Vágó István lakossági fóruma (Reakció TV)
2008. december 12. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Vágó István lakossági fóruma (Reakció TV)

 Milyen az, ha egy idősödő szakállas bácsi egyszer csak beleszeret Gyurcsány Ferencbe, s érzelmeiről egy MSZP-s lakossági fórumon számol be a nagyközönségnek? Ez a kérdés vitt minket az V. kerületi Deák Ferenc utcai MSZP-irodába, ahol a Belvárosi Szabadegyetem kódnevű fejtágító-sorozat legutóbbi eseményének vendége nem kisebb és nem kevésbé hiteles személyiség volt, mint Vágó István, a miniszterelnöki blogkönyv legeslegeslegelső dedikáltatója. Itt megtudtuk: a jobboldalt eredendően bűnös akarat vezeti. Gyurcsány helyesen tette, hogy hazudott. Gyurcsánynak jutott eszébe, hogy a civilek most már csináljanak valamit. Gyanús, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének napján előre meg lehetett szervezve a Kossuth téri happening. Egy nem szép, de bundás hölgynek majdnem beszólt harmincöt 17-35 év közötti bőrfejű, egy másik hölgy Vágótól várja az SZDSZ megmentését. Friderikusz könyve kötelező olvasmány.

 Sajnos Vágó lassan és tudálékosan beszél, így a videó is kissé hosszabb lett a szokásosnál, ezért elsősorban ínyenceknek ajánljuk:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr39818112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.12. 11:30:28

Azért, egy "very best of Vágó" változattal is kijöhetne Kálmán.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2008.12.12. 11:37:54

Ez a szakállas bácsizás és lengedező homoerotika biztos nagyon izgi a te korodban.
Milyen különös, hogy a Sólyom bácsit és a jelöltjét nem kezdtétek ki ilyen szellemesnek szánt módon, pedig nagyon adta magát a néni.

IS 2008.12.12. 11:39:36

csak egyszer ne úgy kezdjetek egy posztot, hogy az első mondatban negatív, vagy bármilyen minősítéssel kezditek arról, akiról aztán írtok. először az ítélet, Virág elvtárs, aztán az indoklás. azért kell ez, nehogy a kedves olvasó eltévedjen? szerintem az olvasók ennél értelmesebbek.

Francois Pignon 2008.12.12. 11:39:40

tölgy,
ez egy vágatlan, de nem Vágótlan verzió.
De tényleg összefoglalhatná valaki két mondatban, mert így túl hosszú.

Vidéki 2008.12.12. 11:41:43

A szocializmus fénykorában ismert volt a „szeminárium” kifejezés.
Ennek célja az volt, hogy széles tömegekben rendszeresen fenntartsák és erősítsék a szocializmus felsőbbrendűségébe és legyőzhetetlenségébe vetett vakhitet.
Vágó is ilyen szeminárium vezetői feladatot vállalt el, csak azt nem tudom pártfeladatként, ingyen-e, vagy később anyagiakban bőven megtérülő befektetés kedvéért?

Méhenkívüli 2008.12.12. 11:44:36

Most tényleg a szemkilövetőéket dicsőíti Vágó? 2010-ben választások, addig lehet csomagolni.

Devil 2008.12.12. 11:45:58

Uncsik vagytok... valami ujat kellene mar bevetni az arokasashoz mert erre mar senki sem izgul ra, ilyet nem tamogatnak a lopott penzekkel teli partkasszakbol...

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 11:46:40

Vidéki:

Értelemszerűen pártfeladatként és nem ingyen ami később anyagiakban bőven megtérül.

A kedélyes műsorvezető éppen indiánfejest ugrik az üres medencébe.

sorokinV 2008.12.12. 11:53:23

Ezeken a rendezvényeken begombáznak a szocik? Vagy mitől ilyen hülyék?
:)

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 11:57:26

sorokinV:

Nem hinném, attól inkább csak okosodnának. Inkább az lehet, hogy a nagyrészük zsidó és számukra ez az ideológia történelmileg preferált.

sorokinV 2008.12.12. 12:03:35

Avraham NetJézus!

Meg nem erősített hírek szerint a zsidók az szdsz-ben vannak (kuruc szerint :D), de itt őket is átkozzák. Szal' ez nem magyarázat. Csak az lehet, hogy valami partydrogot nyomnak.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 12:06:59

sorokinV:

Az szdsz-ben IS ;-)

A partydrog is látszana mert akkor rezegnének. Nem drogosok ezek hanem szimpla bűnözők.

Wuff 2008.12.12. 12:08:44

Vágó ott nullázta le végleg magát, hogy az egyik jelzálogház "akár az ingatlanfedezet 100%-áig" hiteleit reklámozta. Subprime? Válság? Mi az neki! Dögöljön meg az a buta nép.

Mivel lényegében egy ország elismerte tudását és műveltségét vetélkedő-vezetőként, úgy gondolta, hogy kihasználhatja azt a sok szerencsétlen hülyét, akik bíznak benne. Undorító.

sorokinV 2008.12.12. 12:12:28

Avraham NetJézus!

Kérem, ne radikalizálódjunk!
A résztvevők alapvetően aranyos nénikék és bácsikák. Nem bűnözők. Ők azok, akik napközben összesepergetik a csikkeket a bérházak folyosóján, meg nyomulnak a cekkerrel a vámházra. Csak valamit nyomnak...

Amúgy Vágó előadása zseniális. Minden ostoba baloldali toposz szerepel benne. Semmit nem hagy ki.

gregor gysi 2008.12.12. 12:15:42

Ez egy szerepét tévesztett, kiöregedő, mérhetetlenül korlátolt ember, vontatott és rettenetesen unalmas szájmenése.
Ennek az embernek,"szkeptikusnak"-ezt mindig meg akartam kérdezni- soha nem jutott eszébe az, hogy Newton pld., aki már az akkori fejével és a tudomány akkori álllása szerint is valószínűleg hatványozottabban többbet tudott mindenről, mint ő, az egyik legnagyobb bibliakutató volt, mi több a világvége dátumának megfejtésén dolgozott és mellesleg és ezen van a hangsúly, korának, ha nem minden idők legnagyobb fizikusa volt.
Milyen önhittnek kell lenni ahhoz, hogy valaki belemagyarázza egy nálánál sokkal nagyobb koponya életművébe azt, hogy a kutatásainak azon része, ami nem a fizikával konkrétan foglalkozott, az babonaság.Ez számomra felfoghatatlan volt, majd megértettem: Ez az ember, bár lehet nyelveken beszél és nagy lexikális tudással bír, hihetetlenül korlátolt.Itt még egy bizonyságot nyertem.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 12:16:24

sorokinV:

Nem a közönségre értettem a bűnözőt hanem az előadókra. A közönség csak simán meg van tévesztve, idősek, békességre vágynak, muszáj hinniük valaki/valamiben. Ezt szállítja nekik Vágó a gazdái megrendelésére.

Sajnálom egyébként ezeket az idős embereket de nem csodálkozom rajtuk: ők már sohasem fogják megérteni, hogy becsapták őket, ők egy olyan korszakban éltek ahol a jogtiprás ingerküszöbe sokkal magasabb volt.

sorokinV 2008.12.12. 12:16:54

Roa 2008.12.12. 12:08:44 !

Vágó annyira művelt csak, mint egy átlag egyetemet végzett ember. Vagy még annyira sem. Volt szerencsém (?) egyszer részt venni közönségként abban a bizonyos műsorában és tökéletesen fogalmatlan volt. Semmit nem tudott - megkérdezte a közönségtől, majd kamera vissza és előadta, mint saját tudás.
Nagy kamu ez az ember.

sorokinV 2008.12.12. 12:19:50

Avraham NetJézus!

Ok, így rendben vagyunk! :)
Bár szvsz Vágó sem bűnöző. Kicsit emlékeztet az amerikai "Biblia-övezetben élő" őrültekre. Szal' egy szerencsétlen szektás, aki segítségre szorul.

lgabor 2008.12.12. 12:19:53

micsoda agyhalott nyuggerek!

Google 2008.12.12. 12:20:42

Napjaink Horn Gyulája, amint körbenéz, ha hazaér.

Tényleg ínyenceknek való a materiál.
Ide Budaházy viszont nem merészkedett be. Sem Polgár Tamás a kamerájával.

Egy új történet van kibontakozóban: a Fidesz acsarkodik, a kormány, az MSZP pedig nyugodtan teszi a dolgát.
(És itthagyja nekünk.)

karnagyúr 2008.12.12. 12:23:48

Ez ám a tragikomédia.

moncayo 2008.12.12. 12:24:22

Az emberek idők korukra döntőrész kicsit meghülyülnek (tisztelet a kivételnek). Hiába, anno max. 30-40 évre lettünk "tervezve". Van akinél ez az idő hamarabb jön el (lásd Vágó), van akinél később (lásd Medvezczky "művésznő), van aki így született (lásd Gyözike).

Szeintem, ne gyülöljük Öket, nevessünk rajtuk, mind pojáca!

Az aki meg elmegy ilyen Fórumra, annak vagy nincs otthon fűtése és fázik, vagy a fenti idős kategóriába tartozik.

sorokinV 2008.12.12. 12:25:33

Már csak ezt szeretném megtudni a mestertől, hogy a bennem lévő "eredendő bűnnel' mit csináljak? Kisiskolás koromban, a klerikális reakció markában megszerzett babonaismeretem nem ad megfelelő eligazítást a kérdésben. Most itt ülök a gép előtt, a természetesen narancssárga pulóveremben és kétségbe vagyok esve!

Gabo1000 2008.12.12. 12:26:29

Gondolom ilyen helyekre nem lehet csak úgy meghívó nélkül elmenni, vagy tévedek?

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 12:29:05

Nagyon egyszerű ez kérem. A szóbanforgó személy megkapja a parancsot a gazdáitól (fajtársaitól) és végrehajtja azt a legjobb tudása szerint. Valljuk be őszintén, ha lenne egy cégünk mi is csak ilyen munkaerőt alkalmaznánk szívesen.

Nincs új a nap alatt.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.12. 12:30:52

nem nézem meg a videót, nem vagyok mazochista


de - a poszt szinvonalából kiindulva - igen gáz lehet az is:)))

1953 2008.12.12. 12:35:16

Nekem semmi bajom azokkal az emberekkel,akik a jobb,bal,alsó,felső,szélső oldal hivei-nem ortodox módon-lelkük rajta.Vágót okosabbnak tartottam annál,hogy ilyen csepűrágó módon nyaljon az egyik oldalnak.Tévedtem,de tévedni emberi dolog.

OmegA404 (törölt) 2008.12.12. 12:42:39

Sötét tapír, aki Gyurcsányt erőlteti... mjad ők lesznek az elsők akik letagadják.
Vágó alaposan és végleg lejáratta magát nálam.
Kvíz műsorok útán annyi eszünk van, hogy beszopjuk a komi kamut, mi? Hagyjad már...

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.12. 12:44:38

>> sorokinV 2008.12.12. 11:53:23
>> Ezeken a rendezvényeken begombáznak a szocik?

Nem, náluk ez default setting.

somogg (törölt) 2008.12.12. 12:50:14

Nem gondoltam volna, hogy ennyi ember erdeklodeset felkelti, hogy egy bohoc mit mondott az egyik kommunista-tolvaj part gyulesen. Sajnos ugyanez all a balos blogokra is amikor valamelyik fideszes kretenen gorcsolnek. Engem jobban erdekelne egy poszt a kepveseloi koltsegteritesekrol, parkolasi szokasokrol. Ezek a temak partsemlegesek es ezert nem olyan izgalamasak, mert nem lehet rajuk egy jot zsidozni, fasisztazni, kommunistazni. Vagy tenyleg nem tudjatok mik az igazi problemak?

moncayo 2008.12.12. 12:54:54

Még egy érv: az RLT-nek, mint minden magyar médiának a politika seggét kell nyalnia, hiszen a képviselők a frekvenciák élet/halál urai. Ergo, kell egy bohoc aki az MSZP seggét nyalja tövig (Vágó) és egy másik akimeg pont ellenkezőleg az MSZP-s vezér fotójával törli az agg seggét nyilvánosan. Nos Fábry a másik bohoc. Hát ezt nevezik magyar módra "kiegyensulyozott médiának". Mi meg finanszirozzuk ezt a cirkuszt az adónkból.

Google 2008.12.12. 12:57:00

De azért az öregek mentségére legyen mondva, elgondolkoztak azon, nem-e lett volna helyesebb megmondani 2004-ben, hogy tévedtünk emberek, az ország nem bírja ki az ajándékokat, melyeket kiosztottunk, hogy ránk szavazzatok. Sokan hajlottak arra, hogy tisztességesebb lett volna még akkor, 2004-ben, időben szólni.
De akkor nem nyerték volna meg a választást - mondja Vágó.
Nasasztán, hátasztán akkor mi lett volna?

acetofive 2008.12.12. 12:59:55

troger toni! nagyon gyorsan rantsd ki a nyelved orban mihaly szaros seggebol, mert kinai kalman azt hiszi hogy brownie-t ettel es lesmarol...

ravens01 2008.12.12. 13:13:38

gregor gysi, te szubverzív munkát végzel, ilyen névvel, a nevet meghazudtoló helyezkedéssel? :DD

tiktaktiktak 2008.12.12. 13:22:57

a feléig bírtam nézni

ez borzalom

(már kapkodom a nyugtatókat)

CrL 2008.12.12. 13:29:12

Fábry volt már ilyenen?

huta9020 2008.12.12. 13:31:17

Nem tudom eldönteni, hogy belehülyült a tévés szereplés hiányába vagy egyszerűen csak azért teszi, mert megfizetik érte, Mint a Credit HIll-es reklámért...
Nagy csalódás, valaha becsültem ezt az embert.

states 2008.12.12. 13:33:48

Miután többen nem tudták végignézni a vágatlan Vágót, nem bírták ugyanis gyomorral, én el sem mertem kezdeni, itt a karácsony, kezdődik a bejglicsata, inkább arra tartalékolok, már ami az erős gyomrot illeti...

Lunitari 2008.12.12. 13:36:27

somogg 2008.12.12. 12:50:14

Nálad a pont, de ilyen cikksorozat már volt a Barikádon :D Jobb-baloldal aki jelenleg bent a parlamentbe mind egykutya....

Téglagyári Megálló 2008.12.12. 13:36:56

Vágó elvtársnak küldöm, szeretettel:

rathergood.com/christmas

"a hammer for you and a sickle for me"

andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2008.12.12. 13:37:01

A videó barmi unalmas. Vágón, és politikai nézetein nem tudom hogy sírjak vagy nevessek...

Mint műsorvezető szeretem. Abban tehetséges. Pont.

Hitelesség? HITEL? Vágó István, aki a hitelreklámban arról beszél, hogy ő milyen elfoglalt, de a Credithil helyette is megszerzi neki a hitel... :-D Milyen hitelt könyörgöm? Vágó Istvánnak hitel, aki milliókat keres havonta? Szánalmas. És egyben nagyon gusztustalan.

Innentől kezdve ez az ember csak egy szomorú, a régi szocialista időszakban felnőtt öregember, akinek egy szava sem érdekel. Sajnálom kicsit.

parttalan 2008.12.12. 13:37:04

Valahogy a jobbosok szemét nem bántja, amikor jobboldali érzelmű emberek vallják meg hitüket: lásd Pataki Attila, Ákos vagy épp Makovecz és sorolhatnám a neveket. Miért van az, hogy míg a jobbra húzó személyiségek igen, a baloldaliak nem fejthetik ki politikai állásfoglalásaikat megszólás nélkül? Nem érzitek ezt igazságtalanságnak?
Én személy szerint már nagyon unom ezt.

pbgi 2008.12.12. 13:38:17

Vágó István az MSZP Kiszel Tündéje! :-)

Psyman 2008.12.12. 13:41:28

Vágót eddig az összes baromsága ellenére tiszteltem az elképesztő tudása miatt. Eddig.
Várjatok csak... Nem lehet, hogy ő lesz az MSZP kö9vetkező miniszterelnök-jelöltje? Tuti befutó lenne, egy csomó balfasz szavazna rá.

érdektelen 2008.12.12. 13:42:06

moncayo

"Szeintem, ne gyülöljük Öket, nevessünk rajtuk, mind pojáca!"

A gond csak az, hogy ugyanannyi szavazatuk van, mint neked.

yenoee 2008.12.12. 13:43:54

Vágó már évekkel ezelőtt elkezdett üzengetni a vele készített interjúkban, hogy el tudná képzelni a jövőjét a politikában is.
Az, hogy játékmesterként felkapaszkodott a dunsztosüveg tetejéig, nem jelentette azt, hogy a kupakot is sikerül lecsavarnia róla.
Nem maradt neki más, csak a zümmögés.

tlac 2008.12.12. 13:43:57

a zsürivel semmi baj. a Vágó megademagóg, megállt a 70-es éveknél.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 13:44:06

parttalan:

Én jobboldali érzelmű vagyok és szerintem Pataki egy gusztustalan pojáca (amellett, hogy alvilági kapcsolatokról is cincognak a verebek), Ákost nem kedvelem a nagyképűsége és önelégültsége miatt, Makovecz pedig maradhatott volna az organikus építészetnél, nem lett volna senki szemében kisebb ember.

Mindhárom (azaz Vágóval négy) esetben az a véleményem, hogy a cipész maradjon a kaptafánál vagy pedig ne csodálkozzon, hogy megb*sszák.

sorokinV 2008.12.12. 13:46:09

parttalan!

Itt nem arról van szó, hogy közéleti emberek közéleti állástfoglalnak. Az mindenkinek szíve-joga. Ne próbálkozz ezzel a kamuval!

Nézd meg a videót! Vágó nettó idiotizmusáról szól a poszt.

ps:
"jobboldali érzelmű emberek vallják meg hitüket"
Ebbe beleborzongtam. Ez tipikus kommer szófordulat.

somogg (törölt) 2008.12.12. 13:47:06

Lunitari,

a koltsegterites az index fo oldalarol jutott eszembe. A lenyeg, az embereknek vago pistanal komolyabb temakra nincs igenyuk. A politikai blogok a brazil sorozatok szintjen mozognak. Szanalmas.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 13:47:45

Az apám ugyanilyen fasz. Hosszú ideje nem is állok már szóba vele. Mert szégyellem, és mert egy kicsit ő is hozzájárult, előre megfontolt szándékkal, hogy most a többiekkel együtt én is szívjak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.12. 13:53:07

Sajnos Vágó számomra nézhetetlen.
Annyira sulykoló a stílusa, annyira tenyérbemászó a hideg racionalizmusa (ami miatt pl. nem vesz virágot a feleségének), annyira közhelyeket puffogtat, h semmi kedvem végighallgatni. Így meg aztán nehéz róla értelmes kritikát mondani, maradok tehát egy egyszerűbb formulánál:
Kabbe Pisti!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.12. 13:55:17

"Devil 2008.12.12. 11:45:58
Uncsik vagytok... valami ujat kellene mar bevetni az arokasashoz mert erre mar senki sem izgul ra, ilyet nem tamogatnak a lopott penzekkel teli partkasszakbol... "

Uncsik vagy.. valami ujat kellene mar bevetned a szardobáláshoz, mert erre mar senki sem izgul ra, ilyet nem tamogatnak a lopott penzekkel teli partkasszakbol...

nickless 2008.12.12. 14:01:57

vagonak most csontig kell nyalnia, nagyon megmozgatta a fantaziajat az EP valasztas miatti lehetoseg. (bar nem arrol volt szo, hogy az szdsz szineiben indul?) emberileg nekem is csalodas. de nem emiatt - mert semmivel nem kulonb ez, mint annak idejen kerenyi, szamoca es a tobbiek beszelgetos osszejovetelei. a mar emlitett hitelek raklamozasa - ezt nem neztem ki belole...

amugy engen nem erdekel, ki kinek a szineiben politizal. kb. annyit szamit, mint barmilyen aprosag az eletben. vagy meg kene utalnom azokat is, akik kepesek megenni a disznosajtot? az o maganugye, egeszsegere. :)

nickless 2008.12.12. 14:03:31

hja, a videot elkezdtem nezni, aztan meguntam. szoval vmi vagott verzio tenyleg jo lenne.

parttalan 2008.12.12. 14:04:13

SorokinV: SZERINTED idiotizmus Vágó elmélkedése.
Én nem kamuzok: bárki, aki megvallja baloldaliságát, azt a hozzád hasonlók le-megszolják, rosszabb esetben leordítják, míg szerintetek a világ legtermészetesebb dolga hogy egy jobboldali beszél nézeteiről :ami egyébként- még egyszer mondom- úgy is van. Arról már nem is beszélve, amikor szélsőjobboldali (sajnos) ismert személyiségek az utcákon, tereken tribünön fröcsögnek, ordítanak. Mikor látttál te ilyet baloldaliaktól, hozzáteszem nem politikusoktól? Mi a véleményed a Budaházykról, Morvai Krisztinákról? Ha nem elítélő: nincs miről beszélnünk.

kukoid1 2008.12.12. 14:05:34

Vágóból előszopó lett :D

Balance Of Power 2008.12.12. 14:06:38

malacka69 a 3,14masz antifletotika · szenzor.freeblog.hu

Nem vesz viragot? Pedig Judit asszony ma is csinos, hiaba idosebb nalam kb. 20 evvel

Roltii 2008.12.12. 14:10:15

jelentem: végignéztem

ez a Vágó egy idióta...mellesleg a lexikális műveltség az az amit az ember bemagol? mert akkor talán még ezt eltudom képzelni róla. De hogy intelligens lenne...na azt már nem. Egyébként az öszödi beszéd kiszivárgásánál történteket hogy gondolta? A Kossuth tériek a környező utcákba várakoztak, és várták, hogy a rádió végre leadjon részleteket, és rohanhassanak? Vicces, hogy ez az állítólagos okos ember asszondja, hogy nem nézhetett mindenki tv-t meg stb...persze, internet,telefon,sms nem létezik...paraszt.

Az öregeket én is sajnálom, de rajtuk már nem lehet segíteni. Mellesleg nem csodálkoznék, ha Vágó pár év múlva mint öregekhez besurranó tolvaj vagy mint szélhámos bukna le...Valahogy így látom a pályáját. kvízmester, sikeres kvízmester, credit hill, bukott poltiikus, szélhámos...

A stílus egyébként baromi idegesítő. Valaki felvetette, hogy a jobb oldalon is vannak ilyenek...persze, ott is nagy baromságok vannak...de ez nem jelenti hogy szó nélkül kell hagyni.
Sokan lopnak/csalnak/hazudnak, de aki lebukik, azt meg kell büntetni. És nem elfogadtatni a jó néppel, hogy ő nem hibás, mert mindenki ezt csinálja...képzeljük ezt el gyorshajtásnál: biztos úr, nem büntethet meg, mert xy is gyorsan ment...

Már csak arra lennék kiváncsi,hogy Vágó amiket mond el is hiszi, vagy csak pénzt keres...

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 14:11:11

parttalan:

Jópofa vitastílusod van hallod-e. Mit szólnál ha valaki így nyitna: "Mi a véleményed erről-arról-amarról? Ha nem az ami az én véleményem akkor csá, nincs is miről beszélnünk."

Ezt hívják monológnak, tisztelt baloldali szaktárs.

nickless 2008.12.12. 14:11:25

Androsz! sztem az a szegyen, ha politika miatt bunreszese leszel annak, hogy tonkremegy a csaladotok. annal ugyanis nincs fontosabb dolog. a szuleidre ugyanis eleted vegeig szamithatsz, amig ez egyetlen partrol nem mondhato el. nekik a szavazatod kell, semmi tobb. par ingyeleso szarrago, ennyit jelentenek a partok es politikusaik. olyan emberek, akik anyagi erdekekbol osszeugrasztjak az embereket - mikozben a parlament folyosojan rohogcselnek egymassal.

sorokinV 2008.12.12. 14:12:13

parttalan!

Húzás a Kapcsolatra. Ott meghatározhatod a párbeszéd szabályait!

tlac 2008.12.12. 14:17:01

Klubrádión hallani különb arcokat is..

parttalan 2008.12.12. 14:20:03

sorokinV: most már látom, hülye vagy! És elfogult, amennyire csak egy hozzád hasonló lehet.

Balance Of Power 2008.12.12. 14:20:25

Csak en erzem ugy, hogy Fabry megeszi reggelire Vagot abban a hires vitaban?

www.hetivalasz.hu/cikk/0806/fabry_vago_vita

nickless 2008.12.12. 14:20:36

azert a "belvarosi szabadegyetem" eleg gyilkos megfogalmazas. diplomat osztanak-e?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.12.12. 14:20:39

Ez tokeletes.
Arrol van szo ugye, hogy Vago az SZDSZ listajan indulna az EP valasztason?

Ehhez kepest mogotte az MSZP kockai, tovabba az arcok, akik egyszerre drukkolnak az MSZP-nek es az SZDSZ-nek (megertve mindketto problemait), ez tokeletes hangulat.

Ennyire realis, hogy az SZDSZ valaha is az MSZP ellenzeke legyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.12.12. 14:21:33

parttalan 2008.12.12. 14:04:13:
"Én nem kamuzok: bárki, aki megvallja baloldaliságát,"

Helyesen: megvallja baloldali hitet. Forras: Gyurcsany Ferenc.

sergei 2008.12.12. 14:21:57

Miért erőltetitek ezt a kukker.ro-t? Vimeo sokkal jobb :/

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 14:22:41

nickless, az én családom teljesen rendben van, csak az apám nincs rendben. A szavazatáról talán elég annyi, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a szocik és az SZDSZ "a többség akaratát képviselve" azt csinálhatta, amit láttunk. De nem az az igazi baj, hogy a szocikra szavazott, mert az apósom is így tett, és bár rossz érzés ezt tudni, mégis nagyon jól elvagyunk. Az apám viszont meg is magyarázta, hogy Gyurcsánynak igenis joga, sőt, munkaköri kötelessége volt, hogy széthazudja a pofánkat csak azért, hogy megnyerjék a választást, mert nekünk nem kell tudnunk semmiről. Meg hogy a rendőrök csak a csőcseléket fékezték meg eredményesen (futóverseny a városhatárig), és egyébként is az Orbánnal sem lenne jobb. (Amit el lehet fogadni, csak ő még nem hazudott éveken át őssze-vissza, ugye.) Szóval ugyanolyan agymosott barom ő is, régi párttagként, mint ez a Vágó, és a többi hasonló hívő. No, nekem ennyi már sok is lett. Élek hát a családommal, őt meg leszarom, éljen boldogan a fogyó nyugdíjából, ez volt az ő akarata.

Balance Of Power 2008.12.12. 14:26:00

Balance Of Power 2008.12.12. 14:20:25

Hozzateve azt, hogy semmifele politikai coming outnak nem vagyok a hive muvesz-oldalon, legyen szo Akosrol, Blasko Peterrol, Szekhelyirol., Patakyrol stb.

parttalan 2008.12.12. 14:26:08

Balance of Power: egy vitában az a nyerő aki az erőszakosabb, nagyobb a hangja? Mert abban a vitában erről volt szó. Ha Vágó hasonló útszéli beszédstílusra vewtemedett volna, akkor talán Fábry is behúzta volna a kéziféket.

sorokinV 2008.12.12. 14:26:10

parttalan 2008.12.12. 14:20:03

"sorokinV: most már látom, hülye vagy! És elfogult, amennyire csak egy hozzád hasonló lehet. "

Biztos a videóban is említett "eredendő bűn" miatt. De majd Recsken megtanulom....
:D
parttalan=Vágó?

Naumov 2008.12.12. 14:28:52

parttalan,

Morvai egy túlmozgásos szerencsétlen, akinek az agyára ment az, hogy az egyébként tiszteletre méltó civiljogász munkájáért a jobbszélen orákulumként kezdték tisztelni. Budaházy vagy nagyon buta, vagy provokátor, csupán annyi tűnik biztosnak, hogy azért nem ültették még le, mert akkor megint új karaktereket kellene felépíteni from scratch, akik megtestesítik kis hazánkban a Nagy Szélsőfasiszta Veszedelmet, és erre most a jelek szerint nincsen keret. Pataki 1998-ban még MSZP kampányrendezvényen szerepelt, ergo teljesen hiteltelen, és ráadásul énekelni sem tud. Ákos politikai motivációi számomra ismeretlenek, de énekelni ő sem tud. Makovecz legalább építésznek jó volt, jobban tette volna, ha meg is marad annak.
Ezenkívül Kovács Kokó István egész profi pályafutása alatt nem bokszolt egy tisztességes ellenféllel és az éttermében felháborítóan kicsik a fejadagok, Egerszegi Krisztináról meg most hirtelen nem jut eszembe semmi negatívum, de ő is egy gyökér.
Ennyi elég lesz, vagy visszatérhetünk Vágóra meg a videóra?

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 14:29:04

Androsz

Az én faterom is a Kapcsolaton lóg, mondhatsz neki bármit. De ettől még nem szarom le meg hasonlók, szerintem te se tedd ezt. Mégiscsak az apád. Próbáltam nekik magyarázni, hogy ne nyeljenek be mindent, meg, hogy kattintsanak máshová is...semmi eredmény.

Sajnos le kell nyelni a békát. Idősek és egy olyan korszakban éltek, ahol nem tanították meg nekik azt, hogy mi a demagógia, mi is az a szociálpszichológia, érveléstechnika, marketingfogások stb. Olyanok mint a gyerekek.

somogg (törölt) 2008.12.12. 14:30:29

Androsz,

apad nem akkor hibazott amikor a baloldalra szavazott, hanem amikor nem vagott jol pofan az elso alkalom utan, hogy a csaladodat szidod. Szerencsetlen...

Pierre73 2008.12.12. 14:31:36

nos hát, a Vágó is eddig bírta. A Bölcs, a Nagyokos, aki nem olyan rég még arról beszélt, hogy őt azért nem politizál, mert akkor csak az egyik "tábor" fogja csak nézni a műsorait, meg hogy nem akar a Heti-Hetes, Showder sorsára jutni.
Meg ő kultúra és a racionalizmus harcosa.
Amikor megláttam őt a credithill reklámban, már akkor leírta magát nálam. Eddig is része volt a Rendszernek, de most már fenntartója is. Eddig sem sűrűn néztem, ezután végképp nem fogom.

parttalan 2008.12.12. 14:32:26

Recsk: a hozzád hasonló gondolkodásúak- a tisztes jobboldaliakat nem akarom megsérteni- igazi butasága ebben nyilvánul meg leginkább: ha valaki nem ért egyet veletek- MER nem egyet érteni- akkor máris áldozatoknak állítjátok be magatokat és a kommunista terror alantas véleményelhallgatási szándékával béllyegzed meg a baloldalt, és személy szerint engem is, hiszen nekem írtad ezt.

Gondolkozzál már el ember!

Balance Of Power 2008.12.12. 14:32:51

Androsz: Ez a jelenseg valszeg kb. minden masodik csaladban elofordul. Anyamat is lefasiztazta oskomcsi mostohaapja :D Ugyanakkor egyszer azt is kifejtette, hogy Orbant fel kellene akasztani. Nem tudom, a szuleim sosem mondtak ilyet se Gyurcsanyrol, se masrol...

Roltii 2008.12.12. 14:33:08

parttalan 2008.12.12. 14:26:08

na, az a beszélgetés nekem kicsit másképp jött le. Vágó hozta a rohadt baloldali demagógiát (igen, rájuk jellemzőbb mostanság), Fábry meg nem hagyta magát, igaz a saját stílusában. Viszont ne feledjük, hogy Fábry egy értelmes/művelt ember, még ha ez nem is jön le. Vágó olyan hülyeségekkel próbált jönni, amitől még egy normál balos haja is égnek áll...

Chartaról még nem is votl szó a commentek között, pedig az is megér pár szót. Kibaszott bundás vén hölgy magyaráz, miközbe valszeg cigányt is még csak a TV-be látott...

parttalan 2008.12.12. 14:34:32

"Recsk: a hozzád hasonló gondolkodásúak..."

Ezt sorokinV-nek címeztem

tlac 2008.12.12. 14:34:59

lehet csak frusztráltak.. meg revansvágy. meg fiatalnak is jó lenni onnan nézve.

sorokinV 2008.12.12. 14:36:56

somogg!

Ez így van. A család fontosabb, mint hogy ki melyik csapatnak a szurkolója. Emiatt nem szóbaállni faterral az gáz!

Monnyuk' csak idő kérdése. Luke-nak is eltartott 3 epizódig, míg rájött, hogy egy család Anakinnal, annak ellenére, hogy az örege a császárt választotta a ribillió helyett. És lett nagy összekapaszkodás, meg ölelkezés, majd az esedékes politikai reformokat is már közösen hozták meg. (császár bekúrása a lyukba)

parttalan 2008.12.12. 14:40:09

AVrahamNetJézus. megkérdezhetem hány éves vagy?

sorokinV 2008.12.12. 14:42:05

parttalan!

Tudod te miről beszélsz? Itt ordítozol, hogy az hozzám hasonló gondolkodásúak ígymegúgy...
Azt sem tudom, mi bajod. Úgy hörögsz, mintha én gyújtottam volna fel a tévészékházat. Keress más ellenséget magadnak, engem már untatsz egy kissé!

parttalan 2008.12.12. 14:42:33

Balance of Power: csak a jobboldaliak komcsizhatják a baloldaliakat igaz???? Így van ugye? (mindkettő szánalmas egyébként)

parttalan 2008.12.12. 14:44:37

sorokin a hamvas kis seggeddel -mert 25-nél valszeg nem lehetsz több- inkább te húznál már el innen és komcsizhatnál a kurucinfón, a Magyar Nemzet on-line-on és társain.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 14:47:28

Avraham NetJézus, valóban olyan félrevezethetőek, mint a gyerekek. Csakhogy ő felnőtt, teljes jogú, magáról gondoskodni képes, nem beszámíthatatlan szavazópolgár.

Somogg, te egyszerűen hülye vagy. A te patriarchális, konzervatív családmodelled azt is előírná, hogy a kötelességemet megszegve azt is némán tűrjem, ha például naponta véresre veri az anyámat. (Amire régen egyébként volt példa.) Egyébként én mindeddig nyeltem az apám baromságait, most lett elég, amikor ő kezdett engem baszogatni csak azért, mert elmentem egy marcius 15-i ünnepségre, ahol az Orbán is mondott egy elég lagymatag beszédet. Szembeszálltam vele. Tudom, hogy neked ez megbocsáthatatlan, de én is egy jócskán felnőtt, véleményszabad szavazópolgár vagyok, nem fogom tűrni egy háborodott öregember baromságait, ahogy megmagyarázza, hogy miért ártott ő nekem szándékosan. Szarok rá, kedvenc pártja majd dédelgeti.

Balance of Power, ebben igazad lehet én is így sejtem. Ez még nem lenne ok arra, hogy gazembereket tartsunk arra, hogy lerombolják az életünket.

sorokinV 2008.12.12. 14:47:52

parttalan!

Haha!
Még 2 éves sem vagyok. Egy titkos fidesz laborban klónoztak hitler és imrédy béla maradványaiból és képeztek ki agent provocateurnak, hogy megakadályozzam a reformokat és az igazságos társadalom magvalósulását.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.12. 14:49:58

parttalan:

Ha jól működik az oldalkereső (márpedig jól működik) akkor te voltál az, aki 2008.12.12. 13:37:04-kor egyből egy belekötéssel indítottál. Most, azaz a 2008.12.12. 14:42:33-es hozzászólásodban már komcsizással vádolod a jobboldalt.

Ez szerintem provokáció.

parttalan 2008.12.12. 14:50:51

Androsz: csak biológiailag vagy még felnőtt. Nemzőképes választásra jogosult, de lélekben, műveltségben, szellemiségben egy lázadó kiskamasz szintjén álsz.

efhábé 2008.12.12. 14:50:54

Hát szerintem az erősen barokkos túlzás, hogy fábry megette volna vágót reggelire. Mindkettő, mint a papagájok, mondja vissza, amit a gazda gondosan betanított (betonított) neki. Szánalom, hogy ők a mi "nehézsúlyú médiaszemélyiségeink".
Vágó doktriner, mint egy foxi-maxi professzor, Fábry meg ugyanez pepitában :(

Balance Of Power 2008.12.12. 14:53:14

parttalan 2008.12.12. 14:42:33

Hat aki egy ven komcsi, azt miert ne komcsizzam le? Ha egyszer viszonylag magas beosztasu HM-tisztviselo volt. Ez nem feltetlenul szitokszo, mint ahogy a "proli" sem mindig az.

sorokinV 2008.12.12. 14:57:28

Balance Of Power!

Nem érted!
Azért nem komcsizhatsz, mert nem kaptál rá engedélyt! Ha sokat jössz itt a demokráciával, a szólásszabadsággal, meg a többi jobboldali elhajlással, akkor nem is tudom mit csinálunk veled!

Elvtársi üdvözlettel:
A Párt

(SorokinV a sarokban összeverve - ő már kezdi megérteni a dolgok működését)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.12.12. 15:08:00

Balance Of Power 2008.12.12. 14:20:25

Igen... mindketten gyengék voltak. Vágó egyébként meglepően primitív abban a vitában; azt tudtam, hogy nem túl intelligens, de ez az avari-blogári színvonal mégis meglepett.

Egyébként gregor gysi 2008.12.12. 12:15:42 - nél van Vágó pontos jellemzése.

parttalan 2008.12.12. 14:44:37

Hány évesnek tetszik lenni??? Ez most itt a döntő kérdés.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.12.12. 15:09:57

Gabo1000, a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényei teljesen nyilvánosak.

Balance Of Power 2008.12.12. 15:12:24

dzsucseharcos · songun.blog.hu 2008.12.12. 15:08:00

Jo parhuzam az "avari-bolgari szinvonal". En Vagotol tobbet ennel sokkal tobbet vartam volna, mert tobbre tartottam.
Neha azon gondolkozom, hogy ha Deri Janos - aki a mai napig nagy kedvencem - megeri a mai idoket, nem okozott-e volna hasonlo csalodast.

Werwolf 2008.12.12. 15:15:38

Talalkozik a bunozo a hulyek tomegevel, a genyo pedig kozvetit.
De lassan vege a bulinak, vago elvtars elkalkulalta az entree-t.

Persze nem meglepo az egesz; azoknak a pecsenyejet sutogeti, akik egesz eleteben tomtek vele a pofajat. Csak magyar szemszogbol hazaarulo, az meg 'mit neki?'...

Tanu-bol szabadon idezve: "vago, fogsz te meg egy nagyot csodalkozni..."

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 15:17:25

Parttalan, pillanatnyilag jócskán negyven felett járok, és életkorom, az ennek megfelelő általános műveltségem és kialakult világnézetem megadja nekem a jogot ahhoz, hogy egyes dolgokat károsnak, másokat reményt keltőnek minősítsek. Valamint ahhoz is, hogy a nekem szélsőségesen ellenszenves nézeteket ne fogadjam el, és kedvem szerint válasszam meg azokat az embereket, akikkel érintkezni kívánok. Az apám az ismert állapotok ellenére ostobán fenntartott nézeteivel olyan mély árkot ásott közént, ha már ezzel a rendszerint jobboldaliakra odavetett hasonlattal éljek, hogy a kapcsolatunk fenntartására nincs tovább mód. Hozzátartozik, hogy nem ez az egyetlen mozzanat, amely a szakítást kiváltotta belőlem, sok éven át tartó énközpontú, otromba, primitív viselkedése, amit kötelességem szerint elnéztem neki, szépen megalapozta a hirtelen átcsapó undoromat. Nem lázadok, hanem minősítek és választok. Ennyi hadd legyen már egy felnőtt ember joga.

acetofive 2008.12.12. 15:19:40

fabrik mint muvelt ember? :DDDDDDDDDDDDDD
ismet jot nevettunk...

Werwolf 2008.12.12. 15:26:08

baloseknal az izzadsagszagu lichthofos-linoleumos konyhaban nyilvan csak az lehet muvelt ember aki patkobelig benyal fletonak es a gatyajaba szarik kertesz, meg eszterhazi nevenek emlitesetol, de nagyvonaluan elsiklik afelett, ha a fejunkre szakad, ami megmaradt a hazankbol.

fabry eleve nem lehet nalatok muvelt ember, mert masfajta a humora mint koztorvenyes sassjozsinak 8 altalanossal.

szep kis nepseg, tokciki.

parttalan 2008.12.12. 15:29:19

Ellepte a topicot ,úgy mint az egész fórumot a magukat jobbosnak mondó piszkosszájú mindenttudó ifjú nemzedék. Vírus módjára mindenhol megjelentek, ahol baloldaliakat lehet abálni. Közös szórakozása lett ez az elbutított fideszimádó fiataloknak. Hogy a jobboldal szánalmas állapotát és mocskossága nem szúr szemet nektek? Hát ez itt a gond. Úristen, ha belegondolok, ezek fognak gyermeket nemzeni m.o-n? Tényleg rohanunk a lejtőn...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.12.12. 15:31:10

Baszki, itt senki nem dolgozik pénteken?

Roltii 2008.12.12. 15:31:19

parttalan 2008.12.12. 15:29:19

ez egész kulturált hozzászólás lett volna, ha van benne irónia...de hogy megasztárosan fejezzem ki magam: nekem nem jött át:D

parttalan 2008.12.12. 15:32:39

Ellepte a topicot, úgy mint az egész fórumot a magát jobboldalinak mondó mindenttudó ifjú nemzedék. Mint a vírus, mindenhol megjelentek, ahol baloldaliakat lehet abálni. Ha belegondolok, hogy ezek fognak gyermeket nemzeni m.o-n, akkor tényleg rohanunk a lejtőn.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.12.12. 15:33:18

parttalan 2008.12.12. 15:29:19

>Úristen, ha belegondolok, ezek fognak gyermeket nemzeni m.o-n?

Usgyi, szaporodni - ellensúlyozandó a fideszes veszélyt.

jbb 2008.12.12. 15:33:31

acetofive: tudjuk mi azt ne izgulj, ti a szellemi übermenscheken, bajorimin, sasjóskán, gálvölgyin és társaikon tudtok csak jól szórakozni. Pedig szerintem nem mindegy, hogy valaki gyárilag ilyen setét vagy szórakozásból.

Google 2008.12.12. 15:33:31

Ez a szembenállás tényleg nagyon sok családban jelentkezik. Generációs konfliktusok, magánéleti problémák talaján bontakozik ki szépen, és nő nagyra, bokrosra. A gyerek miért nem hallgat a szüleire? Meddig hallgasson?

A más meggyőződés normális körülmények között nem kellene játszon egy kapcsolatban, nem háborúról van szó, könyörgöm.
A legtöbb esetben egyik felet nem is zavarná a másik meggyőződése, de kettőn áll a vásár.
És mindig van még valami.

Kár Fábryt és Vágót hasonlítgatni. Meg kell nézni mindegyikük produkcióját -spontaneitást, intelligenciát, flexibilitást, humort szem előtt tartva- és kész az eredmény. A gép dobja ki.

Werwolf 2008.12.12. 15:33:33

parttalan,
szerintunk (mert buszken sorolom magam az altalad megnevezettek koze hozzad kepest) meg eppen az a baj, hogy a magadfajta idiota rontja a levegonket.

Tudod egyaltalan mi az hogy baloldali?
Erted egyaltalan, ami korulotted folyik?
Jartal iskolaba?
Lattal terkepet?
Fogtal tortenelemkonyvet a kezedbe?
Volt mar olyan az eletedben, hogy felfogtal valamit, vagy 3 eves korod ota tenyleg csak felejtesz?

sprenczl 2008.12.12. 15:35:20

Vágó egy korlátolt, vaskalapos iszákos. Kb. annyira "tanárúr" mint a Havas.....:(

sorokinV 2008.12.12. 15:35:37

parttalan!

Te nagyon súlyos eset vagy, barátom! Töröld a kukikat, zárd be a böngészőt és menj friss levegőre! Vagy belesavanyodsz a gyűlöletbe és egy táblával a nyakadban fogsz a Borároson kárálni a nemzethalálról, amit a jobboldali csőcselék fog okozni a párhuzamos világodban.

Werwolf 2008.12.12. 15:36:32

egyaltalan parttalan,
te irod valakinek feljebb, hogy huzzon el.
Neked kellene elhuzni, mert hidd el, fognak itt meg rad sok csunyat mondani. hivd inkabb fel a dragabolgarurat es panaszkodd ki magad jol, aztan ulj le a teved ele es nezzel monikashowt dobozos sorrel, atletaban, vakarozva-fingva. Az a te szinted.

gabca 2008.12.12. 15:43:27

parttalan 2008.12.12. 13:37:04:
"... Miért van az, hogy míg a jobbra húzó személyiségek igen, a baloldaliak nem fejthetik ki politikai állásfoglalásaikat megszólás nélkül? Nem érzitek ezt igazságtalanságnak? Én személy szerint már nagyon unom ezt."
Olvasom itt, kedves parttalan, elszant kuzdelmet, es csak arra nem jottem ra, hogy hogyan lehet egy posztot ennyire felreerteni.
Tetszik tudni, nem az a baj Vagoval, hogy baloskent "kifejti politikai allasfoglalasat", hanem az, ahogy egy - sokak altal tobbre tartott - ember a szemunk lattara elveszti jozan eszet es meltosagat.
Most csak a bevezetobol idezek, de vegig lehet nezni a videot, vagy el lehet olvasni a HV-t etc.
"a jobboldalt eredendően bűnös akarat vezeti. Gyurcsány helyesen tette, hogy hazudott. Gyurcsánynak jutott eszébe, hogy a civilek most már csináljanak valamit. Gyanús, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének napján előre meg lehetett szervezve a Kossuth téri happening" Tegyuk meg hozza, hogy azert nem lehetett bevallani 2004-ben, hogy tulkoltottek magukat, mert akkor buktak volna a valasztast (na ja, ugyanezzel indokoltak vsz. anno a kemenyvonalas kommunistak is a kekcedulas valasztast - mert annyira hittek az eszmeben, hogy annak elereseert minden megengedheto volt).

Nem tetszik erezni a Vago altal kimondott mondatok abszurditasat? Illetve a mogotte meghuzodo gondolat minden racionalitast es merteket nelkulozo ostobasagat? Tortenetesen egy jobbos is ugyanezt eloadhatna Orbanek baromsagai vedelmeben, melto parja lenne akkor Vagonak. De most itt nem errol van szo.
A teljes agyhalal szerintem egyebkent pont az, hogy magukat baloldali erzelmu emberek nem zavartak mar el a sunyiba vezerekutek (mert nekik ciki), hanem elkezdik megmagyarazni ennel tobbre hivatott emberek a megmagyarazhatatlant (ld. a kontrasztot Nadas es Hajos kozott anno, Hajos javara). Jaj. Mert a csavot nem Orbaneknak kene elzavarni, vagy a Kossuth terieknek, hanem a balosoknak.

Nincs a dobbenetre adekvatabb hozzaallas, mint a posztszerzoke (azaz az ironia), nem lehet ezt ennel frappansabban leirni:
"Milyen az, ha egy idősödő szakállas bácsi egyszer csak beleszeret Gyurcsány Ferencbe, s érzelmeiről egy MSZP-s lakossági fórumon számol be a nagyközönségnek?"

Werwolf 2008.12.12. 15:43:51

parttalan,
hova tuntel? Jelentest irsz?

ÁrPi 2008.12.12. 15:45:16

Naumov 2008.12.12. 14:28:52
""Ennyi elég lesz, vagy visszatérhetünk Vágóra meg a videóra?""

Parttalan.


Ó te Reakcio-blog! "Ellepte a topicot, úgy mint az egész fórumot a magát jobboldalinak mondó mindenttudó ifjú nemzedék."

Parttalan.

Keressen folyton partokat! :-)

Werwolf 2008.12.12. 15:45:58

nem baj,
visszaterunk meg parttalan elvtarsra.:)

acetofive 2008.12.12. 15:48:24

jbb!

"tudjuk mi azt "..

najah... ez a kiralyi tobbes, mar-mar beteges...
beszelj csak a sajat nevedben, ahogy en is teszem. ne probalj masok neveben beszelni, plane ne probalkozz gondolat olvasassal mert eleg szarul megy az neked.

Zigi 2008.12.12. 15:49:54

Komolyan el kellene gondolkodni a választójogi törvény módosításán.Ha egy bizonyos életkor alatt(18 év)nem adunk választójogot az embereknek,mondván,hogy nem alkalmasak még felelősséggel döntést hozni komoly,országos kérdésekben,akkor miért ne húzhatnánk egy felső határt,amikor az ember már nem alkalmas minderre?Mondjuk lehetne ez a határ 68 év.E fölött az ember már többnyire csak a saját nyavalyáival van elfoglalva,és a szellemi képességei is jelentősen gyengülnek.

Werwolf 2008.12.12. 15:52:09

Zigi,
ha mar hatart huzni, akkor miert nem IQ-teszt + vmi altalanos muveltsegi kerdoiv alapjan?
Apam peldaul 75 eves, de teljesen rendben van, mig sokan mar 50 evesen is szalondebilek. (sokan, meg mindig)

tevevanegypupu 2008.12.12. 15:52:14

Ajve, ha meghuzzuk a felso korhatart, akkor sok akademikus, egyetemi tanar maris kiesett a szorasban.(:

tlac 2008.12.12. 15:53:09

nem az lényeg h bal v jobb, elöl v hátul! az tényleg mindegy.
de aközött csak van különbség hogy valaki(k) csalnak lopnak hazudnak, tönkretesznek másokat, embereket élvezettel veretnek, verőket kitüntetnek, lecsuknak, megölnek, egymást is felkasztják, közben ezért (!) rettenetes suskákat vesznek fel, villákban terpeszkednek, mindegy hogy az államszocializmusból élnek, és rögtön rá valamiféle ultraliberalizmusból, szerencsétetleneket hülyítenek, kilóra megvesznek, rádióban TV-ben hergelik ugyenezen szerencsételeneket, az unokáikat is eladósítják, stb, vagy ennek ellentéte. Na ez a kettő nem ugyanaz.

Balance Of Power 2008.12.12. 15:56:12

Werwolf 2008.12.12. 15:52:09

Az nem jo, mert az altalanos muveltsegi teszten a nagy lexikalis tudasu Vago is megfelelne ;)))

Werwolf 2008.12.12. 15:56:14

mszmp-szdsz tabor halmazai fentrol lefele:
- iranyito fobunosok
- kozvetlen erdekeltek
- megtevesztettek / idiotak

tlac 2008.12.12. 15:57:02

ja és ha ezek egyszer partvonalra kerülnek (lesz olyan?), akkor ugye előre látja mindenki milyen demagógia lesz! lehet majd nullaszínvonalú kabarékban (400eFt-ért persze..) majd megint röhögni azokon akik amikor az elvtársak végeztek a dolgukkal megpróbálják eltakarítani kábé két generáció alatt...

Werwolf 2008.12.12. 16:00:46

tlac,
a koruti kabarek gazdag hagyomanyokra tekintenek vissza mar a tanacskoztarsasag ideje ota.
sasjozsi is.

gabca 2008.12.12. 16:03:46

simonmondja. 2008.12.12. 11:37:54
"Ez a szakállas bácsizás és lengedező homoerotika biztos nagyon izgi a te korodban.
Milyen különös, hogy a Sólyom bácsit és a jelöltjét nem kezdtétek ki ilyen szellemesnek szánt módon, pedig nagyon adta magát a néni."
Biztos bennem van a hiba, de en ennel a ket emberparnal tavolabb eso parost nehezen tudok most elkepzelni e kis hazaban, azaz nem igazan ertem a parhuzamot.
Ti. en valahogy inkabb egy olyan orszagban elnek (de hat biztos velem van a baj), ahol Solyom kaliberu emberek hatarozzak meg azt, hogy minimum Havasine kaliberu emberek keruljenek fontos pozicioba (akivel, emlekezzunk egy kis seggdugasz szavaira, az a legnagyobb baj, hogy "tul gyorsan akart reformokat"), mint egy olyan orszagban, ahol magukat befolyasosnak (es "koztiszteletben allonak" - jelentsen ez barmit is) gondolok nyaljak egy erkolcsi es politikai nulla segget elvezettel.
A ket paros erintekzesi pontja talan eppen ez: mindket tortenet ugyanarrol szol - egy orszag (vagy inkabb az "elit") debilizalodasanak emlekezetes pontjai ezek (a gyengebbek kedveert: Havasine leszavazasanak indokai es motivacioi). Kerdes, hogy van-e meg lejjebb ...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 16:09:09

Aki azon csodálkozik, hogy a kormányt és fővezérét átkozók gyűlnek össze többségben, annak két dolgot kell a figyelmébe ajánlanunk. Az egyik, hogy ez egy olyan poszt, amely egy ismert embernek a févezér melletti, meglepően makacs és ésszerűtlen kiállását mutatja be fejcsóválva. A másik, hogy ma sokkal több olyan ember van, akinek most rossz, mint olyan, akinek jó. Ebből eredően bármilyen semleges helyen többségben várhatóak a kormánnyal elégedetlen emberek. Ez ilyen egyszerű.

A felső korhatár valóban értelmetlen lenne, de nem az akadémikusok miatt, mert azok között is látni néha erősen beszűkült tudatú, furcsa embereket. De egy belpolitikai kérdőív bizony hasznos lenne, mert mégis milyen alapon szavaz egy képviselőre az olyan buta ember, aki szerint jelenleg a Fidesz kormányoz, esetleg az MSZP-vel együtt. Neki milyen ismeretei lehetnek az ország közéletéről, a vezetésünkre alkalmasnak ígérkező személyek terveiről és szavahihetőségéről? Az ilyen alak is szavazásra jogosult, és elmegy, húzza az ikszet, és részese annak, hogy a körzete minden lakója esetleg egy hazug állat képviseletére számíthat az Országgyűlésben. Az a megdöbbentő, hogy milyen sokan vannak ilyen szinten.

jbb 2008.12.12. 16:11:00

acetofive: hehe, vicces vagy te nagyon, egyéb bajod nincs is?
Akkor kedvedért: tudom én azt ne izgulj, ti a szellemi übermenscheken, bajorimin, sasjóskán, gálvölgyin és társaikon tudtok csak jól szórakozni. Pedig szerintem nem mindegy, hogy valaki gyárilag ilyen setét vagy szórakozásból.

Most már megfelel kényes munkásőr ízlésednek?

tevez 2008.12.12. 16:16:02

Ebben az egész Vágó ügyben egyetlen egy félelmetes dolog van, a jövőt illetően. Ez a vágó egy ismert és tanult ember. Nyelveket beszél és kvízmesterként egy elfogadható arc volt a dobozban. Ami nagyon veszélyes az ő szereplésében és gyurcsányimádatában, hogy sokan fogják azt hinni, hogy amit ő mond az a frankó. Nem véletlenaz ő találkozásuk. Fleto nagyon jól tudja, hogy neki a Vágó szereplése mennyit hoz a konyhára.
Egyébként kár ezért a pista gyerekért, mert most pont nyakig ér neki is a szar, ugyan úgy mint a többi szarházi ballbnek, maradt volna pártatlan TV-s, akkor 2010 után nem merülne ő is a politikussal.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.12.12. 16:16:51

"A felső korhatár valóban értelmetlen lenne, de nem az akadémikusok miatt, mert azok között is látni néha erősen beszűkült tudatú, furcsa embereket."

Én ezt az érvet kiterjeszteném. Az _összes_ cenzusötlet azért hülyeség, mert nem lehet olyan standardizáltan mérhető adatot találni, amivel ki lehetne válogatni az okos politikai döntést hozókat. Különben pont a "racionalista társadalommérnökségtől ódzkodó" konzervatívoknak illene tudniuk, hogy a politikai bölcsességet nem lehet kérdőívekkel vagy statisztikai apparátussal mérni és fokozni. Alacsony és magas íkújúak között is rengeteg ostobát lehet találni, ahogy gazdagok, szegények, fiatalok és öregek között is, sőt, kékszeműek és barnaszeműek között is.

Androsz 2008.12.12. 16:09:09

>De egy belpolitikai kérdőív bizony hasznos lenne

Mondjuk "sorolja fel az második Gyurcsány-kormány miniszereit" meg ilyesmik? Ezen szerintem súlyosan megbuknék, mégsem érzem magam politikai analfabétának.

Roltii 2008.12.12. 16:19:56

nem kor szerint kell szabályozni, de nem is IQ alapján. Bőven elég lenne, ha kötelező lenne bepipálni mondjuk 10 közismert névből, hogy melyik 4 miniszter jelenleg... Persze a megvalósítás körülményes, de ilyen jellegű kérdést eltudnék képzelni.

Mellesleg a fiataloktól se várjunk sokat, halvány lila fingjuk sincs, hogy mi hogy merre. Én 26 vagyok, de nekem 18 éves koromba édesapám magyarázta el, hogy néz ki a választás, mint jelent a kétforduló, meg a listás jelölt stb...egy osztálytársam se volt akkor, aki tudta volna. 18 évesen, érettségi előtt. Valahol az oktatás nagy hibája ez (nem a tanárokat fikázom, félreértés ne essék).

tlac 2008.12.12. 16:22:44

"Miközben egyszerűen lenyűgözött az a szakszerűség, amellyel a rendőrség tette a dolgát és védett engem, tisztességes adófizető állampolgárt, az motoszkált a fejemben, hogy nem kéne valahogy ezt megköszönni? Természetesen akár fizetésemelésre is gondolok, de talán az lenne még jobb, hogy a munkakörülményeiken javíthatnánk. Pl. lakás, jobb felszerelés, családosoknak nagyobb támogatás, nyaralás, beiskolázás, akármi. Amit ők most megtettek értünk, és kimondom: a Hazáért, az példamutató. Jó lenne, ha két hét múlva is emlékeznénk erre, és az illetékesek megtennék ezzel kapcsolatban a dolgukat."

tlac 2008.12.12. 16:26:45

Vágó a gyurcsányfélék csodafegyvere :) Úgyis épp ráér, találkozott a kereslet és a kínálat.

ÁrPi 2008.12.12. 16:29:39

dzsucseharcos · songun.blog.hu 2008.12.12. 16:16:51

"" >De egy belpolitikai kérdőív bizony hasznos lenne

Mondjuk "sorolja fel az második Gyurcsány-kormány miniszereit" meg ilyesmik? Ezen szerintem súlyosan megbuknék, mégsem érzem magam politikai analfabétának.""

Pl. Soroljon fel két-három közjogi méltóságot vagy
méltatlanságot ? :-)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 16:30:55

Dzsucseharcos, nem gondoltam még ennyire komplikált kérdésekre sem, ezen egyébként én is elvéreznék, pár miniszterről még csak véletlenül sem hallani a hírekben, amelyek ezt az ismeretet frissen tartanák. Nekem elég lenne annyi is, hogy mi Magyarország államformája (nem lenne több 80%-nál a helyes válasz, én azt mondom), ki a miniszterelnök, esetleg ki volt előtte, milyen pártok vannak a parlamentben, ki hozza a törvényeket: a parlament, az igazságügy-miniszter vagy a köztársasági elnök (~60%), és effélék. Nem sok. Egyébként az átlagos felnőttek számára készült hivatalos, pszichológusok által szabványosan használt IQ-tesz egyik kérdése tud lenni az, hogy hogy hívják a miniszterelnököt. Egy másik pedig hogy melyik országban (vagy földrészen?) van Kairó. Hát ennyit talán tudnia kéne olyan embernek, aki a közössége sorsát készül befolyásolni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.12. 16:37:04

harcos,

ne mindig hallgasson az érzéseire.

:)

tlac 2008.12.12. 16:37:20

vagy: "venne-e használt autót ettől az embertől aki a rákot is legyőzte és az eltévedt szolnoki lányt is megtalálta?"

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.12.12. 16:40:51

ÁrPi 2008.12.12. 16:29:39

Vagy soroljon fel 1 db méltatlanul megválasztott közjogi méltóságot.

Androsz 2008.12.12. 16:30:55

Ha olyan lenne a kérdőív, mint "Milyen államformája van Mo.-nak?" stb., akkor megjelennének a pártok felkészítő brosúrái, sőt, plakátjai, szórólapjai és tv-spotjai. Nem változtatna semmit.

Bladecatcher 2008.12.12. 16:42:30

Édes istenem. Nagyon elkeserített ez a videó. DE nagyon.

nopara 2008.12.12. 16:44:32

sorokinV 2008.12.12. 14:57:28:
"Balance Of Power!

Nem érted!
Azért nem komcsizhatsz, mert nem kaptál rá engedélyt! Ha sokat jössz itt a demokráciával, a szólásszabadsággal, meg a többi jobboldali elhajlással, akkor nem is tudom mit csinálunk veled!"

Helóka! Ezek nem jobboldali elhajlások, hanem - ha úgy tetszik sajnos - liberáils vívmányok, melyek mára minden legitim politikai nézet alapértékeivé váltak (remélem!). Mind a bal, mind a jobb oldal szélszőségesei meglehetős ellenérzésekkel visletetnek ezen vívmányok irányába. Megjegyzem a demokrácia és szólásszabadság kifejezetten az "ős" konzervativizmussal (tudjátok királyság, monarchia, ilyenek) szemben megfogalmazott eredendően "ős" lberális alapeszmék, az általános választójoggal együtt.
(Fenti tudásomra a Századvég Politikai Egyetem politikai szakértő kurzusán tettem szert, csak mielőtt zsidózni, komcsizni, fasisztázni kezdenétek!)

torró 2008.12.12. 16:45:22

gabca: van! Ezeknél csak lefelé van!
Hú ,megértem végig olvasni. Na: parttalan, én a fiatalokat üdvözlöm, pláne ha tudnak külömbségeket és minőséget érzékelni. Tehát , már sokszor leírtam hogy mekkora tévedésben vannak a "tisztelt és barátságos" baloldali eszméket támogató emberkék.Tehát a gyengébbek kedvéért : egy nagyvállalat KISZ.titkára voltam. Olyan rálátásom volt a dolgokra ami keveseknek adatott meg. Így lettem 40 éve antikommunista!!! És bátorítom a fiatalokat többi hasonló gondolkodású öreg barátaimmal.
Vágó előttem is lenullázta magát. Egyenlőre ennyi.
Ja. A disznósajt meg egészséges és finom.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 16:45:29

dzsucseharcos>Ha olyan lenne a kérdőív, mint "Milyen államformája van Mo.-nak?" stb., akkor megjelennének a pártok felkészítő brosúrái, sőt, plakátjai, szórólapjai és tv-spotjai. Nem változtatna semmit.

Szerintem nagyszerű ötlet. A leendő kérdéseket egy összeállított kérdéskörből kapná a delikvens, tőlem akár számítógéppel, akár lefordított kártyák alakjában, ez mindegy. Akár az összeíráskor, akár a szavazóhelyiségben. A felkészítő szöveg mindenkinek nagyon jól jönne. És ha ezek után egy szivacsossá ivott agyú barom nem tudja hibátlanul megválaszolni a neki sorsolt kérdéseket, akkor mehet haza. És félelmetesen sokan lennének ilyenek.

attila1 (törölt) 2008.12.12. 16:47:47

Vágó (és társai, pl. Moldova, Fábry, Morvai stb) tökéletes példája a napi politikától elhülyült és/vagy elzüllött álértelmiséginek. Szomorú látni az ilyet.

Mint ahogy az ittenik hozzászólások egy részét is. A sok szelektív memóriával és szelektív tisztességérzettel megírt hozzászólást. Egyeseket úgy látszik csak az zavar, ha a "másik oldalon" hülyül meg valaki.

Fester bácsi (törölt) 2008.12.12. 16:56:40

Újságíró- Biszexuális szellemi prostituált, aki pénzért bárkit megdug, illetve pénzért bárki megdughatja.

Ennyi, röviden és tömören. Eddig a retek-klub dugta, most már a miniszterelnöki hivatal.

martonx 2008.12.12. 16:56:58

Végignéztem. Huh.

Engem az egészben nem is annyira Vágó hülyesége zavart, mert ő csak egy szavazó. De könyörgöm mi van a hallgatósággal? Olyan szintű nettó primitívség árad belőlük, hogy fájdalmas volt meghallgatni a kérdéseket.

Vágó szavait hallgatva meg olyan, mintha lenne egy párhuzamos valóság. Ahol a komcsik mindent megjavítanak, mindenkit szeretnek, az árkokat temetik.

Kár, hogy a valóság ennek pont az ellenkezője. Amikor Vágó beszédét hallgattam felötlött bennem a gondolat, hogy ez az ember normális? A hallgatói között pedig van olyan, akinek 80 felett van az IQ-ja? (meg az életkora...)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.12. 16:59:24


Minneapolisban eltunt egy 17 eves fiu. Iskolaba ment, aztan nem jott haza. Egy honap mulva felhivta az anyjat, hogy Szomaliaban van es harcol. Ez orulet. Totalis orulet, amivel iszonyu fajdalmat okoz a csaladjanak es jo esellyel meghal. De...
Nem annyira szanalmas mint amikor budapesti internetes fighter gyerekek kemenykednek, es azt hiszik, hogy ok most harcosok a jo, az igaz, es a tokeletes oldalan. Aztan a picik kezuk belelog a bilibe.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 17:01:00

Attila1, ami az embereket vitára, netán háborúskodásra készteti, nem nem a napi politika, hanem az élet. A politika, az szarrágás, huzakodás bizottsági posztokon, szavazatokon, lobbyzás (magyarul vesztegetés vagy annak ráutaló magatartással jelzett kísérlete), üres szócsaták a parlamentben és a sajtótájékoztatókon. Az, hogy aki kormányozza az országot, miként látja az ország állapotát, a lakosok problémáit, a megoldások irányait, ésszerűen vagy valaki anyagi érdekei által irányítottan dönt-e, egyáltalán felkészült-e egy egész ország működésének szabályozására, az az élet, mindenkié. És ha valakinek nem tetszik a folyamat, az nem politizál, hanem dühös arra, aki megszerezte a lehetőséget, hogy helyette is döntsön.

tlac 2008.12.12. 17:13:24

amúgy más miniszterelnökkel is a maihoz hasonló lenne a helyzet. Gyurcsányt pont a linksége , nárciszikus bohócvolta , szélhámossága és persze gátlástalansága tette alkalmassá erre a feladatra. Én ezekre a szociest zsüritagokra sem haraxom. Itt Magyarország jórészt Kádár rendszeri értelmisége ( incl. myself, incl. ellenzék) szerepelt le. Ilyen olcsón nem adtak még országot. Nagyon hirtelen egy értelmiségit se tudnék említeni, aki "tényező", mérvadó. Tippet elfogadok. és ha egy sincs akkor még egy szerencsésebb diktatúra sem megoldás. Én leírtam az országot..

tlac 2008.12.12. 17:15:20

de ez nem jelenti h mindenki egyformán hibás, meg egyik tizenkilenc a másik meg egy híján húsz, ez is egy kedves demagógia..

Balance Of Power 2008.12.12. 17:18:50

attila1, szerintem az ide irok nagyresze, ha jobboldali beallitottsagu is, mindket oldal "celebjeinek" meghulyuleset ellenzi. Fabryt nem azert tartom erosebbnek az ominozus vitaban, mert jobbos, hanem mert erosebb.

Tamas Gaspar Miklos peldaul mindenkit lenyom barmilyen vitaban, ervelese kikezdhetetlen, tisztanlatasa maximalis. Pedig "balos" ertelmisegi.

molaris 2008.12.12. 17:21:39

A "drága jó Bolgár úr" kiírta magát. Keresni kellett egy olyat aki elvállalja jó pénzért a feladatot. És Vágó eddig úgy lett felfuttatva mint egy szuper értelmiségi. Az is, amikor a válasz le van Neki írva. Különben pedig semmi extra, viszont a "népek" zabálni fogják. Szerintem ez nem az utolsó ilyen húzása Ferencnek, talál még olyat akit megvehet kilóra.

Fester bácsi (törölt) 2008.12.12. 17:25:09

"Itt Magyarország jórészt Kádár rendszeri értelmisége ( incl. myself, incl. ellenzék) szerepelt le. "

Kedves tlac!
Közéleti szereplő, netán politikus voltál? Nem? Akkor ne vedd bele magad, mert nem a te hibád, csak annyira, amennyire mindegyikünké, hogy még nem zavartuk el őket jó messzire.
A "magyarázó, megmondóikkal" egyetemben.

tlac 2008.12.12. 17:27:29

"Tamas Gaspar Miklos peldaul mindenkit lenyom barmilyen vitaban, ervelese kikezdhetetlen, tisztanlatasa maximalis." érvelését akár maga is kikezdi, ha ez a maximális tisztánlátás.

Balance Of Power 2008.12.12. 17:29:20

tlac
Messze nem tokeletes o sem, de ha felvallalhato baloldali ertelmisegit kellene megneveznem, ot mondanam. Persze nem teljesen nyugodt szivvel...

Jobboldalon ugyanezt a cimet Jankovics Marcellnek adhatnam, szinten nem minden fenntartas nelkul.

Fester bácsi (törölt) 2008.12.12. 17:31:17

"ervelese kikezdhetetlen"

Kedves Balance of Power!

Emlékszem egy TGM féle érvelésre, a Moszkva téren történt, miután egy cigánygyerek lekardozott egy másikat. ( de hogy a másik is az volt, az csak később derült ki )
Tetszik emlékezni arra az érvelésreis?
Nos függetlenül pártszimpátiától, magát értelmiséginek mondó embertől érdekes érvelés volt.

"tisztanlatasa maximalis" ezt komolyan gondolod?

tlac 2008.12.12. 17:32:42

értelmiség: tágan véve a fogalmat, nem közszereplő. nekem egy színész egy zenész is "értelmiségi", mondanám a nemzet elitjének, ha a szó nem lenne lejáratva.. vannak "súlyos egyéniségeink", de nem állt össze belőlük a kritikus tömeg össze. Fletó meg nemzeti csúccsal bohóckodik. Ahol ő is ott van :) közben meg megy a titkos IMF tárgyalás a teljes Kádárrendszernyi adósság újra felvételéről . Na ott a nemzeti csúcs, ott születik a következő pár évről a lényeg, a kormánypogram helyett a pogram, közben a TV nem azt adja, hanem vetít..

tlac 2008.12.12. 17:34:30

TGM nálam nem játékos, sorry, még a tarcsiba se fér be, én ahhoz sokat láttam már. Ha TGM tényező, akkor pláne nem csodálkozni...

tlac 2008.12.12. 17:35:06

na megyek inni, ma svéd modell lesz nálam...

Fester bácsi (törölt) 2008.12.12. 17:38:37

tlac

Ez tiszta, mint a svájci hó. Szerinted a Vágó féle nyuggernek ebből mi jött le? Elmondom: hogy Sólyom nem ment el. És ezt ugatja a barma, mert ezt öntik a fejébe, most éppen Vágó segítségével.
Ez nem is lenne baj, mert hülye mindenhova kell, DE EZEK SZAVAZNAK!

Balance Of Power 2008.12.12. 17:50:04

Ne kovetem TGM minden megnyilvanulasat, az emlitett kommentarjara nem emlekszem, de nem veletlenul irtam, hogy vele kapcsoaltban is vannak fenntartasaim.
Azert azt elismerheti barki, hogy nem egy bolgargyuri szint.

De akkor mondom Aczel Endret, akit alapvetoen szinten nem kedvelek, de ertelmes embernek tartom.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.12.12. 17:56:04

Aczélnak emlékeztek még a londoni tudósító korszakára? Vagy amikor a Híradó főszerkesztőjeként valami újszerű összhatást sikerült ott bevezetni? Alapvetően nagyon értelmes ember - volt. Ám ha valaki már a kézenfekvő, nyilvánvaló, ismert dolgokat nem tudja elismerni, az csalódást kelt. Bármelyik oldalon is álljon.

parttalan 2008.12.12. 18:52:21

Werwolf - 15:45: nem érek én rá egész nap egy topicon lebzselni.

Werwolf - 15.56 : gratulálok, jól a helyére tetted az egész baloldali- liberális szavazótábort , erre tűzd ki a kokárdát - megérdemled.

A jobboldal - tisztelet a kivételt jelentő valóban konzervatív csoportosulásoknak- igazi bűne, hogy olyan nemtelen vádakkal illeti ellenfelét, olyan nemtelen eszközök használatát tulajdonít neki, mint amelyekkel éppen ő él a másik oldal elleni küzdelemben.

Sötét ez a topic és bűzlik, de nagyon.

Google 2008.12.12. 19:01:18

Azért jó lenne, ha ez a gondolat a közéleti kérdésekkel nem sikkadna el. Az államforma, a pártok, a miniszterelnök, államfő személye, Parlament elnökének személye, párthovatartozása. stb.
A pártok is jobban tennék, ha a saját területük, a politika kultúrájával, tudásanyagával ismertetnék meg a választóikat, mint össze-vissza ígérgetésekkel, vagy ne adj Isten- még rosszabb - negatív kampánnyal.
A tudás, a több fény még soha senkinek sem ártott. Kárt viszont a tudás hiánya szokott okozni.

Google 2008.12.12. 19:18:23

Ezeket védi Vágó (és a hasonszőrűek), ezeket, akik hat év alatt tönkretették a magyar gazdaságot:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=107408

sorokinV 2008.12.12. 19:27:30

Felteszem a holnap reggeli kávémat, hogy parttalan nick alatt Vágó írogatott ide.

Alfőmérnök 2008.12.12. 19:32:15

Régi mániám, hogy a műveltségi vetélkedők - csakúgy, mint a keresztrejtvények - az európai kultúra hanyatlásának tünetei. Eddig csak körberöhögtek ezért, talán mostantól lesznek, akiket könnyebben meg tudok majd győzni erről.

sorokinV 2008.12.12. 19:35:03

Nekem az a régi mániám, miszerint aki focinézésen kívül másra is használja a tévét, az nem férfi! :D

Francois Pignon 2008.12.12. 19:37:21

SorokinV, egyetértek ;) Bár focimeccset is egyre gyakrabban nézek neten.

sorokinV 2008.12.12. 19:41:07

Francois Pignon!

Szintén!
SopCast és a TVAnts a 21. sz. legfontosabb fejlesztései :)

Francois Pignon 2008.12.12. 19:45:30

Hát, a legfontosabbak között vannak. ;)

A tévés vetélkedők meg miért képviselnének magasabb színvonalat bármi másnál a tévében? A legérthetetlenebb, amikor társasjátékot nem játszanak, hanem néznek :o Még a pornónézésnél is értelmetlenebb.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.12.12. 19:52:14

parttalan:
Ha valamelyik fél nemtelen vádakkal illeti a másikat, hát az éppen ti vagytok, akik magyar honfitársaitokat folyamatosan nácizzátok, és vízágyúk, rendőrrohamok mögé bújva fasisztaveszélyről vartyogtok. Persze, azt is érdemes lenne megvizsgálni, vajon miért nem bír veletek együttélni egyetlen más nép sem.

Alfőmérnök 2008.12.12. 19:58:14

Az általános vélekedés az, hogy az un. "műveltséget" növeli ezeknek a vetélkedőknek a nézése. De hát eleve fasság az egész: nyilvánvalóan nem az a fontos, hogy tudod-e pontosan, pl. hogy mit írt Dosztojevszkij, hanem hogy hány sort olvastál tőle, és mennyit érettél meg belőle. Abszurd. És van akik művelődésnek gondolják ezeknek a műsoroknak a nézését, ahelyett, hogy teszemazt Dosztojevszkij olvasnának... :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.12.12. 19:58:21

Gabca, köszönjük.

Werwolf, mi bajod van azzal, ha valaki dobozos sörrel, atlétában, vakarózva-fingva tévét néz?

Francois Pignon 2008.12.12. 20:09:42

Dosztojevszkij szokott tévés vetélkedőkben szerepelni? Én épp azért nem nézek ilyeneket, mert inkább a Barátok Köztből szoktak kérdezni, még a feneműveltségi Vágótól is ez rémlik.

Alfőmérnök 2008.12.12. 20:33:47

Azonos szinten kezelik a barátok közt, a kortárs populáris kultúra, és a klasszikusok ismeretét. Van benne történelem, földrajz, irodalom, meg minden, de lehet hogy a fődíjat azért nem nyered meg, mert nem tudod, hogy ki Manhatten vagy az Animal Canibbals vezette-e a magyar slágerlistát 96ban.
Vicc.

Alfőmérnök 2008.12.12. 20:43:14

Méhenkívüli, gartula a nickhez. :D

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.12.12. 22:09:11

Google 2008.12.12. 19:18:23

>Ezeket védi Vágó (és a hasonszőrűek), ezeket, akik hat év alatt tönkretették a magyar gazdaságot:

Mindjárt jön "is", és közli, hogy a folyamatokat kell nézni, meg "morpho", és közli, hogy rendszerekben kell gondolkodni :)

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.12.13. 09:44:49

sorokinV!

Most, hogy végre fontos témára terelődött a szó :-)): a TVAnts nálad nem akad össze más programokkal? Nálam az internetkapcsolat nagyon nagy részét lefoglalja (alig megy pl. a böngésző mellette), és a Firefox gyakran összeomlik TVAnts futása közben (óránként többször). A TVAnts kikapcsolása után megint tökéletesen működik minden.

sorokinV 2008.12.13. 10:45:12

Pallos Levente!

Ha lehet SopCastot használom inkább. Az lehet a gond, hogy ezek a kliensek kevéssé vannak felkészülve az ingadozó sávszélre és ezért omlanak össze. Fogalmam sincs, hogy miért, de biztosabban fut, ha átnyomom a képet W MediaPlaxerre.

Gondolom itt keresed a néznivalót:
www.myp2p.eu/index.php?part=sports
És többnyire van SopCast kliens alatt közvetítés, tehát hagyd a fenébe a TVAntsot, ha összeférhetetlenkedik.

Ja, a FireFoxnak is szokása bizonyos codekek alatt futó videók pufferelése közben meghülyülni és végtelen számolásba kezdeni. Gőzöm sincs miért, de marha idegesítő. Egyszer hagytam gondolkodni és 4 óra alatt magához tért :)
Nyílt forráskódok hátránya....

Francois Pignon 2008.12.13. 10:57:37

Sopcast nem szokott cserben hagyni, és azzal általában minden elérhető. De keddi BL meccset pl simán mediaplayerrel néztem.

sorokinV 2008.12.13. 11:04:26

Francois Pignon!

Nemcsak, hogy minden elérhető, hanem egyfajta kulturális csemege perzsa vagy koreai nyelven hallgatni a közvetítést.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.13. 11:11:35

parttalan 2008.12.12. 18:52:21

Elég egyszerű baller retorikája van magának.

A ballereket ért "nemtelen vád" a saját múltjuk, saját tetteik. Csak a fejükre kell olvasni. Gondolom ezért is szeretnék a múltat, főképpen a sajátjukét, végképp eltörölni.

tlac 2008.12.13. 11:22:53

"A jobboldal igazi bűne, hogy olyan nemtelen vádakkal illeti ellenfelét" Na! 3 nemtelen vádat kérek!

tlac 2008.12.13. 11:27:05

"mi bajod van azzal, ha valaki dobozos sörrel, atlétában, vakarózva-fingva tévét néz? " amíg otthon teszi semmi gond. az a gond ha felkap valamit magára kidobja a dobozokat és lemegy a szavazókörbe.. ezt jó látják a gyurcsányfélék, ügyesek, rafkósak. Nem véletlen mindig azok a területek a legvörösebbek akiket a legjobban megszívattak. Csepel, Komló, Ózd, Sálgótárján, Heves megye, etc.

sorokinV 2008.12.13. 12:51:08

Tény, hogy a jobboldalról is hangzanak el nemtelen vádak a baloldal irányába, csak ezt a 18 évnyi permanens fasisztázás után vicces számonkérni.
A kommunistázás meg nem ide tartozik. Majd ha a legsúlyosabb sztálinistát, Krausz Tomit kivágják a Pártból, akkor újratárgyaljuk a kérdést. Addig is marad "kommunista banda" az mszp a szememben.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.12.13. 15:11:22

Eddig főleg Sopcastot és TVU-t használtam, idén ősszel raktam fel a TVAntsot, miután idéntől NFL szinte csak azon van. A többin lényegében megszűnt.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.13. 15:15:08


Krausz nagyon durvan balos, de nem sztalinista. Sot, voltak kisebb problemai a rendszervaltas elott azert mert olyasmirol beszelt ami akkor nem volt teljesen OK. Krausz olyan mint nemetben a Ernst Nolte. Aki nagyon durvan jobboldali, de nem naci. Noltet azzal vadoltak hogy relativizalta a Holokausztot, Krauszt azzal vadoltak, hogy relativizalta a Gulagot, igy ez egyik esetben sem volt igaz. Az, hogy valaki olyasmit ir, amit esetleg nem kellene, az meg nem relativizacio vagy tagadas. Az is hasonlit Krauszban es Nolteban, hogy mindketto dafke is irt olyasmit ami hulyeseg. Krausz a Kommunizmus Fekete Konyvevel harcolaszik, ami azert egy ritka nagy koklerseg mondjuk ki, Nolte pedig mas koklersegekkel is harcolaszott. Egyik sem tulsagosan szimpatikus figura, de a satanitol azert odebb vannak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.13. 15:26:03

de, Krausz tipikus "relativizló" - persz ez hülye szó, egyszerűbb aljas buta gazembernek hívni az ilyet.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.13. 15:27:20

és a legszörnyűbb hogy az ilyen alakok felmondás helyett tanszéket kapnak.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.13. 16:02:18


szamarful,

1993-ban homoszexualis aktivistak a magyar buntetotorvenykonyv modositasat koveteltek az alkotmanybirosagtol. a dokumentumot egy bizonyos dr Morvai Krisztina ELTE adjunktus jegyezte, aki 2008-ban mar szkinhedek elott szonokol a magukfajtakrol. igaz, mostmar docens. vannak akik akkor is szivesen kirugtak volna az egyetemrol, vannak akik ma is, nem egeszen ugyanazok.
nem kell senkit sem kirugni aki rendesen megtartja az orait, es letett valamennyit az asztalra tudomanyosan, akkor sem, ha egy un. fasz az illeto. P.S Krausz nagyon kellemetlen ember, de nem sztalinista relativista, esetleg nezd meg a cikkeit. komcsinak viszont komcsi, ez teny. o egy tudos, es tudoskent kell kezelni akkor is ha komcsi, akkor is ha kellemetlen figura. ebben kulonbozunk pl. a kadar rezsimtol.

sorokinV 2008.12.13. 16:57:33

Krausz Gulag revizionista. Ennyi bőven elég lenne egy tisztességes országban ahhoz, hogy többet ne engedjék katedrára. Sokak szemében egy mulatságos vén fasz, aki Lenint olvas a 49-es villamoson és aláhúzogatja a fontos részeket, de nem. Krausz egy jelenség, amit illene végre odahelyezni ahova való. Azaz a történelem szemétdombjára. Aztán ott számháborúzhat a holokauszt revizionistákkal. Vágó meg narrál. :D

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.13. 18:45:45


lehet, de en nem hiszem. akkor hiszem el, ha a Gulaggal foglalkozo jelentos nyugati torteneszek kozul tobben is ezt mondjak. namost lehet, hogy igy van, de en errol nem tudok. a helyzet az, hogy az egyetemi tanar kinevezeset fidesznyikek akadalyoztak egy ideig, azutanis tudtommal ami utan az MTA doktora lett. ragaszkodnek ahhoz, hogy tudomanyos jellegu kerdesben a tudomany dontson es ne a politika.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.13. 18:47:41

mer' az MTA doktora tudományos döntés volt, és nem politikai.
Aham.
JT, nem megy ez magának :(

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.13. 22:17:49


vagyok én történész ? nem. viszont elég jól ismerem a magyar viszonyokat. politikai szarakodás minden szinten. ha valaki jobber, ballerek próbálják kicsinálni, ha baller akkor a jobberek. krausz komcsi, az vitathatatlan, arrogáns nagyarcú komcsi, de ezeket az ügyeket akkoris tessék nyilvánosan a tudomány klasszikuskeretei között intézni, nem így.

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.13. 22:49:27

Na, polgári balfaszkáim! Nézzetek végig ezeken az embereken. Vágó, Krausz meg amit akartok. Egytől egyig idomított, agyatlan pofázógépek, akiknek már az első körben rég a süllyesztőbe kellett volna végezniük.
Miután pedig megnéztétek őket, jusson eszetekbe, hogy ezek az elmeroggyant nyomorékok győznek le benneteket folyamatosan. Ők azok, akik mindig felmossák a padlót Viktorral és a seggnyalóival.

Bár tudom hogy lehetetlent kérek, mikor azt kérdezem, hogy szerintetek mi ennek az oka, azért nem ártana megerőltetnetek azt a csipszen és kólán hízlalt agyatokat.
Sajnos a politika nem nektek való, ezt be kéne látnotok. Nálunk is voltak ilyenek, akik hülyék voltak, de mégis beleártották magukat a nagyok dolgába. Mi ezeket átképzésben részesítettük munkaügyileg. A vadregényes tajga és a mínusz negyven fok jó hatással van az ember gondolkodására.
Mivel mára ezek a kiváló módszerek ideiglenesen kimentek a divatból, ezért az ilyen polgári majmok csak onnan tudják meg, hogy valami nem stimmel, hogy folyamatosan pofára esnek a tétmeccseken.

De oda se neki! Ha legközelebb egy süketnéma hajléktalan indul Viktor ellen és ő is legyőzi, ne gondolkodjatok! Csak mondjátok azt, hogy Gyurcsány a hibás!

CrL 2008.12.13. 23:13:06

Stalin elvtárs, nézze a felmosás abban stimmel, hogy maguk a mélyhülye balkáni kommerek, 40 éve alatt olyan agyatlan kritikát és kérdőjelet nem ismerő generációkat produkáltak akik bedőlnek ilyen Krauszoknak és Vágónak, erre maga meg itt büszke muahah. Azt hiszi, a választás az egyetlen dolog amit meg kell nyerni és akkor beüt az állami flash. Persze részben így van, csak azért mert így alakították ki az elmúlt fél évszázadban.

Putyin akinek a kitűzőjét nem hordom, de az ön által imádott magyar posztkomcsikat kineveti és lenézi, sőt pincsikuytának nézi mert arra nem képesek, hogy a saját (államcsődös) múltjukat túllépjék. Rendre hozzák azt amit ez elődeik 2008-ban is. Védekezésül mit csinálnak a szocik és amga?

Az ellenzéket alázzák, ez nem teljesítmény ezt úgy hívják:

elkúrás. ennyit tudnak.

Alfőmérnök 2008.12.13. 23:36:05

Kedves Jo Tunder!

Az Ön által művelt tudományterületen erkölcsi kérdéseknek nincs helye, viszont a történelemtudományban - ezt kívülállóként is meg tudom állapítani - nagyon is van.
Persze meg tudom érteni Kegyedet, hogy ezt nehéz feldolgozni: senkit sem kínoztak még halálra, mert a Zermelo-Fraenkel féle axiómarendszert ellentmondásosnak tételezte...

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.14. 00:00:30

Valóban kialakult egy mélyhülye társadalom, aminek ön, CrL az egyik kitüntetett példánya. A fenti hozzászólás puszta ténymegállapítás volt, büszkeség nélkül. Hogy is lehetnék büszke erre a csürhére.
Ennek a mélyhülye társadalomnak az egyik fő tulajdonsága, hogy idomítható. Ön is egy ilyen idomított példány. Arra lett idomítva, hogy ne lásson tovább a saját tyúkszaros környezeténél. Arra lett idomítva, hogy két dimenzióban gondolkozzon. Jobb, bal, előre hátra. A többi már meghaladja az értelmi kapacitását. Ha nem így lenne, ha tudna felülnézetből látni, akkor észrevenné, hogy önök, a jobb és a bal egymást feltételezik.
Az önök szánalmas polgári vagy jobboldala nem tudna létezni a hasonlóan szánalmas baloldal nélkül és fordítva. Egymást rántják egyre mélyebbre.
A szolgának idomított ember örökre szolga marad. Legfeljebb csak azon tud változtatni, hogy a kinyalandó seggeket változtatja. Erre lettek idomítva a jobb és baloldal politikusai egytől egyig. Ráadásul a szolgaság öröklődik az újabb generációkra is. Hamar megtanulják, hogy segget nyalni jó. Nem jár felelősséggel és meg lehet élni belőle.
Az önálló gondolkodás nagyszerűsége nem adatik meg mindenkinek.

CrL 2008.12.14. 00:05:46

helyben vagyunk. tegnap még legyőzendő oldal volt a jobb öm számára mostmár mindkét oldal szánalmas, ezt bebukta mint a nevét ami kötelez. akkor ön miben gondolkodik? kurucinfóban? esetleg függelten libsi? vagy csak egy piás kiábrándult munkáspárti?

CrL 2008.12.14. 00:07:47

Stalin elvtárs, a memóriazavarait és káoszos elméjét ne itt puffogtassa ha lehet, persze nyugodtan, de csodálkozzon ha a nagy taplón előadott színváltozásait idiótának nézem.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.12.14. 00:48:28

néha kételkedem abban, hogy tölgy tisztában van a tudományos fokozatok megszerzésének feltételeivel, krausztól függgetlenül

yda 2008.12.14. 05:07:17

Összefoglaló::Vágó Pistike
-egy bohóc aki az MSzP seggét nyalja tövig
-egy szomorú,a régi szociálista időszakban felnőtt öregember
-belehülyült a tévé szereplés hiányába
-az MSzP Kiszel Tündéje
-megademagóg
-előszopó
-egy idióta
-hozta a rohadt baloldali demagógiát
-meglepően primitiv
-avari-bolgári szinvonal
-magyar szemszögből hazaáruló
-egy korlátolt,vaskalapos iszákos
-annyira "tanárúr"mint Havas.....
-szemünk láttára,elveszti józan eszét,méltóságát
-a gyurcsányfélék csodafegyvere
-a politikától elhülyült és/vagy elzüllött értelmiségi

prosecutor 2008.12.14. 11:57:06

VÁGÓ ITYI médiakörökben KÖZISMERTEN TUSKÓ MODORÚ, hölgyekkel a lehgkevésbé sem előzékeny, szenzitivitása, EQuus-A a 0% közelében, empátiája nincs.

Népszerűsége alaptalan.

Közéleti nagyarcúsága MÉGINKÁBB .....

Irány a 100 Árokásó - prodzsekt!

Ellenben Kündütől alagútcsel a jobbszélről befelé:
arulas.blog.hu

prosecutor 2008.12.14. 12:09:43

re: " parttalan 2008.12.12. 15:32:39
Ellepte a topicot, úgy mint az egész fórumot a magát jobboldalinak mondó mindenttudó ifjú nemzedék. Mint a vírus, mindenhol megjelentek".....


MONDDSZA, ÖREG BARÁTOM? most érkeztél a 6.20-assal, vagy dementia senilitas -ban szenvedsz, NETÁN ÉLETEDBEN NEM HALLOTTÁL

KORÁBBAN

AZ

UFI-ról, a blog lap formájú elődjéről (Utolsó FIgyelmeztetés rövidítése), mely a FIDELITAS - közeli lap volt UGYANEZEN ifjú munkatársakkal???

TUCCE rolla,

hogy a REAKCIO. blog.hu EGY JOBBKÖZÉP IRÁNYÚ BLOG, üde színfolt a sok shit balos meg "nemakarokkatonalenni" - fajta GUSZTOS-talanságok mellett??!

NEM ELLEPTÉK A BLOGOT A JOBBOLDALI IFJAK, hanem AB OVO ŐK ALAPÍTOTTÁK A LAPOT+ blogot, hát még szép, hogy ők a hangadók!!!

Te vagy ott az ÚLV-ben ferdítve bekötve, Papa.

DE szörnyedj el: IGAZI, élő, megfogható FIDESZNYIK is van itt:

Ld. tülem
arulas.blog.hu

HUHUHUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚ !!!

prosecutor 2008.12.14. 12:54:53

""" Avraham NetJézus · www.suggestive.ru/eng/between/vol014/09.jpg 2008.12.12. 13:44:06
parttalan:

Én jobboldali érzelmű vagyok és szerintem Pataki egy gusztustalan pojáca (amellett, hogy alvilági kapcsolatokról is cincognak a verebek), Ákost nem kedvelem a nagyképűsége és önelégültsége miatt, Makovecz pedig maradhatott volna az organikus építészetnél,....""

NO !!

OLTÁRI BLASZFÉMIKUS BUNKÓCI!

Ezzel a nickkel TE NEM LEHETSZ ún. "JOBBOLDALI".

Csak egy nihilista paraszt.

Hogy aztán:

MINDEN rockernek vannak "alvilági" kapcsolatai - legyen az csak FAN, mint ÉN, - mert az a szakmám, hogykapcsolatban legyek velük, -
vagy ZENÉSZ, mert aki ösmeri Som Lajost vagy Zalatnay Cinit, esetleg az éjszakában MINDENNAP megfordul, AZ TUTTI ISMER - hát ez a minősítésed félrement . CIMBI.

S a '90-es évek elejének NAGYARC Patakija már a múlté. Jó srác Attila. Újra.

Kovács ákos a 40 évesek etalonja. Úgy yuppie, hogy HÍVŐ, úgy van a karrierje csúcsán, hogy széllel szemben is ...., úgy modern és rocker, hogy konzi hazafi és családapa. S nem is nagyképű.

Kevered az alapos ÖNBIZALMAT a nagyképűséggel.

Makovecz Úr hozzád képest egy Archangelo, te "NETZJESSZUS".

A bilibe lóg a kezed és könyékig szaros.

ÉBRESZTŐ !!!

prosecutor 2008.12.14. 13:13:53

""sorokinV 2008.12.12. 19:27:30
Felteszem a holnap reggeli kávémat, hogy parttalan nick alatt Vágó írogatott ide. ""


ACHHH!

Kösz, igen, "sorokin", most, hogy írod: EGÉSZEN VALÓSZÍNŰ!!!

Valahogy ugyanolyan SÖTÉT és gatyakorcból előáramlóan BŰZÖS kommentjei vannak "parttalan"-nak,

mint fenn a video-n megnyilatkozásai a Vágó Ityi-nek, aki korántsem a "Haza bölcse".

Inkább a hazaárulóké.....

prosecutor 2008.12.14. 13:30:47

re: " tovaris Stalin 2008.12.13. 22:49:27
Na, polgári balfaszkáim! Nézzetek végig ezeken az embereken. Vágó, Krausz meg amit akartok. Egytől egyig idomított, agyatlan pofázógépek,..........
........... jusson eszetekbe, hogy ezek az elmeroggyant nyomorékok győznek le benneteket folyamatosan."


Nana, DUGÁSWILLY postarobber -bácsi, nem szabad HAZUDNI ....!!

Hogy KI győz LE KIT folyton???

Itt van plö. a Kündü és a társadalomtörténet tanszék - természetellenesen - zsidó vezető dokensse, a GERŐ.

Kündü győzött.

Gerő bepucsított az általa csak "beszari alaknak" címzett Sólyom előtt, alig 4-5 hónappal kijelentése után, a SEMMIÉRT KAPOTT SZÉCHENYI -díja fejében.

Vagy Kündü és Andrássew MEGAHARCIAS FŐPARTIZÁN afférja.

Kündü Dr. leverte a főnyalnokot, mint vak a poharat.

A "KI GYŐZ LE KIT?" -játékban van még egy elhallgatott "VONA-ulat" IS, s LESZ NAAAAAGY MEGLEPI......:)))))))

Ja, KÜNDÜ természetesen EÉÉÉN vaok.
arulas.blog.hu

prosecutor 2008.12.14. 13:38:48

RE: " calam · sardobalo.blog.hu 2008.12.14. 00:48:28
néha kételkedem abban, hogy tölgy tisztában van a tudományos fokozatok megszerzésének feltételeivel, krausztól függgetlenül ""


Én pedig abban kételkedem, T, "calam" - merthogy függésben van a jobboldali blog REAKCIÓTÓL - hogy KÜND épeszű lenne. MINEK JÖN IDE????

"VADÁSZ, vadász, te sz...ni jársz ide!!".......:)))))))

Kündütől.

prosecutor 2008.12.14. 13:43:00

RE: "-avari-bolgári szinvonal"..........:))


OHH, ENDLESS BLUE SKY'S GOD TENGRI, look it:

HA MÉG AVAROK és BOLGÁROK LENNÉNEK:

azok őstürk, turáni népek.

De ez a két említett illető zsi.....zsinórban igazolja MÁSHOVÁ KÖTŐDÉSÉT !!!! :-DDDD

Google 2008.12.14. 14:07:40

Erre lettek idomítva a jobb és baloldal politikusai egytől egyig- írja a reinkarnálódott Sztalin elvtárs.
Csak egy dolgot felejt el, azt, hogy a baloldaliakat egy kicsit tovább, mondhatni már-már odaidomították őket, abban a jó pár évtizedben, ami mögöttük áll.
Ha a győzelmükben annyira biztosak, nem kell itt arcoskodni, menetrendszerűen jön majd az...,aminek jönnie kell.

dirige 2008.12.14. 15:10:03

Bocsesz. Ez a fazon valami olyan reklámban szerepel, amelyik hitelfelvételre buzdít. Az a reklám mondandója, hogy aki az ő cégénél hitelt vesz fel, az könnyen viccel. Gusztustalan mindenki, aki hitelfelvételre bíztatja az embereket. Rabszolgagyár(tó)...

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.14. 16:33:42

Google polgártárs, azt mondod:
"Ha a győzelmükben annyira biztosak, nem kell itt arcoskodni, menetrendszerűen jön majd az...,aminek jönnie kell."
Látod ezért mondom, hogy ti kétdimenziós lények vagytok. Képtelenek vagytok felfogni, hogy semmi jelentősége annak, hogy a ti csapatotok győz vagy sem.
Mi van akkor ha győztök? Mit tudtok kezdeni a győzelemmel?
Még egy Széchenyi terv vagy még egy diákhitel? Szerintetek ez a győzelem? Ne röhögtessetek már, szerencsétlenek.

De ha ezen felül is van kívánságotok, azt a télapó bácsinak mondjátok el, ő illetékesebb a dologban mint a csicskává züllött Fidesz.

tlac 2008.12.14. 16:58:40

azé hirdeti a hitelfelvételt h neki ne kellejen felvenni..

özvegylegény 2008.12.14. 17:08:12

REAGSZIJÓ: "tovaris Stalin 2008.12.14. 16:33:42


?Ne röhögtessetek már, szerencsétlenek.

De ha ezen felül is van kívánságotok, azt a télapó bácsinak mondjátok el, ő illetékesebb a dologban mint a csicskává züllött Fidesz."


NO, te IDIÓTA faszparaszt, AKI annyira hülye vagy,

hogy egy középkori viszonyok között élő grúz paraszt és egy CSERKESZ (turanid és véresen kegyetlen nép) nő fiáról,
a világ legnagyobb tömeggyilkosáról,
lélekgyilkosáról, "példaadó" diktátoráról,
mocsok rablóból jó üzletet szimatolva "elftárccsá" vedlett ázsiai hegyirablóról

VESZED A NICKET ÉS PÉLDÁT:


ENGEM NE CSICSKÁZZÁL, KISFIÚ, mert az agyadba préselem az állkapcád, aztán még szitává is lőlek, BOLSEVISTA KÖCSÖG !!!

Lesz új aklkotmányunk: mayx. 3 év.

Baromarcú: NEM a VISINSZKÍJ-ALKOTMÁNY LESZ TÖBBÉ HATÁLYBAN !!!!

Mehettek Észak - Koreába, vagy a szöges -Szderót mögé!!!

VALAMIT KURVÁRA FÉLREÉRTESZ, nagyStalin !!!

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.14. 17:51:20

özvegylegény
"CSERKESZ (turanid és véresen kegyetlen nép)" hehehe.
Te gondolom nem vagy turanid, se kaukázusi, csak szimplán hülye. De nem vagy egyedül, ha ez esetleg vigasztalást jelent a számodra.
Özvegylegény létedre, saját elképzelésed szerint jó erőben lehetsz, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy fél kézzel sikerült lenyomnod az entert. De erre a lendületedre szüksége lesz a hazának, miután újraindítottuk a mecseki uránbányákat.
Legalább életedben egyszer valami hasznot is fogsz termelni Magyarországnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.14. 17:59:41

calam,

magát eleinte libike provokátornak véltem. Most már csak tudatlannak tartom. Megkérem, hagyjon békén, kemény fa vagyok én magának.

özvegylegény 2008.12.14. 19:26:19

T.NagFtalin Et. !

Prosecutor, Özvegylegény és Kündü egy és ugyanazon természetes személy.

Csak nehogy cserpákon suhintsalak.....:)))))

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.14. 19:56:11

Na most jól meglepődtem...
De addig is, amíg Orbán haverod nem kerül kormányra, tedd megad hasznossá, és írd le, hogy milyen alkotmányt szeretnél.
Kiváló javaslataidat a következő címre várjuk:

Lappföld, Murmanszk
Jollipukki ulica 1.

Aztán jó sok bélyeget rakjál a borítékra, mert a télapó bácsinak valamiből etetnie kell a rénszarvas bácsikat...

Hát fideszes polgártársak, úgy látom a vártnál is szarabb emberanyaggal rendelkeztek. Már értem szerencsétlen Viktort, miért nem akar kormányra kerülni. Ennyi tarka barmot egy karámban csak ellenzékből tud egyben tartani. Kormányra kerülve egy hónap alatt szétesne az egész összetákolt csürhe.
Azért ne feledjétek, hamarosan itt a karácsony és csak az kap ajándékot, aki jó kisfiú volt! Úgyhogy igyátok meg szépen a kakaótokat 'oszt sipirc z ágyba kisdobosok!

korrekt orr 2008.12.14. 20:10:34

kündü, ma már ne igyál többet, (vagy szívtál valamit, sámán?)

özvegylegény 2008.12.14. 21:32:03

Hülye . 5 éve nem iszom. Sose szívtam semmit. Néha antidepi köllött.

(Ja. Szilveszterkor ittam, akkor meg xarullettem tülle....:(

özvegylegény 2008.12.14. 21:34:42

OLLY BÁCSI: most vergyem ki a STAHLIN ET-t, vagy méltósággal....lőjek????

(Lelkylolát nem merem mckérdezni, ...........mer' tudom a választ!! EXTRAKLASSZIS CSAJSZI A LOLA !!!)

A többi nokedli....:( :(

özvegylegény 2008.12.14. 21:51:14

RE: "tovaris Stalin 2008.12.14. 17:51:20
özvegylegény
"CSERKESZ (turanid és véresen kegyetlen nép)" hehehe.
Te gondolom nem vagy turanid, se kaukázusi, csak szimplán "


TEHÉNTETTEL arra, hogy nem ÖSMERSZ, zsaruköcsög,
megbocsátható. De mivel én M A G Y A R vagyok, ennek vérségi és genetikai következtében mély - TURANID !!!!

Gondulom, TE FINGUGORJ LEHETSZ...:) Na, mongyák, Pesten bújkál vagy 1000 ezer FINNUGOR, mocsárszín kitűzővel, ami mindennel egybeolvad.

A vagonok mán elő vannak készítve.

De a Finnugor Chartát mindössze 6000 db vállalta - volna, ha KIFEJEZETT HUN FEHÉRTENORISTÁK, hullák és JÓMAGAM - igen! - NEVE IS NEM ODAKEVEREDIK!!

A főfinnugor Ferit PÖRREL FENYEGETVE KÉNYSZERÍTETTEM NYÍLT LEVÉLBEN A TÖRLÉSEMRE.

Szóval így ugorjál egy finnt. PÖR: te bizonyítasz.

özvegylegény 2008.12.14. 22:00:49

anakizis.blogter.hu/248589/allamjog_i_legitim-e_az_alkotmany

Na,

hülye STAHLIN, itt van E, nesze, mán rég kidolgoztam a Zalkotmány főcsapásait, te POL. KÓKLER......

Mi voltál a RENTZER-váltás előtt, he ????

Én ügyész.

Na, pá.

AYBARS ANDA 2008.12.15. 16:46:02

Na, 20 óra alatt senki se böffent ide?? Tehát KÜNDÜ ruránisága ismét győzött...!
süti beállítások módosítása