Plakátsablonok MSZP-s jelölteknek
2010. január 14. írta: TuRuL_2k2

Plakátsablonok MSZP-s jelölteknek

  Párválasztási dilemma elé állította a szocialista kampánystáb a párt képviselő-jelöltjeit: az aspiránsoknak választaniuk kell, hogy Bajnai Gordon, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, Kovács László, Szili Katalin és Gyurcsány Ferenc mellett szeretnének-e mutatkozni saját kampányanyagaikban. Az Origo által megkeresett szocialista politikusok nem mutattak nagy lelkesedést, amikor választásukról kérdezték őket. 

  Érthető az aggodalmuk, hogy a rendelkezésre álló plakátarcok keveset tesznek majd hozzá a helyi jelölt népszerűségéhez. Francois Pignon kolléga adta az ötletet, hogy segítsünk nekik, ezért - bár nem szeretnénk elvenni a Vote-o-shop szakblog kenyerét - készítettünk néhány, szabadon felhasználható plakátsablont az MSZP képviselő-jelöltjei számára (a kivitelezés házi pixelszabászunk és sHelf műve).

  Első ajánlatunk mi más lehetne, mint egy közös szereplés a nemzetközi politika elmúlt évének legnagyobb sztárjával, Barack Obamával (eredeti fotó)? 

  Ambíciózusabb jelöltek esetleg többre vágynak egy egyszerű amerikai elnöknél, ők Superman oldalán mutathatják meg magukat (eredeti fotó):

  A merészebb plakátarcokban gondolkodó jelöltek számára tökéletes választás Ashley Jensen és Aria Giovanni művésznő (eredeti képek):

  Azoknak a kisebb termetű jelölteknek, akiknek a körzetében hasít a Jobbik, jól jöhet egy közös plakát Szegedi Csanáddal és Vona Gáborral, gárdás outfitben (eredeti fotó):

  Ha törzsolvasóink, illetve a magyar tumbásztársadalom szavazataira apellálnak, akkor az ujjaival győzelmi jelet formáló Bonót ajánljuk plakátarcnak (eredeti fotó):

  Végül Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc helyett egy ravasz húzással Orbán Viktor ajánlhatja a jelöltet a választók figyelmébe (eredeti fotó). Nem lennénk a fasiszták helyében, amikor meglátják ezt a plakátot:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr921672046

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Plakátháború 2010.01.15. 11:13:39

Kellene a 2/3? Akkor ne csak elhitetni tessenek, hogy megszűnik a korrupció, hanem lássuk a szándékot is. Kérünk szépen egy törvénycsomagot, ahol a közszolgáknál épp úgy, mint a rendőrségnél, súlyozottan büntetik a hivatalból elkövetett bűnöke...

Trackback: Politikusbűnöző a Jobbikban 2010.01.14. 18:18:13

A Jobbik rendet és közéleti tisztaságot ígér. Ebben más politikai erőkkel szemben könnyíti a helyzetét, hogy csak kevés helyen került hatalmi pozícióba. Márpedig a népi bölcsesség szerint a csúnya lányoknak mindig könnyebb szüzen maradni. Azonban most ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elfelejtette 2010.01.14. 15:50:55

Azért az sokat elárul a párt állapotáról, hogy a jelöltek nem szívesen mutatkoznak a saját pártjuk és országos listájuk vezetőivel együtt...

buckafej 2010.01.14. 15:54:34

Sehol egy kisebbségi, meleg plakátarc?

Szt. Ahanov 2010.01.14. 15:55:49

@elfelejtette: Ahogy az is, hogy Gyurcsány is egy opció...

Bell & Sebastian 2010.01.14. 16:00:23

Szerintem megtenné Kovács László madárlátta alsógatyája is.

Bármelyik MSZP -s a fejére húzhatja egy fénykép erejéig, a többi meg oly' mindegy!

Úgyis csak az SZDSZ (egyik) gazdateste.

Francois Pignon 2010.01.14. 16:10:37

@elfelejtette: Már időközi választásokon is ez volt, nem hívogatták Gyurcsányt vagy Bajnait kampányolni.
De a párt megválasztotta őket, egyék csak meg amit főztek.

civilkontrol 2010.01.14. 16:36:17

Visszanyal a "kiveltalalkozzonorbanviktor" :o)))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.14. 16:36:55

Ergé megmondta, hogy ez nem az igazi Bono, de nem hittük el neki.

eN 2010.01.14. 17:03:17

gyerekek ez a Bono mar 10 eve is gaz volt, nem kene ennyit eroltetni

zooborg 2010.01.14. 17:32:56

Menni, nem menni? Ez itt a kérdés!
Kezében Kádár koponyával,
mereng a magyar Hamlet. A térd és
lábszár roggyant, indulni gyáva,
elhúzni innen a bús világba,
mert ha most ered, végképp elhúz,
vissza nem térhet többé az árva:
beül helyére Polonius.

Mégis lehet megrendezett csörte,
mit megnyerhet egy Komédiás,
aki mérget csöpögtet a tőrre,
az Élet itt fordított színház,
fejtetőre áll a szereposztás:
ma Hamlet volt a bolond, a bús,
de holnapra maga Hamlet lesz más,
s beül helyére Polonius.

De mégsem! Nem lesz veretes dráma,
csak olcsó kutyakomédia,
egyébre nincsen igény már máma,
nem adná azt le a média
(nem jönne össze a reklámdíja),
hogyha show helyett Shakespeare-t bámulsz,
s nem mondhatod, mily édi a
kis cuki pofa: Polonius.

Lehet neked akárki az aktor,
magyar néző, mindenkit megunsz-
A ripacs Ferenc, avagy a Viktor,
vajon ki lesz majd Polonius?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.14. 17:36:25

Olyan magyar szo, hogy tumbasz, nincsen.
Tumbasztarsadalom plane nincsen.

Oblomov 2010.01.14. 17:37:35

Gyúrcsány az szép szál ember ott Orbánnal?
:)

zooborg 2010.01.14. 17:54:11

Én to'ok jobbat is. Lexebb lenne ha XYZ evtás cigárettával kínálná a Gyulánkat.
Tuti nyerő!

Arivistus 2010.01.14. 18:03:12

Az MSZP-s jelöltek helyében én is inkább fotózkodnák egy levelibékával, mint Gyurcsánnyal.

Tehetetlen Dodó 2010.01.14. 18:10:52

@Arivistus: Hát, lehet így is mondani.
Volt nekem egy bajtársam, akit egyszer könnyelműen kijavítottam: nem tudnák, hanem tudnék.
Erre a slágfertig őrvezető rögtön rávágta: öreg, lehet, hogy te tudnél, de én tudnák!

Az ügy lényegi részét érintve: miért ne fotózkodnának Ferivel? Az ő példaképük.

teddyde 2010.01.14. 18:27:59

Turul te régebben egész jókat írtál...

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.01.14. 20:55:38

na ezen a poston most jót mosolyogtam.
@Doomhammer: akkor te mit mondasz? a tumbi mellett törsz pálcát?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.01.15. 01:36:01

@Doomhammer: nyelvészkedünk, nyelvészkedünk?:)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.15. 08:11:12

Ofc, először a képeket néztem végig olvasás nélkül. Feszt azt gondoltam valami nagyon kreatív ellendrukker műve. Mosolyogtam is. tetszettek, poénnak nagyon jó lett volna. De kampány plakátnak? ROFL
Remélem csak félre értek valamit, a kora reggelre való tekinettel...

Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős választási oldal

marós 2010.01.15. 08:41:02

A sűllyedő léghajóból ki kell dobálni a felesleges terheket. Az mszp a vezetői miatt bukott ilyen nagyot, amig nem szabadulnak meg a korropt, hazug, érdemtelenül meggazdagodott vezetőiktől, nem tudják elfogadottságukat helyreállítani. De ki kell dobni a szakértőiket, a propaganda gépezet csahosait is, mert mérhetetlen utálat övezi őket.

Tehetetlen Dodó 2010.01.15. 12:13:26

@marós: Lehetőleg jó magasról,ha szabad javasolnom.

ÁrPi 2010.01.15. 12:44:42

@Oblomov:

Az eredeti kép is megkattintható, Te fölfedező :)

Éonokkal ezelőtt történhetett! :-)

Oblomov 2010.01.15. 13:22:05

Kösz, aszittem a rádió-frekvencia megállapodás lett publikus. ;)

traianus 2010.01.15. 20:17:49

Anno még talán 2002-ben Csurka mellett volt ott a plakátján a kutyája. Azok voltak a szép idők.
süti beállítások módosítása