Ezt olvastuk 2008-ban
2008. december 30. írta: Redakció

Ezt olvastuk 2008-ban

John Le Carré (flickr)

  A 2008-as év utolsó napjaiban a Reakció összegyűjtötte, mely könyveket habzsolták a legnagyobb élvezettel a szerkesztőség tagjai. A reakciósok első nemzedéke - gyarapodó számú gyermekeik okán - persze leginkább gyerekkönyveket olvasott reggel, éjjel meg este. Ezeket nem számítva a következő könyvek űzték el az amúgy ritkán jelentkező unalmas perceket. Egyébként - egészen perverz módon - legtöbbünk szabadidőben is politikával meg világméretű problémákkal foglalkozó könyveket olvas. Íme, a mi kedvenceink - de aztán Ti jöttök!

John le Carré: A zebra dala (Oli bácsi és Robin Masters kedvence)

Az afrikai születésű 29 éves szinkrontolmács, Bruno Salvador, akit mindenki csak Salvónak hív, remekül él Londonban. Csinos és befolyásos felesége újságíró, munkáját nemcsak jól megfizetik, hanem még az angol titkosszolgálat is igényt tart rá – persze a legnagyobb titokban. Így kerül hirtelen Salvo egy kis szigetre valahol az Északi-tengeren, ahol kongói hadurak és nyugati befektetők tárgyalásain kell tolmácsolnia. Salvo itt olyasmit hall, amit nem kellett volna, és úgy érzi, szülőföldje, Kongó érdekében cselekednie kell, ám ebben legfőképpen megbízói akarják megakadályozni. Salvo nem tehet mást, hallgat lelkiismerete szavára, amelyről kiderül: sokkal inkább Afrikában gyökerezik, mint a képmutató nyugati világban.

Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége (ergé idei depresszánsa)

A mű apokaliptikus képpel indul: 4000 körül járunk, a világ elpusztult, az emberek elvadult, állati hordákban élnek, míg a klónozással létrehozott kiválasztottak elektromos védőkerítéssel őrzött telepen laknak magányosan és szenvedélytelenül. A regény egyik hőse Daniel, a jó nevű humorista, színpadi komikus, a másik pedig az ő kétezer évvel később élő, klónozással létrehozott utódja.

Rózsás János: Keserű ifjúság (Lelky Lola első számú kiemeltje)

Rózsás János a történelem áldozatainak egyike. A második világháború végén mint leventéből lett katona tizennyolc éves korában került szovjet fogságba és töltött el mint politikai fogoly kilenc esztendőt különböző börtönökben és kényszermunkatáborokban. Üldözött volt az üldözöttek, kisemmizett a kisemmizettek, megalázott a megalázottak között. Kálváriája kelet-közép-európai végzet. Rabságának éveiről végtelen szelídséggel és gyengédséggel számol be.

Esterházy Péter: Csak semmi művészet (Nénike élménye)

A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus.

Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla (Szmöre favoritja)

Brzezinski könyve geopolitikai látlelet világunk ama állapotáról, amelybe 1989 után került. Fogalmazhatunk úgy is: Amerika magányosságáról szól, azt kővetően, hogy a nagy nyugati óriás - vetélytársak nélkül - hirtelen a világ és az események középpontjába került.

Mészöly Ágnes: Heaven Consulting (Szamárfül egyik legfrissebb, idei élménye)

„Egy cég, ami teljes pénzügyi biztonságot garantál az ügyfeleknek az idők végezetéig és azon túl, mindörökkön örökké, ámen. A harmadik évezred vállalkozása, ami a feje tetejére állítja a világot. És a túlvilágot is. Egy regény konformizmusról és lázadásról, hitről és téveszmékről, és persze nőről és férfiakról, mert az érzelmi válság sem hiányozhat a sztoriból. Egy történet arról, hogy van-e a koporsón zseb, és ha igen, érdemes-e bármit
beletenni.”

Szerb Antal: Magyar irodalom történet (Turul kedvence)

 

Ennek a könyvnek a családi könyvespolcokon, megbújó, sárguló példányaihoz folyamodtak segítségért a diákok abban az időben is, amikor tilalmasnak számított felvilágosultan polgári szemlélete és szellemtörténeti módszere miatt. Később, amikor már megjelenhetett ugyan, de a marxista irodalomtudomány gondosan hozzáadagolta az „ellenmérget": a szigorú elvi kritikát, a kiadó pedig kigyomlálta a legveszedelmesebbnek ítélt részeket, ezt lapozták fel a diákok és az irodalomkedvelők, ha az irodalom irodalmi megragadására szomjaztak meg a túlegyszerűsítő vagy éppenséggel túlbonyolító tankönyvi dogmák után. Most, amikor kultúránk értékeinek újfajta, felszabadult számbavétele áll előttünk feladatként, és ehhez oly ingatag támaszt ad az elmúlt korszak irodalomtörténet-írása, különösen időszerűvé vált Szerb Antal műve, amelynek számos tézise megdöbbentően friss maradt ennyi év elteltével is, de a vitára ingerlő gondolatait is beragyogja a tiszta fényű, nemes okosság, arra késztetve az olvasót, hogy maga is őszintén, kritikusan és személyes érdekeltséggel figyelje az írott szót, ahogy Szerb Antal írt és olvasott.

 További kedvenceink:

Szálinger Balázs: A százegyedik év

Jonathan Littell: Les Bienveillantes

Bárdi-Fedinec-Szarka: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században

Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél

Günter Grass: Hagymahántás közben

Oplatka András: Egy döntés története

Bill Bryson: A Walk in the Woods (Rediscovering America on the
Appalachian Trail)

Cs. Szabó László: Őrzők (esszék)

Robert Merle: Malevil

William Butler Yeats: Poems

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok!

Jiri Hajicek: Parasztbarokk

Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek

Závada Pál: Kulákprés

Fiala János: Péklapát

Tabajdi Gábor, Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet

Herman Brusselmans: A férfi, aki munkát talált

Nick Hornby: Betoncsók (Slam)

Ian Ogilvy: Measle és a Mordmágus

Willem Elsschot: Sajt

Háy János: A gyerek

Mark Crick: Kafka levese

Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Domonyi Rita: Süteménység - a sütemények édes élete

Mikszáth Kálmán: A körtvélyesi csíny

Krúdy Gyula: A kápolnai földosztás

 És nektek, kedves Olvasók, mi volt idei kedvenc olvasmányotok?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr88847188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Téglagyári Megálló 2008.12.30. 08:12:55

Mint afféle klerikális reakciós, a "Szabadon, örömmel, szeretettel" c. könyv volt az egyik. Ez egy életinterjú kötet Nemes Ödön jezsuita atyával, aki hosszú ideig Japánban élt.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2008.12.30. 08:16:38

Hugh Laurie: A Balek
Jó kis angol humor

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.30. 08:23:37

A blogkönyv nincs a listán?!? Ejnye. ;)

Ombudsmanyus 2008.12.30. 08:37:15

John Steinbeck: Édentől keletre, és Érik a gyümölcs (utóbbit ajánlom a válságból gyors kilábalást váróknak)
John Grisham: Siralomház
André Kostolany: Kedvenc történeteim a pénzről

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.30. 08:58:49

Robert Capa: Kissé elmosódva
Germanus Gyula: Allah akbar

Na meg persze Krúdy minden mennyiségben.

Winston007 2008.12.30. 09:24:13

Huh iden sok mindent olvastam , de a kedvencek:

Steven Runciman: A keresztes hadjaratok tortenete
Ken Follett:Az idok vegezeteig
Brian Herber-K.J. Anderson:A Dune homokfergei
Sebastian Haffner: A nemet birodalom 7 hibaja az I. vilaghaboruban
A Park kiados Lenin eletrajz:)
Huntington: A katona es az allam

A blogkonyv nalam is kimaradt:)

jürgen · http://szupjektiv.sk/ 2008.12.30. 09:52:44

Ez a három a legfrissebb (karácsonyi) élmény:
G. G. Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
John Steinbeck: Egerek és emberek
Grendel Lajos: Thészeusz és a fekete özvegy

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.12.30. 10:00:19

Heltai Jenő: A 111-es; Family Hotel, VII. Emmánuel és kora
Ajánlom

W.M. Thackeray: A nagy Hoggarty-gyémánt

R. Chandler: A hosszú álom; Elkéstél, Terry!
Nem tudom, hányadjára olvastam, megunhatatlan.

Olvassatok sokat. A könyv a legjobb barát.

bryan 2008.12.30. 10:11:24

Gion Nándor: Börtönről álmodom mostanában
Kurt Vonnegut: Hazátlan ember
Isaac Asimov: Isaac Asimov teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzuma (a más által hozzáírt részeket nem olvastam)
Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák és diagnózisok (nem előszőr de, most is nagyon tetszett)
Steven Ericsson: A malazai bukottak könyvének regéje (A leghülyébb címválasztás nyertese idén, az első öt kötetet olvastam ami megvolt a könyvtárban magyarul)
Bill Bryson: Feljegyzések egy nagy országról
Umberto Eco: Foucault-inga (Szintén nem először)
Idén nem olvastam annyit mint szoktam, túl sok időt vett el a blogolvasás :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.12.30. 10:12:14

"...Voltaképpen alig veszem nagyobb hasznukat, mint az, aki sohasem olvas. Úgy becézgetem őket, mnt kincseit a fösvény, aki tudja, hogy bármikor gyönyört vásárolhat a pénzén; lelkem kielégül a birtoklás tudatától. Se békében, se háborúban nem utazom könyvek nélkül. De néha napok, hónapok telnek el anélkül, hogy forgatnám őket: , mondogatom. Az idő múlk, de nem baj: nekem elég a jóleső, elringató tudat, hogy itt vannak mellettem, egy jó órában elmúlatnak, s az érzés, hogy ők az életem bajtársai. Ez a legjobb elemózsia, mit életútunkra magunkkal vihetünk s szánom az olyan embert, aki könyveit otthon felejti... "
(Montaigne)

is 2008.12.30. 10:14:14

@Elpet: a könyv a kutyán kívül a legjobb barát. És a kutyán belül? bocs....

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.12.30. 10:18:04

A blog szövegszerkesztője még mindig tartogat meglepetéseket. Az előző szöveg csonkítatlanul:

"...Voltaképpen alig veszem nagyobb hasznukat, mint az, aki sohasem olvas. Úgy becézgetem őket, mint kincseit a fösvény, aki tudja, hogy bármikor gyönyört vásárolhat a pénzén; lelkem kielégül a birtoklás tudatától. Se békében, se háborúban nem utazom könyvek nélkül. De néha napok, hónapok telnek el anélkül, hogy forgatnám őket: " Nemsokára, vagy holnap, vagy amikor jólesik" , mondogatom. Az idő múlik, de nem baj: nekem elég a jóleső, elringató tudat, hogy itt vannak mellettem, egy jó órában elmúlatnak, s az érzés, hogy ők az életem bajtársai. Ez a legjobb elemózsia, mit életútunkra magunkkal vihetünk s szánom az olyan embert, aki könyveit otthon felejti... "
(Montaigne)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.12.30. 10:20:48

@is: Kutyám még nincs... Ilyen mély elköteleződésre még nem vagyok képes...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.30. 10:23:34

camus a közöny
bukowski hollywood
sylvia plath az 59-ik medve
sarkadi imre összes novellái
henry miller kakasviadal
carson mccullers magányos vadász a szív
sallinger (de az igazi, nem a pöcs) 9 történet
lemmy fehércsíkláz..........................................

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2008.12.30. 10:26:41

Bryan: ez a Bryson-könyv megjelent magyarul?? Milyen a fordítás?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.12.30. 10:29:05

Csak a legutóbbit említem: Szabó Dezső, Az egész látóhatár II. kötet.(Korábban ilyenkor fanyalogni illett.)
Feladat: Karinthy Ferenc, Napló (beleolvastam, furcsa időutazás az Ulpius-Ház jóvoltából)
Még nagyobb feladat: Roberto Saviano: Gomorra ( Gallimard)

bryan 2008.12.30. 10:43:43

@robin masters:
Nem olvastam Brysontól még angoliul, a fordítás könnyen olvasható, zavaró hibáktól mentes, jó lenne egy magyar publicista aki hasonló hozzáállással lenne képes írni.

bryan 2008.12.30. 10:47:48

@robin masters:
Megnéztem ki fordította, akkor láttam, elírtam a címet :)
A helyes cím:
Jegyzetek egy nagy országról

molaris 2008.12.30. 10:54:51

Biblia
Malcolm X: Önéletrajz
Eric Lambert: Dicsőségre ítélve, Negyven ezer rabló, Zöldárnyak szigete

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.30. 11:15:46

Nyomtatott irodalomról most nem ejtenék szót, remélem, nem terelem el a hozzászólókat. Magam részéről a legjobb kortárs olvasmánynak 2008-ban a Rém és Becsület-et, a TÖK (Tirpák Önképző Kör) folytatásos politikai nagyregényét találtam.

nagyregeny.blogspot.com/

kill004 2008.12.30. 11:19:08

Colleen McCullough: Róma első embere, Fűkoszorú, Fortuna kegyeltjei, Caesar asszonyai, Caesar háborúi, Az októberi ló

Mintha a mai magyar politikáról olvasnátok, csak 2000 évvel ezelőtt és Rómában. :-)

Robert Merle: Malevil, Francia história sorozat

bryan 2008.12.30. 11:28:05

@kill004:
A római sorozat nekem is kedvenceim között volt, kár, hogy nem lesz folytatás :(

burt lancaster 2008.12.30. 11:45:10

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Marquez: Szerelem a kolera idején
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

pl. :)

mrbadger 2008.12.30. 11:51:18

Hah! Már csikókoromban is szerettem ilyen listákat készíteni!

1. Farkas Attila Márton: Arrobori - a magyar közbeszéd természetrajza
(Politikai esszék magyar vonatkozásban, egészen sajátos nézőpontból)

2. Hannah Arendt: A forradalom
(A francia forradalom és az USA megalapításának összehasonlítása eszmetörténeti szempontból. Nem egy könnyen kibogozható eszmefuttatás, de méltatlan, h csak egy kiadást ért meg a rendszerváltás óta, noha felvetett kérdései, - egyik államforma átmenete a másikba - máig a napirend részei. Az 1956-os forradalomnak is jut egy-két bekezdés.)

3. T. S. Eliot: A kultúra meghatározása
(Magvas eszmefuttatás politika és kultúra, többségi és kisebbségi nemzet, osztály és elit viszonyáról)

4. Steve Jackson: A shamutanti dombok
(Az év nagy újrafelfedezettje)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.30. 11:53:56

capdick:
Shamutanti dombok? :)))
Nyertél?

molaris 2008.12.30. 11:54:23

@ergé:
Olvasni lehet bőven, de célzottan érdemesebb. Bár lenne egy hasonló kaliberű cigányíró itthon, mint sem a senkiket kelljen olvasni.
@weisz manfréd huba:
Miért is?
Ha jobban megfigyelitek, ezek a szerzők a mindennapok egyszerű és pontos leképezését adják az ő mikroviláguknak.
Jó ezen elgondolkodni, és megérteni miért oly szűk körben ismertek.

kispufi 2008.12.30. 12:49:59

Fehér Béla: Filkó. Hú, ezt egy mondatban összefoglalni... De akár oldalakon keresztül is... Szóval, hát, no. Hú, de kuriózumszerűen váratlan volt, mondaná Pandacsöki Boborján...

mr.joshua 2008.12.30. 13:25:52

Számomra nagy felfedezettje az évnek Ghyczy Zsuzsától az Asszony az örvényben.

ohrana 2008.12.30. 13:51:39

Legutóbbiak:
Szolzsenyicin: Rákosztály
Mong A.: János Vitéz a Gulagon

o

Téglagyári Megálló 2008.12.30. 15:09:35

+ Slawomir Mrozek: Baltazár, önéletrajzi kötet, igen jó.

mrbadger 2008.12.30. 15:50:35

Turul: mindig benntartottam az ujjam, h visszalapozhassak, ha kalandom véletlenül véget ért volna :)

Ami Fehér Bélát illeti, a kevés jobbra tolódott író egyike, aki élete delén túl bekerülhetett az ország legnagyobb szépirodalmi kiadója fémjelezte kánonba... magyarul kiadta művét a Magvető kiadó. Azelőtt pedig évekig hallgatás övezte a nagy multú és viszonylag jól finanszírozott irodalmi lapokban... közben pedig már nem a Magyar Nemzet Magazin főszerkesztője. (Hogy a két tény között van-e tényleges összefüggés, azt persze nem tudhatom biztosan... )

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2008.12.30. 16:06:34

Csak Vargas Llosat olvasok. A többi szemét.

Google 2008.12.30. 17:30:07

A Kecske ünnepe is a kedvencek között van. Igen.
Mark Twain-nek A Titokzatos idegene (Sátán három könyve), Gogolnak a Régimódi földesurak-ja, a Vij, Huxley Szép új világa, Pelevin Számok-ja és még, még, még, semmi nem elég...

"1702 májusa volt. Ausztria messze a világtól mélyen aludt. Még mindig középkor volt Ausztriában és úgy ígérkezett, ez örökre így is marad. Néhányak szerint még ennél is sok-sok évszázaddal hátrább maradt: ők azt állították, hogy szellemi és lelkiállapota szerint még mindig a vakhit korát élte. Ám ezt bóknak szánták, nem becsmérlésnek, és mi annak is vettük, mindnyájan büszkék voltunk rá."

Így kezdődik A titokzatos idegen.

Az örök kedvenc, Szolzsenicin: Matrjona háza. Novella.

eN 2008.12.30. 17:30:50

Akartam kérdezni a kortárs oroszokat, de Huba megelőzött Pelevinnel.
Én épp egy novellaválogatást olvasok Sorokintól (megunhatatlan). Tőle még az idén a Jég-trilógia első könyve, a Bro útja. Pelevintől sokminden, talán a Tervhivatal Hercege és a Számok a legemlékezetesebbek tőle.
De az igazi top az idén, és ő nem is orosz, hanem ukrán, szintén kortárs: Jurij Andruhivics: Moszkoviáda. A könyv egy hihetetlen egynapos utazás egy moszkvai bölcsész hallgatóval a kolesz-söröző-képzelete háromszögben, Konrád György szánalmas előszavával (szerintem el sem olvasta).

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.30. 17:33:05

Ulickaját is kajáljatok, ő jön a nyáron bpestre, dísznek.

eN 2008.12.30. 17:36:51

Szerintem legyen legrosszabb olvasmány rovat is, nálam idén holtversenyben Heller: Záróra és Nádas: Hátországi napló

eN 2008.12.30. 17:40:34

Köszönöm Szfül, elolvasom azt is.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.30. 17:42:48

még egy jó könyv:
Sontag, Susan : Egyidőben : esszék és beszédek
(posztumusz)


és legrosszabb? sajna, Csukás István szerelmes verses könyve - brr - ill.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.12.31. 04:24:44

molaris
oké lebuktam malcolm x önéletrajzát nem olvastsam.
csak vicces egy kvázi teroroistavezér önéletrajzát, és a bibliát egymásmelett felsoroln.
google
Szolzsenyicin miden menyiségben, és az új orosz írok is.
Pelevin, Szorkin

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.31. 07:56:01

molaris,

a cigányíró az milyen? cigányt ír, esetleg a cigány köpülésekor keletkező melléktermék?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.31. 08:13:01

(elkezdtem én is listázni, a negyvenedik tájékán feladtam)

molaris 2008.12.31. 11:48:57

@weisz manfréd huba:
A Fekete Muzulmánokat kicsit erős terroristának nevezni. Mindenesetre elég érdekes képet fest kora Amerikájáról és a feketék indulatairól. Mindenesetre Muhammad Ali is e szervezet tagja volt. Mert a "hit" itt is csak fedés volt.
@mavo:
Egy olyan őszinte írástudó az etnikunukból aki nem PC fogalmaz, és valóban meg van benne az akarat, hogy a problémát nézze, ne pedig a következményeket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.31. 23:44:55

molaris,

jovanna, a zsidózó moszlim nigger naná, hogy közel áll hozzád. A niggerbűnözők meg nem, ez van. John Coffey (nem az ital) más kérdés.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.01.01. 10:52:23

trolibusz 2008.12.30. 16:06:34
Csak Vargas Llosat olvasok. A többi szemét

Érthető, kötött pálya bája.

eMBé · http://konyvespolc.blog.hu 2009.01.05. 20:00:32

Én ezeket olvastam 2008-ban: konyvespolc.blog.hu
süti beállítások módosítása