az ország melyik területén élsz?
Külföld: 7.4%

1.1 % hol él????

kk_kk 2010.03.24. 14:54:51

Off: (?)

Múhahahahahahahahaha

kepviselofunky.blog.hu/2010/03/24/a_munka_orome_2

On

Múúúúúúúúúúúhahahahahaaaaaaaaaaaaaaa

kk_kk 2010.03.24. 14:57:53

@dr. Sigmund Fraud:

Kikérem magamnak, budai vagyok!

:-)

Téglagyári Megálló 2010.03.24. 15:04:38

A burzsoázia blogja vagyunk. Lenin hogy közénk lövetne!

devuscka 2010.03.24. 15:18:28

@teknős:
Lehet,hogy itt kevésnek tűnik, de a utódok mennyiségében nem lehet ok a panaszra. ;)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 15:27:04

@Talon Karrde:
Más volt a válaszadási arány, a második (régiós) kérdésre már kevesebben válaszoltak, mint az elsőre.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.24. 15:29:55

@Őrnagy Őrnagy: Hát nem t'om. Magának a Kínai nőként bejönne? Nekem tuti nem.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.24. 15:33:59

@reality: Lécci ne vedd szembedicsérésnek, de az alkalmat kihasználva itt szeretném megjegyezni, hogy nagyon örülök, hogy vagy! XDXDXD

teknős 2010.03.24. 15:35:37

@reality: A családom több tagja is rendszeres olvasója a Mandinernek. Van köztük olyan, aki a nyolc általános alatti kategóriába esnek.

Innen ekézik a Jobbikot.

Bell & Sebastian 2010.03.24. 15:40:20

@teknős:

Ahelyett hogy olvasnának valami értelmesebbet. És egy nick alatt, mert úgy látom.

teknős 2010.03.24. 15:47:18

@Bell & Sebastian: Nyugi, a kommenteket nem olvassák és nem írnak. A mandineres szerzőkre kiváncsiak és nem a jobbikos trollokra.

A nickemre inkább a hat alatti korosztály van rossz hatással. Nem használom olyan rosszul a magyart, mint ahogy itt látszik.

reality 2010.03.24. 15:56:38

@mefisto: Tiszta öröm, bódóttság. Köszönöm. Viszonos. :)

reality 2010.03.24. 15:57:24

@teknős: Mondtam én már, hogy a mandiner függőséget okoz. :)

eeepunk 2010.03.24. 16:34:03

Átlagosan hány egyedi látogatótok van naponta (ne hazudjatok nagyot:)? A 696 nem is kevés egy ilyen tesztecskénél, én 200-ra tippeltem volna kb.

Bloodscalp 2010.03.24. 16:41:18

@Bell & Sebastian: sőt, fidesz színekbem is lehet vki 8 általános nélkül polgármeister:)

tényleg vicces, és kicsit...optimista felmérés:)...rendszerint olvasok hozzászolást is, csak ezért mondom...egyik kedvenvem épp Te vagy Seba:)...jól jellemzed Szerintem az olvasótábort...frusztrált, korlátoltan informálodó,és fiatal(ez stimmel:)
egy ball&sebastian gyöngyszem...

Bell & Sebastian 2010.03.17. 17:01:55
@mavo:

A fantasztikus MANCS egy rakás szar, kis butus.

@az igazi Sipi:

Csak ha kaki-pisi szex is lesz benne, akkor irkálj. Anélkül ingerküszöb alatti.

Lehet bepróbálkozni! :)))

gyz 2010.03.24. 16:48:56

mutasson valaki egy olyan netes közönségfelmérést, aminek nem az a vége, hogy az adott média olvasói inkább fővárosiak, az átlagosnál iskolázottabbak és az átlagnál magasabb jövedelműek.

gyz 2010.03.24. 16:49:31

kötözködőknek: médium

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.03.24. 16:54:54

@igotthefever: "Ha valóban ennyire iskolázott az olvasótábor, annál nagyobb szégyen, hogy ezt a szennyet bújják. "

Nem ez a probléma. A baj ott kezdődik, hogy 8% PhD és talán 5 olyan kommentelőt lehet felsorolni, akinek érdemes adni a szavára. (Magamat nem sorolom ide, én csak picsogok ;) )

Most már értem, hogy sok témánál miért ilyen az általános hozzáállás. Ha a fele olvasótábor budapesti, akkor elég nehéz a nagy részének megértenie a vidéki gondokat.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 17:14:23

@gyz:
A mérték azért erősen eltérő.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 17:28:02

@Bemmbemm:
A szerkesztőség számottevő része nem budapesti, én pl. egy kis nyugat-dunántúli faluban nőttem fel, a családom apai ága pedig zempléni.

reality 2010.03.24. 18:34:33

@TuRuL_2k2: Azért azt tudjuk, hogy "igazi pesti" lettél. Akármit is jelent. :)

Bell & Sebastian 2010.03.24. 18:49:22

@Bloodscalp:

Szerintem itt-ott beléd haraptam már, csak tán elkerülte a figyelmedet. :)

Az idézetekre: Utólag már sopánkodni kár!
Viszont megérdemelték, szaladtak is árulkodni az óvónénihez. A kereszténygyalázást ilyen alacsony szinten nem tolerálom, érvet meg nyomokban sem láttam. Nagy gyengém, belátom...

Tíz hsz. után megvan a szociológiai háttér, ötven után a jellemrajz is, kétszáz után meg teljes profil.
Jó játék.
A vártnál sokkal kevesebb az eltérő mintázat, ami érdekes, figyelemre méltó lehetne. Viszont a gondolkodás nem veszett még ki, egyáltalán nincs annyi hülye, mint amennyinek tenyésznie kellett volna az elmúlt években szándék szerint. Külhonit olvasni meg jó értelemben felér egy időutazással. Pedig nekem tanult nyelvem a magyar és egyszerűen örökre idegen maradt a logikája.

Azon túl, hogy a feltámadásban (különösen most, Húsvét táján) sokan hiszünk, a Haza és polgárai számára sem lehetetlen, sőt, egyenesen kötelező!

Hiszem, teszem amit tudok érte.
Ámen! :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 19:52:56

@eeepunk:
Februárban volt 14 ezer, márciusban eddig 18 ezer a napi átlag egyedi.

Bloodscalp 2010.03.24. 20:03:40

@TuRuL_2k2: ezt mondanod se kell, zabálni való a kis "Margtítth-hídad":)))
-tájszólásod

@Bell & Sebastian: veszélyes vagy:)))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.24. 20:46:57

@Bloodscalp:
A sok mássalhangzót Chtulhu tiszteletére használom.

Bloodscalp 2010.03.24. 21:48:08

@TuRuL_2k2: nem szeretem a szerepjátékot:) de a hírtv igazából márcsak miattad unikum:))

egyszer mondanád ki hogy Margit híd...-kérlek:)

marós 2010.03.25. 07:52:46

A statisztika olyan, mint a bikini, sok mindent mutat, de a lényeget eltakarja. Második: én annak a statisztikának sem híszek, amit magam készítettem. Harmadik: a statisztikával mindent be lehet bízonyítani, még az ellenkezőjét is.

marós 2010.03.25. 09:09:25

A statisztikáról három megjegyzés, nem tőlem származnak.
1. A statisztíka, olyan mint a bikini, sokat megmutat, de a lényeget eltakarja.
2. Annak a statisztikának sem híszek, amit magam készítettem.
3. A statisztikával mindent be lehet bízonyítani, még az ellenkezőjét is.

tanarseged ur 2010.03.25. 09:47:08

@marós:
Van, aki három baromságot tud a statisztikáról, és van, aki öt szemeszteren keresztül tanulja. (És van, aki még azon túl is.)
süti beállítások módosítása