Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
2008. november 02. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Nem rúg vissza, csak búsan átkoz

 Be kell vallanunk, nem igazán vagyunk a magyar futballszurkolói szubkultúra elszánt hívei. Az általunk az utóbbi években látott szurkolók - itt természetesen a huligánokra és az ultrákra gondolunk, akik még járnak meccsre - jelentős részben mérhetetlenül butának és érthetetlenül agresszívnak tűntek. De ez azért mégis csak durva:  

 A felvételen jól látható, hogy a szlovák rendőrök a magyar szurkolókat nekiszorítják a korlátnak, amely mögött csak a mélység van; és válogatás nélkül agyba-főbe verik őket. A szlovák rendőrség szerint az attak indokolt volt, bár ilyen mértékű brutalitásra nemigen tudunk ép ésszel megfelelő indokot elképzelni, hacsak nem ült Oszama bin Laden is a magyar szektorban.

 Mivel itt egyértelműen magyar állampolgárokról, illetve magyar nemzetiségű emberekről van szó - alkotmányunk 6.§/3. pontja szerint a Magyar Köztársaság ez utóbbiak iránt is felelősséget érez -, a magyar kormánynak kötelessége lenne tenni valamit az ügyben.

 Csakhogy mit tehet a magyar kormány?

 Semmit.

 Behívathatjuk a szlovák nagykövetet, átnyújthatunk tiltakozó jegyzéket (egyáltalán nem biztos, hogy ezt meg fogjuk tenni, legalábbis a meccs óta eltelt fél napban még semmi ilyesmi nem történt), de a szlovákok magyarokat kevésbé kedvelő része körbe fog minket röhögni. (Ha az ukránokat, románokat, szerbeket is hozzájuk csapjuk, ezek tényleg szó szerint körberöhögnek minket, muhaha). Különben is, pikáns lenne, ha Gyurcsány tiltakozna az oktalan rendőri erőszak ellen.

 Vannak ugyanis olyan emberek és csoportok, akik csak az erőből értenek. Tóni általános iskolai osztályában például volt egy Laci nevű gyerek, aki gizda kis köcsög volt, viszont folyton nagy volt a szája, így őt rendszeresen el kellett verni. Volt egy Ricsi is, annak is folyton nagy volt a szája, viszont ő némileg túlkoros - így eléggé erős - volt, ezért ő soha nem lett eltángálva. Ez volt a dolgok rendje. A nemzetközi politika általában némileg finomabb módszerek szerint működik, de az alapelv hasonló.

*

 Nos, Magyarország egy gizda kis köcsög. Egy Laci. Akkor is elverik, ha nem nagy a pofája, de ha még nagy is, akkor előbb kiröhögik, porba alázzák, és utána verik el.

 Persze nem arra gondolunk, hogy Magyarországnak katonai nagyhatalommá kéne válnia, s le kéne rohannia Szlovákiát. Az erő másfajta is lehet: gazdasági, diplomáciai, politikai kapcsolatrendszeren alapuló, az ország presztízséből adódó stb.

 Hát ezekkel kurva szarul állunk. Épp a napokban sikerült kikönyörögnünk valami gigahitelt, hogy össze ne omoljunk. Miniszterelnökünket, külföldi kabarétréfák kedvelt szereplőjét egy rámenősebb külföldi újságíró két perc alatt szénné égeti. Külügyminiszterünk egy súlytalan pszichoterapeuta, akit a szlovákok nyíltan semmibe vesznek. Fico nyugodt felülnézetből gúnyolódik rajtunk. Nem elég, hogy ellopták a fél címerünket és csaknem az egész Dunánkat, pár hónap múlva eurót kell vennünk, ha Párkányban knédlit akarunk enni.

 Szóval egy darab szar vagyunk. Mindenesetre érdeklődve várjuk kormányunk lépéseit az állami magyarverés ügyében.

 És azt is várjuk, hogy a kirekesztés és az erőszak hivatalos vagy önkéntes ellenzői milyen akciókat szerveznek az esettel kapcsolatban. Szervez-e újabb Tarka Magyart az Összefogás az Erőszak Ellen? Felvonulnak-e Pozsonyban az Ifjú Humanisták? Aláír-e a száz köztiszteletben álló élő és halott értelmiségi? Tekintve, hogy Dunaszerdahelyen két perc alatt jóval több civil ember- és honfitársukat érte fizikai atrocitás, mint az utóbbi húsz év szélsőjobbos összejövetelein összesen, gondoljuk, nem teszik kockára a hitelességüket azzal, hogy engedik a témát Toroczkaiéknak és Vonáéknak kisajátítani (ez itt például egy teljesen korrekt poszt a szégyenteljes rendőrattakról).

*

 Egy pozitívumot azért hadd említsünk: a videófelvételek alapján úgy tűnik, hogy a szlovák rohamrendőröknek sokkal kevésbé menő az oszlató felszerelésük, mint magyar kollégáiknak, pedig ez régen nem így  volt. Aki tehát azt állítja, hogy Szlovákiához képest mindenben lemaradtunk, az hazudik.

 Ez is valami.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr77744912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois Pignon 2008.11.02. 10:49:03

Hogy véletlenül se lehessen a témáról normálisan beszélni, arról gondoskodott a szokásos kompánia, akik tegnap este mind rámozdultak az eseményre. Mind ott volt a szlovák követségnél, a Gárda, Toroczkai, Polgár, Gonda, ifj Hegedűs és a többiek.

kispufi 2008.11.02. 10:55:20

FP, ez igaz. Ellenben, ha nem mennek oda, Göncz Kinga higgadtan és tárgyilagosan, ámde erélyesen érvényesítené a magyar álláspontot és érdeket ezen ügyben is. Ezzel csak annyit akarnék mondani, hogy normálisan beszélni itt már soha, semmiről, esetleg itt magunk között, egy darabig.

hhh. 2008.11.02. 10:55:55

Francois Pignon 2008.11.02. 10:49:03

bizony, bizony...ez a néhány tucat ember a legtöbb fontos témát le tudja radírozni.
olyanok, mint az ominózus south park epizódban a kluklux klán. csak jól kell mozgósítani őket.
ha én lennék az ellenzék helyében, összeszedném minden spórolt pénzem, és többet kínálnék nekik, mint amennyit szilvásiék fizetnek: 1x menjenek és támogassák gyurcsányt.
meg is buknának, talán;)

plastik02 2008.11.02. 10:58:12

a szlovák-magyar kapcsolatok tovább már úgysem nagyon romolhatnának. a cikknek ebben igaza van, Göncz behívathatja a nagykövetet, aztán Fico mond valami ignoráns faszságot, Slota meg új becenevet talál ki neki.

ez meg egy rendőri túlkapás volt, amit speciel még az ultrák ellen tartok a legkevésbé aggályosnak.

magyar és szlovák szurkolókat is vertek a rendőrök, ezért kimenni és hőbörögni a szlovák nagykövetségnél csak a szurkolók haverjainak van oka kb.

Zetek 2008.11.02. 11:03:40

Kedves Kispufi! Köszönöm érdeklődésedet, de engem most néhány hétre harcképtelenné tett két kormánypárti suhanc. Amúgy jó látni, hogy felcsatlakoztál a szerzők vaslogikájához, miszerint erőből mindenkit ronggyá lehet verni. Ez igen.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.02. 11:06:52

A szlovák zászló égetése nagyon nem kellett volna, mint ahogy a pilisszentkereszti táblalefújás sem:
ujszo.com/online/kulfold/2008/11/02/gyorshir-lefujtak-a-pilisszentkereszti-szlovak-helysegnevtablakat

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.02. 11:08:29

plastik02:
"ez meg egy rendőri túlkapás volt, amit speciel még az ultrák ellen tartok a legkevésbé aggályosnak."

Itt nem azért verték a népet, mert ultrák, hanem mert magyarok. A videókon látsz te kődobálást? Vagy bármit, amiért be kell küldeni a rohamosztagosokat?

Francois Pignon 2008.11.02. 11:08:40

Ha tetszik, ha nem, a verbális basztatás is egyik szelete a szurkolói kultúrának. Ha ezért rendszeresen vernének, a világon nem lehetne egy focimeccset lejátszani.
Egyébként két hete a lengyelek nem csak szavakkal dobálóztak, velük viszont nem is bírtak olyan simán a rendőrök:
www.youtube.com/watch?v=Mc_7pOwDATM
Valahogy érzem is a tévéostrom utáni effektust, hogy az akkor kevésbé sikeres rendőrök egy kisebb és esélytelenebb csoporton verik le a dühüket. Pláne ez esetben magyarok, duplapluszjó.

Zetek 2008.11.02. 11:14:19

A szlovákok szórakoznak és ha a külügy nem tesz semmit, akkor tovább fognak szórakozni. Már eddig is be kellett volna rendelni a nagykövetet. Mert a kivárásnál is aligha küldhetőbb világosabb üzenet, nem vesszük komolyan a történetet, nyugodtan szórakozzatok. A közelmúltban kiváló német dokumentum filmet készítettek a brit szurkolók viselkedéséről Németországban. Ott a minimum volt, hogy a rendőröket lenácizták, a RAF nevű gittegyletről nótáztak és hülyére vertek mindenkit a környéken.

kispufi 2008.11.02. 11:16:06

T. Zetek, meséld el történetedet, mit tettek veled, te mivel érdemelted ki, és mennyi a személyes sértettség lila ködfüggönye?
Kormánypárti suhanc, ez különösen izgalmas szóösszetétel.

Carnivora (törölt) 2008.11.02. 11:17:06

Azonnali, határozott fellépést és vizsgálatot követel a kormánytól a Fidesz a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban. A szlovák nagykövetség előtt jelenleg is ötven ember tüntet. A Külügyminisztérium egyelőre nem kommentálja a dunaszerdahelyi magyarverést. Bastrnák Tibor révkomáromi polgármester is megerősítette: indokolatlan volt a rendőri fellépés.

hcrules 2008.11.02. 11:19:35

Igen, én is látok kapcsolatot a két héttel ezelőtti szlovák-lengyelen történtekkel.

Különben szerintem ha van eszük a szurkolóknak megpróbálják lepattintani a Budaházy/Toroczkai féle vonalat a témáról. Annak ellenére, hogy természetesen van átfedés a két csoport között (bár szerintem sokkal kevesebb mint a média sugallja) nekik sem érdekük, hogy összemossák őket azokkal. Ha most próbálnának normálisan kiállni szerintem maguk mellé állíthatnák a közvéleményt. Amire nagy szükség lenne.

A focimeccsre járók ugyanis az ország egyik leginkább elítélt, megkülönböztetett csoportja - persze ennek is megvan az oka. Nem ártan egy kicsit javítani az imidzsen.

kohn töhötöm · http://magyarinfo.blog.hu 2008.11.02. 11:20:12

Épp attól eszkalálódik a helyzet, hogy a felszínen lényegében a magyar szélsőségesek folytatnak "párbeszédet" a szlovák szélsőségesekkel (akik jelen esetben sajnos a Fico-kormány és az állami szervek támogatását - vagy legalábbis toleranciáját - élvezik). A normális hangok nem jutnak át az országhatáron, az országon belüli egységes fellépést az etnikai indíttatású atrocitások ellen pedig mindkét államban szinte lehetetlenné teszik a politikai ellentétek.

Ilyenkor nem a Toroczkay-féle gőzösagyúaknak kéne a szlovák nagykövetség elé vonulni, hanem mondjuk az Új Generációnak, a Fidelitasnak, a Humanistáknak és az Amnestynek közösen. Magyar emberek személyiségi jogait és testi épségét sértették meg a szlovák hatóságok. Ilyenkor nem a Felvidéket kéne követelni tőlük, hanem az ügy korrekt kivizsgálását, és a szlovák rendőrség felelősségre vonását.

Naumov 2008.11.02. 11:24:05

Szerintem Orbán Viktor határolódjon el az ultráktól.

Carnivora (törölt) 2008.11.02. 11:26:31

kohn töhötöm · magyarinfo.blog.hu 2008.11.02. 11:20:12

A szlovák ügyészség paranormális tevékenységet hozna ki az ügyből, és a szurkolók is magukat verték volna össze a nyomozás végére ...

kispufi 2008.11.02. 11:29:04

igen, Carnivora, nekem is eszembe jutott a Malina Hedvig-féle párhuzam egy "elmélyült" szlovák belvizsgálat esetén.

plastik02 2008.11.02. 11:31:03

turul: "Itt nem azért verték a népet, mert ultrák, hanem mert magyarok. A videókon látsz te kődobálást? Vagy bármit, amiért be kell küldeni a rohamosztagosokat?"

jó akkor a szlovákokat is azért verték mert ők magyarok?
a videókon nem látok semmit, csak azt hogy verik a magyar szurkolótábort, másrészt azért látni milyen figurákból áll az. durva ügy, de mondom, ultrákat siratok a legritkábban, legyenek bármilyen nemzetből valók.

kohn töhötöm · http://magyarinfo.blog.hu 2008.11.02. 11:32:56

Carnivora: szerintem ez teljesen mindegy. Az eredmény ilyenkor kevésbé számít, mint maga a gesztus.

Francois Pignon 2008.11.02. 11:35:04

"látni milyen figurákból áll az"

Mégis, milyen figurákat lehet ok nélkül megverni?
Csak nem előítéletesek lettünk, kedves plastik?

Carnivora (törölt) 2008.11.02. 11:35:40

plastik02 2008.11.02. 11:31:03

Láttad te a videót? állnak az emberek, és hirtelen beront a szlovák rendőrség ... a másik oldalt a szlovákok füstbomba, görögtűz minden, és egy rendőr nem megy a közelükbe. A hozzád hasonló emberek a legszánalomramlétóbb szerencsétlenek. Gyárfás mosogatja a pirinyó agyatokat ...

hcrules 2008.11.02. 11:39:26

plastik02,

Akármennyire is ellenszenves számomra valakinek az arcberendezése vagy az öltözködése, sőt, akár a politikai nézetei is, nem kívánom neki hogy gyakorlatilag ok nélkül verjék eszméletlenre a rendőrök.

plastik02 2008.11.02. 11:52:39

"hcrules 2008.11.02. 11:39:26
plastik02,

Akármennyire is ellenszenves számomra valakinek az arcberendezése vagy az öltözködése, sőt, akár a politikai nézetei is, nem kívánom neki hogy gyakorlatilag ok nélkül verjék eszméletlenre a rendőrök."

így igaz. mondtam, hogy durva ügy, de teljesen belelilleszkedik a mai magyar-szlovák kapcsolatok viszonyába. Ficonak érdeke a nacionalista hangulatkeltés, csak meg kell nézni a népszerűségi indexét. mikor lesz nálunk a miniszterelnök a legnépszerűbb politikus? :D
Gyurcsánynak nem tudom ebből mi jó származhat, Göncz Kinga pedig, mint valaki írta, teljesen súlytalan a külügyminiszteri székben.
most őszintén kíváncsi lennék, ti milyen reakciót vártok? számonkérést a magyar kormánytól (hajj, mennyi volt már ebből az elmúlt hónapokban), forduljunk az EU-hoz (megtörtént már más ügyben), vagy marad a gárda?nem szarkazmus, komolyan érdekel.

TD223 2008.11.02. 12:00:46

Mit tehet a kormány? Nem behívatja a szlovák nagykövetet, hanem két lábbal hazarúgdoshatja. Ezen kívül azonnal magyar állampolgárságot kell adni a határon túli magyaroknak. Ha baja van a szavazójoggal, akkor ezután csak Mo-n élők szavazhassanak. Nem lesz mind1 aztán a szlovák terroristáknak, hogy szlovák állampolgárt, vagy magyar állampolgárt vernek. Ezen kívül kötelezni kell a rasszizmustól siránkozó zsidókat, cigányokat, tarkákat, hogy a jól működő kapcsolataikat használják a magyarok érdekében, mert ha nem, akkor le lesz szarva a siránkozásuk a jövőben. Kettős mércének nincs helye.

Meg kell említenem, hogy az MTV, az MTI, az Index, az Origo és ki tudja ki még ki, ocsmány, antimagyar, aljas módon közvetített a dolgokról. Valahol a cím volt leginkább undorító, valahol az egész cikk, híradás.

MTV-nek az volt a legfontosabb, hogy 4-0 lett a végeredmény, meg hazudtak is a cikkben még. Index előszőr azt írta, "fradistákat" vertek, utána azt, "magyarokat IS". Ez azt sugallja, hogy nekik az állampolgársággal nem rendelkezők nem magyarok. MTI pedig egyenesen a szlovákok pártjára áll. Origo címe is rossz, mivel addig senki sem ultra, amíg nem követ el törvénytelenséget szurkolás közben, illetve - "összecsaptak a szlovák rendőrökkel" nem igaz. A rendőrök nekirontottak az embereknek, azok nem csaptak össze a rendőrökkel.

Carnivora (törölt) 2008.11.02. 12:01:45

Hír Tv -n most lesz ez a téma.

Zetek 2008.11.02. 12:03:12

kispufi! Köszönöm aggodalmadat, jól esik, de nem kell virágot küldened. Fiatal cigány suhancok rodeóztak és egyikük lakott területen úgy szászhússzal frontálisan belém durrantott. Második születésnapomat megúsztam néhány töréssel.

heima (törölt) 2008.11.02. 12:04:33

ó végre itt vannak a humanista liberálisok, akik megértik a más problémáját, nem rekesztenek ki és mindenki joga egyformán számít nekik :D

remélem, ezek után leírható, h "durva ügy, de mondom, BUZIKAT és TARKAMAGYAROKAT siratok a legritkábban, legyenek bármilyen nemzetből valók."

hhh. 2008.11.02. 12:07:21

jobbulást Zetek! ez durva...

plastik02 2008.11.02. 12:09:30

oké, .épületes lett a társalgás. szevasztok...

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.11.02. 12:12:28

Mi történt a Dac - Slovanon? (címszavakban)

1, a DAC hosszú idő után feljut az első ligába, így a magyaroknak ismét van képviselőjük legfelül (a játékoskeretben egyszámjegyű a magyarok aránya, de ez mellékes)

2, a csapatnak van egy szurkolói bázisa. kicsi, de lelkes. Az első eredmények hatására jönnek az új tagok, valamint kiújulnak a kapcsolatok a magyar ultrákkal

3, a Slovan a szlovák Fradi, szintén jó kapcsolatokkal a külföldi ultrákkal

4, a DAC-Slovan előtt kölcsönös szópárbaj a két kemény mag között. A szlovákok például Lengyelországból, Csehországból erősítenek. Nyilván békés szurkolókkal... a dunaszerdahelyiek ugyanezt a magyar kemény maggal teszik meg

5, eljön a mérkőzés napja. első fokú rendőri készültség

6, a Slovan szurkolók a vasútállomásra érkeznek. füstbombákat szórnak, a rendőrség elveri őket, eredmény: három komolyabb sérült, egy kórházban. Ketten fasiszta jelképek viselése miatt mennek a dutyiba, elsősegélyre 10+ szurkoló megy, előzetes őrizetbe újabb 10+

7, a meccs első tizenöt percében szópárbaj

8, a rendőrök -valamilyen- oknál fogva megtámadják a magyar szektort, az eredmény ismert

9, a Slovan tábor ismét füstbombázik, a beavatkozás most elmarad

10, a Slovan lemossa a pályáról a DACot

11, a meccs vége viszonylag nyugodt

(bónusz: még a meccs előtt kiderül, hogy elmarad a Dunaszerdahely mellé kiszervezett Hungarica/Romantikus Erőszak koncert, mert "rendőrterror")

7

Francois Pignon 2008.11.02. 12:12:38

TD223, az ultra nem azonos a huligánnal.
A visszhangokból az egyik legérdekesebb mégis a Nemzeti Sporté, amely egy lapalji rövid hírrel tudta le az egészet, pedig volt újságírójuk a helyszínen.

hiba 2008.11.02. 12:13:28

Azért mielőtt elérné a gerincvelőnket a honfiúi hevület és reflexből lendítjük mocskos tótozásra az öklünket, nem árt felidézni, hogy előjátékként a Slovan szurkolókkal kerültek összetűzésbe a szlovák rendőrök, majd mikor a magyarok akartak kifeszíteni valami molinót (biztos valami népek nagy barátsága üzenettel)az ott kialakult dulakodás fordult rendőrrohamaba (forrás: kuric, hunhir stb.)
A rendőrök fejében tehát nem csupán az a generációk óta csorgatott ellenségkép szítototta a tüzet amit itt sokan látni szeretnének, hanem az az egyszerű emberi reakció is, hogy bazmeg minket azért küldtek ide, hogy ne legyen balhé, ti meg itt mindenképpen balhét akartok, hát nesztek.
De persze ott volt ebben biztosan a Slota képében egyre magasabra szivárgó logika és agymenet.
Az a szép ebben a történetben, hogy ez pont az a logika és agymenet, mint ami odamozgatta a határon inneni magyar szurkolókat, aki nyilván az anytaejjel itták magukba a DAC szurkolóságot és véletlenül sem verekedni mentek ki. Ugynaz a logika és agymenet amely a szlovák zászló égetéssel és "nincs hazátok" skandálással torolja meg a renőrattakot.
A jelenlegi politikai hatalom pedig ezzel a belső lumpenrigmussal se tud mit kezdeni, hogyan várjuk hát, hogy a szlovákoknál kezelje ezt.

Carnivora (törölt) 2008.11.02. 12:17:30

Érdemes nézni a hír tv-t ilyen egy racionális riport egy eseményről ... nem gyárfás meg mti , akik az eseményt sem nézték meg csak helyből fröcsögnek.

hhh. 2008.11.02. 12:20:29

az a szép az egészben, hogy ott volt a szlovák miniszterelnök helyettes, meg még egy sor politikus.
ez azért némiképpen árnalja az eseményeket. mármint a súlyát...

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2008.11.02. 12:21:29

schmitt pal hetfon felszolal az europa parlamentben, osszehivjak az ep rendeszeti bizottsagat. a totok ezuttal tul messzire mentek. hatarozottan es elfogultsag nelkul ki kell vizsgalni az esemenyeket. a schengeni egyezmeny ertelmeben voltak magyar nyomozok a meccs helyszinen. az o jelentesuk perdonto lehet, ebbol nem tudnak a totok malina ugyet krealni.

lynx (törölt) 2008.11.02. 12:27:23

Nem tudom mennyire tartozik ide, de épp a futballhuligánok azok, akik kekeckednek a rendőrökkel, és ha azok intézkednek, akkor megy a rinyálás, hogy ezek ütnek. (Ha) verekedni mentek oda, így jártak, azt kapják, amiért odamentek.

heima (törölt) 2008.11.02. 12:29:59

Nem tudom mennyire tartozik ide, de épp a BUZIK azok, akik kekeckednek a radikálisokkal, és ha azok fellépnek, akkor megy a rinyálás, hogy ezek ütnek. (Ha) verekedni mentek oda, így jártak, azt kapják, amiért odamentek.

hiba 2008.11.02. 12:42:02

heima: miért írsz le olyat amiről Te is tudod, hogy hülyeség?

Francois Pignon 2008.11.02. 12:43:26

"Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell."

kispufi 2008.11.02. 12:48:39

Zetek, jobbulást kívánok természetesen. Sajnos, eseted nem valami egyedi dolog, ha belegondolunk. A "kormánypárti suhancok" szóösszetételedért viszont még egyszer gratula :-)

lynx (törölt) 2008.11.02. 12:50:10

Kedves heima!

Most ősszel volt, hogy cigányok mentek fel chartázni. Az egyik indexes videón megkérdezték az egyiket, hogy miért jött fel. Azt mondja bokszolni a gárdistákkal.
Sajnos az a meccs elmaradt, de még reménykedek.

heima (törölt) 2008.11.02. 12:52:29

hiba: minek élsz, ha életed során nem jött még ki belőled semmi, ami nem hülyeség?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.02. 13:13:28

Hát a kormány úgy látszik megint kussol. Lehet szidni a "szélsőségeseket", hogy kisajátítanak témákat, de senki sem igyekszik, hogy ezt megakadályozza. Akár a fidesz is csinálhatna valamit, és akkor nem Toroczkai lenne a fő attrakció, hanem OV. Amitől vesztene 2%-ot 3 hétig. Inkább hagyja az egészet. Majd haknizik egyet Tusnádfürdőn.
Az egész ballib média a bagatalizálásra játszik. Nem történt semmi, csak megvertek néhány balhézó focihuligánt. Sőt az egyik magát verte meg! (Berúgott és leesett a tribunról, esés közben meg Malina Hedvig eltörte az állkapcsát.)

hiba 2008.11.02. 13:20:38

TaTa86.: a hírek arról szólnak, hogy valami Európa Parlamenti felszólalás készül az ügyben a Fidesz részéről. Én azért ezt hatékonyabbnak tartom mint a zászlóégetést. Illetve a zászlóégetés is hatékony, ha az a cél, hogy az ottani hülyék, meg az itteni hülyék felváltva herrgeljék egymást mostantól évekig.

hcrules 2008.11.02. 13:28:04

Reagált a Fidesz, nagyon helyesen. Tényleg nem lenne jó ha a szélsőségesek kisajátítanák ezt a témát.

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=6847

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.02. 13:28:15

Holnap a stadionban jelen lévő, az esetet átélő reakciós kolléga élménybeszámolója várható a reakcio.hu-n !!! Stay tuned!

Francois Pignon 2008.11.02. 13:30:18

Azért az elég szomorú képet fest rólunk, hogy ellenzéki képviselő felszólal az Európai Parlamentben, közben a külügy meg tojik az egészre.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.02. 13:48:36

hiba: Most olvasom, az mno.hu-n. Megnézem mi lesz, egyenlőre szkeptikus vagyok.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 14:56:11

Magyarországon is történt hasonló, úgy értem, hogy embereket neki szorítottak valaminek. Ha jól tudom, akkor az 1987-es március 15-e ünnepségen történt. A rendőrök a tüntetőket beszorították a Lánchídra, majd elkezdték nyomni. Hát most is hasonló történt, csak nem hídon, hanem egy stadionban. Ez felháborító. Hát legalább a diplomáciai csatornákat ki kellene használni, valamint úgy kellene intézni,hogy ne a Gárda menjen ki tüntizni, mert az nem segít a szlovákiai magyaroknak. Az biztos, hogy ott ez csak rontana a helyzeten, ezért lenne szükség egy nem széljobbos megmozdulásra, az ottani magyarok érdekében.

szubjektiv 2008.11.02. 15:20:18

calam: az 1986-ban kellett, hogy legyen, még gimnzista voltam. És nem ünnepség, spontán dolog volt az, a szokásos menet után.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 15:24:58

szubjektív: jogos, rendben van, akkor tehát 1986-ban történt. ÉS persze az ünnepség után (akkori értelemben ünnepség), igazad van. De a jellege azért hasonló, nem?
Ez nem ide tartozik, de azért érdekes a rendőrség működését illetően: Az egyik helyszínen lévő parancsnok egy Vörösmarty nevű rendőr volt (nem tudjuk, hogy milyen szerepe volt a dolgokban). Ő is benne volt abban a bizottságban, amit a 2006-os rendőri brutalitások kivizsgálására állított föl GyF.

szubjektiv 2008.11.02. 15:29:27

calam: jellegében egyértelműen hasonló, ebben egyetértünk. Ezt a Vörösmarty dolgot nem tudtam. Hogy is fogalmazzak? Nem lep meg, mert ilyen ország tényleg nincs...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 15:36:55

szubjektív: Ungváry Krisztiánnak volt egy írása kb. 1 évvel ezelőtt a Rubiconban erről. Csak az a baj, hogy a Rubiconok egy ideje nincsenek fenn az interneten. Abban minden pontosan le van írva.

index.hu/politika/belfold/ungvarymarc1/
az interjú vége felében erről van szó, de rosszul írtam a nevét: Vörösmarti

plastik02 2008.11.02. 15:45:20

Ungváry errefelé nem come il faut

morpho 2008.11.02. 16:09:40

Lehet,hogy te úgy érzed,hogy egy darab szar vagyunk,de a többes szám használatát hanyagold.Ilyen az igazi Reakciós hazaszeretet mi?Hogy a picsába jön ide a Gyurcsány,meg a szlovák euró te nagyon hülye?A cseheknél,meg a lengyeleknél sincs euró,pedig ott Gyurcsány sincs te idióta! A focimeccsre meg talán nem irredenta jelképekkel meg idióta transzparensekkel kéne menni Szlovákiába.Utána meg csodálkozni,hogy mennyire megvertek minket a szlovák rendőrök.Neki kell ugrani gyorsan a "Rendőri túlkapások Szlovákiában" című könyvnek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 16:11:36

Az biztosan nem segít a szlovákiai magyaroknak, hogy Nagymagyarországos transzparensekkel mennek meccsre.
De ez nem indokolja a brutalitást, morpho, pláne nem a rendőrit.

morpho 2008.11.02. 16:40:14

calam
Nyilván nem indokolja,de azért ne essünk már hanyatt a meglepetéstől,hogy ez történt.Megnézném,hogy mennyire érdekelte a focimeccs ezeket az arcokat.Biztos kurva sűrűn járnak meccsre,igazi sportbarátok.Ha azt mondod egy rendőrnek,hogy a kurva anyád te fasszopó,akkor azért benne van a pakliban,hogy pofánvág.Ők direkt a balhé kedvéért mentek oda és pontosan tudták,hogy a rendőrök nem cukorkát fognak osztogatni.
(cukorkát biztos a budapesti zászlóégetőnek osztogattak)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 16:44:24

nem meglepődni nem kell, de ez a rendszer úgy működik, hogy azok a dolgok sem tetszenek nekünk, amin amúgy nem lepődünk meg. Én sem gondolom, hogy akik kimentek kifejezetten sportbarátok lettek volna, de a rendőrség mindig erősebb. Nyilván a különböző zászlók sem tettek jót, sőt inkább rontanak.

zsögödbenő 2008.11.02. 16:48:17

morpho 2008.11.02. 16:09:40

Azért azt ugye nem gondolod komolyan, hogy bármilyen jelkép/transzparens kifüggesztése/emelgetése indokolja azt, hogy rendőrök százai üssenek agyba-főbe embereket akkor is, amikor azok már szabályosan menekülnének....
Amúgy a szlovák külügy reagálása nem meglepő, azon az "apróságon" szokás szerint nem akadnak fenn, hogy egyik oldalról rendőrök (azaz hivatalos személyek, ha úgy tetszik, az állam képviselői a rendfenntartásban, akiknek van parancsnokuk, stb) vertek embereket, míg itt magánszemélyek magánindíttatásra égettek zászlót, festették le a helységneveket (ami persze merő idiotizmus, hiszen csak a lovat adja a tótok alá....)

szubjektiv 2008.11.02. 16:52:46

morpho: ez most a minek mentek oda, maradtak volna otthon szánalmas és ostoba szövege.

hiba 2008.11.02. 17:25:43

Minden országban meg van ez a szürkeállomány akinek ez hétvégi szórakozása, hogy meccsre jár balhézni, de normális országokban
a rendőrség kínosan vigyáz, hogy ne Ő üssön először, és ha üt akkor is csak mértékkel. Bár azt nem tudom, hogy ezek a normális országok rendelkeznek -e olyan parlamenti politikusokkal, akik szerint az ország lakosságának egy jelentős része eltaposandó féreg.

Carnivora (törölt) 2008.11.02. 17:55:07

A magyar kormány azonnali vizsgálatot kér a szlovák hatóságoktól azután, hogy a szombati dunaszerdahelyi futballmérkőzésen a szlovák rendőrök magyar szurkolókat vertek meg - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A szlovák külügyminisztérium amiatt tiltakozott, hogy Szlovákia budapesti nagykövetségének épülete előtt szlovák zászlót égettek. Ezt a magyar kormány is elítélte.

-

Na végre.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.02. 18:03:18

Már látom a vizsgálat eredményeit: A magyarok magukat verték meg. Az egész viszályt az MKP szítja, a rendőrök beavatkozása szükséges, arányos és törvényszerű volt. Rober Fico felszólítja a magyar kormányt, hogy határolódjon el Orbán Viktortól.
Slota kijelenti, hogy ez nyílt hadüzenet volt, az MKP és OV Szlovákia területe integritását veszélyezteti.

Gyurcsány tudomásul veszi a döntést, sajnálkozását fejezi ki a viszony romlása miatt, újfent elnézést kér a szlovák zászló elégetéséért, elhatárolódik a magyar radikálisoktól, ugyanerre szólítja fel Orbán Viktort is.

Republikánus Péter 2008.11.02. 18:16:24

"Szóval egy darab szar vagyunk."

Nahát, én pár napja azt írtam blogomba, hogy "ez az ország szar". Erre nekem estek a mélymagyarok, és elküldtek barátságosabb éghajlatú vidékekre. Most hol vannak?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.11.02. 19:01:00

Nem elég, h alaposan helybenhagytak magyarokat a tót kommandósok, de még valszeg nemzetközileg is mi húzzuk a rövidebbet, annyira nincs már tekintélyünk a világban...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.02. 19:13:45

Na, az európéer szlovák rendőrök gyepálják a "fasiszta" magyarokat.
Akkor mégeccer: melyik is a "fasiszta ország"? Elképesztő.

Google 2008.11.02. 19:51:19

El sem tudom ítélni a szlovák rendőröket, 2006-ban ugyanígy támadtak magyar rendőrök ártatlanokra.
A szlovákok is kedvet kaptak, a magyar kormány megadta a hangot!

Google 2008.11.02. 20:03:25

Ugyanaz a magyar kormány DAC-oljon a szlovákokkal, amely a maga idejében ugyanígy támadott rá saját állampolgáraira?
Keserű a mi helyzetünk.

states 2008.11.02. 20:17:39

Magyarország ma Európa legjelentéktelenebb, legnevetségesebb országa, érdekérvényesítő képessége nincs, mint ahogy kormánya sem. Ahogy írjátok, körberöhögnek minket, történelmi léptékkel nézve pedig gyakorlatilag nem is létezünk. S ez nem valamiféle balsors vagy fátum következménye, ennyire voltunk, vagyunk képesek az elmúlt 100 vagy ha úgy tetszik az elmúlt 400 évben, de az utolsó 20-ban különösképpen...

zsögödbenő 2008.11.02. 20:36:51

states 2008.11.02. 20:17:39

Miért nem rögtön az elmúlt 1100 év??? Azért ez a vélemény nem csupán sarkos enyhén szólva, hanem leginkább ostoba...

morpho 2008.11.02. 20:38:37

Na,én el is húztam Albániába!Csá!

Republikánus Péter 2008.11.02. 20:52:11

Pár évvel ezelőtt még a szlovák és a magyar miniszterelnök együtt avatta fel a Mária Valéria hidat több ezer szlovák és (itthoni valamint felvidéki) magyar közönség jelenlétében, "popsztároknak kijáró sikkantások" közepette.

Ehhez képest tartunk itt.

Republikánus Péter 2008.11.02. 20:55:23

"több ezer szlovák és (itthoni valamint felvidéki) magyar közönség jelenlétében..."

ja, azt kihagytam, hogy persze nem kordonokkal elválasztva és kétszer annyi rohamrendőr jelenlétében, hanem együtt, összevegyülve.

states 2008.11.02. 20:58:29

zsögödbenő
Nem ártana, ha tágítanád a történelmi ismereteidet, ami pedig a jelent illeti, minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Ez ugyan egy közhely, de talán egy országra sem volt soha annyira érvényes, mint ránk...

zsögödbenő 2008.11.02. 21:05:32

states,
attól tartok, a történelmi ismereteim megfelelőek, indokolnád a 400évet? :P
Igen, ez nem csupán közhely, de hülyeség is...az egy más kérdés, hogy jelenlegi kormányunk foskalács és a Zemberek is hasonló masszát kezdenek alkotni...

borsikm 2008.11.02. 21:14:40

Azon kívül, hogy tényleg van igazság abban, miszerint az első bécsi döntés évfordulóján szlovák-magyar presztízsmeccsre kivonulóak maguk keresték a bajt, elég szánalmas, hogy itt egyesek megint a zászlóégetés miatt és amiatt aggódnak, hogy a "szélsőjobb" ki fogja sajátítani ezt az ügyet is.

Kedves aggódók! Nem aggódni kell, hanem ki kellett volna menni százezres nagyságrendben tegnap a követség elé, vagy toroczkaiéknál gyorsabban reagálva újabb tüntetést szervezni hétfőre ugyanoda. De persze erre nem futja a nagy aggódásból, mert a valóban fajsúlyos nemzeti ügyek képviselete, a szócséplésen túlmutató bátor kiállás itthon és nemzetközileg is tőletek annyira idegen, hogy pl. eszetekbe sem jutott tegnap kimenni. Ez az enerváltáság persze nem csak az itt aggódókra, de a magyarokra általában is olyannyira jellemző, hogy valójában nem is fair részemről ilyen "nemzetietlenséggel" vádolni honfitársaimat. Egész egyszerűen az elmúlt 40-50 év libafos jellegű külpolitizálása, és a nemzeti öntudat módszeres leépítése erre kondicionálta az embereket.

Ennek következménye az ultrák frusztráltságából fakadó kényszeres kompenzációja, ami most egy ilyen "jól megmutatjuk nekik a magyar virtust- hoppá szarrá vertek" esetben csúcsosodott ki az egyik oldalon, és az adekvát össznemzeti felhördülés és a szlovák nagykövetség földdé rombolásának, mint minimálisan szükséges diplomáciai önbíráskodásnak az elmaradásában a másik oldalon.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.11.02. 22:44:52

Borsikm, mi speciel ott voltunk tegnap este a követségnél. Kicsit késve érkeztünk, már csak húsz kopasz volt ott, aki valamilyen homályos oknál fogva Benito Mussolinit éltette.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.02. 23:27:46

KK&TT: Nem homályos az ok. Nov 1 az 1. bécsi döntés 70. évfordulója, és a magyar álláspontot elsősorban Mussolini képviselte. Hogy igazságos etnikai határok mentén visszakaptuk egy rövid időre Felvidéket nagyban köszönhető neki.

plastik02 2008.11.02. 23:38:08

tata86: "Gyurcsány tudomásul veszi a döntést, sajnálkozását fejezi ki a viszony romlása miatt, újfent elnézést kér a szlovák zászló elégetéséért, elhatárolódik a magyar radikálisoktól, ugyanerre szólítja fel Orbán Viktort is."

tisztában vagy vele mennyire kurvajó a kapcsolata Gyurcsánynak és Ficónak? Orbántól előbb bocsánatot kérne kb. (mindkettő)

states 2008.11.03. 01:11:22

zsögödbenő
Mit kell indokolni az eltelt 400-500 éven? Meg kellett volna állítani a törököt, ahogy azt a Hunyadiak megtették, és meg kellett volna állítani Károlyit, Kun Bélát és megvédeni az országot 1919-20-ban, hogy csak két példát említsek. De a széthúzás, a "magyar átok", az ostobaság, a percemberkék dáridója oda juttatta az országot, ahova. Vörösmarty jóslata valósággá lett, azzal a különbséggel, hogy gyászkönnynek nyoma sincs, helyette jobb esetben közöny, rosszabb esetben gúnyos vigyor és káröröm ül az emberek millióinak arcán...

Kopiás Attila Steve 2008.11.03. 02:09:01

Hát azt nem ígérném, hogy két napon belül szervezünk még egy kéthónapos szervezési igényű eseményt, ennek asszem érthető okai vannak. De igaziból azért egy lépéssel előrébb járunk, ha valaki a "minden erőszak és kirekesztés ellen" üzenetét vette a Tarka Magyarnak, akkor könnyen kikalkulálhatja, hogy ez is benne van-e (segítek: igen). De nemt'om, igyekszünk ezer más dolog közben kitalálni valamit.

Az meg, hogy miért nem tomcatékkel együtt demonstrálgatunk, vicces kérdés. A mi nézőpontunkból vannak, akik szerint nem szerencsés kollektív megkülönböztetést alkalmazni sem országhatáron belül sem azon kívül. Jellemzően ezen a nézeten van a mérsékelt jobb, mérsékelt bal meg a hozzánk hasonló alternatívok. És vannak, akik szerint lehet ilyet alkalmazni a lényeg csak az, hogy mi tegyük ezt másokkal és ne fordítva. Ebben utazik pl a szlovák rendőrség és honi szélsőjobb is. Kirekesztő nacionalisták, amint kirekesztő nacionalisták ellen tiltakoznak, hadd ne részletezzem ez miért nem pálya. (Lábjegyzet: többször kerültünk már nem etnikai-nemzeti kérdésekben egy platformra szélsőjobbosokkal, előfordul ez ha igen-nem kérdésben oszlik meg az ország véleménye, soha nem csináltunk hisztit abból, hogy olyanok is egyetértenek velünk egy témában, akikkel sok más témában nem értünk egyet, de itt éppen az egyetnemértős témáról van szó.)
De csak bátorítani tudok mindenkit, aki tőlünk is várja a mozdulást, hogy mozduljon meg enmaga is. Kicsit nehéz a szélsőjobb témáiban mozogni, mert kimentek hárman az utcára és máris féltucat ember követeli mellettetek Szlovákia tankkal történő megszállását, de idővel csak ki kell ókomulálnunk, hogy lehet a számunkra is fontos témákról úgy megnyilvánulni, hogy ne csak egy narratíva jelenhessen meg. Utalnék vissza a reakció egykori "ha nem lennének lendkerekes széljobbosok az utcán az átlagpógár rég kirakta volna Gyurcsány szűrét" cikkére...

Kodomo 2008.11.03. 10:13:00

(Ha valaki a "minek ment oda" álláspontot képviseli, akkor maradjon konzisztens mind az ultrák/tüntetők, mind az uborkák esetében.)

zsögödbenő 2008.11.03. 10:33:12

states 2008.11.03. 01:11:22

Nagyon líraian fogalmazol, elpufogtatod az összes szép közhelyet, csakhogy megint nélkülözöd a tényszerűséget...
Mit értesz az alatt, hogy meg kellett volna állítani a törököt? Kinek, hogyan, milyen katonai erővel? (Ha kevésbé elegáns lennék, arra is fokozottabban hívnám fel a figyelmedet, hogy először 400 évről beszéltél, amikoris oszmán barátaink már javában itt voltak...)
Károlyi, különösen Kun Béla: egyrészt voltak ilyen agybeteg kísérletek máshol is, ahol aztán mégsem determinálta a fejlődést ez az esemény (ajánlom figyelmedbe pl. Európa egyik legsikeresebb régiójaként számon tartott Baorországot, ahol szintén volt Tanácsköztársaság).
Széthúzás, ostobaság, percemberkék: ilyenek mindenütt vannak. De ne múltbéli szerencsétlen eseményekkel magyarázzuk a jelen balfaszságait....Ha már konkrétabb okokat szeretnénk találni arra, miért vagyunk "szar ország", akkor azt a "komenyista politkai berendezkedés-de azért megengedjük, hogy lopjatok az állami tulajdonból, fusizzatok, stb." hetvenes-nyolcvanas évekbeli tengelyen kéne keresni, amikor valóban lerombolták a társadalmi szolidaritást, közösséghez tartozás érzését. Ha durvábban fogalamzok, az ország egy része egyszerűen prostituálódott és a juttatott előnyökért maga mondott le a fentiekről...Ezt meg csak tetézi a segélyen élés, adócsalás népszerű morálja, a média által sugározott életmintákkal színesítve...

Zetek 2008.11.03. 11:10:58

zsögödbenő! Pedig vissza kell mennünk legkésőbb 1945-ig. Sztálin nem osztott lapot a magyar kommunistáknak, így ők nem tudtak nemzeti sikert kimutatni szovjet megszállásban, mint a románok, csehek, vagy a lengyelek. Ennek következtében a magyar baloldal úgy szocializálódott, hogy a magyar nemzettudat rossz. Ezért minden alkalommal ellenzékből első dolguk felajánlani a szomszédoknak a magyar kérdés megoldását. (Lásd a kezdvezménytörvény kivégzését.) Ezért képtelenek mit kezdeni a folyamatos szlovák provokációkkal sem. Viszont a magát nemzetinek hívőknek is sokkal egyszerűbb összesküvés elméletekben gondolkodnia, mint a történelemmel törődnie. Sajnos a magyar nemzettudatot írók, költők és egyéb kártevők alakítják. A szokásos plébánosi trükk, azokat szidják, akik még templomba járnak. Azaz gyagya Mohácsozás és egyebek.
Normális esetben ugyanis pl. senki sem csodálkozna azon, hogy Magyarország képtelen volt megállítani a kor katonai szuperhatalmát a Török Birodalmat.

states 2008.11.03. 11:11:26

zsögödbenő
Hadd ne menjek bele most a Mohácsi csata körülményeinek, következményeinek a boncolgatásába, csak utalásképpen: Szapolyai tétlenkedése vagy árulása, mai napig vitatkoznak rajta a történészek, Nemeskürty Elvesztegetett évtizede, mind, mind kihagyott lehetőségek voltak. A jelent illetően pedig amíg az utódállamok nemzettudatukban megerősödve kerültek ki a szoci évtizedekből, addig a magyarság nagyobbik fele azt hiszi, hogy az a Himnusz, amire a foci meccsek előtt vigyázzba szoktak állni. Lásd népszavazás a kettős állampolgárság ügyében...

zsögödbenő 2008.11.03. 11:14:45

Zetek 2008.11.03. 11:10:58

Persze, a "baloldal" frusztrációinak és a helyzettel szemben mutatott impotenciája/érdektelensge ebben is megtalálható. Én alapvetően a magyar társadalomról beszéltem. Mohácsozás meg valóban ostobasá.

zsögödbenő 2008.11.03. 11:20:11

states 2008.11.03. 11:11:26

Nemeskürty NEM történész, még ha ez fájó is egyes embereknek, akik a magyar történelmet Koltay Gábor szintjén képesek csak értelmezni. Egyébként számos európai nép életében akadtak polgárháborúk, elvesztett csaták, mégsem frusztrálják magukat ezen évszázadok múltán...
A szoci nemzetállamok azért kerültek ki így, mert a létük eleve a nemzettudatukra alapozódott relatíve a közelmúltban történő létrejöttükkel, különösen szlovákok és részben románok, akiknek nincs koherens történelmi múltuk, kulturális örökségük...viszont megtalálták a magyarságban azt az ellenségképet, ami ezt a beteges identitástudatot erősíti...
A magyarság korrumpálódásáról és szolidaritásvesztéséről ld. fentebb.

Zetek 2008.11.03. 11:25:07

states! Szapolyai - mivel előre nem adták meg a törökök az útvonalukat, valakinek védenie kellett Erdélyt és Kelet-Magyarországot is. Nemeskürty nem történész. Fogalma sincs mit ír. Csak abba gondolj bele, hogy Mátyás alatt a magyar állam adóbevételei nem fedezték a fekete sereg és a végvárrendszer kiadásait. Akkor mit kellett volna Mohács után csinálni? Egyetlen esély lett volna, miután meghiúsult a mátyási kísérlet, nem a töketlen lengyeleket, hanem a Habsburgokat királlyá tenni, így azok nem Bécs alatt, hanem Belgrádnál kezdtek volna el védekezni.

Zetek 2008.11.03. 11:29:17

zsögödbenő! A magyarság korrumpálódása ugyanolyan hamis közhely - elég csak a román és a szlovák társadalom szétesésére gondolni - mint annyi más. Az alapprobléma, hogy az említett okok miatt a jobboldal elleni harcában a magyar baloldal olyan eszközt is megenged - a társadalom telééjes lerohasztása - ami máshol tabu.

zsögödbenő 2008.11.03. 11:41:39

Zetek,
nem lebecsülve a baloldal szétrohasztó teljesítményét, azért én kitartanék a korrumpálódás és a szolidaritásvesztés mellett is, amit részben remek honfitársaink saját magukban kifejlesztett egoizmusa és mások iránti érdektelensége okozott. Nem hiszem, hogy kizárólag azért lettünk "szar ország", mert a komcsik, és most már a libsik is, midnent megtesznek azért, hogy lebutítsák a társadalmat, azért ebben benne van a társadalom egyes rétegeinek saját "érdeme" is...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.11.03. 12:33:45

KA_Steve:

Szerintem bődületes ökörségeket írsz. Tényleg a szélsőjobb akadályozta meg, hogy te és "alternatív" átlagpolgár elvtársaid elkergessétek gyurcsányt, és rendezzétek a szlovákokkal való viszonyunkat? Menny mán a csába!

DjKaller 2008.11.04. 10:49:09

Korábban elhangzott és szerintem is jó ötlet egy nem szélsőjobból álló vegyes társaság: Fidelitas, Amnesty, Humanista közös megmozdulás.

A magyar társadalom erkölcsét, nemzettudatát érintő züllés valóban nem csak a komcsi éra termése, a rendszerváltást követő évek, a gyorsan ránk zuhant kapitalizmus a fogyasztási őrület, az egyoldalú média tovább a reklámok és a média által kijelölt amerikai tipusú életvitel is hozzájárult.

A törénelmi visszalépkedés mohácsig, törökökig szerintem is hülyeség. Akik ilyen formán küldik magukat vissza a startmezőre valamiért szeretik mindig átugarni a Monarchia 50 évét ami pedig országunk fejlődésének egyik fénykora. A törököket igen is megállítottuk, ha nem így lett volna, akkor nem Budáig nyúlt volna fel a török hódoltság, hanem nyugaton Milánóig északon meg Prágáig.

Károlyi korábban nagyon ellenszenves fickó volt a szememben Jászi Oszkárral együtt, de érdemes a témában elolvasni Raffay "nem kicsit jobboldali gondolkodású" Ernő könyvét: ami 350 oldalon lépésről lépésre meséli el az 1918-1919-ben történt erdélyi eseményeket, melyből kiderül, hogy az akkor magyar vezetés a wilsoni eszmeiségnek kívánt megfelelni és jópontokat begyűjteni. Ők hittek egy szép és nagyívű gondolatban a népek önrendelkezésében és úgy gondolták ha Mo. jófiú lesz nem kívánja az antant az ország szétdarabolását. Túlzottan naívak voltak de nem nemzetietlenek vagy hazátlanok. Az itt felügyelő szerepet betöltő francia tábornoknak Vixnek hetente küldtek el jegyzéket melyben közbenjárását kérték, vagy melyben tiltakoztak a román csapatmozgás ellen, stb. A magyar vezetés kb. olyan újhullámúan gondolkodott mint a Rákóczi szabadságharcban maga Rákóczi aki felvetette a Duna menti köztársaság ötletét.

Az EP-s fellépés Schmitt részéről üdvözlendő
Nemzetközi porond elé kell vinni az ügyet és ezzel párhuzamosan, autonómia követelés a minimum, meg persze a kettős állampolgárság megadása megint csak nagyon időszerű és logikus lépés lenne

Kopiás Attila Steve 2008.11.04. 15:08:47

Falafel: Nem, nem én írtam, valamelyik reakciós szerző cikke szólt erről annó.
süti beállítások módosítása