Európai értelemben vett korszerűen normális
2010. január 08. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Európai értelemben vett korszerűen normális

  Mint egy magát megnevezni nem kívánó hírportál beszámolt róla, tegnap több megbízható szemtanú látta Herényi Károly MDF-elnökhelyettest, ahogy a Ferenciek terének aluljárójában egy szál tollboában - Bokros Lajos és volt frakciótársa, Lengyel Zoltán, valamint négy román férfiprostituált társaságában - egy sörösrekesz tetején ezt énekelte: 

Zöld erdőben járok,
Listás helyre vágyok,
Két doboz kefírért,
Bármit megcsinálok. 

  Amikor a rendőrök megpróbálták a társaságot elvezetni, Herényi a tollboájából előkapta képviselői igazolványát, és azt lóbálván így kiabált: „Nyaljátok ki, geciii!” Végül a közeli melegbárból a helyszínre siető Szilvásy György rendezte el a dolgot, szopóálarcot húzva a feltehetően ittas állapotban lévő képviselőre.

***

  Elkezdődött hát az MDF kampánya is: reméljük, a mindennél mélyebb kezdést további szórakoztató pillanatok követik majd. Mindenesetre a 100 ezer kínai betelepítéséről szóló hírhez annyit hozzáfűznénk: a kínaiak nem hülyék, hogy 25 milliárd eurót kipengessenek pár honfitársuk eltakarításáért, ők mégiscsak ismerik az emberi méltóság és a racionalitás fogalmát; másrészt egyáltalán nem biztos, hogy akadna százezer kínai, aki hajlandó lenne önként Magyarországra jönni (akik itt vannak, azok is ütemesen szivárognak hazafelé). Ha elegük van a rizspalántázásból, akkor elmennek felhőkarcolót építeni Shanghaiba és Xiamenbe , ahol járnak a buszok, stabil fizetőeszközben kapják a fizut, és a magyar gyakorlatnál sokkal ritkábban kell lefizetniük a rendőröket és a pénzügyőröket. És ahol a politikai életbe tömeggyilkosok és korrupt gazemberek bekerülhetnek ugyan, de szánalmas bohócok nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr791655706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A konzervatív ember (magyarságtudat, idegenszívűség) 2010.01.09. 21:09:37

A konzervatív ember   „Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bárm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2010.01.08. 12:11:33

Remelem ha jonnek a kinaiak, minden volt szdsz-es a fideszre fog szavazni! Kozmopolitizmus,integracio..stb..stb..
Ugye emlekeznek ra? Es ok nem is hataron kivuli magyarok, szint, erdekesseget es ujdonsagot hoznak szurke eletunkbe, ez hianyzik jelenleg.

Gurney Halleck 2010.01.08. 12:12:12

@tölgyes: Ebből is látszik, hogy Dávid nagy értékcserélő.."
Még jó, hogy Orbán Viktor nem ilyen...:)

negeev 2010.01.08. 12:15:10

Az első két bekezdés után az asztal alatt voltam. Nagyon vizuális típus vagyok. :D

Téglagyári Megálló 2010.01.08. 12:16:03

@tölgyes:

Ne képzeljen túl sokat az mdf-be, ők a poszt-szdsz-nem-vagyunk-kormánypárt

Téglagyári Megálló 2010.01.08. 12:17:02

@Oblomov:

Ez az, tibeti szerzeteseket a Mátrába!

egyatlagosfelhasznalo 2010.01.08. 12:18:54

Ez aztán a színvonalas blog. Kár volt azért a mindegy másfél percért, amialatt elolvastam, értelmesebb dologra is fordíthattam volna. Gratulálok.

márvesztes 2010.01.08. 12:21:33

Ezt utálom! Senkinek nem KELL lefizetnie a rendőrt. Nem kell kilónyócvannal menni, meg ittasan vezetni, piroson átmenni, stb, és akkor a vilkágon senkit nem KELL lefizetned. Ha mégis gyorsan mész stb. akkor sem KELL lefizetned a rendőrt, nyugodtan választhatod azt is, hogy büntetést fizetsz, vagy hagyod elvenni a jogsidat. A rendőr lefizetése a Te döntésed. Akkor is, ha ő tartja a markát.

Ez a megfogalmazás mindennél jobban
rávilágít arra, hogy akárhogy is akartok erkölcsi magaslatokról pampogni, pont ugyanolyan kádármagyarok vagytok, mint a többi, akit rendszeresen fikáztok.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.08. 12:27:01

@márvesztes: nyilvan nem csak a politikusokal van baj, hanem az emberekkel is. csak sajat magaban senki sem latja a hibat.
ha varazsutesre megvaltozna minden polgar ugynaugy megmentene az orszagot, mintha a politikusok valtoznanak meg varazsutesre :)

csati 2010.01.08. 12:27:13

Ilyen szánalmas posztot sztem még nem olvastam a kurucinfón se...

Egyébként áruljátok el, nagyokos "jobboldaliak" (inkább: hazafias balosok, azaz nemzeti szocialisták...): melyik párt mondja a tutit, egyáltalán, mit kellene csinálni, milyen irányban kellene elindulni?

Bár felesleges ilyet kérdezni tőletek, a cikkben is tapasztalható színvonal túl alacsony ennek megválaszolására...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 12:28:39

@Walter Melone:

"Ja, ez ilyen "nincs ötletünk, rúgjunk bele valakibe" poszt?"

DEHOGYIS, dehogyis!

Nem figyelted a híreket?

"Egy internetes hírportál szerint Orbán Viktor decemberi pekingi látogatásán felvetette, hogy leendő miniszterelnökként eladná Kínának a Nemzetközi Valutalaptól kapott 25 milliárd dolláros magyar hitelt, cserébe százezer kínai kapna hazánkban letelepedési engedélyt.

Az MDF részéről Herényi Károly frakcióvezető közleményben reagált a hírre. Pártja nevében felszólította a Fideszt, hogy „haladéktalanul tisztázza: igazak-e a hírportál értesülései? Igaz-e, hogy az IMF hitel átvállalásáért cserébe százezer kínai állampolgár befogadását ígérte? Igaz-e, hogy a Fidesz elnöke kísérletet tett arra, hogy az Európai Unió demokratikus együttműködését kínai kommunista függőségre cserélje? Igaz-e, hogy Orbán Viktor gazdasági hazaárulást követett el?”."

www.fn.hu/belfold/20100107/szazezer_kinai_jon_magyarorszagra/

Jogos-e ezek után a poszt?

civilkontrol 2010.01.08. 12:28:42

@Nothingspecial: Jujjj!
Akkor vajon hány órát vehetett igénybe, mig ezt a 2 soros épitő jellegű kritikát kipréselted magadból?

csati 2010.01.08. 12:29:12

@márvesztes: hát, a mostani "jobboldal" tömöríti leginkább a kádárikusz panelprolikat, az biztos...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 12:29:57

@csati:

Nem a poszt szánalmas, hanem ahogy Herényi kampányol! Hát te vagy nem tájékozódsz, vagy te is az ostobaságok szajkózásának híve vagyol!

kappel 2010.01.08. 12:30:03

márvesztes
te melyik blognál jársz?
:)

civilkontrol 2010.01.08. 12:30:22

@csati: Te képben vagy az előzményekkel?

civilkontrol 2010.01.08. 12:33:22

KK@TT, ezt mondjuk elkúrtátok. Sokan nem olvasták az előzményt úgyhogy lövésük sincs mi ez a poszt.
Nem linkelitek be?

ladislaus 2010.01.08. 12:41:15

es most akkor ez jo nekik?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.08. 12:41:24

@csati:

Ők igazából vallásos keresztény/keresztyén jógyerekek, akik szeretnének lazának látszani, ezért a KDNP-t nem merik felvállalni. Annál azért értelmesebbek, de neveltetésük béklyóiból nem tudnak kitörni, talán családi kapcsolataik miatt sem?

Én bírom őket!

tölgyes 2010.01.08. 12:41:41

@Kivlov: Szerintem jó döntés lenne a részükről, ha összefognának (MDF-SZDSZ-MSZP). Egyikük hiteltelenítené a másikukat...:::))

scsaba1 2010.01.08. 12:43:05

Ezen a Herényin eldobtam az agyam. Ennek a kérdésnek a bölcsessége már-már a Jobbik agytrösztjeinek a színvonalát idézi. Különben is: idegenek haza, meg sárga veszedelem.

Ez a 100 000 kínai vajon rokoni kapcsolatban áll 23 000 000 románnal? esetleg házastársa?

tölgyes 2010.01.08. 12:44:10

@Szibarita: Kérem fejtse ki "magvas" gondolatait.

tölgyes 2010.01.08. 12:45:15

@Szibarita: Kérem fejtse ki magvas gondolatait.

Preskin 2010.01.08. 12:46:00

Kapa !
Kezdődik !
Csaticsata a nívónevében ?-)

ladislaus 2010.01.08. 12:46:27

jah, ez a herenyi egy aberralt barom! tomoren ennyit errol

tölgyes 2010.01.08. 12:47:43

@Gurney Halleck: Minden párt és politikus változik. A fidesz nem ült bele az MSZP ölébe, ahogy azt az SZDSZ tette.. majd miután az SZDSZ összeállt az MSZP-vel nem lépett vele szövetségre, ahogy azt az MDF teszi. Vagyis a változásnak vannak határai.

tölgyes 2010.01.08. 12:55:19

@ladislaus: Érdekes ugye, hogy Herényinek mennyire elnézi az úri közönség, hogy VIP listás volt.

Walter Melone (törölt) 2010.01.08. 12:56:45

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=93):

amikor én olvastam, nem is akartam rá szót fecsérelni, olyan messziről érződik, h bullshit.

A tárgyi tévedéseiről nem is beszélve.

mindegy, egynek jó, csak nem gondoltam volna, h ilyen botrányhiány van a sajtóban, h álhírekkel provokálja egymást két párt.
(ha jól értem erről van szó...)

tony zionist 2010.01.08. 12:59:19

tényleg nincs senki ebben az országban, aki a dávid-ebola első tüntetét, a herényi kárót meglincselné?

negeev 2010.01.08. 12:59:58

Netán Index címlap van, hogy ennyi troll jelent meg?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.08. 13:00:08

@Nothingspecial: Kár volt a kommentedért is. Addig is nézhetted volna a goldengate.hu-t inkább.

civilkontrol 2010.01.08. 13:05:23

@negeev: Igen, az :o)
A trollkodáson kivül nem nagyon lehet más öröm a kis életükben

phaidros 2010.01.08. 13:07:12

@naugyehogy: szemétség volt, itt próbálom visszatartani vinnyogva a röhögést a beszólásod miatt! Amikor közben Is-ét is olvastam, akkor az majdnem egy infarktusos fulladás volt! :DDDDDDDDDDDD

phaidros 2010.01.08. 13:09:09

@is: ugyanmár, nem kell mindig megfigyelni, elemezni, néha kell a felszabadult röhögés is. Köszi, hogy Te is hozzájárulsz ehhez! :)

irrelevant 2010.01.08. 13:09:11

Köszönöm az első két bekezdést, szarrá röhögtem magam :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ladislaus 2010.01.08. 13:12:35

@Nothingspecial: szemeddel maszturbálhattál volna mondjuk!

civilkontrol 2010.01.08. 13:15:24

Ezek a srácok nem csak idióták, de lassúak is.
Még mindig ott figyel az MDF nyitólapján az ominózus hir ezzel a cimmel:

Orbán Viktor gazdasági hazaárulást követett el Kínában?

mdf.hu/index.php?akt_menu=77&hir_reszlet=6024

Csináljunk segget a szánkból aszt verjük nagydobra :o)))

phaidros 2010.01.08. 13:17:37

@lelkylola: (T/M)aoisták, ott is megvan az árok.

scsaba1 2010.01.08. 13:18:54

@lelkylola:

Szerintem direkt olyanokat kért a patás zorbán. Most ugyan lazán nyerik a választásokat, de 2002-ben és 2006-ban hiányzott még vagy 100 000 szavazat a biztos győzelemhez. 2014-ben meg már ott lesz kéznél. Nagyon gonosz ez a zorbán, nagyon gonosz...

nem1rem1 2010.01.08. 13:32:43

A poszthoz: Az első fele szerintem szimpla fikázás, ízlés kérdése, hogy ki mit tart viccesnek. Én a magam részéről azt, ha az általam kevésbé kedvelt politikust elképzelem a Felszabon egy szál tollboában, elég sekélyes, amolyan fábrysanyis alpárságnak, egyfajta maszturbálásnak nevezem, függetlenül az élc alanyától.

Herényi felszólítása viszont tényleg bohózat-jellegű, még a részéről hozzá fűzött magyarázattal együtt is, ami olyasmi, mint a régi tévé-reklám: "HA JÓT AKAR, VEGYEN (ilyenésilyen) ELEMET!... Ha tényleg jót akar, hehe..." Herényi arra adott lehetőséget a Fidesznek (szerinte), hogy tisztázza magát.

Ez pedig mégegy ökörség.

De ettől még a poszt gyenge, sajnos.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 13:35:06

@A tagságnak már nem Orbán kell, új m.elnökjelöltet:

Hát öregem, te vagy nagyon buta vagyol (és akkor őszinte a trollkodásod), vagy direkt úgy droidkodol, h kib....ál az LMP-vel.

Az első esetben javaslom az internetről való leszokást, a második esetben meg a nagyobb aktivitást:o)

civilkontrol 2010.01.08. 13:35:53

@A tagságnak már nem Orbán kell, új m.elnökjelöltet:

Igézet tőled:

"Az LMP párt nevében is benne van -LEHET MÁS A POLITIKA -!
Egyrészt nem az emberek pénzén /kapott pártámogatás/ dőzsölnek és szórják, másrészt a régiek hazug, blöffölő stílusát nem szeretnék követni!
Ha nektek jó a 20 évünket elcsesző, mutyizó, csaló, tolvaj "politikai elit" / Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz/ szavazz rájuk.
Akkor nincs kiút, minden folytatódik!
De lehet más a politika!"

Ha a para-kovácsoktól eltekintünk óvatos optimizmussal figyelem az lmp-t.

De szerintem húzzatok a faszba ezzel a jobbik 2.0 bullshittel!

Lehet Más a Kommunikáció

nem1rem1 2010.01.08. 13:37:43

@nem1rem1: Illetve függetlenül az élc tágyától (is).

civilkontrol 2010.01.08. 13:37:47

@A tagságnak már nem Orbán kell, új m.elnökjelöltet:

Stratégiailag meg végképp nem értelek :o))
Idejössz egy jobbos blogba ezzel a nickkel és azt hiszed, hogy ettől mindenki rátok fog savazni?? :o))))

Lehet Más a Stratégia is :o)))

zooborg 2010.01.08. 13:44:44

Nyuszikampány
(Heltai Gáspár nyomá...ba sem érhet.)
Történt vala, hogy a az állatkertnyivé zsugorodott ősrengeteg lakói elhatározák parlamentet választanak maguknak...
Elcaplatott mindezért a fhí! de szorgalmas (soha nem volt munkakönyve!) medve a méhecskékhez. Ha engem választotok, méz csordogál majd minden fűszálon, minden levelecskén...
Hitték is, nem is, a valóban szorgalmas méhecskék panel-lépjeik mélyén... Szerencséjükre arra járt a ravaszdi róka:
-Ne higgyetek az álnok medvének! Csapra akarja veretni lépecskéiteket (ettől lesz a sok méz fűn-fán!), s helyetekbe sárga darazsakat telepít!
Jól összecsipkedték a mackó orrát, meg sem állt Tusványosig, ahol kukázó medve lett belőle, ha a székely gyors eddig el nem üt(öt)te...
-Válasszatok engem: szabad bejárásotok lesz a tulipán kelyhébe, s az ibolya lila szirmai közé! Megtapsolta egy herényi... akarom mondani maroknyi here (azért ez méhben nem kevés!).
-Nemdebár én szabadítottam meg az erdőt a rágcsálóktól is?!
-Mégis mit ígérnél nekünk?
- Most jövök a bokrosból...tól... mindenfelé szétszórt pollenszemek...Takarékoskodjatok!
Hej, felvesztek a szorgalmas, ámbár takarékos méhecskék, jól összeszúrkálták a rókát is.
-Te beszélsz takarékosságról, kinek a likában még a napvilágot is lekapcsolták?!
A jobb sorsra érdemes farkas oda sem ment:ő csak a négy évszázada kihalt őstulok húsát ígérte...De azért ordítozott, s masírozott, hogy az egész holnemvolt-erdő zengett belé!Azzal maradt.
A vadmacska is elsomfordált: lötyögött rajta a ruha, u.i. a próbababa nem volt más mint a pannon puma.
A bátor nyulacskára fanyalogva, ámbár alig titkolt reménnyel néztek a méhecskék:
-Mit hoztál nekünk, ingyom-bingyom ildomos kis nyulacskánk?
-Húsvéti pirostojást. Sikerült kimentenem a gonosz medve és farkas körmei közül...
Bizony, bólogattak magukban a méhecskék, nagy teljesítmény 8 év szakadatlan ellenzéki kormányzás mellett.
-Te tojtad, kisnyulacskám?
-Nálunk a bak a tojó: ott vannak a Mesterszakács zacskójában...
Így győzedelmeskedett a bátor botoxos nyuszika fenevad ellenségei felett.
Ha a nyúl farka hosszabb lett volna, a parlamenti ciklus közepén Gyurcsány sem tért volna vissza!

ben2 2010.01.08. 13:45:06

@Jobb híján MDF-es:

Tehát az SZDSZ a szocikoala miatt volt bukó a számodra, de Bokros meg Lengyel Zoltán belefér? Muhaha

Oblomov 2010.01.08. 13:51:12

@is: "bizony hülyeség volt ez Herényi részéről ..."
Mámé? Aki nem akar hülye maradni, az kérdez. Tudja itt valaki, mit akar a kormányképes erő az adósságállománnyal? (Nem az egymillió új munkahely érdekel, hanem annak finanszírozhatósága.)

tölgyes 2010.01.08. 13:53:51

@ladislaus: Csak azok ma már nem politizálnak.

Publius Decius Mus 2010.01.08. 13:54:04

Ez egy kis párt, kis hazugsággal. A nagy Gyurcsány még 23 millió románt hazudott éjjel és hazudott nappal, Dávidéknak csak 100 000 kínaira telik.

tölgyes 2010.01.08. 13:55:55

@Oblomov: Olyan ez mint a budapesti-debreceni közlekedés. Budapesten minden rohad és hull darabjaira - Debrecenben pedig működik.. még a maszopisták is elismerik (lásd: NOL) Debrecenben több volt a pénz, vagy csak nem kúrták el?

3.14159265 2010.01.08. 13:58:50

A szerzőpáros milyen gyakran fantáziálgat buzibárokról és szopóálarcokról? És Szilvási György mióta tárgya elfojtott(?) vágyaiknak?
Itt is az mutatkozik meg, hogy azt lehet igazán gyűlölni, akit valahol nagyon mélyen szeretünk.

Oblomov 2010.01.08. 13:59:14

@tölgyes: Kósát akarod? Nem adjuk! :)

Bloodscalp 2010.01.08. 13:59:35

@Publius Decius Mus: a Fidesz hol van a listán 15 milla magyarral?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.08. 14:00:32

@tölgyes: "Debrecenben több volt a pénz, vagy csak nem kúrták el?"

Píár!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 14:02:29

@Oblomov:

Sztem Herényi rosszul kérdezett. Helyesen így kellett volna kérdezni:

kinek a bányájából fedezi majd a lévendő Orbán-kormány azoknak a szőlőtanyáknak az építéséhez szükséges követ, amit az ide betelepített 100.000 kínainak átjátszott magyar földeken építenek fel állami támogatással?

Hámá méne? Bármit meg lehet kérdezni, hiszen ő csak kérdez, igaz?

drumhead 2010.01.08. 14:05:05

semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek!

2010.01.08. 14:06:17

Hiába, igaz az a mondás, --hogy nagy az isten állatkertje, de sajnos kicsire sikerült a keritést megépiteni. Ezért néhány önmagát politikusnak nevezö barom átugrotta. Igy van kint a keritésen kivül ez a Herényi is.Ugat, mert fél, hogy nem lesz miböl jól élni és adj' isten még dolgoznia is kell majd. Ezért összehord minden baromságot. Vegye be inkább a gyógyszerét, vagy keresse fel háziorvosát!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 14:07:16

@3.14159265:

Én nagyon szeretem Szilvásit! Többek között ő tett legtöbbet a Fideszért!

3.14159265 2010.01.08. 14:12:36

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=93): Biztos rajtad kívül is még elég sokan szeretik.
De azért az ritka, hogy egy nyilvános blogon fantáziáljon róla két pasi.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 14:17:25

@Oblomov:

Néha igazán bekapcsolhatnád a gyógyszeradagolód:o)

Arra vigyázz, h 3 mondatnál többet ne írj be, mert lebuksz!:)
Üdv.

elfelejtette 2010.01.08. 14:30:01

Azert nem semmi, hogy Herenyi hogy raugrott erre a bulvarhirre. Ez mar maga az europai ertelemben vett konzervativizmus, vagy ez meg csak a bemelegites?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.08. 14:47:46

@Oblomov:
Nah, erre most nagyon ráhibáztál!

Két napja kiléptem az ajtón, latyakos havon jobb láb előre, a bal kifacsartan magam alá...
... 3 óra múlva baleseti sebészet, röntgen, egyebek...

Mellesleg, a fejemet nem vertem be... illetve azt nem, amelyik nyak fölött van:o)

scsaba1 2010.01.08. 14:49:23

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=93):

Szilvásit én is szeretem. Már a Lajost.

Ki a fene gondolta volna, hogy a '70-es évek kedvenc lektűrjeiben ilyen gyönyörűen megrajzolja majd a jelenlegi szoci vezérkart.

Bloodscalp 2010.01.08. 14:52:45

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=93): még nincs meg a film:)

sok sikert kívánok, kettös motívációd
van?

naugyehogy 2010.01.08. 16:04:42

@phaidros: igazán nem tudom mi a probléma:-D Ezért a beszólásért jár a díj Herényi úrnak, lássuk be :-DDD

naugyehogy 2010.01.08. 16:07:13

@civilkontrol: h versz nagydobra egy seggszájat??? :-D

Bloodscalp 2010.01.08. 17:26:02

Mint egy magát megnevezni nem kívánó hírportál beszámolt róla, tegnap több megbízható szemtanú látta Semjén Zsolt majdnem KDNP-elnököt, ahogy a Ferenciek terének aluljárójában egy szál tollboában - Navracsics Tibor és frakciótársa(?), Lezsák Sándor, valamint négy román(iai magyar?) férfiprostituált társaságában - egy sörösrekesz tetején ezt énekelte:

Zöld erdőben járok,
Listás helyre vágyok,
Két doboz kefírért,
Bármit megcsinálok.

Amikor a rendőrök megpróbálták a társaságot elvezetni, Herényi a tollboájából előkapta képviselői igazolványát, és azt lóbálván így kiabált: „Nyaljátok ki, geciii!” Végül a közeli melegbárból a helyszínre siető Lázár János rendezte el a dolgot, szopóálarcot húzva a feltehetően ittas állapotban lévő képviselőre.

***

Elkezdődött hát az ...-pártgépezetbe be nem kerültek kampánya is reméljük, a mindennél mélyebb kezdést további szórakoztató pillanatok követik majd. Mindenesetre a 100 ezer kínai betelepítéséről szóló hírhez annyit hozzáfűznénk: a kínaiak nem hülyék, hogy 25 milliárd eurót kipengessenek pár honfitársuk eltakarításáért, ők mégiscsak ismerik az emberi méltóság és a racionalitás fogalmát; másrészt egyáltalán nem biztos, hogy akadna százezer kínai, aki hajlandó lenne önként Magyarországra jönni (akik itt vannak, azok is ütemesen szivárognak hazafelé). Ha elegük van a rizspalántázásból, akkor elmennek felhőkarcolót építeni Shanghaiba és Xiamenbe , ahol járnak a buszok, stabil fizetőeszközben kapják a fizut, és a magyar gyakorlatnál sokkal ritkábban kell lefizetniük a rendőröket és a pénzügyőröket. És ahol a politikai életbe tömeggyilkosok és korrupt gazemberek bekerülhetnek ugyan, de szánalmas bohócok nem.

hm, meguntam az anyázó cikkeket:)
-a plágium vádat nem tagadom:)

stratez 2010.01.09. 09:00:23

Dávid és Herényi rövid munkaköri leírása: politikai hullák guberálnak a közéleti hulladéklerakóban.

Google 2010.01.09. 13:52:44

Egy maréknyi here, ahogy zooborg (ex gyalogartur, nem összetévesztendő balogarturral) uram mondá. És ahogy ők zizegnek a kosztümös kiráynő, és az új kaptártulaj körül.
Őket, ha odaadhatnánk a hitelünkért cserébe, az lenne jó. Nem jönnének, hanem mennének.

Metropolisz · http://tisztabeszed.blog.hu 2010.01.09. 18:17:08

Ma 15-18-ig a Magyar Demokrata Fórum megtartotta kampánynyitóját az egyik ismert belvárosi melegbárban, az Alterego Cafe-ban. Az információ fényképekkel alátámasztva hétfőn Blikkben!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 22:22:11

@Bloodscalp:

Idióta! Fel sem fogtad, h a helyesírásodat cikizem. LOL

@Rikki Harcos:

Már így is nagyon jobbult vagyok:o))

Azért kösz, már alig bicegek.

Bloodscalp 2010.01.10. 00:17:31

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92): akkor leírom nagyon teljesen-mivel ugy tetszik a gyengébbek közé tartozol...ne hisztizz mindenen..például helyes-síráson
tudom -kettős-mint az állampolgárság:P
jól mondom tesó?:P

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.10. 09:49:31

@Bloodscalp:

Baszod, te kevered az ironikus kioktatás (gúny) fogalmát a hisztivel!

De ha már, akkor lássuk csak:

úgy, és nem "ugy",
no és hát space gombot is megnyomhatnád időnként.

Tudod, azért foglalkozom a lényegtelen helyesírásoddal, mert még mindig az a leglényegesebb abban, amit írsz.

Ps.: Nem "jól mondom tesó", hanem "Jól mondom, Tesó?" (Mondatkezdő nagybetű és vessző.)

Majd szólj, ha már leérettségiztél, akkor beszélhetünk fontosabb dolgokról is...
Szép napot!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.10. 16:53:42

@Bloodscalp:
Vegyél egy értelmező kéziszótárat! Kezdetnek jó lesz neked a kisebbik méret is, abban is kellő számú újdonságra lelsz majd...

tewton 2010.01.10. 17:25:42

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92): nem akadályozza a gyógyulását, ha ilyen kommentekre válaszol? :)

Bloodscalp 2010.01.10. 18:51:44

bszd meg ha nem akarok helyesen sírni, nem fogok, ojan hüje vagyol hogy nem fogod, ez net, nem szépirodalmi verseny-ergo szleng van

de ezzen akadj fenn, hisz nyelvtanár vagy/veszett el benned-szerencsére

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.10. 21:19:16

@Bloodscalp:

"ha nem akarok helyesen sírni, nem fogok"

Kicsi nyuszi: te nem "nem akarsz", hanem nem tudsz! Nagy különbség.

Ráadásul egy hosszú ő-t leütni ugyanannyira nehéz, mint egy rövid ö-t, pusztán helyesírási rutin (ami neked nincs) kérdése.

Nem várok én tőled irodalmi stílust, mert arra szemmel láthatóan képtelen volnál. Mindössze azt várnám el, h egy érettségit sem megütő szinttel legyél szerényebb, vegyél vissza abból a túlméretezett arcocskádból. Comprende?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.11. 20:02:27

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=90):

"vegyél vissza abból a túlméretezett arcocskádból. Comprende?"

ezt pont Te..? :DDDD
eről a kétt szárnjas esete lyut eszenbe
süti beállítások módosítása