Emperor Balambér felhívása az ŐSMAGYAR Helyes-írás visszaállítására
2009. október 27. írta: dobray

Emperor Balambér felhívása az ŐSMAGYAR Helyes-írás visszaállítására

 Hejja kedves TestVérek! BABBA MÁRIA adjon Szebb Jövőt!

 Arra szeretnélek hívni Titeket, hogy Ősmagyar, Táltosi Hitünknek megfelelően reformáljuk meg a Magyar Nemzet helyesírását! Hiszen Papp Lajos Szívsebész Professzor is megmondta a zsidó püspököknek írt levelében, válaszul azoknak az Ősmagyar Táltoshitünk ellen írt inkivizíciós levelükre, hogy „A Magyar Nemzet tagjai lelkükben megőrizték Istent, de tudatukból minden erővel próbálták kiirtani a vallási és erkölcstani ismereteket!”

 A Nemzet Jóllétéért!!!

1956-os Forradalmunk kiváló alkalom arra, hogy a kommunisták által megszállt akadémia Habsburgok által sugalmazott, a zsidó globálkomprádor elit által ránk oktrojált helyesírást Igaz MAGYAR Helyesírással váltsuk fel! Ugyan a Magyar LÉLEK-nek a rovásírás felel meg leginkább, mégis nem felejthetjük el, hogy Népünk ajándékozta meg a világot a latin betűs írással is! Vissza kell térnünk az ÁRPÁD VEZÉR kora beli ÍRÁSHOZ, ami majdnem olyan, mint a SUMÉR, azaz SZUMÍR! És közvetlenül Iz-Ten ajándéka az Egy-Igaz-Magyar-Népnek! Mivel ez a 25 ezer (!!!) éves ajándék TÖKÉLETES, ezért a SZUMÍR csak VISSZAFEJLŐDÖTT A MAGYARBÓL!!!!!

Ezentúl nagybetűvel kelljen írni a Magyar és a Nemzet szavakat, imigyen megtévesztve a nemzetellenes helytartókat, akik nem tudják majd eldönteni, hogy a jobboldalinak hazudott megalkuvó napilapról vagy a Nemzetről van e szó! 

 Végezetül had emlékeztesselek titeket Az Egy-Igaz-És-Szent-Magyar-Biblia Idézetére:

"Az Ég és a Föld szövetségévé a Fokost avatta, a Fokos és a Nádkosár hivatásául pedig a MUNKÁT rendelte. Így magasztalta fel ÉN-LIL a Fokost. Aranyból lett az Ő Fokosa és ezüstből annak tokja. Feje lazúrkő és foka erős mint a gátakat döntő Égi Bika. Amikor ÉN-LIL megteremtette így a Fokost és annak sorsát is megszabta, fején ékeskedő Szent Koronáját annak az EM-BAR-nak fejére illesztette, akiket már előbb a Földre küldött, és most kegyes szemmel nézett rájuk. Az Ég lakói mind köréje sereglettek, és ÉN-LIL elibük tette a Szent Fokost. Imával hódoltak ÉN-LIL-nek az Ég lakói és aztán – égi szózat kíséretében – átadták ÉN-LIL Szent Fokosát a földi EM-BAR-nak, hogy a rávetett sors szerint használja azt. Az Ég lakóinak szózata pedig ez volt: „Vegyétek ÉN-LIL Szent Fokosát örök szövetségül. Mert szövetséget állapítunk meg miközöttünk és ti közöttetek és a ti magotokból utánatok jövő nemzedékek között. ÍZ-TEN – ÉN-LIL által – tinéktek és nemzedékeiteknek adta a Földet, a Tudás Fájával – örök birtokul. Telepedjetek és gyarapodjatok a négy folyók gazdag vidékein. A Szent Fokos ama szövetségnek jele, melyet meg kell tartanotok miközöttünk és ti közöttetek, akik majd a földi helyeken – a MUNKA erejével – felépítitek ÍZ-TEN földi birodalmát.  E Szent Fokos Szövetsége adja meg nektek a Föld birtoklásának hatalmát. Azért rendeljük, hogy nemzedékeitek fiainak mindegyike éljen és munkálkodjon e Szövetség Fokosának erejével.  A kezében tartsa és jól használja azt ÉN-LIL dicsőségére.”

 

A Szent Fokos legyen veletek!

 Emperor Balambér

Igaz Ózdi Magyar, szakmunkás, Pilis-kutató, el nem ismert Arvisura-szakértő, a Reakció olvasója

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr341467894

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Katolikus körlevél az ősmagyarkodók ellen 2009.10.27. 15:26:40

Tegnap, szeptember 20-án vasárnap nagyon fontos lépést tett meg a Magyar Katolikus Egyház, melyet reményeink szerint más felekezetek is követnek. Minden katolikus templomban felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét, mely elítéli az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.27. 12:22:50

a posztra: a retardáltakat nem illik kinevetni :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.27. 12:27:59

@Cypriánus: Őrnagy úrhoz csatlakozva: szerintem is uncsi.
Olyan, mintha hónapokig a Kagylókürt olvasókon rugóznánk.
Ilyen hullámok jönnek és mennek. Hatalmi jelentőségük a nulla körül. Akkor már érdekesebb, hogy hasonló obskurus szekták közpénzen működnek, csak "tudománynak" vagy "művészetnek" nevezve.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.27. 12:37:11

azért én a "Szent Fokos"-ról kérnék egy posztot, mer kurvára nem vágom, hogy az mijaz...? :DDDD

amúgy meg kútturpol. rulzzzzz, én mindig isch mondtam, hadd menjen a nyelv váltódása-épülődése értelmesch kompromisszumok mentébe'... :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.27. 12:41:10

@Őrnagy Őrnagy: pedig a szerinte puhajobbereket nevezi így, nem?

a puhát is kérd ki! :)

Cypriánus 2009.10.27. 12:42:29

Grift!
hihi, ez jó sztori...kb. mint a két világháború közti zöldkeresztes mozgalom híres antialholista plakátja, amely egy iszogató idős embert ábrázolt, akit átölelt csontoskezével a Halál...ésnem értették, miért teszik ki a falusi kocsmákban.Megkérdeztek egy idős parasztot, szerinte mit ábrázol a plakát " Hát mit ábrázolna?! Hogy igyunk mindhalálig!!!"

Kedves Tölgy!
annyiban igaza van,hogy ugye a baloldalnak is ugyancsak megvannak a kedvenc ezoterikusai, és ez az egész gnosztikus hullám nem is annyira politikai probléma(most még,legalábbis)-engem is inkább mint keresztényt irritál.

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 12:43:41

@tölgy:

egyetértek, amúgy a jelenséget azzal magyarázom, hogy a körösztény vallás ma már nem népvallás, csak bizonyos régiókban, és ezzel nehéz szembesülni, ez vált ki ilyen kétségbeesett reakciókat

itt ugye a reguláris köröszténységre gondolok, templombajárás, ilyesmi

bz249 2009.10.27. 12:46:17

@tölgy: mi a gond a kozpenzen mukodo tudomannyal? Igenis rohadt hasznos az orszagnak, ha sok napidijert kulfoldi tanulmanyutra kuldik a fiatal ertelmisegieket. Ennel mar csak a mediterran nyaralohelyeken szervezett konferencia-utaztasra koltott mogyu segiti jobban az orszag epuleset.

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 12:47:54

@Grift:

tudja, Grift, a nemzeti-keresztény gondolat nekem kedves, csak az a baj, hogy a nemzet tojik a hitelvekre és egyházi előírásokra

fájdalom, ez így van

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.27. 12:49:58

@bz249: nehogy megsértődjön, hiszen maga nem tudós, hanem tudatlan.
Amúgy, "tudomány - művészet" támogatás terén ritka rendet lehetne vágni. Gondolom a művészeti részt Grift kollega örömest elintézné.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.27. 12:51:27

@Téglagyári Megálló: valláspótlékok, ja. Nyugat is tele van velük. A New Age része a boszorkányizélés mellett a druidizmus és a magyari sámánizmus.

bz249 2009.10.27. 12:54:24

@tölgy: most kisse megnyugodtam :)

bar ez a tarsadalommernokoskodo hozzaallas, amivel a mogyi termeszetes folyasat igyekeznek szabalyozni tovabbra is felelemmel tolt el. Mi lesz a dolog vege? Diktatura, ahol olyan embereket fog kepezni a felsooktas, akik tevekenyen reszt tudnak venni az orszag epiteseben?

magyar-magyar szótár 2009.10.27. 12:54:32

Von Kuendue aus Tirscha u. Alddai járt már erre? Mert ha nem, reszkessetek!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.27. 12:57:32

@tölgy: a felvilágosult, decens polgári gondolat csak teli zsebbel és hassal működik. mikor nincs kitől félni és függni.
ma nem ez van.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.27. 12:58:20

@tölgy: Kihagyta az Ez ott Erikát. Sokkal károsabb holmi szittavallásnál. Nézzen be egy Libribe.

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 12:58:44

@bz249:

kikre céloz? a narancsos társadalommérnökökre?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.27. 12:59:01

@tölgy: téved. a kulturfinansz szisztémája szerintem naggyából rendben van, mint tudja. nem láttam alternativ változatot, életképeset. persze van mit figyelni a kedvezményezettek körén

a tudományt viszont szívesen elintézném! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.27. 13:00:21

@Téglagyári Megálló:
fájdalom, de tényleg így van. viszont a sámánságot is leszarnák a népek, ha annak nem lennének speciális és mögöttes jelentéstartalmai. :)

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 13:01:05

@Őrnagy Őrnagy:

A Rákóczi úton van egy bolt, "Földi mennyország". Kedvem lett volna felsprézni, hogy hamis próféták, de hát nem vagyok én proli.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.27. 13:02:09

Ezt most megint a Kínai Kálmán írta?

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 13:03:37

@Grift:

maga a közel-kelet ellensége!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.27. 13:11:40

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget: a megfelelő linkre kattintva, ősmagyar vagy milyen bibliában van a Szent Fokos.
@Loxon: nem, ezt én.

amúgy ha sok kicsit a ködevőfikázás, az azért van, mer nem egyeztetünk előre. Épp sokunkból ez jön ki. De részemről ezzel kiéltem magam, ünnepélyesen megfogadom, hogy egy darabig nem röhögök rajtuk nyilvánosan.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.27. 13:14:12

@-dobray- (dszg):
akkor röhögjön mikor leguríccsák a gellért-hegyről! :))

Téglagyári Megálló 2009.10.27. 13:16:21

Reklám két Reakció-poszt között: EZO.TV, hívja jósainkat most!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.27. 13:18:12

@-dobray- (dszg):
A Szent Fokossal fogja a Megváltó Vona lefejezni a Fospumpát

gyaloghartur 2009.10.27. 13:30:34

Külümp vezír büllüdüje

Kündü Rüxünüt bütülte*,
s nöm tült bű külenc hüldtölte,
mögszülötütt küs Külümp:
égün s füldün nüncs külünb!
De nézd azt a hetvány** Ondót,
nyálat csorgatott nem ondót,
méges szörötne utódöt,
akármilyen ütődött !
Szürülümtül kész bolond már:
Rüxi, s ű lögyön álompár,
s küs Külümp legyen fia !
Akkor gyütt a maffia:
Küs Külümpüt elrablotta,
neve es már más azóta,
Kolomp lett a küs zigóta,
szülőfüldjén helóta !
Jurta sarkán, ha béfordulsz,
markát tartja a küs koldus,
fájdalmas mosolyú arca,
mert nedveit kifacsarta…
(Azért történt ez így, mondom,
állna bosszút hetvány Ondón,
kit nélkülöz ez okán,
hírös hétvezír-tokány !
Mört künök*** kő öllyen pürkült,
amibe Ond belepürkült ?)
Nap es sütte, hüld es sütte:
barna lett az anyaszülte,
most azt mondják rá :cigány…
De Ősmütyür****, igazán !

*bütülte: mögdugta
**hetvány: hetman (ukrán volt az istenadta, v. másképp:hohol !)
*** künök: talán a KUNOK-nak kőne
**** Ősmütyür :ősmegyeri, ősmagyari névváltozata

little green rooster 2009.10.27. 13:38:36

Hát fiúk, biztosan nem fogok Nektek hiányozni, de most kivettelek Benneteket a könyvjelzőim közül.
Már régóta érlelődik bennem a dolog.
Pá.

irrelevant 2009.10.27. 13:45:25

Nekem tetszik, jó poszt :)

gyaloghartur 2009.10.27. 13:46:18

Dö Nyúl edzsend:
Történt penig az Úr megtestesülésének 995ödik (sic, azaz dikk more) esztendejében, anno…, hogy egy ifjonc Sámámsegéd, névszerint Kolontos, elkószállt a honfoglalók táborából. Hisz Kolontosnak azért neveztetett avarszékelyül, mert ámbolygó természete mián kolompot, azaz avarszékelyül koloncot kötöttek nyakára, hogy el ne vesszen, de örök élete legyen. Ámen. Mert bizony, bizony mondom néktek mindig es lesznek ilyen Kolontosok, az idők végezetéig. (Ki nem hiszi, nézze a M.sót est-leg Jó Zsibarétot.)
Na szóval ez a Kolontos sámánfi, jól baywatchorázott bolond(azaz kolontos)gombából, tudod az a pettyes, mely nagy bőségben termett Verecke Lejtein.S természetéhez híven megint elkószált. A táborban nem vevék észre, mert a jurtákra szerelt DIgitv -n éppen a Barétok közét nézték, melyen is épp Szvatopluk a morva, ki nem volt mogorva (mint 1ooo év múlva származékai) arról regélt:gyertek, gyertek magyarovcskáim, ide barétok közibe, befogadunk egy Hófehér Ferra…akarom mondani ménért (mene tekekel ufarszin), ne lovagoljatok éh bérért.
De Kolontost ekkor elragadta a hév (helyiérdekűvasút)! Egy Nyúl szökkent ki a bokorból, ott volt talán az ókortól, s csalogatta, csalogatta, míg egy selymes rétre nem értek ! Hát ott csodaszép barnamedvelányok lejtették tenyerestalpas kecses táncukat. Nemes kárpáti faj voltak, Dekebál magvából szakadtak.
Mondák néki: Óh sámánfi hálj velünk, s nagy nemzetté tesszük maradékaidat ! S így is lett. Szegény Kolontos majd beleroppant a medvelányok tüzetes ölelésébe! Hát még a pihenőórák bolhászásaiba…Rövid időn belül negszaporodtak, s megsokasodtak a népek: a (zsi)dákok, a rom(an)ok, a tót(oz)k…
Így történt, hogy mire beereszkedtek Verecke Híres Útján, annyi volt itt a nép mint a Burját. Burján. S mind, mind Kolontos magvából szökkentek szárba. Na ezért vagyunk ma szarba’. Persze elfelejtettem megemlíteni, hogy Kolontos nagy huncutul (innen származik a hucul),kivette kolompja nyelvét(innen származik az elvét,ill. helvét), hogy ne hallják merre kódorog(innen származik Dorog). S mert ezek a tót népek eredetileg pótnépek valának, a Kolontosból Kolomposra változtaták Ősapjuk szent nevét.
Ez hát a honfoglalás igaz története: mire a magyarok bejöttek már oláhok fogadák őket friss ordával (így kell bánni a hordával!), tótok sztrapacskával(mert nem lehet velük sztra-packázni!), zsi(dákok) providentkölcsönnel (öröklöm kamatát már a bölcsőmmel) és persze a romungrók muzsikával. Ekkor tanulták meg az u(n)grótáncot. De ma már nincs miért u(n)grálni, ugye Ugorszkóiak?!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.27. 13:47:04

@otvospeter:
na, meg van a 10 "ez nekem tetszik" komment, most már írhatsz te is egy jó nagy okosat! :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.27. 13:49:18

érdekes , az ilyen jellegű cikkeknek mintha bérelt helyük volna az index címlapon.
kk&tt már megírta: összenő ami

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.27. 13:51:14

@vero:
kérem, kérem! a magyarok iszonyatos ostobasága mindig menő vicc téma.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.27. 13:53:43

@Grift: a ködevők összemosását a teljes magyarsággal kikérem magamnak. :)
@vero: mi?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.27. 13:55:14

@-dobray- (dszg): Én meg a magyarság összemosását a teljes ködevéssel.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.27. 13:58:54

@-dobray- (dszg): igen, igen. már megint címlapos sztori. up-nek tetszik.

gemby 2009.10.27. 14:01:26

ez most ilyen vicces írás ez?

musi 2009.10.27. 14:06:05

nem értem. vagy nincs vicc? vagy hülye vagyok?

Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.27. 14:17:09

ez a poszt már nekem is kicsit sok volt. ettől függetlenül a reakcióra szükség van :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.27. 14:43:20

@vero: főleg hogy a blogdobozt nem UP szerkeszti az Indexen. És főleg hogy akár megjelenik ott, akár nem, maximum szakszervezeti vállveregetést kapunk érte.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.27. 14:48:35

gondoltam, hogy nem ő skubizza.
azért gratulálok.

czejp (törölt) 2009.10.27. 14:55:09

Szegény Szent István ha ezt olvasná ...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.27. 14:55:10

de most komolyan. ennek mi volt az apropója? ilyet lehetne minden nap 8-at.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.27. 14:56:30

@vero:
kukacoskodjék mán itten! örüljön, hogy szilvay barátunk kiírta magából ezt a vonalat! :)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.10.27. 14:59:00

ez csak valami zsidó provokáció lehet, azok ismerik csak a magyar-zsidó folytonosságot

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.27. 15:01:48

@zsanett- a tótok bosszúja és szoci fan: pontosan, rátapintott a lényegre. @vero: nem, ez az első (és terveim szeritn az utolsó). Ahogy @Grift: mondta, kiiírtam magamból ezt a vonalat. :D

Leonard Zelig 2009.10.27. 15:07:24

Én mint zsidó püspük csak azt mondhatom erre a posztra, hogy SzAr

Google 2009.10.27. 15:19:56

Érdekes dolgok ezek, nem csoda, ha többeknek jut eszébe, írni kellene róla.
Ha valakik azt mondják magukról, az ő kultúrájuk 5 ezer éves, nosza, miért ne mondanánk azt, hogy a miénk huszonötezer éves? (Nem lehet, hogy ugyanazok mondják ezt is?)Kisebbrendűségi érzést, frusztráltságot árul el az ezirányú elfoglaltság és sehova nem vezet.
Nem lenne jobb haladni a korral és a jelenből megpróbálni valamit kihozni?
Na, ez nehezebb.

mokkaczuka 2009.10.27. 15:26:21

"gátakat döntő Égi Bika. "

Bepisálok...

:O)

Blackrock (törölt) 2009.10.27. 15:28:50

Ha már ősmagyar pöcs ez a Balambér, akkor miért hívja magát Emperornak??? Az nem angolul van?

tevevanegypupu 2009.10.27. 15:37:36

"En Lil meg az o Szent Fokosa!" Jajajj..((:

Kyuzo 2009.10.27. 15:41:01

mi ez a szar már megint?
erőltetett, humorosnak szánt szófosás...
szánalom...

Yossarian11 2009.10.27. 16:42:55

szólni kéne Menard atyának, hogy hozza elő a Szent antiochiai kézigránátot.

manx express 2009.10.27. 17:16:20

@Blackrock: angol az, nyilván, de mivel 25 ezer éves kultúráról van szó, az angolok a magyarok leszármazottai, mint ahogyan mindenki más is (vö. Stockholm = Istók halma, vagy Temze/Thames = Temes stb.), ezt támasztja alá az a tény is, hogy a magyarok adták a világnak a latin betűket (latin = magyar).
de tényleg, mostanában a hülyék nagyobb publicitást élveznek, vagy rohamosan szaporodott azon honfi- és polgártársak száma, akik lábon hordták ki az agyhalált?

ÁrPi 2009.10.27. 17:19:08

@czejp:

Nem szegény jámbor szent volt, hanem forgatná a kardját, és irányítaná a zigazság erőit.

@-dobray- (dszg) - Zsanettnek:

"ez csak valami zsidó provokáció lehet, azok ismerik csak a magyar-zsidó folytonosságot"

dszg - zsanett-nek:
"pontosan, rátapintott a lényegre."

A 2007. tavaszán volt Zsanettröl mindig az jut eszembe hogy rá tud tapintani a lényegre

ÁrPi 2009.10.27. 17:45:16

@manx express:

"de tényleg, mostanában a hülyék nagyobb publicitást élveznek,"

Valós képet tükröz a helyzet is

ahogy a Reakció törzskommentelői közül néhányan erősen kritizálják a túlzott re-prezentációt.

Tényleg érezhető! Ám nem tudom mi lenne benne az élvezet.
( Értsd: Ki élvez? Aki adja, vagy akinek nyújtják? Külön jó? Együtt jó? )

manx express 2009.10.27. 17:52:39

@ÁrPi: "charmant, nem mondhatok mást."

negeev 2009.10.27. 18:14:17

Tényleg érdekel, hogy az emberek meddig fognak bedőlni ennek az sámán vallásnak. Meg mekkora tábort szerez magának.

A 2011-es népszámlálásnál kíváncsi leszek, hányan jelölik meg az Ősmagyar Egyházat vagy mifenét. :D

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.10.27. 19:55:43

hagyjátok ezt. már kezd unalmassá válni. Nem vicces.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.10.27. 20:12:46

Ajvé! És a Szíriusz, Orion, egyiptomi kapcsolat, főniciai rokonság hogy maradhatott ki ebből? Kitűnő "turbómagyar" közhelygyűjtemény amúgy, eltettem emlékbe.

expansiv 2009.10.30. 17:05:14

www.youtube.com/watch?v=CAGeNVYxAO0

Kis alkotmánysértő:

a lelkiismereti szabadság a Tengri-hitre, a Zarathustra-hitre, az animizmusra is éppúgy érvényes,

mint a keskeny Jordán-parti utazósáv paranoid és embertől elrugaszkodott hiteire!

S IGEN: a mi múltunk a mai észak-Kína és Kazakhisztán gyönyörű területein gyökeretózik.

Aki meg itten NYUGATOS, PLÁZÁS, HALÁLTÁNCOS EU-ember akar lenni, az MENJEN A Kárpátokon, vagy inkább az Alpokon túlra!

Nem csípem a búrátokat, kiscsávók!

Tudom, hogy a FIDESZ-agitprop-ban KIADATOTT A PRIKÁZ, hogy az őstörténeti és turáni nacionalizmus irtassék,

CSAKHOGY MAROKNYI GLOBALISTA SUTTYÓ, pl. Szabó Márk, Hörcher Feri, meg ez a blogger lópikulát sem ér:

a MAGYAROK ÚJRA ÉLNEK, szellemileg betöltekeztek,

ti meg üljetek be a 10 éves Seat-otokba, aztán VIZCAYA!!!

expansiv 2009.10.30. 17:27:18

Balambér kara-hun nagykirálynak i.sz.330 körül a Volgánál még fogalma sem volt, hogy IDE jövünk.

Mi, turanisták a baromságokban nem hiszünk, nemkománk a Syrius, nem hallottunk sumírokrul, mert teljesenmáshonnan jövénk.

DE MÜNK MÜNK VOGYMUK!

Miután Attila turul képibe Tengrihez szállott,
az áruló gótok és Edekon Ellák-ták a baját az Elsőszülöttnek,
a Dnyeper mögé kényszerültünk, de a hun birodalom (a nyugati) - merthogy a keleti az még India, a Kaukázus és Irán (Perzsia) fejlövését is meghatározta, -

TOVÁBB ÉLT,

mint azt a óbolgár királylistából ismerjük.
Kettős fejedelemségben Dengizik(+590) és Irnik (+569) egybentartotta az Urálig az egyszokású, egyfajú, íjfeszítő népet.

Az 580-ban bekövetkezett avar (zsuanzsuan) lerohanás inkább népegyesítő volt.

Ezután viszont a hunok nyugati ága több szövetségre bomlott, bulgár, szabar, kut-ugur, stb. törzsszövetségekre.

Számunkra a legfontosabb a bolgároktól elkülönült ONOGUR alliance a fontos: azók vónánk MÜNK.

TÜK NEM, münk ÜGÜN.

Szamárságokat és vásári bóvlikat meg nem veszünk komolyan - röhögünk rajt' borozás közbe, a.

Dobray, nem sok jövőt jósolok neked a Turáni IgazMagyar Honba',

mert jobbkezem felől a falon két török szablya keresztezi egymást, a hátem megett pedig egy rövid láncosbuzogány v alakban egy öregfokossal....:))

No, ÉRTÖL-E???

A papságot MÖGVÉDJÜK.
(Titokban azonban LÖSZARJUK a prézsmitálásukat...:)))

Tengrit hisszük münk.

expansiv 2009.10.30. 17:28:50

@gyaloghartur:

Ezé' a derekad s nyakad LÜTÜRÜM !!!

Kündü

expansiv 2009.10.30. 17:32:46

@gyaloghartur:

ÖSMERŐS NÉKÖM A KÖND VÖRSÖLŐ nyikkhajullássa,

könd ama szeginyleginy a kun szállások közül-kum,

egymagába SVÁB LEGIN, MICSODA BÚVALBASZOTT LEGIN, rege-legin, komu-legin.

expansiv 2009.10.30. 17:37:00

@Téglagyári Megálló:

Nyugi az is én VOK!

"Narancsos társadalom-mérnök".

Ezért aztán hiába NYÖGDÉCSEL POKORNYIK urbánusch tótszármazású lágyszívűkántor - mer'ugye, hogy a TUJRULmadarat Őse Aggya! -,

papság, népség zsernyákság:

beverjük az ablakot, ha minékünk szittya hirtelenharagúságunk AZTAT KÉVÁNJA !!!

expansiv 2009.10.30. 17:42:16

@Téglagyári Megálló:

S ez ígyis VÓT, má' Gejcsa Nagyúr üdejjibe üs!

Jóvan, eeemék a templomba, kész.

De igazi ünnepen nem a spádt zsidó legény kivégzőeszköze elé megyek,

hanem hét országra szóló torba, fehér lovat áldozni a Hadak Urának, fehér leányt ölelni - abból lesz a Slota-külsejű magyari - ( a mi leányaink barnák és mandulaszeműek),
komiszt inni és borozni,

jöjjön a pap is, ha van kedve...:)

expansiv 2009.10.30. 18:02:31

Galambér',

itt van-e, gyükertelen, sáoadtag rossz-szívű félmagyat!
NE!

NÉZZED!

www.youtube.com/watch?v=aPBMtzYcMSo

Az széki Feróval.

www.youtube.com/watch?v=vhllA8fIcVg
Az vargával, Lojossal.

expansiv 2009.10.30. 18:03:52

@Őrnagy Őrnagy

EZ A TÉMA SOHASEM LEHET UNALMAS, te szláv poroszto !

expansiv 2009.10.30. 18:06:53

@Őrnagy Őrnagy:

Fideszesek vagyunk,

bolsi bogárkám!!

expansiv 2009.10.30. 18:10:26

@little green rooster:

Ide vezet, mikor az ÚRBÁNYÁSZOK

gunyulják a NAGYNEMZETIT!!

expansiv 2009.10.30. 18:13:40

@gyaloghartur:

Éjve, lesben vágok a szablával FŐDRE RETTENETEST!

expansiv 2009.10.30. 18:19:35

@-dobray- (dszg):

A Turanizáűáló Validimagyarok, tehát HUNOK
(mint én, Kündü Yorulmaz),

HATALMAS ösméretségi körrel bírok török, tatár,kazakh, mongol, azeri, koreai, kirgiz, és főleg ujgur személyekkel.

A Yotube-on összejárunk: fentebb találjátok a kazakh forrású "Turan" klipet, szívmelengető.

MSN-en is megy a móka, egy gagaúzzal (Moldova) és 18 törökkel Skype-ion is.

Ti meg maradjatok rabszolgák az EU-ban,

amire ez az én TURÁNI társaságom előbb-utóbb rázúdul...:))

expansiv 2009.10.30. 18:22:15

@Blackrock:

Te öküz borum.

Balambér hun FŐFEJEDELEM épp csak megérte a Volgán átkelést, tőle Bendegúz és Uldin kettős fejedelemsége származott.

Balambér nem "ősmagyar" volt, hanem kara-hun uralkodó.

S csak eképpen mégis ősünk.

expansiv 2009.10.30. 18:48:43

@zsanett- a tótok bosszúja és szoci fan:

Ja, tényleg , Ángliusul olvasható E GIGANTIKUS MARHASÁG, írója pedig innen szárazó
zsidó "tudós" a jeruzsálemi Héber Egyetemről !

www.federatio.org/mi_bibl/AlfredToth_Addenda_EDH.pdf

Na, itt egy magyar-zsidó rokonságot bizonygató, magyar név, Hágából.

De itt jön az IGAZI Hebrew!

www.imninalu.net/Khazars.htm

s még folyt.

www.imninalu.net/Huns.htm

Az utolsó kettőben a magyarságról, mint valamiképp az ősi zsidósághoz köthető népről szól a szerző.

Érdekes, hogy ŐK a HUNOK egyik alfajaként mutatnak be,

de ókori ZSIDÓ HATÁSOKKAL!

Azt írják, hogy ezeket a fejezeteket Rabbi Shalom SHABAZI írta. (SZABADI??)

expansiv 2009.10.30. 18:50:41

@mokkaczuka:

BÜKA - Őstengrünk sose vala.

Ez valami szumírság.

expansiv 2009.10.31. 00:15:12

@czejp: @expansiv:

Hülye!

nem volt se Staphanus, se Sacrosanctus,

hanem ÉPPENHOGY BAJIK KÜNDÜ,

csak AFFEKTÁLT NYUGATIASAN A MAJOM!!!

Urbánus, vót, meg ránkhozta ezt a judeai kórságot...

expansiv 2009.10.31. 00:23:41

@Blackrock:

Igasságod van,

hisz a HUN CSÁSZÁR címe: TANHU.

Ez calamiért kurvára hasonlít cca 7-800 évvel korábban UGYANONNAN KELETRE elvándorolt japánok TENNÓ-jához.

A kínaiak senjü-nek mondták, írták.

Tehát Bajánsenyő község neve azonnalvást lefordítást nyert.

S nem RÖHÖGNI, de a hátramaradt ijgurok, az oguzok, a petcheneg-ek(besenyők)
lelki vezére a JAGBU volt (dzsagbu),

amely TURKOLÓGUS TODÓSOK szerint két lépéssel GYEUCSA-vá válik, Gejcsává,

hülye Anonymus elírása folytán Geza, Geyza névre.

Hát így, fél egy tájban..:)))

Zetek 2009.10.31. 13:26:47

Tessék végre eldönteni, hogy van-e identitás kényszer Magyarországon, vagy nincs. Ha nincs akkor, éppen úgy hiheti magát valaki hun, sumér, vagy akár pártus leszármazottnak, mint modern európai baloldalinak, vagy liberálisnak. Vagy éppen egy előző írásban elemzett huszadrangú együttes hívének. Tudjátok te sem vagy más, te is más vagy. Ha lenne humorérzékük, akkor meghirdetnék a magyar büszkeség napját és táltos jelmezben végigvonaglanának az Andrássy úton. Szóval ideje lenne megválaszolni, hogy miért éppen ennél a hobbinál ragadtatok le.

Thulsa Doom (törölt) 2009.10.31. 14:37:12

Nem értem a hitetlenkedőket... Az itt felvázolt fasság mennyivel haladja meg azt a közkeletű idiótaságot, hogy valami Mózes nevű fószerral maga az Isten beszélt, ráadásul még kőtáblát is adott neki? No meg szétnyílt előtte a tenger stb...

Szerintem Balambér kománk ennél sokkal "lájgtosabb".

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.02. 11:42:55

A rovásírásban, mint a héberben is, nincs külön kis- és nagybetű.

Egyszerűen rovásírással írjanak a magyarmagyarok, lehetőleg minnél több ő, meg ü hangokkal.

A latin betűs magyar helyesírással lehetőleg ne foglalkozzanak. Az a miénk Habsburg-Szovjeteké, vatikánzsidóké! :-)

expansiv 2009.11.03. 17:46:58

@Zetek: EZ JÓ!

Csakhogy márlecsapták a Magyar Büszkeség Napját:

Dr. Magyar Gáborék, Bíró nevű anthropológussal és csapatával:

Kutultajnak hívják és valóban a pusztán, a Kiskunságban tartják.

2010-ben éppen Bugacon - és az már Nagy_Kurultaj lesz, mert nem csak a közép-kazahsztáni MADJAR törzs jön(meg az ujgurok, mint tavaly),

hanem Bakíriától Üzbegisztánig, Ujgurisztántól a krími tatárokig(akik igaziból NOGAY-KUNOK, nem tatárok...)

S az Al-Jazeera is érdejekt itt forgatni, meg az illető országok tv-i is...

Tán még a vadidegen angolszász CNN (a mögötte lévő sivatagi sátras paranoidokkalis) se hagyja ki az ALL-TURANIC PARTY-t!

expansiv 2009.11.03. 17:50:16

@törzsmókus:

Aki ÖSMÉR ÉNGÖM,

az tuggya:

én HEJBŐL VAGYOK ILYEN !!!

Kérdésed már-már csiklandozza nyilaim hegyét, alsóbbrendű europid idegöny...

"gyaloghartur" turángyűlölő sváb genya - aki KUNOK KÖZT LAKIK..:))) -

ösmer legjobban.

Rulam írá azt vürsüt fünt.

expansiv 2009.11.03. 17:54:01

@Jobb híján MDF-es:

ahogy ŐSI OGUR NYELVŰ NEMZETEM identifikáltad,

abból következtethető, hogy MDF-es vagy.

Igen. Azok vagytok TI, Somogyi Zoltán zsidó-taknyossal, a kártevő-írtó kisiparos "alelnökkel"

és a Nofretete-múmiaszerű köztörvényes bűnöző "Elnökasszonyotokkal"!

HÜLYE!

expansiv 2010.01.19. 14:12:32

@gyaloghartur:

Te is csak egy magyar földön lakó istenverte idegenség vagyol, Matyi, hogy verjen beléd az Isten Nyila!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.19. 14:16:39

@szamárfül:
hát ezzel meg mi a gond? mindenki tudja, hogy az oszk egy cionista fészek! :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.01.19. 17:46:56

naná, a szolgálati kapunál nem is retinaellenőrzés folyik a belépőknél, hanem orrhoszt mérnek.
Marha :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.12. 19:03:23

van egy rossz hírem

a Magyar Helyesírás Szabáláttamlyai megengedik, hogy ami számunkrafontos, azt nagy betűvel írjuk.

én a magyart nem írom azzal, de a Hazát azzal írom.
az Anyát is azzal kéne, ahogy Tormaynál

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.12. 19:04:18

@tesz-vesz: láttam

megörült a billenytyűzet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.12. 19:07:36

@Herr SturmLiberator: tényleg

én követelm h legyen kiírva két nyelven (betűvel), magyarul és rovásírással.
mégiscsak Magyarországon Élünk Gyerekek :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.12. 19:11:39

nem értem egyébként h miért nincs rovásírásos billentyűzet
atyaúristen, ezé lett a Magyar

erről is a sydouk tehetnek
süti beállítások módosítása