Báthory: Ordas vámpírvádak
2010. január 27. írta: Uzoni Ábel

Báthory: Ordas vámpírvádak

  Azt terjesztik róla, hogy lányok vérét veszi, holott csak félhomályos pincében gyógyítja be a kígyómarta lábat. Azt mondják, vámpír járja a környéket, pedig az török áfiumtól jobban kéne félni. Báthory Erzsébetről szól a szlovák rendező gigafilmje, ahol a kegyetlen Thurzó György és a homokosságából eszmélő Caravaggio egyaránt a szép grófnő bájai után ügetnek. A Báthoryt, az amerikai-angol-cseh-magyar-szlovák történelmi drámát laza egy év késéssel láthatja a magyar közönség. Csehországban egymillióan, a Kis Nagy Országban, Szlovákiában 430 ezren látták.

  Juraj Jakubisko négy éven át gyúrta a kényes matériát, és végülis nem ejtett át senkit. Mindenki közép-európai drámát kap, végre nem alázza a gőgös magyar a szlovákocskát, és nem gúnyolja a szlovák a kisebbségi magyart. Mert akkor (Uhorsko = Régi Magyarország) még együtt éltünk. Ez a sajátos cseh és szlovák történelemszemlélet az, amely ideológiai párnát tesz a jelenkori filmértelmezés alá.

  A késő reneszánsz tabló készen van, él és mozog. Báthory Erzsébet most magányos, szenvedő asszony, aki kegyetlen politikai vagyonszerző csaták és aljas cselszövések áldozata. A törökök ellen vívó férj, Nádasdy Ferenc pedig jobban tenné, ha kikapós felesége mellett töltené a drága időt, mert Báthory egyszerűen jó csaj.

  Véráztatta történelmen és szlovák-magyar párbeszéden (mivaan?) túl Juraj Jakubisko egész egyszerűen porrá alázta a magyar filmszakmát, Koltay Gáborostul. Nem mintha rajta kívül sokan szégyenkeznének, hogy nekik nem jött össze egy ilyen léptékű, magyar történelemmel foglalkozó mű. Ide még csak annyit, hogy a sajtótájékoztatón az MTI tudósítója kétszeri nekifutásra se tudta kinyögni a rendező nevét, mire Jakubisko kisegítette: „Gyuri bácsi” – mármint így talán könnyebb lesz boldogulni a Juraj személynév feloldásával.
                                           
  Történelmi filmet nem sokat pukkantott egyetlen kortárs magyar rendező sem. Ami van, annak meg minden filmkockáját átcsámcsogta és kiköpte a politikai közbeszéd, aztán mi már eleve agymosottan bámultuk meg a cuccot, és jól mögé láttunk a vászonnak, hogy mekkora pénzek folytak el a készítők keze között, huhú. A Fidesz-érának ugye megvan a maga Hídembere meg Bánk Bán operafilmje, szociéknak meg ott díszeleg a Sorstalanság. Aztán? Bizonyára megannyi felfedezésre váró forgatókönyv hever Hiller haver fiókjában, csak hát ugye a pénz, gyerekek, most már nincs az a gyurcsányi bőkezűség, értsétek meg. Nem mintha filmes történelmi filmdrámákká nemesített állami milliárdokkal kellene teletűzdelni a Honfoglalás és a Napfény íze között tátongó ezer évet, de tagadhatatlan a lemaradás e téren. Üdítő kivétel az 1968-ban(!) készült Egri csillagok, hála a tornacipőben rohangáló, kvarcórás török vitézeknek. Jó, volt Tenkes Kapitánya, meg Jókai-regényfeldolgozás, ahol a háttérben fortyogott a '48-as szabadságharc. De azok, úgy emlékszem, tévéfilmek voltak.

  Persze még mielőtt azt hinnénk, Fico hozta össze a Báthoryt, említsük meg: a szlovákok nem ezt a filmet jelölték Oscarra, mert nem elég nemzeti. Ez persze a saját nyomoruk és választásuk. És ha különböző szlovákirigységek miatt mégsem tetszene a film, értékeljük csupán azt, hogy most végre sikerült tömegjelenettel ábrázolni pl. egy csatát, nem úgy, mint a Honfoglalásban. Szlovákia országimázsépítésre is kihasználta a sajtóbemutatót Budapest szívében. A Kis Nagy Ország című színes kiadvány - Báthory-melléklettel - nagy tételekben fogyott. Kis Nagy és Büszke Ország.

Csatlakozz a Mandinerhez a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr711703225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czelder Orbán 2010.01.27. 12:32:44

na, már megint nem értem, hogy mit kellene gondolnom.
most van én nem tudok olvasni, vagy a szerző nem tud írni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.27. 12:59:57

akkor megint elmondom, ha már szóba került. a bánk bán a világ egyik legjobb operafilmje, nem kéne egy kalap alá venni a "vitatható" hídemberrel.
koltaival meg azért rendeztet történelmi filmet a kurzus, hogy érvényesen sem lehessen azokhoz a témákhoz nyúlni koltai után vagy harminc évig. koltai a magyarellenes úzus szolgája.

Morbus_Hungaricus 2010.01.27. 13:05:44

@Grift: A Sacra Corona szerintem nem volt rossz.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.01.27. 13:13:37

a következő a Hunyadyak c. román film lesz :)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.27. 13:49:54

Félek picit a filmtől, aho a posztban is van nem szoktak túl jól sikerülni a történelmi filmek.
IMDB 6.3, talán kap egy esélyt moziban :)

Bummer 2010.01.27. 14:06:20

@KurtaBetyár:
Könyvben jobb lett volna.

baggins21 2010.01.27. 14:08:29

Szerintem jó film volt, nekem határozottan tetszett...

Csomorkány 2010.01.27. 14:14:01

Kövezzetek meg, nekem a Hídember tetszett. Jó, ismertük a sztorit, meg necces egy kicsit, hogy Széchenyi nem lett öngyelkos, viszont nem volt szájbarágós, valódi történelmi alternatívákat mutatott be. Remek mondat pl. Metternichtől, hogy "Nem tetszik Bécs? Majd meglátjuk, mit szólnak az oroszokhoz!" Nem is anakronisztikus, mert ekkorra már föl volt osztva Lengyelország.

Terézágyú 2010.01.27. 14:14:58

"Jó, volt Tenkes Kapitánya, meg Jókai-regényfeldolgozás, ahol a háttérben fortyogott a '48-as szabadságharc. De azok, úgy emlékszem, tévéfilmek voltak."

A nagy hatvanas évekbeli magyar Jókai-filmek mind mozifilmek voltak.
Sőt, úgy tudom, hogy a Tenkesből is készült egy kétrészes moziváltozat (nemrégiben a tévé is elővette).

tewton 2010.01.27. 14:30:52

remélem, jól leleplezi a Báthory-féle szőlőbányákat is a film

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.27. 15:08:23

ez a film már csak azért sem lehet hiteles, mert az összes szereplő cseszlovák-arcú.
már aki én lattam belőle.

szcsongor 2010.01.27. 15:25:20

Azert a Sorstalansag nem egy kategoria a Honfoglalassal. Kovezzetek meg, de eddig ez az egyik legjobb film amit lattam Holokauszt temaban.
A Bathoryt meg meg fogom nezni, erdekel a tema, bar kicsit tartok tole, sajnos nem csak jo kritikakat olvastam rola.

Bell & Sebastian 2010.01.27. 15:50:26

Nemtom, ez ugyanaz lehet?

http://www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=25839&Cikk=Báthory — történelmi szuperprodukció

Hát ez?

www.mozi-dvd.hu/cikk-6133-thread-0-0.html

Kici öröm neked beléd - nem ke félni te kin csük mek!

ILLED 2010.01.27. 15:55:24

A Hídebert nem is Koltay csinálta, látszik, mert egész jó. A Honfoglalás borzalmas, a Sacra Corona azért már fejlődött valamit.

Szeretnék én is látni egy rendes magyar-történelmi filmet, de mikor lesz ez itthon nézhető? Egy év múlva? Vagy már vetítik itthon?

mokkaczuka 2010.01.27. 16:08:33

Az Isten áldjon meg, hol volt 1968-ban még kvarcóra?

tewton 2010.01.27. 16:19:27

@mokkaczuka: karóra volt. Kvarcóráról csak a huszonévesek meg a nethuszárok (hihi) beszélnek, akik egyáltalán nincsenek képben, csak hallottak valamit, mint pl.

www.rtlhirek.hu/cikk/106237

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.27. 16:20:35

Magyarországon azért nem készülnek történelmi filmek, se jók, se rosszak, mert a politikai és a kulturális "elit" nemzetellenes. Úgy utálnak mindent, ami magyar, hogy a közelébe se mennek. Ez az utálat mára kölcsönös: ma már a nemzet is utálja ezt az "elitet".

ü
bbjnick

Freŝa 2010.01.27. 16:21:52

A poszt alapvetően jól közelíti meg a kérdést, azonban én tegnap végignéztem/szenvedtem ezt az "alkotást".

Alapvetően ambivalens érzésekkel álltam fel a vászon elől, egyrészt a film témája tényleg filmvászonra való, a díszlet, az öltözékek hitelesnek tűntek.

A történet alakítását is értettem - Báthory Erzsébet áldozat volt egy politikai, hatalmi játszmában. A dramaturgia viszont nagyon zavarosnak tűnt, a karakterek sem voltak túl erősen ábrázolva. A két katolikus szerzetes hülyéskedése (fényképezőgép-szerűséggel próbálták felvenni Báthory Erzsébetet, ahogyan a vérben fürdik, vagy a végén az idősebb ejtőernyőzése) szinte az egészt sztorit agyonvágta. Arról pedig érdemes lenne vitát nyitni, hogy voltaképp ennek a két szerencsétlennek milyen fontos szerepe is volt a történetben...

No, a lényeg a lényeg a film sajnos inkább hajazott a rosszul kivitelezett magyar alkotásokra, mint a cseh filmgyártás remekeire. Mindezt annak ellenére mondom, hogy sokkal jobban sikerült, mint bármelyik magyar történelmi film a közelmúltból, bár a Hídember azért nem volt annyira szörnyű.

Ja, majd el felejtettem, baromi hosszú a film, s ahogy ilyenkor már lenni szokott sokszor vontatott, többször pedig szinte érthetetlen látomásokkal tűzdelt.

Nézze meg, aki véleményt akar alkotni róla, de készüljön egy hosszú és néha idegesítően vontatott filmre. A szlovák énekek, dalok pedig tényleg furcsán hatnak a magyar nemesi udvarokban...

tewton 2010.01.27. 16:25:20

@Freŝa: "A két katolikus szerzetes hülyéskedése szinte az egészt sztorit agyonvágta."

még én se láttam, de! mi van akkor, ha ez is a Kapa-Pepe effektet és a kései Jancsót követi? :)
Magyar kultúrfölény a filmművészetben :)

incipinci 2010.01.27. 16:33:42

msite.zoznam.sk/se/36

Egy kis ízelítő a filmből készült fotókból. Az itt letölthető dal cseh.

Viszont a szlovákiai mozikban látható verzióban (szlovákul) elég sok magyar párbeszéd, szöveg volt hallható. Sok szlovákiai magyar megelégedésére. :)

czinezine 2010.01.27. 16:49:29

Az MTI- nek ez elég égő. Ha így volt!?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.27. 17:13:53

Végül is örömteli, hogy sok szlovák euróból forgatnak filmet magyarokról. :)

zooborg 2010.01.27. 17:39:00

Dekláráciju Mátrixu Slovensku...sky:

Jakab Istók György nem vérbeli slovaku, hanem reslovakizált, reevangizált magyarszki rene-gát, ki tagadja Gabcikovo-Grószmarosch gát haszossá-gát!
Elisabeth Báthoryova nem magyarszki grófova, hanem echte szlovacsekova, ki is származova Svatoplougk perecen-gyúrdki nagymorva nemzetségéből, ámBÁTOR mala kézrül...bül.Mint vámpirova, volt Drágkulsky grófov jeges arája(kihűlt a vérleszívástól!), de elcserélték egy pókos fehér lóvéért,egy szuvas fanyeregért, egy molyrágta lengyelért...kengyelért.
(A Nagymorvabirodalmat...)

picilöki 2010.01.27. 18:02:05

Lehet fikázni ezt a filmet, attól függetlenül sokkal jobban mutatja be a magyar virtust, mint bármelyik általunk készített történelmi film. Számomra az volt az érdekes, hogy nagyon jól ábrázolja, miképpen látnak minket a szomszédos népek.

Zetek 2010.01.27. 18:50:23

Remélem ez a szemét kellően nagy bukás lesz!

Zetek 2010.01.27. 18:51:44

@picilöki: Tökéletes a névválasztásod. Szánalmas.

picilöki 2010.01.27. 19:06:20

Mert. aztán a Zetek sokkal többet infót ad rólad:))

Bell & Sebastian 2010.01.27. 20:50:08

@bbjnick:

Sose hittem volna, hogy hátralévő életemben akár egyszer is visszasírom Aczél (Appel) elvtárs, (mellékállásban cionista ifjúsági szervezeti aktivista), kultúrpolitikáját.
Pedig éppen most értünk el ehhez a ponthoz!

Mozi, színház, könyvek lemezek, televízió, rádió, mint a kultúra átvivői, az állami szponzor, ocsú - de búza tonnaszám!

"... Unto the other side,
Unto the unborn child in your eyes. (SM)"

Remélem így fognak megdögleni mind, egytől-egyig!

- Dorrrf öch mich Öhnen als Föhrrrer anbietän?
- Jawohl!

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.27. 21:48:48

Még nem láttam a filmet, de azért a youtube-on található anyagok alapján lehet némi benyomást szerezni, meg aztán évekig dolgoztam filmekben, úgyhogy had legyenek előítéleteim.

Már a film traileréből kitűnik, hogy közép-európai provincialitásba oltott hollywoodi dramaturgiával van dolgunk és ez nagyon gáz!
Fel kéne végre ismerni, hogy az európai -azon belül a közép-európai- szellemiségtől tök idegen ez a vonal. Ha pedig mégis ezzel a dramaturgiával operálunk, akkor abból többnyire tragikomikus, vagy éppen töküres formalitásra épülő munkák születnek. És nem igazak azok a vádak, hogy a nemzetközi piac ilyen-olyan igényeket támaszt egy európai szuperprodukció esetében. Ez nem igaz!

Elég megnézni a lengyel filmgyártást, ahol a mai napig sajátosan lengyel, nemzetközi mércével mérve is jelentős alkotások születnek. Ráadásul történelmi filmek terén a lengyelek évtizedek óta a legmagasabb színvonalon nyomják úgy, hogy beintenek egy nagyot a csökött hollywoodi kliséknek.

És mégvalami. Koltai Gábor sajátosan nyomorult dilettantizmusánál fogva nem része filmművészetnek, ilyenformán említeni sem nagyon érdemes. Viszont Bereményivel kapcsolatban nem kéne állandóan a Hídemberen rugózni, amely egyébként valóban nem a legjobb filmje. Ezzel együtt Bereményi Géza jelenleg az egyik legjelentősebb magyar filmrendező (lehetne).

ps. de mivel Bereményi nem az, ezért be kell érnünk a kultfilmesnek kikiáltott, a színészvezetéshez nem értő, szar operatőrökkel dolgozó, középfos moszkvateres törökferikkel.

tewton 2010.01.27. 22:39:29

@Gasper: a moszkvatér kultfilm volt? juj. már a kult se a régi.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.27. 22:51:39

@tewton: hát igen. Sokat változott a világ a Jelenetek egy házasságból c. teleregény óta.

tewton 2010.01.27. 22:55:14

@Gasper: hát, a trailer az csak trailer. de azért mégiscsak szép, hogy Thurzót meg Nádasdyt játszanak mindenféle szinészek. Én még Lionyardó Dikapriónak is megbocsátanám, ha mondjuk Dózsa Györgyöt játszana. Vagy Biberachot.

bz249 2010.01.27. 23:00:12

@tewton: lionyardó egyébként nem rossz színész minden nyálassága ellenére... de nem kifejezetten felel meg a klasszikus Dózsa-képnek ;)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.27. 23:06:55

@tewton: @bz249: jaja. Dikapriót már kicsit kikupálta Szkorzéze, de Dózsának azért még nem lenne százas. Biberachnak viszont simán jöhet.

bz249 2010.01.27. 23:17:56

@Gasper: ha már választanom kellene, akkor V.László, bár lehet abból meg már kiöregedett. :)

tewton 2010.01.27. 23:21:35

@bz249: próbáltam a karakterére szabni a szerepet. pontosabban valami olyat találni, ahol elpusztulhat :)

bz249 2010.01.27. 23:23:55

@tewton: mi a gond V.Lászlóval? Fiatalon kinyiffan és utálatos seggfej. Ráadásul nyúlszájú Habsburg. Szerintem tökéletesen illene Leonyáldóhoz.

tewton 2010.01.27. 23:27:20

@bz249: @Gasper:
Lionyardónak kellene valami ok nélkül lázadó / ész nélkül hőbörgő figura a magyar történelemből. Valami dühöngő elmebeteg főnemes. Esetleg egy degenerált spanyol Habsburg. Részeg hajdú / császári zsoldos.

tevevanegypupu 2010.01.27. 23:29:49

Zrinyirol meg csinaljon filmet Kustorica.

tewton 2010.01.27. 23:30:31

@bz249: tényleg, ő is jó lenne :)
csak nehogy valamelik royalista-legitimista beleolvasson a kommentekbe :)

tewton 2010.01.27. 23:31:16

@tevevanegypupu: Kusturica? miért, cigány az a Zrínyi?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.27. 23:37:03

@tewton: részeg hajdúúúúúúú! Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam. Hát micsoda casting-rendező lenne magából! :))

Viszont a balfasz Habsburg karakterére osztott szerep már megfontolandó.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.27. 23:42:08

@tewton: @bz249: jaj, akartam is írni, hogy ezért az ötödiklászlózásért még megkapja a magáét tölgytől. :)

@tevevanegypupu: van nekünk már Zrínyi-filmünk. Maga Fülöp Viktor játsza a hadvezért:

port.hu/mennyei_seregek/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3637&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_where=2&i_topic_id=2

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.27. 23:51:00

@Gasper:

No, látod, Gasper, azt a Mennyei seregeket bizony nyugodtam bevehetnénk abba az "új filmes kánonba". Eszevesztetten jó film!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.27. 23:55:44

@Bell & Sebastian:

Akik ma "megmondják", gyakorlatilag ugyanazok, akik akkor "megmondták". Aki jó szájízzel nem tudja kimondani azt a szót, hogy "nemzet", attól nincs mit várni. Gyakorolgassuk, hogy el ne felejtsük: nemzet, nemzet, nemzet...

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.28. 00:02:14

@bbjnick: most hogy írod, annak a filmnek bizony tényleg ott a helye, abban a bizonyos kánonban. :)

tewton 2010.01.28. 00:46:15

@Gasper: de vajon a torrentek közt is van helye?
(elméleti kérdés, hehe)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.28. 08:12:01

Jó csaj, hm, elég közönséges megfogalmazás, bár tulajdonképpen találó. Ha történelmi tablót készítene valaki, talán nem ártana egy impozáns nőalakot keresni erre a szerepre. A látott képek alapján ez a film is a tömegigényre épít, sekélyes és eléggé fogalomtalan korunk vérszegény nőideálját akarja Báthory Erzsébetként eladni a közönségnek. Ha reggel megfelelő időben felszállok a 9-es trolira, 5-6 hasonló kossuthzsuzsás fruskát láthatok bármikor. A művészet alapvető funkciója kéne legyen, hogy eszményeket adjon az embereknek, nem pedig az, hogy a tömegízlés igazolásául szolgáljon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.28. 08:40:28

@Gasper: @bbjnick:

maguk meg mit akarnak itten? ellenholivúdot? nemá! kinek? ahhoz közönség kéne. lélekkel bíró. mint a lengyel nép egy része. magyiban ilyen már nincs. elvétve legfeljebb, öreg bölényként magányosan kóborolva, hortobágy-sion pajeszes csikósai között.
tessenek végre tudomásul venni, hogy hogy magyarország nem volt, hanem nincs. :)

tevevanegypupu 2010.01.28. 09:20:07

@tewton:
Ugy gondoltam mint horvat banrol keszithetne, milyen szep lenne ez egy szerb nacionalistatol nem igaz?

tevevanegypupu 2010.01.28. 09:25:08

@Gasper:
Eszmeletlenul jo feje van Fulop Viktornak. Maga a film..nem nagyon emlekszem ra, pedig lattam.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.28. 09:26:24

@tewton: lehet hogy meglepő, de a torrentek között brutáljó, nem éppen tömegízlést kielégítő filmek is akadnak.

@Grift: dehogy akarok én magyar történelmi filmeket, ez bbjnick tripje. :)
Meghagyom a lehetőséget azoknak, akik értenek hozzá és a megfelelő szakembergárda, anyagi háttér, illetve moziéhes populáció is rendelkezésükre áll, plusz értenek a történelmi film sajátos műfajához is.
Ezek pedig elsősorban a lengyelek, az oroszok, a franciák és a németek.

A Várkonyi-féle Jókai feldolgozásokkal is az a helyzet, hogy inkább tekinthetők operettnek, mint komoly történelmi filmeknek.

Bereményi mondjuk csinálhatna jó dolgokat, de nem olyan módon mint a Hídembert, hanem úgy, ahogyan megcsinálta annak idején a Tanítványokat és az Eldorádót.

kackia 2010.01.28. 14:07:06

És az egri csillag hol marad, én 10en évesen a szék karfáját tök összeizzadtam annyira izgultam.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.28. 14:08:16

@bbjnick: @Grift: mit nem lehet ezen érteni?

Mondjatok egy hibátlan magyar történelmi filmet. Na jó, a Nyolcvan huszár nem ér, mert az talán tényleg hibátlan.

Mondjatok olyan szakembergárdát, akik a mai Magyarországon képesek volnának kivitelezni egy műfaját tekintve színvonalasnak mondható történelmi mozit.

Továbbra is azt mondom, hogy nézzük meg a lengyeleket ebben a műfajban. Ott léteznek a feladatra alkalmas alkotók és van megfelelő számú befogadó közeg is. Ez utóbbi nyilván nálunk is meglenne, csak újra felmerül bennem a kérdés, hogy a külföldi bérmunkákon és reklámfilmeken elhülyült magyar szakma mit kezdene mondjuk egy Hunyadiakról szóló opusszal. Aztán persze a kultúrpolitikáról is ejthetnénk pár keresetlen szót.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.28. 14:16:39

@Gasper:
na, ezt pont értem, és egyet is értek vele! :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.28. 14:19:16

@bbjnick: @Grift: még annyi, hogy elnézést ha félreérthető voltam, a "bbjnick tripje" csak egy erőtlen poén volt. Én is szeretnék legalább annyira jó magyar történelmi filmeket nézni, mint bbjnick. Kizárólag csak a mai magyar filmes rögvalóságról beszélek.
Például ha tehetném, már holnap kiadnám valakinek (kinek?) Szőts István G.B.L.-jét, hogy csináljon belőle filmet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.28. 16:53:06

@Gasper: & @tevevanegypupu: & @Grift:

Egy 1983-as interjú Kardos Ferenccel a Mennyei seregekről

filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6588

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.29. 09:39:03

@bbjnick: köszönöm a linket, jó volt olvasni az interjút. Semmi ködevés, semmi köldöknézés, hanem kristálytiszta, ma is friss és aktuális alkotói szándékokról esik itt szó.

Közben eszembe jutott Kardos másik történelmi témájú filmje, a Hajdúk:

www.port.hu/hajduk/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3415&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Ez is egy jólsikerült darab volt, ahogyan Rózsa János szintén történelmi témájú filmje, A trombitás is:

www.port.hu/a_trombitas/pls/fi/films.film_page?i_film_id=37275&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Basszus, most gondolok bele, hogy mennyi jó történelmi témájú film született a 70-es, 80-as évek környékén Magyarországon. Ezekről a filmekről már szinte semmit nem tud a magyar átlag, a fiatalabb generáció meg soha nem is fog róluk tudni. Pedig ezeknek a filmeknek komoly értéke, hogy baromijó forgatókönyvekből, elsőrangú szakmai hozzáértéssel és komoly művészi igénnyel forogtak.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.29. 09:51:55

@Gasper: még valami.
Azért az elgondolkodtató, hogy amíg abban a kurva Kádár-akolban ilyen filmek születtek, addig a rendszerváltás óta mind szellemileg, mind anyagilag olyan szinten épült le a magyar filmgyártás, ami példátlan a környező országokban.
Nálunk a tahó filmgyári taxisok, a nyomulós segédvilágosítók szabályosan elprivatizálták maguknak a teljes magyar filmgyártás eszközparkját, hogy a mai napig harmad-negyedvonalbeli külföldi bérmunkákat és hülye reklámfilmeket hozzanak az országba. A filmművészeti egyetem felvételién meg egyértelműen a kontraszelekció érvényesül már vagy két évtizede. Na de nem folytatom, tegnap már leírtam a lényeget. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.29. 09:53:03

felvételién - felvételijén

Alfőmérnök 2010.01.29. 10:01:24

@Gasper: Most mondott le a tahó Grunwalsky. Ami jó, de attól tartok önmagában kevés, strukturális átalakításokra lenne szükség. Na ez az, ami nem fog megtörténni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 10:05:41

@Alfőmérnök:

ugyan. a magyar "elitet" kell leváltani. beérett a gyümölcse, hogy nálunk bármelyik szellemi területen generációk óta nem a teljesítmény, hanem a származás a lényeg. származás, teljesítmény nélkül. taknyos orral, üres fejjel. kiváló pedigrével. na ennek kell véget vetni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.29. 11:00:46

@Grift:

"a magyar "elitet" kell leváltani"

kezdjük inkább az általános világbékével

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.29. 11:06:40

@mavo:
nem szívesen mondom, de maga egy tahó, talán ezért, de úgy sem érti: elitváltás már volt néhányszor itten-ottan. van rá példa. a gunyoros világbékéjét meg dugja fel magának, mikor éppen csúcson van a szpíddel. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.29. 13:02:40

@Gasper: & @Alfőmérnök: & @Grift:

Tudom én, hogy nagyon rosszul hangzik ma az a szó, hogy "kultúrpolitika", de attól, hogy nem nevezzük nevén a dolgokat, attól még léteznek. A ma hatalmon lévők is kultúrpolitikát folytatnak, nem is kis hatékonysággal, iszonytató eredményekkel és következményekkel. Fel kell (tudni) vállalni cselekedeteink súlyát és felelősségét: ki kell tudni mondania egy becsületes hatalomnak, hogy, igen, masszív kultúrpolitikát folytatunk, célunk ennek és ennek az elérése.

A Horthy-rendszerenek nem volt brutálkemény kultúrpolitikája? A Kádár-rendszernek szintúgy? Nem voltak világosan megfogalmazva a célok? Dehogyisnem.

A ma/holnap hatalomra kerülőknek is első dolgaik között kell(ene) jól átlátható és jól át/bejárható kereteket és közeget biztosítani a közpénzekből működő kulturális életnek(az oktatástól a művészeti életig, a filmtől a sportig stb.). Mi ezt és ezt preferáljuk, erre és erre adunk ilyen és ilyen támogatásokat. Saját szakállára, saját zsebből mindenki úgy vállalkozik, kísérletezget, művészkedik/bűvészkedik, ahogy jól esik neki, de a közpénz az (szerintünk) erre és erre szolgál. Mi vállaljuk az elosztást, mi vállaljuk a felelősséget. Pont. A kereteken belül természetesen szabad a pálya.

A film témához: miért is ne lehetne nekünk, olyan médiatörvényünk, ami szabályozza, hogy a televíziókban milyen arányban vetíthetőek/vetítendőek az amerikai/európa/magyar filmalkotások és hogy ezekből hány filmnek kell kortárs/filmtörténeti jelentőségű/szerzői-műnek lennie? Miért ne folyhatna iskoláinkban érdemi mozgóképkultúra-médiaismeret oktatás? Miért ne lehetne ezt az okatatást egy szinvonalas művészet-művelődéstörténeti oktatás kereteibe illesztve végezni? Miért ne lehetne az értékes magyar filmeket DVD-n elérhető áron megjelentetni? Miért ne lehetne ezeket a világhálón, szinvonalas háttéranyagokkal kiegészítve, elérhetővé tenni?

Mindez csak szándék kérdése.

ü
bbjnick

_andris 2010.01.29. 15:15:17

Valaki már említette: Nyolcvan Huszár, aztán ott van a Jancsó-féle Szegénylegények, vagy mi a címe, Koppányi aga testamentuma, A fekete város (bár ez tévésorozat volt). Lehetne Rózsa Sándor film, pusztával, szabadságharccal, meg vonatrablással, nem tudom a Sobri milyen volt, nem láttam... szóval ez az eastern-Móricz vonal :)
De ha késő reneszánsz, akkor Szilágyi István Hollóidőjéből szerintem lehetne forgatni egy jó kis történelmi filmet. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.29. 15:36:33

@Alfőmérnök: Grunwalsky amellet hogy egy tahó, még egy közepesnél gyengébb alkotói képességekkel bíró korrupt fazon is volt az MMKA élén.

@bbjnick: "Mindez csak szándék kérdése."

Ezt én is így gondolom, úgyhogy mást nagyon nem is tudok hozzátenni a mondandódhoz, mint ahogyan egy kívánatos kultúrpolitika koncepciójának a kidolgozása is alapvető fontosságú volna.

@_andris: A koppányi aga testamentuma inkább amolyan zsenge kis matinéfilm volt, de természetesen abban igazad van, hogy bőven volna mit feldolgozni.

Alfőmérnök 2010.01.30. 11:53:26

@bbjnick: „Miért ne lehetne...”

Lehetne, lehetne, de nem lesz. Azért nem, mert a Fidesz ezer szállal kötődik a baller értelmiséghez. A Jobbik lehet, hogy megcsinálná (egy részét), de mondjuk az nekem meg lehet, hogy annyira nem is tetszene. :(

Amúgy érdekes, hogy nyugati baller értelmiségiek között nem ciki a tömegkultúra-kritika. Csak a mi ballerjaink (többsége) kezeli szinte dogmaként, hogy a kulturális életet is a szabadpiac/szabadverseny mintájára kell felfogni. Ami katasztrofális következményekhez vezet (a tömegigény és az őt kiszolgáló „kultúripar” termékei, kéz a kézben, egyre alacsonyabb szintet ütnek meg).

Én úgy tudom, hogy a mozgókép- és médiaismeret mint kötelező tanagy szerepel a NAT-ban, csak az iskolák többsége nem nagyon tartja meg. Ami valahol érhető, mert a diákok eleve túl vannak terhelve tananyaggal.

Alfőmérnök 2010.01.30. 12:01:49

@bbjnick: „Miért ne lehetne...”

Lehetne, lehetne, de nem lesz. Azért nem, mert a Fidesz ezer szállal kötődik a baller értelmiséghez. A Jobbik lehet, hogy megcsinálná (egy részét), de mondjuk az nekem meg lehet, hogy annyira nem is tetszene. :(

Amúgy érdekes, hogy nyugati baller értelmiségiek között nem ciki a tömegkultúra-kritika. Csak a mi ballerjaink (többsége) kezeli szinte dogmaként, hogy a kulturális életet is a szabadpiac/szabadverseny mintájára kell felfogni. Ami katasztrofális következményekhez vezet (a tömegigény és az őt kiszolgáló „kultúripar” termékei, kéz a kézben, egyre alacsonyabb szintet ütnek meg).

Én úgy tudom, hogy a mozgókép- és médiaismeret mint kötelező tanagy szerepel a NAT-ban, csak az iskolák többsége nem nagyon tartja meg. Ami valahol érhető, mert a diákok eleve túl vannak terhelve tananyaggal.

Alfőmérnök 2010.01.30. 12:17:30

@bbjnick: „Miért ne lehetne...”

Lehetne, lehetne, de nem lesz. Azért nem, mert a Fidesz ezer szállal kötődik a baller értelmiséghez. A Jobbik lehet, hogy megcsinálná (egy részét), de mondjuk az nekem meg lehet, hogy annyira nem is tetszene. :(

Amúgy érdekes, hogy nyugati baller értelmiségiek között nem ciki a tömegkultúra-kritika. Csak a mi ballerjaink (többsége) kezeli szinte dogmaként, hogy a kulturális életet is a szabadpiac/szabadverseny mintájára kell felfogni. Ami katasztrofális következményekhez vezet (a tömegigény és az őt kiszolgáló „kultúripar” termékei, kéz a kézben, egyre alacsonyabb szintet ütnek meg).

Én úgy tudom, hogy a mozgókép- és médiaismeret mint kötelező tanagy szerepel a NAT-ban, csak az iskolák többsége nem nagyon tartja meg. Ami valahol érhető, mert a diákok eleve túl vannak terhelve tananyaggal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.30. 17:11:48

@Alfőmérnök:

Ha lesz egy új kormány (márpedig kell, hogy legyen!:-D), akkor fel kell, hogy vegye a "kultúrharcot". Ha nem teszi, saját maga alól rúgja ki a talajt. Ma még van ehhez megfelelő szellemi potenciál, tizenöt-húsz év múlva már nem biztos, hogy lesz. A nemzeti kultúra éltetésére alkalmas értelmiség - ha most nem kapja meg támogatást - rövid időn belül kihal, perifériára kerül, lerohad, "elkurucosodik". Akkor pedig...

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása