Kolozsvári Vasutasok
2008. november 26. írta: TuRuL_2k2

Kolozsvári Vasutasok

 A Reakció három fős különítménnyel képviselteti magát a ma esti Kolozsvári VSC (CFR Cluj 1907) - AS Roma Bajnokok Ligája-mérkőzésen (a meccset az m1 élőben közvetíti). Azóta terveztük a kolozsvári kiruccanást, hogy tavasszal kiderült, a Fradi '95-ös szereplése után ismét magyar érdekeltségű csapat játszik a Bajnokok Ligájában.

 A KVSC-nek nem csak a jelene magyar (Pászkány Árpád a tulajdonosa), de a gyökerei is. 1907-ben alapították, s 1918-ig játszott a magyar bajnokságban. Az erdélyiek (magyarok és románok körében egyaránt) rendkívül népszerű csapat tavaly lett először bajnok, ami komoly fegyvertény a Bukarest dominálta román futballban.

 A városban egyelőre nincs meccshangulat, egyetlen olasz szurkolót sem láttunk eddig - igaz, CFR-drukkert sem (bozót.harcos szerint csak nem figyeltem, itt a Corvinusban, a szomszéd asztalnál is ülnek, éppen az imént beszélték meg, hogy 2:0-ás győzelmet várnak). Annál inkább tapasztalható a választási kampányhajrá, a Paprika Rádió szerint az RMDSZ és a KMDSZ is több kampányrendezvényt tart a napokban a városban, s találkoztunk a PSD és PD-L aktivistáival is, akik vörös, illetve narancssárga dzsekiben viszik az utcára a politikát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr12789996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2008.11.26. 19:06:18

Bozótharcos annál értelmesebb, hogy egy román csapatnak szurkoljon. Ideje lenen felhagyni az ilyen önhülyitéssel, hogy ez a csapatnak van valami magyar kötődése. Ennél már a lehúzom az ötezredik bőrt a magyar-angol meccsről a szánalmasabb hozzáállás.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.26. 19:12:50

Zetek, téged fölbéreltek vitaindítónak, vagy télleg azt gondolod, hogy a főleg magyar szurkolósereget maga mögött tudó CFR-nek nincs magyar kötődése?

Bladecatcher 2008.11.26. 19:16:23

zetek = Eörsi Mátyás. 5 kommenten belül elhagyja majd a billentyűzetét az a szófordulat, hogy a "történelem szemétdombja".

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.26. 19:22:23

Mindjárt ideállít Buda Péter vagy György Péter, és megereszt egy elmélkedést arról, hogyposztnemzetállami korban élünk. Hova nem vezethetne egy focimeccs, Istenem. De este van, úgyhogy nem fog.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.11.26. 19:27:20

A tévé előtt szorítunk :) Hajrá Kolozsvár!

Francois Pignon 2008.11.26. 19:39:54

Én pedig küldöm ezt, természetesen mindenkinek, aki szereti:
www.youtube.com/watch?v=1xigDH384K0

"Horthy-fasiszta" 2008.11.26. 19:57:54

Természetesen a második bécsi döntés után ('41-'45-ig) is a magyar bajnokságban játszott Kolozsvár AC néven, és a '44/'45-ös szezonban felállhatott a dobogó harmadik fokára, mikoris a magyar bajnok - első vidéki csapatként - a Nagyváradi AC lett. Hajrá!

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.11.26. 20:11:01


Zetek,

Pászkány Árpádnak nevezik a CFR tulajdonosát, és annyi magyar él Kolozsvárott mint Zalaegerszegen vagy Sopronban. És ők nem az Universitateanak drukkolnak. Ergo, ez egy magyar kötődésű csapat. Pont. Amúgy a Steaua B-közép is annak tartja őket, és ennek hangot is szoktak adni.

nénike · http://mandiner.hu 2008.11.26. 20:12:02

Épp Esterházy focis könyvét olvasom: Semmi művészet. Igaz, abban "anyám" buráját Puskás, Bozsik és Hidegkuti fűzi és a grundon a gyerekek Albert Flórián testtartással (peckesen, szárnyszerűen felemelt karokkal) futkároznak - kicsit passzol a ma estéhez.

Monkey_Business · http://gmintgeza.blog.hu/ 2008.11.26. 21:02:31

Ráadásul milyen megalázó góllal!

Viszont ha jól emlékszem rómában is fordított a CFR!

Van itt még remény.

Francois Pignon 2008.11.26. 21:02:50

Szép volt! Mintha Carlo Zampa hangját hallottam volna az m1 közvetítésében: "Matteo, Matteo, Matteo!" ;)))

nénike · http://mandiner.hu 2008.11.26. 21:08:44

Francesco Totti: 2:0
Nézzem még tovább?

Hattory Hanzo 2008.11.26. 21:13:08

Hát igen, Totti ügyes. Ha Lipcsei nem jön rendbe, el kéne hozni a Fradiba. Jó, persze nem lenne egyből kezdő, de a bő keretben helye lenne.

Ezekiel 25,17 2008.11.26. 21:30:37

Hajrá CFR/KVSC!

Zetek meg egy marha, az ilyeneknek már lejárt az idejük, nem értik az idők szavát!! A nemzet újra egyre fontosabb lesz, szerte a fejlett világban!

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.11.26. 21:40:52


A nemzet egyre fontosabb szerte a fejlett világban, de az ötösről rövidbe való belövést sem kellene lebecsülni. A Burkina Faso az is magyar, régen Felső (!) Volta volt-a (!) neve.

Francois Pignon 2008.11.26. 22:35:19

Ahogy minden győztes meccs után, szóljon most is:
www.youtube.com/watch?v=6vdJLMY3TOs
És küldöm természetesen mindenkinek aki szereti.

Francois Pignon 2008.11.26. 22:54:44

És ez hogy jön ide? Ne haragudj, de az ilyen kisstílű dedós piszkálódás sportfórumokon is gáz.

Monkey_Business · http://gmintgeza.blog.hu/ 2008.11.26. 23:08:29

Nem haragszom, de miután nem igazán kedvelem a Romat, igy nem igazan kedvelem ha nyernek. A Roma elleni United meccsekrol - tan ertheto modon - ez a legjobb emlekem. Sajnalom, de en ilyen egyszeru szurkolo vagyok, hogy az olyan ismeroseimnek akik mas csapatnak szurkolnak mint en, szeretem az orra ala dorgolni az en kedvencemtol elszenvedett veresegeket. Vannak ilyen emlekek pl Bayern szurkolo ismeroseimmelis.

udvozlettel,
Dedos Monkey_Business

kispufi 2008.11.27. 00:31:36

Horthy-fasiszta javítása azért fontos a tények szempontjából, mert istenigazából csak a jelzett időszakbn, a második bécsi döntés után játszott a magyar bajnokságban a Kolozsvár. Amiben az I. világháborúig játszott, azt területi- meg vidékbajnokságoknak nevezték, természetesen a magyar foci nagy egészének égisze alatt, viszont a mai NB I-nek megfelelő "igazi" bajnokságnak a profizmus bevezetéséig - a '20-as évek derekáig - csak fővárosi résztvevői voltak, a vidékiek ekkortól kapcsolódtak be a legmagasabb küzdelmekbe.

kispufi 2008.11.27. 00:33:21

A korabeli képért viszont nagy köszönet!

Askeladden (törölt) 2008.11.27. 08:24:34

A csapatnak erdélyi magyar (Pászkány Árpád) a tulajdonosa, de a gyökerei is magyarok: 1907-ben alapították, s 1918-ig (és 1941-1945-ben is akkor Kolozsvár AC néven) a magyar bajnokságban játszott.

Slussz.

Ma a CFR Cluj egy román csapat.
Bár a szurkolói között kolozsvári és erdélyi magyarok is találhatók.

Inkább a kolozsváriság, az erdélyiség a hangsúlyos.

De nem magyarul szurkolnak a csapatnak, mint pl. a szlovákiai magyar DAC-nak a szurkolóik.
A DAC-nak nincs szlovák szurkolója.

Nem tudom, hogy melyik a jobb, de különbözik a két csapat "magyarsága", az tuti.

Askeladden (törölt) 2008.11.27. 08:28:55

"Amúgy a Steaua B-közép is annak tartja őket, és ennek hangot is szoktak adni."

Persze, mert a "magyar" ott szitokszó, mint a "cigány". A béközepek nálunk is cigányozzák egymást, ez a rituálé része.

Téglagyári Megálló 2008.11.27. 09:12:19

A magyarbérenc Times a következő cikket hozta az októberi Vasutas meccsről:

www.timesonline.co.uk/tol/sport/football/european_football/article4855810.ece

Askeladden (törölt) 2008.11.27. 09:24:51

"founded by the Magyars"

ja, van külön kifejezés a magyarországira és a magyarra.
Sőt a romániaira és a románra is. Nem kell keverni!

Pászkány Árpád román állampolgár, de romániai magyar.

Más:

A Universitateanak (másik kolozsvári csapat) nincsenek magyar szurkolói.

Cypriánus 2008.11.27. 10:02:39

legyünk precízek, eredetileg az Egyetemnek is voltak magyar szurkolói, de gondolom, mostanában átszívta őket a Vasutas.

Amúgy nem értek egyet Zetekkel, a CFR CLUJ / Kolozsvár VSC egy erdélyi csapat, a helyi magyaroknak (is) szimpatikus, akkor meg mit szóljunk bele? Az hogy amit a románok szeretnek , magyarok már nem szerethetnek, tévedés. Ordás palacsintát is mindkét etnikum eszik Erdélyben...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.27. 10:11:11

"Horthy-fasiszta", kispufi:
Köszönöm a kiegészítést, a bejegyzés elég szűkös környezetben született (valamiért csak a reakcio.blog.hu volt elérhető egy idő után a Corvinus wifijén). :)

cségé 2008.11.27. 10:23:38

Askeladden,

Meglepő, de a DAC-nak van szlovák szurkolója is. Az ominózus DAC-Slovan után találkoztam vele.

A CFR (vagyis a KVSC) meccsein anno voltak magyar rigmusok, de pár román odament, és néhány pofon kíséretében jelezte, hogy ezt a továbbiakban nem kéne erőltetni.

A Kolozsvári U-nak vannak magyar szurkolói. A múltban ez a klub volt a sikeresebb, és ezért talán "törvényszerű", hogy a sportszerető magyarok is e csapat mellé álltak. De ez azóta is változik, hogy az U meccsein gyakran hallani a "Magyarok, kifelé az országból!" rigmust.

Francois Pignon 2008.11.27. 10:39:30

Hozzáfűzném, az erdélyi magyarság szimbolikus csapata (ha nem is foci) a csíkszeredai Sport Club.

Francois Pignon 2008.11.27. 11:29:22

Nos, visszatérve tegnapi 21:02-es hozzászólásomra, naná hogy Carlo Zampa hangja szűrődött be a közvetítésbe ;)))
www.youtube.com/watch?v=chFw7o0ivSg

betyár (törölt) 2008.11.27. 16:23:29

Ma hallottam egy széki ismerősömtől, hogy Pászkány Árpád beletette a csapat címerébe az alapítás évét, ezért a románok magyar csapatnak tekintik, a szurkolóit bozgoroknak gúnyolják.

Zetek 2008.11.29. 11:20:49

dszg! Biztosan vannak olyan naív lelkek, akik hisznek a mesében - lásd az ötöd osztályú Fradi meccseire is kimegy még néhány zavart egyed - akik azt hiszik, hogy van köze egy románokból és néhány megvásárolt egyedből álló csapatnak a magyarokhoz. De ez már az önáltatás igen veszélyes foka. Aki mindezek ellenére tud szurkolni nekik, annak nagyon sok a szabad ideje.

Zetek 2008.11.29. 11:23:36

Bladecatcher! Régi dilemmám, hohgy emberek miért örjöngenek egy idegenlégiósokból álló csapatért. S, ha ennyi marad a nemzeti öntudatból, akkkor régen baj van. Aki nem csápol egy román csapatnak - a két remek, mert tele van magyar nemzeti szimbólumokkal - az egyenlő Eörsivel? Elég beteg logika.

Bladecatcher 2008.11.29. 12:27:20

Zetek:

"Ideje lenen felhagyni az ilyen önhülyitéssel, hogy ez a csapatnak van valami magyar kötődése. "

Van magyar kötődés: szurkolók nagy része, tulaj, múlt.

Ez egy apró része a nemzeti öntudatnak. Elég beteg logika, ha azt hiszed, hogy ennyi maradt belőle.

Zetek 2008.12.01. 07:26:20

Ha szegény szurkolók valahova ennyire kötődni akarnak, ám tegyék. Sok haszna nincs, de legalább elvannak. A tulaj pedig millió értelmesebb dologra is költhette volna a pénzét.
süti beállítások módosítása