Tokaj szőlő- és egyéb vesszei 1.
2009. május 05. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Tokaj szőlő- és egyéb vesszei 1.

  Régóta készültünk egy ultravicces május 1-jei viccesvideóra, de aztán a sors és az asszonyi szeszély közbeszólt: válással és egyéb retorziókkal való fenyegetőzés hatására a hosszú hétvégét a szlovák-orosz bortutizmus fellegvárában, Tokajban, illetve környékén töltöttük. Mint megállapítottuk, a Hegyalja alapvetően rendben van, bár egy-két bulldózer azért elkélne, mint mindenütt, ahol a létező szocializmus valaha is létezett.

  Az egyik nap az asszonyokat lepakoltuk egy borozóban, kenut béreltünk, és megnéztük a Bodrogzugot, a Bodrog és a Tisza határolta háromszög árterét. Bár az ilyen helyek igazából a lápi pócoknak és a réti csíkoknak készülnek, azt kell mondanunk, hogy a Bodrogzug odabasz rendesen, főleg, ha elég italt pakoltunk a csónakba. Fiatal drogos olvasóink kedvéért jelezzük, hogy illegál house-partyt nem érdemes itt rendezni, mert egyrészt könnyen elsüllyedünk a dzsuvában, másrészt a környéket fegyveres természetvédelmi őrök tartják megszállás alatt, akik bárkit simán szitává lőnek egy kányabangita letaposása miatt. Már a területre való behatoláshoz is külön engedélyet kell kérni az illetékes hatóságtól.

  Régi meggyőződésünk, hogy a fehér szőlő alapvetően arra való, hogy a camembert-es miniszendvicsek tetejét díszítsék vele, a vörös pedig arra se. Ehhez képest a hegyaljai emberek minden dombot teleültettek szőlővel, sőt egész iparágat építettek rá, így a borkóstolást nem hagyhattuk ki. A választék elég szűk - furmint, hárslevelű, muskotály; az aszút meghagyjuk meleg polgártársainknak -, a kimért („termelői”) borokat valószínűleg egyenesen Kecelről hozatják, a palackozott változatok azonban az asszonyok szerint finomak. Mi is éreztünk citrusos, ásványos illatokat, komplexitást, eleganciát, kacéran virágos, nektárosan bódító ízeket, a napszárította barack, az aszalt füge és a sziklaszilárd savszerkezet különleges harmóniáját, valamint hársméz és trópusi buja gyümölcsök aromáját idéző, hosszan tartó, selymesen cirógató utóízt; a végén alig bírtuk szétcsapatni az egészet sörjégerrel a Tokaj történelmi főutcájában található Szandi presszóban.

  Ficsor Ádámmal nem találkoztunk, nyomaiban sem, pedig annyi pénzből, amennyit családja kapott a messzire szakadt fiú fölművelésügyi szakállamtitkárkodása idején, egy egész szőlőhegyből megfaraghatták volna a gyerek portréját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Holnapi posztunkban Mádra, Tállyára és Békeresztúrra látogatunk.  

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr551101399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.05. 08:32:11

A 10. képen az a maga családi büféje?
Kicsit tőkeszegénynek tűnik.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.05. 08:43:03

A webelit nem iszik magyar bort, megmondta a Mester. És maguk a Jobbik majális helyett ezt választották. Botrány! Maguk webprolik.

Bladecatcher 2009.05.05. 08:57:23

@KK&TT: "egy egész szőlőhegyből megfaraghatták volna a gyerek portréját."

Akkor a második képen mi van? Én azt hittem az az. Na mindegy:-D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.05. 09:22:16

Elhatárolódom mind a KK&TT szerzőpárostól, mind a sörjégertől. :]

Téglagyári Megálló 2009.05.05. 09:24:51

@TuRuL_2k2:

Ó jaj, a diabolosz betette a lábát a szerkesztőségbe?

Zetek 2009.05.05. 09:29:30

Ha valaki ekkora állat, akkor miért megy Tokajba? Tényleg egyszerűbb lenne Kecelen maradni. Enyhén szólva is undorító, míg néhány nagyszerű ember kiköpi a belét, hogy kihozza a tokajiból a csodát, addig néhány félműveltnek sem nevezhető tuskó képes ekkora mocskot összehozni.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.05. 09:39:09

A táj tényleg kurva szép.
Viszont a Hollywood-felirat, és a szobor nemiszervének polírozottsága arra enged következtetni, hogy furcsa népek élnek arrafelé. XD

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.05. 09:39:52

@TuRuL_2k2:
Mi egyszer a haverokkal viczből szódát kértünk Tokajban a híddal szemben lévő pince mélyén. Öntudatos volt a gazda, mert ki lettünk zavarva :) A sörjégerért is minimum kitiltás járna még a környékről is.

Zetek 2009.05.05. 09:53:37

@Úlfhéðinn: A polírozás az olyan töketlen turisták hagyatéka, mint eme opusz szerzője. A Hollywood legalább tucatnyi magyar településen látható, ahol az elhülyülés már elérte azt a színvonalat, hogy ez jut eszébe néhánynak a teraszos művelésről.

negeev 2009.05.05. 10:42:22

Csodás helynek tűnik!
A Nagyok közül, eddig csak Villányba jutottam el.

Danis 2009.05.05. 10:54:46

@Zetek: Irónia... Érted? Vagy írják az egyes mondatok után oda zárójelben? (Irónia)

budai zöld 2009.05.05. 10:58:10

@Zetek
Én a cikk finom iróniája mögött a következö utalásokat vélem felfedezni a másodlagos jelentéssíkon:
hiába köpi ki a belét néhány nagyszerü ember, amíg
- nincs rendes tokaji eredetvédelem, azaz még Tokajban is nagyobb eséllyel iszol pillepalackos rostos cukrozottat, mint rendes bort, kivéve ha az átlagnál sokkal tájékozottabb vagy
- Tokaj csak mérsékelten alkalmas (bor)turisták fogadására (lásd túladóztatás, nem müködö gazdaság, 0 pénz és koncepció fejlesztésre, stb.), pont úgy mint az egész ország, csak méginkább
- a többséget a rendszer nemdolgozásra, borhamisításra, stb. ösztönzi, szocializálja
- a felnött lakosság döntö része még életében nem ivott szölöböl készült bort

Pedig böven lenne mire fejleszteni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.05. 11:10:18

Huh a zsaró az kurva jó hely:) Kolbászoltunk mi is benne mikor nem volt kedvünk résztávozni:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.05. 11:10:48

Ja a zsaró az az ártér, csak mi úgy hívt(j)uk:)

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.05. 13:06:38

@KKTT: "a végén alig bírtuk szétcsapatni az egészet sörjégerrel a Tokaj történelmi főutcájában található Szandi presszóban."
Az "alig bírtuk" kitétel nagyon üt. majd szerzek én is egy bloggertársat, mondjuk aligátor, és jól lenyomjuk kktt-t sörjéger párbajban.

Redcap 2009.05.05. 13:09:22

Tokaj a kedvenc helyem az egész országban. Főleg Hegyalja idején:D A Szandi presszó valóban nevezetes hely, de ha Tokajban járok inkább a Veresszekér nevű finom úri hely kerthelyiségében üldögélek, esetleg a Tavernában. Illetve nem messze a hídtól adják a világ legjobb lángosát a Lángosmester nevű helyen. Kihagyhatatlan, főleg, hogy utálom a halételek minden formáját, különösen a halászlevet(nem is lehetek igazi szittya magyar, ezvan). A borokról nincs mit mondani, Vix Regum, Rex Vinorum, van pár bejáratott pincém, ahol kiváló nedűt lehet venni olcsón. Jókora kreténség egyébként Tokajban üveges bort venni. Ehhez gratulálok is az írónak.

Ámde a cikkből nekem úgy jön le, hogy az író tipikusan az a pesti fiú aki kb először szabadult ki vidékre és mindenre rácsodálkozik.

kzgy 2009.05.05. 13:18:30

Közben 30-án Londonban az úri közönség a valaha volt legnagyobb magyar önálló borkóstolón teljesen odavolt a tokaji borokért, a véleményformáló Decanther magazin főszerkesztője pedig őszre külön tokaji bemutatkozást szervezne.

Ettől még simán lehet persze, hogy a szerző(k) még nem ittak jó tokajit. Ajánlatom: én itatok velük finom furmintot, ők meg főznek nekem jó kínait, mert én olyat még Kínában sem ettem!

szpal 2009.05.05. 13:28:30

@budai zöld: na hát épp az a baj, hogy a jó bort se lehet hova tenni Hegyalján, úgyhogy ezt a keceli sztorit el is lehet felejteni. Amúgy meg a keceli is jó bor, nem hiába a kunsági borvidék része. Az aszút szidni meg egyenesen nemzeti jelkép megsértése!
A borhamisításról egyébként annyit, hogy
www.hirszerzo.hu/cikk.visszaszoruloban_a_fejfajdito_tablettas_borok.44856.html
Az ilyenfajta "polgári underground" hozzáállás (=SzDSz) miatt szavazok a Jobbikra.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.05. 13:31:45

@Redcap:
Modjuk pl Aszút már én se fogyasztok. Ráuntam, primitív módon berúgásra használtam egy időben :) Elég jó, mert nem jár túl nagy másnapossággal, csak nehéz eltalálni a határt a totál részegség, és a szalonspicc között , a "csak még egy pohár" végzetes lehet.
De valóban, a furmint is igen jó.

reality 2009.05.05. 14:03:23

Nekem Tokaj az Édent jelenti. Bár így vagyok szinte minden borvidékkel. :) Mindegyiknek megvan a maga sajátossága.
A borospincékkel, a helyi termelőkkel az a bajom, hogy még nem vagyok tisztában, melyik ad jó minőségű bort, és melyiknél nem érdemes keresgélni.
Mostanában az egri borokat fedezem fel - egész finom kis nedűkkel rukkolnak elő (pl. az Egri Korona Borház borai, a kékfrankosuk valami eszméletlen). Az a baj, hogy a marketinggel van még mit csiszolni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.05. 14:06:00

hát, ez olyan, mintha a nőkről csak az útmenti faszszopókról írva értekezne valaki.
ez amiről itten kínaiaskodtok, az a csoportosan, busszal odalátogató barmoknak, globtrotter panelproliknak szóló szemét. akik a teszkó 400 forintos "aszúja" után képesek lenyelni azokat a döglött lőréket amiket a városi borozókban, pincékben árulnak. a minőségi tokaj-hegyaljai, az drága, vagy luxus termék, kevesekhez jut el. menjetek el egy jobb birtokra, majd csodálkoztok. nem a plebssel kell a főutcai krimóban vedelni. és a tokaji valóban nem a basszunk be és hányjunk kategória, az aszú /az igazi/ meg végképp nem. míg savas bort kifejezetten szórakoztató hányni, ha üres a gyomrunk és csak bor jön, akkor még kifelé is ízes, míg az aszút megrontja a pepszin. :))))

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.05. 14:56:42

@Grift:
Maga ismételten bebizonyította, hogy nem méltó a falangista szellemiséghez :)

budai zöld 2009.05.05. 15:10:18

@szpal
Naná, hogy nem lehet a jó bort hova tenni Hegyalján, ha/amíg
- Budafokon is lehet tokajit palackozni
- a boltokban kapható tokajik gyakran ihatatlanok
- pincén kívül is lehet venni 'Tokaji' folyóbort

Persze, nagy dolog, hogy legalább pár kiváló borász elkezde visszapozicionálni a tokajit a szuperprémiumba, és elérhetö árakon is van egykét nagyszerü játékos, de hol vagyunk még attól, hogy minden (minöségi) árkategóriában biztosan jó tokajit lehessen kapni, akkor is, ha nem vagy hipertájékozott borbuzi, csak veszel egy tetszöleges száraz hárslevelüt, késöi furmintot, fordítást, szamorodnit, máslást, aszút a boltban vagy pincében.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.05. 15:18:43

@Őrnagy Őrnagy:
jaj, de tetszik irigyelni azt a logót... lol

Guild 2009.05.05. 16:24:09

A vörös szőlőt kéknek hívják.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.05. 17:06:28

@Grift:
Arról nem szólva, hogy a környéken felnövők Tállyán állnak meg, és nem Tokajban, ami kirakat turistáknak.

dózsagyörgy 2009.05.05. 19:34:57

@Mr Falafel:
Speciel a hal frissebb Tokajon ;)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.05. 19:52:06

Ez a bunkó stílus roppant szórakoztató.

Egy darabig.

szomszédsrác 2009.05.05. 20:02:11

@Elpet: én végig jol szorakoztam pedig jártam régen borozni tokajba . egyszerűen vannak emberek akik nem szeretik a bort . mostanában énse iszok már akármilyen csucsszuper is volt régen tokajban pincében ülni egész nap

gidabiga 2009.05.05. 22:14:11

@reality:

Egri Korona Borházban másfél éve eltöltöttünk 3 napot, a vendéglátásról, borokról ( a Kékfrankos tényleg isteni jó náluk ), konyháról csupa jó véleményünk van.

Tokajban még nem jártam, Villány is rendben van, bár a kis pincéknél ittunk több rosszat, éttermeket sajnos csak felejthetőket sikerült találnunk, kivétel a szállásunk étterme.

A tavalyi badacsonyi túránk pedig csak túrának volt jó, az ott kóstolt borok Laposáék kivételével ihatatlannak minősültek.
Igaz, csak kisebb borpincékben jártunk.


A fotók viszont jók.
De az aszút a melegek italának nevezni, számomra bicskanyitogató.

reality 2009.05.05. 23:06:09

@gidabiga: "Egri Korona Borházban másfél éve eltöltöttünk 3 napot, a vendéglátásról, borokról ( a Kékfrankos tényleg isteni jó náluk ), konyháról csupa jó véleményünk van."
számomra is kedves hely. Ha arra járunk, igyekszünk betérni egy igazán jó tál ételre, egy pohár finom borra, egy kellemes vendéglátásra. :)
Ajánlani tudom mindenkinek.

Oblomov 2009.05.05. 23:48:22

Lehangolóbb az a Bau-haus (vagy pince?) mint egy viccesvidejó.

Viszont mivel a kenu egyszemélyes járgány, ezért szólok, hogy állítólag a bigámia törvénytelen.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.06. 08:24:09

@Oblomov:
Egyszemélyes járgány? Az a C-1, versenykenu. Átlagember kb. 2 másodperc alatt borul vele. Vannak ám túrakenuk is :TC-4, TC-3 esetleg menőbbeknek IC-4.

hcrules 2009.05.06. 10:38:55

@Redcap: Így van, a Hegyalja a legjobb! És Tokajt én is nagyon szeretem. Szintén megvannak a bejáratott pincék, azokat szeretem legjobban ahol ki is lehet ülni a fák alá valami kis padra a kertben, vagy csak simán leheveredni a fűbe.

gidabiga 2009.05.06. 12:58:52

@reality:
a Józsi nevű felszolgáló ott van még?
ő olyan igazi, régivágású, szakmáját nagyon tudó ember volt ott.
nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen kellemes élményekkel jöttünk el.
kár, hogy nekünk nagyon messze van, biztos gyakrabban meglátogatnánk, ha tehetnénk

Oblomov 2009.05.06. 19:05:09

@Őrnagy Őrnagy:
Akkor van egyszemélyes is, nalátja. A természeti népek pedig ügyesebbek a vízen. Ezt tudhatná!

reality 2009.05.06. 19:27:42

@gidabiga: Ott van, hál'istennek. :) Miatta (is) kicsit úgy érzi az ember, hogy visszakerült a békebeli időkbe.

gidabiga 2009.05.07. 09:40:02

@reality:

ennek határozottan örülök.
sok ilyen kellene még.
lehet, hogy van is, csak én nem ismerem, de őt még a gyerekeim is emlegetik néha :D
süti beállítások módosítása