Nem operálunk dohányosokat
2009. február 04. írta: sHelf

Nem operálunk dohányosokat

  Azok a svéd páciensek, akik az umeå-i egyetemi kórház ortopédklinikájára kerülnek, és nem hajlandóak letenni a cigarettát, elfelejthetik az operációt. Az egészségügyi tanács kritizálta az új követelményt, mondván ez ellene van az ellátáshoz való általános jog elvének. Mindent szabad, de ha dohányzol, akkor minek operáljunk meg, úgyis megdöglesz?

 Persze köztudott, hogy a dohányzás növeli a komplikációk esélyét a sebészeti beavatkozások után, úgymint fertőzések és lassú felépülés. Sőt, megfelezheti a kockázatot, aki az operáció előtt abbahagyja a dohányzást és utána sem folytatja. Összességében érthető, hogy miért döntöttek úgy a kórház ortopédusai: a nem életveszélyes esetekben (pl. térd- vagy csípőoperáció) a dohányzás felhagyása előfeltétele a műtétnek.

 A kissé egészségfasiszta döntésnek azért lehet értelme, mert a kényszer jelen esetben jobban működik, mint a tanács, elhatározás, satöbbi. A páciens pár hónapig (a műtét előtt és után 2-2) nem gyújt rá, és mondjuk megjavul a térde. A nikotinigényt addig máshonnan pótolja. Ha ezután csak minden tizedik volt dohányos teszi le végleg a cigit, az egészségügy máris nyert az dolgon.

forrás: aftonbladet.se

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr52911934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trewq 2009.02.04. 18:31:37

Dohányzás költségei: color.oefi.hu/adat.htm
nem túl friss adat, de 1,5-2x a kiadás mint a bevétel (teljes társadalmi költségeket tekintve

., (törölt) 2009.02.04. 18:32:57

Lehet, hogy hamar elpatkolok ha dohányzom, de akkor viszont megmarad a pénz amit életem során befizettem. Már pedig az szerintem több, mint a pár év életbentartás jelent halálom előtt. Aztán az én pénzemből lehet életben tartani 90 évesig a növényevőket, joggingolókat:D

Invictus 2009.02.04. 18:37:25

@Jichak Kolompár: Meg a cigi jövedéki adója (remélem zárjegyes cigit szívsz:))
Amúgy nem biztos, hogy több, sokba kerül ám egy tüdőrák vagy szívbaj kezelése, és (számodra) szerencsés esetben 10-20 évig is elhúzódhat. De majd megmondják az orvosok, biztos van itt is, csak nem érnek rá fórumozni egész nap:)

flakon 2009.02.04. 18:39:38

a dohányzás drogfüggőség, de az államnak nem célja betiltani a dohányzást nemcsak az adó miatt, hanem főleg a nyugdíj miatt, vagyis annak elmaradása miatt. a dohányos ugyanis átlag 56-58 korukban elhaláloznak. a tb számára pedig nem a dohányos az igazán megterhelő, hanem a legidősebb korosztály, akikre kétszer annyit költenek utolsó 20 évükben, mint a dohányosra egész életükben.

Kopiás Attila Steve 2009.02.04. 18:41:21

Mindig mély boldogsággal tölt el, amikor vegetáriánusként, kóla-mekdó és társaik féle junkfoodtól mentesen élő, kerékpárral közlekedő, nem alkoholizáló, nem drogozó emberként én vagyok a TB rákfenéje mert többet-kevesebbet dohányzom. Biztos így van, büntessetek! Még! :+)
Igaz, hogy dokinál nemtom mikor voltam utoljára évi rutinchecktől eltekintve, és amikor ott voltam, akkor mindig nagyon konkrét szalonnából származó tokákkal, kisüstitől vöröslő orrokkal és az autósoknak köszönhető belélegezhetetlen levegő miatti légúti hörgésekkel várakoztam együtt, de ez van. Most épp a dohányos dögöljön meg.

Werwolf 2009.02.04. 18:51:04

Mar latom az eü-miniszterium allasfoglalasat:
a következö csoportokat nem operaljuk, mert ugyis megdöglenek:
- dohanyosok
- alkoholt fogyasztok,
- motorosok,
- autoversenyzök,
- extrem sportolok,
- kabitoszeresek,
- kave-ivok,
- zsiros eteleket fogyasztok,
- köverek,
- szexpartnereiket neha valtogatok,
- szexpartnereiket neha valtogatok partnerei,
- idegeskedök,
- 60 felettiek,
- egyeb okbol egyeni elbiralas ala esök.

A maradek 4 magyar allampolgar tb-jarulekfizetes elmaradasa miatt nem reszesülhet ellatasban.

blöff 2009.02.04. 18:58:20

Minek operáljunk meg, mert úgyis megdöglesz?
ez mindenkire igaz, egyelőre nem tudok kivételről..

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.04. 19:03:46

Valamint: a születés után tessék minden csecsemőről egy ún. genetikai térképet készíteni. Amelyiknek apja-anyja dohányzott, abból rendes ember már nem lesz, tehát öljük meg. Amelyiknek genetikai hajlama van az elhízásra, a depresszióra, azokat szintén öljük meg.
Amúgy pedig az umeå-i orvosoktól elvenném a diplomájukat. Szembementek a hippokrateszi esküjükkel.

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2009.02.04. 19:11:47

@KA_Steve:
Abszolút gratulálok, egyben megmondom: irigyellek is, amiért ilyen jól kompenzálod a problémát. Én magam - különösen az utóbbi néhány évben - sajnos egyre gyakrabban kerülök közel a pánikrohamhoz és a hirtelen szívhalálhoz, amikor a saját lakásomban egyedül rágyújtok. Szinte érzem, hogy hamarosan kommandósok ugranak be a nyitott ablakon, és már visznek is a statáriális bíróság elé. Ott meg, ugye, hiába védekezem olyan baromságokkal, mint húsz éve fizetett adók, járulékok, jövedéki adók vs. 0 ft eü. költség (a mai napig).
Dohányos! - mondja a bíró - bélyeget a homlokára és irány a hajófenék.
Lassan ott tartok, hogy a kijelölt helyen dohányzók arcát fürkészem: vajon melyikük a spion, aki majd elindít a teljes jogfosztottsághoz vezető úton...

Na jó, most megyek, nem akarok időt adni nekik, hogy az IP-m alapján lenyomozzanak! :-)

Én úgy érzem,

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.04. 19:25:06

Nagyon tetszik a cigisdoboz felirata, ezt valahogy eddig senki sem méltányolta, de én adok neki egy "HIGH FIVE"-t

"Every time you smoke, God kills a kitten!"

alkalmi fordíytás az angolul nem tudóknak:

Valahányszor cigizel, Isten megöl egy kiscicát!

Ilyeneket még találjunk ki:

Valahányszor a pohár fenekére nézel, Isten kiherél egy teknőst.

feltételes reflex 2009.02.04. 19:31:31

@Lucius Flavius Arrianus:

"Amúgy pedig az umeå-i orvosoktól elvenném a diplomájukat. Szembementek a hippokrateszi esküjükkel. "

egyetértek.

memo62 2009.02.04. 19:34:23

A bátorság az lenne, ha mindenütt beszüntetnék a dohány és alkohol árusítást de akkor miből élnének a kormányok? :-))))

feltételes reflex 2009.02.04. 19:36:41

@KA_Steve:

Ez vicces, mert dettó ez van nálam is.

Én legfeljebb fogorvoshoz járok, fogkövet szedetni. (magánpraxis, természetesen:))))

doktorur 2009.02.04. 19:41:04

Ma a dohányosok, holnap az alkeszek, aztán a kábszeresek és a pszichiátriai kezelésre szorulók. Ha már a természetes kiválasztódás folyamatába beavatkozott az ember, a Jóisten teremtett néhány genetikai mutációt, akik a "törvény" nevében hajtják végre azt, amit a természetnek már nem engedünk.

Bezzeg az euthanáziát meg nem engedik! Javaslom az össze gyógyíthatatlan betegnek, szokjon rá a cigire. És költözzön Svédországba...

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.04. 19:50:46

...A pokolba, néhai nagyatyám is nem elélt kilencvenhat éves koráig? Ivott, dohányzott, kergette a nőket, és amikor - kábé nyolcvanéves korában - rákérdeztem, hogy mire fel ez a merőben antiszociális magatartás, meg hogy is van ez a tüdőrák-májzsugor kombó, csak ennyit mondott: "csak nyugalom legyen kisfiam, meg bő széklet."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.04. 19:51:06

Ne élezzük ezt ki ennyire, szerintem.

A dohányosok járnak a legjobban, ha leszoknak. Én tudom, voltam dohányos. És egy emelt biztosítási díj az ilyesfajta rizikófaktorok esetén hozzásegíthet ahhoz, hogy a társadalmi tudatban értékké váljon az egészség megőrzését segítő életmód. Csak most nem ennek az idejét éljük. Most durvább világ jön, aminek legfőbb jellemzője nem az értékek építgetése lesz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.04. 19:56:56

Lucius, én meg tudok példákat, hogy valaki dohányzott és meghalt tüdőrákban időnek előtte. Vagy infarktusban. Gyanús, hogy több ilyen példa van.

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.04. 19:57:30

@Elpet:
ebben teljesen egyetértünk.
A poszt arról szólt, hogy svéd orvosok egy csoportja - szembeköpve esküjét - különbséget tesz beteg és beteg között. "Téged megoperállak, téged pedig nem."
No ez az, amitől a virtuális bicska nyiladozik a zsebben.

BNO : F17 2009.02.04. 19:59:33

@Jichak Kolompár: Nehogy azt képzeld, hogy olyan egyszerű hamar elpatkolni. Az nem úgy van, hogy majd szépen elszenderedsz a teraszon ülve és fájdalommentesen átlebegsz a másvilágra.
Javaslom, tégy egy tanulmányi kirándulást az onkológia fej-nyaksebészeti osztályára, cím: Kékgolyó u.- Ráth György u. sarok I. épület. Ott láthatod a szép jövőt. Lassú fuldoklásban, a legtöbben már fél tüdővel, különböző löttyökkel orrszondán át táplálva, gégekanülön át lélegezve, köhögve, orron-szájon-kanülön csorgó bűzös váladékban fetrengve, néma roncsként fájdalmak között várni a halált.
Lehet választani, vannak kilátások.

Dr Kangörény 2009.02.04. 19:59:52

OK, dohányosok szopjanak. A nemsportolók is. A dagadtak is. A bulimiások? Ők is. Azok is, akik túl sokat sportolnak. A fiatalok is, mert bátrabbak, mint az öregek. Az öregek is, mert nagyon betegesek. Az autósok is, mert szennyezik a környzetet. A húsevők is. Mindenki aki nem reformkonyha-hívő. Akik sok E-t tartalmazó kaját esznek. Akik nem járnak orvoshoz. Akik túl sioklat járnak orvoshoz.Aki sokat stresszeli magát.
Végülis mindenki besorolható egy-egy csoportba, akik nagyobb kockázatot jelentenek.

De mintha pont erre találták volna ki a társadalombiztosítást.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.04. 20:06:32

@Lucius Flavius Arrianus: Nekem minden szimpatikus, ami építkezés, ami közös előrehaladás, ami pozitív értékek létrehozása, mint például egy kevésbé dohányfüstös világ. Ennek lehet sokféle eszköze, például szelíd pressziókat is lehet alkalmazni. Ennek viszont nem sok jele, sokkal inkább a megbüntetlek, odabaszok, jól kitolok veled stílusú megoldások terjedését látom, ez aztán rendesen el is veszi az ember kedvét mindentől.

ionsrác 2009.02.04. 20:06:53

Egyszer pár éve voltam a balesetin valami sérüléssel, és mondta az orvos, hogy azt nem írhatja be a balesetem körülményeibe, hogy extrém-sportoltam, mert azért elvileg nem jár az "ingyenes" ellátás.
Kitaláltunk valami mást, focit, kézilabdát, már nem tudom.
Szóval valami hasonló működik/működött itt is.

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.04. 20:08:43

A dolog itt arról szól, hogy orvosok egy csoportja, bizonyos valóban létező statisztikai eloszlások és valószínűségek alapján nem operál meg egy beteg embert, aki rászorulna az operációra; egy másikat, aki ugyanolyan beteg, mint a fent említett páciens, megoperál, mert nem tartozik bele a kritikusnak tekintett statisztikai csoportba.
Innentől nem lesz megállás.

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.04. 20:10:39

@Elpet:
ebben is egyetértünk :-)
Jelzem: erős dohányos vagyok, és egy magasabb biztosítási összeg fizetését el is tudnám fogadni.
A svéd orvosok eljárását, na azt nem tudom elfogadni.

totyatotya 2009.02.04. 20:19:46

@Kangörény_: 1etertek.... Nem tudom hogy a tobbiek megis hogyan kepzelik ezt, de gondolom nekik termeszetes hogy egyes embereknek kulonbozo jogaik es kotelessegeik vannak. En azt hittem mindenki egyenlo, szokasaitol, hajlamaitol, anyja nevetol fuggetlenul. Orvos elott mindenkeppen...

Doubledeceker 2009.02.04. 20:25:26

Szerintem ez tök rendben van, azért a nyünyögöknek a figyelmébe ajánom hogy a dohányzás kiemelten magas kozkázati tényező az egészsére.

Ez nem szívatás akar lenni, csupán egy nevelési módszer.

Én abban látnám a megoldást, hogy ha egészsgesen élsz kapsz némi támogatást visszatérítést.

Én havonta majd 20.000 Ft-ot költök úszodára és ugyanennyit gyümölcsök evésére, nos ezt a pénzt elkölthetném cigire is.

Szóval mindenkinek a saját bőrn is rezni kellene, hogy a TB nincs ingyen.

A dohányzás azért is más mint bármi egyéb betegség, mert ez saját magad választod.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.04. 20:26:54

@Lucius Flavius Arrianus:
Vannak emberek, akik ilyenkor kioktatnak mindenkit. Ők azok, akik egészségesen élnek, nem vettek föl devizahitelt, mert tisztában voltak a kockázataival, látták előre a válságot és felkészültek rá, minden szerződésnek elolvassák az apróbetűsét és kikényszerítik a nekik előnyös módosítását, okosan élik az életüket, ezért nem kényszerülnek semmi előnytelen megállapodásra, szóval akik okosak és mindig meg tudják mondani, hogy mit hogyan csináltam rosszul. Nos, ha lehet hinni mindennek, ők valószínűleg sohasem betegszenek meg, a többi pedig mind magának csinálja a bajt. E gondolatmenet alapján az egész egészségügyi ellátás megszüntethető, talán a baleseti sebészetet meg lehetne hagyni, de hát végül is ők nem vigyáztak eléggé magukra, úgyhogy nem is tudom.

Doubledeceker 2009.02.04. 20:33:13

@Elpet:

De mégis el kellene várni az emberektől, hogy valami felelőséget érezenek az életük, a hiteleik és minden egyéb iránt.

Ha valaki okosan él (nem vesz fel hitelet csak minimálisan, vagy mérlegelve a a kockzatokat), ha sportol, vitamint szed, zöldséget és gyümlcsöt eszik odafigyel magára, nos jelenleg ő jár rosszabbúl......

Igen, joggal várnánk el az embeektől, hogy okosan éljenek.

Ez csak egy nevelő szándékú döntés lenne.

És, ami a legfontosabb adnak klehetősége a leszokásra.

totyatotya 2009.02.04. 20:35:18

@Nandi29: nandi, bakker fogom a hasam a rohogestol. OK irjuk elo hogy mostantol mindenki aki havi 20.000 forintot kolt gyumolcsre (asztakurva....) ES masik 20.000 forintot uszodara, az kevesebb TBt fizet v visszakap.
SZERINTED bazmeg a 2 millio rokiparkolo varosaban hany ember hozna szamlat havonta OTSZAZ kilo gyumolcs elfogyasztasarol es havi otven uszodalatogatasrol????

ember, maskor inkabb ne szolj bele....

Doubledeceker 2009.02.04. 20:40:13

@totyatotya:

Igazad van, de én nem gondoltam előírásara, csak arra gondoltam, hogy azért a népek oda figyelhetnének magukra.....

Abba nem gondoltam bele, hogyan is működhetne mindez.

De tényleg igazad van itt sehogy.... :DDDD

Pusztán csak a mindenki felelőséggel tartozik magért érzést akartam kiemelni.

Ami itt nem működik, mert mindeki úgyanannyit fizet.

ionsrác 2009.02.04. 20:41:30

@Nandi29:
Mennyit de mennyit vitáztam ilyen emberekkel, mint te. :)

(Ma már nem teszem, elfogadtam, hogy vannak olyanok, akik 100 év alatt sem értik meg, hogy nincs joguk megszabdni másoknak, hogy mi a jó nekik, mit szabad és mit nem, és nincs "joguk elvárni az emberektől, hogy okosan éljenek".)

szubjektiv 2009.02.04. 20:41:42

Nem tudom, hogy a hivatkozott svéd dolog nem valami vicc akar-e lenni, de nekem nagy marhaságnak tűnik. MIért gyógyulna lassabban egy dohányzó térdműtött? A mi családunkban ketten is vagyunk nagy bagósok, akiknek az átlagnál jobb, feltűnően jobb a regenerálódási képességünk. Semmi nagy csoda, de az orvosok hökkentek már meg mindkettőnkön. A sok szalonnát evőkkel meg a csak kocsival közlekedőkkel meg a hajukat folyamatosan festetőkkel meg a kezet rendszeresen nem mosókkal mi lesz?
Ennyi hülye kommentet már rég olvastam, mindazonáltal éljen a nagy testvér.
nandi29: remélem bio déligyümölcsöt eszel, mert állati gáz dolgokkal kezelik szegényeket, úgyhogy vigyázz mivel dicsekszel!

Doubledeceker 2009.02.04. 20:47:12

@ionsrác:

Ezzel is tökéletesen egyet lehet érteni, csak ne én fiezesem meg ms hülyeségének az árát.

De ez is csak Magyarorszgáon van így, mármint it fizetnek a "hülyék", mindenki helyett.

Engem azért meggyőztél, de tényleg. Valóban nincs jogom, csak akkor, mindeki viselje a hibás döntései felelőségét is saját maga, vagy saját maga is.

Lásd bedölő autóhitelek és egyéb nyalámságok.

Igazad van, én csupán a fizetsét untam meg mások helyett. Mivel én aki egszségesen él is ugyanannyit fizetek, mint aki terheli a kaszát.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.04. 21:12:16

@Nandi29:
Ha egészségesen élsz, jól teszed, és elsősorban te leszel a nyertese, meg a családod, meg a barátaid.
A társadalombiztosítás pedig úgy működik, hogy az fizet sokat, akinek magas bevallott munkajövedelme van, tehát semmiféle igazságossághoz semmi köze nincs. Így működik, az állam onnan söpri be a pénzt, ahonnan tudja. Az én SZJA-mból is építik az alagutakat meg hidakat az enyhén lankás dunántúli dombságon, pedig nem kértem, hogy így legyen.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 21:13:20



"kissé egészségfasiszta döntés"


no aki ilyet leír, az kb. hülye

vagy egy büdös kis függő dohányos

(persze a kettő nem zárja ki egymást)

ionsrác 2009.02.04. 21:13:51

@Nandi29:

Megértem a felháborodásodat, tényleg.

A bedőlő autóhitel-párhuzamot nem értem teljesen.
(Az állam fizeti a boldog autótulajdonosok helyett a törlesztőt?)

A baj csak az, hogy senkire nem lehet rábizonyítani, hogy nem árt magának tehát / és / s / meg / vagy a társadalomnak.
A legfittebbek pl. azzal, hogy sokáig nyugdíjasok.
Nem lehet kiemelni a dohányosokat.

Nem vagyok abban sem biztos, hogy egy tetszőleges államnak rossz üzlet, ha úgy nyugdíj után patkolnak el a pógárai.
(Lásd. legális keménydrogok.)

Szóval a nemdohányosok bosszulják csak meg nyugodtan: éljenek sokáig egészségben.

doktorur 2009.02.04. 21:19:20

@Nandi29: és ha holnaptól kötelezôvé tennék a dohányzást, akkor te okosan rászoknál? És ha holnapután a kendert kiáltják ki a hosszú élet titkának "brittudósok" akkor mit teszel majd?

És igen, mindenki viseli a felelôsségét. És ha beteg lesz, orvoshoz megy, mert fizet érte, és jár neki akkor is, ha az orvosnak ez nem tetszik. És, hogy kórházi hülyeségekbôl legyen még: index.hu/politika/bulvar/ima090203/ és velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/02/01/szellemuzest_kert_egy_brit_korhaz.

Szép új világ, nem? Ördögûzni lehet, imádkozni meg nem. Eszem-faszom megáll...

Doubledeceker 2009.02.04. 21:24:25

@ionsrác:

Ja az autóhitel csak azért vlt párhuzam, mert most sokan sírnak és segítséget várank ez ügyben is álam bácsitól, de úgy tűnik nem fognak, legalábbis az autósokon segíteni.

Igen végül is nem lehet eredményt hírdetni az ügyben, mert ahogy írtad, nem szabhatjuk meg senkinek hogyan éljen, csak azt várhatju el, hogy nekünk ne kerüljön más hülyesége sokba.

De mivel nem tudju hogy merre billen a mérleg nyelve, nem lehet igazságot tenni.

Úgyhogy ha akarnak dohányozzanak csak, ami azért továbbra is kiemelten káros....

totyatotya 2009.02.04. 21:52:08

@Nandi29: "Ezzel is tökéletesen egyet lehet érteni, csak ne én fiezesem meg ms hülyeségének az árát.

De ez is csak Magyarorszgáon van így, mármint it fizetnek a "hülyék", mindenki helyett."

Nandi, te tenyleg hulye vagy. Miert, szerinted mashol hogy van? Elarulom neked: ugyanigy.

tistedur 2009.02.04. 21:58:58

a dohányzás valóban káros :)
de itt nem tüdőátültetésről van szó-hanem ortopédiai műtétről...lehet,hogy a dohányosok nehezebben gyógyulnak..de a kövérség pl. éppúgy sok kockázattal jár műtéteknél-és sok esetben éppúgy felelős érte az ember,mint a dohányzásért..a kövérek esetében ezt miért nem lépték meg az orvosok? (ráadásul a kövérség önmagában több ortopédiai problémát okoz,mint a dohányzás..az élsportról már nem is beszélve :P )

BNO : F17 2009.02.04. 22:46:24

@tistedur:
tistedur, ez tényleg baromi vicces, még több szmájlit, ha kérhetném.
Ilyen súlyos esetben már csak az agyátültetés segíthet.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 22:53:18



kedves NAGYOKOS SZERZŐ ÉS KOMMENTELŐK


azt illene tudni, hogy


1.
a huzamossabb dohányzás nagymértékben károsítja az ereket, különösen a perifériák kis ereit - mint pl. a végtagok erei -, ezzel növelve a trombózis veszélyét


2.
az ortopédiai műtétek tipikusan a végatgokat érintik, így az eleve károdott ereket érintő sebészi beavatkozás után még jobban nő a trombózis és az embólia veszélye


teljesen jogos az ortopédsebészek álláspontja


ti meg félműveltségetek mellett még nagyra is nyitjátok a szátokat -

f@szok

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.02.04. 22:56:12

Na, úgy látom, a fa és erdő itt is kísért...
Akkor nézzük kicsit távolabbról.
Szerintetek a dohányzás ártalmas?
Szerintetek a dohányzás (hatásai miatt) többletköltséget jelent a TB-nek?
Szerintetek a dohánytermékek jövedéki adója a TB-kasszába folyik be?
Szerintetek jogos, hogy a dohányos TB-befizetés szempontjából azonos elbírálás alá esik egy nemdohányossal? (Azért ilyen nyakatekert a mondat, mert korántsem biztos, hogy azonos összegeket fizetnek be a TB-kasszába, ui. a dohányzás a hártányosabb helyzetű csoportokban relatíve gyakoribb.)
Szerintetek egy dohányzás miatt többletköltséget jelentő ill. egy önhibáján kívül (pl. veleszületett betegség miatt) többletköltséget jelentő beteg TB-befizetés szempontjából azonos elbírálás alá kell, hogy essen?

totyatotya 2009.02.04. 22:58:13

@a szoci még kómában is lop: vagy ha valaki nagyvarosban lakik, akkor a tudeje total tele van mocsokkal, ezert ha asztmas, akkor nem kell vele foglalkozni mert minek. majd ha kikoltozik falura.

ionsrác 2009.02.04. 23:18:39

OFF
:)
:)

@a szoci még kómában is lop:

Azért azt illene tudnod, hogy egy korlátolt hólyag vagy, ugye, sokan mondták már...
:)
Jó nagyra fuvalkodott.

(Szerintem meg vagy győződve róla, hogy hozzászóltál.)

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 23:18:56

@totyatotya:

f@sz vagy


bagózni nem kötelező

élni meg ugye valahol kell


viszont autót használni szintén nem kötelező, sőt tömegközlekedni sem


te közlekedsz motorizált módon? - barom

anarhista 2009.02.04. 23:23:34

Én ................. esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelőzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert.
részlet a magyarországi orvosi esküből
tegye fel a kezét, aki szerint ebből levezethető, hogy dohányosokat nem operálnak

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 23:28:02

@anarhista:


az ellátás maximumát nyújtom

adott anyagi keretek között


és nem a szar dohányosra költöm a kórház pénzét ha azzal ugyanazt a beavatkozást egészsége séletvitelű pácienstől kellene megtagadnom


DROGOS, DOHÁNYOS, ALKOHOLISTA

FIZESSEN MAGASABB TB-T

anarhista 2009.02.04. 23:30:38

egyébként meg a dohányzás meg az alkoholizmus betegség: szenvedélybetegség, vagy pontosabban drogfüggőség. micsoda álszent erkölcstelen magatartás, hogy állambácsi a drogutánpótlást sarcolja

tistedur 2009.02.04. 23:31:05

@a szoci még kómában is lop:
a kövéreket kihagytad..meg azokat is, akik stresszesen élnek..

Alfőmérnök 2009.02.04. 23:34:05

@anarhista:
Nekem úgy tűnik, a törvény arra vonatkozik, hogy aki a műtét és a kórházi bentlét idején nem hagyja abba a dohányzást azt nem műtik meg.
Ez azért annyira nem durva dolog szerintem.
Ha meg nem így van az nyilvánvaló baromság. Majd biztos megfigyelnek minden beteget, hogy otthon nem dohányzik-e sutyiban a WCben...

anarhista 2009.02.04. 23:34:11

senki se fizessen TB-t, így senkit se fognak a drogosok megkárosítani
adómentes cigit és piát mindenkinek
legyen állami monopólium a kábítószerforgalmazás
van még egy csomó jó ötletem

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 23:42:38

@tistedur:

további baromság egy újabb félművelt nagypofájútól


a kövérség sokszor genetikai/hormonális/autoimmun alapú

ezekről az állapotokról pedig nem az egyén tehet

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 23:44:04

@ionsrác:

a mai élsport - sőt pontosabban profi sport - fasság


(hajós alfréd még épeszű keretek között volt kora élsportolója)

ionsrác 2009.02.04. 23:44:32

@a szoci még kómában is lop:

sokszor meg ő tehet.

te nagyon sötét vagy, ember.

ionsrác 2009.02.04. 23:46:26

autóbalesetnél meg - gondolom - a vétkest nem kell ellátni, mi?
:)

a szoclib még kómában is lop 2009.02.04. 23:49:25

@ionsrác:

az autóbalesetet nem folytatólagosan és jellemzően nem szándékosan követi el az ember


ellentétben a dohányzással, baromka

ionsrác 2009.02.04. 23:57:06

@a szoci még kómában is lop:

"baromka"
:)
akkor az elhízás, a stressz, az élsport nyilván pillanatnyi botlásból fakad.

(meg a többi szenvedély.)

ó de mélyre kell lemennem, hogy veled beszélgessek, te szegény.

szia, aludj inkább ivás helyett.

jó éjt.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.05. 00:04:41

@ionsrác:

itt szublimálod a tüdőráktól való félelmedet kis függő pöcs :)

és veheted szó szerint is: ha huzamosan iszol illetve bagózol, bizony egy idő után nem fog felállni és egy puhapöcs leszel, amikor a nemivóknak és nembagózóknak még könnyen feláll

te lankadtf@szú :)

tistedur 2009.02.05. 00:06:48

@a szoci még kómában is lop:
az istenek megáldjanak,nehogy már azt mondd, hogy minden obes
genetikai,hormonális vagy autoimmun okokból kövér.lehet,hogy nehéz elképzelned,de nem erre a csoportra gondoltam,amikor a listádat kiegészítettem...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.02.05. 04:09:52

Goebbels élt, Goebbels él, Goebbels élni fog...

Mindig kell a társadalomban egy stigmatizált csoport, akit gyűlölni lehet.

Most éppen a bagósokon a sor.

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.05. 06:52:56

@Bartoki: Ha meg akarjuk fogalmazni, mi is a jövedéki adó "filozófiája", meglehetősen zavarba fogunk jönni. Tulajdonképpen mindenféle élvezeti cikk és mindenféle üzemagyag után szedik. Káros-kevésbé káros-nem káros, szenvedélybetegség, vagy csak rossz netán ártalmatlan szokás mindegy, fogyasztott mennyiségtől is független, ergo takarékosságra sem igazán ösztönöz, szóval nehéz magyarázni. Egyszerű költségvetéskiegészítés, nagy forgalmú, nélkülözhetetlen, vagy legalábbis nagy tömegek által akként kezelt szereken. Biztos, nagy bevétel. És kétségtelenül juthat, jut is belőle a jövedékivel sújtott termékek által okozott károk kompenzálására is. De ettől még az egészen biztos, hogy nem célzott egészségügyi pótdíj. Akkor egyrészt így hívnák, másrészt valós átlagos költségeket kalkulálnának hozzá. Eképpen mondjuk az amúgy is drága minőségi borokon talán nem is lenne. A kávén meg egyáltalán nem volna.

Hogy összesen a dohányjövedékből több volna a bevétel, mint a dohányzás által okozott tényleges társadalmi plusszköltség, azt erősen kétlem. Tartok tőle, hogy valódi mélységeben soha senki föl sem mérte ezeket a költségeket - talán nem is lehet. Hogy egészen extrém legyek, például tisztában lehetünk-e azzal a többlet-energiafelhasználással, és az erre eső környezeti károkkal, ami abból fakad, hogy éttermeket, egyéb nyilvános helyeket agyon kell szellőztetni a dohányosok kedvéért? És persze a korrektség kedvéért bátran levonható ezekből a költségekből az a jótétemény, hogy e szellőzők gyártása, kereskedelme, szerelése, javítása némi GDP-t termel, némi adóbevételt hoz. Na ugye, hogy fingunk sincs. És - akármennyire blőd - messze nem ez a legmélyebb hatás, a legáttételesebb kiszámolnivaló.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.05. 07:19:56

Hű, mennem kéne lottózni. Valahol az elején az összes faszságot sikeresen megjövendöltem, és jönnek a bagósok és hintik is - tisztelet a kevés normális kivételnek. Mondjuk nem volt nagy tudomány ez a jóslás, de akkor is bíztató...

Érdekes kis ország vagyunk. Minden kérdésben keressük a szembenállást és izomból nyomjuk a legrosszabb lejárt dumákat. Minimális megértés, belátás, tájékozottság. A lényeg, hogy lehessen tromfolni, sértődni, anyázni, üldözzöttnek föltűnni. Gondolkodni, újra és újra más szemszögből vizsgálni valamit? Megoldásokat keresni? Isten ments! És legfőképpen hordaösztön mindenek felett! Ha éppen a dohányzás a téma, akkor ki-ki ide vagy oda, és hajrá!

Kedves (még) dohányzók!

Súlyosan egészségromboló dolog a dohányzás?
A közvetlen környezetetekre isveszélyes, káros?
A társadalomnak sok plusszköltsége van miatta?

Igen, igen, igen.
Ezek eddig a tények. (Aki ezekkel szeretne vitatkozni, annak csak azt tudom mondani, amit valahai matektanárnőm mondott annak, aki 3-ik nekifutásra sem értett meg valamit: Hülye vagy fiam, sajnos nem tudok rajtad segíteni.)

Ezekből a tényekből egyetlen logikus következtetés vonható le, el kell kezdeni küzdeni e rossz szokás ellen. Kinek-kinek egyénileg is, meg a közösségnek is. Érdeke is ez mindenkinek, külön-külön is, együtt is.

És akkor innentől lehetne elkezdeni egy értelmes beszélgetést. Ahol természetesen senki nem közellenségnek, és nyúzandó birkának tételezi a dohányost, hanem egy szenvedélybeteg embernek. És természetesen senki nem gépfegyverrel akarja leszoktatni. És az is biztos, hogy vannak akiket nem is fog sikerülni. Ettől még meg kellene próbálni, nem?

És talán abban sem lehet nagy nézetkülönbség, hogy a dohányzás társadalmi többletköltségeit valahogyan elő kell teremteni. És talán nem istentől, világtól elrugaszkodott álláspont, hogy ezt a terhet döntően a dohányosoknak illenék viselniük...

És ami még fontosabb: meg kellene óvni a nemdohányzót lehetőség szerint minden ártalomtól.

És a legeslegfontosabb: elejét kéne venni, újabb és újabb generációk rászokásának.

Talán ezekkel a dolgokkal volna érdemes foglalkoznunk...
És nem a nagyotmondások meg a sértődgetések lehetőségeit kutatni mások - esetleg nem túl szerencsés - mondataiban.

Köszönöm a figyelmet!

Askeladden (törölt) 2009.02.05. 08:05:19

"Mindent szabad, de ha dohányzol, akkor minek operáljunk meg, úgyis megdöglesz?"

ha kifizeti, akkor csak operálják meg, ha nem akkor csak dögöljön meg, vagy az emberbarátok dobják neki össze.
és ezt az összes káros szenvedélyre ki kellene terjeszteni:

Lehet káros szenvedélyed, de fizesd meg az árát.

doktorur 2009.02.05. 08:12:21

@Dr. Zerge: egy apróságra hagy hívjam fel a figyelmed: a kérdés nem akörül forog, hogy egészséges dolog-e a dohányzás (nem), vagy, hogy valóban lenne-e létjogosultsága annak, hogy aki szándékosan és folytatólagosan, önszántából károsítja a saját egészségét, az fizessen-e magasabb összegû egészségbiztosítási járulékot (igen). Hanem arról, hogy egy már meglévô szerzôdést (magánszemély vs. egészségbiztosító) jogában áll-e bárkinek is (nem), bármilyen indokkal felülbírálni. Ergo a dolog nemcsak erkölcsi (orvosi eskü) hanem jogi szempontból is aggályos. Ti. nem arról van szó, hogy a delikvens eleve így szerzôdött! És akkor mi történne, ha legközelebb egy másik kórházban az alkeszokkal ugyanígy bánnának el? (pölö Svédországban a lakosság 40%-a alkesz) Az alapvetô probléma azzal van, hogy a kórház önkényesen eldönti, hogy kit tart gyógyulásra méltónak az emberek között, és ezzel nemcsak (valószínûleg) szerzôdést szeg, de szegregál is. Szép új világ születik, vagy csak megirigyelték az e téren mutatott sikereinket?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.02.05. 09:04:16

Ehhh! Nem mondom, kérdezem:

Valóban akkora probléma a dohányzás, mint amekkorának föl van tüntetve? Valóban olyan jelentős a társadalmi kár, amit okoz, hogy jóformán már násról sem hallani, mint a dohányosok bűneiről? Ha igen, tessék betiltani. Ha a drogfogyasztás üldözhető, a dohányzás szintúgy. Én támogatom a betiltást! Lássuk, milyen lesz a dohányzás nélküli Kánaán.

És: miért nem stigmatizáljuk azokat, akik magáncélokra használnak személygépkocsit? A személygépkocsi használata károsítja a használó egészségét, nemkülönben a környezete egészségét. A levegőszennyezés napjaink egyik legjelentősebb problémája. Ne lássa el a társadalombiztosítás a személygépkocsit magáncélra használókat! Vagy akár tiltsuk a be a személygépkocsik magáncélú használatát! Én támogatom!

És: a különféle adalékanyagokat, tartósítószereket, ízfokozókat tartalmazó nagyfeldolgozottságú élelmiszerek károsak az egészségre. A tb ne lássa el azokat, akik ilyeneket fogyasztanak! Vagy akár tiltsuk be ezeket az élelmiszereket! Én támogatom!

STB.

Legyünk konzekvensek!!!

ü
bbjnick
konzekvenciafüggő

a szoclib még kómában is lop 2009.02.05. 09:21:14

@bbjnick:

a személygépkocsi hazsnálatára létezik pl olyan modell, hogy car-pooling (guglizd)

másrészt a személygépkocsot nem állítod be az étterembe a munkahelyedre, a diszkóba vagy a nappalidba járó motorral

a modern európai károsanyagkibocsátásoknak megfeleő motorok töredéke károsanyagot bocsátanak ki kilométerenként mint egy doboz cigaretta

az autó - kivéve a köcsög gyorsulós faszokat - nem okoz függőséget: nem indítod be csak azért hogy járjon a motorja, nem indulsz el vele csak úgy cél nélkül minden nap kilométereket leautózgatni

a szoclib még kómában is lop 2009.02.05. 09:27:05

@ionsrác:

tényleg?
hát akkor úgy látszik a te agyad anélkül is tropa

nem túl biztató...

mildi 2009.02.05. 09:35:40

feljebb mondták, hogy pl a kövérséget felhozni bullshit. miért is? mert chipsszel, csülökkel növeszti a seggét a tv előtt, emiatt lesz II diabéteszes, meg szívbeteg, meg anyámkínja? a kövérség pont jó példa, akkor kéretik az eü-fasizmust rájuk is kiterjeszteni!
utálják a bagósokat, jó. én meg utálom a hájas, izzadókat,aki egy lépcsőfordulót nem tudnak megtenni pihenés nélkül. tessék jövedelemadót kivetni a hamburgerre, chipsre, kólára, csokikra!
én ugyan dohányzom, de simán letekerek majd 30 km-t a munkahelyemig, bármikor megcsinálok 50 fekvőtámaszt, a vérnyomásom 110/70 körül van, a koleszterinem meg olyan alacsony, hogy a doki azt mondta, egyek meg egy dupla adag sonkástojást :D

a szoclib még kómában is lop 2009.02.05. 09:41:08


@mildi:

"én ugyan dohányzom, de simán ..."


MÉG, EGYELŐRE és JELENLEG :)

kis bagós

egy pozítivuma van a bagós luvnyának - szivesebben szopik

:DDDD

te ildike szivesen szopsz?

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.02.05. 09:49:15

@Dr. Zerge: hívjuk csak szenvedélyadónak
@doktorur: jól beszélsz
A svédek is fasiszták, talán csak a britek elvakultabbak ennél.
cigi.blog.hu/2008/12/05/britek_megint

Én is azon a véleményen vagyok, tessék betiltani teljesen, és akkor nem lesz gond. De amíg nincs rendesen felmérve (mennyi a bevétel/kiadás, PONTOSAN, milyen károkat okoz, és nem csak OKOZHAT, stb.), addig ez csak egy mesterségesen szított ellenségkép.

Van olyan ország, ahol nem lehet dohányozni - bár ott én is szívesen laknék.;)
cigi.blog.hu/2008/07/09/dohanymentes_orszag

ionsrác 2009.02.05. 09:50:53

@a szoci még kómában is lop:

Azért erre fele ritkán találkozom ennyire arrogáns primitív éjsötét bunkókkal, mint te.
Azt sem érted, hogy nem én mondtam neked "ellent", hanem te magad, te húgyagyú.
Amíg nem tanulsz meg olvasni, minek irkálsz?
Az agresszív ostobaságoddal jobban szennyezed a környezeted, mint 100 dohányos, te faék, és jobban ártasz magadnak, mintha 200 kilósra híznál.

Részemről ezt abbahagytam, egyszerűen fölösleges ilyen mélyhülyékkel beszélgetni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.05. 09:57:06

@mildi: Szerintem a cigarettáról érdemes leszokni, egész egyszerűen jobb az ember közérzete is.
A sonkástojást viszont nagyon támogatom, és minden normális ételt a műszarok ellenében. Kellő testmozgás kiegyensúlyozott táplálkozás mellett normális testi és leki egyensúlyhoz segít.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.05. 10:00:16

@ionsrác:

"erre fele"

ez egybeírandó bunkókám: errefele

azt már nem is mondom, hogy igényesebb errefelÉ formában használni te aszfaltparaszt

molaris 2009.02.05. 10:22:49

@oázis:
Útálom a macskákat, tehát ezzel rendben is vagyunk.

Amivel nem vagyunk rendben az- az, hogy volt szerencsém személyesen ismerni közelmultunk két orvoskiválóságát. Egyik érsebész a másik tüdősebész volt. Még szegediként kerültem hozzájuk közel. Két hatalmas egyéniség, két szuper orvos, két igazi lovag, ha szabad így szólni. Egyszerre, egy klinikán (Szote I.- es Sz. sebészeti klinika). Mind a ketten élharcosai voltak a dohányzás ellenes programnak. Csak Ők maguk is e szenvedély rabjai. Szokásaik ma már legendáriumok.

Mivel ez az ország oly sokat köszönhet Nekik, és sok ezer volt betegük is, álljon itt mementóként a nevük.

Dr. Kulka Frigyes pof. és Dr. Peppo János doc.

ionsrác 2009.02.05. 10:27:44

A mondat nagy betűvel kezdődik, a végén pont van, megszólítás előtt vessző áll, és így tovább, amikor elfogynak a nemlétező gondolatok, a nemlétező érvek is, amikor elfelejti a tahó, hogy miről volt szó, csak gyűlöl, csapkod, és még nagyobb hülyét csinál magából...
Ne hagyd abba.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.05. 10:30:53

@molaris: Elnézést, helyesbítek, Dr Pepó János

Doubledeceker 2009.02.05. 10:38:27

@totyatotya:

"@Nandi29: "Ezzel is tökéletesen egyet lehet érteni, csak ne én fezesem meg ms hülyeségének az árát.

De ez is csak Magyarorszgáon van így, mármint it fizetnek a "hülyék", mindenki helyett."

Nandi, te tényleg hulye vagy. Miért, szerinted máshol hogy van? Elárulom neked: ugyanígy."

Nahát, nahát igaza van sokaknak, akik a Magyarországi fórumozást, blogolást illetve annak stílusát kritizálják.

Vannak országok, ahol rendes egészségügyi rendszer működik (persze az sem hiba nélkül való), ahol a biztosítási díj megállapításánál figyelembe veszik az egészségügyi kockázatokat is.

Kedves @totyatotya én nem mondom, hogy hülye vagy, sőt nem is gondolom. Itt mások a véleményüket ütköztetik, próbáld Te is azt tenni. Ha szimplán lehülyézel valkit, mert nem értesz vele egyet, ettől még nem lesz igazad.

Én nem azért nem értek egyet a dohányzással, mert a dohányzás ellenesség divat, hanem mert a magam bőrén is megtapasztaltam, hogy a dohányzás mennyire káros. Szerencsére csak 1 évig dohányoztam (gondolom ezért is volt könnyebb abbahagyni) így még élhetek egészséges életet.

Ja és én nem divatból, élek egészségesen, hanem azért mert amióta rendszeresen sportolok ennek 3 éve, és amióta picit (de tényleg csak picit) odafigyelek arra, hogy mit eszem, azóta 3 éve nem voltam beteg. (Leszámítva, hogy 1x volt középfülgyulladásom, ami az úszás számlájára írható.) Csak mellékesen mondom, hogy 8 év munkával töltött időszak alatt 1 napot voltam beteg szabadságon, de ez megint egy másik történet.

Szóval, nem csak divatból lehet egészségesen élni, legalábbis én nem azért teszem.

A fentiek figyelembevételével kérek mindenkit, hogy csak indokolt esetben hülyézünk le másokat, hiszen a fórumozás sajátosságai miatt, nem ismerhetjük a másik pontos véleményét (hiszen nem tudunk több tíz oldalas disszertációt írni egy-egy témában), életének részletit még inkább nem.

Az biztos, hogy a szóban forgó korház tevékenysége felvett etikai problémákat is, amelyek nagyon vitathatóvá teszik ezt a kis akciót.

De dohányosoknak is el kell fogadni, hogy a dohányzás igenis káros, leginkább saját magukra nézve, de még a környezetükre is.

És a dohányzás ellenesség nem csupán egy örült hadjárat……

Aki akar éljen egészségtelenül, de higgyétek el, hogy kurvára megére egészségesen élni.

De, hogy mindenki elhiggye, hogy én sem vagyok divat fasz, inni iszom, mint egy állat, és nyilván ha ennek vannak az egészségemre nézve káros hatásai, akkor azért nekem is járhatna bűnti.

Ja és mert az E. biztosítási rendser egy szar és sok munkakerülő füstölgő alkoholistának is kedvez, azért ne gondoljuk, hogy ez így jól van…..

mildi 2009.02.05. 10:48:06

@a szoci még kómában is lop: persze, legfeljebb fogat mosok utána...ugyi érthető?

mildi 2009.02.05. 10:54:26

@Elpet: az a baj, hogy túlságosan is jókislány vok (leszámítva, hogy imádok bunkó faszokat csak bunkóvá tenni...:D), úgyhogy érdemes, nem érdemes, bagó marad. ha az se lenne, szorítaná a fejemet a glória :) /ez persze gyerekvállalás esetén változik, akkor szigorú smoke stop/
a kövérséget amúgy komolyan gondoltam, egy hamburgert tömő hájfej látványától simán elkap a hányinger, siralmas látni, hogy nagyobb a dereka, mint a csípőm...és ugye az elhízás meg a szívroham édestestvérek

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.05. 11:09:20

@mildi:

Szerintem meg egy 40 fölötti férfi, aki egy métermázsa alatt nyom a mérlegen és nincs egy helyes kis pocakja, elveszíti minden tekintélyét... Bár lehet, hogy csak az önigazolást keresem, mindenesetre a hájfejűséget azért igyekszem kerülni. Mentségemre szolgáljon, hogy nem a műkaja táplálja mindezt, az étkezési szokásaimban is egyre vaskalaposabb konzervatív vagyok.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.05. 11:12:32

@mildi: Amúgy, hogy a glória egy kicsit kényelmesebben üljön a fejen, azt nemcsak dohányzással lehet elérni.

molaris 2009.02.05. 11:21:19

@Nandi29:
Ki kell, hogy ábrándítsalak. Mármint ha fővárosi illetőségű vagy.
Blaha- Ferenciek tere== 2 dob cigaratta.
Margit körút== 3 dob cigaretta.
Kiskörút==2 dob cigaratta.

Plusz a szállóporérték szerte- széllyel.

@mildi:
A férfi és a disznó 100kg- nál kezdődik.:)

Doubledeceker 2009.02.05. 11:39:43

@molaris:

Bp-i vagyok, igyekszem nem járni a belvárosba, csak igen ritkán megyek.

Kocsival járok, amiben van pollenszűrű, mondjuk ez nem vigasz a gyalogosoknak. DE legalább nem dízzel, mert azok undorítan füstölnek.

De azért azt nem hiszem, hogy az általad jelzet helyszínek látogatása ilyen mennyiségű cigaretta elfogyasztásának felel meg.

De inkább csak reménykedem.

ancsika3114 2009.02.05. 12:39:40

@Elpet: Bajnai, Gyurcsány (juszt is őket :DDD) 40 felett, de métermázsa alatt
@molaris: na, annál bizti jobb vagy, hogy egy disznó legyen a hasonlítási alap, több önbizalmat :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.05. 12:46:34

@fulopiren:

Igen, a különbség köztük és köztem ugyancsak kontrasztos, és ezt nem az önbizalomhiány mondatja velem :)

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.05. 14:22:03

@anarhista:

mondjuk az lenne a minimum, hogy a cigiből beszedett adót, azaz áfát 100%-ig költse az egészségügyre az állam, és ne a köztisztviselők fizetésére mondjuk...

dettó a lottóból befolyó pénzt kizárólag oktatásra, kultúrára egészségügyre! És ne csak aprópénzt költsenek a lottóból a fontos ügyekre... Máris jobb érzéssel lottóznék (alkalmi lottista vagyok, ha rámjön a lottó lottózom, de ha épp nem tudom belátni, hogy nyerhetek, akkor nem), ha viszont tudom, hogy minden fillér jó ügyekre megy, akkor gátlástalanabb lennék..

Az alkohol nehezebb ügy, mert pl. a vörösbor egészséges, ha csak egy pohárral iszol belőle egy nap, szóval ott azért a mértékletesség számít, tehát azt meg nem lenne szabad sarcolni...

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.05. 14:24:28

@molaris:

a krisztina körútat miben méred?

és a lakásodba (belső udvar) mennyi anyag szivárog ebből be?

molaris 2009.02.06. 04:35:20

@oázis:
Nem én mértem, vagy 4 éve olvastam.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.06. 08:38:14



be kell tiltani a mekdonácc meg bürgerking meg a többi ilyen gyorsétterem-szart

legalább olyan egészségkárosítóak mint a dohány és az alkohol, az elhízás rengeteg egészségügyi problémát okoz (szívbetegség, agyvérzés, cukorbetegség, bizonyos rákok gyakoribbak elhízottak között...)

ezek amúgy is olyan termékeket forgalmaznak melyek
1.romlandóak
2.elkészítést igénynelnek,

tehát nem csempészhetők, így a betiltás hatékony lehet

Askeladden (törölt) 2009.02.06. 08:42:49

@a szoci még kómában is lop:

nem betiltani kell, hanem fizessen plusz pénzt aki, ilyenen él és ez nyomot hagy az egészségi állapotán. Kötelező felelőség biztosítás szerűen, hogy legyen miből ellátni, ha jön a baj.
süti beállítások módosítása